Szatmári Tamás-Tomatás Tímea: Diósgyőr vára - 2007.

Már jó ideje Miskolc városának egyik kerületét jelenti a Bükk keleti magaslatai alatt megbújó Diósgyőr, melynek vára egy kisebb sziklaszirten magasodik. A régészeti feltárások és a régi oklevelek tanúsága szerint, ezen a helyen az évszázadok során három vár is épült.
A magyar törzsek Kárpát-medencében történő letelepedését követően a Borsod nemzetség verte fel itt szállását, melynek védelmére készített faszerkezetű erődítmény alapjait megtalálták a régészek. Az 1241 - 42-es tatárjárás elpusztította a vidékkel együtt, helyébe 1300 körül Ákos nembeli István nádor emeltetett kőből várat.

István nádor fiai ugyanúgy saját tartományuk létrehozásán küzdöttek erőszakos úton, mint a korszak többi bárója, ezért hatalmuk megdöntésére Anjou Károly király hadjáratot vezetett 1316-ban. Győzelme után a királyi kamara kezelésébe került a váruradalom.
Nagy Lajos király - testvére, Endre meggyilkolása miatt vezetett - itáliai bosszúhadjáratai után, az 1360-as években teljesen lebonttatta. Helyébe egy négy saroktornyos, szabályos alaprajzú várpalotát építtetett.

A XV. század jelentette Diósgyőr virágkorát, az egymást váltó uralkodók, mint nászajándékot adták át asszonyaiknak a diósgyőri várbirtokot. Így magáénak mondhatta Luxemburgi Zsigmond neje, Cillei Borbála, majd Habsburg Albert felesége, Erzsébet úrnő, de talán a legismertebb királyné közülük Aragóniai Beatrix {Beatrice}, Hunyadi Mátyás király asszonya is.
A törökkel vívott vesztes mohácsi csatát követően, a kényelmes uralkodói székhelyet átalakították az ágyúkkal vívott ostrom hadászati szabályainak megfelelően. Lebontották egyik külső kaputornyát, helyébe kazamatasort, sarkaira kerek ágyúrondellát és kisebb, szögletes bástyát építtettek a várkapitányok.

Ennek ellenére sem számított a jelentősebb végvárak közé, így a közeli Eger várát 1596-ban elfoglaló török csapatok két esztendő múltán megrohanták és felégették. Bár az országgyűlés többszöri határozatban sürgette újjáépítését, egyre inkább pusztultak védőművei, melyeket végül az 1670-es években Thököly Imre kuruc hadjáratai idején döntöttek romba, nehogy a felkelők befészkeljék magukat.
Végleges eltűnésétől csak az 1960-as évek óta zajló régészeti feltárások és korszerű műemlékvédelmi helyreállítások mentették meg, de még a következő nemzedékeknek is rengeteg munkát jelent, hogy ismét életre keljen a diósgyőri vár.

Szatmári Tamás-Tomatás Tímea

A fotókat a Civertan Bt. készítette - www.civertan.hu
Az írás, más várak bemutatásával együtt megjelent a Magyar várak sorozat, Északi várak című albumában, ami megvásárolható a www.var-webaruhaz.hu oldalon.

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.