Pápai Szabolcs: Ősz New York-ban - Central Park - 2005

Évekkel ezelőtt még furcsának tűnt, amiért egy New-York-i útikönyv, október, és november hónapokat ajánlotta az utazáshoz. Mi lehet olyan egyedülálló, az egymást követő, esős, borongós, elmúlás nyomasztó érzését felerősítő napok sorozatában.
Nos az élet úgy hozta, néhány őszt már átéltem együtt a várossal. Higgyék el, ha tehetik és idelátogatnak, tényleg ne válasszanak más időpontot.
Megpróbálkozom leírni milyen is, a vénasszonyok nyara, vagyis az indiánnyár, itt New York-ban. A rohanó hétköznapok forgatagában, csak is a parkok nyújthatnak hidat a természethez. Ha Manhattan, akkor természetesen a Central Park. Ide menekül a beton, és üveg dzsungel elől mindenki, aki egy kis feltöltődésre vágyik.

A parkot 1858-ban nyitották meg a korzózók előtt, a műtárgyak többsége is ebből az időből való. A szokások, és az emberek is megváltoztak azóta, a 6o-as években a hippik közkedvelt találkozóhelye, amit misem bizonyít jobban, mint a nagysikerű Hair musical. Mára már a fiatal lázadók is megemberesedtek, és pocakot eresztettek.

Így aki még nem puhult el egészen, az a reggeli kocogás során továbbra is a park szerves része. A görkorcsolya megrögzöttjei ugyancsak a park védjegyévé válhatnak. A sebesség őrültjeitől kicsivel odébb, a csónakázó tó felé érdemes venni tovább az utat.

Árnyas sétányok alatt megbúvó megannyi pad között válogathatnak a meghitt pillanatok után áhítozó szerelmespárok. De egy ekkora parknak megvannak a maga természetes élőlényei is. A csónakázó tavat vadkacsák, és a hattyúk is otthonuknak tekintik, akárcsak a mókusok az öregebb fákat. A mókusok tényleg nagyon szapora kis álatok, vidám kergetőzéseik figyelve, eszünkbe juthat Woody Allain szállóigévé vált kijelentése ,,vessetek a mókusok elé,,
A tölgyek, platánok, juharok, és még ki tudja hányféle fa megsárgult, vagy éppen a vörös valamelyik árnyalatába fordult, megritkult lombkoronájának látványa a szüretet juttatja eszembe. Hiszen a levelek ugyanúgy érnek be november közepére, mint a szőlőszemek a lugasban. Legalábbis a késő délutáni, a télre készülő, de még a nyár emlékébe kapaszkodó nap fényeit látva könnyen minket is magával ragadhat a valóságot háttérbe szorító képzelet…..
Hiába, a teremtőnél nincs nagyobb művész.

Pápai Szabolcs