Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részére (Burgasz környéke és attól délre) - 2008. márciusi állapot

Az Útikalauz egyik legnépszerűbb írását Stevie írta hat évvel ezelőtt, hogy információival segítse a Bulgárián át Görögországba utazókat. Mivel közben Macedónián át is újra megnyílt az út, a bolgár elágazás önállósodott, s már nem a görög tengerpartra, hanem Bulgáriába vezet el bennünket. A bevezető részében ezzel megegyező görög leírás innen is elérhető >>

Budapestről indulva az M5-ös teljesen rendben van, immár egészen a határig levisz az autópálya. Az utolsó benzinkút (MOL) Kecskemét és Szeged között nagyjából félúton van, utána már csak a határ szerb oldalán, a MOL-kúton tudunk tankolni.
A határátlépés a szépen felújított átkelőn nem sok idő. Nem szokás kötözködni egyik oldalon sem. A magyar oldalon arra kell vigyázni, nehogy beálljunk az ÁFA-visszatérítéses sorba. Ezt arról lehet felismerni, hogy csak szerb rendszámú autók állnak benne, többnyire csúcsra pakolt csomagtartóval.


A rémisztgető tábla, magyar felirattal

A határ szerb oldalán ha nem is autópálya, de jóminőségű autóút következik. Csak kétsávos, de mindkét oldalon széles leállósáv is van, így négy autó is simán elfér rajta. Ha valakit utolérünk, az általában lehúzódik, így a szembejövők zavarása nélkül tudjuk megelőzni. Éppen emiatt tanácsos a tükröt nézegetni, nem ért-e utol bennünket is valaki.

Újvidékig jó minőségű, nemrég felújított pályán haladunk, nincsenek lakott települések. A leágazásoknál 80 kilométeres korlátozás, és szinte mindegyiknél állhatnak sebességmérő rendőrök. (Új trükkjük, hogy a nyílt szakaszokra is kiállnak, tehát ott sem érdemes száguldozni.)

Újvidék előtt érünk az első díjfizető kapuhoz, itt 380-420 dínárt vagy 5 eurót kérnek. Fizetni újabban kártyával is lehet – és érdemes is.  
A dínárban fizetendő útdíj a dínár-euró árfolyamtól függ, és naponta változhat.
Az út nem megy be Újvidékre.
Újvidék és Belgrád között megépült az autópálya, bár a lefelé vezető oldal minősége még problémás. (Visszafelé már tükörsima aszfalton fogunk jönni - az a frissen épített pálya.) A Duna híd előtt átmenetileg megszűnik az autópálya, itt néha kisebb torlódás alakul ki.
A következő díjfizető kapunál, kb 15 kilométerrel a híd után újra fizetünk 5 eurót, vagy 5 eurónyi  dínárt és hamarosan megérkezünk Belgrádba.

A városba egy derékszögű jobbkanyar után érkezünk. Egyelőre nem térünk le az útról, csak megyünk tovább, bár nincs semmilyen kiírás. Két lámpás kereszteződésen megyünk át, mindkettőben gyerekek mossák a szélvédőt és néha kicsit agresszívak. Ha látjuk, hogy piros a lámpa, megállhatunk a kereszteződéstől távolabb, de ha csapdába kerülünk, még mindig érdemesebb egy pár dínárt fizetni, mint fényezőt keresni.
A második lámpa után megjelennek a kiírások: nekünk a belgrádi körgyűrű kell, "Transit" illetve Nis van kiírva. Jobbra letérünk az eddigi utunkról a jelzésnek megfelelően, és egy klassz négysávos, osztottpályás úton találjuk magunkat, amelyik elhalad az eddigi utunk felett.


Előrejelző tábla

majd maga a letérés - a képen látható felüljáróra kell felkeverednünk

(A visszafelé úton ezt a letérést majd Subotica-Novi Sad kiírás jelzi, közvetlenül egy nagy benzinkút után.)


Erre jövünk majd haza

Innen nagyon nehéz eltévedni: letérés nélkül megyünk egyenesen előre, időként bíztatóan integet felénk egy-egy Nis tábla.


A jegy

Elhaladunk Belgrád büszkesége, a sportcsarnok előtt (Beogradska Arena), majd a Száván átkelve, a hídról balra nézve megpillantjuk Belgrád belvárosát. Közvetlenül a híd mellett áll a Belügyminisztérium (volt) épülete, amit még NATO-ék lőttek ki 1999 tavaszán, és kilenc évvel később sincs helyreállítva.

A várost elhagyva egy durva emelkedő és egy lejtő váltja egymást, és hamarosan megérkezünk az újabb autópályakapuhoz. Itt csak a bódéban ülő jegykiadó melletti automatából kijövő bilétát kell elvennünk, fizetni majd Nisnél fogunk.

A Belgrád-Nis autópálya európai minőségű, a kijárókat éjszaka gyönyörűen kivilágítják. Néhány szakaszon kicsit romlik az út minősége, de erre táblákkal figyelmeztetnek. Traffipax csak a kijárók környékén várható.
Nis előtt újra kapu, elveszik a bilétánkat és kérnek  13 eurót, vagy 1050-1150 dinárt.
Mind a négy eddig említett kapu után közvetlenül állhatnak rendőrök, akik le-leintik az autókat.

Megyünk tovább, pár kilométer múlva két útirány közül választhatunk: Skopje-Thessaloniki illetve Sofia-Pirot van kiírva. Mi letérünk Szófia irányába, áthaladunk egy újabb díjfizető kapun, de ez még nem működik, mert ez az autópálya-szakasz körülbelül 20 km után véget is ér.
Az út innentől már csak kétsávos, de többnyire jó minőségű, nemrég újították fel. Gyönyörű helyeken, többek között - 13 alagúttal - egy sziklaszoroson megyünk keresztül (Sicevo).


Nem lehet eltéveszteni

A kép még az útfelújítás előtt készült

Két olyan pont van, ahol szinte biztosan radaroznak: az alagutas szakasz után kb 10-15 kilométerrel egy "gyalogosveszély" és egy 60-as tábla van együttesen kirakva. Ez a szakasz többszáz méter (a domboldalon van fenn egy iskola), és itt szinte mindig mérnek.

A másik hely a bolgár határhoz közel található: egy kis falu (Zeljusa) előtt 40-es tábla és Radarska Kontrola felirat. (Ezekből a kombinációkból csak egy-egy van.)


Radarveszély 1 -- a rendőrautó a szakasz túlsó végén szokott állni, párszáz méterrel arrébb

Radarveszély 2 - a rendőrautó a kanyarban, a bal oldalon szokott állni

És ekkor megérkezünk a határra. A bolgár oldalon elkérik az autó papírjait is, többek között a biztosítós zöld kártyát.


A kép 2005. áprilisban készült a határ és Szófia közötti szakaszon - ilyenkor a legrosszabbak az utak

A gyalogos "kishatárforgalom" lelassítja az autók határátkelését. Fizetnivalók a határon, a vámellenőrzés után: fertőtlenítés 2 EUR (még a két ország közötti senkiföldjén át kell hajtani egy medencén, ahol alulról valamit ráspriccelnek a kocsi alvázára), útdíj személyautóra 5 EUR/hét.

A határátkelőről kigördülve csak egyenesen tudunk menni, és az út szépen be is visz Szófiába. Ezt a szakaszt a közelmúltban újították fel, de száguldozni nem érdemes – minden sebességkorlátozó tábla után leselkedhet rendőr.
Szófia körül körgyűrű van, tehát egy újabb nagyvárosi navigálást úszunk meg.
Ahogy haladunk a város felé, előbb elhagyunk egy Metro áruházat a bal oldalon, majd nemsokára, az első lámpás kereszteződésben balra kell fordulnunk. A táblák felváltva Isztambult, Szvilengrádot és Plovdivot jelzik, egyelőre mindegyik jó nekünk. A kereszteződéssel szemben van egy új Mr. Bricolage barkácsáruház, ez újabb tájékozódási pont.

A körgyűrűn haladunk, amíg csak el nem érkezünk a plovdivi lejárathoz. Az autópálya kifejezetten jó minőségű, gyönyörű tájakon keresztül vezet. Viaduktok és hosszú alagutak követik egymást.
Plovdiv mellett hosszasan 80-as korlátozás van érvényben, mert az autópálya itt nem autópálya: hiába van meg a 2 x 3 sáv, középen nincs semmi, tehát nem osztottpályás az úttest. A rendőrök imádják ezt a helyet, és sok pénzt gyűjtenek be a gyanútlan külföldeiektől.
Az autópálya nem sokkal Plovdiv után ér véget, innen már Burgaszt jelzik. Célszerű a Sztara Zagora - Nova Zagora - Szliven útvonalat választani, a táblák is erre terelik az utazót.
Ez viszonylag jó minőségű, kétsávos országút, de a forgalom nagy. Sok kamiont és helyi érdekű Moszkvicsot/Zsigulit/szénásszekeret is kerülgetni kell. Az út átmegy egy sor lakott településen is, ez jelentősen lelassítja a haladást.
Burgaszba egy hosszú lejtő után érkezünk, és rögtön egy körforgalomban kell navigálnunk. A délre (Szozopol, Primorszko, stb) és az északabbra (Neszebár, Napospart, stb) utazók elválnak egymástól, és követik az egyébként meglehetősen jó kitáblázást.

FAQ

Mi a helyzet a dínárral, a levával és a bankkártyákkal?

Mivel Szerbiában mind az útdíjak, mind az üzemanyag fizethetőek bankkártyával, dínárra voltaképpen nincs is szükség. A kisebb útmenti éttermek azonban nem fogadnak el kártyát, az eurót pedig úgy váltják, ahogy nekik tetszik, így mégis érdemes lehet dínárt váltani a határon annak, aki sejti, hogy a benzinkutakon kívül is meg akar állni abrakolni.

Mind a szerb, mind a bolgár határon éjjel-nappal működnek pénzváltók. Szerbiában a "Menjacnica" feliratot keressük, a bolgár határon pedig simán a "Change" felirat hivogat. A pénzváltókat mindenhol egyértelmű megtalálni.
A szerb-bolgár határ bolgár oldalán kell figyelni: a pénzváltó még az útlevélvizsgáló bódé előtt található.

A határra települt pénzváltók városi kollégáiknál 2-3 százalékkal rosszabb árfolyamon dolgoznak, de legalább nem kell idegen városokban tekeregnünk. Szerbiában egy euróért 80-85 dínárt adnak (2008.03.), Bulgáriában 1.95 levát (a leva árfolyama fix, az euróhoz kötött, mindig 1.95).
Bulgáriában is tudunk bankártyával fizetni a benzinkutaknál (ÖMV, Shell), de az útmenti éttermek, egyéb szolgáltatások itt is csak készpénzt fogadnak el.

Bulgáriában benzinkutaknál, parkolókban, útmenti éttermekben előkerülhetnek kedves, magyarul pár szót beszélő egyének ("Szia madzsar, hodzs vadzs?"), akik pénzt szeretnének váltani. Udvariasan, de határozottan álljunk ellen.


Az egyik legjobb pénzváltó a bolgár határon, közvetlenül az útlevélvizsgálat előtt

Itt csak dínárral tudunk fizetni…


Mit, hol es hogyan lehet tankolni az úton?

Minjd Szerbiában, mind Bulgáriában egy picit olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk - legalábbis többnyire. Bulgária egy pár eurocenttel olcsóbb.
Szerbiában gázolajból kétféle is van, mindig válasszuk a drágább, Euro Diesel vagy Extra Diesel változatot. Az üzemanyagok minősége nem rosszabb a magyarnál.
Szerbiában van jónéhány ÖMV-kút: Szabadka és Újvidék között félúton, Újvidék és Belgrád között félúton (a Duna-híd után), Belgrád előtt a Metro áruház mellett, aztán Belgrádtól délre 100 kilométerre, Lapovónál, majd újabb 80 kilométerre innen A szerb-bolgár határ szerb oldalán is van egy ÖMV-kút.

MOL-kutat a magyar határ mellett, aztán Újvidék előtt, majd a nisi autópályán is találunk. Az úton többfelé lesz még Lukoil kút is.

Bulgáriában Szófiában, a határtól kb 60 kilométerre van az első "márkás" benzinkút, a körgyűrűn aztán több ÖMV és Shell töltőállomás is útba esik. A tengerpart felé 30-40 kilométerenként találkozunk vagy a kék-zöld vagy a sárga-piros emblémával. A minőség OK, a kutak pont olyanok mint otthon, még a shopban is nagyjából ugyanazt lehet kapni.

El lehet-e kerülni a fizetős autópályákat?


Fizetőkapu Újvidék (Novi Sad) előtt

Igen, csak éppenséggel nem érdemes. Magyarországon még csak-csak alternatíva az 5-ös út, de Szerbiában már nagyon sok időkiesést jelent az alternatív útvonalak használata. Nemcsak hosszabb a leküzdendő távolság, de az utak minősége is problémás, különösen a hegyi szakaszokon. A kalandvágyók azért letérhetnek az autópályáról - de egy jó térképre szükségük lesz. A magyar határ utáni MOL-kútnál például lehet részletes Balkán térképet kapni - de még egyszer hangsúlyozom: a térképen egyszerűnek tűnő kerülőút a valóságban több óra időveszteséget, és számos új ősz hajszálat eredményez.

Tényleg olyan rettenetesek a szerb rendőrök?

Az esetek döntő többségében a legcsekélyebb kifogás sem érheti őket, tisztességesen végzik a dolgukat. Más kérdés, hogy a Magyarországon megszokottnál több helyen lehet rendőrt látni.
A rendőrök sötétkék egyenruhát, fehér tányérsapkát és széles, fényvisszaverős fehér mandzsettát viselnek. A rendőrautók fehérek, Policija felirattal. A magyar határ felé egy Volvo V40 (kombi), egy VW kisbusz és több új Peugeot 307 dolgozik; az orszag belseje felé a Peugeot-k mellett új Fiat Puntók is feltűnnek. Előfordulnak még ősi, kék-fehér Zastavák, de vannak régi Mitsubishi Lancerek és újabb, "Florida" névre hallgató Yugók is.
A rendőrök általában lézeres radarpisztollyal dolgoznak az út mentén, néha a felüljárókról mérve. A gyorshajtókat azonnal kiintik, és a helyszínen kell bírságot fizetni.
Ha már itt tartunk, a sebességet elég sok helyen ellenőrzik, de csak gyorshajtás esetén állítanak meg. A szembejövők szoktak előre villogni.Ha a rendőrök megállítanak minket, az még nem ok az aggodalomra. Ne nyissuk rájuk az ajtót, mert azt Szerbiában és Bulgáriában is fenyegetésnek veszik. Tekerjük le az ablakot és bájmosoly. Többnyire megnézik az útlevelet és udvariasan elköszönnek.


Többféle rendőrautó egy helyen

Munka közben

Néha elkérik a mentődobozt, az izzókészletet, a háromszöget, a poroltót és a vontatókötelet. Bár e két utóbbi tétel Szerbiában sem kötelező tartozék, ha megvan és meg tudjuk mutatni, az még mindig egyszerűbb, mint egy szerb rendőrrel mindenféle idegen nyelveken vitázni.

Szokták kérni a biztosítási zöldkátyát is, amit a biztosítónk ingyenesen köteles kiadni.

A büntetések összege fix, a legdrágább tarifa is 12 ezer forintnyi dínár "csak". Ezekről előre nyomtatott, a helyszínen kitöltött bizonylatot kapunk. Az utóbbi időben elég nagy a fegyelem, a megvesztegetési kísérletekre negatívan reagálnak.

Hát a bolgár rendőrökről mit kell tudni?

Nagyjából ugyanazt, amit a szerb kollégákról. Rengeteg van belőlük az utak mellett, elsősorban a gyorshajtókra vadásznak, ok nélkül nemigen állítanak meg. A szembejövők itt is előre villantanak "rendőrveszély" esetén.

A bolgár rendőrök külföldieket nem büntethetnek meg a helyszínen, csak az útlevélbe pecsételik a büntetés összegét, de a bolgár rendőr tipikusan megvesztegethető, és jobban járunk, ha megpróbáljuk "helyben" rendezni a dolgot.
Általában 5-10, rossz esetben 20 leva működik, és az országból kilépve nem kell a határállomáson ácsorognunk, hogy befizessük az egyébként hasonló összegű büntetést.
Ezt valószínűleg mindenki így csinálja: egyszer nem tudtam zöld ágra vergődni egy rendőrrel, és a határon óriási fejetlenség támadt a pecsétem láttán, senki sem tudta, pontosan mi is a teendő.


Tipikus rendőr

Az ilyen táblákat különösen érdemes komolyan venni

A bolgár rendőrautók tipikusan G-Astrák, de vannak mindenféle régebbi autók is, Zsigulik, Nivák. A rendőrök messziről foszforeszkáló neonzöld mellényt viselnek. (Bolgár nevük: szvetesti zsiletki, világító mellény. Egy híres bolgár rap-szám is szól róluk. )

Milyen a közbiztonság a szerb és a bolgár utakon?

A közbiztonság mindkét országban a magyarhoz hasonló színvonalú. A rendőrség a tranzit útvonalakat a szokásosnál is jobban biztosítja. Ezzel együtt előfordulhatnak a külföldiekre utazó bűnözők, így bizonyos helyzeteket célszerű elkerülni - nyilván nem jó ötlet egy kivilágítatlan parkoló közepén pénzt számolni.

Érdemes-e éjszaka vezetni?

Ha nem ez lesz az első éjszakai autós túránk, akkor igen. A forgalom kisebb, a hőség nem olyan zsibbasztó, a határokon gyorsabban át lehet jutni. A benzinkutak, shopok, éttermek nyitva vannak, a biztonság éjjel is jó. Arra azért ne számítsunk, hogy éjszaka kevesebb a traffipax :-)
Az éjszakai vezetés, pláne ismeretlen tájakon azért elég stresszes tud lenni.
A legtöbb időt a szerb-bolgár határon és a Plovdiv utáni országúton tudjuk megspórolni.
Budapestről indulva és a sebességkorlátozásokat maximálisan betartva nettó 7-8 óra a bolgár határ, onnan kb nettó 4-5 óra Burgasz. Ha este hatkor indulunk Pestről, a tankolásokat, pisiléseket is számolva reggel 9-re, 10-re lehetünk Szozopolban vagy a Naposparton.

Működik-e az iGO?
Működik. Az általunk használt főbb útvonalak mind fenn vannak a Kelet-Európa térképen, és pontosak. A belgrádi és szófiai odafigyelést igénylő szakaszok is precízen működnek. Érdekes módón pont a határok körül kezd érdekes dolgokat csinálni a rendszer, ott viszont annyira egyértelműek a kiírások, hogy érdemes az iGO-t lehalkítani, és a jeleket követni.
Bár hivatalosan ilyen nem létezik, csak Mio-ra, jelen sorok írója áll már olyan ember mellett, aki látott már iGO-n működő részletes Szerbia és Bulgária térképet is. (A tengerpart azonban ezeken sincs meg utcaszinten.)

Mit és hol lehet az úton enni-inni?

Magyarországon nyilván mindenki meg tudja oldani magának. Szerbiában üdítőt a benzinkutaknál mindenhol lehet venni. A Coca-Cola termékek simán kaphatóak mindenfelé, de én ajánlom a szerb Next és Golf gyümölcsleveket és a Knjaz Milos ásványvizet: mind a kettő különösen finom.
Újvidékig két nagyobb vendéglátóipari komplexum esik útba, mindkét helyen benzinkút, kulturált wc és étterem/kávézó működik.


Márciusban még kicsit kihalt a Lozovicska Cseszma

Belgrád után az autópályakaputól kb 20 kilométerre van egy kellemes pihenőhely: EKO - görög - benzinkút, shop, tiszta, bár pottyantós wc, rendezett parkoló és Toyota szerviz is egyben.
Ha bírjuk még negyven kilométert, Lozovicska Cseszma néven igazi étterem vár minket. Előre jelzik az autópályán. Az árak tűrhetőek, egy szendvics kb 1 euró, egy rendes főétel 4-5 euró. A főidényben gyakran parkolóőr is van, aki szintén 1 eurókat gyűjt be autónként.

Bulgáriában figyelemre méltó az Atlantik étteremlánc, közvetlenül Szófia előtt is lesz egy éttermük. Különlegességük, hogy kérésre magyar nyelvű (!) étlapot is prezentálnak (emlegessük az "ungarszko menyju"-t ).


Hancse Atlantik és a magyar nyelvű étlap

Plovdiv előtt az autópályán McDonalds étterem található, de érdemes az autópálya végéig kitartani, mert az út mellett jó pár falatozó jön majd szembe, egymástól néhány tíz kilométerre: általában kiteszik a menüt a kirakatba (nem az étlapot, magukat a kajákat!), tudunk mutogatni.
Ez már mélyen a Balkán: jóféle húsokat sütnek az út melletti grilleken. Egy kebapcse (bolgár húspogácsa) szendvics ("pitka sz kebapcse") 2-2,5 leva, egy kóla 1-2 leva, egy kávé ("eszpreszo" vagy a dupla: "dvojno kafe") (többnyire nagyon finom) 1-1,5 leva.
Nem említettem külön, de a nagyobb benzinkutaknál is van lehetőség a kulturált étkezésre.
A fentebb említett összes hely éjjel-nappali nyitvatartású.

Hol lehet az úton megszállni?

Szerbiában például sehol :-0
Van ugyan jónéhány fogadó az úton, ezekben azonban tapasztalatom szerint nem lehet előre szállást foglalni. Kifejezetten az alkalmi, az útról beeső vendégekből élnek, ezért nemhogy weblapjuk nincs, de olyan telefonjuk sem, amit világnyelveket beszélő recepciósok kezelnének. A vendégmunkások inváziója alatt ráadásul tömve vannak, gyakran még a parkolóban is az autókban alszanak az emberek.
Érdemes talán Belgrádban megszállni, akár egy teljes napot is a Budapestre sok szempontból hasonlító szerb fővárosban tölteni, de aki siet, az inkább a Nis melletti Nais motelben nézelődjön (közvetlenül az autópálya mellett, Budapesttől kb 600 kilométerre, azaz kb 6 órányira): http://www.nisguide.co.yu/hoteli/nais.html. Ez sem egy Hilton, de legalább amolyan szállodaszerű képződmény. (Persze ezt is a nyolcvanas évekbő felejtették itt.)

Bulgáriában Szófiában viszonylag sok jó hely van, ezek meglepően magas színvonalúak, ám nem árt előre lefoglalni a szobákat.

A Szimona motel Szófia szélén, magán a körgyűrűn van. Előnye, hogy olcsó és hogy éppen útbaesik, hátránya, hogy kint van a fenében és a környéken semmi látnivaló nincs. Pedig Szófia megér egy estet. A fejenként 10 euróba kerülő szobák tiszták. Van saját étterem, őrzött ingyenes parkoló. Egy belvárosi taxiút oda-vissza megvan 6-8 euróból. http://hotels-bg.com/simona/en/za_nas.htm
Egyenesen a központban vannak Aszen barátom lakásai. Igazi, ízlésesen berendezett, jól felszerelt lakások, rendes lakóházakban, 40-50 euróért lakásonként (tehát nem fejenkét). Hátrány, hogy be kell navigálni a városba, illetve hogy az autót nem célszerű a ház előtt hagyni, őrzött, fizetős parkolót kell keresni, ami egyáltalán nem olyan olcsó a belvárosban. www.moriahflats.com.
Mind a körgyűrűn, mind a Plovdiv utáni országúton találni útmenti moteleket. Ezek közül egyet sem érdemes kiemelni, mert meglehetősen egyformák: tiszták, viszonylag újak, egyszerűen, de ízlésesen berendezett a szobájuk, klassz a reggeli, megbecsülik a vendégeket. A tipikus szobaár 15-30 euró.

Szekeres István - Stevie


Sent: Thursday, March 27, 2008 9:55 AM
Jó Napot!
Olvastam az írását Bulgáriáról!
Elöször is szeretném megköszönni minden Bulgáriába tartó ember nevében,mert tényleg nagyon jó és hasznos dolgokat írt le!
Az lenne a kérdésem hogy nemtudom mennyire ismerős szálloda ügyben!
Most mennék elöször nyáron Bulgáriába!
Olyan igényeim lennének hogy erkélyes legyen tengerre néző a szoba,svédasztatos ellátás és kb 50m-re legyen a a partol!
Kinéztem egy párat a Lagrottánál,csak igazság szerint félek hogy nem igazak azok amiket leírnak!
Esetleg nem ismeri valamelyiket,és nem tudna nekem vélemyényt írni róluk?
Amelyekről szó lenne:
-Holet Gladiola ***
-Hotel Palm Beach***
-Hotel Sunny Bay ***
Köszönöm előre is a segítségét!
Busai Adrienn

Kedves Adrienn,

köszönöm a kérdését.

A bolgár tengerparton összesen több mint 3000 kisebb-bagyobb szálloda működik, képtelenség ezek mindegyikét ismerni, pláne a szolgáltatásaikról véleményt mondani. Németül azonban szinte minden hotelről van felhasználói beszámoló, egy gyors guglizás szinte biztosan eredményre vezet.

Készül egy általános ismertetőm a bolgár tengerpartról, talán pár héten belül elkészülök vele. Addig dióhéjban csak annyit, hogy az árak és a kiszolgálás minősége északról délre csökken. Amíg az északi Aranyhomok (egyes katalógusok tévesen Aranypartnak nevezik) a világ bármely luxus üdülőhelyével felveszi a versenyt, ezt lassan az árak is követik. Délebbre, Napospart és Szozopol még mindig bőven elfogadható színvonalúak, és normálisabban árazottak. Szozopol például már jól érezhetően a budapesti árak alatt működik, még délebbre pedig egészen olcsón is ki lehet jönni (pl. Pomorie).

A nagyobb nyaralóhelyeknek ráadásul saját egyénisége van. Napospart és Aranyhomok bulizni vágyó, pörgős fiatalok helye, Szozopol és főleg Albena viszont inkább az idősebbek, kisgyerekes családok igényeit tudja kielégíteni. Vannak aztán kifejezetten nyaralótelepek, ahol kizárólag turisztikai létesítmények vannak, és ott van például Szozopol vagy Neszebár, amik ellenben igazi, élő városok, saját állandó lakossággal, iskolákkal, halászokkal. (A két nagyváros, Burgasz és Várna nem játszik, egyikük sem kifejezetten turistáknak való, bár rossz idő esetén egy félnapos programnak megteszik, vásárolni például klasszul lehet mindkét város belvárosában, a ruhák, de különösen a cipők a magyar áraknál 20-30 százalékkal is olcsóbbak.)

Az igazán bevállalósak egész nyugodtan elindulhatnak foglalás nélkül is, és a helyszínen is válogathatnak a kiadó szobák, házak, szállodák közül. A bolgár tengerpart csak a főidény hétvégéin üzemel 100 % körüli kihasználtsággal, minden más időpontban szép választék van szálláshelyekből -- az ár pedig az utazási irodák árainál 20-30-50 százalékkal alacsonyabb. Eddig még senki nem kényszerült a tengerparti homokban aludni ;-)

Még egy szó az ellátásról: nem világos, mit értesz "svédasztal" alatt. Ha csak a reggelit, akkor okés :-) De az all inclusive ellátásról nagyon nyomatékosan lebeszélnélek. Akik ilyen AI helyeken laktak, a szállodai kajára sosem panaszkodtak, csak arra, hogy az előre kifizetett szállodai kaja miatt egy csomó klassz helyet nem tudtak kipróbálni -- Bulgária egyik legnagyobb vonzereje a kulinária. Bármelyik üdülőhelyet választjátok is, a vendéglők (mehanák), pizzériák, sörözők, koktélbárok, kávéklubok, grill éttermek olyan pazar választékát és olyan magas színvonalát fogjátok megtapasztalni (ráadásul a magyar, vagy pláne a horvát, görög áraknál lényegesen olcsóbban), hogy bánni fogjátok, hogy haza kell menni vacsorázni :-)

Ha autóval mentek, érdemes nem egyből a tengerpartra rohanni, a Balkán, ezen belül Bulgária egészen fantasztikus látnivalókat, máshol át nem élhető élményeket kínál, amiket kár lenne kihagyni. A tengerparti homok egy dolog -- de útközben nem megállni Szófiában, illetve még inkább Plovdivban vagy Veliko Trnovoban komoly hiba :-)

Sajnos Magyarországon divat butaságokat gondolni a Balkánról (még ha egyik-másik közhelynek van is valóságalapja), pedig a világon kevés izgalmasabb, eredetibb, élvezhetőbb hely létezik, mint Dél-Kelet Európa :-)
Jó utat,
Szekeres István Stevie
(immár 11 éve ingázva Magyarország és Bulgária között)


Ráadás az olvasói kérdésekre adott válaszokból

Románián keresztül lassabb az út. Alig van négysávos szakasz, sok a lassú jármű, és a véééégtelen hosszú lakott település. A komp- és a Barátság híd díja általában éppen ugyanannyi, mint a szerb autópályadíj -- nekem úgy tűnt, össze vannak hangolva.

Ha a tengerpartra mentek, csakis a ruszei útvonal ajánlható. A bolgár Duna-szakasz menti út nagyon rossz minőségű, bár igaz ami igaz, nagyon szép helyeken megy keresztül, egyik-másiknak magyar történelmi jelentősége is van. (Vidin = Bodony, Nikopol = Nikápoly -- ugye ismerősen hangazanak?)

Romániában ugyanolyan sűrűn vannak rendőrök, mint Szerbiában és Bulgáriában. A román rendőrök viszont néha parasztok: engem egyszer egy zivataros éjszaka, hajnali háromkor Pitesti belvárosában büntettek meg, mert -- a tök üres úton -- nem indexeltem sávváltáskor. (Egyébként tényleg nem indexeltem, de akkor is rosszul esett.)

Nemzetközi jogsi nem kell az útra. Sebességhatárok Bulgáriában: 50-90-130.

Az autógáz kutakról: Bulgariaban 40-50 kilometerenkent van autogaz kut, a legtobb Shell es OMV kutnal is. (A Shellben biztos vagyok, az OMV-ben nem teljesen.) Sok kis privat gazkut is mukodik. Szerbiaban szinten tobb helyen van gazkut. Belgrad elott, a masodik lampa utan, de meg a leteres elott biztosan van, azt tabla is jelzi. (A kut az uttol balra, egy kis mellekutcaban van, eleg hosszu sorok szoktak allni elotte. Tablak jelzik.)


Szekeres István -Bulgária 2008 beszámolójával kapcsolatosan szeretném megtudni hogy Bulgáriában az útdíjon kívül van-e Autópálya díj mert most mindenhol csak az útdíjat olvasom ami az egész ország területére szól.Jul.12-én indulunk , két éve voltunk erre és én úgy emlékszem hogy Szófiában vettünk autópálya matricát. Hogy van ez most?
Köszönöm a segítséget. Kocsmárosné (July 09, 2008)

Kedves Kocsmárosné,
Bulgáriában a határon kell "úthasználati matricát" venni, bolgár neve "vinyetta." A határátkelőtől nem is lehet matrica nélkül kihajtani, a sorompó előtti utolsó kapunál árulják. Személyautóra ez egy hétre 5 euró, egy hónapra 13 euró. Ez az ország összes útjára érvényes, beleértve az autópályát is, annak tehát nincs külön díja.
A belépéskor felszámítanak még 2 euró fertőtlenítési díjat.
Üdvözlettel, Szekeres István (July 09, 2008)


Tisztelt Szekeres István!
Olvastam összefoglaló írását az interneten.  Az iránt érdeklődöm, hogy október végén érdemes-e még elmenni Pomorie-ba, mennyire van vége a szezonnak? A jó kis tavernák, üzletek bezárnak-e? Előre is köszönöm a válaszát.
Tisztelettel: Giricz Noémi, Szeged (080930 7:32 PM)

Kedves Noémi,
rossz hírem van: éppen tegnap jöttem meg Várnából, és bizony a tengerpart egy-az-egyben bezárt. Nyitás május közepén.
A nagy tengerparti üdülőhelyeken a szállodák tizede tart nyitva, konferenciákat, tréningeket tartanak. Ezt leszámítva meglehetősen kihalt minden. Pomorjéban és a többi valóságos településen ennél is rosszabb a helyzet, gyakorlatilag visszaáll a települések alapvető "halászfalu" jellege.
A Fekete-tenger őszi sajátossága a metsző, hideg szél a víz felől, ami kifejezetten kellemetlenné teszi a klímát így szeptember végétől.
Viszont ilyenkor kezdődik a szezon a síparadicsomokban, Banszko, Pamporovo, Borovec, stb várják a turistákat. Rila, Melnik, Koprivstica, Veliko Trnovo szintén főidényként kezelik az őszi időszakot.
Üdvözlettel, Szekeres István (080930 11:20PM)

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.