Gyimesi László: Tenerife – Spanyolország – 1998


Gyimesi László: Tenerife – 1998. október


(Zárójelben megjegyzem, hogy a leírtak egy majdnem 5 évvel korábbi állapotot tükröznek. Emiatt nem lehet az írás minden részletét napjainkra is érvényesnek tekinteni már csak azért sem, mert ennyi idő után nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszem. Remélem azonban, hogy lényegbevágó tévedések nincsenek az anyagban.)


Többszöri spanyolországi nyaralás, és az azok alatt szerzett jó tapasztalatok nyomán feleségemmel úgy döntöttünk, hogy ebben az évben – egy kissé kései nyaralásként – egy hetet a Kanári szigetek egyikén töltünk. A döntés meghozatalában az is közrejátszott, hogy találtunk egy kedvező ajánlatot a “boldog emlékű” West Travel kínálatából a szigetek legnagyobbikára, Tenerife-re, vagy ahogy német nyelvterületen nevezik, Teneriffa-ra. Abban az időben még nem voltak tele a magyar könyvesboltok a Kanári szigetekkel foglalkozó könyvekkel és videokazettákkal, így egy kis gondot okozott az előzetes információszerzés, de részben német ismerőseink segítségével megoldottuk.


Feleségem első repülőútjára készült (ehhez képest meglepően nyugodt volt), ezért meg sem mertem említeni neki, hogy 1977. március 27-én Tenerife volt a színhelye a polgári légi közlekedés addigi legtöbb áldozatot követelő katasztrófájának. (Annyit azért nem hagyhattam ki, hogy ne említsem meg, miszerint még nem volt olyan repülőgép, ami fennmaradt volna.) Ennek során egy éppen felszálló Boeing 747-es ütközött össze (a véletlenek sorozata és emberi mulasztások miatt) egy másik 747-essel, amelyik a felszállási engedélyt várta. Az ütközés és az azt követő tűz következtében 583-an haltak meg (tudomásom szerint ezt a “rekordot” szerencsére azóta sem szárnyalták túl). Ez a katasztrófa a sziget északi részén levő Los Rodeos repülőtéren történt, a mi gépünket a déli reptér, a Reine Sofia várja.


A MALÉV chartergép hivatalos indulási ideje este 7 óra volt, de elstartolni csak háromnegyed kilenc körül tudott, mert a kerekek körül valami hiba volt, amit ki kellett javítani. A felszállás után jött a szokásos, híresen jó MALÉV ellátmány. Utána nemcsak üdítőkből, hanem mindenféle alkoholtartalmú italból is lehetett választani külön fizetés nélkül. (Nem tudom, hogy a MALÉV charterjáratoknál manapság ez hogy van, de a külföldieknél a sörért, a borért, stb. külön fizetni kell.)


Azt gondoltam (és ebben nem voltam egyedül a gépen), hogy az éjszakai repülés egyet jelent azzal, hogy semmit sem lát az ember a külvilágból. Szerencsére ebben tévedtem. A gép útja az Alpok fölött vezetett, majd a Földközi tenger fölé kanyarodott, követve annak olasz, francia és részben spanyol partvonalát. Mikor a tengerpart fölé értünk, úgy 10 ezer méterrel alattunk mintha apró gyöngyök villogtak volna. Kiválóan lehetett látni a települések fényeit, sőt az utcákon mozgó járműveket is. A legszebb látványt a Riviéra (mind az olasz, mind a francia) éjszakai kivilágítása nyújtotta. Nemcsak az utcák voltak úgyszólván nappal fényben, hanem a kikötőkben horgonyzó kisebb-nagyobb hajókat is kivilágították. Erre az élményre mondják azt, hogy “ezt nem lehet leírni, ezt látni kell”. Kb. Barcelona után a spanyol félsziget fölött folytattuk a repülést, majd kb. Cadiznál ismét a tenger – pontosabban az Atlanti óceán – fölé kerültünk. Az ötórás repülőút végén megláttuk úti célunkat a kivilágított Reine Sofia repülőteret. Egy-két forduló, és szinte észrevétlenül le is szálltunk.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az útvonalat azért tudtam ilyen viszonylag pontosan leírni, mert a gép folyosója felett több monitor is mutatta az útvonaltérképet, mely a fedélzeti GPS-rendszer által szolgáltatott pozícióadatok felhasználásával “készült”.)


Gyors, kultúrált beléptetés után a West Travel telepített idegenvezetője fogadott. Közölte, hogy van egy jó híre és egy rossz híre. A rossz hír az, hogy az eredetileg szállásunk céljait szolgáló apartmanházban az első éjszakára nincs helyünk. A jó hír meg az volt, hogy erre az éjszakára az utazási iroda költségére egy négycsillagos szállodában szállásolnak el. Az a tény, hogy már az ottani idő szerint is éjjel egy körül voltunk (itthon már éjjel 2 volt), a jó hír értékét jelentősen felértékelte.


A szálloda autóval (a transzfert is magába foglalta a részvételi díj) 5 perc volt a repülőtértől. Hát, mit mondjak, pazar volt kívül és belül is. Nem akarom részletezni, csak annyit említek, hogy a fürdőszobában pl. egy hatalmas, az egyik falat teljesen beborító tükör volt. Másnap svédasztalos reggeli a szálloda éttermében, majd átköltözés az egy hétig végleges szállásra, ami a repülőtértől légvonalban néhány km-re, a légifolyosó alatt volt. A leszálló gépek igen kis magasságban haladtak el a fejünk felett, de a kezdetben szokatlan zajt hamar megszoktuk, annak ellenére, hogy éjjel-nappal szinte folyamatos volt a légi forgalom.


A szálloda tulajdonképpen az utolsó előtti napig nagyon tetszett. Azért csak eddig, mert ekkor fedeztük fel az első méretes csótányt a fürdőszobában. De az első napokban erről még szó sem volt.


Szállásunkról egy kis jóakarattal azt is mondhatnánk, hogy közvetlenül a vízparton épült. Azért kellett a jóakarat, mert az épület és a víz között építési terület volt.. Egyébként is jellemző volt a sziget vízparti részeire a rengeteg építkezés. Ezek nyilván az egyre nagyobb szálloda- és apartmanigényt voltak hivatva kielégíteni. Természetesen az első séta az óceán partjára vezetett. A víz hőmérséklete kellemes volt, még ebben az európai fogalmak szerint nem kimondottan nyaralási időpontban is. Ez nem csoda, mert Tenerife kb. Florida középső részével és az afrikai Marokkó déli részével azonos szélességi körön fekszik, mintegy 17 fokkal délebbre, mint Magyarország. Ez a 17 fok csaknem 1900 km-t jelent, ami az év vége felé jelentős hőmérsékletkülönbséget eredményez.


Tenerife szigete vulkanikus képződmény, ez mindenfelé látszik. Ennek látszólag ellentmond az, hogy a vízparton sokfelé látni homokos strandokat. A homokot állítólag hajókon szállították az innen kb. 300 km-re levő Szaharából. Mindenesetre elég sok hajó kellett ahhoz, hogy ilyen sok homokos strandot tudjanak kialakítani. A partszakasz nagy részén azonban megmaradtak a vulkáni eredetű, elsősorban fekete színű kövek, melyeket a víz és az időjárás többé-kevésbé lecsiszolt. Helyenként a vízpartot beborító fekete réteg finomsága a koptatás következtében már megközelítette a homok finomságát is.
Ezért tulajdonképpen ott is nyugodtan be lehet sétálni a vízbe, ahol nem borították be utólag homokkal a partot. Kényesebb lábúak felvehetnek akár egy használt tornacipőt is.
A víz kristálytiszta volt, de érzésem szerint nem annyira sós, mint pl. az Adria.
(Találtunk egy háromszög alakú fekete követ, melynek széleit a természet kerekítette le. Hazahoztuk, hogy ez is emlékeztessen Tenerife-re, ugyanis az alakja kísértetiesen emlékeztet a sziget alakjára.)


A táj a sziget viszonylag kis méretéhez képest eléggé változatos. A közepén emelkedik a 3700 m magas Teide (Pico del Teide), amely nemcsak a sziget, hanem egész Spanyolország legmagasabb pontja. Ez a magas hegy időjárás szempontjából is markánsan kettévágja a szigetet. Az északi rész éghajlata (a jellemzően északi szél következtében) hűvösebb, csapadékosabb, a délié szárazabb, melegebb. Ennek az a magyarázata, hogy a Teide mintegy visszatartja a felhőket, és a csapadék nagy része a hegytől északra hullik le.


A szigeten látszik, hogy igen nagymértékben az idegenforgalomból él. (Ez a megállapítás egyből nyilvánvalóvá lesz, ha az ember a térképre néz. Megközelítőleg azonos távolságra van mind Nyugat-Európától, mind Észak-Amerikától, mely földrészekről a turisták jelentős része származik. Földrajzi elhelyezkedése miatt klímája nagyon egészséges, nem véletlenül kapta az “örök tavasz szigete” jelzőt Tenerife.) Ezt mutatja az a rengeteg szálloda és egyéb szálláshely, ami a part mentén van, szerte az egész szigeten. A helyiek, alkalmazkodva a kilencvenes évekre megváltozott politikai és gazdasági viszonyokhoz, több helyen orosz nyelvű feliratokat is elhelyeztek. Régebbi épületet jóformán csak a hegyi falvakban és a nagyobb városokban lehet látni. Már akkor (1997-ben) látszott, hogy gyors ütemben fejlesztik a szálláslehetőségeket. Ezzel kapcsolatban feltűnt, hogy – noha az ott eltöltött idő alatt kb. 700 km-t autózva keresztül-kasul bejártuk a szigetet – sehol nem láttunk erőműre emlékeztető építményt. Igaz, rengeteg szélerőmű termelte az áramot, de nem hiszem, hogy ez elegendő a hatalmas, és egyre növekvő áramszükséglet fedezésére. (Amíg ott voltunk, nem is hallottunk áramkorlátozásról.)


A szállástól úgy 10 percre volt egy nagy élelmiszeráruház (Hiper Dino), ahol – bár a választék nem volt túlságosan nagy – általában meg tudtuk venni a szükséges élelmiszereket. Az árak valamivel magasabbak voltak, mint az itthoniak, de ki lehetett bírni. Konkrét árakat nem érdemes említenem, mert az azóta eltelt évek alatt nemcsak az árak változhattak, hanem a pénznem is (pezetáról eurora) megváltozott.


A rendelkezésünkre álló egy hetet igyekeztünk úgy kihasználni, hogy minél többet lássunk a szigetből, de azért a strandolásra is maradjon időnk. Ennek jegyében béreltünk 3 napra egy autót. A bérleti díj 15 ezer Ft. körüli pezeta volt, ami azért is kedvező, mert ebben nemcsak a kötelező biztosítás, hanem teljes körű CASCO is benne volt.
(Az anyaországban egy hasonló konstrukciójú autóbérlet legalább 50%-al többe került volna. Mikor ennek okát megkérdeztem, azt mondták, hogy a legnagyobb kockázatot nem a sérülések jelentik, hanem a lopások. És ugye egy szigetről elég nehéz egy ellopott, és emiatt körözés alatt álló autót kivinni, míg egy, pl. Madridban ellopott autó néhány nap múlva akár már több ezer km-el arrébb, határokon túl is lehet. )
A kölcsönzéshez egy legalább 2 éves jogosítvány kellett, nemzetközi jogosítványt nem kértek (gondban lettem volna, ha az is követelmény). Nem kis meglepetést okozott az ügyintézőnek a jogosítványom kinézete. Akkor még régi, harmonikaszerű jogsim volt, amin bizony már eléggé látszott az idő vasfoga. A lényeg az, hogy megfelelt neki, és nem volt akadálya a Citroen Saxo birtokba vételének. Ránézve a benzinszintmérőre az első utunk a közeli benzinkúthoz vezetett. (A kölcsönzésnél nem határozták meg, hogy mennyi benzinnel kell visszaadni az autót.) A benzin ára az anyaországhoz képest állítólag kb. 15%-al kevesebb volt, lévén Tenerife vámmentes övezet.


Mint a szervezett üdüléseknél szokásos, itt is be lehetett fizetni különféle fakultatív kirándulásokra. Mi csak egy tengeri kirándulásra és az azt követő vacsorára jelentkeztünk, mert a szigetet a nálunk levő útikönyv és térkép segítségével magunk kívántuk autóval bejárni.


Néhány szó az utakról. A szigeten egyetlen autópálya (spanyolul: autopista) van, amely északi részéről, Puerto de la Cruztól indul, és a keleti part mentén haladva a délnyugati részen, Playa de las Americasnál ér véget. 1997-ben még nem kellett autópályadíjat fizetni. Az utakon nem kötelező a nappali tompított világítás használata, sőt, az alagutakból kijövet külön tábla figyelmeztet a világítás lekapcsolására. Nemcsak az autópálya jóminőségű, hanem ez elmondható általában más utakra is. Számomra meglepő volt, hogy a hegyek között is többnyire első osztályú utak vezettek. A hegyi utak jól kiépítettek. A beláthatatlan és éles kanyarok külső ívén külön “menekülő” helyet alakítottak ki az ütközéses balesetek elkerülése érdekében. Az utak meredekségére és a kanyarok élességére jellemző, hogy a lejtőn lefelé jövet sok helyen az 1. sebességfokozat motorfékje mellett még az üzemi féket is használni kellett, hogy be tudjak venni egy-egy kanyart. A hegyi utak mentén feltűnő, fehérre festett kövek jelzik az út szakadék felőli szélét. Ez különösen hasznos akkor, ha sötétedés után vezetünk.


A napozással vigyázni kell, be kell tartani a fokozatosság elvét, mert a délebbi földrajzi fekvés egyben azt is jelenti, hogy meredekebben süt a nap, ezért hamarabb leéghet az ember.


Mivel csak 3 napig volt autónk, meg kellett tervezni, mikor, hová megyünk. Az első kirándulásunk a Teide-re vezetett. Ahogy emelkedtünk fel az úton, és elhagytuk a lakott településeket, a táj úgy vált egyre inkább kopárrá, de ez a kopárság messze nem jelentett egyhangúságot. A hajtűkanyaroktól sem mentes utat olyan sziklák szegélyezték, melynek oldalán jól láthattuk a korabeli vulkáni tevékenység különböző színekkel “megjelölt” nyomait. Aztán egyszercsak elmaradtak a sziklák, és egy hatalmas egykori vulkán kráterének peremén találtuk magunkat. Az út mentén kiépített parkolóban egy tárlóban, üveglap alatt láthattuk a táj perspektivikus képét, és rajta jól azonosíthatóan megnevezve az egyes hegycsúcsokat. A kráterben a valamikori kitörések maradványai, amerre látott az ember, mindenfelé rengeteg különböző méretű, fekete kő volt szétszórva. Az egész úgy nézett ki, mint valami holdbéli táj, a látvánnyal nem lehetett egyhamar betelni. A fantasztikus látnivalók ezzel még nem értek véget. Továbbhaladva megálltunk, egy az alsó részétől felfelé szélesedő sziklánál, ami látszólag csúfot űz a fizika törvényeiből. A szikla mellett lenézve csodálatos panoráma nyílik a kráterre.
A Teide magasabban fekvő részeire egy függővasúton (a Magas-Tátrában levő hasonló jármű után a magyar szleng az ilyen alkalmatosságokat lanovkának nevezi) lehet felmenni, melynek alsó állomásán parkolhatunk az autóval. A felső állomás még nem a csúcson van, oda nem szabad engedély nélkül felmenni. Többnyelvű felirat figyelmeztet, hogy szívbetegeknek nem ajánlják a függővasút használatát a felső állomáson levő ritka levegő miatt. Amíg várakozunk a sorunkra, lefényképeznek (az elkészült képet ha akarjuk, a visszaérkezés után megvehetjük), ehetünk, ihatunk, olvashatjuk az odakészített prospektusokat. A sor egy eléggé fülledt, zárt helyen kanyarog, de előbb-utóbb mi is sorra kerülünk. A kabin befogadóképessége 20-25 fő, amit szépen meg is töltünk. Kicsit ködös az idő idelenn, annál nagyobb élményt jelent, hogy ahogy emelkedünk, pazar a kilátás, alattunk maradnak a felhők, és szikrázóan süt a Nap. A kiindulási állomás lenn a mélyben eltűnt a felhőkben. Kiszállás után élvezzük a tiszta levegőt, a jó időt. A kissé párás levegőben felsejlenek a Kanári szigetek másik tagja, Gran Canaria körvonalai. Semmi sem tart örökké, az ilyen kellemes élmények a legkevésbé, így hát indulunk visszafelé a függővasúttal.
A szállodába visszafelé menet útba ejtettük a Los Gigantes nevű helyet. Ez az elnevezés egy 600 méter magas, meredek sziklacsoportot takar, mely a sziget nyugati partján található, és teljes szépségében csak a víz felől látható. Ezt a nevének megfelelően valóban gigantikus képződményt minden valamire való képeslapon bemutatják, mint ritka látványosságot. Pár nappal később hajóval is elmentünk a sziklák alá. Meglehetősen félelmetes érzés volt alulról felnézni a sziklákra.


A következő napi kirándulásunk egyik célpontja a sziget északi részén levő Puerto de la Cruzban található Loro Parque nevű állatkert volt. Ez az elnevezés papagájparkot jelent, az állatkert a világ legnagyobb papagájgyűjteményéről kapta a nevét. Természetesen a névadó madarakon kívül sok más érdekes és szép látnivaló is szórakoztatja a “nagyérdeműt”. A bejárat után egy fahídon mentünk keresztül, ami egy kis tó fölött “ívelt” át. A park útja rendezettek, az eligazító táblák egyértelműek voltak. Ha valaki elfárad, lehetősége van beülni egy speciális székbe, amelyet bronzból készítettek gorilla formára. Ha beleül az ember, egy gorilla ölében érezheti magát. (Jó fényképezési lehetőség.) Persze élő gorillákat és orángutánokat is láttunk. Nem rács választotta el ezeket az állatokat a látogatóktól, hanem üveg, vagy valamilyen műanyag. Különleges élményt jelentett számunkra a delfinshow és a fókashow. Mindkét bemutatót kétszer is megnéztük, nem tudtunk betelni a látvánnyal, az emberek és az állatok összhangjával. Emellett azonban sajnáltuk az állatokat, mert olyan produkciókat kénytelenek csinálni, amelyek a természetben nem tartoznak a tulajdonságaik közé. Nagyon érdekes volt a cápaalagút (ehhez hasonló van a Camponában is), ahol a látogatók feje felett úszkálnak a halak és más, kisebb-nagyobb vízi állatok. A park legidősebb lakója minden bizonnyal egy 250 évesnél is öregebb teknős volt. A rengeteg különféle színű papagáj hatalmas lármát csapott, de volt olyan is, amelyik a kézre, fejre, vállra repült addig, amíg a gyanútlan turista le nem fényképezi. A madár gazdája ezután bevasalta a fényképezés árát. Az állatkerthez növénykert is tartozik, ahol a kedvező időjárásnak köszönhetően sokféle trópusi növény látható.
Egy Puerto de la Cruztól nyugatra fekvő városka, Garachico volt a következő megállónk. Az ide vezető úton a kisvárost egy szerpentinen leereszkedve közelítettük meg. Útközben időnként meg-megálltunk, hogy gyönyörködjünk a panorámában. A mélykék óceánban a parttól néhányszáz méteres körben kis szigetecskéket láttunk (többségüket inkább zátonynak nevezném a méretük miatt), melyeket hófehér hullámhab vesz körül. Az egyik kis szigeten még egy kápolnát is láttunk. A városka nagy részét 1706-ban vulkánkitörés pusztította el. A Teide lávája végigfolyt a hegyoldalon, és az óceánban lehűlve megszilárdult. Ebből a kemény anyagból mindenféle érdekes formációkat vágtak ki a kikötőben (pl. gyerekek részére a biztonságos tengeri fürdéshez medencét alakítottak ki).
Az aznapi kirándulásunk utolsó helyszíne a Teno fok volt, amely a sziget legnyugatibb pontja. Itt már szabadon süvít az atlanti óceáni szél, helyenként habosra és több méter magasra korbácsolva a hullámokat. Ezen a helyen (a sziget több pontjához hasonlóan) építettek egy világítótornyot (Faro del Teno). A világítótoronyhoz vezető kis félsziget egyik oldala az előzőkben említett hullámveréses vidék, a másikban – ez egy kis öböl – pedig nyoma sincs a szélnek, a víz tükörsima és csendes, emiatt fürdésre különösen alkalmas. Hazafelé a sziget nyugati partja mentén mentünk, és azt gondoltuk, hogy csodálatos naplementében lesz részünk. Ez sajnos teljes mértékben nem jött össze, mert a szomszédos Gomera sziget “útban” volt.
A napkeltével több szerencsénk volt. A szigetnek arról a részéről, ahol a szállásunk volt (El Medano), szabad kilátás nyílt kelet felé. Érdekes, hogy a Nap közép-európai szemmel nézve szokatlanul későn, 8 óra után kel fel. Kb. fél 8 után már kezd világosodni, aztán percről percre növekszik a fény. Szavakkal nem lehet leírni, milyen látvány az, ahogy a Nap az óceán fölé emelkedik.
Az egyetlen fakultatív kirándulás, amin résztvettünk, egy vacsorával egybekötött hajóút volt. Egy olyan hajóval mentünk, melynek az alsó részét üveggel, vagy valamilyen más, átlátszó anyaggal borították be. Ennek következtében a víz felszíne alá láthattunk. Ez a megfigyelőhely meglehetősen levegőtlen volt, és figyelembe véve az amúgyis meleg időjárást, túl sokáig nem lehetett lenn tartózkodni. A hajó közepes méretű hullámokon keresztülvágva kb. egy-másfél km-re távolodott el a parttól. A hullámzás miatt többen a partra kívánkoztak, de azért minden érdekelt valahogy túltette magát a nehézségeken. Sajnos nem volt nagy szerencsénk, mert csak kevés bálna és delfin volt a közelünkben. Egy csendes öbölben megmártóztunk a kellemes vízben, majd indulás vissza a part felé. Ott egy étteremben már terített asztal várt minket, mi mással, mint az összefoglaló néven tenger gyümölcseinek nevezett ételekkel. A polipsalátától a tintahalig, a garnélaráktól a kagylóig mindenféle tengeri herkentyűből választhattunk. Neveltetés és ízlés dolga, hogy ki mennyire szereti, vagy undorodik ezektől az ételektől. Én úgy vagyok vele, ha sokszázmillióan eszik, és semmi bajuk nincs tőlük, miért ne próbáljam ki? Aki még nem evett ilyesmit, annak elmondom, hogy szerintem semmi különösebb ízük nincs, leginkább a haléra emlékeztetnek. Ha nem gondol az ember arra, milyen állatokból készültek ezek az ételek, simán meg lehet enni. Az más kérdés, hogy továbbra is inkább pacalt, vagy pirított májat fogok enni, mint a tenger gyümölcseit.


A harmadik kirándulásunk a sziget fővárosába vezetett. Santa Cruz de Tenerife egy igazi nagyváros, vagy 200 ezer lakossal. Érdekes, hogy ennek ellenére a Kanári szigetek fővárosa a Gran Canaria szigetén levő Las Palmas. A város nagyon hasonlít egyéb spanyol nagyvárosokra. Sok régi, patinás ház, nagy terek, széles útvonalak jellemzik. Emellett szűk kis utcácskákból is sokat láttunk. A belső városrészben ugyanolyanok a parkolási gondok, mint más nagyvárosban. Ezért próbáltam olyan helyet találni, ami még elég közel van a belvároshoz, de elég messze van ahhoz, hogy le tudjam tenni az autót. Nagyon hasznos segítséget jelent egy várostérkép, hogy utána vissza is találjon az ember a kocsihoz. Elég sok építkezést is láttunk, és ami ma már a nagyvárosi közlekedés velejárója, forgalmi dugókat. Santa Cruz a látnivalók, műemlékek szempontjából sem marad el más városoktól. Csináltunk sok fényképet ebben a szép városban, de a legemlékezetesebb mégis valószínűleg az, ami a part menti egyik téren készült. Itt ugyanis lefényképeztük az utcai hőmérőt, ami október utolsó napjaiban +28 fokot mutatott.


Mikor másnap hazaértünk, -5 fok fogadott.


Gyimesi László


 


A szerző írásai Az Útikalauzban


Gyimesi László: Karintiai tóvidék, Ötztal – Ausztria – 2008


Gyimesi László: A Mosel-Rajna háromszög – Németország – 2008

Gyimesi László: Aggtelek, Krasznahorka, Kassa – 2004

Gyimesi László: Auschwitz, Wieliczka, Krakkó – Dél-Lengyelország – 2004

Gyimesi László: Barangolás az osztrák- német határvidéken – 2007

Gyimesi László: Brno és környéke 2005

Gyimesi László: Budapest-Belgrád-Szófia-Nei Pori-Szófia-Bukarest- Torda-Budapest – 2003

Gyimesi László: Erdély – 2008

Gyimesi László: Két hét Toloban 2004

Gyimesi László: Kiten, Neszebár – Nyaralás Bulgáriában – Románián át – 2005

Gyimesi László: Kréta 2003

Gyimesi László: Passau, München, Regensburg, Kostanz, Hohenschwangau, Neuschwanstein, Zugspitze – Németország – 2006

Gyimesi László: Prága oda és vissza – 2004

Gyimesi László: Róma fapadossal 2005

Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás 2003

Gyimesi László: Tenerife – Spanyolország – 1998

Gyimesi László: Tunéziai utazás 2002


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Gyimesi László: Tenerife – Spanyolország – 1998" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár