Gyimesi László: Kréta 2003. szeptember 25 - október 2.

Amikor erre a nyárutói üdülésre készültem, olyan, a szigettel foglalkozó szakirodalmat kerestem a könyvesboltokban, könyvtárakban, melyet előreláthatóan jól tudok hasznosítani ott tartózkodásunk alatt. Négy könyvet találtam, de ebből kettőt tartottam különösen jónak. Az egyik Tőzsér János Az álmok szigete Kréta c. könyve. Ennek egyrészt a képanyaga, másrészt az a személyes hangvétel tetszett, amivel tárgyalta a gazdag ismeretanyagot. A másik könyv amit javasolni tudok a Marco Polo sorozatban megjelent Kréta c. útikönyv, melyet egy német szerző, Klaus Bötig írt. Ebben a sok információn kívül olyan részletes térképet találtunk, melyről a legkisebb falu sem hiányzott. A térképnek igen nagy hasznát láttuk, mikor autóval bejártuk a szigetet.

Kora hajnali ébredést követően reggel fél 5-re mentünk ki Ferihegyre, mivel a Malév Boeing 737-800-as chartergépe fél 7-kor indult (nem tudom, miért kell 2 órával az indulás előtt kimenni a reptérre). Gyors felszállást követően egy búcsúpillantást vetettünk az ébredező Dél-Pestre, majd a felhőket áttörve ragyogó napsütésben vettük Kréta felé az irányt. A fedélzeti GPS-rendszer, illetve a 4 soronként elhelyezett, lehajtható LCD-monitor segítségével folyamatosan tájékozódhattunk a gép pillanatnyi helyzetéről, magasságáról és sebességéről. Ezenkívül a monitoron látható volt a külső hőmérséklet, valamint a pontos idő a kiindulási- és a célállomáson.
A sűrű felhőtakaró csak Görögország felett ritkult, előtűnt a jellegzetes, háromágú Chalkidiki-félsziget és az Athos-hegy felhők fölé nyúló csúcsa. Innen kezdve felhő alig volt, ezért a magasból kiválóan láthattuk az Égei-tenger szigeteit. A szigetek közül mind a formájával, mind az "előéletével" kiemelkedik a félkör alakú Szantorini (más néven Thira) szigete. Ahol most a sziget egy kb. 16 km átmérőjű tengeröblöt formáz, az i.e. 1450-es évekig működő vulkán volt. Ekkor a korábban évszázadokig csak füstölgő vulkán hatalmas erővel kitört, minek következtében a hegy gyomrában levő magmakamra kiürült. Mivel már nem volt semmi, ami ellenállt volna a felette levő tengervíz nyomásának, a magmakamra beszakadt, a vulkán nagy része eltűnt a tengerben (az ilyen módon megsemmisült egykori vulkán helyét kalderának nevezik). A még bennlévő nagyhőmérsékletű magma és a tengervíz egymásra hatása következtében óriási mennyiségű, több ezer atmoszférás gőz keletkezett, ami a vulkán megmaradt részét is szétrobbantotta, utat engedve ezzel a tengervíznek. Az előzőkben említett eseményeknek több következménye lett. A vulkáni tevékenység következtében a légkörbe sokmillió tonna por került, mely sötétbe borította a Földközi tenger keleti medencéjét, lecsökkentve, egyes esetekben megnehezítve ezzel a növényi vegetációt, ennek folyományaként az állati és emberi életet is. A kaldera beomlása szökőárt indított el, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy pl. a Szantorinitől 120 km-re levő Krétát 150-200 m. magas hullámok érték el, melyek mindent elsöpörtek, ami az útjukba került. A vulkánkitörés harmadik következményeként mérges gázok kerültek a levegőbe, amelyek gyakorlatilag teljesen elpusztították az élőlényeknek azt a maradékát, amit az előző két tényező még életben hagyott. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez a sziget volt a legendás Atlantisz. Mindent egybevetve, a Szantorini-vulkán kitörése messze a legnagyobb természeti katasztrófa volt az emberiség írott történelme során.

A sziget után rövidesen leszálláshoz készülődött a gép. A leereszkedéskor az ablakból figyeltük, hogyan váltja fel alattunk a tengert a szárazföld, illetve az iraklioni reptér kifutópályája. Ez csak nem akart bekövetkezni, pedig már eléggé alacsonyan voltunk. Végre elértük a szárazföldet, és 100-200 méterrel később simán földet értünk a krétai főváros repterén. (A főváros nevét a görögök Iraklionnak mondják (én is ezt fogom használni), de a külföldiek ki tudja miért, a Heraklion elnevezést használják.) A határokon szokásos ellenőrzések megtörténte után beszálltunk egy buszba, ami a reptértől kb. 10 km-re levő Ammoudara nevű helységbe vitt, ott is az EMI apartmanházba. A buszon megismerkedtünk a telepített idegenvezetővel, aki kiválóan beszélt magyarul. Bemutatkozáskor elmondta a nevét, ami magyar ember számára kimondhatatlan és megjegyezhetetlen volt. Ezzel nyilván ő is tisztában volt, mert azt javasolta, hogy nevezzük egyszerűen Karcsinak.
Az apartman két helyiségből állt. Az egyik a konyha és a hálószoba funkcióját látta el, a másik a mellékhelyiség volt. Ja, és volt egy kb. 3 m2-es erkély is. A tengerpart úgy 150 méterre lehetett, nem kellett semmilyen úton átmenni, hogy odajussunk, úgyhogy ebből a szempontból sem lehetett panasz. Sajnos az időjárás már nem volt kegyes hozzánk, mert elég erős, viszonylag hűvös szél fújt, aminek következtében a tenger rendesen hullámzott. A víz hőmérséklete sem olyan volt, mint vártuk volna, nyilván a napok óta tartó szél miatt hűlt le. Ezzel együtt nem volt olyan vészesen hideg.

Késő délután Karcsi a szállás melletti teraszon hangulatos, sok információt tartalmazó tájékoztatót tartott a sziget és környéke történelméről, a fakultatív programokról és egyéb, közérdekű kérdésről, többek között az autókölcsönzési lehetőségekről. Már a látnivalók és nevezetességek nagy száma miatt sem tűzhettük ki célul minden említésre méltó hely megtekintését, mert erre nem egy, hanem sok hét kellene. Idegenvezetőnk elmondta, hogy 12 éve él a szigeten, de még mostanában is talált olyan emlékhelyet, amiről korábban nem volt tudomása. Még itthon eldöntöttük, hogy 3 napra kocsit bérelünk, és magunk járjuk be a sziget azon részét, amire az időnkből telik. Így az igazi Krétát is megláthatjuk, nem csak a kirakatot. Véleményem szerint - és ez lehet, hogy szentségtörésnek tűnik - a több ezer éves múlt emlékeinél sokkal érdekesebbek az emberek, hogyan élnek, mivel foglalkoznak. Az igazi Kréta ott kezdődik, ahol már nincsenek latin betűkkel is kiírva a helységnevek. Volt szerencsénk ilyen helyeken is járni.
Az autóbérlésnél felhívták a figyelmünket arra, hogy csak olyan kocsit szabad kivenni, amire önrész nélküli, teljes körű CASCO biztosítás van. Az idegenvezető mindjárt ajánlott is egy céget, melynek prospektusát és ártáblázatát magával hozta. Mi a legolcsóbb kategóriájú (ide tartozott a Subaru Vivio és a Fiat Panda) autót akartuk bérbe venni, ami az előzőkben felsorolt feltételekkel 3 napra 106 euroba került. De mire a tényleges bérbevételre került volna sor, addigra ez az autó elfogyott, és helyette egy Hyundai Atost kínáltak, 153 euroért, igaz, ebben klíma is volt (ami a későbbiek során igen jó szolgálatot tett). Végül ennél az autónál maradtunk, de az árát sikerült 120 eurora lealkudnom. Megjegyzem, a faluban nagyon sok autókölcsönző volt, ennél kedvezőbb árakkal, ennek ellenére e mellett döntöttünk, mert egy esetleges probléma esetén így feltehetőleg jobban számíthattunk Karcsi segítségére. Szerencsére a krétai tartózkodás alatt az autóval semmi probléma nem volt.
Úgy terveztük, hogy a három nap alatt a sziget három különböző részét járjuk be, egy kis strandolással egybekötve. Az első napi kirándulás során először keleti irányban, az északi part mentén haladtunk. A kis üdülőfalvak után értünk be Agios Nikolaosba, mely az északi part egyik jelentős városa. Innen továbbmentünk egy Elounda nevű kis településre, ahonnan hajók indulnak a közeli Spinaloga (Spinalongának is írják) szigetre. Ez a parányi sziget (a kerülete mindössze 800 m. körüli) az azonos nevű félsziget északi része mellett, annak közvetlen közelében van. Hírnevét nem elsősorban annak köszönheti, hogy földrajzi elhelyezkedése miatt stratégiai jelentőséggel bírt, hanem annak, hogy 1913 és 1957 között itt különítették el az ország leprásait. Mikor az utolsó beteg is elhagyta a szigetet, az épületeket, használati tárgyakat úgy hagyták ott, ahogy azt a lakók hagyták.
Az elmúlt több mint 40 évben az itteni épületek állaga csak romlott, gondolom, direkt nem újítják fel azokat, emiatt sok helyen már életveszélyesek. Van olyan "lakás" is, ahol a tűzhelyen hagyták az utoljára használt edényt is. Végül is nem innen indultunk a szigetre, hanem kb. 5 km-re északra egy Plaka nevű faluból, ahonnan mindössze 8 perc alatt, és fejenként oda-vissza 6 euroért át is mentünk. Nagyjából 1 óra alatt körbejártuk a szigetet és gyönyörködtünk a panorámában, mely éles ellentétben van a sziget eredeti rendeltetésével.
Ezt a lehangoló, de érdekes helyet elhagyva egy darabig még kelet felé mentünk, majd dél felé fordultunk. Az úticél a déli part egyetlen városa, Ierapetra, illetve annak környéke volt. Az eleinte viszonylag sík vidéken vezető út fokozatosan lett egyre meredekebb, végül olyan utakon jártunk, ahol igencsak vissza kellett kapcsolgatni a váltót. Autónk nem kimondottan hegyvidéki igénybevételre készült, ennek ellenére igencsak gyakran vettük igénybe hegyi terepen. A magyar szemmel szokatlanul magas hegyek között kanyargó, többnyire egészen jó minőségű szerpentinút a hegyoldalakon hosszú kilométerekre ellátszott. A Krétával foglalkozó útikönyvek úgy említik Ierapetrát, mint Európa legdélibb városát (véleményem szerint csak reklámjellege van ennek a megállapításnak). Én vitába szállnék vele, mert a szerintem a szintén Európához tartozó Ciprus két városa, Larnaca és Limassol is délebbre van. És akkor még nem is említettem a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek városait, melyek Ierapetránál sok száz kilométerrel délebbre vannak. Ierapetra Görögország legdélibb városa, a várost és a környező településeket a klímájuk révén egész évben látogatják a turisták és az üdülésre vágyók. Az útikönyvek szerint az itt hullámzó Líbiai tengerben még decemberben és januárban is lehet fürdeni.
A szélén haladtunk, valamilyen étkező helyet keresve, amit a várostól néhány kilométerre találtunk meg. Töltött paradicsomot, paprikát és padlizsánt ettünk, ugyanolyan töltelékkel, mindezt fejenként 4-5 euroért. Sajnos alig használtak fűszereket, emiatt eléggé íztelen volt az étel. Az ebéd után a part mentén továbbhaladtunk, egy magányos kis öblöt keresve, ahol fürödni tudunk, remélve, hogy itt kellemesebb a víz hőmérséklete, mint az északi part mentén. Szerencsére sok kis néptelen öblöt találtunk, az egyiknél le is táboroztunk. Az útról nem mentünk le az autóval közvetlenül a tengerpartra, mert bizonytalannak látszott, hogy a süppedős parti homokból vissza tudunk-e menni az útra. Összesen 30-40 métert kellett az autótól a vízig menni, ezt ki lehetett bírni. A víz itt kellemesebb, ha lehet mondani simogatóbb, mint Északon.
Már lemenőben volt a Nap, mikor visszaindultunk szálláshelyünkre. Útközben - egy másik útvonalon - ismét keresztül kellett verekedni magunkat a hegyeken, és már sötétben értünk vissza Ammoudarába. Valószínűleg a közlekedési nehézségek (pl. repülőtér csak az északi oldalon van) miatt szerencsére még nem fedezték fel a sziget déli részét a turisták. Annak, aki a pihenést és a csendes helyeket keresi Krétán, kimondottan ajánlható (egyelőre még) a déli partszakasz. Ezen az utunkon találkoztunk először egy közlekedési érdekességgel. A normál szélességű út egy faluba érve hirtelen egy-másfél kocsiszélességűvé változik, a házak kapui szinte az útra nyílnak. Valami rejtélyes oknál fogva a falvakon belül elkezd kanyarogni az út. Az útelágazásoknál tábla nincs, de az út állapotából, helyenként a terelővonalak meglétéből többnyire egyértelműen eldönthető, merre kell továbbmenni. Az igazsághoz tartozik, hogy ez azért nem minden esetben sikerült.
Ezeknek a falvaknak külön hangulata van, a házuk előtt padon ülő fekete fejkendős nénikékkel, és a tavernák teraszán sörük mellett beszélgető idős férfiakkal. Emiatt talán nem is olyan nagy baj, hogy nem lehet csak úgy végigrohanni rajtuk.
A következő napot talán velencei napnak is nevezhettük volna. Első utunk a sziget egyik legnevezetesebb városába, Rethimnonba vezetett. A város közepén, közvetlenül a tengerparton állnak egy XVI. században épült erődítménynek az un. Fortezzának a maradványai. A várfalakon belül több, kisebb építmény (kápolnák, mecsetek) romjai találhatók. A várfal tetejéről pazar kilátás nyílik mind a tengerre, mind a városra. Ebben az időben Kréta a velencei köztársaság fennhatósága alatt volt, és ennek számtalan nyomát látni ma is. A Fortezzán kívül Rethimnonban többek között a sziget legszebb kikötője is látható, mely szintén ebből az időszakból származik. A móló egy kis öblöt képez, ahol a part menti házakat nézve az embernek az az érzése, hogy Velencében van.
Egy adag gyümölcssaláta elfogyasztása a part menti számtalan kis étterem egyikében, majd irány a déli part, ott is Frangokastello vára. Ez is a velencei időkben épült, de mérete messze a rethimnoni váré alatt van. Kárpótlásul viszont meglepően épek maradtak a falai. A falakon belül egy kis sétát tehetünk, talán valamit átérezve az akkori idők hangulatából. A vár mellett igen kellemes partszakasz van, a víz csak lassan mélyül, a hőmérséklete is alkalmassá teszi a strandolásra. Kellemes meglepetés volt, hogy az ott parkoló nyitott terepjárókban a turisták nyugodtan ott hagyhatták a csomagjaikat, senki nem vitte azokat el. Sajnos itthon nem lenne tanácsos az ilyesmi.

A harmadik kirándulónapunkon a knosszoszi palota utáni második legnagyobb krétai palotát látogattuk meg, amely a sziget legdélibb részének közelében, Festosnál (a helységet Phaistosnak is nevezik) van. A szigetet elpusztító földrengés itt is maradandó nyomokat hagyott, de ami ma látható belőle, az is nagyon szép. A romokhoz egy lépcsősoron kell lemenni, de a lépcsősor tetejéről talán még szebb is a látvány. Nem is értettem, hogy miért csak a lejáratnál van a jegyváltás, hiszen fentről díjtalanul nézhettük meg a romokat. Innen Matalára mentünk, ahol a híres barlanglakásokat kerestük fel. Ezeket évezredek óta lakták, legutóbb a 60-70-es években a hippik. Ma már csak idegenforgalmi nevezetességként tarják őket számon.
Matalától néhány kilométerre van a kommoszi strand. Ide egy nagyon meredek, keskeny, kanyargós köves úton (az egyik oldalán szakadék, a másikon hegyoldal) lehet lejutni. Útközben néhány kis parkolót alakítottak ki azok részére, akik nem akarnak, vagy nem mernek autóval egészen a tengerpartig lemenni. Látva, hogy egészen a partnál is voltak autók, én is úgy döntöttem, hogy nem parkolok útközben. Lenn egy sziklákkal körbevett kis öblöt találtunk, közepén egy tavernával. Nagyon kellemes körülmények között, viszonylag jó áron megebédeltünk, majd átadtuk magunkat az édes semmittevés és a strandolás örömeinek. Körülöttünk néhányan a nudizmus oltárán is áldoztak.
Mivel minden jónak vége van egyszer, eljött a visszaindulás ideje. Mennénk felfelé az emelkedőn, de sehogyan sem sikerült, mert a meredek út miatt kipörögtek az első kerekek. Már mindenki minket nézett, vajon hogy fogunk feljutni, amikor mentő ötletem támadt: megfordultam, és hátramenetben indultam felfelé. Ez a módszer bevált, mert egy lendületből, óriási port kavarva magunk után, feljutottam az emelkedőn. Innen az Ammoudaraig vezető út már eseménytelen volt.
A krétai utazás ideje gyorsan letelt, kellemes repülőút után érkeztünk haza.

Ammoudaraban egy nagy élelmiszeráruház-lánc, a Carrefour helyi áruházában vásároltunk. Az alábbiakban leírom néhány élelmiszer árát. Az árakat euroban tüntettem fel.
1 kg krumpli 0,4
1 kg zöldség 1-3
1 kg uborka 1-1,5
1 kg póréhagyma 1-1,5
1 kg sárgadinnye 0,5
1 kg szőlő 1-1,5
1 kg paradicsom 0,6
1 kg alma 1,5
1 kg banán 1
1 kg citrom 1,5
1 kg körte 1,5-2
1 kg kenyér 0,7-2,7
1 kg sajt 7-8
1 liter tej 1
1 kg száraztészta 0,5-1
1 pohár joghurt 1,5-2
1,5 literes üdítő 1-1,5
1,5 literes szörp 2,5-3
1,5 literes ivóvíz 0,6
6-os kiszerelésben 2,5
0,5 kg lekvár 0,8-1,3
Nescafé 4,5-5
0,5 liter sör 0,5-2
1 literes borok 3-15
1 liter Ouzo 6-6,5
0,7 literes whiskey 25-30
0,7 literes vodka 8-15
Fagyasztott polip 4,5-5
Az árakról még annyit, hogy érdekes módon, a kisebb üzletekben egy-egy terméket olcsóbban is meg lehetett kapni, mint az említett hipermarketben.

Ha valakinek kérdése volna, írjon.
Remélem, nem fog senki sem úgy járni, mint a (földi) Útikalauz egyik kedves hölgyolvasója, aki Tunéziával kapcsolatban kérdezett tőlem valamit, de véletlenül letöröltem a levelét, és így nem tudtam neki válaszolni. Sajnos a freemail rendszergazdája sem tudta visszaállítani ezt a törölt levelet. Ezúton is elnézését kérem.

Gyimesi László