Fodor Lajos: Az öreg indián főnök és Jimi Hendrix városa – Seattle – Egyesült Államok – 2009



Fodor Lajos: Az öreg indián főnök és Jimi Hendrix városa – Seattle – Egyesült Államok – 2009



Részletes leírás egy távoli világban tett kirándulásról – jó képekkel. Akár utazás nélkül is érdekes.






Az idén karácsony és új év között egy hét “szabadságot” kaptunk Kata leányomtól Kaliforniában, ahol Pétert, a két hónapos unokánkat igyekeztünk hozzászoktatni e világ rejtelmeihez és furcsaságaihoz. Mivel a Kata leányom ide kölcsönözte a BMV-jét, úgy döntöttünk, élünk is a szabadsággal.
Rövid tanakodás után úgy határoztunk, elmegyünk Seattle-be, és ott, illetve annak környékén töltünk egy pár napot. Igaz a téli időszak nem a legalkalmasabb erre a célra, hiszen Washington állam és Seattle is inkább borús, esős napjairól híres a nyár folyamán is, mint napsütéses éghajlatáról. Mint utólag kiderült, nem bántuk meg, mert az idő sokkal jobb volt a vártnál. Nem, a nap nem sütött állandóan, de egy este kivételével az eső sem esett, és időnként még a nap is előbújt a felhők mögül. A hőmérséklet pedig 4-10oC fok között ingadozott, ami a helyi átlag decemberben.



Észak-Amerikai úticélok az Útikalauzban nagyobb térképen való megjelenítése



Lévén Seattle mintegy 1.200 km-re van a kaliforniai Orindától, ahol Katáék laknak, az utazást két napra terveztük. Éppen meg lehetett volna tenni egy nap alatt is, de az út hegyek között vezet, a forgalom is nagy volt, és nem utolsó sorban több forgalmi rendőrrel találkoztuk, mint szerettem volna. Különben is, az idénre már kifizettem a “tandíjat” még Koloradóban.


Seattle
A több mint 600.000 lakost számláló Seatlle Washington állam legnagyobb városa, egy keskeny földsávon terül. Nyugaton a Puget Sound, keleten pedig a 30 km hosszú Washington tó határolja. Szép időben jól lehet látni úgy a keleti oldalon elterülő Cascade Range vulkanikus hegyeket, mint a nyugati Olympic hegyláncot. Éghajlata mérsékelt, télen csak ritkán hull a hó, de annál többet esik az eső. Kitűnő stratégiai helyzete következtében keresett kirándulóhely a természetbarátok körében.
Említésre méltó ipari/kereskedelmi központ. Itt található a Microsoft valamint Google központja, a Boeing társaság egyik gyára, ismert bankok és még sok ismert cég.


 


Első nap
Mivel már kora délután megérkeztünk Seattle-be, úgy határoztunk, hogy mielőtt az előre lefoglalt szállodába megyünk, egyszer megnézzük a város nyugati részét, lévén onnan szép kilátás nyílik úgy a városra, mint az Elliott öbölre és a Puget Sound-ra.
Nyugat Seattle egy dombos területen fekszik, hivatalosan a város Duwamish folyótól nyugatra eső része. A főutcák forgalmasak, de valahogy leérünk a város nyugati szélére a Puget Sound-ra néző Alki Beach-re. Valamikor strand lehetett, manapság azonban úgy néz ki az ingatlanüzlet jobban kifizetődő. Kimondott homokos part, ahol fürdeni is lehet, alig akad. Nyugat Seattle, tulajdonképpen Seattle legrégibb része, hiszen az első telepesek ide jöttek, hogy aztán innen költözzenek át a mai Seattle központjába.


A táj szép, észak-nyugatra illetve nyugatra az Elliott öböl, valamint a Puget Sound. A víz túlsó oldalán hófedte hegyek (Olympic Mtn), keleten pedig a Cascade Range hegyvonulat kimagasló csúcsa, a Mt. Renier uralja a láthatárt.
Jó időbe telik míg találunk egy parkoló helyet, nem hiába mondják, hogy ez a hely egyik kedvenc kiránduló helye Seattle lakóinak. Sétálunk egyet észak fele, eljutunk a Hamilton park kilátójához. Innen gyönyörű a kilátás Seattle központjára. Szerencsére nem esik az eső, de már jól alkonyodik, jó képet nem lehet készíteni. Lehetett volna sokkal rosszabb is, hiszen december hónapban Seattle-ben havi 20 napot esik az eső. Még járkálunk egy kicsit abban a reményben, hogy esetleg találunk egy jó vendéglőt a part közelében, de nem sok szerencsével. Ha a vendéglő jónak nézett ki, akkora sor várakozott egy-egy üres asztalra. Úgy határoztunk inkább szállodánk fele indulunk.


