Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás 2003


Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás – 2003


Már régen terveztük, hogy elmegyünk néhány napra Erdélybe. Kapóra jött az október 23-ával kapcsolatos négynapos ünnep, ezért erre az időszakra időzítettük az utat. Az úticélt tulajdonképpen a szállástól tettük függővé, végül egy parajdi szobát választottunk. Pontosabban kettőt, mert egy ismerős házaspárral mentünk. A lefoglalt szobákat fürdőszobásnak és összkomfortosnak hirdették. A helyszínen aztán kiderült, hogy nem egyformán értelmezzük ezeket a fogalmakat. De erről majd később…


Már elindulás előtt is tisztában voltam azzal, hogy néhány nap alatt a székelyföldi látnivalók töredékét tudjuk csak megnézni. (Pl. a híres parajdi sóbányát sem tudtuk megnézni. Majd legközelebb…) Ez az út csak arra jó, hogy felkeltse érdeklődésünket e szép vidék iránt, hogy egy későbbi alkalommal huzamosabb időt is eltöltsünk itt. Az utazásig rendelkezésre álló rövid idő alatt azt hiszem, sikerült a legjobb útikönyvet megtalálnom. 2002-ben adott ki a JEL-KÉP Bt. egy kiváló és naprakész Erdély-útikönyvet, melynek adatai szerintem ma is aktuálisak. A könyv használhatóságára jellemző, hogy a postacímek és telefonszámok mellett email-címek és Internet hozzáférési lehetőségek is megtalálhatók benne. Érdekes, hogy könyv az éttermek, belépők, stb. árait dollárban adja meg. Az alábbi áttekintő térképet ebből szkenneltem ki, mert megtalálható rajta minden olyan helység, amit a későbbiek során említeni fogok. Az említett könyvben nem szerepel a más könyveknél megszokott utalás, hogy nem szabad kimásolni belőle semmi részletet, ezért is teszem közzé ezt a térképet. (No, meg úgy gondoljuk, hogy ez a kis reklám kárpótolja a szerzőket. Ha mégsem, kérem jelezzék, s azonnal levesszük – a dícsérő szöveggel együtt – a szerkesztő)



 


A másik hasznos könyv, amit az Erdély, pontosabban a Székelyföld iránt érdeklődőknek ajánlok, egy kicsit régebbi. Orbán Balázs a XIX. század második harmadában több könyvet írt különféle erdélyi tájakról. Ezek egyike a hatkötetes „Székelyföld leírása”. E könyv rövidített kiadását jelentette meg 1985-ben az Európa Könyvkiadó. Ha valaki hozzá tud jutni a könyvhöz, ajánlom, olvassa el nemcsak a rengeteg ma már történelmi jellegű információ, hanem olvasmányos stílusa miatt is. A helységneveknél csak ott tüntetem fel a másik nyelvű elnevezést, ahol nem egyértelmű. Székelyföldön a magyarul tudó embereknek semmiféle nyelvi problémája nincs, mert mindenki beszél magyarul, és az egyéb feliratok kétnyelvűek. Olyannal is találkoztam, hogy csak magyarul volt valami kiírva.


A Parajdra (románul Praid) vezető 550-600 km-es utat a Nagyvárad-Kolozsvár-Torda-Marosvásárhely-Szováta-Parajd útvonalon terveztem, és úgy számoltam, hogy a reggel 8 órai budapesti indulás után helyi idő szerint este 7 körül (ez nálunk 6 órának felel meg) érünk oda. Ártándig simán, a tervek szerint haladtunk, azonban a határ előtt kénytelenek voltunk megállni egy táblánál, ami azt tudatta, hogy a vámig még 2 km. van hátra. Eddig ért ugyanis az autók sora. Mivel bizonytalan volt, hogy mennyi idő alatt érünk át, egy másik, talán kevésbé forgalmas határátkelő után kellett néznem. Itt két helység jöhetett szóba, dél felé Méhkerék, vagy észak felé Nyírábrány. A két átkelő nagyjából azonos távolságra van Ártándtól, és figyelembe véve, hogy Nyírábrány egy nagyváros (Debrecen) közelében van, mi dél felé vettük utunkat. Sarkadon tankoltam egy pár litert, hogy elég legyen az első román benzinkútig, aztán irány Méhkerék, és kb. 40 perces várakozás után már Romániában is voltunk. A határtól 12 km-re van az első város Salonta (magyarul Nagyszalonta), ami arról nevezetes, hogy itt született Arany János. Itt sajnos nem tudtam tankolni, mert nem volt ólommentes benzin. Innen két irányban mehettem tovább. Az egyik északnak Nagyvárad (románul Oradea) felé vezet a tervezett útvonalon, a másik kelet felé egy nagy ívet leírva megy közvetlenül Tordára (románul Turda), Kolozsvár (románul Cluj-Napoca) kikerülésével. Az út hosszát tekintve nincs lényeges különbség a kettő között. Figyelembe véve a Nagyvárad-Kolozsvár útvonal várhatóan nagy forgalmát, a másik útvonalat választottam. Meglehetősen rossz minőségű utakon keresztül nagynehezen elvergődtem az első nagyobb településig Beiusig (magyar neve Belényes), ahol a tankolás utáni az első dolgom az volt, hogy egy gumist keressek. A zárás előtti utolsó pillanatban meg is találtam egyet. Az történt ugyanis, hogy nem vettem észre egy ágakkal befedett gödröt és belehajtottam. Ennek következtében a jobb első alufelni pereme elgörbült, és „hála” a tömlőnélküli abroncsnak, a levegő egyből elszállt. A kerékcsere nem lett volna gond, de annyira rá volt gyógyulva a kerékagyra, hogy nem tudtam levenni. Kénytelen voltam megállítani egy teherautót, és a vezető segítségét kérni. Ő egy nagykalapáccsal lecsapta a kereket, ezután már simán ment a kerékcsere. Szépen megköszönte az 500 Ft.-ot, amit adtam neki a segítségéért.


Beiusban vennem kellett egy belsőt és fel is szereltettem, mert pótkerék nélkül felelőtlenség lett volna továbbmenni. Mindezért fizettem 215 ezer lei-t, ami a 120 lei/Ft. benzinkúti árfolyamot tekintve 1800 Ft-ot jelentett. Tankoláskor ugyanis forintban fizettem, a visszajárót meg lei-ben kértem, hogy legyen miből kifizetni a gumicserét. A gumicsere szépséghibája csak az volt, hogy nem centírozták ki, mondván, hogy nem értenek hozzá. Visszatérve a tankolásra: 1 liter ólommentes benzin ára 25.500 lei, ami a hivatalos (145 lei/Ft.) árfolyamon valamivel kevesebb, mint 176 forintnak felel meg. Ekkor már esteledett, és az út nehezebbik része még előttünk volt.


Az E79-es úton mentünk tovább, és a kb. 20-22 km-re levő Lunca (korábbi nevén Dr. Petru Groza) után fordultunk balra a 75-ös útra, ahonnan már „csak” 163 km volt Tordáig. Ekkor már rendesen besötétedett, és csak sejteni lehetett, hogy milyen szép hegyvidéki tájon járunk. Az útviszonyok elég mostohák voltak, ezért a sötétben óvatosabban kellett vezetnem. Végre megérkeztünk Tordára, leparkoltunk a helyi MOL-kútnál (elég sok MOL-kút van Erdélyben, egyes nagyvárosokban több is), és felhívtam a vendéglátóinkat, hogy ne aggódjanak, úton vagyunk, valamint arra kértem Őket, hogy készítsenek valami harapnivalót. Ekkor már este 10 óra is elmúlt. Innen kezdve majdnem Parajdig egészen jó minőségű úton haladhattunk, úgyhogy valamivel éjfél után meg is érkeztünk. (Útközben észrevettük, hogy a helységneveket magyarul is kiírják. Ez nem volt jellemző a Kolozsvártól nyugatra eső országrészben.) A háziasszony nagyon ízletes vacsorát készített nekünk, de a háziak egyébként is végig nagyon kedvesek voltak.


A késői vacsora (vagy korai reggeli?) után felmentünk a szobába (az épület felső szintjén volt), ahol az első meglepetés ért: a meghirdetett összkomfortos, fürdőszobás szoba helyett valóban csak egyetlen kis szoba volt, amihez nemhogy fürdőszoba nem tartozott, de még egy szekrény sem volt, ahová kipakolhattunk volna. Az említett fürdőszoba pedig a földszinten volt, ami az októberi hűvös időben nem tette túlságosan vonzóvá a fürdést. A fürdővizet egy átfolyó rendszerű elektromos vízmelegítő állította elő, majdnem problémamentesen. Ami nem tetszett a fürdőszobában az a fűtése volt. Ezt ugyanis a szobához hasonlóan egy elektromos hősugárzóval oldották meg, amit simán letettek a kőre. Mondanom sem kell, hogy inkább fagyoskodva fürödtünk, minthogy megkockáztattunk volna egy esetleges áramütést.


Másnapra azt terveztük, hogy kirándulunk Szovátára, a Békás szoroshoz és a Gyilkos tóhoz. Éppen parkolóhelyet kerestünk Szovátán, amikor észrevettem, hogy a jobb hátsó gumi leeresztett. Az előző nap megjavíttatott pótkereket felraktam, miután nagynehezen leszedtem a defektes kereket. A felni belső fele behajlott, valószínüleg ugyanakkor, mint az első, de ez a kerék kisebb ütést kaphatott, ezért nem ment ki belőle olyan gyorsan a levegő. Az út mentén munkások dolgoztak, tőlük kértem egy méretes kalapácsot, amivel aztán leszedtem a kereket. Ez is 500 Ft.-ba került. Ugyanők azt is elmagyarázták, hol találok gumiszerelőt. Ez a gumis jóval olcsóbb volt, mint az előző. Nemcsak azért, mert hivatalos árfolyamon váltottam a fizetéshez lei-t, hanem azért is, mert az előző napi 215 ezer lei helyett itt csak 150 ezret fizettem a belsőért és a munkadíj fejében. Ami közös volt a kettőben, hogy itt sem tudták kicentírozni a kereket. (Ennek következtében a futómű menet közben sajnos eléggé hallható hangot adott, véglegesen csak itthon javították meg a kereket. Szerencsére nem okozott maradandó károsodást, hogy ilyen kerékkel mentünk kb. 1000 kilométert.)


A „kerekes” incidens miatt teljesen felborult a tervezett programunk. A viszonylag korai sötétedés miatt arról letettünk, hogy Szovátán kívül máshová is elmenjünk. Annyi időnk azért volt, hogy megnézzük ezt az üdülő- és fürdőhelyet, ami sokáig a magyar arisztokrácia egyik legkedveltebb pihenőhelye volt. A számos sós vizű tó közül a legismertebb és legnagyobb a Medve-tó, mely a ráépült faházakkal engem egy kicsit a Hévízi tóra emlékeztetett. A tó környezetében számos régi (múlt század eleji) és új szálloda van, sőt az egyik magyarországi szállodalánc is képviselteti itt magát.


Október 25-én arra ébredtünk, hogy sűrű pelyhekben hull a hó. Nagyon szép látvány volt, de nekünk nem igazán tetszett, mert az előző napról a gumiszerelés miatt elmaradt békás-szorosi kirándulást akartuk lebonyolítani. A háziak lebeszéltek erről, mondván, hogy az amúgy is rossz minőségű (a Bucsin tetőn és Gyergyószentmiklóson át vezető) út havas időben gyakorlatilag járhatatlan. Emiatt megegyeztünk, hogy az egyébként messzebb levő, de majdnem végig főúton megközelíthető Szent Anna tóhoz megyünk el.


Közvetlenül Parajd után olyan – magyar szempontból – nevezetes falvakat érintettünk, mint a kerámiáiról ismert Corund, vagy a híres székely író, Tamási Áron szülőhelye Farkaslaka (Lupeni). A kissé kanyargós, emelkedőkkel tarkított út a havas idő ellenére jól járható volt, így nemsokára már a Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc) határát jelző táblát is megláttuk. Mivel még messze volt a végcél, a városban csak egy autós „sétát” tettünk. Mintha otthon lettünk volna, olyan volt az egész város. Az épületek, a magyar nyelvű feliratok, utcanév-táblák, szóval az egész város hangulata a hazai kisvárosok légkörét idézte. Sajnos az idő sürgetett, ezért tovább kellett mennünk. Gyönyörű, havas hegyi tájon tettük meg a következő mintegy 50 km-t és befutottunk a másik nevezetes erdélyi városba, Csíkszeredára (Miercurea Ciuc). Ezt a várost is csak autóból tudtuk megnézni, de őszintén szólva nem tetszett annyira, mint Székelyudvarhely. A várost és a környéken levő nevezetes helyeket, pl. Csíksomlyót majd egy másik utazás alkalmával nézzük meg.


Alig 20 kilométerrel később, Tusnádfürdőn keresztül értünk Sepsibükszádra (Bixad), ahol lekanyarodtunk a Szent Anna tó (Lacul Sfânta Ana) felé vezető 17 kilométeres erdei útra. Ezen az úton alig jártak járművek, ennek, valamint a havazásnak következtében valódi téli körülmények között haladhattunk. Útközben csak néhány szembejövő busszal és autóval találkoztunk. 30-35 perces haladás után értük el a tóról elnevezett menedékházat, ahol le is parkoltunk. A tó egy völgyben van, partjára innen vezet az út. Autóval is le lehet menni, 100 ezer lei (csaknem 700 Ft.) lefizetése után. Csúszós, téli időben az erős lejtő miatt ezt nem ajánlják. Egyébként szerintem nem is érdemes azt a néhányszáz métert autóval megtenni, mert gyalogosan sokkal élvezhetőbb a táj. A csodálatos, tiszta időben kellemes séta után értünk le a tó partjára. A tó majdnem 1000 méteres tengerszint feletti magasságon alakult ki egy kialudt vulkán kráterében. Az ilyen un. krátertó annyira ritka természeti jelenség, hogy Délkelet-Európában nincsen párja. A víz meglehetősen hideg volt (persze csak a kezemmel néztem meg), de a felszínén érdekes módon, a mínuszok ellenére sem volt jég. Kis tóparti séta után visszaindultunk a menedékházhoz, ahol beültünk az étterembe. Sajnos alig volt ételválaszték, de az elég ízletesnek bizonyult. De más szempontból sem tudom ajánlani ezt a menedékházat tartósabb berendezkedésre. Villany nincs, angol-WC van, de mivel a vezetékes víznek is híján vannak, egy vödörbe odakészített vízzel lehet azt leönteni. A kézmosás csak egy lavór vízzel oldható meg. Állítólag nyáron sem jobb a helyzet. Nem értem, hogy egy ilyen szép helyen levő vendéglátóhelyet miért hanyagolnak el az idegenforgalom szempontjából, miért nem látják el a minimális civilizációs felszereléssel.


Ettünk, ittunk, majd elindultunk visszafelé, Parajdra. Útközben – már erősen sötétedett – megálltunk Tusnádfürdőn. Ennek az üdülőhelynek a hangulata, az épületek kinézete olyan, mintha nem Romániában, hanem valahol Ausztriában lennének. Még benéztünk egy görögkeleti templomba, ahol éppen az esti istentiszteletet tartották. Nagyon érdekes élmény volt.


Késő este értünk vissza szállásunkra.


Másnap reggel szép napos idő fogadott, havat már csak nyomokban láttunk. Hazafelé Torda után a Kolozsvár-Nagyvárad úton mentünk. Ahogy közeledtünk a határhoz, a magyar rendszámú kocsik száma egyre növekedett. Az utolsó romániai tankolási helyen, a nagyváradi MOL-kútnál már elég hosszú volt a sor. Itt egyébként a magyar bankkártyát is elfogadták. A határon, Ártándnál kb. egyórás araszolgatás után jutottunk ismét hazai földre.


Gyimesi László


 


A szerző írásai Az Útikalauzban


Gyimesi László: Karintiai tóvidék, Ötztal – Ausztria – 2008


Gyimesi László: A Mosel-Rajna háromszög – Németország – 2008

Gyimesi László: Aggtelek, Krasznahorka, Kassa – 2004

Gyimesi László: Auschwitz, Wieliczka, Krakkó – Dél-Lengyelország – 2004

Gyimesi László: Barangolás az osztrák- német határvidéken – 2007

Gyimesi László: Brno és környéke 2005

Gyimesi László: Budapest-Belgrád-Szófia-Nei Pori-Szófia-Bukarest- Torda-Budapest – 2003

Gyimesi László: Erdély – 2008

Gyimesi László: Két hét Toloban 2004

Gyimesi László: Kiten, Neszebár – Nyaralás Bulgáriában – Románián át – 2005

Gyimesi László: Kréta 2003

Gyimesi László: Passau, München, Regensburg, Kostanz, Hohenschwangau, Neuschwanstein, Zugspitze – Németország – 2006

Gyimesi László: Prága oda és vissza – 2004

Gyimesi László: Róma fapadossal 2005

Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás 2003

Gyimesi László: Tenerife – Spanyolország – 1998

Gyimesi László: Tunéziai utazás 2002


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Gyimesi László: Székelyföldi kirándulás 2003" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár