FőoldalSzerzők szerintTe is írd meg! ÚtitárskeresőHírlevélÜzenőSzállásRepülőjegy foglalásRSS - az oldal legújabb írásairól

 ÚTIBESZÁMOLÓK
 Magyarország
 Görögország
 Horvátország
 
 Albánia
 Amerikai EÁ
 Andorra
 Ausztrália
 Ausztria
 Belgium
 Bosznia-H
 Brazília
 Bulgária
 Ciprus
 Costa Rica
 Csehország
 Dánia
 Dél-Afrika
 Dél-Amerika
 Egyiptom
 Emirátusok - Dubai
 Észtország
 Finnország
 Franciaország
 Gibraltár
 Hollandia
 India
 Indonézia
 Irán
 Írország
 Izland
 Izrael
 Japán
 Jordánia
 Kambodzsa
 Kamerun
 Kanada
 Karib-tenger
 Kenya
 Kína - Hong Kong
 Kuba
 Laosz
 Lengyelország
 Lettország
 Libanon
 Líbia
 Litvánia
 Luxemburg
 Macedónia
 Malajzia
 Maldív-szigetek
 Málta
 Marokkó
 Mexikó
 Montenegró
 Mozambik
 Nagy-Britannia
 Namíbia
 Németország
 Norvégia
 Olaszország
 Oroszország
 Peru
 Portugália
 Románia
 Spanyolország
 Sri Lanka
 Svájc
 Svédország
 Szerbia
 Szingapúr
 Szíria
 Szlovákia
 Szlovénia
 Szudán
 Szváziföld
 Tanzánia
 Thaiföld
 Törökország
 Tunézia
 Új-Zéland
 Ukrajna
 Uruguay
 Vietnám
 
 Általános információ
 Biciklivel
  Hírarchívum

| Nyomtatás Nyomtatás | Mentés Mentés | Küldés Küldés |


Oroszné Kardos Ágnes-Orosz József: Nagy vonatozásunk Montenegróba - 2010

Szerzőink különösen kalandos módját választották a nyaralásnak. Nem elég, hogy oda-vissza vonattal átszelték a Balkánt Nyíregyházától, még a tengerparton is a helyi buszokkal közlekedtek. Érdekes történet sok hasznos információval és szép fotókkal

Bar Kotor Ulcinj Stari Bar Budva Podgorica


A családunk már évek óta tervezte, hogy elutazik Montenegróba. Végül a tervet 2010. augusztusában a tett követte. Informálódtunk a várható látnivalókról az Útikalauz írásai és a Varázslatos tájak - Montenegró kiadványa alapján.
A nagy távolság és a rendelkezésünkre álló viszonylag rövid időtartam (1 hét) miatt a közlekedési eszközök közül a vonatot választottuk az ország becserkészésére. Nagy örömünkre a MÁV Start honlapján egy kecsegtető 66 eurós ajánlat kacsintott ránk. Izgalmunkat az is fokozta, hogy másfél héttel az indulás előtt próbáltunk erre a kedvezményes vonat + kusettjegyre szert tenni. Fortuna mellénk állt, így már aznap birtokba vehettük a 3 retúrjegyet, melyhez egyedül annyi megkötés társult, hogy csak Budapest-Bar között lehet használni. Ebből később még bonyodalmaink származtak...

 


Montenegrói Boszniai Szerbiai Albániai útibeszámolók helyszínei nagyobb térképen való megjelenítése


Kalandjaink augusztus 4-én kezdődtek el. 9.26-kor indultunk Nyíregyházáról a Holló IC-vel, melyről - a menetrend szerint félóra - átszállásunk lett volna a Keletiben a Barba tartó Avala IC-re. Adrenalin szintünk emelése érdekében a Holló 50 perc késéssel "repült be" Budapestre. Az út utolsó félórájában már folyamatos diskurzust folytattunk telefonon a MÁV Direkt dolgozóival a célból, hogy ne engedjék ki az Avalát, amíg mi át nem szállunk rá. És lőn csoda, a nemzetközi vonat utazóközönsége meglepődve tapasztalta, hogy 20 perccel a hivatalos indulás után még 3 ember és 6 csomag csatlakozik hozzájuk. (A szerencse és a MÁV Direkt segítsége mellé a vonat Prágától összeszedett 20 perces késése is besegített. :)) Szerelvényünk ezután elindult hosszú útjára - immár velünk.

Az útirányunk Magyarország területén Kiskőrös, Kiskunhalas, Kelebia volt, ahol egy 36 perces lanyha útlevélvizsgálaton estünk át. (A magyar határőröktől sikerült pecsétet is kikönyörögni :)). Szerbiában az első megállónk 16.52-kor Szabadka volt. Nevéhez illően itt 1 óra 40 perces szabadidő állt rendelkezésünkre, amit a közeli városközpont (kb. 5-10 perc az állomástól) és annak burek és pizza lelőhelyei felkutatására használtunk fel. Javaslatunk, hogy, aki - példánkat követve - ezzel a vonattal vág neki Montenegrónak, ne hagyja ki a szabadkai városnézést. A csomagok biztonságban vannak gazdáik visszaérkezéséig, ugyanis a leszálló utasok fülkéit - kérésre - a vonatkísérő kulccsal lezárja. Érdemes megtekinteni a közeli főteret a városházával és a szecessziós épületekkel.

 

Szabadka, városháza

Szabadka, városháza

A kellemes séta után 18.35-kor indultunk tovább Szerbia belseje felé. A hosszú utat a vonatunk és a különböző nemzetiségű utastársak felderítésével tettük élvezetesebbé. A Thesszalonikibe tartó szakaszban szolgáló magyar kalauz sok érdekes történettel és jó tanáccsal látott el ("Legolcsóbb a sör a cseh vagonban!:)")
Sajnos Újvidékre már sötétben érkeztünk meg, így innentől a táj szépségeit csak elképzelni tudtuk, majd a Belgrád után következő hegyvidék alagútjainak zöreje lassan álomba is ringatott minket. Érdekes volt számunkra, hogy a fülkében 3 különböző magasságban lévő ágy közül is választhattunk a saját vérmérsékletünk és tériszonyunk függvényében. 5 órakor viszont - ágymagasságtól függetlenül- mindenkit felköltött a vámtiszt a szerb-montenegrói határon, Prijepoljén. Itt újabb pecséttel nem gazdagodott az útlevelünk (: , viszont a hiányt a táj szépsége kárpótolta (pecsétet pedig a montenegrói határőrök Bijelo Poljén). Hatalmas hegyek között haladtunk, egymást követték az alagutak és a viaduktok. Kivilágosodott, és mi nem győztük a fényképezőgépünket kattingatni.

 

a vonatunk

 

a Fekete Hegyek

a Fekete Hegyek

A fővárosba- Podgoricába - 10 óra 20-ra érkeztünk. De itt az addig összeszedett 2 és fél órás késés miatt nem sokat álltunk. A tengerparti végállomásig még újabb hegyek és a különleges Shkodrai-tó látványában gyönyörködhettünk. Majd egy rendkívül hosszú alagút után Sutomorénál végre megpillantottuk az Adriát! 11 óra 20-kor gördült be a vonatunk végállomására: Barba.
Itt újabb izgalmak következtek, ugyanis nemcsak a vonatjegyünkhöz és a csatlakozásunkhoz jutottunk kalandos úton, de Montenegróban előre lefoglalt szállás sem várt ránk! Bíztunk a Bulgáriában szerzett tapasztalatunkban, mely szerint a Balkánon a szállás "kínálja fel magát". Így is történt! A leszálló utasokra a szállásadók tömege csapott le - ránk is - egy kissé borszagú, sovány, középkorú férfi személyében. A peronon ígért 5 eurós szállás a parkolóhoz érve már 6 eurós szintre emelkedett. Csak bízni tudtunk benne, hogy a tetthelyre érve nem fogja az árfolyam elérni a 10 eurót.:) Második meglepetés a parkolóban ért bennünket, amikor a házigazdajelöltünk által felajánlott kocsi további 5 euróért szállított minket az ígért szállásra, ráadásul a házigazda nélkül.
Bar ©uąanj városrészében szép üdülőházak sora után végül egy félkész ház előtt állt meg velünk a "taxi". A kezünkből szinte kitépett 5 eurós bankjeggyel azonnal elhajtott a sofőrünk, otthagyva bennünket egy (csupán) crnagoracul perfekt beszélő házinénivel. Az utcáról nyíló első, lepusztult szobában 2 ágyat mutatott nekünk. Mi kézzel-lábbal, továbbá oroszul, németül és angolul igyekeztük arról meggyőzni, hogy 3-an 3 ágyban képzeltük el a nyaralásunkat. Mosolya jelezte, hogy megértette, és biztatóan nyitott be a saját szobájába, ahol az újabb 3 ágyat és a földet szétdobált ruhák fedték. Kiderült, hogy este utazni készül, de mi aludhatnánk az ő ágyában. :O Sőt, elképzelése szerint maradnunk kellene egy egész héten át. Ez ellen az 5 nap múlva visszainduló vonatunk és a komfortosabb körülményekhez szokott lelkünk is tiltakozni kezdett.
A ház láttán megértettük, miért kínálták ilyen szemtelenül olcsón ezt a szállást. Ezután 6 csomagunkkal felmálházva gyalog indultunk (menekültünk) tovább. Ekkor már a külsőségre hajtottunk: a legelső szép villa tulajdonosát le is szólítottuk, de hiába beszélünk 4 idegen nyelven is, ő pont egy 5-hez, a franciához ragaszkodott, s ezen adta tudtunkra, hogy nála csak az egyhetes tartózkodásúak nyerhetnek bebocsátást.
Szomorúan ballagtunk tovább, elhatározva, hogy már a középkategóriával is megelégszünk. Ekkor "szólított le" minket a néma hölgy, ráadásul crnagoracul. Gesztikulálásából megértettük, hogy szállást kínál számunkra, ezen megörülve követni kezdtük. A háza kívülről szépnek tűnt, és előkerült egy beszélni - sőt oroszul is tudó fiatalember, a fia. Hogy a történet ilyen könnyen mégse oldódjon meg, kiderült, hogy látatlanban kell döntenünk a bérlésről, mert a szobánkból az előző lakók még nem költöztek ki, ráadásul a kulcsot is magukkal vitték a strandra. Az ár viszont barátinak tűnt: 20 euró /éj/szoba. És a szobában - állítólag - 3 ágy van. Ez az első szállásajánlathoz képest máris minőségi előrelépést jelentett :).
Az igazi elégtételt a pótkulcs megtalálása jelentette 12 óra tájt. Így már megnyugodva vettük birtokunkba - 4 éjszakára - birodalmunkat. A szépen berendezett, világos, tiszta szobához nyugat-európai színvonalú fürdőszoba és egy pici főzőfülke is tartozott. A lakás szépségén kívül az udvar felett keresztülívelő kiwilugas is rabul ejtett bennünket. Lepakolás után - immár megnyugodva - indultunk el ebédelési lehetőséget keresni. A közeli - nevének megfelelő - "Szőlő alatti" (Pod lozom) étterembe tértünk be. 30,20 euróért húslevest és csirkehúsból készített második fogást fogyasztottunk.
Az étkezésünk után mentünk felderíteni a várost. Az üdülőövezettől egy pálma fasor vezetett Bar központjába. Az út során az egyik ámulatból a másikba estünk. Kiderült ugyanis, hogy a lakásunkban cserépben sínylődő fikuszok itt délceg fává nevelődnek, sőt termést dédelgetnek; és hogy a pálmafák olyan kövérek, hogy ketten is alig bírjuk átölelni a törzsüket, és nagyon dekoratív rajtuk a sárgabogyós, fürtös termésük; a gránátalmafa viszont tüskékkel védi a terméseit. Egy idő után úgy éreztük magunkat, mintha egy botanikus kertbe csöppentünk volna! Napokig tartott számunkra megérteni, hogy ez itt a természetes növénytakaró!

 

a pálma fasor Barban

a pálma fasor Barban

A központ és a kikötő megtekintése után este a ąuąanji tengerpartot kerestük fel. Bazársor; népi hangszeren játszó idős bácsi muzsikája; nyüzsgő forgatag; nyakba akasztható, világító, műanyag halak; sülő húsok illata fogadott és kápráztatott el minket. Az este fénypontját a fa nyugágyból hallgatott tenger hullámverése jelentette számunkra. Az se zavarta meg nyugalmunkat, hogy este 10-kor a napozóágyban már csak mi relaxáltunk a pálmalevélből készült napernyők alatt.
Másnap Budvába szerettünk volna kirándulni. Ekkor ért az újabb meglepetés: a ąuąanji buszmegállóban nemhogy menetrend, de még busztábla sem található, csak sejtettük, hogy az öböl a buszok számára lett kialakítva. Itt egy helyi lakostól értesültünk a rossz hírről, hogy buszunk 5 perce ment el, és a következő 1 óra múlva várható. Ezért a városközpont felé indultunk el egy másik buszmegállóhoz. Hangulatunkat a fejünk felett tornyosuló fekete felhők is tükrözték, amelyek komoly esőt prognosztizáltak. Sietősre vettük hát lépéseinket, és célba vettük a szállásunktól kb. 5 kilométerre lévő buszpályaudvart, a vasútállomás mellett.
Nem sokkal a pályaudvar előtt szembejött velünk egy gusztusos busz, amit a felhőktől való félelmünkben leintettünk, anélkül, hogy a célállomását ismertük volna. Mint kiderült, ez volt az 1 órával későbbi budvai járat. Felszállásunk után 2 perccel nagy cseppekben eleredt az eső.
Ekkor szembesültünk azzal is, hogy nemcsak Budapest "dugul be", hanem a crna gorai tengerpart is képes erre: már Baron keresztül is lépésben haladtunk. A 40 kilométert majdnem 2 óra alatt tettük meg.
A látvány viszont mindenért kárpótolt, sőt a fényképezés szempontjából kimondottan előnyös volt ez a visszafogott tempó. Így tudtuk megörökíteni a megbújó tengeröblöket, Petrovacot, és a "zárkózott" Sveti Stefan szigetét. Budva pedig egyenesen elbűvölt bennünket, talán mert ez volt az első gyönyörű óvárossal is rendelkező turistaközpont az Adrián, ahol jártunk. Az általunk ismert bolgár Neszebárt és Szozopolt is felülmúlta hangulatával. A városban érdekesen bukkantunk rá a montenegrói nyaralásunk legolcsóbb és egyik legjobb éttermére - amely a hagyományokhoz híven szintén a Pod Lozom nevet viselte és ezért(?) szőlőlugas fedte a kerthelyiségét; ugyanis egy 2 hónapja Budvában dolgozó magyar honfitársunk ajánlotta figyelmünkbe. Itt fejenként 3,5 euróért ebédeltünk meg: borsólevest és másodiknak egyikünk húsgombócot, másikunk töltött paprikát, harmadikunk babfőzeléket fogyasztott kolbásszal.
A kulináris élvezetek után az óváros és a strand felderítése következett. Megnéztük a St. János és a St. Száva templomot. Az óváros mellett található strand ingyenes volt. Partja közepes nagyságú kavicsokkal fedett. Innen gyönyörű panoráma nyílt az óvárosra és a szemben található Sveti Nikola-szigetre.
Tudjuk, hogy kicsi a világ, mégis meglepődtünk, amikor megérkezésünk után 2 nappal nevünket kiáltotta valaki... A vonatos fülketársunk vett észre bennünket, és újságolta el, hogy aznap reggel hatalmas eső áztatta el őt és barátait a Kotori-öbölben. Ennek a felhőzetét vagy rokonait láthattuk mi Barban induláskor. Újabb - pozitív - élményt jelentett az, hogy hazaindulásunkkor a bazársorban található utazási iroda vezetőnője nagy segítségünkre volt a tájékozódásban: majdnem a buszig elkísért bennünket az irodáját ott hagyva. ("Előzőleg" Donyecket hagyta el Montenegró és a férje kedvéért.). Az első egésznapi kirándulásunkról nagyon szép élményekkel tértünk vissza a szállásunkra.

 

Budva, belvárosi strand

Budva, belvárosi strand

 

Budva, látkép az óvárossal

Budva, látkép az óvárossal

Másnap a már megismert budvai úttal ellentétes irányban levő tengerparti sávot akartuk felfedezni, ezért Ulcinj felé indultunk el: délnek. Ám Fortuna ismét közbelépett. A buszmegállóba Stari Barba menő buszt küldött. Rövid tanakodás után elfogadtuk a lehetőséget, Stari Bar is érdekelt, és a délutánba befér még Ulcinj is.
Stari Bar nevének megfelelően Bar őse, ami egy földrengés következtében vált lakhatatlanná. Az újabb katasztrófától való félelmükben lakói elhagyták ősi fészküket, és a magas hegyek lábánál építették fel új városukat, Bart. Ezért nem láthatók a kikötővárosban régi műemlék épületek. Stari Bart pedig elfoglalták a dúsan tenyésző növények. Fügefák, gránátalmák kínálják termésüket immár nem az őslakosoknak, hanem az ide látogató turistáknak, akiket a táj és a mediterrán növényzet szépségén túl a város keleties hangulatát keltő karcsú minaretek, míves dzsámik látványa is idevonz.

 

Stari Bar, dzsámi minarettel

Stari Bar, dzsámi minarettel

A civilizáció azonban elért a hegyekben megbújó romvárosig: a dzsámi udvarán a modern lábmosó területén folyékony szappan várja a testben és lélekben egyaránt megtisztulni vágyó híveket. A város és az itteni kereskedők is felismerték a turizmus által nyert bevételhez jutás lehetőségét: a várfal előtti utcácskák házaiba souvenir árusok fészkelték be magukat, a várfalnál pedig szigorú portás fizetteti ki az 1 eurós belépőjegy árat, de jegyet csak külön kérésre szolgáltat... A falakon belül viszont csend honol. A régvolt utcácskák kőfal maradványai (nem házai) között haladtunk ledöbbenve a pusztítás erejének látványától. A legépebben megmaradt óratorony segített tájékozódni. Végül a legfelső szintre feljutva elénk tárult a táj varázslatos szépsége: 2000 méter feletti hegyek ölelésében voltunk. Érdemes volt ellátogatnunk ide, másoknak is ajánljuk! (Jól intézkedett Fortuna. :) )

 

Stari Bar

Stari Bar

 

Stari Bar, romok a toronnyal

Stari Bar, romok a toronnyal

Stari Barból a buszpályaudvar érintésével lehetett eljutni Ulcinjba, ezért 12 órakor ismét "fedélzetre" szálltunk. Az újabb meglepetés a pályaudvaron ért bennünket. Területét kerítés védte, a buszok is csak távirányítással felnyíló sorompókon át juthattak be ide. Ugyanez a rendszer lett kitalálva az utasok számára is, csak esetükben a sorompókat kordonok és őrök helyettesítették, akik megakadályozták a tájékozatlan utazóknak az épületből a kiszemelt buszra való "illetéktelen" (=jegy nélküli) behatolását. Se kérés, se erő nem hatotta meg őket. Beletörődve sorsunkba, mi is beálltunk volna a pénztár előtt kanyargó kilométeres sorba, ha rá nem döbbenünk, hogy az ulcinji busz 5 perc múlva fog indulni. Egy megbízható ábrázatú sorban álló utastársat kértünk meg jegyeink megvételére. Mire kézhez kapta, kiderült, hogy buszunk már a sorompókon túli területeken száguld nélkülünk...
Kedves utastársunk egyébként Moszkvából jött nyaralni a fekete hegyek országába. Repülővel 400 euróért) Mire kellemesen elbeszélgettünk vele, befutott az újabb járat (20 perc múlva), fellélegeztünk, mert már volt buszjegyünk rá! :) A 25 km-es utat kb. félóra alatt tette meg velünk a busz végig a tengerparton.
Ulcinj az "albán" város. Lakosságának 70 százaléka albán nemzetiségű. Izgatottan vártuk hát az első találkozást a számunkra egzotikus népcsoporttal. Hasonlóan "zárkózott" buszpályaudvar fogadott, és szokás szerint először itt is magyarokba botlottunk, mint anno Budvában. Mivel ebédidő volt, jó magyar szokás szerint egy megbízható étterem felől érdeklődtünk tőlük. Arcuk elsápadt, s elmesélték, hogy az első napi éttermi látogatásuk óta csupán boltból vett élelmiszereken éltek, mivel azóta kisfiúk komoly gyomorrontástól szenved.
Megköszönve a tájékoztatást, elbúcsúztunk, s kilépve a pályaudvar épületéből ért a második sokk bennünket. Az eddig megismert montenegrói városokhoz képest sokkal nagyobb kosz és rendezetlenség fogadott az utcán. Ezzel a szóval lehetne összefoglalni: igénytelenség, ami uralkodott a pályaudvar környékén.
Fenntartással ültünk be egy helybeli által javasolt étterem (Európa) teraszára is. Itt a pincér is unottabban fogadott, és csupán pár szóra terjedt ki az angol nyelvtudása. Ezekkel a negatív jelenségekkel szemben áll Ulcinj ama pozitívuma, hogy árai is szerényebbek, mint a kirándulásunkon eddig megismert tengerparti városoké. Ebédre húslevest és pleskovicát valamint naturszeletet rendeltünk abból az elgondolásból, hogy ezeket nem lehet elrontani. El nem is rontották, csupán kihozták a pleskovicát magányosan (=köret nélkül) a tányéron. Mikor burgonyapürét kértünk még hozzá, kicsit furcsán néztek ránk, s végül külön tányéron megérkezett egy citromlével ízesített püré.
Az ételek frissességével és ízével összességével meg voltunk elégedve. 18 eurót fizettünk a 3 ebédért a bari 30,2 euróhoz képest. Immár jóllakottan mentünk be a belvárosba. A montenegrói tartózkodásunk 3. napján már szinte természetesnek vettük a sűrű mecsetek és a szögletes dzsámik látványát, de szokatlan volt számunkra az, hogy az Ulcinjban parkoló kocsik harmada koszovói vagy albán rendszámot viselt, s a hölgyek tizede pedig földig érő ruhát és zárt fejkendőt a legalább 30°-os melegben. A mellettünk elhaladók ismeretlen, őző beszédéből is megértettük, hogy már az "albánok" földjén járunk.
Ahogy közeledtünk a belváros felé, egyre igényesebbé vált az utca képe. Megkapó a város fekvése, hisz a völgyben haladó főutca két oldalát magaslatra felfutó házak sora kíséri.

 

Ulcinj domboldalra felkúszó házai

Ulcinj, öböl az óvárosbólA domb tetején található kis utcácskáról a házak között leereszkedve egy virágos sikátoron át lehetett lejutni a főútra. Az elsétálók feje fölött a házak kertjéből kihajló, virágzó bokrok ágai képeztek napernyőt. Talán ez a látvány fogott meg legjobban a városban. A főútról egy helyi lakos eligazítása alapján kapaszkodtunk fel az óvároshoz. Aki járt már a bolgár Szozopolban, talán könnyebben képzelheti el a hangulatát (csak az ottani faépületeket kővel kell behelyettesítenie). A crna gorai óvárosokhoz képest kicsit lepusztultabbnak tűnt az itteni. Viszont az innen az öbölre nyíló látkép utánozhatatlan. (A jobb oldali képen - Ulcinj, öböl az óvárosból) A várból az öbölbe ereszkedtünk le, ahol a montenegrói nyaralásunk legjobb minőségű, homokos partú strandja várt. Mivel ez mások által is ismert lehet, így fekvőhelyet sem, de utat is alig találtunk le a vízhez. Fiam nagy bánatára a partot sűrűn ellepő, napozó hölgyek többsége a 40 év és a 90 kg feletti csoportból került ki... :) A tengerparti pihenés után járatos busszal tértünk vissza a szállásunkra.

 

Ulcinj, strand

Ulcinj, strand

A következő napon Kotorba indultunk el. Már rutinosan intettük le a távolsági buszt a buszmegálló felé haladva. Budvánál szálltunk át a Kotorba menő járatra. 12 óra előtt értünk oda kb. 2 órás utazás után. Ami egyből csodálattal töltött el itt: a hatalmas hegyek védelmében megbújó város látványa. Miután beléptünk falai közé, megértettük, miért volt bevehetetlen évszázadokon át, s miért kapta meg az UNESCO világörökség címet 1979 -ben. Rajtunk kívül még rengeteg turista kutatta Kotor vonzerejének titkát.

 

Kotor, óváros

Kotor, óváros

A szokásos souvenir árusokkal megtöltött középkori házak, keskeny utcák körbejárása után talán mi akkor zártuk a szívünkbe, amikor felkapaszkodtunk lépcsőin, és fentről elénk tárult az öböl mással össze nem hasonlítható szépsége. Úgy éreztük, nem tudunk elszakadni tőle, ezért az óvárosban elfogyasztott drága és gyenge színvonalú ebéd, a Tengerészeti Múzeum és a Szent Tripun templom megtekintése után a kikötőben kiültünk egy stégre, és átadtuk magunkat mindannak a harmóniának és nyugalomnak, amit a hely sugárzott.

 

Kotori öböl

Kotor, öböl

 

Kotor, látkép a hegyekkel

Itteni tapasztalatunk, hogy a Kotorba ellátogatók magasabb árakra és gyengébb (étel)minőségre számíthatnak.
Hazafelé az utazás újabb módját próbáltuk ki: stoppoltunk. Egy ír autós hamar megállt, de csak a szomszédos üdülőhelyre vitt volna bennünket, így megköszönve kedvességét útjára engedtük. A következő kocsival nagyobb szerencsénk volt: a sofőrje Budváig vitt el bennünket. Persze mindenért "fizetni" kell. Mi azzal "törlesztettünk" az ingyen fuvarért, hogy végigizgultuk az utat, érzékelve, hogy a kanyargós, szűk szerpentineken a megengedett 40 km-es sebesség helyett a vezetőnk 110-zel halad mobilozva...
Az "izgalmas" utazásért a fiatalember fizetséget nem fogadott el tőlünk. Mivel egészen a buszpályaudvar kapujáig fuvarozott el, ezért innen már busszal folytattuk az utunkat Barba. Megérkezésünk után, a susanji városrészen, egy út szélén parkoló busz keltette fel az érdeklődésünket ismerős, oldalára festett képeivel..., magyar szövegével... "Komárno": silabizáltuk ki a lényeget. "Bizony az!"- erősítették meg a buszról épp leszálló sofőrök mosolyogva. Nagyon megörültünk a találkozásnak. Állítólag ők már Kotorban "kifigyeltek" bennünket. Mesélték, hogy csoportot hoztak Komárnoból Horvátországon keresztül. Ott Dubrovnikban töltöttek el egy napot, Montenegróban Kotort nézték meg, és Barban van a szállásuk. Másnap fakultatív program keretében Shkodër (Albánia) következik (Felajánlották, hogy velük tarthatunk.). Ezt a nyaralást az iroda 400 euróért kínálta. Megköszöntük a kedvességüket, de nem fogadhattuk el, mert a következő nap már utaztunk haza. Ekkor döbbentünk mi is rá, hogy hamarosan vége ennek a varázslatos vakációnak. Este lementünk a tengerpartra "elköszönni" az Adriától.

Utolsó napunk izgalmasan indult. Az este a háziakkal megbeszélt délelőtt 10 órási kiköltözést felrúgva, ők már 9 előtt kopogtattak az ajtónkon. "Új vendégek érkeztek." Ekkor felidéződött bennünk az első napi jelenet, amikor mi vártunk elcsigázottan a szállásunkra való bebocsátásra... Elmosolyodtunk. Az élet nem áll meg. A mi nyaralásunk véget ért, de már kint vár az újabb "nemzedék"!
Délelőtt elmentünk Bar központjába, a várostól magától búcsút venni. Utoljára végigsétáltunk a felejthetetlen pálmafás sétányon, megnéztük Njegos (híres püspök és politikus az 1800-as évek derekán) államfő rezidenciáját, majd ellátogattunk a nem túl szép, de mégis hangulatos belvárosba, újra kimentünk a tengerpartra, s megebédeltünk a hosszú utazásunk előtt.

 

Bar kikötő

Bar, kikötő

 

Bar, tengerpart

Bar, tengerpart

Talán ekkor éltük át a legelegánsabb étteremben a legmókásabb helyzetet. Menüt rendeltünk, de nem értettük pontosan a crnagorácul elsorolt étkek pontos értelmét. Egyedül a leves, a saláta és a hús szó volt számunkra világos. A pincér rendkívül udvariasan helyezte el a kellékeket az asztalunkra, majd üvegpohárban a bolgár uborkaleveshez (tarator) hasonló ételt tett le elénk. Egy darabig vártunk, de nem történt semmi. Megvitattuk egymás között, hogy mivel ez egy roppant előkelő étterem, itt bizonyára a levest nem "parlagias" csészében, hanem üvegpoharakban szolgálják fel. Kicsit még mindig vártunk, de továbbra sem érkezett újabb étel, tehát teóriánk beigazolódni látszott, ezért kanállal behatoltunk a pohár belsejébe. (Meg éhesek is voltunk már.) Mire az utolsó cseppeket hoztuk a felszínre, akkor ért mosolyogva az asztalunkhoz a LEVESSEL a pincér! A mai napig nem tudjuk, hogy az előírt mosolyát villantotta-e ránk, vagy ezzel az elfojtott röhögését palástolta...

Mivel a 6 csomagunk ekkor már újra útitársunknak szegődött, ezért jobbnak láttuk Bar vasútállomását vonattal a ąuąanji megállótól megközelíteni. Meglepetésünkre a szerelvény (helyi, nem nemzetközi) belül tiszta volt és piros bársonnyal fedett (hibátlan) ülésekkel rendelkezett. Vele hamar be is értünk a nagyállomásra.
Mivel szerettük volna végleges elutazásunk előtt a fővárost is megtekinteni, ezért nem az Avalával hagytuk el Bart, hanem egy 4 órával korábban induló montenegrói vonattal. A szerelvényen szolgálatot teljesítő kalauz megnyugtatott, hogy a retúrjegyünk érvényes, és további jó utazást kívánt. 4 órára érkeztünk a fővárosba, az egykori Titogradba. Itt a vasútállomással szomszédos buszpályaudvaron megszabadultunk 4 órára a legnehezebb 3 csomagunktól, és ezáltal kb. 25 kg cipelésétől.
Podgorica Lukavčević dzsámi Podgorica sokarcú város. Először a leglehangolóbbat mutatta meg nekünk, hisz a vasútállomás környéke leginkább egy szocialista külvároshoz hasonlít, itt 4 emeletes panelházon kívül nem is láttunk mást. A táj egészen az Óratoronyig (= Podgorica azon kevés műemlékeinek egyike, amely "túlélte" az 1979-es földrengést) ilyen maradt. Viszont innentől szerencsére megváltozott az utca képe, betértünk a Stari Varoą városrészbe. A célpontunk az útikönyvből kinézett Lukavčević dzsámi volt. (Jobb oldali kép)

Innentől kezdtük úgy érezni magunkat, mintha Kis-Ázsiában járnánk: szűk, kanyargós utcák, azok mentén békésen kapirgáló tyúkok, és egyszer csak az 5 órai imára szólító müezzin hangja töltötte be a levegőt. Rátaláltunk az igazi Balkánra, a szó pozitív - számunkra egzotikus - értelmében véve. Nemsokára elértünk az imára hívogató 2. dzsámihoz, s ekkor tapasztaltuk, hogy a kor technikájának megfelelően a müezzin hangja hangszóróból hallatszott. Kicsit csalódottak voltunk. Mentünk tovább. Két utcával arrébb, egy szegényes udvaron száradó ruhák mögött, s általuk félig takarásban, megpillantottuk a Montenegrói Parlament épületét! :O. Először nem akartunk hinni a szemünknek, Magyarországon ez a látvány elképzelhetetlen lenne.
Ezután a Morača és a Ribnica folyók összefolyása felé vettük az irányt. Ekkor egy szép golden retviver kutya szaladt felénk. Miután előző este a bari strandról hazafelé tartva egy törpe korcs rokona a szoknyámból egy emlékdarabot eltett magának a fogai közé, az itteni nagyobb kutya látványától érthetően megtorpantam. Csak a gazdája hangja nyugtatott meg. Így kerültünk ismeretségbe a montenegrói nyugdíjas bácsival, aki lelkesen ecsetelte országa helyzetét, láthatóan büszkeséggel telve el a Szerbiától való függetlenedésük miatt. Ő javasolta, hogy Stari Varoą után feltétlenül tekintsük meg a Moračán átívelő hidakat (6 van belőlük) és az új városrészt.

 

Podgorica - híd a Moračán

Podgorica - híd a Moračán

 

hidak a Moračán

hidak a Moračán

Elköszönés után leereszkedtünk a lépcsősoron a két folyó torkolatához, melyek közül a kisebb, Ribnica nevű, a nyári szárazság miatt teljesen kiszáradt, így a folyómederben sétálva tudtunk képeket csinálni a felette átívelő kőhídról és a hangulatos környékről. A Morača túlpartján újra szocialista hangulatú utcakép fogadott, egészen a következő híd környékéig. Itt meglepetten néztünk egymásra: a két nagyobb híd között egy 21. századi színvonalú, kizárólag gyalogosoknak és bicikliseknek felépített híd kínálta magát átkelésre, rajta pihenőpadokkal és oldalfalán üvegbe vésett városcímerekkel ékesítve. Szívem még nagyobbat dobbant, amikor a híd előtti parkban megpillantottam Viszotszkij életnagyságú szobrát is.
Ezen a bájos hídon keresztül értünk el a főváros 4. arcát magán hordozó városrészhez: a podgoricai "Váci utcába". Itt elegáns üzletek váltakoznak a nagykövetségek épületeivel az árnyas fák alatti sétálóutca mentén. A Bulgáriában és a montenegrói tengerparton megszokott, extra méretű palacsintával ünnepeltük meg találkozásunkat a belvárossal. Sajnos a palacsintával párhuzamosan az időnk is rohamosan fogyott, illetve a 3 csomagunk is türelmetlenül várta a visszaérkezésünket. A vasútállomáson újra ismerősbe botlottunk: az ideúton velünk egy fülkében utazó lány szintén ezen a napon indult útnak Crna Gorából.
A történetünk legelején említett malőr a vonatra szállásunk pillanatában következett be: ékes magyarsággal megszólaló cseh/szlovák vonatkísérőnk érvényes jegyünk ellenére sem volt hajlandó felengedni minket az Avalára. Döbbent felháborodásunkra gúnyosan felelte, hogy az ő jogszabályuk szerint az utasoknak a célállomáson (esetünkben Barban) kötelező elfoglalni a helyüket, ellenkező esetben a vonat indulása után fél órával az el nem foglalt helyeket ő eladhatja másoknak, és most csak a jó szívének köszönhetjük, hogy velünk kivételt tesz. Nem kezdtünk el hálálkodni... A kezdeti feszültségből világjáró cseh utastársaink lélegzetelállító kalandjai oldottak fel bennünket... De ez már egy másik történet!

Kedves Montenegróba készülő barátaink! Az alábbi - talán- hasznos információkat a figyelmetekbe ajánlanánk.

Közlekedés
- a vonatjegy Montenegro Special kedvezménnyel Budapest - Bar viszonylatban oda-vissza 66 euró (2010-ben), a kusettjegy pedig további 9,40 euró irányonként.
- a buszjegyek Bar városán belül 1 euró, Bar - Budva 3 euró, Bar - Ulcinj 2,5 euró, Bar - Kotor 6 euró irányonként
- a tengerparton a nagyobb városok között minimum óránként járnak a buszok, távolabbra naponta 3-4 pár jut el (Bar- Kotor), de ez átszállással (Budva) ez orvosolható
- Albániába (Shkodër) állítólag napi 2 buszjárat van Ulcinjból (reggel és kora délután)
- az érdeklődőknek számos 1 napos szervezett utat kínálnak a helyi utazási irodák, amellyel bejárható az egész ország (Kotori-öböl, Budva, Durmitor, Niksic-Ostrog), de hetente egyszer (Barból szerdán) szerveznek utat Albániába is
- ilyen 1 napos kirándulás keretében hajóval el lehet jutni Barból Budvába, 10 euróért oda-vissza, petrovaci megállóval, Budvából pedig a Kotori-öbölbe is szerveznek hajóutat
- menetrendszerinti hajó/kompjáratok Bart az olaszországi Barival és Anconával kötik össze (bővebb infó a Montenegro Lines hajótársaság honlapján)
- a stoppolásért (Romániával ellentétben) nem kell fizetni
- az üdülőövezetben (©uąanj) jellemzőek az egysávos, keskeny utcák - viszont mindkét irányból próbálnak haladni rajta az autósok, fontos a türelem és a jó reflexek, gyalogosoknak pedig a figyelmesség

Ételek
- a választék hasonlít a Közép-Európában megszokotthoz, a zöldségek (paradicsom, paprika) minősége viszont elmarad az itthon megszokottétól, a fügét viszont érdemes megkóstolni! :)
- a boltok az üdülőövezetben este 11-12-ig nyitva tartanak, vasárnap is
- fél kilós kenyér (mali hleb) 0,25 euró - eltarthatósága 1 nap, péksütemények kb. 0,4 euró, fagyi 0,5 euró, dobozos tej 0,8-1 euró
- étteremben helyenként ismerik a menü fogalmát, ez 3,5 euró (Budva) - 5 euró (Bar) között változik fejenként. Étlapról választva mi 18-30,2 euró közötti összeget fizettünk 3 főre.
- levesből (čorba) 1-3 választék szerepel az étlapokon, leggyakoribb a húsleves
- második fogásból ritkák a vegetáriánus ételek, gyakoriak a fasírt jellegű húsételek (pleskovica, csevapcsica), a halak és a natúr szeletek
- Szerbiához hasonlóan itt is szeretik a salátákat, amelyek ízletesek

Szállás
- A mi meglátásunk szerint felesleges előre foglalni szállást látatlanban, hisz az interneten kínáltak mind drágábbak, viszonylag kevés a választék, sokakat a konkrét utcanév közlése nélkül - közvetítőkön keresztül hirdetnek meg. A bar-i vasútállomáson viszont könnyű találni szállásadót.
- Bar ©uąanj részén 5-10 euró között kínálnak magánházaknál minőség függvényében
- Sutomoréban 10 eurótól indulnak az árak
- Ulcinj szintén olcsóbb, 5 eurótól indul
- a bevállalósabbaknak - óvatosan, de lehet vadkempingezni is :)

Víz, vízhasználat
- A csapvíz - legalábbis Barban minden előzetes híresztelés ellenére iható, 30 évvel már túlélte a szállásadónk az első kortyokat. :)
- Barban vízkorlátozással nem találkoztunk (amelyre egy korábbi Útikalauzos írás hívta fel a figyelmet).
- A WC viszont balkáni szokás szerint használandó: a felhasznált papírt külön kukába kell helyezni. Papír a szennyvízrendszerbe nem kerülhet.

Nyelvismeret
- a crna gorai nyelv a szerbhez nagyon hasonló, de sokan beszélnek idegen nyelveken is
- az oroszt megértik, sok helyen beszélik is a rengeteg orosz turista miatt, de gyakran anyanyelvükön válaszolnak rá
- a másik leghasznosabb idegen nyelv az angol
- helyenként némettel és a franciával is érdemes próbálkozni
- az olaszt sajnos nem igazán tudtuk használni a mindennapi kommunikáció során (:
- a többnyelvű étlapokon leginkább az angol és az orosz szerepel
Nyíregyháza, 2010. augusztus 31.

Oroszné Kardos Ágnes és Orosz József

Orosz József írásai az Útikalauzban >>

Oroszné Kardos Ágnes írásai az Útikalauzban >>   

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet - szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés




Hozzászólások

Az itt beírt hozzászólásod megjelenik a központi üzenőben is. Ha ott válaszolnak rá, akkor azt csak ott olvashatod. Ha megfelelő e-mail címet adtál, értesítünk a reagálásról. Mi is igyekszünk segíteni azoknak, akik nevüket is megadva fordultak hozzánk. A szabályainkat sértő hozzászólásokat felszólítás nélkül töröljük.

Név*
E-mail*
(Az e-mail cím kötelezően # karakterrel kezdődik a gyüjtögető automaták miatt.)
Kód*
Hozzászólás*
 

oláh robi
üdv. ezek az oroszok tudnak valamit! nagyon jól megirták ezt a kis történetet nagyon tetszett köszi
2012-05-22 14:16:00


Szűcs József
Igazán jól megírta az utat,remélem nem bánták meg,hogy Montenegrot választották.Én már 4 alkalommal jártam ott,de idén is odamegy a család.A vonat miatt kicsit izgulunk,mert azt még nem próbáltuk,de a leírtak nem negatívak,úgyhogy,reméljük a legjobbakat:-)
2011-05-24 14:08:00


Adatkezelési szabályok - ÁSZFPannon Interaktív

Magyar tájak  Görögország    Horvátország  Albánia  Amerikai EÁ Andorra  Ausztrália  Ausztria Belgium    Bosznia-H Brazília  Bulgária Csehország Dánia  Dél-Afrika  Egyiptom   Emirátusok -Dubai  Észtország  Finnország  Franciaország  Gibraltár  Hollandia India  Indonézia   Írország  Izland   Izrael Japán  Jordánia  Kamerun  Kanada Karib-tenger Kenya  Kín- Hong Kong  Kuba  Laosz Lengyelország  Lettország  Libanon Líbia Litvánia    Luxemburg Macedónia  Malajzia Maldív-szigetek Málta  Marokkó Mexikó Montenegró  Mozambik Nagy-Britannia Namíbia Németország  Norvégia    Olaszország  Oroszország Peru Portugália Románia  Spanyolország  Sri Lanka Svájc  Svédország  Szerbia Szingapúr  Szíria Szlovákia   Szlovénia   Szudán Thaiföld Törökország  Tunézia Új-Zéland Ukrajna Uruguay
www.utikalauz.hu   www.somloi.hu   www.vazsony.hu   www.hangmuzeum.hu www.badacsonyi.hu www.balatontipp.hu