Győrffy Árpád: Neuberg, Mariazell Máriacell – 1996 Ausztria


Győrffy Árpád: Neuberg, Máriacell – 1996


Bármennyire is furcsa, a nekünk olyannyira megállapodottnak tűnő osztrákok is keresik a helyüket a történelemben és Európában. A századunkra össterreiché vált ostarrichi név első írásos megjelenésének ezredik évfordulója új lendületet adott a múlt feltárásához és bemutatásához a sógoroknak. A rendszeresen ismétlődő tartományi kiállításoknak is a szálak összekötése lett a fő feladata. Így van ez Stájerországban is, ahol – nálunk talán meglepő módon – nem a fővárosban, Grázban, hanem két apró, de nagy múlttal rendelkező városkában, Mariazellben és a szűkebb régiójához tartozó Neubergben rendezték a kiállítást.


A kulturális értékek mellett a két település természeti környezete is csodálatos élményeket ígér a síkabb vidékekhez szokott kirándulóknak. Ennek is köszönhető, hogy a 730 méter magasan fekvő Neuberg an der Mürz lakói ma már nem vasbányászattal és a kohászattal, inkább az idegenforgalommal keresik kenyerüket.


A Schatz und Schicksal – Kincs és sors című tartományi kiállítás neubergi részét abban a 650 éves cisztercita kolostorban rendezték, amelyben két Habsburg, III. Lipót és III. Albert 1379-ben megosztozott a családi birtokon. A tárlat anyaga a család ősi fészkéből, a svájci területen lévő Habisburgból kiindulva követi több száz éven át a két ágra vált dinasztia útját.


A kiállított tárgyak, dokumentumok majd mindegyike eredeti. Köztük például az a 17 pecsétes oklevél is, amelyen a rokonok tanúsítják, hogy a kiskorú örökös helyett az egyik nagybácsi intézheti az ügyeket, vagy egy 1408-ból származó magyar oltárterítő Zsigmond királytól.


Érdekes látnivalót kínál a kolostor szomszédságában álló vadászkastély is, amelyben egykor Ferenc József szívesen töltötte idejét. Valószínűleg nem sokat pihenhetett a ma már múzeumként működő épületben, mert a kiállítás tanúsága szerint élete során 4576 különböző vadat ejtett el.


Akik pompára, fényűzésre vár, valószínűleg csalódni fog, mert a kastély inkább a puritánság példája lehetne. Jellemző a császár gondolkodására, hogy még az inasának szobája is díszesebb volt az övénél. Itt is nagyon sok a magyar emlék. Sisi szobájában például egy kép emlékeztette a királynét állandóan az annyira kedvelt Gödöllőre és a magyarokra.


Ha császári vadászatokat már nem is rendeznek a környéken, a mindenkori kancellár ma is itt vacsoráztatja fontos vendégeit. Ilyenkor természetesen az uralkodó által használt étkészlettel terítenek.


A kolostorhoz kapcsolódó három hajós, kora gótikus stílusú templomban egymást érik a színvonalas koncertek. Néhány napja például a MÁV Szimfónikusok léptek fel a Brahms-fesztiválon. A szerzetesek egykori hálótermében, a dormitoriumban a klasszikus muzsika mellett a dzsessz is sűrűn megszólal.


Ha valaki erre jár, nem felejtse el megkóstolni a császár egyik kedvenc ételét, a főtt marhahúst tormával. Előtte természetesen spárgakrémleves, utána pedig a környék speciális rizlingje dukál a feketeribizlire emlékeztető lágy aromával.


Neubergben sok a magyar emlék, de Mariazellben néha egyenesen úgy érezhetjük, mintha itthon lennénk. Az sem meglepő, ha az utcán valaki magyarul köszön ránk, hisz a 868 méter magasan fekvő 2500 lakosú városka évszázadok óta az egyik legkeresettebb határon túli magyar búcsújáró hely.


A település karrierjét egy Magnus nevű bencés szerzetes és I. Henrik morva őrgróf indította el. Ám az igazi lökést Nagy Lajos magyar király adta, akinek egy a törökök elleni nehéz csata előtt álmában megjelent Mária, és győzelmet jósolt. A király a csata után hálából gazdagon felszerelt gótikus templomot építtetett Mariazellben az addigi kis kápolna helyére. A templom középső hajója és 90 méter magas tornya ma is áll a két később hozzátoldott barokk torony között.


A kapcsolatok később sem szakadtak meg, öt éve innen hozták haza Mindszenty József földi maradványait, mostanában pedig a pápai Zalka Máté, avagy legújabb nevén Belvárosi Iskola öregbíti a magyarok jó hírét. A helyiek figyelmességét jelzi, hogy október 14-án Paul Lendvai vezetésével emlékülést rendeznek Magyarország 1956 utáni 40 évéről.


A tartományi kiállítás mariazelli része is a templom kincsestárára, a búcsújárók ajándékaira épül. A bemutatott tárgyak között éppen úgy megtalálható a felirattal, aláírással személyessé tett Mária-reprodukció, mint a felbecsülhetetlen értékű ötvös remek.


Minden a támaszkeresésről és a háláról szól. Ajándékozz nekem egy szép rendes embert! – fohászkodik az egyik búcsújáró Máriához, a másik pedig szabadságot kér az egész világnak! Nemcsak az ajándékok, a felső vakolatrétegtől megtisztított templomfalak is tele vannak több száz éves feliratokkal.


A templomi kiállítást kiegészíti a Thysszen-Bornemissza család bemutatója, amelyen a középkori ötvösművészet remekeiben gyönyörködhetnek az érdeklődők.



Győrffy Árpád


A szerző írásai az Útikalauzban >>


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár