Gyimesi László: Két hét a mosoly országában – Thaiföld – 2011



Gyimesi László: Két hét a mosoly országában – Thaiföld – 2011



Egy kéthetes kirándulás élményei, tapasztalatai, sok háttérinformációval és érdekes képekkel


Thaiföld, Bangkok, Suvarnabhumi, Phuket, Phi-Phi, Monkey-bay, Tojás-sziget, Viking-cave, Bangpae vízesés


A megszokott európai úti célokhoz képest az idén egy kicsit nagyobb távolságban gondolkodtunk, és elhatároztuk, hogy keresünk egy viszonylag elfogadható árú thaiföldi üdülési lehetőséget. Ilyen távolságra utazva nem lehet 1 hétben gondolkodni, ezért mi egy kéthetes nyaralást céloztunk meg. A neten böngészve sok hirdetést találtunk mindenféle tengerparti szállásokról. Azt már korábban eldöntöttük, hogy az ország legnagyobb szigetére, Phuketre megyünk. Phuket, melynek területe nagyjából megegyezik Budapest területével, az ország nyugati részén található, az Indiai óceán melléktengere, az Andamán tenger fogja közre. Nyilvánvaló volt, hogy szállásproblémánk nem lesz, inkább a bőség zavarában vagyunk. Ezért előbb a repülőjegyet váltottuk meg.


 


Ázsiai úticélok az Útikalauz.hu oldalain nagyobb térképen való megjelenítése

A neten számos olyan oldal található, ahol repülőjegyet lehet foglalni (és persze fizetni), ezek közül választottam ki azt, amelyiknek az ára a legkedvezőbb volt. Mivel Budapestről közvetlen járat nincs Phuketbe, mindenképpen át kellett valahol szállni. A Qatar Airways járatával Doháig, a Perzsa öböl melletti Qatar fővárosáig mehettünk volna, majd több mint nyolcórás várakozást követően tovább Phuketbe. Ez a hosszú várakozási idő nem volt túl szimpatikus, ezért egy másik változat mellett döntöttünk. Az EVA AIR Airbus A330-203 tip. gépével Bangkokba megyünk, majd onnan kb. másfél órás várakozás után a Bangkok Airwayssel Phuketbe. A teljes foglalást a fizetéssel együtt a neten bonyolítottam le. Elvileg az ülőhely lefoglalását is el lehetett volna ugyanazon az oldalon intézni, ez azonban valami miatt nem működött. Szerencsére egy megadott pesti telefonszámon le tudtuk foglalni a kívánt ülőhelyeket. A jegyár átutalását követően kaptam egy email-t, melyet a reptéri csekkolásnál kell majd bemutatnom.


Egy kis kitérő: Az 1989-ben alapított EVA AIR (amiről korábban nem hallottam) egy tajvani magán-légitársaság. Az 50 legnagyobb légitársaság biztonsági listáján a kilencedik helyet foglalja el, megelőzve sok régi, nagy céget, mint pl. a Lufthansa, az American Airlines vagy az Air Canada. A Bangkok Airways egy thai helyi légitársaság.


Az utazás “szépséghibája” az volt, hogy Bangkokba a gép nem Budapestről, hanem Schwechatról, Bécs repülőteréről indul. Hogy jutunk el időben Schwechatra? Saját kocsi, több mint kétheti reptéri parkolás, ismerős megkérése a költségek miatt kilőve, maradt az autóbusz. Több busztársaság is indít járatot Bécsbe a Népligetből, melyek megállnak Schwechatnál. Mi kiválasztottuk a legolcsóbbat, melynél kettőnknek oda-vissza összesen csak 7800 Ft-ot kellett fizetni. Természetesen a teljes jegyvásárlás itt is a neten történt, a jegyek árát a virtuális számlámról levették, és email-fordultával már kaptam is a jegyeket, amit majd a buszvezetőnek kell átadni. Mivel augusztus 11-ével megszűnt a vízumkényszer a 30 napnál nem hosszabb thaiföldi turista-utazások vonatkozásában, ilyen költség nem merült fel.
A repülőjegy megvolt, következett a szállás lefoglalása. A sok lehetőségből olyat választottam ki, ahol reggelit és vacsorát kapunk, valamint a reptéri transzfert is vállalják, és az írásukból megállapíthatóan legalább olyan szinten tudnak angolul, mint én.
Előljáróban csak annyit, hogy a jelen írásban leírtak személyes tapasztalataim, de nincs kizárva, hogy mások hasonló helyzetekben az általam leírtaktól eltérő tapasztalatokat szereznek (szereztek) Phuketben vagy Thaiföld más részein.


Augusztus 31., az indulás napja. A légkondicionált busz a Népligetből pontosan indul, utas alig, viszont van internet-használat és 230 voltos csatlakozási lehetőség. Egy rendőrségi megállítás az M1-en, majd az utasok okmányainak ellenőrzése után indulás tovább. Párperces megálló Győrben és Mosonmagyaróváron, és délután 4-kor kiszálltunk a bécsi reptér bejáratánál.
Maga a reptér jóval nagyobb, mint a budapesti, de a kirakott eligazító táblák segítségével könnyen megtaláljuk a szükséges terminált. A gép 19:35-ös indulásához képest kicsit korán értünk oda, de egyszercsak eljött a becsekkolás ideje. Csomagjainkat lemérték, ellátták a HKT jelzéssel, ami a phuketi repülőtér nemzetközi jelzése, és nemcsak a bangkoki járatra vonatkozó beszállókártyákat kaptuk meg, hanem a Bangkok-Phuket közöttire is. Ezután következett a személyi átvizsgálás, aminek érdekessége, hogy ezt a repülő személyzetén ugyanúgy elvégezték, mint az utasokon. (Később Bangkokban is ezt tapasztaltuk.) Kb. 25 perccel a kitűzött indulási idő előtt beszálltunk, és elfoglaltuk viszonylag tágas helyünket. Kigurulás, majd rövid nekifutás után a menetrend szerinti időben felszálltunk, és elkezdtük Bangkokba vezető nagyjából 10 órás utunkat.


A turista osztály (amin mi is utaztunk) minden utasa kapott egy takarót, kispárnát a kényelmesebb alváshoz, valamint egy fejhallgatót, amivel a fedélzeti médiarendszer szolgáltatásait hallgathatja. A rendszer 7 collos (18 centi átmérőjű) dönthető színes monitorait az ülések háttámlájába helyezték el, amit a mögötte levő utas nézhet. A szolgáltatás válaszhatóan játék- és ismeretterjesztő filmekre, koncertekre, zenés CD-kre terjed ki, de külön fizetés ellenében akár email vagy SMS is küldhető. A filmek általában angol nyelvűek, japán és/vagy kínai felirattal. Az egyik menüpontban a fedélzeti GPS-rendszer alapján láttuk, hogy éppen merre halad a gép.


 



Lehet választani


 



Hol is vagyunk?


Információkat kaphatunk a még hátralévő repülési időről, pillanatnyi sebességről, magasságról, külső hőmérsékletről, a kiindulási és a célreptér távolságáról és helyi idejéről. A különféle vezérlések a könyöklőből gombnyomással kiemelhető kezelővel valósíthatók meg.


A repülés első félórájának végén Dunakeszi irányából párezer méter magasból megláttuk a lassan beköszöntő estében a kivilágított Budapestet. Az ezt követő csaknem 10 óra eseménytelenül telt, vacsorát, és ahogy odakinn világosodott, reggelit kaptunk. Étkezések között italokat kínáltak, ennek során megismerkedtem néhány japán és tajvani sörfajtával. A tiszta időben csodálatos látványt mutattak a 11 kilométerrel alattunk levő kivilágított települések. Az utasok többsége az utazás nagy részét alvással töltötte. Én inkább a médiarendszert kívántam használni, de az erős zaj (hajtóművek? klíma?) miatt alig lehetett hallani valamit a fejhallgatókban. A nyugat-keleti útirány miatt nagyon gyorsan bekövetkező napfelkelte India felett ért, és néhány órával később, helyi idő szerint délelőtt 11-kor leszálltunk a thai főváros Bangkok, Suvarnabhumi nevű, 2006 szeptemberében megnyitott nemzetközi repülőterén.


 



 



Képek a bangkoki repülőtérről


Számunkra furcsa neve szanszkrit eredetű, jelentése: Arany Föld. Még a gépen kaptunk két adatlapot, amelyeket az országba történő belépés és kilépés időpontja szerint kellett kitölteni az egyéb személyi adatokkal együtt.


A repülőtéren mindössze annyi volt a dolgunk, hogy megkeressük a 80 perc múlva induló phuketi járatot. A csomagokkal nem kellett foglalkoznunk, így az útbaigazító táblák segítségével elindultunk a szükséges irányba. A repülőtér méreteire jellemző, hogy az átszállással kapcsolatos séta hossza megközelítette a 2 kilométert. Szerencsére ennek megtételét megkönnyítette a több, egyenként 2-300 méteres mozgójárda. A járdák után megtörtént a beléptetés az országba, melynek során fényképet is készítettek rólunk. A kitöltött belépési adatlapot az útlevelünkhöz tűzték, azt, amin az országból való távozást tüntettük fel, pedig elvették. A szokásos csomagvizsgálat után már csak 10-15 percet kellett várnunk, hogy beszállhassunk a Bangkok Airways Airbus A320 tip. gépébe. Nagyon okosan, először a hátsó sorok utasait szólították, majd a többit, így elkerültük a tumultust a gép szűk folyosóján. Még jócskán emelkedőben volt a gép, amikor kis tálkákon szendvicset és édességet, és aki kért, annak alkoholmentes innivalót is hoztak. Sietni kellett, mert az alig 800 kilométeres út megtételére a gépnek mindössze 75 perce volt. Nyugodt repülés után sima leszállás, és mentünk a csomagokért. Már mindenki elvitte a magáét, a mi csomagjaink sehol. Mi lehet? Bangkokban nem rakták át az EVA gépéről és továbbvitték Tajvanra a végállomásra, vagy elveszett? Az egyik repülőtéri alkalmazott érdeklődésünkre elmondta, hogy a nem Bangkokban feladott csomagokat a szokásos gumiszalag helyett az elveszett csomagok irodájában lehet átvenni. Az irodát könnyen megtaláltuk, és mindhárom csomagunkat épségben meg is kaptuk.


A megjelölt helyen megtaláltuk azt a thai fiatalembert (a szállásadónk fiát), akivel majd az 50 kilométerrel távolabbi szállásunkra kocsikáztunk. Útközben ízelítőt kaphattunk a thaiföldi közlekedés sajátosságaiból (amiket itt tartózkodásunk alatt meg is szoktunk), de úgy is mondható, hogy számunkra szokatlan jellemzőiről. Az első, amit egyből feltűnt, hogy a megszokott “jobbra tarts” helyett itt a “balra tarts” az érvényes, mintha Angliában lennénk. Itt azonban nincs semmi figyelmeztetés, hogy a járdáról lelépve merre nézzünk. Apropó, járda… Itt az sincs, legalábbis, amit Európában járdának nevezünk. Az út szélén, azzal egy szintben, van egy 60-100 centi széles, az autópályák leállósávjához hasonló sáv, ami magába foglalja a vízelvezető csatorna betonfedelét is. Elvileg itt közlekedhetnének a gyalogosok, ha a parkoló járművek nem foglalnák el.


 



“Járda” az út mentén


Szóval, a gyalogos közlekedés igazi kihívás. Kellő óvatosságot tanúsítva (okos enged…) sem gyalogos, sem motoros baleset nem ért a thaiföldi 2 hétben. Közlekedési lámpákat elsősorban a járművek részére láttunk. A gyalogosok részére csak elvétve található ilyen, mondván, menjenek át az úttesten, ahogy tudnak, ugyanis zebra is alig van. A kétirányú forgalmat folyamatos sáv választja el egymástól. Nálunk ezt záróvonalnak hívják, amit a KRESZ szerint tilos átlépni. De nem Thaiföldön. Itt csak arra van, hogy nagyjából jelölje az út közepét, de senkinek sem jelent problémát annak átlépése (a rendőrök sem foglalkoznak az átlépőkkel). A rendőri igazoltatások is érdekesek. A településeken kijelöltek olyan pontokat, ahol a rendőrök igazoltatnak, de csak ezeken. Az igazoltatási pontokat mindenki ismeri, úgyhogy ha valaki el akarja kerülni az igazoltatást, egyszerűen másfelé megy. A legnagyobb számban különféle kétkerekű járműveket, elsősorban robogókat látni, melyek a legismertebb japán gyárak termékei. Elterjedtek a háromkerekűek is, amelyek teherszállításra oldalkocsival kiegészített motorkerékpárok, vagy mozgóárusok, akik nemcsak árusítanak, hanem sütnek-főznek is járművükön. A gépkocsik között is a japán gyártmányok vannak többségben. Külön említést érdemel az, ahogy a motorokkal, mopedekkel közlekednek. Phuket szigeten (de gondolom, ez Thaiföld egészére jellemző) pl. sokszor láttam két ülő felnőtt között álló 6 év alatti gyerekeket, négy gyereket egy motoron, a motort vezető felnőtt elé tett széken ülő vagy alvó kisgyereket, furgonok platója dugig töltve emberekkel és hasonló utaselrendezéseket, melyektől az európai rendőrök haja az égnek állna.


 



Közlekedés thai módra


Itt ez teljesen normális és mindenki által elfogadott. Az egyéb, közlekedésben résztvevő szerkezetek sora legalább hosszú, mint az a mód, ahogyan megpakolják ezeket a járműveket. Néhány, a speciális, thai elnevezésűekből: tuk-tuk (Bangkokban háromkerekű fedett motoros taxi, Phuketen általában csillogó, narancssárgára vagy pirosra festett négykerekű kisbusz), szongtoj (menetrend szerint közlekedő teherautó, melyben a kétoldalt, esetleg középen is elhelyezkedő padokon ülnek) és a már előzőleg említett száleng (teherszállításra alkalmas, házilag gyártott oldalkocsival kiegészített motorkerékpár).



