A Bakonyvidék a délnyugati - északkeleti irányban húzódó Dunán-túli-középhegység
legnagyobb kiterjedésű, legnyugatibb tája. A mintegy 3540 négyzetkilométer alapterületű
táj hazánk egyik legerdősültebb vidéke. Az erdők területe 140 000 hektár.
Mai képe hosszú Földtörténeti, gazdaság- és kultúrtörténeti folya-matok eredőjeként
alakult ki.
A Balaton-Felvidék és a Bakony keleti nyúlványai a triászban kép-ződött fődolomitból
és mészkőből állnak, a Bakóny északi és nyugati tömbjét júra- és krétakori mészkő
borítja. Ezek az üledékes kőzetek hatal-mas karsztvíz kincset tárolnak, melynek
tisztaságát az erdő biztosítja.
A Földtörténeti középkor végén képződtek e vidék ásványkincsei is (barnaszén,
hauxit).
Mintegy 2 millió éve a Balaton-Felvidék és a Déli-Bakony arculatát a bazaltvulkánosság
határozta meg. Nagy területre hullott a jégkorszak utáni málladék, meszes por,
melyből a lösztakaró képződött. Nem túl régen, 20-25 ezer éve alakult a Balaton
medencéje, s nyerte el végső formá-ját a táj.
A táj domborzatilag mérsékelten tagolt. Jellemzőek a fennsikok, az azokból kiemelkedő
úgynevezett sasbércek között meghúzódó kis medencék, a bazalt 'tanúhegyek".
A Bakonyvidék legma-gasabb pontja a Kőrishegy (709 méter). A Ba-laton viztükrének
tengerszint feletti magassága 104,5 méter.
Az éghajlati átlagok jelentős szélsősé-geket fednek el. A déli oldalak szárazak,
mele-gek, itt és a peremvidéken 550-600 mm csapa-dék hullik évente. A Magas-Bakonyban
700-800 mm közötti az átlagos évi csapadék. Az évi átlagos napfénytartam 2000
óra, ezen belül a Bakonyban elég sok a borult nap (110 évente). Az átlagos évi
középhőmérséklet 9,0-10,5 0C között vál-tozik, a Balaton-part melegebb, a Bakony
hűvös. A hegységben a tél hosszú, zord, jelentős hótakaróval, hófúvásokkal.
Felszíni vizekben szegény a táj. Jelentősebb patakjai (Gerence, Cuha, Gaja,
GeIIa, Torna, Séd, Ba-laton-felvidéki kis patakok - sédek -‚ Eger-víz, Viszló)
bármely égtáj felé indulnak is, a Duna vízgyűjtőjébe tartoznak. A vizgazdálkodást
a bauxitbányászat miatti vizkiemelés jelentősen megzavarta (karsztvízszint csökkenés).
A közelmúlt száraz esztendeiben a pata-kok kiszáradtak, a források elapadtak.
Néhány hangu-latos forrás kirándulási célpont (Magyarpolány Csur-rgó-kút, Pénzesgyőr
Judit-Forrás). A bazalt hegyek tete-jén képződött horpadásokhan egykor kis tavak
alakul-tak ki esővízhől. Ezek a hulló portól Feltöltődtek, már csak néhányhan
találunk vízfelületet, tőzegmoha lápot.
A talajképződés a mészkő - és dolomit-felszínen a felaprózódás, mállás következtében
indult meg. Úgy-nevezett kőzethatású talajok, rendzinák képződtek. Itt a mállás
még kezdetleges vagy a kialakult talaj megsemmisült, sziklás váztalajokkal van
dolgunk. A csapadékos, Hűvös bakonyi tájon e sekély talajokon is faúróiások
nőnek, míg a hegyvidék meleg, száraz déli lejtőin sziklagyepek, gyenge Fejlődésű
karsztbokorerdők alakulnak ki rajtuk.
A vastag lösztakaróból agyagbemosódásos barna erdőtalajok fejlődtek sok ezer
év alatt a lefelé szivárgó víz és a fás növényzet hatására. Ezeken tenyész nek
legszebb erdeink. A vékonyabb löszborításhól barnaföldek jöttek létre. A homokon
képződött rozsdabarna erdőtalajok szintén jó termő-erejűek.
Az erdőirtások után a lejtős területeken megin-dult mezőgazdasági művelés eredményeképpen
a tala-juk felső szintjét lemosta a víz, elfújta a szél. Itt gyenge termőerejű
csonka erdőtalajok maradtak napjainkra. A bazalt málladékon ranker talajok vannak.
Az alapkőzetek minőségéből következően a Bakonvvidék talajai általában bázisokban
gazdagok, semleges vagy gyengén savanyú kémhatásúak, így az úgynevezett savas
esők nem, vagy kevéssé idézhetik elő a termőhelv leromlását.
A leggyakoribb talajtípusok
A táj természeti adottságait a társadalom és a gazdaság a történelem során különböző módon hasznosította. Napjainkra a következő művelési ágmegosz-ás alakult ki:
A Bakonvvidék (részeinek eltérő földtörténeti kialakulása, geológiai felépítése,
domborzata, tagoltsága alapján) több, jól elkülönülő tájra osztható. A geográfusok
a Bakonyvidékhez számítják a Pannonhalmi dombság kistájat
is. Mivel e vidék erdei már teljesen elszakadtak a hegység erdőtömbjétől, ebben
a kiadványban a tárgyalásától eltekintünk.
A Keszthelyi-hegység töredezett tönkfelszinéből nem túl magas, de meredek hegyek
emelkednek ki, így a hegység képe erősen tagolt, de legmagasabb pontjai csak
a 400 métert haladják meg (Kövestető 444 méter, Meleg-hegy 425 méter).
A Tátika-környék festői bazalthegyei még alacso-nyabbak. A déli lejtőkön molyhos
tölgyes, virágos kő-rises karsztbokorerdők vagy feketefenyvesek védik a sekély
talajt. A kedvezőbb termőhelveken cseresek, cseres tölgyesek, a hűvös északi
oldalakon, völgyekben bükkösök találhatók.
A mély Fekvésű, alig erdősült Tapolcai-medencét festői látványt nyújtó, erdővel
borított bazaltvulkánok szegélyezik.
A Balaton-felvidéken belül jól elkülönül a kes-kenv parti sáv, amelyet szinte
teljesen beépített, műve-lés alá vont az ember. A mögötte húzódó hegyvidék védi,
javítja a partmenti üdülőövezet klímáját. A Bala-ton-felvidék legmagasabb pontja
a Boncsos bazalt bo-rította teteje Monostorapáti határában (448 méter). A hegyek
között kellemes éghajlatú kis medencék rejtőz-nek. A tájon a szőlőművelés a
jellemző. A molyhostöl-gyes-cseresek, feketefenyvesek talaj- és tájvédelmi funkciót
töltenek he, s minden hektár erdő jótékony hatással van a Balaton vízminőségére.
Ide tartozik még Vilonyai-hegyek sekély talajú kopár vidéke is.
A Déli-Bakony kevéssé tagolt pannon vidék néhány medencével, széles, lapos hegyhátakkal.
Két nagy kiterjedésű bazaltvulkán (Agártető és Kab-hegy) valamint a Szentgál
környéki mészkőhegyek alkotják.
Legmagasabb pontja a 601 méteres Kab-hegy. Az erdők fogyatkozása az alacsonyabb
fekvésű terüle-teken erős volt de a hegyeket cseres, tölgyes, bükkös erdőségek
borítják.
Az Északi-Bakony a hegység legnagyobb kiterje-désű, legismertebb tája. fennsikjából
a csúcsok sas-bérc-szerűen emelkednek ki: a Kőris-hegy 709 méter, a Kék-hegy
656 méter, a Som-hegy 649 méter, a Papod és a Fekete Hajag 646 méter magas.
A hegyhátak között lakott medencéket találunk (Bakonybéli-, Hárskúti-, Lókúti-
és Zirci-medence). Az Északi-Bakony. nyugati felét szokás Öreg-Bakonynak, Várpalota
felé eső, a Cuha-patak áttörésén túli részt Keleti-Bakonynak nevezni. Az Északi-Bakonyban
értékes és gyönyörű elegyes bükkerdők, gyertyános-tölgyesek, cseres-tölgyesek
díszlenek. A sziklás felszi-neken hársas-kőrises sziklaerdők, a mély, szűk völ-gyekben
szurdokerdők, törmeléklejtő erdők, a pata-kok mentén égeresek tenyésznek. A
déli, melegebb lejtőket karsztbokorerdők, sziklagyepek borítják.
A Bakonyalja átrneneti táj a hegység északi és nyugati oldala, valamint a Kisalföld
között. Növény-zete részben a hegységet idézi, részben a szárazabb, melegebb,
nyitottabb sikvidékéhez hasonló. Éppen az átmeneti jelleg miatt érzékenyebbek
az erdei életközösségek: fenntartásuk, védelmük erdőgazdálkodási és természetvédelmi
érdek. Ezen a tájon az egykor ural-kodó gyertyános-tölgyesek, cseres-tölgyesek
maradvá-nvai mellett a fenyves, akácos, nyáras kultúrerdők ala-kitják a táj
képét.
Közigazgatási szempontból a Bakonyvidék 80 %-a Veszprém megyéhez, a többi Zala,
Komárom - Eszter-gom és Fejér megye területéhez tartozik.