Ősszel ismerősökkel néhány napot Észak-Magyarországon töltöttünk, Aggteleken és környékén. Sajnos esős idő volt, ezért - a barlanglátogatás mellett - gyalogtúra helyett inkább autós kirándulásokat tettünk. Az országnak ez a vidéke viszonylag távol van lakóhelyünktől, Budapesttől, ezért megragadtuk a lehetőséget, hogy valamennyire megismerjük nemcsak Aggteleket, hanem a vele szomszédos szlovák tájegységet is. Ennek keretében néztük meg Krasznahorkát és Kassát is.

Aggtelek a Sajó és a Bódva völgyében fekszik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szlovák határ közvetlen közelében. A község tágabb környéke alkotja az Aggteleki Nemzeti Parkot. A környék legismertebb nevezetessége a Világörökség részét képező Baradla-barlang. Ez tulajdonképpen csak egy része annak a barlangrendszernek, amelynek a szomszédos Jósvafőn is van bejárata, és Domica-barlang néven átnyúlik Szlovákiába is.

A barlangról először a XVI. század közepén írtak (amint az a barlang bejárata közelében levő múzeum kiállításán megtudható), de az első tudományos igényű leírásig még majdnem 300 évnek kellett eltelni. A barlangban talált régészeti leletanyag tanúsítja, hogy itt ősidők óta éltek emberek, többezer éven keresztül.
A cseppkőbarlangokat alkotó cseppkövek csak mészkőhegységekben alakulnak ki. A gyengén szénsavas csapadékvíz oldja a mészkövet, majd átszivárog a kőzet repedésein és az oldott mészkő kicsapódik a karsztbarlang mennyezetén. Évente néhány tized millimétert nőnek a cseppkövek, de kivételes esetekben több millimétert is. Léteznek a barlang mennyezetéről lefelé növő un. sztalaktitok, a barlang talajáról felfelé növő sztalagmitok, és ha ezek összenőnek, azt oszlopnak (idegen szóval sztalagnát) hívják. A cseppkövek színét egyrészt a kőzetből kioldott ásványok színe, másrészt a korabeli fáklyák kormozó hatása okozza. A megfelelő megvilágítás, a világítás iránya és színe is nagymértékben hozzájárul az esztétikai élményhez.

Elvileg többféle túraútvonal létezik, mi a kb. egyórás un. Aggteleki rövidtúrát jártuk végig, mert az un. Vöröskői túrát akkor a barlangrendszer felújítása miatt nem lehetett végigjárni. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a tervek szerint február-márciustól ez a barlangszakasz is látogatható lesz. A külföldi hasonló nevezetességektől eltérően itt nem kellett külön fizetni a fotózásért és a videokamera használatáért. A látnivalók megörökítése szempontjából a nagy belső terek és a viszonylag gyenge megvilágítás miatt nem túl kedvezőek a feltételek.

A kis gépek beépített vakuja csak közeli képeknél ad megfelelő megvilágítást. A körülményekhez illeszkedő teljesítményű vakuval szebb képet lehet készíteni a belső termekről is.

Aggtelek mellett közvetlenül van egy határátkelő, amely csak reggel 6-tól este 6-ig van nyitva. Ha valaki ezen időpontokon kívül akar átkelni, azt csak nyugatabbra, Bánrévénél, vagy keletebbre, Hidasnémetinél teheti meg. Egyébként a határátlépés elég bonyolult procedúra volt. Átadtam a négy személyit a magyar határőrnek, aki egyenként összehasonlított mind a négyünket az igazolványképpel. Mikor végzett, az igazolványokat átadta a végig mellette álló szlovák kollégájának, aki ismételten végigcsinálta az azonosítást (úgy látszik, nem bíznak meg egymásban). Érdekes, hogy visszafelé csak az egyik nézte meg az igazolványokat, igaz, nem itt jöttünk vissza.

Krasznahorka

Rozsnyótól az 50. sz. úton Kassa felé utazva, hamarosan elénk tárul egy domb, tetején egy soktornyú várkastéllyal. Ez az épület nem más, mint Krasznahorka „büszke vára", melyről Jókai is említést tesz „A lőcsei fehér asszony" című regényében. Maga a település Krasnohorske Podhorie (Krasznahorkaváralja) nevet viseli. A faluból autóval a vár aljáig fel lehet menni egy táblákkal jól jelzett útvonalon a parkolóig. A parkolónál az ilyen helyeken szokásos büfé, amely ottjártunkkor nem üzemelt. Pár perc gyaloglás, valamint jónéhány méteres szintkülönbség leküzdése után értünk a várkapuhoz. Innen - az esős idő ellenére - a környék csodálatos panorámája tárult elénk. A kaputól balra volt egy sötét helyiség, a pénztár.A látogatási díj 80 SK (szlovák korona) volt, amit 640 HUF is helyettesíthetett (ez utóbbit csak a pénztáros hölgy mondta). Számításba véve a hivatalos 6,4-6,6 Ft./SK árfolyamot, ez a jegyenkénti 120-130 Ft. nem rossz borravaló. Úgyhogy azt ajánlom, aki csak teheti koronában fizessen, mert kártyát természetesen nem fogadnak el. A látogató csoportok általában másfél óránként indulnak, de ha egy nagyobb csoport összeverődik, akkor ezeken az időpontokon kívül is van vezetés. Szerencsénkre éppen beesett egy debreceni csoport, ezért velük mehettünk végig. A vár udvarán, a fal mellett látható a régi Lánchíd egyik méretes láncszeme, ugyanis 1846-ban egy közeli vasgyárban készültek ezek a hídalkatrészek. Többé-kevésbé keskeny lépcsőkön lehet bejárni az egész várat. Az egyes termekben egykor használatos fegyvereket, korabeli bútorokkal berendezett termeket, az elmúlt évszázadok során használt mindennapi használati eszközöket láthatunk elég jó állapotban. Csak a világítás lehetett volna egy kicsit erősebb… Külön érdekesség a vár kriptája a vár egykori lakóinak kőkoporsóival, valamint a várkápolnában levő mumifikált női holttest, melynek személyazonossága vitatott. Az országút mellett, a vár közelében (attól egy kicsit Kassa felé) található az a mauzóleum, amelyet az egyik Andrássy gróf emeltetett a XX. század elején felesége és a maga részére.

Néhány szó vár történetéről:
A várat a Máriássy-család kezdte építeni a XIV. század elején, abból a célból, hogy védelmet adjanak a Sajó-völgyén keresztül húzódó kereskedelmi útvonalnak. A század közepén új tulajdonosai erődítménnyé alakították. Az első Andrássy a vár történelmében a XVI. század végén jelent meg, és ettől kezdve egészen a huszadik század közepéig ez a család meghatározó szerepet játszott a vár életében. A kuruc időkben egy darabig Rákóczi Ferenc is itt lakott. A már említett irodalmi vonatkozáson kívül a huszadik század elején született „Krasznahorka büszke vára" c. dal is ismertté tette a helység nevét. (Ez a dal Rákóczi hamvainak 1906-ban történt hazahozatala alkalmából született.) Az épületegyüttes szerencséje, hogy kastélynak (és nem várnak) nyilvánították, ezért a Rákóczi-szabadságharc után nem esett áldozatul a Habsburgok várrombolásának.

Kassa

A szlovákok által Kosice néven tisztelt város az ország második legnagyobb városa (Pozsony után), melynek földrajzi elhelyezkedése és történelmi múltja következtében nagyon sok magyar vonatkozása van. Idő hiányában csupán a Hlavna ulica (Fő utca)és a Hlavne namesti (Fő tér) környékét, azaz a belvárost akartuk megnézni. Sikerült olyan helyen leparkolni, ahonnan csak kis séta volt szükséges célunk eléréséhez. Az állami színház és az un. Orbán torony közötti parkban egy sok szökőkútból konstruált látványosság látható, ahol zene ütemére váltakozik az egyes szökőkutakből feltörő víz mennyisége. Sötétedés után színes fénnyel is megvilágítják az egész jelenséget. Az Orbán torony a szőlőművelés védőszentjének tiszteletére emelték. Itt helyezték el azt a nagy harangot, amit súlya miatt nem bírt el a szomszédos dóm tornya. 1967-ben a torony leégett, és a harang is megsérült. Ez a hatalmas harang ma a torony előtt látható.
Innen csak néhány lépés a kassai dóm. Tulajdonképpen az itteni Rákóczi kripta megtekintése volt kassai „bepillantásunk" fő célja. Nem a 30 koronás (nem drága) belépődíj hökkentett meg, hanem az, hogy koronán kívül sem forintot, sem eurót, sem más fizetőeszközt nem fogadtak el (a kártyáról nem is beszélve). Hiába próbáltuk győzködni a jegyet árusító eléggé üres tekintetű fiatal lányt, hajthatatlan maradt.

Röviden ennyit a kirándulásunkról. Ha valakinek van kérdése, keressen!

Gyimesi László

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.