Tuk-tukok a patongi éjszakában


 



Szongtoj


 



Száleng élelmiszerszállításra kialakítva


A nálunk megszokott kialakítású üzemanyag-kutakon kívül az út szélén 7 decis rumos üvegekben is árulnak 91-es benzint. Speciális tankolási lehetőséget jelentenek azok a nagy fémhordók, melyből az üzemanyagot egy kézi, karos szivattyúval a felette levő üvegtartályba juttatják, ahonnan (egy golyóscsap kinyitása után) a saját súlyánál fogva jut az autó vagy motor tankjába.


 



Így is lehet tankolni


Megjegyzem, a 95 oktános benzin literenkénti ára átszámítva legalább 150 forinttal kevesebb, mint itthon.


Az Európában megszokott négy évszakhoz képest a trópusi éghajlati övben elhelyezkedő Thaiföldön csak két évszak van: egy száraz és egy esős. Mi az évnek minden hozzáférhető statisztika és útikönyv szerinti legesősebb hónapjában utaztunk. Szállásadóink még utazásunk előtt megnyugtattak, hogy ez nem jelent folyamatos esőzést, hanem csak azt, hogy valamivel többet eshet, mint más hónapokban. Az ott töltött 14 napból mindössze egyetlen volt olyan, amikor az eső benn tartott a szobában.


Tehát kb. egyórányi autózás után megérkeztünk szállásunkra, amely a sziget délnyugati, Kata-Karon nevű részén, egy csendes kis utcában volt. Itt welcome-drinkkel, jéghideg koktéllal vártak minket a háziak. Az ital elfogyasztása közben elmondták a legfontosabb tudnivalókat Thaiföldről, Phuketről és környékéről. Több kirándulást is tettünk, részben a számtalan turistairoda valamelyikének szervezésében, részben egyénileg. Vendéglátóinknak elmondtuk, hogy a strandoláson kívül minél többet szeretnénk látni a környékből, a nevezetességekből. Kaptunk tőlük egy angol nyelvű kis gyűjteményt részletes útleírásokkal, amiben képekkel illusztrálva felsorolták, mi minden érdekesség lehet farangok számára Phuketen. A “farang” szó a nem ázsiai emberek thai elnevezése (lehet, hogy az angol “foreign” szó thai nyelvre ferdített változata), és kissé pejoratív hangzása ellenére egyáltalán nem gúnyos értelmű.


Tekintettel Phuket földrajzi elhelyezkedésére, úticsomagunkat nagyon egyszerű volt összeállítani. Strandpapucs, tisztálkodó eszközök; két-három váltás fürdőruhából, ujjatlan vagy rövidujjú pólóból; a lehető legmagasabb faktorú napolaj vagy spray; sapka; esernyő vagy esőköpeny; napszemüveg; sznorkel-felszerelés (búvárszemüveg +légzőcső); látcső; fotó- és video-eszközök; hölgyeknek esetleg gézruha; nagyjából ennyi. Remélem, nem hagytam ki semmi lényegeset.


Elfoglaltuk kényelmes teraszos, fürdőszobás, légkondicionálóval is felszerelt szobánkat.


 



A külső falon mászkáló gekkó


A fürdőszoba elvileg hideg-melegvizes, de a gyakorlatban a hideg víz sem volt igazán hideg. Itthon megszoktuk, hogy a kék csapot kinyitva előbb vagy utóbb hideg vizet kapunk. Phuketen azonban a magas hőmérséklet miatt a hideg csapból is olyan hőmérsékletű víz folyik, amiben meg lehet fürödni. Ekkor délután 4 óra körül járt Thaiföldön. Az ötórás időeltolódás miatt Magyarországon még csak délelőtt 11 volt, de ez az eltérés csak hajnali érkezés esetén jelenthetett volna problémát, amikor a kezdődő nap miatt nem tudtunk volna aludni. Másnaptól kezdve egészen a hazautazás napjáig csak a Skype esténkénti használatakor kellett figyelni, hány óra is lehet otthon.


A közlekedésünket motorbérléssel oldottuk meg, de a fordított irányú forgalmat egy kicsit szokni kellett. Először a sziget déli részét “fedeztük” fel. Mint majdnem minden további kirándulásunkra, ide is elegendő volt egy pár strandpapucs, rövid nadrág, ujjatlan póló, valami fejfedő a tűző Nap ellen, napszemüveg, fényképezőgép, kamera, látcső és némi költőpénz. Előbb megálltunk egy pénzváltónál, ahol eurót váltottunk a thai pénzre baht-ra (hivatalosan “THB”-vel rövidítik, de a mindennapi használatban csak egy “B”-betűvel), melynek váltópénze a satang. 1 B = 100 satang. Sokféle keleti és nyugati valutával foglalkoznak, de forinttal sajnos nem, ezért még otthon kellő mennyiségű eurót vásároltunk. A 1 euróért kb. 41-42 B-t adtak, így 1 B ára az akkori forint-euró árfolyamtól is függően nagyjából 6,5 Ft. volt. A magyar szokásoktól eltérően a nagyszámú pénzváltó iroda nem magánvállalkozás, hanem különféle bankok kirendeltségei, és ugyanazon valuta árfolyamai között csak minimális a különbség.
Karon-beachtől indultunk, majd Kata-beachen folytattuk Útközben meg-megálltunk, hogy körülnézzünk. Időközben elértünk egy elefántistállóhoz, ahol a kikészített banánnal etettük az elefántokat.


 



Karon beach


Akinek kedve támad, megfelelő díjazás ellenében felpattanhat az egyikre, és úgy tehet meg 20, 30 vagy 50 perces sétát. A felszállást az elefántok melletti faemelvény könnyíti meg, amelynek teteje egy magasságban van a hátával. Az utasok nem közvetlenül az állat hátára ülnek, hanem egy ráerősített padra.


 



Innen indul az elefánttúra


Vállalkozó szellemű turisták az út egy részén, helyet cserélve a hajtó thai fiúval, az elefánt fejére is kiülhetnek. Már az elefántok mellett hallottuk azt a furcsa, síráshoz hasonló hangot, melynek forrását keresve érkeztünk 2 db. gibbon ketrecéhez. A majmok mancsukat kidugták, akár meg is simogathattuk azokat, “kezet” is foghattunk velük, tábla figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert harapnak.


Miután a majmokkal való ismerkedést baleset nélkül megúsztuk, megcsodáltuk a buja növényzetet, többek között a banán számunkra szokatlan formájú virágát, újra kocsiba szálltunk. Irány a Karon View Point, ahonnan a tiszta, napos időben együtt láthattuk az addig megtett útvonalunk, az előzőkben említett beachek panorámáját.


 



Fentről lefelé: a Karon, a Kata és a Kis Kata beach


Jobbra fenn a hegytetőn egy hatalmas Buddha-szobor fehérlik, ahová később majd kirándulunk. A kötelező tájképek és arcképek (a megfelelő háttérrel) is elkészültek, majd mentünk tovább. Következő állomásunk egy hangulatos bár, a Sabai Corner volt az erdő közepén, ahonnan nemcsak az alattunk elterülő tengerpartra láttunk rá, hanem fel is frissültünk az egyre melegebb és párásabb időben.


 



Kilátás a Sabai Cornertől. A jobb felső sarokban a Buddha-szobor látható


Miután már jó sokat láttuk magasból a tengerpartot és a beacheket, épp ideje volt közelebb jutni. Erre adott alkalmat az, hogy a Nai harn beach mellett haladtunk el, ahol meg is álltunk. Fürdeni a nagyon kellemes víz ellenére nem tudtunk, mert nem volt hol lezuhanyozni utána a sós vizet. Sebaj, ezt majd pótoljuk az elkövetkezendő 2 hétben! Egy kis idővel később a hegyoldalról is megnéztük ezt a beachet.


 



A Nai harn beach a hegyoldalról


Ezután elértünk a szigetnek majdnem a végén levő áramelosztót, mely mellett egy kilátót alakítottak ki.


 



Kilátás az áramelosztó állomástól


Itt is nézelődtünk, fényképeztük Nai harn-t és a közvetlen alattunk lévő Ya Nui beach-et és már mentünk is tovább Phuket sziget legdélebbi pontja, a Prompthep nevű félszigeten fekvő Prompthep Cape felé. Az előzőkön kívül nevezetessége ennek a helynek egy világítótorony, melyen kilátót alakítottak ki, de erről sem látni többet a sziget déli végéből, mint néhány méterrel lejjebbről. A világítótorony mellett egy thai tengernagy (aki mellesleg királyi főherceg is volt) szobra látható, aki a XX. század elején modernizálta hazája haditengerészetét. A terület érdekessége az un. Elefánt tér is, ahol mindenféle méretű, színű, díszítésű és pozíciójú elefántot láttunk, egy kissé összevisszaságban.


 



 



Képek az Elefánt-térról


Természetesen ezen a településen sem maradhatott ki a bazársor, sok-sok hasznos és kevésbé hasznos portékával.


 



A bazársor


Házigazdánk már előre felhívta a figyelmünket, hogy bizonyos termékeket, pl. pólókat itt olcsóbban megvehetünk, mint a szigeten bárhol máshol. Lebeszélt viszont a gyöngyvásárlásról, mert a következő állomásunkon azokat az itteni (és a magyarországi) ár töredékéért megkaphatjuk. A sziget délkeleti részén levő Rawai beach piacán óriási forma- és méretválasztékban fillérekért kapható igazgyöngyöktől mindenféle tengeri herkentyűkig sokféle portékát kínáltak. Halakat, rákokat például az un. tengeri cigány árusok. Ha egy turistának megtetszik egy gyöngysor, de az rövid, az árusok ott helyben kipótolják és újrafűzik, úgy is lehet mondani, méretre szabják. Hazafelé véletlenül utunkba akadt
egy (mint később megtudtuk a nevét) hagyományos thai vándorpiac. Ami először feltűnt, hogy jóformán csak thai embereket láttunk a vásárlók között. A másik, ami megcsapott, a hasonló piacokra oly jellemző illatok (vagy inkább szagok) kavalkádja, és maga a látvány.


 



 



Mi szem-szájnak ingere


A rengeteg ember tarka egyvelege, a halak és húsok a körülöttük kavargó legyekkel, a sok színes zöldség és gyümölcs, melyek jó részének a nevét sem tudtuk, a készülőfélben levő ételek, szóval úgy összességében az egésznek a hangulata.


 



No, mi legyen ma a vacsora?


Korall-szigeti kirándulásunk rövid autózással kezdődött szállásunkról az előzőkben említett Rawaiba. Felszerelés a szokásos, plusz a sznorkel-felszerelés meg valami törülköző. Innen indult ugyanis hajónk a parttól 9 kilométerre levő Korall-szigetre (Ko Hae). A teljesen fából készült hajó, vagy inkább csónak hossza 10, szélessége 2 méter körüli. Ebben voltunk nyolcan, plusz a hajóvezető. A hajó angolul long-tail boat, thai-ul hosszúfarkú hajó (rüá háng jáo), de bárkataxinak is nevezik.


 



A hosszúfarkú hajó névadója


A nevét onnan kapta, hogy a végében elhelyezett motorból (ami egy kisautó párszáz köbcentis kiszuperált motorja is lehet) egy hosszú rúd nyúlik be a vízbe, végén a meghajtó propellerrel. A kormányzás az egész motor elfordításával történik.
A móló végén szálltunk be a hajóba, amely a kissé hullámzó vízben meglehetősen imbolygott, és még el sem indultunk. Mi lesz itt később? Arra gondoltam, nem kellett volna bevenni egy szem Daedalont? De nem volt idő a további gondolkodásra, mert Yao, aki kapitány, kormányos és főgépész is volt egy személyben, beindította a motort, és indulás. Ahogy kiértünk a móló viszonylagos védettségéből, egyből éreztük a tenger közelségét. Félméteres-méteres hullámok csapkodták hol az elejét a hajónak, hol az oldalát, rendesen megbillentve azt. Egy-egy ilyen hullámlökés alkalmával egy kicsit mindig nőtt a hajó aljában már egyébként is meglévő víz mennyisége. Ehhez még hozzátett az éppen elkezdődött eső is. Yao kemény munkát végzett, hogy irányban tudjon tartani minket. Gyógyszert nem vettünk be, de szerencsére az erős hullámzás mellett sem lett rosszul senki. Félórás ringatózás után kikötöttünk a Korall-szigeten.


 



A Korall-sziget partja. A háttérben Phuket


Időközben az eső is elállt, úgyhogy semmi akadálya nem volt annak, hogy a magunkkal hozott búvárszemüveggel és légzőcsővel szemügyre vegyük a felszínhez közeli tengeri élővilágot. Annak ellenére, hogy ilyen primitív eszközöket használtam, sok érdekes, színes halat, korallokat, szivacsokat, tengeri csillagokat láttam. Egy kis beetetésre használt kenyér csodákat tett. A halak tömege keringett körülöttem, némelyik még a lábamba is csípett. A sznorkelezés után rövid sétát tettünk a szigeten. Letelt az időnk, visszaszálltunk a hajóba és indultunk vissza Rawai beachre.
A szigetre való megérkezés óta azonban 3 lényeges változás történt környezetünkben: eleredt az eső, erősebb lett a szél és a hullámzás, valamint az apály egyre nagyobb lett, azaz egyre jobban visszahúzódott a tenger. A fentiek egyik következménye volt, hogy a hazavezető úton bőrig áztunk az esőtől és a szél által felcsapott víztől. Szerencsére a fényképezőgépeket és kamerákat mindenki már eleve egy nylonzacskóba csomagolva hozta el, ezért azokat sikerült megóvni a sós víztől. Ahogy közeledtünk a parthoz, feltűnt, hogy Yao nem a móló felé kormányozza a hajót. Az alattunk levő víz egyre kevesebb lett, mígnem kb. 40 centinél Yao közölte, hogy megérkeztünk, de a part, ahol a motorunkat hagytuk, olyan 200 méterre volt tőlünk. Nem volt mit tenni, strandpapucsok a kézbe, és kigyalogoltunk.


 



Gyaloglás a partra


Szerencsére a meder homokos volt, nem köves, így nem jelentett különösebb gondot a művelet. Mindent egybevéve, az összes hullámzással, esővel és gyaloglással együtt nagyon jól sikerült kiránduláson vettünk részt.


A Phi-Phi (ejtsd: pi-pi) túra egészen más jellegű volt. A szigetcsoport Phukettől mintegy 50 kilométerre keletre, az Andamán tengerben található. A két nagyobb szigetet (Phi-Phi Don és Phi-Phi Leh) keressük fel és több kisebből egyet (Khai Island, magyarul Tojás sziget). A partokhoz való viszonylagos közelsége miatt több cég is szervez kirándulásokat a szigetekre különféle hajókkal. A mi hajónk egy 50 személyes un. Speedboat volt, amit 3 darab, egyenként 225 lóerős Honda motor hajtott.
Az úticsomag ugyanaz, mint az előző túrán. A szállásunkhoz érkező mikrobusszal vittek ki a kikötőbe, Rawaiba. A túra vezetője előzetesen tartott egy angol nyelvű tájékoztatót a kirándulásról, közben teával, kávéval kínálgattak. Mindenki kapott egy színes öntapadós szívet, amit a szervezők a ruhájára nyomtak. A színek jelezték, hogy ki, melyik hajóra szállhat.
Az egyik angol lány nehézséget okozott a szíveket osztogató thai fiúnak azzal, hogy ujjatlan pólójának keskeny pántján nem volt elegendő felület a felragasztásra. Az alatta levő nagyobb ruhafelületre meg ugye, nem illendő. Végülis a lány megoldotta a dolgot, és saját magának ragasztotta fel a jelzést.
Egy kis tálból egyenként csomagolt 50 milligrammos Dimenhydrinate tablettát vehetett el az, aki úgy gondolta, gyomra rosszul reagál a tengeri utazásra.


 



Rosszullét ellen


Egyébként a nálunk kapható Daedalon tablettának is ugyanez a hatóanyaga, ugyanebben a kiszerelésben. Házigazdánk indulás előtt már felkészített minket, hová álljunk, hová üljünk, mit csináljunk, ha jó helyet akarunk a hajón, meg úgy általában, a teljes út során. Mindent eszerint tettünk, és nem is bántuk meg. Először szálltunk be, és a leghátsó üléseket foglaltuk el. Itt szellős, árnyékos helyen voltunk, és a tenger hullámzását is kevésbé éreztük, mint a hajó más részein ülők. A csaknem 700 lóerős meghajtásnak köszönhetően a vízen nagynak számító 50 km/órás sebesség elérése sem jelentett problémát.
Miután mindenki beszállt, elindultunk, és kb. egy órával később kikötöttünk első megállónkon a Phi-Phi Don egyik öblénél, amit csak a tenger felől lehet megközelíteni. Az öböl a nevét (Monkey-bay) a közelben tanyázó majmokról kapta. A hajó hátsó részén, a motorok két oldalán szálltunk ki, bele a félméteres vízbe. A fákon, sziklákon rengeteg majom. A turisták többnyire banánt adtak a majmoknak, és úgy látszik, mindenki tudta, mire számíthat, senkit sem haraptak meg, mert nem próbáltak szórakozni az állatokkal. Azok meg felmásztak az első fára, vagy a homokon álltak neki az evésnek. (Ami a partokon homoknak látszik, az a korallok finomra porladt váza.) Ezeket a nyugodt perceket használta ki mindenki, hogy elkészítse közös képét-képeit a majmokkal.


 



A szerző a Monkey-bay egy bennszülöttjével


Továbbindultunk, és párszáz méterrel a parttól lehorgonyzott a hajó. A kristálytiszta mélyvízbe ereszkedve sznorkel-felszereléssel, de csak egy búvárszemüveggel is belecsodálkozhattunk a tenger tarka élővilágába. A korallzátonyok között kisebb-nagyobb színes halak úszkáltak körülöttünk nagy számban. Akinek egyik sem volt, az egyszerűen élvezte a 30 fokos tengervízben való fürdőzést. A hajósok szóltak, hogy ideje visszamenni, mert vár a sziget másik felén az ebéd. Választékban és mennyiségben is bőséges svédasztalos ellátást kaptunk, mindenféle finomsággal. A “tenger gyümölcsein” kívül sokféle húst és gyümölcsöt kínáltak. Igaz, az italkészlet csak alkoholmentes italokból állt. Azt hiszem, ennek elsősorban az volt az oka, hogy muszlimok lakta területen jártunk, az iszlám viszont tiltja hívei részére az alkohol fogyasztását. (Attól nekünk még adhattak volna.) Az ebéd utáni következő célunk a szomszédos sziget, a Phi-Phi Leh volt. A tenger felől megnéztünk egy sziklabarlangot (Viking Cave) és körbehajóztuk a Pilleh Cove nevű festői öblöt. Kiszálltunk viszont a Maya bay-ben.


 



A Viking Cave


 



A Maya bay bejárata


Ez az öböl arról nevezetes, hogy itt forgatták 2000-ben Leonardo DiCaprio “A part” című filmjét. Itt egy kicsit úszkáltunk a tükörsima, meleg vízben, majd sétára indultunk a sziget belseje felé a buja növényzeten keresztül.


 



Búcsú a Maya baytől


Ez után következett utunk utolsó állomása a Khai Island (Tojás sziget). Tulajdonképpen csak jóakarattal nevezhető szigetnek, mert valójában egy zátony, amely 1-2 méternél jobban sehol sem emelkedik ki a tengerből.


 



A Tojás sziget


Ennek ellenére étterem és ajándékbolt is áll a pénzt költeni szándékozó turisták rendelkezésére. A sziget különlegessége egy sziklás partszakasz, ahol a sekély vízben rengeteg kishalat láttunk, szinte kézzel is foghattunk volna belőlük.


 



A Tojás sziget sziklás partja


 



A Tojás sziget sziklái között, térdig a vízben állva készült ez a felvétel


Ezzel véget ért a három Phi-Phi szigetet érintő kirándulásunk. A kiindulási kikötőbe visszaérkezve beszálltunk a már ismert kisbuszba és meg sem álltunk hazáig.


Jóval ráérősebb, de nem kevésbé érdekes volt hajókirándulásunk a Phang Nga öbölbe. Már idefelé a repülőből láttuk a rengeteg kisebb-nagyobb sziklát és szigetet a tengerben, most pedig közelről is volt alkalmunk megnézni egy részüket. A kirándulás reklámozásánál a fő nevezetességnek az un. James Bond sziget számított. Ennek a növényzettel benőtt magas sziklának a környékén forgatták az 1974-ben Roger Moore főszereplésével készült “Az aranypisztolyos férfi” című James Bond filmet. Ekkor kapta ez a szigetecske a ma használatos nevét. De számunkra nem a névadó sziget felkeresése volt a leginkább maradandó élmény erről a hajóútról. Szintén mikrobusszal mentünk a kikötőig Ao Poig, de ez jóval messzebb volt a korábbiaknál, Phuket északkeleti részén. Egy jó hosszú mólón kellett volna végigsétálnunk a hajóig, ezért ezt az utat egy szongtojjal tettük meg. A hajó sem egy Speedboat volt, hanem egy jóval lassúbb, kétfedélzetű vízi jármű.


 



Beszállás a James Bond túrára


Mi a felső fedélzetre mentünk, hogy jobban és többet láthassunk. Orosz, ír és indiai útitársainkkal együtt kb. 10-15 -en lehettünk a hajón, a szokásos létszámhoz képest nagyon kevesen, de ezt egyáltalán nem bántuk. A fedélzet közepén, fehér abrosszal letakart asztalon kávé, tea, sütemény. Az üdítőket külön, egy hűtőládában tárolták. Mindenből annyit vehettünk, amennyi jólesett. És nemcsak ez esett jól, hanem az eső is. Általában csak szemerkélt, egyszer-egyszer aztán úgy trópusiasan rá is kapcsolt. Ilyenkor a hajósok leeresztették a felső fedélzet oldalt levő áttetsző műanyag oldalfalait, hogy távol tartsák ezzel az esőt. Igyekezetük nagyrészt sikerrel is járt, de mivel meleg volt, mindenki már eleve fürdőruhát vett, különösképpen senkit sem zavart az a kevés befolyó esővíz. Indulás után egy órával a Panak Island közelében lehorgonyoztunk. Háromszemélyes gumikajakokat tettek vízre, az egyik hajós (esetünkben egy hölgy) kajakoslapáttal hátra beszállt, mi meg elé, egymás mögé elé ültünk.


 



A kajakok utasra várnak


Ahogy közeledtünk a szigethez, megláttuk egy barlang bejáratát. Kormányosunk adott egy fejlámpát, majd beevezett a barlang nyílásán. Az első néhány méteren még láttunk valamit, a sziklákon ugráló majmokat, függő cseppköveket és a százával (de lehet, hogy ezrével) a barlang mennyezetén lógó, és a turisták által megzavart, ide-oda röpködő denevéreket, aztán teljes sötétség vett körül. Némi fényt jelentett a lámpa használata és a fényképezőgépek vakuinak villanása, de más semmi. Annyit azért láttunk, hogy a barlang mennyezete egyre csak közeledett, végül teljesen le kellett feküdni a csónakban, hogy elférjünk alatta.


 



Csak így fértünk el a barlang mennyezete alatt


Egyszercsak olyan helyre értünk, amikor már fekve sem fértünk el, úgyhogy itt vissza kellett fordulnunk. Szerencsére éppen apály volt, ezért viszonylag hosszan (amennyire meg lehetett becsülni a sötétben, kb. 100-200 méter) be tudtunk evezni a barlangba. Mindenesetre nagy élmény volt, és ezen az sem változtatott, hogy mire kértünk, az eső is elkezdett szemerkélni. Hajónk következő állomásáig a Hong Islandig csupán gyenge félórát tartott az út. Útközben a Panak Island mellett is elmentünk.


 



A Panak Island érdekes partvonala


Ismét előkerültek a gumicsónakok, mi pedig már rutinosan szálltunk be. A sziget egyik festői öblét jártuk be, mely sok kis átjáróból áll. Ezeknél is rendesen le kellett húzni a fejünket, hogy átférjünk a sziklák alatt. A hely nevezetessége a szigeten belüli Tapu sziget (tulajdonképpen csak egy szikla), amit hasonlósága miatt James Bond 2-nek is neveznek.
Jó negyedórát keringtünk a sziklák között, egészen addig, amíg nem jelezték, hogy az ebéd elkészült. Bőséges svédasztalos ellátást kaptunk, ahol a tengeri és száraz földi ételek sokaságát kínálták. Nem messze volt ide a túra névadója a James Bond sziget (szikla).


 









A híres James Bond szikla

 



Gazdag választék a hajón


Ide is gumicsónakokkal érkeztünk, pontosabban a mellette levő sziget, a Khao Ping Kan homokos partjára, ahonnan jó képeket készíthettünk a Roger Moore film forgatásának helyszínéről. Ezt a partszakaszt egy hatalmas barlang uralta, melynek olyan egyenes belső oldalfalai voltak, mintha valaki késsel alakította volna ki. A barlang falában kialakított kis fülkébe valaki Thaiföld szent állatának, az elefántnak egy miniatűr, aranyszínű változatát helyezte el.


Utolsó állomásunk Panyee Island volt. A sziget homokos partja közelében horgonyzott le a hajónk. A kis távolság miatt oda lehetett úszni, de aki akart, beült egy kajakba és saját maga is kilapátolhatott a partra. A visszaút a Phang Nga öböl fantasztikus sziklaképződményei között vezetett. A móló végén már várt a szongtoj, ami kivitt a partra, a ránk várakozó mikrobuszhoz.


 



A Phang Nga öböl sziklái


Thaiföld területének jelentős részét sűrű, trópusi erdő borítja, ezért mindenképpen be akartunk iktatni egy dzsungeltúrát. Nemcsak dzsungelben fogunk barangolni, hanem egy erdei vízesést és egy mangrove-erdőt is megnézünk. (A mangrove egy növényfajta, ami a trópusi tengerpartokon esetenként hatalmas erdőket alkot. Apály idején jól látható vízbe lógó, látszólag össze-vissza gyökérzete, melyet a dagály magasabb vízállása ellep.) A túra öltözéke ugyanaz, mint az előzőkön. Mikrobusszal és idegenvezetővel indultunk útnak, majd negyvenperces autózás után egy gumifa-ültetvényhez értünk. A fák kérgét keskeny csíkban ferdén levágták, és a fa testéből folyik ki a gumi egy kis tartályba.


Nemsokára kiszállunk, és gyalogosan nekiindulunk az erdőnek. Célunk a Bangpae vízesés, melyet egy thai és angol nyelvű tábla is jelez. Az eddig turistaútnak mondható gyalogút a jelzés után hirtelen megszűnik, innen kezdve többnyire csak nagy köveken tudunk továbbmenni. Az út nem túl meredek, de a járást nehezíti a 30 fok feletti meleg és a magas páratartalom. A környezet viszont gyönyörű. A mellettünk csobogó patak mentén haladunk Phuket sziget legnagyobb, 18 méteres vízesése felé.
Útközben látjuk, ahogy 10 év körüli thai gyerekek ugrálnak be a patakba. Ők biztosan tudják, hol elég mély a víz… Nemsokára elértük a vízesés alját.


 











Gumifa megcsapolása A Bangpae vízesés


A dzsungel egyik lakója


A víz hideg, de vannak vállalkozó szellemű útitársaink, akik a megérkezés után rögtön belemerészkednek. A beugrálással vigyázni kellett, mert a víz alatti sziklák súlyos balesetet okozhatnak. Szerencsére ilyesmire nem került sor. Visszafelé útba ejtünk egy gibbon rehabilitációs központot, ahol a sérült, de meggyógyított majmok dzsungelbe való visszaszoktatásával foglalkoznak, több-kevesebb sikerrel. A majmok után autóval mentünk Bang Rongba mangrove erdőt nézni. Itt először betértünk a kikötő melletti élelmiszerboltba egy kis hűsítő italért. Annak ellenére, hogy muszlimok élnek errefelé, ebben az üzletben még sört is kaptunk. Az apály miatt erősen lejtős rámpán sétáltunk le egy úszó, pontosabban kikötött étteremhez. Az itteniek szerint nagy dagály esetén a rámpán felfelé kell menni, hogy az étterembe juthassunk..
Az étterem korlátjától jól láthattuk, milyen is az a mangrove.


 



Lejárat az étterembe


 



Ilyen a mangrove


Az apály miatt a fák gyökerei nem voltak vízben, és ezért így talán érdekesebb volt, mintha csak a zöld leveleket láttuk volna. Az étterem túlsó végén haltenyészet volt, ahol egy-egy rekeszben kettesével tartották a halakat. Az egyes rekeszek fölötti háló biztosította azt, hogy a benne levő ragadozó halak ne tudjanak sem a másik rekesz, sem a tenger felé ugrani.


A sziget délnyugati részén levő Chalong melletti Nagakerd hegy tetején, 400 méter magasban fehérlik egy hatalmas szobor, ami nemcsak a sziget legnagyobb részéről, hanem a levegő páratartalmától függően, attól 20-30 kilométerre a tenger felől is jól látható. A hegyre meredek, kacskaringós út vezet, melynek végén előttünk áll (ül) a maga 45 méteres magasságával a világ legnagyobb ülő Buddha szobra.
A szobrot úgy tájolták, hogy az kelet felé nézzen. Mellette egy sárga színű kisebb Buddha látható.


 










Az ülő Buddha A sárga Buddha

Thaiföld lakosságának döntő része buddhista, abból is un. théraváda (jelentése: időseket tanító) irányzat hívője. Buddhát csak meghatározott pózokban lehet ábrázolni. Általában ülő Buddha szobrok vannak, de pl. a főváros, Bangkok egyik nevezetessége a fekvő Buddha.
A szobor és a belsejében kialakításra kerülő templom jelenleg épülőfélben van, környéke építési terület. Burkolatát, amely a szobrot már szinte teljesen befedi, sokezer, 10-15 centiméteres élhosszúságú, a szomszédos Myanmarból (az egykori Burma) ideszállított négyzet alakú fehér márványlap alkotja. A lapokat korábban 100 B-ért árusították (jelenleg 200 B), a turisták ezzel járulnak hozzá a 80 millió B-os építési költséghez.
A vásárló ráírhatja a saját nevét, majd az építők a rögzítik a lapokat a szobor nyers külső felületén.
Azonban hiába is keresnénk valamilyen írást a szobron, mert a lapokat azzal befelé rakják fel. A külső felületét speciális anyaggal vonták be, ami a kőlapok közötti réseket, magyarul a fugákat is kitölti. Száradás után a felesleges anyagot lecsiszolják, ettől lesz olyan sima és fényes a szobor felülete. Már a szobor miatt is érdemes volt ide feljönni, de más érdekességeket is láttunk. A hegytetőről pazar kilátás nyílt az alatta levő települések, a sziget teljes déli része és a környező tenger felé, melynek csak a levegő páratartalma szabott határt.


 



 



Kilátás a Buddha szobortól


A szobor szomszédságában egy nagy fészerszerű épületben jelenleg (a szobor és környéke teljes elkészültéig) egy ideiglenes buddhista templom működik. Tele van különféle egyházi relikviákkal, és a végén, egy emelvényen két pap ült.
Aki akarta, azt egyikük megáldotta és a csuklójára (thai) nemzetiszínű zsinórt kötött, amiket hitük szerint soha nem szabad levenni. A szertartást egy előttük elkerített területen végezték, ahová semmiféle lábbelivel nem volt szabad lépni. Nem messze innen egy csaknem másfél átmérőjű gongot függesztettek fel, melyből kis gyakorlás után simogatással érdekes búgó hangot lehetett elővarázsolni. (jobbról)
A sok nappali program után nagy várakozással néztünk a mikrobuszos éjszakai program elé. Sötétedés után indultunk el, és először Phuket város (a sziget legnagyobb települése) éjszakai piacát néztük meg. Óriási tömeg, óriási választék minden elképzelhető buddhista és nem buddhista cuccból, ruhaneműből, műszaki cikkekből, nyers és éppen készülő ételekből. Egyik-másik európai szemmel nézve eléggé szokatlan kinézetű, mondhatni gusztustalan volt, de hát minden csak megszokás és neveltetés kérdése. Láttunk itt kéregető rokkantakat, eladó nyulakat, macskákat, kiskutyákat, varánuszokat, madarakat, szóval felsorolni sem lehet, mi mindent.
A megbeszélt időre visszamentünk buszhoz, és egy kis utca felé irányította az idegenvezető, amin lassan, de megállás nélkül hajtottunk végig. Azért lassan, hogy jól szemügyre vehessünk mindent, de fényképezni nem volt szabad. Ebben az utcában kivilágított üzletek kirakataiban egymás mellett-mögött lányok ülnek, akik nem látják az utcát, csak őket látják a leendő “vendégek”. Ha rámutatnak egy lányra, az illedelmesen megköszöni, hogy ő lett a kiválasztott, és elvonulnak az üzlet melletti helyiségbe. A lányok között nagyon fiatalok is voltak, bár Thaiföldön nem minden az, aminek látszik. A lányok (és a fiúk) esetében sem…
Továbbhajtva, egy idő után egyre erősödő dübörgő hang rezgeti meg az autót. Egy térre érünk, ahol a világítást lekapcsolták. Itt rögtön meglátjuk a hang forrását. Rengeteg feltuningolt autó szuper hifi- és videotechnikával, és ami a csövön kifér. Tulajdonképpen a közvilágítás semmivé tenné az élményt. A nagy hangerőt lassacskán megszokjuk, itt még a füldugó sem segítene, mert egész testünket megrezgetik a basszusok. Mintha valahogy összehangolták volna az egyes autókból ömlő zenét, mert nem volt hangzavar-jellege az egésznek. Majdnem mindent szabad: hallgatni, nézni, fényképezni, stb. egyet nem, beülni az autókba. Sokmillió, talán milliárd bahtot láttunk, hallottunk itt autókban és technikában.


 



Tuning felsőfokon


Már este 11 körül járt, mikor megérkezünk Patongba. Útbaejtjük a piacot, ahol a késői órára tekintettel senki sem árusított. Ha már erre jártunk, megnéztük azt a rengeteg patkányt, amik ilyenkor az asztalok között szaladgálnak. Állítólag napközben is hasonló a helyzet. Majd egy olyan utcánál szállunk ki, amely mindkét oldalán tele van bárokkal és egyéb szórakozóhelyekkel. Lányoknak látszó fiúk és fiúknak látszó lányok mindenfelé. Kb. 200 méter hosszan rengeteg szórakozóhely és étterem. Némelyikben tenyérnyi kis dobogó, ahol bikinis thai lányok (?) táncolnak, nagy tömeg, fény és csillogás mindenhol.


 



Kép az éjszakából


A járókelők közül nagyon kevés az ázsiai, elsősorban német és angol beszédet hallani. Feltűnően sok az olyan pár (és nemcsak sötétedés után, hanem fényes nappal is), ahol csak a hölgytag ázsiai. Ezeket a lányokat a bárokból és egyéb “műintézményekből” bérelték ki meghatározott időre, nem kevés pénzért.


Phuket szigetét és környékét, elsősorban Patongot nagymértékben érintette a 2004. december 26-i cunami. Most, csaknem 7 év után már semmi nyomát nem láttuk a rombolásnak, az emberek nem is beszélnek róla. Talán csak a patongi emléktábla emlékeztet rá, meg a szigetszerte látható táblák, melyek a menekülési útvonalakat mutatják.


 




Remélhetőleg soha nem lesz szükség rá


Thaiföldről hallva nekem korábban két dolog ugrott be: a thai box és a thai masszázs. Az első nem az én műfajom, de úgy látszik, a helybeliek is csak nézik. Plakátokon hirdetik boxmeccseket, de a résztvevők között egyetlen ázsiai sincs. Ami a másikat illeti, ha már erre jár az ember, nem lehet kihagyni egy eredeti thai testmasszázst. Főleg, hogy az ára 15-20 %-a az itthoni hasonló szolgáltatásénak. Kellemes érzésekkel keltem fel egy óra múlva, pedig a masszázst végző Po nevű fiatal hölgy igencsak megdolgozott.


Egy másik számomra eddig ismeretlen szolgáltatást is kipróbáltunk, ami már nálunk is kezd elterjedni. Egy földre helyezett nagy üvegtartály tele volt vízzel, benne nagyon sok, 2-3 centis halacska úszkált. A mellette levő padra ráülve lábunkat a vízbe tettük. Abban a pillanatban rácsaptak a halak és elkezdték csipegetni (állítólag) a bőrre tapadt szennyeződéseket. Maga a művelet egyáltalán nem volt kellemetlen, annak ellenére, hogy érezni lehetett a halak állkapcsait. Meglepő, de a tízperces “halpedikűrnek” frissítő hatása volt.


 




A “halpedikűr” színhelye


A szigeten sokfelé, elsősorban az utak mentén különféle méretű, távol-keleti stílusú díszes házikókat láttunk kis oszlopon vagy emelvényen. Olyanok, mint a babaházak. Előttük étel és ital, ami akár hetekig is ott maradhat, mert senki sem lopja el. Ezeket a kis emlékhelyeket a hívő thaiak készítik elhunyt rokonaik emlékére.


 










Emlékezés  

 



Jellegzetes utcakép


Az elektromos hálózat ugyanolyan, mint nálunk, de a hivatalos, késes csatlakozó a miénktől eltér. Azért írom, hogy “hivatalos”, mert sok helyen olyan univerzális konnektorok vannak, ami a mi villásdugóinkkal is használható. Ennek ellenére célszerű univerzális csatlakozót magunkkal vinni, ami még itthon, a nagyobb áruházakban viszonylag olcsón beszerezhető.











Univerzális konnektor és hálózati csatlakozó

A thai emberek a farangokkal szemben nagyon udvariasak, barátságosak. Tisztában vannak anyanyelvük nehézségeivel, és láthatóan nagyon örülnek, ha egy idegen akár csak egy-két szót is beszél a nyelvükön. Egy “Szava dí kap” (így kíván jó napot egy férfi) vagy egy “Khap kun” (köszönöm) megnyithatja ezeket az embereket, főleg, ha a szavakat thai szokás szerint a két tenyér összerakása kíséri.
A thai írás többféle ázsiai írásból alakult ki, de az a lényeg, hogy teljesen eltér a latin betűs írásmódtól, ezért a szavak kiejtésének latin betűs átírása szükséges. Sajnos ahány könyv, annyiféle kiejtését adják meg ugyanannak a szónak. A legcélszerűbb az, ha megfigyeljük, hogy beszélnek a helybeliek és megpróbáljuk azt utánozni (nem is olyan egyszerű). Az idegenforgalmi szempontból jelentős helyeken (ilyen Phuket sziget is) nagyon sokan beszélnek angolul (és a növekvő vendégkör miatt egyre többen oroszul is), ezért minimális nyelvtudással problémamentesen el lehet tölteni a nyaralásra szánt időt.


A gyorsan eltelt 2 hét után nehezen vettünk búcsút thai házigazdáinktól, akik kivittek a reptérre. Este fél 11-kor indult repülőnk hazafelé, először Phuketből Bangkokba. (A csekkolásnál ruhánk külső felületére nyomtak egy-egy CIQ feliratú matricát, a csomagokra piros színű CIQ-korongot tettek. Mint később kiderült, ez jelentette azt, hogy Bangkokból még tovább utazunk, és a csomagokat is a végcélnál vesszük fel.) A rövid úton a Bangkok Airways ismét kitett magáért: kis süteményt és italt kaptunk. Mire eltüntettük, már ereszkedtünk is lefelé, miközben megcsodáltuk Bangkok éjszakai fényeit. Leszállás után tízperces buszozást követően érkeztünk a reptér épületéhez. Egy alkalmazott jelezte, hogy a CIQ-matricások merre menjenek. Hamarosan sor került biztonsági vizsgálatunkra. Ezután megláttuk azt a táblát, amin feltüntették, melyik kaputól (a reptereken szokásos angol nevén: gate) indul gépünk Bécs felé. A reptér nagy méretei ellenére a jelzéseket mozgólépcsőkön és zegzugos folyosókon keresztül követve, végül megtaláltuk a keresett lejáratot. Lassan elkezdtek szállingózni az utasok, majd a gép személyzete is. A lejárat ajtajának kinyitása után lementünk a kapu szintjén levő váróterembe, ahol a beszállókártyák ellenőrzése is megtörtént.


 



Beszállásra várva


Beszállás, kigurulás, és pontosan a menetrend szerinti időpontban 2:35-kor elindultunk Bécs felé. Emelkedés közben búcsúpillantást vetettünk az éjszakai Bangkokra. Valahol Afganisztán felett járhattunk, amikor elkezdett világosodni. Tekintettel arra, hogy kelet-nyugati irányban haladtunk, a napfelkelte igencsak elhúzódott, mivel a repülő mintegy “menekült” a felkelő Nap elől. Aztán győzött a természet, és a ragyogó napsütésben (“a felhők felett mindig kék az ég”) megláttuk a Kaukázus legmagasabb hegyének, az Elbrusznak felhők fölé nyúló 5642 méter magas csúcsát. (Mivel Európához tartozik, ez a földrész legmagasabb pontja, és nem a 4810 méteres Mont Blanc.)


 



A kép jobb szélén az Elbrusz csúcsa


Körülöttünk eltűntek a felhők, és a párás levegőben elvonult alattunk a Krím félsziget. A Duna-delta közelében értünk román terület fölé, majd egy gyenge órával később, többezer méterrel alacsonyabbról már a magyar Dunakanyart és Esztergomot ismertük fel. Innen már csak egy ugrás a bécsi reptér, ahol véget ért hosszú repülőutunk, amire a Schwechat-Népliget autóbuszút már csak ráadás volt.


Ha van kérdésed, a szerkesztőn keresztül juttasd el hozzám, és email-fordultával válaszolni fogok (ha tudok).


Gyimesi László


Gyimesi László írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Gyimesi László: Két hét a mosoly országában – Thaiföld – 2011" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár