Karácsonyi József: Nemzeti Park Tara - Szerbia - 2004. 2007. húsvét

Vajdasági szerzőnknek egyik kedvenc helye a Tara Nemzeti Park, így nem csoda, ha két beszámolót is küldött róla néhány év különbséggel. Mindegyikből sok fontos és érdekes dolgot megtudhatunk erről a különlegesen szép helyről

2007. április 5-9. húsvét

Úgy döntöttünk a családdal, hogy a húsvéti ünnepeket ismét a barátunk vikkend házában, a Tarán töltjük el. Azért döntöttünk így mert tőlünk Magyarkanizsáról (Vajdaság) csak 360 kilométerre van és így számunkra gyorsan elérhető. Az indulás 13.00 órakor volt, a megérkezés 18.30 körül.

Az útirány a következő volt: Kanizsáról Zenta felé, előtte jobbra fordulunk Topolya irányába míg nem keresztezzük az autóutat. Ott rátérünk az autóútnak nevezett "gépjárműforgalom céljára fenntartott útra" , ami tulajdonképpen a be nem fejezett autóút fele. Na ezt szépen elmagyaráztam.
Szóval óvatosan haladtunk Újvidékig, nagyon figyelve az őrült sebességgel előző "soklóerős" barmokat, akik nem veszik figyelembe a szembe jövő forgalmat.
Érdekes mód nem láttam egy lesben álló keselyűt sem a hidak alatt. Ez meglepő, hisz ezen az útszakaszon mindig harapnak a rend őrei a gyorshajtásért. Fél füllel hallottam, hogy a jövőben állítólag nem fognak az "autópályán" állítgatni senkit sem, mert ez nyugaton sem divat. Ez egy hangyányi lépés Európa felé, de nekem ez az infó egy fogadásnál nem érne meg 1 láda sört, inkább vigyázok továbbra is.

Újvidék és Belgrád között az autópálya 80 % -a kész. A Beskai (dunai) híd előtt szükül csak össze. Belgrádban vigyázni kell mikor ér oda az ember mert a dugó az mindennapi. Mi 15.00 óra körül haladtunk át rajta, és fél órát araszoltunk a dugóban. A Száva hidon átkelve rögtön jobbra fordulva kikerültünk a dugóból. Mentünk tovább Cacak (Csácsak) fele, egészen Celije (Tyelije) - ig. Ott az ÖMV kútnál jobbra kell fordulni Valjevo fele. Valjevóban csak egyenesen ameddig lehet és utána balra Bajina Basta felé. Óvatosan mert mindig radaroznak a 4 sávos úton!
Valjevó után jön az első hegy, az első kaptató, amin átkelve lejutunk a Drina folyó partjára. Az út elég jó minőségü, nem sok helyen rossz. Haladni szépen lehet rajta. Valjevó és Bajina Basta között fenn a hegyekben lesz útközben kettő üzemanyagtöltő állomás. Ezt azért irom ide mert a lefordulónál Valjevó fele, az ÖMV (az egyetlen ömv) kútnál mindig olyan tömeg van, hogy akkor is meggondolandó a várakozás 2 gyerekkel, ha féláron lenne az egy eurós üzemanyag.

Miután leértünk a szerpentineken a szép türkizkék Drina folyó partjára akkor elfordulunk balra és rögtön utána (50 m) jobbra Bajina Basta felé. Közben meg szeretném jegyezni hogy nem ajánlom senkinek sem azt az útvonalat, ami átvezet Újvidéken, Ruma, Sabac, Loznica felé, végig a Drina partján, mert az út rossz is és végig be van lakva mindkét oldala. Tehát végig 50-60-as korlátozás van. Azonkívül mire átjutunk Újvidéken és a Fruska Górán addig rég elhagytuk Nándorfehérvárt.
Tehát miután beértünk Bajina Bastara, figyelni kell egy táblát amin irja hogy TARA nemzeti park jobbra. Utána csak egyenesen keresztül a városon és fel a hegyekbe.

Itt fenn a hegyen a helyzet változatlan, árdrágulás nem volt, tömeg nincs. Ez annyit jelent hogy 12-20 euróig kerül a fél panzió a hotelekben. Mi pedig 10 euróért lakunk fejenként egy privát vikkend házban. A gyerekekre csak 5 eurót kell fizetni.
A házikó összkomfortos, fürdőszobával és konyhával, az idén már az áramellátás is stabilizálódott. Az emeleten 5 ágy van, lenn meg a nappaliban kettő kihúzhatós rekamir. A fürdőszobában 1 kisebb méretű fürdőkád meg WC. Szép tiszta minden, rendes család tulajdona. A fűtés egy öntöttvas tüzelős sporhettal történik, a fészer tele van fával. Voltunk már itt júliusban is és bizony itt fent be kellett gyújtani estefele.
A környéken civilizáció nem sok van, de erdő annál több. Sokat lehet sétálni, sárkányt eregetni vagy a környék természeti szépségeit csodálni.
Sok a kirándulási lehetőség, például :
A Perucaci erőmü megcsodálása 1000 méter magasról.
A Mitrováci gyermekváros meglátogatása
A lápvidék megnézése, egyedi Európában.
A Sarganska Osmica, a keskeny nyomtávú vasúttal kirándulni
A hires Kusturica filmrendező falujának megtekintése
A Raca kolostor meglátogatása és még számtalan kilátó és más szépségek.

Van egy bolt úgy 2 kilométerre ahol az alapvető dolgokat meg lehet venni. Tehát sör és tejtermék van, pálinkát hoztam, húsáruból csak szalámifélék, hentes nincs. Kenyeret tegnap nem kaptam, de ez nem gond mivelhogy a házigazda mindennap jön fel a birkákat etetni, és hoz amit kell lentről a városból.
Melegruhát még nyáron is hozni kell, itt fenn sose lehet tudni. Most süt a nap hetedmagával, mégis csak 10 fok van. Mostmár befejezem, megyek ki rostélyt sütni.
Kivánok mindenkinel kellemes ünnepeket és minden jót !


Egy régi húsvéti kirándulás - 2004.

A húsvéti ünnepekben elmentünk egy szép nagy hegyre friss levegőt szivni. Erről szeretnék nektek irni. A Tara hegység Szerbia és Bosznia határán fekszik, Užice és Bajina Bašta mellett. Természetvédelmi területnek van kikiáltva, és legmagasabb pontja körülbelül 1450 méter. Nem olyan felkapott hely mint Zlatibor vagy mint a Kopaoniki síparadicsom, de legalább olyan szép és nem utolsó sorban olcsó!

Bajina Bašta felöl vezet fel az egyik út, amely 26 km hosszú, szerpentines de kitűnő állapotban van, két éve újitották fel. Mikor felérünk, akkor balról látható a Kurta kocsma, jobbról meg egy használhatatlan benzinkút. A Kurta kocsmában kiváló a konyha. A helyi rostélyspecialitások mellett rendelhető bármi nemzetközi, bécsi, natur, stb. Egy porció ára 180 dinár (660 Ft). A benzinkúton nincs ólommentes üzemanyag, és a helyiek sem tankolnak ott, valamiért.....
A környéken található 3 nagyobb hotel, amelyek katonai üdülők voltak valamikor. Mindhárom gyönyörű környezetben van, tenisz, foci, kosálabda és sípályákkal körülvéve. Szépek a sétautak a fenyveserdőben. Egyik csörgedező patak partján vezet végig, néhol állatetetők is vannak. Vigyázat a fahidaknál, fele szét van rohadva. Nem volna szerbia ha minden stimmelne.......
A legnagyobb a hotel Omorika. Van benne bazen (csak mélyviz), szauna, tekepálya, mozi, biliárd, stb.
Itt találkoztam magyarokkal Topolyáról. Azt mondták hogy meg vannak nagyon elégedve, és hogy 1000 dinárt (sacc/kb 3500 Ft) fizetnek naponta, teljes ellátással.
A másikat úgy hivják hogy Beli Bor. Abban nincs bazen, tekepálya meg mozi, de sífelvonó az van. A harmadikat úgy hivják hogy Javor, és az a legkisebb.
Mi privát vikendházban laktunk a Kaluđerska Bara nevű minifaluban. Van vagy 20 ház, annak fele vikendház. A házigazda egy idősebb bácsi akit úgy hivnak hogy Avramović Mileta. Nagyon rendes a bácsi, két éve épitette a vikendházát. Nála van viz és áram is. Egy feszültségstabilizátoron keresztül nézhető a Tv is. A fürdőszoba Ok. A konyhában van minden, semmit nem kell vinni. Tüzelős sporhelttel főztünk és melegedtünk, de van elektromos is. Mi csak a tüzelőset használtuk mivelhogy az összes hó még nem olvadt el. A fészer tele van elsőosztályú tüzifával. Faszenet a benzinkúton vettem a rostélyoshoz. Az emeleten van 5 ágy, lent a nappaliban 2 kihuzható rekamir. A fürdőszoba szép, hófehér csempék, egy kisebb kád van benne.
Sétáltunk minden felé. A közelben van kolostor, 1000 méteres kilátó és sok fenyveserdő patakokkal. Egyik nap elautóztunk Mitrovácra. Körülbelül 25 km-re van és 1 üdülőközpont az egész helység. Gyermekvárosnak hivják. Egy völgyben van, amely teljesen körül van zárva erdővel. Gépjárműforgalom nincs, csak fű, játszóterek, szánkópályák, medence, sportcsarnok, stb. Meseszép az egész.
Mitrováctól körülbelül 4 km-re van a Peručac-i vízierőmű, légvonalban. Valójában 20 km szerpentinen kellene lemenni, de legalább 1000 méterről lenézni sokkal szebb. Kristálytiszta kékeszöld színe van a Drinának, innen látszik Bajina Bašta is. Megdöbbentően szép látvány.
A part túloldala elméletileg Bosznia, de most valami szerb federáció vagy mi lett. A fene érti ezt...... A lényeg hogy ameddig 1 átlag puska elhord, addig az összes ház szitává van lőve. De a szerb oldalon és fenn a hegyen is az összes útjelző táblán most is teát lehetne szűrni.
Az árakról annyit hogy mi 5 € fizettünk, a gyerekek ingyen. Annyit azért megjegyzett a bácsi hogy a főszezonban az árak magasabbak. Ha valakinek van kérdése, szívesen válaszolok.

Karácsonyi József

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.