Győrffy Zoltán: Európa fapadoson - árak Írországban - 2004. december

London

A brit főváros öt repülőtere közül három érhető el fapados légitársaságokkal. A legtöbb járat London-Stansted-re érkezik, amely a várostól északra, Cambridge felé félúton található. A terminál alatt lévő pályaudvarról negyed/félóránként indulnak vonatok a londoni Liverpool Street Station-re. A normál jegyek horribilis összegbe kerülnek (huszonegynéhány font oda-vissza 2.osztályon), egyedül a Cheap day return ticket mondható viszonylag olcsónak, amely egy napra évényes (hétfőtől péntekig csak 9.30 után, hétvégén egész nap) 13.90-ért, tömegközlekedési bérlettel kombinálva pedig 16.50-ért (érdemesebb ezt a verziót választani, mert a metró-busz napijegy külön 5 font fölött van). Lehet még a buszozást is választani, ami 8-10 fontba kerül csak oda. A vonat 45 perc alatt Londonban van, a busznak gondolom valamivel több időre van szüksége..

A lutoni repülőtéren csak átszállni volt szerencsém. Ennyi elég is volt belőle. Luton városa egyébként a Legszarabb Brit Város kitüntető címmel büszkélkedik idén. Innen a Thameslink vonataival lehet Londont megközelíteni, bővebb info a reptér, vagy a ryanair honlapján.
Gatwicken még nem jártam. A Gatwick Expresszel állítólag 30 perc a Victoria Station, a jegyárak hasonlóak, mint a Stansted Expresszéi.
A városban érdemes a földalatti (tube) szolgáltatásait választani, ami ugyan a világ legmegbízhatatlanabbja hírében áll, azért viszonylag jól működik. Az állomások bejáratánál mindig tábla jelzi, mely vonalon milyen a szolgáltatás minősége. Ottjártamkor csak egy vonalon volt nem megfelelő, "emberhiány" miatt.
London jellegzetességei közül a tipikus fekete taxik, és azok modernebb változatai elég viccesek, az emeletes buszokhoz meg már Dublinban hozzászoktam.

A nevezetességek közül a Picadilly Circust, meg a Soho-t kissé nagyobbnak képzeltem, de este azért biztosan máshogy néz ki.

A legelső, amit megláttam a Soho-ban, az a Gay Hussar nevezetű magyar étterem volt, amiről még asszem angolórán is tanultunk, bár azt nem tudom pontosan mennyi köze van a homoszexuálisokhoz.

A belvároson kívül érdemes a vezető nélküli DLR-rel (Docklands Light Rail) elmenni Greenwichig. Útközben a Docklands modern épület-együttesei, köztük a Canary Wharf, amely az Al-kaida londoni kiszemelt célpontja volt. Greenwich pedig aranyos kisváros a nagyvárosban, obszervatórium, miegymás. Ja meg olcsó és jó Fish 'n' Chips. A Temze alatt átvezető gyalogos-alagúton is érdemes átsétálni.

Brüsszel, Charleroi

Belgium egyetlen fapados reptere a Charleroi-i, amely a Ryanair színrelépése előtt egy nagyobbacska sportrepülőtér lehetett. A terminál elől minden érkező járat után indulnak buszok Brüsszelbe, visszafelé pedig minden járat előtt 2 és fél órával Brüsszel központjából. A jegy ára 10 Eur egy irányba. Kényelmesebb megoldás a vonat. Charleroi-Sud állomást a szintén a terminál elől induló 68 vagy A jelű buszokkal lehet megközelíteni. A buszok 10-30 percenként indulnak, az út kevesebb, mint negyed óra, és 1,80 euróba kerül. A pályaudvarról kb félóránként indul vonat Brüsszelbe, és elég gyakran az ország más részeibe is. Brüsszelbe 7,20 Eur a jegy egyirányba.

Ha Brüsszelnél messzebb akarunk utazni, akkor érdemes a Ryanairnél 10 euróért megvenni a bármely belga állomásra szóló jegyet, amely a charleroi-i helyijáratra is érvé nyes. Ha az egész országot be akarjuk járni, akkor érdemes befektetni egy GoPass-ba (26év alatt, 43 Eur), vagy egy RailPass-ba (26 év felett, 62 Eur), amely 10 utazásra érvényes bármely belga állomások közt.
Ha valaki Charleroi-ba érkezik, az első benyomás Belgiumról nem a legjobb. Bár egész Belgiumról elmondható, hogy nem a legszebb és legtisztább ország, Charleroi túlszárnyalja a magyar szocialista iparfejlesztés összes csúcsteljesítményét. A belváros egy fokkal jobb, de ott sem érdemes letérni a főutcáról sötétedés után. A belgák nagyon fogékonynak mutatkoztak a szoc-reál építészeti irányzata iránt, így nem kell meglepődni a veszprémi egyetem komplexumaira hajazó, de azoknál monumentálisabb épületegyütteseken.

Az út Brussel-Centraalig 50 perc emeletes vonaton, amelyben minden asztalra felváltva francia illetve flamand nyelvű metróújság van kitéve. Bruxelles-Central állomás szintén a sztálin-barokk építészet vizsgamunkája, kb mint a fehérvári állomás, csak itt a vonatok az alagsorba érkeznek.
Az állomástól 5 perc séta a Grand Place /Groote Markt, amelyről ottjártamkor még hiányoztak a karácsonykor szokásos rózsaszín bárányok. Brüsszel egyetlen nevezetességét (na jó, az Atomium mellett), a Pisilő Kisfiút elhanyagolható mérete miatt elég nehéz megtalálni (most térkép híján meg sem találtam).. A belváros sikátoraiban, ahol spanyol pincérek seregei kínálják éttermük szolgáltatásait, nem nehéz eltévedni. Ezen éttermek borsos árai miatt érdemes inkább felkeresni a Grand Place másik oldaláról nyíló utcát, ahol szintén spanyolok készítik a város legjobb Gyrosait mindössze 3 euróért.

Dublin

A városnak szerencsére nincs külön fapados reptere, úgyhogy minképpen a városközponttól mindössze 10 kilométerre lévő Dublin Airport-ra kell érkezünk. Innen aztán 3 fajta busszal közelíthetjük meg a belvárost.A 41/41A/B/C/D és 16A jelű buszokra Eur1.65 a jegy, az Airlink feliratú, szintén a DublinBus által üzemeltetett 746/747es járatokra 5 Eur (semmivel nem jobb, csak drágább), az Aircoach buszokra pedig Eur7. Ez utóbbi gyors, kényelmes, de a borsos ár miatt csak reggel 6 előtt, illetve este 11 után érdemes igénybe venni, amikor más busz nem jár. Mindegyik busz a város főutcájára, az O'Connell Streetre érkezik. Innen gyalog el lehet érni a város bármely nevezetességét (máshogy nem is lehetne, mivel a buszok csak belváros és külváros között járnak, belvároson belüli tömegközlekedés nincs).
Dublin tényleg egy unalmas kisváros, amiért James Joyce is elhagyta a várost, de azért van néhány dolog, amit érdemes megnézni. Itt minden valaminek a kicsinyített mása. A Temple Bar a londoni Soho-é, az O'Connell Street a prágai Vencel téré, a Moore Streeti piac a Józsefvárosié, a Liberty Hall pedig a veszprémi Húszemeletesé.

Azért vannak olyan épületek, mint a Trinity College, a Custum House, aFour Courts, vagy a híres György-kori házsorok jellegzetes ajtaikkal.

Vagy Dublin parkjai, mint a hatalmas Phoenix Park, vagy a St Stephen's Green. Vagy Dublin fő látványossága, a Guinness Storehouse, ahol végigkövethetjük a leghíresebb ír sör gyártási folyamatát.

A város egyébként Európa egyik legdrágábbika. 10 euró alatt csak gyorsétteremben lehet megkajálni, sört pedig 4 euró alatt csak nagyon kevés helyen ihatunk. Az alkohol a boltokban is nagyon drága, bár a skandináv szintet azért szerencsére nem éri el.

Árak Írországban

Bolti árak

Gazdaságos

Normál

Toast kenyér (800 g)

0,39-0,69

1,55-2,30

Demi baguette (140g)

0,50-0,75

Zsemle

0,15-0,60

Sütő kolbász (1/2 font - 227g)

0,90-1,10

1,10-1,50

Hurka (1kg)

3-4

4-5

Gépsonka (10 dkg)

0,89-1,30

1,30-1,80

Gyümölcslé

0,62-1,20

1,20-2,50

Gazdaságos sör (FR/NL) 0,5l

0,9-1,2

Amstel, Fosters, Heineken...

1,50-2,00

Smithwick’s

1,99-2,30

Guinness

1,85-2,20

Bulmers (cider)

2,25-2,50

Bor 0,75l

4-6

6-tól

Tej (1 liter)

0,70-0,80

0,85-1,00

Scone (édes pogácsa)

1,25-1,50/4db

0,39-0,60

Tojás (6 db)

0,80-1,20

1,40-1,80

Darált/kockázott marha (1kg)

4-5

5-6

Marha-, disznó-, csirkehús (1kg)

7-12

10-18

Étolaj

0,70-1,00

1,20-2,00

Nescafé (100g)

1,50-2,50

2,80-4,00

Tea (80db)

2-3

3-4

Gyümölcstea (20db)

2-2,5

Konzerv bab (420g)

0,20-0,50

0,50-0,70

Konzerv borsó, paradicsom..

0,40-0,60

0,50-0,70

Paradicsom (6db, kb 1/2 kg)

0,79-1,20

1,20-1,60

Paprika 1db

0,70-1,0

Paprika (1/2 kg)

1,79

Whiskey 0,7 l

15-20

23-26

Vodka, rum...

15től

20tól

Újsag – Times €0,80 Indy €0,95 Irish Times/Independent €1,50

Piac – mindent darabra mérnek, mint az Örs Vezér Terén a 100ér a paprika..csak itt minden 1 euró

Paradicsom 5-12 / €1

Paprika 3-5 / €1

Vendéglátás

Kávé/tea

1,20-2,0

Guinness (pint - 568ml)

3,50-4,60

Bulmers

4,00-5,00

Ír reggeli (hurka, kolbász, tojás, paradicsom...+tea/kávé)

4,50-8,00

Szelet pizza

3,00-4,00

Szendvics

2,70-4,00

Hamburger (Meki, Burgerking)

1,50-1,70

Menü (Meki...)

5,25-5,80

Kebab

4,90-7,00

Fish ’n’ Chips (jobb helyen)

8,00-10,00

Főétel – alsó kategória

8,00-10,00

Főétel – középkategória

12,00-20,00

Közlekedés

Buszjegy (Dublin)

€0,85/€1,25/€1,45/€1,65 az út hosszától függően
Napijegy €5

DART (HÉV) Dublin-Bray retúr €3,70 kb. 20 km

Vonat

Dublin-Galway €40,00 (€26,50)*
Dublin-Cork €59,50*
Dublin-Belfast €48,00 (€35,00)*

*retúrjegy, egy hónapra érvényes (csak oda csupán pár euróval olcsóbb), a zárójelben lévő árak pedig egy napra érvényes retúrjegyre vonatkoznak, kivéve pénteken és vasárnap

Győrffy Zoltán

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.