Gyimesi László: Két hét Toloban 2004


Gyimesi László: Két hét Toloban 2004 júniusában


Az idén nyáron két hetet töltöttünk Görögországnak egy – a magyar turisták, illetve utazási irodák nagy része által – méltatlanul és indokolatlanul mellőzött részén, a Peloponnészosz-félszigeten (A félsziget a Korinthoszi csatorna 1893-as megnyitását követően tulajdonképpen szigetnek tekinthető, az elnevezés nyilván hagyománytiszteletből maradt meg). A nyaralás konkrét színhelye az Argoszi öböl partján fekvő Tolo nevű üdülőfalu volt, mindössze 12 km-re Nafplio városától. Előzetesen két könyvből (melyeket magammal is vittem) szereztem az információkat. Az egyik a Panoráma nagy útikönyvek sorozatban 1991-ben megjelent „Görögország”, a másik az Iránytű kiadó által 1999-ban megjelentetett „Klasszikus görög körutazás” volt.


Az nem volt kétséges, hogy autóval utazunk, a szállást, azaz az ellátás nélküli apartmant azonban a Dias-Zeus utazási irodán keresztül foglaltuk le. Biztosítást kötöttünk, beszereztük azt a bizonyos E111-es igazolást, az autóhoz kötelező felelősségbiztosítást igazoló zöld kártyát, valamint vontatókötelet, és tűzoltó készüléket is tettünk a csomagtartóba. A várhatóan kb. 1700 km-es útra való tekintettel, úgy terveztük, hogy útközben valahol (már görög területen) eltöltünk egy éjszakát.


Június 13-án este 9 körül, esőben indultunk, és 11 körül léptük át Tompánál a 179. kilométernél a magyar-szerb határt. A határon pénzt váltottunk, 1 euroért 71 dinárt kaptunk. Mivel úgy terveztük, hogy nem megyünk végig autópályán, hanem csak kb. 170 kilométert, mindössze 10 euroért vettünk dinárt. A tankolást Szerbiában és Bulgáriában bankkártyával oldottuk meg, ezért erre a célra nem kellett helyi valuta.


Az első szerbiai városban, Szabadkán megkerestük az ÖMV-kutat (melyekkel Bulgáriát is bőségesen ellátták), megtankoltunk, és irány az éjszaka. A 95-ös benzin Szerbiában 55,5 és 58,2 dinár közötti, ami 210 forint alatt van.


Miután sikeresen leküzdöttem egy kekeckedő szerb rendőrt (azért akart megbüntetni 1500 dinárra, mintegy 5300 forintra, mert az egyik faluba véletlenül távolsági fényszóróval mentem be), a térképen autóútnak jelölt E75-ön mentem tovább, a Srboban/Feketics-i lejáratig. Itt eredetileg is le akartam menni, de ha nem így lett volna, akkor sem mehettem volna tovább, mert útépítés miatt le volt zárva az autóút Újvidék felé vezető része. Innen Becsej, Zrenjanin és Pancsevo következett, áthaladtam a smederevoi Duna-hidon, és ennél a városnál csatlakoztam a Belgrád-Nis autópályára. Az autópálya kapujánál megkaptam a kis jegyet, aminek alapján a pálya elhagyása előtt megállapítják, hogy mennyit is kell fizetnem. (Az előzetes itthoni információk alapján tudtam, hogy ez az összeg 600 dinár lesz, ami kb. 11,7 Ft./km-nek felel meg. Autópálya-díj fizetése céljából mindenképpen dinárt kell váltani, mert euroval történő fizetés esetén 20% átváltási illetéket számítanak fel.) Kb. 50 kilométer megtétele után az un. lapovoi ÖMV-kútnál megtankoltam. Jó 100 kilométert még a pályán mentünk, majd újabb 120 km –t követően a szerb-bolgár határra értünk. Ekkor a 753. kilométernél voltunk, az óra reggel fél 9-et mutatott. Meglepően hamar megtörtént mindkét határátlépés, a bolgárok a kocsim forgalmijára, a zöld kártyára és az én jogsimra voltak kíváncsiak, a szépséghiba csak a bolgár oldalon muszájból fizetett összesen 7 euro volt. A Szófiáig tartó kb. 60 kilométeres utat követően a körgyűrűnek csúfolt kátyurengetegen araszolgatva, követve a táblákat, elértem a lekanyarodás helyére, de itt kiderült, hogy az utat építés miatt lezárták. Emiatt a terelőutat jelző táblákat követve csak óriási kerülővel tudtam a görög határ felé vezető utat elérni. Közben az egyik szófiai ÖMV-kútnál megtankoltam (a benzin ára itt 1,46 euro, 190 Ft. alatt van), és teleraktam a 10 literes tartalék kannámat is.


992 kilométernél, helyi idő szerint háromnegyed 2 körül értünk a bolgár-görög határra, Kulataba. A határátlépés itt is gyorsan lezajlott, majd irány a szállás, a Thessalonikitól mintegy 40 kilométerre délre levő Methoni. Thessaloniki után leróttunk egy 1,4 euros autópálya-díjat, majd az 1155. kilométernél délután 4 óra körül meg is érkeztünk Methoniba, az Agiannis Motelbe, ahol már előzetesen lekötöttek részünkre egy szobát 25 euroért. A motelt elég bonyolult volt megtalálni, de számos útépítést és útelterelést leküzdve végülis sikerült.


Másnap reggel 8-kor indultunk tovább, szép, napos időben. Egy darabig a tengerparton kanyargott az út, majd egy időre elhagyta azt. Számomra teljesen rendszertelenül, olyan helyen is, ahol nyoma sem volt autópályának, időnként fizető kapuk bukkantak fel, ahol esetenként többnyire 1,4 euro volt a fizetési kötelezettség. Igaz, hogy néhány helyen, ahol éppen útépítés folyt, a kapuk (vagy azok helye) előtt általában egy „FREE PASS” tábla jelezte, hogy itt nem kell fizetni. Az autópályán a thivai lejáratig mentünk, ahonnan a rövidebb úton látszólag gyorsabban célhoz érhetünk, és a megteendő utat is lerövidíthetjük (legalábbis ezt hittük). Ez az E962-es számú út valóban rövidebb volt, és egy dimbes-dombos vidéken át vezetett. A baj az volt, hogy úgy tűnt, mintha az ország összes kamionja, dömperje, stb. itt adott volna randevút egymásnak. Lépésben lehetett haladni, a beláthatatlan kanyarok miatt előzésről szó sem lehetett, és ráadásul az említett autók a legnagyobb jóindulattal sem sorolhatók a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő járművek közé. (Toloban az idegenvezető elmondta, hogy az üdülőket szállító buszok is ezen az úton közlekednek, hogy kikerüljék az Athén körüli forgalmi dugókat.) Nagynehezen keresztülvergődtünk ezen a szakaszon is, és kb. 60 kilométerrel Korinthos előtt visszatértünk az autópályára. Jóformán észre sem vettük, mikor haladtunk át a Korinthoszi csatorna felett, majd következett az utolsó kapu, ahol 1,5 euro volt a tarifa (ezen a szakaszon 25 Ft. felett volt az 1 kilométerre eső autópálya-díj). A fizetés után pár kilométerrel letértünk a pályáról, majd Nafplio érintésével délután fél 4 körül, 1713 kilométernél meg is érkeztünk Toloba, a Babis apartmanházhoz.


A telepített idegenvezető nem volt ugyan ott, de hagyott egy levelet, amiben üdvözölt minket, leírta, hol találjuk a szobánkat és kellemes üdülést kívánt. Nagyon jólesett ez a gesztus. Azt hittük, hogy busszal érkezők már a délelőtti órákban megérkeztek, de mint később kiderült, különféle késések és átszállások miatt csak éjfél előtt értek oda.


Pár szó Toloról. Ez az üdülőfalu az Argoliszi öböl partján, Nafplio városától 12 km-re van, déli irányban. Tulajdonképpen egy hegyoldalon és a mellette 100-150 méternyi tengerparton terül el. Tolo közlekedése különösen érdekes, mi több, veszélyes. Egyetlen hosszanti utcája van, aminek felületét az autósokon kívül a gyalogosok is használják, ugyanis járda egyszerűen nem létezik. Ezt az utcát hivatalosan egyirányúsították, az ellenkező irányú forgalom a szomszédos domboldalon, 10-15%-os emelkedőn halad. A gyakorlat azonban úgy néz ki, hogy a motorosok többsége, és az autósok egy része a menetiránnyal szemben is közlekedik, komoly balesetveszélyt okozva ezzel. Úgy látszik, ez elfogadott dolog errefelé, mert pl. közvetlenül a tengerpartra is csak a „BEHAJTANI TILOS!” tábla mellett lehet autóval lemenni. Az is tény, hogy az alatt a két hét alatt, amíg ott voltam, nem láttam balesetet.
Ezen a keskeny részen van továbbá 2-3 szálloda, üzlet, vagy apartmanház, melyek közül az utolsónak a lépcsőjét dagály esetén a tenger mossa. Ennek persze van egy nagy előnye, közel van a víz. Elsősorban a domboldalon több magasabb kategóriájú szálló is van, saját medencével. Számomra a saját medence nem túl csábító, mert uszodát otthon is találok, ezért nem kell a tengerpartra utazni.
A tengerpartot a kikötő mellett (ahol a mi is laktunk) rendszeresen tisztán tartották, a víz kristálytiszta volt. A vízi járművek között voltak 1–2 személyes motoros halászbárkák, de nagyobb hajók is. Külön „csatorna” volt számukra kijelölve, ezért máshol nyugodtan lehetett strandolni, úszkálni. A tengerfenék aprókavicsos, tehát tornacipő sem szükséges. Ezzel szemben, ahogy megyünk a partszakasz déli része felé, mintha fokozatosan egy más világba kerülnénk. A tengerfenék egyre kavicsosabb, a víz és a part pedig egyre koszosabb. Tolotól nem messze néhány kisebb sziget van a tengerben, az egyikre még egy kis kápolnát is építettek, ahol időnként esküvőket tartanak. Ezek a szigetek nagyon festőivé teszik a toloi öblöt.
Véleményem szerint elsősorban a szűk elhelyezés miatt Tolo elég zajos település. Az állandóan rohangáló, idegesítő hangú kismotorok nemigen teszik lehetővé a nyugodt pihenést. Ha valaki éjjel aludni akar, hát, voltam már csendesebb helyen is Görögországban.

Az utakról, közlekedésről néhány szót.
A magyar szakaszon, az 5-ös és az 54-es és 53-as utak minősége jónak mondható. Ahogy távolodunk a magyar határtól az utak minősége változó, olyanannyira, hogy pl. a Belgrád-Nis autópálya sok kilométeren keresztül inkább hasonlít egy magyarországi sokadrangú útra, mint egy autópályára, aminek használatáért fizetni is kell. Nis után, egészen Szófiáig szintén változó a minőség, de gyakoribbak a nehezen járható szakaszok, elsősorban az alagutak. A szófiai körgyűrű és a kivezető utak minősége minősíthetetlen. Szófia után kb. 20 kilométerrel kezdődnek az útépítési munkák, majd ezek végeztével a görög határ felé közeledve egyre jobb az út. Görögországban az utak minősége a miénkhez hasonló, és ez vonatkozik a hegyi utakra is. Ami a három országban egységesen rossz minőségű, az a hidak és az utak illesztése. Míg nálunk a legtöbb helyen jóformán észre sem lehet venni, ha hídra hajtok, a görögöknél ilyen esetben különösen vigyázni kell, mert a nagy szintkülönbség mellett még 5-10 centis hézag is van az út és a híd között. Szintén a görögöknél jellemző, hogy az általam látott számtalan vasúti átjárónál a sorompón kívül szinte mindegyik előtt STOP-tábla van. Ezt a táblát nemcsak a keresztező vonat miatt ajánlatos figyelembe venni, hanem azért is, mert az átjárók csapnivaló állapota miatt a futómű megkímélése céljából amúgyis csak nagyon lassan szabad rajtuk áthajtani.
A görög utakon haladva soha nem lehet biztos az ember, milyen faluban van (még görög betűkkel sincs mindig feltüntetve), milyen messze van egy adott közeli, vagy távoli településtől. Több helyen is előfordult, hogy a tábla szerint egy város pl. 40 km-re van, és 4-5 kilométer megtétele után ugyanennél a városnál ismét 40 km szerepelt.
Úgy látszik, a görög települések névadásakor nem volt nagy fantáziájuk az illetékeseknek. Nagyon sok azonos, vagy közel azonos nevű település van az országban. Ennek tudható be pl. az is, hogy állítólag volt olyan autós turista, aki Tolo helyett a szintén a Peloponnészoszon levő Tholora ment. A kettő között több, mint 150 km a távolság. Ebből az a tanulság, hogy utazás előtt célszerű tájékozódni, hogy a célpont az ország melyik részén van.
Normál úton autópálya közelében haladva akaratlanul is könnyen ráfuthatunk az autópályára, mert nagyon sok helyen semmi sem jelzi, hogy az adott út felvisz az autópályára.
Elsősorban az útépítéseknél, de más helyeken is találkozhatunk sebességkorlátozó táblákkal. Jellemző a közlekedési fegyelemre, hogy pl. egy 60 km-es táblánál az egész sor stabil 110-el megy, függetlenül attól, hogy normál útról, vagy autópályáról van-e szó. Egy ilyen kocsisorba bekerülve nekem sem volt más választásom, mint felvenni a közös tempót (nem mintha szívesen döcögnék 60-al).
A tengerparti és a hegyvidéki utakon igen sok parkoló-kilátóhelyet létesítettek az utak mellett, viszont a parkolóhelyet igen kevés helyen jelzi előre tábla. A parkolók nagy része kanyarban van, emiatt forgalmasabb utakon eltart egy darabig, mire vissza lehet hajtani az útra.
A görögországi lakott településeken, városokban különösen, legfőképpen pedig Athénban az autósok elsőszámú „közellenségei” (legalábbis szerintem a külföldiekéi) a motorosok. Összevissza cikáznak a mozgó és álló autók között, a forgalmi helyzethez képest nagy sebességgel, nagy részük bukósisak nélkül. Többször is előfordult velem Athénban, hogy belenéztem a tükörbe, motoros sehol, a következő pillanatban mindkét oldalamon elzúgott egy-egy, de olyan közel, hogy talán csak centikre lehettek tőlem. Az egyik motoros csak úgy tudta a velem való koccanást elkerülni, hogy menet közben rátámaszkodott a motorház-tetőmre és így lökte el magát. A taxisok a nálunk megszokotthoz hasonló erőszakos stílusban vesznek részt a forgalomban (akit nem érint, attól elnézést kérek).
Aki megszokta az átlagos pesti forgalmat, annak forgalmi szempontból nem lehet probléma az athéni csúcsforgalom. A már említett motorosokon és taxisokon kívül a parkolás okozhat némi gondot. Rengeteg kisebb-nagyobb fizető parkoló van (egy délelőttre vagy délutánra 4 euro körüli árért), amelyeket foghíjtelkeken alakítottak ki. Ha nem ragaszkodik az ember pont a belvároshoz, normál parkolóhelyet is lehet találni. Egyébként elég költséges dolog lehet szabálytalanul parkolni, mert a rendőrök az ilyen kocsi rendszámtábláját leszerelik. A görög rendszámtáblákat csak két csavar tartja, ami kívülről könnyen kicsavarható. Attól tartok, hogy a külföldi kocsikkal ilyet nem tesznek, mert pl. az én rendszámtáblámat kívülről csak roncsolással lehet leszedni, ehhez meg azt hiszem egyik ország rendőrének sincs joga. Az más kérdés, hogy más csatornákon keresztül (főleg az EU-n belül) valószínűleg be tudják hajtani az esedékes büntetést. (Már idehaza olvastam, hogy Thesszalonikiben egy valószínűleg szabálytalanul parkoló magyar autósnak leszerelték a rendszámtábláját, amit csak 65 euro lefizetése és egy nagy csomó macera után kapott vissza.)


A félszigeten az ókor nagyon sok építészeti emléke található, olyanok, amelyek nemzetközi viszonylatban is egyedülállóak. Gondolok itt többek között az ókori olimpiák színhelyére, Mükénére, az Epidavroszi színházra, vagy az ókori Korinthos maradványaira. Az egyik könyvben olvastam, hogy Görögországot járva ne romokat lássunk, hanem megsérült épületek maradványaira tekintsünk. Végigjárva számos emlékhelyet elmondható, hogy nehéz ennek az igénynek eleget tenni. Többnyire csak épületmaradványokat látni, sok helyen csak sejteni lehet, mi lehetett eredetileg az a néhány kődarab. Ha nem lenne mellette leírás, bizony nem nagyon lehetne kitalálni, hogy minek a maradványai mellett állunk. Ezeken az ásatási területeken néhány ember lézeng, körülöttük pedig szétszórva rengeteg oszlop- és falmaradvány. Az volt az érzésem, hogy Görögország nem tud mit kezdeni múltja tárgyi emlékeivel. Olyan hatalmas mennyiségről van szó csak a félszigeten (és akkor még nem is szóltam az ország többi részéről), hogy egyszerűen nem győzik emberrel, és valószínűleg pénzzel sem belátható időn belül befejezni a restaurálási munkákat. Lehet, hogy a legjobb az lenne, ha hagynának mindent úgy, ahogy van. Az ókori emlékhelyek általában két részből állnak. Az egyik az ásatási terület, amit barna színű „Archaelogical site” táblával jelölnek, a másik rész az ásatási területen belül levő múzeum. Az egyik útikönyv szerint sok leletet Athénba, a központi múzeumokba vittek, a feltalálási helyen csak másolat látható. Kivétel ez alól Olympia, ahol kizárólag eredeti leletek láthatók. Csak valószínűsíthető, hogy ebben nagy szerepe volt a település kiemelt nemzetközi jelentőségének. Más országok műemlékeinél és más turistacélpontjainál a fénykép és videofelvételek készítését csak megfelelő összeg, pl. 1 euro lefizetése után engedélyezték. A megtekintett műtárgyak képeit szabadon lehetett rögzíteni, egyedül a vakuhasználatot tiltották. A belépőjegyek 3 és 12 euro közöttiek (nem olcsók), ezek az ásatási területre és a múzeumba egyaránt érvényesek.
Nemcsak a több ezer éves múlt emlékeivel van tele a félsziget, hanem gyönyörű tájakkal is. Elsősorban a tengerpartok panorámáit élvezhetjük a változatos nyomvonalakon vezetett utakról, de a hegyvidéki tájak is sok szépséget tartogatnak.


Mielőtt a műemlékekről esne szó, meg kell említeni a német Heinrich Schliemann nevét. Az ő nevét elsősorban a mai Törökország területén fekvő Trója feltárása tette ismertté. Kevésbé köztudott azonban, hogy a félsziget számos ókori műemlékét is ő tárta fel. A Trójával kapcsolatos történelmi (de lehet, hogy csak mitológiai) események szorosan kötődnek a félszigethez. Anélkül, hogy részletezném a többé-kevésbé ismerős mitológiai históriát, csak megemlítem, hogy pl. a mükénei vár egykor Agamemnon tulajdona volt, Menelaosz az innen kb. 100 km-re levő Spártában volt király, Párisz királyfi a hagyomány szerint a Spártától délre levő Lakóniai öböl egyik kis szigetére, a mai Marathoniszire vitte Szép Helénát.


Kb. 25 km-re van Tolotól a félsziget és talán egész Görögország legrégibb műemlékegyüttese Mükénében. Az un. mükénei világ központja volt, melynek magas szintű kultúrája az időszámításunk előtti XVI.-XII. században a Földközi tenger mentén széleskörűen elterjedt. Krétára is ebben az időszakban terjesztették ki a görögök fennhatóságukat. Az akkori és sokáig a későbbi korokra jellemzően a legmagasabb pontján, egy fontos szentély, vagy palota az akropolisz látható. (Ezek közül is a legismertebb az athéni Akropolisz.) Az i.e. XVI.-XIII. században épült fellegvárat – amely egy 300 m magas dombon épült – eredetileg magas, 900 m. hosszú fallal vették körül. a jelenleg is látható falak 10m körüli magasságúak és 2 m körüli szélességűek. A vár területére a híres Oroszlános kapun keresztül mentünk be. A kapu három, egyenként kb. 10-12 tonnás kőtömbből áll, melyek között nincs kötőanyag. A váron belül találtak olyan sírokat is, melyek a trójai események előtt mintegy 300 évvel (i.e. XVI. sz.) élt emberek maradványait rejtették. A vár a korabeli hasonló építmények minden jellemzőjét magán viselte: belső udvar, oszlopcsarnok, un. megaron (királyi trónterem), őrszoba, raktárak, műhelyek, stb.
A közelben megnéztünk egy érdekes objektumot, Atreusz kincsesházát. Ez egy un. álkupolasír, amelyet úgy készítettek, hogy egy természetes dombot kifúrtak, majd kibélelték kőtömbökkel. Így alakult ki egy 14 m átmérőjű, 13 m belmagasságú kúpos építmény. A temetés után az egészet lezárták. Valószínűleg az idők során kifosztották, mert a régészek semmit sem találtak benne.


Elhagyva Mükénét, a szemközti hegyre tekintve mintha egy fekvő alakot látnánk, a sisakját, homlokát, szemét, orrát és a hasát:


A hagyomány szerint ez Agamemnon, aki még holtában is őrzi egykori várát.


A félsziget túlsó felén fekvő Olympiát az athéni olimpia miatt manapság a szokásosnál több turista keresi fel. Ez a hely már ötezer évvel ezelőtt is lakott volt. Itt, a Kronosz (Zeusz apja) hegy lábánál állt Gaia (A Földanya, Kronosz anyja) szentélye, amely a legősibb ókori szentély volt. Több, Zeusszal kapcsolatos monda színhelye ez a vidék. A sportversenyek a hagyomány szerint öt krétai testvér vetélkedésével kezdődtek, a győztes jutalma a vadolajfa leveléből készített koszorú volt. Állítólag a testvérek egyike, Héraklész adta a versenyeknek az olimpia nevet és határozta el, hogy ettől kezdve négyévenként rendezzék azokat meg. Később Zeusz tiszteletére is rendeztek versenyt Olympiában. Az első versenyeket i.e. 776-ban rendezték (az írásos feljegyzések szerint), és ez az év lett a görög időszámítás kezdete is. I.e. 728-ig csak egyetlen szám volt, a stadionfutás. (1 stadion=192,27m.) Ezeken a versenyeken csak férfiak vehettek részt. Kezdetben csak atlétikai számok szerepeltek a programban, a többi sportágra (atlétika, küzdősportok) később került sor. Ezzel egyidejűleg a résztvevők száma is növekedett, Olympia már kicsinek bizonyult, ezért a versenyek egy részét Nemeában, Isztmoszban és Delfiben rendezték. Az olimpiák négyévente ismétlődtek, a hódító rómaiak továbbvitték a görög hagyományokat. 393-ban Nagy Teodoziusz császár betiltotta a pogány vallásokat, a Zeusz szentélyt és a környező épületeket leromboltatta, ezen kívül a természeti csapások is „rátettek egy lapáttal”. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy megszakadt az olimpiai játékok négyéves ciklusa.
A 18. század végétől elsősorban német és francia régészek próbálták megtalálni az ókori olimpiák helyszínét. Az ők és utódaik munkájának eredménye az ásatási területen és a közeli múzeumban látható.
Az olimpiai játékok felújítására 1894-ben tett javaslatot Pierre de Couberten francia báró. Kezdeményezésére rendezték meg 1896-ban Athénben az első újkori olimpiai játékokat. A báró tiszteletére emlékoszlopot emeltek, melynek talapzatában végakaratának megfelelően a szívét helyezték el.


A 2004. évi, 28. olimpia házigazdája 108 év után ismét Athén.
A Toloból Tripolin keresztül Olympiába vezető kb. 200 km-es út nagyon szép, túlnyomóan hegyes vidéken vezet. Említésre méltó a Lagadia nevű falu, melynek házait egy meredek domboldalra építették. Az út felől úgy látszik, mintha egymás tetejére épültek volna a házak. Az út két oldalán megszámlálhatatlan méhkaptár, de lakói szerencsére nem hagyták el a kaptárak környékét.
Az olympiai ásatási területen valamikor – mai kifejezéssel élve – az olimpiai falu volt, fürdőkkel, szállásokkal, éttermekkel, edzőtermekkel, szentélyekkel. Volt itt szálloda az előkelő vendégeknek, valamint tanácskozó- és eredményhirdető terem. Mindezeken kívül itt volt a híres ókori szobrász, Pheidiász műhelye is, és az i.e. 7. században épült Héra-templom, amely Európa legrégibb ismert templomépülete. E templom maradványai előtt gyújtják meg négyévente a Nap fényét egy homorú tükörrel fókuszálva az olimpiai lángot. Bár egyes épületrészek meglepően jó állapotban vannak, a többségükön sajnos meglátszik az eltelt idő és az egyéb körülmények hatása. Az épületek mellett van a stadion, ahol a versenyeket ténylegesen lebonyolították.
Nem messze az ásatásoktól épült fel az olympiai múzeum. A látnivalók részletezése természetesen nem fér bele egy ilyen leírás keretei közé. Az ásatások során előkerült használati tárgyak, szobortöredékek, stb. rendezetten láthatók itt. A görög múzeumokra jellemzően a töredékeket úgy mutatják be, hogy látni lehet, hogy nézett ki valójában az adott tárgy. Szintén jellemző a múzeumokra az aprólékos munkával készült makettek kiállítása, amelyek azt mutatják, hogy milyen lehetett fénykorában az idő vasfoga által „megrágott” épület.


Athén kb. 150 km-re van Tolotól. Az út (autópályán, és/vagy normál országúton) mindenképpen a Korintoszi csatorna valamelyik hídján keresztül vezet. Már az ókorban is rájöttek arra, hogy ha átvágják a szárazföld és a félsziget közötti mintegy 6 km hosszú földnyelvet, jelentősen lerövidíthetik az Itália és Athén közötti hajóutat. Az építkezést Nero idejében kezdték el, és egy 3 km-es szakasszal el is készültek. Hosszú szünet után, csak a 19. század végén kezdtek újra hozzá a magyar származású Türr István kezdeményezésére. A megnyitásra 1893-ban került sor. A csatorna szélessége (a vízszintnél 21-24 méter) és a vízmélység (8-10 méter) miatt csak a kisebb hajók haladhatnak itt át, pontosabban vontatják át azokat. A csatorna a hidakról fantasztikus látványt nyújt, emiatt a képeslapok egyik kedvenc témája.


A csatorna déli oldalán láthatók az ókori Korinthos maradványai. A többezer éve lakott terület fénykorát az i.e 8-6 században élte, amikor mint gazdag városállam több gyarmata is volt. Az egykori város épületeiből az agóra (főtér), az Apolló templom, a római színház (odeon) és a fürdők maradtak meg a leginkább.
Szintén a déli oldalon van Iszthmia, ahol az olimpiákat követő második években rendeztek sportversenyeket. Itt választották meg i.e. 336-ban Nagy Sándort a perszák ellen készülő hadsereg fővezérévé.
Az autópályán jó tempóban egy félóra alatt Athén közelébe értünk, miközben kétoldalt az olimpiai előkészületeket láttuk alagút- és vasútépítés formájában. Az autópálya fokozatosan városi főútvonalba ment át, kisebb-nagyobb dugókkal és rengeteg motorral. Az Akropolisz egyre közelebbről látszott, ideje volt parkolóhelyet keresni. Nem akartam fizető parkolóba menni, de szabálytalan helyre sem. Az IKA (a görög társadalombiztosító) épülete mellett sikerült is helyet találnom (mintha ügyfél lennék), viszonylag közel az Akropoliszhoz. Az idő rövidsége miatt a városban az Akropoliszon kívül csak a parlament előtti őrségváltást akartuk megnézni.
A legtöbb görög városnak volt akropolisza, ugyanis ezzel a névvel illették a város legmagasabb pontján felépült szentély- vagy palotaegyüttest. Mind közül a leghíresebb az athéni Akropolisz, amely nemcsak Athén, hanem az egész ország jelképeként a város közepén, egy több, mint 150 m. magas, lapos sziklán helyezkedik el. Legismertebb épülete a Parthenon, amit sokak tudatában (tévesen) az Akropolisszal azonos. Eredetileg templomnak épült, Athéné tiszteletére, i.e 447 és i.e. 438 között. A Parthenonon kívül az Akropoliszt számos egykori színház, szentély és oltár maradványai alkotják. Az Athénről szóló útikönyvek kimerítő részletességgel foglalkoznak az Akropoliszt alkotó épületek történetével, a látnivalók leírásával. Ezt most mellőzném, annál is inkább, mert ezen a néhány oldalon nem útikönyvet szándékoztam írni, hanem elsősorban a saját tapasztalataimról és élményekről.
Ezért csak egy olyan athéni nevezetességet említek még, amihez hasonló világviszonylatban is viszonylag kevés van. Ez pedig a Syndagma téren, a parlament épülete előtti őrségváltás. Nemcsak maga a ceremónia érdekes, hanem az őrök ruhája sem mindennapi. Jellegzetessége a pomponos papucs, a vastag gyapjúharisnya, a többrétegű szoknyácska és a lófarkas sapka. Ehhez hasonló népviseletet hordtak a 19. században Peloponnészoszon. A díszőrség szokását uralkodása idején a bajor Otto vezette be. A váltás minden egész órában, a helycsere félóránként történik, az év minden napján. Érdekes koreográfiája van az őrségváltásnak. Azt mondják, hogy a görögöktől kissé távol állnak ezek a lassú mozdulatok, de nyilván a hagyománytisztelet és az idegenforgalom „érvei” erősebbek voltak. Mellékelek az őrségváltás egy jellegzetes momentumáról készült képet.




Nemea Tolotól északra, kb. 60 km-re van. Az útikönyvek nem nagyon foglalkoznak vele, pedig itt is felfedezhetünk olyan érdekességeket, amik máshol nem látható. Az egyik nevezetessége ennek a helynek a Zeusz-szentély, melyből mára már csak az oszlopok maradtak meg. Említésre méltó még egy fürdő maradványa is. Ebben megtalálható volt minden olyan helyiség, ami egy mai fürdőnek is tartozéka az öltözőktől a zuhanyozókig. Mint korábban már szó volt róla, itt is rendeztek olimpiai versenyeket. Az ásatási területtől 2-300 méterre terül el az egykori stadion. A helyi múzeumban egyebek mellett érdekes filmet láttunk arról, hogyan működött a futók korabeli rajtgépe. Érdekes „kiállítási tárgy” egy többezer évvel ezelőtt élt, és 70-80 éves korában meghalt nő csontváza, akiről az utókor orvosai megállapították, hogy csontritkulásban szenvedett.


Tolotól mindössze 12 km-re van Nafplio városa. A város határában egy tábla hirdeti, hogy ez a város volt a görög állam első fővárosa. Félreértések elkerülése végett ez azt jelenti, hogy a szabadságharc után 1829 és 1834 között volt az új görög állam fővárosa. Feltehetően azért érdemelte ki ezt a címet, mert már a kora középkortól jelentős szerepet játszott a görög történelemben, többek között, mint püspöki székhely. A bajor Otto 1834-ben, mikor az ország királya lett, Athént választotta fővárosnak. Nafplio egy szép és tiszta kisváros, ami emellett még nagyon szép természeti környezettel is rendelkezik. A keskeny óvárosi utcácskák egy kicsit Szentendrét idézik. A város szélén láthatók a mükénei várral nagyjából egy időben épült Tirünsz maradványai. Közeledve a városhoz, messziről látszik egy domb, tetején egy erődítménnyel. Ez a Palamidi domb, mely a nevét az ókor híres feltalálójáról. Palamédészről kapta. A ma látható fellegvárat egy frank erőd alapjaira a velenceiek építették fel. Autóval egészen a várkapuig fel lehet menni. A kaputól a váron belül többfelé is el lehet sétálgatni, de aki erre szánja magát, sok lépcső megmászására készüljön fel. Mindenért kárpótol azonban az a csodálatos panoráma, ami a látogató elé tárul a vár majd minden pontjáról. Attól függ, merre nézünk, hol a tengert, hol a nyüzsgő várost láthatjuk madártávlatból.


Epidavrosz Tolotól keletre, kb.25-30 km-re van. A városka egyik nevezetessége az Aszklépiosz szentély (melyből ma már nem sok látszik), ami mint ilyen, az ókori görög orvoslás egyik központja volt. Aszklépiosz szent állata a kígyó volt, amelynek képe botra tekerődő változatban manapság is megtalálható minden gyógyszertárban, illetve a mentőautók oldalán. Modern kifejezéssel élve a gyógyítás logojának is lehet nevezni ezt a szimbólumot. Az Aszklépiosz tiszteletére rendezett ünnepségek céljára épült a híres kör alakú színház, mely egyrészt arról nevezetes, hogy talán világviszonylatban a legrégibb a ma is működő szabadtéri színházak közül, másrészt arról, hogy az akusztikája különlegesen jó.


Az ókori emlékek bejárásán kívül a környék egyéb érdekességeket is kínál. Itt most röviden a Barbecue-party nevű programról írnék néhány szót. Az Eros nevű kis motoros bárkán indultunk egy nemzetközi társasággal az öböl nyugati partja felé. Az út első állomása egy elhagyott kis öböl volt, ahol egy kis fürdőzést is be lehetett iktatni. Menet közben jellegzetes görög zene szólt, közben a hajóskapitány felesége csodálatos angol kiejtéssel mondta el a kirándulás programját. Jó egyórás utat követően érkeztünk meg az öbölbe, ami éppen akkor nem volt néptelen, mert egy úriember napozását zavartuk meg. Érdekes volt látni, hogy köt ki a hajó, milyen összeszokott volt a legénység (aminek egyik tagja jóval 60 év felett volt). A hajósok a kikötési műveletbe valószínűleg belekalkulálták, hogy a turisták nem nagyestélyiben és szmokingban vesznek részt a kiránduláson, mert eleve úgy kötöttek ki, hogy a partra csak kb. 40 centis vízbe gázolva lehetett kimenni. A víz egy kicsit hidegebb volt, mint Toloban, de a tisztaságra itt sem lehetett panasz. Szokatlan volt, hogy egy hajóból lehetett beugrani a tengerbe. A tengerfenék homokos volt, talán emiatt nem láttam semmilyen halat, vagy más vízi élőlényt a víz alá tekintve. Kiúszkáltuk magunkat, majd indulás tovább. Közben nagyon finom, hideg dinnyeszeletekkel kínáltak. Az idő kezdett rosszabbra fordulni, a szél és a hullámzás megerősödött, ennek következtében a hajóút is változatosabbá vált. A hajó beúszott egy öbölbe, kikötött, és mi meglepetéssel vettük észre, hogy a Toloval szembeni „kétpúpú” sziget túloldalán vagyunk, egy kis szigeten. Időegyeztetés után elindultunk a sziget teteje felé, ahol egy régi (nem ókori, annál fiatalabb) kolostor maradványai voltak. Egy kis kapaszkodás után felértünk a tetőre, ahonnan a környék panorámájában gyönyörködhettünk, sőt még Tolo magasabban fekvő részeit is láthattuk. Közben a magasból láttuk, hogy a hajón és környékén nagy a sürgés-forgás: a hajón sült a rablóhús, kinn a parton meg az étkezés előkészületeit végezték. Mire leértünk, már várt a tálca a hússal (szuflaki), a görögsalátával (tzatziki), krumplival és 1-1 pohár vörös vagy fehérborral, melynek poharát aztán többször is utána kellett tölteni. Ott a parton, a köveken ülve fogyasztottuk el az igazán finom ételt, miközben félszemmel arra figyeltünk, nehogy az időközben jócskán feltámadt szél elfújjon mindent a tálcáról és mellőlünk a kövekről. A hajósok nem voltak ilyen szerencsések, mert a kikötött hajó elszabadult, és csak nagynehezen tudták ismét a parthoz rögzíteni. A szél mellett esni is kezdett. Érdekes (és számomra nagyon szimpatikus) módon senki sem kezdett idegeskedni a körülmények miatt, a hangulat igazán nagyon jó volt, és ez egészen biztosan nem az elfogyasztott bormennyiség hatása miatt volt. Bár még majdnem egy óra volt a hivatalos visszaindulásig, az időjárás miatt pakolni kellett. A személyzet a vendégek hathatós segítségével összecsomagolt és felvitt a hajóra mindent. Mi még egy búcsúpillantást vetettünk egy, a szigeten lakó, dinnyehéjat majszoló nyuszira, felszálltunk a hajóra és irány Tolo. Útközben – bár még hullámzott rendesen – az idő egyre jobb lett, az eső elállt. Mielőtt kikötöttünk volna, megkerültük a Toloi öbölben levő kis szigetet.



Június 29-én letelt a két hét, így reggel 7 körül elindultunk hazafelé. Visszafelé Korinthosig normál úton mentünk, majd innen kezdve az autópályán. Nem a korábban említett E962 úton, hanem végig az autópályán, ami Athén külvárosán keresztül halad. Szerencsére nem volt különösebb fennakadás, úgyhogy 640 km megtétele és összességében 10,4 euro autópályadíj megfizetése után fél 3 körül Thessalonikibe értünk, illetve csak áthaladtunk a város szélén. Megállás csak a határon volt 4 órakor. A várt 7 euros bolgár sarc helyett „csak” ötöt kellett fizetni, ami miatt persze nem reklamáltam. 45 perces procedura után mentünk tovább Szófia irányába. Az időjárás egyre rosszabb lett, és egy Kresna nevű falunál kitört az égiháború. A közelben és távolban villámok cikáztak, eleredt az eső is. Szófiához közeledve az idő kitisztult, csak az 50 és 60 kilométeres táblákra kellett figyelni. Különösen Blagoevgrad környékét szállták meg sebességmérő készülékeikkel a rendőrök. A szembejövő autósok villogással jelezték a „veszélyt”. Egy helyi autós nem volt eléggé figyelmes, őt ki is emelték a sorból, miután vagy 80-al megelőzött. Az eredeti terveink szerint útközben a Szófia melletti Szimona panzióban töltünk egy éjszakát. Este 8 körül értünk Szófiába, 930 kilométernél. Nem éreztem magamat fáradtnak, ezért úgy döntöttem, hogy indulok tovább hazafelé. Egy órával később 984 kilométernél a bolgár-szerb határon, Kalotinánál voltunk. Itt a szerb oldalon vagy 1 órát kellett sorba állni, mert rengeteg szerb autó volt előttünk. Míg ezeket az autókat a határőrök és a vámosok végigkopogtatták, az üléseket kiszedték (ők tudják, mit kerestek), nekem csak egy pillantást vetettek a csomagtartóba és mehettem tovább. A határ szerb oldalán dinárt kellett vennem az autópályadíj kifizetésére. Több helyen is volt erre mód, de vigyázat, mert a szerb vámos által javasolt helyen 10-15% illetéket akartak számolni. Az árfolyam 71,6 dinár/euro volt, amit a határnál levő banknál meg is kaptam. Én 20 euroért vettem dinárt, ez az odaútról maradt 110 dinárral együtt elegendő az autópályadíjakra, a maradékot meg majd eltankolom Szabadkán. A határtól Nisig általában elviselhető minőségű volt az út, de az alagutak útfelülete olyan útéhoz volt hasonlatos, amelyet előzőleg végigbombáztak. Egyik-másik alagútban szinte nappali fény volt, ami nagyon jó akkor, ha kinn is világos van. Éjszaka azonban vigyázni kell a hirtelen fényváltozás miatt. Az autópálya kezdetét este 11 körül értem el. Itt egy benzinkút parkolójában megálltunk egy kis étkezésre, ekkor észrevettem, hogy a bal hátsó gumi laposabb, mint a többi. Megvizsgálva kiderült, hogy egy szeget szedtem össze valahol útközben, de hála a tömlőnélküli guminak, nem eresztett le robbanásszerűen. Mindenképpen ki kellett cserélni, így nem volt mit tenni, kénytelen voltam kipakolni a teljes csomagtartót, hogy hozzáférjek a pótkerékhez. Kerékcsere után indulás tovább, erre kiderült, hogy nem világít az egyik izzó. Gyors izzócsere, indulás tovább, míg 1231 km-nél, a 790 dinár autópályadíj kifizetése után helyi idő szerint éjjel 2-kor Belgrádba értünk. Megkerestük az Újvidék felé vezető kb. 70 kilométeres utat, ami egy darabig autópálya volt, utána autóútba ment át, végül itt normálnak számító, de magyar szemmel rossz minőségű út lett belőle. Mindezért 300 dinárt (kb. 1100 Ft.) kellett fizetni, ami akkor enyhén szólva tisztességtelen dolognak tűnt. Ezt múlta alul az Újvidék-Szabadka közötti kb. 100 kilométeres út útdíja, ami szintén 300 dinár volt. (Nem akarom minősíteni azt, hogy egy kimondottan rossz minőségű útért és egy normál minőségű útért ennyit követelnek (egyáltalán pénzt kérnek érte), de az én fogalmaim szerint ez a lopás kategóriájába tartozik). Érdekes, hogy ugyanezért az útszakaszért odafelé menet nem kellett fizetni, nem is volt bódé. Lehet, hogy a tudatlanságom áldozata voltam?
Szabadkán eltankoltam a maradék dinárokat, majd Tompánál reggel negyed 6-kor az 1538. kilométernél percek alatt átléptük a határt. Már éledezett az ország, emiatt lassabban tudtunk haladni, ennek ellenére az egyhuzamban levezetett 1718, összességében 4573 megtett kilométer után reggel 8-kor hazaérkeztünk.


Gyimesi László


Ha valakinek van kérdése. Ha tudok, válaszolok rájuk.


 


A szerző írásai Az Útikalauzban


Gyimesi László: Karintiai tóvidék, Ötztal – Ausztria – 2008


Gyimesi László: A Mosel-Rajna háromszög – Németország – 2008

Gyimesi László: Aggtelek, Krasznahorka, Kassa – 2004

Gyimesi László: Auschwitz, Wieliczka, Krakkó – Dél-Lengyelország – 2004

Gyimesi László: Barangolás az osztrák- német határvidéken – 2007

Gyimesi László: Brno és környéke 2005

Gyimesi László: Budapest-Belgrád-Szófia-Nei Pori-Szófia-Bukarest- Torda-Budapest – 2003

Gyimesi László: Erdély – 2008

Gyimesi László: Két hét Toloban 2004

Gyimesi László: Kiten, Neszebár – Nyaralás Bulgáriában – Románián át – 2005

Gyimesi László: Kréta 2003

Gyimesi László: Passau, München, Regensburg, Kostanz, Hohenschwangau, Neuschwanstein, Zugspitze – Németország – 2006

Gyimesi László: Prága oda és vissza – 2004

Gyimesi László: Róma fapadossal 2005

Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás 2003

Gyimesi László: Tenerife – Spanyolország – 1998

Gyimesi László: Tunéziai utazás 2002


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.

1 Comment on "Gyimesi László: Két hét Toloban 2004"

  1. varga istván | 2016.10.24. at 09:09 |

    Jó napot ! Hol lehet beszerezniTolóról utikönyvet ? Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár