Müller Anikó: Amit minden évben látni kell! – hortobágyi kirándulás Tisza-tavi és sóstófürdői ráadással – Magyarország – 2012
Nagyon sok hasznos információ, az őszinte rajongás és a kemény kritika egyaránt jellemzi a rövid beszámolót, amit szép képek illusztrálnak
Hortobágy, Alföld, Tisza-tó, Tiszafüred, Poroszló, Sóstófürdő, zoo, állatkert
Az idei nyár végén úgy döntöttünk, hogy ismét megnézzük az Alföld északi részét, hiszen a Hortobágyból, az állatokból, a növényekből sosem elég. Emlékeim szerint engem nem vittek gyermekkoromban ennyi helyre, a mai gyerekek sokkal szerencsésebb helyzetben vannak, még ha nem is értékelik úgy a természeti kincseket, mint a felnőttek. Persze látok számtalan olyan embert a mindennapokban, aki – ha nyaralásról, utazásról van szó – csak egzotikus külföldi helyben tud gondolkodni, így főként nekik szeretnék kedvet csinálni Magyarország páratlan helyeihez. Véleményem szerint ugyanis a magyar embernek látnia és szeretnie kell ezeket a helyeket, és ne csak a biológia könyvben találkozzon a régi magyar állatokkal, valamint egyéb természeti kincseinkkel.
Megközelítés, szállás, étkezés
Hortobágy Budapesttől kb. 180 km-re található, az M3 autópályán, majd a 33-as úton haladva érhetjük el.
Magyarországi útibeszámolók helyszíneinek nagyobb térképen való megjelenítése
Tavaly egy nagy és drága hotelben, idén pedig egy Hortobágytól kb. 2 km-re lévő szerény, de minden igényünket kielégítő vendégházban szálltunk meg, aminek nem csak anyagi de praktikus okai is voltak. Aki olyan pihenésre vágyik, ahol a napi kirándulás után teljes ellátásban, kényeztetésben részesül, annak a hotel ajánlatos, de ennek itt igencsak megkérik az árát, és a szolgáltatás minősége, mennyisége nem áll arányban az árral. Az általunk választott vendégháznak viszont kemping része is volt, így a kényelmes szoba mellett az egész parkot használhattuk, minden este sütögettünk, használtuk a hűtőt, kifekhettünk éjszaka csillagokat nézni, senki se háborgatott minket. Nem volt se szauna, se egyéb luxus, de őszintén szólva, a tiszta és rendezett környezeten, kerten, frisslevegőn kívül nem is vágytunk másra.
Hortobágyon alapvetően minden autóval érhető el, tehát úgy a hotel, mint a vendégházak, kempingek, távolabb vannak a várostól. Sokan kerékpárt béreltek a környék felfedezésére, ezt ebben a vendégházban is megtehette, aki akarta. A szálláshelytől egyébként kerékpárút vezet a városba. Ha valaki kényelmesebb fajta, mint mi, a két gyerekkel és az ezzel járó cipelnivalóval inkább autózik. Ám ilyenkor számítani kell rá, hogy Hortobágyon bárhol parkol az ember, azt ötszáz forintja bánja. Egyedül a kis városi bolt előtt volt szabadparkoló, persze a vevők számára fenntartva. Az üzlet egyébként hétköznap 3/4 8-ig, szombaton 14 óráig, vasárnap délig van nyitva, és valójában mindent megkapni benne, ami reggelikhez, vacsorákhoz, vagy szalonna/kolbász sütéséhez szükséges. Ezen kívül a városban számos vendéglátó ipari egység található, úgy mint pizzériának nevezett söröző, étterem, fagyizó. Az egyszerűbb helyeken olcsóbb árak vannak, de a szolgáltatás is ennek megfelelő színvonalú. A pizzériában például előre gyártott pizzatésztából készítettek pizzát, ami az éhséget tompítja, de gasztronómiai élményben nem kifejezetten gyönyörködtet. A nagyobb étteremben pedig kissé elszálltak az árak, legalábbis véleményem szerint 2800 Ft egy adag pörköltért nem éppen baráti ár. Ennél fogva mi vagy sütöttünk valamit szabadtűzön, vagy pedig út menti csárdát választottunk. Hortobágy és Tiszafüred között egyébként számtalan ilyen található, az egyiket például azért választottuk, mert lovak legelésztek vele szemben, így gondoltuk az ételhez a kilátás legalább már adott. A kínálatban hagyományos magyar ételek szerepeltek, ahol végre a halételeknek is szenteltek fél oldalt, hiszen közel a Tisza. Az árak és az étel minősége megfelelő.
Látnivalók
Hortobágy központja a Petőfi téren található, itt számos kiállítás mellett nagy helyet kap a vásártér, ahol vagy csak kirakodó vásár, vagy pedig rendezvény működik. Itt is 500 Ft-ot kell fizetni a parkolásért, még akkor is, ha csak egy vásárfiáért ugrik be az ember. Szombaton épp vadásznapokba csöppentünk, így nagy volt a zsongás, több soron keresztül árusok kínálták a portékáikat, hátul körhinta, ugráló vár, oldalt színpad, műsorokkal. Sajnos nem annyi volt a kézműves, mint az ember elvárná, és igen sok volt a bóvli, meg a kínai áru; mindenesetre bicskát, ostort, szőrmét és hasonlókat talált az ember, ha akart.
Rögtön a vásártér mellett található a Madárkórház, avagy madárpark, amelyben számos sérült, gyógyulásra váró madár tekinthető meg. A park végében egy nagy játszótér is van, ahol a gyerekek kipihenhetik a mászkálás fáradalmait.
Ugyanígy a Petőfi téren van a Pásztormúzeum, ami a korábbi század pásztoréletét mutatja be, pásztort formázó bábukkal, edényekkel és a pásztorélet ismertetésével. A családi belépő 1600 Ft. Innen, a múzeum elől indul a Hortobágyi Vadaspark omnibusza is, amire a belépő a Pásztormúzeumban váltható meg. Ára 1500 Ft a felnőtteknek, 700 Ft a gyerekeknek, de ahhoz, hogy a szabadon élő állatokat egy extra szafari keretében közelebbről megnézzük, fejenként még 1000 Ft-ot kell fizetnünk.
A Malomháza területén lévő Hortobágyi Vadaspark az egyik legszebb látnivaló a környéken, hiszen számos olyan állatot sorakoztat fel, amelyet ma már nem láthatunk a civilizáció térhódítása miatt. A parkban szabadon él a Przewalski ló, az őstulok és a vadszamár, amit az extra szafari megfiztése nélkül csak távolról lehet látni, vagy az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem látni őket. Kárpótol viszont a többi állat, amelyeket kifejezetten nagy méretű ketrecben, röpdében, elkerített területen tartanak. A számtalan madárfaj között megtalálható a rétisas, a keselyű, emellett láthatunk farkasokat, vadmacskákat, sakálokat. A kirándulás végén érdemes megnézni a kiállítótermet is, ahol ló csontvázat és különféle ismeretterjesztő anyagokat találunk. A kirándulásra érdemes legalább 2 órahosszát szánni.
Hortobágy központjától pár kilométerre található a Mátai Ménes. Ha a városból kifelé haladva a Kilenclukú hídon átérünk, rögtön jobbra kell fordulni, s táblák mutatják a helyes útirányt. A Mátai Ménest egy nonprofit Kft. üzemelteti, fő feladatuk a Nonius és a Mátai fajta fenntartása és a sportlótenyésztés. Az istállók szabadon látogathatók, számos csodaszép kancával és ménnel kerülhetünk testközelbe.
A XVII. században már létező ménes ma a Világörökség része, mindenkinek ajánlatos, hogy egyszer legalább találkozzon ezzel a miliővel. Amellett, hogy a lovak szabadon megtekinthetők, szervezett program is várja az idelátogatókat. Felnőttek 2700 Ft-ért, gyermekek 1500 Ft-ért vehetnek részt a pusztakocsikázáson.
Be kell, hogy valljam, másodszori alkalommal már nem volt olyan hatalmas élmény, főleg, hogy idén a program rövidebbre zsugorodott, minden megállónál sietni kellett vissza a kocsira, és a tavalyihoz képest idén nem volt ötösfogat és mangalica konda. Igaz, az ötösfogat elmaradására felhívták a figyelmünket és árkedvezményt is kaptunk, de így is a tavalyi másfél órás programból idén legfeljebb egy órás kerekedett. Javaslom ezért, hogy ne az utolsó időpontot válasszák, hátha a korábbi időpontokban nem sietnek majd úgy vissza a lovak. A kocsik 10-12-14-16 órakor indulnak, s igény szerint akár 10 kocsi is ki tud menni, ha akkora az érdeklődés. Ezen a programon először egy hatalmas rackahodályt láttunk, ahol a fekete rackákat, mint őshonos fajt tartották.
Igyekeznünk kellett, mert a forró nap épp végre lemenőben volt, úgyhogy a juhászok legelni hajtották volna a birkákat. A hodályokat vastagon nádtetővel látták el, ahol állítólag télen sem megy 25 fok alá a hőmérséklet. Ezt némi szkepticizmussal fogadtam, de sajnos nincs alkalmam, hogy mínusz húszban birkákat látogassak és megbizonyosodjak erről. A fekete juhokat elkülönítve tartják a közelben található fehér nyájtól, megőrizve így az állatok egyszínűségét.
A következő megállónk a pusztai lovasoknál volt, ahol a három lovas kékszínű egyenszerelésben trenírozta lovát. Előbb ostorcsattogtatást hallottunk, majd a lovak lefeküdtek, végül felültek. Mulatságos látvány volt, főleg, hogy az egyik ló nem is nagyon akarta az igazságot. A lovak gyönyörűek, erősek, tiszták, ápoltak voltak, látszott, hogy sokat foglalkoznak velük.
A vállalkozó kedvűek tehettek a lovakon 1-1 kört, s közben megtudtuk, hogy a lovak nyerge azért speciális, mert alulról nincs rögzítve, ami nagyon meggyorsítja a leszerszámozásukat. Az nem derült ki, hogy hova sietnek, az viszont igen, hogy így nehezebb felugrani a lóra, mert felszállás közben a másik oldalon erősen a ló oldalához kell nyomni a nyerget.
Sajnos nem volt idő és mód a faggatózásra, így nem tudtam meg, hogy ezek a lovasok a bemutatókon kívül mivel foglalkoznak, hisz gondolom nem álló nap a pusztában csattogtatják az ostorukat. Mindenesetre itt mindenkinek megvan a maga dolga, idén is láttuk a tavalyi kocsisunkat, és az istállóban is láttunk ismerős arcokat.
A pusztai lovasok után jött a szürke szarvasmarha gulya. Férjem olvasott valahol egy ostoba cikket, miszerint a szürke marhát túlértékelik, node könyörgöm! Magyarok vagyunk, ez őshonos állat nálunk, törvényeink védik, s húsa is oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott. Olyan ez, mint a Szögedi Paprika és a Tokaji Aszú. Legyünk már kicsit büszkék a magyarságunkra, hagyományainkra és a hungarikumokra! Egyébként szürke marhákat ma már inkább látványosságként tartják, s a csorda nagy része herélt bika, azaz tinó. Ha a tinók hosszas trenírozás folytán megtanulják a szekérhúzást, ökör lesz belőlük. Nohát, ezért kell tanulniuk!
A marhák után következtek a bivalyok. Ázottak, csapzottak voltak, biztos dagonyáztak korábban. Hátul egy nagy fa tövében kölyökbivaly feküdt, anyja bizonyára odavezette a hőség miatt. A bivalyt felénk már csak a húsáért és látványosságnak tartják, pedig példát véve az olaszokról, finom sajtot gyárthatnánk a tejükből. Csak persze legyen aki feji őket.
Ezután a kocsi visszavitt minket az istállókhoz, ahol a tenyészmén állományt is megnézhettük. Már tavaly is itt, a parkolótól pár száz méterre tettek le minket, de csak idén jöttem rá, hogy talán azért, mert így visszafelé menet útba esik egy népművészeti stand, ahol hátha elcsábul egy-egy ajándéktárgyra a látogató. Mindenesetre nekünk ez kapóra jött, mert itt újabb két istállót nézhettünk meg, amelyekhez korábban nem gyalogoltunk el. A tenyészmének lenyűgözőek voltak, az ember azt gondolná, hogy ezek nagy vad lovak, ágaskodnak és rúgnak, de legalább olyan szelídek voltak, mint a fiaik a nagyistállóban. Békésen tűrték a simogatást, várták a szénát tőlünk.
A parkolónál egyébként, az istállók tövében, van egy kávézó, ahol finom hideg italokkal moshatjuk le az út porát, miközben az asztaltól átlátunk a lovakhoz. Az istállókat több nap is érdemes meglátogatni, szinte nem lehet megunni. Minket mindig barátságosan fogadtak, nyitvatartási időben gyakorlatilag ki-be lehet járkálni a lovak között.
Hortobágyhoz közel is van sok látnivaló. Először is elmehetünk Tiszafüredre a strandra, illetve nyílt ott egy kalandpark is, szóval a gyerekek se maradnak program nélkül. Tiszafüredhez nem messze, Poroszlón viszont érdekes élményben lehet részünk. A Tisza-tó belsejében, a víz felett, létrehoztak egy 1,5 km hosszú, fából kiépített vízi utat, különböző megfigyelési pontokkal és kilátóval. A tanösvényen végighaladva számos madarat, növényt figyelhetünk meg, ahol két oldalról a nádas szegélyezte az utunkat.
A poroszlói Tisza-tavi Vízi Sétányra kishajóval lehet kijutni, s a belépő ára kb. 2000 Ft egy család számára. A sétára mindenképp érdemes legalább 1,5 órát szánni, annál is inkább, mert a hajók is csak kb. ilyen időközönként járnak.
 |  |
Programzárásként az utolsó napon Sóstófürdőre mentünk az állatkertbe. A Zoo Hortobágytól kb. 90 km-re található, Nyíregyházán keresztül közelíthető meg. A családi belépő 7800 Ft. Az állatkert olyan hatalmas, hogy 6 óra alatt nem járható be teljesen! Tehát egy egész napot érdemes rá szánni, na meg kényelmes cipőket, elegendő ivóvizet és némi elemózsiát, tekintettel a büfék szokásos kínálatára. Nagyon sok olyan állatot is láttunk, amit máshol nem, és az egész állatkert elrendezése, megvalósítása olyan volt, hogy szinte minden állatott egész közelről láthattunk. A park rendezett és árnyékos, sok ülőhellyel és újabb és újabb érdekességgel. Mikor az ember azt gondolná, hogy mindent látott, akkor tart körülbelül a felénél.
A bejáratnál lévő Óceánáriumot a legvégére hagytuk, nagyon jó volt levezetésnek, nem beszélve róla, hogy az egész állatparkban egyedül itt van kulturált mosdó. Nem tudom a többi mikor készült, és hogy tartják karban, de olyan állapotok uralkodtak bennük, mint egy majomketrecben.
Az állatok között legmeglepőbb a nagymacskák sokasága, a hópárductól kezdve, a bengáli tigrisig, a fekete jaguáron, barna pumán, oroszlánon, leopárdon át egészen a fehér tigrisig. Némelyik nagyvad is testközelből megszemlélhető üvegablakon keresztül, vagy legalábbis olyan az elhelyezésük, hogy nem tudnak elrejtőzni előlünk.
Összességébe véve igen tartalmasan el lehet tölteni 3-4 napot Hortobágyon, sőt, lett volna legalább egy hétre való program, de az idő szűke miatt most csak ennyit tölthettünk itt. Remélem jövőre is eljutunk.
Müller Anikó
Müller Anikó írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés