Horváth Gábor: Látogatás Szlovákiában - a Mária Valéria hídon keresztül

 

Budapest - Esztergom - Párkány (Stúrovó) - Garamkövesd (Kamenica nad Hr.) - Bajta (Bajtava) - Ipolyszalka (Salka) -Letkés - Szob -Nagymaros - Vác - Alsógöd - Budapest

2001. október 22. és 2001. november 2.

Útvonal tervezett

Térképek

 Az októberben átadott esztergomi Mária Valéria híd jó alkalmat kínált egy kis szlovákiai kerékpáros kalandozásra, még a tél beállta előtt.

Úgy terveztük, hogy a többnapos ünnep középső napján elmegyünk vonattal Esztergomba, és az új hídon átkerekezve teszünk egy rövid kirándulást Szlovákiában majd Letkésnél visszatérve Magyarországra, a Börzsöny lábánál az Ipoly völgyében, Szob, Nagymaros, és Vác érintésével jövünk haza.

Ember tervez, MÁV végezz. Kerékpáros "Tor túránk" azzal kezdődött, hogy az óbudai megállóban nem tudtunk felszállni a vonatra, mivel annyi hely sem volt rajta, hogy egy gombostűt leejtsünk. Úgy látszott velünk együtt mások is úgy gondolták, hogy remek alkalom ez a hosszú hétvége egy kis kirándulásra.

Rövid töprengés után úgy határoztunk, hogy a kirándulást visszafele kezdjük. Átbicikliztünk az Újpesti vasúti összekötő hídon Újpestre, és Istvántelep megállónál felszálltunk a szobi vonatra. Alsógödnél leszálltunk és a Duna mellett haladó kerékpárúton elkerekeztünk Szobig a folyamatosan szemből fújó szél ellenében. Itt átkeltünk a réven a Duna másik partjára Pilismarótra. Onnan még 14 km volt hátra Esztergomig. Délután 1/2 5 óra volt mire megérkeztünk. A hídon hatalmas forgalom, mintha a város összes lakosa ott lett volna. Az útlevélvizsgálat a szlovák oldalon van, de olyan hosszú sor várakozott bebocsátásra, hogy visszafordultunk. Így csak megnéztük az esztergomi Bazilikát a másik partról is, és jöttünk vissza. A knédli gombócok pusztítását máskorra kellett halasztanunk. Szerencsénkre 17.42-kor indult vonat Budapestre, és mivel még időben ott voltunk az indulás előtt, fel tudtunk szállni a kerékpárokkal együtt. Visszafelé ugyan olyan tömeg volt, mint reggel. Mikor megérkeztünk az óbudai állomásra alig tudtunk leszállni. Jó időbe tellett, míg a kerékpárokat ki tudtuk szabadítani.

Mivel ilyen felemásra sikeredett a túra úgy gondoltam, hogy a lehető legközelebbi alkalommal meg kell ismételni, most már körültekintőbb szervezéssel. Erre jó alkalom kínálkozott november 2.-, mikor is ismét több napos volt a hétvége.

Az előző alkalom tapasztalata alapján az indulást most már Szobról terveztem. A már ismert útvonalon, Aquincumtól az Újpesti vasúti hídon keresztül, a Kámfor utcán balra kanyarodva, a Berlini úton, majd jobbra fordulva az Elem utcán át elértem az Istvántelep megállót. Innen 7.40-kor indul a vonat Szob felé. Útközben elhaladtam az Újpesti vasúti megálló mellett is, ahova éppen akkor érkezet az Esztergomba közlekedő vonat 7.12-kor, amin alig voltak. Amennyiben előbb kapcsolok akkor arra is fel tudtam volna szállni. (Az utánam következők vegyék ezt a lehetőséget is számításba, mert ha nem férnek fel az esztergomi vonatra, még van idejük átmenni a szobi vonalra). A vonat 9 órakor érkezett meg Szobra. A komp minden óra 40-perckor indul Pilismarótra, így volt idő bőségesen az átkelésig. Az időjárás most sem fogadott kegyeibe, mert viharos szél fújt, és meglehetősen hideg volt.

Átkelés után 1 kilométert kellett kerekezni, míg elértem az esztergomi országutat. Innen 12 km Esztergom. Hét kilométer után jobbra fordulva, a kiépített kerékpárúton tudtam volna tovább haladni egészen a hídig. Ebben az esetben azonban inkább az országutat választottam, mert szélvédettebb útvonalnak tűnt, és valamivel rövidebb is volt. A város közepén hosszú autósor várt arra, hogy átmehessen a hídon. Fél tizenegy volt mikor a határállomáshoz érkeztem. A gyalogosan átkelőkből is hosszú sor várt a bebocsátásra, külön a magyar, majd az azt követő szlovák útlevélvizsgálatra. Jó háromnegyed órát kellett állni a metsző szélben a hídon.

Az útlevélvizsgálat után, a főtérre érve, a jól látható templomtorony irányába kellett haladni. Rövidesen elértem az országutat, ami Salka-ra vezet. Az út jó minőségű, aszfaltozott, és kis forgalmú. Hamarosan elhagytam a Garam folyón átívelő hidat. Az első útba eső helyiség Kamenica. A falu közepén egy bal kanyarban folytatódó közepes meredekségű emelkedő van. Az út ezt és egy másik emelkedőt leszámítva dimbes-dombosnak mondható. A másik emelkedő Bajtava előtt kezdődik és 500 méter hosszan tart. A tetejét elérve most már végig gurultam, vagy sík úton mentem a határállomásig. Az útvonaljelző táblák pontosan jelzik a határállomásra, Letkésre vezető utat. Salka-n a faluban, az út mellett, nem sokkal a határ előtt, van egy kis ABC bolt, ahol még vehetünk valamit a megmaradt pénzünkért.

Dél alig múlt el pár perccel mikor ismét hazai földre léptem Letkésnél. Innen az út már végig lefelé vezetett és megszűnt a szembe fújó szél is. Az út bal oldalán a vörös és barna színbe öltözött Börzsöny, a jobb oldalán az Ipoly folyó folyik, amely néhol csak olyan széles, hogy egy rossz távolugró is át tudná ugrani. Az út mellett kerékpáros tábla jelzi, hogy az Ipoly melletti kerékpárúton halad a kerékpáros vándor. A forgalom gyér, így volt idő nézelődni a nyeregben is. Egy órán belül ismét megérkeztem Szobra, a kiindulási állomásra. A városon áthaladva még mindig az országúton kell menni, egészen addig, míg a közút áthalad a vasúti híd alatt. Innen kezdve a kerékpárúton tudunk menni, hol a Duna mellett, hol pedig a járdán. Zebegény után következik a Beatrix Királynő -ről elnevezett kerékpárút szakasz. Az út kicsit zajos, de a látvány kárpótol mindenért. A túlsó parton a Pilis-hegység festői hegyei magasodnak, a Duna széles folyama pedig mellettünk hömpölyög.

Nagymaros határában a kerékpárút végét tábla jelzi. Jobbra egy hatalmas kővel elzárt út folytatódik, azt kikerülve a Duna felé, a nagymarosi gátépítők felvonulási területén, egy rossz minőségű kb. 500 méteres betonút szakasz következik, majd folytatódik a kerékpárút ismét. Érinti a nagymarosi sétányt, a kompátkelőt, a campinget, és a focipályát. Ettől a szakasztól kezdve nagyszerűen ki van táblázva az út. Minden érdekes és fontos információ jelezve van. (mintha Ausztriában lennénk) A Nagymarost, Kismarossal összekötő szakasz a mezőgazdasági földek között, majd az ártéri részen vezet, a falut elérve az utcákon kanyarog, csak az útirányjelző táblákat kell követni, és nagyszerűen el lehet igazodni.

A Kismarost Verőcével összekötő utat sajnos az országúton kell megtenni. Verőcét elhagyva, az út bal oldalán ismét folytatódik a kerékpárút. Vácot elérve a régi 12-es út egy szakaszán haladunk, majd jobbra kanyarodva a hétvégi házak között visz az út (mindig az irányjelző táblákat követve). Hamarosan elkerekezünk a váci fegyház előtt, majd utunk egyik legszebb szakasza következik. A város parkján keresztül elérkezünk egy gyönyörű, hatalmas Platánfákból álló ligetbe, melynek közepén egy kis tó van. Az út az erdőben kanyarog, majd kiér a Duna árterébe. Az árteret elhagyva , egy hatalmas kövekkel szegélyezet pihenőhely van közvetlenül a folyó mellett. Felsőgödnél egy darabon a faluban kell tekerni, majd az út felvezet a töltésre és az ivóvizes kutak mellett halad. Göd magasságában a kerékpárút ismét a falu csendes utcáiba vezet. A kerékpárút jelzőtáblát követve addig kellett mennem, míg aszfaltozott úton tudtam haladni, majd balra kanyarodva kereszteztem a 2-es főutat és 100 méter után elértem az alsógödi vasútállomást. Innen vonattal utaztam Rákospalota - Újpest vasútállomásig. Mondanom sem kell, hogy a kerékpárszállító vagon ajtaja be volt zárva, és rajtam kívül még négy kerékpáros szorongott a peronon, a nagy tömegben. Leszállás után az állomásnál balra kanyarodva az Árpád úti felüljáróig a vasúttal párhuzamosan kellett mennem, majd a kerékpárutat jelző táblákat követve, a lakótelepen belül kanyargó úton elkerekeztem a Berlini útig, és a reggel már megtett útvonalon este fél hat körül hazaérkeztem.

 

km

Össz. táv

km

Össz. táv

Szob vasút állomás-Szob komp

1

1

Szob-Zebegény

6

45

Pilismarót komp-Búbánat völgy

6

7

Zebegény-Nagymaros

8

53

Búbánat völgy-Mária Valéria híd

6

13

Nagymaros-Kismaros

6

59

Sturovo-Kamenica

5

18

Kismaros-Verőce

2

61

Kamenica-Bajtava

4

22

Verőce-Vác

11

72

Bajtava-Salka

4

26

Vác-Sződliget

5

77

Salka-Letkés

1

27

Sződliget-Felsőgöd

3

80

Letkés-Ipolydamásd

8

35

Felsőgöd- Göd

2

82

Ipolydamásd-Szob

4

39

Göd- Alsógöd vasútállomás

2

84

http://www.tar.hu/horvgabi

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.