Szállodánk, a Ramada, központi helyen van a 5 Ave. és a Blanchard utca sarkán. Jobb mint remélni mertem, hiszen napi $63-ért jó szállodát találni Seattle központjában nem könnyű. Egy-egy nevesebb szállodában (Hyatt, Hilton, Marriott stb.) $200-nál kezdődnek a szobaárak. Igaz itt nincs úszómedence, de hát valahogy csak meg leszünk nélküle is. Szállodánkhoz közel van úgy a Space Needle, mint a híres Pike Place Market, valamint a monorail egyik végállomása.
Lévén az Alki beach-en nem találtunk egy megfelelő vendéglőt ahol megvacsorázzunk, úgy határoztunk, érkezésünk tiszteletére kirúgunk a hámból, és egy “jobb helyen” vacsorázunk. A “Frommer’s Seattle day by day” útikalauz többek között az El Gaucho vendéglőt ajánlotta, mely közel is volt szállodánkhoz. Igaz “csak” 2 csillagosnak jelezte, nekem azonban sokkal jobbnak tűnt. Még szerencse, hogy elolvastam az utikalauz ajánlatait, mert ahogy e vendéglő kívülről kinézett, biztos nem mentem volna be. Ahogy beléptünk azonban egyszerre minden megváltozott. Elegáns terem, kényelmes székek és asztalok, frakkos pincérek, kik mint később kiderült értették is mesterségük. Lehetett látni, hogy valóban ez nem egy gyors falatozó, hanem vendéglő a javából. Sajnos ez az árakon is kifejezésre jutott.
Kezdetben az útikalauz által ajánlott két személyes Chatobriand-ot szerettem volna megrendelni, de mikor kiderült hogy súlya 640 gr és az ára $130, jobbnak láttam más után nézni. Azért ne vigyük túlzásba a dolgokat. Végülis én egy bárány sültet rendeltem, Kati meg egy borjú szeletet. Mindkettő nagyon finom volt s a pincér által ajánlott bor talált mindkét fogáshoz.
Vacsora után egy kis séta a szállodánk fele, persze a megevett kalóriák felét sem tudtuk lejárni de legalább gyönyörködtünk a szépen kivilágított város központban.


 


Második nap
Ez az első teljes napunk Seattle-ban. Reggel elsétáltunk a közeli Pike Place Market-hez, mely a legrégibb folytonosan működő piac az Egyesült Államokban, nem régen ünnepelte fennállásának 102 évét.



Mindegyik útikalauz hirdeti, így hát mi is elmentünk meglátogatni. A piac tulajdonképpen egy kétszintes fedett utcahálózat friss zöldségtől friss halig és lengyel kerámiától afgán népművészeti tárgyakig lehet mindent találni. Étkezde is akad éppen elég, s ha valaki netalán megunta volna a különböző tengeri herkentyűt, süti is van bőven.



Szép és érdekes, főleg a különféle halat meg rákot kiállító részleg, engem azonban nem hatott meg különösebben. Szülővárosomban, Temesvárott is volt heti-, illetve napi-piac, még ha kisebb is volt, meg kevésbé híres is. No meg azóta láttam egy-két piacot, beleértve a Tokio-i Tsukiji halpiacot is, mely sokkal változatosabb portékát kínál és sokkal nagyobb is.
A piac főbejáratával szembeni sarkon az első Starbucks kávézó. Innen indult 1971-ben világhódító útjára a Starbucks év; ma már csak Seattle városában több mint 400 működik. Jelenleg közel 50 országban, több mint 11.000 Starbucks kávézót tartanak számon. Hol dicsőítik, hol ócsárolják a Starbucks nevet, de az igazság az hogy részmunkaidős alkalmazottjainak is egészségügyi biztosítást nyújt, ami bizony elég ritkaság, főleg az AEÁ-ban. Presszó kávéja pedig nekem is kedvencem, legalábbis az Egyesült Államokban.
Egy dupla fekete után indulunk a monoraile-hez (egysinü függövasút), mely Seattle központjából kevesebb mint egy perc alatt szállít a Space Needle mellé (kb. 1.5 km). 1962-ben építették az akkori Világvásár közlekedésének megkönnyítésére.
Ahogy a függővasút megállójától kijövünk, előttünk a Space Needle égbe nyúló tornya, távolabb a Pacific Science Center, jobbra pedig egy leírhatatlan alakú építmény, az Experience Music Center. Az utóbbit Jimmy Hendrix, helyi születésű dzsessz gitáros emlékére építették, ki állítólag egyik legjobb dzsessz gitáros volt. A levegőből nézve állítólag úgy néz ki mint Jimmy Hendrix egyik koncert után széttörött gitárja. Lehet, de úgy látszik belőlem hiányzik a legelemibb fantázia is, nekem egy alaktalan épület. (Bocsássuk meg a szerzőnek, hogy nem ismerte Jimi Hendrix-et, a rockgitárost (1942-1970). Örüljünk, hogy ennek ellenére képet csinált és megemlékezett róla. Nem állhattam meg, hogy a Freedom című dalát beszúrjam a képalá – a szerk.:)


