|
|
Nyomtatás |
Mentés |
Küldés |
Ha egy konkrét beszámolóhoz vagy más oldalhoz akarsz hozzászólni, jobb, ha ott teszed meg, mert akkor annak olvasói a bejegyzéseddel is biztosan találkoznak. Ugyanakkor a hozzászólásod itt is megjelenik majd - tárgyként annak az oldalnak a címe szerepel mellette, ahol a bejegyzés eredetileg született. Ha itt bukkantál egy olyan bejegyzésre, amelyre reagálni akarsz, akkor a szerzők szerinti tartalomjegyzék segítségével könnyen megtalálod, hogy hol érdemesebb a választ megadni. Ide inkább az olyan általános jellegű véleményeket, kérdéseket írd, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak egyik íráshoz sem, mert az itt beírt üzenetek csak itt, a központi üzenőben jelennek meg. Ha megfelelő email címet adtál, értesítünk a reagálásokról. Mi is igyekszünk segíteni azoknak, akik nevüket is megadva fordultak hozzánk. A szabályainkat sértő hozzászólásokat felszólítás nélkül töröljük. Az oldal nem tudja kezelni az egy sornál hosszabb címsorokat - pld. Google tékép elérési útját -, ezért ezeket levélben küldjétek egymásnak, innen töröljük az ilyenek tartalmazó hozzászólásokat. A korábbi Olvasókönyv 2006. július 12-2008. december 27-ig született bejegyzései ide kattintva hívhatók be.
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: marcsu | 2013-05-20 23:43:00 tisztelt szerkesztő!
2013,07,5,tol
a párommal most szeretnénk utazni először autóval Görögországba Stavrosba és a pontos útvonalat szeretném és az autópálya díjakat ,,benzin árakat ,meg hogy milyen okmányokat fogadnak el és hogy mikor hány órakor induljunk el hogy a határokon át tudjunk menni várakozás nélkül és hogy Budapest-stavros ig az hány km ,,Megkérdezni ,,elöre is köszönöm Marcsu 2013.05.21 Téma: Horváth Lajos: Toronto - Kanada - 1999Név: Csokai János | 2013-05-20 17:37:00Üdv Csokai János Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Jusztin Béla | 2013-05-20 11:58:00Hello!
Mi Június 15-ről 16-ra viradó hajnalban utazunk a Chalkidire 3 autóval.Ha valaki velünk akar tartani várjuk. Téma: kérdés ,görögörszágba szeretnénk kocsival menniNév: marcsu | 2013-05-20 00:17:00Marcsu vagyok azt szeretném megkérdezni hogy Görögországba szeretnénk utazni most július 5- Stávrosba
és hogy a autópálya díjak és a benzin árak meg az útvonal melyik lenne ,,és menyibe kerülne az kocsival és ha lenne valaki a család v ..akik ez idöben kell nek utra görög fellé örulnénk ha együtt mennénk görögig köszönöm Marcsu
2013 05 20 Téma: Berbás Beáta: Barcelona, Girona, Figueres - Spanyolország - 2011Név: Szabo feher katalin | 2013-05-19 16:31:00Tisztelt Szerkeszto
Berbas beata irasat olvastam elvezettel, es szeretnek tole tanacsot kerni.
Egy het mulva utazunk ferjemmel barcelonaba ahol negy napot fogunk eltolteni. Elore nagyon izgulok, mert meg csak kezdo szinten beszelem az
Angolt es nem egyertelmu szamomra hogyan fogunk eljutni a szallodaba. Termeszetesen minden forumon probalok tajekozodni, de egyenlore inkabb
Ellentmondasokat talalok. Tehat a repuloterrol kellene eljutni az NH Porta
Barcelona hotelbe. Megkoszonnem ha segitene abban hogy arepulorol leszallva hogy induljunk el, velhetoen autobusszal . Elore is koszonom, udvozlettel Szabo Feher Katalin Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: a szerkesztő | 2013-05-18 21:22:00Tisztelt Sütő Róbert!
Javaslom, keressen olyan fórumot, ahol értenek is az ilyen ügyekhez. Én nem. Forduljon például a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal egészségügyi szervezetéhez. Ott talán tudnak válaszolni. A címeiket itt találja: http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,32912&_dad=portal&_schema=PORTAL
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: Sütő Róbert | 2013-05-18 19:24:00Tisztelt Cím!
Az után szeretnék érdeklődni, hogy a barátnőm 2 hete kiutazott Svájcba, érvényes munkavállalási engedéllyel dolgozni.Kedden infarktus gyanújával beszállították a kórházba. Másnap reggel hazaengedték. Még az nap éjszaka
ismét infarktust kapott, és ismét kórházba került. Két napig volt intenzív osztályon. Aztán letették osztályra. Délután fél kettőkor a liftben találták meg! harmadik infarktus, bent a kórházban. Körülbelül 10 percet lehetett a liftben. Mire megtalálták, már le állt a szíve. Azonnal műtőbe vitték, de már nem tudtak rajta segíteni! Most a kórház több millió forintos költséget akar rajtunk behajtani. Szeretném megkérdezni, hogy milyen jogaink, és lehetőségeink vannak. A kórház felelősségéről már nem is beszélve, mivel a végzetes infarktus előtt szólt a nővéreknek, hogy nagyon rosszul érzi magát, de ők nem hívtak hozzá orvost, csak annyit mondtak, hogy alacsony a vérnyomása! És majd vizitkor szólhat az orvosnak!
Kérem segítsenek, hogy egy családi tragédia ne párosuljon egy anyagi tragédiával is.
Üdvözlettel Sütő Róbert Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Kiss Ibolya | 2013-05-17 17:01:00Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az a kérdésem lenne, hogy Németországba lehet-e küldeni cigit?
Ha igen, akkor mennyit? Barátnőm kint él, dolgozik és neki küldeném, \\\\\\\"saját használatra\\\\\\\".
Köszönöm a válaszát. Kiss Ibolya
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: József | 2013-05-17 10:22:00Olvasgattam és köszönöm az infót ami az autópálya vonalára vonatkozik.......én majd július 19-én megyek Bulgáriába remélem addig teljesen készen lesz már.......egy valami biztos....a Bolgár tengerpart varázslatos és nagyon jó.....a tavalyi tapasztalatom miatt megyek ismét:):):) Téma: Győrffy Árpád: Dublin felé félúton - Északnyugat franciaországi kalandozás német pihenőkkel - 2007-2011Név: a szerkesztő | 2013-05-12 21:09:00Heló Jörgen!
Igen, interneten előre megrendeltem és kifizettem a jegyeket. A kinyomtatott visszaigazolást kellett bemutatnom az indulásnál.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Dublin felé félúton - Északnyugat franciaországi kalandozás német pihenőkkel - 2007-2011Név: Jörgen Mörgensen | 2013-05-12 20:11:00Tisztelt Györffy Árpád !
A kompjegyeket előre megrendelted ?
Azt olvastam (Réce nagyapó) hogy, eléggé kiszámíthatatlan az indulás napján vásárolt jegy ára.
Köszönettel, Jörgen
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: ndrw | 2013-05-08 17:22:00Sziasztok,
Június 14-én délután indulunk Budapestről a Chalkidiki félszigetre négyen, akinek van kedve tartson velünk:)
Üdv.:PA
06709456771 Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: R.Norbert | 2013-05-04 11:48:00Lexie!
Google-ban nagyon jól meg lehet tervezni az utat,érdemes néhány órát szánni rá,mert ha fejben is megvan egy része,könnyebb lesz.Szlovéniában matrica van (1 hetes 15 Euro).Nem tudom mennyi idős a gyermek,de egy hordozható dvd lejátszó sok feszültségtől megkíméli a szülőket!Én már csak tudom!
Üdv:R.Norbi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lexie | 2013-05-02 11:19:00Kedves Árpád!
Szeretném a segítséged kérni, életemben nem jártam még Horvátországban, de egy hónap múlva indulunk, és mivel a családban csak nekem van jogosítványom,rám vár a vezetés:) Mo. nyugati részéről, Szombathelyről szeretnénk az Isztriai félszigetre menni (Medulin). Szeretném a legrövidebb idő alatt megtenni az utat, mert kisgyerek is lesz az autóban. A kérdésem az, hogy melyik országban kell autópályadíjat fizetnem, és milyen módon? Kell az osztrákoknál, a szlovéneknél, és a horvátoknál is, igaz? Van olyan, amit érdemes kikerülni? Úgy vettem ki, hogy a horvátoknál akkor \"kapus\" rendszer van, és nincs matrica. Bocsánat, ha butaságokat kérdezek, de nem sűrűn léptem még át a határunkat:) Előre is köszönöm a segítséget! Téma: Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban - Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon - 2008Név: Nagy Mari | 2013-05-01 22:36:00Kedves Tibor!
Május 9-én megyek Vietnámba a barátaimhoz, akik szintén csak egy éve vannak kint, mivel a barátunk a Nokia cégnél dolgozik és Hanoiban épitenek egy Nokia gyárat.A feleségével szándékozunk ketten feltérképezni Vietnámot, többek között Saigont. Ha van valami tanácsod, hogy mit érdemes az ismert helyeken kívül megnézni, azt megköszönöm, de szívesen találkoznánk is Veled.
Üdv: Maris Téma: Denke Gergely írásai az ÚtikalauzbanNév: Bérczi Szaniszló | 2013-04-27 10:23:00Kedves Denke Gergely Úr:
Gratulálni szeretnék az egynapos gömöri templomnéző körúthoz. Mi is jártunk ezekben a napokban Rimabányán, Orlaitöréken, Jánosiban, és más templomoknál is, ezért is volt élmény rátalálni az Ön írására. Terepgyakorlatos füzeteinekt is szívesen ajánlom a www.federatio.org/tkte/ honlapon, ahol a Dél-Dunántúlról most készülő füzetünk még nincsen fönt, de az Észak-Dunántúl és az Észak-Magyarország már igen. Ilyen kifestés kedvet csinálhat a diákság számára a templomnéző terepgyakorlatokhoz. Üdvözlettel: Bérczi Szaniszló, egyetemi docens, Eötvös Egyetem, Gizika Intézet, Budapest Téma: Paulini Ildikó: Kirándulás Szász-Svájcban - Németország - 2012Név: Tenk Gabriella | 2013-04-25 12:52:00Kedves Ildikó !
Nagyon tetszett az összeállítás, nagyon sok hasznos információt olvastam, ezév májusában mi is hasonló körutra készülünk, az utikönyvekből nem tudtam ilyen sok jó infót összeállítani. Mi nem szeretünk előre szállás foglalni, kérdésem, hogy mi volt a tapasztalat szálláslehetőség területén. A Bastei sziklák elsősorban az uticélünk.
Üdvözlettel: Gabriella
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: L.Gyula | 2013-04-22 21:36:00Kedves Árpád!
Pedig igen jó lenne előre tudni,hogy mikor ne induljunk útnak
Görögországba,szivesen elkerülnénk a nemcsak határokon lévő
tömeget.
Üdv
Gyula Téma: Berbás Beáta: A Bódeni-tótól a Neuschwanstein kastélyig, vidámparki kiruccanásokkal megspékelve - Ausztria, Németország, Svájc - 2010Név: Fánkuly Éva | 2013-04-18 12:56:00Kedves Bea,
mi is egy Legolandos kirándulásban gondolkodunk most nyáron.
Meg tudnád esetleg adni nekem a bejegyzésedben említett Ravensburgi szállást?
Köszönöm szépen a segítséget!
Üdvözlettel :
Éva
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1148 Téma: Almási Márta: Kalandozás a Bodeni-tónál - Németország Svájc - 2009Név: István Schlitt | 2013-04-14 20:22:00Kedves Márta, a szállás elérhetősége után érdeklődnék Uhldingen-ben. Különben nagyon hasznos a beszámolód és szépek a képek... István Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Ádám Viktor | 2013-04-11 13:22:00Kedves Árpád!
Akkor kénytelen leszek további nickeken bejelentkezni és hasonló kérdéseket feltenni ;)
Üdv
Ádám Viktor Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: a szerkesztő | 2013-04-10 23:24:00Kedves Viktor!
Most elsősorban a balatontipp.hu köti le a szabadidőmet - jön a strandszezon :) - de ha még kapok biztatást, megpróbálok időt szakítani rá.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Viktor | 2013-04-10 23:05:00Kedves Árpád!
Az idei szezonra tervezi, hogy hasonló naptárt készít? Ha igen, érdekelne, nyáron Bulgária az úti célunk.
üdv
Ádám Viktor Téma: Konkoly Thege László: Madeira - Portugália - 2006 Név: Sanikó | 2013-04-10 14:17:00Kedves lászló!
1 hét múlva indulunk a szigetre. Autót a házigazdától csak 7 teljes napból 4.5 napra tud a rendelkezésünkre bocsátani.
Mit tanácsol! Funchalban szállunk meg,én egy kicsit soknak találom a 3.5 napot a városra. Az egész szigetet szeretnénk bejárni, aktívak vagyunk nagyon. PL ha az első két napot töltenénk a fővárosban az elég ugye? A 3. és 4 nap délelőtt merre menjünk, (hol kezdjük) akár busszal vagy béreljünk arra is külön kocsit, hiszen a további 4 napon már végig lesz autónk. Van valami tanácsa az 3-4 napra ami a legközelebb van Funchalhoz, és mégis megtudnánk oldani kocsi nélkül. Bár ha napi 30 EUR nál több a buszjegy 2 főre, akkor már érdemes autót bérelni. KÖszönöm, és ha tud kérem mielőbb válaszoljon. Üdv. Anikó Téma: Győrffy Árpád: Segesvári képek - Románia - 2007Név: Papp Ilona | 2013-04-08 17:16:00előző emailemhez, szeretném hozzátenni , az Édesanyám neve Salati Erzsébet szül.Segesvár 1921.január 11. +2011. Székesfehérvár/ Téma: Győrffy Árpád: Segesvári képek - Románia - 2007Név: Papp Ilona | 2013-04-08 17:11:00Nagyon-nagyon kedves, szép emlékek törtek fel bennem -Édesanyám születési helye -, szeretném mégegyszer végigjárni,ezt a gyönyörű HELYET!! Téma: Gyimesi László: Barangolás az osztrák- német határvidéken - 2007Név: Bujna Terezia | 2013-03-30 08:51:00Kedves Hermoni!
Én csak most akadtam rá erre az oldalra. Kérem a szerkesztőséget, ha tud akkor hozzon össze emailben Hermoni-val. Régóta készülök Salzburgba, jól jönne a segítsége.
Férjemmel már sokszor beszéltem a témáról, de nem akart kötélnek állni. Mivel gyermekeim már kirepültek otthonról, így eldöntöttem, hogy nyáron vonat és kerékpárom segítségével megnézem ezt a tájat. Ezért is kellene a segítség mennyire járhatóak kerékpárral azok az utak és mennyire kimerítőek (igényesek), mivelhogy nem vagyok már fiatal.
Minden segítséget előre is köszönök
Teréz Téma: Horvátország-RovinjNév: Komáromi B. Erika | 2013-03-26 20:24:00Kedves Utazók!
Tudna valaki apartmant ajánlani Rovinjba? Nagyon megköszönném a segítséget!
Üdv!
Komáromi Erika Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: a szerkesztő | 2013-03-25 22:24:00A kölcsönautóhoz ajánlom az innen letölthető nyomtatványt - ha jobb nincs kéznél.
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=587
Jó utat és várjuk a tapasztalatokat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: stevie | 2013-03-25 22:18:00Kedves Lilla, az útvonal választása függ a kiindulási helytől is. Ha Debrecen vagy Békéscsaba közelebb van, mint Szeged, akkor érdemes lehet Románián keresztül menni. Az utak Szerbiában és Romániában is jó minőségűek (leszámítva pár tíz kilométert mindkét országban), de Szerbiában autópályán lehet haladni, Romániában viszont csak sima országúton, ami ráadásul mindig nagyon forgalmas. A bulgáriai autópálya szakasz júniusra teljesen elkészülhet Szófia és Burgasz között (egy kb 30 km-es szakasz kivételével), de Burgasz és Várna (Aranyhomok) között 150 kilométer, helyenként kemény hegyi szerpentin vezet. A meghatalmazásra szükség van, de az angol nyelv elég. legyen benne minél több adat a kölcsönadóról, a kölcsönvevőről és magáról az autóról is. A pénzváltással kapcsolatban ajánlom ezt az itteni írásomat: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=955 Üdv, és jó utat. Stevie Téma: Paulini Ildikó: Kirándulás Szász-Svájcban - Németország - 2012Név: Paulini Ildikó | 2013-03-24 17:21:00Kedves Kati!
Örülök, hogy tetszett a beszámoló, remélem, hogy hasznosnak bizonyul majd.
Az elérhetőségeket e-mailben elküldöm, de javaslom, hogy fordíttasd le valakivel a foglalást/érdeklődést, mert a szállásadók csak németül beszélnek.
Üdvözlettel: Ildikó Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dóra | 2013-03-24 16:44:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Dóra Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2013-03-24 16:29:00A személyi igazolvány használatánál nincs életkori megkötés. Egy a fontos, hogy ne ideiglenes okmány legyen. Meg persze az sem árt, ha az érvényessége tovább tart az utazás tervezett idejénél.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dóra | 2013-03-24 16:06:00Tisztelt Útitársak!
Segítségeteket szeretném kérni. Görögországba utazunk az idei nyáron. Nem egyértelmű a leírásból számomra, hogy kiskorú gyermek (5 éves) személyi igazolvánnyát elfogadják-e a szerb, illetve a macedón határon.
Köszönettel: Dóra
Téma: Paulini Ildikó: Kirándulás Szász-Svájcban - Németország - 2012Név: Varga Kati | 2013-03-23 12:45:00Kedves Ildikó!
Nagyon tetszik a Szász-Svájcról szóló útibeszámolod. Mivel idén mi is oda készülünk, örömmel olvastam élményeiteket. Az ott készült felvételek is tetszenek. Mivel én sem tudok németül nagyon megköszönném ha megküldenéd a szállásotok címét és elérhetőségét,nagy segítségünre lenne. Üdvözlettel:Varga Kati Téma: Lázár Péter: Barangolások a Genfi-tó környékén - Svájc - 2002Név: Kismoni László | 2013-03-18 09:49:00Tisztelt Lázár Péter Úr! Köszönöm ezt a remek útibeszámolót. Mi a párommal holnapután indulunk Genfbe és sokat segített nekünk abban, hogy a két napban mit érdemes megnézni. Tisztelettel
Kismoni László
Dunaújvárosból Téma: Perger József: Nagyot haraptunk a Csizmába - Olaszország - 2009Név: Ódor Nóra | 2013-03-17 15:46:00Kedves József!
Szintén tanárok vagyunk, ezért mi a tavaszi szünetben repülünk Olaszországba.( mi azokat is szeretnénk megnézni, ami nektek kimaradt. Örömmel olvastam a beszámolót, szórakoztató volt, és egyben segített a felkészülében, a ráhangolódásban is. A csoportosjegy( Vezúv) pedig profi, én is így szoktam. Téma: Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban - Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon - 2008Név: Ruzsinszki Zita | 2013-03-14 14:46:00Kedves Tibor! Nagyon irigylünk, hogy ott éltek, ezt a lehető legjobb értelemben vedd. Azt tervezzük, ha megöregszünk oda költözünk, ott kevéske pénzből is el lehet éldegélni. Feltéve, ha addigra nem változnak meg ott is a viszonyok, de sajnos biztosan meg fog. Mindenesetre szívesen meglátogatnánk Titeket. :-)
Facebookon megtalálhatóak vagytok?
Szép napokat kívánok Nektek a mesés Vietnámban! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Feri | 2013-03-10 22:00:00Sziasztok
Az idén 4 fő felnőttel, és egy kiskutyával indulnánk nyaralni.
Krk sziget ami nagyon tetszene a közelsége miatt. Túl sokat nem akarok vezetni, ha a közelben is van lehetőség. Kérem írjátok meg, hogy tudjuk az utat a legolcsóbban kihozni Budapestről indulva, Szlovénián át, vagy az egyenes úton a Horvát autópályán át? apartman ügyben van valakinek valami jó ajánlata 4 fő+ egy kis kutya részére? egyszerű olcsó megoldás érdekelne. Nem feltétel a Krk sziget, csak ne legyen messze, és ne sziklás tengerpartja legyen! Ha megoldható privátba küldjetek ajánlatot: misakf@gmail.com köszönöm Téma: Oroszné Kardos Ágnes írásai az ÚtikalauzbanNév: zsolt | 2013-03-10 04:56:00Első sorban szeretnék gratulálni a cikkhez.
Nekem mindig is tetszett, tetszik a keleti népek kultúrája, barátsága.
Nagyon fontos ha valaki ismeri a nyelvet, akár az Orosz, akár az Ukrán nagy elismeréssel jár.
Már jó párszor voltam a menyasszonyom szüleinél Kijev be nagy megtiszteltetésbe volt részem mikor ukrán és orosz nyelven is tudtam beszélni velük a legelső látogatáskor.
Második nagyon fontos az Ukrán és az Orosz hölgyek hűségesebbek mint a magyar nők.
Természetesen van kivétel.
Az Orosz és az Ukrán emberek vendég szeretőbbek mint a nyugati országokba, ezt tapasztalatból mondom.
Én hamarosan Ukrajnába nősülök, egy csodálatos aranyos nő lesz a párom.
Én azt ajánlom minden férfi tásamnak aki nem talál magának feleséget Magyarországon, merem ajánlani akár az Orosz akár az Ukrán hölgyeket. Téma: Schönwiesner Nikolett: Varsói adventi hétvége - Lengyelország - 2012Név: Berbás Bea | 2013-03-09 07:44:00Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy a tömegközlekedést napijeggyel ill. vonaljeggyel oldották meg? Ill. amennyiben napijeggyel, akkor kérdezném, hogy a napijegy az konkrétan arra a napra szól vagy az érvényesítéstől számított 24 óráig érvényes?
üdv,
Berbás Bea Téma: Gyimesi László: Két hét a mosoly országában - Thaiföld - 2011Név: Horváthné Zsuzsa | 2013-03-08 13:59:00Kedves László!
Szeretnénk egy ilyen utazást csinálni, ha nem gond én is kérnék több infot az árakról, szállásadód esetleg, utazások ,kirándulások, étel ital árakat.
köszönöm szépen
üdvözlettel Zsuzsa Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Lilla | 2013-03-08 13:27:00Kedves Stevie! Aranyhomok/Sveti Constantinba is Szerbián keresztül érdemes menni autóval? A viaMichelin Románián keresztül visz...melyiket válasszuk? inkább a jobb minőségű utat preferálnánk a km-ben rövidebb helyett. Ha tudok venni dínárt és levát, akkor inkább azt vigyünk euro helyett? Júniusban utaznánk, a pálya gondolom nem lesz kész végig addigra....?Köszi a választ! Még egy! Ha kölcsön autóval mennénk/kisbusszal (hogy 2 személyautót kiváltsunk vele), kell-e meghatalmazás a kölcsönadásról? Szerbül és bolgárul is vinnünk kellene? A rendőr úgyis abba köt majd bele, amibe akar... Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Polgár Éva | 2013-03-06 16:36:00Kedves Szerkesztő!
Kijöttem munkát keresni Németországba,a határ mellett Franciaországban lakom egy ismerősömnél.Érkezésem után 3 héttel begyulladt a fogam,ami elviselhetetlen fájdalommal jár.Elmentünk egy általános orvoshoz,aki gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót írt fel.Magyarországon próbáltam megérdeklődni,hogy itt vagy Németországban mely orvosok vannak szerződésben,hogy az EU Kék Kártyával vegyem igénybe a fogászati szolgáltatást. Semmilyen információt nem adtak,mondván erre nem tudnak válaszolni.
Hol tudok ennek utánanézni,vagy van-e valamilyen hivatalos lista erről?Nem mehetek be minden fogorvoshoz ezt megérdeklődni,mint azt a tájékoztató ajánlja.
Kérem segítsen válaszával,melyet előre is hálásan köszönök!
Tisztelettel:
Polgár Éva Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2013-02-28 14:16:00Üdv Utazni vágyók!
Íme kettő link a Macedón és a Görög autópályákról.
http://www.makedonijapat.com.mk/?submenu=30&page=napstaniciceni&type=dynamic&args=&mainmenu=25&leftmenu=-1
http://www.aegeanmotorway.gr/en/tolls.html
Remélem hasznos lesz!
Jó utat! Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: Kaposi Ákos | 2013-02-25 09:23:00Tisztelt Finszter Gézáné,
A 63/2012 (IV.2) Kormányrendelet 6. melléklet 3 pontja alapján - amelyet a 228/2012. (VIII. 23.) Korm. rendelet 9. §, 21. melléklet állapitott meg és 2012. IX. 1-től hatályos -
megállás a „Megállni tilos” jelzőtábla hatálya alatt
KRESZ 15. § (1) bekezdés a) pont
10 000 (helyszini birság)
20 000 (pénzbirság)összege.
Közérdekú munkával kapcsolatban: Közérdekű munkát 6 - 180 nap közötti idótartamban lehet meghatározni. Egy közérdekű munkanapot - 6 óra ledolgozott időt jelent - 5000 ft-ban szoktak meghatározni. Persze ez csak egy egyszerűsitett válasz - felelősséget sem vállalok érte - , kérem, hogy nézzen utána pontosabban az érvényes - módositásokkal együttes!! - rendeleteknek, szabályzóknak. Illetve a legegyszerűbb ha megkérdezi az illetékes igazgatásrendészeti osztály ügyintézőjét. Üdvözlettel, Ákos Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Paulini Ildikó | 2013-02-24 16:51:00Kedves Jani!
Örülök, hogy tetszik a leírás, életem egyik legszebb nyaralása volt! :) Leveled nyomán megkértem egy olaszul tudó barátomat, hogy nézzen rá a honlapjukra (http://www.orridodibotri.toscana.it/), de túl sok infó ebből sem deríthető ki. Annyit írnak, hogy augusztusig minden szombaton és vasárnap lehet túrázni. Arról
sajnos nincs szó, hogy egyedül is végig lehet-e menni, mindenesetre a költségekben benne van a vezető meg a biztosítás is. Mi anno nem vettünk igénybe vezetőt, de ez nem zárja ki azt, hogy esetleg azóta kötelezővé tették. Ha biztosra akarsz menni és beszélsz valamilyen nemzetközi nyelvet, akkor javaslom, hogy írj nekik egy e-mailt és kérdezz rá a részletekre. Remélem, hogy tudtam valamicskét segíteni. Abban biztos vagyok, hogy a nyaralás emlékezetes lesz! Üdv, Ildikó Téma: Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban - Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon - 2008Név: Tibor | 2013-02-24 07:52:00Helló Saigonból!
Mindenekelött, köszönet a jó leírásért, eligazításokért. Nagyon érdekes volt olvasni, tekintettel arra, hogy Saigon, Dá Lat, Nhá Trang, Mûi Ne, Hâ Nói, Câ Máu, Há Tiên, kivételével nem sok helyen jártam itt helyileg. 2009 júliusa élek feleségemmel (aki vietnámi) és 4 éves kislányommal Saigontól nem messze. Angolt tanítok, mivel 23 évet az USA-ban is éltem, ott szereztem diplomát is. Nem volt könnyü megszokni a nagy höséget, de ma már jobban bírom, mint sok vietnámi. Az ételek közül megtanultam mit ehetek, mit nem, melyikre nem tanácsos még csak ránézni sem. A higiénia kezd javulni, 9 évvel ezelött amikor elöször jöttem Vietnámba, sok problémám volt, rengeteg hasmenéssel. Ma már évek óta nem volt ilyen problémám. Rengeteg új szupermarket nyílt, vetekszenek az amerikai és európai szupermarketek színességével, választékosságával. Az alkalmazottak fejfedöt, kesztyüt viselnek ahol ételhez, élelmiszerhez nyúlnak. Mindent becsomagolnak, védöfóliákkal látnak el. A BigC, SaigonCoop, Maximart, CitiMart üzletláncok harcot folytatnak a vevökért, kártyákat osztogatnak amit vásárláskor bemutatva kódolnak. Minden évben a levásárolt összegnek megfelelöen bizonyos értékben ajándékként a támogatásért lehet vásárolni. Tavaly mi pl. 480.000 dong (kb. 24 US dollár) kaptunk ajándékba vissza. Nem ez a helyzet a piacokon. Ott igen, a kosz, büz és a szegénység színvonalán mozog a nívó. Olcsóbbak, de nem mindig frissebbek az áruk, mint a szupermarketekben. Inkább tanítom a vietnámiakat is az egészséges életmódra, mert sajnos ma már KFC (Kentucky Fried Chicken), Domino\'s Pizza, Coca Cola, Pepsi az USA-ból és snack-ek, chip-ek Szingapórból lepték el az utcákat. Az egykoron híres egészséges vietnámi étrendet felváltotta az amerikai-stílusú \"junkfood\", az egészségtelen, hízlalókkal, MSG-vel (monosodium glutamate) dúsított, cukorbajt és gyomorrákot okozó szennyek, föleg a fiatalok körében. Ez szomorú, tekintettel arra, hogy több egy mint 4.000 éves múlttal rendelkezö országról van szó, amely ennyi hosszó idö alatt is fenntartotta, szinte érintetlenül imázsát, kiüzve kínai (többször is), japán , francia, amerikai, söt: szovjet betolakodókat is!
Alapjában véve az élet egyszerü, de az emberek azonosulnak azzal ami van és mosolyognak. Rengeteg és böséges az ennivaló, az amerikai, európai stílusú ételek, éttermek sokasága (német étterem, sörözö, söt: német cukrász is van Saigon 1. kerületében.) 4 éve Magyar étterem is volt, közel a hajóállomáshoz a Saigon folyónál, de azóta lebontották és német tulajdonosa elköltözött... Nem igen van kiabálás az utakon, nincs \"road rage\" verekedés, fenyegetödzés , mutogatás, bár ha baleset van, a feszültség a magasba hág. Mivel motort vezetek, elöször úgy gondoltam 1 napot sem élek, ha vezetni fogok... Túléltem majdnem 5 évet és munkám miatt naponta sokszor 100-120 km vezetek motoron.
Turistának lenni Vietnámban és egyáltalán Ázsiában állandó készenlétet, figyelmet érdemel. A bünözés, legalábbis Vietnámban csak kismértékben van jelen, bár emelkedöen, tekintettel az egyre romló gazdasági viszonyokra. Egy varázslatos ország, én szeretek itt élni. Senki sem háborgat, a rendörök is udvariasak a külföldiekkel szemben (egyenlöre) és többé-kevésbé valamennyi rendör
és csaknem valamennyi CSGT (Közlekedési rendör) beszéli az angolt. Ami sohasem történt meg velem a \"szabad\" Amerikában, az az, hogy itt már háromszor elengedett a rendör pénzbüntetés nélkül, a szablysértés ellenére. Csak egy kis mosoly, udvariasság a \"hivatalos személy\" irányában és a rend szigorú öre megenyhül.
Nehéz volt megszokni, hogy az utcák irdatlanul koszosak, szemetesek, bár Saigon új negyedében (Phu My Hung) egyetlen porszemet (!) is nehéz találni, föleg azért, mert ausztrál, európai és japán, koreai meg tajvani bevándorlók építették fel és az úttisztítást is maguk pénzelik napi takarítószolgáltatással.
Kegyetlenül bánnak viszont (helyesen!) a drogkereskedökkel, vagy bünözökkel, ha azok külföldiek, legyen az bármilyen \"kismértékü\" bün. Másfél éve a rendöri felgöngyölítö akció során 220 nigériai feketét pakoltak fel egy hazájukba induló repülöre, mert az illegális valutacsempészés és prostuticióba fektették be \"energiájukat\". Sajnos ez az \"iparág\" jelen van, ezért az AIDS is. Az országban csaknem mindenhol található transzparenseken hívják fel a figyelmet az HIV veszélyeire. A szegénység legjobban a nöket sújtja, ezért sokuk már gyerekkorban (13-14 évesen!) erre a \"szakmára\" kényszerül.
A gazdasági problémák ellenére ámulatbaejtö, hogy rövid 20 év alatt Vietnám az ázsiai országok legdinamikusabban fejlödö régója lett, megörizva igazi ázsiai kultúráját, tradicóját. Remélhetöleg egy másik 1.000 évre! Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: Finszter Gézáné | 2013-02-22 22:22:00A XII., Diósárok 8. szám előtti útszakaszon leállítottam a járművemet. Megközelítése a Városmajor felől történt. Én megállni tilos táblát nem láttam, és mivel ott több gépjármű is parkolt úgy gondoltam, hogy szabályosan állok le. Orvosi vizsgálat végett mentem a János kórházba, amit igazolni is tudok. Szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellenem a KRESZ 15 § (1) bek.a./ pontjába ütköző és a szabálysértési eljárásokról szóló 2012 évi II. tvr. 224. § (1) bek. szerint: a KRESZ \"...szabáyok kisebb fokú megsértése szabálysértés, mely miatt 20000 (húszezer) forint pénzbírsággal sújtandó a 63/2012 (IV.2.) Korm. rendelet alapján és 180 óráig terjedő közérdekű munkával büntethető\".
Kerestem a 63/2012 Korm. rendelet ide vonatkozó sorait, de sem a pénzbírságra, sem a közérédekű munkára vonatkozóan nem találtam leírást a fentiekben elírtak figyelembe vételével. Azt viszont igen, hogy ha \\\"..nem rendelkezik járművezetői jogosítvánnyal...,\\\" vagy \\\"műszaki érvényességgel nem rendelkező járművet vezet\\\" stb. azoknak 20000.- Ft bírságot határoz meg. Ezt nem értem!!! Nem hiszem, hogy Ebbe a kategóriába tartozik az Én esetem. Azt meg pláne nem, hogy mi a 180 órás közérdekű munka. Hol találom meg a rám vonatkozó bírságolást? Köszönettel Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: István | 2013-02-22 14:51:00Kedves Stevie, és Fórumozók!
Tavaly voltam először a bolgár tengerparton, idén is ugyanoda szándékozok utazni. 2012-ben átmentem Szófián, most ezt szívesen elkerülném, néztem a térképen, hogy délről és északról van elkerülő út. Melyiket ajánlatos választani? A táblák az északi irányt jelölik ki Plovdiv, Istanbul irányába, de a déli rövidebbnek tűnik. Tart-e még a felújítás, útépítés idén ezen a részen?
Megjegyzés: én 2012-ben nem voltam elég figyelmes Belgrádnál, és végig mentem a Belgrádot kikerülő úton, nem ajánlom senkinek sem!
Üdvözlettel:
István Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Kerekes János | 2013-02-21 00:00:00Kedves Ildikó!
Júniusban tervezzük bejárni az Öt Földet és ha belefér az időbe több mindent a környéken.Az interneten próbálok minél több információt begyűjteni,így találtam rá az írásodra ami nagyon megtetszett!Ebben a bezsámolóban akadtam rá a Botri szurdokra,amiről még sosem hallottam de nagyon felkeltette az érdeklődésemet és ha már ott leszünk a közelben jó volna megnézni.A kérésem az lenne,hogy minél több tanácsot és információt kérnék a túra részleteiről(pl.:Hétköznap is látogatható-e a szurdok?Csak vezetéssel lehet-e túrázni?Előre kell-e jelentkezni a túrára? stb).
Előre is köszönöm a segítségedet!
Üdv.:Kerekes Jani
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Balla Antal | 2013-02-15 09:00:00Tisztelt István,
Érdeklődnék,most hogy nagy részt autópálya van végig,hány óra az út a Halkidiki félszigetre ?
köszönöm Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Stevie | 2013-02-12 12:20:00Kedves Márti,
a tábla neve "cserna tocska," azaz fekete pont, és olyan veszélyes helyre figyelmeztet, ahol sok baleset történik.
Mindjárt írok róla egy rövidet a blogomon. (hurrabulgaria.blog.hu)
Stevie Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: stevie | 2013-02-12 12:07:00Az autópálya a szezon közepére állítólag kész lesz teljesen, jelenleg már csak két rövid szakasz hiányzik.
Szerb dínárt kevés helyen lehet kapni forintért, és ott is csak vacak árfolyamon. (Kivéve Szegeden.)
Érdemes mindenhol kártyával fizetni. Olcsóbb és biztonságos.
Bulgáriában természetesen nem ingyenes az útdíj az első nap sem, valamit félreértettél. A bolgár rendszámú autók is csak akkor hajthatnak fel az országútra, ha van matricájuk. Márpedig egy bolgár autónál az "első nap" elég problémásan értelmezhető.
A belgrádi elkerülőről egyezik a véleményünk.
Stevie
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: József | 2013-02-12 11:18:00Tisztelt Stevie,fórumozók,útitársak!
Szeretném megtudni,hogy van-e valakinek friss információja arról,hogy Szófiától egészen Burgas-ig tehát a tengerig használható-e már az új autópálya?!
Tavaly levezettem odafele az utat,de még a régi 6-os utat kellett használnom,szörnyű lassú és rossz volt.....hazafele már feltudtam jönni az új építésű útra!
Egy kis infó és javaslat még az útról:Érdemes még otthon venni Szerb valutát.....az autópályáikra Dínárt használjunk ne eurót....így nem kell számolgatni...tankoláshoz is azt mindenképpen...jó ha tudjuk miért mennyit fizetünk....Bulgáriában az útdíj az első nap ingyenes!!!Megnéztem és megkérdeztem!
Az útról még annyit,hogy Belgrádon nyugodtan keresztül lehet menni én tavaly este kb.19.30-kor voltam a város előtt és nem több mint fél óra alatt átmentem a városon nyugodt tempóval.....tehát ne kövessük az elkerülő utat ami távolságban és időben is hosszabb,ja és arra megy mindenki a becsapós tábla miatt és sok a teherautó is...
Várom megtisztelő válaszukat feltett kérdésemre!
üdv.József Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Torda Judit | 2013-02-10 11:26:00Szívesen csatlakoznék bárkihez, aki utat szervez Peruba vagy tud valamilyen információt adni. Köszönöm
Torda Judit Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Nagyné Márti | 2013-02-07 18:09:00Kedves Stevie lehet egy kérdésem a tavalyi Bulgáriai nyaralás alatt több sárga alapon fekete kör útjelzőtáblát látunk amit nem ismertünk.Te aki sűrűn jársz Bulgáriába biztos tudod mit jelent,kérlek írd le nekem hogy az idei utunkon már tudjuk milyen veszélyre figyelmeztett.Köszönöm. Téma: kapuutikalauzhuNév: a szerkesztő | 2013-02-03 17:28:00Tisztelt Pákozdi Gabriella!
Köszönjük az érdeklődést. A választ e-mail címére elküldtük.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: kapuutikalauzhuNév: Le Rose Hotel | 2013-02-03 09:20:00Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen feltételekkel szerepelhetnénk az Önök oldalán?
Üdvözlettel,
Pákozdi Gabriella Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Horváth Béla | 2013-02-02 08:47:00T.Cím.
Kamion sofőrként Angliában volt egy balesetem, akkor mentő és kórházi ellátás után elengedtek. Túl bonyolult, ezért csak röviden. Egy hét hazahoztak. Le és fel pakolás, többször én magam kötöztem át. Ne legyen üzemi baleset! ez volt a lényeg.Ez tavaly szeptemberben volt.Úgy nézet ki külsőleg rendbe jött a kezem. Most ha egy kicsit megterhelem, bedagad és fáj. Nem tudom mitévő legyek. Csak röviden írtam a lényeget.Úgy néz ki maradandó sérülést szereztem. Két évem van még a nyugdíjig.
Köszönettel: Horváth Béla
2013.02.02
Téma: Martinovics Tibor: Közel Afrikához - Szicília - Olaszország - 2007Név: Jóházi Gréta | 2013-02-01 11:09:00Tisztelt Szerző!
Köszönöm a fantasztikus beszámolót!
Üdvözlettel:
Gréti
Téma: Bor Andrea: Autóval a szárdok földjére - Costa Rei, Szardínia - Olaszország - 2010Név: h.Vivien | 2013-01-31 11:00:00h.vivike07@gmail.com - ez az e-mail címem
Előző voltam :) Téma: Bor Andrea: Autóval a szárdok földjére - Costa Rei, Szardínia - Olaszország - 2010Név: h.Vivien | 2013-01-31 10:58:00Szia! Tudnál segíteni nekem egy kicsit? :) mi is szardíniára készülünk nyáron, és autóval szeretnénk menni. NAgyon megköszönném ha meg tudnád mondani a hajótársaság nevét amin keresztül a kompjegyet foglaltad, mert ez nagyon kedvező ár és én ennek a dupláján találtam 4 főre kabin nélkül. :)
Előre is köszönöm válaszod! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Máté | 2013-01-27 19:33:00És azt esetleg lehet tudni hogy meddig érvényes az ENC?? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2013-01-27 17:26:00Ahogy már többször jeleztem, nincs más információm az ENC-ről, mint ami fent olvasható. A feltételek ismeretében úgy érzem, nem igazán az évi egyszeri nyaraláshoz van kitalálva. Természetesen szívesen fogadunk minden tapasztalatot.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Máté | 2013-01-26 20:22:00HEllo az lenne a kérdésem hogy ez az ENC mivel jár csak annyi hogy megveszem és feltöltöm és már működik is vagy még kell valamit csinálni szeretnék erről egy részletes Leirást Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia - 2012 - Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, OzumiNév: Mayer István | 2013-01-25 17:49:00Élmény volt elolvasni ezt a nagyszerű beszámolót, és nem kisebb élmény a gyönyörű ralzokat nézegetni (a fotók is nagyon jók!). Az ilyen színvonalas úti beszámolóhoz csak gratulálni lehet, és persze köszönetet mondani a szerzőnek. Idős korom ellenére az idén tervezek egy egy hetes nyaralást Albániában, de valószínűleg csak Durresbe, mert az még valahogy megközelíthető repülővel is. A leírás alapján talán jobb lenne a Saranda-i tengerpart, de a hosszú autózást, buszozást már nem vállaljuk.
Még egyszer köszönet a lenyűgöző beszámolóért.
Üdvözlettel:
Mayer istván Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia - 2012 - Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, OzumiNév: Kaposi Ákos | 2013-01-22 09:44:00Tisztelt Gitta,
A közbiztonság nem rosszabb mint Budapesten. Természetesen Albániában is vannak olyan helyek, ahol kellemetlen meglepetések érhetik az embert, de rengeteg rendőr van az utakon, járörőznek, bármi probléma esetén segitenek. Sajnos, nem nagyon beszélnek idegen nyelveket.. Én nyaranként 2 hetente Albániában vagyok, soha nem történt velem semmi, bátyámék a legeldugottabb falvakat járták végig kerékpárral, kisgyerekkel, mindenhol segitőkész emberekkel találkoztak. Természetesen szórakozóhelyeken, bárokban történhetnek kellemetlenségek, de melyik országban nem?
Nem tudom kemping alatt mire gondol, sátorozni szeretnének? Az is megoldható, gyakran tartoznak az éttermekhez nagy területek, a tulajdonossal lehet egyeztetni. Szerintem - és mi is ezt a gyakorlatot követjük - a legegyszerűbb magánlakásokat, vagy házakat bérelni. Csak, hogy egy példát mondjak, a montenegrói határtól nem messze, egy tengerparti kisvárosban egy 3 szobás hatalmas lakás bérleti dija kb 20 euro/nap a nyári időszakban! Ehhez persze utazni/tárgyalni/egyezkedni kell a helyiekkel - de ez is egy jó módja, hogy megismerjük az embereket :)
Üdv,
Ákos Téma: Dosztál Ferenc: Nyaralás Vourvourouban - Görögország - 2009Név: Dobiné Varga Ágnes | 2013-01-19 16:24:00Szia Feri. Ismét én vagyok. Hogyan tudnálak elérni. Egy elérhetőséget ha mondanál,mert semmit nem tudok rólad és szeretnék veled beszélni. Akár egy tel.szám vagy bármi ahol el tudlnálak árni. Köszönöm. Téma: Dosztál Ferenc: Nyaralás Vourvourouban - Görögország - 2009Név: Dobiné Varga Ágnes | 2013-01-18 20:49:00Nagyon érdekes a történet Görögországról kedves Feri,de szeretnék rólad többet tudni,ugyan is mi ismerjük egymást. Ági vagyok Tokajból. Ha te is szeretnél velem beszélni,akkor a tel.számom:30/433-3346 vagy 31/3220960. Kérlek hívj,ha tudsz. Köszi. Szia. Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia - 2012 - Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, OzumiNév: Bokor Gitta | 2013-01-17 10:55:00Élmény volt olvasni ezt a beszámolót és kedvet kaptunk hozzá, hogy a nyáron elutazzunk Albániába pár napra. Azt szeretném még megkérdezni, hogy milyen a közbiztonság és vannak-e kempingek?
Gratulálok az írásához, az előzőeket is szívesen olvastam.
üdvözlettel:Somorjainé Bokor Gitta Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia - 2012 - Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, OzumiNév: Garai Anikó | 2013-01-14 20:38:00Zsuzsa, ez fantasztikus! Sosem gondoltam volna, hogy Albánia ilyen érdekes és szép. Gratulálok a fotókhoz és persze a szokott színvonalú rajzaidhoz. Hogy tudod mindezt a sok nevet, helyet, érdekességet stb. megjegyezni? Nagyon tartalmasan töltötted/töltöttétek a(z erre) rendelkezésre álló időt, hogy ennyi minden belefért. Köszönet a fáradságért, hogy mások örömére, kedvcsinálónak, gyakorlati tanácsokkal fűszerezve mindezt leírtad. Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia - 2012 - Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, OzumiNév: Szili Márta | 2013-01-10 22:11:00Egyszerűen csodálatos! Ennyi szépség egy ilyen kis országban! A rajzok hangulata felülmúlja a fotókét.
Köszönöm. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Polyák Ádám | 2013-01-10 11:05:00Ha 30napon belül nem fizetem be a helyszíni pénzbírságot,küldenek felszólítást,vagy mi történik? Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Németh Csaba | 2013-01-07 15:01:00Minden elismerésem, hogy kis fülkés géppel kibírtátok egymást 2 hétig!:)
Ismerős "túra", némi nosztalgia is, de részemről soha többet!
Kitartás minden kolegának és családjuknak! Téma: Korpás Károly írásai az ÚtikalauzbanNév: barcsik imre | 2013-01-03 17:22:00Tisztelt Károly,köszönjük hogy megnézhettük az ön álltal készített utibeszámolót. Nyáron szeretnénk arra a környékre utazni, keressük a kapaszkodókat segítségeket az ut minél teljesebb megismerésére. Fő célunk Rimini és környéke látogatása, ezek az információk nagyban segítenek az eligazodásban, köszönjük
Téma: Agócs Róbert: Három hét hátizsákkal Dél-Kelet-Ázsia varázslatos helyein - Thaiföld, Laosz, Malajzia, Szingapúr, Indonézia - 2009Név: Héthy Apor | 2012-12-16 12:08:00Gratulálok, kedves Robi, összeszedett, jól fogalmazott, alapos és nagyon hasznos útmutatót írtál, vagyis tovább fokozódott nagyrabecsülésem, ha ez egyáltalán lehetséges:)!
Ha úgy alakul, Veled, ill. az Emerald Travellal utazunk legközelebb is a Távol-Keletre!
Szívélyesen üdvözöl Héthy Apor Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: Baksa László | 2012-12-12 18:34:00Szeptember 12-én, zuhogó esőben leparkoltam a Bp, Fiumei úti nyugdíjintézet előtt. 3 db. tábla volt ott 20 méteren belül, az utolsó egy megállni tilos. Ez előtt a tábla előtt kb. 10 méterrel leparkoltam. - Mire kijöttünk, kerékbilincs, s egy előttünk álló gk.-n is ua. _a környékbeliek szerint ez napi 20-30 járművel történik meg mivel a felügyelők jól tudják, hogy az első táblát, amin egy kerekes kocsi látható, alatta egy csöpp kis tábla -3X- a legtöbb vezetőt becsapja, szinte észrevehetetlen. Az aszfalton semmiféle jelzés nincs! - A helyszínen kifizettük a 11500 forintot a bilincs levételéért, ráadásul kaptunk egy 50000 ft-os csekket, amit állítólag kötelesek vagyunk befizetni.
Így úgy gondolom, ugyan azért a vétségért 2-szer büntettek!Vajon jogszerű ez? Én rokkant nyugdíjas vagyok, férjem is nyugdíjas. Vajon van-e esélyünk méltányosságra, vagy valamilyen könnyítésre? Előre is köszönöm a választ! Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Oláh István | 2012-12-09 20:44:00Tisztelt Kaposi Ákos!
Köszönöm az információt.
A probléma megoldást nyert. Csütörtökön elsőbbségi levélként elküldtük a doboz gyógyszert. Ma jelzett vissza lányunk,hogy minden probléma nélkül megkapta.
Üdvözlettel
Oláh István Téma: zh Magyarország - Pihenő- és munkanapok rendje 2013-banNév: Joóné Bene Aranka | 2012-12-07 21:57:00Nagyon ötletes a honlap, hogyan lehetne Dél-alföldi szálláshellyel ide bekerülni ?
honlapunk www.falusi.hu/domehaz
Várom válaszukat, Üdvözlettel:
Döme Vendégház Mártély
/Csongrád megye közepén / Téma: 4 Vámos tanácsokNév: kaposi Ákos | 2012-12-05 14:48:00Tisztelt Oláh István,
Elvileg ki lehet küldeni, de fel kell rajta tüntetni, hogy személyes használatra lesz. Ennek megfelelően a mennyisége nem haladhat meg egy bizonyos limitet - ez a gyógyszer fajtájától függhet - de 30-90 napra elegendővel nem szokott gond lenni.
Ajánlom ezt az oldalt:
http://switzerland.visahq.com/customs/
Üdv,
Ákos Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Oláh István | 2012-12-04 23:40:00Tisztelt Györffy UR!
Köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel
Oláh István Téma: 4 Vámos tanácsokNév: a szerkesztő | 2012-12-04 23:25:00Tisztelt Oláh István!
Nem tudom, ahogy többször írtam, én csak felteszek ide ilyen-olyan információkat, hátha valakinek ezzel segítek. Szerintem egyébként nem, de én valószínűleg megpróbálnám.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Oláh István | 2012-12-04 23:14:00Tisztelt Györffy Árpád Úr!
Svájcban tanuló lányunknak a Magyarországon kiváltott antibiotikumot postán elküldhetjük-e?
Válaszát várva
Tisztelettel
Oáh István Téma: Konkoly Thege László: Madeira - Portugália - 2006 Név: Konkoly Thege László | 2012-12-03 08:09:00Kedves Péter!
7 szabad óra szerintem kevés a vízesésekhez, melyek bár szép, de vadregényes túrákkal érhetőek csak el. Szervezett kirándulások naponta egyszer, fix időpontban indulnak, és legalább fél naposak. Autót bérelni nem érdemes, a tömegközlekedéssel pedig lekésheti a hajóindulást.
Én inkább egy funchali városnézést javasolnék, montei feltérővel (kabin, kosárszán), botanikus kerttel, majd kardhalfogyasztást a kikötőben, hogy lássa, ha horgonyt szed a hajója. Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Kaposi Ákos | 2012-11-30 13:47:00Tisztelt Bajnóczy Ilona,
Ezt a két oldalt érdemes áttanulmányozni:
http://www.customs.gov.au/site/page5653.asp#e1762
http://www.customs.gov.au/site/page4369.asp
Itt megtalálja milyen termékek vannak tiltólistán, illetve az eljárás menetét is, amit az importőrnek - jelen esetben a gyerekeinek - kell végigjárniuk.
Üdv,
Ákos Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Bajnóczy Ilona | 2012-11-29 10:38:00Gyermekeimnek szeretnék karácsonyi csomagot feladni Ausztráliába, de nem tudom pl. házi pálinka, leveskocka stb feladható-e? Nem találok egy jelenleg is érvényben levő szabályozást a célországhoz. Segítenének ebben? Köszönöm: B. I. Téma: Müller Anikó: Kunfehértó, Kiskunhalas - Magyarország - 2012Név: Mohl Miklós | 2012-11-24 21:53:00Kedves Anikó, nagy érdeklődéssel olvastam ezt a kitűnő írást.Mondhatni szégyellem, hogy szegediként most kell, hogy felfedezzem, milyen kincsek vannak a közelben. Jövőre biztosan kipróbáljuk. Gratulálok, a nagyon nívós beszámolóhoz. Miklós Téma: Konkoly Thege László: Madeira - Portugália - 2006 Név: Dr.Gulyás Péter | 2012-11-15 19:04:00Tisztelt Konkoly Thege László !
Kérem, írja meg, ha az ember hajóval érkezik december 7.-én Funchalba és csak 7 szabad órája van és azt lehetőleg vízesés nézéssel szeretné tölteni, mik a lehetőségek ?
Válaszát várva
Üdvözlettel
Kérek bárki tapasztalt utazót, ha van infója, küldje el legyen szíves ! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Hoffmann Béla | 2012-11-14 22:18:00Szervusztok Útitársak!
Ebben az évben voltam Belgrádon, Nisen keresztül Várnában. Jövőre Görögországba megyek, ugyancsak Nis, Szaloniki.
Javaslom Szerbiában és Macedóniában felejtsétek el a kártyás fizetést. Itthon bárhol vásárolhattok dínárt. Pontosan ki lehet számolni mennyi pénzre van szükség. lehet, hogy régimódi vagyok, de autópálya kapunál, stb. nem szívesen használok se kártyát, se Eurót. Ha esetleg hazafelé még tankolni kell akkor elő a kártyával. István! A leírás kitűnő!! Béla Téma: Bor Andrea: Autóval a szárdok földjére - Costa Rei, Szardínia - Olaszország - 2010Név: Vaszkó Miklós | 2012-11-12 19:07:00
2003-ban jártunk Szardínián összekötve Korzikával kettesben autóval.több mindent másképp éltünk meg, nem hiányzott a "meki " a gmo-s kajájával , Auchanban sem voltunk , tenger "gyümölcseit " sem ettünk. Láttunk gyönyörű vidékeket, régi városokat , sok nuraghot , ettünk finom sülteket és ittunk rá zamatos borokat, s majdnem sorentói minőségű fagyit fogyasztottunk. A majdnem érintetlen természet lenyűgözött bennünket. A fotókhoz ggratulálok, nagyon jók ! Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Endre | 2012-11-11 21:54:00Tisztelt András!
Csak most olvastam el a leírását részletesen. Egy kis javítás, ha nincs ellenére:
Az Olympos 2918,8 méteres magasságával Görögország legmagasabb hegye, tehát nem éri el a 3000 métert.
Tisztelettel! Téma: Oroszné Kardos Ágnes: Krím krém(-jeee!) - Körutazás Ukrajnában - 2012Név: Vettendin | 2012-11-08 23:35:00Mi is voltunk idén, immáron harmadik éve. Amit mindenképpen érdemes még megnézni az Dnyepropetrovszk :) Téma: Isztriára Szlovénián átNév: Komárominé Bodnár Erika | 2012-11-01 21:47:00Kedves Árpád!
Nagyon köszönöm válaszodat.Sajnos most nem, de nyáron Isztriára szeretnénk utazni és megkezdtem a tervezést.
Üdv: Erika Téma: Róthné Hatta Diána: Jajce, Mostar, Korcula, Szarajevó... - Bosznia-Hercegovina, Horvátország - 2012Név: Komárominé Bodnár Erika | 2012-11-01 21:03:00Kedves Diána!
Nagyon tetszett a beszámolód, különösen azért, mert kicsit nosztalgiáztam. Mi is Korculán nyaraltunk tavaly és Bosznián át utaztunk.Csak szeretném Neked megírni, hogy amikor Pridgaricából elindultatok a földes úton Babina felé az a Naplovac öböl volt(ott készült a képed az északi oldalról), ha kicsit tovább mentek akkor Naplovacba értek és onnan vissza a főútra. Mi ott nyaraltunk és ezek a parti utak fantasztikusan kanyarognak össze-vissza. Üdvözlettel: Erika Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: Maticsuk Lajos | 2012-11-01 12:09:00Tiszteletem!
Találtam valamit az általam keresett témában, de nem tudom jól értelmezem-e.
A kerékbilincselést táblával jelezni kell, anélkül szabályos?
Kérem, ha megoldható a választ küldje el a fenti e-mail címre.
köszönöm Téma: NémetországNév: Mester Zoltán | 2012-10-24 19:50:00Üdvözlöm a Tisztelt Szerkesztőt!
Először is gratulálok az oldalhoz, nagyon színvonalas.
Amiért írok annak az oka, hogy idén Drezda és Szász-Svájc csodálatos tájain jártunk. Én is elkészítettem a magam kis bemutatóját.
Amennyiben a szerkesztő méltónak találja rá, akkor örömmel osztanám meg az olvasó közönséggel itt is.
http://drezda.blogspot.hu/
Tisztelettel: Mester Zoltán Téma: Bolla Anna: Ami egy napba csak beleférhet - Gloggnitz, Reichenau - Ausztria - 2010Név: Paulini Ildikó | 2012-10-23 18:37:00Életmentő volt ez az írás, mert a soproni kirándulás a masszív köd miatt majdnem hatalmas kudarcba fulladt. De végigjárva ezt az utat a napsütéses Ausztriában remekül sikerült a hétvége. Köszönet érte! Téma: Kovács Gyula: Karintia te drága? - Ausztria - 2010Név: Tibi | 2012-10-22 14:32:00Nagyon jo iras!! Kedvet is kaptam hozza jovo nyarra. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-10-21 01:10:00Kedves Erika!
Ilyenkor az Isztriára? Nagyon szép lehet ott is az ősz. Jó lenne egy beszámoló, szép képekkel róla! :)
Az M70-es létezik. (A nyáron figyelmetlenségem miatt rátévedtem, és csak 11 kilométer után tudtam visszafordulni :)
Ez egy a személykocsik számára díjmentes gyorsforgalmi út, amelyik nem megy el Rédicsig, hanem Tornyiszentmiklós és Pince között átmegy Szlovéniába, és közvetlenül az ottani autópályában folytatódik. A Szlovén matricát nem árt itthon beszerezni, bár valószínűleg a határon is lehet kapni.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komárominé Bodnár Erika | 2012-10-21 00:21:00Kedves Árpád!
Isztriára Szlovénián át utaznánk. Szeretném megkérdezni, hogy Letenyétől a 70-es út összeköti e az A 5 -ös autópályát vagy csak Rédicstől van autópálya Szlovéniában? A google térkép műholdasképén, úgy látszik, mintha még építenék az autópályát a határ mellett a szlovének.
Köszönöm a választ! Téma: Róthné Hatta Diána: Jajce, Mostar, Korcula, Szarajevó... - Bosznia-Hercegovina, Horvátország - 2012Név: Hatta László | 2012-10-19 10:48:00Remek beszámoló, mint maga a nyaralás is lehetett!
Gratulálok! Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Quintchange | 2012-10-17 08:54:00Svájcban a legtöbb helyen lehet euroval fizetni, de arra fel kell készülni, hogy az átváltási árfolyamba bekalkulálják az átváltási jutalékot, mint ahogyan azt a hazai pénzváltók is teszik. Ha forintja van érdemesebb itthon közvetlenül svájci frankot vásárolni. Ha euroja van akkor is érdemes itthon valamennyi svájci frankot váltani, hogy útközben ne érje meglepetés.
Quintchange, Győr - az utikalauz.hu partnere Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Heing Péter | 2012-10-17 08:26:00Hol érdemes eurót svájci frankra váltani,itthon vagy
Svájcban? Téma: Agócs Róbert: Thaiföldi királyság - avagy hátizsákkal a mosoly országában - 2008Név: Székely Ildikó | 2012-10-11 12:09:00Sajnos 2 kép el van csúszva a cikkben és elfedi a szöveget,így az nem olvasható.(railway-os internetcím után és Grand palace leírása után) Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Dobozi Judit | 2012-10-05 12:56:00Igazán örülök! Téma: Solymos Tilla: Örömök és csalódások – autóval Görögországban - Meteórák, Delphoi, Zakynthos - 2007Név: Stefensoon | 2012-10-05 00:35:00Az, hogy esett az eső, meg hogy nem vittetek meleg ruhát, kellemetlen tapasztalat ugyan, de nem Görögországnak tudható be.
Egyébként jó a leírás. Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Pintér Richárd | 2012-10-04 19:06:00Nagyon tetszik,felidéztem én is a régi szép emlékeket! Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: kollár attila | 2012-10-03 18:49:00Érdeklödnék, hogy 1 hete préselt szöllöböl származó must mekkora menyiségben hozható átt Romániából Magyarországra? Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Dobozi Judit | 2012-10-03 10:55:00Nagyon kedves, köszönöm! Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 2. - Franciaország - 2005 és 2008Név: Halász Istvánné | 2012-10-02 09:04:00Tisztelt Csákné Zsuzsa!
Nagyon-nagyon hasznos és élvezetes a Párizs-i beszámolója, aminek azért örülök, mert többszöri elolvasás után is ráleltem mindig benne valami újra, amit az utazásom megtervezéséhez fontosnak találtam.
Szeretném, hogy a jövőben is részesítsen bennünket ilyen és hasonló úti-beszámolókban, ezért ehhez elsősorban jó egészséget és szerencsés utakat kívánok. Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: hoos józsef | 2012-10-01 20:33:00még frissek az emlékek,potyognak könnyeim.. Téma: Németország - általános információkNév: Liza | 2012-10-01 17:37:00Köszi, érdekes volt. Téma: Varga Károlyné: Egy hét Cipruson - 2012Név: holdosiné hérincs ibolya | 2012-09-30 13:42:00Nagyon klassz beszámolót írtál a nyaralásról.Sok segítséget kaphat a túrista aki ezt az uticélt válassza.A képek is fantasztikusak.Köszönjük,hogy megosztottad velünk. Téma: 4 Vámos tanácsokNév: a szerkesztő | 2012-09-26 20:24:00Tisztelt Sándor úr!
Én egy utazási oldalt szerkesztek. Kérdéseivel keressen nálam illetékesebb és hozzáértőbb személyeket.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Sándor Viktor | 2012-09-26 17:51:00Tisztelt Győrffy Úr!
Barátaim jelenleg futár céget üzemeltetnek Íroszág és Magyarország között. A legtöbb csomagban amit küldenek az ügyfelek általában elő fordul cigaretta is. Ha jól tudom minimum 1 karton küldhető postai úton. (a maximumot nem tudom) Kérdésem az lenne, hogy ha ez így törvényes, esetleg lehetne e egy futár céget létrehozni, amely csak cigarettát szállít. (1 karton/megrendelő). Nem kereskedelmi céllal, hanem szállítási ktg-vel, amely után persze adózna a cég, hivatalosan, szállítólevéllel kísérve. Itt a cél a helytakarékosság és a kisebb autó használata lenne, persze minimum 100 fős megrendelésekről beszélünk és maximum 1 vagy két útról havonta. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel, Sándor Viktor Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Hollósi Kati | 2012-09-24 20:15:00Elolvastam, meghatódtam. És nemcsak azért, mert két szóban az én főztömet is megemlíti (bár ennek is nagyon örülök). Ügyes ez a lány. Az én lányom! Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: gégé | 2012-09-24 18:40:00előzetesen mondom mindenkinek, ne merjen írni senki a megadott emil címre !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ezenkívül végigolvastam Kedves Picur? úgy látom mégis jól érezted Magad :)))) Téma: Dobozi Judit: Tizenhét határon át - kamionos útinapló női szemmel - Németország, Svédország, Olaszország... - 2012Név: Dobozi István | 2012-09-24 13:33:00Nagyon tetszik,hogy így összeállítottad a munkás kirándulásunkat gratulálok szép munka!puszi apa.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Oszi | 2012-09-21 13:36:00Hol lehet elektromos útdíj leolvasót kapni? Megkérdeztük benzinkúton és a fizetőkapunál, de nem sokra jutottunk. A zágrábi kapunál meg elhajtott a rendőr, hogy ott nem lehet parkolni...
Tud valaki segíteni? Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész - Franciaország - 2005 és 2008Név: koczka judit | 2012-09-19 17:43:00Kedves Zsuzsa
nagyon tetszett a leírásod mivel mi a férjemmel 23.-án indulunk Párizsba 4 napra.Sokat szeretnék látni de nagyon félek a közlekedéstől,hogy elkeveredünk a sok metró között,
Tudsz -e valami megnyugtatót
köszönöm Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban - Litvánia, Lettország, Észtország - Lengyelországon keresztül 3. - 2010Név: a szerkesztő | 2012-09-18 13:45:00Tisztelt Tóth Viktor!
Önnek joga és lehetősége van itt annak leszögezésére, hogy Ön szerint "népünknek semmi köze sincs a finn-ugor népekhez". Kérem, elégedjen meg ezzel. Ez is eléggé szemet szúr!
Ha nem tudja elfogadni, hogy másnak más legyen az álláspontja, akkor kérem, keressen egy másik oldalt.
Ezt nem azért írtam, hogy vitát nyissunk akár a finn-ugor rokonságról, akár a véleményszabadság jogáról. Ez egy szerkesztői tájékoztatás.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban - Litvánia, Lettország, Észtország - Lengyelországon keresztül 3. - 2010Név: Tóth Viktor | 2012-09-18 13:36:00Köszönjük a részletes tájékoztatást, de azért azt szögezzük le, hogy népünknek semmi köze sincs a finn-ugor népekhez, tehát azt javítani kellene, mert nagyon szemet szúrt! Téma: Oroszné Kardos Ágnes: Krím krém(-jeee!) - Körutazás Ukrajnában - 2012Név: quator | 2012-09-06 09:47:00Jó írás, mi is voltunk 2011ben. Mi megnéztük Lviv-et is, az is nagyon szép város. A Krímen pedig lementünk Szudak városáig, amit csak ajánlani tudok a tengerpartja, hosszú sétálóutcája, és szép vára miatt is. Esetleg még Csernovic városát tudom ajánlani, ami csak véletlenül lett program, de az is szép város. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2012-09-05 19:06:00Tisztelt Rádai Péter! Az útlevél helyett - kivéve kiskorú, szig-al nem rendelkező gyermeket - érvényes Személyi Igazolvány elég az utazáshoz. Jó utat! Téma: 3h Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: Gál Zoltán György | 2012-09-05 14:37:00Kedves László! Nem közvetlen, hanem Torda után nem sokkal Aranyosgyéresnél (Cimpia Turzii) véget ér az autópálya és a régi úton megy tovább Vásárhely felé Téma: zh Románia - Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: Dr. Fülep László | 2012-09-05 10:09:00Kérdésem: Gyalutól (Gilau) el lehet-e az autópályán közvetlenül Marosvásárhelyt.
Köszönöm a választ! Téma: Ukrajna közúti térképNév: Kaposi Ákos | 2012-09-03 09:16:00Tisztelt Ványai Mária,
Kissé pontositania kellene, mi érdekli a közúti közlekedéssel kapcsolatban Ukrajnában??
Alapvetően ugyanúgy kell közlekedni mint Magyarországon, a körforgalmak néha csalókák mert más szabályai vannak mint itthon.
Üdv,
Ákos Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Reinhardt Bálint | 2012-09-02 20:19:00Sziasztok,
Tegnap értünk haza Sartiból. Tényleg érdemes kártáyval fizetni a szerb pályán, oda és vissza is 1-1 alkalommal fordult elő, hogy nem volt jó a terminál, de euróval orvosoltuk és erről is kaptuk a blokkot. Belgrádnál vissza fele 1 óra dugó a fizetőkapunál. :((
Szerb pálya jól alakul pár szakaszon még terelés, mert a régi szakaszt felújítják, de nem vészes időveszteség. Makedónia előtt is szépen alakul a pálya a 60-as korlátozás tényleg elmebeteg, rendőrt nem láttam, így csak tájékoztató jellegűnek tekintettem. :))
A Makedón részen a viaduktok szépen fel vannak újítva most a köztük lévő szakaszokat marják, de ez se vészes. Visszafele a pálya minősége kritikán aluli, minden hídnál zárt fogsorral és lassan mentünk át a csodás illesztések miatt..
Egy határon se szívtunk kivéve hazafele a magyaron ahol a MOL kútnál volt a sor vége! Ez már máskor is előfordult sajnos. Természetesen nem lehet visszafordulni Szabadka felé.... Vagyis mégis. :) A kúton van egy szimpatikus úriember aki kinyitott a rácsot amin átjutva egy földúton 2km után bejutottunk Horgos felé, aszfalton jobbos és irány Tompa. 25km kb., de így is megéri, mert 3 óra a várakozás.... Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-09-02 19:24:00Kedves Norbert!
Nagyon köszönjük az utazásról küldött információkat. Ha időd engedi, örömmel olvasnánk az isztriai tapasztalatokról is bővebben, képekkel.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Remsei Norbert | 2012-09-02 08:05:00Üdv!
Ahogy ígértem korábban,megosztom Porecbe való utazásunk történetét,Szlovénián át!
Aug.26-án reggel 5.30-kor indultunk Balatonfüredről,Keszthely után a 75-ös úton a határig.Útközben több benzinkúton próbáltam szlovén 7 napos pályamatricát venni(4790 Ft),de csak Rédicsen volt,közvetlen a határ előtt.Szlovéniába átérve fel az A5-re Maribor felé.Forgalom gyér,a táj elképesztően szép!Legtöbb helyen 110km/h-s korlátozás van.Maribor után folyamatosan növekedett a forgalom,ráadásul leszakadt az ég,ami el sem állt a horvát határig.Maribornál rá az A1-re,és irány Ljubljana felé!A fővárost elkerülve Kopernél jöttünk le a pályáról,majd a határnál 1 órás araszolás után elindultunk a 21-es úton Buje irányába,majd Novigrad és végül Porec,Zelena Laguna.Az 5 éves fiam miatt 3-szor is megálltunk fél órára,plusz az egy óra a határnál,így az 510 km-t 9 óra alatt tettük meg.
A Hotel Delfinben szálltunk meg,ahol ugyan voltak kisebb fennakadások(ha valakit érdekel,majd külön leírom)de lényegében jól jártunk.A szoba pótággyal nagyon kicsi,de minden nap takarítva!Bejártuk az Isztriát,nagyon szép volt!
31-én,hazafelé elkaptuk a legnagyobb forgalmat,1.5 óra alatt értünk fel a határhoz,ott megint 1 óra araszolás,majd mire lendületbe jöttünk volna az autópályán,Postojna mellett cserélték a korlátot ezek az áldott jó szlovénok,amivel akkora dugót csináltak,hogy 8 km-t 1 óra alatt tettünk meg.Utána tankolás az első kútnál,és irány hazafelé!Az eső ismét esett végig,úgy látszik ez az ország ilyen.Itthon megálltunk egy helyen vacsorázni és este fél 10-re haza is értünk épségben!
Mi most voltunk először Horvátországban ezért nem tudok nyilatkozni a horvát autópályákról,de bátran ajánlom Szlovéniát mindenkinek!
Jó utat!
R.Norbert Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Ráczné Julika | 2012-09-01 15:41:00Szia Évikém!
Nekem is lenne egy kérdésem hozzád!
Tudsz-e kint Peruban valamilyen Magyar közösséget, oldalt, ahol egymással fel lehetne venni a kapcsolatot.
A Networkon a Perui klubban is sokan szeretnének érdeklődni kint élő, dolgozó magyaroktól, valamint utakat is próbálnának szervezni, ha össze jönne a megfelelő létszám.
Ha tudnál nekem valamilyen infót, tippet adni, várom szeretettel. Köszönöm előre is. További szép napot nektek. Üdv. Julika. :) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Rádai Péter | 2012-08-30 19:55:00Szia Azt szeretném kérdezni hogyha görögbe akarunk menni mert minden hova hat hónap érvényeségü utlevélt kérnek és nekem lejár 4 fél hónap múlva hogy eltudok e jutni szerbia macedonián keresztül görögbe
várom megtisztelö válaszodat
üdv Péter Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2012-08-30 01:38:00Kedves Elek Julianna!
Ahogy már itt alább többször megírtam, nem értek ezekhez az ügyekhez, csak néha olvasgatok róluk. Így mindenképpen kezelje fenntartással, amit írok.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya mögött valahol érvényes biztosításnak kell lenni. Használni persze lehet anélkül is, de utólag ez sokba kerülhet.
A lánya gondolom biztosítva lesz, így ott kap Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amivel az esetleges hazalátogatáskor itthon is mehet orvoshoz. Ha lesz is kint biztosítása, itthon neki is be kell jelentenie, hogy külföldön dolgozik. A nyilatkozatot egy nyomtatványon lehet megtenni, amit "Bejelentkező lap a külföldön biztosítással rendelkező személyek számára" címen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapjáról lehet letölteni az alábbi címről. http://www.oep.hu/pls/portal/url/ITEM/7C524F29C624781BE040A8C0CB326FEE Ha nem teszi meg, akár meg is büntethetik. (Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy nálunk érthetetlen okból is lehet büntetni.)
Ha a férje után a munkahelye itthon nem fizet, akkor szerintem neki kell itthon fizetni, amíg esetleg kint nem talál munkát - s ezzel érvényessé teszi a kártyáját is.
Ahogy írtam, jobb, ha hozzáértőt is megkérdeznek.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-30 01:27:00Kedves Kata!
Szerintem semmivel nem szabad biztosra menni. A kártya mellett nem árt néhány eurót is készenlétbe tartani a váratlan helyzetekre. A konkrét kérdésre egyébként nem tudok válaszolni. Én júniusban mindenhol kunával fizettem. Kriszta bejegyzése alapján visszanéztem a kapukról készített fotóimat, és a Sveta Helena kapunál nem láttam kártyás jelzést. Attól persze még lehet.
Örülnék, ha megírná a saját tapasztalataikat.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Jova József | 2012-08-29 18:22:00Tisztelt Szekeres István!
Nemrég jöttünk vissza Asprovalta környékéről, az útleírás nagyon hasznos volt és nagyon sokat segített.
Köszönöm.
Üdvözlettel: Jova József
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Elek Julianna | 2012-08-29 12:33:00Kedves Útikalauz
Kérném szépen segítségüket, illetve véleményüket a két hét múlva 11 hónapra Németországba utazó családom egészségvédelme miatt. Férj, feleség fog Németországban tartózkodni a most 16 hónapos kisfiukkal. Mindketten Állami alkalmazottak, a lányom kutatómérnök, és egy 11 hónapra szóló megbízást kapott Németországba. Férje tanár, de a külföldön való tartózkodásuk idejére mindketten fizetetlen szabadságot kaptak. A férjnek egyenlőre nincs munkahelye kilátásban, hogy később ez, hogy alakul, az sok mindentől, főleg a gyermektől függ. Tehát a kérdésem: Ha ők mindhárman rendelkeznek EEK kártyával, de itthon fizetetlen szabadságon vannak, ki tudják-e egyáltalán használni az EEK kártyát, vagy emiatt kell-e külön itthon EB járulékot fizetniük?
Várom mielőbbi szíves válaszukat, hogy segíthessek nekik informálódni, illetve intézkedni amit kell.
Köszönettel: Elek Julianna
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: kata | 2012-08-29 11:28:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Egy olyan kérdésem lenne, hátha tudja esetleg, hogy a fizető kapuknál a Visa-n belül a Visa Electront is elfogadják-e? Szeptember első hetében megyünk Krk-re, remélem nem lesz már akkora tömeg és dugó sem, de ha lehet inkább biztosra mennék a bankkártyás fizetéssel.
Válaszát előre is köszönöm! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Török Tamás | 2012-08-28 11:36:00Tisztelt Szekeres István! Én néztem valamit el? A Szerb-pályadíjakkal kapcsolatban 190cm-et írtál mint magassági határ. A belinkelt honlapon 1,3m =130cm-van írva. Félre értettem valamit? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kocsis Orsi | 2012-08-28 10:31:00Köszönöm szépen ezt a leírást! Elképesztően jó! Most már sokkal nyugodtabban indulunk útnak. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Papp Viktor | 2012-08-27 13:14:00Köszönjük szépen, nagyon hasznos leírás volt, ez alapján gond nélkül eljutottunk Görögországba, nagyon sokat segített!! Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: Kanyó Ferenc | 2012-08-27 06:30:00Kedves Ligeti Csákné Zsuzsa!
Egyszerűen elbűvölt az útinaplója. Csak azt sajnálom, hogy nem indulásunk előtt tudtam elovasni, ugyanis szinte egyidőben jártunk Norvégiában. Mis is hasonló korú házaspár vagyunk, hasonló háttérrel. Értem ez alatt, hogy fotót tanítok egy művészeti iskolában. Levelem apropóját az adja, hogy szeptember 7-én nyílik meg fotókiállításom "A fjordok földjén" címmel Budafokon. Megadom elérhetőségemet, hogy folytatni tudjuk a kezdődő párbeszédet. kanyof@gmail.com illetve 30/443-2059 Üdvözlettel: Kanyó Ferenc Téma: Gál Zoltán György: Hágómászás a Magas-Tátrában - Lorenz-hágó a Csorbatótól - 2006Név: Gál Zoltán György | 2012-08-25 16:50:00Kedves K. Krisztina,
Sajnos egy dolgot nem vett figyelembe: nevezetesen hogy a Lorenz-hágó egy magashegyi turistaút. És a magashegység pedig alapjában véve nem való annak, aki tudja magáról, hogy tériszonyos. Kérem ezt mindenképpen vegye tekintetbe legközelebb.
Irásom nem sejteti, hogy ez a túra semmiség, bár ezt Ön tényként jelenti ki. A szakirodalom 6.5 órásra teszi tartamát úgy, hogy végig gyalog lemennek a Csorbai-tóra, és nem a libegőt veszik igénybe http://www.tatryportal.sk/sport/turistika/tury/10-Bystre-sedlo
Ha bármiben segíthetek a jövőben, esetleg egy kevésbé rázós túraútvonal megtalálásában, ahol nem kerül ilyen helyzetbe, kérem keressen meg nyugodtan. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bartus Tamás | 2012-08-24 22:24:00Kedves István!
Most jöttünk vissza Szaloniki környékéről, az útleírásod nagyon hasznos volt. Néhány megjegyzés:
Érdemes éjszaka utazni. Este is van forgalom, így nem annyira monoton. A határokon gyorsabb az átjutás. A makedón-görög, illetve a szerb-magyar határon reggel 7-8 között egy óra alatt jutottunk át.
Esti vezetőknek én is a Belgrádon keresztül vezető szépen kivilágított utat ajánlom. Az elkerülő nem autópálya. (Egyébként az Evzoni-Szaloniki út sem autópálya a valóságban - csak a térképen az.)
Az autópályadíjat Makedóniában is lehet hitelkártyával fizetni. Míg Szerbiában be kell ütni a PIN kódot, a makedónok csak lehúzzák a kártyát és már adják is a bizonylatot.
Kristóf István 2012-08-21-én kérdezte, van-e Makedóniában végig autópálya. 2012 augusztus 14-én mentünk ki, és Szkopje után végig rossz minőségű, építés alatt álló hegyi utakon mentünk. Hazafele viszonyt végig kétsávos autópályán jöttünk. Az odaúton szerintem nem tévedtünk el - ott is fizettük az úthasználati díjat.
Nemzetközi zöldkártyát, poroltót senki sem kért tőlünk.
Rendőrautót csak Szerbiában láttunk, és csak benzinkutaknál.
Üdvözlettel, Bartus Tamás
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: kriszta | 2012-08-24 09:27:00Kedves Utazók!
Én is szeretném megosztani tapasztalataimat, mert nagyon hasznos ez az oldal.
Egy hétig voltunk Crikvenicában augusztus közepén, bankkártyával akartunk fizetni az autópályán (persze kunával is készültünk a biztonság kedvéért), odafelé a Sveta Helena kapunál teljesen fel volt háborodva a kapus a kártya hallatán, kuna vagy euró ezt hajtogatta, úgyhogy végül kunával fizettünk. Az Ostrovicai lehajtónál már nem is próbálkoztunk, igaz ott is ki volt írva a kártyás fizetési lehetőség. Visszafelé a Lucko-i kapunál viszont a külön bankkártyás kapu nekünk is nagyon bejött, jó 2-3 órás várakozástól mentett meg minket egy vasárnapi délután. Téma: SzlovákiaNév: Nagy Zsuzsánna | 2012-08-23 07:14:006 napot voltunk Szlovákiában, a szállásunk Hrabusicében volt, magánszálláson. Az ára jóval a hazai alatt, és a szállás megfelelően tiszta, rendezett, a konyha felszerelése is elfogadható. Mi nem beszéljük a nyelvet és angolul, vagy németül sem tudunk. Egy kevéske orosz tudással indultunl útnak. A háziak is csak szótárral bodogulnak egy kicsit az angollal, de emberségből a 10-es skálán 15-öt érdemelnek. Az úton akadt egy kis gond az autónkkal, ezt megérkezésünnkor jeleztük a háziaknak segítséget kérve. A tőlük telhető legnagyobb igyekezettel kb négy órán keresztül próbáltak segíteni mire a probléma elhárult. Azok után tették mindezt, hogy három órával hamarabb érkeztünk a megbeszéltnél. Nem tudtunk olyat kérni amit ne teljesítettek volna. Még a magyarul beszélő szomszéd segítségét is kérték, amikor végképp nem értettük egymást. A táj gyönyörű, de aki oda megy túra felszerelés nélkül csak messziről csodálhatja a hegyeket, hiába a kijelölt útvonal. A közelben a Szepesség, rengeteg látnivalóval. Poprád, Csorba-tó, Lőcse és néhány kilóméterrel odébb Krakkó. Ez mind egy-egy napos kirándulás és csodálatos élmény. Bármerre jártunk szívesen láttak bennünket és igyekeztek megérteni mit szeretnénk. Az árak nagyjából az itthoniakkal egyeznek. A benzin drágább!
Szép nyarat Kívánunk! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Fekete Zoltán | 2012-08-22 14:27:00Augusztus 01-én indultunk Sozopolba Szerbián keresztül Tatabányáról(17h).Röszkénél(20h) 12autó volt előttünk 20perc alatt átértünk a határon,pecsételésen kívűl semmit nem néztek!A szerb Mol kúton tankoltunk/értenek magyarul és ólcsóbb/.A következő kútnál vacsoráztunk a hazaiból.Belgrádig az autópálya olyan régi M7 de maximális sebességgel(120)tudtunk haladni a kapuknál mindig volt üres hely és a bankkártya is jól működött!Belgrádon keresztűl mentünk(22.45)20 perc alatt az útmutató alapján,gyönyörű a város!Nisig(01h)az autópálya pazar a pihenők/benzikutak egymást váltják kivilágítva kultúráltan+motelek.Innen a bolgár határig(02.25h)a tempó már lassúbb sok a sebességkorlátozás,de gyönyörő már amit az éjszaka láttunk.A határon csak az 5eurós matrica volt a vámosnak fontos.Szófián keresztülmentünk(03.15h) úgy érzésből(gyenge idegzetűek kerüljenek,mi GPS nélkül utaztunk)A Szófiából induló autópályán csak óvatosan a minősége kérdéses,a pihenők általában aszfaltban gazdagok,asztal,WC az nincs!Az új szakasz már európai csak üzemenyagkút nincsen!Ide úgy kell érkezni hogy 150km-re elegendő nafta legyen a tankba!Pihentünk 2,5órát.Aztán Burgasz(10h)onnan Sozopol(11h).Mindenkinek ajánlom!Az előzetes infók hasznosak voltak! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dr.Kristóf István | 2012-08-21 20:00:00Kedves Stevie!
Az a kérdésem, hogy a maciknál végig autópálya van e? Amikor utoljára voltam (2009) akkor Demir Kapijánál (Vardar völgy ) még nem pálya volt, és a domborzat alapján nem is tartom valószínünek,hogy ott az E 45 kétszer kétsávosra bővíthető. Ennek ellenére valahol azt olvastam, hogy a Vardar völgyben is befejeződött a pálya építése. Válaszodat előre is köszönöm. Tájákoztatód eddigi utaim során nagy segítségemre volt.
Baráti üdvözlettel: dr. Kristóf István Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2012-08-21 13:49:00Sziasztok, útra kelők!
A Macedón tankolásnál tényleg az a probléma, hogy a kút számlálója nincs összekötve a pénztárgéppel. A kezelő írja be az összeget, ha nem figyelsz probléma lehet.
Megoldás: feltűnően, többször is meg kell nézni az üza. kút számlálóját, hogy lássák, figyelsz. Bent pedig össze kell hasonlítani a kettőt és kész. Egyébként, érdemes Gevgeliján tankolni az Okta-kútnál! "Petrol Station ST-Transport", az autópálya kijárat után, lásd: Google térkép. Bevált. Üdv! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2012-08-21 13:25:00Kedves Vicai Edina!
Megnyugtatlak, minden rendben lesz, elfogadják! Bulgáriában ne felejtsd a matricát...! Ha csak nincs különös oka, Én a Macedón útvonalat választanám...
Üdv! Téma: Tóth Zsuzsanna: Lakóhajóval Canal du Midi-n - Franciaország - 2007Név: Novákné Gergely Vera | 2012-08-20 22:32:00Kedves Zsuzsanna!
Nem is tudja elképzelni, milyen nagy örömmel és érdeklődéssel olvastuk az utibeszámolóját a csatornahajózásról. Mi éppen most szeptember végén készülünk ugyanoda négyesben és szintén a Nicols-tól béreltünk hajót. Mind a négyen hatvan körüliek vagyunk, de ilyen élményben még nem volt részünk.
Rengeteg jó ötletet adott, még ha 5 évvel ezelőtti is a történet, és most még nagyobb izgalommal várjuk az utazást.
Mi most azzal próbálkozunk, hogy egy fapadossal olcsón elrepülünk Barcelonába és onnan bérelt kocsival a Canal du Midiig.
Köszönjük a bátorítást, és igérem utána még jelentkezünk mások okulására.
Üdvözlettel: Gergely Vera Téma: Gyimesi László: Szervezd magad! - Néhány nap Londonban - Nagy Britannia - 2010Név: Pertl Viktor | 2012-08-20 13:14:00Tisztelt Cím!
Sajnálom, hogy csak a visszaérkezés után olvastam eme nagyszerű útleírást.Ami azonban megnyugtat, hogy ösztöneimre hallgatva ugyanezeket ahelyeket jártuk be mi is bár az útleírás, logisztikában nagy segítséget jelentett volna. A leírtakat alapján mindenki nagyon tartalmasan,gazdaságosan tölthet el néhány napot Londonban.
Üdvözlettel: Pertl Viktor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varjuné Gergácz Katalin | 2012-08-18 20:36:00Kedves Utazók!
Most jöttünk meg Omisból. Nem tudom, hogy az ENC mennyibe kerül, mi a dugó elkerülés miatt bankkártyával fizettünk. Az árát még nem tudom, de kb. 2 óra dugótól mentett meg minket Zágrábnál. Szerintem ennyit megért. Egyébként nem nagyon használják még a hazaiak sem azokat a kapukat. Mindenkinek jó nyaralás, a tenger nagyon jó meleg, de sok a tűz. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Vicai Edina | 2012-08-18 17:14:00Sziasztok!
25-én indulok Athénba 3 gyerekkel. Szerbián, Bulgárián keresztül tervezem az utazást, majd utána Görögország.
Azt szeretném tudni, hogy nekem nincs plasztik személyim, csak a gyerekeimnek, és útlevelem sem--ebben az esetben sem lesznek gondjaim? Elfogadják a régit is? Téma: Gál Zoltán György: Hágómászás a Magas-Tátrában - Lorenz-hágó a Csorbatótól - 2006Név: K.Krisztina | 2012-08-17 21:20:00Kedves Zoltán!
Nem szoktam hozzászólni, csak azért merek ilyet tenni, mert kötelességemnek érzem, hogy a fentebb leírt túrához - melyet 1 nappal ezelőtt mi is megtettünk - hozzászóljak. A lorenz hágói túra valóban gyönyörű, viszont akinek tériszonya van, az véleményem szerint ne induljon el egy ilyen túrára!
A Bükk mellett lakunk, szoktunk túrázni, ez az első "hágó mászás"-om volt, de nekem a hágó felé vezető úton olyan szintű tériszonyom - mármár halálfélelmem - volt, hogy igazából csak a párom higgadt és türelmes viselkedése mentett meg attól, hogy komolyabban bepánikoljak. Pláne amikor a hágón átérve azt láttam, hogy lefelé még mi vár rám, pláne milyen meredekség...
Mindent összevetve, az Ön írása azt sejteti, hogy ez a túra egy igazából "semmiség", de ha utána olvas az ember akkor leírják, hogy ez komoly, nehéz 7-8 órás túra és én semmiképp sem javasolnám (kis) tériszonnyal küzdő embereknek. Egyébként valóban gyönyörű helyeken jár az ember, láttunk sziklafalakon ugráló zergéket - csak sajnos én igazán nem tudtam átadni magam az élménynek.
Köszönöm ha elolvastak: K. Krisztina 2012.08.17. Téma: Ukrajna közúti térképNév: Ványai Mária | 2012-08-16 19:11:00Keresem hogyan lehet közúton Ukrajnába közlekedni Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péch Kálmán | 2012-08-15 17:33:00Bocsánat, ENC... :) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péch Kálmán | 2012-08-15 16:03:00Tisztelt Győrffy Úr, Tapasztalt Utazótársak!
Szeptember 3-án indulunk autóval Dubrovnikba. Többször is kiszámoltam, elvileg az autópálya díj 261,- Kn, ami oda-vissza 522,- Kn. Megéri ECN-rendszert beszereznem? A nem túl erős angolom, illetve az internetes oldalak eltérő információi elbizonytalanítottak mind a készülék árát (néhol 1,- Kn, néhol pedig 122,- Kn körüli összeggel találkoztam), használati módját, mind pedig a hozzájutási lehetőségeket (egyik oldal azt írja, minden benzinkúton kapható, a másik pedig azt, hogy kutakon nem árulják) illetően. Köszönöm segítségét-segítségüket: Kálmán Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-15 13:51:00Kedves Joci!
Eszünkbe sincs bármit is egyarcúsítani, de én nem szívesen ajánlok olyan dolgot - útvonalat -, amit magam nem ismerek.
Kösz, amit írtál, ha még bővebben megírod, biztosan még többet segítesz másoknak a választásnál.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Joci | 2012-08-15 13:38:00Nem kellene a boszniai átkelést ennyire egyarcúsítani. Érdemes kipróbálni a Bosanska Gradiska - Banja Luka - Jajce - Bugojno irányt és innen céltól függően a Kupres - Stanislavgrad - Brela (makarskai riviéra esetén), vagy a Jablanica - Mostar - Metkovic (dél dalmácia esetén).
2010-ben már nagyon jó utak voltak, azóta meg folyamatosan. Néhány km-rel hosszabb a sarajevoi iránynál, viszont szerintem szebb helyeken megy át.
Távolságokra csak 2 példa:
- Siklós - Makarska 450 km / 7 óra
- Siklós - Vela Luka (Korcula sziget, csak Orebic-nél kompozva) 700 km / 11 óra
Az idők kényelmes tempóban értve, sehol sem sietve, többször megállva. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bacsa Péter | 2012-08-14 15:57:00Sziasztok!
Mi most voltunk kint Stavrosban 6-an egy mikrobusszal. Szeretném megosztani veletek a tapasztalatainkat.
Szerbiában még mindig horror a 60-as táblás rész a Macedón határig.
A kapu díjak nem változtak annyi, ha mikrobusszal mész Macedónia alkuképes.
Diezel / bankkártyás fizetéssel
Szerbia: 350/L
Macedónia: 320/L
Cigaretta / MArlboro Light
Szerbia / Macedonia : 190 -->420 ft kb
VÁM --> kb senkit nem érdekel mit viszünk, csak a magyar határőröket mikor hazafelé be akarnánk hozni a horror jövedéki adó nélküli cuccokat, de jól elrejtve simán bármennyit, mi éjjel jöttünk, kinyittatta a csomagtartót de bele nem nézett semmibe :)
Egyedül a MAcedónok kérték a nemzetközi zöldkártyát.
Kapuk: Macedóniában még mindig érdemes eurót adni, mert alkuképes :)
Negatív élmény: továbbra is a szerbek szivatják a határátlépőket napközben, érdemes éjjel érkezni.. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Birinyi János | 2012-08-14 12:40:00Üdv!
Ha jól rémlik majdnem minden kúton lesz LPG,vagy 2006 vagy 2008 nyarán nyugtáztam,hogy ott már mennyivel előrébb vannak LPG vel,egészen Omisig aktuális ez.De egyébként max 60km lesz 2 kút között,annyi benzin meg lesz a tankban ha kifogyna a gáz.
Birinyi János Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-13 23:53:00Tisztelt Vida Brigitta!
Szerintem szeptember 8-án már valószínűleg nem kell várakozásra számítani. Ha nem jött be, mindenképpen írja meg. :) Egyébként is örömmel vennénk egy részletesebb beszámolót egy szeptemberi nyaralásról.
T Ildikónak! a http://www.ina.hr/default.aspx?id=475 oldalon talál egy keresőt, amivel a gázkutak helyét is megnézheti, ha a Direction választásnál beállítja az A1-es autópályát. (Karlovac és Bosiljevo között talál Vukova Goricanál, egy másikat Zirnél Gornja Ploca előtt.)
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Nagyné Kati | 2012-08-13 23:18:00Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy Szerbiában a Macedón határ előtt még mindig csak a hazafelé vezető oldalon van MOL kút? Az utóbbi két évben (szabálytalanul) áthajtottunk a kitaposott járaton tankolni. Esetleg ez a lehetőség meg van még?
Nagyon köszönjük az útleírást! Nagyon hasznos! Mi most megyünk harmadjára Görögországba, és az írásnak köszönhetően eddig minden gond és probléma nélkül szerencsésen megjártuk.
Még egyszer köszönjük!
Kati Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: reni | 2012-08-13 23:15:00Tisztelt András!
Nagyon tetszett az élménybeszámoló,de egy valami nagyon szúrja a szemem:mit ért az alatt,hogy a volt Jugoszláviában az emberek állapota nem változott?Én is ott élek,nem gondolom,hogy mások lennénk,mint bárhol bárki a nagyvilágban. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Boros Zsolt | 2012-08-13 20:57:00Mi 2012-08-04 től 08-11 ig voltunk Sveti Vlas-ban.
Köszönjük \"A Leírást\", nagyon hasznos, mindenkinek ajánlom!GPS helyett is megfelelő(sajnos kint sikerült összetörnöm, így visszafele emlékezetből és a leírás alapján \"GPS\" nélkül jöttünk haza!!!).
Az autópálya tényleg kész, bár mi a Sliven táblánál(ott a vége!!) jöttünk le, utána főúton kb10km(lehet több)kell haladni, ott lesz egy elágazás ami GPS szerint balra, de NEM, hanem jobbra táblák szerint, Burgas felé!!!A Szófiát elkerülő út(??) minket megijesztett, de tényleg az az aszfaltcsík az elkerülő!!(a leírás kicsit pozitívabb a tényleges állapotokhoz képest,nem riasztás képen írom!!)
A táblázás Bulgáriában nem túl sűrű, és nem mindig jó helyen van(csomópont \"közepén\",nem belátható helyen, fák takarhatják stb).
Bárkinek kérdése van szívesen megosztjuk élményeinket a következő e-mail címen:borka72@freemail.hu
Bátran ajánljuk bárkinek, csodás, jó élmények vannak mögöttünk! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: T.Ildikó | 2012-08-13 20:51:00Üdv. Sürgős segítségre lenne szükségem! Első utunkra indulunk horvátba, (Vodice). Gázos autóval szeretnénk menni, de nem találunk friss infót az LPG tankolásával kapcsolatban. Mennyire lefedett az ország, illetve az autópálya melletti benzinkutaknál milyen gyakori az autógáz? Tapasztalat? Köszönöm előre is! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Vida Brigitta! | 2012-08-13 16:32:00Tisztelt Győrffy Úr!
Szeptember 8-án megyünk nyaralni a Vir szigetre.Kérdésem az lenne hogy akkor már nincs tumultus az autópályán illetve a fizetőkapunál ugye?
Válaszát előre is köszönöm
Vida Brigitta Téma: Pintér András: Krakkó környéki kirándulás dunajeci tutajozással - Lengyelország, Szlovákia - 2011Név: Kecskés János | 2012-08-11 18:45:00Szép volt kár hogy nem voltam veletek.
Küldjél képeket.Köszi Jani Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pálfi Erika | 2012-08-10 19:32:00Kedves Kati!
Bármelyik bank által kibocsátott bankkártyát elfogadnak. Így az OTP-s Mastercardot is. Mi is azzal fizettünk.
Jó utat!
Üdv.
Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-10 09:12:00Tisztelt Gergácz Katalin!
A horvát autópálya társaság információs anyaga szerint az American Express, a Diners, a Visa, a Mastercard és Maestro kártya használható náluk. Gondolom, annak nincs jelentősége, hogy az adott Mastercard kártyát melyik bank adta ki. Persze néhány eurót azért nem árt tartalékban tartani.
Jó utat! Várjuk a tapasztalatokat.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varjuné Gergácz Katalin | 2012-08-10 08:44:00Tisztelt Győrffy Úr!
A kérdésem a következő lenne OTP Mastercard kártyával is lehet fizetni a nem készpénzes kapunál?
Holnap reggel indulnánk.
Köszönöm G. Kati Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-10 00:06:00Kedves Nagy Ferenc!
Meglepett a kérdésével, pontosabban azzal, hogy eddig nem is gondoltunk arra, hogyan sorolják be az autókat, ha nincs személyzet. Gondolom, valami optikai berendezés méri meg, hogy befér-e az 1,9 alá vagy sem. Mert enélkül honnan tudnák, hogy az automatának milyen "belépőjegyet" kell adni - ami alapján a másik kapunál fizetni kell.
Lehet, hogy valamiért magasabbnak érzékelték a kocsiját. Nem volt valami a tetőn, ami egybefolyt a kocsival? Nem igazán tudok másra gondolni.
Várom a jobb megfejtéseket másoktól is.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Csernák Csilla | 2012-08-09 22:17:00T. Győrffy úr!
Köszönöm válaszát! Szombat reggel indulunk, majd megírom a tapasztalatokat!
Minden jót!
Csernák Csilla Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-08-09 15:07:00T. Csernák Csilla!
Mivel mindenki másképp akar gondolkodni, mint a többiek, nem hiszem, hogy nagy esély lenne a legmegfelelőbb időpont kiválasztására. A határőrök azt tanácsolják, hogy szombaton hajnali 3 óra előtt vagy 12 óra után jó a határra érni, vagy a 7-es főúton lévő régi átkelőt kell használni - ez egyúttal válasz Lénárt István kérdésére is. A nyári hónapokban működik a régi átkelő. De ezt én elsősorban azoknak ajánlom, akik eleve kerülik a fizetős utat, hisz a letenyei autópályás átkelőnél is eddig legfeljebb 15-20 perces volt a leghosszabb várakozás.
Várom a tapasztalatokat.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lénárt István | 2012-08-09 07:35:00Tisztelt Győrffy Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy lehetséges-e elkerülni az autópályát a régi letenyei átkelőnél, valamint, hogy ott rendszerint milyen forgalomra lehet számitani, a másik átkelőhöz képest.
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Tisztelettel,
L.K. István Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Csernák Csilla | 2012-08-08 22:24:00T. Győrffy úr!
Úgy látom a hozzászólásokat olvasgatva, hogy mindenki hajnali indulást tervez. Esetleg a későbbi indulás nem lehet szerencsésebb, nincs erre tapasztalata valakinek? Mondjuk 10-11 óra körül Letenyénél?
És a kártyás ( no cash ) kaput érdemes választani, ugye?
Köszönöm, Csernák Csilla Téma: Horvátország - hajózásNév: zsolt | 2012-08-08 20:57:00Kedves Árpád!
Tehát az eddigi tapasztalatok szerint nem kell kikötőbe matricát kérnem, meg utaslistát leadni. Jogsim nincs!
Ezek szerint vízre a gucsó aztán go???? Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Pálfi Erika | 2012-08-08 12:50:00Szia!
Augusztusban már elég nagy szokott lenni a tumultus, főleg Baskán. Ha augusztus végén mennétek, akkor már több esély van arra, hogy találtok szállást, legfeljebb kicsit több időbe kerül. Ha a Krk hídon átértek, jobbra van egy nagy terület, ahol már szoktak apartmanokat hírdetni, itt tudtok személyesen is beszélni velük. Nekünk mindig előre foglalt szállásunk volt, mert kicsi gyerekekkel nem mertem megkockáztatni, hogy estleg nem lesz szállásunk és velük kényelmesebb volt így, hogy nem ott kellett keresgteni. Sok szerencsét és jó időt!
Erika Téma: Fejes Károly: Rimini, San Marino, Róma - Olaszország - 2006Név: Éva | 2012-08-08 08:39:00T.Cím
Bologbából indulva megyünk San Marínóba, innen tovább Rómába
Az Arezzon vagy Perugián keresztül vezető út a mi nem nem annyira rázós, meredek veszélyes?? A tengerparton Ancona felé nem szeretnénk menni
Köszönettel Éva Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Éva | 2012-08-08 08:34:00Kedves Ildikó
Szoros időbeosztással megyünk Toscanaba, az Öt faluhoz, mennyi a minimum idő és melyik város az amelyik a Ciunqe terre
hangulatát megadja
Köszönettel Éva Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: rung csilla | 2012-08-08 06:57:00Szia. Augusztus vegen mennenk krk szigetre szallasfoglalas nelkul.Mit gondolsz talalunk valamit vagy inkabb el se induljunk igy. Esetleg van valami tapasztalatod ezzel kapcsolatban? Koszonom Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Nagy Ferenc | 2012-08-07 23:30:00Üdv!
Egy kérdés az autópályadíjról:
A Rijeka-Zágráb szakaszra a kártyás kijáratot használva 124 kunát fizettem. úgy látom az a II-es kategória, holott személygépkocsival voltam, és a többi esetben I-es kategória után fizettem.
Mit ronthattam el? (Ebben az esetben nem kapok bizonylatot, csak a kártyám terhelését látom.)
Köszönöm előre is a választ.
Nagy Ferenc Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2012-08-07 14:57:00Kedves Zsolt!
Egyik ismerősöm, akinek 3,1 méteres a csónakja, megerősítette, hogy az alsó határt felemelték 3 méterre. Ő meg úgy tartja, hogy 10 centi még belefér. Eddig nem volt gondja.
Várjuk a tapasztalatokat, élményeket.
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bognár Tamás | 2012-08-07 14:45:00Üdv!
Nem tudja valaki, hogy Szerbiában is van-e kamionstop? Téma: Horvátország - hajózásNév: zsolt | 2012-08-07 13:09:00Oké! Köszönöm előre is!
Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2012-08-06 22:52:00Bocs! Most jöttem rá, hogy valami zavar van az információmban. Az újabb szövegek szerint 3 méter felett van a matricaváltási kötelezettség. Megpróbálok utánakérdezni, mi az igazság.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Horvátország - hajózásNév: zsolt | 2012-08-06 22:22:00Köszi a segítséget!
Ezek szerint jogsi is kell hozzá? Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2012-08-06 20:57:00A fenti szövegben én ezt olvastam:
A horvát törvények szerint hajónyilvántartásba kell venni minden olyan kis hajót, amely 2,5 méternél hosszabb vagy 5 kW teljesítménynél nagyobb motorral rendelkezik.
Többet nem tudok.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Horvátország - hajózásNév: zsolt | 2012-08-06 20:39:00Üdvözlöm!
3 méter hossz, és 3,5 KW gumicsónakot akarok használni az Adrián. Kell regisztráltatnom, vagy matricát váltanom rá?
Üdv!
Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Frisch Oszkár | 2012-08-05 18:02:00Talán meglepő, de én is annak a perui magyar fiúnak az elérhetőségét kérném...
Köszönöm. Téma: Otp maestro horvát autópályánNév: a szerkesztő | 2012-08-05 17:49:00gocsitomnak
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=422 Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2012-08-05 15:38:00Kedves Brigitta!
Az alábbi linken találsz több információt a szabályokról:
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=964
Ha közben nemcsak uniós országokat érintesz - például Szerbiát, Macedóniát, akkor csak 1 liter tömény szeszben, illetve annak megfelelő mennyiségű hígabban gondolkodj - ha biztosra akarsz menni. Az üdítővel, vízzel biztos nem lesz problémád.
Jó utat! Várjuk a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád Téma: Otp maestro horvát autópályánNév: gocsitom | 2012-08-04 22:12:00Sziasztok Horvát autópályán lehet fizetni otp-s maestro kártyával? Köszi Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: herczeg brigitta | 2012-08-02 14:07:00Sziasztok!
Érdeklődnék,hogy a határokon mennyi alkoholt és üditőt lehet kivinni Görögbe?A választ előre is köszönöm.Üdv Brigitta Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: szentgyörgyi szabolcs | 2012-08-01 09:07:00köszönöm az infót Téma: köszönömNév: graflné Rikker Marianna | 2012-07-31 22:59:00Tisztelt Győrffy Úr! Köszönöm gyors válaszát. Nagyon sokat segít az utazóknak ez az oldal. Köszönöm, üdvözlettel: Marianna Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Pálfi Erika | 2012-07-31 18:04:00Üdv.!
Tudomásom szerint a hídpénzt csak kp-ban lehet fizetni. Legalábbis mi nem láttunk ott kártyaleolvasót.
4-5 fizetőkapun tudják befelé engedni az autókat. Itt elég gyorsan szokott menni a dolog.
Üdv.
Erika Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Kaposi Ákos | 2012-07-31 13:13:00Mindkét országban vannak LPG töltőkutak. A gáz - ugyanúgy mint a benzin - valamennyivel olcsóbb mint nálunk.
Üdv,
Ákos Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: szentgyörgyi szabolcs | 2012-07-31 12:29:00LPG-és autóba a szerbeknél és bulgáriába lehet-e tankolni előre is köszönöm az információt
Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Békeffy Tamás | 2012-07-31 11:59:00Szép napot !
Egy kérdésem lenne, a KRK szigetre történő belépésnél a hídpénzt mivel lehet kifizetni, csak kp vagy kártyával is ?
Köszönettel Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: k. miki | 2012-07-31 09:56:00Most jöttünk meg..
Nagy hála és köszönet, mert ezen írás segítségével vágtunk neki az útnak. Rengeteget segített, főleg a belgrádi új szakasznál, amit nem ismer még az Igo...
Egy adalék: Macedóniában is simán lehet kártyával fizetni az autópálya díjakat.
Még egyszer hála és köszönet. Téma: szerbiai autópályaNév: a szerkesztő | 2012-07-31 00:14:00Kedves Ákos!
Kösz a friss információt!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: utiokmányok Dubrovnikba menetNév: a szerkesztő | 2012-07-31 00:14:00A rövid boszniai szakaszon személyivel is átengedik a magyarokat. Gyermekek esetében olyan híreket hallottunk, hogy útlevelet kérnek, de lehet, hogy ez is csak mendemonda.
Várjuk a beszámolót a tapasztalatokról.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: utiokmányok Dubrovnikba menetNév: Rikker Marianna | 2012-07-30 23:03:00Szeptemberben Omisban leszünk és szeretnénk eljutni Dubrovnikba.Kérdésem, hogy Neumnál átléphetjük a határt személyigazolvánnyal is, vagy útlevél kell?
Téma: szerbiai autópályaNév: Kaposi Ákos | 2012-07-30 08:25:00Rövid tájékoztatásként:
A belgrádi kivezető autópályán a hétvégeken - péntek reggeltől hétfő délig - egészen augusztus végéig felújitásokat végeznek. Emiatt az autópályát 1-1 sávra szűkitik, a járműveket - általában - rendőrök irányitják. Aki a városon keresztül szeretne hazautazni az válassza a bal oldali sávot, különben a körgyűrűn találja magát. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Benke Józsa | 2012-07-30 07:26:00Tisztelt Győrffy Úr!
Köszönöm a gyors válaszát! További sok sikert a munkájához! Üdvözlettel Benke Józsa Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: a szerkesztő | 2012-07-29 22:30:00Tisztelt Kiss Péter!
Nem engem kérdez, de talán megengedi, hogy én is válaszoljak.
Az útleveleknél egy hónapnál hosszabb érvényességi időt várnak el. Arról meg Önnek kell dönteni, hogy milyen rizikót vállal. Aztán ha döntött, viselni is kell rendesen a következményeket. Akár azt is, hogy kislányát nem engedik ki. Ha ennek egy százalék az esélye, az is elég sok ahhoz, hogy megfontolja egy új okmány készíttetését.
A másik ügyben szintén azt javaslom, hogy maga döntsön. Szekeres István és mások megadták a lehetőséget, hogy mindkét útvonallal kapcsolatos megismerje a lehetőségeket.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-29 22:17:00Tisztelt Benke Józsa!
Az udvari átkelés valószínűleg gyorsabb lesz.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Benke Józsa | 2012-07-29 20:43:00Tisztelt Szerkesztő Úr és Fórumozók!
A napokban utazunk Szegedről Zadarig. A gyorsabb átlépés szempontjából az udvari vagy a letenyei határátkelőn érdemesebb átmenni? Ha valakinek tapasztalata van erről megköszönöm a válaszát.
Üdvözlettel
Benke Józsa
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Kiss Péter | 2012-07-27 15:55:00Tisztelt Szekeres Úr!
Agusztus 13-án mennénk 1 hétre autóval Bulgáriába.
Románia vagy Szerbia felé menjünk?
4 éves kislányomnak szept.18-ig érvényes az útlevele.
Lehet ebből gondunk?
Tisztelettel:Kiss Péter Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Molnár Márton | 2012-07-24 20:13:00Helló!
Én azt szeretném kérdezni, hogy bankkártyás fizetésnél a forintalapú vagy az eurós előnyösebb?
Köszönöm előre is.
Üdv! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2012-07-24 16:27:00Tisztelt Nagy Marianna!
Én ugyanolyan közlekedő vagyok, mint Ön, így a válaszomnak sincs igazán jelentősége.
Ha mégis kíváncsi rá, szerintem sokat fizetett, mert a rendőr egy helyszíni fejmosással is elintézhette volna az ügyet. Talán hatásosabb is lenne, meg nem is utáltatta volna meg magát és társait egy újabb állampolgárral - ha eddig már nem ez volt a helyzet.
Ugyanakkor ne szomorkodjon, mert ennél többet is kérhettek volna.
Szerintem a legjobb védekezés, ha legközelebb gyalogosan tolja át a biciklit a zebrán.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Nagy Marianna | 2012-07-24 16:17:00Tisztelt Cím! Áthajtottam a zebrán kerékpárral anélkül, hogy leszálltam volna, ráadásul a túloldalon van a kerékpárút.Épp jött egy rendőrautó és természetesen megállítottak és 5000 forintra büntettek.Szeretném megkérdezni, hogy nem fizetek én ezért sokat? Válaszukat köszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Feketéné | 2012-07-24 10:05:00Kedves Mindenki!
Senki nem tud segíteni az előbbi témában?Senkinek nincs tapasztalata, esetleg valami konkrét leírása?
/ 3500kg alatti tgk-k sebességhatárai Szerbián át Görögországba /
Köszönettel
Feketéné Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Feketéné Tímea | 2012-07-23 16:32:00Tiszelt Szekeres és Győrfi Úr!
2012.07.16-án volt egy kérdésem a 3500kg alatti tehergépjárművek sebességhatáraival kapcsolatosan Szerbián át, Macedónián keresztül Görögországba.
Igazából az érdekelne, hogy ezek a kategóriájú tgk-k mennyivel mehetnek az egyes úttípusokon, van-e valamiféle szabály, mivel nálunk úgy mehetnek, mint a szgk-k.
Segítségüket előre is köszönöm,
Feketéné Téma: Autóval a KRK-szigetre-Horvátország-2012Név: Horváth János | 2012-07-23 13:35:00Kedves László!
Való igaz minden ugymüködik ahogy leirtad,illetve ha a kártyát kiveszed a leolvasoból melette található egy gomb amit ha megnyomsz kiadja az elszámolási számlát.Ami a pinkodot illeti szinte sehol nemkérik Horvátba.
Üdv
Horváth János Téma: Hodján Tamás: Zakynthos autóval - Görögország - 2006Név: Király László | 2012-07-23 08:20:00Sziasztok! Alapvetően ezt a leírást vettük alapúl az idei zakyntosi úthoz. Ami kissé változott azóta, az az hogy a görög kapuk megtízszereződtek, és kb. 30 eurót szórtunk el, mire leértünk. A komp oda 36.1 autónak, felnőtteknek pedig 8 euró. Viszont nem találjuk hol kell megvenni a visszaútra szóló jegyet. Ti hol vettétek meg? Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: a szerkesztő | 2012-07-22 19:35:00Kedves László!
A hó vége esetleg már későn lehet ahhoz, hogy egy véletlenül vagy szándékosan hibás leemelésnek utánamenjen az ember. Az igazán megbízható módszer a leemelésekről azonnal tájékoztató SMS üzenet. Én nem vagyok híve annak, hogy felesleges szolgáltatásokra költsem a pénzt, de ez mindenképp megéri. Így már néhány másodperccel a tranzakció után megerősítést kapok a fizetésről, és persze arról is, ha valaki illetéktelenül csapolta meg a számlámat.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Fazakas László | 2012-07-22 17:59:00Valóban előnyös a bankkártyás fizetés minden téren külföldön (és így Horvátországban is), de itt az autópálya kapunál meg különösen. Akik idegenkednek a bankkártyás fizetéstől, mert már annyira megszokták a készpénzt, azok tényleg megérdemlik a félóráig-óráig tartó sorban-állást. Különösen ha tűz is a Nap ezerrel. Mi 2 éve a kártyás kapunál jöttünk át, a várakozás kb. fél perc, míg a "pénzesek" tán még most is ott várakoznak, sorakoznak ...
Egyetlen furcsaságot észleltem csupán - be a kártya, összeg levon, nagyméretű kijelzőre az összeg kiír, sorompó fel, a kártya ki - és mehettünk.
De nem adott semmiféle elismervényt, számlát vagy blokkot, és nem kért semmiféle PIN kódot. Így azért egy kissé eléggé érdekes.
De hát ha így működik? Többet semmivel se vont le az OTP Bank, amikor a hóvégi összesítőmbenle ellenőriztem a történést. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-22 16:20:00Tisztelt Habony úr!
Az Ön emlékeivel természetesen nem tudok vitatkozni. Luckonál azért kap újabb kártyát, mert a Zágrábot elkerülő díjmentes szakasz előtt nem kapott.
Javaslom, olvassa újra a kapcsolódó részt az írásomban.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Dr. Habony János | 2012-07-22 16:10:00Tisztelt Győrffy Úr !
A közelgő horvátországi nyaralás kapcsán kérdezem Önt.
Korábbi emlékeim szerint ha Gorican-nál felhajtok az autópályára akkor csak Dugopolje-nál, tehát 1x kell fizetnem, amikor lehajtok.
Visszafelé viszont 2x ? Mert az Ön és mások leírása szerint Lucko-nál fizetőkapu van. Miért kell ott fizetnem, (nincs áthajtás?) ha utána továbbra is a pályán maradok Gorican-ig ? Netán a Lucko - Gorican szakasz ingyenes ? Ha Lucko-nál fizetek akkor kapok újabb kártyát, amit majd Gorican-nál kell kifizetni. Egyátalán mit fizetek ki Luckónál, visszafelé, ha odafelé nem kell ugyanitt fizetni ?
Segítségét és válaszát köszönöm !
Tisztelettel :
Dr Habony János
Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Pálfi Erika | 2012-07-19 21:39:00Szia!
Mi lenne az úticél? Krk sziget vagy Rab sziget? Nem írtad, le pontosan hogy honnét akarsz átjutni a Krk-re vagy a Rab-ra, így elég nehéz segíteni.
Ha autópályáról érkezel, akkor a Krk szigetre közúton lehet bejutni a Krk hídon. (ennek van díja)
Rab szigetre csak komppal lehet menni. Ha a Krk-szigetről szeretnél tovább menni, akkor Valbiskáról induló komppal tudtok átmenni. Ez Loparban köt ki. Elég hosszú az út kb. 1,5-2 óra.
Ha Rab-sziget az úticél, akkor szerintem egyszerűbb, ha lementek az autópályán Jablanac-i kompkikötőbe, onnét kb. 20 perc alatt átér a komp.
A szombati turnusváltáskor a kompoknál nagy a tumultus, érdemes korán odaérni, ha el akarjátok kerülni a több órás várakozást.
Erika Téma: Pálfi Erika: Autóval a Krk-szigetre - Horvátország - 2012Név: Péter | 2012-07-19 19:53:00Hello!
Nekem egy kérdésem lenne,mert bárhol nézem,nem találom a választ! Arra lennék kiváncsi,hogy krk.szigetre vagy Rab szigetre komppal átlehet e menni. lakokocsival szeretnénk menni sajáttal és nem tudom lehet e? Válasuod elöre is köszönöm! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-16 23:04:00Kedves Erika!
Megpróbáltam levélben írni, de megint visszajött. Valamiért
tiltja a szervere a címemet.
Annyi képet küldhet, amennyit gondol. Mindegyikhez írjon legalább egy mondatot arról, hogy mit
ábrázol.
Küldheti az #iras2@utikalauz.hu címre, csak a #-jelet vegye le előle. Legalább 1000 pixel legyen a hosszabb oldaluk, de lehet eredeti méret is, ha Önnek nem macerás
úgy a küldés. (Javaslom esetleg a csomagolást, és egy darabban a www.toldacuccot.hu oldallal való küldést.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pálfi Erika | 2012-07-16 22:45:00Kedves Árpád!
Megtiszteltetésnek veszem. Természetesen tudok küldeni képeket is. Hová küldhetem őket? Kb. mennyit és milyen felbontásban?
Üdvözlettel:
Pálfi Erika Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Feketéné | 2012-07-16 13:05:00Azt szeretném megtudni, hogy a 3500 kg alatti tehergépjárművekre mely sebességhatárok vonatkoznak Szerbián, Macedónián át Görögországba.
Nálunk, magyaroknál az új kresz szerint a szemályautó sebességhatárai vonatkoznak, ezért szeretném megtudni, hogy az előbb felsorolt országokban ez hogy van.
Megköszönve
feketéné Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: nagyné anna | 2012-07-16 09:38:00Tisztelt András!
Ugyan régi a beirás de hihetetlen leirást ad mindenről!Kérdezném öntől én aki kicsit félelemmel))várom ezt a nyaralást ugye biztonsággal közelithetőek meg)) a "mgasabban lévő"csodák/Meteórák,Olympos/ Sajnos le kell küzdenem a mélységtől-magasságtól való félelmemet...de ha tudom hogy nem egy szakadék szélén "táncolva kell haladnom könnyebb lenne! Nem ronthatom el a család nyaralását a saját butaságos félelmeim miatt)) Köszönöm válaszát Üdv Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: caca71 | 2012-07-16 09:06:00Üdvözlöm!
Sartiba utatunk 2012.07 20-án.
Azt kérdezem hogy kötelező e utasbiztosítát kötni, kérik a Macedón határon?
Köszönöm: caca Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-15 23:50:00Kedves Erika!
Nagyon köszönöm, de nincs szívem az üzenőben hagyni, mert itt nagyon hamar elfelejtődik. Feltenném önálló anyagként, ha küldhetne hozzá néhány fotót is.
Bocs, hogy ilyen nagy igényű vagyok! :)
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pálfi Erika | 2012-07-15 23:29:00Üdvözlök mindenkit!
Íme a rövid, de remélhetőleg hasznos beszámolóm. Bár igaz, hogy mi közel lakunk a határhoz, de még így is azt mondom, hogy érdemes korán elindulni, hogy elkerüljük a szombati turnusváltás csúcsforgalmát. Hajnali fél 5-kor indultunk, a régi letenyei határátkelőn mentünk át kb. 2 percet vett igénybe a határátlépés. Zágrábig minimális forgalom, onnét viszont már erős forgalomban haladtunk tovább és nagyon kellett figyelni, így is majdnem volt egy koccanásos balesetünk két horvát autós figyelmetlensége miatt.
Bosiljevo-i csomópont után már nyugodtabb volt a forgalom, az ostrovicai lehajtóig. Itt a bejártnál volt kb. 100 méter hosszan burkolatcsere miatt \"útszűkítés\", valószínűleg ez miatt lehetett korábban lezárva ez a lehajtó. Az autópálya és a sziget között viszont már \"konvojban\" haladtunk, 40-50 km-es sebességgel kanyargós utakon.
Krizisce-nél van egy elágazódás, ahonnan le kell menni krk felé az 523-as úton. A táblán át van húzva a Krk Cres felírat, így Crikvenica felé kell elmenni, de pontosan ki van táblázva minden, el sem lehet téveszteni. A Krk híd után kiérve új útburkolatot kapott az út, és meg is szélesítették az első Omisalj-i lehatóig, ahol egy nagy körforgalom is épült. Malinska volt az úti célunk, 9 órára voltunk ott. Malinksa lehajtónál épült kettő új bevásárlóközpont (Krk trogovina, Plodinje), áraik olcsóbbak, mint a központban, és a választék széles.Ugyanitt egy nagy benzinkút is épült. Az autópálya díjat leszámítva az előző évekhez képest nem történt számottevő áremelkedés, bár az áraik kb. 10-15%-al drágábbak, mint a miénk. Benzin (95): 10,03-10,08 Kn. Parkolás: 3-7 Kn/ óra. Erre nagyon kell figyelni, mert szigorúan ellenőrzik,naponta többször is felbukkannak és azonnal büntetnek. Rendőrségi ellenőrzést egyszer láttunk csak a szigeten, azt is csak hazafelé jövet. A horvát autósokkal egyébként nagyon vigyázni kell, mert eszeveszettül vezetnek, és türelmetlenek.
Két jó étterem Malinskán, amit tudok ajánlani: Mateo és a Pizzeria Mia. Krk városban érdemes meglátogatni a Kebab-os gyorséttermeket és a Katarina cukrászdát.
Számtalan hajókirándulási lehetőség van a szigeten, de elég borsos áron. Mi egy \"4 sziget\" túrán voltunk (Pag, Rab, Stara Baska stb.) egész napos túra, ebéddel, itallal 260 Kn/fő volt a felnőtteknek. Gyerekeknek kedvezmény van. Delfineket is láttunk, felejthetetlen élmény volt. Érdemes a szigeten több helyre ellátogatni, mi minden nap más helyre mentünk: Vrbnik, Krk, Sveti Marak, Baska stb.)Mindenki megtalálhatja a kedvére való standot. Van aprókavicsos, betonozott,kiépített, sziklás, köves, iszapos)
Hazafelé betértünk Crikvenicára is,innen indultunk vissza az autópályára délután 3 órakor. Forgalom az autópályáig is jó volt, és onnantól sem volt vészes. Lucko fizetőkapunál mi évek óta a bankkártyás fizetést választjuk. Így tettünk most is, és azt tapasztaltuk, hogy az előző évekhez képest, jóval nagyobb volt itt is a forgalom. 10 perc alatt jutottunk át, annak ellenére, hogy 4 kapu működött. A fizetőkapuknál kb. 3,5 km-es sor állt. Érdemes a kártyás fizetést választani, mert középárfolyamon váltanak, nincs lehúzás, viszont Kp-s fizetésnél nem szeretnek a nagyobb összegből pontosan visszaadni és nem utolsósorban fenntartják a forgalmat. Ennek elkerülése végett érdemes kis címleteket vinni. A régi határátkelőhelyen jöttünk át,ez szintén 2 percet vett igénybe. A régi határárkelő előtt az aszfaltra egy teherautó van felfestve, a fizetőkapu után kb. 2 km-re, itt kell lehajtani, és akik B.pest felé mennek, a határátkelőhely után a körforgalomban rögtön vissza is tudnak menni az autópályára így elkerülhető a torlódás és a várakozás az új határátkelőn.
Ha bármilyen egyéb információval tudok segíteni, akkor kérdezzenek bátran.
Üdvözlettel:
Pálfi Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Németh Ákos | 2012-07-15 17:50:00Üdv, július végén első alkalommal megyünk Horvátországba, Hvar szigetre, a horvátországi élelmiszerárakról érdeklődnék,mi az amit érdemes kivinni magunkkal és kb mennyivel drágább ottani árakkal kalkulálhatunk.
Előre is köszönöm Ákos Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-15 15:16:00Kedves Erika!
Köszönjük a friss információt az útépítés befejezéséről. Javítottam vele az oldalt.
Ha ideje engedi, megírhatná, milyen volt az autópálya és a sziget közötti szakasz. Sokaknak nagyon hasznos lenne. Persze egy részletesebb beszámolónak még inkább örülnénk. Olyan információk is nagyon érdekesek lehetnének, mint a fürdési, vásárlási lehetőségek.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pálfi Erika | 2012-07-15 00:10:00Üdv!
1 hete (07.07-én) indultunk a Krk szigetre és 07.14-én jöttünk haza. Az Ostrovicai lehajtó mindkét alkalommal használható volt, tehát nem kellett a bakari lehajtót használni!
Üdv.
Erika Téma: Perger József: Keresztül-kasul az Ibériai-félszigeten - Monaco, Spanyolország, Gibraltár, Portugália, Franciaország, Lichtenstein - 2010Név: Csoki bácsi | 2012-07-14 17:40:00Kedves József!
Gratulálni szeretnék az írásához! Fantasztikus volt olvasni, kellően részletes, mindenre kiterjedő gondolatok!
Jó magam is hasonló irányba tervezek egy kalandot, még idén ősszel, ezért megköszönném, ha elküldené a táblázatát a bugris@citromail.hu címre.
Nagy segítség lenne a tervezésben!
Előre is köszönöm és további hasonló beszámolókat örömmel várjuk!
Csoki Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: Kovacs Andrea | 2012-07-14 12:23:00Tisztelt Gyorffi Arpad!
Magyarorszagon van munkaviszonyom, a kovetkezo majd\' harom honapot Svajcban toltom. Van Eu kartyam, es jellemzo, hogy par hete kivizsgaltattam magamat, fogorvosnal is jartam (mindent rendben talaltak) Most azonban egy hete kinzo fog-fulfajassal kuzdok. Svajcban en csak turistaskodom, ha minden jol megy, jovo tavaszal tovabbtanulok itt.
Most mi a teendom, a varhato koltsegeim? A tb-t otthoni munkaltatom fizeti, jelenleg online dolgozom Svajcbol. Nemetorszagban mik a szabayok (kozel vagyok viszonylag, oda meg eg tudnam oldani, hogy elutazzak)? Nagyon koszonom a segitseget! - Andrea Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Gáspár Róbert | 2012-07-13 18:50:00Kedves Stevie!
A héten értünk vissza Obzorból, köszönjük a hasznos útleírást, nagyon sokat segített.
Annyi változást tapasztaltunk, hogy egyrészt a bolgát autóút díjat már a vámos beszedte és be is ragasztotta a matricát (5 Euro), másrészt a Szófiától kezdődő autópálya már Nova Zagoráig megy, így nem kell elmenne Stara Zagora-nál, és a visszaúton is ki van táblázva \"Sofia\" feliratokkal, igaz, kicsit figyelni kell, de egyértelmű.
Üdvözlettel,
Robi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Birinyi János | 2012-07-11 14:57:00Üdv!
Mivel konkrét uticélunk nincs,és az ostrovicai lehajtó építkezés miatt le van zárva,próbálkozott már valaki délről,Senj felől érkezni a Kvarnerba?Crikvenica környékét néztük ki,de Rijeka felé is kerülni kell,Senj felé pedig csak pár km el több a kerülő,a pályadíj alig több,és akár már onnan el tudjuk kezdeni a tengerparti szállás keresését.
Birinyi János Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-11 13:25:00Kedves József!
Csak rajta! Biztosan sokat segítene másoknak is a tapasztalataival.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Góczi József | 2012-07-11 13:16:00Köszönöm szépen Birinyi János , végigolvastam mindkét írást. Valóban hasznos . Még a végén én is kedvet kapok írni a nyaralásunkról ha hazajöttümk . Téma: zh Finnország-Lengyelország Gdynia-Helsinki kompNév: Lipcsei Pál | 2012-07-11 12:56:00Mindenkinek ajánlom kényelmes ( 7. szinten kettő kutya sétáltató) látványos , egy mozgó város- internetten jegyek lefoglalhatóak. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Birinyi János | 2012-07-11 09:12:00Üdv!
Góczi József részére hasznos lehet a 2006 és 2008 as írásom Omis felé.Mi előtte álltunk meg,Ducén,szintén éjszakai indulással,innen ÉK ről.Pontos időterv is benne van,trükkökkel buktatókkal.
Birinyi János Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Pólya Gergő | 2012-07-10 22:40:00Tisztelt Szekeres István Úr!
Ezúton köszönném meg részletes leírását sokakat foglalkoztató kérdéskörben. Mi is 2012.07.27.-én indulnánk Bolgár tengerpartra egyénileg autóval. De egy speciális helyzet miatt a leírásban nem találtam az Én \"problémámra\", kérdésemre választ.
Kérdésem a következő: Problémát jelenthet-e Ön szerint, hogy Én és utasaim Magyar állampolgárok vagyunk, de egy Német rendszámú (érvényes papírokkal rendelkező) autóval mennénk?
Terv szerint az autó tulajával kölcsönadási szerződést kötnénk előzetesen.
Válaszát előre is köszönöm!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-10 19:15:00Tisztelt Török úr!
Nem hiszem, hogy az utak minőségével gond lenne. Igaz, én legutoljára 2006-ban jártam a Karlovactól Plitvice felé menő szakaszon. Rendben volt minden. Legfeljebb Utbina után, Gornja Plocanál mennék fel az autópályára, hogy a nagy hegyeken való átkelés könnyebb legyen. Egy órát spórolnék időben a 130 kilométeren. Igaz, 22000 forint lenne az útdíj erre a szakaszra.
Füredről mehet Letenyének is a régi 7-es főúton. Keszthely után a Sármellék, Zalavár, Zalakomár útvonalat javaslom.
Keszthelyen ne kerülje meg a várost. Vagy Bercsényi utca felé, vagy a vasút mellett, a Kazinczy utcát érdemes használni - a MOL kútnál, vagy az második lámpánál balra fordulva jut erre.
Várjuk a tapasztalataikat!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Török Gábor | 2012-07-10 18:34:00Tisztelt Győrffy Úr!
Érdeklődnék hogy az autópályák teljes elhagyása járható út-e.
Balatonfüredről indulnánk, 08-11-én. Az útvonaltervező Szlovénia érintésével (Rédics- Lendava-Mursko Sredisce) felé visz, majd végig főutakon Sibenikig. Kb. 10 óra 30 percet számol az útra. Kora hajnali indulással időben leérhetnénk? Milyenek lehetnek ezek az utak? (209, 20, 3, 1, 27-es utak)
Ha van valakinek tapasztalata és megosztja megköszönöm. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-10 14:59:00Tisztelt Bodnár Éva!
Csak azt tudom itt is válaszolni, amit korábban levélben is megírtam. Sem az ETC-ről sem a SmartCardról nincs több illetve megbízható információm. Az autópálya társaság oldalán angol nyelven olvasható anyagok, illetve az időközben megjelent sajtóhírek számomra nem egyértelműek, így ezekkel inkább nem foglalkozok, mert akaratlanul sem szeretnék félrevezetni senkit.
Természetesen szívesen fogadom én is más információit.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Bondár Éva | 2012-07-10 14:39:00Tisztelt Szerkesztő Úr,
kérdésem, hogy itthon meg tudom-e vásárolni előre az ETC-t? Esetleg tudok-e online vásárolni ilyet Horvátországból? Igyekeztem alaposan átnézni a honlapot, de erre nem találtam utalást. ugyancsak nem láttam semmi infot az Ön által említett SmartCard-ról. Ez is ott beszerezhető? A fizetőkapuknál? Válaszát előre is köszönöm, üdv. Bondár Éva Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Góczi József | 2012-07-10 09:39:00Tisztelt Szerkesztő Úr !
Köszönöm a gyors választ én is úgy 12 órás kocsikázásra számoltam. Sajnos kénytelen leszek egyedűl vezetni , de pár rövid pihenővet beiktatva nem lesz gond szerintem. Szeretnék gratulálni az oldalhoz és az írásokhoz ez eddig a leghasznosabb és összeszedettebb amit eddig találtam. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-10 01:33:00Kedves József! Én ilyen hosszú útra ráérősen mennék, legalább 13 órával számolnék, hogy egy nagyobb pihenőre - mondjuk egy órás hajnali bóbiskolásra is legyen idő álló kocsiban. Ha egyedül vezetek. Persze mindenki maga ismeri képességeit. Ha még előbb indulnak, akkor sem vesztenek semmit, hisz legfeljebb előbb érnek a tengerhez.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: a szerkesztő | 2012-07-10 01:23:00Kedves Edit!
Nagyon köszönjük a friss információkat! Különösen a bácsalmási korlátozás megszűnéséről. Megnéztem a Police.hu oldalon, már valóban nem szerepel, hogy csak a két határos ország állampolgárainak. Ennek megfelelően módosítottam a fenti írást is.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Góczi József | 2012-07-09 22:55:00Üdv !
Pénteken azaz 07.14-én utazunk Omisba és azt szeretném kérdezni mikor érdemes elindulni , hogy ne legyen agy dugó és még szombat délelőtt odaérjünk ? Egerből indulnánk végig a autópályán és Letenyénél hagynánk el az országot.
Köszönöm előre is a választ.
Ha valakinek van valami hasznos infoja akkor szívesen veszem , mert most utazunk először horvátba. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Birinyi János | 2012-07-09 07:55:00Üdv!
Kiss Karolától kérdezném,ill ha valaki járt még arra mostanában,hogy ez az építkezés mennyire néz ki hosszú távúnak?Júl 22.én ezt a kijáratot szerettem volna én is használni.
Birinyi János Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Edit | 2012-07-08 19:13:002012.júni 29.péntek délben indultunk Görögországba Paraliába. A tavalyi igen rossz röszkei tapasztalat után (6 óra várakozás) a bácsalmási határátkelőhelyet választottuk. Király volt! 1 perc a magyar és 2 perc a szerb oldalon. A férjem megkérdezte a határőrt és azt mondta, hogy bármilyen útlevéllel át lehet itt kelni. Láttunk is pont egy német rendszámú autót, mely velünk szemben jött. Hazafelé bátrabbak voltunk július 7-én este 7 körül értünk Röszkére. Mind a két oldal megvolt összesen úgy fél óra alatt. Viszont átnéztünk a kiutazó sorstársakra, és hatalmas hosszú sor volt, az legalább 4-5 órás várakozás lehetett nekik. Tankolni mi csak Szerbiában szoktunk, valahogy megbízhatóbbnak tűnik, mint a makedón. Mindig kp. fizettem euróban, viszonylag korrekten váltják. Téma: Malinskai nyaralás.Név: Aranyos István | 2012-07-08 11:37:00Tisztelt Szerkesztőség és Olvasók!
Július 14.-én megyünk Maliskába egy hétre a 14 éves lányunkkal. Ha vannak olyan családok, akik szintén korabeli gyerekkel mennek Malinskára, szívesen megismerkednénk velük.
Üdvözlettel
István Téma: Lengyel István: Lakóautóval Románián át Észak-Görögországba - 2011Név: Lengyel István | 2012-07-07 14:59:00Írtam a megadott címre választ(ismét)! Téma: TörlésNév: a szerkesztő | 2012-07-07 12:46:00Néhány órával ezelőtt egyik olvasónk arról írt, hogy súlyosan megbüntették a szlovéniai autópályán. Az írásból gyanítani lehet csak, hogy a büntetés oka a hiányzó matrica - vinyetta - volt. Mivel az írás nagyobb része a szlovénok mocskolásából állt, töröltem a hozzászólást.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-07 12:41:00Tisztelt Kiss Karola!
Köszönjük az információt! Ha lesz időm, a szöveget is módosítom.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: a szerkesztő | 2012-07-07 12:37:00Tisztelt Förhécz Krisztina!
Szerintem húzza ki azt a sort, mert egyéni meghatalmazást adnak.
Az ilyen papír persze nem csodaszer, de a semminél biztosan több.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: Förhécz Krisztina | 2012-07-07 11:09:00Tisztelt Szerkesztőség,
mit kellene beírni a formanyomtatványba az \"illetékes hatóság\"-hoz?
Köszönöm,
Krisztina Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kiss Karola | 2012-07-06 15:34:00T.szerkesztő!
A héten jöttem haza Krk szigetről!Csak annyit írnék,hogy az autópályáról Krk sziget felé az Ostrovicai kijáratot nem lehet használni mert építkeznek.A következő kijárat után Cavle felé kell elkanyarodni, ez a Bakari öböl felé visz.Fizetni a kapunál 69 kunát kell.A Krk-i híd díj:35 kuna.Visszafelé ugyanígy van csak a híd díj nincs.
Ne ijedjen meg senki a lejárat a rijekai ipari parkon keresztül megy. Téma: Omis - Plitvicén átNév: a szerkesztő | 2012-07-06 14:34:00Tiszetl Ö. Noémi!
Amit az érintett útról tudok, azt leírtam a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=422 és a
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=433
címen elérhető írásokban.
Remélem, megírja majd tapasztalatait, hogy frissebb információnk legyen.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Omis pályaNév: Ő. Noémi | 2012-07-06 13:24:00Tisztelt Győrffy úr,
Omisba szeretnénk utazni, Zágráb után autópályáról letérve elkerülő úton haladva(Plitvicén át) kb. mennyivel több idővel kell számolni. Az útvonal úgy néztem rövidebb így, de lassabb tempóval lehet számolni. Várom válaszát. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-06 06:37:00Tisztelt Remsei úr!
A korlátozott forgalmú határátkelő Buzet felett a hegygerincen, a N 45.450943° E 13.970994° koordinátáknál, Buzet és Rakitovec között volt.
Írtam előző válaszomban, hogy azért is vesztettünk időt, mert nem vettünk matricát - "vinyettát". Kimaradt ebből, hogy a határon. Tehát már belépéskor érdemes megvenni, akkor nem kell később keresgélni, hol is lehet kapni.
Jó utat! Várjuk a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Remsei Norbert | 2012-07-06 06:24:00Tisztelt Győrffy úr!
Érdekelne,hogy melyik volt az a határátkelő,ahol nem engedték át önöket Szlovénia felé.Már csak azért is,nehogy mi is beleszaladjunk!
Köszönöm!
R.Norbert Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-05 14:57:00Kedves Zoltán!
Az autót nézik, a csomagtartó nem számít.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Perjési Zoltán | 2012-07-05 14:54:00Kedves Fórumozók!
Ha biciklikkel a tetőmön megyek, akkor a szgk (Ford Focus) magassága számít, vagy a kerékpárokkal együtt? Azaz I-es vagy II-es kategóriába tartozik így a jármű a fizetőkapunál?
Köszönöm,
Zoli Téma: Szekeres István - Stevie: Miért menjünk Belgrádba? - Szerbia - 2012Név: a szerkesztő | 2012-07-04 23:28:00Kedves Sanyi!
Olvasásra javaslom a Mester másik írását: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=333
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Miért menjünk Belgrádba? - Szerbia - 2012Név: debreni sándor | 2012-07-04 23:12:00helló az lene a kérdésem hogyha nem akarok bemeni Belgrádba,akor csak követem az aútósztrádát nis felé,evel kikerülöm a lámpákat meg a dúgókat?sanyi. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2012-07-04 21:58:00Kedves Győrfi Péter!
Valamit elnézett. Nálunk akkor kérdeznek, ha előtte elolvasták az ajánlott irodalmat. Jelen esetben az útvonalat naponta járó Szekeres István írását, amit a szerző egy hete frissített.
A dínárról például ezt írja: Mivel Szerbiában mind az útdíjak, mind az üzemanyag fizethetőek bankkártyával, dínárra voltaképpen nincs is szükség. A kisebb útmenti éttermek azonban nem fogadnak el kártyát, az eurót pedig úgy váltják, ahogy nekik tetszik, így mégis érdemes lehet dínárt váltani a határon annak, aki sejti, hogy a benzinkutakon kívül is meg akar állni abrakolni.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Győrfi Péter | 2012-07-04 16:09:00Kedves Szerkesztő!
Mi hétfőn indulunk Sartiba. Sok mindent olvastam az útról, de friss infókat nagyon szívesen veszek. Hol érdemes tankolni az úton (Szerbiában és Macedóniában). Érdemes-e váltani itthon dinárt, és dénárt.(ha lehet)
Segítséget előre is köszönöm. Téma: Lengyel István: Lakóautóval Románián át Észak-Görögországba - 2011Név: Török Tamás | 2012-07-04 16:04:00Nagyon ciki,de az évjáratomat kifelejtettem amikor az előző hozzászólást írtam. Mentségemre szolgáljon,hogy április 17. óta van gépem. Így persze várhatom a választ.Bocs! toroktamas70@gmail.com Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Markibe | 2012-07-03 22:24:00Sziasztok ! Megjártunk idén is Görögországot, de egy tanulságos esetet leirnék nektek, hogy mindenki figyeljen és tanuljon belöle. A blokkot mindig elkell kérni, de ha nem tetted akkor legalább figyelj (nekem ez volt a szerencsém, bár nem nagy összegről volt szó.) Odafelé is és hazafelé is bementünk Mac - Görög határ elött Gevgelija Okta nevű kútjára tankolni autógázt.Mivel tavaj már jártunk itt ezért gondoltuk most sem lesz gond. Kifelé 648 MKD összeg állt a kútoszlopon de 650 MKD-t fizettem bankkártyával. Észrevettem de ezért még nem szóltam. Hazafelé viszont 1220 MKD állt a kútoszlopon amikor tele lett a gáztartályom, de 1520 MKD-t húzott le a kártyámról amit a PIN beütése és a bankkártyás fizetést igazolo papir megkapása után vettem észre. A tankolásról nem kaptam papirt. A barátom segitségemre sietett és elkezdtük kérdezni, hogy miért ennyit kellett fizetni. Erre ő rázta csak a fejét hogy nem tudja és elökotort egy blokkot amin ez az összeg állt, viszont az időpont nem stimmelt. Tovább értetlenkedtünk, erre már ö is kezdte belátni hogy sáros, pár perc "nagy" keresgélés után előkerült a tényleges blokk amin 1220 MKD és a tényleges időpont állt. Ezután jött az hogy belátta megbukott és nagy kegyesen 4 eurot adott vissza 300 MKD helyett. Remélem ezek után mindenki jól figyel és senki nem jár pórul egy centtel sem. Jó utat és szép nyaralást kívánok mindenkinek ! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-03 08:38:00Tisztelt Lukács Gábor!
Az én igyekezetem talán látható abban, hogy kiszámolgattam külön-külön a díjakat a fontosabb úticélokhoz. Az Önt érdeklő egy darab számot vagy elhisz, vagy maga is utánaszámol. A forrást megadtam hozzá. Ha arra jut, hogy én rosszul számoltam, szól, hogy másokon, rajtam segítsen.
Ha Ön úgy gondolja, hogy még valami más is jár Önnek ezen kívül, kérem, pontosabban fogalmazza meg, mit kellene tennem, hogy Ön elégedett legyen, hogy úgy érezze, valóban segítettek Önnek.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lukács Gábor | 2012-07-03 08:24:00Tisztelt Uram!
"Mi is igyekszünk segíteni azoknak, akik nevüket is megadva fordultak hozzánk."
Segítséget vártam egy darab szám képében. Elnézést, ha zavartam.
További sok sikert kívánva,
Lukács Gábor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-02 17:32:00Tisztelt Lukács Gábor!
Mit vár tőlem? Írjam meg, hogy rosszul számoltam, vagy írjam meg azt, hogy az általam ismeretlenek számoltak rosszul?!
Igazán nem értem.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
ui. Ezek alapvetően költői kérdések voltak. Tehát nem igazán várok választ rájuk. Azt viszont örömmel fogadom, ha figyelmeztet, ha valahol én számoltam rosszul. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lukács Gábor | 2012-07-02 16:37:00Tisztelt Szerkesztő úr!
Teljes zavar uralkodik a fejemben, pedig egy elméletileg egyszerű kérdésre keresem a választ, ami ráadásul az Önök honlapján is rajta van. Monetenegróba megyünk 2 hét múlva, azaz végig fogunk zúgni a teljes horvát autópályán, Vrgorac-nál jövünk majd le. A kérdés: MENNYIBE fog ez kerülni kunában? Az önök honlapja a harmadik féle verziót adja meg, mert szintén 2012-es árakat állító oldalakon láttam már 191 kunát, 221 kunát, 261 kunát. Melyik a nyerő? Előre is köszönöm válaszát! Gábor Téma: ÚtitárskártyaNév: a szerkesztő | 2012-07-02 00:50:00Kedves Olvasók!
Várhatóan hétfő délig problémás lesz az utitarskartya.hu elérése, mert valaki egy rosszindulatú programot helyezett el néhány oldalunkban. Már ezeket eltávolítottuk, de kell egy kis idő a teljes felülvizsgálathoz.
Kösz a megértést.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-07-02 00:42:00Tisztelt Balázsi János!
Mi a két hete voltunk Pula mellett. Odafelé a horvát autópályán mentünk, visszafelé Szlovénián át.
Az odaút sokkal gyorsabb volt, mert előszezoni vasárnap lévén üres volt lefelé a pálya. Úgy tűnik, csak a turisták használják, azok meg épp nem jártak arra.
Visszafelé nekünk kicsit kerülő volt Szlovénia felé, mert az Isztria délnyugati részéről indultunk. Mivel meg akartuk nézni Motovunt, ez nem volt szempont. Motovun után az IGO (GPS) elvitt bennünket egy olyan határátkelőre, amin csak az ottaniak mehetnek át. Ez egy kis ráadást jelentett, mert vissza kellett fordulni.
Utána még azért is vesztettünk időt, mert nem vettünk matricát - "vinyettát" - így nem tudtunk rámenni az első felhajtón, csak Kozina után, ahol egy benzinkútnál kaptunk végre.
Az autópályán nagy volt a forgalom - csütörtök délután -, de lehetett haladni. Ljubljana után volt egy fél órás dugó, mert 20 méteren felújították a festést az egyik oldal korlátján.
A fenti problémák nélkül is lassabban haladtunk volna.
Önök Szlovénia felé spórolnak az úttal 40-50 kilométert és a 13680-forintos horvát díj helyett csak 4500 vagy 9000 forintot kell fizetniük - ha egy hétre, vagy hosszabb időre mennek. De lehet, hogy lassabban érnek oda, mert Szlovéniában nagy belső forgalom lehet az autópályán, meg időszaktól függően az osztrákokra és a németekre is számítani lehet.
Én azért is szívesen jöttem arra, mert Szlovénia autópályán is érdekes ország.
Ha megpróbálják, kérem, írják meg a tapasztalataikat.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Mohl Miklós dr.: Barcelona és Costa Maresme utószezonban - Spanyolország - 2010Név: Svarcz József | 2012-07-01 12:57:00Nagyon tartalmas és hasznos volt a beszámoló.
Mi most utazunk Calellaba és az volna a kérdés, hogy a reptérről vonattal ,hogy lehet eljutni ,mert kis gyerekkel leszünk és nem szeretnénk felkészületlenül menni .
Ha van segítség akkor megköszönném. Téma: ENC kártyaNév: Káplár Csilla | 2012-06-30 13:42:00 Az ENC rendszer elérhető Magyarországon, interneten, ha Horvátországba indulunk? Amennyiben igen, hogyan?
Amennyiben nem, ott kint hogyan lehet megvásárolni és hogyan kell használni?
Üdv. mindenkinek, aki tud valamit várom a válaszát!
Káplár Csilla Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Balázsi János | 2012-06-29 19:51:00Tisztelt Győrffy úr!
A családommal Umagba szeretnénk utazni és azon gondolkodunk, hogy merre menjünk. Horvátországon keresztül a horvát autópályán, vagy Szlovénián keresztül. Keszthelyről utazunk.
Melyik variáció gazdaságosabb?
Fáradozását előre is köszönöm.
Tisztelettel Balázsi János Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Molnár Erzsébet | 2012-06-27 14:28:00Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza Rab szigetről. Az autópálya díj, kicsit mellbe vágott minket. Hallottuk, hogy emelkedett a pályadíj, de nem jártunk utána pontosan. Mindenesetre így is úgy is meglepődtünk volna. Egy Opel Vivaro 3 személyes kisteher autóval mentünk, össztömege 2750kg, magasság papír szerint 1978cm. Itt is olvasom, ill az autópálya fizetőkapuknál is láttuk, hogy a határ a 3,5t ill. az 1,9m. Az első fizetőkapunál ért minket a meglepetés...az eddig megszokott 36 kuna helyett 62 kunát fizettünk, mivel az I. kat. helyett II. kat-ba sorolt minket a kedves horvát úriember...baromi jó szeme lehetett hogy azt a 7cm!!! észrevette. Hiába mutogattuk mi az autó okmányát...hogy 2750kg...nem igazán hatotta meg őt sem és a többi pénztáros sem:( Így az autópálya díj a régi megszokott 89kuna helyett 163 kunába került, oda-vissza jelentős különbség. Lentebb olvastam, hogy valaki érdeklődött ha mikrobusszal mennek az mennyibe fog kerülni..inkább számítsanak többre, mint érje őket meglepetésként, hogy a jegypénztáros önkényesen eldönti melyik kategóriába sorol. Csak 4 napra mentünk, 3 bringát vittünk, de ezek után 2x is meggondoljuk megyünk e ekkora autóval, csak a bringázás miatt.
Amin viszont meglepődtünk, hogy a komp nem volt drágább, ugyanúgy 94 kuna az autó(érdekes itt személyautóra vettem jegyet, és nem szóltak egy szót se) és 16 kuna/fő. Viszont annak ellenére hogy 6.30-kor ott voltunk a kompnál, az 5. komppal tudtunk átmenni (valószínű a szombati turnus váltás miatt, bár tavaly is ilyenkor mentünk, és akkor meg senki nem volt)
A parkolás sem lett drágább, ált-ban 7 kuna mindenhol 1 óra, bár erre nem volt szükség a bringák miatt :)
Ennek ellenére nagyon klassz volt
Ha lenne esetleg több infó (bár olvastam hogy csak ennyi amit itt olvastam az oldalon) az ENC kártyás fizetésről, megköszönném. Egyrészt olcsóbb és gyorsabb is. Augusztus közepén megyünk 10 napra, a Lucko-i tömeget szívesen elkerülnénk ezzel.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel Molnár Erzsébet Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Birinyi János | 2012-06-27 11:24:00Üdv!
Omisból Makarskára csodáaltos az út,a hehy oldalán fut végig,ahol nem ritka,hogy több km el odébb el lehet látni a kanyarok miatt,alattunk a tenger....pazar élmény.
Birinyi János Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-27 11:15:00Kedves Zsuzsanna!
Úgy tűnik, rokonlelkek vagyunk. Nekem is csak arra volt időm, hogy egyszer leírjam a fenti anyagban azt is, ami téged érdekel.
Jó pihenést!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Görőcs Zsuzsanna | 2012-06-27 11:10:00Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem, sajnos nincs időm elolvasni az egész fórumot.
Csak az érdekelne, hogy a Lenti határától autóval Krk szigetre milyen autópályákon, főutakon tudok eljutni, milyen városoknál, lekanyarodóknál kell figyelnem a másik útra lehajtást és mennyibe kerül összesen kb. az autópályadíj és a híd díj? Téma: Bulgária Szerbián átNév: gyula | 2012-06-27 07:12:00Pár mondatban összefoglalnám az utat, megpróbálva válaszolni több kérdésre.Jelenleg Sozopolban vagyok, három napja tartózkodom Bulgáriában. Magyar-Szerb határ vasárnap reggel: flottul ment minden, személyiket elkérték és betolták egy gépbe, utána kövér gáz. Szerb-Bolgár határ dettó. Senki nem kért se zöldkártyát, se jogsit, se forgalmit, természetesen ott volt nálunk. A határon sok bódé van amire ki van írva a vignette avagy vinyetka szó, de sehol nem adtak bolgár autópálya matricát. Ennek valószínű oka, hogy egy bolgár vámos jár körbe és árulja 5 euróért. Mi mondtuk, hogy csak levánk van, mire a válasz: petrol station, ten kilometres. Egyébként minden bódéban ezt mondták. A határon van két kút, az elsőn szabvány duma: nincs, 10 km. Mögötte rögtön shell, na ott van matrica és milyen jó: A határtól 3-4 kilométerre rendőrök, félméteres katonai távcsővel! Ott biztos nem olcsó a matrica!
A szerb autópálya kapuknál igenis lehet kártyával fizetni. Nekem mezei MAESTRO (nem dombornyomott) van. A nagyobb kutaknál is, de ott már évek óta.Bulgáriában is elfogadják a kutaknál, tankolás előtt érdemes megnézni, kint van-e a logo. NAgyobb élelmiszerüzletekben is működik a kártya.
Kérdés esetén nyugodtan írjatok. Ahol jártam: Rila Kolostor, rilai hét tó, pionirska libegő,Zseravna. Téma: zh Románia - Megnyitották a transzfogarasi országutatNév: a szerkesztő | 2012-06-27 01:20:00Sajnos semmi biztos információt nem találtam a transzfogarasi útról.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ancsa | 2012-06-26 23:49:00Sziasztok!
Zsolt mi tavaly voltunk Omis után pár km-rel.Átmentünk Makarszkára is párszor.Én nem hagynám ki a helyetekben.Nem szerpentinesebb az út Makarszka felé,mint bárhol máshol Horvátországban.És nincs is olyan messze Omistól.Ne féljetek belevágni.Makarszka is nagyon szép hely,megbánnátok ha kihagynátok Téma: Bosznia-HNév: Cseperka Katalin | 2012-06-26 22:35:00Sziasztok! Idén Bosznián át utaznánk nyaralni. A kérdésem az hogy ne kelljen 3 autóval menni egy 4és fél éves gyerek a vezető melletti ülléesben ülne így 2 autóval meg tudnánk oldani természetesen gyereküllésben. Ki tud ebben segíteni hogy ott lehet e így? Vagy valaki már utazott így? Előre is köszi! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: miga | 2012-06-26 10:58:00Millió hála! Pont ma délután indulunk, a Belgrádi leírás még épp időben jött. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: stevie | 2012-06-26 01:46:00Kedves Ildikó, nincs szükség nemzetközi jogosítványra. A személyi igazolvány működni fog a határokon. Jó utazást :-) Stevie Téma: Farkas Péter: Kirándulások a Garda-tó környékén - Olaszország - 2008Név: Capu Gyöngyvér | 2012-06-25 18:25:00Kedves Péter!
Szeretnénk a családdal mi is a Garda-tóhoz kirándulni. A szállásotok elérhetőségét meg tudnád adni?
Előre is köszönöm a segítséged!
Üdvözlettel:
Capu Gyöngyvér Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Fritz Péterné | 2012-06-25 17:28:00Szeretném megkérdezni ,hogy nemzetközi jogosítány szükséges-e?Mi aug.19-én indulunk Szombathelyről 2 autóval Nei Poriba!Ez lesz az első utunk autóval mivel idáig ill.2010-ig vonattal szoktunk menni!Már nagyon várjuk az utazást!Nagyon részletes és jó a leírás ,szinte naponta olvasgatom.Valamennyiünknek érvényes személyigazolványa van,ugye nem lesz vele gond?Köszönöm előre is!Ildikó
Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Vizy Armand | 2012-06-25 09:53:00Kedves László! (#kecsilla@citromail.hu)
Szeretném megkérdezni, hogy túl vannak e a Montenegrói úton, és ha igen pár sorral, mondattal adna e tanácsot, hogy gépkocsival a Zágrábi autópályát, vagy a Bosznia dél felé menő szinte ,,egyenes" fő utat vegyük igénybe?
Pestről indulnánk, s az is érdekelne, ha valakinek lenne kedve még egy kocsival hozzánk társulni a hosszú úton.
Július 23-án indulnánk!
Üdv:
Armand Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Laci | 2012-06-25 09:26:00Tisztelt Horvátország Guruk!
Plitvicébe tervezek egy hétvégi kirándulást, egy napos, megyünk, nézünk, jövünk út lenne.
Terveim szerint péntek éjjel vagy szombat hajnalban indulnák és még szombaton jönnénk is vissza.
Segítségeteket kérném az optimális útvonal kiválasztásában és a horvát autópályadíjak kiszámításában.
AZ alábbi útvonalat néztem a térkép alapján:
LetenyeM7, majd rá az E71 -re majd Otok Ostarijski és Ostarije között lehajtani a 42 -es útra, ahonnan Korana után le kell térni a az 1 -es útra, ami elvisz Plitvice felé.
Ezek közül gondolom az E71 biztosan fizetős,de a 42 -es és az 1 -es is? Amennyiben igen, milyen árakkal lehet kalkulálni?
A megadott táblázat alapján Ogulin -nál lenne a lehajtás a E71-ről.
Segítségeteket, hozzászólásaitokat előre is köszönöm.
Üdv: Laci
Téma: zh Románia - Megnyitották a transzfogarasi országutatNév: Varga Attila | 2012-06-25 06:34:00Igazából információra lenne szükségem. Mégpedig arra, hogy a transzfogarasi ut (C7) az idén nyitva van-e már? Előre is köszönöm az információt. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Kovács János | 2012-06-24 20:03:00Kedves Kriston Ferenc!
Mi most értünk vissza Bulgáriából!
', a határnál nincs fertőtlenítés!(a helye megvan még:))
Az út díj 10 leva 7 napra! Mi voltunk tavaly is és én akkor nem is számoltam utána, hogy a 8. napon indulunk vissza ezért nem vettem másikat de szerencsére senki nem vette észre!
Idén biztos ami biztos megvettem visszafele a másik 7 naposat is! A kint nyaraló magyarok 90%-a 2db 7 naposat vesz!
Amúgy idén a határt átlépve (KB 10m-re) megállítottak és ott kellett a matricát megvenni!
Ha bárkinek kérdése van szívesen válaszolok, hiszen frissek az élmények!
Jó utat mindenkinek! Téma: Lengyel István: Lakóautóval Románián át Észak-Görögországba - 2011Név: Török Tamás | 2012-06-22 14:50:00Nagyon tetszett az írásod. A fényképről úgy látom régi ducatóval mentetek érdekelne,hogy mennyire bírta a szerpentineket, hűtővíz olaj és a fogyasztás! Török Tamás. Téma: Válasz ZsoltnakNév: Horváth János | 2012-06-22 10:42:00Kedves Zsolt!
Az autópálya használatárol mindenki kap a fizetésnél számlát,ha te áfás számlára gondolsz az kicsit macerássabb. Ugyanis ahol fizetni fogsz ott valószinü magyarul nemfogják megérteni,hogy mit szeretnél.A másik kérdésedre a válasz a követkető,Omisból a Makarszkára vezető ut gyönyörű,van szallag korlát és pár kanyar ha teheted ne hagyd ki.Az ismerösöd valószinü összetévesztette a Sveti Juréra vezető uttal,az valóban szerpentin és sokhelyen csak egy kötél van kifeszitve.
Üdv János. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Zsolt | 2012-06-21 15:19:00T. Mindenki!
2012.06.30.-án megyünk Omisra és azt szeretném kérdezni, hogy tudnak -e adni az autópálya használatról számlát?
Második kérdésem: szeretnénk menni egy nap a makarskai riviérára és az egyik ismerősünk mondta, hogy nem éri meg átmenni, mert nagyon szerpentines az út ami nincs szalag korlátozva. Hogy látjátok?
Üdv. Téma: Mayer István: Medulin, Pula, Rovinj, Porec, Bale - Kirándulásokkal színesített isztriai nyaralás - Horvátország - 2011Név: Kerek Jutka | 2012-06-21 15:17:00Tisztelt Cikkíró!
Örömmel olvastam szép beszámolóját. Én még nem foglaltam sosem online szállást, eddig szervezett utakon voltam. Most felfedeznénk...mi a tapasztalata a szállásokról? Leírások korrektek? (véletlenül nem emlékszik Önök hol szálltak meg? ) Egyelőre a költségtervezésnél tartok, sokat segítene egy jótanáccsal. 2 felnőtt vagyunk :)) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: schuszter zoltán | 2012-06-21 08:51:00Kedves Tamás:
Én is július elején utazom Medulin-bAN
Lopar-ra (RAB)sziget készültem de 4-5 órás sorban állást nem igen akartam bevállalni kisgyerekkel ezért sziget kilőve
Természetesen ez (AUTÓRA) vonatkozik
Haveri party-ra jövő nyáron mindenképp
jó nyaralást! Téma: Macedónia, kemping az autópálya mellettNév: Kozma Ákos | 2012-06-19 21:01:00Aki Macedoniában szeretne megpihenni, vagy Skopjét megnézni ajánlom a Szerbia felől érkezőknek a Skopje előtti elágazásnál nagy táblával jelzett BELI kempinget, innen 9 km-re, ami valójában a Hotel Bellevue melletti kemping 41°59\'48,76\" É, 21°33\'03,61\" K. Kulturált, talán kicsit drága (28,60 eu), kevés az árnyékos hely.
A szállodában szombat este esküvő volt, amitől előre tartottunk. Nagy volt a hangerő, de a dalok, a zenék mentesek voltak a düb-düb-től és kb. éjfélkor véget ért a mulatozás !
Másik kemping szerb határtól 77 km-re a Motel Makedonia 41°41\'08,32\" É, 21°49\'50,43\" K. Ez hasonló az előzőhöz, de sokkal olcsóbb. Mivel még nem üzemelt a szoc. rész, 2 eu-t fizettünk úgy, hogy a mellette lévő őrzött kamionos parkoló szoc. részét használtuk.
Végül ajánlom megtekintésre a Stobi római kori feltárást !
http://travel2macedonia.com.mk/tourist-attraction/stobi Téma: Svájc - információk turistáknakNév: But Árpád | 2012-06-18 20:45:00Jó napot!
Érdeklődöm,hogy svájci munkalehetőség esetén kell-e vízum,munkavállalási,stb..? Illetve németországi illetőségű GBR v.GMBH Magyar dolgozókkal dolgozhat-e Svájcban.
Elnézést a sok kérdésért! Válaszát előre is köszönöm.
üdv, B. Árpád Téma: Omis autópályadíjNév: Orgovánné P. Gizella | 2012-06-18 16:48:00Kedves Győrffy Úr!
Omisba megyünk 10 napra augusztusban a családdal nyaralni. Szereteném megkérdezni, hogy a benzinkutakon kapható autópálya-kártya milyen egységekkel kapható, van-e 10 napos kártya, vagy olcsóbb-e szakaszonként fizetni? Milyen összegre számíthatunk? (Három kisgyerekkel csak egy Spliti kiránulást tervezünk)
Előre is köszönöm válaszát: Gizi Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Mihályi Györgyi | 2012-06-18 14:27:00Kedves Győrffy Úr!
Szeretnék tanácsot kérni. Ha bort szeretnék Amerikába küldeni, megvámolásra fog kerülni? Sajnos, a Bortársaság nem szállít Amerikába. És nem tudok más boros céget, aki esetleg tudna ilyet... Hátha Önnek van jó ötlete.
Nagyon köszönöm előre is.
Üdvözlettel,
Mihályi Györgyi
Téma: Te is írd megNév: Pozsgay Zsuzsa | 2012-06-17 17:37:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Barátom fejébe vette, hogy Nagyatádról a Plitvicei tavakhoz menjünk kerékpárral. Horvát helyismeretünk nincs. Számomra aggasztó, hogy a tervezett útvonalon egyetlen kempinget sem tudtam felfedezni a net segítségével. Tudna-e tanácsot adni: találunk-e elfogadható (egy, esetleg kettő) szálláshelyet a fenti útvonalon? Ha sikerül a vonatos indulásra rábeszélnem, akkor - helyismerete birtokában - meddig menne vonattal, ahonnan célszerű kerékpáron folytatni az utat!?
Köszönöm segítségét: Zsuzsa Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Kriston Ferenc | 2012-06-17 17:29:00Üdvözlet!
Mi 3 éve voltunk Bulgáriában a Hotel Amfora-ban all inc. ellátással. A stevie által leírtak szerint mentünk Szerbián át. Semmi probléma nem volt az úton. Most június 28-án este indulunk szintén az Amfora hotelbe, Drávaszabolcsi határátkelőnél Eszék felé az M5 horvát autópályán.
Kérdésem az, hogy a szerb-bulgár határnál azóta változott-e valami? Van-e még a fertőtlenítés, ha van mennyit kell fizetni érte? Mennyibe kerül most a bulgáriai útdíj, hány leva? 3 éve a határon kellett fizetni az útdíjat, most ahogy olvasom a határ utáni Shell kútnál kell megvásárolni a matricát. A matricával kapcsolatban, az lenne a kérdésem, hogy mi 8 napot leszünk Bulgáriában elég az 1 hetes matrica, vagy havit kell venni? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Hegyi István | 2012-06-17 17:20:00Tisztelt Szekeres úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen típusú bankkártyákat fogadnak el Szerbiában és Bulgáriában az autópályákon és a kutaknál? Master Card, Visa, American Express?
Köszönettel: Hegyi István Téma: Vass Zoltán: Egy hét Los Angelesben - 2001Név: Csifo Judith | 2012-06-16 22:19:00Kedves Zoltán!
Nagyon tetszett az úti beszámolód, évek óta nekem is életem nagy álma egyszer eljutni Amerikába.
11 év telt el ez , azóta sikerült még eljutnotok Amerikába?
Üdvözlettel Judith Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: zozo | 2012-06-16 14:48:00Mi nagyon sokat járunk Horvátországba, ezért bátorkodom hozzászólni.
A csak egy hétre utazóknak való résszel ( Szlovénia felé ) amit itt olvasok, csak az az én észrevételem, hogy aki nyaralni megy (pl. apartman ) a legtöbb helyen a saját érdekükből, amit a kiadás egyszerűsége szerint érthető is 1 hétre ( szombat-szombat ) ig adják ki. Ezért az 1 hetes szlovén matrica nem jó.. az érvényesség ( szombat- péntek éjfél 24 óra) igy jön ki a hét nap. A nyaraló meg szombaton jön vissza.... Ezért az egy napért meg kellene venni a kéthetes csomagot, ahol már majdnem eluszik a \"nyereség\" amiért erre mennénk. Aki 1 hétre megy nyaralni az figyeljen erre.
Maradok tisztelettel, szerintem ez a legjobb oldal ( pl. naprakész ) azoknak akik Horvátországba mennek nyaralni, az tegye a kedvencek közé, MEGÉRI !! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-16 00:56:00Dékány István kérdését - ha kérdés - nem értem. A KRK-szigetig tartó autópályadíj a híddíjjal együtt olvasható a 2. táblázatban.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Dékány István | 2012-06-15 23:49:00Letenye- Krk sziget autópálya díja szgk- val + Krk híddij most juniusban!? Köszönöm! Téma: Mayer István: Izlandi mozaikok - 2008 Név: Rit | 2012-06-15 10:00:00Nagyon tetszett a beszámoló! Köszönöm Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: stevie | 2012-06-14 22:31:00Matricát a benzinkutakon lehet venni. A matrica bolgárul "vinyetka." Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: BEREKSZÁSZI CSABA | 2012-06-14 21:30:0010 napig lennénk Bulgáriába,ha átlépéskor veszek 1 hetes matricát lejáratkor tudok venni másikat(hol?) vagy meg kell vennem az 1 havit? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-13 19:49:00Tisztelt Dombai úr!
Az itt olvashatón túl nincs más információm az elektronikus útdíj fizetési lehetőségről.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Dombai Gyula | 2012-06-13 19:27:00Tisztelt Győrffy Úr!
Érdeklődni szeretnék az elektronikus útdíj fizetési lehetőségről, az azt biztosító készülékről.
Olvastam, hogy különböző összegekkel feltöltöttek léteznek. Akkor ha pl. oda-vissza 440 Kúna a díj és még marad rajt mondjuk még 60 Kúna, akkor rá lehet még tölteni? Következő évben még felhasználható? Egyáltalán egy Letenye-Split viszonylatban érdemes egy ilyen készüléket beszerezni?
Hol kapható? Esetleg már a határon meg lehet vásárolni?
Köszönöm válaszát
Üdvözlettel Dombai Gyula Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Kim Mesy | 2012-06-13 16:23:00Érdeklődni szeretnék, hogy Szállodai masszőrnek van e lehetőség társalgási angol nyelvel kint munkát kapni. Ha igen hogyan, mi kell hozzá. Köszönettel: Kim Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2012-06-13 00:44:00Kedves Zoltán!
Javaslom, kattanj rá a "Főoldal" menüre, aztán nézz körül. Megtalálod az inváziós naptárat, az aktuális üzemanyagárakról szóló szlovén oldal linkjét, a korábbi kérdésekbe és válaszokba is beleolvashatsz...
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Zoltán | 2012-06-12 23:41:00Sziasztok!
Utinformációkat szeretnék megtudakolni olyan emberektõl, akik már idén megjárták Görögországot. Pl.: török invázió mikorra várható, autópálya díjakban van-e valami változás tavalyhoz képest, benzinár téren, hogy Sartin kb. mennyibe kerül most literje, ill. bármi más ami hasznos lehet. Válaszokat elõre is köszönöm!
További jó készülõdést és kellemes nyaralást mindenkinek! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-12 20:01:00Tisztelt Bakán úr!
A kategóriákat ábrázoló fenti rajz szerint nem a személyek száma, hanem a súly és a magasság számít. Ha a magassága meghaladja az 1,9 métert, de a megengedett összsúlya nem nehezebb 3,5 tonnánál, akkor a II. kategória. Ha nehezebb, akkor III-as. Kérem, legközelebb ne írjon végig nagybetűvel, mert allergiás rá a szemem, és ezért törölni fogom.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Bakán istván | 2012-06-12 16:28:00TISZTELT GYŐRFFY ÚR! AZT SZERETNÉM PONTOSAN MEGTUDNI ,HOGY 9 SZEMÉLYES MIKRÓBUSSZAL / HOSSZITOTT / MENNYIBE KERÜL A ZAGREB - RIJEKA AUTÓPÁLYA ! KÖSZÖNETTEL ISTVÁN Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Környei Tamás | 2012-06-12 10:13:00Tisztelt Győrffy úr!
Tisztelt utazó társak!
Július elején megyünk Brac szigetre, és arról érdeklődnék van-e tapasztalat arra vonatkozóan, hogy mekkora zsúfoltságra, esetleg más buktatókra kell felkészülni a kompozással kapcsolatban? Van-e esetleg valami, amire feltétlenül érdemes odafigyelni?
Üdv.
Tamás Téma: UtitársNév: Dudás Ferenc | 2012-06-11 21:19:00Üdv. \"Mindenkinek!
2012.Júl.22.-én indulnánk stavrosba autóval.Valaki esetleg ebbe az irányba, \"Konvojba? :-)) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Udvarhelyi Gábor | 2012-06-11 18:52:00Tisztelt Györffy Árpád!
Pltvice-Pula táv.
Tervem az lenne, hogy Plitvicétől a 42-es úton mennénk el Vrbovsko-ig ahol csatlakoznánk az A6-ra és innen végigmennénk az A6-on Puláig.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha később csatlakozom be az autópályára akkor részarányosan kevesebbet fizetek? (Tehát nem kell kifizetnem pl a teljes Karlovac-Rijeka távot)
A 42-es út mennyire lehet jó minőségű? Nem vagyok jártas a horvátországi kisutakban.
Üdv.: Gábor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-10 20:50:00Kedves Takács Gábor!
Köszönöm a jelzést. Már számolom az árakat új táblázathoz. Ha valaki ráér, örömmel veszem.
Udvarhelyi Gábornak nem tudok mit javasolni.
Üdv Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Takács Gábor | 2012-06-10 20:41:00Az autópálya díjak a hét végével (2012.06.09) megdrágultak.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Udvarhelyi Gábor | 2012-06-10 20:27:00Sziasztok!
Zamárditól tervezek utat Karlovacig, hogy eljussak a Plitvicei-tavakhoz. (Karlovactól a nem fizetős részen mennék tovább.)
Kérdésem az lenne, hogy Plitvicétől szeretnék másnap Pulába menni akkor hogyan érdemes mennem ár/érték arányban, hogy jól jöjjek ki. Mikortól érdemes autópályára menni? Érdemes-e az A1-re menni alapból és utána rátérni az A6-ra vagy nem fizetős utakon eljutni vhova, ahol becsatlakozhatok az A6-osra.
Üdvözlettel: Gábor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-06 21:41:00Kedves Módi Tamás!
Nincs ilyen információm, de megkérdeztem levélben az illetékesektől. Ha válaszolnak itt megírom.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Módi Tamás | 2012-06-06 12:10:00Kedves Győrffy Árpád!
Rokonaim utaznának június végén Horvátországon át Montenegróba (Dobrota). Ezzel kapcsolatban szeretném Öntől kérdezni, hogy van -e információja arról, hogy mikor adják át az A1 autópálya Vrgorac-Metkovic közötti szakaszát (10,5 km)? Előre is köszönöm mielőbbi válaszát. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kaposi Ákos | 2012-06-06 11:25:00Tisztelt Máté Gergely,
Elvileg mindkét ország esetében irányadó az, hogy az országba történő belépés dátumától számitva az úti okmány/ebben az esetben útlevél érvényességi ideje a 6 hónapot meghaladja.
Az, hogy mennyire veszik ezt szigorúan az adott határátkelőhelyen nehéz lenne megmondani.
Egyéni elbirálással mindenképp megoldható az adott átkelőhelyen, de azért erre alapozni nem nagyon lehet...
Üdv,
kaposi Ákos Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-06 00:13:00Tisztelt Tamás!
Köszönöm a figyelmeztetést, teljesen igaza van. Javítottam a hibát.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Máté Gergely | 2012-06-05 22:11:00Tisztelt Uraim.!
Az lenne a fő kérdésem , hogy a 10 éves kislányomnak 2012.08.02.-ig érvénes az útlevele , a család többi tagjának palsztik kártyás személyi igazolványa van. Jelenthet-e gondot bármelyik határon az útlevél érvényességi ideje. Gondolok itt arra , hogy nincs-e valamilyen minimalizált érvényességi idő meghatározva( Pl a belépés dátumától számítva 3-6 hónap) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kardos Tamás | 2012-06-05 21:41:00Tisztelt Árpád!
Egy észrevételem lenne. Ön azt írja, hogy akik Letenye felől érkeznek azoknak az első fizető kapu Zágráb előtt az Ivanja Reka csomópontnál van. Szerintem pedig a Sveta Helena pontnál van. Az Ivanja Reka-i csomópontnál az Eszék felől érkezők fizetnek. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-04 20:51:00Tisztelt Tamás!
Nekem hangulattól függően 9-13 óra lenne. Hogy másnak mennyi, azt csak ennél is nagyobb tűréssel tudnám megmondani. Ha lesz biztosan szállásuk, és nem baj ha késnek, akkor tervezhet szűkebben is. Ha időre kell menniük, akkor inkább menjenek előbb, hátha többet kell pihenni útközben, vagy belefutnak egy baleset miatti dugóba.
Jó utat!
Oláh Balázsnak a boszniai átkeléssel kapcsolatban:
A Google Mapson túl is van élet! Menjenek nyugodtan, nem fogy el az út, legfeljebb az iratokat kérik ellenőrzésre - bár én korábban azt tapasztaltam, hogy az áthaladóktól még azt sem.
Jó utat Önöknek is.
Várjuk a tapasztalatokat, hogy a következő kérdezőknek okosabb választ adhassunk. :)
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: a szerkesztő | 2012-06-04 20:43:00Tisztelt Pintér Anett!
Most kivételesen egy valóban hozzáértő válaszolt.
Kedves Ákos!
Köszönöm a segítséget! :)
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: Kaposi Ákos | 2012-06-04 16:41:00Tisztelt Pintér Anett,
Mindenképp vegye fel a kapcsolatot Ukrajna budapesti képviseletével, mivel:
Kiskorúak kíséret nélküli beutazásához a világ egyes országaiba (ha azt a fogadó állam engedélyezi) általában az érvényes úti okmányokon, megfelelő anyagi fedezeten túl szükség lehet a szülők írásos hozzájárulására, továbbá azon személy megjelölésére (pl. a vízumkérelemhez csatolt meghívólevélben), esetleg tényleges kísérőre, aki a kiskorúról külföldön gondoskodni fog.
Nagyon sok országba NEM engedik be a gyermekkorúakat felnőtt kiséret nélkül. Amennyire tudom, Ukrajna is ebbe a csoportba tartozik, de lehet, hogy már változtattak a rendeleteiken - bár ezt kötve hiszem - , igy mindenképp meg kell őket keresni.
Üdv,
Kaposi Ákos Téma: trpanj ploce kompNév: Oláh Balász | 2012-06-04 10:51:00Tisztelt Győrffy Árpád,
Trpanj - ploce -ei kommpal kapcsolatban lenne egy kérdésem önhöz.
Budapest -Zágráb - Dubrovnik szakaszt szeretnénk autóval megtenni elsősorban éjszaka. Van lehetőség arra, nem a kompont hazsnáljuk, hanem ezen a rövid szakaszon Bosznián keresztűl megyünk Dubrovnikba? Google maps ugyanis nem jelöl utat egy bizonyos szakaszon.
Előre is köszönöm a segítségét, Oláh Balázs Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: Pintér Anett | 2012-06-04 09:04:00Tisztelt Szerkesztőség !
Érdeklődni szeretnék,hogy két kiskorú gyermekem(10 és 13 évesek) rokonokhoz mennének Ukrajnába. Milyen papírokat kell ehhez beszerezni, mivel csak ketten felnőtt kiséret nélkül utaznának ki. Kell e valamilyen nyilatkozat vagy bármi más hozzá? köszönettel Pintér Anett Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kardos Tamás | 2012-06-04 08:45:00Tisztelt Árpád!
Közben rájöttem én is, hogy ott nincs matrica, kicsit utána nézhettem volna jobban is. Esetleg még abban tudna segíteni, hogy körülbelül mennyi az út időben Miskolc-Biograd között? Téma: Böröcz Gabriella: Kirándulás Puchberg am Schneebergbe - Ausztria - 2010Név: Kovács Sándor | 2012-06-03 10:35:00Tisztelt Hölgyem/Uram!
Teljesen egyetértek. Csodálatos hely. Sajnos mi "csak" a vízesésre tudtunk időt szánni. Tervezzük a visszatérést.
Ha tudna valaki arról tájékoztatást adni, hogy a salamanderbahn Puchberg-i állomásánál fizetős-e a parkolás (ha igen mennyiért,mennyi időre), vagy a közelben (gyalogos megközelítés) hol lehet szgk-val parkolni (fizetős-e,mennyiért, mennyi időre)?
A segítséget előre is köszönve: Kovács Sándor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-06-02 21:38:00Tisztelt Tamás!
Én nem tudok horvát matricáról. Bérletet, jegytömböt lehet előre vásárolni, de ezeket alapvetően az évente egyszer nyaralni indulóknak találták ki. Állítólag június közepétől nagyon kedvezményesen lehet majd elektronikus útdíj fizető készüléket venni, de arról eddig még csak nyilatkozatok voltak - és az 500 kunás alsó határ sem igazán biztató.
Örömmel vesszük, ha tapasztalatait, esetleges új információit megosztja velünk.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kardos Tamás | 2012-06-02 20:54:00Tisztelt Árpád!
Mi most megyünk először Horvátországba és olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy az autópálya matricát interneten szeretném megvásárolni a www.tolltickets.com oldalról és ilyenkor melyik kapunál kell áthaladnom? Egyáltalán érdemes ezzel foglalkoznom vagy inkább a készpénzes megoldást válasszam a kapuknál? Téma: Mayer István: Medulin, Pula, Rovinj, Porec, Bale - Kirándulásokkal színesített isztriai nyaralás - Horvátország - 2011Név: Joci | 2012-06-01 13:24:00Meglepődve tapasztaltam, hogy a nyaralás leírásánál többször panaszkodtak a strandok problémájára, többször kirándultak is (egészen Porec-ig), erre 5 perc autózásra vannak Premantura-tól, ahol változatosnál változatosabb strandok vannak a Kamenjak fokon (ami egyben természetvédelmi terület, így nem meglepő módon), kristálytiszta tengerrel. Volt, hogy Porec-ről naponta jártunk le ide strandolni.
Pula-ban az amfiteatrum-mal szemben pedig ingyenes parkoló van, igaz ott kicsit keresni kell a helyet, mert többen szoktak lenni. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: stevie | 2012-06-01 00:06:00Nincs jó hírem, Ágota. A határ átlépéséhez mindenképpen útlevél vagy személyi igazolvány kell. A lakcímkártya és az igénylő adatlap eleve kiesnek, mert nem fényképesek, de a jogosítvány sem felel meg a személyazonosításhoz -- mert csak. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: stevie | 2012-06-01 00:00:00"Mi is tavaly Bulgáriába mentünk az Ön leírása alapján haladtunk az útvonalon. Belgrádnál a NIS táblánál jobbra fordultunk, azonban ott egy nagy kört tettünk míg a Nis-i autópályára rátértünk és valamilyen tranzit úton haladtunk. Egyáltalán nem olyan út volt mint amit Ön leírt. Tudna erről a szakaszról részletesebb és konkrétabb leírást adni."
Kedves Gréta,
a belgrádi városvezetés igyekszik a most elkészült körgyűrűre terelni a tranzit forgalmat. Időnként színes-szagos térképeket is osztogatnak a Belgrád előtti utolsó kapunál, de a tanácsom az, hogy az én leírásomat tessék követni, és ne a Tranzit táblákat. A város közepén áthaladni lényegesen egyszerűbb és gyorsabb, mint a belgrádi M0-n. Tavaly nyáron bekavart még az autópálya csatlakozásának építése (erre utalok is a szövegben), de most úgy néz ki, idén már ez is elkészül, és minden sima lesz.
Jó utat,
Stevie Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: M Ágota | 2012-05-31 20:16:00Tisztelt Uraim!
A kérdésem a következő. Görögországba, Sarti-ba utazunk és ellopták a személyi igazolványomat.Most csináltatok újat, de nem tudom, hogy az utazás időpontjáig megérkezik-e.
Esetleg a jogosítványommal, vagy lakcímkártyával , v a személyazonosító igazholvány igénylő adatlappal tudom-e igazolni magam, ha kérik a határnál. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: a szerkesztő | 2012-05-31 14:41:00Tisztelt Szabó Mária!
Javaslom, olvassa el Szekeres István írását. Ha itt nem hisz neki, külön kérdésre adott válaszát miért hinné el jobban?!
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Szabó Mária | 2012-05-31 11:31:00Kedves István!
1000 helyen láttam leírva, hogy Szerbiába és Bulgáriába utazáshoz elég a szem.ig. Napospartra szeretnénk utazni 2 kisgyerekkel és az utazási irodában azt mondta a hölgy, hogy jobban tesszük ha viszünk magunkkal útlevelet. Egy ismerősöm tavaly Görögországba utazott autóbusszal Szerbián keresztül és Tőlük is kérték az útlevelet. Akkor most hogy is van ez? Először utazunk egyénileg és nem szeretnék bajba kerülni 2 kisgyerekkel. Köszönöm a válaszát:) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-29 22:26:00Kedves Zsóriné Avar Marianna!
Ha nem Mohácsról indulnak, akkor Primosten közelebb van a horvát autópályán. A boszniai utat inkább azoknak ajánlom, akik Dalmácia déli részébe mennek, és nem zavarja őket, ha néha csak 50-60 kilométeres tempóval lehet haladni.
Horvátországban nem lehet gond, ha a gyermek is saját személyivel utazik, de a boszniai hírek ezzel kapcsolatban sajnos nem egyértelműek. Állítólag ott a gyerekeknél ragaszkodnak az útlevélhez. Hogy igaz-e ez, nem tudom. De ha kis esélye is van, akkor jobb rá felkészülni.
Én igazán nem értem, miért lehet ezzel probléma, hisz azért (is) lenne a külügyi szolgálatunk, hogy az ilyen helyzeteket rendezze.
Az én véleményem persze nem sokat segít probléma esetén.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: a szerkesztő | 2012-05-29 22:13:00Tisztelt Bohácsné Boros Tünde!
Javaslom, olvassa el a fenti írást, és ha úgy gondolja, töltse le, nyomtassa ki az angol nyelvű szöveget. Ha Önnek ez nem felel meg, javaslom, próbálkozzon más helyen, én többet nem tudok segíteni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szögi Ágnes | 2012-05-29 19:02:00Kedves Árpád,
Köszönöm gyors válaszát!
További minden jót kívánok!
Üdvözlettel:Szögi Ágnes Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: Bohácsné Boros Tünde | 2012-05-29 13:24:00Kiskorú gyermekem Egyiptomba utazik kérném önöket tájékoztassanak hol szerezhetem be a nyomtatványt a szülői engedélyezésünkhöz vagy ezt hol tehetjük meg mi szülők.Felnőtt kisérővel szeretne utazni.Köszönöm! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Zsóriné Avar Marianna | 2012-05-29 12:49:00Kedves Győrffy Árpád!
Nagy Horvátország rajongók vagyunk, 12 éve nyaralunk a tengerparton, de eddig mindig a horvát pályákon utaztunk. Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint a boszniai úttal mennyit spórolhatunk (km-ben és időben), ha Primostenbe szeretnénk utazni.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a legutolsó szabályok szerint 6 éves gyermek esetében Horvátországban és Boszniában kérhetik-e az útlevelet, vagy elegendő az új személyigazolvány.
Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: Zsóriné Avar Marianna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-28 19:04:00Tisztelt Szögi Ágnes!
Nincsen semmi probléma a boszniai szakasszal, csak a Google - és a jelek szerint más útvonaltervezők - máig nem vettek tudomást arról, hogy ott is van egy ország. Javaslom, tervezzen két szakaszban. Az első részt Klek-ig, a másodikat Zaton Dolitól. Klektől egyébként még kb. 75 kilométert kell megtenni Dubrovnikig.
Én egyébként inkább Szarajevónak mennék. Legalább valami szépet is látnának útközben.
Jó utazást!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szögi Ágnes | 2012-05-28 18:39:00Tisztelt Győrffy Úr!
Szeretném kérdezni, hogy ha Dubrovnikba megyünk
Horvátországon keresztül, akkor Ploce-nál kompot ajánl fel minden útvonaltervező gps készülék. Nem értjük, hogy miért nem jó Neum felé menni azon a rövid Bosnyák szakaszon megspórolva a kompra várakozási időt, egyebeket. Vagy talán arra most problémás az út?
mert mi 8 éve voltunk azon a szakaszon.
Köszönettel:Szögi Ágnes Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ramiz | 2012-05-28 08:47:00Tisztelt Győrffy úr!
Köszönöm válaszát!
Mi augusztus utolsó hetén megyünk,valószínű Ön előbb szerez tapasztalatot e téren.Addig is jó utat!
Üdvözlettel:Ramiz Téma: Szendrei Dávid: A tél kivételével mindig jó hely - Barcelona - Spanyolország - 2008Név: Tóth Péter | 2012-05-28 08:19:00Tisztelt Dávid!
Azt szeretném megtudni hogyan lehet eljutni a Cemetery Montjuic temetőbe?
Köszönöm a választ. Tóth Péter Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-28 01:06:00Kedves Ramiz!
Ezt a lehetőséget én is felvetettem a fenti írásban a \"Szlovénián (Ausztrián) át az Isztriára\" című részben.
A horvátok napokban ismertté vált barátságtalan díjemelési terve után még indokoltabb, hogy számoljunk a szlovén kerülő lehetőségével.
A júniusi díjemelés után Porecig várhatóan 13500 forint lesz oda-vissza a horvát autópályadíj. Ugyanez Szlovénián át a heti matricával 15 euró - 4500 Ft -, a havival 30 euró - 9000 Ft - plusz 32 kuna - 1350 Ft - az Umag és Baderna közötti szakaszért.
Tehát hetes matricával 7650, havi matricával 3150 forintot lehet spórolni az autópályadíjon. A távolság a Google szerint 10 kilométerrel hosszabb. Igaz, több a nem autópálya szakasz közben. Én június végén meg akarom nézni ezt a variációt.
Ha előbb megyek, beszámolok a tapasztalataimról.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ramiz | 2012-05-27 16:54:00Üdv!
Mi a véleményük arról,hogy Porecre Szlovénián keresztül is ellehet jutni.Számoltam és kb.5000 Ft-tal olcsóbb még úgy is ,hogy kb.40 km-el több az út.Szerintem a forgalom sem akkora,mint a horvát pályán.Azt tudni kell,hogy még nem voltam H.országban! Előre is kösz! Téma: 4 Vámos tanácsokNév: a szerkesztő | 2012-05-24 16:54:00Tisztelt Lovász Márta!
Postai szabályokról nincs semmi információm. A turista forgalommal kapcsolatban az USA budapesti nagykövetsége az alábbiakat írja:
"Az általános szabály az, hogy csak olyan gyógyszert vigyen magával, amelyre és amennyire szüksége van, se többet, se kevesebbet. Azoknak, akiknek olyan gyógyszerre van szükségük, mely függőséget okozó drogot, vagy narkotikumot tartalmaz (pl. néhány köhögéscsillapító, nyugtatók, altatók, antidepresszánsok, élénkítőszerek, stb.), a következő szabályokat kell betartaniuk:
Minden ilyen gyógyszert jelentsen be a vámon.
Minden ilyen gyógyszer legyen eredeti csomagolásában.
Csak olyan mennyiséget vigyen magával, mint amennyire egy azonos egészügyi problémától (pl. krónikus fájdalom) szenvedő embernek általában szüksége van.
Kérjen orvosától receptet, vagy írásos nyilatkozatot, mely igazolja, hogy a gyógyszert orvosi előírásra szedi, és arra az utazás alatt is szüksége van ahhoz, hogy megfelelő egészségi állapotát fenntarthassa.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak olyan gyógyszert vihet be, melyet az USA-ban is legálisan felírhatnak."
A fentiek alapján én nem tartom életszerűnek, hogy postán másnak legálisan lehessen küldeni, hisz eleve csak olyant lehetne, amit ott is felírhatnak. Egy kint élő személynek az indokoltság igazolásául szolgáló receptet sem nagyon tudnák biztosítani.
Az egy más kérdés, hogy mi akad fenn egy esetleges ellenőrzésen.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Lovász Márta | 2012-05-24 14:04:00 Érdeklődnii szeretnék, hogy Amerikába/Washington DC/be három havi fogamzásgátló tablettát postai úton engedélyezett e küldeni?
Előre is köszönettel válaszukért
Lovász Márta Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-23 22:04:00Kedves Gizi!
Budapesttől Omisig 8-11 óra az út a pihenőktől, tempótól függően.
Az osztrák statisztikai hivatal elemzése szerint a horvátországi árak magyarországinál egyharmaddal drágábbak, így lehet haszna a spejzolásnak.
A korábbi durva beviteli korlátozások gyakorlatilag megszűntek. Erről bővebben itt olvashatsz: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=423
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Oroszné Kardos Ágnes és Orosz József: Vonattal Montenegróba - 2010Név: oláh robi | 2012-05-22 14:16:00üdv. ezek az oroszok tudnak valamit! nagyon jól megirták ezt a kis történetet nagyon tetszett köszi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Orgovánné P. Gizella | 2012-05-22 13:00:00Sziasztok!
Omisba utazunk augusztus végén 3 kisgyerekkel, és szeretnék segítséget kérni, hogy most mi a szabály Horvátországban az élelmiszerbevitellel kapcsolatban? Lehet főtt ételet, felvágottakat bevinni? Érdemes egyáltalán,.. milyenek az élelmiszer árak, hogyan járok jobban? Budapesttől Omisig mennyi idő az út?
Köszönettel: O. Gizi Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Stevie | 2012-05-22 08:26:00A plasztik személyi igazolvány elfogadásával már jó egy éve nincs probléma a macedón határon sem. Abban sem látok semmi kockázatot, hogy családon belül más okmányokkal utazzatok.
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Oláh György | 2012-05-21 22:14:00Tisztelt Uraim!
Az lenne a kérdésem, hogy mennyire nehézkes plasztik személyivel átkelni a Szerb, de inkább a Macedón határon?
A két lányomnak akik kiskorúak van útlevelük, de a feleségemnek és nekem nincsen.Problémába ütközik-e a személyivel való belépés a Macedónokhoz vagy mennyire lehet gond a vegyes okmány egy családban?
Tisztelettel
Oláh György Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-20 22:04:00Tisztelt Zemlényi Gyöngyi!
Én továbbra is úgy tudom, hogy ha csak Horvátországba mennek, akkor elég a személyi igazolvány a gyerekeknek is, mert nincs életkori korlátozás az érvényességénél. Probléma esetleg akkor lehetne, ha Dalmácián átutazva érintenék a beékelődő boszniai területet, mert ott a gyerekek esetében valóban kérhetnek útlevelet.
Természetesen mindez csak egy magánszemély véleménye.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Zemlényi Gyöngyi | 2012-05-20 12:51:00Jó napot kívánok!
Segítségét kérném, 12 éves gyermekemmel jún.29-én 2 napra Zagrabba utaznánk, úgy tudtam személyi ig. elég részére, folyamatban van. Egyik honlap szerint útlevél szükséges kk.gyermek részére.
Mielőbbi válaszát köszönöm: Z.Gyöngyi Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Pap László | 2012-05-18 18:35:00Kedves Miklós!
Nagyon hasznosnak találom a leírtakat! Még jobban felkeltette az érdeklődésemet Montenegro iránt.
Szeretném megkérdezni Tőled, az apartman nevét,elérhetőségét.
Üdv.
László Téma: Korpás Károly: Négy nap a világ legdrágább városában - Oslo, Sandefjord, Larvik - Norvégia - 2008Név: sasvári klára | 2012-05-18 10:37:00csodálatos ország, csodaszép helyekkel.csak kissé hideg!! imádtam ott lenni!! jó pár hónapot eltöltöttem itt! Téma: Szerbia autópályaNév: Kaposi Ákos | 2012-05-16 14:21:00Kedves Árpád,
Igen, olvastam Szekeres Mester irását, de akkor még nem adták át ezt a szakaszt (illetve még most sem teljesen kétirányú). Mostantól azonban gyakorlatilag erre vezet rá az autópálya és ha valaki nem az elkerülőt - és a plusz kb 20km-t - akarja választani, annak még időben le kell térnie róla és menni a szokott útvonalon.
A határon már most torlódás várható, a május 13-i hétvégén kb 1.5 órás várakozás volt...:(
Üdv, Ákos Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Kovács István | 2012-05-16 07:32:00Tisztelt Szerkesztő!
Érdeklődnék hogy 2012-re az elemzés mikorra várható,
mert július 13-án indulnánk Burgaszba és nagyon fontos lenne a határon történő várakozás elkerülése.
Köszönettel: István Téma: Szerbia autópályaNév: a szerkesztő | 2012-05-15 16:54:00Kedves Ákos!
Szekeres Mester is foglalkozott a kérdéssel egy március 29-ei bejegyzésében. De, mint tudjuk, több szem többet lát - és többet mutat. Köszönjük.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szerbia autópályaNév: Kaposi Ákos | 2012-05-15 14:40:00Nem tudom, hogy valaki esetleg irt-e már róla, de átadták a Belgrádi elkerülőt. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem kell végigautózni a városon, hanem a bevezetőnél egyenesen rávezet az út az elkerülőre ami csatlakozik a korábbi "kamionos tranzit" úthoz. Az új autópályarészt a navik még nem ismerik, de a régi tranzitutat már igen. Figyelni kell arra, hogy autómatikusan próbál majd mindenkit visszavezetni a régi útra, de az őj szakaszon látható módon kirakták a "NIS" felirtú táblákat.
Nekem személy szerint nem tetszik ez a megoldás, de ha elkerülhető vele a belgrádi dugó, akkor megéri ezt választani. Aki ragaszkodna a régi úthoz, annak a bevezető előtt le kell hajtania és úgy tud rákanyarodni a régi útra.
Jelenleg - 2012.05.15 - folyamatban van a régi autópálya belgrádi kivezetőjének a felújitása, igy ha valaki ezt a bejáratott utat választaná, számolni kell az esetleges torlódással. /Ami pl a múlt héten 2 km-es volt.../ Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: János | 2012-05-10 18:33:00Köszönöm válaszát Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-05-09 23:04:00Kedves ?!
Nem kérdezett semmi rosszat. Csak névtelenek beírását nem szoktam észrevenni - ahogy ezt a hozzászólások felvezetőjében olvashatja.
Egyébként a személyi igazolvány használatánál nincs életkori megkötés.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: dzson | 2012-05-09 21:51:00Kedves Árpád !
Lehet,hogy valami rosszat kérdeztem ? Azt hittem ,hogy ezen a fórumon kapok választ mert jelen pillanatban ez a kérdés nyugtalanít a legjobban.
Vagy a kérdésem esetleg nem válaszolható meg ? Téma: Békési Andrea: A román tengerpart a Fogarasi-havasokon át - Costinesti, Constanta, MamaiaNév: Timea | 2012-05-09 21:00:00Gratulalok,nagyon jol megcsinaltad!:) En is voltam mar Costinesti-en,es iden nyaron is megyek,nagyon szeretek ott! Téma: FinnországNév: Miklós Denut | 2012-05-09 08:21:00A télnek lassan vége és a weboldalunk még mindíg müködik, söt nagyon is jól. Most két dolog miatt írok, egyrészt a weboldal magyar részének elérhetösége megváltozott:
http://whatsupfinland.org/hungarian/
Másrészt szükségünk lenne magyar szerkesztökre, ha esetleg tudsz valakit akinek lenne napi 1-2 óra ideje, hogy bevállaljon egy kis önkéntes munkát. Angolról vagy Finnröl kéne fordítani cikkeket napi rendszersséggel 2-3-at.
Kellemes nyarat! Téma: Olaszország, CaorleNév: a szerkesztő | 2012-05-07 21:31:00Kedves Iván!
Én sem jártam mostanában Olaszországban. Régebben is sátraztunk, amikor magunk gondoskodtunk a szállásról. Így sajnos nem tudok segíteni.
Több szerencsét mással!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Olaszország, CaorleNév: Imhof Iván | 2012-05-07 17:08:00Kedves Árpád!
Olaszországi, konkrétan Caorle és környéki nyaralást tervezünk és érdeklődnék, tudna-e valami információval szolgálni arról, hogy hol lehet mérsékelt árú szállást találni, illetve mivel még sose jártam Olaszországban, mire kell vigyázni szállásfoglalás és az utazás során, milyen buktatók lehetnek, amik nem úgy működnek, mint mifelénk.
Valamint még az is nagy segítség lenne, milyen környékbeli kirándulásokat érdemes tenni.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Imhof Iván Téma: zb Bakony - Erdők a Bakonyban és a Balaton-felvidékenNév: a szerkesztő | 2012-05-06 21:08:00Tisztelt Körmendi József!
Ez sajnos meghaladja az én tudásomat.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Fazekas Gréta | 2012-05-06 17:45:00Kedves Szekeres Úr!
Mi is tavaly Bulgáriába mentünk az Ön leírása alapján haladtunk az útvonalon. Belgrádnál a NIS táblánál jobbra fordultunk, azonban ott egy nagy kört tettünk míg a Nis-i autópályára rátértünk és valamilyen tranzit úton haladtunk. Egyáltalán nem olyan út volt mint amit Ön leírt. Tudna erről a szakaszról részletesebb és konkrétabb leírást adni. Segítségét előre is köszönöm!
Üdv.: Fazekas Gréta Téma: zb Bakony - Erdők a Bakonyban és a Balaton-felvidékenNév: Körmendi József okl építőmérnök | 2012-05-06 17:23:00T. cím !
az erdei fenyő és a cser javasolt telepítési idejét szeretném látni.
köszönettel : Körmendi J Téma: Inváziós naptárNév: Csík Róbert | 2012-05-05 06:04:00Tisztelt Szerkesztők!
Mikorra várható az idei török inváziós naptár.
Óriási segítséget jelentett az utóbbi években.
Köszönettel:
Csík Róbert Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2012-05-04 20:35:00T. Marosvári István!
A büntetési tételeknél olvasható, hogy milyen megsértett szabályra vonatkozik. Javaslom, hogy az ott található paragrafusokat, bekezdéseket vesse össze a KRESZ megfelelő pontjával - vagy fordítva. Én tálaltam hozzá az adatokat.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Marosvári István | 2012-05-04 17:01:00T szerkesztő. Mennyi büntetési tétel szabható ki annak aki nem tartja be a legkissebb követési távolságot és közúti balesetet szenved ez miatt. A baleset nem súlyos. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Borsos Marianna | 2012-05-02 09:45:00Kedves István!
Mi az idén Aranyhomokra utazunk a Hotel Bonitába.Bármilyen információt szívessen vennék a hotelról ill.magáról Aranyhomokról.Válaszát előre is köszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: stevie | 2012-05-01 09:45:00Kedves Béla,
a román határon kell matricát venni, a 7 napos 3 EUR, a 30 napos 7 EUR. További info magyarul itt: https://www.roviniete.ro/hu/
Az utazással kapcsolatos észrevételeimet beleírtam a szövegbe, konkrét útvonalat nem szívesen ajánlok.
A szeptemberi időjárásról is csak általánosságot tudok mondani: alapvetően olyan az időjárás, mint Magyarországon. Szeptember elején tipikusan még meleg van, de nyilván nem tudom garantálni sem az esőmentességet, sem a fürdésre alkalmas tengervizet.
A Fekete-tenger specialitása, hogy ősszel erős szelek érkeznek a tenger felől, de ezek inkább szeptember végén, október elején jelentenek gondot.
Jó utat,
Stevie
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: dzson | 2012-04-30 20:24:00Tisztelt Győrffy Árpád !
Régebben voltunk Horvátországba a feleségemmel még kettesben nos azóta van kettő gyerkőc . Az egyik 11 a másik 6 éves.
Lenne egy olyan kérdésem,hogy nekik is elég az új kártyás személyi igazolvány? Mert az van nekik. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-04-30 18:37:00Kedves József!
Szerintem 35 kunába kerül kocsival.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Árki József: Kréta - Görögország - 2002Név: Ónodi Ágnes | 2012-04-30 07:18:00Csodálatos az írásod e valóban KRÉTAI KRÉTA SZIGETRŐL.
Minden túlzás belefér a leírásokba. Ne cáfoljatok meg semmit. Minden igaz ott. Még az is, ami nem, az is igaz ott!
/14 évig éltem ott./
Téma: zh Biztosítás - Az ittas vezetőtől behajtja a biztosító a kár ellenértékét - 2012.04.06.Név: Fazakas László | 2012-04-29 15:11:00Ha viszont nem vállalja fel az okozott kár térítését a biztosító, illetve azt utólag többnyire behajtja az autóson, akkor tulajdonképpen mire fel kell egyáltalán biztosítást fizetni? Hogy jól éljen az a sok biztosítós naplopó?
Pedig akár abba is lehetne hagyni ezt a szélhámosság dolgot, hogy biztosítás! Mert akkor valójában mi ellen biztosítanak? Az autóst a pénze ellen?
Régebben az üzemanyagok árába volt mindez beépítve, így aztán mindenki annyit fizetett, amennyit autózott.
Annál igazságosabb még egyik biztosítás sem volt! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: R. József | 2012-04-26 17:02:00Kedves Árpád.
Én csak Eszéktől Zupanjáig használnám az autópályát. Esetleg van információja róla, hogy ezen a rövidebb szakaszon mennyeibe kerülne a használt? Téma: zh Románia - Tovább építik az észak-erdélyi autópályát - 2012.04.04.Név: Fazakas László | 2012-04-24 19:08:00Mi a tavalyi nyaralás után "megnéztük" magunknak a Kolozsvárt elkerülő, már elkészült autópályát. Mit is mondhatnék rá? Ez afféle "balkán tipusú" autópálya. Vadkerítés van is, meg nincs is, a csaknem 60 kilométeren sehol egy benzinkút vagy pihenőhely.
Mondjuk forgalom se volt rajta túlzottan, így rendesen lehetett söpörni rajta, ahogy csak a motor bírta. Fizetni természetesen nem kell érte, mert Romániában az általános útdíj-kötelezettség (Rovinieta) okán a működő autópályák is beletartoznak ebbe, tehát ezért még külön pénzt már sehol nem szednek.
Kiváncsi leszek, ha majd Magyarországon nemsokára bevezetik az oly sokat hangoztatott e-matricát, ami az összes útra nézve kötelezővé lesz, vajon a most fizetős autópályák a továbbiakban majd ingyenesek lesznek? Vagy akkor az úthasználatért az utak kezelője már háromszorosan szedi be a díjat?
Az egyik díj az üzemanyagok árába lett valamikor régen beépítve, a másik a januártól már 10 naposra drágult autópályamatrica lenne - és akkor jönne még hozzá ez az e-dolog. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Széles Béla | 2012-04-23 16:14:00Üdvözlöm István!
Mi az idén szeptember első hetében mennénk Napospartra autóval.
Mivel Szabolcs megye leg Keletibb részéről indulunk,ezért Románián át utaznánk.Érdekelne a véleménye a román utazásról,vagy esetleg van e valami tanácsa konkrét utvonalról?
Érdekelne a román útdíj,hol lehet kifizetni,adnak e róla valami nyugtát,vagy matricát?
Másodsorban a szeptember eleji időjárásról kérdezném,hogy meleg van e még olyankor?
Már hallottam olyat is,hogy a szeptember gyakran esős és hűvös is van.
Előre is köszöm válaszát!
Tisztelettel:Béla Téma: Szendrei Dávid: A tél kivételével mindig jó hely - Barcelona - Spanyolország - 2008Név: Dr Szalai György | 2012-04-22 20:16:00Tisztelt Szirmai Dávid!
4 tagú családommal júniusban megyünk 8 napra Barcelonába.1 hónapja olvasom az útikönyveket, s olvasom az internetes oldalakat.Tud-e ajánlani hangulatos éttermeket, kávézókat, további spanyol ételspecialitásokat?
Előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Dr Szalai György Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2012-04-19 21:27:00Kedves Anna!
1. Nem értek hozzá.
2. felhívnám a Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv központi ügyfélszolgálatát - telefon: +36-1-288-5100 - és megkérdezném őket. Azért kapják tőlünk a fizetésüket, hogy segítsenek.
3. Mindenképpen elmennék az orvoshoz, tisztáznám, hogy az ottani egészségbiztosítási rendszerhez tartozik-e, és megkérdezném, milyen terhe lesz a munkájának rám nézve. Neki ezt tudni kell. Én csak annyit tudok, ami itt fenn olvasható, hogy 10 euró kezelésenként a vizitdíj.
A számlát szerintem a magyar egészségbiztosító fogja kifizetni a német biztosítónak. Ehhez persze az is kell, hogy Önnek ne csak európai kártyája legyen, hanem érvényes biztosítása is legyen mögötte itthon.
Jó egészséget!
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: SzAnna | 2012-04-19 20:47:00Azt szeretném kérdezni hogy Németországban egy háziorvos antibiotikumot felirt amitöl nem lettem jobban-igy nögyogyászhoz meg urologushoz kellene mennem de nem merek mert nem tudom hogy utána küldik-e majd a számlát.az urologus nem találta meg a bajom ami azota is fenn áll a nögyogyászhoz kellene mennem aki citologiát meg nem tudom még miket akar csinálni.Mehetek-e vagy várjam meg a május végét igy-amikor is majd haza tudok menni ? Köszönöm ha válaszonak mert már se nappalom se éjszakám.Az europai unios kártyám van azt elfogadta az orvos de hogy jön e valami számla majd utolag azt nem tudom. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2012-04-18 19:01:00Tisztelt Kovács Mária!
Ahogy többször írtam, én csak készítem, szerkesztem ezt az oldalt. Ha hasonló helyzetbe kerülnék, akkor mindezt tértivevényes levélben közölném az említett hatóságokkal, csatolnám a rendelkezésre álló dokumentumok másolatát, beírnám az ismert adatokat, és megkérdezném tőlük, hogy ilyen helyzetben mit kell tennem. Ha megjött a válasz, annak megfelelően cselekednék. Annak itt az égvilágon semmi jelentősége, hogy "egyébként szóltam a rendőrségen és az okmányirodán is".
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Kovács Mária | 2012-04-18 18:32:0051§1. bek.-hez kérdésem: válófélben lévő férjem használja a szgk-t, aminek ő a tulajdonosa, én az üzembentartója. Számtalanszor próbáltam, hogy rendezzük, nem hajlandó aláírni, hogy lemondok az üzembentartásról. Ő fizette eddig a gk-val kapcsolatos költségeket, de a kfb. megszünt nemfizetés miatt. Én munkanélküli vagyok, ő külföldön dolgozik, igen jó keresettel. Mit tudok tenni,hogy ne engem büntessenek, ha egy igazoltatásnál kiderül, hogy nincs kfb., amiről én egyébként szóltam a rendőrségen és az okmányirodán is?
Kérem, szíveskedjenek tanácsot adni. Köszönettel: Kovács Mária Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: a szerkesztő | 2012-04-18 14:23:00Kedves József!
Alapvetően nincs vitám veled.
Ma hazánkban valóban úgy tűnik, hogy a bűnt nem a konkrét cselekmény társadalmi veszélyessége, hanem a mivel lehet gyorsabban, biztosabban pénzhez jutni szemlélet alapján üldözik. (Ez nem most kezdődött. Hogy nevet is említsek, emlékezzünk csak arra, hogy Kontrát Károlynak már volt egy jeles elődje Kondorosi Ferenc személyében.)
A jelenlegi helyzet kialakulására én több magyarázatot látok.
- az illetékes politikusok, államigazgatási vezetők, jogszabály fogalmazók ennyire buták, pitiánerek, rosszindulatúak
- amelyik nem ennyire buta, pitiáner, az egyszerűen erkölcstelen és rosszindulatú, ha hagyja, hogy buta és pitiáner társai ezt csinálják. (Magát kimenti kapcsolataival és vagy a közpénzen vett lézerblokkolókkal, mentelmi joggal és más megoldásokkal)
A fenti magyarázat helyett - mellett - lehet az is
- a rendszer kitalálói valójában nagyon okosak. Az ilyen intézkedésekkel akarják még inkább a félelem légkörét megerősíteni, mert azt hiszik, hogy akkor működik hatékonyan egy ország, ha mindenki minden szabályt vita nélkül betart. (Persze, ez rájuk nem vonatkozik.) Nemcsak az állampolgár fél, húzza össze magát akár egy rendőrt meglátva, a rendőr is retteg, mert érzi, hogy legkisebb probléma esetén találnak azonnal okot a megfenyítésére. Ráadásul meg is alázzák folyamatosan
Emlékeim szerint ugyanilyen módszerekkel próbálták stabilan tartani a szocializmust az 1960-70-es években. Hasonlóan működött a sorállományú honvédség is, ahol legfelülről sohasem a legalul lévőket - a kopaszokat - büntették, hanem a közben lévő kápókat, az öregeket vagy az öregek a gumikat. Majd azok azután rendet tartottak lent is. Ezzel még a csíráját is elfojtották a gondolkodás, mérlegelés, együttműködés lehetőségének. Ez persze egybevallottan parancsuralmi rendszerben inkább elfogadható, mint egy állítólagos demokráciában, ami a nemzet javát szolgálja.
Azt sem zárom ki, hogy illetékes vezetőink valóban irántunk és a nemzet iránt való őszinte jóindulattal teszik, amit tesznek velünk. Ám ebben az esetben jöhetnének már az orvosok - az elmeosztályról.
A leírtak alapján én fenntartom, hogy meg kell próbálni betartani még azokat a szabályokat is, amik ésszerűtlenek vagy megsértésüknek nincs valódi jelentősége.
Egyszerűen ki kell bekelni ezt az időszakot, illetve bízni kell abban, hogy jön még olyan korszak, amikor szellemi és lelkibeteg emberek helyett valóban a társadalom érdekeit mérlegelő politikusok és közigazgatási szakemberek kerülnek meghatározó pozícióba.
A jelenlegi felelősöknek - legyenek akár közvetlen elkövetők vagy statiszták - pedig jelezzük minden módon - ismeretségi körünkben akár közvetlenül is -, hogy nem tartjuk őket sokra.
Ezen az oldalon nem szoktam ilyen ügyekben véleményt mondani, de én is úgy gondolom, hogy a hallgatás sem segít. Ugyanakkor jelzem, hogy a név nélkül érkező, vagy az általam szélsőségesnek ítélt, nem vállalható hozzászólásokat törölni fogom.
Győrffy Árpád
Téma: zh Közlekedés - szabálysértési bírságok helyszíni és feljelentéssel összegei tételei - 120406Név: Kiss József | 2012-04-18 12:51:00Kedves Cikkíró!
Ha holnapután T. parlamentünk jogszabályban bevezeti a " ... told le a gatyád , mert nyíltszíni " ANUS " vizsgálat következik ..."szabályt , vajon akkor is ez lesz a megállapításod , mint amit a cikk elején tanácsolsz ???
- idézek [ felhívjuk a figyelmet arra , hogy a pénzbehajtó állam , pénzbehajtó rendőrsége ellen a leghatékonyabban azzal védekezhetünk , ha nem sértjük meg a szabályokat ] idézet vége
Úgy gondolom , hogy ami most zajlik kishazánkben , az a megszüntetett sárgaházból kiszbadultak ( idióták)"forradalma" és nem az emberi értelem terméke .!
Nincs hét , hogy valahol , valamilyen szabály ne változna .
Szinte minden rendelet követhetetlen , egymásra utalgatnak , kihúznak , betoldanak részeket, miközben maga a cél már nem is az aminek az adott szabály legelőször megteremtődött.
Minden jogszabályalkotó igyekszik túllicitálni a másik büntetési tételeit ( mindezt persze a mi érdekünkben )
Eközben alamuszi , sunyi kamerások lézerezgetik a közlekedőket - természetesen ott , ahol a kb. tíz éve elavult közlekedési szabályok káoszt okoznak .
Megjelentek az IQ hiányos , paradicsommadárnak öltözött (rikító sárga)közterület-felügyelők , a hetvenes évekből leselejtezett (röhelyes) tányérsapkáikkal, és izzé-porrá vizslatják a fuvarozókat egy kis meglazult ez az miatt hátha lehet egy izmos bírságot kiszabni .
Nem is sorolom tovább, mert agyvérzést kapok !!
Szégyen , hogy egy olyan országban kell éljek , ahol a kockát próbálják gurítani , miközben a golyót ölben cipelik .!!! Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2012-04-15 18:45:00Tisztelt Szabó Richárd! Annyiban pontosítom a korábban írtakat, hogy nem 2,5 hanem 3 métertől kell matricát váltani, ha egyébként a motor teljesítménye nem nagyobb 5 KW-nál.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-04-15 12:15:00Kedves Tamás!
A Horvát Idegenforgalmi Közösség a júliusi szombatok mindegyikére nagy forgalmat jósol a délelőtti és délutáni napszakokra egyaránt. Ha nem akarnak Zágrábból reggel 5-6 óra felé indulni, akkor nagy eséllyel belefutnak egy jelentősebb dugóba az első kapunál. Az említett utat én nem ismerem, de örömmel olvasnék a tapasztalatairól.
Amióta a fontosabb isztriai utakat autópályává bővítették, én nem hallottam jelentősebb dugókról. Legfeljebb balesetek miatt. (A 10-15 perces várakozásoknak meg bele kell férni egy ilyen hosszú utazásba.)
A szombati visszaút idejét nehéz jól kiválasztani. Mivel sokan kísérleteznek optimális időpont megválasztásával, júliusban minden napszakban lehet csúcsforgalom.
Én inkább minél tovább kihasználnám a tengerpartot, de egyúttal lelkileg, üdítővel, szendviccsel, üzemanyaggal, autónak és magamnak is hűtővízzel felkészülnék az esetleges megállásokra.
Jó utat, várjuk a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád Téma: Milka Péter: Aradról a sarkkörön túlra - Németország, Dánia, Norvégia, Svédország - 2010Név: Denke Gergely | 2012-04-14 20:44:00Érdekes olvasni mások leírását "ismerős" vidéken. Nagy pechjük volt az időjárással, nekünk évekkel korábban óriási szerencsénk - amit most még jobban értékelek.
A képek különösen tetszettek! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Marton Tamás | 2012-04-14 14:59:00Kedves Árpád!
Júliusban pénteki napon indulnánk Horvátországba. Zágráb mellett Samoborban állunk meg egy napra, és indulunk szombaton MEdulinba. Kérdezném, hogy van-e azirányú tapasztalta, hogy szombaton Zágrábtól mikor lenne érdemes elindulni Medulinba, hogy a nagy dugókat elkerüljük. Samobortól találtam egy 20 perces utat, amin ki lehet kerülni az első kaput az A1-en, így az megúszható. Reggel mikrotól van csúcs, és az Isztrián hol lehet dugóval számolni?
Visszafelé Medulinból szombati napon milyen indulást ajánlana?
Köszönettel!
Tamás Téma: Milka Péter: Aradról a sarkkörön túlra - Németország, Dánia, Norvégia, Svédország - 2010Név: Paulini Ildikó | 2012-04-14 11:10:00Jó stíusban megírt, igazi kedvcsináló olvasmány! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: stevie | 2012-04-12 19:51:00Kedves Zsolt,
Én is hallottam olyan esetről, hogy a határ előtti utolsó benzinkútnál nem fogadták el a bankkártyát, műszaki hibára hivatkozva. Ilyenkor az ügyfél euróval fizet, a benzinkutasok által improvizált árfolyamon.
Ez az eset azonban semmiképpen sem volt mindennapos, még csak gyakorinak sem nevezném.
Két megoldás van:
1) minden bankkártya kiadó lehetővé teszi a bankkártyás fizetést akkor is, ha éppen nem működik a terminál. Ilyenkor a kutasnak fel kell hívni egy telefonszámot és bediktálni a kártya adatait. Bizonyos esetekben szükség lehet más azonosítóra is, elsősorban a kártya mögötti bankszámlával kapcsolatban. Velem már történt ilyen (Nyugat-Európában), egy pár percig eltartott, de végülis gördülékeny volt. Kérdés, hogy ezt el tudjuk-e magyarázni egy macedón benzinkutasnak...
2) egy dolog biztos: dénárban kp-vel mindig lehet fizetni. Érdemes egy tankolásnyi eurót dénárra váltani a határon, és nincs gond.
Üdvözlettel:
Szekeres István
Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Paulini Ildikó | 2012-04-12 14:48:00Kedves Zoltán!
Sajnos a menetrendre/árakra már nem emlékszem, de a www.trenitalia.com honlapon próbáljon meg keresgélni, angolul is elérhető.
Üdvözlettel: Ildikó Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Karsai Zsolt | 2012-04-12 12:50:00Tisztelt Szekeres I. és Győrffy Á. Urak!
A közeljövőben utaznánk Tolóba és a kedvezőbb üzemanyagárak miatt Macedóniában szeretnénk tankolni,és bankkártyával fizetnék. Vajon lehetséges-e a kártyás fizetés az üzemanyagtöltő állomásokon, vagy a külföldieket visszautasítják terminálhibára való hivatkozással?
Segítségüket előre is köszönöm!
Tisztelettel: Karsai Zsolt. Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2012-04-12 12:02:00Tisztelt Szabó Richárd! Gyakorlott hajósok megerősítették, amit a szabályokból magam is gondoltam, hogy a matrica váltásra nem kötelezett - A 2,5 méternél rövidebb vagy 5 kW teljesítménynél kisebb motorral rendelkező hajóra - nem kell jogosítvány. Az ennél nagyobbra eleve előírják.
Várjuk a beszámolójukat tapasztalataikról, élményeikről.
Jó szelet és olcsó gázolajat!
Győrffy Árpád Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Szala Zoltán | 2012-04-11 20:58:00Kedves Iidikó!
Nyáron a kicsiny családommal Toszkánába megyünk nyaralni. Lassan minden program összeáll, de a közlekedés ill. a vasúti közlekedés a városok között sötét folt nekem. Cecina mellett leszünk, Sienáig esetleg Pisáig eljutunk autóval, de Firenzébe talán egyszerűbb lenne vonatozni. Valamiféle menetrendre ill. jegyárakra lenne szükségen, hogy kalkulálni tudja.
Előre is köszönöm a segítséged.
Üdvözlettel: Szalai Zoltán Téma: Mohl Miklós dr.: Barcelona és Costa Maresme utószezonban - Spanyolország - 2010Név: Gyetvay Györgyi | 2012-04-11 12:43:00Nagyon-nagyon tetszett az igen szinvonalas és tartalmas
utibeszámló(Calella-Barcelona)
Volna viszont egy kérdésem, nem tudom, hogy jól értettem-e, hogy a 4 zónán belül a T1 is használható (amennyiben persze az időtartamba belefér...
Tehát pl. Barcelonából vagy St Adria Besosból elmehetek Pineda de Mar-ba T1 jeggyel?
Azért nem értem, mert akkor kivenné meg a sokkal drágább 4 zónás jegyet?
Válaszát előre is nagyon köszönöm
üdvözlettel
Gyetvay Györgyi
Téma: Németországba szeretnék eljutni WörthNév: Manhercz Ottília | 2012-04-10 09:57:0016-án szeretnék eljutni,amennyiben lehetséges háztól-házig Téma: Horvátország - hajózásNév: Szabó Richárd | 2012-04-08 16:26:00Üdvözlöm azután szeretnék érdeklődni , hogy Horvátországban mi az a hajó hossz méret és motor teljesítmény amire még nem kell jogositvány előre is köszönöm mihamarabbi válaszát Szabó Richárd. Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: a szerkesztő | 2012-04-05 22:52:00Tisztelt JF!
A szöveget a maga idején hivatalos közleményből vettem át, így én is csak a magam esze szerint tudom értelmezni, és hasonló eredményre jutottam, mint Ön.
Reméljük, a vámosok is ugyanilyen eredményre jutnak.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Justin Ferenc | 2012-04-05 22:37:00Hogy kell értelmezni az alkoholos italok 1. pontját. Behozható 4 üveg 25 %-os alkohol tartalmú likör? Mivel a 4x25=100, tehát ez felel meg alkohol tartalomban az 1 liter tisztaszesznek.
Válasukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel: JF. Téma: Birinyi János: Duce - Horvátország - 2006Név: Franci | 2012-04-04 15:23:00Szia,
a szállásotokról valami elérhetőséget tudnál írni?
Köszönettel
Téma: húsvét, SzerbiaNév: Kaposi Ákos | 2012-04-03 14:39:00Húsvéttal kapcsolatban elfelejtettem :)
Nagyon komoly forgalomra és több órás várakozásra kell felkészülni! Már a mostani /április 1-i/ hétvégén is 3!! órás várakozás volt /Röszke/, ez csak rosszabb lesz a húsvéti szabadság alatt.
Még ugyan messze van, de aki Májusra tervez, ne felejtse el, hogy Május 5-6 választás Szerbiában! nem biztos, hogy egyszerű lesz átmenni Belgrádon. Téma: húsvét, szerbiaNév: Kaposi Ákos | 2012-04-03 14:35:00Sajnos az autópálya még nincs kész teljesen Belgrádig, rövid szakaszon ugyan, de le van szűkitve az út. Ezen a szakaszon előszeretettel álldogálnak a szerb rendőrök, mivel sebességkorlátozás is van...
Viszont ismét dolgoznak Szerbiában a Tabanovce-i /Macedon-Szerb/ átkelő után az útón, remélhetőleg a nagy nyári rohamig át tudnak adni majd egy újabb szakaszt az autósoknak. /és motorosoknak, buszosoknak, stb :) )
Belgrád előtt nagy rohammunkában vannak, gondolom épitik a körgyűrűhöz csatlakozó elkerülőt.
És nagyon úgy tűnik, hogy nyárra minimum 1 - de inkább 2 - új fizetőkapuval kell majd számolni Belgrádig :(( Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: a szerkesztő | 2012-04-03 10:21:00Talán a héten.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Bálint | 2012-04-03 10:14:00Üdv,
2012-re vonatkozóan mikor lesz elérhető hasonló elemzés? Hasznos lenne, szeretettel várjuk :D
köszi előre is,
Bálint Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Stevie | 2012-03-29 17:01:00Kedves Imre, nincs különbség tavaly őszhöz képest, legfeljebb annyi, hogy immár teljesen kész az autópálya Belgrádig. Belgrádban elterelés tavaly sem volt, csak amolyan "ajánlott útvonal," de aki olvasta az írásomat, az tudta, merre érdemes menni :-) A Gazella-híd felújítása befejeződött (tavaly hivatalosan ezért volt az ajánlott útvonal"), de a belgrádi hatóságok továbbra is szívesen látnák a tranzitforgalmat a városon kívül, ezért igyekeznek az embereket a körgyűrűn tartani. Ami azonban elég jelentős kerülő, többlet km és időveszteség. Húsvét környékén a határátkelés várhatóan teljesen rettenetes lesz. Kifelé is, de majd húsvét hétfőn, a délutáni órákban-... brrr.
Stevie
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Máté Imre | 2012-03-28 12:20:00Tisztelt Szekeres István és Győrffy Árpád urak!Húsvétra rohannánk ki Görögországba,ezért érdeklődnék az útvonal jelenlegi helyzetéről.Tavaly őszhöz képest van-e valami változás,a belgrádi terelés él-e még,illetve a Húsvét előtti szombat este mennyire ígérkezhet forgalmasnak a határon(Tompa)?Segítségüket előre is köszönöm,tisztelettel:
Máté Imre Téma: Zelenyánszki Péter: Tanácsok a Görögország felé utazóknak - 2011 Név: stevie | 2012-03-28 01:24:001) Szkopje megosztott város. Ha több mecsetet láttatok, mint templomot, akkor ti az albán részen voltatok.
2) A szerb rendőrök korrektek. Teljesen felesleges riogatni. Ha csúnyán megszeged a szabályokat, akkor baj van. Egyébként nincs. (Évi sok ezer kilométert vezetek le Szerbiában magyar rendszámú autóval, Szabadkától Novi Pazarig és Pirotig, sok Belgráddal, nagyjából 15 éve.)
3) Az alkudozás errefelé nem része a kultúrának. Ha tolod az alkudozó kuncsaftot, valamit nyilván el lehet érni, de ugyanolyan visszás a helyzet, mintha Siófokon alkudozol egy cukrászdában. Lehet, hogy rád hagyják, örüljél a pár EUR spórolásnak, de a hátad mögött biztosan kicikiznek. Az "alkudni-alkudni-alkudni" a lehető legrosszabb tanács. Különösen, ha sokáig büszke szeretnél arra lenni, hogy a magyar látogatókat "szeretik és tisztelik."
4) A macedón határőr feltehetően azt mondta, hogy "hajde mađare," ami a saját egzotikus nyelvén valóban azt jelenti, hogy "menjél magyar," de azért nem éppen magyarul van. (A magyar "hajrá" buzdítás minden bizonnyal a török eredetű, de minden délszláv nyelvben meghonosodott "hajde" magyarosított változata.)
Téma: zh EEK Az utolsó harmadban vagyunk az Európai Egészségbiztosítási KártyávalNév: Fazakas László | 2012-03-27 05:57:00Örülök, hogy így alakult a képlet. Bár a lejárati 3 év már valamelyest bíztató, de hogy minek annak a kártyának egyáltalán 3 évenként lejárni, az számomra még érthetetlen. Nincsen rajta arcképes fotó és semmi más olyan, idővel el/megváltozó dolog, ami ezt komolyabban indokolná.
Mellesleg talán megjegyezném még azt,
miután a nagy tömeget és a sorbanállási procedurát én a Teve utcában nem találtam kimondottan ideálisnak, ezért inkább megigényeltem a neten, mint a kormányzati portál egyik regisztrált felhasználója - és aztán szépen kihozta a posta. Nem csak az enyémet de az egész családét. Mert az internetnek néha ilyen felhasználó-barát "áldásai" is vannak. Én már szinte minden befizetésemet (villany-, gáz-, víz- és telefonszámla, kábeltévé, nyaraláskor a külföldi szállásfoglalások, stb.) a bankkártyámmal otthonról intézem - különösebb gondok, problémák nélkül. .... s teljesen költség-mentesen!
(Még a romániai úthasználati díjat is ki lehet így fizetni - jóelőre!)
FL. Téma: Te is írd megNév: Milka Péter | 2012-03-23 11:30:00Tavaly nyáron, feleségem kíséretében végrehajtottunk mintegy 25 napos,10000 km-es gépkocsi kirándulást, utazást Skandináviában( Dánia,Norvégia, Svédország). A látottakról,élményekről készítettem egy útleírást (hosszabb és rövidebb formában is)valamint rengeteg kép közül is válogathatunk. Ezt szeretném leközölni Önöknél, kérem a válaszukat amennyiben ez lehetséges,hogy elküldhessem az anyagot. Tisztelettel Milka Péter, Arad Téma: kapuutikalauzhuNév: Hotel Vital**** Zalakaros | 2012-03-22 09:38:00Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnénk, hogy milyen feltételekkel tudnánk mi is bejelentkezni az oldalra?
Válaszát köszönöm!
Nagy Bálint
recepció Téma: Konics Sándor: Francia körút - 2003Név: kacsa | 2012-03-13 16:22:00Kedves Sándor!
Mi is a párommal nagy utazok vagyunk, mivel nincsen gyermekünk. Amióta egy jobb autónk van, ha szabadok vagyunk mindig úton vagyunk. Életünk olyan kevés, hogy mindent megnézzünk a földön. Elolvasva az összes túrádat, sok érdekes, hasznos anyaggal bővült tudásom. Nagyon örülők, hogy megosztottad élményeidet. Szép túrázást kívánok a jövőben is!
Üdvözlettel: Katona Csaba (kacsa) Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Regényi János | 2012-03-13 08:13:00Remek a leírás és sok mindenben segítséget nyújt .
Azt írtad ,hogy Portugália rajongók vagytok.Én oda készülnék jövőre és segítség kellene.Ha fel tudnád venni a kapcsolatot velem megköszönném.
János Téma: Csernák András: Gyönyörű tengerpart, mosoly és lehúzás - Zakyntos - Görögország - 2010Név: Kis Károly | 2012-03-11 14:48:00Kedves szerző!
A cím alapján azt hittem valami nagy átverés történt veletek, de a beszámoló nem erről szólt, ezek az árak bárhol előfordulnak ahol túrizmusból próbálnak megélni, még itthon is, nem ott kell vásárolni, körbe kell nézni, tájékozódni, igaz az energiába kerül, de aki nem fordít energiát rá az megfizeti a kényelmet, ez a világon mindenhol így működik, miért nem mentetek 4csillagos szállodába all inclusive ellátással?
Mi tavaly két hetet töltöttünk a szigeten, jóval alacsonyabb árakkal találkoztunk, igaz mi nem fizettünk soha napágyért meg napernyőért, hanem vittünk magunkkal polifoamot meg napernyőt nem olyan kényelmes mint rátelepedni a fizetősre, de mennyivel olcsóbb? A kalóz szigetre egyszerüen nem mentünk be, minek fizessek olyan partért aminél sokkal szebbek vannak ingyen? Írtad milyen drágák voltak az üveges alkoholos italok, ti kimondottan a legdrágább helyeket kerestétek? Laganasban a főutcán levő (több is van ugyanattól a cégtől) ital diszkontban a legolcsóbbak a legkülönfélébb üveges italok, mi egész hűtőtáskányit vásároltunk belőle, mert kb. fele annyiba került mint nálunk. Téma: Svájc - információk turistáknakNév: a szerkesztő | 2012-03-07 12:52:00Kedves Rita!
A személyi igazolvány használatánál nincs életkori megkötés. A gyermekeknél ugyanúgy használható, mint a felnőtteknél.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Rozmaring Rozi | 2012-03-07 12:04:00Érdeklődnék, hogy a 14 év alatti gyereknek akkor is kell útlevél Svájcba, ha van személyi igazolványa és csak átutazik Svájcon keresztül Franciaországba ?
Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: a szerkesztő | 2012-03-02 12:36:00Tisztelt Szabó Mihályné!
Ahogy az írás végén olvashatja, a beszámolóval, az utazással kapcsolatos kérdéseit továbbítjuk. Azt majd a szerző dönti el, hogy válaszát közvetítésünkkel, vagy közvetlenül a kérdezőnek küldi-e meg.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: Dr.Szabó Mihályné | 2012-03-02 12:30:00Nyáron készülök a skandináv országokba. Szeretnék egy-két információt kérni Ligeti Csákné Zsuzsától.
Megtudhatom-e az e-mail elérhetőségét?
Előre is köszönettel
Szabó Mihályné Téma: Kína - Hong KongNév: Fodor Lajos | 2012-03-01 07:16:00Kedves Borbély József,
Már legalább 1o éve jártam utoljára Pekingben és Hong Kongban. Akkor és abban a két városban egy európai embernek lehetetlennek talalom hogy megéljen havi $6OO jövedelemből. Lehet hogy akadnak olyan tömegszállások is
de egy idegennek személyesen nem ajánlanám. A nyelv ismerete nélkül ilyen helyen megélni szinte lehetetlen és személyesen nem hiszem hogy érdemes.
Tisytelettel
Fodor Lajos Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2012-02-29 21:04:00Tisztelt Burda Orsolya!
Javaslom, forduljon a Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve, központi ügyfélszolgálatához. (1139 Budapest, Teve utca 1/A-C.
Telefon: 06-1-288-5100) Talán ott tudnak segíteni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Burda Orsolya | 2012-02-29 15:32:00Üdvözlöm!
Jelenleg Angliában vagyok mint, au pair,látogató.Sürgősen fogorvosi elletása szorultam, de rendelkezem a kártyával.A fogászat ahová mentem szerződött szolgáltatója a szervezetnek,de fizetnem kellett egy x összeget,amelynek csak egy részét kellett ténylegesen kifizetnem,bár az sem csekély. A kérdésem az lenne, hogy kaptam számlát a kifizetett összegről és két hónapon belül a Magyarországi Egészségügyi Pénztárnál esetleg a számlán keresztül visszatudom igényelni a pénzt?
Köszönettel, Burda Orsolya Téma: Kína - Hong KongNév: Borbély Jozsef | 2012-02-28 11:21:00Informáciot szerettem volna a Kinai megélhetési viszonyokrol. A nagykövetséghez fordulta, de vélaszra nem méltattak. Mit érne ott 600 dolláros nyugdij? Köszi: J.B. Téma: Árki József: Kréta - Görögország - 2002Név: Mezei Sándor | 2012-02-25 16:23:00\"Itt nem kell a hideg ellen milliókat költeni a szigetelésre. Hogy a nyári meleggel mi van, azt nem tudom. Aki nem bírja a meleget, az beépít egy klímát. Fűteni sem kell. Kémény nincs a házakon. Viszont szinte minden épület tetején ott a napkollektor, ami bőségesen ellátja a házat melegvízzel.\"
Csak egy kis tévedés. De bizony, hogy kell fűteni. Télen előfordul reggelente a 1-2 fok is. Nagyon hideg, párás időszakok is vannak. Sokat esik az eső és erős, hideg északi szél fúj. Fűtőolajjal megy a fűtés, általában. Rettenet drága: 1 liter több, mint 1 euró. Átlagos lakásban simán el lehet fűteni 1000 liter olajat egy szezonra. Pont a szigetelés hiánya miatt.... Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: stevie | 2012-02-25 09:17:00Kedves Ilona,
Dunaharasztitól kb 7-8 óra nettó távolságra van Szófia, ahol a bevezető út és a körgyűrű mentén sok-sok motel várja a tranzit utasokat. (A nettó távolság az autóban töltött idő, ehhez hozzáadódik még a határ, a tankolás, az esetleges egyéb megállások ideje.)
Azt nem tudom, hogyan viszonyulnak a szállodák a kutyákhoz. Fontos tudni, hogy Bulgáriában nincs kialakult kultúrája a városi kutyatartásnak. Ami volt, azt is megszüntette a 90-es évek végén kialakult helyzet, amikor kóbor kutyák falkái lepték el a városokat (a belvárosi részeket is), lehetetlenné téve a sima kutyasétáltatást.
Nehezíti a helyzetet,hogy ezeknek a tranzitszállásoknak nincs weboldaluk, sem olyan elérhetőségük, ahol a bolgár nyelven kívül máshogy is előre meg lehetne érdeklődni a lehetőségeket.
A bolgárok azonban derűs, nyitott, laza emberek, így én nem félnék attól sem, hogy előzetes egyeztetés nélkül toppanjak be egy panzióba a kutyával. Ha nem is a legelső helyen, de szerintem rövid keresgélés után gyorsan sikerül megoldani a problémát.
Sok sikert és jó utat. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Joóné Boér Ilona | 2012-02-25 03:47:00T. Cim! 2012. májusában szeretnénk a Napospartra utazni egy kb. 5-6 kg-os hófehér kis kutyussal. Kérdésem az lenne, hogy laza tempóban Dharasztiból az első olyan szállás Bulgáriában mennyi idő alatt érhető el, ahova 5-6 kg-os hófehér kiskutyusunkkal. Általában meg lehet-e szállni kutyával? A hotel ahova megyünk szivesen fogja a háziállatokat, ezért csak utközben félünk attól, hogy nem találunk szállást! Téma: Berbás Beáta: A Bódeni-tótól a Neuschwanstein kastélyig, vidámparki kiruccanásokkal megspékelve - Ausztria, Németország, Svájc - 2010Név: Hegedüs Ildikó | 2012-02-23 13:45:00Szia!
Nagyon szuper a leírásod sok mindenhez kedvet kaptam.Leginkább
a szállásra vagyok kíváncsi,hogy hogyan sikerült lefoglalni.
Előre is köszönöm a segítséged
Ildi Téma: Karácsonyi József: Plitvicei-tavak, Vir-szigete - Horvátország - 2009Név: postas miklos | 2012-02-17 16:55:00Kedves Jozsef
Mi is kedveljuk Horvatorsz., csak az a baj, hogy nagyon zsufolt a tengerpart. Legy szives ird meg, hogy Vir szegeten
hol talalhato az a strand, amirol a fentiekben irtal.
Kb. mennyibe kerulnek a szobak ?
Koszonom,Miklos Téma: Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: Autók a kifutópályán - Gibraltár - 2008Név: Ruzsinszki Zita | 2012-02-14 10:20:00Köszönöm! Bízom benne egy új beszámoló is fog születni ide az utikalauzra a kirándulásról, friss információkkal és sok fotóval! :-) Örömteli kellemes utazást kívánok! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-02-14 01:24:00Kedves Melinda!
Én mindenképpen Bosznia felé mennék. Odafelé útba ejteném Szarajevót és Mosztárt, onnan toronyiránt Trogirba. Visszafelé megpróbálnék esetleg rövidíteni toronyiránt Zenica és Trogir között. Ez 70-80 kilométerrel rövidebb lenne - ezt az útvonalat csak Bugorjno és Zenica között ismerem, az első pedig Mosztárig. Ezekkel nincs semmi gond. A többit meg Önök felfedeznék nekünk is. :)
Jó utat! Várjuk a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád Téma: Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: Autók a kifutópályán - Gibraltár - 2008Név: Gabriella | 2012-02-13 18:09:00Szuper!Nagyon sokat segítő élménybeszámoló!!Mi 2 hét múlva megyünk Gibraltárra 1 napra.Sokat jegyzeteltem,ez alapján fedezzük fel a szigetet!!Köszönöm! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: csiky melinda | 2012-02-12 10:20:00azt szeretnem kerdezni melyik a legrovidebb ut Trogirba mi Erdelybol indulnank de nem szeretnek szerbian menni mondjuk meg Bosznian igen Téma: FinnországNév: a szerkesztő | 2012-02-06 20:57:00Kedves Miklós!
Kösz a jókívánságokat. Mi inkább nem kérnénk a Finn télből, de így is megkaptuk. :)
Üdv
Győrffy Árpád Téma: FinnországNév: Miklós Denut | 2012-02-06 20:52:00Kedves Árpád, köszönöm, hogy kitetted a linkünket! A lapunk átalakult egy kicsit, ami volt megmaradt, de bövült nyelvoktató videókkal és egyébb extrákkal. A tél jó volt eddig, de megérkeztek a -20, -30-ak.. mostmár nem olyan jó :)
Magyarországra is jó telet! Téma: Gál Tamás: Floridai búvárkaland - 1997Név: a szerkesztő | 2012-02-06 08:08:00Sajnos csak ez az egy van a szerzőtől. Téma: Gál Tamás: Floridai búvárkaland - 1997Név: solarboat | 2012-02-06 06:17:00Most talaltam ra erre a kedves ertekes olvasni elvezetes utibeszamolora . Olyan jo lenne a szerzotol mas utazasi elmenyeirol olvasni. Nincs tobb?
Hol van , hol olvashato a tobbi beszamoloja? Téma: Nyári Pál: Luxusutazás Montenegróba? - 2008Név: Vaszkó Miklós | 2012-02-01 14:27:00
Az idő eltelt most 2012-t írunk . Tavaly jártunk Szerbián , Bosznián keresztül Montenegróban , ahol 4 napot Ulcinj csendes negyedében magyar asszony családja által üzemeltetett / nem koszos , lepukkadt /appartmanban , 3 napot Budvában az óváros fölött lévő / szintén mem lepukkant /appartmanban töltöttünk . Mi azért megyünk , hogy lássunk ,nem azért , hogy lődörögjünk kocsmáról-kocsmára , vagy naphosszat fetrengjünk a napon, így tőlünk nem idegen az autós felderítés nap mint nap. Így eljutottunk Ulcinjból Skodérba is , s nem csak Virpazarig mentünk a tó mellett, hanem átvágtunk Cetinjébe..
Így aztán több dologról más a véleményünk.. Belgrádot kikerültük visszafelé nem kis nehézeégek árán , de jól tettük. Hazafelé Budvából reggel 5 órakkor indultunk és este 8 órakkor Békéscsabán voltunk. Montenegrót a hasonló felfogású utazóknak melegen ajánlom ..Mi már autóval ketten többször jártunk Sziciliába, Szardínián , Korzikán , Spanyol -és görögországban de Montenegró is megérte. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Deák Mária | 2012-02-01 09:39:00Kedves Melinda!
Bár nem tőlem kérdezted, de a saját tapasztalatunk alapján elmondhatom, hogy a szerbiai útszakasz nagyrésze autópálya és autóút. Szeged-Nis viszonylatában. Nis-től másodarendű út van, de nem túl forgalmas és nem rossz. 10 óra alatt átértek az országon, bár nagyban befolyásolja a határ. Augusztusban mind a szerb-bolgár, mind a szerb-magyar határ nagyon gázos lehet. Téma: Békési Andrea: A román tengerpart a Fogarasi-havasokon át - Costinesti, Constanta, MamaiaNév: Répászky Márk | 2012-01-27 20:47:00Nagyon szép, igényes és jó úti beszámoló!!!!!:)
Gratulálok! :)
Szép nyaralás lehetett!:)
Üdv,
Márk Téma: Bosznia-HNév: Komáromi B Erika | 2012-01-25 22:40:00Kedves Utazók! Kicsit megkésve, de írnék pár sort Sarajevoról. 2011. áprilisában már írtam, hogy még nem jártam ott. Szeptemberben Korculáról hazafelé, Boszniát választottuk tranzitországnak és megálltunk egy napra a fővárosban. Azt vártam, hogy nehezen állnak talpra a háború után és sok romos házat fogok látni. Ez nem igaz! nagyon dinamikusan fejlődik és mindent megtettek azért, hogy kevés dolog emlékeztesse őket a borzalmakra. Az óváros egyszerűen magával ragadó, mesés. Nem tudtam betelni vele. a kis utcák a sétáló és kávézó emberek, a műezzin, a sok étterem nyűzsgése, a finom ételek,a modern és iszlám világ kettősége, a szuper édességek, baklava a gyönyörű és egyedi épületek......szóval frenetikus volt. Szállásunkat úgy választottuk, hogy az óvárosban legyen, ez sikerült annyira, hogy egy műezzin tőszomszédságában ébredtünk reggel. Este a müezzinek énekét visszaverték a hegyek, egy élmény volt. Csak azt tudom ajánlani mindenkinek, aki nem akar csak Boszniába menni, hogy utazzon át rajta Horvátországba menet és álljon meg oda-vissza, élvezze ezt a gyönyörű országot és az ott élő kedves embereket. Mi tervezzük, hogy csak oda fogunk utazni! Ne féljetek átutazni, benzin olcsó, táj gyönyörű és nem utolsó sorban rövidebb az út is! Próbáljátok ki! Üdv Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Olláriné Melinda | 2012-01-19 19:59:00Kedves István!
Abban tudna segíteni, hogy ha Szerbián át szeretnénk eljutni Bulgáriába a lehető legtöbb autópályát igénybe véve, akkor kb. az út mekkora része tehető meg autópályán, illetve összesen kb. hány óra az út?
Köszönettel:
Olláriné Melinda Téma: FinnországNév: a szerkesztő | 2012-01-11 23:51:00Kedves Miklós! Kösz a tippet. Az a kamera lopó rozsomák valóban kiérdemli a torkosborz nevet, ahogy népiesen a magyarok hívják.
Jó telet!
Győrffy Árpád Téma: FinnországNév: Miklós Denut | 2012-01-11 23:35:00Csak értesíteni szerettelek volna titeket, hogy Finnországról, finnországi híreket (a finn bulvársajtóból) magyarul olvashattok a www.whatsupfinland.com/hu/ címen. Téma: Csernák András: Gyönyörű tengerpart, mosoly és lehúzás - Zakyntos - Görögország - 2010Név: a szerkesztő | 2012-01-11 09:43:00Van, aki ahelyett, hogy megköszönné másnak, hogy megosztotta mindenkivel a tapasztalatait, véleményét, dolgozott ezért, inkább lefikázza azt. De úgy, hogy még a nevét sem meri hozzáírni. Képtelen elfogadni, hogy nemcsak fekete-fehér létezik, a dolgok lehetnek sokszínűek, az emberek ugyanazt értékelhetik eltérően is. Pedig ahogy saját magának jogot ad a hazai viszonyok befeketítésére, úgy másnak legalább azt engedné, hogy a konkrét tapasztalatai alapján véleménye legyen.
Remélem, nekem nem kell azt mondani, hogy ez meg egy tipikus magyar hozzászólás.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Csernák András: Gyönyörű tengerpart, mosoly és lehúzás - Zakyntos - Görögország - 2010Név: Kate | 2012-01-11 09:21:00Azt kell mondjam ez egy tipikus magyar utibeszámoló,mindennek csak a negatív oldalát veszitek észre, az eszetekbe sem jut, hogy pont attól szép egy hely, hogy nem mesterségesen kialakított turistaparadicsom. Pont a természetessége a szép az egésznek,legyen parés kit érdekel nem azért mész oda gondolom hogy a beépítetlen telkeken kirándulj, hanem a tenger miatt, meg ilyenek. Nagyon is jól van ez így én kifejezetten utálom a kicicomázott helyeket szeretem magam arra a pár napra ottaninak érezni. Egyébként meg nézd már meg e mi nyaralóhelyeinket, szerinted rólunk nem ugyanez süt le. Ha tökéletesen mesterséges műnyaralóhelyet akarsz menj Athen-ba vagy Santorínire, 5x ennyiért.
Én imádom Görögországot, a roskadó házaival és a parés kertjeivel, mert látszik hogy itt az emberek önmagukat adják és lazák, szerinted a Balatonon nem kerül 3x anyiba a sör vagy a bor mint a kisboltba. Csak itthon annyi a különbség, hogy még át is verik a külföldit, már ne is haragudj. Téma: zh Csehország - Hold - Már 3 ezer cseh vett telket a Holdon - 2012.01.08.Név: Colonial Moon | 2012-01-10 19:43:00Jó nagyot tévedtek szegény csehek!
http://moogyarmat.blogspot.com/ Téma: Mayer István: Medulin, Pula, Rovinj, Porec, Bale - Kirándulásokkal színesített isztriai nyaralás - Horvátország - 2011Név: Kozák Tamás | 2012-01-09 23:11:00Örülnék ha ennyivel hatvan felett ilyen beszámolókat tudnék írni. További jó egészséget, üdv: Tamás Téma: Gyimesi László: Két hét a mosoly országában - Thaiföld - 2011Név: Kozák Tamás | 2012-01-09 23:07:00Ha valaki azt mondja nem irigyel, hazudik!
üdv: Tamás Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Paulini Ildikó | 2012-01-06 16:39:00Kedves Ágota!
Köszönöm a szép szavakat. :) Sajnos alig-alig emlékszem az étteremre, de a fényképeim és az internet segítségével csodával határos módon megtaláltam: Ristorante Il Campano. Honlapjuk is van, ha beütöd a gugliba, azonnal kiadja.
Üdvözlettel: Ildikó Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Pallavicini Agota | 2012-01-06 08:59:00Kedves Ildikó!
Fantasztikus leírás, köszönöm. Az lenne a kérdésem, hogy Pisa-ban melyik az a vendéglő, ahol az a nagyszerű előételes fotó készült.
A segítséget előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
P. Ágota Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2012-01-05 00:13:00Kedves Orosz Éva!
Az írásban szereplő horvát útdíjak egy útra szólnak, vissza újra kell fizetni.
A Smart kártyáról nincs bővebb információm. Gondolom, a fizetőkapuknál esetleg a pihenőhelyeken lévő benzinkutaknál lehet venni. Mivel az első szakaszon általában nincs nagy torlódás, azt még nyugodtan meg lehet tenni készpénzzel, és közben talán tud venni kártyát.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: szöllősiné orosz éva | 2012-01-02 15:41:00kedves szerkesztő ur! naggyon örülök hogy megtaláltam ezt az oldalt.kb 10 évvel ezelőtt voltunk férjemmel pulán idén nyáron végre 2 gyermekünkel szeretnénk menni. úgyhogy elnézést, ha kicsit értetlen vagyok.baska vodára megyünk nyaralni szgkocsival. ha jol olvastam, és ez már az egyik kérdésem lenne 204 kn az útdijj csak oda? természetesen nem szeretnénk akp s kapunál várni bankkártyánk nincs. emlitette a smart cart rendszer kártyát.ezzel lehet a bankkártyás kapunál fizetni?hol vehetek ilyet?köszönettel várom válaszát! Téma: Győrffy Árpád: Nantes, Angers - Nyugat-Loire - Franciaország - 2006Név: a szerkesztő | 2011-12-29 21:08:00Heló
Már éppen javasolni akartam, hogy az idegenvezető is olvassa el az írásomat. Gondolom, Széchenyi Larissa nem akart becsapni. :)
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Nantes, Angers - Nyugat-Loire - Franciaország - 2006Név: Brendel Mátyás | 2011-12-29 21:03:00Ja nem, bocs Széchenyi Téma: Győrffy Árpád: Nantes, Angers - Nyugat-Loire - Franciaország - 2006Név: Brendel Mátyás | 2011-12-29 20:59:00szia,
nekem Brissac-ban azt mondta az idegenvezető, hogy a tulaj felesége egy Esterházy lány. Direkt rákérdeztem.
M. Téma: Gyimesi László: Két hét a mosoly országában - Thaiföld - 2011Név: Kovács István | 2011-12-29 09:34:00Üdv László!
Kiváló leírást olvastam, köszönöm!
Látszik, hogy az árakról nem írtál. Szeretnék egy ilyen utazást tenni Thaiföldre és nagy segítségemre lenne, ha tudnál küldeni nekem egy e-mailt az árakkal kapcsolatban is, persze ha emlékszel még.
Utazás, szállás, kirándulások, étel, ital stb.
Ha nem túl nagy fáradtság, légy szíves válaszolj.
Köszönöm.
Kovács István Téma: zh KRESZ - autós szemmelNév: Dr. Nagy Zoltán | 2011-12-28 12:00:00A következő Kresz módositásokhoz szeretnén javasolni, hogy a közlekedési lámpa zöld szinének utolsó másodpercei a váltás előtt villogó zöld legyen.Ez több eu-i országban igy van,és véleményem szerint nagyon jó megoldás a tilosban történő áthajtás kivédésére. A forgalom hazánkban az utóbbi időben a városokban jelentősen megnőtt, a dugók már nemcsak Bp.-re jellemzőek, ha " átcsusszanok " a sárgán az a baj, ha meg megállok esetleg belém hajtanak. Módositási javaslatom a zsufolt közlekedés nyugodtabbá tételét segitené elő. Tisztelettel: Dr. Nagy Zoltán 40 éves jogositvánnyal Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: bohmedit | 2011-12-27 12:31:00Hát ez igazán nagyszerű útibeszámoló!
Élményszerű, mégis rengeteg információt ad. Tetszik, hogy írója maga is rácsodálkozik a látottakra, minden apróság érdekli, nemcsak a műemlékek, hanem az emberek, sőt a turisták élete is. Kitűnőek a fotók, a finomívű rajzokról nem is beszélve!
Gratulálok a készítőnek és a közreadóknak is!
Böhm Edit
Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: Fodor Lajos | 2011-12-25 20:51:00Valóban az év (egzik?) legjobb írása. Kellemes emlékeket idéz fel, mintegy 1o éve jártunk szinte ugyanazon ay úton. Norvégia egyike a legkedveltebb helyeknek ahol jártunk.
Köszönöm hogy ismét ott járhattam.
Fodor Lajos Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes - Norvégiai kalandozás - 2011Név: Mayer István | 2011-12-25 08:28:00Kitűnő útleírás, élvezet olvasni. A szép fotók mellett különösen a nagyszerű rajzok tetszettek. Gratulálok!
Mayer István Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: a szerkesztő | 2011-12-19 23:23:00Tisztelt Strausz Norbert!
Szerintem a közjegyző éppen azt hitelesíti, hogy a szülő előtte adta az aláírását az engedélyre.
Nem vagyok járatos sem hazai, sem romániai közjegyzői díjszabásban.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Fiatalkorúak - kiskorúak - beutazása egyes országokba - 2008Név: Strausz Norbert | 2011-12-19 16:10:00Román állampolgár esetén a közjegyzői hitelesítésnél a szülő is ott kell legyen vagy elég ha a szülő előtte aláírta asz engedélyt? És mennyibe kerül a hitelesítés Téma: Török László: Autóval Románián, Szerbián át Bulgária felé 2004Név: Zoli | 2011-12-18 10:07:00Ez a leírás teljesen korrekt,ennek alapján bárki eljuthat Bulgáriába.Mi 2008-ban próbáltuk ki,akkor Temesvártól szinte végig(Orsováig)útépítés volt.Tehát aki ezt választja felújított utakon közlekedik.Ajánlom azoknak,akik magasabb autóval(egyterű,kisbusz,terepjáró)utaznak,és nem akarják a gatyájukat otthagyni a szerbeknél "autópályadíj" címszó alatt.Egy kis kalandvágy kell hozzá,de akiben ez megvan,és nem siet,annak megtérül a befektetés. Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: a szerkesztő | 2011-12-14 14:05:00Tisztelt Kóródi János!
Az uniós lakos, de az unión kívüli is annyi mosószert biztosan behozhat, amennyivel a nyaralása alatt kimossa a ruháit.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Kóródi János | 2011-12-14 13:58:00Ausztriából milyen menyiségü,vagy értékü mósoszert lehet behozni? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-12-14 12:36:00Tisztelt Kiss Monika!
Az oldalunk alapvetően nem ilyen ügyekkel foglalkozik, meg nem is értünk hozzá. Hisz az önmagában nem sok, hogy személyes használati tárgyak után nem kell fizetni.
Javaslom, hívja fel a Vám- és Pénzügyőrség információs telefonját: +36-1-301-6951
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kiss Monika | 2011-12-14 11:33:00Udvozlom,
Abban szeretnem velemenyet kerni, hogy a szerb valamint a makedon hatarokon letezik e vam, ha lenyegeben a celorszag Magyarorszag, es ha igen mi a vammentes ertek.
Jelenleg itt elek, viszont most hazakoltozom es jelentos mennyisegu termeszetesen szemelyes holmit vinnek haza.
Valamint ezek kozott egy regi tv es egy bicikli szerepel.
Barmifele ismeretet az ugyben koszonottel veszem.
Mielobbi valaszat elore is koszonom,
K.M.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-12-10 00:33:00Kedves MazsiKing!
Kösz a nagyon hasznos tanácsot, tapasztalatokat. Az a "nagy völgy" mennyire völgy, nem inkább szakadék az út mellett? Azokat nem igazán szeretem.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: MazsiKing | 2011-12-09 18:42:00Leírnám a saját tapasztalatomat az elmúlt pár Split-i utamról.
Én mindig a Berzence-i határon szoktam ki illetve belépni (ennek megvan a maga oka). Koprivnica érintésével Dugo Selonál rátérek a Zágrábot elkerülő autópályára és egészen a Lucko-i lehajtóig rajta is maradok (nem megyek rá a Split felé vezető autópályára. Karlovacon keresztüljutva az 1-es főúton haladok dél felé. Gracac-ig semmi extra nincs az úton. Onnan válik némileg vadregényessé - egyik oldal hegyoldal, másik oldalt meg a nagy völgy (nagyon szép látvány még télen is). Knin-t elhagyva elmegyek a saját elnevezésem után csak \"hosszú tónak\" nevezett Perucko tó mellett - amely mostanság jópár métert apad és emiatt elég érdekes látványt nyújt. Tovább haladva Sinj-en túljutva lassan elérünk Solinhoz, itt az alagútakból kiérve egyszercsak elénktárul a gyönyörű Split a tengerparton.
Én mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy ha van ideje akkor ne az autópályán menjen Splitbe hanem a festőibb 1-es főúton - igaz kacskaringósabb, de a látvány kárpótol a sok kanyarért. Értelmesen használva a gázpedált pedig nem igaz az, hogy ezen az úton többet enne a kocsi (szerintem az autópályadíj többe van, mint 2-3 liter üzemanyag). Téma: MagyarországNév: a szerkesztő | 2011-12-06 10:35:00Kedves Katona István!
Ha ezt olvasta: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=teisirdmeg
akkor nem igazán értem, hogy mi a kérdés, mert a fenti oldalon eléggé körbejártam a problémát. Talán pontosabban fogalmazza meg, hogy mi nem világos.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: MagyarországNév: Katona István | 2011-12-06 10:27:00Hogyan tudok útleírást küldeni? Ezzel a e-maillal, vagy más módon? A fényképeket hogyan tudom csatolni?
Olvastam a tájékoztatásukat a honlapon, de abból nem tudom kiolvasni, hogy hogyan csináljam?
Várom mielőbbi szíves válaszukat
Katona istván
barangolo33@pr.hu Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Carol naughton | 2011-12-05 19:13:00Please could you email me 2 EHIC forms for visiting the UK Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Holló Attila | 2011-12-05 12:15:00Üdv!
Kissé gyenge elméjű vagyok. Szóval a VW T4 transporter, ami 9 személyes személyautó, melyik kategóriába tartozik autópálya díj ügyileg? Ha az első keréktől mérek felfelé, a kasznit, a sárvédő legtetejét 126 cm-nél érem el, abból a magasságból, kicsit az orrától közelebbről indul a szélvédő. A szélvédőt viszont 150 cm-nél keresztezi a keréktől indított függőlegesem. Remélem érthető a leírás, várom a válszokat, tapasztalatokat. Akkora, mint egy Vito, vagy Traffic, primastar, Vivaro stb.
Köszönettel
Holló Attila Téma: Svájc - információk turistáknakNév: a szerkesztő | 2011-12-04 18:04:00Kedves Lipcsei Éva!
Köszönjük a tanácsot. Ha valaki több országba is jár, akkor biztosan megéri neki egy ilyen univerzális adaptert venni. Csak aztán otthon ne maradjon. :)
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Lipcsei Éva | 2011-12-04 17:44:00Üdvözletem. Utazó adapter Svájcba: Travel Star Plus (Magyaroszágon nagyobb elektronikai boltokban). Merem ajánlani, a világ minden táján használható (Afrika, Amerika, Ázsia, stb), és nem drága. Hosszú ideje használom, most éppen Svájcban. Téma: Török Péter: Közép-olasz, haladóknak - Riccione, Rimini, San Marino, Firenze, Ravenna, Velence - Olaszország - 2008Név: Török Péter | 2011-12-02 23:06:00Kedves Kriszta,
örülök, hogy tetszett, remélem, hasznos is lesz. Nem tegnap történt az eset, de azért az olaszokat nem úgy ismerem, hogy azóta máshová vitték volna Firenzét...
Jó utat, és utána írjon egy beszámolót (csak hogy az Útikalauz szekerét is toljuk...) Téma: Török Péter: Közép-olasz, haladóknak - Riccione, Rimini, San Marino, Firenze, Ravenna, Velence - Olaszország - 2008Név: Mikóczy Krisztina | 2011-12-02 16:48:00Kedves Péter,
őszintén hálás vagyok ezért az útleírásért illetve kifejezetten szórakoztató művéért. Az a legkevesebb, hogy nagyon élveztem, ha nem Olaszhonba készülnénk a nyáron, az olvasat után bizton mondhatom, eltérített volna. Rengeteg infót kaptam és segítséget, arról nem beszélve, hogy a lányom többször mögém surrant, mit olvashatok vajon, hogy ennyit kacarászom.
Köszönöm!
Mikóczy Kriszta Téma: Paulini - Facskó - Ildikó írásai az ÚtikalauzbanNév: Paulini Ildikó | 2011-11-28 19:26:00Kedves János!
Köszönöm a szép szavakat, nagyon jól esett. Biztos vagyok benne, hogy az írásaimban idézett könyvek a miskolci nagyobb könyvesboltokban is megvásárolhatóak. Téma: Paulini - Facskó - Ildikó írásai az ÚtikalauzbanNév: Kubányi János | 2011-11-28 11:04:00Gyönyörű helyek és szép képek.Gratulálok és könyveit remélem Miskolcon is sikerül megszereznem. Téma: zz3h Ingyenes városnézés Budapesten az idegenvezetők világnapjánNév: a szerkesztő | 2011-11-28 10:23:00Kedves Gyöngyösi Ágnes Réka!
Annyit sikerült megtudnom, hogy az időpont nincs kőbe vésve. A szervezők várhatóan január második felében döntenek arról, hogy mikor és milyen feltételekkel tartanak jövőre ilyen programot.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zz3h Ingyenes városnézés Budapesten az idegenvezetők világnapjánNév: Gyöngyösi Ágnes Réka | 2011-11-28 10:01:00Jövőre szintén február utolsó vasárnapján lesz? Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Balogh Anita | 2011-11-23 18:35:00A férjemet lefotózták ma,mert buszsávban hajtott és a sebességet is túllépte.50 helyett nem tudni mennyivel ment,akár 70-80-al is!Mire számíthatunk?Ki tudja? Téma: Mayer István: Medulin, Pula, Rovinj, Porec, Bale - Kirándulásokkal színesített isztriai nyaralás - Horvátország - 2011Név: Szabó Gáspárné | 2011-11-19 17:32:00Kedves Mayer István úr! Örömmel olvastam érdekes, szép, hasznos beszámolóját Medulinról, és Púláról. 1981-ben ott nyaraltam a családommal, öt és tíz éves gyermekeimmel, és a férjemmel. Gyönyörű élményeink voltak a két hét alatt, amit eltöltöttünk. Valóban, ott a tenger főleg gyermekes családoknak kedvez, de már akkor is szívesen látogatták a külföldi családok, többek közt mi is. Ami fantasztikus volt, hogy a parton lévő szállodák mellett lévő szabad területeken lehetett nyugodtan bárkinek napozni, fürdeni, focizni, és a parton - már akkor - zuhanyozók voltak felállítva a strandolók számára. Akkor még Jugoszláviának hívták az országot, és ott már lehetett kapni a mostani nutella elődjét, az eurokrémet.:) A gyermekeink nagy örömére. További szép utakat kívánok Önöknek, ismeretlenül, Szabóné Antal Éva Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi B Erika | 2011-11-13 18:38:00Kedves Árpád!
Nem tudom milyen friss információtok van, de egy kis érdekesség az A1 autópályáról.Korculáról a Peljesac félszigeten jöttünk haza és a Boszniai rész után már látszik, hogy megkezdték a munkálatokat a híd építéséhez a Peljesac félsziget és a szárazföld között, melyen majd az autópálya halad Dubrovnik felé. Látszik, hogy a félszigeten is megkezdték a munkálatokat a leendő autópályának.
Legalább is mi ezt gondoljuk, csak ez lehet az építkezés célja.
Üdv K.B.Erika
Téma: Berbás Beáta: Berlin és Potsdam, túl a kötelezőkön - Németország - 2011Név: Szőllősi Katalin | 2011-11-07 16:27:00Bea írása nagyon hasznos volt számomra berlini utam során.
Kiegészíteném azzal az infoval, hogy Berlinbe jutányos áron el lehet jutni vonattal is, mi például éjszaka utaztunk és reggel érkeztünk a Hauptbahnhof-ra.
A Reichstag épületét ingyen lehet látogatni, viszont a látogatás időpontja előtt legalább 2 nappal regisztrálni kell egy kormányzati honlapon www.bundestag.de, az épületbe szigorú átvizsgálás után engednek be.
Üdv: JJ Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Ádám Judit Eszter | 2011-11-06 21:52:00Tisztelt Győrffy úr!
Szeretném megkérdezni, hogy görög állampolgárok útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal átkelhetnek-e a görög-macedón, a macedón-szerb, illetve a szerb-magyar határon? A görög személyi igazolvány nem a miénkhez hasonló plasztikkártya, hanem egy egyszerű,laminált kartonlap. Görög ismerőseinktől hallottuk, hogy személyi igazolvánnyal járnak át Macedóniába tankolni és vásárolni, mi viszont haza, Magyarországra szeretnénk menni. Válaszát előre is tisztelettel megköszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-11-05 10:38:00
Kedves Bajomi Katalin!
Egy osztálykirándulásnál valószínűleg semmi jelentősége annak, hogy ki és hogyan neveli a gyerekét. Ez ki sem derül, hisz a kísérő pedagógusnak kell igazolni megfelelő iskolai pecsétes utaslistával és a diák útlevelével vagy személyi igazolványával, hogy a gyerek a csoporthoz tartozik.
Ha a pedagógus túl akarná biztosítani magát, és írásos beleegyezést kér mindegyik gyerek gondviselőjétől a kiutazáshoz, akkor hasznos lehet, ha azt az apával is aláíratják.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-11-03 23:09:00Kedves Péter!
Igazad van, Umag kerülő lenne, és ha egy útra mész mindenképpen olcsóbb Rijekának, onnan az A7-esen - Rupa felé - a határig, majd a szlovén 7-esen (E61) Triesztig. A szlovén határig még ki kell fizetni 7 kunát.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2011-11-03 22:42:00én ezt olvastam és értelmeztem
Rijeka (Opatija, Lovran, Bakar, Cres, Losinj)
262km
57 kuna azaz nincs 2500ft és a szlovén matrica 4500ft feletti
Nem Umag hanem Triest érdekel még ha nem is végig pálya visz oda.
cáfolj meg!
mert nekem csak oda érdekel vissza nem
várom válaszod:)
köszi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2011-11-03 22:28:00köszi olvasom. nekem szimpatikusabb a horvát.
autópálya ára is jobb, ha jól értelmeztem
ja de a gázolajba nem annyi a különbség.
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: bajomi katalin | 2011-11-03 10:28:00Jó napot!A gyerekeim osztálya ki szeretnének menni a Szerbiába egy napra kirándulni.Egyedül nevelem a gyerekeimet és érdeklődni szeretnék milyen papírok kellenek ahhoz hogy a gyerekeim ki mehessenek?Kell-e apai beleegyezés?Van egy ismerősöm aki mesélte.Annak idején ő kivitte a kislányát Szerbiába,ki engedtek de vissza felé meg nem.Addig nem engedték haza míg az anyja oda nem érkezett.Ő elvált ember.Ez hogy lehetséges?Félek,hogy nálam is ez történik meg.Köszönttel:Kata Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-11-03 00:13:00Kedves Péter!
A szlovén autóklub adatai szerint a horvát és a szlovén benzinár között 2 cent különbség van literenként, ez az egész útra egy eurót jelent. A többit meg elolvashatod a "Szlovénián (Ausztrián) át az Isztriára" című fejezetben.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Molnár Péter | 2011-11-02 23:54:00Szervusz Árpád!
Pénteken mennénk Triesztbe a horvátokon keresztül, mert tankolni most ott jobb.
Te mit javasolsz? Leggyorsabb és legjobb útvonal Budapest-Trieszt útvonalon? Vagy szlovéneken át?
Autópálya matricába szlovénoknál vagy horvát kunába jobb?
köszi a válaszod!
Péter Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi B. Erika | 2011-10-31 23:08:00Sziasztok Utazók!
Bocs, hogy most, de szeretnék infót megosztani Veletek. Korculára Bosznián át utaztunk. Tavaly Dubrovnikból hazafelé Metkovic-Mostar-Banja Luka-Jajce -Barcs útvonalon, most Udvar-Bosanski Samac-Maglaj, Zenica-Sarajevo-Mostar-Metkovic útvonalon. Szóval, aki erre szeretne menni jövőre figyeljen, mert Sarajevo előtt építik az autópályát (ami már hosszabb, mint tavaly volt kb 20-25 km)és elfogy az út kb. 5 km szakaszon. Murvás úton kell menni. Szóval ne rohanjatok!!! Igaz a rendőrök miatt ez nem is lehetséges. Fizetni 2 KM-t kell. Érdemes Km-et vinni, mert nem mindegyik kapus veszi el az eurót. Mi kifogunk egy igazán morcos figurát és nem engedett, csak Km fogadott el. Ezenkívül nagyon rugalmasak a bosnyákok, elfogadják az eurót.Bosznia továbbra is fantasztikus ország, kedves emberekkel és nagyon finom bosanski cevappal és baklavával.Az árak nagyon barátságosak a benzin olcsó!!!a legdrágább bezint euro 100-as, 2.25 Km volt, de ennél olcsóbban is vettük 2 Km (1 euró). Szóval érdemes erre is menni, rövidebb, olcsóbb kicsit lassabban megyünk, de a táj, a Jablanica tó gyönyörű színe és a Neretva völgy kárpótol. Álljatok meg egy napra Mostarba.Érdemes!!!!!Tavaly 3 órát álltunk meg, most egy napot töltöttünk ott. Az esti Mostar fantasztikus!hazafelé is erre jöttünk és Sarajevóban álltunk meg egy napra. Az óváros pazar, egy más világ! Este minden müezzin énekel, a hegyek visszaverik az éneket, félelmetes. Nekünk ráadásul saját minaretünk volt müezzinnel. Reggel Ő ébresztett bennünket.(szállodánk közvetlen közelében volt)Egy napot megér, az élmény felejthetetlen! Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!!!Az útépítés igazán nem zavaró, csak infónak szántam.Jó utat mindenkinek!!!Ja és Korcula leírhatatlanul szép!!!!!! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Koósz Balázs | 2011-10-31 20:38:00mai nap lefotóztak ,meg álltam egy óvoda előtt mert ott dolgozunk 5percig voltam bent az épületben amire ki érek már a rendőrök fényképezni akarták az autómat.mondom őnekik itt dolgozunk muszáj közelbe állnom mert pakolunk, se megállni tilos,se várakozni tilos csak parkolást jelző tábla, hogy az autó fele az úton fele a járdán.Én így álltam be csak nem a felfestett parkolóba mert messze volt próbáltam kicsit közelebb állni az ovi bejáratához,ez volt a baj.Mit tudok tenni már dolgozni se lehet, ráadásul társadalmi munkába voltam,köszönöm a soproni rendőr kollégáknak.Mire számíthatok? Téma: Vidinszkiné Kazinczi Ibolya: Korfu 2005Név: edit soos | 2011-10-28 22:14:00Orommelolvasgatom a Corfui beszamolokat.En mar otthon vagyok a szigeten eltem is ott 4 evig, a mult nyaron visszamentem turistaskodni de szinte semmi sem valtozott.Legfeljebb tobb amagyar feleseg amit kicsit furcsaltam. Rossz komponeson, nemis tart tovabb 2-3 evnel.De nem az en dolgom.A Corfuiak most is ugyanolyan rendesek,egyszeruek, vendeglatok mint 10 eve voltak agazdasagi valsag ellenere is.En leg jobban azt szeretem a Szigetbe hogy mindent meglehet talalni amit elkepzelunk; lehet uszni hajiznimbuvarkodni,hegyetmaszni,bringazni viragokat fenykepezni regiepuletek dogivel, jo izletes etelek amikat amagyar gyomor is bir.stb stb. Szeretne mindenki visszamenni akicsak eggyszer is volt ott. Sokan meg is tesszuk talalkoztam olyan nenivel akimar6.alkalommaltoltotte ott anyarat.En 14 szervoltam de meg megyek. Téma: Gyimesi László: Néhány nap Távol-Németországban - 2011Név: Gyimesi László | 2011-10-23 20:53:00Tisztelt Dinka Úr!
Köszönöm dicsérő sorait.
Levele hatására utána néztem a dolognak (http://www.origo.hu/nagyvilag/20020705kulfoldi.html), és valóban, Önnek igaza van: Horn Gyula 1990-ben megkapta a Károly-díjat.
Sajnálom, hogy ezt cikkem írásakor nem tudtam, mert mindenképpen megemlítettem volna. Köszönöm kiegészítését.
Üdvözlettel
Gyimesi László Téma: Gyimesi László: Néhány nap Távol-Németországban - 2011Név: Dinka Péter | 2011-10-23 11:50:00Kedves Gyimesi Úr!
Nagy örömmel olvastam Németország - magyarok által valóban kevéssé ismert - részéről írt élménybeszámolóját. A munkám során volt szerencsém néhány hónapot eltölteni Aachen környékén, ezért az írása kellemes emlékeket ébresztett bennem. Sajnálom, hogy a \"Magyar kápolna\" felirat már nem olvasható, régebben még ott volt. Ezzel kapcsolatban talán tenni kellene valamit... Egyetlen kiegészítést szeretnék fűzni az írásához: az Ön által említett híres politikusok mellett - tudomásom szerint egyetlen - hazánk fia is megkapta ezt a rangos kitüntetést: Horn Gyula, 1990-ben.
A remek íráshoz gratulálok!
Üdvözlettel: Dinka Péter Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: a szerkesztő | 2011-10-12 21:33:00
Tisztelt Pálmai Andrea!
Ma a Hegyestű-hegyen találkoztam egy svájci turistával. Szerinte a férjének a lakóhelye szerinti háziorvost kell megkeresni. Azt mondja, náluk ilyen bajokkal nem szokás szakrendelőbe menni. Ha mégis szükséges, akkor a háziorvos úgy is oda küldi. Azt is mondta, ha ott bejelentett munkahelye van - tehát fizetik utána a járulékot -, akkor semmibe nem kerül neki a háziorvosi kezelés. A gyógyszerek árának is csak kis részét kell téríteni.
Tehát a férje "svájcinak" számít, amíg fizeti ott a járulékot utána. Ha közben hazajön - de még ott tart a munkaviszonya -, akkor itthon uniós egészségügyi kártyával mehet orvoshoz. Igaz, a TAJ kártyáját is kérni fogják, és ellenőrzik, hogy itthon "kijelentkezett-e". Ha kiderül, hogy nem, akkor meg is büntetik. Valószínűleg nem sokan jelentkeznek ki, ha kimennek dolgozni, így gyakorlatilag szinte mindenkit meg lehetne büntetni. Ez persze nem akadály akkor, ha valakit mégis kiszemelnek a példa statuáláshoz, vagy mert az illetékes hatóságok bevételt akarnak gyűjteni. Ha ettől a veszélytől mentesülni akarnak, akkor töltsék le az alábbi nyomtatványt és küldjék be ahová kell. http://www.oep.hu/pls/portal/url/ITEM/7C524F29C624781BE040A8C0CB326FEE
Kérem, hogy viszonzásul tájékoztassanak majd bennünket a tapasztalataikról. Ezzel segíthetnek azokon, akik később hasonló helyzetbe kerülnek.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Ferenczy Imre dr.: Két hét Japánban - Tokió, Kiotó, Nara, Nagoya, Yokohama - 2007Név: Emy | 2011-10-11 20:52:00Nagyon jó volt olvasni a beszámolót! Nagy kedvet kaptam tőle, hogy én is kimenjek Japánba (már egy ideje tervezem, de most még inkább szeretnék). Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: pálmai andrea | 2011-10-11 11:52:00A FERJEM KINT DOLGOZIK SVAJCBA VAN MUNKAVALOLOI PAPIRJA EGY EVRE KAPTA.ELKAPOT KINT VALAMI VIRUS FERTÖZÉST RAMENT A SZEMIRE.ITHON NEM FIZETI A TB-T.VAN E EGYALTALAN LEHETOSEGE KINT ORVOSHOZ MENI?
KÖSZÖNOM SZIVES VÁLASZUKAT!TISZTELETTEL PÁLMAI ANDREA Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Gy52 | 2011-10-10 19:14:00Spanyolországról igen "vékonyan" szól. Hol lehetne pontosan megtudni, hogy ha nyugdijasként 2-4 hónapra kimennék, akkor az EU-s kártya alapján pontosan mi és mennyiért jár? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-10-04 21:47:00Kedves Adrienn!
Nincs életkori megkötés a személyi igazolványos beutazásnál. Csak addig volt más a helyzete a gyerekeknek, amíg nem kaphattak személyit. Szerencsére ez már megoldódott.
Ha már arra járnak, igazán megírhatnák milyen hely az a Szabadka! :)
Jó utazást!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Ladovszky Adrienn | 2011-10-04 16:36:00Érdeklődnék 12 éves fiammal mennék Szabadkára neki már van érvényes személy igazolványa elég az vagy kell útlevél köszönöm a segítséget. Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: H. Szilvi | 2011-09-23 14:59:00Kedves Szerkesztö!
Nemetorszagban elek, de jelenleg csak Eu-s kartyam van. Foggyöker kezelesre lenne szüksegem, es ugyan olvastabb itt, hogy milyen ellatasokra tudunk menni, de nem igazan ertettem en sem a latin szavakat. (sajnos a netes szotar sem.. :)
A masik kerdesem pedig, hogy hol tudok ugy fogorvost keresni, hogy szerzödve is legyen? hivjam vegig a környeken levöket, vagy van ennek egyszerübb modja is?
Köszönöm valaszat:
Szilvia Hadnagy Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Ádám Judit Eszter | 2011-09-21 20:01:00Tisztelt Szekeres Úr!
A leírásból és a hozzászólásokból egyértelműen kiderül, hogy magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül is átkelhetnek a magyar-szerb és a szerb-macedón határon is. Szeretném viszont megtudni, hogy a görög állampolgárokat is átengedik-e útlevél nélkül, csak személyigazolvánnyal az említett határokon (a görög személyi igazolvány nem a miénkhez hasonló plasztik kártya, hanem egy egyszerűen laminált kartonkártya) ?
Válaszát tisztelettel megköszönöm:
Ádám Judit Eszter Téma: SzíriaNév: Pochner Csaba | 2011-09-18 12:33:00Tisztelt Utikalauz !
Tavaly nyĂĄron mi is ellĂĄtogattunk nejemmel SzĂriĂĄba mint turista egyĂŠni utazĂłkkĂŠnt. NekĂźnk SzĂria a szivĂźnkhĂśz nĹtt.
IdĂŠn szeptemberben szintĂŠn ott tĂśltjĂźk szabadsĂĄgunkat. Az ottani emberek barĂĄrdĂĄga segĂtĹ kĂŠszsĂŠge tanulandĂł lenne MagyarorszĂĄgon is. Mindegy hol voltunk Tartusban ahol vallĂĄsosak az emberek vagy Damaszkuszban ahol eltĂŠrĹ a vĂĄllĂĄs mindenhol bararĂĄtsĂĄgosan fogadtak bennĂźnket mint teljesen idegen kĂźlfĂśldit. Amikor megtudtĂĄk hogy csak mi vagyunk mint kĂvĂĄncsi tĂşrista ĂŠs nem szervezett Ăşton veszĂźnk rĂŠszt, mĂŠg nagyobb figyelmet kaptunk. Na nem azĂŠrt mint otthon hogy esetleg kizsebeljenek, ha nem mert tiszteltĂŠk bennĂźnk a kĂźlfĂśldit aki kivĂĄncsi orszĂĄgukra. Ott tudtuk meg hogy van egy vĂĄr amit mĂŠg egy Ĺsi kirĂĄlyunk ĂŠpĂtetett. Sajnos az ottani feltĂĄrĂłkkal nem tudtunk beszĂŠlni mert szabadsĂĄgon voltak. A vĂĄr zĂĄrva volt ĂŠs nem engedtek be senkit, de mivel megtudtĂĄk hogy magyarok vagyunk kĂŠszsĂŠggel megmutattĂĄk a vĂĄrat rĂĄadĂĄsul mĂŠg idegenvezetĹnek beĂĄlva egy helyi munkĂĄs kĂśrbevezetett minket a vĂĄron. ĂllĂtĂłlag a SzĂriai kormĂĄny vissza szerette volna adni MagyarorszĂĄgnak ezt a tĂśrtĂŠnelmi ĂŠrtĂŠket de mi nenkĂźnk nem kellet. ?
Az Ăşgynevezett nyomornegyedekben nem csĂźngtek rajtunk a gyerekek ha nem kĂŠszsĂŠggel magyarĂĄztĂĄk vĂĄrosuk nevezetssĂŠgeit ĂŠs volt aki be is mutatta azt, ĂŠs nem pĂŠnzĂŠrt ha nem bĂźszkesĂŠgbĹl, hogy Ĺ ismeri lakhelyĂŠnek tĂśrtĂŠnetĂŠt ĂŠs szivesen megosztja mĂĄsokkal i.
SzĂria egy csodĂĄlatos orszĂĄg. KĂśzbiztonsĂĄgĂĄt akĂĄr 100%-osnak is nevezhetnĂŠm a tapasztalataim alapjĂĄn.
A szĂr nĂŠp bĂŠkĂŠt akar ĂŠs barĂĄtsĂĄgokat kĂśtni ĂŠs nem harcolni.
Tisztelettel
Csaba Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Kovács Krisztián | 2011-09-17 14:48:00Üdvözlöm!
Európai unión belül mennyi üzemanyag lehet kannában az autóban, Magyarországról indulva, Ausztria, Olaszország az úticél, kérdésem az lenne, korlátozva van-e ez a mennyiség. 20 l üzemanyagot tennék tartalékba.....
Válaszát köszönöm.
Téma: Varga Károlyné: Amszterdami kirándulás hágai és tengerparti ráadással - Hollandia - 2011Név: Noemi | 2011-09-14 13:01:00Nagyon jo iras! Evek ota elek Hollandiaban de sok ujat tanultam. Téma: Hírek - Új vízumszabályok az Európai Unió és Oroszország között - 2007Név: Attila Kiss | 2011-09-13 14:31:00Hi
Angliában élő magyar vagyok, s egy éven belül tervezzük az orosz feleségemmel az oroszországi letelepedést. Több websiteon már végigrágtam magamat, de sok helyen eltérő információt kaptam, s jellemzően az orosz ügyintézésre sehol sem találtam meg feketén fehéren leírva, hogy pontosan mit és hogyan kell intéznem. Az kiderül, hogy elvileg könnyebb a visa megszerzése mivel a feleségem orosz, de elvileg elösször ideiglenes visahoz kell folyamodnom, ami függ a kvótától, amit minden évben külön határoznak meg, vagy elösször munkavállalási engedély kell kérnem, esetleg magán visát ami érvényes 90 napig.
Segítségel előre is köszönöm
Kiss Attila Téma: 4 Vámos tanácsokNév: a szerkesztő | 2011-09-13 14:15:00Tisztelt Berger Csabáné!
Az uniós megállapodások szerint kábítószer és pszichotróp hatóanyag tartalmú gyógyszerek - egyes antidepresszáns, altató, nyugtató, hangulatjavító gyógyszerek és a daganatos betegségekhez társuló fájdalmak csillapítására szolgáló készítmények - esetén mindenképpen szükséges igazolás az érintett orvostól. Az igazoláshoz innen tölthet le nyomtatványt: http://www.antsz.hu/portal/down/kulso/aktualis/letoltheto_dok/igazolas.pdf
Más gyógyszerekre talán nem kell, ha rövidebb időre való adagot visz. A teljesen biztosra akar menni, kérdezze meg a célország budapesti nagykövetségét - vagy a mi ottani konzulátusunkat. Igaz, nem biztos, hogy válaszolnak.
Örülnénk, ha beszámolna a tapasztalatairól.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Berger Csabáné | 2011-09-13 14:04:00Tisztelt Szerkesztő Úr!
Kérdezni szeretném, hogy eu-s tagállamba gyógyszert saját használatra mennyit lehet vinni?
Válaszát előre is köszönöm Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Dél-baranyai kirándulás - Horvátország - 2010Név: Csordás László | 2011-09-09 19:17:00Érdeklődéssel, kissé szégyenkezve, ugyanakkor kritikus gondolatokkal olvastam a Mohácsról, Majsról, Bolyról, majd Eszékről és a horvát baranyai falvakról írt írást. Szégyenkeztem, mert erről már régen, nekem kellett / illett volna írnom. Igaz, nem ismertem ennek lehetőségét. Kritikusan, mert - bizonyára az eső miatt / is / - nagyon kevés pozitívum, nagyon kevés ismertető, került megemlítésre a mi vidékünkről. Bizonyára egy előkészítetlen kirándulás során jutott ennyi kényelmetlenség osztályrészükül a tisztelt csoportnak. Tanulságait levontam.
Nem lehet és nem szabad idehívnunk sem egyéni utasokat, sem csoportokat úgy, hogy ne készítsük fel a fogadó partnereket, ráadásul esős és napos változatban.Minden eshetőségre készen rátartással, tartalék programokkal is rendelkeznie kell a csoportvezetőknek.
Ha tárgyilagos akarok lenni, el kell fogadnom a kritikai megjegyzéseket is. A mohácsi halászcsárda nem a régi. Kedves barátom Nagy Tibor hajdani híre a sokféle viszontagság miatt már csak emlékeinkben él, de mert mi itt tudjuk az okokat, tiszteljük ezt az emléket. Norbert jó példája valóban kiemelkedő. Őszinte elismerésünk és tiszteletünk kíséri töretlen munkálkodását. Még sok feladat áll előtte, de úgy látjuk szellemi és fizikai állapota még sok szép eredményt tartogat városunk és a környékünk lakossága számára.
Mindamellett köszönet Ligeti Csákné Zsuzsa asszonynak, hogy ezt a fehér foltot betömte, megszínesítette a jól sikerült fotókkal élvezetessé tette írásával. Ha lehet és ezt nem veszi tolakodásnak, tovább bővíteni, szélesíteni szeretném
írását. Tisztelettel. Téma: Hírek - Új vízumszabályok az Európai Unió és Oroszország között - 2007Név: a szerkesztő | 2011-09-08 13:27:00Heló
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal oldalán találtam a következő nyomtatvány linkjét. Ez biztos jó lesz.
http://www.bmbah.hu/ujpdf/magyar/75.pdf
Szerintem náluk további információt is kaphat, ha szükséges.
(1117 Budafoki út 60. Sztregova köz II. számú ügyfélszolgálati iroda Tel: 463-9100)
Ha van ügyfélkapus belépési lehetősége, akkor interneten is intézheti. Ehhez külön programot és egy javás adatlapot kell telepíteni az alábbi oldalról. http://www.bmbah.hu/elektronikus_ui.php
Ha nincs ügyfélkapus elérése, azt legközelebb itthon az okmányirodákban és a "kormányablakoknál" regisztrálhat. Ingyen van, csak személyi kell. Sok ügyet lehet segítségével bárhonnan intézni.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Hírek - Új vízumszabályok az Európai Unió és Oroszország között - 2007Név: Kovács Attila | 2011-09-08 12:57:00Az előző hozzászólásban rosszul adtam meg a mail címet. Ez a helyes: attila.of.police@gmail.com Téma: Hírek - Új vízumszabályok az Európai Unió és Oroszország között - 2007Név: Kovács Attila | 2011-09-08 12:52:00Üdvözlet!
A nevem, Kovács Attila. Szeretnék érdeklődni, hogy hol lehet beszerezni, meghívólevél nyomtatványt, (már ha létezik ilyen) orosz állampolgárt szeretnék meghívni, Magyarországra. Én Magyar állampolgár vagyok, de nem Magyarországon élek, hanem Cipruson. A meghívó levelet elektronikus úton el lehet e juttatni a címzettnek, vagy csak eredeti példányban, postai úton? A meghívó levélnek pontosan mit kell tartalmaznia? Már írtam az Oroszországi Magyar nagykövetségnek, de sajnos nem válaszoltak.
Köszönettel, várom tájékoztatásuk.
Tisztelettel:
Kovács Attila
koviati.of.police@gmail.com
Téma: Hírek - Új vízumszabályok az Európai Unió és Oroszország között - 2007Név: Kovács Attila | 2011-09-08 12:49:00Üdvözlet!
A nevem, Kovács Attila. Szeretnék érdeklődni, hogy hol lehet beszerezni, meghívólevél nyomtatványt, (már ha létezik ilyen) orosz állampolgárt szeretnék meghívni, Magyarországra. Én Magyar állampolgár vagyok, de nem Magyarországon élek, hanem Cipruson. A meghívó levelet elektronikus úton el lehet e juttatni a címzettnek, vagy csak eredeti példányban, postai úton? A meghívó levélnek pontosan mit kell tartalmaznia? Már írtam az Oroszországi Magyar nagykövetségnek, de sajnos nem válaszoltak.
Köszönettel, várom tájékoztatásuk.
Tisztelettel:
Kovács Attila
koviati.of.police@gmail.com
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2011-09-07 18:40:00P.Andris!
Jövőre, ugyanott... Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Gergely Géza | 2011-09-07 14:50:00Tisztelt Szerkesztőség!
Mai nap megigényeltem a vezetői engedélyem bővítését A kategóriával (múlt héten letettem sikeresen az utolsó vizsgát is.
Mi jár azért, ha az igénylésről szóló papírral, de még az A kategória nélküli B jogsival motorozáson kapnak? Mindenképp eltiltás a vége?
Köszönettel Téma: Bokor Gitta: Cannigione, Framariglio, Algherora, Olbia, Lucignano, Urbino, Pesaro, Fano - Szardínia és Olaszország 2006Név: Illés-Szathmári Mária | 2011-09-07 10:24:00Heló!
Köszi a szép, hosszú beszámolót. Olvasom, hogy közvetlenül a kikötőben vettétek meg a jegyeket. Legtöbben neten előre vagy hajótársaságtól itthon veszik meg. Nincs különbség árban? Az alapos nyelvtudás kellett a jegyvásárláshoz?
Picit tudok németül, nagyon picit olaszul, de egy pénztárnál tartanék attól, hogy feltartom a sort és nem értem, hogy mit kérdez a pénztáros.
De volt már olyan tapasztalat is Velencében, hogy a kezemmel mutattam, hogy 24 órás jegy és már értette is. Még ma is csodálkozom akkori lazaságomon. :-)
Előre is köszönöm a választ!
Üdv Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: martin | 2011-09-06 21:23:0017 éves vagyok ittasan vezettem a motoromat a helyszínen elvették a jogsim szondát fujtam vért vettek most vizsgáznék autóra de nemtudom hogy befejezhetem e aki tud valami infót írjon az E-mail ra előre is köszi
2011.09.03. történt az eset Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-09-06 18:48:00
Kedves Hajni!
A fenti táblázat szerint én is 162 kunának számoltam a határtól a díjat Vodice-ra, pirovaci letéréssel.
Jó utat és várjuk a tapasztalatokat!
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Gall Hajnalka | 2011-09-06 18:18:00Kedves Arpad!
Jol szamoltam ki ha Pirovacnal szeretnenk leterni,Vodicera tartunk, akkor ez oda 162 Kunaba kerul?Vagy meg hozzaadodik valami?
Koszonettel:
Hajni Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: ndrw | 2011-09-06 09:25:00Szép napot!
Büszkén jelenthetem ki, hogy egy kedves kis Majsai családdal megjártuk minden különösebb bonyodalom nélkül a Budapest-Parália útvonalat. Najó azért visszafele a km-es dugó Röszkén nem volt betervezve de Tompára átmentünk kerülni.
Parálián napközben igazi kánikula volt szinte mindig, az éjszakákon már lehetett érezni a Szeptembert, de legalább nem kellett a légkondi:)
Nagyon megköszönném ha írnátok ötleteket Budapesten hol tudnánk beváltani a visszamaradt macedón dínárokat :)
Üdv.
P.Andris Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-09-05 21:34:00
Kedves Alexa!
Az a szakasz ingyenes.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-09-05 21:24:00Tisztelt Mogyoró Irén!
Ahogy már korábban többször írtam, én nem vagyok szakértője ezeknek az ügyeknek, csak összegyűjtöttem néhány információt a tájékozódáshoz.
A fenti szövegekből egyébként annyit olvasok ki, hogy az ottani egészségpénztárral szerződött orvosok, kórházak minden olyan vizsgálatot, kezelést elvégeznek a kártya alapján, ami az Ön ott tartózkodása alatt egészségügyileg indokolt. (Később ezt majd behajtják a magyar egészségbiztosítási pénztáron, ahol Önnek remélhetőleg rendezett a biztosítási jogviszonya.)
Egy dologra mindenképpen számítson, hogy kezelésenként illetve vizsgálatonként 10 euró "vizitdíjat" ki kell fizetnie, és ezt később sem kapja vissza.
A fentieket minden felelősség nélkül írtam. Ugyanakkor örömmel fogadom én is és az olvasók is, ha beszámol tapasztalatairól.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Mogyoró Irén | 2011-09-05 13:25:0015-hetes kismama vagyok és 2 hónapra ki szeretnék utazni látogatóba Németországba.A kérdésem az lenne, hogy ha szükséges lenne bármilyen vizsgálat, pl. vérvétel vagy ultrahang, akkor azt elvégeznék-e kint és elég lenne-e hozzá az Európai Egészségbiztosítási Kártya. És ha nem elég akkor mire lenne szükségem? Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Mogyoró Irén Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Fónainé Alexa | 2011-09-05 12:45:00Kedves Árpád!
Szerdán indulnánk Rovinjba, de a táblázatból nem látom, hogy az Y-autóút használatáért az Uckától Rovinjig mennyit kell fizetni! Tudna segíteni?
Köszönettel
FNA Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-09-02 11:03:00
Kedves Kiss István!
Jogos a 2 pont. Én Nagyvázsonyból biztosan Udvar és Eszék felé mennék.
Török Zsigmondnénak javaslom, hogy kattintson a jobb oldali menüben kattintson a Görögország menüre. Ott több olyan beszámolót talál, amelyik utószezoni kirándulásról készült.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kiss István | 2011-09-02 10:55:00Számomra nem nagyon érthető, hogy elsősorban a Dunától nyugatra lakók miért nem veszik igénybe a nagyon alacsony forgalmú, de jó minőségű, jellemzően autópályán leküzdhető M6-Udvar-Eszék-Belgrád útvonalat.
Igaz, a viamichelin + 40 km-t mutat, de ez igazán csekély plusz teher a röszkei bonyodalmakra is tekintettel. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Török Zsigmondné | 2011-09-01 13:40:00szept. 9-én utazom Paraliba, Az időjárás kedvező, napozásra fürdözésre? köszönöm a választ Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-08-30 22:49:00Tisztelt Boros Erzsébet!
Javaslom, forduljon a Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve, központi ügyfélszolgálatához. (1139 Budapest, Teve utca 1/A-C.
Telefon: 06-1-288-5100) Talán ott tudnak segíteni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Boros Erzsébet | 2011-08-30 16:50:00Sógornőm Dániában él, európai biztosítási kártyával rendelkezik. Itt érte baleset, combnyaktörést szenvedett, megoperálták,lábadozik.
Okt.14-én repülővel megy haza, én kísérem el.
A koppenhágai repülőtérről hogyan lehet mentővel továbbvinni Odensébe, ahol lakik ? Hova kell vagy lehet fordulni ?
köszönettel
Boros Erzsébet Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Boros Erzsébet | 2011-08-30 16:49:00Sógornőm Dániában él, európai biztosítási kártyával rendelkezik. Itt érte baleset, combnyaktörést szenvedett, megoperálták,lábadozik.
Okt.14-én repülővel megy haza, én kísérem el.
A koppenhágai repülőtérről hogyan lehet mentővel továbbvinni Odensébe, ahol lakik ? Hova kell vagy lehet fordulni ?
köszönettel
Boros Erzsébet Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kiss Zoltán | 2011-08-27 23:31:00Üdv,
Én egy beszámolóval szeretnék azoknak, akik Pula (Isztria) irányába indulnak. Az útvonal a következőképp nézett ki: Letenye-Zagrab-Rijeka-Opatija-Labin-Pula. Augusztus 22.én reggel fél 3-kor indultunk el a Balaton mellől. Az út elejét nem részletezném mivel azt már előttem Árpád megtette. A mi utunk attól különböző, hogy az Ucka alagút és az onnantól kezdődő autópálya helyett, mi a tengerparton közelítettük meg Pulát. Szóval onnan folytatnám hogy reggel fél 8-ra kényelmes tempóban megérkeztünk Rijekához. Itt letértünk az autópályáról bementünk a városba, bár nem álltunk meg. A reggeli forgalom szinte elhanyagolható volt. Ezután Opatija felé vettük az irányt, az út városias, 40-50es korlátozás. Az út kanyargós de cseppet se mondanám követhetetlennek. Ez így is marad egészen Lovranig. Lovrant elhagyva kezd vadregényes lenni az út, a táj gyönyörű, lehet kattogtatni a fényképezőgépekkel, mi itt többször is megálltunk fényképezni, sétálgatni, pihenni. Kicsit kanyargós 60-80-as tempo, néhol egy-egy falu. Az út nem vészesebb a magyarországi Dobogókőre vezető útnál, szerintem jóval enyhébb. Az úton érdemes figyelni azoknak akik mártózni szeretnének egyet a tengerben, mivel vannak félreeső helyek ahol le lehet menni tengerhez. Az út ilyen marad, amíg el nem érkezünk Plominig. Innentől jóval egyenesebb az út. Labin előtt belebotlottunk egy útfelújításba. Ez a szakasz kb 15 percett vett igénybe.Itt 30-as tempóban lehetett haladni(földúttá változott a 66-os út pár kilóméterig). Ezután Labinba érkeztünk. Az út innen teljesen követhető semmi korlátozás, útfelbontás, egyéb akadályozó tényező nem volt.. Az út minősége jó. 10:30-ra meg is érkeztünk Pulára. Ez 3 órát tesz ki, de mi sok helyen is megálltunk nézelődni fényképezni. Ha ajánlanom kellene az utat, akkor azoknak javaslom ezt az útszakaszt, akik szeretnek nézelődni megállni, vagy nem fontos, hogy az autópályán menjenek végig idő hiányában. Szerintem különösebb vezetői képességeket nem igényel az út megtétele, egy átlagos sofőr gond nélkül le tudja vezetni ezt a szakaszt. Fogyasztás tekintetében nem volt különösebb gondom, az autót nem kellett legyilkolni, így nem ugrott meg jelentősen. A visszafele utat autópályán tettük meg, mivel kíváncsi voltam hogy milyen arra a látvány, így arról már nem tudok beszámolni. :).
Kiss Zoltán Téma: Bulgária 2011 szeptemberNév: Tóth Gábor | 2011-08-21 14:44:00Szia Mindenki ismét!
Jaítanom kell! Várna mellé az Aranypartra megyünk... Ettől függetlenül várjuk a csatlakozni vágyókat.
Tóth Gábor Téma: Bulgária 2011 szeptemberNév: Tóth Gábor | 2011-08-21 14:39:00Szia Mindenki!
Szeptember 5-én este indulunk a bolgár Napospartra autóval Kaposvárról. Van némi rutin, de hiszek a sok lúd disznót győz elvben. Meg jobb többen, mint soha! :) Alapban Eszéken keresztül tervezem az utat, de ez útitársak esetén változhat, illetve a találkozási pontok megbeszélhetőek...
Tóth Gábor Téma: Németh László: Szozopoli nyaralás isztambuli és erdélyi kitérővel - Bulgária, Törökország, Románia - 2008Név: Keresztúri Csaba | 2011-08-20 12:41:00Kedves László,
Élvezettel olvastam a leírását, nagyon sok hasznos információt tartalmaz.
Segítségét kérem azzal kapcsolatban, hogy a szozopli szállást hol, hogyan foglalták, esetleg annak neve és címe, elérhetősége is hasznos lenne számomra.
Isztambulban hogyan találták meg a fontosabb látnivalókat? Itt a közlekedés Athénhez viszonyítva milyen? Mert én is sok negatív dolgot olvastam róla, óvtak tőle, de néhány hete megtapasztaltam, hogy Budapesttől semmivel sem rosszabb....igaz a GPS hasznos segítséget nyújtott.
köszönettel: Csaba Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: hoapo58 | 2011-08-18 16:16:00T:Győrffy Árpád!
Kissé megkésve,(mivel az oldal indulásától használom az infókat)Gratulálok,illetve köszönöm a színvonalas munkáját:))
S.Ferenc Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Molnár Tamás | 2011-08-17 04:32:00Amúgy ott vannak a piros jelzések hogy hol mérik a magasságot. az első tengelynél felfelé húzzatok gondolatban egy függőleges vonalat /itt menj felfelé/ és ahol a gépjármű kereszteződése van ezzel a vonallal, a jármű legmagasabb pontján az a magasság számít.Tehát ahol találkozik a két vonal. Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Tomek | 2011-08-17 04:27:00Tisztelt Déri József!
az I.es kategóriába tartozik a gépjárműved.Nem a tetőmagasság számít hanem a tengelynél lévő magasság.
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Deák Mária | 2011-08-16 19:35:00Köszönjük nagy segítség volt a leírás.
Az idén újra Pomorieben nyaraltunk. Tudunk úttal(Románián és Szerbián keresztül), hellyel, szállással, árakkal kapcsolatban segítséget nyújtani. Kérdezzetek nyugodtan!
Üdv:Marcsi Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: kaposi ákos | 2011-08-16 14:07:00Tisztelt Nagy László,
Egész pontosan mi érdekelné Albániával kapcsolatban? Itt vagyok a szomszédban, hátha tudok segiteni :) Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: a szerkesztő | 2011-08-14 13:04:00Tisztelt Kovács Sándorné!
Javaslom forduljon az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz.
OEP 1139 Budapest, Váci út 73/A - Telefon: 06-1-350-2001.
jogi@oep.hu
Ha valahol, akkor ott biztosan pontos választ tudnak adni a kérdésére.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Svájc - Egészségügyi ellátás uniós polgároknak - 2006Név: Kovács Sándorné | 2011-08-13 18:50:00Jelenleg Svájcban dolgozok,a munkáltatom 6hón munka szerződést csinált,ami nov.15-ig tart.Jelenleg terhes vagyok,Magyarországon veszélyeztetett lennék mert már 4 szer vetéltem és 40éves vagyok.Azt nem tudom hogy ha valami probléma adódik a terhességemmel ellátnak a kórházba és mennyit kell fizetni.Még csak 5hetes vagyok.Köszönöm szives válaszukat!Tisztelettel Kovács Sándorné Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Árpád László | 2011-08-13 01:22:00Sziasztok! Szia Imre!
3 éves gyermekem társaságában szeretnék lemenni valamelyik déli tengerre, amelyik nem szemetes.
A sozopol-i és a paralia-i között vacillálok. A bulgár út sokkal olcsóbb lenne, még reggelit is adnának
A gyerekre nézve 3 fontos kérdésem lenne, amire nagyon szeretnék választ kapni:
1. Melyik a tisztább (fertőzésveszély)?
2. Szükség esetén hol kapok biztosabb orvosi segítséget?
3. Folyamatos 80-90 km/ó sebességgel vezetve melyik úticélt érem el hamarabb és MENNYIVEL (Szentesről - Szegedtől 60 km - indulnék!) ?
Üdv.: Laci Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-08-10 20:48:00Tisztelt Kazinczi Úr!
Javaslom, olvassa el az érintett országok - Szerbia, Macedónia - bejáratánál ezzel kapcsolatban található információkat, vagy az alábbi írást: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1081
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kazinczi Gábor | 2011-08-10 18:41:00Tisztelt Szekeres Úr.
Érdeklödnék, hogy az alábbi úton utaznánk mi is aug. 27-én, és nem tudom hogy szükség van az útlevélre? Mert régen még kellet. És ma hallottam az "utazási irodában" hogy szokták kérni, és problámák szoktak lenni ha csak személyi van. Érdemes megcsináltatni az útlevelet?
Köszönöm válaszát. Téma: zz3h Drasztikus szigorítás a szerbiai utakon Név: Gulyás Judit | 2011-08-10 16:24:00Mi tegnap tapasztaltuk Szabadkán. 3.000.din-re büntettek, mert lakott területen belül nem volt bekapcsolva a világítás. A traffi sebesség túllépeést nem érzékelt, hát ezért büntettek! Figyeltük a hazai kocsikat. Amelyiknek nem volt világítása azt nem állították meg! De egy másik magyar 5.000 dinár büntit fizetett a 48 km-es városi sebességért! Addig nem adták vissza az iratokat, míg a postán nem fizettük be a büntetést és nem vittük vissza Nekik a csekket! Jó lesz vigyázni a szomszédoknál!!!! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-08-10 12:50:00A szerbiai viszonyokkal kapcsolatban az arra indulóknak figyelmébe ajánlom a MagyarSzó.com http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-08-10_Ujabb_utlezarasi_kaland.xhtml és a VajdaságMa cikkét http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12162/A-rendorseg-megakadalyozta-az-utepitok-tiltakozasat.html, illetve javaslom, hogy figyeljék ezeket a lapokat, talán frissebb információt adnak az itthoniaknál.
Közben a Szekeres István - Stevie - is válaszolt a lehetséges kerülőutakkal kapcsolatos kérdésekre. A válaszát az alábbiakban közreadom. Jó utat! Győrffy Árpád
Íme a Mester üzenete:
Görögország felé Szerbiát elkerülni a Románia-Bulgária útvonalon lehetséges, ez azonban rettenetes:
- hosszabb
- autópálya helyett szinte végig lakott település és szerpentines rész kombinációban kell haladni
- a Dunán kompon kell átkelni, ami egyrészt drága, másrészt simán össze tud jönni 2-3 órás várakozás (ha mondjuk épp az orrunk előtt megy el a komp: a túlparton lecentizik róla 20-30 kamion, felcentizik rá 20-30 kamion, a mi oldalunkon lecentiznek a kamionok, felcentizünk a többi kamionnal együtt, majd odaát lecentizünk)
Tehát gáz.
Ellenben: az összes határ lezárása nem valószínű. Az lehet, hogy egyet elbarikádoznak, de őszintén szólva alig hinném, hogy ilyenre lehet engedélyt kapni Szerbiában. Röszke mellett Tompa, Bajmok, Tiszasziget is működik.
Az autópályák blokádja igazából nem veszélyes: az autópályával párhuzamosan megy a régi út, ezért a blokád előtti kijárón leterelik a forgalmat, utána meg vissza. A leterelést rendőrök biztosítják, a kerülő útvonalakon is ott állnak a kereszteződésekben és segítenek.
Ez sem kellemes, blokádonként 10-15 perc plusz időt jelent, de emiatt nincs értelme Romániának indulni.
Amúgy ez a játék is fejben dől el: ha hagyjuk magunkat idegesíteni, akkor idegesek leszünk. Ha jópofa kalandnak fogjuk fel, akár még élvezni is lehet.
A lényeg: pánikra nincs ok, igazán komoly kockázat, veszély nincs, a normál ügymenethez képest max másfél-két órával később érünk le.
Jó utat :-)
Szekeres István
Téma: SzerbiaNév: Hajdu János | 2011-08-10 12:28:00Az előttem szóló hölggyel együtt, érdeklődnék, igaz mi péntek este indulnánk, mi a tanácsa, esetleg megszűnik-e addig a lezárás, ezt hol tudom követni??
Üdvözlettel:
Hajdu János Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Szarkáné Dobai Ildikó | 2011-08-10 11:05:00Kedves Szekeres úr!
A mai napon /2011.08.10/utaznánk Görögországba,Vrasnára,és most olvastuk az indexbe, h tüntető munkások lezárták a szerb autópályát,és bejelentették,h a határátkelőket is lefogják.Szeretném a segítségét kérni,ha tudna ajánlani altarnatív útvonalat, a szerbek kikerülésére.
Előre is köszönöm,
üdvözlettel,
Szarkáné D.Ildikó Téma: GörögországNév: Janis | 2011-08-08 05:52:00Tisztelt görögországi utazók,
Legfrissebb benzinárak (tegnap érkeztünk haza)
Görögország Euro 1,73- 1,84, Macedonia 1,17 -1,23, Szerbia 1,33-1,43. Eurot mindenhol elfogadják. Szívesen adok tájékoztatást, utunk Budapest juli 17, Szállás Demir Kapija, juli 18. Fastferry Piraeus-Iraklion. Nyaralás Havania Beach. Vissza aug 5. Fastferry Iraklion-Piraeus, aug 6. Predejane, aug 7. érk. Jó utat a most indulóknak Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kóber Anita | 2011-08-06 17:15:00Érdeklődni szeretnék. Mi Podstranába megyünk nyaralni. Mennyibe kerül oda az autópálya díj? Hogyan megy ez a kártya feltöltés? A segítséget előre is köszönöm! Üdv: Anita Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Gulyásné | 2011-08-05 18:27:00Köszönjük a tájékoztatást, nagyon hasznos dolgokat tudtunk meg belőle.
Aug.02.-án jöttünk haza Paráliáról. Minden rendben volt. 16 óra alatt értünk ki is, és haza is. 3 pici gyerekkel. Sehol nem volt semmi probléma. Belgrádnál nagyon kell figyelni kifelé, mert nincs túl táblázva az út. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Illésyné Pethő Éva | 2011-08-05 16:15:00Kedves István!
Mint sokan mások, én is nagy örömmel olvastam írásodat, sokat hasznosítottunk belőle a tavalyi utazásunk alkalmával. Akkor Aranyhomokra mentünk, neten keresztül foglaltunk szállás. Nem bántuk meg, jó választás volt. Azonban Albenába és Kranevoba tett kirándulásunk alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a két utóbbi helyen a tenger nem volt olyan tiszta és part sem volt olyan rendezett, mint Aranyhomokon. A kérdésem az, ha most Burgasz felé vesszük az útirányt pl. Szozopol partján mennyire tiszta a tenger? Remélem, nem nagyon bugyuta a kérdés, de számunkra fontos lenne tudni. Köszönettel! Illésyné Éva Téma: Somogyiné Eszter: Kirándulás a Sóvidékre és a Fogarasi-havasokba - Erdély - Románia - 2009Név: Abodi Márta | 2011-08-05 12:43:00én Abodi Márta Marosvásárhelyen születtem nagyon szeretem azt az országot csak most salynos itt kell laknom Magyarországon most idén is csak egy hétig voltunk látogatóban sajnos pedig maradtam volna még egy hetet legalább nagyon csodás az a hely aki arra megy nyaralni ne fogja megbánni ebbe biztos vagyok Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: nagylászló | 2011-08-04 15:05:00megköszönném, ha valaki az albán viszonyokról tudna mondani valamit.
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Sz. Sándor | 2011-08-03 18:35:00Komáromból indulunk Agusztus 05.-én este 20-kor,
kb 23-kor leszünk Röszkénél, aki gondolja csatlakozhat.
Mi is most megyünk először kocsival Görögbe. Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész - Franciaország - 2005 és 2008Név: Balogh Mary | 2011-08-03 15:11:00Kedves Zsuzsa!
Leírásod miatt kedvet kaptam Párizshoz (egyszer voltam ott 1 napra). És olyan egyszerűnek tűnik a közlekedés is. Nagyon jó, hogy a tapasztalataidat megosztottad velünk, mert így sokkal több mindenre rácsodálkozhatunk mi is , ha megyünk. Igazán praktikus és kedvcsináló az írásod! Köszi!
Balogh Mary Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: ndrw | 2011-08-03 13:39:00Szép napot!
Köszönöm a sok hasznos információt.
Párommal Aug27 hajnal fele indulunk Budapestről a fent leírt útvonalon Paráliára. Első nagy autós utam lesz,
úgyhogy ha valaki szeretne csatlakozni szívesen veszem:)
06709456771
Üdv.: PA Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Gömöri János | 2011-08-03 11:13:00Sziasztok!
Családommal szeptember 2-án indulunk Sartira. Debrecenből megyünk kb este 8 felé. Ha valaki véletlenül errefelé jönne szívesen csatlakoznánk hozzá. Két felnőtt, két kisgyerek.
Köszönöm!
Gömöri János Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Török László | 2011-08-01 22:29:00Kedves Kónya István!
Tankolni a macedón-görög határ előtt közvetlenül is lehet (lásd Stevie fenti írását), de ha nem akar az utolsó pillanatig várni vele, akkor Gevgelijánál is megejtheti a dolgot (az autópálya lejárathoz közel van két benzinkút is, én tavaly nem a Makpetrolnál tankoltam, bankkártyával, gond nélkül.) Mindegyik benzinkút jól látható, ha a Google térképet szinte a maximális nagyításra állítjuk.
Jó utat! TL Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kónya István | 2011-08-01 16:00:00Kónya István Email:istvanercsi@gmail.hu
A párommal augusztus 5.én indulunk Kefaloniába.Először autóval.Esetleg ha valaki ebben az időpontban megy Görögországba,szívesen csatlakoznánk.És egy kérdés.Mac görög határ közelében hol érdemes tankolni?Köszönettel.Kónya István. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Simon Anikó | 2011-07-31 20:08:00Mi augusztus 07-én éjfél körül indulunk esztergomból görögországba, Nei pori-ba, ha valakinek van kedve csatlakozni, szívesen vennénk! Simon Anikó Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: dr minár gyula | 2011-07-30 06:20:00Kedves Szekeres ur!
12 éve járunk Görögországba Asprovaltára nyaranta az Ön irása alapján és ezuton is szeretném megköszönni a segitséget,mivel teljesen korrekt a tájékoztatás.Több alkalommal adtam ajándékot a Macedon és a Szerb rendőröknek,cigi feles pálinka,mivel 130-150 között közlekedem igy minden uton volt ellenőrzés és ahol nem müködött a mosolygos ajándékozás ott 20-30 euru volt a büntettés hol számla ellenében a helyszinen,hol baráti kézfogás közben és folytattuk az utunkat tovább.Ugy gondolom számomra ez belefér egy ilyen hosszu uton és az a 2-3 ora amit egy ilyen uton nyerni lehet számomra fontos,mivel idős szüleimet is viszem magammal.
A mult évben nem voltunk,de most augusztus 20 után ismét 3 hétre megyünk.A kérdésem a következő:az automba elöl hátul lézeres blokkolo van ami a radart nem jelzi,de a lézert igen,kb 2 másodperc kell,hgy fékezzek,kikapcsoljam és utána már mutatja a mérőnek a rendes sebességet.Több helyröl informálodtam de senki nem tudott ésszerü választ adni,mivel sokan Szerbiában és Macedoniában is használták és nem volt probléma ,mások eleve nem kapcsolták be mert féltek a rendőröktől,ha megállitják öket akkor mi lesz.Ha megállitanak akkor a rendőr,mivel nem hülye észre veszi a kocsi elején és hátulján,de ez papirral igazolva 8 nyelven tolato és garázskapu nyito...
Szoval megköszönném ha tanácsot adna,mivel Ön jobban jismeri az ottani helyzetet,mivel sokat utatik.Ha zürös a használata nincs gond,megállitanak és kifizetem mosolyogva nem hőzöngve a büntetést és még adok egy felest is,hogy nem büntetett meg többre,igy talán más magyar autost sem fog.
Nagyon köszönöm a fáradozását!
Tisztelettel és szeretettel Gyula Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: S. Lajos | 2011-07-29 11:12:00Kedves Mindenki!
Tegnap hajnalban értünk haza Vourvourou-ból (Görögo. Chalkidiki fsz.), és szeretnék néhány fontos információt megosztani a Görögországba utazóknak (Szerbia-Macedónia útvonalon).
1. Belgrádban útfelújítási munkák miatt a görögországi utunknál kb. 1 órát araszoltunk a dugóban (júl 16. szombat éjjel).
2. Belgrádban a Nis felé történő lekanyarodás a leírás szerint működik az útfelújítás miatt, erre érdemes különösen odafigyelnie a sofőrnek és a navigátornak.
3. Benzines autóval utaztunk, és tankoltunk bankkártyával Szerbiában is és Macedóniában. A banki sms-ből visszaszámolva 1 liter 95-ös ólommentes benzin Szerbiában ~355Ft, Macedóniában ~325Ft volt. Görögben 1,66 - 1,72 euró között volt 1 liter 95-ös ólommentes benzin.
4. Megerősítem azokat az infókat, hogy a plasztik személyi igazolványt elfogadják mindegyik határon.
....
Lajos Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Németh Zsuzsanna | 2011-07-28 19:39:00KÉrik-e a macedon határon az utasbiztositást? müködik-e a görög macedon határon a dutty free shop és mennyi a cigi ott vagy vinni érdemes/2009-ben 8 euro volt egy csik/ üdülöövezetben drágább joval Zsu Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: helgacska | 2011-07-28 16:05:00Tud valaki megbízható szállást ajánlani Bulgáriában, tengerparton,Nesebar vagy Napospartra gondoltam, 2 felnőtt+2 gyerek, apartmanban vagy kempingben házban, esetleg lakókocsiban? Még nem voltunk Bulgáriában, ezért nem tudom milyen irányba keresgéljek.
Köszönettel Téma: Szajának!Név: Gita | 2011-07-28 09:26:00 Sibeniktől délre több ilyen kis kempinget láttunk, jelzik az útmenti táblák is.
Jó nyaralást!
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Péter | 2011-07-26 22:41:00Kedves Mindenki,
gázos autóval járok. Van infótok, hogy Szerbiában és Bulgáriában milyen sűrűn vannak LPG-s kutak?
Köszönöm!
P Téma: Kis árnyas kemping DalmáciábanNév: szaja | 2011-07-26 16:48:00Sziasztok! A megszokott kis családias "kempingünk" sajnos tele van. Nem tudnak fogadni minket. Tudtok valamit ajánlani Zadar - Primosten között? Olyan part menti házra gondoltam, aminek a kertje tulképpen a kemping. Árnyas fákkal a sátornak.
2-án indulnánk.
Előre is köszi. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: adél | 2011-07-24 17:45:00Kedves Mindenki!17 év után tavaly mentünk el újra Nesebárba.Szekeres István útvonalát használtuk ami tökéletes és ezt köszönöm neki.A nyaralás annyira jól sikerült,hogy az idén is oda megyünk.Ha valakinek kérdése lenne Nesebárról és környékéről bátran kérdezzen. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Mónika | 2011-07-24 15:03:00Kedves görögorszáig út előtt állók!
Mint itt sokan másik, mi is Szekeres István írását vettük alapul korfui utunk előtt. Több fórumot végig olvasva ez tűnt a legalaposabbnak. Ami pozitív változás az íráshoz képest, hogy a zöld kártyát sehol nem kérték. Mi nem szereztük be utazás előtt, és nagyon tartottunk tőle, hogy elkérhetik, esetleg nem engednek át a macedónok. Dínárt és dénárt sem kellett váltanunk, mivel az autópálya kapuknál euróban is kint vannak az árak, és ami nagyon jó hír, hogy euróban is adnak vissza, nem pedig dínárban vagy dénárban. Hazafelé Horgosnál (Röszkénél) jöttünk át a határon, és Horgosig vezető úton végig 40-es, 60-as tábla volt. Azt hittük, sosem érünk ki Szerbiából.
...
Mónika Téma: Hollós Tamás: Stockholm - Svédország - 2007Név: Zsuzsi | 2011-07-24 00:56:00Kedves Tamás!
Elolvastam mindkét itteni írásodat, és igazán jó élményt nyújtottak, köszönöm. Nagyon élethűen írsz, és nagyon becsülendő, hogy ilyen bátrak és strapabíróak vagytok.
Én is fiatal vagyok, és legnagyobb szenvedélyem az utazás és kirándulás, bár ennyire már nem lennék bevállalós, valószínűleg.
Remélem, azóta is sok hasonlóan szép utatok volt, és a jövőre nézve is ezt kívánom!
Üdvözlettel:
Zsuzsi Téma: Mayer István: Törökországi nagy körutazás - 2010Név: Bötykös Anikó | 2011-07-23 18:10:00Kedves István,
élvezettel olvastam törökországi beszámolódat.
Mi szeptemberben megyünk repülőgéppel, de csak Antalyába.
Mit tanácsolsz nekünk, már nem fiatal -62 és 71 - éves párnak, mit és hogyan nézzünk ott meg?
Annyi sok rosszat hallottam az alkudozásról, becsapásról, de az ország, a természeti táj nagyon vonzó!
Nem tudom, szabad-e ezen az oldalon email címet megadni, hogy oda kérjek választ, ha nem biztosan el tudom az utikalauz oldalán olvasni.
Emailem: aniko.botykos@gmail.com
Előre is köszönve: Bötykös Anikó Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Jescheta Zsolt | 2011-07-22 07:13:00Mi 07.26.-án reggel lépjük át a határt Röszkénél. 2 felnőttt és 3 gyerek, görögországi utiránnyal. Szívesen csatlakoznánk másokhoz! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Gombi | 2011-07-19 13:57:00Kedves Angyal Győző,
a macedónok radaroznak, nincs náluk lézer, így ott a blokkolónak nincs értelme. A szerbek vegyesen használják a radart és a fáma 3 lézert, ellenben 2009 decembere óta nem csak használni, hanem birtokolni is tilos Szerbiában a blokkolót és radar detektort.Tavaly leragasztott fejekkel utaztam mindkét országban, de hogy tovább menjek, Görögországban is tiltott a blokkoló, a detektor engedélyezett. Ugyan olvastam olyan írásokat, hogy bekapcsolt blokkolóval közlekednek honfitársaink pl Szerbiában, mérés nem történt, csak igazoltatás és nem vont szankciót a felszerelt blokkoló jelenléte.
Mindezek ellenére augusztusban újra ilyen eszközzel felszerelt autóval fogok közlekedni ebben a 3 országban. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Kati.Nemet | 2011-07-16 19:44:00Azt szeretném megtudni, hogy kanyarodási szabály megszegésénél, mennyi lehet a bírság?
Köszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Sepsiné Takács Erika | 2011-07-13 00:35:00Üdv.!
Nagyon hasznos tanácsokat olvastam itt. Mi augusztusban megyünk 2 hétre Macedóniába, az Ohridi tó partjára. Érdeklődnék nyaralt-e már ott valaki, milyenek voltak a tapasztalatok? Autópályadíj a határtól Tetovóig?
Köszönettel:
Sepsiné Takács Erika Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Angyal Győző | 2011-07-12 22:21:00Tisztelt egybegyültek!
Van esetleg valakinek tapasztalata lézer blokkolóval szerelt járművel való közlekedésben ,e két országban,
Üdv Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: csipike | 2011-07-12 12:39:00Párom igazoltatáskor nem tudta felmutatni a kötelező biztosítás igazolását. Segédmotorról van szó. Feljelentést tett a rendőr. Mire számíthatunk? Mennyi lesz a bírság? Van érvényes biztosítás, csak nem volt nála.... Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2011-07-12 09:14:00
Kedves László és más korábbi kérdezők!
Az utóbbi időben minden szabad percemet a Balatonnal illetve a Balatonnál töltöm - balatontipp.hu -, hogy legalább ott naprakész legyek a lehetőségek szerint. Emiatt azonban másra kevesebb erőm jut, így nem igazán tudnék hasznos választ adni kérdésedre.
Talán más majd segít a döntés meghozásában.
Bocs és jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Radnai Szabolcs | 2011-07-11 22:47:00Több éve használom az itt kapott információkat Görögországi családi nyaralásunk tervezésekor. Minden évben meglepődöm azon, hogy a szerző milyen alapossággal, és szerénységgel dolgozik a témán.
Köszönjük!
Radnai család Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: László | 2011-07-11 20:27:00Kedves Árpád!
Érdeklődnék, hogy az A1 autópálya új végpontja, Vrgorac felől Plocéba milyen útvonalat javasolsz, Gradacba megyünk, a térképen 2 útvonalat is látok, vagy esetleg jöjjünk le Sestanovácnál? Azt az utat már többször megjártuk.
Üdvözöl: László Téma: SzlovákiaNév: Bc. Ruszó Roland | 2011-07-11 18:12:00Tisztel Cím
Engedjék meg, hogy ezen az úton bemutassuk szálloda társaságunkat, amelyik kevés azon középeurópai szállásadók közé tartozik, akik az állandóan fejlesztett szálloda-hálózatukban az egész év folyamán szállás és üdülési terméküket ajánlják Szlovákia legatraktívabb helyein.
www.aplend.com
Szeretnénk a Ön cégével egyuműködni.
Tiszteletel
Ruszó Roland – Aplend Szlovákia
Kapcsolat : +421904 868 111
E-mail : hu@aplend.com, roland@aplend.com Téma: Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át - Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország - 2010 Név: vickos | 2011-07-11 13:07:00Köszi a hozzászólást, örülök ha segített valamiben! Téma: SzerbiaNév: Tóth Istvánné | 2011-07-10 18:18:00Még egy kérdés: A kocsi magasságát a földtől mérem a szélvédő tetejéig? Köszi! Téma: SzerbiaNév: Tóth Istvánné | 2011-07-10 14:16:00Üdvözletem!
Az volna a tiszteletteljes kérdésem, hogy Toyota Hiace-val megjárta-e valaki a szerb pályát Görögország felé? Milyen kategóriára számíthatunk a kapuknál? Mik a tapasztalatok?
Segítséget köszönöm, üdv! Téma: zh Horvátország félmilliós bírság szeszért, rossz irányért a közlekedőknekNév: Nyeste Gábor | 2011-07-10 13:46:00Köszönöm a választ.
Szerencsére már jócskán túl vagyok a 24-en :-)
Többek között ezért is írtam a kérdést, tekintve hogy szeretnék egy pohár bort, vagy egy hideg sört legurítani néha.
A bringázásról meg annyit, hogy inkább viszünk mindannyian egy-egy sisakot... abból baj nem lehet! Téma: zh Horvátország félmilliós bírság szeszért, rossz irányért a közlekedőknekNév: a szerkesztő | 2011-07-10 08:46:00Kedves Nyeste Gábor!
Az első kérdésre határozott igen a válaszom. 2004-ben a horvátoknál is bevezették a zéró toleranciát az alkoholnál, aztán a boraikra a legalább egy sört, fröccsöt meginni szerető turistákra is gondolva úgy gondolták, hogy butaság a teljes tiltás, amikor a mai korszerű készülékekkel pontosan ellenőrizni lehet, hogy valakiben az alkoholszint eléri-e az esetleg már valóban negatív hatást eredményező mértéket. 2008-ban ezért úgy döntöttek, hogy a 24 évesnél idősebb, nem hivatásos sofőröknek literenként fél gramm alkoholszintet engedélyezik a vérben. A 24 év alattiak és a hivatásos sofőrök azonban továbbra sem fogyaszthatnak alkoholt vezetés előtt és alatt. Ha Ön 24 év alatti, akkor még várjon a sörrel, ha nem, akkor egy még elmegy.
A biciklis bukósisakról sajnos nincs több információm, így én is csak az MTI híre alapján gondolom azt, amit Ön is.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: zh Horvátország félmilliós bírság szeszért, rossz irányért a közlekedőknekNév: Nyeste Gábor | 2011-07-10 07:16:00Üdv.
Két kérdés fogalmazódott meg bennem a leírtak alapján.
Az egyik: a cikk alapján úgy tűnik (nekem) hogy a Horvát KRESZ nem bünteti a 0,5 ezrelék alatti alkoholfogyasztást. Csak én gondolom rosszul, vagy náluk megengedett ennyi ital elfogyasztása vezetés előtt? Náluk nincs zéró tolerancia?
A másik: amit nem értek, hogy a 16 évesnél fiatalabbaknak ezek szerint kötelező a sisak bicajozás közben. A 16 év felettieknek nem? Téma: zx Kertész Andrea: Az örök tavasz szigete - Madeira felejthetetlen csodavilága Notus Media 2011-06-08Név: Béke Ferenc | 2011-07-09 21:52:00Minden szó igaz!
Ez egy csodálatos hely,tisztaság ,rend,virágözön,öt égöv növényzete,állandó tavasz,100 % -ban "zöld"energia termelés.
Bárkinek szívből ajánlom!!! Téma: Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át - Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország - 2010 Név: Illés-Szathmári Mária | 2011-07-09 11:35:00Köszönöm a beszámolót, jó volt olvasni és tervezni is hasznos belőle. Téma: Albert Eszter: Provence, Cote d' Azur + egy kis Észak-Olaszország - Franciaország, Olaszország - 2010Név: Illés-Szathmári Mária | 2011-07-09 10:18:00Fantasztikus út! Köszönöm a beszámolót! Téma: kell-e útlevél Szerbián át Görögországba?Név: Pulainé VargaGabriella | 2011-07-08 15:08:00Üdvözlet!
Érdeklődnék attól, aki utazási irodával szervezett autóbuszos utazással ment Görögországba (mi konkrétan Stavrosba készülünk szeptemberben), a Szerbiai határon kértek-e útlevelet? Elviekben nem kell, de mit mutat a gyakorlat?
Köszi: Pulainé Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: Varga Krisztina | 2011-07-08 12:33:00Kedves László!
Köszönet ezért a tartalmas beszámolóért. Mi jövő év áprilisában utazunk Iránba, ezzel kapcsolatban lenne pár praktikus kérdésem Önhöz. Lehetséges lenne e-mailben felvennünk a kapcsolatot?
Köszönettel: Varga Krisztina Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2011-07-06 22:13:00
Tisztel Déri József!
Kérdésére egyedül az éppen szolgálatban lévő szerb határőrök tudnak az adott pillanatban érvényes választ adni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Déri József | 2011-07-06 20:06:00A kérdésem, hogy egy 2011 évjáratú Peugeot Partner 3 személyes kishaszongépjármű melyik kategóriába tartozik
pályadíj szempontjából. A választ előre is köszönöm, mert
az 1,30 m nem egészen érthető.A kocsi alacsonyabb mint egy
Sharan,Galaxy,Vitó stb. Téma: Spiesz Csaba: Hegyeshalom-Passau-Hegyeshalom - 1997Név: a szerkesztő | 2011-07-06 07:00:00
Kedves Bianka!
Apukája az egyik első szerzője volt az Útikalauznak. Nagyon sok biciklisnek segített praktikus tanácsaival a dunai túránál. Legyen is büszke rá!
Üdvözli
Győrffy Árpád
ui. Csak egyetlen rossz pontja van nálam, hogy nem jelentkezett újabb írással. :)
Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Edina Gilicze | 2011-07-05 20:40:00Szia Éva!
A fenti hozzászólásokhoz hasonlóan én is szeretném elkérni annak a kint élő magyar srácnak az elérhetőségét. Mi augusztusban megyünk elvileg mindenünk le van szervezve, de jó lenne a sráccal is felvenni a kapcsolatot. Hol vettétek az oxigénhiány elleni gyógyszert kint vagy még itthon? Emlékszel-e a nevére?
Köszönöm előre is a válaszod! +36203535067 edina.gilicze@gmail.com Téma: Spiesz Csaba: Hegyeshalom-Passau-Hegyeshalom - 1997Név: Spiesz Bianka | 2011-07-05 11:26:00Ő az én Apukám :) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Annus Endre | 2011-07-04 07:32:00Tisztelt Dr. Csomos Imre!
Kössz a beszámolót, hasznos tanácsok.
Kérdezem, hogy a Macedon utólsó benzinkút a kaszinónál értendő az út mellett, vagy Gevgelija határában, lekanyarodva a főútról? Köszönöm válaszát!
Tisztelettel! Téma: Török Péter: Közép-olasz, haladóknak - Riccione, Rimini, San Marino, Firenze, Ravenna, Velence - Olaszország - 2008Név: Pátkai András | 2011-07-02 15:31:00Nagyon jól szórakoztam az íráson, mi igen régóta Gatteo a Mare nevű kis nyaralóhelyre járunk, ami ott van az írásban említett helyek közelében. ezért természetesen ezeket a helyeket már többször végigjártuk. Tökéletesen illik minden, amit olvastam. Az árak alakultak egyedül, de ez természetes. Ne tudja senki, milyen volt, amikor még lírával kellett fizetni. amikor kimondták hogy pl. 254 000 líra, a számtól magától elájultunk.
2011.07. 02. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Panik | 2011-07-01 22:55:00Érdemes nem autopályán belevágni a letenye-Zadar útba? útminöség? szivatások? Éjjszakai forgalom? mire lehet számitani? mértem a navival hogy nem autoplyán 60 oda 60 vissza km.el több. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Ruff Zoltánné | 2011-06-30 17:57:002011 július 22-én kora esti órákban indulunk Sidariba autóval 2felnött+2gyerek.Ha Valaki szeretne csatlakozni mehetnénk eggyütt! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Robcsek07 | 2011-06-30 10:38:00Mind a 2 országban elfogadják a kártyás dolgokat. Nem kell se útlevél, se nemzetközi jogosítvány. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Terna György | 2011-06-29 22:52:00Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy Szerbiában és Macedóniában elfogadják a kártya tipusú személyigazolványt és jogosítványt vagy kell a nemzetközi jogosítvány?
Köszönöm előre is a választ! Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: nagylászló | 2011-06-29 12:06:00augusztus 15.étől mire lehet számítani, és vannak e benzinkutak szerbiában ill. macedóniában? éjjel. köszönöm Téma: zz3h Drasztikus szigorítás a szerbiai utakon Név: Laci | 2011-06-28 18:30:00Kérdésem: radardetektor szabad-e használni Szerbiában, ha a radarblokkoló tiltott?
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: szabó tamas | 2011-06-27 21:39:00sziasztok! mire számíthatok,ha éjfélkor szeretnék elindulni Omis-ba..?forgalom....stb Téma: KenyaNév: Szádváry Gyula | 2011-06-27 13:31:00Izgatottan készültünk az útra. Elolvastunk minden egészségügyi kockázatot és miután kiderült,hogy az oltást 65 éven felül nem ajánlják,a malária gyógyszertől meg volt,aki a falat kaparta,így nekivágtunk csak úgy.Feledhetetlen élményekben volt részünk. Az első meglepetésünk a Kilimadzsáró reptéren való leszállás volt.Erről nem volt szó előzőleg és a hajnali derengésben,amikor megpillntottuk a havas hegycsúcsot,azonnal előkerült a fényképezőgép. A hegy látványától Rockenbauer Pál barátom jutott eszembe,akinek volt módja a hegyre feljutni.A gépről az utasoknak csaknem fele leszállt.Ők valószínű tanzániai szafarira indultak. Mi tovább repültünk és Monbasában szálltunk le,ahonnan irány a tengerparton lévő Kikambala. Nagy vágyunk volt látni az Indiai-óceánt és az ár-apály jelenségét.A sekélyebb partmentéről besétálni az óceánba csak ösvényen lehetett,mert tiszteletet parancsoló tengeri sünök tüskéi magasodtak a homokból a víz alatt. Megpróbáltam egyet kiemelni,de rögtön megszúrta az ujjam hegyét. Nem azért,mer támadott,hanem azért mert egy pillanatra megfeledkeztem egy fiziában tanult dologról. Ez a fénytörés jelensége. Vagyis a vízben lévő dolog nem ott van,ahol látjuk.Ezt a halászó jégmadár nem felejtheti el,mert akkor éhen maradna.Csodás volt a szálloda kúkuszpálma ligete és különleges az elefántrezervátum. Egy rövidebb szafarin voltam és a rezervátum területén gyakran láttunk egy-egy varacskosdisznó családot. Antenn módra álló farkukkal fejezték ki sértődöttségüket,hogy megzavartuk őket. A tűző nap elől az árnyékban ácsorgó elefántot csak tisztes távolból fényképeztük. Otthon aztán folytatódott a szafari. A magas, szögesdróttal kiegészített fal fölött is át tudtak jönni a majmok.és egy nagy családra való ott hancúrozott. Fényképezés közben eszembe jutott,hogy van kenyér a szobánkban és felajánlottam nekik.Meglepetésemre hamarosan még a kezemből is elvették. Minden beharangozott és ott szerezhető betegséget megúsztunk. Egy kicsit fura volt a fekete személyzet és a városon átautózva nagyon látszott a szegénység. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Robcsek07 | 2011-06-26 18:37:00Bármelyik benzinkútnál megállhatsz pár órára. Görögben főleg nem szólnak érte. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Csomor Molly | 2011-06-26 17:44:00Sziasztok!
2011.07.23.indulnánk Horvát.o.-ban,milyen élelmiszert(előre csomagolt)lehet ki vinni!
Előre is köszönöm.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Csomor Molly | 2011-06-26 17:36:00Kedves Árpád!
Az előző kérdésemhez,H.o. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: csomr Molly | 2011-06-26 17:31:00Kedves Árpád!
OTP-s bankartyaval is lehet fizetni?
Jelenleg csak Forint"alapú" van.
- vagy okvetlenul kell, hogy devizas legyen ?
Olyan kérdésem lenne, ha a bankkártyám nem dombornyomásos, akkor is tudok az autópályán a kijáratnál fizetni vele? Mert sokan azt mondták nem. Nagyon fontos lenne a válasz, mert az ennyém sima Maestro. Köszönöm Téma: Hodján Tamás: Zakynthos autóval - Görögország - 2006Név: Hodján Tamás | 2011-06-24 15:34:00Kedves Rita!
A kérdés jó! Mi is hasonló módon jártunk el valahol Stylida környékén. Éppen akkor ment a foci vb döntője amit egy tavernában néztünk meg és mivel hosszabbítás is volt igen hosszúra nyúlt.Mi a tengerpartot választottuk 3-4 órára, de semmi gond nem volt, max. néhány kóbor kutya.(félősebbek az autóba húzódtak vissza) Szerpentineken csupán a sebességre kell figyelni és nem lesz gond.Mi elég nagy autóval mentünk és a kanyarokban néhányszor bevertük az elejét. (sok az éles kanyar, mely hirtelen süllyed is egyszerre ill. emelkedik fölfelé menet) Egyébként az utazás egyik legszebb része!!
Üdvözlettel,
H.T. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Denisa Jakabova | 2011-06-24 14:20:00En csak kerdezni szeretnek, mert nemtudok ki igazodni a tablazatokon.Horvatorszagban az autopalya dij a hatartol egeszen Misujak-Jablanac-ig mennyibe jonne ki korulbelul? Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: a szerkesztő | 2011-06-22 11:17:00Kedves Novak Alex!
Attól tartok, hogy nem, a külföldieknek csak a hercegszántói és a tompai elkerülő marad. Egy magyar állampolgársággal, illetve útlevéllel már megoldódhat a probléma.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Hodján Tamás: Zakynthos autóval - Görögország - 2006Név: Rita | 2011-06-22 11:01:00Kedves Tamás!
Autóval megyünk idén zakhintosra,és nagy kérdés,hogy meg lehet-e állni 2-3 óra alvás erejéig a benzinkutak parkolójában,mert elég sok érdekes dolgot hallani a közbiztonságról.A másik kérdés hogy mennyire vészes a szerpentines hegyi szakasz,mert egy kicsit tartok tőle.
Válaszodat köszönöm Rita Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Alex Novak | 2011-06-22 10:59:00Ha szlovakiabol vagyok es gorogbe szeretnek utazni szemelyautoval akor a Bacsalmas-Bajmok es a Tiszasziget-Djala hatar atkelot nemhasznalhatom?? Mert itt az van (csak magyar-szerb szemelyforgalom) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Rita | 2011-06-22 10:46:00Sziasztok!
Tudna valaki segíteni abban hogy zakhyntosra menet valahol görögországban benzinkútnál meg lehet-e állni a kocsival pár órát aludni?Köszönöm a válaszotokat Rita Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Robcsek07 | 2011-06-20 09:05:00Azután érdeklődnék, hogy Macedóniában érdemes e gázolajat tankolni, mert azt látom, hogy jóval olcsóbb (kb. 285 Ft), vagy tankoljunk még Szerbiában? (HDI motoros géppel megyünk)
Segítségeteket előre is köszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Katona Zsoltné | 2011-06-19 13:30:00Sziasztok! Július 29-én indulunk Görögországba négyen megyünk aki szeretne tartson velünk!Dunaújvárosból indulunk éjfél körül! Téma: Békési Andrea: A román tengerpart a Fogarasi-havasokon át - Costinesti, Constanta, MamaiaNév: Pálné Nagy-György Erzsébet | 2011-06-18 22:44:00Köszönöm, hogy megosztottad velünk az élményeidet.
Mi 2 hét múlva indulunk Costinesti-re. Reméljük hasonló jó tapasztalatokkal érkezünk haza.
E Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Hafner Valéria | 2011-06-18 19:22:00Azt szeretném kérdezni,mi Szabadkára járunk le vásárólni,évente kb kétszer a családdal,és a legutobbi vásárlás alkalmával,közölték hogy vámköteles amit vásároltunk,kb két hete hozták ezt a (szabájt vagy törvényt),de a vámos sem tudta hogy mit kell igazán kitölteni,csak annyit mondott hogy két zokni,két papucs,két póló amit lehet személyenként áthozni vámmentesen, eddig ez nem volt probléma.Azt szeretném tudni mi ebből a valóság. Hiszen akkor nem kéne ezt valahol kifele menet felhivni a figyelmét az embereknek? És nem akkor amikor már visszafelé jönnek? Előre is köszönöm. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Berényi Kriszti | 2011-06-18 09:42:00Mi augusztus első vagy második hetében indulnánk Görögországba autóval. Ha valaki szintén akkora tervezi az utazást, mehetnénk együtt.
Berényi Kriszti Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Antal Zita | 2011-06-15 07:59:00Sziasztok!!
2011.07.02.indulnék a kislányommal Omisba ,tud nekem valaki segíteni mire számítsak,illetve felvilágosítást az autopályákról,dijakról,és az ehhez kapcsolódó tudnivalókról!!
Köszönöm,Zita!
zityko1101@gmail.com Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Schneider Jánosné | 2011-06-14 20:54:00Tud valaki arról közelebbit, hogy az autópálya Dubrovnik felé meddig készült el? Hamarosan megyünk, jó lenne tudni mi a helyzet most.Köszönöm! Anci Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Durda János | 2011-06-14 08:45:002011. július 1-én este indulunk a Napospartra Budapestről autóval rözskei határ átlépéssel. Ha valaki szeretne csatlakozni, jelentkezzen. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Durda János | 2011-06-14 08:28:002011 július 1-én este autóval indulunk a Napospartra Budapestről. Ha valaki szeretne csatlakozni hozzánk jelezze. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Krisztina | 2011-06-13 21:08:00Kedves Árpád,
szept. 10-én, szombaton megyünk Krk-re. Akkor is olyan nagy még a forgalom vagy az már utószezon, és lecsengett?
Válaszát előre is köszönöm:
Krisztina Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Kornél | 2011-06-13 20:27:00Üdvözlöm.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy a 300 eurós egyéb árucikk behozatal Ukrajnából Magyarországra is érvényes??Az \"egyébet\" parfümre értem. Vagy ha nem, akkor mennyi milliliter parfüm vámmentes???
Kornél Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Gábor János | 2011-06-12 16:12:00Kedves Árpád!
Jun.24-én indulok Krk-szigetre de már most félek annyi rosszat halottam és olvastam.Az autópálya lehúzások miatt.Számomra még mindig nem tiszta ez a díj fizetés mértéke és menete.Belépéskor v. kilépéskor kell fizetni és mennyit? Mert ugye mi Magyarok előre kell fizessünk, itthon.
Lehet ez lesz az első, de utolsó utam a Horvátok felé.
Köszönettel: Id.Gábor János Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Lengyel István | 2011-06-09 22:08:00Görögországba indulunk 2011.07.10.-én(lakóautóval).Ha valaki szeretne együtt indulni velünk, az jelentkezzen!(2 felnött 3 gyerek) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bódis Gyula | 2011-06-09 20:01:00Üdv. 2011 07 15-én késő délután indulunk görögországba autóval, esetleg ha valaki pont akkor indulna kocsival szívesen vennénk a kíséretét, ez talán mindenkinek egy kis megnyugvást jelentene. CSONTOS CSABA! Véletlenül nem stimmel az időpont? Bódis Gyula Tel:06703127622 Téma: Paulini - Facskó - Ildikó írásai az ÚtikalauzbanNév: Paulini Ildikó | 2011-06-08 18:36:00Kedves Fecó!
Nem kötelező az idegenvezető és szerintem még opcionálisan sem vehető igénybe. Nem is lenne értelme, hiszen a szurdokban lehetetlen eltévedni a többméteres sziklafalak között az 1 db patakmederben. Ha kipróbálják, nem fogják megbánni, felejthetetlen élmény lesz, sok örömet kívánok hozzá!
Üdvözlettel: Ildikó
Téma: Paulini - Facskó - Ildikó írásai az ÚtikalauzbanNév: polgár ferenc | 2011-06-08 11:03:00Ildikó!
Kérdésem lenne az Orrido di botri-s túrával kapcsolatban.Csak idegenvezető segítségével járható végig a 4 órás túra?
Üdv: Fecó! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Sinkóné Izsák Ildikó | 2011-06-07 19:45:00Dr. Csomos Imrétől,- illetve bárkitől, aki friss információkat tud,- szeretném kérdezni, hogy el merjünk-e indulni, csak személyigazolvánnyal? /Az egész családnak lejárt az útlevele, megspórolhatjuk-e ezt az összeget?/ Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Stevie | 2011-06-06 21:59:00@mindenki: Sajnos konkrét magánszállások közvetítésével nem tudok és nem is akarok foglalkozni. Amit tudok, azt már leírtam: Naposparton (és Aranyhomokon, Albenán) kár apartmanokat keresni, inkább Szozopol, Neszebár, Csernomorec ajánlható, ezeken a településeken rengeteg kiadó szoba van minden kategóriában. Egyszerre 8 emberre azért nem egyszerű szállást találni (volt, aki erre kérdezett rá), nagyobb tárasaágoknak továbbra is ajánlatos az előzetes foglalás, legalább 1-2 éjszakára, és utána helyben, nyugisan még mindig lehet B-tervet keresni.
Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Stevie | 2011-06-06 21:53:00@Rita: Rita kedves, én világosan leírtam: a kártyás fizetés és pénzfelvétel a legolcsóbb. A leva magyarországi váltása akkor éri meg, ha találunk olyan pénzváltót, ahol normális árfolyamon adnak el levát. Az euró árfolyamot osszuk el 1.95-tel (az EUR/BGN kötött árfolyamával), és ha hasonló összegért adják a levát, vegyünk belőle. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen pénzváltót nem könnyű találni. Konkrétan én még soha nem láttam ilyet. Ebben az esetben viszont kénytelenek vagyunk eurót vinni, és azt kint beváltani... Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-06-05 19:52:00Tisztelt Csontos Csaba!
Én erről csak annyit tudok, amit Szekeres István válaszolt ugyanitt egy korábbi hasonló kérdésre.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Csontos Csaba | 2011-06-05 19:28:00Tisztelt Szerkesztő Úr!
Júliusba Görögországba indulunk nyaralni.
Azt szeretném megkérdezni,hogy a Szabadka-Nis autópálya melletti kutaknál hol lehet tankolni autógázt LPG-t, lehet-e ,
milyen a minősége?
Köszönettel :
Csontos Csaba Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dr Csomos Imre | 2011-06-04 15:55:00Most(2011. jún. 04.)jöttünk haza Görögországból:
Szerbiában nem is láttunk helyi pénzt, a VISA kártya tökéletes mindenre.
Makedóniában obligát nyújtsák át a kötelező biztosítást igazoló "zöld kártyát"! Úgyis elkérik!
Makedóniába lépéskor váltsanak a határon be 10 USD-t, így az útdíj bőven fedezve: 420 Dénárt kaptam érte.
A díjak sorban: 50-60-50 Dénár, és vissza: Így 320 fedezi a költséget és nincs vita! A görög határ előtti utolsó kúton a kávéautomatából 20 Dénár (!) a capuccino! 100 Ft sincs!
Itt lehet euróval fizetni, kiírták: 1 l diesel= 1,07 EU.
Máshol inkább konzervkávét lehet kapni, de jobb, mint amit "főznek".
A makedón üzemanyagárak egyike a legolcsóbbaknak Európában.
A diesel nincs 300 Ft!
Csordultig kell tankolni, a görög üa. igen drága, a mienknél is drágább!
Visszafelé a tankolással óvatosan: a fizetőkapuk után a szerb határ (kilépés) előtti utolsó (elegáns) Makpetrol maga a MAFFIA!
Tankoláskor előrébb küldenek, pedig - mint tudjuk - a kutak blokkolják a tankolást, amig nincs kifizetve. Belül a pénztáros azonnal oldja a kutat, és a következőt már tankolják is.
A pénztárnál a kasszirsa mondja meg a fizetendő összeget, számla nélkül, mely köszönő viszonyban sincs a fogyasztott mennyiséggel. Természetesen itt is "mozset" fizetni VISA-val, de óvatosan! SZÁMLÁT kérni, mert ők ütik be az összeget, utána reklamálásnak helye nincs! Csak akkor adjuk oda a hitelkértyát, bankkártyát, ha egyeztettük az összeget! Megjegyezni a kút állását!
Reklamálásomra percekbe került, mire - több zsebre történt számlázás, átverés után - előadták a kutam számláját. Hasonlóak voltak a számok, de "felcserélve".
Több ezer forintnyi lehúzás történik folyamatosan a helyiek (autósok is) bevonásával. Minimális tankolások kavarják a sorrendet, szinte minden külföldit megpróbálnak becsapni! Miután megnyertem a csatát, sem elnézés, sem szégyellés, büszkén tartotta a fejét a pénztárosnő.
A makedónok drága kocsit ellenőríznek a határon, alváz-motorszám egyeztetésre lehet számítani.
Szerbiában idén már van különbség az üzemanyagárak között:
A pályán drágább 3-4 dinárral. Közutakon olcsóbb, de a legjobb minőség az ÖMV, ami 1 dinárral mindig drágább a többi kútnál.
Jó utat! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: dexter | 2011-06-02 20:24:00Az apósomat közúti ellenörzés során feljelentették mert fél éve lejárt jogosítvánnyal vezetett, a kérdésem milyen mértékű büntetést kaphat előre is köszönöm a válaszát.. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Sz. Miklós | 2011-06-01 22:50:00Kedves István!
Idén júliusban megyünk barátaimmal/munkatársaimmal Bulgáriába. Nagyon hasznos volt számomra az írás ezzel kapcsolatban, örülök hogy ráleltem. Foglaltunk 2x4 fős apartmant is de elég bizonytalan hogy meglesz-e a 8 fő, jelenleg már 6 befizette a repülőt. Ha nem lennénk meg a kérdésem az lenne hogy érdemes-e foglalás nélkül belevágni az útba? Ha igen hol találnánk a legkönnyebben helyet? Juli 21-28 megyünk , csütörtöktől csütörtökig. Milyen árat lehet elképzelni egy ilyen hirtelen talált szobakiadó házhoz?
Ezekkel kapcsolatban várom válaszát, köszönöm előre is!
Köszönettel : Sz. Miklós Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Rita | 2011-05-31 13:26:00Kedves István!
Nagyon tetszik ez a részletes leírás. Egyáltalán nem ismerem Bulgáriát, ezért örülök, hogy rátaláltam erre a cikkre. Írta a pénzváltást, de nekem ebből nem igazán volt egyértelmű, hogy melyiket ajánlja (a kártyás fizetésen kívül). Ha itthon váltok levát, akkor járok jobban, vagy ha viszek eurót és kint váltom be. Persze kártyát is viszek, de szeretnék kp-t is. Várom a választ! Köszönöm! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Tóth Zsolt | 2011-05-30 22:44:00Tisztelt szerkesztő úr.
kb2.5éve megbüntetek gyorshajtásér a 31út maglod kanyar után ugyanis elötem 40km/ó camogot egy wv passátkombi én elöztem 50km tábla volt a kanyar ivénél a patkátol kb 5 métere bent a kiserdó melett mende felé 50km helyet 68km/ó-val mértek be de azt se mérlegelték hogy elöztem meg atábla se vollt eléglátható helyen.Tudnivelik
elözéshez 15-20km/óra azért kell szerintem.azt monták ha 2km-rel többel megyek föl kell jelenteniük.Igy megúsztam 20000ft csekel.meg 3pontal Kérdés mikor évül el apont? KÖSZÖNETTEL Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Persa Tibor | 2011-05-27 00:58:00Kedves Vass László!
Máltai buszok idei menetrendje megtalálható és akár pdf formátumban le is tölthető az alábbi linken:
http://www.maltabybus.com/
(Routes&Timetable menüpontból megnyíló oldalon)
Remélem még időben jön az infó. Jó utat! Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: lajos | 2011-05-26 18:34:00Mindenben egyetértek Önnel kedves Edit. Nekem megmarad szerelemnek Horvátország, a vadságával, a szikláival és a zordságával együtt. Voltam Máltán is, szép volt, jó volt, de drága volt. Sokan állandóan Horvátországot állítják be drágának, pedig ha odafigyel az ember semmivel se drágább a Balatonnál. Lehet furábbak az emberek, de velem még soha sehol nem bántak durván vagy udvariatlanul.Vodice mellett Srimában, állandóan visszavárnak, levelezünk velük, napi bajokról, gondokról. Roppant kedves emberek. Amikor először voltunk Náluk, 3 nap után ingyen és nekünk adták a nagy apartmant, ketten laktunk a Kedvesemmel egy 68 nm es, 6 férőhelyes apartmanban. Semmit se fogadtak el plusz fizetséget érte.
Amúgy ajánlom annak aki még nem járt arra, hogy menjen el: Vodicében vagy egy kisebb Maritim múzeum, érdemes benézni. Sok kiállított tárgy között ott vannak a tenger mélyéről felhozott, különböző hajóroncsokon talált régi kegytárgyak, korsók stb. A campingjében meg pezseg az élet, voltunk rap esten élvetes volt. Pedig én se vagyok már fiatal, de élveztem nagyon. Szóval jó utat, szép nyarat mindenkinek, aki erre vagy arra megy. Térjetek haza egészségben és soksok élménnyel gazdagabban. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Kaposi Ákos | 2011-05-24 15:57:00Tisztelt Magyar János,
A büntetési tétel felső határ 30.000 forint.
Üdv Téma: Oroszné Kardos Ágnes és Orosz József: Vonattal Montenegróba - 2010Név: Szűcs József | 2011-05-24 14:08:00Igazán jól megírta az utat,remélem nem bánták meg,hogy Montenegrot választották.Én már 4 alkalommal jártam ott,de idén is odamegy a család.A vonat miatt kicsit izgulunk,mert azt még nem próbáltuk,de a leírtak nem negatívak,úgyhogy,reméljük a legjobbakat:-) Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Jurics Edit | 2011-05-23 23:48:00Kedves Lajos!
A véleményével teljesen egyetérek. A mi szerelmünk is Horvátország, sokszor jártunk ott, nem lehet betelni vele. Sem a szépségével, sem a közelségével ami számunkra fontos szempont. Fogalmam sincs, hogy egy korábbi hozzászóló miért próbálta Máltát és Horvátországot összehasonlítani, mintha az almát a körtével próbálná versenyeztetni.
Azt gondolom az utazások nem arról szólnak, hogy na, hol volt most aztán a legjobb, hanem a megismerés. a felfedezés, és a szabadság öröméről. Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Cs. Szilvia | 2011-05-23 15:16:00Kedves Szekeres István!
Június második felében szeretnénk 2 hétig a Naposparton apartmanban megszállni. 2 darab 2-3 fős apartmant szeretnénk 2 házaspár részére. Mivel az utazási irodák nem tudnak konkrét apartmanokat ajánlani, ezért szívesebben foglalnák le kint egy utazási irodában, hogy ne vegyünk zsákbamacskát. Mi Önnek a véleménye, kockázatos-e elindulni foglalás nélkül.
Várom válaszát, köszönettel: Cs. Szilvia Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: nagy csabáné | 2011-05-23 12:13:00Szia Andrea.Mi miskolcról indulnánk,csak azt nem tudjuk hogy amelyik partszakaszra mi foglalnánk szállást az a jó vagy a rossz oldal.Kérlek segíts.ha az e-mailemre elküldenéd a számodat akár fel is hívnálak.két kis gyermekemmel nem szeretnék potyára menni.Köszi Mónika Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: lajos | 2011-05-22 17:02:00Szép Málta sőt csodaszép, a nevezetességeivel. a történelmi emlékeivel és a sziklás partjaival együtt, DE Horvátországot azért nem nevezném semmiképpen sem, lelakottaknak, ahogyan azt lentebb Ádám barátunk írta, mivel én 17 éve járom Horvátországot. sok sok olyan helyen voltam, amire egyáltalán nem mondható, hogy lelakott. De neki nyilván ilyen élménye volt. Azért szerintem Málta partjai fel sem vehetik a versenyt a Horvát szigetek szépségével említsük csak meg itt a páratlan szépségű Mljet szigetet, vagy Korculát.
De ez az egész nem számít, a lényeg utazni és megismerni amit csak lehet, mert egyszer élünk és amit megismerünk, attól gazdagabbak leszünk.
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Magyar János | 2011-05-22 12:39:00Tisztelt Szerkesztőség!
Érdeklődni szeretnék, milyen büntetésre számíthatok? Balra kanyarodást tiltó táblánál befordultam, és 100m-re már vártak az út szélén integető urak!
Köszönettel
Magyar János Téma: Pálinkás Balázs: Emlékek a 2007-es kárpátaljai biciklitúrárólNév: PÁ. | 2011-05-18 23:08:00Milyen remek kis útinapló és igazán hasznos. Mi is most tervezünk egy biciklis kirándulást két barátommal Chernovtsiba a nyáron, úgy néztem az csak oda olyan 640 km Nyíregyházától. Mivel még életemben nem jártam Ukrajnában, örülök, hogy találtam egy ilyen élethű képes leírást, mely ízelítőt adott az utunkhoz.
Ja, persze én is fogok dokumentálni, ezek után főleg. :)
Kösz Balázs!
Üdv.: Papp Ági Téma: Rafael Balázs: Határ nélküli kalandozások - Vend-vidék, Graz, Szombathely - 2008 Név: Rafael Balázs | 2011-05-15 13:04:00Tisztelt Bakos Úr,
fantasztikus dolgokról ír - sajnos, én, mivel nem vagyok odavaló, nem tudok segíteni. Talán szentgotthárdi, szombathelyi muzeológusok tudnának. A wikipedián van egy hatalmas cikk erről - annak a lábjegyzeteiben akadnak hivatkozások, érdemes őket végigkérdezni. http://hu.wikipedia.org/wiki/Vend_nyelv
Szánjon rá sok időt, a világ egyik legszebb és legotthonosabb tája ez, csodálatos emberekkel. Én Kétvölgyön találkoztam egy fantasztikus helyi úrral, földművelő, hosszan beszélgettünk életükről - de sajnos, nevet nem tudok mondani. Szomszédja a Pihenőháznak, ennek itt a weboldala: http://www.2volgy.ingyenweb.hu/
rb Téma: Konkoly Thege László: Madeira - Portugália - 2006 Név: Burunka Valéria | 2011-05-12 16:12:00Tisztelt Konkoly Thege László,
\\\"Venezia\\\" Tours cseh utazási irodával készülünk Madeirára.
Kis családunk nagyon szeretne sokat fürdőzni az óceánban.
Kérném a szíves véleményét, hogy melyik szállodát válasszuk?
MONUMENTAL (540 EU) ROCA MAR (620) FV OASIS (620) DOM PEDRO BAIA ( 660) PESTANA BAY ( 860 eur. all incl. )
A zárójelben a cseh árakat írtam le.
A zsebpénz is egy külön világ... mennyi is az annyi ???
Nem szeretnénk túlköltekezni, igaz nem is áll módunkban, így csak olyan szerényen mennyit kell rá szánnunk ?
Végül a legfontosabb kérdés : melyik hónapban utazzunk ?
Nagylányunk \\\"nyaralni\\\" szeretne, engem és a páromat a vegetáció vonz.... Mikor a legalkalmasabb ott nyaralni ??
Kérem segítsen a döntéshozatalban, előre is nagyon köszönöm.
Szívélyes üdvözlettel: Valéria Téma: Rafael Balázs: Határ nélküli kalandozások - Vend-vidék, Graz, Szombathely - 2008 Név: Bakos András | 2011-05-11 14:22:00A Vend vidékkel, mint kultúrtörténeti tájegységgel én először a texasi San Antonio nemzeti múzeumában találkoztam. Itt látható egy tabló - többek között - a vendekről, mint Texas államot alkotó európai népek egyikéről. Ezen a nyáron fogok látogatni Őrségbe és a Vend vidékre. Kérem írják meg, hol találok részletesebb leírást erről a tájról, különös tekintettel a történati és kultúrtörténeti emlékekre?
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: a szerkesztő | 2011-05-11 00:08:00Kedves Pintyőke!
Ez a tavalyi jóslat. Az ideit a címoldalról lehet elérni. Többek között.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: pintyőke | 2011-05-11 00:03:00Bocsi , de én nem látok semmiféle táblázatot ??? Legalább is 2011. -est nem !!! Segítene valaki, h hol keressem ??? Köszönöm !!! Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama Szerbia felé 2011-ben Magyarország déli határainNév: Gál Zoltán György | 2011-05-09 11:44:00én tavaly kipróbáltam a Bácsalmás-Bajmok átkelőt kifelé, Budapestről M6/6 - szekszárdi híd - baja útvonalon.... hát, egy másfél órával tovább tartott biztos, mint egy sima M5 - Röszke átkelés. Bajmokról Bácstopolya felé érdemes a gyorsforgalmi útra visszatérni, de van egy fővonali sorompós vasúti kereszteződés benne Topolyán, az hosszú lehet.
Idén lehet, hogy pestieknek/dunántúliaknakk ez még jobban megéri kerülni. Egyrészt mert most már van M6 végig, másrészt ha tényleg sor van Röszkén, akkor az durva is tud lenni
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Tibor | 2011-05-07 17:06:00Kedves Árpád!
Selcéből szeretnénk átmenni Velencébe.Van-e lehetőség, illetve érdemes-e kikerülni az autópályákat Olaszországban, Szlovéniában és a Horvát területen.
Köszönettel: Tibor Téma: Facskó Ildikó: Öt nap Szászföldön és egy este a székelyeknél - Románia - 2009Név: gyula | 2011-05-05 22:37:00a legfontosabb kepet hianyolom,az ember fejet"omu"ugyanis ha valaki ott jar akkor az kihagyhatatlan.eross spiritualis toltet eszlelheto ott ami egyedulallo onmagaban. Téma: Jurics Edit: Megint Málta - tavasszal jobban tetszett - 2010Név: Tóth Zsuzsanna | 2011-05-05 21:51:00Kedves Edit!
Nagyon tetszett a beszámolója (a korábbit még nem olvastam), és köszönöm a hasznos információkat.
A Párommal mi is - hasonlóan Önökhöz- jobban szeretjük a magunk által szervezett utakat, de ez a máltai ötlet még annyira friss, hogy nem néztünk utána komolyabban a dolgoknak.
Ha esetleg van tippje, hol érdemes kezdeni a kutakodást, vagy bármi egyéb, a leírásból kimaradt fontos tudnivaló, kérem, ossza meg velünk.
Segítségét előre is nagyon szépen köszönjük!
Üdvözlettel:
Tóth Zsuzsanna Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Fecó | 2011-05-04 15:26:00Kedves Mindenki!
A feleségemmel 2008 ban voltunk nászúton autóval, mert nem szeretjük, ha helyhez vagyunk kötve. Ekkor István 2002-es írása alapján mentünk, és tökéletesen megbízható volt.
Akkor a Hotel Baikalban voltunk, minden jó volt, csak az all inc. felseleges, de ezt Ő is megírta :).
A tapasztalatunk annyira pozitív volt, hogy idén is oda megyünk, csak most egy reggelis szállodába, hogy ki tudjuk élvezni a sétáló útca és a tengerpart éjszakai kínálatát és élményeit!
Bulgáriát mindenkinek csak ajánlani tudom!
Fecó Téma: Dinka Péter: Moraca-kanyon, Budva, Lovcen Kotor Jaz - Montenegróba Szerbián át - 2007Név: Dinka Péter | 2011-05-01 16:16:00Kedves Dániel!
A Szerbián történő átutazáshoz valóban ajánlott egy tranzitszállás igénybevétele. Annak idején mi Nova Varos-ban találtunk szállást, egy szegedi utazási iroda közvetítésével. A szálloda neve Hotel Panorama. Az akkori állapotában (2007) már felújításra szorult, de a szobái tiszták és fürdőszobásak, a félpanziós ellátása bőséges volt. Szerintem egy tranzitszállástól többet nem is kell várni. Az lehetséges, hogy az említett iroda már más szállást ajánl, ezt velük kellene megbeszélnie.
Kellemes és balesetmentes utat kívánok!
Ha bármilyen további kérdése van az utazással kapcsolatban, szívesen válaszolok.
Az élményeit írja meg Ön is.
Üdvözlettel: Dinka Péter Téma: Dinka Péter: Moraca-kanyon, Budva, Lovcen Kotor Jaz - Montenegróba Szerbián át - 2007Név: Székely Dániel | 2011-04-30 23:33:00Kedves Péter!
A Nova Varosi szállás neve és elérhetősége iránt érdeklődnék, mert Budva felé szívesen megszállnánk ott, ha még üzemel.
Előre is köszönöm. Téma: Török Inváziós naptár 2011Név: a szerkesztő | 2011-04-28 21:41:00Kedves Forgó Ferenc!
Talán jövő hétfőre. Persze, ha strandidő lesz szombaton, akkor csúszhat egy kicsit.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága - Csehország, Szlovákia - 1999Név: a szerkesztő | 2011-04-28 21:37:00Kedves Niix!
Sajnos semmi tippem. Ha megtalálná, jelezze.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Török Inváziós naptár 2011.Név: Forgó Ferenc | 2011-04-28 21:33:00Tisztelt Győrffy Árpád Úr!
Érdeklődnék, mikorra várható az idei inváziós naptár?
Nagy segítség lenne a nyári tervezéséhez.
Nagy tisztelettel:
Forgó Ferenc Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Giricz Noémi | 2011-04-28 10:14:00Tisztelt Szekeres István!
Ez év június végén terveztünk egy bolgár tengerparti nyaralást, Ravda és Neszebár között foglaltam is egy szép apartmant, még nem fizettem előleget.
Egy kedves ismerősöm a múlt héten arról számolt be, hogy a vendégei (kozmetikus) közül 3 rossz tapasztalatokkal tért haza tavaly. Riasztó, hogy az egyik családban az egyik gyermek olyan baktériumot vagy más kórokozót szedett össze valahogy (közös medence, tenger, aquapark...??), hogy a mai napig nem tudják a bél-, emésztőrendszerét rendbehozni a szegedi klinikán. (A szülők teljesen el vannak keseredve). Sajnos, ennél több részletet nem tudok.
Önnek vannak-e hírei, ezirányú tapasztalatai, intelmei?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: GN Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Tolnai Péter | 2011-04-27 20:58:00Kedves Fórumozók!
Kérdésem az lenne hogy Szerbiában az autópálya fizetőkapuknál mindegyik kapunál lehet bankkártyával fizetni vagy figyelni kell hogy melyikhez soroljunk (lásd Horvátország)?
Köszönöm:
Tolnai Péter Téma: Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága - Csehország, Szlovákia - 1999Név: niix | 2011-04-26 15:05:00A Tabor városról tett írásuk következményeként, eszembe jutottak a régi 80'-as évek végei emlékeim.. :)
abban az időben szerencsés helyzetben voltam, mivel több alkalommal is volt végigjárnom az önök által is említett városokat.
4x voltam 18 napig nyaralni a következő helyen:
Plana nad Luznici Map — Satellite Images of Plana nad Luznici
original name: Planá nad Lužnicí
geographical location: Tábor, Jihočeský kraj, Czech Republic, Europe
geographical coordinates: 49° 21' 0" North, 14° 42' 0" East
Éppen június közepén tervezek egy 5 napos túrát ezeket a városokat érintve.
Ellenben szeretnék kérdezni valamit...!
Anno többször jártam egy MATCHBOX muzeumban. csak sajnos nem tudom,hogy pontosan mely városban volt.Arra emlékszem csupán, hogy egy kis,szű, sikátoros utcából volt a bejárata.
Emlékeim szerint közel lehettek ceske budejovice,brono, valamint Tabor városához, vagy épp ezek valamelyikében..
Tudnának nekem ebben segíteni??
további szép napot!
Téma: Új büntetési tarifákNév: Kaposi Ákos | 2011-04-26 14:15:00Tisztelt H. István,
A válasz ismét nem egyszerű, mivel ezek nem elegendő információk, de úgy nagy általánosságban a következők mondhatók el:
Ha régebben állitották meg és jelentették fel akkor a felső határ 30.000 ft.
Amennyiben mostanában úgy:
- ha Ön az üzembentartó/tulajdonos én Ön vezetett akkor 50.000 ft
- Ön az üb/tul és átadta másnak akkor 30.000 ft
- nem Ön az üb/tul de Ön vezetett akkor 30.000 ft
Általában 1/3-ról indulnak a büntetések de a körülmények stb fügvényében változhat.
Üdv,
Ákos Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: H.István | 2011-04-26 13:21:00Tiszteletem.
Érdeklődni szeretnék,hogy lejárt műszakival vezetett autó esetén milyen bírságra lehet számítani,ha a rendőr feljelentést tett ellenem?
Válaszát előre is köszönöm. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: ekrisz | 2011-04-26 11:10:00Kedves Árpád!
remélem él még az oldal.
annyit szeretnék csak kérdezni, hogy a tervezett a13-as (verőce-bjelovar-zágráb) autópályáról lehet e tudni valami friss információt.
előre is köszönöm: ekrisz Téma: Büntetési tarifák Név: Kaposi Ákos | 2011-04-26 09:32:00Tisztelt Bózsvár István,
A kérdésére nem olyan egyszerü válaszolni, mivel nem derül ki, hogy:
- Rendelkezik-e egyáltalán jogositvánnyal az adott kategóriára
- Rendelkezett-e érvényes kötelező biztositással amikor ellenőrzésre került sor (csak bemutatni nem tudta, vagy egyáltalán nem is volt megkötve??)
A jogot ahhoz, hogy levizsgázzon nem lehet megvonni Öntől.
Részletfizetést lehet kérni.
Illetve lehetőség van közmunkával történő megválltásra
Röviden ennyi, de a legegyszerübb ha felkeresi az illetékes igazgatásrendészeti osztály előadóját.
Üdv, Ákos Téma: Bor Andrea: Délvidéki körút - Horvátország, Szerbia, Románia - 2010Név: Fodor Lajos | 2011-04-26 04:54:00Érekes útleírás, régi emlékeket elevenitett meg. A Temesvár-i, Dóm Téren az emlitett román templom tulajdonképpen a Szerb Püspöki Székesegyház. Csak a pontosság kedvéért.
Tisztelettel,
Fodor Lajos Téma: Szalay Béla: Cote d'Azur - Franciaország - 2006Név: S. Tünde | 2011-04-25 12:15:00Tisztelt Szalay Úr!
Szeptemberben szervezünk egy utat a Cote d' Azur-ra. Antibes-ban lenne a szállásunk és innen kirándulnánk a helyi tömegközlekedést igénybe véve. Érdeklődni szeretnék, hogyan utaztak Monte Carloba? Volt-e közvetlen buszjárat (ha igen, melyik), vagy Nizzában át kellett szállni?
Köszönettel: Tünde Téma: KiútNév: Andrási Gábor | 2011-04-23 04:27:0026.-án indulok berlinbe Téma: Bolla Anna: Caorle, San Gaetano, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova - Olaszország-Ausztria - 2006Név: Szné. Mária | 2011-04-22 19:00:00Kedves Anna!
Tetszett a leírása Caorleről. Mi egy hétre szeretnénk menni majd a családdal.
Kérdéseim: Melyik irodánál kéne foglalnunk Budapesten?
Mennyibe kerül kb. egy 5 fős apartman?
Van-e Caorle-ben sok medúza?
Melyik apartmanban voltak?
Várom válaszát. Fáradozását előre is szívből köszönöm!
Üdvözlettel kívánok áldott húsvéti ünnepeket!
Mária Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Bózsvár István | 2011-04-20 11:53:00Üdv mindenkinek!
Jogosítvány nélkül és kötelező biztósítás nélkül vezettem.
Mekkora összegre büntethetnek, és lehet e részlet fizetést kérni. Meg vonhatják e a jogot hogy valamikor le vizsgázhassak? Választ előre is köszönöm. Tisztelettel Téma: Svájc - információk turistáknakNév: a szerkesztő | 2011-04-18 10:00:00Tisztelt Varga Zoltán!
Tudomásom szerint visszalépés nem történt a 2008. decemberi helyzethez képest, tehát schengeni államként el kell, hogy fogadják Svájcban is a régi személyit, ha érvényes. Ezzel ellentétes szabályt a svájci nagykövetség honlapján sem láttam, és problémákról sem hallottam. Ugyanakkor arra felkészülhetnek, hogy "Schengen ellenére" is nézhetik az iratokat. Egy a napokban felkerülő írás szerzője például arról számol be, hogy Feldkirchből Svájcba belépve rendesen leellenőrizték őket.
Várjuk a tapasztalatokat.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Varga Zoltán | 2011-04-17 23:58:00Üdvözletem! Azt szeretném kérdezni, hogy jelen pillanatban is érvényes az, hogy régi személyi igazolvánnyal be lehet lépni Svájc területére? Nekem még a régi barna puhaborítós szig. van.Útlevelem viszont nincs. Köszönöm Téma: Gyerkó Éva: Segesvár, ahogy én látom - Erdély, Románia - 2009Név: Atis | 2011-04-17 22:27:00Nagyon érdekes egy helyi ember szemével látni a dolgokat. Köszönet a beszámolóért. Téma: Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át - Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország - 2010 Név: a szerkesztő | 2011-04-13 08:52:00Köszönöm a figyelmeztetést. Ahogy most a térkép alatt is jeleztem, a Google korlátozott lehetőségei és a hiányos információk miatt a térképen megjelenő vázlat csak nagyjából követi a túra eredeti útvonalát.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át - Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország - 2010 Név: heggab | 2011-04-13 08:33:00A fent becsatolt térkép és az útleírásotok nem mindenhol egyezik, legalábbis Grosetto és Terni között biztos nem.
Különben nagyon jó a leírás, se nem rövid, se nem hosszú, pont olyan részletes, amit az ember szívesen olvas. Téma: Korpás Károly: Firenze, Rimini, San Marino, Forli - Olaszország - 2010Név: Attila | 2011-04-11 23:28:00Tisztelt Korpás Úr, és aki utazott ezen a vonalon!
MI idén májusban tervezünk egy hasonló utat és örömmel venném, ha segtene néhány kérdésben. Az első, amit meg szeretnék kérdezni, hogy Riminiből Firenzébe van vonat Faenzán keresztül; azaz hogy nem kell elutazni Bolognáig, hanem Faenzánál lekanyarodva létezik vasút Firenzéig? (Azért kérdem mert a térképen nem láttam vasútat Faenza és Firenze között végig.)
Ha ezen kívül bármi gyakorlati szempontból hasznosat meg kívánna jegyezni szívesen venném.
Köszönöm!
Attila
Téma: MagyarországNév: a szerkesztő | 2011-04-08 21:38:00Tisztelt Cseke Istvánné! Sajnos a tiszai hajózásról nincs információnk. Ha Önnek lesz, ossza meg velünk is.
Jó utat, jó hajózást!
Győrffy Árpád Téma: MagyarországNév: Cseke Istvánné | 2011-04-07 20:20:00Nagyon sok és érdekes utibeszámolót láthatunk. Szeretném tudni, hogy szervezett formában Tiszán végighajózni, és hol lehet jelentkezni? Segitségüket köszönöm. Cseke Istvanne. Téma: Mohl Miklós dr.: Barcelona és Costa Maresme utószezonban - Spanyolország - 2010Név: lokoszt | 2011-04-05 11:09:00Szia. tök jó a beszámoló, mi minden évben megyünk utószezonban Spanyolországba, mostanában Santa Susanna a cél. Szegedről bőven megéri átruccanni a temesvári repülőtérre, onnan ősszel 6-10 e Ft-ból megvan egy retúr, kicsivel kedvezőbb mint a Vajling. (mondjuk este érkezik EL Pratra és magyar idő szerint éjfélkor Temesvárra) Téma: PortugáliaNév: Szalai Ferenc | 2011-04-03 15:17:00Szeretnék minnél többet megtudni madeirárol segítsetek. Szeretnék ott élni mi a véleményetek erről? Üdv Feri. Téma: Bosznia-HNév: a szerkesztő | 2011-04-01 23:40:00Kedves Erika!
Köszönjük az információkat. Legközelebb én is kipróbálom. (Sajnos ez azt is jelenti, hogy addig biztosan nem megyek, amíg el nem készül. (:
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Bosznia-HNév: Komáromi Erika | 2011-04-01 21:46:00Kedves Árpád! Kedves utazótársak!
Pár héttel ezelőtt kérdésem volt a sarajevoi felvonóval kapcsolatban. Nyár végén készülünk Korculára és visszafelé szeretnénk megállni a városban.
Nem hagyott a téma nyugodni és utánajártam a dolognak ezt szeretném megosztani veletek, hátha valaki utazik arra és érdekli a dolog.
Szóval a sarajevoi felvonó több évtizede épült, hasonlóan a dubrovniki kábelhez, amely a Srd hegyre megy fel. Közkedvelt kirándulóhelye volt a város lakóinak és a turistáknak! Sajnos hasonlóan járt, mert a szerbek ezt is lebombázták a háborúban. A felvonó az óváros pereméről indult és a város fölött lévő Vidikovacs hegyen volt a végállomása 1164 méter magasságba, gyönyörű panorámát adva a városra. Érdekessége volt, hogy a sarajevoi olimpia egyik sportágát a bobot itt rendezték meg. Sajnos lehet a neten találni képeket, hogy ezt a szuper pályát is tönkretették a gránátok! A hegyen volt a szerbek állása és innen bombázták többek között a várost, közel 3 évig.
Lebombázták hasonlóan a dubrovnikihez a drótkötélpályát és az állomásokat is.
Olvastam a város honlapján, hogy ők is megkezdik, ezt a nagyon kedvelt kábelt helyrehozni. Az UNIO közel 1.5 millió euróval járul hozzá a munkálatokhoz. A svájci polgárok adományaként a kötélpályát és a kabinokat kapja a város. Az építését az idén májusban kezdenék meg és, ha minden jól megy akkor 2012 nyarán már utazhatunk rajta!!
Szóval ennyit tudtam meg, remélem aki meg fog állni ebben a gyönyörű városban (még nem jártam ott, de a leírásokból az lehet)akkor jövőre már a végállomásról(1200 méterről) nézheti meg a várost!
Üdv Erika Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2011-03-30 19:35:00Tisztelt Veres Norbert!
Javaslom, olvassa el azokat az adatokat, amiket a fenti oldalon talál, utána meg olvassa el például a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1071 címen elérhető írást - de több másik közül is választhat a görögországi fejezetnél.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Veres Norbert | 2011-03-30 10:16:00Tisztelt Utikalauz!
Szeretném a segítségüket kérni. Szeretnék Juliusban Görögországba utazni. Potosabban Afitos városába. Tudnának nekem egy kalkulációt csinálni, hogy mennyibe kerüle az útra az Autópálya díj?
Köszönöm Szépen!
üdv
Veres Norbert Téma: Jurics Edit: Egyiptom nílusi hajóúttal a 2011. januári megmozdulások idejénNév: Dr. Bánhidi Péter | 2011-03-28 10:36:00Tetszik a beszámoló. Mivel április 3-án indulok Nílusi hajóútra, értékes információkkal szolgált. Téma: Szerb autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2011-03-22 12:45:00A szerbiai bejárati oldalon megtalálja a pillanatnyilag aktuális díjakat dinárban (RSD) és euróban. Egy onnan elérhető oldalon kicsit bővebben ugyanaz térképekkel.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: érdeklődés:Bulgáriába megyünk Szerbián átNév: Püspökné Steingart Éva | 2011-03-22 11:54:00Szeretnék érdeklődni az autópályadíjakról.
Bulgáriába szeretnénk menni autóval Szerbián keresztül.
Köszönöm : Éva Téma: Jurics Edit: Egyiptom nílusi hajóúttal a 2011. januári megmozdulások idejénNév: Fodor Zoltánné | 2011-03-22 09:50:00Nagyon jó beszámoló. Remélem mi is hasznát tudjuk venni, mivel áprilisban utazunk egy nílusi hajóútra. Kérlek írd meg az iroda nevét és az e-mailedet, szeretnék kérdezni egy pár dolgot az utazással kapcsolatban. Téma: Jurics Edit: Egyiptom nílusi hajóúttal a 2011. januári megmozdulások idejénNév: Farkasdiné Horgosi Mária | 2011-03-21 10:48:00Örülök, hogy hasznát vetted az élménybeszámolómnak, és annak is hogy azért jól sikerült az utatok. Az ottani emberek hozzáállása semmit sem változott azóta sem, amióta mi voltunk. Én is még szeretnék visszamenni, remélem sikerülni fog. A hajóútat azóta 2008-ban megismételtük a nagy gyerekeinkkel (mert ezt nekik is látni kellett) de még 100* végigcsinálnám. Téma: Fónad Tibor: Nyaralás Bulgáriában - Sveti Vlas - 2007Név: Sós Istvánné | 2011-03-15 20:38:00Montenegrói nyaralásunkhoz, Horvátországban tranzit szállást keresünk, 8 felnőtt és 6 gyermek részére , oda és visszafelé útra is július hóban. Téma: Benedek Petra-Lazin Erich: Új-Zéland - 2006-2007Név: Hollós Tamás | 2011-03-14 19:34:00Ehhez az utazáshoz csak gratulálni tudok! Élveztem a beszámolót, rendkívül sok élményt sikerült belesűríteni.
Régóta el akarok jutni erre a szigetre, de ezek után még jobban érdekel. A képekért pedig külön jár egy köszi! :)
Tomi Téma: Jurics Edit: Egyiptom nílusi hajóúttal a 2011. januári megmozdulások idejénNév: Susanne Konrad | 2011-03-14 12:47:00Ragyogó irás Editem! mintha ott jártam volna veletek..élö, nyüzsgö..izgalmas...lényegretörö, mégis szines...mint a Bazár...köszönet, hogy ismét átélhettem, én 22éve jártam arra, ez emlékek kisértenek..És, hogy szerencsésen visszaértetek, gondolom \"tüzrölpattant\" természetednek is köszönhetitö.. Téma: Berbás Beáta: A Bódeni-tótól a Neuschwanstein kastélyig, vidámparki kiruccanásokkal megspékelve - Ausztria, Németország, Svájc - 2010Név: Bori Gabi | 2011-03-13 23:16:00Kedves Utazók!
2010. augusztusában voltam 5 éves kislányommal Legolandban. Sajnos elég rossz időt fogtunk ki, szemerkélő eső és hideg szeles idő 15 fok, mintha nem is nyár lett volna.
Ennek ellenére minden játékra kb 15-20 percet kell sorban állni, a jobbakra még ennél is többet. A családból valaki mindig sorban állt. 1 nap alatt így sem tudtuk bejárni az egészet. Ezzel számolni kell főszezonban.
Lehet Legos ruhákat és Lego elemeket is vásárolni, akár kilóra is, külön minden elemből, színből. Sajnos nem olcsóbb mint itthon, esetleg egy egy akció.
Mi a JUFA szállást választottuk, mert központi fekvésűek, elég gyermekbarát szolgáltatással. Habár az én kedvencem a parasztudvar vagy gazdálkodóknál való szobák.
Összbenyomás: nagyon szép német precizitással megépített park, több büfével, étteremmel, pihenővel,de mindenhol nagyon sokan vannak, ezt egy német ismerősünk is mondta, aki már 5x járt ott. Gyerekeknek megunhatatlan, mintha Duracel elemet tettünk volna az 5 évesbe.
Jó nyaralást kívánok! Gabi Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: kovács ernő | 2011-03-09 12:20:00Szeretnék felvilágosítást kapni arrol hogy parkolódíj fizetésének elmulasztása esetén ,ha ezért egyszer már póddíj felszólítással megbüntettek, büntethet e mégegyszer ugyanezért kerékbilincs felrakásával a közterületfelügyelet 5 órán belül? Segítségét előre is köszönöm ! K.E. Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Ozsvald Ákos | 2011-03-08 03:02:00Tisztelt szerkesztő4
Az ebayről szeretnék vásárolni motorkerékpár alkatrészt.
A termék ára 240$ a szállítás pedig 250$ (kb).
Ez most akkor vámmentesen behzatható, vagy ilyenkor a végösszegbe beleszámít a szállítási díj is?
Válaszát előre is köszönöm - akár ide történik akár a fent megadott e-mail címre. Téma: Bosznia-HNév: Komáromi Erika | 2011-03-06 19:13:00Kedves Árpád!
Köszi, hogy válaszoltál, akkor majd szeptemberben jelentkezem, remélem nem jön közbe semmi és utazunk!
Üdv. Erika Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: a szerkesztő | 2011-03-05 20:09:00Tisztelt Berecz Károly!
Ez az oldal kirándulóknak készül, nem üzleti utazóknak.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Bosznia-HNév: a szerkesztő | 2011-03-05 20:07:00Kedves Erika!
Sajnos nem ismerem ezt a felvonót. Én egy, a várostól távolabb lévő hegyen jártam, ott is busszal.
Ha megtalálod, várom a tapasztalatokat.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Bosznia-HNév: Komáromi Erika | 2011-03-05 19:36:00Kedves Árpád!
Az idén is Bosznián keresztül megyünk Korculára. Megállunk Sarajevoban is egy napra. Olvastam Ti többször jártatok már ott. Láttam a város térképén, hogy az óvároshoz közel indul egy libegő/felvonó. Kérdezném utaztatok e rajta, vagy láttad e már az induló állomását? Amennyiben igen, kabinos vagy ülőfelvonoról van e szó és hova megy?
Előre is köszi! Üdv Erika Téma: Fodor Lajos: Új-Zéland - Auckland, White Island, Tauranga, Rotorua, Napier, Wellington, Christchurch, Dunedin, Milford SoundNév: Balda Jánosné | 2011-03-05 18:44:00Gyönyörü felvételek sajnos soha nem tudunk ide eljutni de olvastam olyan magyar családról aki ott él és még a földrengés után sem óhajt Magyarországra visszajönni. Mindem tiszteletem az Övék. Örülök hogy vannak ilyen magyar emberek.Minden tekintetben. Lizayehia 2011.03.05. Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Berecz Károly | 2011-03-04 17:27:00Üdv.
Egy ismerősömmmel saját autoval szeretnénk Ukrajnába kimenni üzemanyagért, cukorért, és alkohol tartalmú italokért(pl.:30%-os alkohol tartalmúakért, borokért, whisky-ért.)
Az lenne a kérdésem,hogy ezekből milyen mennyiséget hozhatunk be és az a mennyiség fejenként vagy az autoban utazok összeségére vonatkozik. Válasszát várom és köszönöm! Téma: Szekeres István Bulgária beszámolóNév: Albertné Pusztai Gabriella | 2011-03-02 17:54:00Kedves István!
Nagyon érdekes és hasznos a beszámolója, közsönöm!
Mi 2006-ban jártunk Szerbián át Görögországban.
Idén Bulgáriába indulunk ugyan ezen a tranzit útvonalon.
A tranzit szállások tekintetében tudom javasolni Szerbiában a nisi tranzitot. Nagyon kedves város, amolyan "ékszerdoboz". Mi hostelbel szálltunk meg és azt kell mondjam, tökéletesen működött!
Üdv: Albertné Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-03-01 16:14:00Tisztelt Balogh Adrienn!
Ahogy már írtam, nem értek hozzá. Táppénz akkor jár az utókezelés idejére, ha Ön az utókezelés alatt is keresőképtelennek számít. Itthon a táppénz létező munkaviszonnyal maximum egy évig jár, ha közben a munkaviszony megszűnik, akkor maximum még 30 napig. Lehet, hogy az osztrákoknál is így van. Én az Ön helyében megkérdezném az osztrák biztosítót, hátha náluk is jár valami a munkaviszony megszűnése után is.
Azt nem tudom, hogy a saját TB-járulék fizetésért az esetleg szükséges egészségügyi ellátáson túl táppnézt is adnának. Nem hiszem.
Végső soron persze valóban ott van a munkanélküli segély. Igaz, nem sokat adnak, de legalább nem kell fizetni. Arra kíváncsi lennék, hogy az osztrák vagy a hazai feltételek alapján kapja-e majd a segélyt. Ha ideje engedi, írja majd meg, mire jutott.
Gyors gyógyulást!
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Balogh Adrienn | 2011-03-01 15:23:00Tisztelt Győrffy Úr!
Köszönöm múltkori válaszát, most már majdnem minden rendeződött. Ausztriában megműtik a térdem március végén, és a további kezelésekre már otthon kerül sor, mivel ápr. 3-án lejár a munkaviszonyom és a biztosításom is. Már csak az lenne a kérdésem, hogy amikor hazamegyek, munkanélkülinek jelentkezzek be (ezáltal lenne TB-m is), vagy menjek táppénzre otthon, ami előtt viszont ha jól tudom saját magam után be kellene fizetnem a TB járulékot. Ezt a táppénzt nevezik passzív táppénznek? Ez után kapnék valamilyen juttatást? Vagy csak simán jelentkezzek be munkanélkülinek és ne menjek táppénzre? 2 hónapról van szó, utána jöhetek vissza nyári szezonra.
Válaszát előre is köszönöm!
Balogh Adrienn Téma: Bor Andrea: Velencei ízelítő - Olaszország - 2010Név: Marton Erika | 2011-02-28 19:36:00Kedves Andrea!
Igazán hasznos, színes, fordulatos a beszámoló (engem annyira magával ragadott, hogy fel sem tűnt a "ban, ben"...) 14x voltam Velencében. Volt, amikor egy héten át naponta bejártunk Mestréből. Az utóbbi években P.Sabbioni felől közelítjük meg. Van amikor "csak" a szigetek között utazgatva kiszállunk Torcellon, Muránon vagy Buranon, vagy éppen a hajóról csodáljuk a meseszép, ám szívszorítóan pusztuló palotákat. Eddig 2x voltam a karneválon, és most (03.04-5-6.) ismét készülök. Most szeretnék átmenni Giudeccara, illetve a Szent György szigetre. A Campanílében többször is voltam fenn, de most a San Giorgo toronyból tervezek jónéhány fotót készíteni. Fantasztikus a karneváli hangulat,de egyébként karnevál nélkül is mindig lenyűgöz a város hangulata. Nem tudok betelni vele - pedig 30 éve annak, hogy visszajárok...
Szeretnék San Michele szigetre átmenni, mert ott pl. még nem voltam.
További szép utakat kívánok, a fotókhoz jó fényviszonyokat.
Üdvözlettel: Sné. Marton Erika Téma: Török Péter: Közép-olasz, haladóknak - Riccione, Rimini, San Marino, Firenze, Ravenna, Velence - Olaszország - 2008Név: Süveges András | 2011-02-28 15:22:00Szia!
Először megyünk Olaszországba autóval kettesben, egyébként már többször voltunk ott társasággal. Egy kicsit tartunk tőle, úgy látom, nem véletlenül. Hála és köszönet, sok hasznát vesszük ezen a nyáron ennek a beszámolónak. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Trautmann Márta | 2011-02-28 08:21:00Kedves Árpád!
Én mindenki jó tanácsát és útmutatását szivesen fogadom!
Nekem mindíg azzal van a legtöbb problémám, hogy az autópályáról hol kell letérni!
A választás most inkább Stavros lesz. Téma: zz3h Ingyenes városnézés Budapesten az idegenvezetők világnapjánNév: a szerkesztő | 2011-02-27 10:16:00Bocs, ez a tavalyi műsor volt. Valamiért lefelejtettem az évet. Az idei programról nem kaptam információt.
Győrffy Árpád Téma: zz3h Ingyenes városnézés Budapesten az idegenvezetők világnapjánNév: Tóth László | 2011-02-27 10:07:00Na most akkor mikor lesz ez, ugyanis vasárnap 27-e van, de 28-ára írtak a szövegben?
Köszönöm. Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Tucike | 2011-02-25 15:01:00Szezonális munkán vagyunk Ausztriában,Salzburg tartományban.Páromnak ez az első szezon,nekem a 2. A mostani munkáltatónk szerint nem kapunk e-card-ot,elmondása szerint neki az itteni egészségbiztosító csak egy számot diktált le a telefonba,amit ő le is írt nekünk.Mi az igazság?Menjünk egy cetlivel az orvoshoz?Szeretném leszedetni a fogkövem.Ez is térítésmentes?Feltéve,ha igazat mond a főnökünk,és nem kell a plasztikkártya.Azt majdnem elfelejtettem,hogy a számom,amit adott,nem egyezik a tavalyi kártyámon szereplő számmal.Furcsa nekünk ez az egész.Kérem,segítsen! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2011-02-24 13:49:00Kedves Márta!
Szekeres Istvánon túl is van élet. :) Emlékeim szerint az Útikalauz.hu több érdekes írása ad információkat korfui kirándulásokról.
Jó olvasást, jó utazást!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Trautmann Márta | 2011-02-24 13:43:00Üdv. Első görög utunkra is Szekeres I.leírása szerint mentünk / Nei Pori /majd Sarti. Most Korfut céloztuk meg szintén autóval. Ide szeretnék egy pontos leírást km.-ekkel,komppal stb., mondjuk Szalonikitől.
Köszi , Márta Téma: Korpás Károly: Firenze, Rimini, San Marino, Forli - Olaszország - 2010Név: Plopp Zoltán | 2011-02-21 17:39:00Nagyon Jó beszámoló. Mi is voltunk tavaly csak mi októberben, hasonló úton.De mi Firenze helyett Bolognát választottuk.
Erre az évre pedig nagyon jól kijön egy Pisa-Firenze -Forli út 2 napban. Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Varga Károly | 2011-02-19 22:30:00Kedves Ildikó,
két hónapja tervezem a jövő nyári családi olasz körutat, de a fantasztikus beszámoló után alaposan át kell alakítanom :-)
Köszönöm az élvezetes és hasznos leírást! Téma: Ruzsinszki Zita: Látogatás a borzalmak múzeumában - HoChiMinh City - Vietnám - 2009 Név: Pride | 2011-02-19 21:14:00Kedves Zita,
Értékes beszámolót olvashatunk a borzalmak múzeumáról. Annyi észrevételem lenne, hogy Észak-Vietnámi \"barátaink\" elfelejtették bemutatni eme múzeumban, hogy kb ők is ugyanezen módszereket alkalmazták mind a háború alatt a DMZ vonal felett, vagy a Laoszban és Kambodzsában létesített állandó vayg ideiglenes táborokban-börtönökben. Megemlíthették volna a Hue-i mészárlást is ami kb My Lai-i színvonalú volt. Esetleg berendezhettek volna egy termet a 75 után a dzsungelben létesített átnevelő táboraikról is egy kis \"izelítőt\" amit ők csak átszoktatási programnak neveznek, és szerintük teljesen törvényes volt. Amikor én kint jártam 5 éve, beszélgettem egykori ARVN-es katonákkal, és hát mit mondjak, hasonló sérelmekről számoltak be ők is...
Vagyis szörnyű volt az egész, de a tényszerűség kedvéért illik megemlíteni, hogy mind a két fél elég csúnyán belenyúlt a \"lecsóba\".. Szóval soha többé ilyen háborút.
Üdvözlettel,
Pride
Téma: Schmidt István: Aleppo, Hama, Serjilla, Homs, Damaszkusz - Szíria - 2003Név: Pó apó | 2011-02-18 14:37:00Kedves István és Anett!
Ezt a leírást én még a Ti levelezésetek előtt olvastam, és tetszett. Most csak amiatt kerestem rá a neten, melyik útikönyvet vitte István (most már tudom: a Lonelyt), és megláttam Anett kritikáját és elovastam Istvén visszafogott reagálását is. Ezért írok.
Többször jártam Szíriában, nemsokára újra megyek, és nagyon szeretem ezt az országot, és embereit. De ettől még az ember nem vak.
István 2003-ban járt ott, akkor még hatványozottabban volt igaz, ami még most is Szíria egyik legnagyobb problémája, a szemetlés. Történtek jelentős változások, Damaszkuszban főként, összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, vanank már szemetes kosatrak is az utcákon, de ha belenézel Anett, a Barada medrébe, amikor már csak petpalack van, meg szennyvíz, de csak találomra sorolgatom: vagy Sheizar vára alatt a vádiba, vagy a tengerparton, miután elvonultak a piknikelők és ugyan milyen Arwad szigetének partja is, ahol táblák is figyelmeztetnek ara, hogy nem szemetelünk? Vagy írhatnám a városok környéki "zacskóültetvényeket" is... ősszel laktam olyan szállodában, ami pár éve még vadiúj volt, nos, azóta nem volt kitakarítva sem a hűtő, sem a lift, a mosdókagyló alján centis penészréteg - mert csak a tetejét törölték le - és még sorolhatnám. Szóval, ne szépítsük.
Egyiptommal persze össze lehet hasonlítani, az persze ráver, de miért pont Egyiptom? Tunéziát miért nem említed?
Nekem speciel semmi bajom nem volt az utcai sütödésekkel, és mivel járkálok másfelé is, fejlődő országokba, a higiéniához való hozzáállásom is más, de István írásából akkor is inkább a tolerancia sugárzott ki, úgyhogy én nem oktattam volna ki ennyire. Főként, mert igaza volt. És ha Te valóban jártál mindenfelé, akkor Te vagy az, aki valamiért nem látta meg ezeket a dolgokat, amelyeket még szírek is komoly problémaként értékelnek.
És végül, kedves Anett, azt írod, hogy "kellő tájékozottságot kell szerezni". Engedd meg, egy turista elmegy valahová, ott tölt pár napot, és ebből valamit tapasztal. És azt leírja. És ha az ő szeme koszt lát ott, ahol kosz van, akkor mit csináljon? De ha nem hiszel nekem, vannak más útibeszámolók is Szíriáról, olyanoktól is, akik kint tanulnak, vagy dolgoznak Margat régészei mellett: olvasd el, miket írnak.
Ettől függetlenül Szíria remek.
Üdv
András Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Adam | 2011-02-15 18:59:00Üdv mindenkinek!
Szeretnék felvilágosítást kapni abban a témában,hogy melyik büntetési tételbe tartozik bele az iratok nélküli vezetés és jár -e érte büntetőpont. (feledékenységből otthon hagytam,de minden érvényes,rendőr hazakísért és mindent ellenőrzött és feljelentett) Segítséget előre is köszönöm. Téma: Dinka Péter: Négy nap Dél-CsehországbanNév: Vályogos Róbert | 2011-02-14 12:28:00Nagyon jó leírás. Volt szerencsém nekem is bejárni a környéket, valóban csodálatos.
Mi Cesky Krumlov-ban szálltunk meg ami szerintem sokkal hangulatosabb mint C. Budojovice. Ez utóbbiban csak a főtéren van látnivaló.
Szóval én azt tanácsolnám hogy Krumlovi központtal járjuk be a környéket. Sok különböző árszínvonalú szállás található mindenkinek igénye szerint.
Krumlovban részt vettünk a helyi sörfőzde (Eggenberg) meglátogatásán, ez nem érte meg azt a pénzt amit elkértek érte, nem ajánlom senkinek.
Téma: Denke Gergely: Svédország, Norvégia - 2004Név: jani | 2011-02-13 12:20:00szamunkra is csodalatos elmeny volt 2 eve 1 svedorszagi ut,sajna rohantunk mert igy alakultak a dolgok de igy is felejthetetlen maradt az utunk,tervben van 1 masodik ut,remeljuk nyugisabb tempo lesz es tobb idonk lesz mindenre!Tisztelettel Erdelybol JANI es IREN! Téma: Bokor Gitta: Biciklivel a Balaton körül - 2009Név: kianek jános | 2011-02-13 08:37:00Nagyszerű útleírásokat találtam a hölgytől az interneten. Mivel nagyon hasonló beállítottságú, kiránduló , kempingezős, biciklizizős család vagyunk és szintén a felvidékről ezért szívesen felvennénk vele a kapcsolatatot az esetleges vélemény megosztásról, tippekről, tapasztalatokról. Kérem küldjék meg neki a mi elérhetőségünket vagy az övét nekünk a kianek@azet.sk e-mail címre.
Segítségüket előre is köszönve,
további érdekes, hasznos, tartalmas portált vezetést kívánva,
baráti üdv, olvasóik
Kianek család , Marcelháza, Szlovákiából Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: a szerkesztő | 2011-02-12 23:05:00Kedves Dávid!
Közben feltaktam ennek az írásnak a végére a későbbi linkjét, amelyik az unión belüli szabályokról is szól. Abban az van, hogy tömény alkoholos italból 10 litert lehet szabadon vinni. Arra sajnos nem tudok válaszolni, mit szólnak hozzá, ha nagyobb mennyiséget jelöletlen, zárjegy nélküli palackokban akar kivinni repülővel. Én nem kisérleteznék, az eredeti csomagolást használnám.
Várjuk a tapasztalatait.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Á - Új európai uniós szabályok a vámmentesen behozható áruk mennyiségéről - 2009.01.03.Név: Badacsonyi Dávid | 2011-02-12 22:44:00Üdvözlöm!
A kérdésem az lenne, hogy repülővel utaznék Francia országba és szeretnék tömény szeszt kivinni(40%). Mennyi a maximális mennyiség amit vihetek, és a kivinni szánt alkoholt áttölthetem pet palackba egyrészt súly miatt másrészt törékenység miatt!
Válaszát előre is köszönöm.
Dávid Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-02-12 10:18:00Kedves Sanyika!
Ismét hangsúlyozom, hogy nem értek a kérdéshez, csak a kapcsolódó anyagok felületes ismerete alapján próbálok válaszolni.
Abból indulok ki, hogy a főszabály szerint az unióban valahol biztosított személy egy másik helyen ugyanolyan feltételekkel jogosult az ellátásra, mint az adott országban biztosítási jogviszonyt szerzők.
A magyar biztosítottaknak a teljes körű alapellátás térítésmentes, kivéve a fogtechnikai költségeket. Az alapellátás keretébe tartozik a sürgősségi ellátás, ami kiterjed az alábbiakra
"- Fogak friss baleseti sérüléseinek primer ellátása (replantatio, sínezés, gyógyszeres kötés, extractio).
- Acut odontogen gyulladások ellátása (trepanatio, extractio).
- Ostitis alveolaris, pericoronitis konzervatív kezelése.
- Intraoralisan elhelyezkedő odontogen tályog megnyitása.
- Nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása.
- A szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása.
- Acut mandibula luxatio repositioja.
- Frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.
- Trigeminus neuralgiás roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása.
- Bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása (tampon, fedőkötés, véralvadást fokozó gyógyszerek helyi alkalmazása, sutura)."
Azt ne nagyon kérdezze tőlem, hogy melyik pontosan mit jelent. A foghúzás az extractio lehet.
Ez a szöveg a magyar betegeknek szánt tájékoztatóból van. Csak arra tudok gondolni, hogy vagy nem tudnak magyarul azok, akik írták, vagy direkt azt szeretnék, hogy mi ne értsük meg, ne legyünk tisztába a jogainkkal, lehetőségeinkkel.
Olyan rendelőt kell keresnie, amelyik területi ellátást végez, vagy az egészségbiztosítási pénztárral kötött megállapodása alapján jogosult a fogászati ellátások közül a sürgősségi ellátások tb támogatással való végzésére. Ezt a kezelés előtt tisztázza.
A fogászati ellátásokat beutaló nélkül lehet igénybe venni.
Az utikalauz.hu arra épül, hogy akinek van ismerete, megosztja másokkal. Remélem, nem feledkezik meg erről, és megírja majd a tapasztalatait. (Kezelést közben esetleh le is fordíttathatja a fenti szöveget a fogorvossal.:)
Fájdalom mentes foghúzást!
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: igna sanyika | 2011-02-12 08:59:00Jo napot. Szeretnem tudni hogy mint kulfoldi allampolgar es europai egeszsegkartya tulajdonoskent kaphatok Magyarorszagon ingyenes fogorvosi kezelest, konkretan heves fajdalon eseten foghuzast kerhetek e es hol ? Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2011-02-10 19:17:00Tisztelt Sándor Judit!
Ismét csak azt mondhatom, hogy nem értek hozzá. Ismerek olyan esetet, amikor 70 ezer forintra büntettek meg valakit ugyanilyen helyzetben. Igaz, rá külön megharagudtak azért, mert firtatni kezdte a közút fenntartójának felelősségét. Annak vezetője meg jó kapcsolatban volt a rendőrségi illetékesekkel. Tapasztalataim szerint ez nem egyedi helyzet nálunk.
Ha megítélik a büntetést, azt javaslom, keressen egy közlekedési ügyekkel foglalkozó ügyvédet. Ha csak figyelmeztetik, az sem igazán jó, mert két éven át nyilván tartják, és legközelebb súlyosbító körülményként veszik figyelembe.
Legyen több szerencséje legközelebb!
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Sándor Judit | 2011-02-10 18:59:00Tisztelt Szerkesző Úr!
Teljesen jeges rossz minőségű úton közlekedtem 30-40km/h-ás sebességgel amikor elém szaladt egy nyúl és én a fékre léptem határozottan.Ennek következtében az árokba borultam.Senkinek/ben nem okoztam kárt de mivel a tűzoltókat hívtam segítségül akikkel a rendőrség is jött azt mondták szabálysértési eljárás indul ellenem.Milyen mértékű büntetésre számíthatok? Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-02-09 22:46:00Tisztelt Csuja Imréné!
Ilyen ügyekben nem tudok segíteni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: csuja imréné | 2011-02-08 13:28:00s.o.s.segitség!barátnőm,ukrán állampolgár,és magyarországon él már 8éve,de nemkapta meg a magyar állampolgárságot,és tavaly nyáron súlyos balesetet szenvedett,ukrajnában,az apukája okozta a balesetet,és novemberben kaptak egy levelet,hogy az apukája nyugdijára ráterhelik a korházi számlát,ami közel 2évi nyugdijnak megfelelő összeg.barátnőmnek van tajszáma ,ami érvényes és magyar.kérdésem a következő.nem -e lehetne az ő biztositására ráterhelni a kinti kórházi, sürgősségi ellátás árát ami szerintem ingyenes,de nemismerem a kinti szabályokat?..vagy van -e bármilyen lehetőség,amivel enyhithetné az apukája megélhetését.ráadásul a kinti ügyvéd,tárgyaláskor,500dollárt kért,jobb ítéletért, de nem tudtak semennyit sem fizetni,ezért döntött a bíroság,hogy apuka majd fizet akkor, a nyugdijjából az államnak.szörnyű eset, de szeretnék információval segíteni neki,hogy könnyebb legyen az életük,ugyanis most vált el a magyar férjétől,és nehéz megélniük.munkát se fog tanálni ilyen baleset után.segitsenek kérem! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2011-02-05 21:51:00Tisztelt Szabóné Vass Márta!
Sajnos ilyen ügyekben nem tudok segíteni.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-02-05 21:40:00Tisztelt Balogh Adrienn!
Hangsúlyozom, hogy nem értek a kérdéshez. Korábban az egészségbiztosítási pénztár egyik szakértőjétől tudtam meg az alábbiakat.
Az uniós országok többsége lehetőséget ad arra, hogy a náluk dolgozó, de más tagállamban is állandó lakóhellyel rendelkező munkavállalók az eredeti országukban is olyan elbírálás alá essenek, mint az otthoniak. Ehhez az munkavállaló kérésére a kinti biztosító küld egy E 106-jelű nyomtatványt az érintett személy lakóhelye szerint illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárnak, ahol bejegyzik a nyilvántartásba a jogosultságot, és ezt követően a TAJ száma alapján igénybe veheti az ellátást Magyarországon. (A költségviselő továbbra is a kinti biztosító lesz.)
A szakértő szerint egyes országokban - például Nagy-Britanniában, Írországban, Olaszországban - elzárkóznak ettől. Arra hivatkoznak, hogy aki náluk dolgozik, az ott is lakik. Ezekben az országokban dolgozó magyar állampolgárok itthon csak az orvosilag éppen szükséges ellátásra jogosultak az EEK felhasználásával. Ugyanakkor egyes tervezett ellátások megszerzésére ilyen országok esetében is van lehetőség. Ehhez a kinti biztosítótól kell kérni egy E 112-es számú nyomtatványt, amelyen a biztosító hozzájárul, hogy az érintett adott ellátást Magyarországon kapja meg. A szakértő Ausztriát nem említette a problémásabb helyek között.
Az Ön ügye ennél persze bonyolultabb, de annyit szerintem leszűrhetünk a fentiekből, hogy a kinti biztosítóval kell megegyeznie. Szerintem rá lehet venni őket, hisz a műtéthez mindenképpen joga van kint, hisz éppen ott tartózkodik és orvosilag szükséges. Az utókezelés meg valószínűleg olcsóbb lesz nekik, ha magyar biztosító által felszámolt költséget kell kifizetniük - gondolom, a mi egészségügyünk olcsóbb, meg Ön esetleg nem kéri az utazás miatt plusz költségek megtérítését. Persze, az is hasznos lehet, ha a magyar biztosítótól is tanácsot kér.
A másik kérdésére:
Ha valaki külföldi munkájával szerez biztosítási jogviszonyt, itthon neki kell nejelentenie, hogy külföldön dolgozik. A nyilatkozatot egy nyomtatványon lehet megtenni, amit "Bejelentkező lap a külföldön biztosítással rendelkező személyek számára" címen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapjáról lehet letölteni az alábbi címről.
http://www.oep.hu/pls/portal/url/ITEM/7C524F29C624781BE040A8C0CB326FEE
Ha ezt nem tette meg, akkor mindenképpen kiderül, amikor elmegy itthon orvoshoz. Bár a uniós kártyája alapján mindenképpen ellátják, a TAJ számából, illetve az ezzel kapcsolatos központi adatbázisból kiderül, hogy itthon nincs biztosítása, a külföldiről pedig nem tett bejelentést. Emiatt akár meg is büntethetik. (Az természetesen nem számít, hogy mi ezt érthetetlennek és felháborítónak tartjuk.)
Kérem, segítsen másoknak az eligazodásbanazzal, hogy megosztja majd tapasztalatait.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Balogh Adrienn | 2011-02-05 20:47:00Tisztelt Szerkesztő!
Ausztriában dolgozok szezon munkában, április végéig van szerződésem és munkavállalási engedélyem. Egy hete kiment a térdem, kaptam ellátást az e-card-omra,de azt mondták, hogy meg kell műteni mindenképpen a térdem szalagszakadás miatt. A kérdésem, hogy hol műttessem meg. Még kint vagyok, dolgozok, itt van biztosításom, itt is szeretném megcsináltatni, de úgy hallottam, hogy ha nem itt viszem végig a gyógykezelést és a kontrollokat, akkor meg kell térítenem a műtéti költséget is. Ez egy hosszadalmas folyamat, és nem fog beleférni a munkaszerződésem lejártáig.
De ha itt táppénzen vagyok, akkor otthon sem fekhetek be semmiképpen a kórházba műtétre? Én ezt az egészet nem értem. Nem akarok belefutni egy több ezer €-s költségbe, de jobban szeretném az itteni specialistákkal elvégeztetni a műtétet. És mi van akkor, ha már a munkaszerződésem lejárta utáni időpontra hívnak vissza kontrollra?
A másik kérdésem, hogy a kinti betegbiztosítóm automatikusan értesítette-e a otthonit, hogy külföldön vagyok betegbiztosítási jogviszonyban, vagy ezt nekem kell megtennem?
Kérem segítsenek!
Válaszukat előre is köszönöm!
Adrienn Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Szabóné Vass Márta | 2011-02-04 18:01:00Koccanásos balesetem volt. Nekiütközött a kocsim az előtte álló autó vonóhorgának. A tulaj rögtön olyan helyen kezdte nézegetni az autóját, ami köszönőviszonyban sem lehetett a koccanással. Úgy tűnt olyan kárt akar rámverni, amit nem okozhattam. A sértett kihívta a helyszínelőket, amibe én az előbb említett okok miatt belementem. A helyszínelő megállapította, hogy egyik kocsiban sem esett látható kár. Felvette a jegyzőkönyvet, fotózott stb. Korrekt volt. Közben természetesen feltartottuk a forgalmat. Milyen büntetésre számíthatok? Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Vörös Tamás | 2011-02-04 09:57:00Tisztelt Győrffy úr!
Előre is köszönöm a segítséget.
Esetlegesen, ha tudna abban segíteni, hogy Nessebar környékén hol érdemes amatőr búvárkodni, merre lehet kagylókat gyűjteni, olyan részen ahol egy gyermek is tud merülni.
Köszönettel : Vörös Tamás Téma: autó pály híj.Név: Szomora Molly | 2011-02-03 14:07:00Tisztelt Árpád!
Nagyon szépen köszönöm.
Üdv.Molly Téma: Svájc - információk turistáknakNév: a szerkesztő | 2011-02-02 23:22:00Somogyvári Ilonának
A Swiss Passról az alábbi oldalon van angol nyelvű információ
http://www.swisstravelsystem.ch/en/content/offer/tickets/swiss-pass/
innen el lehet jutni a Ticket Shop-ba is.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Horváth autópályák, Swiss PassNév: a szerkesztő | 2011-02-02 23:21:00Szomora Mollynak
Zadarig 141 kuna - egy útra - az autópályadíj a határtól. Bővebb infó ezen az oldalon van http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=422
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Berbás Beáta: A Bódeni-tótól a Neuschwanstein kastélyig, vidámparki kiruccanásokkal megspékelve - Ausztria, Németország, Svájc - 2010Név: Kun Marianna | 2011-02-02 13:24:00Kedves Beáta!
Idén nyáron mi is tervbe vettük családommal Legoland meglátogatását lányom iskolai teljesítményének jutalmaként. A szervezés, mivel 10 hónapos kisfiammal itthon vagyok természetesen rám hárul. Számomra élmény volt olvasni a beszámolódat az útról, így gondoltam egyet, hogy kibővíthetnénk a kirándulásunkat egy kicsit. Kérésem csak annyi lenne, hogy a szállásról, illetve az egyéb járulékos költségekről úgy mint:( belépők, benzin, étkezés, stb. kérnék egy kis tájékoztatást, ha nem gond, hogy a családi kasszát megfelelően tudjam tervezni. Ja és még annyi, hogy 2011. június végén szeretnénk utazni.
Segítségedet előre is köszönöm.
Üdvözlettel. Kun Marianna Téma: Horvát aúuó pályadíjakNév: Szomora Molly | 2011-02-02 13:01:00Tisztelt Szerkesztőség, kedves olvasók!
Mi júliusban szeretnénk menni Horvátországban Zadar(Starigrád-Paklenciára Put Bunara)az a kérdésem,hogy menyibe kerül az autó pályadíj?
Köszönöm a segítségeteket.
Üdv.Molly Téma: Svájc - információk turistáknakNév: Ádányné Somogyvári Ilona Judit | 2011-02-02 08:18:00Azt szeretném kérdezni, hogy újabb svájci /2010-es/ infók nincsenek? Engem special a SWISS PASS érdekelne, hol lehet venni, mennyibe kerül most 2011-ben? Segítségeteket előre is köszönöm: Ádányné Somogyvári Ilona Judit Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: a szerkesztő | 2011-02-01 23:35:00Tisztelt Vörös Tamás!
Amint hozzájutok a határforgalmi adatokhoz, elkészítem az idei előrejelzést.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Török inváziós naptár 2011Név: Vörös Tamás | 2011-02-01 11:46:00Tisztelt Szerkesztőség, kedves olvasók!
Örömmel venném, ha valaki aki jártas a témában és kellő tapasztalattal rendelkezik elkészítené a várható rohamok idejét tartalmazó naptárt 2011 évre.
Segítségül belinkelem a német iskolai szüneteket tartalmazó weblapot.
Sajnos én nem tudom hol dolgoznak nagy számban törökök, s hogy milyen utazási szokásaik vannak számomra szintén rejtély.
Előre is köszönöm: Vörös Tamás
A link:http://translate.google.hu/translate?hl=hu&langpair=de|hu&u=http://www.feiertage-newsletter.de/ferien-kalender/schulferien-2011.html
vagy:http://www.schulferien.org/Schulferien_nach_Jahren/2011/schulferien_2011.html Téma: KösziNév: Máté Imre | 2011-01-27 21:27:00Köszönöm Árpád!Én is 4l-re emlékeztem,de biztos akartam lenni a dolgokban.A címke nélküliség problémája meg már a vásárlás utáni napon jutott eszembe.Lehet,hogy kénytelen leszek a vámosoknak is ajándékozni 1-1-palackkal.Üdv. Téma: AlkoholNév: a szerkesztő | 2011-01-27 20:44:00Kedves Máté Imre!
A http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=964 oldalon olvashatók a kiviteli - átviteli - szabályok. Ha csak uniós országokon át megy - Románián, Bulgárián át -, akkor borból 90 litert lehet vinni. Szerbiát, Macedóniát éritve 4 liter a maximum.
Én a címke és zárjegy nélküli italok szállítását nem tartom szerencsésnek. Ha jól tudom, eleve nem is lehet, arról nem szólva, hogy így még azt sem lehet bizonyítani, mi van az üvegben. Egy tokajit - a színe alapján - könyen konyaknak vagy likőrnek néznek, s ezeknél már alacsonyabb a korlát.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: útlevél Macedóniába és SzerbiábaNév: a szerkesztő | 2011-01-27 20:35:00Kedves Pulainé Varga Gabriella!
Mindkét ország nyitóoldalán szerepel információ arról, hogy nem kell útlevél.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: alko-hol?Név: Máté Imre | 2011-01-27 17:06:00Tisztelt Utazók!Görögországba készülök most,február elején.Görög barátainknak szeretnék vinni pár üveg tokajit(borosgazdától,palackozva,de címke nélkül!).Érdeklődnék,hogy mennyit lehet legálisan kivinni,most,hogy nincs turistadömping,mennyire túrják át az autót,mennyire kekeckedők szerb és macedón felebarátaink a vámnál?Hat fél literes üveggel vinnék,mivel nem sok cuccunk lesz,eldugni nem tudom.Adjanak tanácsot!Tisztelettel :Máté Imre Téma: útelvél Macedóniába és SzerbiábaNév: Pulainé Varga Gabriella | 2011-01-26 11:51:00Ez év szeptemberében Görögországba,Stavrosba készülünk nagyobb társasággal. Bizonytalan vagyok abban, hogy kell-e útlevél Szerbia és Macedónia miatt. Biztos információra lenne szükségem (esetleg linkkel megjelölve), mert az utazás költségeit emeli az útlevél készíttetése. Köszönöm: Pulainé Téma: Berbás Beáta: A Bódeni-tótól a Neuschwanstein kastélyig, vidámparki kiruccanásokkal megspékelve - Ausztria, Németország, Svájc - 2010Név: Sebestyén Andrea | 2011-01-24 22:01:00Kedves Beáta!
Tetszett az útleírás és utazásunkat hasonlóképp szeretném megszervezni.
Örülnék, ha a szállásról és a költségekről - össz szállás, benzinköltség - ha nem tolakodó - irnál.
Előre is köszönöm,
S. Andrea
Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: trigi | 2011-01-18 20:31:00Kedves Edit!
"2010 őszén voltunk 12 napot Máltán, én keveselltem,bár nekem is nagyon kopár volt elsőre és kellett 3-4 nap, mire megszoktam, hogy alig van növény.30 fokok voltak így is.
Nem fizettünk be fakultatív programra, helyette 7 napos bérletet vettünk buszra és bejártuk az egész szigetet.
Nem tudunk angolul, ettől függetlenül mindenhol megértettük magunkat és tudtunk tájékozódni:-)
Mi Melliahban voltunk elszállásolva és 3 percre volt tőlünk a homokos part és 2 percre a sziklás part, mindkettőnél fürödtünk.Minden nevezetességet megtaláltunk és delfin-show-t is néztünk:-)
Üdv: Giza Téma: TörökországNév: a szerkesztő | 2011-01-14 20:56:00Csak érvényes útlevéllel és vízummal. A 30 napos turistavízumot a határon - vagy repülőtéren - is meg lehet venni.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: TörökországNév: eva | 2011-01-14 20:37:00Szeretnek elutazni torokorszagba es azutan erdeklodnek,hogy kiutazhatok e szemelyigazolvanyal vagy szukseges utlevel?koszonom elore is. Téma: Te is írd megNév: FARKAS JÁNOS | 2011-01-14 10:07:00Köszönöm szépen válaszod! Téma: Nagy Géza: Nomád túra a Börzsönyben - Magyarország - 2010Név: Kovács Péter | 2011-01-13 20:24:00Élvezettel olvastam az utibeszámolót, remélem lesznek olyanok akiknek kedvet csinál hasonló természet közeli élményt átélni. A leírást olvasva arra gondoltam, hogy az emberek általában a elmondják magukról, hogy "szeretem a természetet", "szeretek kirándulni" stb., de azt látom, hogy nagyon kevesen vannak akik tesznek is érte. Szerintem a vadonban töltött éjszaka teszi igazán emlékezetessé a túrázást! Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: Délkúti Gyöngyi | 2011-01-12 13:30:002009 nyarán a keresztlányommal Bakonybélen nyaraltam ,és egy esti séta alkalmával láttam őt akkor először és utoljára.Végtelenül közvetlen szimpatikus barátságos ember akit csak szeretni lehet.Örülök , hogy láthattam,és beszélhettem vele.Nagyon sokat segített és adott az embereknek köszönet érte! Téma: Te is írd megNév: a szerkesztő | 2011-01-11 16:50:00Heló János!
A személyi is elég. Természetesen van határátkelő.
Bővebben a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=12
oldalon és az onnan elérhető írásokban.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Te is írd megNév: FARKAS JÁNOS | 2011-01-11 15:56:00Sziasztok!
Egy kérdésem lenne:- mi az elfogadott a Dubrovnikba megyek,átléphetek e a Bosnyákokon személyivel,vagy kénytelen leszek kompozni Ploce-nál?
Egyébként rendes kiépített határátkelő van a horvát - bosnyák határon?
Előre is kösz a válaszokat! Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2011-01-10 21:26:00Tisztelt Szentesné!
javítottam a hibás linket, így most már a svájci anyag is olvasható. Igaz, az Ön kérdésére ebben sincs válasz. Javaslom, hogy keresse meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálatát. A címeket, telefonokat az alábbi oldalon megtalálja.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,32912&_dad=portal&_schema=PORTAL Téma: Lékó Sándor: Kastélyok völgye, avagy miért szeretem Kaštelát - Horvátország - 2010 Név: a szerkesztő | 2011-01-10 21:03:00Heló László!
Javítottam és tolmácsolom a szerző üzenetét:
"igaza van, én tévedtem. Vendégem a srác Omisban egy travaricára Ivicánál a Galériával szemben a sétálóutcán!!
És bocs... L. S."
Szerintem jó válasz. :)
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Lékó Sándor: Kastélyok völgye, avagy miért szeretem Kaštelát - Horvátország - 2010 Név: Czeglédi László | 2011-01-10 20:18:00A "Makarska, strand madártávlatból" feliratú kép szerintem Omisban készült. Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Szentes Gyuláné | 2011-01-10 15:52:00Lányom Svajcban tartózkodik,s a fogából kiesett a tömés. Mivel fáj,érzékeny, szeretne fogorvoshoz menni. EU-s kártyával mehet-e a fogorvoshoz, s itthon az OEP megtériti-e a költségét. Mi ilyenkor a teendő? Köszönöm előre is válaszát.
Üdvözlettel: Szentesné Téma: Útitárs keresés-2011.szept.MarokkóNév: Farkasdiné Horgosi Mária | 2011-01-07 18:11:002011.szeptember második felébe készülünk Marokkó-Marrakechbe,2 hétre, Bécs-Madrid-Marrakech utvonalon, magán szervezésben. Akit érdekel csatlakozhat hozzánk, ha szereti az aktív kikapcsolódást. E-mail-be vegye fel velem a kapcsolatot és mindent megbeszélünk. Téma: Mayer István: Törökországi nagy körutazás - 2010Név: Kozák Tamás | 2011-01-06 22:29:00Kedves Pista!
A Gyimesi Lacihoz társulva további érdekes utakat kívánok és várjuk az azokat velünk megosztó írásokat.
üdvözlettel:
Kozák Tamás Téma: Perger József: Nagyot haraptunk a Csizmába - Olaszország - 2009Név: Pap Julianna | 2011-01-04 13:28:00Kedves József!
Nagy élmény volt a beszámolód olvasása.
Én is az egyénileg szervezett utak híve vagyok. Idén Toszkána az uticél, ezért nagyon hasznosnak találtam az írásodat. Nagyon megköszönném, ha elküldenéd e-mail címemere a táblázatokat, melyeket készítettél nyitvatartási időkről, távolságokról stb. Tavaly egy két hetes Erdélyi úton voltunk. Ha érdekel viszonzás képpen arról tudok adatokat küldeni.
Sok élménydús utazást kívánok a jövőben is.
Pap Julianna Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Dr Munka Márta | 2011-01-02 19:30:00A nyáron Peruba készülünk. Szeretném megtudni, ha lehetséges a perui utazási iroda nevét, aki szervezte a 9 napos túrát. Téma: Szöllősy István: Agios Nikolaos, Égei-tenger, Sithónia - Görögország - 2008Név: Hidvegi55 | 2010-12-28 17:34:00Tiszteletem!
Az lenne a kérésem mivel 2011-ben szeretnénk a Hotel Assa Maris-ban nyaralni, ha valaki megtudná adni a GPS adatokat nagyon megköszönném. Téma: Mayer István: Törökországi nagy körutazás - 2010Név: Gyimesi László | 2010-12-26 20:58:00Kedves Pista!
Gratulálok nagyon érdekes írásodhoz és a benne levő képekhez. Még nem voltunk Törökországban, de ezzel a beszámolóddal kedvet csináltál arra, hogy ellátogassunk ebbe nem túl távoli, de egy egészen más kultúrkört képviselő országba.
További jó egészséget, sok szép utazást és boldog új évet kíván
Gyimesi László Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: a szerkesztő | 2010-12-25 18:03:00Kedves Erika!
Kösz a jelzést!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Paulini Ildikó: Azzurro! Toscana, ahol mindig kék az ég… - Olaszország - 2010Név: Erika | 2010-12-25 13:36:00Az olvasmányos beszámolóban Luccában sajnos a San Martino dóm képe helyett a gyönyörű San Michele szerepel, talán ki lehet cserélni vagy a feliratot, vagy a fotót. Téma: Weblap Név: Kisgyörgy Éva | 2010-12-21 00:06:00Sziasztok, a korábbi Nagy Képes Útikönyv korszerűbb, kibővített változatban született újjá, www.travellina.hu címen. Remélem, ezt is szívesen olvassátok majd:-) Téma: Dél-AmerikaNév: makó lajos | 2010-12-20 09:29:00üdv. képeket szeretnék letölteni,A DOBÓHÁLÓS halászatról.ha tudtok küldeni képeket ,vagy cimet ahol találok ilyeneket,megköszönöm.TOVÁBBI MINDEN JÓT Téma: Fekete Éva: Kirándulás Bartók Béla városába - Nagyszentmiklós - Románia - 2006Név: Tartsák András | 2010-12-10 23:18:00A cikkhez nem szervesen tartozik hozzá, de Benkó Károly (helyesen Benkó) fia nem Medgyaszay Péter hanem István.
http://www.medgyaszay-veszprem.sulinet.hu/joomla/index.php/iskola/nevadonk Téma: Füzesi Sándorné: Snorkelezés Eilatban - Izrael - 2008Név: martonka rozalia | 2010-12-01 15:52:00szeretem a korallokat,csodásak Téma: Agócs Róbert: Thaiföldi királyság - avagy hátizsákkal a mosoly országában - 2008Név: Hlavacska Györgyi | 2010-11-23 18:30:00Kedves Róbert!
Köszönjük a pontos, tömör utibeszámolót. Most érkeztünk haza Bangkokból. Valóban minden megegyezik a leírtakkal. Nagyon sok infót tudtunk hasznosítani az útleírásodból.
Szeretnénk egy kis segítséget, infót kérni, de nem nyilvánosan. Megadnál valamilyen elérhetőséget?
Nagyon köszönöm. Üdv.Györgyi és Béla
Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Mester Dávid | 2010-11-21 21:31:00Szia Éva,
a változatosság kedvéért én is a kint dolgozó magyar fiú elérhetőségét szeretném elkérni, lehetőség szerint a mélcímét.
nagyon szépen köszönöm és örömmel olvastam a beszámolódat!
üdv.
Mester Dávid Téma: Hollós Tamás: Stockholm - Svédország - 2007Név: Csik Adrienn | 2010-11-16 10:21:00Kedves Tamás,
Nagyon jó kis story volt. Kicsit magamra ismertem benne, azzal a különbséggel, hogy én 3 évet éltem kint. Amikor megtudtam, hogy oda fogunk költözni egy kis időre, teljesen megrémültem, végülis totál tudatlanul indultam útnak. Végül úgy jöttem el, hogy ha most azt mondaná valaki, vagy küldene egy emailt, hogy pakolj, megyünk, pakolnék, és MENNÉK! : ) Téma: zh EEK - Uniós kampány a Európai Egészség-biztosítási Kártya használatának elterjesztéséértNév: Bányai jozsef | 2010-11-10 11:57:00Sziveskedjenek tályékoztatni,hogy jutok az eű pénztár tagsághoz vagy eurö tagsághoz kell-e mindkettő és tagdij
ha va menyi.Vállaszukat köszönöm.BJ Téma: Gál Zoltán György: Dél Cseh- és Morvaország - 2007Név: Szalay Gábor | 2010-11-09 09:48:00A Dyje osztrák neve Thaya. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Rudokasz Robertasz | 2010-11-01 17:07:00Tisztelt Szerkesztő!
Milyen büntetésre számíthatok, ha lakóterületen kívül egy harmad rendű, 5 jegyű összekötő úton, nap közben a fényszóróm nem volt bekapcsolva. A helyszíni bírságot nem ismertem el, ezért a rendőrség szabálysértési feljelentés tett, csak nem tudom, hogy miért? Semmilyen papírt nem írtam alá, és nem is kaptam.
Üdvözlettel
Rudokasz Robertasz Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Horvath Laszlo | 2010-10-26 20:51:00- Hogy hivjak a bolgarok azt, aki Turbo Diesel-t vezet?!
- Karucar!!!
Jó utat! Téma: TunéziaNév: Laci59 | 2010-10-21 16:08:00A megpróbáltatások az utazás előtt egy héttel kezdődtek. A német utazási iroda, mely a csillagok számát csak „N” betűvel jelzi, hogy a lefoglalt szálloda helyett, mely Sousse központjától 800 méterre volt, másik helyen szállásol el bennünket, mely Sousse-tól 4-4,5 km-re van. Természetesen a városba való bejutást nem finanszírozza. Megérkezésünk után tapasztaltuk, hogy a Hotel Jinene tengerpartja kb. 3-3,5 m széles, mely igazából tengerparti kikapcsolódásra véleményünk szerint alkalmatlan, erről az utazási iroda nem tájékoztatott. Az ellátás „all in clusive” volt, mely „majdnem” tartalmazott mindent. Az italok plusz 35 C fokban 1,5-2 dl folyadék (üdítő, sör), utána újat lehet kérni hosszas sorban állás után. Az étkezésnél a reggeli felvágott parizer vagy „nem eszel”. Ebéd és vacsora valamilyen szaftos marhának tűnő hús (nem lehet ledönteni, nem-e más hús, pl.: teve) és sült csirke. Egy hét alatt 2-3 alkalommal volt hal. A vegetáriánusok számára széles választék van, de a húst is fogyasztók számára nem javaslom. A környéken nincs látnivaló. Este unalmas, mert program 22.00-től van (magyarországi idő szerint 23.00). A programok váltakoznak: egyik este műsor, másik este zene.
A Hotel Jinene szállodánál a medence és környéke korrekt, de a medencés strandolásra vágyom, akkor itthon elutazom egy aquaparkra. A tenger mellett szerettünk volna lenni, ezért naponta taxival kellett elmenni széles, homokos tengerparthoz.
Reklamációmra a német utazási iroda semmitmondó válaszlevelet küldött. A békéltető testületnél remélem meg tudunk állapodni.
Ezt az utazási irodát ezek után ajánlani senkinek nem tudom.
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Kurucz Istvánné | 2010-10-19 20:33:00Tisztelt Szerkesztő!
Ismerősöm személyautójával elsőbbség megadása elmulasztása miatt összeütközött egy védett úton közlekedő kerékpárossal. Mennyi büntetésre számíthat? Téma: GibraltárNév: a szerkesztő | 2010-10-18 21:42:00Tisztelt Németh Dorottya!
Figyelmébe ajánlom az egy sorral lejjebb olvasható választ.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: GibraltárNév: Németh Dorottya | 2010-10-18 21:33:00A hetekben mennénk Gibraltárra. Kell útlevél vagy elég a személyi is? Téma: Karácsonyi József: Alanya - Törökország - 2007Név: Szőnyi Péter | 2010-10-16 22:00:00Kedves Karácsonyi József! Mi most készülünk Alanya környékére, de repülővel. A leírása érdekes volt, élvezettel olvastam! Gratulálok a jó stílushoz!
Üdvözlettel: Szőnyi Péter Téma: Gyimesi László: Párizsi kalauz néhány napos kiránduláshozNév: Kazareczki Vali | 2010-10-15 10:26:00Kedves László!
Gratulálok a profi élményszeszámolódhoz, mely inkább egy idegenvezetéshez hasonlítható. Én a családommal most fogok menni Párizsba, és igen sok hasznos információt kaptam a beszámolódból. Köszönöm.
Egy kis segítségre is szükségem lenne, ugyanis az Orlyra fogunk megérkezni és onnan kellene eljutnunk a Mister Bed City Bagnolet Hotelhoz, melynek a címe: 2 Avenue Du General De Gaulle 93170 Bagnolet Parizs.
Egy viszonylag egyszerű eljutási lehetőséget keresnénk.
Tud valaki segíteni?
Előre is köszönöm.
Valcsi Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2010-10-14 17:40:00Tisztelt Némethné Zsuzsa!
Ahogy korábban már másnak is válaszoltam, én nem vagyok szakértője az ilyen ügyeknek. Ha érintett lennék hasonló esetben, valahonnan mindenképpen szereznék legalább 30 ezer forintot. Legközelebb meg tisztáznám a hozzátartozóimmal, hogy ismerik-e a közlekedési táblák jelentését.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Némethé Zsuzsa | 2010-10-14 17:28:00Tisztelt szerkesztő! Kérném, hogy mielöbb válaszoljon. Egy közeli hozzátartozóm két héttel ezelött megállni tilos tábla elött parkolt amit nem vett észre, az autó az én nevemen van, emiatt jött egy levél a rendőrségtől ezzel kapcsolatban, amire azt válaszoltam, mivel közeli hozzátartozóm nem kívánok róla nyilatkozni. Most jött egy újabb levél, ami szerint hétfőn menjek be a rendőrségre és vigyem a bízonyítékaimat,. Most nem tudom mire számíthatok. Válaszát előre is köszönöm Zsuzsa
Ui. fiam munkanélküli, Én pedig mint magyarországon általában minimálbért keresek. Téma: Fodor Lajos: Az öreg indián főnök és Jimi Hendrix városa - Seattle - Egyesült Államok - 2009Név: Kiss Genovéva | 2010-10-10 05:28:00Csodálatos képek, nagyszerű leírás. Ebben az időben voltam én is először Seattle-ben, ekkor látogattam meg először ott élő lányomat. Szerencsénkre szép, napos időnk volt a két ünnep között, négy hetes nyári tartózkodásom alatt egyszer sem láttam olyan tisztán sem a Kaszkádok hegyvonulatát,sem az Olympic félsziget hegyeit, mint decemberben. A Buchart kertet csak idén nyáron láttam, szintén a Victoria clipperrel utaztunk. Valóban a világ legszebb kertje! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: pite | 2010-09-30 11:56:00Köszönöm az útleírást,minden úgy működött ahogy írta.
Szófiával kapcsolatban csak annyit hogy nappali csúcsban is érdemesebb keresztűl menni rajta,mert jobb minőségű az út és még így is gyorsabb mint a körgyűrű. Téma: Schmidt István: Aleppo, Hama, Serjilla, Homs, Damaszkusz - Szíria - 2003Név: Schmidt Istvan | 2010-09-30 10:13:00Kedves Anett,
Sajnalom hogy nem tetszett a beszamolo. Szerintem termeszetes, hogy mindenki
maskep el meg egy latogatast egy idegen kulturaju orszagban, mas a szemelyes
hatterunk igy a viszonyitasi alapunk (Egyiptomot pl sajnos meg tenyleg nem
lattam), masak az uticelok, mas a budget es nem utolso sorban lenyeges
kulonbseg, hogy valaki turista vagy pedig kozeli rokonai elnek ott. Az
irasom celja -mint mindenkie az Utikalauzban- az en sajat elmenyeim es
benyomasaim megosztasa volt, nem pedig egy steril objektiv elemzes az
orszagrol. Termeszetesen semmi serto szandek nem volt bennem, es az orszagot
magat, de foleg a lakoit csodalatosnak talaltam -remelem azert ez is
visszajott az irasbol.
A legjobbakat kivanom neked, udv.
Istvan
Téma: Schmidt István: Aleppo, Hama, Serjilla, Homs, Damaszkusz - Szíria - 2003Név: wakaa anett | 2010-09-29 20:55:00Kedves István!
Erősen megkérdőjelezem, hogy valóban jártál-e Szíriában. Erről az országról biztosan sok minden elmondható, de az nem, hogy kosz van és hiányzik a higiénia. Az én családom, vagyis a férjem családja, Damaszkuszban él. Jártam az ország más részén is és sehol sem tapasztaltam koszt és igénytelenséget. Javaslom, hogy következő uticélod Egyiptom legyen és ott megtudhatod mi a piszok és a higiénia teljes hiánya.
Számomra és azt hiszem még jó pár ember számára bántó a tisztaságra vonatkozó megállapításod. Ahhoz, hogy ilyen kijelentést tehessen valaki, előbb kellő tájékozottságot kell szereznie.
Az általad leírt dolgokat, nyugati, fizetőképes turistaként sem tapasztaltam.
Remélem, hamarosan ismét ellátogatsz ebbe a gyönyörű országba és valós képet fogsz festeni róla.
Jó utat!
Téma: Meggyes Géza: Sziám, avagy nyaralás a mosoly országában - Thaiföld - 2009Név: Stantsits Hajnalka | 2010-09-29 16:21:00Kedves Géza és párja! Szeretném megkérdezni ha ne bántó, hogy melyik utazási irodával utaztak, és kb mennyibe került.
Elnézést, ha túl személyesnek tűnik, de sajnos járatlan vagyok utazások terén, de Szingapúrt egy könyv kapcsán nagyon a szívembe zártam és szeretném élőben is megnézni.
Várom válaszukat!
Üdvözlettel: Hajni Téma: MexikóNév: Koch Lívia | 2010-09-25 15:08:00Sziasztok!
Novemberben utazom Mexicoba és szerték pár hasznos infót, időjárás, árak, telefonálás,...
Köszi Téma: Steinbach Sándor: Túrázás a bulgáriai hegyekben - Pirin, Rila - Bulgária - 2009 Név: Zoli | 2010-09-23 21:02:00Szia!Tetszett a beszámoló,mi a családdal 2008 augusztusában jártunk arra.Mi nem gerinctúráztunk,csak néhány túránk volt:Borovecből a Musalára,Vada háztól a Héttóhoz,ill. a Pirinben Vihren háztól a csúcsra.Megnéztük még a Rilai Kolostort,ill.Melniket.Ezenkívül eltöltöttünk néhány napot a görög tengerparton.Románián keresztül utaztunk Temesvár-Karánsebes-Turnu Severin át a Vaskapu erőmű hídján-na már az maga volt a kaland.Üdv:Zoli Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-09-19 22:20:00Kedves Alexa!
Köszönjük a friss információkat!
Átnéztem az oldalt, nálunk is 60 kuna van a Zágráb-Rijeka szakaszra, így a kevesebb máshol lehetett.
A visszaútra megfogadom a javaslatot a parti útról. Persze, nem a főszezonban, mert akkor ott kicsit nehézkes lehet a közlekedés.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Fónainé dr Németh Alexa | 2010-09-19 14:18:00Kedves Árpád!
Most jöttünk haza Rovinjból és kérésére íme a tapsztalatok!
1./ AZ idő nagyon kellemes, a tenger hűvös, de bőven belefér 1-2 kiadós úszás
2./ Nincs nagy tömeg, zömében német nyugdíjas turisták vannak, akiknek ez az időjárás már elviselhető
3./ Az útdíjakról: Letenyétől (Goricantól)Zágrábig 36 Kn, Zágráb és Rijeka között 60 Kn (vmelyik honlapon még 56 Kn van!). Az Ucka alagút elején kell szintén fizetni: 28 Kn.
Az Y-autóút használatáért tényleg csak az Y alsó száránál (azaz a Kanfanar-Pula szakaszon) kell még fizetni (azt kikerültük). Amilyen ütemben jelenleg folyik az építkezés az Y-autóút bővítését illetően, gyanítom jövőre már az egész Y-autóút fizetős lesz!
4./ A kapuknál nem volt semmi probléma.
Mindenkinek javasolni tudom, hogy annyi KP legyen nála, amenyi az útdíjakra elég, illetve, ha kell tudjon parkolni, fagyizni, kávézni....Egyebekben ahol lehet, bankkártyával érdemes fizetni: nincs kezeleési ktg és középárfoyamon számolnak. Sokat spóroltunk vele.
Szeptember elején érdemesebb utazni és érdemes kirándulni belső-Isztriára is. Hazafaelé javaslom a félsziget keleti oldalán lévő, parton végigfutó utat: gyönyörű városok és kilátás + Ucka-alagút kikerülése.
Szép utat mindenkinek!
FNA Téma: Steinbach Sándor: Túrázás a bulgáriai hegyekben - Pirin, Rila - Bulgária - 2009 Név: stevie w | 2010-09-17 23:45:00Remek, élvezetes leírás, köszönjük. A telefonszámok formátuma problémás, valamilyen ok miatt a +359 -ből sok helyen lemaradt a kilences. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Timár Géza | 2010-09-17 15:07:00Köszönöm nagyon jó a tájékoztató. De sajnos a Görögországi üzemanyag kutakról elég kevés.
Üdvözlettel: Timár Géza Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: somogyi sándor | 2010-09-16 17:12:00Lakott területen 79 Km órával bemértek. Ha jól értem akkor 45000 Ft a büntetési tétel. Azt nem tudom pontosan mikortól él a 60 napos keret, illetve azt sem tudom, hogy milyen módom kell befizetni. Csekket küldenek? Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: dr Weigl Miklós | 2010-09-16 17:08:00Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam az igen színvonalas beszámolót.Nagy segítség számomra a tervezett iráni útra való felkészüléshez.Gratulálok. Téma: Agócs Róbert: Thaiföldi királyság - avagy hátizsákkal a mosoly országában - 2008Név: JolsvainéCsabavári Ildikó | 2010-09-16 08:31:00Tisztelt Agócs Róbert, örömmel olvastam Thaiföldi királyság útleírását és mindenki számára érthető beszámolóját, gyönyörű képekkel.2011 jan.ban szeretnék elmenni szervezett úttal, Bangkokba, Pattayára, és a szállásunkról még különféle helyekre. A leírtakból mi is megyünk azokra a gyönyörű látnivalókkal teli városrészekbe, folyón levő picra, stb, ahol önök is jártak.Kicsit félek az egésztől, magyar ember létemre, teljesen más embereket kultúrákat megismerni, és nagyon messze van. Idegen nyelven nem beszélek. Majd meglátjuk, ha visszajöttem remélem én ilyen élményekkel leszek gazdagabb. Üdvözlettel:Jolsvainé Csabavári Ildikó
Téma: 4 Vámos tanácsokNév: a szerkesztő | 2010-09-15 23:20:00Kedves Tarai Csilla!
Szerintem rosszul olvasta. A fenti szöveg szerint a (z európai) közösségen belüli utazáskor - tehát Görögországba is - a jövedéki termékek esetében nem lehet nálunk több a kereskedelmi mennyiségnél, cigarettából összesen 800 szálnál. Ez, ha jól emlékszem dohányzós korszakomra, akkor kb. 40 doboz. Abban igaz lehet az irodásoknak, hogy visszafelé csak 10 dobozzal hozhat, mert Románia és a nem közösségen belüli Szerbia felől ennyi a korlát.
Én egyébként a leszokást javaslom. :)
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: 4 Vámos tanácsokNév: Tarai Csilla | 2010-09-15 13:16:00Szeretném kérdezni, a cigaretta kivitellel kapcsolatban.
A kérdés az lenne hogy Görögországba megyek nyaralni busszal és az utazási irodában azt mondták nekem hogy 10 doboz cigit ki lehet vinni, de ahogy most olvastam közúton csak 40 szál a megengedett, most melyiket higgyem el?
Kérek segítséget.
Előre is köszönöm Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Rokkant | 2010-09-13 16:47:00Megálltam a miskolci Nyugdíjigazgatoságnál a fizetős parkír tábla elött, viszont a sarkon jó magasan ki van téve a megállni tiltó tábla,ami akkor az egész utcára vonatkozik, semmi feloldó jel vagy tábla csak a fizetös parkir tábla. Ezt nem vettem észre és megálltam. Bementem a 27 000 Ft-os segélyemet intézni. Mire kijöttem 8000 Ft-os bünti várt. Elmentem a városgondnoksághoz és mondták, hogy még örüljek mert nem a maximumot kaptam. Fel kellet volna állnom az ajto elé a járdára és akkor nem büntettek volna meg. Méltányosság nincs, fellebezés nincs csak fizetni lehet. Az ügyintézőre van bízva, ő döntheti el kénye-kedve szerint, attól függően, hogy milyen lábbal kelt föl aznap, jó a kedve avagy rossz. Szimpatikus számára az autó vagy sem. Ő egyszemélyben döntheti el, hogy mennyire büntessen. 3000-től 30 000-ig büntethet. Miért nem központilag van meghatározva, mint a sebesség tullépés. Rokkantnak kijelölt hely nincs a bejárat közelében, pedig szerintem közintézménynél kötelező volna az akadálymentesítés. Én hol reklamálhatok vagy büntethetem meg aki ezt elhibázta? SEHOL. Én csak fizethetek ha hibázok, de mások ha hibáznak pl. orvosok, rendőrök, közterületesek, közintézményben dolgozók, ŐK nem? Szemben mi a sima állampolgárok semmilyen kártérítésben nincs részünk sőt még bocsátatot sem kérnek. Szerintem csak bünti van meg igéret hogy az egyszerü állampolgárt megvédi a törvény, helyette még jobban sujtja bünteti méltányosságot meg eggyáltalán nem ismeri.
??????????????????????????????????????? benem rengeteg kérdő jel van Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: Dr. Estók Bertalanné | 2010-09-10 09:53:00Kedves Laci,
élvezettel olvastam a Perzsa minitúra írásodat, igaz és áttekinthető képet kaptam azokról a helyekről, ahol jártatok. Nagy bátorság volt odautazni, de a pótolhatatlan élmények sorozata, az újdonság varázsa mindenképpen megérte, és az, hogy megosztod velünk nagy öröm és tiszteletre méltó.Hosszas előkészület előzhette meg, hogy ily érdekesen \"tálald\" az ország történelmét, vallását,sokat kellett \"irodalmazni\", de ez is az igényesség feltétele. Köszönöm ezt az élményt, a fotók szépek, segítségükkel én is ott éreztem magam.
Üdvözlettel: Olivia Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-09-08 20:18:00Kedves Németh Alexa!
Ha Rovinjba megy, akkor csak az Ucka-alagút használatáért kell fizetni (28 kuna). Sajnos abban nem vagyok biztos, hogy a bejáratnál, vagy a kijáratnál kérik-e, de ez talán nem is érdekes annyira. A Y-autóút használatáért csak akkor kellene külön fizetni, ha nem fordulnának le Rovinj felé.
Örülnék, ha megírnák tapasztalataikat, mert arról a vidékről nagyon kevés információval rendelkezünk.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Fónainé dr Németh Alexa | 2010-09-08 19:35:00Jó estét!
Jól értettem a fentiekben leírtakból, hogy ha Rovinjba szeretnénk menni, akkor at Zcka alagút útán kell még fizetni??
Pénteken indulunk 8 napra....
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel mindenkinek
FNA Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: Bárdos Ferenc | 2010-09-04 20:38:00Kedves Laci!
Remek írás, nagyon szemléletesen írtad le élményeidet. Különösen tetszett a történelmi és a vallási áttekintés.
Nagyon jó volt olvasni az egyedi stílusú, részletes útleírást.
Baráti üdvözlettel,
B. Feri Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: Pitcz Zoltán | 2010-09-04 12:00:00Kedves Laci!
Köszönöm, igazán kellemes perceket szereztél ezzel a hangulatos, és színesen dokumentált beszámolóval. Olykor egy pillanatra én is ott éreztem magam. Kívánom, hogy legyen még sok ilyenben részed!
Üdvözlettel: Pitcz Zoltán Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: vanyojanos | 2010-09-03 21:53:00 Kedves László!
Nagyon szépen köszönöm azt a kincset amit kaptam Tőled,mint magánember és tanár.Metiszteltetésnek veszem,hogy gondoltál rám.
Tisztelettel
Vanyó János Téma: Konkoly Thege László: Perzsa minitúra - Irán - 2010Név: Szabó Tibor | 2010-09-03 19:19:00Általam igen tisztelt kolléga! /Mármint iró/
Nagyon élvezetes volt az útibeszámoló. Abból az ominózus főzési napból csak ez volt ami hiányzott. Az írás olvasása közben felmerült bennem egy kérdés? Önállóan képezted ki magad ilyen szinvonalasan Perzsiából,vagy egy ottani hastáncosnő segített a megértésben? Mintha ez kimaradt volna ebből a remek kis műből! Vagy az majd a férfi magazinokban lát napvilágot? Ha-ha!
Na de félre a tréfával. Ha úgy lenne pénzem mint ahogy nincs, én biztos hogy elmennék oda. Azt viszont elérted,hogy egy kicsit utána olvassak annak amit írtál az ország-történelméről, ugyanis nem sok ismeretem van róla.
Így néha amiről írsz vagy hivatkozol, nem mindig értem, de ez nem a te irásod hibája hanem az én tudatlanságom. És ami még nagyon tetszett, hogy nem kerülöd meg az összehasonlítás nehéz feladatát sem, és nem félsz időnként még politikát is csempészni az írásodba!
Jó volt egy olyan élménybeszámolót olvasni, /hallani/,ami nem az általánosságok szintjén mozgott.
Legközelebb vigyetek engem is magatokkal!
Baráti Üdvözlettel: Sz. Tibi / Önjelölt iró / Téma: Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val - Görögország - 2008Név: Veréce Mónika | 2010-09-02 16:51:00Sziasztok!
Mi 1 hete jöttünk haza, és mi is a Babisban voltunk, a 3-asban.
Az első nap nagyon mérges voltam a mocskos, koszos apartmantól, de úgy látom, hogy másoknak is ez a véleménye.
Az öreg, olyan bosszantó volt, hogy az mondtam a páromnak, hogy rakd ki a szobából, mert kivágom. Nem házigazdának való, hallgatolózik, szinte betör a szobába, alig lehet kitessékelni. A lepedő már akkor koszos volt, amikor elfoglaltuk a szobát, a zuhanyzó tiszta retek, lefényképeztem, dohos, a rezsó alig melegít, és szinte minden nap megrázott, balesetveszélyes.
Nekünk maga a nyaralás nagyon jó volt, nem akarok hitelrontást az apartmannak, de azt be kellene záratni, a tulajdonosával együtt. Téma: Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban - Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon - 2008Név: Takács Katalin | 2010-09-02 12:29:00Kedves Zita!
Elolvastam a Vietnámi utazásodról készült beszámolót, nagyon alapos és szemléltető. Én most készülök Vietnámba. Tudnál abban segíteni mi az amit feltétlenül vinnem kell magammal az európai utazásokhoz képest?
Köszönöm: Kati Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: marcy | 2010-08-31 21:19:00Nagyon köszönöm a cikket, nemsokára megyek Sarti-ra, és rengeteg hasznát veszem a tervezésben. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-08-31 20:35:00Heló Tommyka
Szerintem azonnal jelentkezz valamelyik kertévénél, biztosan bemutatnak szabaduló művészként. Igazán nem értem, hogyan sikerült kijönnöd. Nem lehet, hogy szembe mentél? :)
Azt nem nagyon hiszem, hogy utólag fizetned kell, mert a rendszerük a jegyes beengedésre, kiengedésre, nem a magyaros kukkolásra épül. Ha mégis, tudósíts a fejleményekről!
üdv
Győrffy Árpád Téma: utitárs keresés.Név: szabo lászlo | 2010-08-31 13:10:00
Görögországi/Aszprovalta./autoval rendelkező társat/kat/keresek.Bp-ről szept,10-11,indulással.
üdv. Téma: Bor Andrea: Velencei ízelítő - Olaszország - 2010Név: Wojcsik Yvette | 2010-08-30 17:30:00Jó kis írás, csak jobban kellene figyelni a ban,-ben ragokra. /Elnézést, nem akartam megbántani!/ Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tommyka | 2010-08-30 14:54:00Sziasztok!
Nos én akárhogy olvasgatok mindenfelé nem találok akkora bal madarat mint én vagyok.
A problémám:
2010 augusztus 29 este indultam Rijekából Letenye irányába.
Ment is szépen minden Zágrábig, ahol is megláttam a következő táblát Budapest (H). Szépen besoroltam alá és mentem is nyugodtan. Mígnem a fizetőkapunál semmi bódé semmi sorompó. Gondoltam majd később lesz vagy Letenye előtt kell fizetni. Hát nem. Később lett a megint egy jegyadó kapu vettem a következő jegyet "biztos valami kiegészítő" majd elértem Letenye előtti kapuhoz ahol a kapus csákó - egy hangot nem beszélt más nyelven csak horvátul- elvette mind a 2 kártyát és kért 36 kunát. Ami ugye Zágráb- Letenye közti szakaszra vonatkozott majd szépen átengedett. Sajnos én nem beszélek horvátul így nem tudtam sokat értetlenkedni. Tovább mentem. A kérdésem az mekkora büntire és mikorra számíthatok?
Vagy csak spontán kitiltanak az országból vagy most mi lesz?
Ha valaki tudja a választ legyen olyan jó és mondja el nekem. Előre is köszi! Téma: Bors Endre: Montenegró először és ...? - Sveti Stefan - 2010Név: Oroszné Kardos Ágnes | 2010-08-29 16:34:00Kedves Bors Endre! Örömmel olvasta a családunk a Montenegróról szóló beszámolóját, ugyanis mi is augusztus 4- 10 között ott jártunk . Érdekes volt hallani az ország kocsival való megközelítéséről, ugyanis mi-pont a hosszú vezetés kivédése miatt- vonattal mentünk le Bárba.(Bp- Bár 19 óra)Természetesen(?) 2,5 órás késést szedtünk össze. Mivel nem kocsival mentünk, ezért az ottani tömegközlekedési eszközöket vettük igénybe.(Bár-Budva 3€, Bár- Ulcinj 2,5 €, Bár- Kotor 6 € , Báron belül 1 €)Örülök, hogy kiemelte a táj szépségét az írásában, amely valóban lélegzetelállító. Az árak terén az Önökéhez hasonlóak a mi tapasztalataink is a szállást kivéve. Mi előre nem foglaltunk, hanem a helyszínen választottunk az ajánlatok közül. A szállásunk Susanj városrészben volt a pljázstól 8 percre. Rendelkezésünkre állt egy tiszta, modern berendezésű, világos szoba, egy modern, nyugati színvonalú fürdőszoba és egy pici főzőkonyha teljes felszereléssel. Mindezekért fizettünk 20 €-t naponta a 3 fő számára. És még egy területen tér el a tapasztalatunk az Önétől: kivétel nélkül kedves crna goraciakkal hozott össze a sorsunk, általuk is erősödtek a kellemes benyomásaink. A szemetesség viszont minket is zavart, például Ulcinjba én személy szerint nem is vágyom vissza. A természeti szépségei miatt viszont újra felkeressük majd a jövőben ezt a bájos kis országot.
Tisztelettel: Oroszné Téma: Meggyes Géza: Sziám, avagy nyaralás a mosoly országában - Thaiföld - 2009Név: Pusoma Dezső | 2010-08-24 08:46:00Kérdésem lenne nagyon tetszik a Budha vallás,és szeretném gyakorolni elmélyülni benne.Sajnos nemtudom az elsölépéseket sem. Kérem a segítségüket. Üdv.Dezső. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Horváthné Körmendi Andrea | 2010-08-18 15:41:00Kedves Utazók!
Köszönöm az információkat, sok mindent megtudtam az utazásunk előtt.
Sajnos azonban egy nagyon rossz tapasztalatot szeretnék megosztani az utazókkal. Aug. 17-én az esti órákban jöttünk hazafelé. Zágrábhoz érve az autópálya fizető kapujánál kártyával szerettünk volna fizetni,(odafelé is így fizettünk) a pénztáros húzta a száját, mert kp-t akart. Ezután lehúzta az összeget, majd pár mp. múlva ismét lehúzta, megszakította a tranzakciót, így az ő kézi gépén sikertelen tranzakciót mutogatott. Közben a mobiltelefonra 2 sms érkezett, amiben láttuk az 1. rendben levonva, a 2. esetben sikertelen műveletet jelzett. Ezután a pénztáros követelte a kp-t., mivel már kunánk nem volt 20 euróst adtunk, amiből csak 8-at adott vissza. Reklamálni nem volt mód, az sms-t nem fogadta el, mögöttünk álltak stb. Szóval lehúzott 12 euróval!!! Nagyon rossz szájízzel tértünk haza Horvátországból. A kiszolgáltatottságot éreztük minden fizetésnél, többször próbálnak jóval kevesebbet visszaadni.
Mindenki figyeljen erre, hogy vele ne történhessen hasonló.
Üdv. HKA
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Weiser Csaba | 2010-08-17 14:28:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Köszönöm a segítséget, megtaláltam az Ön által ajánlott oldalakat és dokumentumokat!
Tisztelettel
Weiser Csaba Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-08-17 09:25:00Tisztelt Weiser Csaba és mások!
Magam is nagyra értékelem Stevie írásait, de fel szeretném hívni a figyelmüket arra, hogy az Útikalauz nem csak az Ő írásaiból áll. Például behívhatnák az "Általános információk" című fejezetet, ahol még "formanyomtatványt" is találnak az idegen autók külföldi használatához. Beleolvashatnak a korábbi kérdésekbe válaszokba, de minimum beírhatják az Útikalauz keresőjébe, hogy "céges autó".
Ez természetesen nem kioktatás akar lenni, hanem bíztatás arra, hogy a mások által itt összegyűjtött információkat is hasznosítsák.
Jó utat
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Weiser CSaba | 2010-08-17 09:14:00Üdvözlet Mindenkinek!
Mi szeptember elején szeretnénk kimenni Görögországba, ezért nagy érdeklődéssel olvastam végig Stevie úti leírását.
Én is csatlakoznék azokhoz, akik elismerő szavakkal méltatják! Köszönet minden utazni vágyó nevében!
Természetesen nekem is lenne egy kérdésem: ha céges autóval vágnék neki az útnak, milyen papírokat kell magammal vinnem?
A cég az enyém.
A segítséget előre is köszönöm!
üdv
Weiser Csaba Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: ford-psmith | 2010-08-15 19:41:00Ha még aktuális:
én évek óta német táblás autóval járok arrafelé. Több határon is elkérik a forgalmit és a zöldkártyát, plusz a magyarok egy nyilatkozatot (angol, német nyelvű) a gépjármű tulajdonosától, amiben (név, szül. dátum, útlevélszám) engedélyezi a jármű használatát.
Téma: Kánai László: Évia-szigetére Románián, Bulgárián keresztül - Görögország - 2010Név: stevie w | 2010-08-13 17:18:00Azért ez az útvonal nekem nem volt valami világos. Románia-Szerbia-Bulgária? Nade ha már Turnu severinben voltatok, hogy kerültetek vissza mégis Szerbiába? És hogy jön a képbe Rusze? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bucsa Piroska | 2010-08-12 17:04:00Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni.Görögországba mennénk, de német rendszámú kölcsön kapott autóval mert a mienk sajnos elromlott.Ilyenkor mi a teendő és milyen papirok kellenek. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bakó Antal | 2010-08-10 18:35:00Ezúton köszönöm meg Stevie 100%-ban hasznosítható tanácsait. Tökéletes leírás (külön köszönet a belgrádi képekért). Az üzemanyag szállítók sztrájkja alatt indultunk Athénba, de dízelt bárhol lehetett tankolni.Egyedül a vendégmunkások átutazása okozott hosszabb várakozást kifele Röszkénél, visszafele pedig Belgrád előtt az autópálya fizetőkapunál.
Üdv. Bakó Antal Téma: Autós motel keresése Zadar és Split körzetébenNév: DR. Hornok Antal | 2010-08-09 20:15:00Szeretnék néhény motel címet ahol eltölthetek egy éjszakát út közben Téma: Bosznia-HNév: Litkei Angéla | 2010-08-09 18:47:00Sziasztok!
Én egy kis segítséget szeretnék kérni....mennénk Boszniába egy Ford Transittal!Gyerekem 2 éves múlt!Utazhat elöl gyerekülésbe bekötve?Előre is köszönöm!
Téma: HollandiaNév: gerzson | 2010-08-09 15:49:00Hejj-Hóó! Még senki sem szólt hozzá. :(
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Lali | 2010-08-05 16:38:00Sziasztok.
Érdeklődni szeretnék mekkora büntetésre kell számítanom ha feljelenttettek a rendőrök:kopott gumiabroncs,elsősegély dobozomon nem volt plomba,be volt repedve a szélvédőm alja és nem voltam bekötve.Válaszotokat előre is köszönöm! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-08-05 08:18:00
Kedves Amália!
A múlt heti görög üzemanyagválság idején kaptuk Stevietől ugyanilyen kérdésre az alábbiakat:
"Makpetrolnak a főút mellett két kútja is van a határon, az egyik közvetlenül a határállomásnál, a másik Gevgelija településen. Itt egy térkép a Makpetrol kútjaival:
http://www.makpetrol.com.mk/Download/MapaBenziski.pdf"
Jó utat és várjuk a tapasztalatokat!
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Kiss Amália | 2010-08-05 08:10:00Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Még a görög határ átlépése előtt Makedóniában szeretném tele tankolni az autót. Hol található az utolsó üzemanyagtöltő, ami a lehető legközelebb esik a görög határhoz?
Köszi! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-08-04 19:06:00Stevie levélben küldte az alábbi választ:
Az infók valóban ellentmondóak, ezért én a magam részéről elmentem a teszkóba, és vettem kb 3000 forintért egy egyszerű poroltót és egy használhatónak tűnő vontatókötelet :-)
Amúgy is megnyugtató, ha van ilyesmi az autóban, függetlenül attól, hogy kötelező-e; a nyaralás vagy akárcsak az utazás teljes költségéhez képest pedig elhanyagolható az összeg.
A háromszög, az izzókészlet és a fényvisszaverő mellény mindenképpen kötelező, illetve a biztosítási zöldkártya is.
Jó utat,
Stevie
Én annyit tennék hozzá, hogy a poroltó igazán akkor ér valamit a gyakorlatban is, ha még nem járt le a minőség megőrzési ideje. Ha lejárt, inkább már nehezéknek hívnám.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-08-04 18:36:00
Kedves Árpád!
Nagyon köszönöm minden olyan hozzászóló nevében, aki egy kicsit is hozzátett az információkhoz. Remélem, olvashatunk majd a frissen gyűjtött tapasztalatokról.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Boszniai utazás, DubrovnikNév: Komáromi Erika | 2010-08-04 18:35:00Kedves Árpád!
Bocsánat , igen! KM!
Üdv! Erika Téma: Fodor Lajos: Tíz nap az édes semmittevés országában - Costa Rica - 2010Név: Emily | 2010-08-04 18:20:00Megkérdezhetem mi az a Caravan tásrsoság? Egy utazási iroda, vagy mi? Mert régi vágyam Costa Ricába utazni, és ennyi pénzért valóban megérné. Tehát megköszönném ha leírnád hogy tudnék én is ennyiből kijutni. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: ifj Farkas Árpád | 2010-08-04 14:05:00Kedves Árpád!
Mi a családdal, jövő héten 11-én megyünk Omisba! Igazából csak azért szerettem volna hozzászólni a kommentekhez, mert szerintem így végig olvasva minden információt megkaptam amire szükségem volt. Autóval utoljára 1987-ben voltam Jugoszláviába.
Köszönöm az infókat, további szép napot és csak így tovább. Ajánlom az oldalt minden ismerősömnek.
ui: Nem ilyen régen voltam nyaralni, csak autóval nem mentem már régen...!
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Tóth Zoltán | 2010-08-04 11:21:00Ellentmondó infókat olvastam a gépjárművek kötelező tartozékairól országonként.
Kötelező pl. a poroltó Szerbiában, Makedóniában vagy Görögországban?
Köszi: TZ Téma: Boszniai utazás, DubrovnikNév: a szerkesztő | 2010-08-04 07:31:00Keves Erika!
Köszönjük és várjuk a még bővebb beszámolót. Csak egyetlen tisztázó kérdés. Gondolom, a boszniai benzinárnál a második szám nem euró, hanem KM, amit kb. kettővel lehet osztani.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Boszniai utazás, DubrovnikNév: Komáromi Erika | 2010-08-04 01:37:00Kedves Árpád!
Szerdán utaztunk haza. Reggel 7-kor indultunk Stikovicából (Dubrovnik melletti település).Metkovicnál léptük át a Bosnyák határt. Mostarban megáltunk kb. 3 órára. Utána Jajce, Banja Luka felé értük el a horvát határt, majd Barcsnál értünk haza. Jajcéban is megálltunk. Útközben többször a gyönyörű táj miatt. Jó tempóban haladtunk (70-80 km, persze voltak szerpentinek ahol 40-50 km-el tudtunk jönni. Nagyon kevés teherautóval találkoztunk, az utakat folyamatosan aszfaltozzák, mi is több helyen elhaladtunk útépítés mellett. Voltak rendőrök, de a bosnyákok tudták hol vannak és csak mögéjük kell beállni.Ezt a tanácsot itt olvastam és bevált!
A magyar határt este fél hat körül értük el. Persze voltak rosszabb útszakaszok, de nem rosszabbak, mint nálunk! Az 1-es út Bicske és Tatabánya között, több szakaszán, pl. meg sem közelíti.
Euróval bárhol fizethettünk. Nem is váltottunk KM-et. A benzin a legdrágább 1 euró volt, de az ország belsejében 1,89-ért is kapható benzin. (Euro 95). A benzinkutak rendezettek, mellékhelyiségek tiszták voltak.
Ami borzasztó volt a sok elhagyatott, kiégett és szétlőtt ház!
Nem volt nagy forgalom! A házigazdáink is ezt az útvonalat ajánlották. Minden határon két perc alatt átértünk. Érdekesség, hogy több határt léptünk át, egyedül a magyar határon kellett kiszállni és megmutatni a csomagjainkat!!Ezenkívül egyik határon sem érdekelt senkit sem mi, sem az autónk, sem a csomagjaink!!
Olyan sok beszámolót/élményt olvastam az oldalon, nagyon sok segítséget kaptam, ezért én is játszom a gondolattal, hogy leírom a dalmáciai nyaralásunkat.
Még annyi info, hogy Dubronik várfalára 70 kuna a felnőtt és 30 a gyermek jegy. Akinek van nemzetközi diákigazolványa szintén 30 kunáért mehet fel.
Július 10-től újra működik a Kábel a Srd hegyre. Az óváros Ploce kapujától nem messze indul. Retúr jegy 73 kuna egy út 44, gyermek 30 kuna. De egy élmény autóval is felmenni!!A parkolás nagyon nehéz, de az országút mellett lehet találni helyet, igaz kicsit le kell sétálni, de megéri!!!!!!!Jó ötlet még az új kikötőnél megállni , ott csak 5 kuna egy óra és helyi járattal elmenni az óvároshoz.Megközelíteni a legegyszerűbben: átmegyünk a Hídon és rögtön utána balra kanyarodunk (Mokosica felé), kb 3-400 méter után ismét balra visszakanyarodunk és így a híd alatt tudunk visszajönni a városba és már is a kikötőbe érünk. Érdemes a helyi jegyet, hírlapárusnál, szállodákba recepción megvenni, mert így csak 8 kuna a jegy és egy órán át korlátlanul lehet használni (átszállni stb).
Remélem még utazik valaki arra és egy kicsit segíti az eligazodásban. Megjegyezem nagyon kevés magyarral találkoztunk dél dalmáciában.
Üdvözlettel: Erika
Jaj a lényeg lemaradt: a fagyi egy gombóc 6-10 kuna között mozog. 10 a belvárosban, de már a falon kívül 6-7. Persze ez magyar gombócban legalább hármat jelent. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-08-03 22:50:00
Kedves Erika!
Nagyon köszönjük a friss információkat! Örülnék, ha bővebben is megírnád majd fotókkal az egész utat.
Arra már most mindenképpen kíváncsi lennék, hogy Bosznián melyik nap, milyen napszakokban, merre utaztatok, mekkora volt a teherforgalom, milyenek voltak az utak (gödrök, stb.)
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-08-03 22:41:00Kedves HugiOO!
Most jöttem haza Horvátországból!
Minden esetben (piacot kivéve + apró ajándékok) kártyával fizettem. Forintalapú az enyém is! Sokkal jobban jártam, mint ha kunával fizettem volna. Én itthon (OTP) vettem kunát 41.03 volt. Kártyával a banki árfolyamon váltották át. 37-38 Ft volt egy kuna.
ÉN IS ITT KAPTAM A TIPPET ÁRPÁDTÓL! EZER KÖSZÖNET ÉRTE!
Megjegyzem még, hogy Bosznián jöttem haza, gyönyörű volt! Simán személyivel. Én is ajánlom, ne hagyjátok ki! Kicsit lassabban lehet haladni, de a táj kárpótol!!! Mostart nézzétek meg! A smaragdzöld Neretva egyszerűen káprázatos!
Kedvesek az emberek és úgy váltják az eurót a legkisebb bazárban is, hogy követni is nehéz , de nem vágnak át! Szépek az ajándékok és olcsón kaphatóak. Angolul simán válaszolnak, még az ország belsejében is.
Rendőrrel nem volt problémánk. Ugyan láttuk őket, de nem kötekedtek!
Bátran vágjatok neki! 300 km-el rövidebb volt az út, szebb és autópályadíjat is megspóroltam. Mi Dubrovnikból indultunk.
Üdv!
Amennyiben van kérdésetek, írjatok!
Árpád még egyszer köszönöm a jó és hasznos tanácsokat!
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Varga Péter | 2010-08-03 22:16:00Stevie útleírása tökéletes, köszönet érte. Görögországból hazafelé, Macedoniában az utolsó fizetőkapu után pár száz méterrel van egy Shell kút, mi VISA kártyával tudtunk fizetni. A macedonoknál lényegesen olcsóbb az üza., mint bárhol máshol. Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: a szerkesztő | 2010-08-01 22:47:00Kedves Mester!
A kitaposott úton már könnyű volt haladni. Talán még érdemes lesz megpróbálkozni az idei határforgalmi adatok és a német szabadságolási menetrend összevetésével. Talán még azt is megtudjuk, melyik államokból hányan ingáznak a Balkán felé.
Persze, ezt egy németül jól tudó olvasónk akár közvetlenül is megkérdezhetné a német munkaügyi minisztériumtól. Mivel ők is az EU-hoz tartoznak, szerintem gond nélkül kiadnák.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Török László | 2010-08-01 15:51:00Köszönjük Árpi!
Nagyon jó, hogy sikerült megszerezni az ORFK adatait. Ez alátámasztja azt a feltételezést, amivel én már évek óta éltem a (korábbi) naptárak készítéskor, hogy az utazás végcélja határozza meg a átkelőhelyeken a csúcsforgalmat. Törökország felé mindig is július volt a csúcs hónap, s mivel már pénteken el tudnak indulni a török családok hazafelé, ezért a magyar határokon péntek és szombat inkább a hétvégi csúcs, nem a vasárnap (bár még akkor is sokan vannak). Amikor pedig hazafelé mennek a mi határainkat szombat-vasárnap érik el (akkor érdemesebb a kisebb határátkelők felé kerülni).
Sok sikert mindenkinek a grafikonok böngészéséhez!
Üdvözlettel:
Török László
(volt naptárfabrikátor) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Bencze László | 2010-07-31 23:36:00Szívesen adok jótanácsot amire tudok bárkinek az e-mail címemen mert nekem is sokat segített Szekeres Úr precíz útleírása. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Bencze László | 2010-07-31 23:31:00Most érkeztem vissza a Napospartról-Neszebar-azt ajánlom minden kiutazónak,hogy Románián keresztül utazzon,csodálatosak az utak-Bukarest-Giurgiu útvonal-ellentétben a rettenetes szerb autópályával.Lei legyen mert a határnál és Bukarest
környékén nem foglalkoznak az euróval.Sebességet maximálisan
betartani,tullépés sokbakerül mindkét országban.Bulgáriában \"minden\" sebességkorlátozó tábla után mérés.Bukarestet Pitesti
fele az elkerülőn kikerülni!Jó utat mindenkinek. Téma: Szabadstrandok HorvátországbanNév: a szerkesztő | 2010-07-30 20:51:00Kedves Mónika!
A én tapasztalataim szerint a horvát tengerpart nyilvánosan használható részei - már amit a szárazföld felől vízszintesen is meg lehet közelíteni - szabadstrandként működnek. Győrhöz legközelebb a Rijeka környéki partok vannak. Az egykori arisztokrácia Abbáziáig szokott utazni - most Opatijának hívják. Ez 610 kilométerre van Győrtől. Az autópálya oda-vissza 7500 forint - csak a horvát -, plusz a benzin. Igaz, a strand ingyenes.
Várjuk a tapasztalatokat.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Te is írd megNév: tika | 2010-07-30 16:16:00Sziasztok!
Meg tudná valaki mondani,hogy a Magyar határtól kb. hány óra vezetéssel lehet eljutni Sarti-ra.
Mennyi vezetési idő szükséges külön-külön Szerbiai és Macedóniai átutazáshoz.
Tisztában vagyok vele, hogy csak kb. lehet/ sok éves nemzeközi fuvarozási tapasztalat, igaz nyugat és középeurópa/, de érdekelne az indulási idő eldöntéséhez.
Mi aug. 20-án indulnánk, esetleg csatlakozhatna valaki. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Lángné Melinda | 2010-07-30 15:43:00Látom már más is érdeklődik kutyával kapcsolatban,mi is visszük a miénket.
Tényleg,engem is érdekelne az ezzel kapcsolatos infó.
Üdv.Lángné Melinda Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Lángné Melinda | 2010-07-30 15:40:00Augusztus közepén készülünk Bulgárába -Szerbián keresztül...keresgéltem beszámolokat az utazássa kapcsolatban,Kedves Steve nagyon-nagyon hasznos tanácsokkal láttál el minket.
Köszönöm szépen.
Üdv.Lángné Melinda Téma: Szabad strandNév: Mónika | 2010-07-30 13:15:00Tudja valaki,hogy hol van Horvátoknál szabad strand,mert reggel mennék és este haza,csak egy kis fürdésre .Győrből indulnék,mi az ami közel lenne ingyenes strand?Köszike. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: edó | 2010-07-30 12:41:00Sziasztok.
Arra szeretnék válasz kapni, hogy forgalommal szemben, tilosban megálltam egy bolt előtt kb. 20 másodpercre. Nem állítottam le az autó és ki sem szálltam csak az utastársam szállt ki. Nem jött sem egy autó sem egy ember, tehát nem veszélyeztettem senkit.
Jött a levél hogy a térfigyelő kamera felvette és adjam meg az adataimat, mert nem én vagyok a tulaj( ezzel nincs is gond). mennyi büntetésre számíthatok????
köszönöm előre is a választ!!! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-07-30 11:55:00
Kedves jani851111!
Az autópálydíj egy útra szól, visszafelé újra kell fizetni. Ez, és minden más olvasható a fenti írásban, a korábbi bejegyzésekben és a horvátországi fejezetben található többi anyagban. Azért írtuk másokkal együtt, hogy aki tudni akar valamit, megtalálja a keresett információt.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: jani851111 | 2010-07-30 11:13:00Kedves Árpád!
Szeretném kérni egy tapasztalt segitségét. Én Mezőkövesdről utaznék H.o.-ba azon belül is Sejn-be. Olyan kérdésem lenne hogy ha jol olvastam a forumot akkor 89 kunába kerülne az autopálya használati díja? Ezt az összeget oda-vissza kell fizetni vagy aki oda fizeti az visszafelé is érvényes? Átmegyek a Magyar határon és ott ki lessz irva hogy hol mit kell tenni? Nem voltam még H-o.-ba azért vagyok ennyire tudatlan. Van valami korlátozás étel vagy ital bevitelével kapcsolatban mármint M.o-rol H.o-ra? Még lenne egy pár kérdésem csak megvárom mig ezekre válasz jön. Előre is köszönöm a segitségét! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: DELI LÁSZLÓ | 2010-07-30 02:56:00Utólag elolvasva, a VELIKA PLANA szállással kapcsolatban pontosítanám, hogy nem a motel számla hiánya miatt fizettem büntit, hanem az autópálya kifizetését igazoló cekli hiánya miatt! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: DELI LÁSZLÓ | 2010-07-30 02:26:00Kedves Ági!
Románián keresztül én nem javasolnám. Én már vagy 16x mentem Bulgárba ás Görögbe, de szerintem jobb nincs mint (Belgrád-Nis-Szófia) Szerbián át.
Ha van bizonylat és ablakcimke az ablak fóliáról, akkor nem nagyon köthetnek bele. Ha nincs, célszerű az első ablakokat leengedni, ha megállítanak a yardok, vagy a vámnál. Úgy tudom csak az első oldalablakokat nézik.
Jó utat! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Eve | 2010-07-29 19:55:00Kedves Árpád!
Köszönöm ezt a nagyon részletes tájékoztatót, nagyon sokat segített.
üdvözlettel
Eve Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Zsirosné Ági | 2010-07-29 12:00:00Szeretnék tanácsot kérni. Olvastam a Szekeres István írását a szerbián történő utazásról. Mi augusztusban megyünk Bulgáriába két kisgyerekkel. Mivel Debrecenből indulunk, így első körben Romániára tettük a voksot, de tartok a hosszú úttól még akkor is ha egy éjszakára megállunk. Az írás alapján és mivel hallottam, hogy személyi igazolvány is elég, gondolkodunk a Szerbán való utazásról. Nektek mi a véleményetek? (Ja az autók minden ablaka le van sötétítve ez jelenthet gondot a rendőröknél vagy a vámosoknál?)
Köszi! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Türke Siklódy Péter | 2010-07-28 15:40:00Tisztelt Szekeres Úr!
Gratulálok az útleírásához, nagyon részletes, az ember ráismer az úton látottakra, átélt pillanatokra.
Egyetlen kiegészítésként, közbeiktatott szállás Szerbiában, javasolnám a Leskovác utáni Motel Predejane-t, oda menet az út bal oldalán található, az autópálya vége után van kb. 20-25 km-re.
Elérhetősége: AD POBEDA - MOTEL PREDEJANE
Address: Omladinska nn, Predejane
Telephone: +38116836-120 (recepcija), +38116836-116
http://www.panoramio.com/photo/25928377
Mi 2x is megszálltunk (oda-vissza) 3 kisgyerekkel 2007-ben és 2008-ban is. A szobát előre lefoglaltuk, nem egy Hilton de jól esett az álom, az éttermük remek, finomat lehet vacsorázni, a reggeli pedig az árban benne volt.
Ára kb. 4500 szerb dinár volt. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: DELI LÁSZLÓ | 2010-07-27 16:52:00A Stevie által ajánlott Nais motelt nem ajánlon senkinek. 2 éve odafelé vettünk ki 1 szobát kb. 50 E/2 fő reggeli nélkül. A lepukkadt motelt teljesen megszállta a parkban alvó, szoptató, zajongó, szemetelő, Wc-re járó török had.
Ajánlom helyette a Belgádtól 90 km-re levő Motel Velika Plana-t. Kb. 54 E/2 fő volt reggelivel. Tiszta, csendes, Wc+zuhanyzós, Tv-s szoba. Hazafelé le kell jönni a pályáról a VELIKA PLANA helység táblánál és át kell menni a NIS felé vezető oldalon levő motelbe. A pálya fizetést igazoló jegyet el kell tenni, mert a motel elé állított autót (ott van szem előtt) nem engedik ki a falu felé, ahol be lehet menni, csak a nisi autópáyára, ahol kb. 300 m után le kell menni és a túloldalt vissza Belgrád felé felmenni. A kapunál kérik az igazolást. A motel számla se hátrány. Nekem + 50 E büntibe került, hogy nem tettem el.
Megadom a motel honlapját, jó utat mindenkinek!
http://www.motelvelikaplana.com/file/home_e.htm Téma: MacedóniaNév: a szerkesztő | 2010-07-27 16:46:00Javaslom, olvassa el, mi van írva erről ezen az oldalon.
Győrffy Árpád Téma: MacedóniaNév: Sifishause | 2010-07-27 16:42:00Információt szeretnék kapni,hogy a Macedonián át lehet-e személyi igazolványal Görögországba menni. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Böttkös László | 2010-07-27 09:55:00Üdv Mindenkinek!
Most (2010. július második felében) voltunk Görögországban. Mint sokan mások próbáltunk "taktikázni" a szerb határátlépéssel. Hajnali 4 előtt értünk oda. Úgy gondoltuk kevesen lesznek. Tévedtünk. 2 óra kellett az átlépéshez. A magyar határőr elmondta, hogy később romlik a helyzet. Egy idő után elterelik a forgalmat Tompa felé. Amíg ez nem történik meg Tompa a tökéletes választás! Haza már Tompa felé jöttünk. Senki nem állt a határon!!!
Konklúzió:
Irány Tompa de még hajnalban, amíg a röszkei forgalmat nem terelik oda!!!
Figyelem!
Subotica magasságában az "1"-es "E75"-ös úton levő hidat átépítik. Nagy a torlódás. Itt is elmegy minimum 30 perc. Tehát ha valaki Tompa felé megy, amikor átér Szerbiába, akkor ott út Subotica-ba vezet. Onnan az "1"-es "E75"-ös úthoz - amin mennünk kell Görögország felé - több helyen lehet felmenni. Elkerülhető a híd építése ha a Stari Zednik, Novi Zednik útvonalat választva megyünk. Ez az út jó sebességgel autózható. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: hugi00 | 2010-07-26 22:02:00Eddig mindig ugy utaztam, hogy elindultam es megerkezeskor kerestem szalast az adot helyen (magyarorszag).
- ez kivitelezheto horvatorszagban is ?
2fo + 14eves gyereknek egy ejszakara apartman vagy szoba milyen arakon van ?
Informalodtam a weben es az apartmanokert 40Eurotol talaltam, de itt elore kell foglalni-fizetni.
Sajnos az elmult idokben (1-2 eve mar) a TV-ben mast sem hallani, hogy ez meg az haza sem tud joni es eluszott a penze.
- igy uszik az en bizalmam is. :(
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: hugi00 | 2010-07-26 21:53:00Sziasztok !
OTP-s bankartyaval is lehet fizetni?
Jelenleg csak Forint"alapú" van.
- vagy okvetlenul kell, hogy devizas legyen ?
Indulas elott hol erdemes Forintot valtani ?
- hatarhoz kozelebb vagy budapesten (bp-i lakos vagyok).
- es mire ? Kuna vagy Euro ?
Varom valaszaitokat.
Udv: hug_0
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-07-26 08:21:00Kedves Tamás!
Kattints az oldal bal felső sarkában lévő "Görögország" linkre. Az így megnyitott oldalon több tucat olyan beszámolót találsz, ami elkalauzol a Meteorákhoz.
Útba ejthető vízparkokról olvashatsz az alábbiakban
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1006
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1065
Jó utazást!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Vadadi Tamás | 2010-07-25 19:38:00Sziasztok! A segítségetekre lenne szükségünk! Augusztus 6-án késő délután indulunk Szerbián-Macedonián keresztül Görögországba.Szállásunk Asprovaltán lesz.Két uticélt tűztünk ki magunk elé ,amihez segítség kellene !A meteorákhoz hogyan jutok el?(feleségem minden álma)illetve kiskorú fiaim miatt a vízividámparba szeretnék egy napot tölteni!! GPS vagy más útvonalinformációra kelle,lehetőleg részletes.Ha valakinek nem esene nehezére kérem segítsen !
Előre is köszönöm a hozzáállást illetve a segítséget Köszönöm szépen! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Szilágyi Krisztián | 2010-07-23 11:54:00Köszönöm szépen Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-07-23 08:08:00
Heló
N 39.9740 E 22.6550
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Sziágyi Krisztián | 2010-07-23 07:28:00Sziasztok valaki megtudná adni nei pori gps kordinátáját Téma: Horváth Lajos: Toronto - Kanada - 1999Név: Dalmi Sándor | 2010-07-22 11:04:00
Tisztelt Vzető!
Én egy Torontóban élő magyar barátom telefonszámát, utolérhetőségét vesztettem el.
Kérem Önt, amennyiben tud segíteni CSOKAI JÁNOS utolérhetőségében, segítsen.
Ő Magyar Házban szokott segédkezni a Magyarországról érkező politikusok, művészemberek, újságírók programjainak, köztük a tiszteletükre rendezett vacsorák előkészítésében.
Egy rendes magyar, egykor birkózó, most úgy tudom, hogy ingatlannal foglalkozó emberről van szó.
Több könyvemben is írtam róla, és valahogy az utolsót is, amely még nincs meg neki, szeretném valahogy eljuttatni hozzá.
Az Ön segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel Dalmi Sándor újságíró Magyarország, Debrecen Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Borbás Katalin | 2010-07-22 10:20:00Kedves Szekeres István!
Nagyon örültem, hogy megtaláltam ezt az oldalt a neten.
20 évvel ezelőtt voltam utoljára Bulgáriában Szozopolban. Az idén a férjemmel és három nagyobb gyermekemmel szeretnénk augusztus elején autóval Szozpolba utazni. Nagyon megköszönném, ha írnál nekünk néhány apartman címet, amit már Te esetleg kipróbáltál. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy szállást csak ott a helyszínen keresünk.
Nincsenek nagy igényeink, de szeretnénk valami olcsó és rendes szállást.Esetleg éttermeket is.
Válaszodat előre is nagyon köszönöm.
Borbás Katalin
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Király Noémi | 2010-07-19 11:37:00Kedves Stevie!
Aug.6-tól 18-ig szeretnénk a barátaimmal (6 felnőtt, 2 gyerek) a bolgár tengerpartra menni, kempingezni. Egyénileg, autóval mennénk, Szerbián keresztül.
Nekünk van egy vizsla kutyusunk, akit mindenhová viszünk magunkkal - oltva van és útlevéllel is rendelkezik :-)
Kérdésem a következő: Gondot jelenthet az utazás során? Erről sajnos sehol sem találok információt.
A másik kérdés: az egyik gyermek cukorbeteg. Milyen a kinti orvosellátás, ha valami probléma adódik?
üdvözlettel: Noé Téma: MexikóNév: a szerkesztő | 2010-07-18 22:35:00
Kedves István!
Ha időd engedi, hosszabban is írhatnál Mexikóról.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: MexikóNév: virag istvan | 2010-07-18 22:19:00sziasztok en csak anyit mondok hogy 2007 januarban mentem ki es majusig marattam es nekem nagyon tetszet anyira hogy most szeptemberbe utazok visza mert a szivem oda huz nagyon kedvesek voltak az emberek es baratsagossak igaz szegenyek de boldogan elnek mert a zene minden hazbol szolt majdnem ok igy elnek es nekem ez tetszik ez mexico szegeny es boldog a zene a mindenuk es ez igy jo Téma: Orosz József: Tátra túra - 2008Név: Illés-Szathmári Mária | 2010-07-17 10:56:00Nagyon érdekes volt olvasni a beszámolót, mivel éppen most olvastam el, amit én korábban készítettem. Tőlem csak dicséret, itt viszont nem igazán pozitív benyomás Lengyelországról.
A sétálóutcát mi könnyen megtaláltuk, mivel a férjem korábban már járt ott, de valóban nincs agyontáblázva. A parkolást nem egyszerű, de ahhoz képest, hogy mennyi turista van ott, nem is lehetetlen, de tény, hogy ügyesnek kell lenni (ez Olaszroszág frekventált helyein is így van). Velünk a parkolóőr sem volt barátságtalan, sőt még segített, mikor meglátta, hogy van mozgássérült igazolványunk, másfelé terelt, pedig nem is azzal akartunk parkolni. De általában ingyenes parkolót keresünk és szoktunk is találni nem túl messze.
Azt én is írtam, hogy nem beszélnek angolul, bár tavaly már beszéltek több helyen is és ők néztek ránk furcsán, hogy mi nem. Az étlap valóban csak lengyel, én itthon fordítottam le a pisztrángos étterem étlapját. Viszont ha kézzel-lábbal magyarázunk, nem néznek ki a helyiségből.
Tehát az említett negatívumok valósak, de talán a sok pozitív élményem miatt, ezekre nem is emlékszem és ott sem éltem meg tragédiának. Sokszor jártam már Zakopánéban és mindig nagy élvezet. Akár akkor is, ha esik a eső. Menüt sose ettünk még, mivel nem drágák az ételek, mindig az igényesebb helyeket kerestük. A pisztrángos étteremben kiváló a pirog és a pisztráng is. A barátnőm is válogatós ételek terén, de a pirog neki is abszolút bejött.
A "lengyel magyar két jó barát" mondást mégis megerősíteném, ők is így gondolnak ránk, magyarokra.
Mi sokáig csak Szlovákiában kirándultunk (sok benyomásunk és tapasztalunk van), de mikor átmentünk Zakopánéban, számomra összehasonlítatlan volt a közvetlenség a lengyelek javára.
Krakkót pedig kár volt kihagyni, nagyon szép város, más világ mint Zakopane.
Alapvetően talán az a különbség, hogy mit vár az ember. A sok olaszországi és ausztriai nyaralás után mondhatnám, hogy nagyon le van maradva az infrastruktúra és talán a szolgáltatás, de én nem ahhoz mérem, hanem magunkhoz, hiszen ők is hasonló múlttal rendelkeznek, mint mi. Azon kívül valamilyen okból kedves a szívemnek és talán elfogult vagyok, de az egészen biztos, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Téma: Mohl Miklós: Toszkánába máshogy - Ausztria Olaszország - 2009Név: Illés-Szathmári Mária | 2010-07-16 11:19:00Fantasztikus a képekkel gazdagon illusztrált leírás. Nagyon hasonlít a mi utunkra. Mi sem foglaljuk előre a szállást és szinte ugyanezen az útvonalon jártunk egy kevés kivétellel. Ezek a kedvenc helyeink: Dolomitok, Garda-tó, Toszkána..stb.
Első utazásunk alkalmával nem autópályán mentünk Ausztrián, hanem mi is pihenőket tartottunk és csodáltuk a tájat. Ausztria nagyon rendezett és szép. Ma már Ausztrián autópálya Villach-ig 10 napos matricával, aztán át a Dolomitok csodálatosan kanyargós útjain és a cél felé haladva a látványosságok megtekintése.
Nagy öröm volt olvasni a beszámolót. Köszönöm Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Dusa Árpád | 2010-07-13 17:19:00Július 3-án érkeztem haza Bulgáriából (szozopolból).A drávaszabolcs-Dakovo-Sid-Beograd -Nis-Szófia-stb útvonalon.A jelenlegi pályadíjak:Dakovo-Sid 4,77 euro,Sid-Beograd:3,50,Beograd-Nis:7,50euro.Mindegyik fizetőkapunál elfogadnak bankkártyát.(Maestro,Visa)Nekem Visa Elektronom van,gond nélkül használható.Ha valaki euróval akar fizetni,annak számolnia kell azzal,hogy a horvát kapuknál kunában adnak vissza. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-07-12 22:31:00Kedves Nika!
A horvát autópályatársaságtól átvett fenti szöveg szerint a horvát autópályákon az alábbi kártyákkal lehet fizetni: American Express, Diners, Visa, Mastercard és Maestro. Szerintem a nevét nézd a Tiédnek is, ne azt, hogy sima vagy fordított. Az én Maestro-m például sima, a Mastercardom domború. Gondolom, mindegyik használható.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2010-07-12 18:10:00
Tisztelt Keveházi Zoltán!
Ha jól emlékszem a szerbiai (át)utazásokról szóló útibeszámolókra, igen, lehet euróval fizetni. A táblázatban euróban megadott árakat nem átszámolással, hanem a szerb autópályatársaság adatai alapján tettük mi is közzé. Persze, ha biztosra akar menni, olvasson el néhány útibeszámolót. Szerintem hasznos.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: keveházi zoltán | 2010-07-12 17:38:00Tisztelt Szerkesztők!
Számomra nem volt teljesen egyértelmű (lehet, hogy figyelmetlenül olvastam), de Szerbiában lehet euróban is fizetni az autópályadíjat és az üzemanyagot? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Nika | 2010-07-12 16:09:00Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, ha a bankkártyám nem dombornyomásos, akkor is tudok az autópályán a kijáratnál fizetni vele? Mert sokan azt mondták nem. Nagyon fontos lenne a válasz, mert az ennyém sima. Köszönöm Téma: Macedónia tankolásNév: Takács Ágoston | 2010-07-12 12:55:00Stevie írja, hogy Macedóniában Makpetrol kutaknál tankoljunk.
Ezeknél VISA electronic kártyát, vagy eurot elfogadnak?
Köszi előre is a válasz!
Üdv.
Ágoston
Téma: MacedóniaNév: Sanya | 2010-07-11 19:01:00Köszi a gyors választ!
Valami ilyesmire gondoltam én is, többször is átutaztam Macedónián de sosem kérték tőlem. A Külügyminisztérium honlapját eddig nem nézegettem, eszerint ezután sem fogom sűrün látogatni. Téma: MacedóniaNév: a szerkesztő | 2010-07-11 18:55:00Kedves Sanya!
Én is kíváncsi lennék a tapasztalatokra, mert teljesen érthetetlennek tartom a már legalább egy éve olvasható riogatást a külügy honlapján.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerint ma is érvényben van az az 1959-es magyar-jugoszláv egyezmény, ami szerint az állampolgárok heveny megbetegedés és sürgős szükség esetén nyújtandó egészségügyi ellátást útlevelük - ma,gondolom személyi igazolványuk - bemutatása mellett igénybe vehetik Koszovóban, Macedóniában és Szerbiában. (A többi utódállammal már új egyezményt kötöttünk hasonló tartalommal.) "Az egyezmény alapján elsősorban életet veszélyeztető állapotok és betegségek ellátásai, valamint azok maradandó egészségkárosító hatásának megelőzése érdekében - a beteg állapotának stabilizálása céljából - végzett beavatkozások nyújtandók. Az ellátás az esetek nagy többségében ingyenes, kivéve, ha az adott államban biztosítottak is csak térítés mellett vehetik igénybe a sürgősségi ellátást. Ez esetben a magyar állampolgároknak az adott országban biztosítottak által is fizetendő térítést kell fizetniük. A sürgősségi ellátás esetén fizetendő ún. "önrészt" a magyar egészségbiztosítási szerveknek nem áll módjában megtéríteni. A sürgősségi ellátást csak a kötelező biztosítási rendszerben működő szolgáltatónál lehet útlevél ellenében igénybe venni."
A fentiek szerint nincs szükség külön biztosításra, mert indokolt esetben eleve jogunk van a kezelésre, amit aztán a magyar pénztár kifizet a macedónoknak.
Én csak arra tudok gondolni, hogy az utazási biztosítást forgalmazó cégek nagyon jól beépültek a magyar külügyminisztériumba, amelynek dolgozói a szerződések betartatása helyett bennünket akarnak plusz költségekbe verni. A másik indokuk az lehet, hogy nem akarnak bajlódni az esetleges kezelések finanszírozási ügyeivel.
Tehát, várom a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád
Téma: MacedóniaNév: Sanya | 2010-07-11 16:34:00Erről hallott vagy tapasztalt valaki valamit?
"Tájékoztatjuk a magyar állampolgárokat, hogy a mecedóniai határokon megkövetelik az utasbaleset-biztosítás meglétét. A szkopjei magyar nagykövetség javasolja, hogy az országba beutazók, illetve azon átuzók még elindulás előtt kössék meg biztosításukat! "
http://kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/konzuli_informaciok Téma: CsehországNév: Turista | 2010-07-11 10:46:00 Csehország nagyon szép ! Ez tény .
A cseh sör JÓ .
Karlovy Vary-ban ne igyál ha fesztivál van az ára a több-
szörösse az átlagnak !
Prága fele menve ott a krusovice-i sörgyár nagyon
kedvesek a parkoloban saját sörüket árulják , ha
turistacsoport érkezik azonnal kicserélik az ártáblát
természetesen felárral . Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-07-09 13:27:00Kedves Jutka!
Ahogy korábban itt írtam, én annyit tudom, amit a fenti írásban és az útibeszámolóimban leírtam. Az Útikalauz azzal tud segíteni, ha mások is leírják, amit tudnak. Például Ön is segíthet azzal, ha beszámol majd tapasztalatairól.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga Jutka | 2010-07-09 12:58:00Kedves Árpád, látom még nem volt ideje válaszolni a kérdésemre, most már tárgytalan, azért is írok, hogy ne foglalkozzon már vele, mert kinyomoztam, amit eddig is tudtam, tehát végig látni a tengert, és nem rossz út a 64-es, na azt nem ismertem, arra még nem jártam! Ez foglalkoztatott leginkább! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: a szerkesztő | 2010-07-09 12:19:00Kedves Dorogi Rita!
Higgye el, Stevinek, másnak is éppen annyira kevés ideje van, mint Önnek. Ennek ellenére frissítette a görögországi útitanácsait, hogy segítsen Önnek és másoknak. Igaz, ez nem az az írás, ez a bolgár, de ezt is frissítette. Én is a szerbiai fejezet bevezető oldalát az autópályadíjakkal, egyebekkel. Kérem, tisztelje annyira a munkánkat, segíteni akarásunkat, hogy külön válasz kérése helyett elolvassa, amit itt Önnek is nyújtunk.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Dorogi Rita | 2010-07-09 10:40:00Kedves istván!
Érdeklődnék hogy Görögországba mennénk,és történt -e valami változás a tavalyihoz képest?emelkedett az autópályadíj?Van-e elkerülő szakasz?Köszönettel:Rita Téma: Gyimesi László: Szászországi városjárás - Drezda, Lipcse, Lichtenstein - Németország - 2009Név: A. Endre | 2010-07-07 13:02:00Tisztelt Csimár László Zsolt!
Én azon a vidéken középiskolás koromben jártam - 1972 :) . Esetleg Königstein-i, vagy Bad Schandau-i emlékeimben látok hasonlót.
Üdv! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Roland | 2010-07-06 19:34:00Érdeklődni szeretnék!
Egy ismerősömet meg állították a Balaton parton mert nem a járdán sétált mekkora büntetésre számíthat, ha még nem volt büntetve egyszer sem. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Gyula | 2010-07-05 22:20:00Kedves István!
Kiváló az útleirásod, éveken át Balcsikba jártunk, most Sozopol mellé a Kavacite kempingbe mennénk 2 család kocsival. 25-éve voltam ott utoljára. A kemping árakról nem találok infót csak annyit hogy kb 1000 Ft/fő/nap. Ha tudsz kérlek segíts.
Üdv. Gyula Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga Jutka | 2010-07-05 11:10:00Kedves Árpád!
Kérdéseim vannak, várom a segítségét! Istriára Vrsarba megyünk nyaralni, odafelé az Ucka alagúton, visszafelé Pazinnál lemennénk a 64-es úton a tengerpartra, majd felfelé a 66-oson Rijeka irányába, és látnánk végig a tengert! Ugye jól tudom, hogy az az út végig úgy halad, hogy látni a Kvarner öblöt?
A másik kérdésem, hogy milyen a 64-es út??????????????????
Nem jártam még arra, de ott lehet átjutni legrövidebben a 66-osra!
Köszönettel
Jutka Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-07-05 09:53:00
Kedves Galler Péter és más kérdezők!
Amit tudok a horvátországi utakkal kapcsolatban, azt többségében leírtam a fenti anyagban. Rövidesen frissíteni fogom és talán áttekinthetőbbé alakítom. Addig is mindenkinek azt tudom javasolni, próbálja megtalálni a választ kérdéseire az írásban és a korábbi hozzászólásokban.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Rédei Tamás | 2010-07-04 10:57:00Gratulálok az oldalhoz, nagyon hasznos. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Galler Péter | 2010-07-04 10:56:00Kedves Árpád!
Három kérdésem lenne:
1. Visa Electron kártáyval is lehet Horvátországban fizetni autópályákon, és egyéb helyeken, vagy ezt inkább felejtsem el?
2. Virből utaznánk Komarnába, ezeken a szakaszokon milyen autópálya díjjal számoljunk, vagy inkább hagyjuk az autópályát?
3. Komarnából Dubrovnikba teszünk majd látogatást. Ezen a szakaszon még nincs autópálya, és a legrövidebbnek Bosznián keresztül látszik az út. Itt határátlépére kerül a sor. Itt is elegendő a személyi, vagy semm, és milyen várakozásra kell felkészülni?
Válaszait nagyon köszönöm!
Péter Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2010-07-03 19:36:00
Kedves Zoli és Ági!
Én is csak annyira tanultam meg a KRESZ-t, mint mások, így nem tudok tanácsot adni.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Zoli | 2010-07-03 15:34:00Tanácsot kérnék , egy ismerősömmel történt baleset kapcsán. Nagyon megoszlanak a vélemények , kinek van igaza és ezért fordulok önökhöz. Egy kétszer egysávos , kétirányú , utcában két autó haladt egymás mögött. Az elöl haladó autó átment a baloldali sávba és jobbra nagy ívben be akart fordulni a kapu bejárójába , állítása szerint jobbra kitette az irányjelzőt. A mögötte haladó ezt nem érzékelte és haladt tovább , a menetirány szerinti jobboldali sávban . Mikor a két autó egymás mellé ért ,az elöl haladó autó befordult és nekiment a második autó derekának. A második autó baloldali első , hátsó ajtaja és a hátsó sárvédője megsérült. Az első autónak a jobb első irányjelző és az első sárvédő sérült meg. Egyik tábor azt mondja , hogy ez jobbról való előzésnek minősül és a második autó a hibás ! A másik tábor szerint a vétkes az első autó , négyféle okból: 1.mert jobbra kanyarodni csak kis ívben lehet 2. mert a másik autó jobb keze felől volt és a jobbkézszabály érvényesül 3. mert a kanyarodó járműnek az egyenesen haldó részére elsőbbséget kell adni , 4. mert kétirányú utcán csak úgy lehet jobbról előzni , ha másik jármű szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedik! Vajon kinek van igaza ? Téma: SzerbiaNév: a szerkesztő | 2010-06-30 21:47:00Zsuzsának levélben postáztam Gék Zoltán György szállással kapcsolatos tanácsát.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: zh Szerbiába személyivel és Szerbián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-06-30 21:44:00Kedves Csákány Péter!
Emlékeim szerint tavaly nyáron módosították a személyi igazolványokra vonatkozó szabályozást. Akkortól kezve akár csecsemőnek is lehet személyi kérni - éppen az ilyen ügyek miatt.
Biztosan olcsóbb az útlevélnél.
Várjuk a tapasztalatokat.
Győrffy Árpád Téma: zh Szerbiába személyivel és Szerbián át GörögországbaNév: Csákány Péter | 2010-06-30 08:43:00Nálunk a legkisebb gyerek még csak 12 éves.....mivel még nincs személyi igazolványa,Neki kell az útlevél ugye?
Majd elfelejtettem,Szerbián,Macedonián át kocsival Görögországba megyünk... Téma: KorfuNév: Sárkány Atilla | 2010-06-29 20:58:00Sziasztok!
Júl 9-én indulunk Korfura autóval,kérdésem:
tud e vki szállást Tszaloniki után az autópálya mellett,mivel nem éjszaka indulunk,hanem reggel,s estére leszünk görögben,majd másnap reggel indulnánk tovább!
Éjszaka nem vezetek,mert egyszer elég volt,2 napig fáradt voltam!
Ja és a másik,vki biztasson,hogy jó idő van Korfun,és a tenger is meleg.
Előre is köszönöm!
ui:eddig nem nyár a nyár,ezért is vagyok kicsit szkeptikus az időjárással kapcsolatban! Téma: SzerbiaNév: Zsuzsa | 2010-06-29 09:19:00Lenne egy kérdésem! Tudna nekem valaki egy szálláslehetőséget ajánlani Nis-ben? Egy éjszakáról lenne szó, átutazóban vagyunk. Nem kell luxus, de biztonságos!
Előre is köszönöm!
Téma: Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) - 2006Név: Leskó Ferenc | 2010-06-28 15:02:00Két hétig nyaraltunk négy gyermekünkel és két nagymamával Hvar sziget Jelsa településén.
Ami szerintem kihagyhatattlan az ide látogatók számára:
1. A sziget megközelítése és elhagyása szigorúan ellentétes irányból ajánlott. A hosszabb kerülő utat a festői Makarska településen keresztül, rövid komp út után egy hosszabb út a szigeten a célig. És persze a nagy komp látványa és élvezete Split felé, vagy felől.
2. Jelsa település: nyugalom, az óperenciás tengeren túl érzés, és megint csak nyugalom.
3. Szomszédos település Vrboska: a tengerparton sétálva, kerékpárral, vagy netán kocogva könnyűszerrel elérhető település, extra hosszú kikötővel, luxushajókkal, hosszú kavicsos stranjával, Jelsaval szemközti félsziget nyulványával, nudistákat is vonzó partszakasszal.
4.Zavala: a hegy másik oldala, Pitve után még a alagút előtt megálva idős, kedves bácsikánál kedvező áron beszerezhetők helyi termesztésű különlegességek, majd exraélmény a szűk felváltott irányú, nyirkos, hűvös, sötét barlangban végigautózni, és a túloldal nagyon merész szerpentin kialakításán legurulva nagyot sétálni vagy fürödni az immár déli fekvésű tengerparton.
5.Hvar város: Régi szerpentines úton oda, új alagutas úton vissza, vagy fordítva. Vár, nagy főtér, nyüzsgő kikötő, és celebekkel teli éjszakai élet akinek ez számít, klubokkal, díszkókkal..., tehát ellentéte Jelsanak.
6. Brac sziget Bol települése közvetlen helyi kikötőből induló hajókkal megközelíthető olcsón (tessék nyugodtan alkudni, fogékonyak a hajóskapitányok, ja és a fiam ingyenes opciós szakköre nagyhajóvezetés volt, matrózcsomó kötés tanulással, persze életreszóló élménnyel)ahol megtaláljátok a horvátok egyik turisztikai büszkeségét a Zlatni Ratot, Arany Szarvat, egy mesésen szép strandot.
7. Split: Katamaránnal olcsón, vagy komppal drágábban felkereshető település, ne vigyetek autót át, se kerékpárt, minden fontos és lényeges látnivaló a kikötő körül van, egy szuper egész napos városnézés-shoppingolás-ejtőzés az árnyékos teraszokon, parkban.
8. Safari önálló kivitelezésben: akinek sok a fejenkénti 300-400 kunás szafari autós-gyalogos túra az most figyeljen.
Irány Hvar városa a déli sziklás szakadékos egysávos, beállós úton, bátorságpróba gyerekeknek, felnőteknek egyaránt. Útvonal: Jelsa-Pitve-sötét barlang-majd nem Zavala felé, hanem jobbra, még néhány település szük aszfaltozott úton mire egyszer csak jön egy aprócska tábla szinte kréta felirattal, hogy Hvar jobbra. Na itt tessék lehajtani, és tutira az utasok a kb. 1 órás úton végig foglák majd a majrévasat. Közben óvatosan lehúzódva, gyalog lesétálva a tengerszintig lehet jó nagyokat fürödni.
Mi egy kisbusszal mentünk, így személyautósok azért nagyobb tartalékkal közlekedhetnek.
Mindenkinek csak ajánlani tudom Hvar szigetet, csodás két hetet töltöttünk el. Téma: Bosznia-HNév: Komáromi Erika | 2010-06-27 21:23:00Kedves Árpád!
Köszönöm a segítséget!
Üdv K. Erika Téma: BoszniaNév: Komáromi Erika | 2010-06-27 21:21:00Kedves Anita!
Nagyon köszi az infót!
Üdv Komáromi Erika Téma: Bosznia-HNév: Naszvadi Anita | 2010-06-27 20:23:00Sziasztok!
Mi most 2 hete jártunk Boszniában is.Olvastam a kérdéseiteket és bátran állíthatom,hogy a kártya formátumú személyivel beutazhat bárki(bár nekem tavaly a régi típusúval is sikerült,kis telefonálgatást követően:-)).Nem kell ezért útlevelet válltani,felesleges.Mindenkinek kellemes nyaralást,és jó egészséget! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2010-06-27 10:42:00
fgyuláéknak!
Az Útikalauz egyik nagyon fontos írása Stevieé, de sokan mások is dolgoztak azért, hogy tapasztalataikat mások is hasznosíthassák. Mielőtt mást további munkára akarsz kérni, javaslom, magad is vegyél annyi fáradtságot, hogy rákattintasz a Szerbia fejezetcímre, elolvasod az ott leírtakat és átfutod a többi írást is.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: fgyula | 2010-06-27 10:15:00Sziasztok !
Azt szeretném tudni hogy , Szerbián át Bulgáriáig a mai ,tehát 2010 juniusi árak milyenek ,Pl az autópályadíjak,dínár árfolyam útvonal leírás .Utolsó átutazásom 2008 nyarán volt és azóta nem tudok ezekről semmit.A fent leírt uti leírását követtem ,ami akkor bejött 100%-ban.
Ezért kérdezném ismét a szerzőt a mai helyzetről is.
Tisztelettel
Gyula Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Tantos Ági | 2010-06-26 18:23:00T.Szerkesztőség! Főútvonalon megállni tilos táblánál álltam a mozgáskorlátozott igazolvány a kocsi ablakában volt.Térfigyelő kamera rögzitett.30000ft büntetést küldtek ki.
Jogos e a büntetés?Nincs lehetőség mérséklésre?Köszönettel:Tantos Ági Téma: krk omisaljNév: Soponyai Mihály | 2010-06-26 18:07:00Ma(06.26.) jöttünk meg Krk szigetről, Omisaljból, egyik nap, egy erdei sétán skorpiót találtam,nem tudom, veszélyes-e, mérgesnek elég mérges volt. Téma: Bosznia-HNév: a szerkesztő | 2010-06-26 01:13:00Kedves Erika!
Én nem hallottam arról, hogy kértek volna. De szerintem ilyen esetben egy hivatalosnak tűnő magán nyilatkozatot érdemes vinni.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Bosznia-HNév: Komáromi Erika | 2010-06-25 20:14:00Kedves Árpád!
Olvastam a horvát beutazási feltételeket 18 év alatti személyekre vonatkozóan.
Kérdésem lenne, hogy Boszniába és Montenegróban is van ilyen korlátozás?
Köszönettel:
K.Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-25 14:14:00Kedves Endre!
Ez alapvetően nem fórum, hanem útibeszámolók gyűjteménye. Javaslom, kattints a montenegrói fejezet linkjére a bal oldalon, és fusd át az ott olvasható beszámolókat. Több útvonalvariációról is találsz viszonylag részletes információt.
Ha megjöttél, írd meg Te is a tapasztalataidat!
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Endre | 2010-06-25 13:01:00Kedves fórumozók,
Budapest Sveti Stefan (Montenegro ) útvonalra többféle tervező igen eltérő időtartamot mutat.
Ismerőseim Szerbián keresztül 3,4 pihenővel majd 14 órás utat tettek,50 ill 80 km/h-ás sebességhatárt be kellett tartani.
Barátaink horvát autópályára szavaznak,a plussz költséggel tisztában vagyunk.
Valaki( bocs nem tudom ki ) azt írta hogy Szerbián keresztül 2 órával hamarabb értek le.Ezt viszont nem tudom elképzelni... ha van infó
kösz
Endre
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Bottka Gabriella | 2010-06-24 22:05:00Szia Bányai Éva!
Szerbiában Belgrád után tudok egy jó szállást: Motel Camping Predejane néven, Predejane nevű kis falucska határában. Pontosan nem tudom hogy Belgrád után milyen messze van de közvetlenül az út mellett bal oldalon jól kivilágítva. Mi tavaly sátorral 2 személyre 1 éjszakára 10 Eurot fizettünk, kulturált WC, zuhanyzó a motelben. Valószínűleg a motel is hasonló jó áron van.
Jó utat! Gabi Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Dusa Árpád | 2010-06-24 19:41:00Júni.25-én az esti órákban indulok Sozopolba (21 éve már jártam itt)Drávaszabolcs-Dakovo-Beograd-stb. útvonalon.Van valakinek információja a horvát-szerb autópályadíjakról?
Előre nem foglaltunk szállást.Mik az esélyek?
Előre is kösz!Üdv:Árpád Téma: Nyaralás BulgáriábanNév: Fónad Tibor | 2010-06-24 19:25:00Kedves Marika!
Az út első fele (Szörényvárig) nagyon szép, az biztos. Igaz, hogy 28 éve voltunk arra még a szüleimmel, de azon a vidéken (Karánsebestől a Dunáig) élmény volt autózni. A dél-romániai rész viszont szerintem nem előnyös a haladás szempontjából. Ha eljutnak Giurgiu-ig (Ruse romániai \"oldala\"), és átmennek a hídon, onnét viszont kifejezetetten haladós lesz a bolgár szakasz Várnáig, ráadásul Shumentől autópálya van. Én viszont - a dél-romániai rész vélhetően lassú és nehézkes, lakott területekkel tűzdelt és nem különösebben látványos szakasza miatt - biztos hogy nem mennék errefele Várna környékére. Nem tudom, hogy Magyarország mely részéről indulnak, de ha közép- vagy észak-keletről, akkor Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó-Bukarest-Giurgiu; minden egyéb esetben a klasszikus szerbiai útvonalat javasolom (Szeged-Belgrád-Nis-Szófia). A másik romániai utat (Nagylak-Arad-Déva-Szeben-Pitesti-Bukarest) csak akkor javasolom, ha hétvégén utaznak és ragaszkodnak Romániához. Hétközben nem lesz haladós...
Véleményem szerint időben a szerbiai út a legrövidebb, szerintem még Várna környékére is. Esetleg próbálják ki az éjszakai vezetést, nekem nagyon bejött. 21 óra körül indulunk Pest m. északi részéről, reggelizés Szófiában, du 3-ra a tengerparti szálláshelyen van az ember... Mindez kényelmesen, 3 gyerekkel, ebből kifolyólag sok-sok pihenővel, nem száguldva.
Én is nagyon kellemes nyaralást kívánok Önöknek!
üdv
FT
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Ágnes | 2010-06-23 13:19:00Kedves Árpád!
Érdeklődnék, hogy ausztriai (grázi) betegellátásra való jogosultságról, és a finanszírozással kapcsolatban hol tudnék érdeklődni. Ha tudna írni egy e-mail címet, nagyon hálás lennék. Nem tudok németül, ön szerint, ha angolul írok nekik, megértik?
Köszönöm! Téma: Fónad Tibor: Nyaralás Bulgáriában - Sveti Vlas - 2007Név: Marika | 2010-06-23 11:10:00Kedves Fónad úr!
Mi is szeretnénk az idén Bulgáriába utazni és érdeklődni szeretnék mit szól a következő útvonalhoz. Mi sokat mentünk a Fekete tengerhez sokféle útvonalom Romániába.
Egyik évben Szegednek mentünk és végig a Duna mellett haladtunk (nagyon szép környék megnéztük Herkulesfürdőt is) Romániába. Csak Bukarestnél mentünk fel. Gondoltam most végig mennék a Duna mellett egészen a Bulgár határátkelőig Ruseig és onnan Várna. Szeretném megkérdezni Ön mit szól ehhez az útvonalhoz.
Jó pihenést kivánok a nyári nyaralásához.
Üdv Marika Téma: zf Nem félünk a görög válságtól - 2010. június 16.Név: Csákány Péter | 2010-06-23 09:19:00Mi sem hagyjuk ki idén Nei Porit és Krétát sem.
Független attól,hogy vettünk a Balatonon egy nyaralót...... Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2010-06-22 16:29:00Tisztelt Varga úr!
Hogy mire számíthat, azt Önnek kell elsősorban tudni. Pénzben, ha a tarifa közben nem változott, akkor max 30 ezer forintra.
Sajnos ennél többet nem tudok.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Varga Sándor | 2010-06-22 16:16:00T. Szerkesztőség!
Érdeklődni szeretnék,hogy kaptam egy idézést a rendőrségtől,Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt. Sajnos nem írták le,hogy mikor és,mit követtem el. Önök szerint mire számíthatok? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2010-06-22 11:20:00Köszönöm az infót... Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Norbi | 2010-06-22 08:11:00Sziasztok!
Az lenne a kérdésem hogy Macedóniában van olyan benzinkút ami 0-24 -es nyitvatartással üzemel és kártyával is lehet fizetni?
Előre is köszi a válszt.
Üdv.:Norbi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-22 01:20:00Kedves Péter!
Ha jól tudom, Ljubeščica vonalában van az első benzínkút a horvát határ után az A4-es autópályán. Ez kb. 45 kilométerre van a határtól.
Valóban, Horvátországba elég a személyi igazolvány is. Sőt, most már mindenhová a tenger felé.
Jó utat
Győrffy Árpád Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Horváth László | 2010-06-20 22:55:00Kedves Miklós!
Nagyon tetszett az útleírásod. Két éve a Kotori öbölben jártunk és elhatároztuk, hogy mindenképp visszatérünk egy családi kirándulás keretében Montenegróba. Én egy tengeri kajakot is viszek magammal, így a szállást reális áron, de a tengerhez minél közelebb szeretném megoldani. Tudsz-e javasolni apartmant Petrovac-ban, illetve a tavalyi szállásotok elérhetőségét meg tudnád-e adni? Téma: Szöllősy István: Búvártúráim 1997-2007Név: Rácz Nóra | 2010-06-20 22:25:00Kedves István!Nagyon tetszenek írásai!Nem pusztán a történetek,de az élménybeszámolók stílusa is magával ragadott!Kívánom,hogy még sok szép utazásban,kalandban legyen része és,ha ideje engedi,továbbra is ossza meg velünk tapasztalatait!Üdvözlettel:Rácz Nóra Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2010-06-20 13:10:00
Kedves Betti!
Az OEP német partnere az ilyen ügyekben a Deutsche Verbindungsstelle Krankenversicherung – a honlapjuk www.dvka.de. Szerintem a post@dvka.de címre kellene egy levelet írni a kérdéssel. Biztos válaszolnak, hisz ez a dolguk. Örülnék, ha beszámolna tapasztalatairól.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Dialízis központ Riminibe?Név: Rácz Zsanett | 2010-06-20 12:52:00Jó napot,nekem lenne egy kérdésem!!!A családdal mennénk Riminibe 1 hétre nyaralni,de nem tudjuk hogy van-e ott,vese dialízis központ,vagy közelebben lenne-e ilyen központ?Kérem aki tud segitsen nekem!Emailem:zsana500@citromail.hu Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Betti | 2010-06-20 12:46:00Kedves Szerkesztő! Wiesbadenben tartózkodunk 2 -hónapot. Az lenne a kérdésem, hogyan tudom megnézni Hogy itt Wiesbaden ben melyik kórház fogadja el ez EEK kártyát.Hol lehet ennek utána járni? Előre is Köszönom válaszát. Téma: GibraltárNév: Ruzsinszki Zita | 2010-06-19 23:18:00Kedves Angéla! Mi 2008-ban autóval Spanyolországból érkeztünk és mindig kérték az útleveleket ellenőrzésre. Nem pecsételnek bele, csak ha valaki kéri suvenirnek, bár csak akkor adnak, ha jó kedvük van :-)) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Rapp Szilvia | 2010-06-18 17:46:00Üdv.érdeklődnék,hogy két kisgyerekkel Szerbiában mit érdemes megnézni pihenés gyanánt,mi is a Napospartra(Burgas)megyünk most 29.-én,de nem szeretnénk csak úgy végigrohanni az országom.válaszát előre is köszönöm,Szilvi Téma: GibraltárNév: Rehóné Angéla | 2010-06-18 13:40:00érdeklődni szeretnék hogy kel-e útlevél köszönöm a segítséget Téma: BulgáriaNév: Karácsonyi József | 2010-06-18 10:34:00Csak annyit szeretnék hozzáfűzni Mogyibandi hasznos törökkikerülő útvonalaihoz hogy a Dimitrovgrad-Kalotina-i határátkelőn is várható ugyanaz az áradat ami Röszkén van, ezért nem kell lefordulni Nis-nél Szófia felé, hanem tovább lehet menni Leskovác felé és Vladicin Han-nál lefordulni Surdulica felé. Az út Surdulica után csak 5-6 kilométeren volt rossz, macskaköves és egyenetlen, utánna a szerpentineken már sima, és lehet haladni Klisura, majd pedig Strezimirovci felé, ahol egy telyesen üres, éjjel-nappal dolgozó határátkelő van. A kerülő hossza csak 49 km és nem bántuk meg hogy arra mentünk.
Minden jót ! Téma: horgászatNév: Karácsonyi József | 2010-06-18 10:23:00Tisztelt Mindenki,
Egy kérdéssel fordulok Önökhöz :
Mi, 3-4 személy el szeretnénk menni egy 2-3 napos horgászatra egy olyan helyre ahol kisházikóban, a parton, a rostélysütő mellett ellehetnénk. Ha valaki tud segíteni akkor kérem irja meg, hogy hol lehetne érdeklőni.
Előre is köszönöm. Téma: Mohl Miklós: Toszkánába máshogy - Ausztria Olaszország - 2009Név: Gál Zoltán György | 2010-06-17 17:07:00Gyönyörűek a képek, tehetséges a fotós :) kösz az élményt! Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: mogyibandi | 2010-06-17 14:01:00Kedves Mindenki!
Az ezredforduló óta immáron nyolcadjára megyünk Bulgáriába.
A magyar-szerb határ (Röszke) \"törökinvázió\" elkerülése végett javaslom az utazótársaknak, hogy Szeged-Tiszasziget
kishatárátkelőt (csak magyar és szerb állampolgároknak )használjátok.Nyitvatartás: 8-18, közúti határátkelő.
Onnan az útvonal: Tiszasziget, Szerbia:Gyála-Novi Knezevac/111.számú út/,-Kanjiza/119.számú út/-Novo Orohano-és fel az autópályára Novi Sad felé.Ez így Szegedtől az autópályáig 71.5 km.
Szeged-Tompa-Subotica-Autópálya útvonal pedig 96.8 km.
Üdv: Bandika
Téma: bibione-velence közötti hajóútNév: Gemzsi Sára | 2010-06-17 10:29:00Sziasztok! Érdeklődnék, hogy valaki meg tudja-e mondani, hogy Bibione és Velence között van-e menetrendszerinti hajó vagy busz járat és ezek milyen árban szoktak lenni? Valamint, hogy ha van hol érdemes leszállni? Az is érdekelne, hogy Bibióne körül mit érdemes megnézni! Előre is köszi! Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Bányai Éva | 2010-06-17 10:08:00Halihó!
Segítséget szeretnék kérni.
"Kis" családommal aug. 6-án indulunk Görögországba. Szeretnénk megaludni útközben (4 kicsi gyerekkel megyünk)összesen 14-en.
Nem merjük vállalni egy húzamban az utat. Ha valaki tudna segíteni, NIS környékén keresek szállás lehetőséget.
Köszönöm szépen
Bányai Éva Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Baloghné Kuzma Anett | 2010-06-15 12:25:00Köszönöm szépen, igen részletes a leírás, tetszik nagyon. Egyetlen egy kérdésem van, kb. hány óra alatt lehet leérni autóval Neos Marmarasra (Chalkidiki félsziget), ha tényleg csak a gyerekek igényei szerint állunk meg pihenni. Válaszát tisztelettel várom: Baloghné Kuzma Anett Téma: Korfu autóvalNév: Sárkány Atilla | 2010-06-15 11:50:00Köszönöm Sanyi,majd megnézem! Téma: Korfu autóvalNév: Sanyi | 2010-06-13 18:17:00Kedves Sárkány Atilla.
Nézd meg az ANEK LINES honlapját, mi velük utaztunk Velencéből Patrasba korfui és igumenitsai kikötésekkel. A honlapon megtalálod a menetrendet és az árakat is. Azt tapasztaltuk, hogy a hajók tömöttek voltak, legjobb előre lefoglalni a jegyet.
Üdv Sanyi. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2010-06-13 09:35:00Kedves Árpád!
A Letenyei határátkelő után hány km után van a legközelebbi benzinkút? Jól tudom, hogy személyi igazolvánnyal is lehet menni horvátba?
A válaszát előre is köszönöm!
Üdv
Péter Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-06-12 22:37:00Árpád!
Nagyon köszönöm a választ!
Üdv K.Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-12 20:59:00
Kedves Erika!
Fizetés után nem vonnak le pénzt, csak a felvételnél néhány száz forintot. A pontos összegekre nem emlékszem, de akkor többször kiszámoltam utólag, hogy jobban jártam annál, mintha itthon váltottam volna. Romániában ugyanezt tapasztaltam az ősszel.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-06-12 20:47:00Kedves Árpád!
Pár napja írta, hogy kártyával szokott fizetni Horvátországban. Kérdezném, hogy milyen összeget vonnak le egy kártyás fizetés után?
Köszönettel:
K.Erika Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: a szerkesztő | 2010-06-12 00:25:00Tisztelt Budai Tamás!
Én csak annyit merek jósolni, hogy a hétfő biztosan jobb a vasárnapnál.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Budai Tamás | 2010-06-11 12:08:00Tiszteletem!
Az lenne a kérdésem, hogy ha mi június 27-én (vasárnap) éjjel, vagy 28-án (hétfőn) hajnalban indulunk, ekkor milyen esélyeink vannak, addigra eloszlik-e hétvégi tömeg?
Köszönettel, Budai Tamás Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Győri Gyula | 2010-06-10 20:01:00Tisztelt Győrffi úr!
Szeretném kérni a segitségét,uticélunk Vranjica belvedere
ehez kérnék 1kis segitséget,autóval megyünk!!! Téma: Korfu autóvalNév: Sárkány Atilla | 2010-06-10 16:29:00Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni,hogy miko indulnak a kompok Igoumenitsából Korfura,illetve hol tudom megnézni az esetleges menetrendet,már ha érdemes!
Ha pl óránként mennek akkor,tárgytalan a menetrend!
Ja és még valami,szállás van e Szaloniki és Igoum. között,mert nem éjszaka fogunk utazni hanem előző nap indulunk és aludni szeretnénk vhol ezen a távon!
Ha tud vki segíteni ill.egy két tanácsot adni,megköszönöm!
Üdv Atilla! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga Jutka | 2010-06-10 13:21:00Kedves Erzsébet, nem tudom visszaolvas-e még ide, de látom igazán Árpád nem tudott segíteni magának, én még ilyet nem nagyon hallottam, hogy először Euro és aztán kuna? Minek???
Mivel a kuna a törvényes fizetőeszköz, ezért sokkal egyszerűbb kunát váltani, akár a lakhelyén, akár a határon túl, akár ott ahova megy, mert a forintot is váltják kunára!
Alig van differencia a három hely között!
Mi ahova megyünk, ott a szállást Euroval kell fizetni, ezért nyilván váltunk azt is, azonfelül kunát! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a | 2010-06-09 23:09:00Kedves Erzsébet!
Nem tudok tanácsot adni, mert már nagyon régóta nem foglalkozok átváltási jutalékokkal, inkább kártyával fizetek, ahol lehet, és kártyáról veszek fel külföldön ottani fizetőeszközt.
Azt tapasztaltam, hogy 20-30 ezer forintos egyszeri felvételnél már versenyképes a legjobb váltással. Az euró talán eláll egy másik útra, ahol azzal kell fizetni, vagy akár forintra is érdemes lesz váltani, ha így haladunk.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Hellényi Barnabás | 2010-06-09 18:06:00Tisztelt Szekeres Steve!
Én már 2008-ban megjártam a bolgár tengerpartot, pontosabban a Burgastól délre eső részeket. Akkor előre lefoglalt szállásunk volt. Azt szeretném kérdezni, hogy július 7-17-ig mennénk, és nem tudom, hogy ott ez csúcsszezon-e, mármint a szállások kihasználtsága szempontjából?Illetve hogy érdemesebb-e valami jó apartmant a helyszínen keríteni? A dolgokat nehezíti hogy én egy 10 fős baráti társasággal mennék, persze nem ragaszkodunk ahhoz, hogy egy szálláson legyünk mindannyian.
Én Kiten-re gondoltam, nekem nagyon tetszett, főleg az a kis sziklába vájt bárocska ,azt hiszem Zangador-nak hívják.
Remélem tud segíteni! Előre is köszönöm!
Üdv: Barna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-08 23:14:00Tisztelt Vörös úr!
Részletesen megírtam a 2006-os utazásom tapasztalatait az érintett vidékről.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Vörös Miklós | 2010-06-08 20:11:00Tisztelt Győrffy Úr! Jövő héten utazunk Hvar szigetére Jelsaba. A kérdésem a következő: honnan célszerű megközelíteni komppal a szigetet? Split vagy Drvenik felől és mennyibe kerül a komp egy autóra és két személy részére? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Vörös Miklós Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Anikó | 2010-06-08 19:15:00Itt is szeretném megköszönni ezt a nagyon igényes, részletes útvonaltervet, melyet követve szeretnénk az idén Bulgáriába nyaralni.
A kérdésem a következő:tavaly a barátaink is erre mentek viszont arra nagyon emlékeznek, hogy a szófiát elkerülő szakasz borzasztó volt...mivel sem nem este sem nem éjjel, hanem egyenesen csúcsforgalomban, valamikor dél magasságában fogunk oda érkezni, szeretném kérdezni, hogy melyik irányban célszerűbb megkerülni a várost... állítólag valamelyik oldal -talán a déli- sokkal gyorsabb....
Ha tudsz tanácsot adni, nagyon megköszönném és hálás lennék.:)
Előre is köszi:Anikó Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szabó Erzsébet | 2010-06-08 15:03:00Kedves Árpád,
érdeklődni szeretnék a következőről:
euróval fogunk nekivágni a héten Vir szigetének, és nem tudom pontosan milyen váltási jutalékkal kell számolnom. Ha jól tájékozódtam, most kb 7,2-vel váltanák át az eurót, de erre még jön plusz jutalék amit felszámítanak?
Illetve kellene még váltanunk, de mi éri meg jobban, itthon váltani még eurót és aztán azt kint kunára, vagy egyből váltsunk itthon kunát?
A választ előre is köszönöm!
Üdv,
Erzsébet Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szabó Erzsébet | 2010-06-08 15:01:00Kedves Árpád,
érdeklődni szeretnék a következőről:
euróval fogunk nekivágni a héten Vir szigetének, és nem tudom pontosan milyen váltási jutalékkal kell számolnom. Ha jól tájékozódtam, most kb 7,2-vel váltanák át az eurót, de erre még jön plusz jutalék amit felszámítanak?
Illetve kellene még váltanunk, de mi éri meg jobban, itthon váltani még eurót és aztán azt kint kunára, vagy egyből váltsunk itthon kunát?
A választ előre is köszönöm!
Üdv,
Erzsébet Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Szilágyi Krisztián | 2010-06-08 14:58:00Jó JÓ majd írok hogy bejött e Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-08 10:59:00
Kedves Tünde!
Ezen az oldalon Letenyétől Zuta Lokváig 89 kuna a gépkocsik díja az autópályán, Eszékől 155. Ezek a tavalyi díjak. Ha változtak, a héten frissítem.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tünde | 2010-06-08 10:48:00Kedves Árpád! Kicsit elkavarodtam az autópályadíjak kalkulációjában. Letenye - Rab sziget (elvileg Zuta Lokva kijáró) útvonalra számolgattam, egy másik oldal adatai szerint 224 kúnára jött ki, itt viszont csak Eszéktől számított árat találtam, ami 89 kúna volt. Tudna segíteni, hogy mennyibe kerül az általam említett útvonal? Előre is köszönöm. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-07 21:58:00Kedves István!
Én nem hiszem, hogy ilyen karavánnal reális lehetőség van az autópálya elkerülésére. Felmerülhet esetleg ez Berzence-Koprivnica -Zágráb útvonal az elején, de a tavalyi hozzászólások között olvasható két bejegyzés is arról, hogy még személykocsival is csak lassan járható a sok bukkanó, hajtűkanyar és lakotterület miatt. Ami talán inkább ajánlható az a Karlovac - Plitvice - Gornja Ploca útvonal, de ez csak egy 150 kilométeres szakasz. Utánfutóval, lakókocsival ezen sem jártam.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Illés István | 2010-06-07 21:01:00Kedves Árpád!
Augusztus elején szeretnénk Pakostane-ba utazni egy nagyobb baráti társasággal 7 autóval és mindenki húz lakókocsit vagy sátras utánfutót. Költségcsökkentés címén szeretnénk kikerülni az autópályákat. Milyen utat tudnál ajánlani?
Kalocsáról indulnánk.
Köszi: István Téma: Céges autóval külföldre - 2005Név: a szerkesztő | 2010-06-06 21:51:00
Tisztelt Olvasó!
Javaslom, olvassa el újra az írást, amelyik a Deli László féle nyomtatványt tartalmazza. Senki nem állította, hogy a nyomtatvány valahol is "érvényes" lenne.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Céges autóval külföldre - 2005Név: Mihály Ionescu | 2010-06-06 19:38:00Tisztelt Cím!
Szeretnék érdeklödni hogy a Deli László féle \\\"céges auto-nyomtatvány\\\" érvényes-e Szerbiába és Macédoniaban ?
Üdvözlettel
Mihály Ionescu Téma: Kertész Edina: Salzburg, Halstatt, Salzwelten, Bad Ischl, Sasfészek, Golling-vízesés, Mondsee - Salzkammergut - 2008Név: Bíró Éva | 2010-06-04 17:57:00Az idén nyáron mi is Ausztria ezen részére szeretnék kirándulni. Szeretnék érdeklődni, hogy ebben a régióban tudnának-e segíteni szállást ajánlani.
Előzetes köszönettel ! Téma: Martinovics Tibor: Közel Afrikához - Szicília - Olaszország - 2007Név: KOVÁCS LAURA | 2010-06-03 19:06:00Tisztelt Uram!
Júliusban utazom 2 hétre calabriába, tervben volt Szicilia meglátogatása is, de az Ön irása hatására biztosan nem hagyom ki. Sokat keresgéltem neten segítséget, információt, de ilyen izgalmas, \"ízes\" írást nem találtam.
Köszönöm!
Laura Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: a szerkesztő | 2010-06-03 18:12:00
Heló Krisztián
Nagyon szívesen. Kiváncsian várom a tapasztalatokat. Ha mégsem jönne be, felelősséget nem vállalok. :)
Mindenképpen szívleld meg Karácsonyi József figyelmeztetését is, amit előtted írt az Üzenőbe.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Szilágyi Krisztián | 2010-06-03 18:01:00Köszönöm szépen a táblázatot igy sokkal jobb elindulni hogy nem sokan lesznek a határon .Mert mi Julius 27 és agusztus 12-én jövük és ez mind a kettő a legjobb.Köszi Téma: GörögországNév: Vén Balázs | 2010-06-03 07:55:00Halihó!
Szép napot és készülődést az utazáshoz mindenkinek.
Mi is készülődünk mert június 14.-én indulunk a Görög Paráliára autóval, bajáról indulunk, és eddig úgy van hogy tompánál megyünk át a határon. Szabadkánál rá megyünk az autópályára Eddig két autóval megyünk, de szívesen vesszük ha valaki csatlakozik hozzánk, mivel biztonságosabb ha többen megyünk.Jelentkezőket a fenti emilen várom. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-06-01 19:55:00
Kedves Renard!
Emlékeim szerint nem. (Ha a hárskúti vagy a Kőris-hegyi emelkedőre gondolok.) Egyébként én először trabanttal voltan az Isztrián. Akkor sem az emelkedőkkel volt a gond, inkább a lejtőkkel. Dezső fékrendszerét nem ilyen hosszú és kemény igénybevételre tervezték. Szerencsére gond nélkül megjártuk az utat, pedig arra volt néhány magasabb domb.
Örülnék, ha más is megírná tapasztalatait.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: renard | 2010-06-01 19:36:00Kedves Árpád,
Jövő hónapban szeretnénk Horvátországba utazni (első alkalommal), a Plitvicei tavakhoz, és valószínűleg közúton fogunk menni. A Zágrábot északról övező hegyekben, illetve a Karlovactól Plitvicéig vezető szakaszon kell-e a Bakonyban megszokottnál meredekebb emelkedőkre, nehezebb útra számítanom? (régi kocsim van :) )
Köszönettel
Renard Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-05-31 22:26:00Kedves Timi!
Szerintem pénteken nem lesz probléma. Általában szombaton vannak a turnusváltások. Mi is, ha tehetjük hétköznap indulunk. Na persze most júliusban mikor megyünk? Hát természetesen szombat hajnalban!remélem már nincs fennakadás, hiszen működnek az alagutak!
Kellemes nyaralást!
Erika
u.i. Senj, jó hely! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Timi **** | 2010-05-31 14:26:00Üdv! Augusztus 6-án készülünk Senj-be. Hajnali órákban indulunk. Most utazunk először Horvátországba /Jászberényből/. Ez pénteki nap. Nagy dugóra számithatunk? Esetleg valami tipp az útra? Kerülő stb?
Köszönöm Téma: Győrffy Árpád: A török vendégmunkások várható rohama a magyar határokon - 2010Név: Karácsonyi József | 2010-05-29 10:37:00Köszi a rohamtáblát ! Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy itt lakom a röszkei határ mellett és az minden hétvégén dugig van.
Sztem, a júli 17-18, 24-25.-én is full rohamra lehet számítani. Aki csak teheti NE induljon el pénteken vagy szombaton. Ha mégis akkor kell elindulnia akkor meg mennyen Szabadka fele a Tompai átkelőhöz. Megéri az a kis kerülő . . .
Minden jót ! Téma: Győrffy Gyula: Karib-szigeteki hajónapló II. - 2007Név: Söjtöri Tamás | 2010-05-29 10:16:00ez is tetszett,remélem ide is mihamarabb eljutok.üdv Tamás Téma: Győrffy Gyula: Karib-szigeteki hajónapló - 2006-2007Név: Söjtöri Tamás | 2010-05-29 09:56:00Jó volt olvasás közben ismét ott járni. Téma: Szabóné Antal Éva: Nyár Drvenyikben - Horvátország - 2003Név: a szerkesztő | 2010-05-29 00:28:00Tisztelt Bordás Péter!
Nagyon köszönjük az információt.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szabóné Antal Éva: Nyár Drvenyikben - Horvátország - 2003Név: Bordás Péter | 2010-05-28 20:14:00Dubrovnik, leírni és kiejteni is így kell. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Soós Attila | 2010-05-27 15:02:00Tisztelt Szekeres Úr!
Szeptember 1-én mennénk kocsival a Napospartra. Kérdezném, hogy érdemesebb-e ill. olcsóbb-e ha közvetlenül megérkezéskor ott a szállodában foglaljuk le a szállást?
Köszönettel: Soós Attila Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-05-27 09:27:00
Többeknek!
A horvátországi autópályákkal, utakkal foglalkozó anyagot június első hetében újítom fel. Addig türelmet kérek.
Örömmel fogadom hozzá a friss - akár tavaly nyári tapasztalatokat is!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-05-27 09:16:00Heló Balázs!
2006-ban Hvarra Szarajevó felé mentem. Részletes beszámolómat a www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=433 című oldalon találod. A boszniai fejezet bejáratánál több frissebb írást is találhatsz. Döntsd el ezek alapján mit teszel.
Az alábbi bejegyzések között is több foglalkozik a kérdéssel. Különösen Juice hozzászólásait ajánlom a figyelmedbe.
Bajáról én biztosan nem kerülnék Zágráb felé.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Weisz Balázs | 2010-05-27 08:57:00Üdv!Bajáról indulnánk.Most szóba került Hvar is, oda milyen útvonalat ajánlod? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-05-26 20:16:00Heló Balázs!
Az sem mindegy, honnan indulsz.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Weisz Balázs | 2010-05-26 18:47:00Üdv mindenkinek!Primostenbe szeretnénk utazni júliusban.Bosznián keresztül vagy a Horvát pályán érdemesebb?Illetve ha Bosznia akkor milyen útvonalon?Előre is köszönöm a segítséget!
Téma: FranciaországNév: a szerkesztő | 2010-05-25 23:46:00Heló Tamás!
Figyelmedbe ajánloma a http://www.voyages-sncf.com/ címet.
Talán ez az amit keresel.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: FranciaországNév: Kurucz Tamás | 2010-05-25 21:03:00Kérem a segítségeteket! A Francia vasúti menetrendet keresem az interneten
Előre is köszönöm
Kurucz Tamás Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: UJ ISTVÁN | 2010-05-25 16:02:00Tisztelt Szekeres István!
Július 20-án gk.-val utazunk Bulgáriába, Neszebárba. Azt szeretném megkérdezni, hogy a Neszebár Svilengrad út meddig tart, melyik a legjobb útvonal? A fiam teniszezik és a kint létünk alatt lesz egy verseny Svilengradban, de az Ön válaszától tenném függővé, hogy a családi AI nyaralásból mennyit lennénk feláldozni a versenyért.
Az is érdekelne, hogy Svilengradban könnyű-e szállást találni és milyen árra lehet számítani?
Köszönettel:
Uj István Téma: Bosznia-HNév: a szerkesztő | 2010-05-25 15:35:00Heló Attila!
Nekem nincs közvetlen tapasztalatom, mert korábban jártam arra többször még útlevéllel.
Az előbb felhívtam a szarajevói konzuli hivatalt, ahol azt mondták, hogy még sohasem volt gond a személyi igazolványos belépéssel. (Persze, kérdés, hogy ilyen intelmek után próbálkozott-e egyáltalán valaki. :)
A lényeg, hogy mindenképpen új típusú, tehát a kártya formátumú legyen. Ha mégis problémáznának, akkor hívjátok a konzuli hivatal számát. Hétköznap 8-16.30-ig 00-387-33-238-512 vagy 00-387-33-238-513. Van egy ügyeleti szám is (00-387-63-876-166), de nekem egy automata hang azt mondta angolul, hogy a "felhasználó nem válaszol".
Nagyon örülnék, ha beszámolnátok tapasztalataitokról, élményeitekről.
Nekem korábban mindig pozitív tapasztalataim voltak a boszniai határokon.
Jó utat!
Győrffy Árpád
ui. Azt meg ne tőlem kérdezd, hogy minek van a külügyminisztériumunk, ha még abban sem vagyunk biztosak, a második szomszédban betartják-e a közös egyezményeket.
Téma: Bosznia-HNév: Erhardt Attila | 2010-05-25 14:52:00Sziasztok!
Érdeklődnék, vannak-e valakinek közvetlen/közvett tapasztalatai arról, hogy Boszniába be lehet-e utazni kizárólag személyi igazolvánnyel. A hivatalos álláspont szerint - egy egyezmény alapján - néhány éve igen, viszont a külügyminisztérium mégis javasolja, hogy útlevéllel menjünk.
Beengednek a határon személyi igazolvánnyal vagy sem? Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Dudás József | 2010-05-20 20:40:00Tisztelt Győrfi Árpád úr!
Köszönöm az info-t
üdv.:Dudás József Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: a szerkesztő | 2010-05-20 18:55:00Tisztelt Dudás József!
Török László 2009-es jóslata az odairányról szól. Jellemzően arra épít, hogy a német államok szabadságos időszakainak kezdetén egyszerre indulnak haza a vendégmunkások. Visszafelé utat már nem ennyire pontosan együtt teszik meg.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Dudás József | 2010-05-20 18:44:00Tisztelt Győrfi Árpád úr!
Azt szeretném megtudni, hogy a pirossal jelölt napokon mindkét irányban nagy forgalom várható vagy csak odairányban?
Előre is köszi a választ.
üdv.:Dudás József Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: a szerkesztő | 2010-05-19 21:54:00Tisztelt Erlitz úr!
Kérem, olvassa el a kettővel korábbi bejegyzést. Az útvonallal kapcsolatban nem tudok tanácsot adni, mert sajnos nincs tapasztalatom. De ha megnyitja a bulgáriai oldalt, több tucatnyi leírást talál, ami alapján választhat a lehetőségek között.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Török Lászlo:Utazástervezési segédlet 2009-re-nyári török invázios naptárNév: Erlitz Lászlo | 2010-05-19 21:44:00Tisztelt Györfi Árpád úr. Remélem sokunk örömére hamarosan elkésziti az invázios naptárat,amelyet gondolom a honlapon tesz majd közzé.2010. julius 4.-én inddulnánk Bulgáriába ,még nemtudtam eldönteni Szerbia-Romania irányába induljak.Fontos tanácsát elöre is köszönöm. Tisztelettel: Erlitz Lászlo Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Varga László | 2010-05-19 16:31:002010 nyarára kérnék tőletek egy török inváziós naptárat! Köszönjük!! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Dancsok Katalin | 2010-05-19 12:44:00Tisztelt Stevie!
Egy hónap múlva tervezzük nyaralásunkat Bulgáriába, Pomorie-ba.
Annyit szeretnék kérdezni, hogy Szerbián keresztül ha megyünk vannak-e alagutak/milyen hosszúak/ és szerpentinek?
Köszönettel:Kata Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: a szerkesztő | 2010-05-18 14:41:00Kedves Forgó Ferenc!
Pünkösd hétfője. Talán.
Győrffy Árpád Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Forgó Ferenc | 2010-05-18 14:33:00Tisztelt Győrffy Árpád úr!
Nagyon-nagyon várjuk az idei inváziós naptárat, ha szorítana egy kis időt az elkészítésére azt nagyon sokan megköszönnék!
Tisztelettel:
Forgó Ferenc Téma: INVÁZIÓS NAPTÁR 2010Név: Forgó Ferenc | 2010-05-18 14:27:00Tisztelt Győrffy Árpád úr!
Nagyon-nagyon várjuk az idei inváziós naptárat, ha esetleg kitudna szotítani egy kis időt az elkészítésére azt sokan megköszönnénk!!!
Tisztelettel:
Forgó Ferenc Téma: Szeberényi Gyula Tamás: Körutazás Albániában - 2007Név: Katalin | 2010-05-18 13:33:00Sziasztok, én most jöttem haza Durazzoból és Tiranából. A cikk óta igen sokat fejlődött mintd az ország mind a két város. Az utakat én teljsen simának és sokkal jobbnak láttam, mint kis hazánkban....nagyon érdekes ország, érdekes népség.Sok mecset épül kuvaitit pénzből, magyarnak lenni nagyon jó! várom a további élménybeszámolókat. Katalin Téma: Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: Gál Zoltán György | 2010-05-17 17:30:00Szia!
Igen, az út Tordától délre csatlakozik a gyulafehérvári útba, ha nem tévedek
GZ Téma: Korcula szigetNév: Gál Zoltán György | 2010-05-17 17:28:00Szervusz!
Igen, általában megy a bankkártyás fizetés - Vela Luka, Korcula város és út közben is sok helyen a falusi boltokban. Tényleg elég drága lesz a kaja :)
Ha bármiben segíthetek ötlettel, írj emilt!
Üdv! Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2010-05-17 10:45:00Kedves Bene Rita!
Ha olyan orvosnál voltak, aki az ottani betegbiztosítási szervezettel szerződésben áll, akkor visszakaphatnak annyi pénzt, amennyi az ilyen kezelésnek az ottani hivatalos normája. (Ha az orvos többet számolt a normánál, a különbözetet itthon levonják. Ha EEK-val mennek, akkor a magyar biztosító a teljeset fizeti.) Levonhatják még a "vizitdíjat" is, bár ilyen esetben talán azt nem számolnak.
A lényeg, hogy menjen be a lakóhelye szerint illetékes egészségbiztosítási pénztár ügyfélszolgálatára a számlával. A címeiket megtalálja a www.oep.hu oldalon.
Örülnék, ha beszámolna tapasztalatairól.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: bene rita | 2010-05-17 10:27:00következő lenne a kérdésem,
németországban,a kisfiam megégette a kezét,ügyeletre mentünk,ahol bekenték krémmel,és bekötötték,majd még 2-alkalommal ránéztek,ezért 106-eurot fizettünk a helyszinen,nem volt még eu kártyánk,
van e esély hogy valamit visszakapunk itthon ebböl az összegből?
Bene Rita Téma: Busai Anikó: Hévíz és a balatoni régió II. - 2008Név: Huber Balázs | 2010-05-16 12:08:00Lehet Pélpuszta nem a világ legszebb települése,de nem annyira szörnyű hely és itt is emberek élnek,sőt!
Arról,hogy a rossz úton jött,arról azt hiszem ön tehet,hiszen az egy mezőgazdasági út,amely nem felel meg a közútnak. Egyébként 4 háznál több van,s azóta nincsenek olyan állapotban,mint ahogy ön azt leírta,s akkoriban sem voltak azok.
A városi élet elkényeztet, a vidéki,pusztai élet embert nevel,igazi embert. Téma: Dél-AfrikaNév: Suba Andrea | 2010-05-16 09:22:00Én 2008-ban jártam Dél-Afrikában Durbanban. Azóta se tudok betelni a gyönyörűséggel, nincs nap, hogy ne nézzem meg Durban-t webkamerán. A fiam afrikai lányt vett feleségül, ott tartottuk az esküvőt. Életem első 18-órás repülő útja volt. Remélem, hogy legalább még egyszer eljutok oda. Kedves emberek a fekete emberek, én ezt szűrtem le ott tartózkodásom alatt. Szeretlek Dél-Afrika!!!!!!! Téma: zh Románia - Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: Bendéné Edit | 2010-05-11 12:26:00Azt szeretném megtudni, hogy az elkészült "autópálya" végetér Mihail Viteazunál, de nem látszik út, ami bevinne Tordára. Vagy csak a Google térképen nem látszik? Gyors segítséget kérnék, mert szerdán indulnék,és nagy-nagy örömömre szolgál, hogy Kolozsváron nem kell szerencsétlenkednem. Nagyon kérem, hogy az email címemre küldjenek választ. Téma: Korcula-szigetNév: Horváth Attila | 2010-05-11 06:27:00Júliusban megcélozzuk Lumbardát, Korcula-szigetén. A lehető legkevesebb időt szeretnénk kompra várakozással, illetve kompozással tölteni, ezért a leghoszabb és legszebb szárazföldi utat választottuk. Letenyétől kb. 740 km. Az út hosszára való tekintettel nem szeretnék élelmiszer diszkontot cipelni a négytagú családnak, annak ellenére sem, hogy a szigeteken általában magasabbak az árak. Készpénzt sem szeretnék túl sokat vinni, a benzint, pályadíjat, és főként az élelmiszert bankkártyával fizetném. Mennyire elterjedt a kártyás fizetés az élelmiszerboltokban a szigeten? Minden praktikus tanácsot elfogadok, az előző kérdéssel, valamint Korculával kapcsolatban is.
Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Kassai Bea | 2010-05-09 12:37:00Kedves Éva!
Először is gratulálok a kitűnő élménybeszámolóhoz és a ragyogó képekhez. Az ember már ott is érezheti magát rögtön.
Mi is készülünk egy júliusi utazásra, ha semmi nem jön közbe.
Ha megkaphatnám én is a perui-magyar fiúnak az elérhetőségét, nagyon hálás lennék érte.
Nekünk kell vízum Peruba?
Köszönettel és üdvözlettel
Kassai Bea Téma: IzlandNév: Jakabné Móczár Terézia | 2010-05-08 12:33:00Nagyon tetszett Merkl Gábor Óriások földjén c. útleírása. Tényközléseit sikerrel ötvözte személyes impresszióinak átadásával. Több helyen elnézést kér olvasóitól pl. a geológiai ismeretek ismételt átadásáért, de én bizony nem unnám meg ezeket, sőt még a filozófiai fejtegetéseket sem ember és természet viszonyáról. Annyira nem, hogy szeretnék újabb ismereteket, mert évek óta dédelgetett álmom, hogy eljussak Izlandra, ami most megvalósulni látszik, hacsak a repülőtársaságok a vulkánkitörésre, mint turisztikai szenzációra hivatkozva az egekig fel nem verik a repülőjegy árát. Addig is nagyon szeretnék újabb infókat Merkl úrtól, de másoktól is, akik megosztanák hasznos tapasztalataikat velem. Ha sikerül megjárnom a szigetországot, nem leszek hálátlan, én is elmesélem valamennyi élményemet.
Addig is üdvözlök mindenkit.
Jakabné Móczár Terézia Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2010-05-06 22:24:00
Tisztelt Iványi A!
Önnek is csak azt írhatom, hogy csak annyit tudok, amennyit itt-ott olvastam ezekről a dolgokról. Szerintem nem az számít, hogy honnan van lakcímkártyája, hanem hogy hol van biztosítása. Ha Ausztriában, akkor itt az Európai Egészségbiztosítási Kártyára valószínűleg ingyenesen elvégzik azokat a fogászati kezeléseket, amiket azonnal el kell végezni - ha azt egyébként az itt biztosított embereken is ingyen végzik. Utána a magyar biztosító megkéri a kezelés árát az érintett osztrák biztosítótól.
Örülnék, ha megírná, jól gondoltam-e.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Iványi Zsolt | 2010-05-06 13:14:00Tisztelt Hölgyem /Uram!
A kérdésem a következő lenne a férjem Ausztriába dolgozik
ott van beteg biztosítása ha Magyarországon vagyunk mert van otthon még ideiglenes lakcím kártyánk akkor a fogászati kezelést pl tömés igénybe veheti e?
Tisztelettel
Iványi A Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: a szerkesztő | 2010-05-05 12:49:00
Heló Szütyő
Nagyon köszönöm a linket. Még nem ismertem. Talán a jövő héten végre lesz időm az inváziós naptár összeállítására.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Laci | 2010-05-05 12:33:00Nem tudom, segít-e? Ezt a rendőrség oldalán találtam:
http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html
Üdv: Szütyő
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Laci | 2010-05-05 12:29:00Hátha segít.
Találtam a rendőrség oldalán egy határinfót:
http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html
Üdv: Szütyő Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Madar Mónika | 2010-05-05 11:14:00Kedves Éva!
Nagyon megörültem, amikor rábukkantam erre az oldalra, a cikkre,mert a fiam orvostanhallgatóként júliusban Peruban tölti majd a sebészet gyakorlatát. Trujilloban lesz 1 hónapig, de aztán/és közben szeretne minél több mindent megnézni. Sajnos nem Limába vagy Cuscoba osztották, ezért kicsit bonyolultabb lesz az utazás szervezése. Nagyon nagy segítség lenne, ha megkaphatnánk az általad említett perui-magyar fiú elérhetőségét, hiszen a fiam egyedül lesz ott. Szerencsére beszél spanyolul és angolul is. Nagyon örülnék, ha megadnád ennek a fiatalembernek az elérhetőségét. Segítségedet előre is köszönöm!!
További szép napot! Üdvözlettel: Madar Mónika Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2010-05-04 00:24:00Kedves József!
A vezetéknevét és a települést töröltem. Önnek nem lenne jó, ha évek múlva valaki innen gyűjtené össze az utólagos rosszpontokat.
Én nem vagyok szakértője ezeknek az ügyeknek. A tudásom csak addig terjed, hogy egy-egy érdekes jogszabályt ide felteszek.
Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy nagy gondban van. Csak az engedély - jogosítvány - nélküli vezetés 100 ezer forint is lehet, ugyanennyi az érvényes biztosítás nélküli jármű használata. Ha a 2008-as szabálysértése 24 hónapon belül volt és hivatalosan figyelmeztették, akkor még az is ronthatja a helyzetét. Azt javaslom, keressen egy hozzáértő ügyvédet. Talán megspórolja a kiadásokat egy kisebb bűntetéssel. Utána meg legyen óvatosabb és egy időre szokjon át a biciklire. Annak is megvan a szépsége.
Kozma Zoltánnak kicsit megkésve
A figyelmeztető jelzést használó járműveknél a KRESZ kimondja, hogy csak akkor állhatnak meg a különben tiltott helyen, ha a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztetik, a forgalmat lényegesen nem akadályozzák - és a munka végzése érdekében elkerülhetetlen.
Ha az valóban csak figyelmeztető jelzés volt és nem megkülönböztető, és valóban fennállt a forgalom akadályozása, akkor megszegte a szabályokat.
A megkülönböztető jelzést használóknál kicsit más a helyzet. A KRESZ azt írja, hogy tiltott helyen is megállhatnak, ha a fényjelzést működtetik. Arról nem írnak, hogy ennek korlátai lennének. Pedig biztos kellene, hogy legyenek, hisz például a hang és fényjelzés együttes használatánál a KRESZ kimondja, hogy az ilyen jármű vezetője csak akkor hagyhatja figyelmen kívül a szabályokat, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti.
Attól tartok, hogy a tilosban megállók a konkrét tiltás hiányát felmentésnek veszik minden felelősség alól. Én is sűrűn látok forgalmat veszélyeztető módon igazoltató rendőröket.
A rendőröknek az idén 16 milliárdot kell beszedni ahhoz, hogy meglegyen a tervezett működési kiadásukra a pénz. Így aztán nem csoda, ha mindent megpróbálnak.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: József | 2010-05-03 11:26:00Tisztelt Szerkesztőség!
2010. Május. 2.-án, este 22:00 óra környékén, K településen motoroztam egy Suzuki GSX-R600 K8-as típusú sportmotorral (teljesítménye 92 kilowatt, 125 lóerő), rendszám, forgalmi engedély, és mindennemű, személyemet igazoló okirat nélkül, továbbá a 35 lóerős, valamint 25 kilowattos motorok vezetésére érvényes, A korlátozott jogosítványom van. Hogy miért motoroztam így, azért, mert a lakóhelyemtől 10 kilóméterre lévő versenypályára akartam kimenni, az éjszakai motorozásra.
Szeretném megérdeklődni, hogy mekkora mértékű eltiltásra, és pénzbírságra számíthatok?
Néhány, fontosabb adataim: 19 éves vagyok, jelenleg felsőfokú szakképzésben tanulok. Korábban kettő figyelmeztetésben részesített a Rendőrség, 2005-ben, és 2008-ban. Mindkét alkalommal utast szállítottam a Yamaha BW's NG típusú segédmotorommal. Téma: tolmácsNév: Qeis Edit | 2010-05-03 10:34:00Üdv. Mindenkinek!
Budapestről pár éve kijárunk Negrenibe a Fekete-tói vásárra. Segítséget keresek aki perfekt beszéli a magyar ill. a román nyelvet és Negreniben vagy közvetlen környékén lakik. Legközelebb junius közepén megyünk, amikor is szükség lenne tolmácsolásra ill. még ebben a hónapban átutazóban, ekkor személyes találkozás keretében megbeszélnénk a részleteket. Várom a javaslatokat minél előbb! Köszi előre is! Edit 06/205464764/magyarországi mobilszám/ Téma: Név: Szalay Gábor | 2010-05-01 19:12:00T. Szerkesztőség!
Egy kis kiegészítés a hozzászólásomhoz:
a szállás árak eléggé szórnak, elsősorban attól függnek, mennyire frekventált a hely:
Korábban - igaz nagyon jó panzióban - Cesky Krumlov mellett - kb 1200 KCS volt a szállás kettönknek, 2009-ben Janovban (Hrensko mellett) 750 KCS volt a szállás, rendkívül korrekt helyen, mindkettő esetében természetesen reggelivel. De pld korábban Vranov nad Dyji mellett egy faluban 400 KCS-ért laktunk appartmanban (reggeli nélkül), viszont gyakorlatilag miénk volt a ház egy nagy füves kerttel.
Tehát eléggé szórnak az ára, viszont gyakorlatilag minden árszinten van elérhető szállás, bátran el kell menni Csehországba.
Üdvözlettel
Szalay Gábor Téma: Név: Szalay Gábor | 2010-05-01 18:03:00T. Szerkesztőség!
Évek óta járunk Csehországba, én és a feleségem cseh fanok vagyunk, ebben az országban éreztük magunkat a legjobban minden szempontból. A cikkben leírt helyek nagy részét már bejártuk (beleértve a német területet is) és teljesen egyetértünk a cikk alapvető mondanivalójával, néhány pontosítást hozzátéve:
1. Nem tudom, hogy a cikk mikor íródott, de 2009-ben Hrenskoban már 100 Kcs volt a parkolási díj (igaz egész napra) és a Kamenica völgyében is már 100 Kcs felett volt egy út ára személyenként.
2. Mi is találkoztunk azzal, hogy gyakorlatilag mindenhol kérnek parkoló díjat, de ezt a legtöbb helyen ki tudtuk kerülni azzal, hogy távolabb áltunk meg, a lényeg az, hogy szabályosan kell megállni. 2009-ben egyedül Hrenskoban nem tudtuk kikerülni a parkolási díjat, mivel az egész "faluban" fizetni kellett és a Pravcicka Branához vezető úton is végig megállni tilos tábla volt. Itt nem kisérleteztünk.
3. Egyet értek Petz Stiffer Máriával, az Adrspach-Teplicei sziklák nem részei az Oriás hegységnek (és köztük ott van még Lengyelország is.
4. Aki jó térképeket akar találni az interneten, az nézze meg a www.mapy.cz-t, autóstérkép, turita térkép (abszolút pontos), foto térkép é történelmi térkép is (a megfelelő üzemmódot ki kell választani). Sajnos csak csehül van, de aki sokat járt arrafelé, könnyen kiigazodik rajta. Még egy komoly link http://www.zamky-hrady.cz/index-e.htm, itt információ van az összes lényeges cseh várról, kastélyról, kolostorról, történelmi városról, stb.
5. aki kíváncsi arra, hogy merre jártunk Csehországban, nézze meg az alábbit http://www.panoramio.com/user/314207
(Már vagy 2000 képem van fennt a Panoramion keresztül a Google Earth-n).
üdvözlettel
Szalay Gábor Téma: Pintér András: Naposparti túra - Neszebár - Bulgária - 2009Név: a szerkesztő | 2010-04-30 20:07:00Kedves Mester! Kösz, javítottuk - legalább már tudjuk mi az a mitnica. :)
üdv
gyá Téma: Pintér András: Naposparti túra - Neszebár - Bulgária - 2009Név: stevie w | 2010-04-30 12:17:00"16 órára értünk a bolgár – szerb határra Mitnyica határátkelőre."
A "mitnica" bolgárul simán azt jelenti, hogy vám :-) A határátkelő neve Kalotina-Dimitrovgrad.
Érdekes leírás, sokkal többet láttatok, mint az átlagos magyar turista. Ha tetszett az ország, érdemes a belsejébe is szervezni kirándulást. Na zdrave! :-) Téma: Szabóné Antal Éva: Nyár Drvenyikben - Horvátország - 2003Név: a szerkesztő | 2010-04-29 18:01:00Tisztelt Mihovics József!
Nagyon köszönjük a figyelmeztetést, de szomorúan jelzem, hogy az írásban nem vette észre a másik rémisztő hibát: Dubrovnik is Dubrovnyikként szerepel. Nem lehet ennek más oka, mint az, hogy szerzőnk gyermekkorában még így használták Magyarországon. Én meg hagytam. Ahogy az Ön nevét sem írnám át, pedig valamikor azt is másképp irhatták.
Üdvözli
Győrffy Árpád Téma: Szabóné Antal Éva: Nyár Drvenyikben - Horvátország - 2003Név: Mihovics József | 2010-04-29 17:40:00Évek óta senkinek sem szúrt szemet, hogy ezt a Drnevnik nevű települést nem Drvenyiknek kell írni? Ez legalább akkora baki, mintha Dubrovnik Dubrovnyik néven szerepelne. Téma: Martinovics Tibor: Közel Afrikához - Szicília - Olaszország - 2007Név: Hints Miklós | 2010-04-27 18:12:00Tisztelt Szerkesztőség
Kérem, továbbítsák Martinovics Tibor úrnak
Tisztelt Uram
Hints Miklós kolozsvári turista vagyok, gratulálok a Sziciliáról szóló cikkéhez. T.i. most készülök oda, több leírást olvastam, de a magáé kitünik egyéni meglátásával.
Tisztelettel Hints Miklós 2010 ápr.27 Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Jurics Edit | 2010-04-27 10:22:00Tisztelt M.Ádám!
A nyári turista szezon közepén bizony szemetesek voltak az utcák, de a cikkben is írtam, feltehetően a turistáknak köszönhetően.
Picivel figyelmesebb olvasást javaslok, mert azt egy szóval sem írtam, hogy a buszok(hogy is írta?) \"mocskosak meg szakadtak.\"
Hogy lepusztultak az pedig annyira igaz, hogy jövőre le is cserélik az egész gépparkot.(Feltehetően nem az én cikkem nyomán...)
Mellesleg idén márciusban visszamentünk Máltára,(eljutottunk Gozóra is)és valóban sok mindent másképp láttunk, készülő-félben van az erről szóló élménybeszámolóm is.
Abban pedig egyetértünk: hogy a hely tavasszal gyönyörű, (nem ég a napmelegtől a kopár szik sarja) az emberek pedig mindig kedvesek.
Jurics Edit Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: M.Ádám | 2010-04-27 09:41:00Én elég sokat vagyok Máltán a család miatt,és nem tapasztaltam olyat,hogy szemét lenne az utcákon,hiszen minden reggel takarítanak,seprik az utcákat,járdákat.
A buszok valóban régiek,de ez beleillik abba a képbe.
Nem mondhatnám,hogy azok a buszok az Ikaruszokra hasonlítanának,hiszen tip-top állapotban vannak,mind kívül,mind belül.Régen láttam én már ilyen állandóan tiszta buszokat...
Ezekről a buszokról minden elmondható,csak az nem,hogy mocskosak,és szakadtak.
Valóban nincs bennük légkondi,és tényleg ba..mi meleg van nyáron,de ezt el kell viselni.
Annak ellenére egy gyönyörű hely,az emberek nagyon kedvesek,akinek pedig nem jön be,az mehet a lelakott horvátokhoz. Téma: Dosztál Ferenc: Nyaralás Vourvourouban - Görögország - 2009Név: Viktor | 2010-04-21 10:23:00Szerintem a Google térképe nem ismeri a Macedon Gevgelija - Görög Evzoni határátkelőt, ezért tervez Bulgária felé.
Javaslom inkább a www.viamichelin.com , vagy a www.map24.com tervező használatát.
Ajánlom még a magyar nyelvű www.sartisarti.com oldalt is!
Budapest-Sarti útvonal Macedonián keresztül 1141Km
Téma: zh Románia - Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: a szerkesztő | 2010-04-21 09:44:00Kedves Pálffy Zoltán!
Erről sajnos nincs még információm.
A http://www.cnadnr.ro/restrictii-circulatie.jpg címen van egy térkép, de nem sok derül ki belőle.
Talán olvassa majd olyan is a kérdését, aki többet tud nálunk. Ha mégsem, reménykedjünk, hogy akkor se lehet gond, biztosan rendesen kitáblázták a környékbeli utakon a megfelelő irányt.
Várjuk a tapasztalatokat.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: zh Románia - Elkészült a Torda-Gyalu közötti autópálya szakaszNév: zoltán | 2010-04-21 08:36:00Azt szeretném meg kérdezni hogy Tordán milyen hol kell rá térni az autopályára köszönöm Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Csernák András | 2010-04-20 18:19:00A Mi elgondolásunk szerint a célállomáshoz az egyenes útvonalat választottuk a térképre nézéskor, ezenkívül az egyszerűsége és autópálya ellátottsága miatt mentünk arra. A Bulgár vonal meg se fordult a fejünkben, de köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmünket. A Macedón vonalhoz jelölj be egy ottani pontot stop-nak és akkor arra tervezi az utat! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Fazekas Tibor | 2010-04-20 10:30:00Köszönöm szépen a részletes tájékoztatást.
Mi Szártiba szeretnénk utazni, illetve nyaralni, és a Google útvonaltérkép csak Bulgárián keresztül ad meg útvonalat.
Ha Macedónián keresztül jelölöm be az útvonalat, akkor kb. 100 kilométerrel hosszabb az út.
Hol kell letérni a szerbiai autópályáról, Nis előtt, vagy után, hogy Macedónia felé haladjunk?
A Macedon határt, melyik átkelőn kell átlépni?
Milyen útvonalat válasszak, ha Macedónián keresztül mennénk mégis Szártiba ?
Az lenne a kérdésem, hogy mi a ráció a Macedónián való áthaladásban?
Hét éve, és két éve is jártunk Bulgáriában, Nesszebárban, csodás volt, és elégedettek voltunk az úthálózattal is.
A fenti kérdésekben kérném a segítségét.
Tisztelettel:Fazekas Tibor Bajáról
Téma: Dosztál Ferenc: Nyaralás Vourvourouban - Görögország - 2009Név: Fazekas Tibor | 2010-04-20 10:11:00Köszönöm szépen a részletes tájékoztatást.
Mi Szártiba szeretnénk utazni, illetve nyaralni, és a Google útvonaltérkép csak Bulgárián keresztül ad meg útvonalat.
Ha Macedónián keresztül jelölöm be az útvonalat, akkor kb. 100 kilométerrel hosszabb az út.
Hol kell letérni a szerbiai autópályáról, Nis előtt, vagy után, hogy Macedónia felé haladjunk?
A Macedon határt, melyik átkelőn kell átlépni?
Milyen útvonalat válasszak, ha Macedónián keresztül mennénk mégis Szártiba ?
Az lenne a kérdésem, hogy mi a ráció a Macedónián való áthaladásban?
Hét éve, és két éve is jártunk Bulgáriában, Nesszebárban, csodás volt, és elégedettek voltunk az úthálózattal is.
A fenti kérdésekben kérném a segítségét.
Tisztelettel:Fazekas Tibor Bajáról Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: a szerkesztő | 2010-04-19 20:48:00
Kedves Fazekas Tibor!
Javaslom, olvassa el a többi beszámolót is. Bőven talál közöttük olyant, amelyik bulgáriai átkelésről szól. S ha még akkor sem kapott választ a kérdésre, a legjobb, ha leírja saját tapasztalatait.
A felesleges sorközöket töröltem.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Fazekas Tibor | 2010-04-19 20:33:00Köszi szépen a részletes tájékoztatást.
A kérdésem csak az lenne, hogy miért éppen Macedonián keresztül mentek Görögbe?
Valamennyi Google útvonaltérkép Bulgáriai útvonalat javasol?
Olyant pedig nem találtam, amit Macedoniát érintené.
Korábban, két éve jártunk Bulgáriában, jók voltak az utak, nem csalatkoztunk benne.
Egyébként a Google térkép szerint Bulgária felé, még rövidebb is az út.
Üdv.:Fazekas Tibor Bajáról
Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2010-04-16 15:34:00
Kedves Adrienn!
Kattintson a bal oldali sávban a Macedónia névre. Az ország főbejáratánál megtalálja a keresett adatokat. Az onnan elérhető írásokban pedig arra is választ kap, milyen pénzt érdemes váltani.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Faltusz Adrienn | 2010-04-16 15:27:00Tisztelt Szerkesztők!
Az volna a kérdésem, hogy a macedón szakaszról van-e valami információ, hogy ott mennyi az autópályadíj helyi valutában (macedón dénár)? Mennyi pénzt érdemes váltani?
Köszönöm a segítséget előre is!
Adrienn Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-04-14 21:55:00Anitának!
Mi 2006-ban voltunk Pagon! Senjnél mnetünk le egy szerpentines uton. Fantasztikus volt a kilátás Senj feletti kilátóról.!Kompon mentünk át hárman és a kocsi akkor 124 kunába került. Vissza szárazföld felé mentünk át a hidon, mert PLITVICÉT SZERETTÜK VOLNA MEGNÉZNI.Sajna akkor még csak egy alagút volt és káosz. Szerintem a két út pénzben u.a. itt a kompdíj, ott az autópályadíj és a több kilométer miatt. A táj miatt viszont és ha van időtök menjetek körbe, megéri. Pagon minden fantasztikus az ilat a táj.stb. Ha van időtök a belső öböl is megér egy napot, na és Pag is . Novalja felől érkezve Pagra, a tájkép fantasztikus!! Lun, Madre Stara Novalja - nézzétek meg!
üdv Erika Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: a szerkesztő | 2010-04-13 21:19:00Kedves Inváziós Naptárra Váró Olvasók!
Török László az idén rámhagyta a feladatot súlyos időhiánya miatt. Én sem vagyok sokkal jobban elengedve szabadidővel, így türelemre biztosan szükség lesz.
Az biztos, hogy senkinek sem fogom elküldeni, mert az Útikalauz itt működik az oldalon. Ha valaki értesítést kér az inváziós naptár elkészültéről, iratkozzon fel a hírlevélre, vagy a Facebookon jelölje be be az Útikalauzt. (A logó a jobb oldali hasábon megtalálható.)
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Lencsés Gyula | 2010-04-13 21:08:00Én is szeretnék egy 2010-es török inváziós naptárat.Előre is köszönöm. Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2010-04-13 21:06:00
Tisztelt Kenderesi Anikó!
Nem vagyok szakértője a kérdésnek, csak azt tudom, amit a magyar helyzetről olvastam, illetve feltételezéseim vannak.
Azt javaslom, próbáljanak azonnal kártyát kérni Romániában, ha megoldható. Ehhez persze valószínűleg kell egy meghatalmazás a nagymamától, meg a papírjai arról, hogy biztosított (például mint nyugdíjas.)
Gondolom, a kórházban a beteg elbocsátásakor - a számla összeállításakor - még jókor lenne a kártya.
Ha nem tudnak szerezni, akkor bizonyára ki kell fizetniük az összes költséget, amit aztán a romániai egészségbiztosítási pénztárnál visszaigényelhetnek. (http://www.cnas.ro/) Fordítva legalábbis így lenne.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Somogyiné Eszter: Görögország - Sarti - 2004Név: Garcsárné Mónika | 2010-04-13 19:42:00Kedves Eszter!
Nagyon élveztük az én Zolikámmal/férjem/az élmény beszámolotokat,mi Sartiban jegyeztük el egymást még 1999-ben sajnos azóta még nem jutottunk vissza!De remélem hamarosan visszatérünk oda!
Sziasztok! Téma: Bokor Gitta: Az első nyaralásunk Pag-szigetén - Horvátország - 2008Név: Garcsárné Lukács Mónika | 2010-04-13 18:15:00Kedves Gitta!
Szuper volt ez az útleírás!Mi augusztusban készülünk Novaljában és nagyon sok mindenben segítettél,hogy mit érdemes megnézni!Ígérem én is igyekszem legalább egy úgyanilyen élmény beszámolót írni!
Sziasztok Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Kenderesi Anikó | 2010-04-13 16:48:00Tisztelt Hölgyem / Uram!
Romániai állampolgárságú nagymamám látogatóba érkezett hozzánk. Sajnos ittléte alatt, kórházba került és sűrgősségi ellátásban kellett részesítenie, EU kártyája nincs. Egyenlőre nincs kilátásban, hogy hazaengedik, mivel gépen van.
Utólag be lehet-e szerezni ezt a kártyát? Milyen költségeket kell megfizetni a kórházi kezelés alatt?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kenderesi Anikó Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Anita | 2010-04-12 15:23:00Segítséget kérnék abban, hogy július végén utazunk 2 gyermekünkkel Novalja városba a Pag szigetre. A szigetre komppal, illetve a sziget végén lévő hídon érdemesebb inkább átmenni? (km..komp díj...stb) Téma: Bolla Anna: Caorle, San Gaetano, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova - Olaszország-Ausztria - 2006Név: Bolláné Amler Anna | 2010-04-12 10:31:00Kedves Ildikó!
Válasz e-mailben megy :-)
Üdv: Bolla Anna Téma: Bolla Anna: Caorle, San Gaetano, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova - Olaszország-Ausztria - 2006Név: zildkoka | 2010-04-11 18:58:00Kedves Szerkesztő!
A
Bolla Anna: Olaszország-Ausztria - 2006. június-július útleírást olvasva arra a döntésre jutotunk a családdal, hogy megnézzük Caorlet.
Az Annától szertném megtudni, hogy milyen irodánál vagy hogyan sikerült a szállást lefoglalniuk, mert hasonló megoldás érdekelne bennünket is. Szeretjük a leinformálható szállásadókat.
Menyibe került és a többi hasonló információra lennék kíváncsi!
Válaszát várom és köszönöm!
Zilahiné Csáthy Ildikó Budapest
zildikoka@freemail.hu
Téma: Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val - Görögország - 2008Név: Krebt Júlia | 2010-04-10 18:57:00Én a búvárkodásról érdeklődnék. Ti nyilván tapasztaltak vagytok már, de aki még sosem búvárkodott, azoknak mennyi idő még egy ilyen merülésre sor kerülhet? Mert részt szeretnénk venni egyen, de ha a kúrzus 2 napnál több akkor inkább nem szánunk rá időt. Téma: Somogyiné Eszter: Kirándulás a Sóvidékre és a Fogarasi-havasokba - Erdély - Románia - 2009Név: Somogyiné Eszter | 2010-04-09 17:46:00Kedves Lajos!
Én nem vagyok erdélyi, elhittem, hogy amit felszolgáltak nekünk egy csorba volt... :) ...házigazdáink így nevezték. (..az íze nagyon jó volt.)
Köszönöm a kiegészítést, most már legalább tudom pontosan mi a csorba!
Eszter Téma: Új KRESZNév: Sanya | 2010-04-09 13:33:00Szabó Zoltánnak
A sebességhatárok az EUban régóta alkalmazkodnak a 35ookgos határhoz, én csak Bulgáriát és Spanyolországot tudom kivételnek, itt köztes sebességhatárok vannak az ilyen járműveknek. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Béla | 2010-04-09 11:53:00Učka után fel Luposlavnak ott elhogyod az autópályát majd Buzet és Umag és Savudria . Umag nagyon szép hely én családommal voltam ott hét évvel ezelőtt akkor az Umag Hotelban azóta bizonyára sokat változhatott . Nem bántuk meg , hogy ott nyaraltunk egy hetet . Novigrad is jó hely ott a Hotel Lagúnában voltunk nagyon prima helyek .Még ajánjani tudom Porečet is Hotel Delfin szép nagy hotel prima kiszolgálás és nagyon szuper annak ellenére , hogy csak ** csillagos . Ezek után Rabac Hotel Hedera - Mimosa olasz tulaj szupernál szuperabb hely . Az útra visszatérve az attól függ Magyarország mely részéről indulsz . Téma: zh KRESZ - autós szemmelNév: Szabó Zoltán | 2010-04-09 10:40:00Tisztelt Cim!
Azt szeretném megtudni önöktől,hogy a 3500kg alatti kisteher autora vonatkozó sebességhatár eltörlése, csak magyar országra vonatkozik, vagy az unio többi országára is.
várom válaszukat, üdvözlettel: Szabó Zoltán Téma: Somogyiné Eszter: Kirándulás a Sóvidékre és a Fogarasi-havasokba - Erdély - Románia - 2009Név: Fodor Lajos | 2010-04-09 04:54:00Kedves Somogyine,
Eleg hihetetlennek talalom hogy a Sovideken a levest (majgomboc) csorbanak hivjak. A csorba egy jellegzetes savanyu roman leves. Ami felszolgaltak, ha csorba volt, nem jellemzo a videkre. Roman neve ciorba de perisoare. Téma: Füzesi Sándorné: Al-Dunai kirándulás - Nagykikinda, Szendrő, Galambóc, Vaskapu, Herkulesfürő - Szerbia, Románia - 2009Név: a szerkesztő | 2010-04-09 00:47:00Kedves Erzsi és Attila!
Nagyon köszönöm a jelzést. A hiba mindenképpen az enyém volt. Javítottam a képaláírást.
Ha idejük engedi, bemutathatnánk nekünk Torontálvásárhelyt és környékét.
Üdvözli mindkettőjüket
Győrffy Árpád
Téma: Emirátusok - DubaiNév: Cziglédy Tamás | 2010-04-08 22:06:00Szia Mindenkinek!
Megy valaki Dubaiba Bp-ről májusban?
Nagyon fontos lenne,ha rámcsöriznél!
Visszahivlak....06-70-559-51-51 Tamás
Köszike.... Téma: Horvátország - hajózásNév: Németh László | 2010-04-08 18:27:002,95 m hosszú gumicsónakom van, 6 LE-s motorral.
Kell regisztráltatnom ? Téma: Füzesi Sándorné: Al-Dunai kirándulás - Nagykikinda, Szendrő, Galambóc, Vaskapu, Herkulesfürő - Szerbia, Románia - 2009Név: Attila Hegyes | 2010-04-08 12:28:00Nagyon szép az oldaluk! De egy hibát Találtam mégpedig a harmadik (3) Képen nem a szerb templom van rajta Hanem a Református templom Belseje Üdvözlet Erzsitölés Attilátol Debeljacsárol
(Torontálvásárhely) Téma: Szamosvári Zsolt: Hat nap az oázisokon keresztül - Egyiptom - 2008Név: Méhész Zsuzsa | 2010-04-06 21:25:00Gratulálok az ötlethez és a kivitelezéshez is: valóban, egészen könnyedén lehet Egyiptomban utazni, ha tudják, mit szeretnének pontosan, az emberekkel kapcsolatban pedig hallgatnak a józan eszükre és a megérzéseikre is. Az oázis-kört mindenkinek ajánlani tudom, ha van idő rá, Siwát feltétlen érdemes belevenni.
A fenti túra 10 éve még nagy szervezést igényelt, és volt esély arra is, hogy az ember egy lélekkel sem találkozik a sivatagos területeken. Ma már sok a szervezett csoport, a Fehér-sivatag pl. közismert látványossággá vált. A turisták vagy a helyi vezetőik sokszor nem forditanak elég figyelmet arra, hogy ezeket a helyeket épségben megőrizzék. Nagy örömmel olvastam az élvezetes beszámolót, de a nevek bevésését és a pszeudomorfózák begyújtését nagyon fájlaltam. Ismerek olyan helyeket, melyek nummuliteszekkel voltak teritve pár éve - mostanra a szorgos turisták összeszedték. MÁshol emberi csontok darabjait zsákmányolták. Mindnek az volt a válasza: mások is ezt teszik, illetve nem fog ez senkinek hiányozni, maradt még elég. Nos, a nummuliteszmező pl. nem maradt meg. Az Almásy által felfedezett úszó alakok sziklarajz is tönkrement - mert az idegenvezetők vizzel locsolták, hogy élénkebb képeket készithessenek róluk a turisták. Nem szükséges mindenhol otthagyni a nevünket és a nyomainkat, és nem szükséges mindent begyűjteni. Egy-egy utazás emléke elvehetetlenül a miénk - egyetlen szuvenir, koralldarab, fosszilia, pszeudomorfóza és egyetlen elkattintott kép nélkül is.
Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Marija | 2010-04-05 17:09:00Szia!
Köszi a választ! :) Én is voltam már, véleményem szerint jó aquaparkokban, csak hát ez közel van Olympic Beach-hez, ezért mindenképpen megszeretnénk nézni :) Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Csernák András | 2010-04-05 09:26:00Szia!
Délelőtt 10:00-kor nyitott a park és este azt hiszem 18:00-kor zárt. A honlap: http://www.waterland.gr/mainen.html van angol verzió is, de ott sincs a nyitva tartás. Nagy durranásra ne számítsatok, mert a marketing sokkal nagyobb mint a produkció. Én még egyszer nem mennék el. Európában voltam már néhány hasonló helyen, de ez volt a leggyengébb. Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Marija | 2010-04-04 18:47:00Szia!
Jó a beszámolód!
Lenne egy kérdésem, ha nem baj. Szóval a kérdésem az, hogy a Thessaloníkii aqualand mettől-meddig van nyitva? [úgy értem, pl reggel 7-től este 8-ig]
Köszi előre is :) Téma: Bokor Gitta: Az első nyaralásunk Pag-szigetén - Horvátország - 2008Név: Wagner Mária | 2010-03-30 21:03:00Pag szigetre érdemes elmenni! Nemcsak Novaljára, hanem több kis falu övezi a pagi öblöt. Ami nagyon különleges, hogy közvetlen a parton nyaralunk, szinte a tengertől 5-6 méterre.
Metajnán voltunk 3x egymás után, de Zubovici is nagyon szép. Minden, ahogy a fentiekben le van írva, mind nagyon csodálatos és szépséges. Megemlíteném még Rucsicát, gyönyörű tiszta vizze, különleges megközelítése igazi élmény volt.
Az idén szeretnénk menni Cizicibe. Ez Krk szigeten van, nagyon szépet olvastam róla. aki járt már ott, szívesen olvasnám beszámolóját, esetleg fotóit jó lenne látni.
Üdvözlettel: Wagner Mária
Téma: Perger József: Nagyot haraptunk a Csizmába - Olaszország - 2009Név: Ruzsinszki Zita | 2010-03-25 14:42:00Kedves József!
Gratulálok! Igazi 5 csillagos beszámoló, és a legprofibb szervezés!!! Ezzel az írással útikönyv nélkül is bátran elindulhat bárki!
Téma: Kövecs Antal: Monastir - Tunézia - 2007Név: Ruzsinszki Zita | 2010-03-25 14:34:00Kedves Antal!
Engedje meg, hogy elmondjam Önnek, hogyan működik a reptéri transzfer, hogy legközelebb ne okozzon bosszúságot a várakozás.
A idegenvezető kap egy név szerinti utaslistát, melyet Mo-ról küldenek át, ki fognak érkezni az adott járattal. Ezen a listán még az szerepel, hogy kinek melyik hotelbe szól a foglalása. Azt, hogy a repülőgépre ki száll fel Budapesten és ki nem még a mo-i utazási irodában sem fogják tudni, hacsak az utas oda nem telefonál, hogy lekéste a repülőgépet vagy más gondja akadt. Olyan is előfordult már, hogy valaki becsekkolás után lett rosszul a mosdóban, és csak órákkal később tért magához.
Az idegenvezetőnek kötelessége megkeresni az utast aki az utaslistáján szerepel, vagy megtudni az okát, hogy miért nem érkezett meg. Ezt 5 perc alatt nem lehet kideríteni.
Ez minden utazási irodára érvényes!
Előfordul, hogy valaki nem az idegenvezetőhöz megy oda először, hanem elmegy mosdóba, mert éppen rosszul van, vagy vizet vásárolni, másik buszra száll fel stb. Számtalan oka lehet, miért késik el valaki.
Teljesen mindegy milyen utazási irodával utazik, és ki az idegenvezető ilyen bárkivel, bármikor előfordulhat.
Gratulálok a tartalmas beszámolójához!
Üdvözlettel: egy szabadúszó idegenvezető Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: István | 2010-03-24 23:02:00Tisztelt Árpád !
Családdal július 17-én mennénk az Umag melletti Savudrija üdülőhelyre.
Kérném a segítségét abban, hogy merre érdemes mennünk.
Talán legegyszerűbben Szlovénián? Azt hallottam, hogy drága az autópályadíj, nem ismerem a fizetés módját.
Ha a horvát autópályán utazunk, hol kell letérni az Ucka alagút után az autópályáról. Feleslegesnek látom dél felé tartanunk. Érdeme-e az Isztria északi részén haladó országúton haladni, majd megközelíteni? Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: Takács istván | 2010-03-23 10:27:00szeretnék többet tudni a mostani cigareta és élelmiszer árakrol görögországba Téma: Perger József: Nagyot haraptunk a Csizmába - Olaszország - 2009Név: a szerkesztő | 2010-03-22 22:47:00Teszt Téma: TunéziaNév: ikanov Márti | 2010-03-21 18:06:00A párommal már 7x voltunk Tunéziában. Mindig más várost választottunk. A legszebb, de egyben a legunalmasabb Djerba szigetén volt, mivel távol voltunk a várostól, egy kies pusztában 5* szállodában remek kiszolgálással pihentünk 8 napig.
Nem tudom mi az oka annak, hogy sokan panaszkodnak hasmenésre koszos szobákra, ehetetlen ételekre, mi nem ezt tapasztaltuk. Nekünk Tunézia bejött és biztos, hogy ebben az évben is oda fogunk utazni... Legszivesebben ott vennék egy kis villát és a nyugdijas éveinket ott töltenénk békében, politikamentesen. Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Timár Katalin | 2010-03-21 14:30:00Elözző hozzászólásomból kimaradt,2000ben szervezett utazáson voltunk.Kétszer láttuk az idegen vezetőt egyszer mikor megérkeztünk,egyszer meg amikor eljöttünk.Mindent magunknak kellett intézni.Akkor még egyikünk sem beszélt Angolul.Nagyon sok gyönyörü helyre eljutottunk,de az egyhét bizony nagyon kevés volt:-( Másodszor magán úton mentünk,apartmant béreltünk
nagyon kedves segítő kész tulajokkal.:-) két hétre mentünk,sokkal több mindenre jutott idő,de még ígysem volt elég:-( Alig várom hogy újra vissza térhessek.De minden féle képpen ősszel mennénk:-) Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Timár Katalin | 2010-03-21 13:26:00Kedves Jurics Edit.Javasolnám, Összel Oktober környékén menjetek Máltára.Mi 2000-ben akkor voltunk.Gyönyörü volt.Minden nap volt egy kis nyári zápor kb 5.10 perc utána gyönyörü napsütés 25 fok körüli hőmérséklet,és minden zöldelt.Gyönyörü virágok nyiltak minden felé, és még fürödni is tudtunk a tengerben mert nem volt hideg.Most 2008 ban augusztusban mentünk vissza.Nyáron soha többet:-(de összel szeretnék vissza menni.Nagyon!!! Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: Gál Zoltán György | 2010-03-19 11:34:00A Tolo-Hydra eljutás kérdéséhez: mi 2005-ben jártunk arra, akkor Tolo-ból ki, majd Epidaurosz felé végig a félszigeten, le a partra Porosz szigettel (és várossal) szemben, Galatas-ba. Ott leparkoltuk a kocsit, átmentünk a kis komppal Porosba (5perc), majd onnan a kb. óránként járó szárnyashajóval (Flying Dolphin), vagy katamaránnal (Flying Cat) Hydrá-ra (egy órányi út kb.). Ezek a gyorshajók Pireuszból indulnak Porosz érintésével Hydrá-ra. Téma: Fekete Éva: Kirándulás Bartók Béla városába - Nagyszentmiklós - Románia - 2006Név: Fekete Viktória | 2010-03-17 22:48:00Remek cikk, köszönjük , szinte forrásként tekintjük. Jó lenne, ha további eseményekről is tudósítana. Téma: Huszár Erika: Kefalonia, az ismeretlen sziget - Görögország - 2006Név: Bélus | 2010-03-17 08:52:00Üdv!
"A Mi Strandunk" c. kép érdekelne, hogy pontosan hol is készült. A segítség nagyon jól jönne, mert pont az ilyen partokat keresem-kutatom.
Előre is nagyon köszi!
Minden jót! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Csapó Sándorné | 2010-03-16 11:16:00A nyár folyamán utazom Sartira. A gépkocsim E85ös bioethanolra van átalakítva. érdeklődöm, hogy hol lehet ilyent tankolni Szerbiában, Macedoniában, Görögországban? Téma: KrakkóNév: Soponyai Mihály | 2010-03-16 10:07:00Tud-e Valaki friss árakat Krakkóról és Wieliczkáról?
Euró, zloty,vagy forint a jobb?
Előre is köszönöm. Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: Ács Zoltán | 2010-03-11 12:26:00Szia Andrea! Köszönöm a jó leirásodat. Azt szeretném, megkérdezni, hogy a teljes menetidőtök hány óra volt? Téma: Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val - Görögország - 2008Név: Ács Zoltán | 2010-03-11 11:59:00Nagyon tényszerű, olvasmányos leirás! Köszönöm! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Juhász Edit | 2010-03-10 21:51:00Kedves Stevie!
Lassan 3 éve, hogy először a Te írásodra alapozva indultunk el Szozopolba. Nagyon korrekt volt a leírás, centiről-centire....Most újra arrafelé szándékozunk menni, gondoltam újra megnézem, mert a régi kinyomtatott példányomat elkevertem valahova. Örömmel vettem, hogy frissek az infók. Köszönöm ( nem csak a saját nevemben ), hogy ilyen részletességgel teszed közkinccsé tapasztalataidat, s ezzel segíted a hozzám hasonlóan tájékozatlanokat.
Köszönöm: Edit Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-03-10 20:44:00Bocsánat a hibákért!!nem direkt volt! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2010-03-10 20:43:00Tisztelt Vargéné Pincési Zsuzsa!
Olvastam, hogy Bosznián át utaztak Montenegróba.Kérdésem lenne, hogy útlevéllel vagy szemlyivel mentek át a határon. Mi most júliusban utazunk Dubrovnikba és hazafelé szertnénk Bosznián keresztül hazajönni. Olyan sok szép élménybeszámolót olvastam ezen az oldalon, hogy kedvet kaptunk hozzá! Na és persze Mostar Jajce stb !!!!!
Köszönettel! Erika Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: HBarna | 2010-03-09 20:50:00Hollandiában dolgozok, ott fizetem a holland TB-t, és rendelkezem Európai Eg.bizt. kártyával.
Kérdésem az lenne hogy ha Magyarországon tartózkodok, akkor igénybe vehetem-e itthon is az EU kártyámat pl. egészségügyi kivizsgálás (vagy valamilyen orvosi ellátása) céljából? Ahhoz hogy ezt megtegyem be kell előtte mutatnom ill. regisztráltatnom a kártyámat az otthoni megyei egészségbiztositónál?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.
Barna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Béla | 2010-03-08 22:04:00Aszticsabinak.
Ahány ház annyi szokás mondja a közmondás.Istria drágább,mert közelebb van nekünk,ezt ők is tudják.Tehát,ha meszebbre mész az árak is olcsóbbak,de csak bizonyos százalékban.Aki utazik és kirándul,ezt nem nézi,mert nem érdemes.Vannak Istriai Hotelek ahol nagyon kedvesek és alacsony árakkal dolgoznak ez pl. Hotel Delfin** a csillag kevés,de az ellátás fantasztikus.A hotel környezete le a kalappal,rendezett,tiszta a bazén fantasztikus.Nagyon sok helyen jártunk mi tehát sokat lehetne erről irogatni.Umag Hotel-Novigrag Hotel-Porec Hotel-Rabac Hotel-Crikvenica Apartman-Selce Apartman-Novi Vinodolski Hotel az idén Apartman-Zadar Apartman-Biograd Apartman-Sibenik Hotel-Baska Voda Hotel-Tucepi az idén Apartman-Makarská Apartman-Vodice Apartman tehát sok hely,sok más szép szokás.Egyik helyben sem csalódtam,mert nem azt keresetem " az árakat ",hanem az üdülés kikapcsolódás örömeit.A vendéglőkben az ember egy két söröcskét megiszik az nem nagyon terheli a zsebét.Egy kirándulás ne a spórolásról szóljon,hanem a felhőtlen kikapcsolódás örömeiről.
Jó nyaralást mindenkinek az Adria két tengerén ennél szebb nincs. Téma: Hajdú Sándor: Szerbián-Macedónián át Korfura autóval - 2006Név: MOLNÁR LÁSZLÓ | 2010-03-06 16:46:00Tiszteletem !
Azon kéréssel fordulok önhöz hogy szeretném megtudni azt mennyibe kerül a kompdíj ha egy három és féltonna alatti össztömegű teherautóval szeretnék eljutni Budapestről Korfura másod magammal.A teherautó össztömege 3135 kg és milyen költség várható az út során útdíjakra gondoltam.Az is nagy segítség lenne ha megmondaná hol tudok utána nézni pontosan.
A segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel:Molnár László András
Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: Galambos József | 2010-03-06 06:17:00Hol tudok forintért Macedon dínárt váltani,segítsetek légyszíves. Téma: Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val - Görögország - 2008Név: Tündi | 2010-03-05 15:59:00Megkérdezhetem, hogy pontosan hol találtatok ilyen gyönyörű kagylókat? Még sosem voltam Görögországban, idén nyárra tervezzük. Mindenképpen olyan helyre szeretnék menni, ahol ilyen csodás kagylókat gyűjthet saját maga az ember:) Előre is köszönöm a választ:)
Tündi Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Tibor | 2010-03-04 08:38:00Sziasztok,
Grat az élménybeszámolóhoz, jól sikerült.
Előttem is kérték már az ott élő magyar srác elérhetőségét, én is ezt tenném. Nyár végére terveznénk az utat.
Ha publikus, akkor tedd közzé légyszíves!
Köszönöm
Tibor Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Kozma Zoltán | 2010-03-03 21:17:00T.Szerkesztőség!
A Tgk-k matricaellenőrzését végző szerv járműve, benne a műszerekkel, munkája során lakott területen kivül utcsat-lakozást áll el, és így az utra behajtani-kihajtani lehet-len, elköveti-e az alábbi szabálysértéseket és birságolha-tó-e: kresz 40-41 §-a; 1988. évi I. tv. 5§-a.
A figyelmeztető jelzést használta.
Üdvözlettel: Kozma Zoltán Téma: Török László: Görögországi utazás kutyával? … Igen, kutyával - Variko és környéke - 2005Név: Tünde | 2010-03-03 18:50:00A görögországi "kutyás részhez" szeretnék hozzászólni. Hosszú évek óta járunk ide,természetesen a család kedvence,a kutyánk is velünk jön.Soha semmilyen rossz tapasztalatom nem volt. A kempingekbe beengedik (néhol külön kell érte fizetni).Általában a görögög kedvelik a kutyákat,még a kóbor ebeket is etetik,nem bántják.Amit Török László írt (chip,nemzetközi oltási könyv)szükséges.Parazita elleni nyakörvet a görög gyógyszertárakban lehet kapni. Téma: 1 Fotókkal a Föld körül - pályázat utazóknak - 091222Név: a szerkesztő | 2010-03-02 12:34:00
Tisztelt Ács Ferenc!
Köszönjük véleményét.
Mi abból indultunk ki, hogy a pályázók felnőtt emberek, akik a kiírás alapján el tudják dönteni, mennyire tekintenek komolynak egy pályázatot.
A jelek szerint sokan úgy gondolták, hogy az Ön által írt díjak és zsűri nélkül is neveznek. Joguk volt hozzá, ahogy Önnek is ahhoz, hogy ne nevezzen.
Megnyugtathatom azzal kapcsolatban is, hogy a képek felhasználásával kapcsolatban sem jogsértő, sem etikátlan lépés nem áll szándékunkban. Az eddigi felhasználás is a szerzők engedélyével történt és minden további lépésre csak a szerző szándéka szerint kerül sor.
Ellentétben más - sok esetben zsűrivel szervezett - pályázatokkal, mi minden konkrét lépéshez felhatalmazást kérünk. Nem egy, a nevezéskor kicsikart általános felhatalmazással visszaélve használjuk az anyagot.
Az arra alkalmasnak talált képeknek is csak akkor adunk további megjelenési lehetőséget oldalainkon, ha az érintett szerzők azt igénylik. A más helyen való közlésben is csak annyi lehet a szerepünk, hogy az esetleges érdeklődőket - például képeket kereső kiadókat - összehozzuk a szerzőkkel. Tudom, ennek nem örülnek a fotóriporterek, hisz a munkalehetőségük csökken a kéretlen konkurencia miatt. De ahogy valakinek joga van jó képek készítéséhez és azok hasznosításához, úgy a fotóriporternek is joga van ahhoz, hogy ennek ne örüljön. Ez a világ már csak ilyen.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: 1 Fotókkal a Föld körül - pályázat utazóknak - 091222Név: Ács Ferenc | 2010-03-02 10:13:00T. Cím!
Csak egy észrevétel a "fotópályázataikkal" kapcsolatban.
-Fotópályázatokat zsűri bírál el, nem pedig a pályázók baráti köre. Unfair.
-Fotópályázatokon valamilyen értéket képviselő díjakat szoktak a nyertes/nyertesek -nek felajánlani. Itt ilyet nem találni.
-Fotópályázatok díjazott képeinek felhasználási jogáról,- annak feltételeiről szerződést kötnek a fotóssal; azaz a kép tulajdonosával. Nem látok ilyet a kiírásban.
-A nem díjazott képeket nem használja fel,- és nem is adja tovább a pályázat kiírója. Kivéve ha erről külön szerződést köt a kép készítőjével, azaz annak tulajdonosával. Az ingyenfelhasználás az etikátlan!
.
Ha a felsoroltakra futja az a néhány 10/100-ezer Forint, akkor komoly a pályázat, ha nem, akkor komolytalan, és nem nevezhető pályázatnak.
Üdv: Ács Ferenc (fotóriporter) Téma: Gyimesi László: Barangolás az osztrák- német határvidéken - 2007Név: Hermoni | 2010-02-26 14:38:00Kedves Mindenki!
Véletlenül akadtam az oldalra, és a régen feltett kérdésekre.
A környéket - talán mondhatom - elég jól ismerem, ha valakinek tudok segíteni, szívesen teszem.
üdv
H.M. Téma: Gyimesi László: Tiszavirágzás Tiszakürtnél - Magyarország - 2009Név: dr. Utry Attila | 2010-02-26 11:31:00Szeretnék beszélni a szerzővel. Kérem, írjon a fenti emailon.
Köszönöm, ha értesítik Gyimesi Lászlót! dr. Utry Attila Téma: 1 Fotókkal a Föld körül - pályázat utazóknak - 091222Név: a szerkesztő | 2010-02-25 08:27:00
A szerzők szavazása teljesen független az oldalon zajló "közönségszavazástól".
Ahogy írtam a levélben, ezeket a szavazatokat emailben kell beküldeni a pályázat címére. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a saját készítésű vagy hozzátartozó, közeli ismerős által készített fotóra ne szavazzon senki.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: 1 Fotókkal a Föld körül - pályázat utazóknak - 091222Név: Galamb Tibor | 2010-02-25 08:18:00Én már szavaztam az e-mail-emmel 3 képre! ilyenkor mi van? Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: Berny | 2010-02-21 10:49:00Ja és még tengeri csillagot és döglött medúzát is láttunk:) Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: Bárdos Bernadett | 2010-02-21 10:46:00Itt már én is voltam és nagyon csodálatos volt tényleg!!!A tengerben sok csigaház volt melyben nagy piros rákok foglaltak helyet :). Mi a színházat,Mükénében a sírhelyet néztük meg és a Khorinthoszi csatornát hajóztuk át.Meg persze a tengerparton voltunk sokat!Jó könnyű benne úszni mert a tenger sós ugyebár és még könnyebb is rá felfeküdni.Sok bazársor volt!És nagyon finom volt a gyros(girosz)!Ajánlom aki megteheti menjen el oda!!!!! Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: Békési Andrea | 2010-02-19 22:20:00Szia Bruce! Abszolút jó út volt arra, mint a 44-es, vagy a 47-es nálunk. A pályadíj nagyrészét megspórolod, és ha nyáron mész, a török inváziót is megúszod. Ha még van kérdésed inkább e-mail, mert itt nem mindig nézem. Üdv. Andi. Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Kiszi | 2010-02-19 14:32:00Sziasztok.Mi márciusban indulunk. Jó olvasni ezeket a beszámolókat. Én is elkérném a fiú elérhetőségét, hátha tud egy-két dologba segíteni.
Köszi
Kiszi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2010-02-19 10:51:00Természetesen megértem. A videók fotókból összeállított montázsok zenés aláfestéssel. Saját képekből készültek. Felőlem úgy is mehet, hogy egy úgymond Horvátország egyveleg címmel az én nevem alatt megy egy ismertető, ami egyenlőre a nevezett pár videóból állna, aztán ahogy van időm bővíteném, és mindegyik irányhoz végre megírom a bő beszámolókat. Azért nehéz egyébként, mert van mit írni... Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-02-19 10:22:00Heló! Azért nem kapkodtam el a reagálást, mert a koncepcióm változatlan: az Útikalauz elsősorban szöveges, fotókkal illusztrált anyagokra épül, ezekben az írásokban esetenként lehetnek beszúrt videók. Az sem változott, hogy az oldalon csak saját névvel lehet önálló anyaggal szerepelni.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2010-02-19 10:04:00Gondoltam itt is hozzáfűzöm (az üzenőfal mellett):
"Helló! Régen voltam erre, sajnos sok dolgom jött össze mostanában, pedig már megigértem, hogy írok beszámolókat az eddigi helyekről, amerre jártam. Addig is készítettem pár videót slideshow-kból. Fent vannak neten (Korcula, Mljet, Dubrovnik, Porec, Losinj, Premantura). Hogyan lehet esetleg itt is kihelyezni őket (persze, csak ha segítség lehet a látogatóknak)?" Téma: segítség és kérdésNév: juice | 2010-02-19 00:28:00Helló! Régen voltam erre, sajnos sok dolgom jött össze mostanában, pedig már megigértem, hogy írok beszámolókat az eddigi helyekről, amerre jártam. Addig is készítettem pár videót slideshow-kból. Fent vannak neten (Korcula, Mljet, Dubrovnik, Porec, Losinj, Premantura). Hogyan lehet esetleg itt is kihelyezni őket (persze, csak ha segítség lehet a látogatóknak)?
Üditő 7-12 kuna/liter, tej 5-7 kuna, kenyér 5-10 kuna, étteremben rendszeresen sikerül két személyre 100 és 150 kuna között jókat vacsorázni (olcsóbb a pizza, drágábbak a hal ételek). Nagy eltérés nincsen az árakban (Porec-Korcula), maximum egy-egy kiemelt helyen (pl Dubrovnik óváros), de ott sem annyira, mint itthon. A véleményem, hogy nem drágább kint az élet, mint itt. Üzemanyagoknak sincsen nagy szórása, olyan 20-30 lipa körüli. Téma: Crikvenica, Selce szállásNév: Sümeghy Mária | 2010-02-18 11:27:00Sziasztok!
Információt, ajánlást kérnék azoktól, akik gyakran utaznak Horvátországba.3 pici gyermekünk van, akikkel idén szeretnénk Crikvenicára, avagy Selcére utazni ( a közelsége, és az apró kavicsos part miatt), igaz, rengeteg szállást találok az interneten, de mivel ez zsákba macska (ahogy tapasztaltunk már) tengerparthoz közeli magánszállást, vagy apartmant szeretném ha ajánlana valaki, aki már járt ott, és jók a tapasztalatai.Előre is köszönöm a segítséget! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: aszticsabi | 2010-02-17 17:19:00Tisztelt Fórumozók! Lenne egy pár kérdésem Horvátországot sűrűben látogatókhoz. Szeretném ha írnátok egy két élelmiszer árat (üdítők, tej, kenyér, éttermek). Az üzemanyagok ára mindenütt egyforma-e vagy úgy mint Mo.-n, ahány kút annyi ár? Téma: Tóth Max: Douala, Limbe, Baffang, Bafoussam, Obala, Foumban - Kamerun 2000Név: Kassay Krisztián | 2010-02-17 15:25:00Jó lehetett az út, és érdekesek lehettek az ott élő emberek.
Érdekelne, hogy mimódon tudunk kapcsolatot teremteni valamelyik kórházzal, vagy intézménnyel Kamerunban.
Kéne tőlük meghívólevél is.
menne Speciális Mentő csapatunkból egy 6 fős csapat dolgozni. Téma: Genfi-to,mozgasserult parkolasNév: Almasi Marta | 2010-02-16 17:41:00Jo estet kivanok,sziasztok!
Informaciot szeretnek kerni,tudja-e vki,hogy Svajcban,azon belul is Genfben es a Genfi-to kornyeken ervenyesek a kek EU-s,fenykepes mozgasserult parkolokartyak? Illetve ott is ervenyes,hogy a kijelolt helyeken ingyenes a parkolas a mozgasserulteknek?
Koszonom a segitseget. Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: bruce69 | 2010-02-15 20:09:00köszi Andrea, igazából a szerb részre voltam kiváncsi.a térkép szerint eléggé alacsony rendű utaknak tűnnek.a pályát egyébként hasznosnak,de unalmasnak tartom.szia és köszi.bruce Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: Békési Andrea | 2010-02-14 19:19:00Szia bruce69! Este 20kor léptük át Gyulánál a Román határt és éjfélkor a Román-Szerb határon voltunk kb. Utána kb egy óra az autópálya. Ez teljesen kényelmes átlag 80-90 es tempóban. Legközelebb is erre mennénk. Szia andi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2010-02-14 18:16:00Bocs! Én még a balatoni korcsolyaszezonnal és más ügyekkel vagyok elfoglalva, utána jönnek a feldolgozatlan beszámolók. Ezt az írást március közepén szeretném aktualizálni. Persze, én is örülnék minden új információnak.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Béla Szlovákia | 2010-02-14 18:10:00Ki tud valamit az épülő A7-s autópályáról Crikvenicán át Senjig , amely összeköti az A1 és A6-ot . Köszi Téma: Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból - Kassandra-félsziget - Görögország - 2009Név: bruce69 | 2010-02-13 18:47:00szia andrea!érdekelne mennyi volt a menetidőtök gyulátol, a szerb autópályáig?üdv:bruce Téma: Szendrei Dávid: Gran Canaria - Spanyolország - 2008Név: Szendrei Dávid | 2010-02-11 18:23:00Szia!
Sajnos erre nem tudok választ adni, de ha rákeresel az interneten, biztos találsz a kérdésedre megfelelő választ. taxival nem mentünk busal, se sokszor. Téma: Gyimesi László: Szászországi városjárás - Drezda, Lipcse, Lichtenstein - Németország - 2009Név: Csimár László Zsolt | 2010-02-11 15:48:00Tisztelettel segitséget szeretnék kérni azoktol akik felismerik azt a helyet amlyről most megprobálok pár részletett felfedni,hogy megtudjam hol van ez a hely németországban.5-6 éves lehettem akkor még NDK volt és arra emlékszem hogy a hely Dresda környékén volt,maga a városka inkább macskaköves volt és egy hidra is emlékszem ami egy patakon vitt keresztül,a legeslegfontosabb emlékem róla az egy szikla ahova turistaut vezetett és rendkivűl furcsa de pontosan kocka formálya volt és 90\' ban kellett felmászni rá ugy hogy betonvasak voltak beleütve az oldalába.Ha valaki ráismerne és tudna segiteni azt nagyon szépen megköszönném.Tisztelettel Csimár László Zsolt Téma: Szendrei Dávid: Gran Canaria - Spanyolország - 2008Név: lázár editL | 2010-02-11 08:56:00szeretném tudni hogy Grand Canárián milyem időközönként és meddig járnaka buszok ,mivel magán uton megyek a barátnőmmem és a taxi milyen árral visz pl a reptérről Playa del Aguila-ba Téma: Dinka Péter: Moraca-kanyon, Budva, Lovcen Kotor Jaz - Montenegróba Szerbián át - 2007Név: Dinka Péter | 2010-02-10 11:06:00Kedves János!
Köszönöm, hogy elolvasta az írásom, nagyon megtisztelő a számomra.
Az árakról és a strandolás körülményeiről a tapasztalataimat leírtam, beleértve az árakat is. De ezek 2007. évi adatok, valószínűleg azóta már változtak. Így ebben sokat nem tudok segíteni.
A felkeresni tervezett Ulcinjban én nem jártam, innen nincsenek tapasztalataim, mások írásaiban azonban olvashat róla.
Montenegró csodálatos ország, sok látnivalóval. Nehéz kiemelni bármit is, de azért megpróbálom. Mindenképpen keresse fel a Kotori-öböl látnivalóit: Kotor városa, a város feletti vár, Perast város. Autózzon fel a Lovcenre, a montenegróiak szent hegyére. Nézze meg Ostrog sziklába vájt kolostorát és ne hagyja ki a Skodrai tavat. Persze sorolhatnám még, de minek? Ez egy teljesen szubjketív lista azokról a látnivalókról, amelyek nekem a legjobban tetszettek. Remélem hogy az Önök számára is élmény lesz a felkeresésük.
Engedjen meg még egy, az útvonallal kapcsolatos tanácsot: legetőség szerint Szerbián keresztül utazzanak, mert sokkal szebb az út és több a látnivaló, mint a horvátországi autópályán. És ha már Balkán: én Mostárt és Sarajevót sem hagynám ki.
Élményekben gazdag, kellemes utat kívánok.
Dinka Péter Téma: IndiaNév: a szerkesztő | 2010-02-06 12:55:00
Egy érdekes hír a TTG 2010. február 4-ei számávól:
"A goai kormány betiltotta a bikinit a strandokon. A kormány mindezzel támogatni próbálja a családi turizmust, illetve lépéseket tesz a nők elleni bűncselekmények megakadályozásában. A kormány elrendelte, hogy semmilyen reklámban nem szerepelhetnek bikinis lányok, hiszen az egy megtévesztő kép, hogy Goa a szex turizmus célpontja lenne. Azonban néhány turisztikai tisztviselő jelezte, hogy nem volt elég hivatalos az új rendelet életbe lépése. Így a hónap elején a kormány megerősítette, hogy „Goa nem a szex turizmus paradicsoma, hanem egy családi turisztikai úti cél. Francisco Mickky’ Pacheco idegenforgalmi miniszter bejelentette, hogy a bikinis lányok képei nem szimbólumai Goa turizmusának. Az idegenforgalmi miniszter kérte a különböző reklámügynökségeket, hogy mellőzzék a hiányos öltözetű lányok képeit a reklámkampányokban."
Téma: Németország - általános információkNév: simon edith | 2010-02-05 17:33:00imadom ezt az oldalt minden igaz.csak igy tovabb Téma: Dinka Péter: Moraca-kanyon, Budva, Lovcen Kotor Jaz - Montenegróba Szerbián át - 2007Név: Szántó János | 2010-02-05 09:46:00Tanácsot és infót szeretnék kapni az ez évi Montenegroi nyaralásunkhoz. Ulcinj a kiszemelt üsülőhely a homokos, lassanmerülő tengerpartja miatt de a strandi körülményekről / étkezés,napernyő,napozóágy bérlési lehetőségéről/ az vásárlási lehetőségről kevés még az információm.Szivesen vennék ajálatokatlátnivalókról melyeket feltétlenül érdemes megtekinteni. Köszönettel János Téma: Bosznia-HNév: Fodorné Csehi Terézia | 2010-02-01 12:48:00Tisztelt Mohl Úr!
Milyen szervezésű volt ez a tartalmas és gyönyörű utazás?Szeretném megtudni az elérhetőségét.
Köszönettel Fodorné Cs.T. Téma: Sveti VlasNév: Fónad Tibor | 2010-01-30 21:10:00Kedves Attila!
Giurgiu és Ruse között egy híd van a Dunán, amin kiválóan át lehet menni autóval - hídpénz ellenében.
Üdv
FT Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: a szerkesztő | 2010-01-30 16:07:00Kedves Eszter és Anita!
Egy kis kiegészítést illetve pontosítást tennék. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát ingyenesen kérheti mindenki, aki itthon úgy elmehet orvoshoz, hogy nem kell külön fizetnie (szóval, valamilyen biztosítási jogviszony van mögötte.)
Ha személyesen megy érte valaki, többnyire azonnal megkapja, főleg, ha visz egy friss igazoltást a munkahelyétől, hogy fizetik utána a pénzt. Ha jól tudom, akár e-mailben is lehet kérni. Ilyenkor a normál hivatali ügymenet szerint - talán még 30 nap, de lehet, hogy már kevesebb - intézik.
Fontos változás, hogy a korábbi egy év helyett most már nálunk is 3 évig érvényes - persze, ha van mögötte itthoni társadalom-biztosítás.
Anita kérdése annyiból jogos, hogy csak azoknál az orvosoknál érvényes, akik az ottani egészségbiztosítási pénztárral szerződtek - ahogy a mi háziorvosaink -, tehát a tisztán privátokra nem. Azokra a pénzért váltható külön utasbiztosítás jó.
Egyébként mindenben osztom Eszter álláspontját.
Ha vége lesz a balatoni korcsolyaszezonnal járó melóimnak, frissítem a témáról szóló írást az Útikalauzban.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: Somogyiné Eszter | 2010-01-30 15:43:00Szia Anita!
Orvos vagyok(csecsemő- és gyermekgyógyász), van egy kis tapasztalatom a külföldiek ellátásában... :) Tudtommal a sürgősségi ellátást - életmentés, baleset, sürgős fogászati beavatkozás, stb... - minden papír nélkül is meg kell csinálniuk (az Unióban kötelesek ennek eleget tenni). Már csak a Hippokráteszi-eskünk miatt is... :))
A nem "sürgős", nem életmentő ellátást is elvégzik (pl. gyomorrontás, napszúrás, stb kezelése), ahhoz kell érvényes TAJ-szám, érvényes Európai Egészségbiztosítási kártya (vagy ehelyett van egy formanyomtatvány is, pontos nevét annak nem tudom). Ekkor nem kell fizetni. Ha ezt nem tudod felmutatni, akkor fizetni kell - de érdemes számlát kérni, mert Magyarországon a hozzátok legközelebbi Regionális Egészségügyi Pénztártól költség-visszatérítést lehet kérni.
A legegyszerűbb persze a fent említett Európai Egészségbiztosítási kártya kiváltása, amit szintén az OEP-től (országos Egészségügyi Pénztártól) lehet beszerezni. Jelenleg nem tudom, hogy mennyibe kerül - mindig változtatják az árakat mindenben :/ - de ahogy emlékszem, nem drága.
Tolo-ban amikor mi kint voltunk, 2 háziorvos is dolgozott. Külön gyermekorvost nem láttam kiírva... Szerencsére nem volt szükségünk rá (..megjegyzem, hogy a komplex orvosi táskám kivittem, injekciókkal, eszközökkel, és a kutya se szólt rám emiatt a határokon... A nem egészségügyis utazóknak is szoktam javasolni, hogy egy kis házipatikát vigyenek magukkal: láz- és fájdalomcsillapítót (pl. Algoflex, Kalmopyrin, stb), görcsoldót (No-Spa), hányáscsillapítót (B6-vitamin, Daedalon), hasmenésre széntablettát, allergiellenes szert (pl. Claritine tabl., Fenistil gél, Kalcium pezsgőtabletta), napégésre én a Panthenol spray-t szeretem. Az összes előbb felsorolt gyógyszer recept nélküli, pár száz forintba/doboz kerül. Ja, és ha van állandó gyógyszere valakinek, azt is vigye. Plusz némi gézt, ragtapaszt és egy lázmérőt. Az egész minden elfér egy kis nesszeszerben.)
Ha van még kérdésed, szívesen válaszolok.
Eszter Téma: Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo - 2007Név: Anita | 2010-01-30 14:46:00Szia azt szeretném meg kérdezni hogy ottani orvos bármilyen biztositást elfogad. Téma: Fónad Tibor: Sveti Vlas - újratöltve... - Bulgária - 2009Név: Szinjei Attila | 2010-01-30 11:38:00Üdvözlöm, nagyon hasznosak a leírásai. Mi az idén szeretnénk lemenni a tengerpartra, Debreceni indulással. A google térképe szerint is (mi is arra szeretnénk menni) Románián keresztül vezet a legrövidebb út. Viszont majdnem el kell menni a román tengerpartig, és a Negru Voda-nál lévő határon átmenni. Én térkép szerint találtam átkelőhelyet Giurgiu-Ruse településeknél, ami rövidebb utat jelentene, de a google nem engedi oda húzni az útvonalat. Ott nem lehet autóval átkelni? Téma: vidámpark Rómába ? !Név: Báhidszki Attila | 2010-01-30 05:39:00Szép napot !
Róma esetleg Róma vonzáskörébe keresek vidámparkot.
Sajnos nem találtam , segítséget előre is köszönöm Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Szilágyi Krisztián | 2010-01-29 17:31:00Ha lenne 2010-es légyszi küldj a krisztyian955@citromail.hu-ra Köszönöm előre is: Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2008-raNév: Szilágyi Krisztián | 2010-01-29 16:35:00Jónapot kivánok tudnál küldeni 2010-es török inváziós naptárt az email cimem:krisztyian955@citromail.hu Köszönöm előre is Téma: PeruNév: Horváth Géza | 2010-01-27 21:52:00Egy hír a sajtóból 2010. január 27-én
A Peru délkeleti részét sújtó heves esőzések miatt meghiúsult a Machu Picchun rekedt több mint 1900 turista légi úton történő kimentése.
A limai kormány - amely a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt hétfőn rendkívüli állapotot rendelt el a térségben - 4 rendőrségi és katonai, valamint 2 magán helikoptert mozgósított az inkák egykori utolsó fellegvára közelében várakozó európai, latin-amerikai és észak-amerikai turisták kimentésére. A rendkívüli időjárás miatt azonban mindössze 70 embert sikerült elszállítaniuk.
A turisták a Machu Picchu lábánál fekvő egyik faluban rekedtek, miután az odavezető magas hegyi vasútvonalat sziklaomlások rongálták meg és zárták el. A turisták állítólag 3-4 napra elegendő élelemmel rendelkeznek. Közben 7-re emelkedett a térséget sújtó természeti csapás áldozatainak száma, miután az Andok lejtőin életét vesztette egy argentin hegymászó és egy helyi idegenvezető. Téma: Dosztál Ferenc: Nyaralás Vourvourouban - Görögország - 2009Név: Száraz Bettina | 2010-01-27 16:53:00Üdvözlöm. Szeretném kérdezni,hogy a 36 euro szállásdíj 1napra értendő? Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Bors Endre | 2010-01-27 15:08:00Idén mi is Montenegrot választjuk.
Az útvonaltervező Bp-Sutomore távra 840 km-t és 10 óra 20 percet ír!!!??
Valóban ?
Az írásokból nekem úgy tűnik ez a tempó álomszerű.
kösz
Jó utat idénre mindenkinek Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2010-01-25 23:34:00Tisztelt Szenténé Vincze Melinda!
Nem vagyok jogász, sem közlekedési szakértő, válaszomat ennek megfelelően vegye figyelembe.
A közlekedési szabályok megsértésével kapcsolatos közigazgatási bírságról szóló rendelet egyértelműen rögzíti, hogy gépjármű üzemeltetőre a rendeletben meghatározott összegű közigazgatási bírságot kell kiszabni, ha a KRESZ egyes szabályait megsérti. Az érintett szabályok között van az, amelyik szerint az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül tilos megállni. A rendelet 4. sz. melléklete 30 ezer forint bírságot ír elő. Ugyanakkor az 1. paragrafus 3. pontja kimondja, hogy a "meghatározott bírságot kiszabó határozat méltányosságból történő módosításának, visszavonásának nincs helye."
Azt a leírtak szerint Ön sem vitatja, hogy megsértette az 5 méteres szabályt, így nincs más lehetőség, fizetni kell, mert behajtják.
Az egy másik kérdés, hogy mennyire normális ilyen szabályokat alkotni. De Önön az sem segítene, ha maga Kondorosi Ferenc, az "Új rend kormánybiztosa" ismerné be tévedését.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Szenténé Vincze Melinda | 2010-01-25 18:04:00Tisztelt Szerkesztők!
Segítséget kérnék! Most kaptam meg a határozatot közigazgatási bírság kiszabásáról melynek összege 30.000 Ft, melyet a járművel történő megállásra és várakozásra vonatkozó 40§ (5) bekezdés d) pont-ban foglalt előírását megszegve szabtak ki. Kérdésem: tudom-e csökkentetni a bírság mértékét ha csatolnék egy fényképet ami az adott kereszteződésnél bizonyítja, hogy nincs várakozni és megállni tilos tábla...(le van szedve a tábla a tartóoszlopról) továbbá a fent említett helyen boltok vannak, mely előtt elvileg kötelezően kell biztosítani a vevőknek parkolási lehetőséget! Ezen a helyen álltam meg de nem 5 m-re, hanem kb. 3m-re a kereszteződéstől!
Még van 8 napom a fellebezésre, kérem mielőbbi segítségüket vagy ötletüket! Köszönettel: Szenténé Vincze Melinda Téma: Pásztor Zoltán: Gran Canaria - Spanyolország - 2008Név: Szőke Krisztián | 2010-01-24 23:02:00Kedves Zoltán!
Nagyon tetszett az utibeszámolód. Mi tavaly nyáron jártunk Gran Canarián és csaknem azokat a helyeket kerestük fel autós kirándulások formájában, ahol ti is voltatok. Puerto de las Nieves tényleg nagyon szeles, mi is pont ezt tapasztaltuk, ennek ellenére nagyon hangulatos hely. A hegyek szintén csodálatosak és szépek, lélegzetelállító élmény végighaladni ezen a tájon. Az biztos, hogy szükségeltetik hozzá némi vezetői képesség, de a látvány mindenért kárpótol! Bár a tengerpart (Maspalomas és környéke) is nagyon csodálatos hely, mégis úgy gondolom, hogy sok szép dologról lemerad az, aki csak a tengerparton tölti a nyaralását. Volt szerencsém bejárni a Kanári-szigetek csaknem valamennyi tagját. Nem tudnám megmondani, melyik a legszebb. A maga nemében mindegyik gyönyörű és egyedi gyönygszem az Atlanti-óceánban. Tenerife és Gran Canaria azonban kétségtelenül viszi a pálmát. Nagyon jó volt tehát olvasni az írásodat és ezáltal egy kicsit nosztalgiázni. Téma: Fodor Lajos: Marrakech, Casa Lalla, Essaouira, Atlasz - Marokkó - 2006Név: ildikofülöp | 2010-01-21 10:57:00kedves Lajos!fantasztikus élmény lehetett Marokkó.2011-ben én is oda készülök.Igazán örülni tudnék néhány jótanácsnak. Téma: TunéziaNév: Szalai László | 2010-01-20 13:41:00Mi 2009 júniusában voltunk Tunéziában. Sousse városában egy 5*-os szállodában voltunk, félpanzión. Így volt a repülővel együtt kb 100e/fő.
Az étel a magyar gyomrunknak idegen :). Gyümölcsöt enni, csapvizet inni TILOS, ha csak nem szeretné az ember az ott lévő időt a wc-n tölteni.
Én személy szerint a 4 ill. 5*-os szállodákat ajánlom csak. Az 5*osban is voltak néha furcsa dolgok, bár lehet hogy én vagyok túl... :)
A programjaink során láttam ezeknél alacsonyabb osztályú szállodákat is. Itthon egy 3*-os felér egy ottani 5*-ossal.
Sok fizetős programon részt vettünk. Ajánlani tudom a Szahara túrát, de a szállásra, korán kelésre, rengeteg utazásra fel kell készülni. Az arab árusok elég furcsák, sok esetben már idegesítőek, levakarhatatlanok.
Már egy fél éve készül a fényképes beszámoló, talán lassacskán... Téma: Vedres Ferenc: Fehér szamarak Szárdországban - Szardínia - Olaszország - 2009Név: Petrei Emese | 2010-01-19 11:44:00Nagyon erdekes cikk, mivel kevesen tudjak a szigetnek ezt a magyar vonatkozasat ,miszerint itt elso vilaghaborus hadifoglyok raboskodtak.Gratulalok a szinvonalas beszamolohoz !
Petrei Emese Téma: Fajszi Bence: Önállóan felfedezni Tunéziát - 2004Név: Baltavári Tibor | 2010-01-17 20:58:00Szevasz, én bringát vittem és ott túrázgattam. Hammameti szállásról 50 km volt Zaghouan, én megtaláltam a "Víz templomát" a város felett a hegyen. Senki nem tudott eligazítania városban, a taxistól a rendőrig, de nem adtam fel, megkerestem. Nagyon impozáns és folyamatosan renoválják. Téma: Németh László: Szozopoli nyaralás isztambuli és erdélyi kitérővel - Bulgária, Törökország, Románia - 2008Név: luyzee | 2010-01-17 14:03:00:)
Jó írás! Szeretném viszont megtudni a szozopoli szállás pontos nevét, mely a képen szerepel.
köszönettel: LUjza Téma: Kiss Róbert: Autóval a Kecskemét-Novi Sad - Belgrád - Nis - Skopje - Katerini - Athén útvonalon - 2008Név: Magdi | 2010-01-15 22:46:00Szia Roberto !Imádlak ezért az utibeszámolóért.Mi is voltunk kocsival kint,mondhatom minden szavad "ült" .
Kérlek,ha másfelé mégy,akkor is írj beszámolót,mert tuti,hogy sok embernek segítesz vele!
Üdvözlettel Magdi Pilisről Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Harich Ágnes | 2010-01-13 01:56:00Tisztelt Árpád!
Németországban fogok élni az elkövetkezendő fél évben, viszont sajnos arra már nincsen időm, hogy itthon menjek fogorvoshoz...Az lenne a kérdésem, hogy igénybe vehetem a fogorvosi ellátásokat ott is, illetve milyen díjakkal kell számolnom?!
Válaszát előre is köszönöm,
üdvözlettel:
Ágnes Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Jurics Edit | 2010-01-11 13:28:00Kedves Erzsi!
Nem vagyok "Málta szakértő" de természetesen szívesen válaszok a Máltára vonatkozó kérdések közül, azokra amelyek Önt érdeklik, én pedig tudom rá a választ. Utazásaink során a nyelvtudás szempontjából mi könnyű helyzetben vagyunk, mert a férjem kiválóan beszél angolul, azt meg szinte mindenhol megértik. Az e-mail címemen elérhető vagyok. Téma: JapánNév: Dudy | 2010-01-10 17:07:00meg jo hogy valaki gondolt a kedvenc orszagomra :-)
koszonom annak aki ide feltette
^.^
kiraly az oldal Téma: Egyiptom - IzraelNév: Szabó Zoltán | 2010-01-07 21:23:00Egyiptomba (tengerpart pár nap), majd Izraelbe (Jeruzsálem mindenképp!) tervezek rövidebb utatfebruárban, ha a tetvezett mexikói nem jön össze. Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Mohl Gabi | 2010-01-06 21:22:00Gratulálunk, a beszámoló nagyon érdekes! Mi is jártunk itt és az élményeink hasonlóak. Nekünk Budva is nagyon tetszett, talán mert mi ott laktunk. Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Plóder Józsefné | 2010-01-06 18:57:00Kedves Edit !
Én 2002-ben jártam Máltán szervezett úton. Az összes fakultatív kiránduláson részt vettem. Most már tudom, hogy nem volt mindegyik a legjobb. Az idén szeptemberben a húgommal saját szervezésben megyek vissza Máltára, mert szerintem érdemes.Az érdekes az, hogy a magyar nyelven kívül semmilyen nyelvet nem beszélünk. Ettől én még sok helyre elmerészkedtem / Madeira, Tenerife /. Kaphatok néhány információt Öntől majd Máltáról ?
Köszönettel: Plóderné Erzsi Téma: Mohl Miklós: Montenegró utószezonban, 14 nap extrém élményekkel - 2009Név: Agócs Róbert | 2010-01-03 19:55:00Miklós!
Gratulálok az írásodhoz! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Béla Szlovákia | 2009-12-27 22:04:00A fizetőskapukra a tapasztalatom csak annyi.Kilenc éve járunk évi két alkalommal Horvátországba a első alkalmakkal az ember nem is figyelt fel rá,de később reklamálni is kellett.Ez főleg a kilépésnél van Zágráb előtt simán,ha nincs kunád becsapnak.Mi tapasztalatból hordunk haza magunknak annyi kunát ami a következő alkalomra biztosan elégséges lesz.Ilyen esetünk mégis csak annak ellenére 2009 júliusában előfordult Benkováci letérőnél amikor Biogradra utaztunk nyaralni.Itt nem maradt kunánk és euroval fizettünk simán becsapott volna 25 kunával.Reklamációt nem nagyon fogadnak el,de mivel tudom a nyelvet könnyen megmagyaráztam igazam amit rossz néven is vett.Érdekes dolog ezeken kivül semilyen más rossz tapasztalatom nincs a horvátokra,pedig Isztriától Makarszkáig nagyon helyen megfordultunk.2010-ben megyünk Tucsepire 11 napra majd Novi vinodolskira 9 napra ahová 10 év után térünk vissza újból.Minden egyes alkalommal sok jó és kellemes tapasztalatot szereztem már családommal és barátainkkal Horvátországról. Téma: MexikóNév: Szabó Zoltán | 2009-12-21 15:38:00Körvonalazódó, latin-amerikai vagy afrikai útra útitársat keresek. (Mexikó, illetve Tanzania érdekel, 2-4 hétre). ÚTITÁRSAT keresek, (bárki szóba jöhet), nem szexpartert. (főleg nem homoszexuáliast - elnézést!)
Mindenki önköltséges alapon utazik. Útitervet közösen előre egyeztetjük.
A közös utazás biztonságosabb, kellemesebb és olcsóbb.
Időpont: Január legvége, Február. Téma: Vidinszkiné Kazinczi Ibolya: Nea Potidea - Görögország - Szép út kellemetlenségekkel - 2006Név: Brigi | 2009-12-20 13:32:00Most találtuk az egyik utazási iroda katalógusában Potediát és a Golden Beach apartmant. A kép alapján tetszik mindenkinek, de szeretném felvenni a kapcsolatot Ibolyával hogy egy- két dolgot megkérdezhesssek tőle. Téma: zh EEK Az utolsó harmadban vagyunk az Európai Egészségbiztosítási KártyávalNév: a szerkesztő | 2009-12-18 22:16:00Kedves László!
Nagyon örülök a kérdésnek, mert emiatt kiderült előttem, hogy hatalmas változások vannak az Európai Egészségbiztosítási Kártyával kapcsolatos szabályokban. A legfontosabb, hogy 36 hónapra nőtt a kártya érvényessége!
Az órákig való várakozásra sincs szükség, mert akár e-mailben is "meg lehet rendelni". Pontosították a használati lehetőséget is, most már nem beszélnek csak a "sürgősségi ellátásról".
A két ünnep között talán lesz időm frissíteni a kártyáról szóló oldalt.
Békés karácsonyt!
Győrffy Árpád Téma: zh EEK Az utolsó harmadban vagyunk az Európai Egészségbiztosítási KártyávalNév: Fazakas László | 2009-12-17 05:12:00Na persze, hogy seholse vagyunk.
Lejáróban volt a még tavaly kiváltott egsézségbiztosítási kártyám, így aztán elmentem újat kérni az Egészségbiztosítási Pénztár illetékes hivatalába. Ott viszont iszonyatos tömeg, a szokásos hivatali lassúság, őrákig való várakozás. Úgy voltam vele, nekem erre nincs időm.
Már eleve abszurd, hogy évenként kell megújítani és bár semmibe sem kerül, a megszerzése kész kanosszajárás. Miért nem lehet évente mindenkinek nevére szólóan kipostázni, ha már annyira jó dolog? Egyszer a fogorvosnál tőlem simán elfogadták és azért mégiscsak komolyabb kinézete van, mint a TAJ kártya hervadtan papiros változatának. Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész - Franciaország - 2005 és 2008Név: a szerkesztő | 2009-12-14 16:45:00Tisztelt Andris!
Szívesen szólítanám pontosabban is, ha lehetőséget ad rá, ahogy itt nálunk szokás.
Mint szerkesztőt, engem is közvetlenül érint a hozzászólása. Az érdemek természetesen a szerzőé, az esetleges hibákért én is felelek. Igaz, most úgy érzem, hogy sem a szerző, sem én nem követtünk el hibát azzal, hogy a néger szó többször is szerepel a szövegben. Úgy gondolom, hogy egy teljesen normális, tisztességes szóról van szó, ahogy ugyanilyen a magyar, a cigány, a roma, a német, az orosz is. Az esetleges negatív hangzást a használat, a szövegkörnyezet adja hozzá. Itt ilyenről szó sincs. Persze, vannak szavak, amiket eleve sértésre találtak ki, de sem a néger, sem a felsoroltak nem tartoznak ebbe a körbe.
Tudom, egyes országokban, úgymond politikai korrektség okán egyes szavakat száműztek a közbeszédből. Mivel helyette használnak másokat - esetleg ugyanolyan pejoratív éllel, ahogy a kitiltott szót nem szeretnék -, szerintem nincs valódi jelentősége ennek a gyakorlatnak. Legfeljebb demonstrációs célra jó, hogy mutatni tudjam, én "PC" vagyok. Aki valóban "PC", annak nincs szüksége arra, hogy ezzel demonstráljon.
Bízom benne, hogy nálunk nem ver gyökeret ebben az amerikai gyakorlat. Ha mégis így lesz, nem tudom, hogyan mesélem például el azt, hogy holnap romakarácsonyra vagyok hivatalos, ahol többek között fellépnek a "devecseri cigány purdék". Ennyi "politikai inkorrektséget" Amerikában nem nagyon engednének meg a meghívót fogalmazó cigányoknak.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész - Franciaország - 2005 és 2008Név: Andris | 2009-12-14 15:32:00Tisztelet!
Nagyon jó a leírás, sokat segíthet azoknak akik Párizst szeretnék megnézni, de a hatalmas városban hírtelen nem tudják merre indúljanak.
A képek is kedvcsinálóak egy Párizsi túrára.
Egyetlen apró dolog szúrt szemet az amúgy télyleg nagyon remek útleírásban. Kétszer találkoztam a néger szócskával. Biztos vagyok benne hogy nem negatív szándékkal írta!!!
A feketék erre nagyon érzékenyek.
Az útleírás tényleg hasznos!
Tengermély tisztelettel!
Téma: Hollós Tamás: Stockholm - Svédország - 2007Név: Klara | 2009-12-11 18:43:00Beleolvastam az írásodba. Nagyon bevállalósok vagytok... Augusztusban én is voltam Stockholmban, és igen még a buszsofőr is tud angolul! ;) Téma: EgyiptomNév: belovaimaria | 2009-12-10 18:54:00Szép napot! Úgy tudom, van kifejezetten Hurghada klubb. Szeretnék többet tudni róluk, velük együtt utazni. Ebben kérem a segitséget, köszönettel. Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Szalai Júlia | 2009-12-09 16:07:00Szia Éva!
Nagyon örültem, hogy rábukkantam a beszámolódra.
Februárban mi is utazunk Peruba,és nagy segítség lenne a perui-magyar fiú elérhetősége. Gratulálok a sok hasznos információt tartalmazó írásodhoz.
Üdv Júlia Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: zsolt gal | 2009-12-05 21:42:00szia,
én is köszönöm a részletes beszámolót, 8-án utazom, úgyhogy pont jókor jött.
zsolt
Téma: Martinovics Tibor: Közel Afrikához - Szicília - Olaszország - 2007Név: Ágnes | 2009-12-04 20:24:00Az útleirástól és a képektől további kedvet kaptam odautazni. Remélem tavasszal sikerül 1 hétre, nem szervezetten, összekötve 1 hét Máltával.Köszönöm Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2009-12-04 13:41:00A nagyobb biztosítóknál, de akár a postán vagy utazási irodákban is meg lehet kötni. Része az utasbiztosításnak. Persze, a részletekre érdemes figyelni.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Csink László | 2009-12-04 12:03:00Azt szeretném megkérdezni, tudja-e valaki, hogy hogyan lehet egészségbiztosítást kötni itthon, ha Bolíviába szeretnék utazni? Téma: Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné,Név: Perger József | 2009-12-03 17:16:00Kedves Hozzászólók!
Köszönöm a dicsérő szavakat, megvallom jól esnek.
Remélem hasznos információkkal, tapasztalatokkal szolgálok azoknak, akik a mi általunk is bejárt tájakra készülnek.
Cenzúra alatt van az idei olasz utunkról készült beszámolóm (feleségem a cenzorom).
Remélhetőleg ez az anyag is hamarosan fent lesz az oldalon.
Előzetesként csak annyit, ez még hosszabb lesz.
Üdvözlettel: Perger József Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Magyar Tibor | 2009-12-03 09:01:00Remek beszámoló, fontos adatokkal és kiváló képekkel.
Üdvözlettel: Magyar Tibor Téma: Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné,Név: Magyar Tibor | 2009-12-03 08:47:00Kedves Perger Úr!
Ilyen remek útleírást és élménybeszámolót régen olvastam.Minden fontos téma és esemény szerepel benne, remek fotókkal tarkítva. Csak gratulálni tudok hozzá.
Üdvözlettel: Magyar Tibor Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Jurics Edit | 2009-12-02 08:27:00Kedves Ibolya!
Valóban ez a tervünk, sőt Vallettát is is szeretnénk bebarangolni az idegenvezető esernyője nélkül. Én is egyetértek azzal, amit valahol talán ezen a lapon olvastam, hogy egy táj, egy ország az első út alkalmával "megszólít", de csak a második, harmadik alkalommal tudunk "elbeszélgetni". Köszönöm a hozzászólást. Jurics Edit Téma: Jurics Edit: Málta, te érdes! - 2009Név: Vedresné Nagy Ibolya | 2009-12-01 17:25:00Feltétlenül menjetek vissza tavasszal, és Gozora is menjetek át! Nem fogjátok megbánni! Téma: Kovács Gyula: Kirándulás a Meseparkba - Rust, St. Margarethen - Ausztria - 2007Név: a szerkesztő | 2009-11-27 00:01:00A szentmargitbányai mesepark - az írás elején lévő linkkel elérhető oldaluk szerint - 2009-ben április 4-től október 26-ig tart nyitva.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Kovács Gyula: Kirándulás a Meseparkba - Rust, St. Margarethen - Ausztria - 2007Név: Pankotai Éva | 2009-11-26 23:48:00A mesepark (vidámpark) nyitva tartására lennék kíváncsi, a következő időpontban: 2009. 12. 04-09-ig.
Várom válaszukat.
Üdv': Pankotai Éva Téma: Agócs Róbert: Három hét hátizsákkal Dél-Kelet-Ázsia varázslatos helyein - Thaiföld, Laosz, Malajzia, Szingapúr, Indonézia - 2009Név: a szerkesztő | 2009-11-26 23:08:00próba Téma: Agócs Róbert: Három hét hátizsákkal Dél-Kelet-Ázsia varázslatos helyein - Thaiföld, Laosz, Malajzia, Szingapúr, Indonézia - 2009Név: Zsuzsi | 2009-11-18 21:15:00Kedves Robi!
Gratulálok hozzá! Alapos, kirészletezett, szép munka! Minden, ami egy önálló utazáshoz szükséges.
Üdw: Zsuzsi
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Komáromi Erika | 2009-11-15 20:18:00Kedves Árpád!
2010-juliusában Dubrovnikba utazunk. Sokat halottam, hogy a parkolás nagyon nehéz. Tudna ötletet adni, hogy hol van lehetőség ingyenes parkolásra vagy információ a parkolási lehetőségekről?
Előre is köszönöm!
Erika Téma: Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre - Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo - Peru - 2009Név: Péter | 2009-11-11 14:48:00Hello
Nagy örömmel olvastam utiélményeiteket és gratulálok a szép kápekhez.
Most tervezgetem a jövőévi utunkat április- májusban.
Olvastam,hogy van egy magyar származásu utazás szervező ha lehetséges az elérhetősége érdekelne ( nem beszélek csak németül illetve kapisgálom az angolt )
Nagy segítség lenne
üdv és sok szép utazást
Péter Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Zsuzsa | 2009-11-04 18:45:00Mi tapasztalatunk is hasonló Szerbiában nem igen lehet megszállni.Az utolsó korrekt szállás Röszkénél a határ előtt a pálya mellett van egy apartman. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkeszto | 2009-11-02 21:27:00Tisztelt Ujváry Éva!
Sajnos csak most tudok reagálni kérdésére. Ha jól értem szabálysértési bírsággal sújtották.
Én igazán nem csodálkozok a rendőrök - illetve a szabálysértési ügyintéző - fellépésén, mert az elmúlt években sokan használtak egyrendszámos autót, hogy a kamerák felvételein ne tudják azonosítani őket. Ilyen ügyekben nehéz lehet eldönteni, hogy kinek esett le direkt a rendszáma, vagy ki az, akinek magától leesett. Az sem ösztönözhette őket visszafogott büntetésre, hogy Ön bevallotta, már egy napja így jár a kocsival.
Én azt javaslom, tegyen egy kísérletet, adjon be kifogást a határozat ellen. Ha más nem, talán az összegen csökkenteni tud. Persze, erre csak akkor van lehetőség, ha még nem járt le a 8 nap a határozat átvétele óta.
A jövőre nézve pedig azt javaslom - ha ismét leesne a rendszámtábla -, mondja azt, hogy öt perce történt.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről
88. § (1) A pénzbírság kiszabását, a járművezetéstől eltiltást, az elkobzást, a figyelmeztetést, a kitiltást megállapító határozattal szemben az eljárás alá vont személy, törvényes képviselője vagy védője .. a marasztaló határozatot hozó szabálysértési hatóságnál a határozat közlésétől számított nyolc napon belül kifogást nyújthat be.
(2) A kifogásban elő kell adni annak okát és célját. Az ok téves megjelölése vagy hiánya miatt a kifogás érdemi elbírálását nem lehet megtagadni.
(3) A kifogásban új tényt is lehet állítani, és új bizonyítékra is lehet hivatkozni.
89. § (1) A kifogás alapján a szabálysértési hatóság a határozatát visszavonhatja, vagy - a kifogást tevő javára - módosíthatja.
(2) Amennyiben a szabálysértési hatóság a kifogással támadott határozatát nem módosítja, illetőleg nem vonja vissza, továbbá az eljárás alá vont személy javára módosított határozat ellen ismételten kifogást terjesztenek elő, az iratokat a szabálysértési hatóság az illetékes helyi bírósághoz teszi át.
90. § (1) Az elkésett vagy nem a jogosult által előterjesztett kifogást a szabálysértési hatóság elutasítja. E határozattal szemben a közléstől számított három napon belül az illetékes ügyészségen panaszt lehet előterjeszteni. A panaszt a 86. § (4) bekezdésében foglaltak szerint kell elbírálni.
(2) A szabálysértési hatóság a kifogás beérkezését követő nyolc napon belül - amennyiben a kifogás érvényes és nem kerül sor a 89. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazására - az iratokat a további eljárás lefolytatása céljából megküldi az illetékes helyi bíróságnak.
(3) Ha a kifogást a jogosult visszavonta, a visszavonásnak a szabálysértési hatósághoz érkezése napján a határozat jogerőssé válik.
Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Ujváry Éva | 2009-10-28 17:32:00Tisztelt Szerkesztő/ség/!
Leesett az első rendszámtáblám,amit betettem az autómba, hogy majd valahol felszereltetem. Másnap megállítottak a rendőrök,hogy nincs rendszámtábla, hol van, mikor esett le.. Megmutattam, hogy megvan...ennek ellenére feljelentettek és most jött meg a határozat, hogy fizessek 30ezer ft-ot.
A kérdésem, hogy jogos-e a feljelentés és a megítélt összeg?
Köszönettel: Ujváry Éva Téma: Horvátország - hajózásNév: a szerkesztő | 2009-10-23 21:49:00Tisztelt Molnár Gábor!
Ilyen mélységben nincs iformációnk a horvát hajózási szabályokról. Javaslom, a kérdéssel forduljon a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti irodájához - info@htz.hu
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Horvátország - hajózásNév: Molnár Gábor | 2009-10-23 16:41:00T.Cím
Szeretném tudni, hogy a horvát zászló alatt futó hajóra is vonatkozik a kétszeres létszám plussz 30 % utaslista korlátozás.
Segítségüket előre is köszönve
Üdv. Molnár Gábor Téma: Hollós Tamás: Stockholm - Svédország - 2007Név: F. Bálint Enrico | 2009-10-12 00:13:00Tamás,
Iza után szeretném én is megjegyezni, hogy a beszámolód nagyon élvezetes volt. Én Borås-ba utazom novemberben, s egyre csak felkeltette az érdeklődésem Svédország más területe is az olvasottak alapján!
Hasonlóan, csak jókat kívánhatok, örülök, hogy vannak még kortársaim, akik szívesebben költenek élményre, mint valami masinára! Téma: zh EEK - Uniós kampány a Európai Egészség-biztosítási Kártya használatának elterjesztéséértNév: a szerkesztő | 2009-10-10 10:17:00Kedves Teréz!
Én úgy tudom, hogy alapból mindenkinek ott jár az egészségügyi ellátás, ahol ahhoz jogviszonyt szerez. Például munkavállalóként fizetnek utána a járulékot. Ha magyar TAJ kártyája van, akkor Magyarországon biztosan jogosult az ellátásra. Ha Szlovéniában telepszik le, attól még ott valószínűleg nem lesz automatikusan jogosultsága az ellátásra akkor sem, ha férjhez megy - ahogy ez nálunk sem elég egy munkaképes felnőttnek. Ha a szlovéniai lakás mellett továbbra is Magyarországon dolgozik, akkor itt kiválthatja az EEK-t, és baleset, betegség esetén használhatja a szlovéniai ellátást vele. Ugyanakkor hosszú távra tervezett kezeléseket - tehát például nem azonnal szükséges operációkat - valószínűleg csak Magyarországon vehet igénybe még egy ideig.
Javaslom, olvassa el még a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=584 oldalon található információkat is.
Mindenképpen keresse meg levélben - oep@oep.hu - az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat. Ha gyermeket terveznek mostanában, akkor főleg hasznos lenne mielőbb tisztázni az ügyet mindkét országban. Legyen kitartó, mert a hivatalnokok is csak most ismerkednek ezekkel a dolgokkal. Sokszor jelentős anyagi kihatása lehet annak, hogy végül miben maradnak. (Például jelentős eltérés lehet aközött, hogy melyik ország mekkora terhes és gyermekágyi segélyt ad - ha van még ilyen egyáltalán.)
Én nem vagyok szakértője ezeknek az ügyeknek, csak így gondolom logikusnak. Mivel lehet, hogy a valóságban egészen másként van, mindenképpen tájékozódjon az illetékes hivataloknál. Örülnék, ha megírná majd az eredményt, hogy a hasonló helyzetbe kerülőknek egyszerűbbé váljon az élete.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: zh EEK - Uniós kampány a Európai Egészség-biztosítási Kártya használatának elterjesztéséértNév: K.B.Teréz | 2009-10-10 09:48:00Szeretném megkérdezni,hogy én külföldön(Szlovéniában)élek Magy.o. dolgozom,magyar lakcimmel,magyar állampolgárként,ha szlovén állandó lakcímre jelentkeznék be,minden további nélkül még igénybe vehetném a magyar eü.szolgáltatást? TAJ kártyám van,Eu kártyám még nincs.Vagy ilyen esetben mi a teendő,mert külföldre mentem férjhez? Téma: TunéziaNév: Csiszár Erzsébet | 2009-10-09 13:02:00Ha valaki volt Tunéziában az ismertető körúton, kérem írjon róla? Milyen volt? És a 2* szálloda?
Mire számítsunk?
Köszi elzi21 Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2009-10-08 22:49:00Heló Amadé!
Sajnos nem ismerem a Renault Trafic műszaki paramétereit, csak sejtem, miről van szó. Attól tartok, hogy III. kategória.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Halász Amadé | 2009-10-08 16:40:00Nagyon hasznos leírás! :)
A kérdésem az lenne, hogy egy új fajta renault trafic kisteherautóra melyik autópálya kategória lesz érvényes, mert számomra nem egyértelmű.
Köszönöm a választ előre is!
Üdv:Amadé Téma: Hajnal Sándor: Stavros- Szerbián, Macedónián át Görögországba - 2005Név: Szászné Szilvi | 2009-10-08 08:15:00 Kedves Olvasók és utazást kedvelők! Szeretnék jövőre Stavros-tól kb. 15 kilométerre, délre található Olimpias falu nyaralni menni.Kérlek benneteket küldjetek nekem infót a helyről,szálláslehetőségről és melyik utazási irodán keresztül lehet menni. Köszi előre is. Szilvi Téma: Fónad Tibor: Sveti Vlas - újratöltve... - Bulgária - 2009Név: Fónad Tibor | 2009-10-05 05:25:00Így igaz. Szófiában dolgozó kollegám is megerősítette, hogy kötelező a matrica. Nekünk idén szerencsénk volt... Téma: Denke Gergely: Két németországi utazás - 2006Név: Margai Kálmánné | 2009-10-05 01:30:00Minden,így igaz.Nagyon szép vidék.Németország ismeretlen szépség a magyaroknak. Mi a Vállalkozók Szövetségével jártunk itt és nagyon jól éreztük magunkat. Téma: Fónad Tibor: Sveti Vlas - újratöltve... - Bulgária - 2009Név: A. Endre | 2009-10-04 16:06:00Tisztelt Tibor!
Érdeklődéssel olvastam beszámolóját (mindkettőt).
Csak annyit tennék hozzá, hogy az 5 eurós úthasználati díj továbbra is kötelező, melynek legkisebb címlete a 7-napos.
A határon már nem foglalkoznak vele, nincs kapacitás, ami abból is látszik, hogy sok az elhagyott, használaton kívüli fülke és a kiszáradt fertőtlenítő árok (melyek partjain - vigyázat - egy jól megpakolt autóval jó nagyot lehet koppanni).
A matricát Pl. benzinkutaknál lehet kapni és ki kell ragasztani a szélvédőre.
Az más kérdés, hogy nemigen ellenőrzik.
Tisztelettel! Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Csernák András | 2009-10-02 23:04:00Az utazási irodák ajánlatai között válogattam. Felállítottam egy limitet. Jelen esetben 60 Euro/kétágyas szoba volt. a szállodák honlapján utána megnéztem a környezetüket, elhelyezkedésüket, áraikat, szolgáltatásaikat. Kb. 5 maradt fenn a rostán és közülük választottam egyet. Az előszezonban 50 euro volt a kétágyas szoba, főszezonban 70 Euro. Ez a hely egy nagyon jó választásnak bizonyult. Téma: Csernák András: Olympic Beach, Waterland, Olympos, Meteorák - Görögország - 2009Név: Csilla | 2009-10-02 15:04:00Szia!
Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan választottátok a szállást, és hogy mennyibe került.
Előre is köszönöm! Téma: Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné,Név: Kovácsné H. Andrea | 2009-09-30 15:35:00Tisztelt Pergel Úr !
Köszönöm a beszámolóját, gyönyörűek a képek!!!
Üdvözlettel:
Kovácsné Andi Téma: 2 Szerkesztési szabályok, adatkezelési szabályokNév: Neidenbach Ákos | 2009-09-28 11:25:00Kedves Barátom!
Tájékoztatlak, hogy egy a közelmúltban saját szerzői kiadásomban megjelent művel sikerült emléket állítani a Felvidék kiemelkedő hegymászó és Tátra-kutató egyéniségének Grósz Alfrédnek. A könyv címe „Tátránk tudós polihisztora GRÓSZ ALFRÉD”. Az 1143 oldalas dokumentum gyűjtemény két kötetben összefoglalja a professzor birtokomban lévő hagyatéki anyagának legnagyobb részét. Megtalálható benne a Szlovák Tudományos Akadémia felkérésére írt tanulmánya a Tátráról és a Kárpátegyesület történetéről, amely Németországban Die Hohe Tatra címen könyv formájában is megjelent (1961). A Mengusz-album kézírásával és nagyszerű rajzaival. Mászásai, mászóút vázlatai és leírásai. Kapcsolódó anyagként tartalmazza Komarnicki Gyulával, Puskás Arnoval, Bucsek Henrikkel, Tálos Zoltánnal és másokkal folytatott levelezéseit és azok összefüggéseit, Grósz Alfréd naplóit, bátyja Grósz Ernő és Hefty Gyula Andor naplórészleteit, Hajts Béla túranapló részleteit. A fotóanyagban saját kiváló tátrai felvételei mellett, Divald Károly, Ida von Holbein, Mieczislaw Karlowicz, Janus Chmielowski és mások felvételeit. Számtalan jeles személyiség portréját. Továbbá néhány érdekes régi metszettel együtt Thomas Ender és S. Hourtel reprodukcióit, Csepcsányi Tibor, Skolil Vilmos rajzait. Megtalálható még kutatási anyagai, tanulmányai és dolgozatai, újságcikkei, tátrai előadásainak vázlata, anekdota gyűjteménye, mászásainak jegyzéke, sajátkezű életrajza. A könyv a tátrai földrajzi és személynevek, fontosabb történeti események alapvető forrása. Az olvasó számára, a bőséges anyagban való eligazodást a Tartalomjegyzék-en kívül az Illusztrációk jegyzéke és egy hatalmas, több mint 4000 tételt tartalmazó Névmutató is segíti. A számozott és a szerző által aláírt mű ára 6.000.- Ft.
Neidenbach Ákos
Téma: bosznia hercegovina-dubrovnyikNév: a szerkesztő | 2009-09-25 08:54:00Kedves Papp Laci!
Remélem, még időben írok. A hivatalos egyezmények szerint mindkét országba elég a személyi. Ha gondod van, a szarajevói konzuli hivataltól kérhetsz segítséget. Sarajevo, Splitska u. 2.. Előhívó: 00387-33 Telefon: 00-387-33-238-512, 00-387-33-238-513.
Jó utat és várjuk a tapasztalatokat, élményeket!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: bosznia hercegovina-dubrovnyikNév: papp laci | 2009-09-24 10:31:00Sziasztok.
Pénteken indulnank Szarajevo Mostar irányába,Dubrovnyik céllal. Kérdezem Horvát _Bosnyak határon elegendö a személyi?/kartya/
Köszönöm:Papp L Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-09-22 09:04:00Kedves István!
Kösz a kutakodás! Ez már valóban biztosabbnak tűnik az eddigi információknál.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Lopar-BaskaNév: Rónaszéki István | 2009-09-22 08:47:00Kedves Árpi!
Nem volt egyszerű használható infót találni róla, lehetséges, hogy vissza akarják fejleszteni, hiszen 2006 ban hosszabb terminusban és gyakrabban közlekedett. Lopár irányába semmiképp nem ajánlanám, mert a ritka járatra pontosan érkezni szinte lehetetlen. Az esetleges visszauti alternatíváról s az aktuális menetrendről, árról a lopári nyaralás idejében helyi infót már könnyebb a helyszínen találni. Most ezt találtam: http://www.rab-croatia.com/travel/ferry_hr.htm Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-09-21 06:32:00Kedves István!
Arra kérlek, pontosítsd a válaszodat, írd meg, van-e konkrét információd a komp idei, azon belül szeptemberi közlekedéséről.
Egyes útvonaltervező programokban én is találkoztam vele, sőt egy kisebb hajóstársaság útirányainak a felsorolásában is szerepelt. Ugyanakkor a konkrét menetrendre mutató link alól hiányzott a megcélzott pdf-állomány. Erre egyik válasz az lehet, hogy éppen nincs ilyen járat.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Rónaszéki István | 2009-09-19 11:06:00Bár már késő a válasz a Lopar-Baska kompjárattal kapcsolatban, -de létezik, 2006.ban igénybevettük. Húzós az ára és csak 2 óránként jár, nem versenyképes a Jablanac-i átkeléssel, s hozzájön még a KRK hídpénze is. Azért vettük igénybe, hogy ketten biciklit szállítva, Baska és KRK városa közt túrázzunk, s megnézzük e két várost. A hajóút közel 2 órás a börtön szigetek közelében vezet. Szép volt, s visszafelé egy hirtelen kitört vihar miatt izgalmas is. Szlovák és szlovén bringásokkall találkoztunk, akik szintén a Krk hídon át s ezzzel a komppal jöttek Loparba. Nekik jobb volt, mert rövidebb, s kis forgalmu utakon jártak. A jókora dombok miatt azonban ők is jókat szenvedtek.
Idei autópálya tapasztalat: (Posedarjeig voltunk s Pag városban töltöttünk egy hetet) a Zágráb Goricsány közti 36 kunás szakaszt kp fizettük, o/v előre kiszámolva, gyorsabb, s nem vágnak át. Letéréskor Posedarjénál senki sem állt elöttünk, káryával fizettünk, visszafelé Lucskónál szintén.
Lucskó elött idejében érdemes jobbra tartani, s letérni a bankkártyások elkülönitett pályájára. Később már záróvonal,s korlát miatt lehetetlen. A letérétől a kp fizetők sorai már álltak (kb 2 km, mi pedig akadálytalanul gördültünk a kapuk csatornájáig) Kb 15.en álltak elöttünk, s ha nincs a sorunkban két helyi rendszámú sofőr, egyik kp.vel akart mégis fizetni, a másiknak fedezetlen volt a kártyája,de igy sem tartott 15 percnél tovább.
Egyébként minden olyan bankkártyát elfogadnak, mint itthon, s középárfolyamon számolták el, azaz olcsóbb is volt, mint váltott Kunával fizetni.
Pagról: a kopárságai miatt először megijedtünk, de napról naora jobban megszerettük, úgyhogy ide még vissaztérünk. Téma: Horvátország - hajózásNév: Dobosy Sándor | 2009-09-12 20:29:00Tisztelt Cim!
Van egy 3,5m hosszú Challenger tipusú gumicsónakom, amin egy 4 lóerős motort használok. Szeretném megtudni, Horvátországban kell-e hozzá engedély, jogositvány és milyen feltételekkel használhatom!????????
Segitségüket előre is köszönöm!
Dobosy Sándor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-09-09 21:14:00Kedves Pataki Zsuzsa!
Én nem találtam kompot Lopár és Krk között. Lopárra is csak a Jablanac-Misnjak között járót.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: digó | 2009-09-09 20:59:00Sziasztok.
Akit érdekel én most jöttem meg Paraliárol és és megerösitem azt hogy nem kérnek semilyen utasbiztositást a határon a gk.-val utazoktol Tompánál forgalmit ,Macedoniában meg zöld kártyát az auto biztositásárol, a Dizel ára szerbiában 93,10 a benzin 105 dinár macedonok a dizelt 48-ért a benzint 62,50-ért adják és lehet kártyára is fizetni de érdemesseb a határon euroért váltani mert ugy jobban lehet kijönni mert a magyar bankok elég sz...l váltják a dinárokat,több helyen mérnek és rögtön kassa is ott van és a szerbeknél egy sunyi audi A6 fekete lesötétitett ablaku autovak poroszkálnak és szinte belehajtanak a szabálytalanságban mert rajtad áll és te nyomod neki a 90-es táblánál és ha többel mész hogy lerázd akkor már be is mért és mindjárt kassza az alap bünti 3000 dinár.
ha valakinek kérdése van szivessen válaszolok.
üdv mindenkinek Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pataki Istvánné | 2009-09-09 19:19:00Kedves Györffy Árpád!
Mi vasárnap(13.-án)megyünk Lopárba. Azt szeretném megtudni, hogy Lopár és Krk sziget között közlekedik-e a komp,és mennyibe kerül.? Arra gondoltam,hogy hazafelé Baska-nak jönnénk. Nem tudom mi az Ön véleménye.Lehetséges lenne ezt az utvonalat választani?? Segitségét elöre is megköszönve.
Üdvözlettel: Pataki Zsuzsa Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Gergely | 2009-09-09 08:19:00Azt mondjátok meg nekem hogy a kártyás fizetős kapukon milyen kártyát fogadnak el (Visa eurocard mastercard esetleg dombornyomásos ?) sürgős lenne Bigdaddy23@freemail.hu előre is köszi Nekem sima Otp Visa kártyám van remélem működni fog. Téma: MontenegróNév: Kovács István | 2009-09-08 16:48:00Montenegro gyönyörű. és viszonylag olcsó ország. 6 Eurótól tudsz 1 főre kapni szobát, és egyedül is 6 Eu, kettőnek 12. A Durmitor Nemzeti Park csodálatos. Szállodai szoba reggelivel 15 Eu/fő. A kanyonok is kihagyhatatlanok ( Tara, Piva stb.) Viszont egy esti, magányos tengerparti séta során megszabadítottak kb. 200 Eu-tól. Kivették a pénztárcámból úgy, hogy észre sem vettem. A pénztárca megmaradt a farzsebemben.( Volt bennem 2 korsó sör ! ) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-09-07 19:49:00Kedves Kiss Sándor!
Horvátországban, de máshol is érvényes az a szabály, hogy ha valaki 24 óránál tovább tartózkodik az adott országban, akkor be kell jelentkeznie a rendőrségen. Erre nincs szükség akkor, ha kereskedelmi szálláshelyen - vagy hivatalosan működő magánszállásadónál - száll meg, mert akkor a szállásadó intézi az ügyet.
Ha a rendőr számonkéri a bejelentkezést, valahogy bizonyítania kell, hogy Ön már 24 órája az országban van. Személyi igazolványos - pecsételés nélküli - belépésnél ehhez az kell, hogy legalább már másodszorra igazoltassák és az elsőnek nyoma maradjon. Szerintem.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
LAnitának
A menetrend szerint október 7-én közlekedik a komp.
H.Ildikónak
Amit tudok az érintett útvonalakról, azt a fenti írásban összefoglaltam. Arra nincs lehetőségem, hogy mindenkinek külön útvonaljavaslatot készítsek
Téma: Huszár Krisztián: A zenekarom nagy kalandja Délkelet-Ázsiában - Thaiföld- Malajzia - Szingapúr - Indonézia - 2004 - Név: Szilágyi Krisztina | 2009-09-07 18:31:00Nagyon köszi a részletes, izgalmas, mozgalmas, plasztikus és nem utolsósorban vicces beszámolót!!! Igazán jól szórakoztam rajta és rengeteg hasznos információval gazdagodtam!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kiss Sándor | 2009-09-07 18:21:00Sándor/E-mail:#izbegi@gmail.com
Kedves Görffy Árpád
Kérném ha tud ,segitsen a következő kérdésben
Kérdezhetik e hogy hol töltöttem el Horvátországi éjszakáimat/hid alatt,kempingben,lakóautóban egy parkolóban vagy bárhol,nem egy hivatalos szálláshelyen? Köszönöm a szivességét Üdv Sándor
2009 09 07. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ildiko | 2009-09-07 09:05:00Kedves Árpád!
Tudna nekem javasolni egy optimális útvonalat, illetve tudna kalkulálni autópálya díjat a Letenye-Plitvicei tavak-Pula útvonalra? (szeptember 19-én, bár nem tudom, hogy van-e jelentősége...)
Nagyon köszönöm!
H.Ildikó
Téma: Bialkó-Hermán László Gergő: Edinburgh - SkóciaNév: Soós Kitti | 2009-09-05 15:41:00Kedves Gergő!
Hosszas vadászat után bukkantam rá a Skót élményeidre.Nagyon tetszett.Vágyat érzek hogy kimenjek oda én is dolgozni kicsit.
Az olvasottak alapján nagyon szimpatikus lett a város ahol jártál.Nagy élmény lehetett.tök jó neked!
Üdvözlettel : Kitti Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: L.Anita | 2009-09-04 18:47:00Kedves Árpád!
Nagyon köszönöm a válaszát... rákattintottam a linkre, de nem igazán értem... Mi okt. 4-9 ig leszünk Umagban! Sajnos nem igazán ismerem az angol nyelvet, ezért szeretném segítségét kérni újra! Rákattintottam a linkre és a dátum kiválasztásnál (Okt. 5-8 mindegy lenne melyik nap)... nem hoz be időpontot! Lehetséges, hogy akkor már nem mennek hajók? Ugye nem! Mert már nagyon beleéltem magam!
Valamint szeretném még megkérdezni, hogy Umagba, vagyis a Savudrijska-ba (egy üdülőfaluba) megyünk, mit javasol, melyik útvonal lenne a legkedvezőbb számunkra?
Igazán jó ez az oldal... köszönet érte!
Szép estét!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-09-03 20:02:00Anitának az Umag-velence hajóútról
Én ilyen járatot nem találtam, de a közeli Porec-ből megy hajó - igaz, nem minden nap. Két hete Gábor hasonló kérdésre javasolta Adriennek az alábbi linket:
https://priclub.directferries.com/ferry/secure/1_booking_details.aspx?stdc=DF10E&orid=778-777&rrid=777-778&psgr=1&micr=0&midu=0
Eszerint szeptember 25-én, 26-án, 30-án 8 órakor indul, a menetidő 2,5 óra. Vissza ugyanazon a napokon 17 órakor jön.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: FórumNév: a szerkesztő | 2009-09-03 19:29:00Kedves Illés-Szathmári Mária!
Az Útikalauz szerkezetét úgy terveztem, hogy egy-egy útibeszámoló vagy más írás legyen maga az esetleges fórum magja. De annak sincs akadálya, hogy létező írás nélkül, pusztán egy-egy adott kérdésben fórumot nyissunk. Igaz, ehhez az kell, hogy a kezdeményező nekem küldje el indítványát - a kívánt fórum címét (témáját) és a hozzászólásra gerjesztő kérdést vagy véleményt. A fórumok címét a nyitó oldalon elhelyezném. A hozzászólás úgy működne, ahogy most az Üzenőben illetve az írások végén.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: L. Anita | 2009-09-03 14:08:00Kedves Horvátországban Nyaralók!
Szeretnék egy kis segítséget kérni!
Szeptember végén elutazunk a párommal Umagba, egy csodás kis apartmant vettünk ki. :)
Szeretnék átmenni Velencébe, a szerelmesek városába!
Tudna nekem valaki segíteni, hogy hogyan tudom megnézni hogy megy-e egyáltalán Umagból hajó Velencébe? És esetleg hogy mikor, milyen időpontokban!
Nagyon megköszönném a segítséget!
Téma: Martinovics Tibor: Közel Afrikához - Szicília - Olaszország - 2007Név: Illés-Szathmári Mária | 2009-09-03 12:25:00Eddig is tervben volt. Csak kicsit messze van, de remélem hamarosan megláthatom élőben is. Téma: FórumNév: Illés-Szathmári Mária | 2009-09-03 11:56:00Nem lehetne egy fóruma ennek az oldalnak?
Mindig magam készülök az utazásokra és a fórumok nagyon jók. Persze ezek a beszámolók is, máskülönben nem is tudnék az oldalról. Téma: 3h Olcsóbb autópályadíjak SzerbiábanNév: Karacsonyi Jozsef | 2009-09-01 12:46:00Nem kell fizetni Horgosig, meg Szabadkaig sem, el lehet menni egeszen Topolyaig. Utanna mar nem tudom pontosan.
Minden jot !
>Az a kérdésem, hogy az E75-ön, ha csak Horgosig szeretnék >menni, akkor hol kell fizetnem, vagy kell-e egyáltalán erre a >szakaszra autópályadíj? Téma: Török Péter: Közép-olasz, haladóknak - Riccione, Rimini, San Marino, Firenze, Ravenna, Velence - Olaszország - 2008Név: Kulcsar Anna-Maria | 2009-08-30 17:48:00Kedves Peter,
Nagyon erdekes volt ez a beszamolo es persze hasznos is.Mi is ket kisgyerekkel indulnank utnak,es lenne par kerdesem.Eleg hosszu utat bejartatok az Adria partjan,melyik reszen legtisztabb a tenger,es ha esetleg tudod,mennyire meleg a viz szeptemberben Rimininel?lehet,hogy butanak tunnek a kerdesek ,de szamomra fontosak.Es meg egy dolog:erdemes babakocsit vinni,hogy lehet vele kozlekedni azokban a varosokban ahol jartatok?Valaszodat elore is koszonom,
Anna-Maria Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Kulcsár Klára Judit | 2009-08-29 19:26:00Üdv Mindenkinek! Az a kérdésem, hogy az E75-ön, ha csak Horgosig szeretnék menni, akkor hol kell fizetnem, vagy kell-e egyáltalán erre a szakaszra autópályadíj? Köszönöm előre is a segítséget! Téma: Bánáthy László: Nyaralás Neumban - Bosznia-Hercegovina - 2005Név: Koncz Péter | 2009-08-28 11:21:00Tisztelt Mindenki!
Volt \"szerencsénk\" ehhez a hotelhez, melyet a színes beszámoló alapján választottunk.
Eredetileg 4 éjszakára terveztük, de egy vacsora és reggeli után menekültünk tovább.
Tapasztalatok:
- szobák: koszosak, ágynemű foltos, érdekes szagok
- fürdőszoba: zuhany eldugulva, törölköző foltos, mocskos
- étkezés: svédasztal, választék silány, ital nincs, halszag
- part: zsúfolt, szemetes
- medence: tele vakolattal
Annyi pozitívum, hogy ezután már az egycsillagos szobák is felértékelődnek.
Annyit hozzáfűznék még, hogy egyáltalán nem vagyunk nagy igényűek.
Koncz Péter Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: Sissy | 2009-08-28 09:43:00Ifjan szerelmes voltam nemcsak a dalaiba, hanem Tamásba is. Plátói vonzalom, de reális értékítélet.
Az évek során rajongássá, szeretetté változtak az érzések, s mostmár így is maradnak...
Mindent köszönök, Cseh Tamás! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: T.Tamás | 2009-08-27 23:07:00A családom nevében köszönöm a segítséget, mert az itt olvasott információk segítségével simán le jutottunk a KRK szigetre. Augusztus 16.-án reggel 4-kor indultunk Budapestről egy pihenővel 7-re voltunk a határon, és 11 órakkor már Baskán kerestük az apartmannt úgy, hogy kétszer is pihentünk a horvát autópályán.Természetesen minket is átvertek 2 kunával Ivanja Reka-nál de ez még belefért. Egy hét csoda várt ránk, az apartmann, a tenger, az idő csodálatos volt, és egy férfi ember számára nem elhanyagolható, hogy horvát barátaink a sört 2 literes üvegben hűtve árulják, mely tovább fokozza amúgy is pozitív életkedvünket.A vissza út 22.-én már egy kicsit gázosabb volt mert a szigetről is kb egy óra volt míg eljutottunk a Rijekába vezető 8-as út ig, utánna sima út vezetett \"Lucko\"-ig itt egy 2,5 km dugót 35 perc alatt tudtunk magunk mögött. Innem már gond nélkül értünk a határra,ahol csak a papirokat nézték meg. És innen egy cél volt Budapest. Egy különös dolog amit felfedeztem, hogy ha az autópálya felett világító fényjelzések alatt egy 4 x 4-es kiszögellés van az aszfaltban / mint egy \"tengó\" pálya/ akkor kamera van a fényreklám mögött. Ezeket mindig 100 vagy 110-es tálánál fedeztem fel. Nagyon gyanus!! De mindenkit csak biztatni tudok, hogy egy viszonylag könnyen leküzdhető úton eljutva pihenhet európa legszebb tengerén az Adrián!! Téma: Fazakas László: Plitvice, Lokva Rogoznica, Dubrovnik, Stone, Omis - Horvátország - 2007Név: gabcsi | 2009-08-24 14:13:00Egy kérdéssel szeretnék fordulni Önökhöz.A leirásban olvastam a Plitvicei tavakról és ősszel oda szeretnék menni,de nincs szállásom.Többet megnéztem és ez tetszett meg.Degenija panziónál szeretnék szállást foglalni és ebbe kérném a segítséget.Címet,vagy bámi más nemű információt.Segítségüket előre is köszönöm amit az e-mail címemre szíveskedjenek elküldeni.Köszönettel Baloghné Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2009-08-24 10:23:00Még a nyaralás elött, ami szombaton veszi kezdetét Korculára, a hosszú hétvégén elugrottunk a medulini öböl nyugati partjára, Premanturára. Premantura alatt van a Kamenjak védett terület. Sokszor jártunk ott, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki arra jár. Sok helyen jártam már a horvát adrián, de a legszebb, legjobb strandokat ebben a védett övezetben láttam eddig, még elmúlt évben Porecről is napi szinten lejártunk, pedig az oda-vissza bő 150 km...Ami érdekes volt, hogy 4 fő részére lent kerestünk szállást, úttal, kajával, szállással együtt kijöttünk 130e ft-ból, úgy hogy minden nap étteremben ettünk legalább egyszer. Visszafelé meg a pálya megállt Karlovac elött, azaz 50 km-es dugó volt...vasárnap ellenére. Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: a szerkesztő | 2009-08-22 23:47:00Heló Tibor!
Én nem hallottam róla. Annyit tudok, hogy igény lenne rá. :)
Szabados András kérdése sajnos júliusban elkerülte a figyelmemet.
A pontrendszer él. Sőt. A 2000. évi CXXVIII. törvény jelenleg hatályos szövege szerint
4. § (1) Az 1. § (1) bekezdése alapján a szabályszegésekhez rendelhető pontok száma:
a) gondatlan bűncselekmény elkövetése esetén 6,
b) szándékos bűncselekmény elkövetése esetén 9,
c) szabálysértés elkövetése esetén 1-5 pont.
2) A pontrendszer hatálya alá tartozó több szabályszegés egy eljárásban történő elbírálása esetén az elbírált
a) bűncselekmények közül a legmagasabb pontszámmal járó bűncselekményhez rendelt pontszámot 4 ponttal kell növelni,
b) szabálysértések esetén a legmagasabb pontszámmal járó szabálysértéshez rendelt pontszámot a kisebb súlyú szabálysértéshez rendelt pontszám felével kell megemelni, de az nem érheti el - az 1 ponttal járó szabálysértés kivételével - az egyes szabálysértésekre megállapított pontszámok felső határának együttes tartamát.
(3) Ha a (2) bekezdés b) pontja szerinti számításnál töredék pontszám kerül megállapításra, akkor a pontszámot felfelé kell kerekíteni.
1. számú melléklet
A pontrendszer hatálya alá tartozó bűncselekmények
Kódszám Tényállás Pontszám
01 Segítségnyújtás elmulasztása (közúti közlekedés körében) [Btk. 172. §] 9
02 Közúti veszélyeztetés [Btk. 186. §] 9
03 Közúti baleset okozása [Btk. 187. §] 6
04 Járművezetés ittas vagy bódult állapotban [Btk. 188. §] 9
05 Járművezetés tiltott átengedése [Btk. 189. §] 9
06 Cserbenhagyás [Btk. 190. §] 9
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Sz Tibor | 2009-08-22 23:22:00Szeretnék érdeklődni, igaz-e, hogy hamarosan visszaállítják a 0,08 %-as max. megengedhető alkoholszintet a közlekedésben? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ancsa | 2009-08-21 13:55:001000köszi.Sokat segítettél.Még sosem voltunk Horváto-ban:-) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-21 00:31:00Kedves Ancsa, ahogy a fenti írásban olvashatod, térképen is láthatós Letenye - Zágráb - Rijeka - Ucka-alagút - Vonjan Medulin. Az is olvasható fenn, hogy egy útra 124 kuna az autópálya a horvát határtól az Ucka-alagút másik végéig. Utána már nincs több díj.
Horvát országba elég bármelyik magyar személyi - erről és más fontos dolgokról bővebben olvashatsz a
www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=423 oldalon.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ancsa | 2009-08-20 18:16:00Sziasztok.
Mi hétfőn indulunk Horvátországba-Medulinba(Pula mellé)Esetleg vki tudja merre érdemes menni és kb.mennyi az autópályadíj addig?Ja és a sima személyi oda jó ugye?Köszi Ancsa Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: Vass Józsefné | 2009-08-20 14:58:00Tudom, senki sem pótolhatatlan, mégis úgy érzem, Cseh Tamás igen. Vajon ma, aug. 20.-án mit énekelne? Isten vele. Téma: ÍrországNév: a szerkesztő | 2009-08-20 09:57:00Nekem csak a partközelben volt térerőm. Internetezni a komp hálózatán lehetett volna - ha jól emlékszem, Orange kártyával. De ez már két éve volt. Téma: ÍrországNév: Nagy Edina | 2009-08-20 09:18:00Ai ír tengeren van e térerő, mobiltelefon használatához? Interrnet elérhetőség stb? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-19 23:33:00Kedves Zsuzsanna!
Nagyon köszönjük. Különösen érdekessé teszi a tapasztalatokat az azonnali összehasonlíthatóság. Beépítettem az írás boszniai részébe, hogy a későbbi látogatók is megtalálják.
Remélem, lesz valamikor egy hosszabb beszámoló is - jó fotókkal a táj szépségeiről (is) :)
Pihenésként előtte ajánlom a Balatont. Az előbb jöttünk meg egy esti füredi fagyizásból. Egyszerűen szenzációs a hangulat a móló és a Tagore sétány környékén!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Vargáné Pincési Zsuzsanna | 2009-08-19 21:05:00Kedves Árpád!
Megérkeztünk Montenegróból és az ígéretemhez híven megosztom az úttal kapcsolatos tapasztalatainkat. Uticélunk Bar volt. Az általunk választott útvonal Mezőszilas - Udvar - Eszék - Doboj - Zenica - Szarajevo - Foca - Niksic - Podgorica - Bar. Az út 741 km volt, viszont volt egy igazán kalandos szakasza. Foca és a határ, Scepan Polje közötti szakasz egy egysávos, néhol omladozó, rendkívül szerpentines hegyi út. Viszont a táj csoda szép. Hazafele Dubrovnik - Mostar - Szarajvo - Zenica - Doboj - Eszék útvonalat választottuk, ez 848 km volt.
Négy autóval mentünk a fent említett úton. Két család viszont a horvát autópályát választotta.
Sokszor megy a vita különböző fórumokon, hogy merre gyorsabb, jobb. Az ismerőseink közel 1100 km-t tettek meg, fizettek kb. 11000 ft útdíjat, plusz a 350 km-re eső többlet üzemanyag költségét. Mi sokszor megálltunk, mert 10 kisgyerekkel utaztunk, de még így is több mint 2 és fél órával előbb odaértünk. A táj szépségéről már nem is beszélve.
Mindenki természetesen maga dönti el merre akar menni, de én nyugodt szívvel merem ajánlani a Bosznián át vezető utat.
Üdvözlettel: Vargáné Pincési Zsuzsa Téma: GörögországNév: Dosztál Ferenc | 2009-08-19 17:14:00Szép napot!
Mi most tértünk vissza.Sajnos ki fogtuk a Török vendég munkásokat,igy lefele 21 óra alatt értünk le.Macedóniában benzínkúton váltottam 60 dénárt adtak 1 euróért.Három kapu van. Az első kettőn 50,a harmadikon 60 dénárt kell fizetni.Mi Nikitől 11 km re voltunk kempingben.Az ásványvízet Lidl ben vettük 0.39 volt. A kenyér csomagolt 680g os 2.25 volt.Szerintem nincs drágaság.Egy d corsával mentünk 1,2 es motorja van 5 voltunk.Lefele Törökbálintról a kempingig 81 liter benzin kellett.Szerbiába csak annyit tankoltam,át érjek Görögbe,az nekem 16 liter volt.Kicsi a tank 45 literes csak.A vám mentes bolt a Görög határnál,nem olcsó.Érdemesebb az országban meg venni az italt.Mondjuk csak itt találtam 7 csillagos metaxát.13,50 ért.Szerintem még a hosszú út ellenére is meg éri le menni.Csak macedóniában mértek.Ha le kapnak egyből meg is állítanak.Én be tartottam a sebességet,vagy be álltam egy kamion után ahol nem volt pálya.Kempingben ahol voltunk mindennel együtt fizettünk 36 eurót.Hűtőt lehet bérelni 1 euróért naponta.Ha valakit érdekel a kemping neve kérdezzen a mail címemem.Szívesen válaszolok mindenkinek.Naplót írtam az útról.Ez az oldal sok segítséget adott az úthoz Téma: Horvátország - hajózásNév: Mörgen Jörgensen | 2009-08-19 16:12:00Árpád ! A tengeri motorcsónakozással kapcsolatosan külön levélben segítek Kurucz Imrének, amennyit tudok !
Felhívom az érdeklődők figyelmét, hogy akinek hajókázási kedve szottyan az Adrián, minden jogosítvány nélkül bérelhet
4-5 személyes külmotoros (3-5 kW) csónakot (kb 400-450 Kuna/nap (feltankolva)) és kedvére hajókázhat. Szigetes környéken csodálatos helyekre lehet eljutni.
Az elmúlt 2 évben 1-1 hetet hajóztunk nászom saját 14 lábas beépített motoros, 8 személyes motorcsónakjával az Adrián. Neki 15 éves dunai és tiszai tapasztalata van, kéthetente egy-két délután hajózik jelenleg is. Sibenik környékén csodálatos szigeteket kerülgettünk, sőt egész közel hajóztunk a Krka vízeséshez. Én voltam a matróz és segítettem értelmezni a kikötői kapitány kérdéseit, kéréseit, emlékezetből leírom Imrének mi kellett a tengeri motorcsónakozáshoz.
Megjegyzem, hogy első alkalommal a tengeri tapasztalat hiányában csetlettünk-botlottunk, nem véletlen a gyakorlati vizsga, amit mi elsumákoltunk ! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: gábor | 2009-08-19 09:40:00Adriennek!
Itt nézegess (remélem jó lett a link )
https://priclub.directferries.com/ferry/secure/1_booking_details.aspx?stdc=DF10E&orid=778-777&rrid=777-778&psgr=1&micr=0&midu=0
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Gábor | 2009-08-19 09:08:00Üdvözlök mindenkit!
Szombaton indulunk Szegedről-Novi Vinodolskiba.Barcsi barátom adta a következő tippet:Barcs-Verőce-Durdevac-Bjelovar-Vrbovec- és Zágráb előtt fel az autópályára.Esetleg valakinek van e tapasztalata erről az útról?Elméletileg egy aránylag jó minőségű,részben újonnan épült szakaszról van szó.
Ha valaki már volt Novi Vinodolskiban és megosztaná velem a tapsztalait,azt megköszönném,jöhet privátban is dangab kukac citromail.hu Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2009-08-19 08:17:00Adrienn: Csak Velence meglátogatása esetén javaslom megnézni az isztriai nagyobb városokból induló hajókkal mennyibe kerül az út, mert lehet megérné jobban, az időről nem is beszélve, mert pl Porec-ből kevesebb, mint 2 óra alatt ér át a hajó és közvetlenül Velence szívébe visz, míg autóval csak a külső parkolókba lehet menni, ahonnan még egy 15-20 perces hajókázás mindenképp van. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2009-08-19 08:12:00Berger: Budapestről M7-horvát autópályán Zágráb - Rijeka - Pazin - Lovrin (Pazin melleti lehajtó a gyorsforgalmiról) - Baderna - Porec. A fentiek alapján 124 hrk. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Berger | 2009-08-18 21:48:00Hello !
Megtudná irni valaki h porech-be Budapeströl merre érdemes menni. Esetleg menyibe kerül az ut dij odáig.(pálya dij) Kisbuszal vinnénk ki gyerekeket.
Elöre is köszönöm Téma: Horvátország - hajózásNév: Kurucz Imre | 2009-08-18 20:26:00Tisztelt Cím!
Motorcsónakot szeretnék vásárolni, amit Horvátországban szeretnék használni. A hajó kb 6 m hosszú lenne egy nagyobb motorral. Szeretném megtudni, hogy milyen feltételekkel használhatom Horvátországban. Milyen papírokat kell beszereznem Magyarországon és milyen papírokat kell beszereznem Horvátországban? A hajót utánfutón szállítaná az országba és minden évben használat után haza is szállítanám. Csak sportolásra, kirándulásra használnám, nem lakik a hajón senki, szállásunkat kempingben szoktuk megoldani. A hajót Omis környékén tenném vízre és elsősorban azon a környéken használnám. Hol, milyen módon kell ezt kikötői kapitányságon bejelenteni, és kb milyen költsége van ennek. Általában 1 hónapot szoktunk Horvátországban tölteni(július) ennyi ideig szeretném a hajót is használni.
Köszönettel: Kurucz Imre kbmgitta@vipmail.hu Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Adrienn | 2009-08-18 11:44:00Jó Napot!
A segítségét szeretném kérni, ha esetleg tudja, hogy Rabacból Velencébe Kocsival merre érdemes menni, és hogy van-e fizetős autópály?! Milyen árban van az útdíj?
Köszönettel:
Adrienn
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pozsár Lilla | 2009-08-17 22:16:00Már többször jártunk Horváthországban, de az idén ősszel is odavesszük az utirányt... Hiába mindig tartogat meglepetést, és mindig elgondolkodtat, hogy a hegyen innen a széttlőtt házak után minő más világot taláni-azt hiszem követendő példa lenne országunk számára is..2003 óta több hetyütt is mregfordultunk déli szomszédainknál.Érdekes, hogy Isztria nem érintett meg.Pedig Rabac teraszos elhelyezkedése ahol szinte minden ház a tengerre néz-szemet gyönyörködtető.
Több helyen jártunk de azt hiszem Vodice a szívem mélyén a megtestesült álom.Igaz Hvar szigetet még csak képeken láttam,és Splittől délebbre még nem utaztunk,- lehet vetekszik az én kis városommal??Igazán szép fekvésű és szinte félúton fekszik "mindenhez".ZADAR-SPLIT között. Közel van a Krka nemzetipark is.2003-as ott jártunkkor még Skradin düledező falucska volt.VOLT!!!-Utoljára 2006 ban jártam ott, és meglepett a felújítás! Szóval kapásból 3 nap elment Split, Zadar, ja, és Sibenikben is akad látnivaló, tehát nezeti parkkal 4. Vodiceben üvegtalpu hajoval is utazhatunk, sajnos ez már elveszítete igazi jelentőségét hisz a tenger fenekét teljesen kizsákmányolták.-azért akad még némi tengeri csillag, és t. sün amit a lelkes kapitány felhoz nekünk, és a kezünkben is tarthajuk rövid kis időre.Akad program bőven. Bakul-aki kiváncsi az igazi tengeri horgászatra!!Speed boat! És az egyszerű kis motorcsónak kölcsönző is megél a parton a kis sárga motorcsónakjaival.Ja, és persze amiket kihagytam. Imádom Horvátországot! Téma: Radetzky László: Tanácsok a Görögországba utazóknak - 2008Név: Varjas Miklós | 2009-08-17 18:35:00Tisztelt Uram!
Segítségét szeretném kérni a Görögországi utazásommal kapcsolatban.
A szerb - macedón határ közelében az autópálya mentén szeretnék egy északára szállást keresni 2fő részére.
Lehetőség szerint olcsóbb kategóriát keresek / panzió, motel /.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Varjas Miklós. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Reinhardt Bálint | 2009-08-17 13:40:00Sziasztok!
Mi 4éve járunk Stavrosba (tegnap érkeztünk meg) és sosem kértek utasbiztosítás. A nemzetközi zöldkártya ajánlott, de ezt is egyszer kérték talán. :) Röszke helyett mindenkinek ajánlom Tompát pár kilométer kitérő Szabadka(Subotica) felé, de ezzel 2-2órát spórolhattok oda-vissza! 10percet, ha vártunk a határon! :) (20percet kell csak 60-al menni Szabadka közelében, különben 3000dénár a gyorshajtás(76km/ó) amit lealkudtam 20EUR-ra elég könnyen :) )
Szerb szomszédaink nagy tempóban aszfaltoznak, de találtam, olyan bukkanót amit ép megúsztunk. Még korlátozás se volt, így 120-al néztünk bele. :(
Ui: Megmásztuk az Olimposzt, ha igény van rá tudok pár sort írni róla, hogy mit hogy érdemes, mert nem 1 nap a túra! :)
Üdv, Bálint Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-08-16 19:20:00Lajosnak: Mi mindig csak arra járunk. A legjobb választás, mint ahogyan itt is már lejjebb írtam róla: \"Az Isztriára igyekvőknek, ott is Porecre haladóknak javaslom, hogy Pazinnál térjenek le a \"pályáról\", ne menjenek le egészen az ypsilonig, hanem a Pazin-Baderna útvonalon jó úton, gyorsabba, rövidebben tudják a céljukat megközelíteni. Mi már \'95 óta járunk Porecbe, csak ezt használjuk, egyszer kipróbáltuk a pályát végig, szóval nem érdemes.
Üdv
Joci\"
Egyébként Pazin-ig autóút, azaz 110-es engedélyezett tempó, közben egyedül csak az Ucka alagúton lassabb az átkelés (5km, 80-as korlát). Pazin után meg normál, de jó minőségű utak, kicsi forgalom. Mindenképp ezt javaslom.
Jó utat! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lajos | 2009-08-16 12:57:00Aki járt Rijekától Porecs felé Pazin-Lovrinon keresztül Istria szigetén autóval legyen szíves információt adni mi vár ott az emberre . Köszönöm Lajos Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-15 12:45:00Kedves Oletics Szilvia!
Köszönjük a gyors hírt. Elindulásuk után már Zadravecz Imre is jelezte, hogy az útvonal kicsit macerásabb annál, mint ahogy én saccoltam. Most már van elég információ ahhoz, hogy mások valóban a saját igényük alapján döntsenek az ügyben.
Várjuk a bővebb beszámolót és a fotókat.
Jó írást!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Oletics Szilvia | 2009-08-15 09:46:00Tisztelt szerkesztő!
Tegnap érkeztünk haza Vodicéről. Nagyon szép hely, nagyon tetszett. Bár kicsit kalandosra sikerült, de ezt majd bővebben. Az oda irányban mégsem választottam a Berzencei irányt, mivel 3 óra után indultunk. Haza viszont a Dugo Selo-i lehajtónál elhagytam a Zágrábot elkerülő pályát és így Gola-t céloztuk meg. Hát nekem ez az út hosszabbnak tűnt a zagrab- letenyei szakasznál. Ha km-ben nem is de időben mindenképp.Volt ahol csak 40 Km/ ora-val tudtam haladni. Fél 10 volt hogy elindultunk egy helyen megálltunk fényképezni, és délben megálltam a pályán az egyik kútnál szusszani. 5 óra volt hogy hazaértünk és tőlünk a határ 30 perc. Az autópályán nem volt nagy forgalom, talán csak Zágrábnál és a fizetőkapunál, ott 20 percet álltunk.
A berzencei határátkelő merőben más mint a letenyei, a horvát oldalon és a magyaron is ráférne egy kis felújítás. Meglepett, hogy míg Letenyénél csak intettek addig Berzencén a falubeli határőr ellenére a vámos kinyittatta a csomagtartót.
Egyszóval én többet nem választom ezt az útvonalat, vagy ha igen, akkor nem a legnagyobb forróságban. Bár a táj tényleg szép, de azt hiszem én maradok az autópályánál.
Üdvözlettel: Oletics Szilvia Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Németh zsuzsa | 2009-08-14 21:24:00Macedonián keresztül utazunk Görögországba.Kérik-e a határon az utas és balesetbiztositást Makedoniában. Eu kártyám és zöldkártyám van.A külügyminisztérium honlapján azt irják ,hogy kérik a baleset és utasbiztositást. Sürgös!! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-14 17:31:00Tóth Editnek
Az E70-es út valójában az A3-as autópálya, melyen Nagykopasztól( :) a határig (Lipovac) 22 kunát kell fizetni.
Molnár Dávidnak
Az http://www.hac.hr/index.php?task=ces oldal a Visa kártyát is felsorolja lehetőségként.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2009-08-14 16:43:00Tisztelt Márk Péter!
A bővebb választ a fenti írás végén olvashatja.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth Edit | 2009-08-14 12:41:00Nem hozzászólni, hanem kérdezni szeretnék. Mi ugyan Görögországba megyünk nyaralni, de Gyékényesről indulunk, eddig úgy gondoltuk, hogy Barcs - Terezino Polje - Dakovo - útirányon át Belgrádig, de nem mennénk be Eszékre, hanem Velika Kopenica-nál rá az E 70-esre ?? Kell-e ezen a szakaszon fizetni, mennyit, és egyáltalán jól gondolkodtunk-e? Szeretnénk a legrövidebb utat választani, de azért nem úttalan utakon járni, főleg, éjszaka lesz. Megtennétek, hogy tanácsot adtok?
Köszi szépen!
T.Edit Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Dávid | 2009-08-14 12:03:00Nagyon jó ez a leírás! Köszönjük szépen!
17-én megyünk ki Trogírba, nagy segítség lesz.
Vajon a VISA Electron kártyát is elfogadják e az autópályákon? Próbáltam a horvát autópálya ügynökség oldalán keresni erre infót, de nem találtam.
Nem szeretnék túl sok kunát magammal vinni ilyen célra.
Illetve: nem számít e fel a bank extra költséget azért, mert külföldön használom a kártyát? (OTP)
Előre is köszönöm a válaszokat! Téma: Gyimesi László: Párizsi kalauz néhány napos kiránduláshozNév: Mayer István | 2009-08-14 09:48:00Szervusz Laci!
Gratulálok a beszámolódhoz, élvezettel olvastam végig, felidézte 30-40 évvel ezelőtti emlékeimet.
Üdv.
Pista Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: a szerkesztő | 2009-08-14 09:45:00Tisztelt Márk Péter!
Előzetes tájékozódásom alapján nem sok jóval bíztatom, mert a hazai szabályok szerint külföldi gyógykezelésre akkor van lehetőség, ha itthon hasonlóra nincsen lehetőség és igazoltan szükséges. (Persze, ez nem vonatkozik arra, amikor valaki külföldi tartózkodása alatt betegszik meg vagy baleset éri.)
A konkrét válaszhoz türelmet kérek.
Győrffy Árpád Téma: Á Gyógykezelés, baleseti ellátás külföldön az Európai Egészség-biztosítási Kártya használatával Név: Márk Péter | 2009-08-14 08:13:00Tisztelt Szerkesztő!
Kérem, hogy amennyiben tud, válaszoljon az alábbi kérdésemre:
Szeptemberben a párommal egy hétre Bad Gasteinbe utazunk. A hely híres gyógyfürdőjéről, főleg mozgásszervi panaszoknál igen jó hatású. Van-e lehetőség arra, hogy magyar állampolgár a fürdő kezeléseit TB alapon igénybe vegye. (Úgy, ahogy az osztrákok nálunk pl. Hévízen.)
Köszönettel:
Márk Péter Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: Vass István | 2009-08-13 14:48:00Isten Veled! Téma: Schmidt István: Olympos, Görögország - 2006Név: D.A. | 2009-08-13 14:30:00Érdekes és izgalmas a leírásod!
Köszönet érte!
Kár volt megállnotok az 1. nap a menedékháznál.
Egyébként sikerült volna a Mytikas. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tessza | 2009-08-13 10:56:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Köszönetet szeretnék mondani Önnek a részletes leírásért. Mi a múlt héten jöttünk haza Crikvenicából, ez volt az első horvát utunk, és az Ön leírása alapján készültünk fel. Semmilyen új meglepetés nem ért bennünket, jó volt, hogy ismeretlenül is mindent tudtunk, hogy hogyan működik.
Köszönettel,
Egy nyaraló
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-13 10:35:00Kérem, nézze meg a kocsi műszaki adatait. Ha kisebb 3,5 tonnánál az összsúlya és alacsonyabb 1,9 méternél, akkor 1. kategória. Ha magasabb 1,9 méternél akkor 2., ha nehezebb is 3,5 tonnánál (az összsúly), akkor 3. kategória.
Győrffy Árpád Téma: Horvátország - Orvosi ellátás magyaroknakNév: a szerkesztő | 2009-08-13 10:16:00Tisztelt Bilber Ramona!
Sajnos nincs információm erről. Talán próbálkozzon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 40/200-347 vagy az 1/412-0431-es telefonszámán munkaidőben. (Igaz, ezen az uniós ellátásról ígérnek információt.
Örülnék, ha a nyaralás után megírnák majd tapasztalataikat, hogy másoknak már könnyebb legyen. Gondolom, ismeri a horvát dialízisközpontok címét. Ha mégsem, akkor ennek az oldalnak a végén mostantól megtalálja.
Jó nyaralást!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tessza | 2009-08-13 09:47:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Köszönetet szeretnék mondani Önnek a részletes leírásért. Mi a múlt héten jöttünk haza Crikvenicából, ez volt az első horvát utunk, és az Ön leírása alapján készültünk fel. Semmilyen új meglepetés nem ért bennünket, jó volt, hogy ismeretlenül is mindent tudtunk, hogy hogyan működik.
Köszönettel,
Egy nyaraló
Téma: Horvátország - Orvosi ellátás magyaroknakNév: Biber Ramóna | 2009-08-13 09:09:00Szép napot!
Azután érdeklődnék hogy kinn mennyibe kerül egy dialízis és hogy mekkora önrészt kell fizetnem,vagy kell e egyáltalán mert valaki azt mondja ingyenes valaki azt,hogy önrészt kell fizetni.
Megcsináltattam az EU kártya mellé a HU/HR112-es nyomtatványt.
Vasárnap utaznánk és nemtudjuk ,hogy induljunk el.
Köszönettel:
Biber Ramóna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Fehérvári György | 2009-08-13 07:37:00Tisztelt szerkesztő Úr!
Szeretném megtudni Fiat Ducató 3500 kisteherautó milyen kategóriába esik.
A válasz sürgős, kérem mielöbbi válaszát Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-11 19:34:00Tisztelt Zadravecz Imre!
Köszönjük a segítséget.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szendrei Dávid: Gran Canaria - Spanyolország - 2008Név: Berecz Richárd | 2009-08-11 18:16:00Jónapot kívánok
aztszeretném kérdez hogy ezeket a programokat hol lehet inézni már maga a szigeten mert oda fogok menni és azért szeretném megtudni hogy ezeket a programokat ott kell intézni vagy hogy hol lehet?
válaszuakt előre is köszönöm
viszlát. Téma: Gál Zoltán György: Hágómászás a Magas-Tátrában - Lorenz-hágó a Csorbatótól - 2006Név: Csányiné Tóth Éva | 2009-08-11 15:09:00Kedves Zoltán !
Köszönjük, hogy melegen ajánlotta Emilia Budzákovát Nagyszalókon, egy hetet eltöltöttünk Nála nagyon elégedettek voltunk.
Egy kis szilvapálinkával és idénygyümölccsel köszöntünk be. Süteménnyel, egy vacsorával kényeztetett bennünket A Felvidék és a Liptói medence bejárásához nincs valami hasonlóan jó szállás ajánlata ?
Üdvözli Csányiné Tóth Éva
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Zadravecz Imre | 2009-08-11 14:56:00Tisztelt Szerkesztő (Úr)!
Néhányan kérdezték a Berzence-Kapronca-Zágráb útvonalat.Többször mentünk ezen a szakaszon,ezért javaslom,hogy lehetőleg nappali időszakban (hajnalban) tegyék meg ezt a távot.(főként azok,akik nem "bírják" a bukkanókat,kanyarokkal teli útszakaszokat,"hajtű-kanyarokat")Vrbovectől már sokkal jobb az út magassági vonalvazetése.A Vrbovec-Sesvete szakaszon viszont a reggeli forgalom (valamint a lehetséges radar) miatt lassabban lehet haladni.Az út tényleg szép és érdekes még a többedik megtételkor is.
Üdv.,és jó nyaralást mindenkinek !
Zadravecz Imre Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-11 14:15:00Autópálya díja Puláig
Igazán nem értem, mit kell összeadni. A táblázat - szerintem - egyértelműen tartalmazza, hogy Eszéktől Vonjanig (a Pula előtti gyorsforgalmi végpontig) 190 kuna a díj a személykocsikra. Egy útra. Vissza ugyanennyi.
Eszék előtt biztosan lesz tábla arról - több is -, hogy hol kell felmenni az autópályára. Az út első felén biztosan a zágrábi irányt kell követni, után a rijekait, aztán meg majd kiderül.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Stübe Gergely | 2009-08-11 14:12:00Üdvözletem!
Nemsokára aug. 25-én indulnánk Pulába, de összeadtam fent az árakat és 320 kúna jött ki amit egy kicsit soknak tartok. (alagúttal mindennel együtt.) jól adtam össze vagy valamit elrontottam?! Udvarról kezdenénk a horvát utazásunk egészen Puláig. valaki tud segítani, hogy hol kell felmenni az autópályára és hogy mennyibe kerül? Köszönöm Téma: Pintér András: London, Seven Sisters sziklák, Canterbury, Windsor - Angliai utazás - 2008Név: csakany Andras | 2009-08-11 12:30:00Pinter Andras Anglia 2008
Kedves Andras, vegig olvasgattam az angliai utinaploidat, igazi elvezet volt, gazdag, reszletes, pontos.
ha megengeded, egy pontositast tennek csak:
a Piccadilly Circus kis szobra nem Eros.
Az egy Earl of Shaftesbury emlek kut bronzbol, aminek a tetejen Anteros aluminium szobrocskaja talalhato.
Anteros ebben az esetben az onzetlen jotekony szeretetet jelkepezi, ellentetben a testverevel Erossal aki az erzeki szerelmet jelenitene meg.
Ez persze rossz hir lehet a lepcson elkotelezetten csokolozo szerelmeseknek, de sajnos igy van. :-)
udvozlettel
Andras
Téma: Bokor Gitta: Az első nyaralásunk Pag-szigetén - Horvátország - 2008Név: dr Szalay Hajnalka | 2009-08-10 23:12:00Szeretném Gittától megkérdezni, a Sibenik melletti kemping nevét, és egyúttal gratulálok a szép és tartalmas pagi leíráshoz.
Köszönettel: dr Szalay Hajnalka Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-10 19:31:00Tisztelt Sáli Péter!
Szerintem nem érdemes kerülni.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Sáli Péter | 2009-08-10 17:02:00Tisztelt Árpád!
Sajnos mindenképpen szombaton kell hazajönnünk, ezért nem fogjuk tudni elkerülni a nagy forgalmat. Érdemes-e a zágrábi fizetőkaput kikerülni?
Üdv:
Péter Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: emeskee | 2009-08-10 15:20:00Sziasztok!
Abban tud valaki segiteni, hogy autópályán kunával vagy euróval érdemes e fizetni??Melyikkel járunk jobban? Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: stevie | 2009-08-10 12:07:00Itt Stevie személyesen :-) Alább egy csomó \"megválaszolatlan\" kérdést lehet látni. Természetesen ezeket mind megválaszoltam magánban. Nyugodtan lehet írni a kérdéseket, általában egy-két napon belül reagálok rájuk. A kérdések egyébként nekem is hasznosak: ezek alapján tudom felmérni, mivel érdemes kiegészíteni az írásomat. Mindenkinek kellemes utazást :-) Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: tóth ildikó | 2009-08-09 16:39:00Köszönöm a dalokat...a szavakat...azt hogy voltál... Téma: Győrffy Árpád: Három Cseh Tamás sem lenne elégNév: Tóth Csaba | 2009-08-08 15:33:00Isten Veled, Antoine. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-07 15:56:00Horvátország bejáratánál megtalálja a mai üzemanyagárakra mutató linket. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Zoli | 2009-08-07 15:31:00Üzemanyagárakról érdeklődnék, kinn megéri venni vagy még a hátár előtt valahol belföldön tankoljam tövig az autóm? :) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-07 12:58:00Tisztelt Fehér Zoltán!
Az osztrák, szlovén kerülő kb. 10 százalékkal hosszabb. A szlovén autópálya vége és az Isztriai-félsziget közötti szakasz jelenlegi állapotát nem ismerem. Talán nem lehet kalandosabb a 86-os főútnál. Így alapvetően az ár dönthet.
Horvátországon át oda-vissza kb 55 euró az autópálya díj. Ausztria, Szlovénia felé 7 napon belül 7,7 (osztrák)+15 (szlovén) + 2x2 (Mirna)= 26,7 Eur. 10 napon belül 7,7 8osztrák)+30 (szlovén)+2x2 (Mirna)=41,7 Eur. 10 napon túl 54 Eur - a 22 eurós osztrák havi matrca miatt. A döntés az öné.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Fehér Zoltán | 2009-08-07 12:24:00Tisztelt Árpád !
Szombathelyről fogok utazni Pula-ra.
A legtöbb útvonaltervező Graz felé Ausztrián és Szlovénián keresztül ad jeleslatot az útvonalra.
Kérdés, hogy van-e esetleg tapasztalata érdemes-e azt az útvonalat választani v. érdemesebb Letenye felé menni és a fenti leírásban is szereplő útvonalat választani ?
Köszönettel !
Fehér Zoltán
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-07 09:58:00Ha jól tudom, az oktánszámuk azonos, a különbség kéntartalomban van. (bár lehet, hogy valami boros üggyel keverem.:) A lényeg, inkább az Eurosuper 95-öt ajánlom, ha drágább is. Az a kocsik többségének megfelel.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-07 09:48:00Tisztelt Oletics Szilvia!
Én nem hiszem, hogy a GPS mást adna, mint Berzence, Koprivnica, Krizevci, Zágráb. Ha mégis, akkor egyéb aljasságokra is képes. :) (Valahol biztosan lehet állítani benne, hogy ezen a szakaszon ne az autópályát, hanem a takarékosabb vagy rövidebb utat preferálja. A másik lehetőség egy hagyományos térkép és a táblák figyelése.
Erre kb. 130 kilométerre van Zágráb, ami mintegy 50 kilométerrel rövidebb egy letenyei autópályás kerülőnél. Ellene szól, hogy több, hosszan elnyúló falun halad át az út, ahol illik betartani az 50-es korlátozást.
Mellette, hogy rövidebb, még a kisebb sebességgel sem lassabb, és a felfedezés. Szép vidék, amit autópályáról sosem lehet megismerni. Én ezt választanám. Ha Önök is, örülnék, ha megírná tapasztalatait.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szilvia | 2009-08-07 09:36:00Még egy kérédsem lenne. Mi a különbség a Super 95 és az Eurosuper 95 Között? Benziones autóba melyiket tankoljam? Vagy mindegy?
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szilvia | 2009-08-07 09:23:00Tisztelt Árpád
Vasárnap hajnalban indulunk Vodice-be. Közel lakom a határhoz, ezért most gondolkódóba estem merre lenne érdemesebb mennem.
Letenyénél végig az autópályán, vagy esetleg Berzencénél lépjek át és csak Zagrab-nál menjek fel a pályára. Még soha nem jártam arra. Nem ismerem a könyéket... GPS-el megyünk az meg ugye mindig az autópályára vinne fel. Ezért félő ha Berzencének megyek csinál velem egy kitérőt és előbb feljutok a pályára mint Zagrab.
Egyaltalán milyenek az utak arra? Merre gyorsabb?
Üdvözlettel: Oletics Szilvia Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Winkler Katalin | 2009-08-07 09:20:00Tisztelt Szekeres István!
Már kaptam Öntől segítséget, de még szeretnék egy-két dolgot megtudni. Irtam már önnek, hogy értelmi fogyatékos emberkéket viszünk a Napospartra a Glarus Beach szállodába.
Ezek az emberkék intézetben élnek és nagyon kevés zsebpénzzel rendelkeznek. /15.000- 20.000.-Ft/ Kérem, szíveskedjék segíteni, hogy mivel félpanziós ellátásunk van, kb. milyen árakban van a kávé /fontos számukra/ és az élelem. Köszönöm segítségét, tisztelettel Katka Téma: Véghelyi Tibor: Görög körút - Meteorák, Kilini, Finikounda, Skoutari, Tzemi, Athén - 2007Név: RajkaiPéte | 2009-08-07 09:12:00Kedves Tibor!
Kalamtánról szeretnénk tudni minél többet -támogatottun kMéder Áron .3 -ik éve járja a Földet körben -nagy valószinűséggel megáll itt -egyszóval minden érdele- infó szállás ismerős a szigetről amég akad a tarsolyodban _ Köszönettel : Rajkai Péter www.rottár.hu Téma: kemping árakNév: barsiné fodor katalin | 2009-08-07 08:59:00Kedves utazók !
Sokfelé kerestem az interneten a plitvicei kemping árakról, de sehol nem találtam. Ha valaki járt mostanában arra örülnék ha megosztaná velem. / sátorhely, autó, stb./
Köszönettel: Barsiné Fodor Katalin Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-07 08:16:00Tisztelt Varga László!
A második úton én sem jártam még. A térkép alapján úgy tűnik, mintha több hegyen kellene átmenni. Biztosan nagyon szép lehet. Ha megpróbálkoznak vele, örömmel vennénk a beszámolót.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: B. Gábor | 2009-08-06 23:45:00T. Szekeres Úr!
Az ön infomációi végtelenül hasznosk és egytől-egyig "ülnek".
Ha lehetne a többi utazó számára talán egy infóval kiegésziteném egy 2009-s infóval. A Szabadka-Újvidék útszakasz csak autóút mellette épitkeznek, telis-tele 40-es, 60-as indokolatlan korlátozásokkal és persze a "pénzbehajtókkal". Mégegyszer erre nem mennék, mert ez igy lassabb mint az egyébként nem rossz főút és még 4 eurot elkérnek egy félkész autóútért. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga László | 2009-08-06 22:07:00Tisztelt Árpád!
A cél Montenegró Bosznián keresztül.Következőben szeretném segítségedet kérni: Mi a különbség az alábbi két útvonal között.Szarajevóig s gps két variációt ad meg 1.E73-as út "Dakovo-Doboj-Zenica-" 2.55-ős ut"Vinkovci-Zupanja". Az első út ismerős, erre már utaztunk. A másik út számunkra ismeretlen, de a GPS azt ajánlja.
Válaszát előre is köszönjük. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Csóri Gyula | 2009-08-06 21:50:00Kedves Mindenki!
Engem \"csak\" az érdekelne, hogy Karlovacól Splitig a régi 1-es úton a kb. 5 óra /IGO/ mennyire reális, milyen az út minősége és követhetősége? Éjszaka is vagy inkább csak nappal javasolt? Olyan valakitől aki mostanában járt arra szívesen fogadnék tapasztalatokat, problémákat-megoldásokat, ötleteket!
Előre is köszönöm a segítséget:-{) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-06 07:39:00Kedves Tolnainé!
A távolságok az autópálya adott szakaszának kezdőpontjától az adott kijáratig szólnak. Tehát nem azokig a településekig amelyeket a kijárattól meg lehet közelíteni.
Az adatokat az autópályatársaság térképén lévő számok összeadásával számoltam ki.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tolnainé | 2009-08-05 14:10:00Kedves Árpád!
Azt szeretném kérdezni hogy az autópályadíjaknál feltüntetett kilométerek(a határtól való távolsága az adott városnak)mennyire pontosak?mert ha beirom az utvonaltervezőbe ott 100km-el többet dob ki...:( Téma: AutógázNév: Fabianné Mike Gizella | 2009-08-05 10:30:00Kedves Árpád !
Kicsit megkésve, de nagyon szépen köszönöm az információt!
Gizus Téma: FinnországNév: Fürs Márta | 2009-08-05 08:43:00Keresek Finnországról szóló dvd-videó utifilmet, de nem találok. Csak olyan van ami a Balti országokról is beszél így pár perc jut csak az Finnre. Aki tud valami infót kérem segítsen, köszönöm! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Hován Krisztina | 2009-08-04 19:07:00KEDVES Árpád!
Köszönöm válaszát,remélem minden oké lesz és ha haza értem,írok. Téma: Bokor Gitta: Biciklivel a Balaton körül - 2009Név: Takácsné Ági | 2009-08-04 18:48:00Gratulálok nagyszerű írás, annyira átéltem mintha magam is ott lettem volna ezen a túrán.
Ági Téma: Hollós Tamás: Stockholm - Svédország - 2007Név: Lukine | 2009-08-04 14:56:00Tisztelt Tamás!
Nagyon élveztem utibeszámolódat,érdekes és tanulságos volt.
Fiaim éppen Svédországba készülnek,igaz szervezetten egy zenekarral és így böngészve találtam erre az oldalra.
További szép élményeket és jó nyarat!
Iza Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-08-03 21:58:00Kedves Krisztina!
Az útvonal egyszerű, csak figyelni kell a Zágráb, majd a Split, végül a Dubrovnik táblákat. 790 kilométer megtétele után oda fogsz érni. Ha hosszabban is érdekel, akkor olvasd el a fenti írást.
Ha sok pénzed van, biztosan találsz szállást bárhol (bármikor). Ha spórolni akarsz, akkor Dubrovnik 5-10 kilométeres körzetében biztosan lesz üres hely. Csak ne este keresd.
A dubrovniki parkolásról olvasd el a központi üzenő korábbi bejegyzéseit. A lényeg, hogy kevés hely, drágán és szigorúan. Viszik a kocsit, ha rossz helyen áll.
A legjobb a kocsit a szálláson hagyni - valamelyik közeli településen. A bicikli nagyon praktikus lehet az edzett hegyibringásoknak, másoknak kicsit megerőltető, mert nincs lift a különböző szintek között.
Szerencsére van megoldás, a nagyon jó buszközlekedés. Akár késő este is haza lehet menni a bulizásból, és olcsóbb, mint a parkolás. Ja, és a buszon az utasoknak nincs zérótolerancia.
Jó utat! várjuk a beszámolót.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Hován Krisztina | 2009-08-03 19:49:00Sziasztok!:)
Dubrovnikba szeretnénk eljutni letenyétől.Még sosem jártunk Horvátországban ezért szeretném a segítségeteket kérni,hogy merre menjünk.Útvonal jól jönne.Szállás foglalás nélkül indulunk,mert a melóhelyemen nem tudok sose előre konkrét időpontot.Ezzel vajon nem lesz gondunk?Szállás van bőven?Parkolással mi a helyzet?a és viszünk kerékpárt is a könnyebb közlekedés szempontjából.Ajánlatos?
Előre is köszönöm a segítséget::)
Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Dúzs Attila | 2009-08-02 19:07:00Tisztelt Szekeres István!Igazán megnyugtató és jó érzés olvasni az oldalait hiszen egy ilyen hosszú bulgáriai út előtt tele van mindenki izgalommal.De így már sokkal biztatóbb a helyzet.Mi 2009 augusztus 8-án indulunk Sozopolba.Szeretném megkérni ha tudna tanácsot adni hogy Sozopol és környékén /200km-es körzet/mi az amit nem szabad kihagynunk.Tanácsát előre is köszönjük.Tisztelettel:Dúzs Attila Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-31 11:49:00Ilona Jánosnak!
Nem azért írtam, hogy mindenképp Bosznián át kell menni, csak éppen még nekem innen Pécs környékéről is komolyan meggondolandó alternatíva, nemhogy Aradról. Azért majd kíváncsi leszek mi lett a döntés, no meg remélem jó nyaralás lesz.
Üdv Téma: biztosításNév: markone41 | 2009-07-31 07:21:00sziasztok!valóban kell biztosítást kötni a Macedónok miatt,úgy hallottam nem elég a nemzetközi biztosítási kártya nekik!? Téma: Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné,Név: Pulainé Varga Gabriella | 2009-07-30 19:28:00Tisztelt Perger Úr, kedves Perger család!
Élvezettel olvastam beszámolójukat görög körútjukról, különösen, mivel sok - Önök által is bejárt - helyen mi is megfordultunk. Az elmult 13 évben háromszor voltunk Görögországban, és mindig szívesen gondolunk vissza nyaralásainkra, a görög emberekre, a gyönyörű tájakra, a szép és tagolt tengerpartokra, és tiszta tengervizükre. A gyerekeink is 3 éves koruktól kezdve nyaraltak itt, a mai napig is emlegetik élményeiket. Az árak, a közlekedési morál, a kiszolgálás tekintetében mi is hasonlókat tapasztaltunk, viszont a hangoskodás erősen jellemző magukra a görögökre is, hiszen hétvégén "leugranak a partra", és sziesztáznak egy jót. Ők nem foglalkoznak senkivel, még a kisgyermekes családok pihenésével sem. Még sem lehet rájuk haragudni, mert nagyon szeretik a gyermekeket, gondolkodás nélkül megkínálják őket csemegéikkel. Gondolom Önök is úgy vannak vele, mint Mi - és gondolom még sokan mások is -: bármikor visszamennénk oda nyaralni! Kívánom, hogy legyen még sok örömük Görögországban, és írjon még ilyen eseménydús beszámolókat! Tisztelettel: Pulainé Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ilona János | 2009-07-30 10:53:00Kedves Árpád!
Értem. Hát... Akkor újra kezdjük a töprengést, tervezést, számolást. Jövő csütörtökön készülünk indulni, addig csak eldöntjük.
Mindenképpen köszönöm a figyelmet és a tanácsokat mindenkinek.
Üdvözlettel,
Ilona János Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-29 21:49:00Kedves János!
Mindenki maga tervez, számol. Mi nem akarunk semmire se rábeszélni. Annyit azért megjegyzenék, hogy az Útikalauzban olvasható mintegy kétszáz kapcsolódó beszámoló szerint sem a boszniai, sem a szerb hatóságoknak nincsenek vendégmarasztaló szokásai. Egyszerűen végzik a dolgukat. Néha úgy tűnik, jobban és tisztességesebben, mint egyes magyarországi társaik.
Attól, hogy valami idegen, ismeretlen, még nem biztosan rosszabb, vadabb, veszélyesebb az ismertnél.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ilona János | 2009-07-29 21:42:00Nono, azért én nem vagyok annyira szkeptikus. Mármint, hogy a nyaralás fele utazással fog telni az Arad-Letenye-Dubrovnik vonalon.
Ismerőseink boszniai útvonalához képest kb. 3-4 órával fog többet tartani, házi (+ Google + gps) számítás szerint. Ennyit 'bevállalunk'.
Az ok egyszerű: családostól megyünk, nincs elég külföldi autóvezetési tapasztalatunk és törekszünk a biztonságra. Még ha tovább is tart az út és valamivel drágább is lesz. (Ámbár, a boszniai és szerb hatóságok szíves vendégmarasztaló szokására gondolva – hopsz egy bünti, mert picit gyorsabb voltál a kelleténél, vagy mert nem villog elég fürgén az indexed, vagy mert stb. – még ez sem biztos.)
Ráadásul Letenyéig még értjük is némileg a helyiek nyelvét :), ha valami gond akad.
Ha majd valamivel nagyobbak lesznek a gyerkőcök, mindenképpen megnézzük a boszniai tájat is. Deo volente. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-29 21:40:00Kedves Rafi!
A neumi szakaszon már korábban is elég volt a személyi, tavaly óta elvileg az egész Boszniába. Igaz, a magyar külügyminisztérium honlapja szerint mégis jobb, ha útlevelet viszünk.
Szóval, a választ ne tőlünk várd, hanem az adott helyzettől. Én persze azt gondolom, hogy egy érvényes államközi szerződést be kellene tartani és tartatni, de úgy tűnik naív vagyok.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Bölkény Rafael | 2009-07-29 21:27:00Gratulálok az oldalhoz és köszönjük szépen.
A kérdésem, hogy ugyan Montenegróba beléphetek személyi igazolvánnyal, de azon a rövid boszniai szakaszon átengednek vajon? Nem valószínű, ugye?
Még egyszer köszi mindenkinek a tanácsokat is és üdv.
Jó nyaralást.
Rafi Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-29 21:16:00Kedves Zsuzsa!
Eszéktől Dakovóig az autópálya 14 kunába kerül egy útra, de ez csak az egyik fele a már meglévő észak-déli irányú szakasznak. A folytatás majdnem a boszniai határig, Velika Kopanicáig megy. A teljes szakasz 26 kunába kerül. Én még nem használtam. Korábban én a horvát 7-esként, boszniai m17-esként, vagy E73-asként jelzett úton mentem Eszéktől a Slavonski Samacnál lévő átkelőhöz. Az autópálya ettől nyugatra ér véget, ide Zágráb-Belrád autópályát néhány kilométeren át keleti irányba használva lehet visszajönni. Vagy talán jobb elmenni az Autópályán a Slavonski Brod - keleti kijáratig (eddig 30 kuna összesen) és itt kell átmenni a határon. A másik oldalon lévő Bosanski Brod, majd Derventa érintésével Seslijánál lehet rátérni a már említett M17-es, Szarajevó felé vezető útra.
Ezen a szakaszon cirilbetűs feliratokkal találkozhatnak, így nem árt egy jó térkép. Mi visszafelé úton jártunk egyszer erre.
Remélem, beszámol majd a tapasztalataikról. A Szarajevó utáni szakaszra is nagyon kiváncsi lennék.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga Zsuzsa | 2009-07-29 17:04:00Kedves Árpád!
Augusztusban megyünk Montenegróba és mindenképpen Bosznián át tervezzük az utunkat az alábbi útvonalon:
Mezőszilas - Udvar - Eszék - Dakovo - Szarajevo - Foca - Niksic - Podgorica - Bar
A tájékoztatót végigolvastam, de nem találtam meg benne, hogy az Eszék - Dakovo közötti szakaszon mennyi az autópálya díja.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel: Varga Zsuzsa Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Varga Zsuzsa | 2009-07-29 16:36:00Kedves Árpád!
Augusztusban megyünk Montenegróba és mindenképpen Bosznián át tervezzük az utunkat az alábbi útvonalon:
Mezőszilas - Udvar - Eszék - Dakovo - Szarajevo - Foca - Niksic - Podgorica - Bar
A tájékoztatót végigolvastam, de nem találtam meg benne, hogy az Eszék - Dakovo közötti szakaszon mennyi az autópálya díja.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel: Varga Zsuzsa Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 13:47:00A régi utat én is elutasítom, hiszen ott nem hogy spórolna az ember a pályához képest, hanem többe kerül, hiszen többet eszik az autó arra felé a sok gyorsítás-lassítás, előzés, hegyre fel-le utaktól. Ha vki pl a Sarajevo-Mostar utat választja, akkor kevés hegy lesz, én akarattal megyek Banja Luka felé, mert arra kiskoromba sokat vittek az Ősök, és kiváncsi vagyok a környékre. Az utazásra meg két lehetőség van. Vagy leriohanunk és minnél többet töltünk lent, vagy kicsit nézelődünk is útközben. Az új uticélok esetén az utóbbit szoktam választani, a régiek esetén rohanok, ahogy írtam is. A dubrovniki infót meg mindenképp komolyan fogom venni, bár remélem szeptember elején már nem lesz akkora tömeg ott sem. Mindenképp van egyébként az utazással kapcsolatban egy határ ahol vagy erre, vagy arra dönt az ember. Az Arad-Dubrovnik úton nem értem a döntést, a fele nyaralás utazással fog telni... Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-29 13:45:00Nincs baj a német utakkal. A itthoni fejjel van baj (tisztelet a kivételnek), akiknek nem ártana kis tapasztalat a nagyon ritmusos kinti közlekedésben és az általában hallatlan gyors német autópályákon.
Horvátország is tanít közlekedni, azt mondom, és óvatosságra intek mindenkit. Nem szoktuk meg idehaza a hegyeket és az esetenként lélekvesztő útjaikat, ahol kinn menni kell. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-29 13:30:00Persze, Juice! Mindenki maga számol és maga tudja, mit akar látni, hol akar megállni, lát-e jól éjjel, a családját/párját/gyermekeit ő ismeri, mire van szükségük, milyen sűrűn kell pihenni stb. Nem Juice-nek volt célzott a költségekről tett megjegyzésem, általánosan többször visszaköszön a dilemma a horvátországi fórumokon(pl "mennyünk a régi úton ott ócsóbbb!" ). Egyesek nincsenek tisztában dolgokkal, utakkal, árakkal, távolságokkal, milyen hegyek vannak és a saját képességeikkel sem, mennyire fárasztó tud lenni.
Nyilván Aradról nem kéne Letenyén, vagy Klagenfurton:-)) keresztül menni Dubrovnikba, hacsak nem dolgunk van arrafelé. De ha már itt tartunk tényleg megnézhetnék a kérdezők kérdéseik feltevése előtt Győrffy Árpád szakértőnk korábbi tanácsait és a leírásokat, mert aranyat ér, amit összegyűjtött.
Dubrovnikra visszatérve -nemrég jöttem onnan- megismételném a tanácsomat, miszerint csak ott parkoljatok, ahol biztosak vagytok benne, hogy szabályos. Nehéz megállni, illetve az Óvárostól messzebb lehetséges, lévén a közeli parkolók minden napszakban tömve vannak. A szabálytalanul parkoló autókat perceken belül elviszik, bosszantó utánjárás, drága mulatság. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 13:17:00Egyébként minden éveb többször lent vagyok, van lent saját kis lakóhely is, oda is, meg még Makarskára is inkább a pályán mentem, de már csak a kíváncsiság is vonz bosznia felé. Nyugat eu-ban nem tudom mi baj van a ritmussal...itthon a közutakon sem lehet betartani a szabályokat, így legalább ott kiélheti magát mindenki, pl én is, semmi baj sincs jókint, sőt inkább lassú az átlagos forgalom nekem a Salzburg-München-Lindau szakaszon. A hegyekbe meg nem más miatt, csak is a látvány miatt érdemes nappal menni. Gyorshajtásért is megbüntetik az embert persze, de gyorsan is kell akkor menni, amire a bosnyákok eléggé rákattantak, de mondjuk a horvátok meg nem. Az utóbbi időben a Luzanj-Zagreb-Rijeka-Pazin szakaszon, ha járok, sosem szólnak a 170-18-as tempóhoz, pedig minden éveb legalább egyszer megyek arra is, de ugyan ez igaz a Split-i ágra is, úgy vettem észre, hogy csak az igazán őrülteket emelik ki. Boszniában meg nem érdemes sietni, mert ott meg többször szeretne az ember megállni, mint lehet a látvány miatt. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 13:08:00Egyébként minden éveb többször lent vagyok, van lent saját kis lakóhely is, oda is, meg még Makarskára is inkább a pályán mentem, de már csak a kíváncsiság is vonz bosznia felé. Nyugat eu-ban nem tudom mi baj van a ritmussal...itthon a közutakon sem lehet betartani a szabályokat, így legalább ott kiélheti magát mindenki, pl én is, semmi baj sincs jókint, sőt inkább lassú az átlagos forgalom nekem a Salzburg-München-Lindau szakaszon. A hegyekbe meg nem más miatt, csak is a látvány miatt érdemes nappal menni. Gyorshajtásért is megbüntetik az embert persze, de gyorsan is kell akkor menni, amire a bosnyákok eléggé rákattantak, de mondjuk a horvátok meg nem. Az utóbbi időben a Luzanj-Zagreb-Rijeka-Pazin szakaszon, ha járok, sosem szólnak a 170-18-as tempóhoz, pedig minden éveb legalább egyszer megyek arra is, de ugyan ez igaz a Split-i ágra is, úgy vettem észre, hogy csak az igazán őrülteket emelik ki. Boszniában meg nem érdemes sietni, mert ott meg többször szeretne az ember megállni, mint lehet a látvány miatt. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-29 13:00:00Nemrég Ravcanál mentünk le az autópályáról. Nagyon keskeny, harmadosztályú út Ploce felé, de nem rosszabb, mint a parti autóúton 2 órát szédelegni. Az autópálya Dubrovnik felé vezető további szakasza egyenlőre a szikla robbantások és a leendő viaduktok kialakítása állapotában van. Fantasztikus látvány de még talán jövőre se lesz kész. Tényleg bámulatos, amit eddig is építettek! A másik lehetőség, szép és biztonságos a Szarajevon, Mostáron átvezető út is, de ha valaki gyorsan és biztonságosan akar délre lejutni megéri az autópálya használata. Sokszor nem értem, egy ebéd ára több, mint amit meg lehet spórolni, azt gondolom ilyen útra nem szabadna kifillérezéssel hozzáállni. Hamar befut egy gyorshajtás, egy parkolás... akkor mi van? Basszus egy itthoni hétvégén is elmegy, amin most agyalnak egyesek, kinn pedig 100-200 kuna hipp-hopp a Konzumban (közért), vagy egy belépő (pl-Krka vízesés) hamar fogy. Az biztos, a nálunk szokatlan hegyi utakhoz kifogástalan autó és vezetői óvatosság szükséges. Aki nem rutinos, ne menjen ilyen szakaszokon éjjel. Minden itthoni nagyképűsködés, kivagyiság megbosszulja magát, észnél kell lenni. Sokat lehet tanulni, mint Németországban is, hamar kisfiú lesz a nagyarcuból, délen az utak miatt, nyugaton meg a ritmus és a sebesség miatt... Jó utat mindenkinek!! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 12:58:00Tóth Bélának!
Én nem spórolásból mondom, a boszniai átkelést, hanem normális alternatívaként. Valamint kiszámoltam, hogy nekem egy oda-vissza út esetén az autópályán lemenni és visszajönni Korculára 50e ft-tal kerül "csak" többe, szóval tényleg csak egy laza ebéd ára...persze a nyaralás 400e ft/2 fő összköltségéhez képest már semmiség...
Juice Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-29 12:35:00Nemrég Ravcanál mentünk le az autópályáról. Nagyon keskeny, harmadosztályú út Ploce felé, de nem rosszabb, mint a parti autóúton 2 órát szédelegni. Az autópálya Dubrovnik felé vezető további szakasza egyenlőre a szikla robbantások és a leendő viaduktok kialakítása állapotában van. Fantasztikus látvány de még talán jövőre se lesz kész. Tényleg bámulatos, amit eddig is építettek! A másik lehetőség, szép és biztonságos a Szarajevon, Mostáron átvezető út is, de ha valaki gyorsan és biztonságosan akar délre lejutni megéri az autópálya használata. Sokszor nem értem, egy ebéd ára több, mint amit meg lehet spórolni, azt gondolom ilyen útra nem szabadna kifillérezéssel hozzáállni. Hamar befut egy gyorshajtás, egy parkolás... akkor mi van? Basszus egy itthoni hétvégén is elmegy, amin most agyalnak egyesek, kinn pedig 100-200 kuna hipp-hopp a Konzumban (közért), vagy egy belépő (pl-Krka vízesés) hamar fogy. Az biztos, a nálunk szokatlan hegyi utakhoz kifogástalan autó és vezetői óvatosság szükséges. Aki nem rutinos, ne menjen ilyen szakaszokon éjjel. Minden itthoni nagyképűsködés, kivagyiság megbosszulja magát, észnél kell lenni. Sokat lehet tanulni, mint Németországban is, hamar kisfiú lesz a nagyarcuból, délen az utak miatt, nyugaton meg a ritmus és a sebesség miatt... Jó utat mindenkinek!! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: A. Endre | 2009-07-29 11:48:00Tisztelt Szekeres István! (Illetve, aki tudja a választ!)
Kérdezem, mivel Szerbia - Bulgária útvonalon megyünk Görögországba, létezik-e Bulgáriában tranzit úthasználati díj, ha igen, mennyibe kerül? Lehet-e azt bank-kártyával fizetni?
Tisztelettel várom válaszát! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 10:06:00Jól számolok...578 hrk az az 588... :) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-29 10:04:00Ilona Jánosnak!
Néztem egy-két gyors számolást. Arad-Dubrovnik Szerbián és Bosznián át 760 km. Már Baranya megyét is érintve, de még Bosznián át 920 km. Ha pedig Arad-Magyarország, Horvátország körben autópályán 1180 km és plusz 289 hrk autópálya díj. Több, mint 800 km-rel hosszabb az alap úthoz képest és persze még az az 588 hrk sem mindegy.
Üdv
Juice Téma: Nyári Pál: Luxusutazás Montenegróba? - 2008Név: Nyári Pál | 2009-07-29 09:31:00Szia Robi!
Szerbia felé ugyanolyan biztonságos menni mint Horvátország felé. Az utak kiváló minőségűek, és egyéb gondok sincsenek.
A baj a lassúsággal van, mert kb. kétszer annyi idő alatt lehet megtenni ugyanazt az utat.
Én nagyon kényelmes vagyok, és 6-8 óránál többet nem szeretek autóban ülni. Ha valaki bírja idegekkel, pláne éjszaka, akkor ajánlható az időben hosszabb út.
Ha a költségek is számítanak Szerbia felé mindenképpen olcsóbb.(üzemanyag, autópálya stb.)
Jelenleg Makarskánál van vége a Horvát autópályának, és az út onnan sem rövid.
Arrafelé érdemes beiktatni egy tranzitszállást, és odafelé megnézni a Kotori öblöt.
Szolnokról, logikusnak tűnik Szerbia felé menni.
Üdv: Andor Téma: Nyári Pál: Luxusutazás Montenegróba? - 2008Név: Róbert | 2009-07-29 07:49:00Szia!
Véleményed szerint Budvába gépjárművel, Szolnokról Horvátország felé, vagy Szerbia felé érdemes menni? 345 km-el rövidebb Szerbia felé, de kevésbé biztonságos!
Előre is köszönöm a véleményedet!
Üdv., Robi. Téma: szállás, GörögországNév: Polvár Zita | 2009-07-28 23:32:00Üdv!
Első utazásunkra készülünk Görögországba, Paralia Katerinis-t szemeltük ki. Azonban nagyon nagy gondban vagyunk a szállással kapcsolatban, ugyanis rengeteg ajánlat van, viszont kép, vagy vélemény a szállásokról nagyon kevés. Nem szeretnék zsákbamacskát, ezért kérem a segítségeteket. Ha esetlegesen valakinek van egy jó tippje, hogy Paralia, vagy a környéken (természetesen nem túl drágán...:)) hol tudnánk megszállni, vagy jó/rossz élménye a szállásokkal kapcsolatban kérem írja meg az email címemre!
Köszönöm!
Polvár Zita Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-28 21:34:00Istvánnak
Én úgy tudom, hogy egy 120 kilométeres szakasz még hiányzik Ravca és Dubrovnik között. Persze, messziről ez nagyon kicsinek látszik.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: bone | 2009-07-28 20:39:00Üdv,
Néhány napja a tévé bemondta, hogy az autópálya elkészült Dubrovnikig.
Van ennek valóságalapja?
Köszönöm,
István Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-28 20:17:00Tisztelt Ilona János!
A válaszokat nem én adtam, hanem a Juice néve író egyik olvasó, így neki köszönje. Egyébként teljesen egyetértek vele. Az észak-déli irányú boszniai átkelésnél nem jellemzőek a szédítő hegyi szerpentinek. Ezekkel inkább az Adria mellett és Horvátország más vidékein lehet találkozni. Aknából valóban sok lehet az erdők mélyén, de mindenütt felszedték, ahol emberek járnak. Javaslom, olvassa el a térségről szóló beszámolókat és a korábbi hozzászólásokat.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ilona János | 2009-07-28 19:33:00Tisztelt Szerkesztő!
Köszönöm a válaszokat.
A boszniai átkelést az ottani utat választó ismerőseink a következőképpen írták le: szép, de meggondolandó. A nem kevés hegyi szerpentinen nagyon kell figyelni, az utasok pedig könnyen beleszédülnek (mármint szó szerint) a sok fordulóba.
Ezenkívül az autóút mellől sem tanácsos eltávolodni, mert a helyiek szerint felderítetlen aknák is tarkíthatják a tájképet.
Ezért választottuk mi mindenképpen Letenyét, annak ellenére, hogy Aradról indulunk. (A magyarországi autópályákat a zsúfoltság miatt kerüljük el, inkább dél-magyarországi útvonalon készülünk Letenyéig eljutni, onnan pedig a standard autópályán délnek.) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-28 14:58:00Ilona Jánosnak!
Nem egyértelmű a leírtakból, hogy honnan indulnának. Ettől függetlenül javaslom a Bosznia-i átkelés meggondolását. Kb 350-400 km spórolható, indulási ponttól függően, mindamellett az autópálya díjak sem lépnek fel. Közben gyönyörű táj fogadja az embert, igaz lassabb haladás. Így kb azonos időt vesz igénybe. A szezon alatt a parti út nagyon forgalmas, így minnél késöbb kell kimenni rá lehetőség szerint. Ha itthon nem használja az autópályát, természetesen nem kell fizetni érte.
Egészen szombat hajnalig nincsen nagy forgalom Zagreb környékén, vagy akár a pályákon sem.
Üdv, jó utat.
Juice Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ilona János | 2009-07-28 11:59:00Elnézést, nem említettem, hogy Dubrovnikba szeretnénk eljutni.
Ezzel kapcsolatosan még egy kérdés.
Sestanovac és Ravca közül melyik letérő ajánlatosabb Dubrovnik felé? Az utóbbi nyilván közelebb van, de úgy értettem valamelyik korábbi hozzászólásból, hogy arra meglehetősen keskeny és nem túl jó állapotú az út. (Splitnél viszont sejthetően nagyobb a forgalom...)
Előre köszönöm a harmadik válaszát is.
Tisztelettel,
Ilona János,
Arad Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ilona János | 2009-07-28 11:55:00Tisztelt Szerkesztő!
Nagyon hasznosnak tartom ezt a honlapot. Gratulálok a létrehozásáért és gondozásáért.
Most két kérdésem van.
Ha Nagykanizsa felől a 7-es úton érünk Letenyéhez és nem az M7-es autópályán, akkor, gondolom, nem kell autópályamatricát vennünk a magyarországi szakaszra. Jól gondolom?
A második kérdés: aug. 6-ról 7-re virradó éjszaka (tehát csütörtök éjjel) kb. hány órakor érdemes a határról tovább indulni (Letenyénél), hogy a Zágráb környéki, ill. távolabbi dugókat minél jobb eséllyel elkerüljük?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel,
Ilona János,
Arad Téma: .Név: Tóth-Lukács Zsuzsanna | 2009-07-28 08:47:00Üdv!
Köszönöm a gyors választ, nem szándékosan küldtem el háromszor, hanem ahogy frissítettem a lapot annyiszor elküldte!Elnézést...
Köszönöm
Üdv:T-L. Zs. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-27 14:47:00Bocs, az utolsó nem Paya-nak, hanem Tóth-Lukács Zsuzsannának ment. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-27 14:46:00Paya-nak!
A fenti írásból is látszik, hogy Trogir-hoz Prgomet-i lehajtó, ha Osijek-nél már pályára megy az ember, akkor 248 hrk, ha pedig Letenye az irány, az 182 hrk. Továbbá az is kiderül, hogy nincs matrica, csak fizető kapuk vannak.
Valamint elég egyszer leírni a kérdést...
Jó utat, üdv. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth-Lukács Zsuzsanna | 2009-07-27 14:45:00Elnézést nem szándékosan küldtem el háromszor! Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Pulst Klagenfurt Nockberg Karavankák Sörg Hochostervitz St Vein Karintiai kalandozások - 2008Név: Kuritár Zoltán | 2009-07-27 13:56:00Kedves Zsuzsanna!
Augusztus 23-án a Wörthi-tónál rendeznek félmaraton futóversenyt.Csapatunkból 9-en szeretnének indulni.
Szeretnék árajánlatot kérni 9 fő részére augusztus 22-ére egy éjszakára.
A szobák elosztása: 3X 2 szob+1 pótágy,reggelivel.
Ebben kérném a segítségét!
Köszönettel:
Kuritár Zoltán
FUteam SE Baja
wwww.futeam.hu Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth-Lukács Zsuzsanna | 2009-07-27 10:39:00Tisztelt Szerkesztő!
Trogirba szeretnénk menni,Celldömölkről indulunk és Letenyénél megyünk át a magyar horvát határon.Kérdésem az lenne, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni az autópálya matrica?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdv.
Tóth-Lukács Zsuzsanna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth-Lukács Zsuzsanna | 2009-07-27 10:33:00Tisztelt Szerkesztő!
Trogirba szeretnénk menni,Celldömölkről indulunk és Letenyénél megyünk át a magyar horvát határon.Kérdésem az lenne, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni az autópálya matrica?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdv.
Tóth-Lukács Zsuzsanna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth-Lukács Zsuzsanna | 2009-07-27 10:24:00Tisztelt Szerkesztő!
Trogirba szeretnénk menni,Celldömölkről indulunk és Letenyénél megyünk át a magyar horvát határon.Kérdésem az lenne, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni az autópálya matrica?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdv.
Tóth-Lukács Zsuzsanna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-27 09:24:00Paya-nak!
A fenti írásból is látszik, hogy Biograd-hoz Benkovaci lehajtó, ha Osijek-nél már pályára megy az ember, akkor 219 hrk, ha pedig Letenye az irány, az 153 hrk. Éjszaka egyébként sokkal jobb, bár kérdés, hogy mit jelent az éjszaka. Amennyiben a magyar határt az ember átlépi Mohács-Beremend-Drávaszabolcs valamelyikénél hajnali 3-4 körül, vagy Letenye 4-5 körül, az épp határeset, mert akkor már a Karlovac utáni elváló Split-i ágon eléggé nagy forgalmat lehet kifogni, igaz ugyan, kis szerencsével a Zagreb környéki torlódást még meg lehet úszni.
Jó utat, üdv. Téma: ZöldkártyaNév: Varga Hilda | 2009-07-26 21:09:00Most jöttünk haza Görögből.A szerb vámosok újabb húzására
szeretnék mindenkit figyelmeztetni!!!!
Indulás előtt ellenőrizzétek a zöldkártyán a Szerbia ország
röviditését.Ha Srb,akkor minden rendben.Ha viszont Scg rövidités van csak,akkor a határon elveszik az útleveledet
és elküldenek a határ másik oldalára szerb zöldkártyát venni.
Ez min.1 hónapig érvényes és 110,-euro az ára.Ha vissza viszed
a bizonylatot csak akkor kapod vissza az útleveledet és mehetsz tovább. Téma: Szekeres István - Stevie: Budapest-Belgrád- Szófia - Szaloniki - 2003-2005Név: a szerkesztő | 2009-07-26 19:26:00Annus Endrének
Stevie "Budapest-Belgrád- Szófia - Szaloniki - 2003. junius 4" című alapművének elején található egy link, ami a legfrissebb változatra mutat. Csak rá kell kattintani.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Fajszi Bence: Dubai és az Egyesült Arab Emírségek - Csodaország épülőfélben - 2007Név: Novek Zsolt | 2009-07-26 10:27:00Üdvözlöm!
A következő kérdéssel fordulok önhöz!
Egy hotelt szeretnénk megnézni Dubaiban a Pálma szigeten a Hotel Atlantist.
Ön szerint autó nélkül,hogy tudunk a legegyszerübben eljutni oda és egyáltalán megnézhetjük-e a szállodát anélkül hogy ott laknánk?
Válaszát várom és előre is köszönöm a segítségét.
üdvözlettel
Novek Zsolt Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: V Viktor | 2009-07-25 20:23:00Sziasztok, egy hete jöttem ugyanezen az útvonalon és a bolgár határon változás történt. Nem volt semmilyen pendrive-os balhé, és az útdíjat sem fizettették meg kötelező jelleggel. Mivel egy kicsit féltem, hogy valamit ők rontottak el, megálltam az első maszek bódénál ahol nagybetűkkel kiírták hogy Vignette.. nos, itt közölték hogy ők bizony nem árulnak és vegyek majd egy benzinkútnál ha akarok.
Azt megerősítem, hogy tényleg tele van rendőrökkel, elsősorban a magyar határ és Belgrád közötti rész, valamint a bolgár szakasz, pláne Szófia környéke, az elkerülő út.
A bolgár határig elsőrangú az út minősége, illetve még onnan is kb 30 km-ig (amit nemrég újíthattak fel), de Szófia körül botrányos az út, pláne az alsóbb rangúaké.. mintha aknák robbantak volna alatta.
A cikk ugyanakkor elsőrangú :) Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Éva | 2009-07-25 14:33:00Nagyon hasznos és érdekes információkat tartalmazott ez a leírás, de ténylegesen a görög autópálya díjakról nehéz érthető információt találni. Mi is Toloba utaznánk gyerekekkel, szeretnénk előre megtervezni utunkat.(autópályadíj, benzin) Ebben kérnénk a segítséget.
Előre is köszönünk minden hasznos információt. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Paya | 2009-07-25 13:42:00Tisztelt Szerkeszto!
Kerdesem, hogy Biograd-hoz hol erdemes lehajtani az autopalyarol. Masik kerdes mennyi osszesen a palyadij Kecskemettol Biogradig. Harmadik kerdes, az ejszakai utazas tovabbra is haladsi elsobbseggel jar-e. Eddig ugyanis en mindig ejszaka mentem es sokkal jobban haladtam.
Koszi a valaszokat. ( ez az uzeno nem turi a hosszu ekezeteket?)
Paya Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Cselik Zsolt | 2009-07-25 09:48:00Tud valaki egy útleírást a görög határtól Tolo irányába. Találtam egy jó itinert Bp-től Görögországig, de onnan semmi pedig az majdnem az út fele.
Előre is Köszi minden infót, Téma: Fajszi Bence: Dubai és az Egyesült Arab Emírségek - Csodaország épülőfélben - 2007Név: Tura Lajos | 2009-07-24 18:00:002010-ben Dubaiba utazunk, autot szeretnénk bérelni. Van navigáciom, IGO 8.3-as szofferrer.keresek ehhez a orogramhoz Emigrátus navigációs térképet Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: marcell | 2009-07-24 16:36:00Tisztelt Szerkesztő,
Szekeres Istvántól szeretném megkérdezni, hogy meg tudná-e mondani, hogy Görögországban autópálya mellett milyen sűrűn találhatóak benzinkutak Athénig, s vajon ezek a kutak éjjel nyitva vannak –e vagy bezárnak. Előre is köszönöm segítségét!
Üdvözlettel:
Marcell
Téma: Szekeres István - Stevie: Budapest-Belgrád- Szófia - Szaloniki - 2003-2005Név: Annus Endre | 2009-07-24 14:18:00Az útleírások segítségével állítottuk össze - már többször - útvonalunkat.
Kérdezem, hogy Szerbia - Bulgária - Görögország útvonalról vannak-e frissebb tapasztalatok? Ha van, lehetőleg az eredeti cikk felépítését követve, még ha rövidebben is - leírva. Szeptember elején tervezünk egy utat, Röszkei átkeléssel, Nis - Szófia - Halkidiki valamelyik részére.
Előre köszönettel és üdvözlettel! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Winkler Katalin | 2009-07-23 12:34:00Tisztelt Szekeres István!
Először is nagyon köszönjük az ismertetőt, nagyon jó és hasznos minden Bulgáriába utazónak.
Mi szeptember elején megyünk 40 fő értelmi fogyatékos emberkével az Aranyhomokra /Napospart/ a glarus Beach szállóba. Tanácsol-e valami olyat ami esetleg fontos lehetne számunkra. Köszönöm válaszát Katka Téma: NorvégiaNév: Gáspár Éva | 2009-07-23 10:38:00Nemrég vettem részt egy skandináv körutazáson. Örömmel olvastam a beszámolókat, és ahogyan ti láttátok. Köszönöm. Téma: Vörös Attila: Olasz körutazás - Róma, Nápoly, Sibari, Pompei, Mini Italai, Mirabilandia - 2006Név: Barabas Borbala | 2009-07-23 10:29:00Csak egy kis pontosítás:"Mini Italai"="Italia in Miniatura" Téma: Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) - 2006Név: Vinkó Zoli | 2009-07-22 21:49:00Most érkeztünk meg Hvar szigetről - immár harmadik éve Vrboska-ban nyaraltunk magyar család apartmanjaiban (10-12 euro/nap/fő - http://vrboska.sugolan.hu/ )
Az útról:
Mostar - Jablanica között az utat felújítják, a félpályás lezárások kisebb torlódást okoznak, de nem vészes.
Zenica - Sarajevo között az autosztrádát építik, ami 15-20 km/h sebességet, nagy kőgörönygyöket és sok port jelent 10 km hosszan, a végén pedig ráadásként fizetős kapu van - 1,5 KM. Helyette inkább Zenica és Sarajevo között Kiseljak érintésével egy kis hajtűkanyaros résszel tarkítva sokkal jobban haladtunk már visszafelé.
Hvar szigeten az előző évekhez képest meglepetésként végig volt már karózva az út széle, ami valaki szerint biztonságosabbá - szerintem aki az anyósülésen ültem kissé még szűkebbé - tette az utat a kis komptól Jelsaig.
Amíg itthon vihar, jégeső volt, a szárazföldön állítólag kőgörgeteg, eső - addig Hvar szigeten szellősebbé vált az idő és 1-2 órára felhős volt az ég, de szombaton (07.18.) is pompás volt a fürdőzés az Adriában.
Hazafelé megnéztük 1-2 órát eltöltve a Kravica vízesést, ami \"Bosznia egyik leggyönyörűbb fürdőhelye\" - nos, valóban gyönyörű. Capljina-nál kis kitérővel Ljubuski felé el lehet érni, majd a csoda megtekintése után vissza az M-17-re és lehet jönni tovább.
Bevallom, Árpád 2006-os cikke volt az, ami 2007-ben elindított bennünket Hvar-ra, és nem csalódtunk.
Az E-73-as út, ami a Balti tengertől visz az Adriáig egy gyönyörű út, mindenkinek csak ajánlani tudom. 60 km/h átlaggal haladtunk rajta Bátaszék és Metkovic között - Bajáról indultunk. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Erika | 2009-07-22 20:02:00Szia!
Azt szeretném kérdeni Tőled. hogy, mennyi kerül a út Letenyétől -Vir szigetig ( Zadartól 30 km)
Hogy éri meg jobban, ha Karlovacnál lemegyünk a pályáról?
Erika Téma: Dudás Béla: Vanyarci Haluska fesztivál - 2007Név: Fodor Éva | 2009-07-22 12:21:00Tisztelt Hölgyem és Uram!
Kontaktszemélyt keresek,akivel felvehetném a kapcsolatot,részvételi szándékunk miatt.Ezuton kérnék telefon,e.mail.elérhetőséget,akivel a részletekről további részletes információt kaphatok!Feltétlen számitok segitőkész együttmüködésükre!Üdvözlettel,Fodor Éva manager:06/30-9618 376 Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Ani | 2009-07-21 23:01:00Kedves Árpád!
Most értünk haza Horvátországból.
Mielőtt elutaztunk próbáltunk információt szerezni tőled arról, vajon mibe is érdemnes egy 6 hónapos babát vinni a Plitvicei tavaknál. Ezúton szeretném megosztani veled a tapasztalatainkat.
Mi a "H" betűs túraútvonalon haladtunk végig. A helyiek tanácsára kengurúval indultunk neki a túrának, és nem bántuk meg. A babakocsit sok esetben kézbe kellett volna vinni a lépcsős részeken, azokon a szakaszokon, ahol tolni lehetett volna, ott viszont szétrázta volna az út a kislányunkat. A buszra, hajóra gond nélkül fel lehet vinni a babakocsit. Ha valaki mindenképpen babakocsi mellett dönt, érdemes minél nagyobb kerekű kocsival menni. Kerekesszékkel közlakedő emberek is tudnak itt kirándulni, legalábbis a péztárnál látható külön belépőjegy árak erről tanúskodnak, hogy melyik részeket tudják így bejárni azt nem tudom.
Ezúton is köszönjük a hasznos információkat, amelyekkel segítettél megszervezni a kirándulásunkat.
Köszönjük Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: István | 2009-07-21 21:09:00Érdeklődi szeretnék,hogy Székesfehérvártól Rijekáig mibe kerül az autopája díj oda-vissza.
Köszönettel! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2009-07-21 20:21:00Tisztelt Dosztál Ferenc!
Az egészségbiztosítással kapcsolatos információkat megtalálja a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=335
és a http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=584 oldalon. Ez a pillanatnyi jogi helyzet.
Azt jelzem, hogy minden olyan hozzászólást felszólítás nélkül törlök, amelyik az üzleti alapon működő utasbiztosítás megkötését ajánlja másoknak az Európai Egészségbiztosítási Kártya hatálya alá tartozó országokba, vagy olyan más országokba, amellyel államkközi egyezményünk van egymás állampolgárainak sürgősségi ellátására.
Ezt tettem egy tegnapi hozzászólással is.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-20 23:32:00Tisztelt Kérdező! A horvát autópályákról és díjaikról szóló írásban Umagig és Novigradig ugyanaz a díj szerepel. Ez azt ejlzi, hogy a kettő között már nincs újabb díj.
Ugyanazt javaslom Önnek is amit Móró Attilának. A kérdés előtt olvassák el az írást.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth Réka | 2009-07-20 16:23:00Tisztelt Cím!
Szeretnék érdeklődni, hogy az Umag és Novigrad közti szakszon kell-e fizetni és ha igen mennyit?
Köszönettel! Téma: zh KRESZ - Új büntetési tarifák a közlekedőknek májustólNév: Szabados András | 2009-07-20 15:26:00A témakörbe vágó kérdésem az, ha él a helyszíni bírság, akkor mi a helyzet a büntetőpontokkal. Az továbbra is "jár" a kisebb fokú vétségnél? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-20 15:21:00Móró Attilának: Letenyétől 124 (pálya 96 + Ucka 28), vagy Mohácstól 190 (pálya 162 + Ucka 28) hrk. Az Ucka alagút után az Istrián már nincs díjköteles út Rovinj-ig. A fenti kettő a két szélsőséges példa, sokan máshol lépnek rá a pályára, van aki Kutinánál, vagy Luzanj-nál... Üdv Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-20 15:04:00Móró Attilának: Letenyétől 124 (pálya 96 + Ucka 28), vagy Mohácstól 190 (pálya 162 + Ucka 28) hrk. Az Ucka alagút után az Istrián már nincs díjköteles út Rovinj-ig. A fenti kettő a két szélsőséges példa, sokan máshol lépnek rá a pályára, van aki Kutinánál, vagy Luzanj-nál... Üdv Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Móró Attila | 2009-07-20 12:30:00Tisztelt Árpád!
Augusztus elején mennénk Rovinjba, és érdeklődnék az autópályadíjakról, mert több helyen is eltérő információkat találtam.
Előre is köszönöm
Üdv: Attila Téma: Solymos Tilla: Örömök és csalódások – autóval Görögországban - Meteórák, Delphoi, Zakynthos - 2007Név: Szováthy Tibor | 2009-07-19 11:16:00Kedves Tilla,
Meg szeretném kérdezni hogy a hazautazáskor a szerb-magyar határon történő átkelés melyik napra esett pontosan? Nem fontolták a visszafordulást a tompai határátlépéshez? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dosztál Ferenc | 2009-07-17 18:46:00Üdv!
Nekem csak egy kérdésem lenne.Az utas biztosításokkal kapcsolatban.Kell vagy nem kell.Én régen sokat jártam Görögországban.Sajnos 1991 óta nem voltam.A leírás sokat fog segíteni remélem.Az utas biztosítás az ami nem tiszta.Mert TB kártyánk az van./EUS/
Ezzel kapcsolatosan kérnék segítséget Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-17 10:50:00Kedves Alma!
Nagyon köszönöm! Ha jól értem, ez a horvát 2-es program frekvenciája, ahol az idegen nyelvű közelekdési híreket is mondják. Beírtam a horvát általános leírásba is.
Jó nyarat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: alma | 2009-07-17 10:43:00a frekvencia 98,5-mhz Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-16 23:43:00Heló Roland!
Bőven elég a személyazonossági igazolvány. Sőt, az idén már Boszniában is elfogadják útlevél helyett.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Roland | 2009-07-16 16:13:00Sziasztok. Egy kérdéssel fordulok hozzátok. Magyarország felőli /Letenye/ határátlépésnél Horvátországba, szükséges-e útlevél, vagy elegendő a személyazonossági?
Válaszotok előre is köszönöm!
Udvözlettel: Roland R. Téma: Szeberényi Gyula Tamás: Körutazás Albániában - 2007Név: Fülöp Anikó | 2009-07-16 12:20:00Sziasztok!Nagy érdeklődéssel olvastam az Albániáról szóló utibeszámolóját Marcsinak és Tamásnak:Én 2004-ben jártam Durrösbe,de én Koszovó felől mentem kocsival.Hát mitmondjak nagyon gyönyörű volt az út 200 km 7 órámba telt.12 hegyre mentem fel a csúcsig utána le és ezt ismételtem 12 szer.2 hét mulva megyek montenegróba és onnan ismét átmegyek Albániába,most még inkább kedvet kaptam hozzá,hogy elolvastam ezt az útleirást.Köszönettel Anikó Téma: horvátország,pályadij,kompdijNév: a szerkesztő | 2009-07-15 14:05:00Tisztelt Horváth Úr!
A kategóriák a járművekre vonatkoznak és az utánfutókra. Én nem láttam sehol külön szabályt arra, ha valaki kerékpárokat vagy tetődobozt szállít.
Egyébként a biciklik hosszú távú szállításánál praktikusabb a vonóhorogra, vagy a lökhárítóra állított csomagtartó. Igaz, azutóbbi csak három kerékpárig jó. Sokkal kisebb a légellenállás. Ez akár 3-4 dl fogyasztás csökkenést is jelent, és az autó is stabilabb.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: horvátország,pályadij,kompdijNév: Horváth János | 2009-07-15 12:48:00Tisztelt Győrffy Ur.
A következő kéréssel fordulok Önhöz.Nyaralásunk idén ujra horvátország.Viszont szeretnénk vinni a kerékpárokat is.De sajnos egyértelmü válaszok sehol sem találhatok,hogy a tetőtarton szállitott kerékpárok megváltoztatják a pályadijjat,vagy a kompdijját.Amenyiben rendelkezi ilyen információval kérem irja meg.Válaszát elöre is köszönöm.
Tisztelettel:Horváth János Téma: szerb autopálya kategoriak Név: a szerkesztő | 2009-07-15 11:07:00Tisztelt Ferenczi Tibor!
Nem igazán értem a hozzászólásának azt a részét, hogy "tekintve,hogy a téma közérdekü mégsem válaszolt rá eddig senki." Kinek kellett volna válaszolni? Ez egy olyan oldal, ahol az válaszol, aki tudja a választ, és segíteni akar másoknak. A jelek szerint ebben az ügyben az Ön válaszáig valamelyik feltétel hiányzott.
Én többet nem tudok tenni annál, hogy felraktam a szerbiai bejárathoz a kategóriákról szóló anyagot képekkel, eredeti nyelven és Karácsonyi József fordításában. Gondolom, mindenki ismeri a saját kocsijának méreteit és be tudja helyettesíteni. Azt meg úgysem lehet előre megmondani, hogy az éppen szolgálatos határőrnek milyen collstok van a szemében.
Természetesen én is örülök annak, ha valaki segíteni próbál másoknak. Azért is írtam meg mindezt ilyen részletesen, hogy újra tisztázzam: senki ne várjon valami hivatalos válaszolóra, írja meg maga, ha tudja a választ.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: szerb autopálya kategoriakNév: Ferenczi Tibor | 2009-07-15 10:17:00Jumpy,Scudó,Expert 1-es kategoria.Transporter,Vivaro,Ducato,Jumper 3-as kategoria Megválaszoltam a saját hó eleji kérdésemet,tekintve,hogy a téma közérdekü mégsem válaszolt rá eddig senki.Remélem másnak azért segitettem. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-14 20:17:00Tisztelt Leidecker Anna!
Sajnos én is csak annyit tudok, hogy a Horvát rádió 2. programjában mondanak a horvát nyelvű hírek mellett angolul, németül és olaszul közlekedési információkat. A frekvenciákról nincs információm.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Leidecker Anna | 2009-07-14 14:57:00Tiszteletem!
A hétvégén indulunk Horvátországba nyaralni és valahol olvastam, hogy van egy rádió adó, amin óránkén beolvassák a közlekedési információkat több nyelven. Milyen frekvencián lehet befogni, és mi a neve a rádiónak?
Válaszukat előre is köszönöm: Anna Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Balázs | 2009-07-13 19:44:00Igen, 28 kuna az Ucka alagút, így összesen 124 kuna.
Most hétvégén jártunk Pulában, a Kanfanar és Pula közti utat is 2x2 sávúsítják, az A9 egy része pedig le van zárva, 10-15km-es kerülővel lehet számolni aki arra menne.
Üdv
Balázs Téma: TörökországNév: sera istvan | 2009-07-13 08:21:00jo napot.milyen papirokra lehet szuksegem ha torokorszagba szeretnek menni.jelenleg romaniaban tartozkodom.szukseges utlevel vagy szemelyivel is kiengednek?
koszontem Téma: VálaszokNév: a szerkesztő | 2009-07-12 23:47:00Kedves Sárkány Attila!
Jól néznénk ki, ha arra is nekem kellene válaszolni, amiről foglalmam sincs...
Válaszoljon mindenki nyugodtan, ha van információja egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Erről szólt eddig is ez az oldal, és a jövőben is így lesz.
üdv
Győrffy Árpád Téma: Varga ÁgnesnekNév: Sárkány Atilla | 2009-07-12 20:46:00Szia!
Bár nem én vagyok a szerkesztő,de ha jó és rövid utat akartok,akkor Macedónia felé menjetek!
Mi tegnap jöttünk haza,hál' Istennek jól lehetett haladni mindenhol!
Mi is mentünk Bulgária felé annak idején (3 éve),de így utólag látva,nem éri meg arra menni!!!!
Sokkal gyorsabb és jobb a közlekedés Mac. felé! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: FF25 | 2009-07-12 12:48:00Tisztelt Győrffy úr!!!
Nagyon szépen köszönjük a segítséget, aki még nem horvátországba nyaralni annak ez a weboldal nagyon hasznos.
Volna egy-két kérdésem:
A Goricantól- Badernaig(Porecig) 124 kuna- Ebbe a 124 kunába benne van e az ucka alagut díja?
Ezeket a díjakat visszfele ugyanugy ki kell fizetni e?
Válaszát előre is köszönöm!!!
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Bata Gyöngyi | 2009-07-11 14:53:00Görögország csodálatos, mi éjszaka mentünk, semmi gond, probléma nem volt, kicsit morcosak voltak a kapuknál, de ez nem volt fontos, lehet nyomni a gázt, ha az út megengedi, kátyú, stb. de legjobb az éjszakai autózás, gyors, nincs meleg, sorba sem órákig állni, Sarti, Lefkada, Nydri nagyon jó hely, gyönyörű, különleges, álomszép helyek. Remélem újra eljutunk oda, hisz csodálatos, kedves emberekkel, nyugodt, laza, népességgel. Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Csurkó Dóra | 2009-07-11 13:29:00Segítségeteket kérném, volkswagen t4 hatszemélyes autóm melyik kategóriába sorolható be a felsoroltak közül? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-10 20:11:00Tisztelt Györffy és Filipsz úr!
Friss, egy hetes tapasztalatom miatt hozzászólnék a dubrovniki kirándulás témájához.
Az első, hogy kalkulálni kell vele, Makarskából a parti úton időben több is lehet az utazás. Előzési lehetőség gyakorlatilag nincsen, hosszú, fel-le kanyargós út, ami minden napszakban zsúfolt. Nem érdemes, nem is lehet sietni.
Aztán: a Neretva befolyásánál (elágazás Sarajevo felé) ami egyébként nagyon érdekes világ,vizek, földek, emberek,finom gyümölcsök) viszont mindig radaroznak a rendőrök!
A parkolás Dubrovnikban: szinte lehetetlen az Óváros/Vár közelében, mert ugyan vannak parkolók, de mindegyik mindig teli van. Már reggel korán is. Arra kell számítani, hogy az Óvárostól/Vártól beljebb, legkevesebb 800-1000 m távolságban lehet legközelebb megállni. Ez többnyire 3. parkoló zónába tartozik, ami 5 kuna/óra. Bevallom, mi még ennél is messzebb, de nem fizetős területen szoktunk megállni, mert ki a csoda szeretné a városban vagy éppen a várfalon az óráját lesni, mikor jár le a megváltott idő. Nyugodtan akarunk üldögélni, fagyizni sétálni és gyönyörködni a régi Raguzában.
A városközponttól buszok járnak az Óváros/Vár-ig. Ezen az úton, a közvetlenül a várhoz vezető útvonalon távolodva, felfelé mindenki jöhet, lefelé csak a buszok járnak. Lenn ki van építve, megfordulnak. Ezek városi járatok, ezekkel lehet lemenni, de nem ismerem, mi gyalog szoktunk.
Még egy megfontolandó dolog: soha ne álljatok meg olyan helyen, amelyről biztosan nem tudjátok, hogy szabályos. Járdán pl. soha. Rengeteg a kijárat, kapu, garázs, cégeknek foglalt hely stb. A tilosban álló autókat percek alatt elviszik (van erről filmem is). Döbbenetesen felkészültek, szinte a semmiből érkezik a kocsi meg a rendőr és emelik, már viszik is, tönkretéve a napot és alaposan belenyúlva a pénztárcába. A szokásos magyar nagyvonaluságot/vagy nemtörődömséget?/ el kell felejteni, ha nem akar az ember magának bosszúságot. Sisak nélkül motoroznak, csalinkáznak záróvonalon át, gyerekek a motor kormányán, ezer féle dolog, ami itthon elképzelhetetlen, de a szabálytalan parkolás, kijáratok elállása stb. terén rendet tartanak.
Nagyon jó utazást kívánva!
üdv.
Tóth Béla Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Varga Ágnes | 2009-07-10 17:05:00Szia!
Idén Görögország az uticél. Szeretném megkérdezni, hogyha Bulgárián keresztül megyünk, tudsz-e? valami jó és rövid utat ajánlani?
Előre is köszi! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Filipsz Attila | 2009-07-09 11:30:00Tisztelt Győrffy Úr!
Augusztus közepén nyaralunk majd Tucepi-ben és készülünk Dubrovnik meglátogatására. Mivel autóval utazunk, kézenfekvő lenne leautózni a városba és parkolóban hagyva a kocsit végignézni az óvárost, vagy esetleg busszal leutazni. Ha van erre információjuk kérem segítsenek a döntésben. Azt már kiderítettem, hogy az út autóval 2, 2 és fél óra, busszal úgy 3 és fél Makarskából. De sajnos sem útvonalat, sem árat nem tudtam a neten találni a buszjárathoz. A busz indulási időpontjai igazán nem kedvezőek, de kalandnak jó lehet.
Az autós kirándulás biztosan nagy kihívás a főszezon közepén. A neten található elég gyenge várostérképek azt mutatják, hogy az óváros körül van néhány parkoló, de sem árat, sem egyéb infót azokról nem találtam.
Segítségét előre is megköszönve
Filipsz Attila Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás - Románia - 2008Név: Hantosi Gabriella | 2009-07-09 10:38:00Kedves Csákné Zsuzsa !
Nagyon nagy kedvet kaptam erre a kirándulásra. Szeretnék részt venni egy ilyen túrán a cikkben említett túravezetővel. Indítanak-e kirándulást , szívesen jelentkeznék ? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Bodnárné Nyics edit | 2009-07-08 14:19:00 Sziasztok!
A jövőhéten megyünk a Napospartra a Hotel Baikal-ba.Ha valaki járt már ott illetve ismeri a helyet és a környéket kérem ossza meg velem tapasztalatait.Mennyire veszélyes autóval menni.
Előre is köszönettel Edit Téma: Dugi Otok (HPEx20i16v-nek)Név: Gál Zoltán György | 2009-07-07 11:28:00Szia!
Mi 2004-ben voltunk Dugi Otok-on (komppal egy óra Zárából), azóta is az egyik legszebb élményünk. A sziget maga a béke és nyugalom, a déli végén a Telascica-öböl gyönyörű és a közeli sziklás nyugati Adria-magaspart is fenséges.
Nem messze van Sali, ott vettünk ki apartmant (az adriaticá-n fent is van a ház, rózsaszín 3 emeletes a révkapitányság mellett, nem lehet eltéveszteni), átjártunk a szomszéd kis öbölbe fürödni (a félszigetke túlfelén) - ideális, olcsó és békés nyaralás. Saliból jár személyhajó Zárába, de nem biztos, hogy aznap jön is vissza - nézni kell.
Ésazki végén kis világítótorony, középen mindenfelé kis falvak, kevés turista.
Próbáljátok ki, nem lesz csalódás, ha ez a stílus bejön.
Üdv,
GZ Téma: Bosznia-HNév: Tóth Lajos | 2009-07-07 09:14:00Az elmúlt évben horvátországi nyaralásunk alkalmával jártunk Mostarban. Annyira megtetszett, hogy ez évben ismét meglátogatjuk. Ezen kívül olvastam a Kravica-vízesésekről, amelyeket idén fel szeretnénk keresni.
Szeretném kérdezni a Boszniában jártas utazóktól, hogy a horvátországi Ploce környékéről melyik úton célszerű megközelíteni a vízeséseket?
Köszönettel:
Tóth Lajos Téma: Kaját az unióbaNév: a szerkesztő | 2009-07-06 22:57:00Kedves Áron!
Elvileg semmi akadálya, csak a folyékony fajtánál - bor, sör, pálinka - és a dohányáruknál vannak korlátozások. De ezek sem olyanok, hogy akár egy hosszabb utazást megzavarjanak. (Sörből 110, borból 90, pálinkából 10 liter a felső határ, de cigiből is elfogadnak 800 szálat.
Jó utat
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-06 22:52:00Kedves Kasu!
Kösz a friss híreket. Biztosan sokaknak segítenek majd az utazásban.
Remélem, ezt csak a vázlata volt egy részletes, fotókban gazdag beszámolónak! :)
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: lehet-e????????Név: Meilinger Áron | 2009-07-06 16:08:00Azt szeretnem kérdezni hogy az európai unió tagállamaiba lehet-e kaját átvinni?? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-07-06 13:18:00Kedves Árpád, ahogy megosztod fontos infóidat, a legfrissebbekről tudok én is beszámolni. Ma reggel érkeztem vissza a Peljesac félszigetről. Nagyszerű 12 napot töltöttünk ott, és a kirándulásainkon, frissek az élmények, tapasztalatok.
1.Az A1 (Zagrab-Split-Ravca) autópályán tökéletesen kiépültek a benzinkutak. (Ami engem aggasztott, hogy túl távol vannak egymástól.)
2.A cestarinák (fizető kapuk) rendszere kis figyelmet igényel, mert vannak már tisztán elektronikus kapuk, és emellett a \"cash\" felíratúak a készpénzes fizetőknek. Figyelni kell ezekre.
3.A Ravca autópálya lejárat (jelenleg eddig ér a pálya Dubrovnik felé) Ploce városa felé rémes, (kicsi út, keskeny és kacskaringós, főleg az autópálya unalma/biztonsága után), de járható. Fantasztikus ami épül tovább: a semmi tetején, a kőhegyekbe robbantva épül tovább Dubrovnik felé, viaduktok látszanak és a hatalmas kőfejtés, természet átalakítás.
3.Jártunk Mjet-en és persze Dubrovnikban, csodálatos helyek, hangulat és klíma.
4. Időjárás: a Peljesac-on kaptunk egy 20 órás esőt, amiből az első 10 folyamatos, szinte trópusi volt, de túltettük magunkat a sok (édes)vízen:-)) Utána gyönyörű idő, meleg, a tenger is finom. Nem szabad elkeseredni egy borúsabb naptól, esőtől, hamar kedvezően változik!
5. A tenger gyümölcsei továbbra is jók, remekül készítik, ajánlom kóstolásra, aki nem ismeri. A kagyló termeléséről ismert Peljesac félszigeten egyenesen a tengerből kapható, olcsón és frissességét mutatóan minden db kinyílt! Nagyon ízletes, kempinges környezetben is tökéletesen elkészíthető. Finomak a helyi borok, különösen a száraz vörös,nagyon is megfelel a mi szokásos ízlésünknek. Mindenkinek jó nyaralást kívánok! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-06 07:10:00Kedves Joci!
Várjuk az ígért beszámolókat.
Én 10 éve jártam Dugi Otokon egy néhány órás kirándulásként. Sajnos csak annyit maradt meg róla, hogy kirándulásnak jó volt. Sok szerencsét hozzá!
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: a szerkesztő | 2009-07-06 06:55:00Tisztelt Danyi Csaba!
Jelentős díjcsökkentés a szerb autópályán - 2009.02.20. - című írásban amit tudtam, leírtam. Lehetséges útvonalak szerint, autókategóriánként, szakaszoként. Sőt még össze is adtam.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Danyi Csaba | 2009-07-05 19:38:00google earth on néztem és 2 darab fizető kaput találtam a e 75 ön.ott mennyit kell fizetni tavaly ha jól emlékszem 5-5 euro volt Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Danyi Csaba | 2009-07-05 19:31:00Jó napot.
Olyan kérdésem lenne hogy július 23 este indulunk Görögországba Macedonián keresztül.
Szerbiában összesen mennyi pénzt kell majd fizetnünk a kapuknál?
Euroban. És ha leírná a sorrendet hogy mennyi lesz egymás után a fizetendő .
Válaszát előre is köszönöm Téma: autópálya dij HorvátországbanNév: Szukics Péter | 2009-07-04 15:15:00Mi sokat utazunk Horvátországba az Adriához. Az autópályán közlekedők figyelmét szeretnénk felhivni arra,hogy Letenye után a Gorican Zagrab szakaszon a dij 36 Kuna, mult héten Zábrábnál a fizető kapu elektromos kijelzője ki volt kapcsolva, én oda adtam az 5 Eurot mint mindig, de a kezelő közölte hoy 6 Eurot kér.Gondoltam megdrágult ezért kifizettem.Hazafelé jövet azon a szakaszon 5 Eurot fizettem annyi is volt kiirva. Ma érkeztek haza barátaink akik ugyaigy jártak de ök már 7 Eurot fizettek és akkor sem müködött a kijlző tábla. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-04 11:22:00Tisztelt Árpád!
Mindenképp szeretnék írni róla, sőt, már elkezdtem előkészíteni egy kimerítő isztria anyagot porec központúsággal (minden évben van poreci út, mert a családnak van ott egy pici lakása), meg lesz egy komolyabb losinj (eddigi kedvenc helyem az adrián) és egy makarska (sztem eléggé kétoldalú lesz nagy negatívumokkal, nagy pozitívumokkal) is. Csak időm legyen rá. A boszniai játék azért lesz érdekes, mert egyik irányban majd banja luka brela makarska útvonalat tervezem a másik meg a mostar sarajevo eszék. Csak még nem tudom melyik irányba melyik lesz.
Ami még foglalkoztat a horvát adrián, az dugi otok, arra viszont sehol sem találok normális leírást, és oda blintre biztos nem mennék le, max egyik poreci út alkalmával egy napra körülnézni, ha már nem ír róla senki... :) Téma: Fajszi Bence: Dubai és az Egyesült Arab Emírségek - Csodaország épülőfélben - 2007Név: Horváth Irén | 2009-07-04 08:41:00Olvastam a uti beszámolt nagyon jó igaz csodálatos ország -csak a meleg én junuis ba voltam tavaj. Gratulálok a nagyon jó bő tájékoztatást. Ebben az évben öszfelé szeretnék menni ha találok utitársat mert nagyon drága az egyágyasfelár. Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: p.mária | 2009-07-04 07:29:00szia.végül is mennyibe kerül kint a cigaretta?lehet nem kéne itthonrol vinnem mert ott is megkapom enniyért? Téma: Bosznia-HercegovinaNév: juliska | 2009-07-04 07:03:00Hálásan köszönöm! Téma: 3-féle üzemanyagNév: Kovács Zsolt | 2009-07-04 06:09:00Tisztelt Győrffy és Karácsonyi Úr!
Köszönöm válaszukat!
Tisztelettel: Kovács Zsolt Téma: Bosznia - pénz - bicikliNév: a szerkesztő | 2009-07-04 00:42:00Kedves Juli
Három évvel ezelőtt ugyanúgy lehetett fizetni euróval mint márkával. Picibe 1:2-ben váltották, nagyobb tételnél az eurót szorozták 1,96-al. Bankkártyával nem volt tapasztalatom.
Biciklit egyet láttam Szarajevóban, de azt is éppen tolta egy fiú. Szerintem Boszniában a közlekedés annyira nem veszélyes, de bicklit csak akkor vinnék, ha nem kell a tetőre feltenni.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-04 00:05:00Jocinak
Örülnék, ha megírná majd részletesen a boszniai tapasztalatokat. A sűrűbben használt szakaszról és különösen a Brela felé vezető letérésről.
Hvar és Vela Luka között sajnos én is csak katamaránt találtam, ami csak utasokat visz.
Szilviának
Vadkempingezni nem lehet a benzínkutaknál, máshol sem, de az teljesen természetes, ha megállnak és alszanak egyet. Próbáljanak olyan helyet keresni, ami szemelőtt van, ugyanakkor mégsem zavarják annyira az érkező, induló, vagy éppen elszáguldó autók. Az óvatosság nem árt, az ajtókat zárják le belülről, de az ablakok legyenek kicsit nyitva, hogy járjon a levegő. Ébredés után nagyon hasznos egy kis reggeli torna. :)
Keller Znek
Közben kicsit javítottam a szövegen. A fizetős szakaszok elején mindig adnak egy kártyát (jegyet), amiből majd a kijáratnál látják, honnan kell számolni a díjat. A kártyát lehet, hogy Önnek kell majd egy gombnyomással előcsalogatni az automatából. Egyébként nem fogja eltéveszteni, a fizettetésben biztosan jól szervezettek az autópályák.
Kovács Zsoltnak közben vajdasági szakértőnk, Karácsonyi József válaszolt az Üzenő központi oldalán.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pálmainé Szilvia | 2009-07-03 13:34:00Kedves Árpád!
Augusztus 8-tól van szállásunk Medvejában. Mivel nem nagyon szoktam hozzá a hosszú éjszakai vezetéshez, szeretnék 7-én kb. 16 órakor indulni Bp-ről és 21-22 óra között megállni valahol pihenni. Az autóban elférünk aludni de nem tudom, hogy lehet e az autópálya melletti benzinkutaknál szabályosan éjszakázni. Van valami ötlete?
Előre is köszönöm: Szilvia Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Keller Zoltán | 2009-07-03 13:17:00Tisztelt Győrffy Úr!
Kérdésem lehet egyszerű, de először megyünk Horvátországba 4-en és senki nem tud segíteni. Vir szigetekre indulnánk augusztus elején (08.06-08.09.). Átlépve Letenye határát szükséges valahol pályadíjat fizetni, vagy matricát venni, vagy ha jól értettem kasszákkal fogunk találkozni,ahol majd, mi pl.cash-el fizetünk?
Köszönettel: Keller Z. Téma: Kozma Ákos: Az Árpád-vonal bunkerei Kárpátalján - 2008Név: Somodi István | 2009-07-03 12:29:00Kedves Olvasók, de főleg Látogatók!
Ne hagyjátok ki! Jól meglelhető, biztonsággal bejárható, nagy élmény!
Köszönet a terepmunkásoknak! A Kiskunsági Nemzeti Park terepgyakorlatosaival jártunk itt, hete vasárnap.
Ne féljetek az úttól, ajánlom az Árpád vonal felsőgerebeni erődjének felkeresése előtt/után /érd, ill. vezetés Felsőgereben 17. szám/ elindulva az Uzsoki-hágó felé/felől. szgk-val is jól járható, Szarvasháza érintésével.
Somodi István
Téma: Bosznia-Hercegovina, MontenegróNév: juliska | 2009-07-03 07:50:00És még további 1 kérdés:
Bosznia és Montenegró városaiban lehet biciklivel közlekedni? Érdemes magunkkal vinni és pl. a kempingből bekarikázni várost nézni, vagy olyan a közlekedési morál, hogy inkább ne. Téma: Bosznia-HercegovinaNév: juliska | 2009-07-02 18:47:00Kedves Fórumozók!
2 kérdésem lenne:
1. Boszniai benzinkutakon mennyire lehet bankkártyát használni?
2. Konvertibilis márkát forintért, vagy euróért érdemes váltani (most éppen mindkettő van kéznél:-))
Köszönöm:
Juli Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: didó | 2009-07-02 13:18:00kösszi hasznos Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-07-02 11:31:00Felpéci Norbertnek
Javaslom, olvassa el az Autópályák és díjak Horvátországban - 2009 című írást. Pontosan megtalálja benne az autópálya díját.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Felpéci Norbert | 2009-07-02 11:27:00Jó napot
Egy olyan kérdésem lenne.Júliusban személyautóval Krnica-ba mennék(4fő).Rijeka után.Mennyi lenne ennek a költsége? Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: zeno | 2009-07-02 11:16:00Szia!
Augusztusban utazunk Görögországba.Nagyon tetszett és hasznos a részletes beszámolód.Viszont lenne két kérdésem,mert a Külügyminisztérium honlapján felhívják az utazók figyelmét,néhány fontos feltételre az átutazáshoz.Kíváncsi lennék,mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban.
A Külügy szerint a macedón határátlépésnél megkövetelik az utasbaleset-biztosítás meglétét.
Illetve a szerbeknél :\"Az utóbbi időben Szerbia egyes határátkelőin több esetben megbüntették a beutazni kívánó külföldi állampolgárokat, mivel a nemzetközi biztosítási kártyájukon („zöldkártyájukon”) nem Szerbia rövidítése, azaz SRB, hanem Szerbia és Montenegró rövidítése – SCG – szerepelt. \"
Mit tapasztaltál ezekkel kapcsolatban? A válaszod előre is köszönöm! Téma: Radetzky László: Tanácsok a Görögországba utazóknak - 2008Név: a szerkesztő | 2009-07-02 11:04:00#kutyerazeno@gmail.com -nak
Lapozz vissza a központi Üzenőben a június 11-12-i bejegyzésekhez. Macedóniában (Szerbiában, Montenegróban, és Boszniában is) a magyar állampolgárok sürgősségi ellátását államközi egyezmény alapján biztosítják. (a többi környező országban az uniós egyezmény alapján, amihez kell az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártya)
Tehát, ha baleset ér, vagy az említett országokban hirtelen megbetegszel, az ottani állami rendszerhez tartozó orvosok, kórházak elvégzik a szükséges munkát, majd a magyar egészségbiztosítási pénztár fizet.
Az utasbiztosítás szükségességét az ezzel üzletelő és ebből hasznot remélő biztosítok, valamint a rajtunk spórolni akaró hazai köztisztviselők terjesztik. Sajnos ebben sok segítőjük akad.
Ami Macedónia esetében fontos, az az autó kötelező felelősségbiztosításának meglétét - illetve érvényességét - igazoló zöldkártya, amit szintén ingyenesen kaphatsz meg a biztosítótól. (Hisz egy halom pénzt már kifizettél érte.)
Minderről hosszú írásokat is találsz - címük a június 11-12-i bejegyzésekben. Persze, kezdheted azzal is, hogy az Útikalauz elején átfutod a középsőrész baloldalán ajánlott írásokat.
Győrffy Árpád Téma: Radetzky László: Tanácsok a Görögországba utazóknak - 2008Név: zeno | 2009-07-02 10:33:00Szia!
Augusztusban utazunk Görögöországba,mi is Olympic beachre.Azt hallottuk,hogy a makedónok kérik az utasbiztosítást is.Neked mi a tapasztalatod? Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: Viktor | 2009-07-01 19:51:00Sziasztok!
Mennyi kint a cigi? Érdemes vinni magunkkal v nem?! Téma: Bulgária autóvalNév: Gál Zoltán György | 2009-07-01 17:52:00Tavaly nyáron hagyományos útlevéllel voltunk Bulgáriában, nem írtak abba semmit. Lehet menni nyugodtan.
Üdv,
GZ Téma: Romániai határátkelésNév: Gál Zoltán György | 2009-07-01 17:46:00szervusz Sanya,
egy-egy kivételtől eltekintve Ártánd problémamentes; tapasztalatom szerint nem éri meg kerülni, a másik oldalon mire visszajutsz Székelyhídról Nagyváradra, többe kerül a leves, mint a hús.
Üdv,
GZ Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Ferenczi Tibor | 2009-07-01 16:22:00Citroen Jumpy gyári 9 személyes személygépkocsival mennénk Görögbe Szerbián át a családdal magán használatban.Melyik kategoriába esik a gépkocsi,az első tengelynél a magasság 1,1m?Ha tudná valaki megköszönném. Téma: Szerb határ előtti benzinkút az M5-ön...Név: Karacsonyi Jozsef | 2009-07-01 13:37:00A szerb határ előtti kút még NEM üzemel !
Tessék előbb megtankolni. A minap voltam "európában" és épp én is azt kukkoltam, de nem müxik egyik oldalon sem, úgyhogy Szegeden a Shell kúton raktam tele a verdát.
MInden jót ! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-01 13:35:00Az Isztriára igyekvőknek, ott is Porecre haladóknak javaslom, hogy Pazinnál térjenek le a "pályáról", ne menjenek le egészen az ypsilonig, hanem a Pazin-Baderna útvonalon jó úton, gyorsabba, rövidebben tudják a céljukat megközelíteni. Mi már '95 óta járunk Porecbe, csak ezt használjuk, egyszer kipróbáltuk a pályát végig, szóval nem érdemes.
Üdv
Joci Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-01 13:30:00Tisztelt Győrffy Úr! Kérdésem volt már korábban is, nem tudom sikerült e valahonnan információhoz jutni vele kapcsolatban. Én is sokat keresgélek és 100 %-os információt nem kaptam még. Szóval idén cél Korcula, Karbuni település. Mindenképp fontos a természet, a kisebb nyüzsgés ezért lesz ez. Az utat úgy tervezem, hogy Bosznián keresztül, de még Brela felett kiérve a partra (Makarskát a régebbi emlékek miatt szeretném érinteni) leautózunk Ston-on keresztül Orebicre és csak ott kompozunk. Viszont visszafelé úgy tervezném, hogy Vela Lukából kompon átmennénk Hvar szigetére és ott autóznánk ki a partra. A kérdés tehát, hogy létezik e kompjárat a két sziget között, mert a Jadrolinija honlapján csak a Splitből induló kompok vannak és hogy melyik településig mennyibe kerül, viszon sehol sem találtam menetrendet. A másik, de már új kérdés, hogy ha kerékpárokat viszek vonóhorgon, akkor a kompnál azt mennyire figyelik, mert ahogy látom hosszméret korlátosak az árak, mondjuk a kocsim alapból is 5 méter hosszú, tehát a kerékpárokkal már túl vagyok az 5,5 méteren...
Üdv
Joci Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: HPEx20i16v | 2009-07-01 13:23:00A Pécsről, illetve Pécset érintően Horvátországot megközelítő utazóknak tudom ajánlani a következő irányt. Több horvát ismerősöm is ezt javasolta. Tulajdonképpen átmenet a gyorsan autópályára érő, Eszék felé menő, és a lassan pályát érő kutinai irányok között. Személy szerint én már minden egyes alkalommal ezt használom, talán kivétel az ide nyaralás lesz, mert idén Korcula van megcélozva és ki szeretném próbálni a boszniai átkelést.
Szóval a javaslatom: Pécs-Donji Miholjac-Nasice-Pleternica-Batrina és Luzani ráhajtón a pályára.
Üdv
Joci Téma: Letenye régi határNév: Vargáné Majoros Ildikó | 2009-07-01 09:06:00Üdvözlöm!
Segítségét szeretném kérni:
pénteken éjjel utazunk Trogirba, a régi letenyei határon mennénk át. Hol van előtte az utolsó benzinkút, ami éjjel is nyitva van?
A túloldalon hol tudunk visszajönni az autópályára?
Segitségét előre is köszönöm.
Vargáné Ildikó Téma: Bulgária autóvalNév: Sárkány Atilla | 2009-06-30 19:46:00Árpádnak!
Én nem azt mondtam,hogy most is úgy van,hanem,amikor én voltam,akkor volt úgy!
Oké,hogy kártyával is beléphetünk,de azért van még útlevél is,s abba bele lehet (lehetett) firkálni! Téma: Romániai határátkelésNév: Sanya | 2009-06-30 19:18:00Üdv mindenkinek!
Az iránt érdeklődnék hogy így nyáridőben kell-e valamilyen komolyabb várakozásra számítani az Ártándi határátkelőn, érdemesebb-e kisebb forgalmút választani? (Én Létavértesre gondoltam.)
Köszönöm Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-30 00:01:00Tisztelt Vass Szilárd!
Ön valószínűleg többet tud nálam, ha eleve Szerbián keresztül akar menni, s ehhez még egy Rijeka-Rab közötti távolsági kompozás is felmerült lehetőségként. Én azt sem tudom, merre akar kilépni Romániából, ráadásul ugyanott tudnám megkeresni a további válaszokat, ahol Ön.
Bármennyire is csábító a felajánlott pálinka, a többség számára talán fontosabb, hogy a kevés szabadidőmet az várakozó új anyagok feldolgozására fordítsam.
Üdvözli
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Vass Szilard | 2009-06-29 23:34:00Udvozlom
Romaniabol szeretnenk utazni a Rab szigetre Szerbian keresztul. Az on altal vazolt utiterv az Letenyerol szamitott. Kerem segitsen a mi utvonalunkon is autopalyadij tekinteteben, na meg hogy mennyire zsufolt.
Es melyik kompal menjunk a RIEKA-RAB vagy a Jablanac-rab, hogy melyikuk indull surubben es mennyi a kompdij.
Koszonom elore is es varja ont Erdelyben egy uveg szilvapalinka:) Téma: Bulgáriába autóvalNév: a szerkesztő | 2009-06-29 21:53:00
Bedecs Lászlónak és Sárkány Attilának figyelmébe ajánlom, hogy az idők változnak. Bulgáriában is. Az ország hazánkhoz hasonlóan tagja az Európai Uniónak, így akár kártya alakú személyi igazolvánnyal is beléphetünk az országba.
Talán elhiszik, hogy arra kicsit nehéz lenne ráírni a kocsi adatait.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Bulgária autóvalNév: Sárkány Atilla | 2009-06-29 21:45:00Bedecs Úrnak.
Én akármikor voltam autóval Bg keresztül,az útlevélben kipipálták tollal a pecsétet a belépő oldalon,hogy ki vezette az autót,s mikor az országot elhagytuk,akkor is!
Én ennyit tapasztaltam! Téma: Selce-Villa Pekera Név: Varga Györgyné | 2009-06-29 19:47:00Sziasztok, tegnap írtam be ide, és kérdeztem a Hotel Varasdint, és még egy apartman tudnivalóit, hogy milyenek, de elírtam a nevet, tehát a VILLA PEKERA APARTMAN érdekelni, ha valaki ismeri!
Köszönettel
Jutka Téma: Szerb határ előtti benzinkút az M5-ön...Név: Iceshark72 | 2009-06-29 10:39:00T. Szerkesztő!
Az lenne a kérdésem, hogy az M5-ös szerbiába vezető oldalán megnyitották-e már a tavaly még csak épülőben levő benzinkutat a nagyközönség részére a határ előtt közvetlenül?
Előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Iceshark72 Téma: három féle diesel ü.a.-ot forgalmaznakNév: Karacsonyi Jozsef | 2009-06-29 09:41:00Tisztelt Kovacs Zsolt,
A sima Diesel az nalunk itt vajdasagban ugynevezett D2-es uzemanyag. Mindenki hasznalja semmi gond nincs vele ha nem vizeztek fel, de telen nem lehet hasznalni mert a benne levo parafin miatt bedugul az uzemanyagszuro a nagy hidegekben. Akinek finomabb autoja van ( nekunk VW 1.9 tdi) az hasznalja az eurodieselt. Az eurodiesel mar nyugati szabvanyu "finomabb", telen is hasznalhato uzemanyag amivel nem lehet semmi gondja. Sosem hallottam meg hogy gond lett volna vele.
A dieselblue- rol meg most hallok eloszor, olyen errefele nincs.
Minden jot ! Téma: kocsival Bulgáriába,azzal is kell kijönnie?Név: Karacsonyi Jozsef | 2009-06-29 09:30:00Tisztelt Bedecs Ur,
Nem igaz az hogy aki kocsival lep be Bulgariaba, annak azzal is kell kijonnie es nem irjak bele az utlevelbe az autot. Azt a Torokok csinaljak. A tisztitast es az autopalyamatricat a hataron ki kell fizetni es ennyi. Az auto tulajdonosa azert illene hogy az autoban maradna, mert sosem lehet tudni a balkanon...
Minden jot ! Téma: alkóvos lakóautó a 3-as kategóriábaNév: Karacsonyi Jozsef | 2009-06-29 09:28:00Tisztelt Tokay Mihály,
Kerem merje meg a lakokocsi magassagat az elso tengely felett es ha az nem haladja meg az 1.3 metert akkor az II. kategoriaba esik. A tengelyek szama lehet 3 is.
Minden jot ! Téma: Korrekt útleírás megrendeléseNév: a szerkesztő | 2009-06-28 20:59:00
Tisztelt Szabó József!
Kérem, jelezze, mennyi pénzt szán rá. Akár én is, de az eddigi szerzők közül bizonyára mások is szívesen elutaznának Isztambulba, hogy Önnek korrekten megírjuk - ha finanszírozza költségeinket.
Ha nem erre gondolt, akkor javaslom, kattintson rá az oldal baloldalán a Törökország szóra, aztán olvassa végig az így elérhető beszámolókat.
Bízom benne, hogy elég korrektnek találta válaszomat.
Üdvözli
Győrffy Árpád
Téma: TörökországNév: Szabó József | 2009-06-28 20:46:00Üdvözlök mindenkit egy korrekt útleírásra lenne szükségem autós utazáshoz Istambulba!Előre is köszönöm. Téma: Szerbiai autópályadíjakNév: Tokay Mihály | 2009-06-28 19:57:00Segítségeteket kérem, hogy jól értelmezem-e, hogy egy alkóvos lakóautó a 3-as kategóriába tartozik Szerbiában?
Üdv: Tokay Mihály Téma: Horvátország, SelceNév: Varga Györgyné Jutka | 2009-06-28 19:36:00Sziasztok, üdvözlök mindenkit! Én tavaly már jártam itt, és segítséget kértem Selcével kapcsolatban, és kaptam is mailt, ki lettem okosítva, de hát azért az embernek magának kell megtapasztalnia mindent! Selce nagyon szép kis városka, már teljesen összenővel Crikvenicával, van ott homokos, kavicsos, köves strandrész, ami nagyon jó, mert mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt! A hotel amiben laktunk, hát hagyott kivetnivalót maga után, a szállás tekintetében, viszont a svédasztalos reggeli és vacsora igen bőséges volt!
HA VALAKIT ÉRDEKEL SELCÉVEL ÉS VODICÉVEL KAPCSOLATBAN BÁRMI SEGÍTEK, FORDULJATOK HOZZÁM!
Viszont, én is kérni jöttem, mégpedig megint Selcével kapcsolatban, mert nagyon megtetszett nekünk ez a hely!
Édesanyám nem fiatal, figyelemmel kell lennem rá, magyarán mindennek szinte egy helyen, vagyis igen közel elérhetőnek kell lennie, értem ezalatt a strandot, a boltokat, éttermeket, fagyizókat, hát Selcén ez adott!
Ami most érdekel, hogy volt-e valaki már a Hotel Varasdinban, mert ez az egyik amit kinéztünk magunknak, vagy a Villa Perlaka valamelyik apartmanjában! Tehát ha valaki ismeri, várnám a jelentkezését, hogy egy-két kérdést feltehessek e két szálláshellyel kapcsolatban!
Köszönettel Varga Jutka Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás - Románia - 2008Név: szárazné becze anna | 2009-06-28 16:05:00szeretném tudni, hogy más csoportnak is vállal-e vezetést a cikkben emlitett idegenvezető ?
érdekelne az aldunai szállás elérhetősége is és egy-két információ: hány fős csoportnak ajánlott ez az út a szálláshely és az út minőség tekintetében, és kb. mennyi összegre kell számítani / szállás és félpanzió és idegenvezetés / ?
Köszönettel: Szárazné
Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Bedecs László | 2009-06-27 13:34:00Csak egy kérdés: igaz, hogy aki kocsival megy be Bulgáriába, annak azzal is kell kijönnie?
Mert mi lemennénk a családdal a tengerpartra három hétre, de nekem vissza kéne repülnöm közben pár napra Pestre.
Valahol olvastam ilyesmit, de erről sem írt: a bolgár határon valami tisztisási díjat is kell fizetni (és áthajtani egy vegyszeres medencén) + itt becsételnék az útlevélben, hogy kocsival érkeztem.
Köszönöm, és gratulálok a cikkhez, igazán informatív,
hasznos és lényegre törő.
Üdv,
Bedecs László
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zsolt | 2009-06-27 06:57:00Tisztelt Győrffy Úr!
Szeretnék Önhöz "szegezni" egy kis üzemanyagos témát!
Láttam az INA honlapján,hogy három féle diesel ü.a.-ot forgalmaznak,a Disel 6.92Kn,Eurodiesel 7.06Kn ill. a DizelBlue 3.99Kn.Kérdezném,hogy van-e információja róla hogy mi a különbség köztük? Melyiket ajánlja tankolásra személygépkocsiba (2000-2001 évjáratú diesel üzemű szgk.-ról van szó)? Ha megengedne még egy kérdést....?
Olvastam valamelyik úti leírásában,hogy Nagyvázsonyból indult,kérdezném,hogy azon a településen is él-e,mert ha igen akkor csak egy "hajítófányira" vagyunk egymástól...
Aminek persze nagyon örülnék...!
Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Kovács Zsolt Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Molnár Csaba | 2009-06-25 14:46:00Sziasztok! Tudja é valaki ha az autón tetőboksz van, és az meghaladja az 1,9m magasságot akkor az már II. kategóriába esik? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-25 11:47:00Hello Attila!
Ha valamiért nincs kedved végigolvasni a horvát autópályákról szóló írást, javaslom, nézd végig a táblázatokat és a beszúrt térképeket. A kedvedért kicsit módosítottam a címeiket, a Kvarner-öböl mellé beírtam Rijekát is. Egyébként Budapesttől a határ az M7-esen 240 km, onnan Rijeka 262 kilométer. A magyar kártya 4 napra 1.530, egy hétre (10 napra) 2550 Ft. A horvátoknál oda-vissza összesen 192 kunát - kb. 7600 forintot kell fizetni.
Ha az alábbi hozzászólásokat elolvasod, talán nem tévedsz el.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Szládek Attila | 2009-06-25 10:31:00Sziasztok!
Jó lenne, ha tudnátok segíteni, soha nem jártam még külföldön. Budapestről szeretnék eljutni Horváth ország legközelebbi tengerpartjához. Ha jól gondolom M7 a határig, onnan meg Riekáig valami másik autópálya. Kb. ez hány kilóméter? És a horváth szakaszra mennyi a pályadíj? A legegyszerűbb legolcsobb legrövidebb utvonalon szeretnék menni. Köszönöm a segítséget. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2009-06-24 22:55:00Mehdinek !
Odafelé a Zágrábot elkerülő pályán semmi gond nem volt, jók a jelzések. A Split / Rijeka irányt sokáig együtt jelzik és csak jóval később, Bosiljevo-nál kell arra figyelni, hogy a kettő közül a helyes irányt válasszuk. Téma: Név: a szerkesztő | 2009-06-24 06:16:00
Tisztelt Petz-Stifter Mária!
Köszönjük észrevételét. A szöveget a szerzővel egyetértésben pontosítottuk.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Mehdi | 2009-06-23 20:20:00T. Mindenki!
Olvasom hogy Péter 2009-06-21-i hozzászóláson leirta a hazafele Zagrabot elkerülő autópályán felmerülő jelzési problémákat.
Azt szeretném megkérdezni hogy, oda fele Zágrábot elkerülő autópályán A4-ról az A1-re (gondolom A3-on keresztül) jók és pontosakk-e a jelzések? Van-e olyan amire oda kell figyelni?
Az információkat előre is köszönöm!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-23 16:16:00Kedves Tamás!
Ugyanazt tudom írni, amit Filep Róbertnek: nem igazán lehet előre jósolni.
Az mondjuk biztos, hogy augusztus 8-nál \"jobb\" időpontot nehéz lenne választani. Talán ez lesz a legforgalmasabb váltási nap az adriai szállodákban. Látva néhány pesti dugót, én igazán nem félnék annyira. Addigra már beüzemelik a luckói kapuknál a bővítést, ami állítólag jelentősen csökkenti majd visszafelé a dugót Zágráb előtt. Legyen sok ital az autóban, szendvics, benzín, meg nyugalom, akkor nem lehet gond. :)
Az útvonal meghatározásánál én megfontolnék egy zuta lokvai lefordulót Senj felé, majd onnan a priznai komphoz. Ez ötven kilométerrel rövidebb lenne. Igaz, több benne a panorámás útszakasz, ami nem mindig szívderítő.
A másik lehetőség, tovább az autópályán a posedarjei kijáratig. Ez ötven kunával többe kerül, meg a benzín is hatvan kilométerrel - mondjuk 30 kuna -, de elmarad a komp díj, ami 4 személlyel 140-150 lehet.
Jó kalandozást és részletes beszámolót!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-23 14:24:00Filep Róbertnek!
Szerintem ma még nem lehet biztosra tudni semmit, de az előrejelzések szerint több lesz az üres szoba, mint korábban. Olyan meg még soha sem volt, hogy egy éppen ne legyen szabad. Persze, ilyen spontán kalandozásra csak úgy szabad elindulni, ha legelább egy egész délután jut a szállás keresésére.
Ha megírja majd a tapasztalatait, legközelebb okosabbak leszünk. :)
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tamás | 2009-06-23 14:23:00Tisztelt Uram!
Először is szeretném megköszönni ezt a hasznos információkkal ellátott összefoglalót, az eddigi legjobb amelyet netes kutatásaim során találtam! Érdemi kérdésem az elolvasása után talán már nem is maradt, inkább csak pontosítanék a biztonság érdekében. Az uticélom Novalja városa, Pag sziget, ebből kifolyólag úgy gondolom Letenyétől Gospicig kell az autópályán haladnom, ez oda-vissza 224 kunát jelent. Augusztus 8-án indulok, a prognózis és a józan gondolkodás alapján óriási forgalomra számítok. Arra lennék kiváncsi, nem e érdemesebb ilyenkor elkerülni az autópályát, ill. milyen tanácsokkal tudna szolgálni ilyen kondíciók mellett az út kellemesebbé tételéhez. Mivel most indulok először autóval útnak errefelé még az is érdekelne, hogy a határátkelőn mennyi várakozásra számítsak, és mennyire komoly ellenőrzésre. Az információkat előre is köszönöm! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-23 14:20:00Kedves Róbert!
Az alábbi címről le lehet tölteni a szlovén autópályák aktuális állapotát.
http://www.dars.si/Dokumenti/3_cestninski_sistem/cestninske%20postaje%20tovor_09%20ang.pdf
Én ezen úgy látom, hogy a Rédics-Lendava-Cakovec útvonal csak keresztezi az autópályát. Amikor én arra jártam, még dolgoztak az autópályán. De azt nem tudpom elképzelni, hogy csak autópályán lehetne belépni az országba, hisz kizárnák a forgalom jelentős részét - bickli, traktor. Ha nyugodt akar lenni, akkor a határ után egyszerre forduljon le a főútról balra Dolga Vas felé, onnan közvetlenül Lendavára. A városból dél-nyugatnak - nem dél-keletnek - kivezető 443-as, majd a 109-es már biztosan nem fizető, ahogy a horvátoknál a folytatás, a 209-es sem. Cakovec előtt meg jelezni fogják, hol húzhat legközelebb kártyát a Zágráb felé menő pálya feljáratánál.
Majd írja meg, mit tapasztalt!
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Stingel Robert | 2009-06-23 13:54:00Érdeklődni szeretnék,hogy Szloveniában Rédicsi határátkelőtöl horvát határig(Čakovec) kell e autopálya matrica
Köszönöm a segítséget!
Stingel Robert Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Filep Róbert | 2009-06-23 11:52:00T. Mindenki!
Munkahelyi okok miatt tervezhetetlen a szabadságom, ezért nem is foglaltam sehol szállást.
Valamikor Július-Augusztusban mennénk 4-en a tengerpartra (2 gyerek) Pag-tól délre bármerre.
Mennyire van esélyem ha elindulok egy keddi-szerdai napon, hogy találok szállást?
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Filep Róbert | 2009-06-23 11:15:00T. Mindenki!
Munkahelyi okok miatt tervezhetetlen a szabadságom, ezért nem is foglaltam sehol szállást.
Valamikor Július-Augusztusban mennénk 4-en a tengerpartra (2 gyerek) Pag-tól délre bármerre.
Mennyire van esélyem ha elindulok egy keddi-szerdai napon, hogy találok szállást?
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Filep Róbert | 2009-06-23 10:53:00T. Mindenki!
Munkahelyi okok miatt tervezhetetlen a szabadságom, ezért nem is foglaltam sehol szállást.
Valamikor Július-Augusztusban mennénk 4-en a tengerpartra (2 gyerek) Pag-tól délre bármerre.
Mennyire van esélyem ha elindulok egy keddi-szerdai napon, hogy találok szállást?
Téma: Horvátország - tengerikikötők - benzínkutakNév: a szerkesztő | 2009-06-22 22:42:00Tisztelt Dernyeyné Székely Éva!
A hajózásról szóló anyagban megtalálja a részleteket.
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=426
Örülnék, ha beszámolna majd tapasztalatairól.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: HorvátországNév: Strobl Imréné | 2009-06-22 21:25:00Kedves Mindenki, aki járt autóval Zadar környékén! Szeretném kérdezni tudtok-e vagy láttatok olyan helyet, ahol vízre lehet tenni egy motoros csónakot, és az autót is ott lehetne hagyni, akár egy apartmann parkolójában.Starigrad Paklenica, vagy Maslenica érdekelne elsősorban.
Köszönettel:Erzsi Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás - Románia - 2008Név: Fodor Lajos | 2009-06-22 18:36:00Kedves, kellemes iras, sok jelentos tortenelmi adattal, nevvel. Jo tudni valaki meg emlekszik ezekre a nevekre. Kelemes emlekeket idezett fel az iras, foleg Temesvaral kapcsolatban. Koszonom. A cikkben emlitett (Temesvar) Piata Unrii eredeti neve Losonczi ter (Nem Kossuth ter) A Kossuth ter Gyarvarosban van, mai neve Piata Traian.
Udv,
Fodor Lajos Téma: Név: Petz Stifter Mária | 2009-06-22 15:45:00T. Szerkesztő!
Tévesnek tartom a leírás azon megállapítását, mely szerint a \\\\\\\"Cseh Óriáshegység szíve, Adrspach-Teplice sziklavárosa\\\\\\\".
Legjobb tudomásom szerint (elég csak a Krkonose túristatérképére ránézni) Adrspach-Teplice sziklavárosa nem része a Cseh Óriáshegységnek azaz a Krkonose-nak.
Üdvözlettel
Petz-Stifter Mária Téma: Horvátország - tengerikikötők - benzínkutakNév: DERNYEYNÉ SZÉKELY ÉVA | 2009-06-22 11:42:00Szeretném megkérdezni, hogy Horvátországban hány métertől és motorteljesítménytől kell a motorcsónakot a kikötőben regisztráltatni, vagy meddig nem kell semmilyen engedélyezés.
Köszönettel: Dernyeyné Székely Éva Téma: RE. Grossglocknerről : Svédáné M ErikaNév: Rónaszéki István | 2009-06-22 09:17:00Kedves Erika!
A szálláscímet külön megküldöm a koordinátáival együtt.
A Hochalpenstrasse északi kapuját vettük csak igénybe, igy sajnos biztosat nem tudok arról, hogy a kilépést követően ismételt belépésre felhasználható-e. Mivel napijegynek nevezik, feltehetően igy lehet.
További kérdéseire szívesen válaszolok.
Üdvözlettel
R. István Téma: HochalpenstrasseNév: Svédáné Marton Erika | 2009-06-22 08:16:00Tisztelt Györffy Úr !
Érdekes beszámolót olvastam Rónaszegi Istvántól. Mi is többször jártunk a Hochalpenstrassen, délről megközelítve, heiligenbluti szálláshellyel. Szeptember első napjaiban pár napra ismét visszamennénk, de most Fusch am Grossglocknerben szeretnénk megszállni. Rónaszegi úr említ egy szálláshelyet, ami nekem nagyon szimpatikus, viszont a címet nem tudom. Kérném az Ön segítségét, hogy Rónaszegi Istvánnal felvehessem a kapcsolatot. Lenne néhány kérdésem a vidéket illetően is - Krimml, stb.
Más: amennyiben a Ha.strasse északi kapuján belépek, délről kimegyek Heiligenblutba, ugye díjtalanul visszatérhetek az aznapi jegyemmel?
Várom válaszát, és segítségét.
Üdvözlettel: Sné. Marton Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-21 22:54:00Kedves Péter!
Kösz a friss információkat. Beszúrtam a szövegbe is, mert itt néhány nap után már feledés lenne a sorsa.
Erődi Józsefnek sajnos nem tudok mást mondani, mint amit fent írtam a használható kártyák fajtájáról.
Én azt javaslom, hogy külföldön, de itthon is olyan kártyát használjanak, amihez kell a PIN. Akkor talán nehezebben csapolják meg a számlát a rossz szándékú emberek.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2009-06-21 20:48:00Néhány kiegészítés szeretnék tenni az egyébként nagyon jó tájékoztatóhoz. Tegnap este érkeztem haza Splitből, tehát az alábbi információk frissek.
A leirás nemigen foglalkozik a vissza-irányú utazással, pedig ott van (lehet) néhány probléma. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Split - Zágráb autópálya (A1) zágrábi végénél (Lucko) óriási dugóra lehet számítani. Nekünk több, mint 1 óráig tartott, amig átjutottunk a fizető kapun. Sajnos a \"CASH\" (készpénzes) irányt választottuk. A probléma jelentősen csökkenthető, ha van bankkártyánk és a \"NO CASH\" irányt választjuk, ott jóval kevesebben vannak.
A másik gond az lehet, különösen azoknak, akik először járnak erre, hogy a Zágrábot elkerülő autópályán tragikusan rosszak a jelzések. 10-20 km-en keresztül csak Slav.Brod-ot, esetleg Osijek-et jelzik előre, a letenyei irányról szó nem esik. Különösen zavaró, hogy Zágráb alatt van egy Gorica nevű falu, ahová viszont gondosan jelzett lehajtó vezet. Nem szabad beugrani, ez nem azonos Gorican-nal, ahová igyekeznünk kell, ha Letenyénél akarunk átkelni a magyar határon. A lényeg, hogy Ivanja Reka csomópontnál térjünk le az A3-ról az A4-re, Varazdin, Cakovec, vagy Gorican irányt válasszuk.
Ha szerencsésen megérkeztünk a határhoz, sajnos ott is számíthatunk kiadós várakozásra. Tegnap délután ez kb. fél óra volt.
A táblázatokban megadott autópálya díjak tapasztalatom szerint helyesek. Itt csak egy kis javítást javasolok a szerkesztőnek: a \"A Letenye felől az A3-as autópályán át Krk-szigetre és Crikvenica környékére indulók autópályadíja\" c. táblázatban A3 helyett A4-et kellene írni.
Téma: Goa beachNév: Sárkány Atilla | 2009-06-21 19:55:00Köszönöm Árpád! Téma: Tóth Tamás: Autóval Nei Poriba - Görögország - 2006Név: Farkas Zsolt | 2009-06-21 19:25:00Köszönöm a leírást. Nagyon korrekt volt.Nekünk nagyon sokat segített.
Sajnos egy kellemetlen élményem is volt Nei Poriban amit sehol sem olvastam.Este rengeteg a szúnyog!!!
Erre mindenki készüljön.
Tamás! Bár nem nekem jött a címzés de az idő rövidsége miatt én is írok.
Szerintem ha van apró euród az is megfelel. A lényeg hogy apró legyen így mindig tudsz annyit adni amennyi kell.Így nem eshetsz abba a csapdába hogy nem kapsz visszajárót.Szerintem így sem bukhatsz sokat.
Szerintem a pénzváltók leghamarabb 8-kor nyitnakm ki. Azért nem érdemes várni. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Erődi József | 2009-06-21 18:50:00Tisztelt Győrffy Úr!
Végre választ kaptam egy régen fel nem tett kérdésemre az ENC-vel kapcsolatban.
Egy kérdésem azért maradt: a kapuknál lehetőség van-e mind PIN kódos és kód nélküli kártyák leolvasására - fizetésre - vagy nem?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Erődi József
Téma: Tóth Tamás: Autóval Nei Poriba - Görögország - 2006Név: Pataki Tamás | 2009-06-21 12:34:00Üdv.
Arról szeretnék érdeklődni,hogy mi holnap indulunk Sartira és nem tudunk sehol venni szerb dinárt, és ahogy olvastam Szegednél lehet venni , de ott mikor nyit a pénzváltó mert mi olyan hajnali 4-re érnénk Szegedre.Válaszodat előre is köszönő.
Üdv Pataki Tamás Téma: Sarti - Goa BeachNév: a szerkesztő | 2009-06-20 23:29:00Heló
Talán ez az.
üdv
Győrffy Árpád
http://maps.google.com/?ie=UTF8&ll=40.071151,23.994312&spn=0.003571,0.006909&t=h&z=17 Téma: Hegedűs Zoltán: Görögország - tippek beszámoló helyett - 2007Név: Tné Simon Ilona | 2009-06-20 18:52:00Szia Hegedüs Zoltán! köszi az útba igazitást hasznosnak találtam üdv Tné S Ica Téma: sartiNév: Sárkány Atilla | 2009-06-20 15:44:00Sziasztok!
Azt kérdezném,hogy a Goa beach-et merre találjuk?
Merre induljunk el Sartiból?
Előre is köszi.
Süsü Téma: AutógázNév: a szerkesztő | 2009-06-19 16:12:00Gizusnak
Porec előtt nem sokkal, Pazinban van autógáz kút.
Győrffy Árpád Téma: Toscanai campingNév: barsiné fodor katalin | 2009-06-19 09:48:00Idén augusztusban Toscanaba szeretnénk menni, minnél közelebb a tengerhez, de az sem baj ha messzebb van a camping. Ha valaki tud jó campinget és árakat sokat segítene. Köszönettel: Kati Téma: Busai Anikó: Stavros, Makrygialos - Görögország - két hét rengeteg kirándulással - 2008Név: BereczkinĂŠ | 2009-06-19 09:43:00Szia!
Tudnál nekem segíteni, hogy milyen jellegzetes görög vicces feladatot, vagy előadást, vagy ajándékot, stb. lehetne adni egy leánybúcsún az arának?
Köszönöm!
Ági Téma: Horvátországi nyaralásNév: Fábiánné Mike Gizella | 2009-06-18 22:37:00 Kérem ha tud valaki segíteni, hol van Porec felé autógáz töltőállomás segítsetek. Előre is köszönöm Gizus. Téma: utitárs,Név: Beáta | 2009-06-18 14:28:00Utitársat keresnénk ,juliusi nyaralásunkhoz KORFURA.Autóval mennénk mi négyen vagyunk. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: rics | 2009-06-17 19:40:00Kedves Katalin!
utazás tisztán kb. 11 óra(autópálya)
pihenők: 2 óra
én 11-12-kor indulnék legkésőbb(és ebben nincs dugó)
inkább előbb érjetek oda, mint késöbb.
ricso Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-17 16:08:00Nagy Mónikának
Szerintem csak a hídért kell fizetni, az út már ingyenes.
Tóth Katalinnak
Én magamnak sem tudnám megmondani, hogy mikor kell elindulni egy 900 kilométeres útra fix érkezéssel. Hatvan kilométeres bruttó átlagnál biztosan nem számolnék gyorsabb sebességgel - s ebben még nem vettem figyelembe, hogy nálam a távolsággal egyenes arányban nő az indulás csúszásának mértéke az eredeti tervhez képest.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Tóth Katalin | 2009-06-17 15:55:00Kedves Árpád!
Nekunk július 4 - re kellene Podgorára megérkeznunk, szeretnénk kérdezni, mikor kellene Szlovákiából/Dunaszerdahelyrol/elindulnunk , hogy 2 órára megérkezzunk a hotelhoz. 5,6 x szeretnénk megállni 20 perces pihenokre. Válaszát elore köszönjuk.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Nagy Mónika | 2009-06-17 11:51:00Kedves Győrffy Árpád!
Nagyon hasznos az oldala, köszönet érte! Mi Mali Losinjba utazunk és a Google útvonaltervező szerint Krk szigeten a 102-es úton kell végigmennünk, ami részben fizetős. Nem tudja esetleg, hogy ez csak a Krk-hídi szakaszra vonatkozik-e?
Üdvözlettel, Nagy Mónika
Téma: Fónad Tibor: Nyaralás Bulgáriában - Sveti Vlas - 2007Név: a szerkesztő | 2009-06-16 23:16:00Kedves Vera!
Ha repülővel megy, vagy az uniós tag Románián át, elég a személyi is, de Szerbián át utazva szükség van az érvényes útlevélre is.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Fónad Tibor: Nyaralás Bulgáriában - Sveti Vlas - 2007Név: Vera | 2009-06-16 21:42:00Tisztelt Uram!
Érdeklődnék, hogy Bulgáriába elegendő személyigazolvánnyal történő átutazás vagy szükség van útlevélre? Köszönöm válaszát! Vera Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Mate | 2009-06-16 19:54:00"A hepatitis csak vérből vérbe terjed amúgyis, a gyakorlatban többnyire szexuális úton"
Ez így ebben a formában nem igaz!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Májgyulladás Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Iván János | 2009-06-16 15:37:00Köszönöm a segítséget! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lehr György | 2009-06-15 23:16:00köszönöm a gyors választ Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-15 22:48:00Tisztelt Lehr Gyögy!
A kérdésben szereplő autópályadíjat a fenti írásban megtalálja. Azért írtam. A másik kérdésére is választ talál - legalábbis az én tapasztalataimat az alábbi címen elérhető írásban.
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=433
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lehr György | 2009-06-15 22:18:00Szia!
Érdeklődnék,hogy Letenyétől Drvenik-ig mennyi az autópálya dij,mert Zavalára mennénk vagy érdemes Splitnél komra szállni?
Válaszát előre is köszönöm. Téma: HalkidikiNév: Sárkány Atilla | 2009-06-15 20:07:00Sziasztok!
Volt e már vki idén (május-jún) a Halkidiki fsz-en?
Nem kizárólag nyaralni,bár az sem kizárt,hanem vmilyen egyéb célból?
Időjárás esetleg vízhőmérséklet,pályadíjak,stb...
Mi a párommal lassan (júl 3-án Sarti) indulunk,s már nagyon várjuk..:-) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zoltán | 2009-06-15 19:00:00Kedves János !
Ha forinttal rendelkezik. akkor érdemes itthon kunát vásárolnia, mert így megtakarít egy váltási jutalékot. Figyelje az egymássl konkuráló valutaváltók árfolyamát és válassza a legkedvezőbbet. Figyelje meg mikor erős a forint és akkor váltson. Szerintem a mai nap alkalmas a kuna vásárlásra. Üdv: Kovács Zoltán Quint Change Téma: Brac szigetNév: Török Lajos | 2009-06-15 18:34:00Tudna valaki segíteni abban, hogy a Brac szigetre honnan indulnak 1 napos hajókirándulások és kb.mennyibe kerülnek per koponya? Csak azt kérem ne idegen nyelvű oldalakat ajánljatok, mert akkor ugyanúgy nem fogom tudni.
Előre is köszönöm.
Lajos Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-15 15:17:00Kedves Jani!
Megkértem valautaszakértőnket, Kovács Zoltánt, hogy inkább ő válaszoljon. Rövidesen olvashatja véleményét.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Iván János | 2009-06-15 14:59:00
tisztelt szerkesztő!
akérdésem csak annyi lenne érdemese magyarországon kunát váltani vagy inkább horvátországban euroról kunára?
köszönettel: jani Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-15 12:03:00Kösz! Ha lesz időm folytatom a bővítést, de most valóban nincs.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-06-15 11:59:00Sajnos nincs elég időm, mi is csak utazók vagyunk. A díjtételeket se razziáztam végig, amit éppen láttam 1-3 kuna eltérés, nem lényeges. Csak tudom, van aki kiszámolja előre, éppen a becsapást elkerülendő. Bár szerintem ma már inkább csak a visszaadásban és az árfolyamban "matekoznak". A lehajtót azért kérdem, mert esetleg hajnalban odaérve egy igazi vadregényes, meredek, keskeny veszélyes út nem biztos, hogy hiányzik az Alföldhöz szokott magyarnak... ilyen utak pedig vannak!!! A kutakkal is eléggé le vannak maradva, sokszor 50-60 km-en belül nem találni (régebben így volt)és tényleg nem tudom mi a helyzet.
Amit a munkádról mondtam azt komolyan gondoltam, lassan 20 éve járok arrafelé, végre valaki összefoglalja ilyen jól. Nagyon köszönöm a horvátországi utazók nevében, remélem mondhatom mások nevében is!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-15 11:43:00Kasunak
Úgy látom, Te jobban vágod a témát, talán időd is több van. Örömmel korrigálom a számokat, ha megadod a hibákat, meg a többi infót is szívesen beépítem.
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kasu | 2009-06-15 11:37:00Nagyon szép munka, köszönet érte!!
A www.hac.hr autópálya díj számítása néhány kunával eltér, nem lényegesen. A fizetőkapuknál mindenhol ki van téve a kategóriák szerinti fizetendő összeg, érdemes míg az előttünk álló 1-2 kocsira várunk, kiszámolni illetve ellenőrizni. Kerülendő a nagy címlet, ha visszadásra várunk, baromi jók matekból. Kérdésem: milyen a hegyi szakasz a Ravca ( jelenlegi utolsó autópálya lehajtó) és Ploce között? (Jártam néhány ilyen kis úton Trogír, meg Spli stb. felé)Vagy érdemesebb a parti utat választani?
A javaslatom pedig: ha lehetséges egészítsd ki a tankolási lehetőségekkel, mert a pályán a határtól dél felé (Peljesac, Dubrovnik) biztos, hogy egyszer muszáj tankolni.
A dizelnek se \"egészséges\", ha nagyon lefogy pár literre.
Köszönettel és megemelem a kalapom a munkádat olvasva!
Kasu Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Szekeres István | 2009-06-14 22:51:00Szia!
Szeretném megkérdezni hogy két kisgyerekkel utaznánk sartiba és nem igazán voltak jó tapasztalataink macedóniával kapcsolatban! Esetleg a bulgárián keresztüli útvonal mennyivel barátságosabb, bár ahogy látjuk mindenki macedónián keresztül utazik!
kb. 3 éve a te leírásod szerint utaztunk, ami nagyon bevállt, utólag is köszönet érte!
Esetleg valami hasznos tanácsot tudnál-e adni bulgárián át utazáshoz!
Válaszodat előre is köszönöm!
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-14 21:13:00Tisztelt Pintácsi úr!
Tavaly még másképp számoltak, illetve akkor nem a földtől mértek. A kocsi akkor tartozott az I kategóriába, ha az első tengelytől a szélvédő tetejéig mért magasság nem haladta meg az 1,3 métert.
Persze, most is lehetnek rossz mérések. Én az Ön helyében készenlétben tartanám a kocsi műszaki leírását. Addig nem mennék tovább, amíg nem az I-es díjat kérik. Bár attól tartok, hogy ha hiba van, akkor már az előző kapunál történhet, amikor a beléptető kártyát adják. Ezért érdemes jól megnézni azt már a belépés után. Ott még talán félre tud állni. Ha kiszáll a kocsiból, mellény nélkül nem javasolnám, mert vita esetén ebből lehet a van sapkája nincs sapkája...
Várjuk a beszámolóját.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Pintácsi Gábor | 2009-06-14 20:43:00T.Győrffy úr!
Nekünk egy opel vivaró 9 személyes,forgalmi szerinti személygépkocsink van.2500 kg össztömegű és 1,9 m magas.Ha jól vettem ki a táblázatból én az 1 es kategóriába tartozom.Tavaly velünk az oda-vissza utat a 2 es kategóriával fizették végig.Hogyan tudnánk a kapuknál mi ezt igazolni?Segítségét előre is köszönöm! Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: stevie | 2009-06-14 17:38:00Kedves Renáta,
a kompos kérdést passzolom. Esetleg érdemes lehet feltenni az Index Fórum szaktopikjában:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9021260
Az autógáz Szerbiában és Macedóniában is igen elterjedt, sokkal inkább, mint Magyarországon, ezért viszonylag sok normál benzinkútnál lehet tankolni.
A minőségéről nem hallottam panaszt, pedig az egyik ismerősöm rendszeresen szerb gázt használ.
Én nem vagyok érintett a kérdésben, ezért ennél közelebbit sajnos nem tudok mondani.
Jó utaat, kellemes nyaralást.
Szekeres Stevie Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Gergely Eszter | 2009-06-14 17:18:00T.Stevie!
Elöször megyünk nyaralni a Napospartra jun.végén.
Tavalyi utleirásodban olvastam a Simona Motelről,Sofiában.
Sikerült e-mailben tranzitszállást foglalnom,de mivel a pontos cimet nem adták meg/illetve csak annyit,hogy a körgyürün található/ezért azt kérdezném,hogy utbaesik nekünk,vagy keresgélnünk kell?
Előre is köszönöm válaszodat!Eszter Téma: utaasbiztosításNév: Burján Pál | 2009-06-14 13:09:00Tisztelt Györffy Úr!
Köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: Burján Pál Téma: Hegedüs Ferenc: Bar, Ulcinj, Sveti Stefan, Kotor, Skodrai-tó - Montenegró - 2008Név: a szerkesztő | 2009-06-13 23:39:00Kedves Lehel!
Ez a zöldkártya valójában csak egy külön igazolás az itthoni biztosítótól arról, hogy érvényes a bizosítás. Az ügyfélszolgálatokon azonnal kiállítják a rendszám - illetve a forgalmi alapján.
Több biztosítónál a honlapjukon is meg lehet kérni - postán küldik néhány nap után.
Ott, ahol az én biztosításom van kicsit hosszabb időre adják a befizetett díj érvényességénél. Gondolom, mindegyiknél így van.
Az autók kötelező biztosításának külföldi érvényességéről itt van egy bővebb anyag
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=900
Várjuk a tapasztalatokat!
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Hegedüs Ferenc: Bar, Ulcinj, Sveti Stefan, Kotor, Skodrai-tó - Montenegró - 2008Név: Vass Lehel | 2009-06-13 17:07:00Üdvözletem,
Mi most keszulunk Montenegroba, es lenne egy aprocska kerdesem. Mit jelent az hogy nemzetközi zöldkártya kell az valami külön biztositas akar lenni vagy micsoda?
Ugyanis en ugy tudom hogy a biztositasban benne van a zöld kártya is, es kulon nek ell a zoldkartya. Szeretnem ha elirna hogy milyen papirok kellettek Montenegroban a hataratlépéskor, ugyanis mi is autoval szretenk menni negyen.
Koszonom Vass Lehel Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-13 14:16:00Kedves Anita!
Feltettem néhány nagyobb képet a 2002-es beszámolómhoz
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=484#plitvice
Ezek talán választ adnak a kérdésre.
Az biztos, hogy a deszkaösvények és a földutak sem a legpraktikusabbak egy babakocsihoz, a hosszú út miatt mégis jó, ha visznek.
Én azt javaslom, hogy vigyenek egy könnyű, összecsukható, lehetőség szerint minél nagyobb kerekű kocsit, amit közben kézben is vihetnek. Ha az út éppen alkalmatlan a kocsi használatára, akkor valami előre felakasztható puttonyban - erszényben :) - vihetnék a kicsit. Ha nem rohannak nagyon, akkor biztosan így is kellemes élményben lesz részük.
Remélem, megírja majd tapasztalatait!
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Anita | 2009-06-13 08:38:00Kedves Árpád!
A véleményét szeretném kérni. Ön szerint egy 6 hónapos babával, babakocsival bejárhatók a Plitvicei tavak.
Válaszát köszönöm Téma: utasbiztosítás Görögországba utazóknakNév: a szerkesztő | 2009-06-12 06:38:00Tisztelt Millei Imre!
Azt sem én, sem más nem állította, hogy Macedóniában bármire is elég lenne az Európai Egészségbiztositási Kártya. Ahogy alább és már másol is többször le írtam, a nem uniós volt jugoszláv országok közül csak Horvátországra érvényes.
Nem tudom, hogy mit kérdezett a konzulátustól (egyáltalán melyik konzulátustól a magyartól vagy a macedóntól, az ittenitől, vagy az ottanitól). Az sem derül ki a hozzászólásából, hogy mire "nem elegendő" a bankkártyához tartozó utasbiztosítás, sőt az sem, hogy egyáltalán milyen bankártya, milyen utasbiztosításáról van szó. Ezt éppoly félrevezető általánosítva használni, mint a külön utazási biztosításokat, amik ezer félék lehetnek.
Javaslom, kérdezze meg újra a konzulátust arról, hogy még érvényben van-e Macedóniára nézve az általam idézett 20/1959. számú törvényerejű rendelet.
A hatályos jogszabályok gyüjteményében itt találja:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95900020.TVR
Ha azt mondanák, hogy nincs, akkor érdemes tovább kérdezni. Ha nem tudják cáfolni az érvényességét, akkor meg kerülni kellene mások riogatását.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: utasbiztosítás Görögországba utazóknakNév: Millei Imre | 2009-06-12 06:20:00Tisztelt szerkesztő úr és Macedónián átutatók ! A Macedón konzulátus tájékoztatása szerint az országon átutazáshoz nem elég az EU TB kártya ill. a bankkártyához tartozó biztosítás nem elegendő. Millei Imre Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-11 23:30:00Kedves Zoltán!
Kösz az infót a kútról, be is építettem a szövegbe.
üdv
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Attttis | 2009-06-11 18:37:00Szia Péter!
Nekem még füzet alakú van, ráadásul le van kopva az elején a címer. Úgy emlékszem az van rajta.
Tavaly is így voltam nyaralni, idén húsvétkor pedig így sétálltunk át Horvátországba Barcsnál. Megnéztük a Drávát a túlpartról.
Egyik alkalommal sem szóltak.
Üdv:Attila Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Császár Zoltán | 2009-06-11 16:33:00Tisztelt Utazók!
Most kérdeztem meg az autópálya üzemeltetőjét az M7 192km szelvénynél lévő (Zalakomár) benzinkúttal kapcsolatban. MOL kút, mindkét oldalon üzemel. Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: a szerkesztő | 2009-06-11 14:22:00Buján Pálnak figyelmébe ajánlom a
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=12
oldalon ír válaszomat. Szerbiára, Macedóniára ugyanaz vonatkozik ami Boszniára. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról itt talál összefoglalót
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=584
Az utasbiztosításról nem nagyon szoktak igazolást kérni - nincs is miért, meg mindenkinek magánügye, hogyan finanszírozza a gyógykezelését. Ellenben az autóbiztosításról szóló zöldkártyára több helyen buknak.
Erről itt olvashat
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=900
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Burján Pál | 2009-06-11 14:17:00Az előző kérdésemben lemaradt egy kérdőjel. Azt is kérdezem, hogy a határokon (szerb, macedon, görög)kérik e az utasbiztosítást? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Péter | 2009-06-11 14:16:00Tisztelt Fórumozók!
A külügy honlapján eléggé egyértelműen meg van fogalmazva, hogy a régi típusú, füzet alakú személyi igazolvánnyal is be lehet utazni Horvátországa, de engem érdekelne, hogy ilyen okmánnyal valóban át is lehet-e lépni a határt?
Van valakinek ezt megerősítő konkrét tapasztalata?
Köszi Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Burján Pál | 2009-06-11 14:07:00Görögországba utazunk a Szerb, Macedon útvonalon.
Kérdezném: a határokon kérik az utasbiztosítást. Megfelel a bankkártyához járó biztosítás, illetve a nemzetközi egészségbiztosítási kártya?
Köszönettel várom a válaszokat
Burján Pál Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Pintér Péter | 2009-06-11 11:50:00Június 26-án indulnánk Görögországba, ebéd után 14 óra körül Szegedről. Kell-e rászámolnunk az útra, és mennyit kb. vendégmunkások miatt, főleg annak tükrében, hogy Görögben a kompra időre kell mennünk?
A másik kérdés, hogy visszafele 11-én indulunk, gondolom azt nem befolyásolják a vendégmunkások?
Péter Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián, Macedónián át GörögországbaNév: Dr. Bóna Renáta | 2009-06-11 11:36:00Kedves Szekeres István! (Stevie)
Nagyon jó a leírás a Görögországi utazásról.
2 hét múlva indulunk Görögországba Skiathos szigetre.
Két kérdésem lenne.
Benzin-gáz üzemű autóval mennénk, és azt hallottuk, hogy Szerbiában nagyon rossz minőségű az autógáz.
Azt szeretném megkérdezni, ha tudod, hogy igaz-e ez a hír, illetve tudsz-e az útvonal mentén, amit leírtál olyan benzinkutakat, ahol árulnak autógázt is. (Szerbia,Macedónia, Görögország)
A másik kérdésem az, hogy Görögben Volosból indul a komp, amire eddigi kutakodásom szerint, csak a www.greekferries.gr honlapon lehet online
jegyet foglalni. Tudsz-e más lehetőségről, illetve lehet-e a helyszínen is kompjegyet váltani, ha van erről információd?
Előre is köszönettel:
Dr.Bóna Renáta
Szeged
Téma: Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina - általános bemutatás - 2005Név: a szerkesztő | 2009-06-11 11:16:00Kedves Bánáti Károly!
Nagyon köszönöm a beszámolót a friss információkkal egy részben eddig itt még nem is szereplő útvonlaról. Jó lenne, ha kicsit bővebben is megírná tapasztalatait - fotókkal színesítve. Örömmel feltenném önálló anyagnak, hogy a lehető legtöbben elolvashassák.
Üdvözli
Győrffy Árpád Téma: Bosznia-HNév: a szerkesztő | 2009-06-11 11:08:00Tisztelt Nyári Julianna!
Az E-111-es kártyának nincs jelentősége - Bosznia-Hercegovinában illetve Montenegróban. Egyébként is, ma már beszéljünk inkább Európai Egészségbiztosítási Kártyáról (EEK), mert általánosságban ez lépett a helyébe. A volt Jugoszláviából alakult országok közül az EEK az uniós tagország Szlovénia mellett a felvételhez legközelebb álló Horvátországban is érvényes. A lényeg, hogy ugyanarra vagyunk jogosultak vele, mint az ottani biztosítottak, ha ott olyan orvosnál, kórházban használjuk, aki az ottani társadalombiztosító céggel szerződéses kapcsolatban áll. (Ahogy nálunk is) Azt is tudni kell, hogy a kezelésünk árát végső soron a magyar egészségpénztár fizeti. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy a hivatalos megszólalók általában kétarcúan - kétszínűen - arra bíztatnak mindenkit, hogy váltson külön biztosítást. Hisz akkor az üzleti biztosító térít mindent. Meg én a biztosítás díját.
Szerintem, ha valaki évente egyszer is esetlegesen átlépheti a határt, mindenképpen váltsa ki a kártyát. Igaz, ezt évente ismételni kell - nálunk -, de megéri, hisz ingyen van. Pontosabban, megdolgoztunk érte, ezért ez jár nekünk! (Ez valóban)
Bár, mint írtam, Boszniára és Montenegróra nem terjed ki a hatálya, azért ott sem leszünk ellátás nélkül.
Jelenleg is érvényben van az 20/1959 számú törvényerejű rendelet, amelyben a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányai megegyeztek a társadalombiztosítási szolgáltatások meghatározott részének kölcsönös biztosításáról a másik állam területükön tartózkodó polgárainak.
Ez többek között kimondja, hogy "Abban az esetben, ha természetbeni szolgáltatásokra jogosult személy átmenetileg a másik Szerződő Fél területén tartózkodik, a tartózkodás szerint illetékes biztosítási teherviselő köteles a részére állapotrosszabbodás megakadályozása és hazájába való mielőbbi visszatérése érdekében szükséges általános és szakorvosi gyógykezelést, valamint gyógyszerellátást az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések szerint, továbbá sürgős szükség esetén kórházi ápolást és mentőszállítást a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések szerint nyújtani.
A hivatkozott két bekezdés kimondja, hogy a nyújtandó körnek az általános orvosi gyógykezelés, a szakorvosi gyógykezelés és a gyógyszerellátás, az ott éppen érvényes szabályok szerint.
A jogosultságunkat az útiokmányunkkal igazolhatjuk.
A fentiek alapján én úgy gondolom, hogy külön üzleti biztosítás nélkül is nyugodtan elindulhatunk. Ha esetleg nem kapjuk meg, ami jár, akkor az ottani nagykövetségünkhöz, illetve konzulátusunkhoz kell fordulni, hogy lépjenek fel az érdekeinkbe. Ezért vannak, ezért fizetjük őket az adóinkból.
Persze, ha valaki az ottani általános ellátási színvonalnál jobbat akar, akkor váltson üzleti utazási biztosítást, mert azzal a privát orvosoknál, klinikákon is megtérítik a kiadásaikat. Természetesen csak addig, ameddig a biztosításunk értékhatára szól. Tehát adott esetben előfordulhat, hogy a várhatóan vastagabb ceruzával készített számla összegének egy részét mégis nekünk kell fizetni.
A biztosítókról nincs igazán ismeretem, de én úgy sejtem, hogy a nemzetközi rendszerüknek köszönhetően mindenki érvényes mindenhová.
Az aknákkal kapcsolatban annyit, hogy csak arra járjon, amerre mások is járnak, erdőben ne térjen le a kijelölt, kitaposott ösvényekről. Az aknák valószínűleg még sokáig ott lesznek egyes helyeken a földben, de az ilyen helyeket mindenki számára érthetően jelezni szokták. Ha valaki figyel, nem lehet baja. (Olyan veszély biztos nincs, hogy egy út menti parkoló után a harmadik bokorban aknára léphetünk. Ha mégis, akkor az nem robban.
Remélem beszámol majd a konkrét tapasztalatairól.
Jó utat!
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina - általános bemutatás - 2005Név: Bánáti károly | 2009-06-11 10:17:00Tisztelt szerkesztők!
Sok hasznos információt olvastam oldalaikon.Köszönöm.
Saját tapasztalataimat szívesen megosztom Önökkel:
2009.05.16-án (szombat) indultunk Marcali mellől reggel 6 órakor.
Barcsnál léptük át a határt, megleptük a szerveket, mert teljesen egyedül voltunk a határon, útlevél megtekintés után
igen hamar átjutottunk. Stara, ill. Bosanka Gradiskánál léptünk be Boszniába, itt kb 5 autó volt előttünk, adminisztratív akadály semmi.(útlevelet mutogattunk, személyi ig.-gel nem próbálkoztunk).Banja Luka felé mentünk,
ezen a szakaszon igen sűrüen vannak a benzinkutak és útmenti árusok.Dizel üzemanyag érdekelt, eurodizel 1,45-1,6KM, volt sima dizel is 1.3-ért, de ez nem tudom,hogy mire jó. 1KM=0.5 EUR. Gyér forgalom mellett, rendőr nélkül
jól lehetett haladni, nem siettünk, gyönyörködtünk a tájban.
(egyébként a szembejövők biztonsággal jelzik, ha valahol
rendőr dolgozik.
Jajce, Bugojno, LIVNO volt az útirány, az utóbbi részről nem olvastam, ez egy kihalt fennsík, semmi forgalom, az út
megfelelő. A horvát határon itt két helyen lehet átkelni,kb
egy kilóméterre egymástól, a jobb oldali SPLIT felé, a bal
Makarska,Dubrovnik felé. A régebbi térképemen csak a jobboldalin volt határátkelőhely jelölve, erre mentünk,a fülkében üldögélő úrtól kérdeztem, hogy Makarska felé hogy.
Visszafordított a másik útra, ott is volt átkelőhely, ezeken a helyeken is magányosak voltunk.Egyébként Makarskán keresztül BRAC volt az uticélunk. Du 3-ra értünk Makarskára,innen ritkán jár a komp (18.30kor), így volt időnk szétnézni a városban.
Visszafélé Slit,8-as tengerparti út-Polce, majd Metkovi,Mostar. Polce-nél rákeveredtünk a majdnem kész autópályára, de el lehetett igazodni.
Mosztárban megnéztük a szokványos helyeket, már rengeteg turtista volt, meg 36 Cfok, de árnyék ritkán, a fehér kövek jól visszaverték a meleget, így 2 óra után elmenekültünk.
Du 5 felé értünk Sarajevoba, autóval körbejártuk a várost, majd a bazár túlsó végén 3 szállás megtekintése után választottunk, nem volt olcsó: 2 személyre 50 EUR,de tökéletes fürdőszoba,klíma, az autó védett helyen 5 méterre a bejárattól, svéd jellegű reggelivel.Másnap, vasárnap 10 óra felé indultunk hazafelé Zenica-Doboj- Bosanski Brod-Osijek-Udvar-Mohács útvonalon. Sarajevo után van egy autópálya szakasz (1.5KM).Ez az út követi a Bosna folyót a Száváig, de nem annyira tetszetős vidék.(szépség szerint a mi sorrendünk: Verbász, Neretva,Bosna) Errefelé az út mentén csak bőröket, prémeket árultak, míg a Neretva völgyében gyümölcsöt, paradicsomot stb.Zenica után a vidék sokkal szegényesebbnek tünt, ritkán vannak benzinkutak is.
A bosnyák határon félreállítottak, miután megkérdezték, hogy magyarok vagyunk-e, majd 3 perc múlva hozták az útleveleket és mehettünk (közben 3 osztrák autó simán átment.
Sajnos rossz döntést hoztunk, mert az udvari átkelőt céloztuk meg Budapest felé. Itt ugyanis rengeteg osztrák kocsi állt két sorban, a fene tudta, hogy mi történik, másfél óra állás után értünk a magyar vámoshoz, akik minden kocsi elejébe, végébe benéztek, bőröndöket kinyitottak,állítólag az osztrákok cigivel csencselnek, a mi csomagtartónkat nem túrták föl.Itt kaptuk vissza, hogy sehol nem kellett várakoznunk.
Összesen 1800 kilómétert tettünk meg egy Nagyatádi (15000Ft és egy boszniai(40EUR) tankolással. Az autó szerint 5,2 liter fogyasztással, ami egy 2000-es, nem új motornál nekem igen kedvezőnek tünt.
Köszönöm. Téma: BiHNév: Juli | 2009-06-11 08:23:00Tisztelt Győrffy Úr!
Véleménye szerint Bosznia-Hercegovinába és Montenegróba van-e értelme E-111-es kártyát vinni, vagy (szükséges és) elegendő az utazási biztosítás? Tud-e olyan biztosítóról, amelyik ezekben az országokban is működik?
Mennyire látja súlyosnak az akna-veszélyt?
Köszönettel:
Nyári Julianna Téma: Szekeres István - Stevie: Szerbián át a bolgár tengerpart déli részéreNév: Diószegi Klára | 2009-06-11 07:17:00Kedves István!
Baráti társaság, három lakókocsival megyünk június 18.-án a Bolgár tengerpartra. Szeretnénk út közben Szófia közelében egy éjszakát eltölteni, de sajnos nem sikerült információhoz jutnunk, hogy van e a közelben kemping vagy bármilyen lehetőség ahol lakókocsival biztonságosan éjszakázhatunk. Előre is köszönöm segítségét ha tud valamilyen információval szolgálni.
Üdvözlettel: Diószegi Klára Téma: Szendrei Dávid: A tél kivételével mindig jó hely - Barcelona - Spanyolország - 2008Név: Fónad Tibor | 2009-06-10 21:00:00Szia Dávid!
Régóta gondolkodom, hogy meg kéne nézni Barcelonát. A Te írásod még inkább kedvet csinált ehhez. Tudsz esetleg olyan szállodát ajánlani, ami viszonylag elfogadható árban van, nincs messze valamely metro állomástól és esetleg még parkolója is van (valószínű kocsival mennénk). Köszi előre is.
üdv
FT Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Márta | 2009-06-10 10:49:00Nagyon tetszik nekem is a leírás, nagyon jól össze van foglalva benne, ami a nyaralókat érdekli. Mi tavaly voltunk először Bulgáriában, tetszett, és ezért most is odamegyünk (VI.24-től). Köszönöm szépen, a többiek nevében is ezt a ragyogó leírást. Üdvözlettel : Márta. Téma: Solymosi Katalin: Odafelé lejt az út! - Chalkidiki - Görögország - 2008Név: Boros Edit | 2009-06-10 09:29:00Kedves Katalin!
Nagy örömmel olvastam úti beszámolódat, végre az első személyes információm arról a helyről, ahova idén megyünk nyaralni.
Még sohasem voltunk Görögországban. Metamorphosiba foglaltunk szállást. Ha van még esetleg valamilyen infod, akkor szeretném ha megosztanád.
A Meteorákhoz tervezünk még egy kirándulást, de ha jól vettem ki a beszámolódból, nem érdemes befizetni irodánál, hanem saját autóval jobban kijönnénk.
Esetleg nem voltatok Thessalonikiban a ViziCsúzdaParkban?
Oda is szeretnénk elmenni a gyermekeinkkel (7 és 9 éves fiúk).
ELőre is köszönöm válaszodat!
Üdv.
Boros Edit Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Tibor | 2009-06-10 07:33:00Tetszik a leírásod nagyon igényes és segít eligazodni a dolgokban. Egy hozzászólásom
lenne "Szozopoltól délre egyre kevésbé üdülőparti" ebben sajnos nem értek egyet.
Tízen éve járok erre a részre nyaralni talán még 8-10 éve így volt de nagyon
igényesen kiépültek ezek a települések. Sorrendben: Primorsko ebből kimaradt az
egész Bolgár tengerparton sem sok az olyan 2 nagy strand amelyik itt 5-5 km
található nemzetközi kék szalag fokozatot is megkapta mivel a plázs nagy nincs
tömegnyomor. A várost ellepik a turisták főleg szlovák, cseh, és lengyel, norvég,
utóbbi időben magyarok is vannak, Pezsgő éjszakai élet minden elképzelhető
szórakozási lehetőséggel. Rengeteg a fiatal a város rohamosan épül igényes
épületekkel. Kiten Jó hangulatú kis város ugyancsak két gyönyörű strand található az
északi festői öbölben van tele éttermekkel kicsit zsúfolt de szeretem a déli az
nagyobb és több a hely az is nagyon szép. A halászfalú jellegből semmi nem maradt.
Itt is pezsgő éjszakai élet van de családiasabb mint Primorsko, minden megtalálható.
Ide is legfőképpen szlovák, cseh, és lengyelek jönnek, persze bolgárok ez
mindenkinek megfizethető (mert azt hozzá kell tenni, hogy ezeken a részeken olcsóbb
minden mint a felkapott Burgasztól észak felé eső ismertebb nyaralóhelyek). Lozanec
a leginkább halászfalú jellegű de nagyon szépen kiépült az utóbbi években, talán ez
a legnyugodtabb kis város. Carevo a legjellegtelenebb de szépen megváltozott ez is
sajnos a strandja kicsi. Szinemorec változott a legnagyobbat az utóbbi 5 évben
szépen kiépült nagyon komoly szállodák is vannak, és festői a strandja. Én mindegyik
helyet bejártam saját tapasztalataimat írtam le itt. Remélem nem veszed
tolakodásnak.
Üdv: Tibor
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-10 01:16:00Kedves Kaczurné!
Rossztól kérdezi, mert én ha nem Szerbiának mennék, akkor Eszéken át Boszniának. Ahogy a 2002-es és 2006-os beszámolómban megírtam. Horvátországon át az autópálya nagyon kínálja magát, de azt a plusz 18 ezer forint
autópálya díjat én inkább fagyira, sörre, vagy egy szarajevói éjszakai szállásra költeném. Jobban megérné.
Császár Zoltánnak: Az autópálya.hu szerint Zalakomár vonalában _ Letenyétől kb 45 kilométerre van az első és utolsó kút. Az nem derül, hogy mindkét oldalon működik-e.
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Sarajevo-szállásNév: Kovacs Imre | 2009-06-09 19:28:002008 nyarán egy éjszakát Sarajevóban töltöttünk.A szállást Györffy úr egyik leírásából "hámoztuk" ki. Megigértem a szállásadónknak ,ha valik érdekelne a szoba cime Én nagyon szívesen megadom a címét ill. a telefon számát.Mivel úgy tudom ezen a felületen nem adhatom meg--e-milben elküldöm.Tiszta,nem drága gyönyörű panoráma az egész városra. Mindenkinek Jó utat,élményekben gazdag pihenést kívánok! Téma: Fodor Lajos: A kanadai Sziklás-hegység - Kanada - 2008Név: varadi bela | 2009-06-09 15:59:00nagyon szepen kosszunjuk hogy valaszolt a keresemre.on olyan gyonyoru hejeket fenykepezett szep kepeket csinalt/ami szemnek is kaprazatos nagyon es kedvet kapott az egesz csaladom a tovabbi otteleshez/mi jellenleg eszak irorszagban ellunk belfasztban/szep orszag ez is de kanadat megse kozeliti,en megmondom ,osszinten dolgoznak kulszini fejtesben is csak kint elhetnenk ilyen szep kornyezettben ,ha ebben tudna anyiban segiteni, hogy a pontos cimet a kulszini banyanak vagy telefon szamat , nagyon szepen kuszonjuk elore is a kedveseget es foleg azt hogy munkajaval felnyitotta a csalad szemet mert ilyen gyonyoru tajjakra kalauzolt mindannyiunkat.erot egezseget kivanunk onnek es csaladjanak, elore is k tisztelettel varadi cs Téma: Szekeres István - Stevie: Minden, amit jó tudni a bolgár tengerpartról - 2009Név: Jónás Zsolt | 2009-06-09 11:37:00Tiszteletem !
Hasznos információkhoz jutottam. Az lenne a kérdésem , hogy péntektől-péntekig tartó időszakra bulgáriában milyen autómatricát vegyek ugyanis ez 8 nap. Elég az egy hetes vagy 2x egyhetes kell.
Előre is köszönöm Válaszát. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kaczurne P. Krisztina | 2009-06-09 11:35:00T.Győrffy úr!
Montenegróba szeretnénk eljutni,de inkább Horvátország felé mennénk mi a véleménye? Merre a legjobb mit tanácsol?
Köszönettel. Téma: Bosznia-HNév: Muhel József | 2009-06-08 17:44:00Mi Bosznián keresztül akarunk Montenegróba utazni.Nagyon kÍváncsiak vagyunk Szarajevóra és Mosztárra.Montenegróba mi Ulcinba szoktunk utazni.Szállást előre nem érdemes foglalni,nagyon sok szoba van kiadó még főszezonba is.Ulcin mellet van egy 12km-hosszú lassan mélyülő marosihomok minöségü homokos part.A cuccot ott lehet hagyni, mi nem tapasztaltunk lopást.A boltokban az árak hasonlóak a mienkhez, és pontosan vissza adnak. Téma: MontenegróNév: Nyári Julianna | 2009-06-08 15:40:00T. Nagy Imre!
"Egyszóval, Horvátország felejtős, irány: MONTENEGRO!!!"
Utitapasztalatok?
Tudnál segíteni, vagy raktál fel beszámolót?
Köszi:
Juli Téma: Gál Zoltán György: Dél Cseh- és Morvaország - 2007Név: Bereczki Tibor | 2009-06-08 08:04:00Tisztelt Szerkesztő!
Mi is erre a környékre készülődünk a hónap végén és nagy örömmel olvastam Gál Zoltán beszámolóját és ötleteit, de a Kremze-i szálláslehetőség kapcsán jelzett web lapot nem tudtam megnyitni.Kérésem továbbitanák-e Gál Úrnak,hogy telefonszám vagy e-mail cim megadásában közvtelenül tudna-e nekem segiteni.
Köszönettel Bereczki Tibor Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Császár Zoltán | 2009-06-07 22:49:00Tiszteletem!
Hol találom az utólsó üzemanyag töltő állomást a BP-Zagrab szakaszon a magyar oldalon? És visszafelé a Zagrab-BP útvonalon az elsőt a magyar oldalon? Köszönettel. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-07 21:58:00Tisztelt Császár úr!
Én 100 kunát nem hagynék ott fölöslegesen.
Vitatkoznék, elővenném a kocsi papírjait, megmutatnám a kapusnak, hogy mi mennyi. Ezt még közös nyelv nélkül is meg lehetne tenni. Nem hiszem, hogy nekik nagyon érdekük a sor megakasztása vitatható helyzetek miatt.
Persze, azt el kell viselnie, ha a nem megfelelően gondolkodó autóstársaknak ez nem tetszik.
Sok szerencsét legközelebb!
Üdv
Győrffy Árpád
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Császár Zoltán | 2009-06-07 21:44:00Tisztelt Győrffy Úr!
Ugyanazon Mercedes-Benz Vito mikrobusszal utaztam Horvátországba autópályán Spiltig minden alkalommal, de nem ugyan abba a ketegóriába sorolták a gépjárművet az utak során.
Ki dönti el a kategóriába sorolást? A hivatalos gépjármű magasság 1875mm, 3,5 tonna alatti max összsúlyú, tehát szerintem I kategória. Egyszer mégis a II szerint fizettettek.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Császár Zoltán | 2009-06-07 19:41:00Köszönöm a részletes leírást! Téma: Fodor Lajos: A kanadai Sziklás-hegység - Kanada - 2008Név: varadi bela | 2009-06-07 18:07:00nagyon szepen koszonjuk ezt a gyonyoru kornyeket ilyen profi keppekkel iluztrata es elbuvolt minket nagyon sok elmenyt adott ezaltal nekunk. sok ilyen jo oldalt szeretnenk olvasni amilyen ezis .megszeretnem kerni valamire ha nem terhelem meg evvel a problemaval/azt szeretnem kerni ontol segitsen nekem abban hogy Alberta tartomanyban .van e szen kitermeles fold allat es ha van a pontos cime kenne nekem mert szeretnek ott dolgozni ha lehetseges .megegyszer elore is koszonom.varom valaszat tisztelettel varadi bela es cs. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zsolt | 2009-06-07 12:21:00Tisztelt Győrffy Úr!
Köszönöm,segítségét!
Üdvözlettel: Kovács Zsolt Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-07 09:24:00Tisztelt Kovács úr!
Javaslom, írja be a jobboldali sávban lévő keresóbe a Lokrum szót. Megtalálja például az én 2002-es utam alapján készült beszámolót is.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Pártai Zoltán: Thassos 2007Név: vári zsolt | 2009-06-07 07:13:00Tisztelt Pártai Ur !
Thassos szigetével kapcsolatban szeretném kérni a segitségét. Olyan appartmanra lenne szükségünk ami 2 légteres. Kérném a segitségét appartman cimmel kapcsolatban. Mi 4 en utaznánk és augusztus első hetében indulnánk és kb 10 napot töltenénk kinnt.
Válaszát várva, köszönettel :
Vári zsolt Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zsolt | 2009-06-07 06:21:00Tisztelt Győrffy Úr!
Nagyon szépen köszönöm a gyors,korrekt válaszát!
Lenne még két kérdésem,hogy Dubrovnikot megszeretnénk nézni a mögötte lévő hegy tetejéről is,hogyan lehet oda feljutni,gyalog vagy esetleg valameddig autóval is?
Illetve a Lokrum szigetről egy pár szót ha mondana,szívesen venném!
Köszönettel: Kovács Zsolt Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-06 21:57:00Tisztelt Kovács úr!
Az elektronikus fizetésről szóló részt mostantól olvashatja a fenti írásba építve - a Mi mennyi rész elején.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád Téma: Sarti időjárásaNév: Millei Imre | 2009-06-06 16:59:00Szia ! a melegruha csak a helyet foglalja. Nekünk a 9 év alatt egyszer kellett elővenni a melegítőket a délelőtti órákra, dörgött, villámlot erős széllel és szakadó esővel. Délután írány a part napozásra és hullámlovaglásra. Az időjárást egyébként az AccuWeather.com oldalon akár kéthétre előre megtudod nézni. Jó nyaralást ! Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zsolt | 2009-06-06 15:18:00Tisztelt Győrffy Úr!
Sokszor olvastam már a Horvátországról szóló leírásait,amiből sok hasznos tanácsot fogadtam már meg,és használtam fel horvátországi utazásaink alatt!
Most a következőkhöz kérném a segítségét.
Augusztus 12-én indulnánk Dubrovnik alá,és láttam a Horvát autópálya (autocesta?) weblapon az elektronikus ENC pályadíj fizetési lehetőséget. Abban szeretném segítségét kérni,hogy hogyan működik ez a fizetési lehetőség,hol tudom megvásárolni,hogyan használjam,és hogyan írja jóvá a megvásárolt keretből a 10% kedvezményt?
Utánfutóval mennénk ami jelentős összeg autópályadíj szempontjából.Számításaim szerint Letenyétől Ravcaig futóval oda-vissza 686Kunába kerülne az útdíj.Ha 610Kunás feltöltőt vennék az nem lenne elég a teljes oda-vissza útra.
A kérdésem,hogy a kis leolvasó készülék hogyan figyelmeztet a lejáró keretre,ill. ha lejárt onnantól gondolom kp.-ben is tudok fizetni!?
Várom megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Kovács Zsolt Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Kovács Zsolt | 2009-06-06 15:05:00Tisztelt Győrffy Úr!
Sokszor olvastam már a Horvátországról szóló leírásait,amiből sok hasznos tanácsot fogadtam már meg,és használtam fel horvátországi utazásaink alatt!
Most a következőkhöz kérném a segítségét.
Augusztus 12-én indulnánk Dubrovnik alá,és láttam a Horvát autópálya (autocesta?) weblapon az elektronikus ENC pályadíj fizetési lehetőséget. Abban szeretném segítségét kérni,hogy hogyan működik ez a fizetési lehetőség,hol tudom megvásárolni,hogyan használjam,és hogyan írja jóvá a megvásárolt keretből a 10% kedvezményt?
Utánfutóval mennénk ami jelentős összeg autópályadíj szempontjából.Számításaim szerint Letenyétől Ravcaig futóval oda-vissza 686Kunába kerülne az útdíj.Ha 610Kunás feltöltőt vennék az nem lenne elég a teljes oda-vissza útra.
A kérdésem,hogy a kis leolvasó készülék hogyan figyelmeztet a lejáró keretre,ill. ha lejárt onnantól gondolom kp.-ben is tudok fizetni!?
Várom megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Kovács Zsolt Téma: GörögországNév: Sárkány Atilla | 2009-06-06 14:16:00Sziasztok!
Vki nyugtasson meg minket (párom+én),hogy júl elején(4-től) ugyan olyan jó az idő és a vízhőmérséklet mint július második felében!
Eddig mindig akkor mentünk nyaralni,de most kicsit korábban,s félünk,hogy nem lesz olyan jó idő...
Sarti lesz az úticélunk ,bízom jó lesz minden.
Ha vki volt ilyen \"korán\" kérem írjon,hogy nyugodt legyek:-) Téma: Tőzsér László dénár dínár váltásNév: Millei Imre | 2009-06-06 08:12:00Szia ! A transporter a II kategóriába tartozik (gondolom a Szerb díjszabást kérdezted )Szerbiában a kapuknál lehet fizetni bankkártyával és euróval is, az OMV és MOL kutakon szintén. Macedóniában a pályán szintén II. kategóriába van sorolva a kocsid itt javaslom a pénzváltás 10 euro oda-vissza elég. Mindkét országban jellemző ha euróban fizetsz akkor helyi valutában adnak vissza. Magam részéről váltani szoktam helyipénzt mivel így útközben bár hol tudok fizetni kp-val pl. ha csak kávét, vízet veszek. Ha esetleg érdekel valami a címen is érdeklődhetsz. Szia ! Téma: Lovasné Kuzman Mónika: Olympic Beach - Görögország - 2008Név: Tőzsér László | 2009-06-06 00:37:00Sziasztok!
Görögországba megyünk egy VW Transporterrel. Nem tudom,hogy melyik kategóriába tartozik az autó az autópályán. Az is érdekelne,hogy kell-e dinárt, és dénárt váltani,vagy elég az euró!
Ha tud valaki ezekre választ,akkor nagyon szépen megköszönném az infókat.
Tőzsér László Téma: Bakonyváriné Illés Katalin: Görögország - Platamónas - 2005Név: veres tibor | 2009-06-05 21:53:00Kedves Bakonyváriné Illés Katalin. Olvastam Görögországról szoló irásodat. Kérlek amennyiben lehet ird meg nekem, hogy melyik utazási irodával voltál és mi a neve a szálláshelyeteknek.
maradok tisztelettel: veres Tiborné Ildikó Téma: Bakonyváriné Illés Katalin: Görögország - Platamónas - 2005Név: veres tibor | 2009-06-05 21:49:00Kedves Bakonyváriné Illés Katalin. Olvastam Görögországról szoló irásodat. Kérlek amennyiben lehet ird meg nekem, hogy melyik utazási irodával voltál és mi a neve a szálláshelyeteknek.
maradok tisztelettel: veres Tiborné Ildikó Téma: PlitviceNév: Török Lajos | 2009-06-05 17:32:00Kedves Szerkesztő úr!
Köszönöm a segítséget, megírom a tapasztalatokat, de csak július második felében várható, ugyanis akkor jövök vissza. Téma: Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész - Franciaország - 2005 és 2008Név: Evan Sugar | 2009-06-05 13:02:00Párizs leírása ebben a formában különös élmény volt. A leírás érdekes, a fényképek gyönyörűek a rajzok pedig elképesztőek..!!! Csak így tovább!! Téma: Szentmiklósi István: Korfura Szerbián, Macedónián át - Görögország - 2008Név: Ideklikk | 2009-06-05 10:19:00Szervusz! Nagyon tetszik a friss adatok,és én is ezt szeretném kérdezni,amit az előttem levő kérdezett,hogy így cakkpakk az utiktg mennyire jött ki ? Nagyon köszönöm előre is,jöhet a mailcímre is! Téma: Strasszer Katalin: Salzburg tartomány ékességei - Ausztria - 2007Név: marcsi | 2009-06-04 19:16:00Köszönöm a beszámolót, tervben van ez az úti cél is. Külön öröm a praktikus dolgok leírása mint kártya stb., olyan dolgok, amik máshol nem fellelhetőek csak egy fórumban vagy egy ilyen beszámolóban. Téma: Plitvicei letérésNév: a szerkesztő | 2009-06-03 17:30:00Kedves Török Lajos!
A plitvicei kitérőt mi először az autópálya előtti időben, 2002-ben csináltuk meg - akkor még nem számított kitérőnek. Legutóbb 2006-ban kerültünk arra, igaz, ellenkező irányból. Gondolom, odafelé is jó megoldás lehet.
Az utóbbiról szóló leírást itt olvashatja:
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=433
Az autópályáról a karlovaci kijáratnál kell lefordulni az 1-es főútra, ami közvetlenül áthalad Plitvicén is. Az autópályára a Sveti Rok (Szent Rókus) alagút előtt kettővel, a Gornja plocai csomópontnál lehet visszamenni. Az egész kitérő teljes hossza 150 kilométer, amit három éve nettó 2 óra 5 perc alatt tettünk meg. Valószínűleg az idén sem lenne rosszabb a helyzet, hisz a többség az autópályát használja majd.
Közben a horvátországi autópályákról és díjakról szóló írásomba is beépítettem egy kis szöveget erről a Google térképével. Az alábbi linken lehet elérni
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=422
Örülnék, ha megírná tapasztalatait.
Jó utat
Győrffy Árpád Téma: AutópályaNév: Török Lajos | 2009-06-03 16:41:00Bocsánat, az előbb felcseréltem a betűket, szóval azt akartam kérdezni, hogy Letenyéről indulva hol kell lehajtani az autópályáról Plitvice felé és ha a tavakat megnéztem hol tudok visszahajtani rá. Köszönöm a segítséget! Téma: Autpályás kérdésNév: Török Lajos | 2009-06-03 12:17:00Két kérdésem lenne az autópálya használattal kapcsolatban: Egy Plitvicei kitérő esetén hol kell elhajtani, illetve visszatérni az autópályára, ha a célállomás Split? Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: juice | 2009-06-02 13:56:00Tisztelt Győrffy Úr!
Régóta vagyok lelkes olvasója az oldalnak. Minden évben Horvátországba járunk, lassan már mindent végigjártunk tengerpart tekintetében. Egyszer majd, ha rászánom magam, akkor elkezdek írásokat is küldeni. Amiért itt írok, az, hogy szerintem az autópáyákhoz hasonlóan jó ötlet lenne egy hasonlló szösszenet a kompozással kapcsolatban. Pl idén Korcsulára terveztük a kirándulásunk. Hazafelé pedig úgy tervezem, hogy komppal átmennénk Hvarra, ott végigjárnánk egy-két helyet, majd ki komppal a partra és úgy haza.
Ahhoz képest, hogy évről évre járunk, gyakran megyünk ki egyéb dolgok miatt is és így látom, hogyan működnek kint a dolgok, és hogy változnak az utóbbi időben, mégis érdekesenk és jónak találtam ezt az írást (is). Sőt ez az írás alapján döntöttem úgy, hogy idén megbirkózunk majd a boszniai átkeléssel, csak azért mert ezer éve jártunk arra és jó lesz meglátni, milyen volt Banja Luka felé...a terv is az, hogy Pécs, Eszék, pálya, Bánja Luka, Livno, Makarska, Ston, Orebic, Korcsula sziget.
Üdv
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: blitz-man | 2009-06-02 04:16:00Kedves Lambert és fekvőrendőr,
az ENC (ETC) (elektronikus útdij beszedés) egy a járműbe beépíthető készülék, amely a megállás szükségessége nélkül gondoskodik az útdíj megfizetéséről. Hasonló rendszerek működnek például Olaszországban vagy Franciaországban. Különböző csomagokban (420, 610 ill. 1000 HRK)kapható, amely összegekből 120, 100 ill. 100 Kn maga a készülék ára, a többi pedig útdíj fizetésére fordítható. Mivel a renszer 10% kedvezményt biztosít, ezért csak 1000 HRKs használat után térül meg a befektetés. Létezik egy SmartCard rendszer is ami ugyan ennyi kedvezményt biztosít, és itt csak 20 Kn a kártya ára (minimum 100 HRK feltöltés). Mind a két rendszernek van szezonon kívüli változata (külön kártya ill. készülék kell hozzá és minimum 1200 HRK befizetése), amelyek 23.5 % kedvezményt biztosítanak nov.11 és már.31. között. Havi és éves bérlet is létezik, amelyek egy adott szakasz egyszeri díjának 36 illetve 360 szorosai. Az ENC és a SmartCard beszerezhető az díjfizető kapuknál, vagy a horvát autópálya társaság honlapjáról (hac.hr) letölthető jelentkezési ív kitöltésével (és egy 4-5 oldalas szerződés elolvasásával horvát ill. angol nyelven) és elfaxolásával vagy személyes benyújtásával. Összegezve, az egész rendszer túl van bonyolítva, nem túl felhasználó barát és aki nem használja rendszeresen a horvát autópályákat, annak nem is éri meg. Én a magam részéről azt javaslom, hogy aki nem siet nagyon, az inkább kerülje el a horvát autópályákat. Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-06-02 02:40:00Kösz a jelzést a Ravcaig fizetendő díjról - én azért nem vettem észre, mert az angol változat továbbra sem tartalmazza.
A rádiós fizetési rendszer a jövő héten bedolgozzuk az anyagba és a távolságokat is beírom majd egy-egy autópálya kijáratig.
Üdv
Győrffy Árpád Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Szekeres István | 2009-06-01 22:32:00Szia Feco,
Szófiától csak Plovdivig van autópálya, kb 150 km, a maradék kb 250 km jó
minőségű, de csak 2 x 1 sávos főút. Elég forgalmas.
Az oldalon találsz részletes útvonalleírást is:
http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=334
Üdvözlettel,
Szekeres István
Stevie Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Lambert | 2009-06-01 21:03:00Kedves Árpád
Amint olvasom létezik ENC valamilyen elektronikus autópályás fizetés Horvátországban mi ennek az előnye és lényege ? Várom válaszát . Üdvözlet Téma: Török László: Utazástervezési segédlet 2009-re - nyári török inváziós naptárNév: Kocsis | 2009-06-01 16:12:00Sziasztok! Ha valaki tud segíteni abban, hogy Sófiától Burgasig vezet-e folyamatos autópálya vagy még nincs kiépülve a teljes szakasz. Köszi.(2009.06.01.) Téma: Rónaszéki István: Grosglockner, Kaprun, Kriml, Werfen, Zell am See, Pasterze, Fusch, Edelweisspitz - Ausztria - 2008Név: Marton Erika | 2009-05-31 14:27:00Kedves István !
A képek kristálytiszták, csodálatosak. Ehhez csak gratulálni lehet.
Jó annak aki Veszprémből indul, mert nekünk egrieknek,ezért a csodáért valamivel többet kell autóznunk.
Az én fantáziámat kb. 20 éve mozgatja a Glockner, míg aztán 2007-ben azt mondtam, hogy miért is ne próbálnánk meg. Júliusban felkerekedtünk. Heiligenblutban, lenn a Möll partján volt a szállásunk, ahonnan a templomot és a Glocknert lehetett látni. Nekünk szerencsénk volt, a négy napból 2x is fel tudtunk menni. Igaz, hogy második alkalommal hatalmas hóesés keveredett, de utána jött a szikrázó napsütés. Tervem az Edelweiss volt, de csak a Hochtorig jutottunk, mert az orrunknál tovább nem lehetett látni. Onnan aztán szépen visszacsordogáltunk, közben meg-megállva, figyelve a füttyögő mormotákat.
2008. május végén podkoreni (Szlovén határátkelő) szálláshelyről jártuk a környéket, és megint jött az ötlet, hogy az Edelweiss csúcsot mégiscsak meg kellene nézni, hiszen mindössze 200 km-re lehet. Neki is vágtunk, és megérte. Kb 2 méteres hófalak között mentünk helyenként, de csodálatos volt. Imádom a hajtűkanyarokat, a meredek utakat, ás a Hochalpenstrassen mindez megvan, ráadásul az útburkolat kiváló. Többszáz képet készítettem, gyakran visszanézem.
Az idén megadatott (egy héttel ezelőtt) egészen a tengertől, végig jönni az Isonzó völgyén, Bovec és Krajnska Gora között át a havas Vrsic hágón, majd a Wurzenpasson átjönni. DE: legalább 4 napra szeretném, ha sikerülne a Grossglockner közelébe kerülni... Régen azért vágytam, mert még nem láttam, most pedig azért, mert rabul ejtett. Szeretnék ismét sétálni a gleccser jegén.
További szép és jó utakat kívánok - hiszen ez az ami igazán a miénk.
Üdvözlettel : Erika Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: fekvőrendőr | 2009-05-30 12:04:00Kedves Árpád!
Gratulálok az alapos, informatív oldalhoz. A héten keresgéltem a www.hac.hr oldalon (a horvát autópályakezelő cég) és már fenn vannak a Sestanovac utáni lejárók árai is. A másik érdemleges információ, aminek helye lenne az odalon, az ENC előre váltható elektronikus fizetési eszköz. Javaslom ennek a leírását, és az alkalmazás lehetőségét is tüntesse fel. üdvözlettel: np Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: krisztián | 2009-05-29 14:43:00Tisztelt Győrffy Árpád!
Válaszát köszönöm! Hogy az utat merre tervezzük még kérdéses, de ha Eszék felé, akkor feltétlenül megírom a tapasztalatokat.
\\\"Remélem, nem írtam, nem számoltam el semmit.\\\" csak ezt: \\\"Tisztelt ? Krisztián!\\\" :DDD
Üdv:
Krisztián Téma: Bosznia-HNév: Szerényi Péterné | 2009-05-27 14:58:002009. tavaszán egy dél-dunántúli utazási iroda szervezésében 4 napot töltöttem Bosznia-Hercegovina mecsetei és szép városai között.
1. nap
Reggel hatkor indultunk buszunkkal Budapestről Bosznia- Hercegovina csodálatos városaiba. Maratoni táv megtétele állt előttünk, mivel szállásunk Medugorje-ban várt minket.
A horvát-bosnyák határ jelentette az első igazi az ”megpróbáltatást”. Jó másfél óráig tartott, míg buszunk a feltorlódott autók között átért a két országot elválasztó hídon. Itt találkoztunk először a lezajlott háború nyomaival. Golyó ütötte épületek fogadták buszunkat Boszniába belépve. (Engem, mint háborút még csak moziban, tv-ben látott embert ekkor fogott el a szomorúság és a tehetetlenség. A mai napi nem értem meg a háborút). A teljes képhez hozzátartozik, hogy az ország belseje felé haladva szépen helyreállított épületeket, falvakat is láttunk a háborús mementóként hagyott házak mellett.
Az első város Banja Luka az egykori pasák székhelye volt. A középkori váron és 1-2 templomon kívül mást nem láttunk, mert a többi nevezetesség megsemmisült a délszláv háborúkban. A helyreállítások mostanában folynak.
Utunkat Jajce felé vettük, a város felé vezető táj próbálta elfeledtetni a fáradtságot. Jól kiépített autóúton közelítettük meg Jajce-t, a bosnyák királyság egykori központját. A Csontváry Kosztka Tivadar által megörökített „dübörgő vízesés” sokkal szebben mutatott a festményen, mint teljes valóságában. Több turista busz állt meg 1-1 fotó erejéig itt. Innen a római időkből származó páratlan Mithrasz szentélybe mentünk, ami kicsi házak között szinte észrevehetetlen. (Sajnos a világítás még nem működik, így a szentély elég sötét)
Éjjel 23,30-ra érkeztünk a szállodába Medugorje-ba. Ez Európa egyik leghíresebb zarándokhelye. A templom és környéke zsúfolva zarándokokkal és bazársorral. Késő este is nagy tömeg volt a téren, néhány kegytárgyboltban forintért is lehet vásárolni.
2. nap:
Hutovo Blato a legnagyobb madárvédelmi terület Európában, 240 fajta költöző madár otthona. A mocsárvidéken tett hajókirándulás izgi volt. 2 kis motoros hajóval mentünk kb 1 órát. A parkban kialakított pihenőhelyek, étterem, kávézó, söröző szolgálja az idelátogatók kényelmét. (Belépő 5 euró)
Pocitelj.
Igazi muzulmán kisváros. Ahogy megérkeztünk, rögtön megjelentek az édességet, gyümölcsöt tartalmazó papírtölcsért áruló asszonyok és gyerekek. A szűk, kikoptatott köves úton felkapaszkodva a várhoz és a mecsethez értünk. Szép kilátás nyílt a környékre. (Eddig nagyjából ingyenes volt, most 1,5-2 euró)
Utunk következő állomása Blagaj, az egykori királyi központ, Hercegovina uralkodóinak székhelye volt. A festői környezetben épült hatalmas szikla lábánál álló, a misztikus táncoló dervisek kolostorát tekintettük meg. A kertből csodálatos kilátás nyílik a Buna folyó sziklából előtörő forrására. (Aki a kulináris élvezeteknek akar hódolni a szellemi helyett, a kert több éttermében megteheti)
Mielőtt visszaértünk volna szálláshelyünkre megálltunk Radmilja-nál, ahol a számunkra meglepő síremlékek hűen tükrözik az egykori eretnek szekta, a bogumilok túlvilágról alkotott elképzeléseit. Majd Tvrdos következett, ahol megnéztük a XV. századi pravoszláv kolostort, és az új korszerű borpincét, ahol borkóstolásra is volt lehetőség. (belépő 5 euró borkóstolással)
3. nap:
Utunk következő állomása a nagyon várt Mostar. Az első, amit a városba érkezve láttunk az a „panel katedrális” volt. Szürke előre gyártott elemekből épült templom. Az Öreg híd a legismertebb bosnyák nevezetesség, az ország szimbóluma feledtette velünk ezt a sokkot. Helyreállításában a magyar műszaki alakulatoknak komoly szerepe volt. Az egész környék a vízimalmokból átalakított kávézókkal és üzletekkel.
Sarajevo
Az ide vezető út Neretva folyó mentén vezetett, a kanyon szédületes és gyönyörű. Szarajevo külvárosában egy páratlan építmény vált az utóbbi idők legfőbb látványosságává. Az Alagút Múzeum, ami a balkáni háború megdöbbentő alkotása, amely a történelem leghosszabb város-ostroma idején a körülvett lakosság egyetlen menekülési és ellátási útvonala volt. A város a monarchia hangulatát idézi, csodálatos helyreállított épületekkel. A sétáló utca kettős hangulata igazán varázslatos. Pár méteren belül két külön világban találja magát az ember. A Gazi Huszref bég-dzsámi az egész Balkán legnagyobb és legpompázatosabb muzulmán imaháza. Körülötte a nyüzsgő életű török negyed, a Bascsarsija hangulata ejti rabul a látogatót, számtalan kávéház, bazár, étterem várja az ide látogató turistát.(Rövid ruhában, nadrágban, fedetlen fővel nem lehet bemenni. A feledékeny turista, kendőt és hosszú szoknyát
kap a mecset meglátogatásának idejére.)
4. nap:
Ennek a napnak (már hazafelé) a legvitatottabb programja Visoko, az egyik legrégebbi bosnyák város megtekintése volt. Visoko a nemrégiben felfedezett bosnyák piramisokról vált világhírűvé. A felszíni ásatások után a földalatti járatokba is ellátogatunk. A piramisok hegynek néztek ki, az ásatások most folynak, nekem nem mondtak semmit. Lehet, hogy ha feltárják érdekesebb lesz. (Belépő 5 euró, az alapítvány javára)
Az utolsó város, amit megnéztünk Travnik törökös báját máig őrző boszniai város volt. Itt áll egy hegyoldalban Bosznia leghatalmasabb uralkodójának vára. Alatta karcsú minaretek és az oszmán vezérek síremlékei.
Érdekes, szép muzulmán temetőket láttunk szerte az országban. A pénzváltás nem okozott gondot, mert euróval szinte mindenütt lehet fizetni. A legtöbb esetben kérés nélkül is euróban adnak vissza. A belépők összesen 24,5 eurót tettek ki.
Az utazás pikantériája volt, hogy az idegenvezetővel már korábban, 1992-ben is utaztam, igaz ekkor még a három kiskorú gyermekemmel. Ez volt a bónusz.
Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: sándorné | 2009-05-27 08:20:00 Kedves Árpád!
Segítséget szeretnék kérni, egy Júniui Horvátországi utazás megtervezésében, aminek célja: Hejőkűrtől-Vrajnicáig.
Merre közelebb ha Letenye felé mennék, és ha igen legyen szives irjon nekem az autópálya és a híd díjjakról. Eddig még nem voltunk nyaralni külföldön, igy számunkra minden ismeretlen.Köszönöm! Téma: Gál Zoltán György: Székelyföld - másodszorra - Románia - 2008Név: Gál Zoltán György | 2009-05-27 07:06:00Köszi szépen a meghívást és a plusz infót is (én elfelejtettem)
Lehet, hogy suta a cím, de azt akartam sugallni: olyan helyekről írok a cikkben, amiket bárki második / sokadik székelyföldi nyaralásához ajánlok - mert először biztosan Somlyóra, meg a Békás-szorosba, a Medve-tóhoz, Farkaslakára megy az ember, nem? :) Mi is jártunk már többször Felétek (Szárhegyen, a Gyilkos-tónál, az Egyeskő felé is), meg Csíkban, Háromszékben is - és még megyünk is!
GZ Téma: Gál Zoltán György: Székelyföld - másodszorra - Románia - 2008Név: Kozma Gabriella | 2009-05-26 16:15:00Szia!
A Transzfogaras-i utikalauzhoz meg annyit hozzaszolnek, hogy julius-augusztusban jarhato a kanyargos autout, viszont szeptembertol majusig, juniusig nem garantalt, hogy drotkotelvasuton kivul barmivel meg lehet kozeliteni a tetot es az alagutat. Most, majus vegen ugyanis meg majd' 3 meteres ho van odafent, es le van zarva az ut. Igy is gyonyoru, ha telekabinnal szaguldozik az ember, de autoval megkozeliteni egesz evben nem lehet sajnos.
En Gyrgyoszentmiklos rol vagyok, Szekelyfoldrol. Gyertek el erre is, a Gyilkos-to kihagyhatatlan latvany. Garantalva. :) Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: a szerkesztő | 2009-05-25 06:21:00Kedves Gábor!
A táblázatok mindegyik sora a határ (vagy Eszék) és az érintett sorban lévő úticél közötti teljes összeget mutatja. Tehát Goricántól (Letenye) Zágrábig pld. 36 kuna, Goricantól Tribunjig 162 kuna, stb.
Várjuk a beszámolót a tapasztalatokról.
Jó utat!
Győrffy Árpád Téma: Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak Név: Gabesz83 | 2009-05-23 12:01:00 |