Experience Music Center Jimmy Hendrix






A Space Needle is az 1962-évi helyi Világvásárra (Világkiállítás) épült, 185 m magas és a 158.5 m magasságban levő vendéglő illetve kilátó lassan körbe forog. Egy repülő csészealjra emlékeztető formája, építésekor eléggé futurisztikusnak tűnt, ma már Seattle jelképe. Három felvonó, 46 másodperc alatt repít fel a kilátóra, ahonnan csodás a kilátás, már ha az idő engedi. Dél-keleten a város, a háttérben pedig a Mt. Rainier hófedte csúcsa. Dél-nyugatra a Puget Sound, nyugatra pedig az Olympic hegyvonulat hófedte csúcsai illetve az Elliott öböl.




Ha pedig véletlenül hull a hó, akkor lefele jövet úgy tűnik a hópelyhek felfele szállnak, lévén a felvonó gyorsabban jön le mint a hópelyhek. Egy térti jegy ára a toronyba felvonóval $18, de ha valaki jó kondícióban van, 848 lépcső is felvisz a kilátóhoz. Azt már nem kérdeztem meg hogy a lépcsőn is kell fizetni vagy sem.
A Space Needle után a mellettünk levő Duck (Kacsa) földön és vízen közlekedő jármű által hirdetett 90 perces városnéző túrára iratkozunk fel. Érdekesnek ígérkezik. A járművet a II VH-ban vezették be, a Normandiai partraszállásra. Azóta sem gyártják, amivel megyünk az is jó régi. Az ablakok mind lehúzva, habár a hőmérséklet 5oC körül van, mindenki jól bebugyolálva, kivéve a vezetőt ki rövid ujjú ingben vezet. Mint később kiderül, az ö ablakai nincsenek nyitva, sőt a fűtés is megy neki. Végig beszél, magyaráz, s mikor kifárad, az alkalomnak megfelelő, ismert zenét tesz fel.



Alighogy megvettük a jegyeket, a járgány indul is az Elliott öböl fele. Elhaladunk a Pike Street Market előtt, vezetőnk megemlíti a Starbucks első üzletét meg hogy mennyi van belőle csak Seattle városában.



Innen letérünk az öböl mellé, ahol kirándulóhajók, üzletek és vendéglők sora váltja egymást. Járgányunk amúgy is jó szeles ablakok nélkül, de az öböl felöli szél felébreszti ha valaki véletlenül elszundított volna. A közelben van egy érdekes akvárium, melynek egyik fénypontja egy 12×6 m üvegablak, mely betekintést ad az öböl vizének élővilágába. Kis szerencsével a sokféle hal mellett láthatjuk a Csendes óceáni polip egy-egy képviselőjét, mely egyike a legnagyobbaknak.
Ismét a város fele térünk, érintjük az Union Square-t és a Qwest Field-et, innen pedig a város központja fele térünk. Ezekről azonban kesébb.
A város központi drága üzletek után a Union-tó fele haladunk, hiszen végülis a vízen is tudunk közlekedni. Jó a hangulat nagy részünk énekel a gyerekek a kacsát utánzó fütyülővel játszanak, a hangzavar tökéletes.
Lake Union, Seattle északi részén van, a Washington tótól nyugatra és egy keskeny csatorna köti össze a Puget Sound-al, a Chittenden-zsilip közbeiktatásával. A zsilip tulajdonképpen összeköti a Puget Sound sós vizét, a magasabban fekvő Vashington tó édes vizével. A lazac itt úszik szülőhelyére egy mesterségesen kiépített 21 lépcsős gáton keresztül. A különböző lazac fajták ivási ideje májustól októberig tart és egy kis türelemmel lehet követni őket, úgy a mesterséges lépcsökön, mint a vízben egy üvegfalon át.
Lassan megérkezünk a Union tóhoz és járgányunk, hírnevéhez méltóan, behajt a vízbe, és csodák csodája, nem süllyed el. Igaz nem is haladunk gyorsan, utazósebessége 5 csomó. De hát nincs is hova sietni.



A tó mindkét oldalán házak, sok közülük egyenesen a vízre építve. Nem nagy házak, de ahogy nézem nem valószínű hogy olcsók lennének. Állítólag az egyik házban filmezték a “Sleapless in Seattle” c. filmet (Tom Hanks és Meg Ryan a főszerepben). A filmezés után persze a ház jó pénzért cserélt gazdát. Körbehajózzuk a tavat, nem messze feltűnik a Space Needle ismert alakja no meg Seattle felhőkarcolói.
Egy adott pillanatban mintha valami vegyi gyár tűnne fel, egy pár jó rozsdás reaktor a tó parton. Mint később kiderül, valamikor valóban egy vegyi gyár működött ezen a helyen ahol jelenleg a Gas Works Park vonzza a turistákat és vadlibákat.



Vissza fele érintjük Seattle Fremont negyedét, állítólag lakói egy kissé “excentrikusak” művészlelkek, úgy hiszik ők a világ központja. A városban található egy Lenin szobor, itt van a Gas Works Park mely az 1907-1950 között működő vegyi gyár rozsdás reaktorait fitogtatja művészet címen. Itt van egy eredeti katonai rakéta is. A Lenin szobor állítólag Szlovákiából ered, és hulladékfémként (réz) akarták eladni, de végül ez nem sikerült. Én már láttam éppen elég Lenin szobrot, úgy állva mint ledöntve, ezért úgy határoztam ezt nem érdemes lefényképezni. Soha nem gondoltam volna, hogy az AEÁ-ban is találkozni fogok egy Lenin szoborral. Az egyik busz megállónál egy 6 személyből álló szoborcsoport (eléggé szocialista realista kinézésű). Az a mese fűződik hozzá hogy aki megalkotta (Richard Beyer) a városi tanács tagja volt és mint ilyen az egyik kollegája (Armen Stephanian) ellenezte hogy pénzt fizessenek neki, a szoborért. A vége az lett a dolognak hogy a város csak megvette a szobrot, de idő közben egy kutya is megjelent a csoportban, kinek a feje emberfej és nagyon hasonlított ahhoz ki a szobor ellen szavazott.



 


Harmadik nap.


Lévén nagyjából már ismerjük a várost, ma kocsival indulunk városnézni. Első utunk a Pioneer Square, mely tulajdonképpen nem négyzet, hanem háromszög alakú és bepillantást ad a régi Seattle építészeti stílusába, mármint ami az 1899 városégés után felépült. Az előtelepesek 1851-1852 körül érkeztek. A jelenlegi Seattle területén azonban már i.e 8 – 10.000 idején bennszülött indián törzsek laktak.
A Pioneer épület az úttörő (pioneer) Henry Yesler fűrészmalma helyén áll, mely az 1889-es városégéskor leégett. Tervezője, Ervin Fisher népszerű lehetett a tűz utáni Seattle-ben, hiszen közel 50 épületet tervezett. És mint látható a fűrészmalom is jól jövedelmezhetett, ha ilyen palotára telt belőle. Ma üzletek és egy ismert kocsma van a földszinten. Az épület előtti parkban egy 18 m magas Tlingit totemfa, egy hatalmas kovácsolt vas pergola, valamint a város nevét adó Duwamish indián törzsfőnök, Sealth (1787 – 1866), mellszobra. Állítólag $16.000 fizettek neki nevének használati jogához. Nagy pénz volt ez abban az időben, de lehet hogy megbánta később jóhiszeműségét, hiszen nem sok indián élte túl a telepeseket.









A közelben a neoklasszikus stílusban épült Smith torony, mely 159 m magasságával, megépítésekor (1914) a világ negyedik legmagasabb épülete volt. Ma azonban eltörpül a sok felhőkarcoló között, nem beszélve a nemrég avatott 828 m magas dubaji Kalifatoronyról. Érdemes felmenni a 35. emeleti ingyenes kilátóba, ahonnan szép kilátás nyílik Seattle környékére.
A Pioneer Térről indulunk megnézni a közeli Qwest stadiont (Qwest Field) mely 67.000 baseball néző befogadására alkalmas; egy jegy ára a hely függvényében $20-$85. És lévén Seattle-ben gyakran esik az eső, hogy e miatt ne kelljen felfüggeszteni egy meccset sem, a stadion becsukható tetővel van ellátva.




A Klondike Gold Rush museum is itt van a közelben, az egykori Cadillac szálloda épületében. Persze hogy bemegyünk, hiszen a már a Yukon, Skagway, Dyea, Chilkoot-hágó nevek említésére felpezsdül a vérem, fiatalkori álmaim, regényhőseim jutnak eszembe. Igaz, az említett helyeken már jártam, de azért minden idevonatkozó adat érdekel. És Seattle fontos szerepet töltött be az alaszkai aranylázban. Ide futott be 1897 július 17.-en az SS Portland, fedélzetén több mint 2 tonna arannyal és 68 gazdag bányásszal. A hír futótűzként terjedt, mindenki aranyról álmodott és megkezdődött a közel 100.000 ember küzdelme az aranyért. A reklám egy dolog, elmenni a Yukon és Klondike folyók környékére mintegy 1.000 kg készlettel, aranyat ásni ez teljesen más. A sok vállalkozó közül mintegy 30-an tértek vissza oly gazdagon hogy egész életükre ne legyen gondjuk. Többen voltak, kik aranyat találtak és sokkal többen kik csalódva tértek vissza. Egyik szerencsés aranyásó Nordstrom volt, ki a talált arany árából alapította ma is létező üzlethálózatát.
No de ne álmodozzunk, térjünk vissza a valóságba. Indultunk vissza a Pike Street Marketre, ahol elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédet az Athenian étteremben. Az étterem nem elegáns, inkább csak evésre készült, de az étel ízletes, és az árak is elfogadhatóak. Halleves, egy sült lazac meg egy pohár hideg sör megtette a hatását, többet időztünk a vendéglőben mint terveztem.
Mai utolsó utunk az Olimpic Sculpture Parkba vezet, ahol modern szobrászati tárgyakat lehet megtekinteni a természetben. Egy hatalmas piros alkotás előtt megállok, s igyekszem kitalálni mit is akar ábrázolni. Lehet egy macska, lehet egy eke és még sok minden. Fantázia kérdése és ha véletlenül megkérdeznék a “művészt” valószínűleg egészen más lenne. Utána megnéztem, a mű neve a Sas. Nem tehetek róla, de az én ízlésem megmaradt valahol Rodin Gondolkodó szobránál. Egy kis jóindulattal még meg tudom érteni Henry Moore alkotásait a természetben, de ez tényleg a határ.








 


Negyedik nap
Már régen el szerettem volna jutni Victoria-ba, British Columbia fővárosába, no meg a híres Butchart kertbe, mely állítólag egyike a legszebbeknek a világon, de soha nem adódott alkalmam. Mikor más alkalommal a közelben jártam, mindig siettem, időhöz voltam kötve. Most akadt idő, és ha az időpont nem is a legkedvezőbb, éltünk az alkalommal. A térti utat személyenként $89 hirdetik, de korkedvezménnyel $62-ért vettük meg.
Seattle-töl 2,5 óra hajózás, a Victoria Clipper fedélzetén átlag 30 csomó óránkénti sebességgel. Hajónk egy 300 személyes “clipper” óránkét 757 liter olajat fogyaszt, és aránylag kényelmes – igaz az öböl vize sem háborog.
Seattle-töl délnyugatra indulunk, bal oldalon elhagyjuk Bainbridge szigetét, jobbra feltűnik Whidbey szigete, egy aránylag keskeny csatornán hajózunk. Miután bal oldalon elhagyjuk Port Townsend-et egy kicsit nyugatra fordulunk a Juan de Fuca szorosba és hamarosan feltűnik a Vancouver sziget délkeleti pontja Victoria városával.


Vancouver sziget területe közelítőleg akkora mint Svájc, mi azonban csak Victoria városból kapunk ízelítőt, időnk nagyon rövid. És ez sem kicsi, hozzávetőlegesen 80.000 lakosa van és inkább európai stílusú mint az AEÁ városainak nagy része. Persze ezt talán elég nehéz meghatározn,i mi is az európai stílus, mondjuk talán úgy, engem inkább Európára emlékeztet.
Délelőtt 11:00 órakor érkezünk, és miután jó 40 percet töltünk egy sorban, hogy a határőrök megkérdezzék, hoztunk-e valamit magunkkal és mennyi ideig tartózkodunk Victoriában, szabadok vagyunk. Még jó hogy nem zuhogott az eső, hanem csak szemerkélt, mert akkor jól megáztunk volna, így csak a jó 5 oC tengeri szél tette pirossá arcunk. Sokszor töltöttem perceim, óráim hiábavalóan, de ilyen értelmetlenül mint ezen a határátkelőn nem hiszem, hogy sokszor. Tökéletes formaság az egész biztonsági intézkedés. Még egy szellemileg visszamaradt bűnöző is sikeresen bejutott volna Victoriába.
Később kiderül az idő, mintegy kárpótlásul a határon eltöltött időért, sőt délután még a nap is kisüt. És ekkor jött a dilemma, ha már itt vagyok, hogyan is töltsem a hátralevő 5 órát. Igaz kezdetben arról volt szó, hogy 6 óránk lesz Victorián, azt azonban nem mondták ebből egy órát a határon fogunk eltölteni. Először a Butchart kertet szerettem volna megnézni, de december végén mit is tud mutatni egy virágoskert? A rózsakert nem virágzik, tropikus növényeket, virágokat láttam éppen elégszer a természetben. Igaz hirdetnek egy pillangó-kertet is, nem hiszen hogy ez sokkal többet tudna adni mint a Houston-i (Texas) melyet már láttam. Végülis úgy határoztam, menjünk egy 90 perces városnéző túrára. És mint később kiderült, jól is tettük. A túrát eredetileg $52-ért hirdetik személyenként. Ezt egy kicsit soknak találtam, és megkérdeztem, nincs véletlenül valami korkedvezmény. Az nem volt, de azt mondták ha kp-vel fizetek, akkor a két jegy ára $56. Gondoltam ez jó üzlet, hiszen szinte fél ár. Mikor azonban a pénztárcámból kivettem három $20 hogy fizessek, a jó hindu árus azt mondta nem akarja elvenni az utolsó garasom, és $20 visszaadott. Hát ilyen üzletet sem kötöttem régen. Végül mindketten jól jártunk, én olcsó jegyhez jutottam, ö meg adó nélküli jövedelemhez. Hogy mennyire volt “törvényes” az üzlet azt nem tudom, de sejtem.
Lévén a városnéző túra csak mintegy óra múlva indul, körülnézünk a környéken. A belső kikötő jobb oldalán a Parlament épülete, előre pedig a 477 szobás Fairmont Empress szálloda impozáns épülete. Délutáni tea-partijai ismertek, és keresettek bizonyos körökben; csak megfelelő öltözetben (És persze fizetség ellenében) lehet részt venni. Tigrisbőrrel díszített Bengáli terme emlékeztet azokra az időkre mikor még Anglia gyarmatain soha nem nyugodott le a nap.


 




A közelben a Royal British Columbia Múzeum, valamint a Thunderbird Park tarka totem oszlopaival, melyeket a Kwakwaka’wakw (Kwakiutl) indián törzs tagjai faragtak.



Továbbá a központban bankok, vendéglők, üzletek sorakoznak. Amit első percekben észre lehet venni hogy a város méretéhez képest tiszta, sok a virág, fa. Nem hiába a kertek városa nevet kapta, melyre lakói büszkék, és igyekeznek ápolni a hagyományokat. Évente egyszer (egy adott napon) mindenki megszámolja hány virágja van a ház előtt meg a kertjében és beküldi a megfelelő hivatalba. Az útikalauzunk szerint a múlt év elég gyenge volt, csak 1.5 millió virágja volt a városnak.
A városnéző buszunk indul is, a központon keresztül a belső kikötő északi pontján levő Esquimalt negyedbe, mely egy bennszülött indián törzsről kapta nevét. Kikötő, hajók, a megszokott vendéglőkkel. Vissza fele fordulva érintjük a Songhee indiánok által készített totemeket, utána pedig indulunk a város kínai negyede fele. Szép rendezett, persze nem olyan nagy mint a San Francisco-i, de valamikor ez volt a legnagyobb a nyugati partvidéken, s mint ilyen az ópium kereskedelem egykori amerikai központja volt. Feltűnik egy pagoda szerű épület, ez állítólag az egyedüli kínai iskola a környéken, ahol tanítják úgy a mandarin mint a kantoni nyelvjárást.
A közelben állítólag a világ legkeskenyebb utcája, mely 1.2 m széles, és egy filmezés közben Mel Gibson egy motorkerékpárral 30 km/h sebességgel robogott végig rajta (Az útikalauz szerint).
Innen a sziget dél-keleti része fele fordulunk, érintjük a Craigdarroch kastélyt, illetve a város Oak Bay negyedét. Lehet látni akik itt laknak azoknak van mit aprítani a reggeli tejbe. Victoria különben Kanada harmadik legdrágább városa Vancouver és Torontó után. Enyhe éghajlata és természeti szépsége vonzóvá teszi, a jelenlegi bérlakás üresedés 0.3%, ami hihetetlenül alacsony.
Lassan közeledünk az egyetemi központhoz is, sok a zöld terület, és amire felfigyelünk a sok szabadon legelésző nyúl. De nem tipikus vadnyúl, egyikük sem szürke, hanem fehér, fekete, csíkos, tarka, stb. Mint kiderül, valamikor két házi nyúl kiszabadult és hamarosan elszaporodtak a természetes ellenség hiányában a kedvező éghajlat és a bőséges fű mennyiség következtében. Már irtják őket, de nem sok sikerrel.
A következő állomásunk a sziget keleti csücske, a megfelelő szállodával, vendéglővel és jachtkikötővel. Hajó hajó mellett, de ez állítólag csak “statusszimbolum”, a lényeg hogy legyen hajód, hogy utána használod-e vagy sem, az teljesen más kérdés. Egy kis éta után mentünk is vissza fele, a 90 perc hamar eltelt, miközben vagy 30 kmilométert tettünk meg.
Időnk eltelt, indulunk is a kikötőbe, nehogy itt hagyjanak. A kikötőbe érve, nem akarok hinni szemeimnek, egy jó hosszú sor vár. Bizony olyan sort nem láttam a 80′-as évek óta, mikor még így osztották az élelmet (már amikor volt) az egyik sokoldalúan fejlett szocialista országban. Mint kiderül, ismét sorba kell állnom, de a sor vége nem kecsegtet semmi ehetni valóval, hanem megkérdezik mit hoztam magammal Kanadából. Persze van egy fémdetektor is, de az úgy néz ki nem működik, sőt még be se nincs kötve az áramkörbe. Végül csak feljutunk a hajónkra, úgy néz ki ez a várakozási idő bele volt számítva az órarendbe.
Lévén egy országból megyünk egy másikba, a hajón adómentes árút kínálgatnak. Kezdetben oda se figyelek, mert általában minden csak reklám, az árak azonban csak ritkán alacsonyabbak mint az országban, ahova utazunk. Egyszer aztán felfigyelek hogy 1 liter Johnny Walker whisky $17.00. Gyorsan veszek is egy üveggel, ilyen olcsón sem vettem még jó minőségű whiskyt.
Lassan feltűnnek Seattle fényei, örvendünk hogy hamarosan a szállodában vagyunk. Örömünk azonban korai. Hajónk kiköt, mindannyian sietünk kifele, már a pallón vagyunk, szinte a parton, mikor mindenki lelassul. A sor egyre hosszabbodik, a szél egyre hidegebben fúj. Mint később megtudjuk itt is un. biztonsági és vámvizsgálaton kell átmenjünk. Ami abból áll, hogy megnézik az útlevelünk és megkérdezik, mit hoztunk magunkkal. A határőrök/vámosok nem sietnek, és még 2-3-an szóba elegyednek 300 utassal. Bizony jól eltelik az idő. Ismét tévedtem, én aki racionálisnak tartom magam, és azt vallom, hogy az emberi értelmetlenségeknek is vannak határai, ismét tévedtem. A napi 3 biztonsági ellenőrzést kivéve a kirándulás jól sikerült. Örvendek, hogy elmentünk megnézni, még ha csak felületesen is Victoriát.


Fodor Lajos


Fodor Lajos írásai az Útikalauzban >>


 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár