Denke Gergely: Két németországi utazás - 2006. II. rész

Az indulás napján 10 óra előtt már gurultunk. A nap nézelődős részét hirtelen kellett összeállítani, és túl nagyot azért kerülni sem akartam, hogy koraestére Passauba érjünk. Sajnos Bécstől kezdve folyamatosan esett az eső, és ez egész úton elkísért bennünket - ami ugyebár nem a turisták álma.

Négy óra után landoltunk az első helyen, már természetesen Németországban, Rotthalmünsterben - Passautól DNY-ra 60km-re. Szinte zuhogott az eső, még kiszállni sem nagyon volt kedvünk, és így még fényképezni/videózni halmozottan rosszabb. Itt egy román stílusú háromhajós bazilikát alakítottak át gótikussá a XV. században. Hálóboltozata érdekes formákat mutat, a bordákat sárgára festették, a bordák csomópontjainál festett virágdíszítések vannak. Némi freskómaradványokat is feltártak. Itt szembesültem azzal komolyabb mértékben, hogy a kevés fény a fényképezőgépnek nagyon feladja a leckét, és különösen a távolság bemérése okoz gondot - életlenek lettek a képek. A templom körül gótikus épületek is maradtak, egyiknek szép bordás boltozatos átjárója is volt.

Pfarrkirchen felé, nyugatra menve kis utakon - immár a GPS berendezés segítségével, könnyű szívvel - egy erődített templomot láttunk - Kösslarnban voltunk, 7km-re Rotthalmünstertől. Egy gótikus, háromhajós templom, 9 szint magas toronnyal - rajta hagymakupolával. A főhajó boltozata szinte teljesen ugyanolyan, mint a rotthalmünsteri, de a festett díszítése talán még dúsabb. A templom külső falán síremlékek vannak, a védművek pedig részben lakó/tároló épületek, részben pedig védelmi célú falak. Vagyis a középkorban érzi magát az ember, a csodálatos, régi épületek között. Több kapuja is van, némelyik díszesebb, mások egyszerűek. Pazar hely, nagyon emlékeztetett az erdélyi szász erődített templomokra - hiszen azok is ennek a kultúrának a részei.

Mentünk tovább, innen már csak 17km-re volt Pfarrkirchen. Egy kórház mellett álltunk meg, aminek szép régi kápolnája, annak pedig karcsú tornyocskája volt. Innen igen közel volt a magas téglatornyú gótikus templom, amelyet az 1970-es években jelentősen bővítettek. Ez a bővítés a hajó végébe egy új, magas kereszthajót jelent, és ehhez az egész templomhasználatot átrendezték. De ezzel nem sértették meg a gótikus épület integritását, remekül sikerült a bőví-tés. A régi dolgokat a fehér falak kiemelik, jó volt látni ezt a templomot is. A városka főtere és a központ utcái kedvesek, régi és régies épületekkel.
Mivel már majdnem hat óra volt, igyekeztünk Passauba, ami még azért egy bő órás utat jelentett - szép tájakon, de esőben.

Másnap reggel Landshut volt az első megálló. Ez az Isar-parti kisváros hamar a kedvencünkké vált, nemis számítottunk rá, hogy ilyen remek hely.
Az óvárosi mászkálást a Szentlélek-hídon átmenve kezdtünk, amelynek óvárosi hídfőjénél van a hídnak is névadó, téglából épített, egytornyos, egyhajós Szentlélek-templom - ma kiállítóterem, belülről "szokásos" gótikus, de a kiállítási installációk miatt nem lehetett róla normális képet készíteni. A tégla remek, díszítésre igencsak alkalmas, amit kiválóan alkalmaztak a régi építők. A faragott kapubéllet 3 ívben fogta körbe a kétajtós főbejáratot.
Az óváros két, nagyjából párhuzamos főutcával épült fel, mi a folyóhoz közelebbin, az Altstadt nevűn haladtunk tovább. Pazar látvány volt az utcakép, sok régi házzal, palotával, a Szt. Márton-templom égbenyúló tornyával. A Városháza épülete 3 gótikus polgári házból lett összeépítve, amelyeket összehangoltak építészetileg is. Ebben az épületben van a turistainformációs iroda, ahol remek, a városnézéshez teljesen elegendő, sőt kiváló információs térképet lehet kapni - ingyen -, egyik oldalán rajzosan is eligazít. Így még könnyebb volt bejárni az óvárost. A Városházával szemben van a Stadtrezidenz, amely reneszánsz palota, az egyik szárnya német, a másik pedig olasz reneszánsz. Az olasz részre a mantovai Palazzo Te volt a minta, de legfeljebb az udvari árkádnál éreztem hasonlóságot a teljesen eltérő építészeti kör-nyezet miatt - itt beépített városközpont, ott szellős, parkos, itt kicsi, zárt udvar, ott nagy és részben nyitott udvar.
Egy jobbkanyarral kimentünk a Ländtorhoz, amely az egyik megmaradt középkori városkapu. Ezt követően a város egyik fő büszkeségébe, a Szt. Márton-templomba mentünk.
A német későgótika egyik remeke - 1389-1500-ig épült -, téglából építették, tornya 131m magas - téglából ez a legmagasabb a világon. Háromhajós, igen magasak és azonos magassá-gúak a hajók, köztük karcsú oszlopsor. Itt is feltártak középkori freskórészleteket, de egyébként nincs túldíszítve - szóval tetszett. Innen a város fölött magasodó Trausnitz-várba kaptattunk fel, amely a XIII. század elejétől erődített hely. Mai formáját a XVII. században érte el, azonban kívülről inkább régebbi stílusok az uralkodók. Remek kilátás van az egyik bástyáról az óvárosra. Lecsurogva a várból a másik főutca, a Neustadt felé vettük az irányt. Erről is le kellett térni, hogy a Szt. Jodok-templomhoz érjünk. Ezt még korábban kezdték el építeni, mint a Szt. Martint, 1338-ban. Egytornyos, háromhajós, gótikus téglaépület, a falai fehérek, a bol-tozata sárga, fehér bordákkal. Szép kis altemploma van és egy régi keresztelőmedence is díszére válik - no meg a kevés freskómaradvány is.
További régi épületeket aztán már nem kerestünk, visszamentünk az autóhoz - épp letelt a parkolóidőnk.

A második megálló Moosburg an der Isar volt. A városka központjában sikerült megállni, először egy román stílusú templom 7 szint magas tornyát láttuk meg, azt hittük, ez a Münster, de kiderült, hogy nem az, viszont ez tán még régebbi is - sajnos nem volt nyitva. Mögötte épült a XII. században a Szt. Kastulus-templom. Ez is egytornyos, háromhajós román templom, a hajó végében egy sokkal (egy szintnyivel, vagy 4méterrel) magasabb gótikus szentéllyel a XV. századból. Furcsa megoldás, mert ahhoz, hogy lássa az ember, teljesen a szentélyhez kell menni. Ez a különös megoldás a mellette levő tér túlsó oldaláról látszik igazán - alig fért be a nagylátószögű objektívbe is. Kívülről a szentélyt felújítják, így persze fel van állványozva. A gótikus faragott oltár 14 m magas - 1511-14 között készült. A szentélyben a gótikus stallum is szép, no meg itt is van keresztelőmedence és freskótöredékek. Összességében ez is egy szép templom. A téren és a környező utcákban számos szép barokk ház van még, kellemes hangulatot adnak a városnak.

Innen Ingolstadtba mentünk, ahol nagy reményeket fűztem a hadtörténeti múzeumhoz - az útikönyv alapján.
A modern színház és az Új-várkastély (amelyben a Hadtörténeti Múzeum van) között tudtunk parkolni, vagyis a fő célpont mellett. Ebben a múzeumban írta az útikönyv a Magyarország töröktől visszafoglalásakor zsákmányolt fővezéri sátrat - amíg meg nem találtuk, addig nagyon ideges voltam, nehogy az 1979-es információk már idejétmúltak legyenek.

Itt ugyan a Mohácsi bég sátrának írták - 1650-ben készült és 1685-ben zsákmányolták. Nekem ez volt a múzeumi tárgyak csúcsa, egy 350 éves tábori sátor kifogástalan állapotban, és hozzá még egy imaszőnyeg. A sátor átmérője kb. 6 méter, teljesen izgalomba jöttem a látványától. A család napokig húzott is vele, hogy többszáz képet készítettem róla - pedig csak hatot. Egyébként befogadható mennyiségű az itt elhelyezett anyag, persze csak ha nem akar mindent részletesen megnézni az ember. Érdekes és szép tárgyak voltak, pl. műkéz a XVI. századból, olyan kard, amelynek pengéjére egy egész "regényt" írtak, középkori pajzsok, sok német zászló a napóleoni háborúkból. Több huszár egyenruhát is láttunk, amelyeken a különféle zsinóros mintákat is megcsodáltam - ezekről is persze felvételeket kellett készíteni. Ilyenkor nagyon jó dolog a digitális fényképezőgép, mert sok képet lehet készíteni.
A múzeum után az óvárosi sétával egy kicsit sietni kellett, így nem keresgéltünk sokat, főleg az olyan templomokat, amelyek bizonytalanok voltak, hogy tetszenek-e nekünk. Kívülről a ferences templom is jól nézett ki - románnak, de aztán belülről már barokk volt. A város legnagyobb temploma a Miasszonyunk, 1425-1525-ig épült, gyönyörű gótikus.Kéttornyos, háromhajós, kápolnakoszorús épület, amelyben az építők kiélvezhették művészetük variációit. Erre különösen a kápolnák boltozatai adtak teret, mindegyiknek más, szinte eszement burjánzó formákat teremtettek - ezeket is mind le kellett fényképezni.
A Szt. Móric a város közepén levő, legrégebbi temploma, 1230 körül épült romáén stílusban, egy toronnyal, amelyet a XIV. században gótikussá alakítottak és még egy tornyot építettek hozzá. A bejáratot nem volt könnyű megtalálni, de körüljárós technika végül csak meghozta a gyümölcsét, vagyis be tudtunk menni. A kórháztemplom sajnos zárva volt, így azt csak kívülről nézhettük meg, pedig XVI. századi freskókkal kecsegtetett a könyv.
A visszaútban még a hercegi várat is lefényképeztem - jó kis régi épület, 4 emeletes, és a tetőzet is több szintes.

A következő megálló Neuburg an der Donau lett, ahol kivártuk az autóban az eső végét, s utána jártunk egyet az óvárosban. A Várkastély alatt parkoltunk és a lépcsőkön közelítettük meg a hatalmas XVI. századi építményt. Teljesen más, reneszánsz képet mutat az óváros felől, és inkább már barokk képet a domb alja felőli oldalon. Igen nagy az udvara, sgraffitós, freskós díszítésű épületrészei érdekesek. Az egyik földszinti teremben épp egy kamarazenekar próbált - így legalább be lehetett jutni az egyébként már bezárt múzeum ellenére. Az egész óvárosra a barokk stílus a jellemző, amit nem szeretünk, de szerencsére az 1530-ban épült Felső-kapuhoz is elvetődtünk, amely erőteljes védműépület.

Még Kaisheim kolostortemplomát emelte ki az útikönyv, jelentékeny gótikus templomot ígérve. Ez teljességgel igaz, sőt a komor jelző is, pedig alapvetően fehérek a falai, de nagy sötét képek vannak a főhajóban végig feltéve, és ezektől rideggé is válik. Itt nem volt mód az eső elálltát kivárni, nehogy bezárjon a templom, de így is sikerült némi elázás árán jó képeket készíteni kívülről. Háromhajós, kereszthajós, négyezeti tornyos istenháza a XIV. század má-sodik feléből.

Estére meg is érkeztünk Feuchtwangenbe, ahol a következő héten barátainknál vendégeskedtünk.

A következő napot Ulmban kezdtük, amit már gyerekkorom óta szerettem volna látni. Ez onnan ered, hogy édesapám az Egerbe látogató NDK-soknak két dolgot mindig elmondott: 1. Azért lehet Németországban annyi műemlék, mert a törökkel mi küzdöttünk évszázadokon át (ezt csak teljesen pontos megállapításként tudom én is helyeselni a nyári nagy menetelésünk után). 2. Az egri várban levő gótikus templom - a pillérkötegek méretéből számolta ezt ki valaki akkoriban - akkora lett volna, mint az ulmi katedrális. (Ez valószínűleg túlzás, látva az ulmi templom méreteit és ismerve az egri várban a térbeli lehetőségeket.)
Szóval Ulmot nagyon vártam, nem is csalódtam. Először egy neogótikus templomot sikerült becserkésznünk, aminek a formája, különösen a tornya tetszett - kisebb csalódást éreztem, amikor kiderült számomra, hogy neo. Az óváros megmaradt régi, főleg gerendavázas házai között aztán a Münsterhez értünk. Először jó szokásunkhoz híven körbejártuk, és megcsodáltuk az épp nem felújítás alatt álló oldalkapubélletet, no meg a templom mögött levő picike, szintén gótikus kápolnát - ilyennel már többször találkoztunk mászkálásaink során. A Münsterre nem volt igazán jó rálátás, jobban mondva az alsó részre nem lehetett rálátni, mert óriási piac volt.
Itt éltük át a legkellemesebb piacélményünket: 1€ volt a banán kilója, sőt a vásárolt 4 nagy banán mellé kaptunk még ajándékba 4 kisebbet. Ez jólesett, ettünk is belőle rögtön, bár nem voltunk éhesek. Itt is kellett a nagylátószögű előtétlencse, mert hiába mentem a tér másik végére, úgy is alig fért be a torony csúcsa - és az alsó része a piac miatt eleve nem is látszott! Szóval a 161m magasságú torony hihetetlenül nagy. A templomot 1377-ben kezd-ték el építeni, a Prágából is ismert Parler család egyik idősebb tagja tervezte. Természetesen itt is évszázadokig tartott az építés, alapvetően 1545-ig, de a XIX. század második felében még folytatták, leginkább a nyugati tornyot fejezték be az eredeti tervek szerint. Az eredetileg háromhajós épület végül öthajós lett, a főhajó igen magas, 42 m, a két-két mellékhajó alacso-nyabb. A boltozata csodálatos, és számos szép részlete szintén nagyon tetszett. Freskórészletek vannak több helyen is, nagyon színesek, no és a keresztelőmedence is igencsak míves darab.
Innen a Wengen-templomhoz mentünk, amely részben gótikus, részben barokk elemeket őrzött meg, de a második világháború után modernként újraépített épület. Érdekes volt, bár építészeti szempontból nem korszakos - már csak az adottságai sem alkalmasak erre. A következő az Új épület volt, amely egy nagyméretű reneszánsz áru- és magraktár volt - a XVI. század végéről. Tipikus raktár, de a méretei lenyűgözőek. Az ún. Esküház egy 1613-ban épített volt tárház, ahol 1803-ig a polgármesterek és a céhmesterek az esküjüket tették - újjá kellett építeni a háború után. A Duna-parton a városfalon mentünk tovább, ahonnan jó rálátás volt az óvárosi házakra, majd pedig a Mészáros-toronyra. 1340-ben építették, kissé ferdére sikerült, de ma ez is érdekessé teszi. A városháza volt az utolsó épület, amit felkerestünk - 1370-ben épült és 1419 óta működik benne a városi hivatal. Külseje igen gazdagon díszített, freskók, oromdíszek, ablakkeretek és fő attrakciója a csillagászati óra 1520-ból. Nekem már kissé színpadiasnak tűnt. Az épület mellett áll egy XV. századi kút, az ún. Halasláda másolata.

Ulmból Stuttgart felé indultunk a sztrádán és kb. 70km után az Aichelberg lejárónál jöttünk le Weilheim an der Teckbe (a sztrádától délre pár km-rel). A XV. század végén építették a kívülről egyszerű formájú, egytornyos, három, azonos magasságú hajós templomot. Belülről azonban szinte a teljes falfelület gótikus freskóval borított - és a később épített karzat miatt elég közelről, illetve azonos magasságból meg is lehet nézni ezeket. Óriási élmény volt.

Északnak fordultunk, és úgy 10km után egy szép kisvárosra láttunk rá, mint kiderült Göppingenre. Egyik útikönyvben sem találtunk róla említést, így csak a messziről rálátás és a megérzés alapján reméltük a régi templomot. Kisebb keresgélés után a temetőnél rá is találtunk a román és gótikus részeket ötvöző templomra. Komoly kárai lehettek a történelem során, mert a főhajó gótikus íveinek csak az indítása volt feltárható, a boltozata sík, és már inkább klasszicizmusba hajló. A szentély azonban megmaradt, mint az oldalkápolnákban is a hálóboltozatok - szépek voltak a díszítéseik. Némi freskó itt is maradt, egy templom-felajánlásos, ami ennek a templomnak a korabeli ábrázolása - ez igen gyakori téma volt.

Továbbra is tartottuk az északi irányt, és a következő megálló Lorch lett. Ide két látnivaló vonzott: a kolostor és a római Limes maradványai.
Pár évvel ezelőtt már volt szerencsénk látni egy olyan kolostort (Maulbronnt), amelynek a gazdasági épületei is megmaradtak, ez a hely is hasonló élményt ígért. Ebben nem is csalódtunk - bár az épületek egyszerűbbek és kisebbek voltak. Ezzel együtt mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis helyet - a belépődíj sem vészes, a családi 7,5€ volt. Elsőként a többnyire XVII-XVIII. századi gerendavázas gazdasági épületek tűnnek fel a szintén ez időből származó kapu mögött. 1100 körül alapították a bencés kolostort, az eredeti templom román stílusú, amely érdekesen használja fel a hely domborzati adottságait - a hajó több méterrel az egyébként is egyre magasabban fekvő szentély alatt van.

Természetesen itt is gótikus bővítés, átépítés történt - végül teljesen leírhatatlan alaprajzúvá vált, de a háromhajós, kereszthajós templom falai teljesen román jellegűek, és sok oszlopot díszít freskó. A szentély és a négyezeti boltozat, no meg a kerengő megmaradt része hálóboltozatos. A refektóriumba is be lehetett menni, képzőművészeti kiállítás volt benne. A parasztháborúk alatt nagy károkat szenvedett a kolostor, ekkor vesztette el korábban gazdag díszeit.
A kolostor mellett van egy római limes őrtorony rekonstrukció, elvileg néhány helyen még romok is volnának, de azokat nem sikerült megtalálni, így be kellett érnünk a rekonstrukció megmászásával.

Pár km-t keletre autóztunk és megérkeztünk Schwäbisch Gmünd városába. Egy városfaltoronynál parkoltunk, innen "támadtunk" az óvárosra. Először a ferences templomba - Szt. János - mentünk, amely 1220-ból való, román stílusú háromhajós, lapos boltozatos, sok freskós. Innen a város főtemploma, a Szent Kereszt-templomhoz sétáltunk, amelynek először a különálló harangtornyát láttuk, amely a templom körüli temető falának nagy tornya volt. Monumentális építmény, kb. 15 méter magas, vaskos, erőteljes hatású. Maga az épület csodálatos, háromhajós, szentélykörüljárós csarnoktemplom. 1310-benkezdte el építeni a Parler építészcsalád első tagja. A XV-XVI. század fordulóján komoly restauráláson ment át, ekkor kapta a szemet gyönyörködtető, fantáziadús hálóboltozatát. A gótika javából való, tankönyvi szintű.

A következő hely tovább északra 50km-re Schwäbisch Hall volt, egy igencsak hegyes-völgyes, érdekes város. Nem könnyen találtuk meg az óvárost, de végül csak sikerült. Elsőként a Neubau 1527-ből származó óriási épületét láttuk meg, amely a tárház és a vár keveréke, több épületszárnyból álló komplexum. A girbegurba utcák - természetesen régi házakkal szegélyezve - elvezettek minket a Szt. Mihály-templomhoz, amely egy kúpszelet alakú magas lépcsősor tetején magasodik. A homlokzata és a XII. századi homlokzati tornya, bár később megmagasították, de román, míg a többi része XVI. századi - gótikus stílusú. Az előcsarnokban a névadó szent festett szobra függ, a szárnyasoltár 1470 körüli. Hálóboltozata nem olyan dús, mint a gmündi, de méltóságteljes, több oszlopán freskók vannak.

Megkíséreltük a bejutást a kicsi, 1230 körül épült, román Szt. Urbán-templomba, azonban csak kívülről csodálhattuk meg ezt a nagyon aranyos műemléket - pedig korabeli belső berendezést ígért a könyv.
Már innen látszott egy impozáns hegyre épült épületegyüttes, a Grosscomburg. Ez a város felett, 1078-ban alapított bencés apátságból kiépített erődített hely, amely alapvetően ma is kolostor. Sajnos az évszázadok során annyira átépítgették, hogy egyfajta eklektika alakult ki, ami kifejezetten "sajátos ízlésű" lett - szóval így már egyáltalán nem tetszett. Tekintettel arra, hogy már este hat óra is elmúlt, a templom nem volt nyitva, csak a várudvarokban lehetett csámborogni. Ez azért jól esett, de egy tisztább stílusú épületegyüttesnek sokkal jobban örültem volna. Persze voltak gyönyörű részletei, pl. egy román kerengő, falrészletek,valószínűleg az épületekben is lehetett volna találni kedvünkre való elemeket, ha nyitva lett volna- bár félő, hogy mindent elöntött a barokk.

Keletre, gyakorlatilag "hazafelé" tartottunk, s utunkba esett Crailsheim városa is. No ha már itt voltunk, akkor csak kiszálltunk az autóból - bár már este hét óra is elmúlt. Persze semmi sem volt nyitva, de így is két XV. századi gótikus templomot jártunk körbe, a Kórházkápolnát és a Városi-templomot. Mindkettő egytornyú, de más jellegűek, a Városi templom falában sok névbevésést lehet látni.

A következő napi nagyobb város Augsburg, magyarosan (ahogy az evangélikusok használják) Ágosta volt. Már az autóból kiszállás is gondot okozott, mert akkora eső esett, és ez egész nap így volt - hol esett, hol zuhogott. Pedig Augsburg gyönyörű lett volna, no meg egy-két helyet, ami kijjebb esett, nem kerestünk meg.
Az óváros egyik végében áll a Szt. Ulrik és a Szt. Afra-templom. Egymás mellett vannak, teljesen más a két épület - az Ulrik belseje 1300 körül épült, 1457-ben lett templom, ma evangélikus és egy barokk homlokzata van. Épp renoválták, így belülről nem lehetett képet készíteni. Az Afra óriási késő gótikus, háromhajós, kereszthajós, homlokzati tornyos temp-lom. Üvegkoporsóban a névadó szent maradványai is itt vannak - 304-ben halt mártírhalált. A XV. század végén kezdték el építeni, összességében szép, tiszta vonalú gótikus, azonban egyes díszítő elemei reneszánsz, sőt barokk stílusúak. Volt egy modern művészeti alkotás is, vagy hat különleges, átlátszó kép volt belógatva a főhajóban, a bejárati faltól egészen a szen-télyig, de nem tudtuk megfejteni a koncepciót. Altemploma is egész szép volt.
A Dóm következett, de ehhez át kellett tennünk a súlypontunkat az északi részre - ott meg alig találtunk parkolóhelyet - pedig vasárnap volt. Építését 994-ben kezdték el, két tornya és főhajója román stílusú, a szentély és a mellékhajók és a főhajó megmagasított boltozata góti-kusak. Van benne egy óriási Szt. Kristóf freskó a XV. század végéről. Altemploma egyszerű, négyhajós, és van olyan ablaka, ami még az eredeti alabástrom!
Az itteni Mozart-ház felé vitt utunk - ez Leopold Mozart (gyk. a papa) szülőháza. Közel volt már a Szt. György-templom, amely a volt ágostonrendi kolostor - figyelem: Luther is e rend tagja volt. Eredetileg 1140 körüli román templomot építettek át 1500 körül gótikus stílusban. Mise volt, így csak a hátsó részen nézelődtünk a háromhajós téglaépületben - egy tornya van, alsó része román, a felső pedig már reneszánsz + hagymakupolás.
Innen jó hosszú sétával a városfal mellett meneteltünk és az ún. Ötélű toronyhoz érkeztünk el - egy tornyos és 4 fiatornyos faltorony 1454-ből. Továbbmenve a Jakab-kapuhoz értünk, melynek átjárójában 1415-ből származó Zsigmond német-római császár és magyar király kő-képmását vélik felfedezni - mára eléggé lekopott. A városközpont felé visszafordulva a Fuggerei felé mentünk, ez a Fugger család által épített gótikus városrész: 1519-ben épített egységes, egyszerű lakásokból álló zárt lakótelep, ami ma is működik. Az ide bekerülésnek történelmileg szentesített számos feltétele van, ma nem tudom, hogy ezeket alkalmazzák-e még. Mindenesetre ez unikum. A főtérre értünk, ahol az esőre való tekintettel nem volt élet - akkor már vasárnap dél körül járt az idő. A Városháza épülete nem rossz, de inkább a tornya fogott meg. Ahova mindenképpen el kellett menni, az a Szt. Anna templom és kolostor, hiszen Luther itt lakott 1518 őszén. A templom egyhajós, amelynek a szentélyrácsán van az orgona. A szentélyben híres oltár van, de engem annyira nem fogott meg. Az oltár mellett id. Lucas Cranach közismert Luther-portréja (vagy másolata) függ. A Fugger kápolna kora reneszánsz, aminek a padlózata fantasztikus márványberakásos. Az Aranyművesek kápolnája 1420-25-ből a leginkább megkapó, hiszen tele van középkori freskókkal, amiken nemcsak a bibliai történeketeket láthatjuk, hanem ezekkel együtt, vagy ennek kiegészítéseként hadsereg-, és városábrázolásokat, no meg a korabeli öltözködésről is egyfajta képet kaphatunk - szóval nagyon érdekes, és mivel elég alacsony, jól szemügyre is lehet venni.

Kb. 50km-re északra van Donauwörth, a Duna és a Wörnitz összefolyásánál, egy kedves, régi városka, ahol kellemesen el lehet tölteni pár órát.
Tulajdonképpen a főutcán lehet egy jót sétálni, és még a városfalak érdekesek a kapukkal, esetleg még a Mangold-vár romjai. Mi először a Fugger-házat azonosítottuk be, amely a főutca egyik végében keresztben áll, egy 1540 táján épült gótikus épület. három házzal lejjebb van az 1418-1505 között épült Miasszonyunk-templom (a régi könyv Szt. Ulrich és Afrát ír) - háromhajós, egytornyos. Érdekessége, hogy a padlója a szentély felé lejt. Sok freskó maradt meg a középkorból, az egyiken a Jézust szoptató Szűz Mária, ahogy az természetes, úgy van megfestve - ruhából kivett mellel - ami azért nem szokványos a templomokban. Kellemes gótikus és barokk, vagy ehhez illő épületek között sétáltunk le a főutca másik végében levő Városházához, amely eredetileg 1309-ben készült el, de sokszor igazítottak rajta. Így is látványos épület, és remek információs irodája van - aminek papíros része mindig nyitva van! Vagyis bármikor lehet az egyébként igen jó ismertetőket begyűjteni a városról és a tágabban értelmezett környékről. Innen már 30 m csak a Rieder-kapu, amely 1428-ból való, természetesen a középkori városfal része. A másik irányban egy kevésbé díszes kapun mentünk ki a városfal mentén húzódó sétaútra, ez vitt el a Mangold-várromhoz, ami néhány kisebb falrom. Ettől többet vártunk, bár az 1000 körül már állt vár sorsáról nem tudunk semmit, tehát lehet, hogy már az is nagy dolog, hogy ennyi megmaradt.

Donauwörthtől 10km-re ÉNY-ra fekszik Németország egyik nagy középkori vára: Harburg. Az utunk, mivel mindkétszer délről érkeztünk Feuchtwangenbe, már kétszer is erre hozott, és a fenséges látvány igencsak felcsigázta az érdeklődésünket, nagyon vártuk, mikor kerül sorra. Már a XII. század közepén említették, a lovagi kultúra jelképének tekintették. A vár a súlyosabb harcokat, rombolásokat mindvégig elkerülte, így szinte érintetlen a koraközépkori kinézete. Csak vezetéssel lehet megnézni, a nagy nyelveken fél €-ért lehet venni írásos vezetési anyagot (magyar értelemszerűen nincs). Ez persze hosszabb időt vesz igénybe, mert a német történelem jelentős részét elmesélik a várhoz kapcsolódva, ami minket annyira azért nem érdekel. Már az udvara is remek, így a várakozás sem volt annyira unalmas. A megmutatott szobák, termek nem rosszak, a gyilokjárón a leöntők és a harcosokat védő más alkalmatosságok itt meg is vannak, ami otthon ugye rég megsemmisült - ez a része nagyon látványos. Itt mindenből kicsi van, ami jó, mert bepillantást enged a régi dolgokba, de nem kíván elmélyülést - a gyerekek is végig élvezik.

Még 20km-t sem kellett tovább menni ÉNY felé, és már ott is voltunk az évezredes múlttal rendelkező Nördlingenben. Szinte szabályos kör alakú az óvárosa, amelyet ma is végig meglévő, XIV-XVI. századi városfal védett. Öt városkapuja van (és még 14 bástyatornya), ahonnan az utak a főtérre, a Szt. György-templomhoz vezetnek. Mi a délről bevezető Reimling-kapun támadtunk - két eső között. Az autót a központban tudtuk letenni, gyakorlatilag a templom szentélyétől 20 méterre. A Szt. György-templom 1427-1505 között épült nagyméretű, egytornyos (90m magas), háromhajós késő gótikus épület. Még körbe sem tudtuk járni, amikor egy újabb óriási zivatar bezavart minket. Csodálatos hely, csak a főhajóban a boltozatnak kétféle mintázata van, és persze még a mellékhajóké is ennek variációja. Késő gótikus szószéke különösen szép darab, nekem a csavart karcsú tartórész tetszik. A Városháza 1230 táján épült, azonban egy vaskos, fedett, reneszánsz lépcsőt illesztettek hozzá - igaz hátulról - a XVII. században. Egy kört tettünk a gyönyörű gótikus és barokk épületek között, és a vízimalomhoz is kimentünk. El is áztunk rendesen. De még egy gótikus templomot ígért a hely, a Szt. Salvatort - meg is kerestük ezt a kicsike tornyos, háromhajós gótikus épületet, a szentélyét kívül-belül most restaurálják. Ez azonban még jól is jött, mert így az ablakokra belül feltett fehér védőfólia remekül kiemelte a gótikus, faragott faoltár kontúrjait. Némi freskó is színesítette a helyzetet.

Folytatva utunkat ÉNY-ra, 30km után már a következő szépséges középkori kisvárosban, Dinkelsbühlben voltunk. Itt is ezredévben mérik az időt, és sok minden megmaradt az idők folyamán. Az óváros mai arculatát a XIV-XVI. század uralja, de ettől persze korábbi és későbbi épületek is színezik az palettát. A városfal bástyáinak száma itt is húsz körüli, a kapukkal együtt. Szinte élő filmdíszlet - és azért ennek ellenére el lehet férni a városban, nem annyira felkapott hely, mint Rothenburg ob der Tauber. A Nördlingi-kapun keresztül léptünk be a középkorba, és a Piactéren sikerült megállnunk nagy szerencsével - már este hat óra magasságában voltunk. Óriási szerencsére itt tudják azért, hogy a turistákból élnek sokan, este hét(!) óráig van nyitva a Szt. György-templom. Tornya és az 1220-30 között épült kapubéllete még román, és a belseje is tisztán gótikus, hasonló a nördlingenihez, - 1448-99 között épült egytornyos, szentélykörüljárós templom. Szószéke szintén e korból való, festett, díszes - azonban a tartó része, bár szép, de kevesebb egyediséget mutat. Ellenben a keresztelőmedence lenyűgöző - szintén e korból. Itt van egy szent üvegkoporsóban.
Óriási élményt jelentettek a városfal bástyái, a kapuk, még egy sűrűbben védművesítettebb részre autóval is elmentünk, hogy arról is készítsünk felvételeket. Mire kigyönyörködtük magunkat, már este hét óra is elmúlt.

A következő nap iránya alapvetően nyugat volt, Heidelbergben kezdtük a napot. Az óvárosban sikerült egy parkolóházban letenni az autót, ahonnan pár sarokra volt a Neckar folyó, és a Régi-híd a XVIII. század végéről. A híd óváros vége felőli hídfőjénél van a Hídi-kapu, egy része XV. századi városfal részlet. Egy sarokkal beljebb található a Szentlélek-templom - egy-tornyos, háromhajós csarnoktemplom, szentélykörüljáróval. Némi freskómaradvány is díszíti, tiszta vonalú gótikus - a XV. század végéről. Későn nyitottak, így belülről csak a városi séta után jutottunk be. Heidelberget az egyeteméről ismerjük a tanulmányainkból, de sajnos az épületei részint barokk és klasszicista stílusúak, illetve modernek. Gyalog kapaszkodtunk fel a régi vár óriási romjához, ahol a vezetéses kiállítást kihagytuk. A több emelet magasságú romok több udvarban - óriási élményt jelentettek, és már ezért is kellett belépődíjat fizetni. A XII. századtól építették és az 1689-es lerombolása után már nem építették újjá. Van itt olyan épület is, amelynek oszlopait Nagy Károly ingelheimi palotájának épületéből hozták el. Ritka élmény volt, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki a régi épületek romjait szereti. Közel négyszáz lépcső vezetett lefelé, és szinte már a Piactéren voltunk.

A Neckar mentén haladtunk kelet felé, az első megállónk Eberbach volt. Itt hosszasan keresgettük a régi könyv szerinti várromokat és a ciszter kolostort a XII. századból. Ebből semmit nem találtunk, bár egy aranyos fürdőváros, némi gerendavázas épületekkel kiegészítve. Volt egy nem túl jelentős városfaltorony-rom, az egyébként kora középkori Lőportorony, aztán kis túlzással semmi. Próbáltunk keresgélni minden módon, de dél körül nem volt nyitva a turista-információs iroda, a polgármesteri hivatalban pedig az információs anyagok között sem utalt semmi arra, amit mi keresünk. Mint most interneten keresgélve megtaláltam, még egy hasonló korú toronyrom és némi várromocska lett volna, de az utóbbi eléggé kívül a városon. Ám ebből semmi sem látszott a városházában levő 1,5x1,5m-es fényképen sem, így fájdalommal, de továbbmentünk

Mosbach viszont kedves kisváros, dimbes-dombos, én nagyon szeretem az ilyen helyeket. Itt magasabb részen sikerült megállni, de így legalább a Szt. Julianna templom tornyára időnként ráláttunk. XV. századi gótikus, háromhajós, orgonakarzatos, sok freskós templom. A mellékhajókban karzat van, amelyeket "elhúztak" a freskóknál a falaktól, viszont fantasztikusan közelről lehetett nézni a középkori csodákat. A templom előtt van a piactér, természetesen itt van a XVI. századi városháza, és egy nagyon díszes fagerendás épület, ez a Pálmás ház - a nevét a gerendaváz-mintázatokról kapta. Egy kicsit mászkáltunk a girbegurba utcákon, és néhány régi épületet megtaláltunk. Van itt egy 1430-ban épített, de átépített kastély is, ez nem túl nagy épület, most lakásoknak használják.

Heilbronn következett, nagy keresgélés után találtunk csak rá a régi műemlékekre. Ugyanis néhány épület maradt csak meg, illetve nem túl nagy területen építették újjá a háború után. A Szt. Kilián-templom körül csupa modern épület van, mi hiába parkoltunk vagy 200m-re, de annyira nem látszott, hogy már a kétségbeesés határán álltam, amikor végre sikerült beazono-sítani a helyünket és az úticélt. No de végre csak meg lett a Szt. Kilián-templom, az indítása és két szentélytornya XIII. századi román, a felsőbb részei és a magas tornya már gótikus - XVI. századi. Hálóboltozata gyönyörű. A faragott faoltára 1498-ból való, az is nagy hatású. Innen egy sarokra van a XIII. századi tornyú Szt. Péter és Pál-templom - belseje jóval későb-bi, de emlékeztet a gótikus eredetire. Mellette van a több szárnyból álló Deutschhof, amely a Német Lovagrend épülete volt. Födémei a háború alatt megsemmisültek, csak az ötvenes évek közepén építettek újjá őket. Az eredeti, a háború utáni és a mai állapotról 2x3m-esre kinagyított légifelvételeken mutatták be az épületegyüttes sorsát. Nagyon tanulságos volt nézegetni és elemezni - le is fényképeztem mind a három képet.

Még korán volt, amikor már visszafelé (keletre) autóztunk a sztrádán, és megláttunk Heilbronntól 40 km-re egy kicsit déli irányban egy hegyi kisvárost, erődített falakkal. Célba is vettük, de előbb még útba esett az egyébként évezredes múltú Neuenstein, ahol sajnos nem volt nyitva - hétfő lévén - a múzeumként használt várkastély. Egy reneszánsz várkastély a XVI. századból - ekkor építették át az 1300 körül alapított várat a Hohelnlohe család - nagyon jó formája van, két oldalról is kis tó veszi körbe. Az interneten talált alaprajz szerint jó kis épület belülről is, de nem lehet mindig szerencsénk. Mellette egy látványos neogót templom volt.

A hegyi kisváros Waldenburg volt, amelynek remek adottságai vannak, és természetesen évszázadok óta lakják ezt a hegygerincet. Ennek megfelelően van egy szintén Hohenlohe-várkastélya, benne eredetileg gótikus kápolnával, majd pedig városfal és annak bástyái következnek a földnyelv két oldalán - az egész egy, néhol két utcányi széles. A "központban" van a templom, de sajnos csak bekukucskálni lehetett. Még egy darabon mentünk, régi bástyákba, az újabb részre átvezető hídba és a régi kút helyébe, és egyéb történelmi időket idéző emlékekbe botlottunk. Remek kis hely, és itt a madár sem jár.

A következő nap keménynek ígérkezett, hiszen két nagyobb várost is beterveztünk: Coburgot és Bamberget. Ez volt a legtávolabbi célpontunk is, így korai kelés után elég hosszan autóztunk, különösen, hogy útépítés miatt szűkített sávokon kellett elég hosszan közlekedni, no meg Nürnberg szélén elmenni sem akármi - pedig jól ki van táblázva és a GPS óriási segítség.
Szóval először a legtávolabbi pontra, Coburgba mentünk, ahol nem volt könnyű parkolót találni, mert igen hamar az óvárosi időmaximálós helyekhez értünk, így kimentünk egy parkolóházhoz, ami nem volt azért messze az óvárostól - kb. 400m.
Itt véletlenül sikerült a könyv szerinti kiindulópontra találnunk, a Ketschen-kapura, amely az óváros kezdete - egyszerű, kevés díszítéses kapu, egy magasabb toronnyal, a tetején barokk sisakkal. Innen követtük az egyik főutcát, bevezetett a piactérre, amelyen egymással szemben két jelentős épület áll, a Városháza és a Hercegi Kancellária. A városháza XVII. század végi, de később átalakított, a középső részen levő timpanon csúcsvonalban egy kis tornyocska is díszíti az egyébként is színes és díszes épületet. A Hercegi Kancellária (Stadthaus) némi klasszicista beütést kapott, de ezzel együtt is jobban megőrizte a szintén XVII. század végi külsejét. Itt inkább oromdíszekkel, szobrokkal hangsúlyozták a fenségességet. Az egész tér nagyon hangulatos, még több régi polgárház áll. Lesétáltunk a Zsidó-kapuhoz, amely a középkori városfal része. Ez sem a nagyon díszes fajtából való, de a korábban írtnál archaikusabb külsejű, valószínűleg főleg a fa gyilokjárók, folyosók megléte miatt. A Piactéren keresztül az Ehrenburg-kastélyhoz mentünk. Ez egy egész utcatömbnyi területű, nagy, városi palota a XVI-XVII. századból, amelyet azonban többször bővítettek, átalakítottak, legutóbb angol-gótikus stílusban a XIX. század első felében.Van egy zárt udvaros része - ez a régebbi - és az egyik irányba két hosszú szárnyat építettek hozzá. Egyébként tetszetős, de hát igencsak elüt a német építészeti hagyományoktól. A palota előtti tér túlsó oldalán van a Színház reneszánsz/klasszicista épülete. Kis utcán közelítettük meg az eléggé beépített, illetve fákkal takart Szt. Móric-templomot - 1320-1585-ig épült háromhajós, két eltérő magasságú tornyú gótikus csarnoktemplom. A szentélye tetszett igazán, itt áll az 1595-98 között készült 13 m magas alabástrom síremlék - II. János Frigyes hercegé. Festett alabástrom szobor- és domborműcsoportként lehetne megjelölni - bár kora barokk, ennek ellenére lenyűgözött. Eleve az alabást-romnak egyfajta tompább világos színe van, ami a nem túl nagy fényben még inkább áttetsző érzetet kelt. S volt még egy festett gótikus keresztelőmedence is. A templommal átellenben van az 1601-ben alapított gimnázium - a Casimirianum - épülete (ne tévesszen meg senkit az újfajta könyv főiskola szövege, "gymnasium" van kiírva a hivatalos táblán is). Négyszintes reneszánsz épület, eleve iskolának építették, nagyon tetszett. Innen az autóhoz mentünk, és a Veste Coburghoz mentünk fel. Ez az egyik legnagyobb német vár, most leginkább a XVI-XVII. századi állapota látszik, bár a rekonstrukciókkal az eredeti XII-XIII. századi állapot sok helyen előtűnik. Két nagy udvara van alapvetően, és még több kisebb része, remek hely. A kiállítás most Luthernek állított emléket, aki 1530-ban fél évig itt élt - a kiközösítése idején. Már a parkolóból remek kilátás nyílik a várra - egy szomszédos dombon van -, és az egésznek nagyon erőteljes hatása van. Vagyis egy nagyon remek vár, akinek van ideje, annak a kiállítás is sokat adhat.

Visszafelé, délnek haladva Lichtenfels került utunkba. Remek kis város, jó pár középkori épülettel. A Kronachi-kapun hajtottunk be az óvárosba, ez egy 41m magas tornyos eredetileg XV. századi városkapu - a tornya persze jóval későbbi. A Miasszonyunk-templom a kapu után pár háznyira áll, mellette sikerült leparkolnunk. Háromhajós, egytornyos gótikus templom a XIV-XV. századból, falán kívül is van freskómaradvány. A következő érdekes épület a Városháza volt, amely XIV. századi nagyméretű polgári épület, a XVIII. századi átépítés sem tette tönkre a látványt. A tetőzetben 3 szinten is ablakok vannak, ezeket nagyon szeretem. Tovább sétálva a Bambergi-kapuhoz értünk - XIV. századi, 1618-as ráépítéssel. Ezzel együtt megmaradt a középkori jellege. A városfal mentén haladtunk a városi kastélyhoz, és a mellette levő Vörös-toronyhoz. XVI. századi a kastély, két évszázaddal korábbi a torony. Nagyon jó épület mindkettő, persze a kastélyt kissé átalakították. A további kisebb régi épületeket nem kerestük meg, mert jóval többet kellett volna menni érte, és ezek a kis helyek sokszor nincse-nek nyitva, a barokkizálás "veszélye" is mindig fennáll.

Alig mentünk 8km-t, és már Bad Staffelsteinbe értünk. Ez a városka is igen régi, 800 körül alapították, templomát a legenda szerint Nagy Károly építtette. A Városháza XVII. századi gerendavázas épülete mellett parkoltunk le, ide közel volt a régi városkapu tornya. Egy kicsit távolabb volt a román stílusú plébániatemplom. Berendezése alapvetően barokk, így inkább kívülről tetszett az egytornyú - négy fiatoronnyal - háromhajós, kereszthajós templom.

Kora délután megérkeztünk a nap fő látnivalójához, Bambergbe. Itt az Oroszlános-hídnál levő parkolóházban tudtuk hagyni az autót, ami sajnos elég távol volt az óvárostól. Bambergben a templomok dombok tetejére épültek, ami a turista számára azért nem éppen előnyös - hiszen elég sokat kellett kapaszkodnunk felfelé - és ezek sokszor elég meredekek. Ezzel együtt nekem tetszett a város, sajnos nem találtunk egyetlen normális turisztikai könyvet róla, pedig venni szerettünk volna.
Az első a Szt. Mihály bencés kolostor volt, amely egy XI. századi román bazilika, sajnos barokk homlokzattal és berendezésekkel. Háromhajós, kereszthajós, két keskeny, magas csúcsos tornyos épület, a város többi magaslati pontjáról remek rálátás adódik. A kolostor igen nagy, körbeveszi a templomot - bár jókora emelkedős udvara van. Innen egy dombnyira van a Szt. Jakab-templom, amely szintén XI. századi, háromhajós, kereszthajós, egytornyú román stílusú templom, némi freskóval, kora gótikus szentéllyel, benne szintén gótikus stallumokkal és faragott oltárral. Nagyon szép épület, és itt csak a stációs nem túl nagy méretű képek barokkok, vagyis nem zavarta semmi a műélvezetet. Innen a Régi udvartartás nevezetű XV. századi épület, amelynek alsó szintje kő, a felsők pedig gerendavázasak. Innen értünk a Dómtérre, és feltárult előttünk a gyönyörűséges Dóm! Úgy gondolom, a dómnak alapvető szerepe volt abban, hogy Bamberg óvárosa a világörökség része lett. Ez is Császárdóm, mert az első dóm alapkövét 1004-ben II. Henrik császár helyezte el - ma a harmadik dóm áll, amely 1215-37 között épült alapvetően. Háromhajós, kereszthajós, altemplomos négytornyos, alapvetően román stílusú fenséges épület. Tornyai 81m magasak, a nyugatiak befejezése és a nyugati szentély koragót. Hihetetlen nyugalom honol odabenn, hiába a sok turista. Itt van az a lovas szobor, az ún. Bambergi lovas, amelynek kilétét ugyan nem ismerik pontosan, de itthon Szt. Istvánnak tartják több jel alapján - a legenda szerint neki itt volt a keresztelője. Az alapító II. Henrik és felesége szarkofágja 1513-ból az egyik híressége a templomnak. De a Veit Stoss - a talán leghíresebb faszobrász a XVI. századi Németországban - 1523-ban készült Mária oltára is igencsak vonzza az érdeklődőket. Egyébként Veit Stoss nevét a híres templomokban sok helyen olvastuk, vannak, akik az ő műveit keresik fel. Kívülről is körbejártuk, már amennyire lehetett. A régi falak, tornyok csodálatosak, a régi mesterek tudtak valami olyat, amit ma nem akarunk már tudni. Az általuk létrejött szépség évszázadok alatt nemhogy vesztett volna fényéből, hanem még többre tartjuk.
Innen a Felső plébániatemplomhoz mentünk, amely XIV. századi gótikus épület - egytor-nyos, háromhajós, szentélykörüljárós - a szentély több méterrel magasabb, mint a főhajó. Nagyon tetszett ez a templom. Az utolsó templom, ahova elmentünk egy evangélikus barokkizált gótikus templom volt - nem érte meg a dombra felkapaszkodást.
Lecsurogtunk a Regnitz partjára, a régi Városháza környékére, amit Kis-Velencének neveznek a Regnitz-part és a sziget s különösen a sok vízre települt malom és egyéb okán. A régi hidak, épületek valóban különös hangulatot adnak ennek az alapvetően szárazföldi városnak.

Másnap északra vettük az irányt és Würzburgban kezdtük a napot. Itt a Majna parti parkoló-házba tettük le az autót, ami jó központi helynek bizonyult, a kijárattól 100 méterre sem volt a Régi-Majna-híd, amely 1473-1543 között épült egy korábbi híd helyén. A Régi Egyetem épülete felé mentünk, amelyben az igen ritka reneszánsz templomok egyike, a Neubaukirche érdekelt volna. Nem az én ízlésem szerinti, bár csak kívülről láthattuk. Vörösesbarna színe ellenére komor a kinézete. Nem messze onnan van a végtelenül egyszerű ferences templom. Kora gótikus háromhajós, torony nélküli, viszont csodaszép kerengős épület. Arról is híres, hogy még Szt. Ferenc életében az első Alpoktól északra létrejött kolostor volt - és ma is működik.
A Dómot oldalról közelítettük meg, igencsak körbe van építve, nem túl értékes épületek takarják a szemünk elől. Négytornyos, háromhajós, kereszthajós épület, amelyben sok sírkőfedlap van. Valahogy nem lett a kedvencem, ebben még a homlokzat felújítás miatti el-takarása is komoly szerepet játszott bizonyára. A Városháza legrégebbi épületét fotóztam csak le - a másik kettőt, melyek újabbak, nem. Ez egy magas tornyos, látványos épület, mintha olasz jellegű volna. Innen csak egy ugrás a Piactér, amelyen a Mária-kápolna is áll. Ez a templom egytornyú, háromhajós késő gótikus csarnoktemplom, amelynek fehér alapszínét a sötét-tégla bordák, ablakkeretek díszítik markánsan, belül pedig a kövek színével is játszottak az építők. Kívül-belül szobrok díszítik, a szárnyas oltára is megejtő szépségű. Ezt követően átsétáltunk a Régi-Majna-hídon, hogy a Szt. Burkhard-templomig jussunk - a Marienburg-erődbe nem mentünk fel, mert ahhoz túl messzi volt, hogy csak az épületekért felmásszunk - múzeumba nem akartunk bemenni. A Szt. Burkhard-templom egyik része román stílusú a XI. század közepéről, másik része pedig XV. századi gótikus. Mintha két - egyébként nagyon szép - templomot félbe vágtak volna és azt ragasztották volna össze. Érdekes élmény volt. Ennek a templomnak is a szentélye alatt út visz át, aminek mára nincs jelentősége, de bizo-nyára fontos volt, ha így építették meg annakidején.
Ezzel véget is ért a würzburgi sétánk, elindultunk vissza, délkelet felé - az első megálló Kitzingen lett.

Kitzingen egy kisváros a Majna mentén, amelynek néhány középkori tornya megmaradt a városfal egyes részeivel együtt. A ferde sisakú Falter-torony jelképükké vált - ahonnan én képet tudtam készíteni, onnan épp nem látszik a ferdesége. Az óváros utcácskái középkori hangulatúak, kellemes hely. A XVI. századi, reneszánsz Városháza jó épület, azonban a katolikus templom a legjelentősebb műemlékük. Egytornyú - ami elég jellegtelenné tevődött - háromhajós, alapvetően gótikus épület, amit a későbbi korrekciók sem rontottak el. Nagyon tetszett a modern, sötétkékes színű, merész, de mégis múlttisztelő vonalú nagy orgonájuk. Nagy karzata van, ami meglepő katolikus templomtól.

Ochsenfurtban álltunk meg legközelebb, ez egy meglepetés-város lett, mert egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ennyire remek hely. A Majna-parti ingyenes parkolóban álltunk meg, és innen jártuk be az egyébként legfeljebb egy négyzetkilométer területű, középkori városfallal, számos bástyával, toronnyal, kapuval körülvett óvárost. Szóval van itt minden, ami középkori a városépítészetnek sava-borsa - és itt alig vannak turisták. Az biztos, hogy nincs minden kiglancolva, de az összhatás annál élőbb,kevésbé színpadias. Mivel nem volt nagy jelentőségű hely, így a méretei minden szegmensben szerényebbek, vagyis mind a falak magassága, vastagsága, kiépítettsége, mind pedig a templomok száma és mérete, mind pedig a városháza és a többi polgári épület kora, mérete és díszítettsége. De mondom, a jól és teljesen bejárhatósága, befogadhatósága mégis teljesebbé teszi az élményt. Itt is volt átkelő, a régi, 1512-es kőhídból azonban mára csak a part szélénél van meg néhány ív. A Szt. Andrásról elnevezett főtemplom egytornyú, háromhajós, a tornya 1288-ban még román stílusban, a többi része a XIV. században gótikusban épült fel. A fehér és a sötét-tégla színekkel "játszottak" az építők, és szürke színnel gótikus jellegű díszítéseket festettek különösen a pillérkötegekre. A templom mellett közvetlenül van a Szt. Mihály-kápolna 1440-ből, amely tisztán gótikus, kétszintes, apró ékszerdoboz - az alsó szintre nem lehetett bejutni, valószínűleg kripta lehet. Innen közel van a XV. századi régi Városháza, amelyet későbbi, reneszánsz lépcső és egy nyolcszögletű óratorony díszít - ebbe szerelték be 1560. körül a csillagászati és a játékórát. Nagyon aranyos épület, méltán írnak róla jót. Egy kisebb kört tettünk a városfal külső oldalán, majd pedig a gótikus - zárt - Kereszt-templom mellett tértünk vissza a Majna-part felé. Egy épületen - amelyben a helytörténeti múzeum van - a korábbi árvizek tetőzései vannak felvésve - elég ijesztő magasságokat is mutattak. Aki folyóvölgyben él, az tudja, milyen áldás és átok tud lenni a folyó.

Tovább folytattuk utunkat 40km-en, letértünk a délre menő sztrádáról egy kicsit és Burgbernheimba autóztunk. Itt egyetlen dolgot kerestünk, az erődített templomot, amit könnyen meg lehetett találni. Az erődítés körülkerített erős falakat, egy kisebb tornyot és egy nagy, gerendavázas kaputornyot jelent - remek épületegyüttes. A templom maga románból gótikussá átépített, de az 1100 körüli román kapubéllete egyszerű díszítéssel fennmaradt. A szentély gótikus boltozata és az egész templom tetszett. Természetesen a falakon belül temető van, de hát ez a keresztyén lakóhely természetes elhelyezkedése.

Egy újabb egy templomos helyet kerestünk, ezt már úgy 10 km-re tovább délre, Rothenburg mellett északkeletre pár km-re, Dettwangot. Itt egy XII. századi román, érdekes formájú templom áll. Az alap a templomhajó, amely előtt van a torony, és még ezt egészítették ki to-vább egy kisméretű szentéllyel - vagyis a szentély a torony előtt van. Belül is hasonlóan érdekes és értékes: szárnyasoltárok, némi freskó és egy a XI. század elejéről származó pár cm-es, arany díszítésű kereszt egy falifülkében. Az egyik freskón egy templom szinte mérnöki pontosságú rajza van, de igen halvány színnel húzták a vonalakat, talán egy el nem készült freskó alapjának készült.

Innen Rothenburg ob der Tauber városába mentünk. Ez Németország egyik legszebb kisvárosa, középkori kinézetét megőrizték, mára ez is óriási turisztikai attrakció lett. Városfala a XIII. század elejéről való, végig lehet menni a gyilokjárón, ami nagy élmény - néha bukósisak is jól jönne az alacsonyan levő gerendáknál, köveknél. Jó rálátás van a házakra, udvarokra, jól látszik pl. hogy sok udvarban a vendéglátásra vannak berendezkedve, asztalok, padok vannak felállítva. A gyilokjáró falában rengeteg tábla van, amelyekre nevek és évszámok vannak felírva, sok közöttük a japán is. Gondolom, ők a felújításra adakozók. Az óváros formája egy kitöltött kérdőjelre (?) emlékeztet, a városfalon 33 bástya és kapu van, közte elég sok utcával, 4 régi templommal (és még a falon túl az ötödikkel). Szóval minden van, ami egy ilyen helyhez kell. A turista rengeteg, a Mona Lisa effektus itt csúcsra van járatva. Irdatlan sok sárgát látni, nem hiába van a "Romantikus út" turisztikai útvonalon (vagy 250km a Bodeni-tótól Würzburgig), az út melletti barna táblákon japánul is ki van írva! Valószínűleg helyi embert nem is lehet látni, legfeljebb a kiszolgáló személyzetben. Rengeteg étterem, cukrászda, borozó/söröző áll a turisták kedvére és a Käthi Wohlfart karácsonyi borzalmakat és játékokat forgalmazó boltjai illetve a karácsonyi múzeuma.

Ezek hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendenek, nekem egy perc alatt csömöröm lett tőle. De van itt lovas kocsizási lehetőség is. Van egy a mi csörögénkhez hasonló helyi édesség, amelyet gömb alakú valamiben sütnek ki, és utána porcukorral hintenek meg, vagy különféle mázokkal öntenek le. A gyilokjáró egyharmadán mentünk végig - a parkoló melletti Würzburgi-kaputól a legdélebbre levő sarokig. Innen már a földön járkáltunk, egy kicsit jobbra-balra letérve, a városfalhoz és egyéb jó épületekhez, templomhoz - nem volt nyitva. Ennek a letéréses útvonalnak volt egy olyan jó hozadéka is, hogy itt azért kevesebb turista között botorkáltunk, mint a főutcákon. A Főtéren nyelvi bábel és tömeg, minél hamarabb tovább mentünk. A gyönyörű és nagy gótikus Szt. Jakab-templomba meglepetésre belépő van, ami kissé bosszant, annyira nem nagy szám, így nem megyünk be, csak az orgonás karzat alól nézünk szét. Itt a változatosság kedvéért a főhajó alatt vezet át utca. A ferences (ma evangélikus) templom pedig 12 perccel az érkezésünk előtt bezárt - szintén gótikus.
Én még egy falon kívüli gótikus templomhoz is kimentem, benne múzeumi kiállítóhely van, de azért be tudtam nézni. Az egész város tetszett még az apróbb mellékzöngékkel együtt is. Fantasztikus, még ha sokan giccsesnek tartják is. Az azért a városról kiadott füzetből kiderül, hogy a háborúban Rothenburg is igen komoly károkat szenvedett, úgy a felét újjá kellett építeni - de ezt jól csinálták.

Mivel nem volt még túl késő, végre az innen 25km-re délre fekvő bázisvárosunk, Feuchtwangen óvárosát is megcsodálhattuk. Egyből a Piactérre hajtottunk, ahonnan a műemlékek könnyen bejárhatók. Az Alapítványi-templom XIII. századi, kéttornyos, háromhajós, alapvetően román, bár a belseje kora gótikus stílusban épült. A templom román előcsarnokának még az a különlegessége is van, hogy ma is látható freskó díszíti. A szentélyben szárnyasoltár, faragott stallumok, festett kőemléktáblák, talán sírkőfedlapok vannak.A hajóban - lévén evangélikus templom - karzatokat építettek, a padokon a helyekre az ott ülők nevei kis zománcos táblácskán fel vannak írva, és mindenhol ott vannak az énekeskönyvek. Ez utóbbi persze nem egyedi jelenség, de itt olyan precízen volt mindez, hogy említésre ér-demesnek tartottam.
10 méterre van a másik, a katolikus, román/kora gótikus, egytornyos, egyhajós Szt. János-templom, melyben némi freskó színesíti a képet. Itt egy modern, de ide illő kiállítás volt, papír, vagy gipszalkotások, többnyire egyfajta negatív corpusok. Lett volna egy kolostor is, de az udvarán nyári színház volt, ezért nem lehetett megnézni. A középkori utcaszerkezet itt is háborítatlan - ennek "előnyeit" megtapasztaltam, amikor először bekeveredtem véletlenül, a végén már azt sem tudtam, hogy hol lehetek. Szóval jó kis hely.

A következő napot a tágabban vett környék szépséges kis helyeinek felderítésére szántuk - már amit a napok végén nem néztünk meg még addig.
Elsőként a Nürnbergtől 70km-re délre fekvő Weissenburg in Bayern városát kerestük fel - a római emlékek alapján ez a hely is a világörökség része lett. A városfalon kívül parkoltunk, a korai érkezésnek eredményeként még ingyen helyet találtunk. Innen a hihetetlenül látványos XIV-XVI. századi Ellengeni-kapuhoz mentünk, amelynek várszerű bejárata, két kis saroktornya és középső magasabb tornya meseszerű díszletet idéz. A hátterében már a város főtemploma, a Szt. András-templom magas szentélytetője és tornya látszik - egy saroknyira van a kaputól. Így ez lett a következő néznivalónk. Ennek a XIV-XV. századi, egy nagy és két kistornyos, háromhajós, szentélykörüljárós, gótikus templomnak az is egyediséget ad, hogy a hajó és a szentély tengelye nem azonos, hanem kis szögben eltér. Ez odabenn még inkább érezhető, a fényképeken kevésbé feltűnő. Az egyik bejárat fölötti kora gótikus kapubéllet festett domborműves - egy nagyobb díszes kapu része. A szentély bordás boltozata kifejezetten szép, és az oltárok is igencsak híresek - van szárnyas- és faragott faoltár is. Mellette van a turistainformációs központ, a római múzeumban - a kiállítást nem néztük meg, de jó kis prospektusokat lehetett gyűjteni. Weissenburg a "Német limes" út része - ez a turisztikai útvonal 500km hosszú, a Római Birodalom határán megy végig, és sok kis kiállítóhely és néhány nagyobb van rajta. Itt nagyobb helység volt, egy katonai tábor és polgári város is. Közel van a Városháza, a XV. századi remek épület - a tornya egy századdal későbbi. A főutcán tovább-menve a karmelita templom gótikus - később bővített - épülete tetszett, de zárva volt. Mögötte a kerengőből a kertet állították vissza mindössze, de az is kedves helye a városnak. Az óvárostól kicsit kijjebb van a két római emlékhely, a katonai tábor, némi alapokkal, és egy rekonstrukciós kapuval. Ezen a helyen a méreteket érzékelni lehet, egészen nagy épületek is voltak, de ha belegondol az ember, hogy egy 500 fős egységnek volt a tábora ez a nem túl nagy terület, nem bánja, hogy nem abban a korban él. Innen egy saroknyira viszont egy remek hely van, az 1977-ben megtalált II. századi fürdő romjai. Elég ép romokról van szó, és a be-mutatása is jó, a fedett helyen jól meg lehet nézni mindent. Nagy élmény volt.
Ugyanez nem mondható el a város felett levő Veste Wülzburgról, amely egy XVIII. századi átépítésű erőd. Lehet, hogy az egyre sűrűbb eső miatt voltam nyűgös, de hamar kifordultam az udvarról.

A következő hely Katzwang lett, egy kis falu Nürnbergtől délre 10km-re. Itt egy 1287-ben elkészült, román/koragótikus, kicsi, egytornyos templomot néztünk meg, melyben freskómaradványok és egy ide szinte túlméretezett gótikus szentségtartó volt. Szárnyasoltára megejtő szépségű, még ha nekem a Szűz Mária ábrázolás túl katolikus is.
Innen 2 km-re keletre Kornburgba mentünk, itt egy nürnbergi család kis méretű Vízivára érdekelt, azonban most inkább fentről volt víz (az autóban várakoztunk, amíg a zuhogás alább-hagyott), mintsem az azóta feltöltődött helyen a vizesárokban. Egyébként jó épület, de sérült emberek intézménye van benne, így nem lehet bejutni. Még egy jó kis gerendavázas épület is volt a XVIII. század elejéről.

Nyugatra 6km-re található Schwabach városa. A XIV. századtól élhetett a városi jogokkal, itt is városfal védte a polgárokat. A templom mellett parkoltunk, jó helynek bizonyult. A Király-téren áll az árkádos, gerendavázas Városháza 1509-ből és az 1716-os Szép-kút. A XV. század végén épült Szt. János-templom egytornyú, háromhajós, késő gótikus templom, amelyben több aranyozott szárnyasoltár is áll, a 15m magas főoltár 1508-ra készült el Dürer mesterének műhelyében. Itt is van némi freskó, összességében ez is remek templom.

Heilsbronn innen 25 km-re nyugatra van, sajnos itt is az eső vitte a prímet - az esőkabát alatti részen a nadrágjaink is rendesen eláztak már, mire szétnéztünk. Remek templomokat ígért a könyv, melyek meg is voltak, de semelyik nem volt nyitva - nem kis bosszúságot okoztak. Kívülről remek román illetve gótikus épületek - mind az eredetileg kolostortemplom, mind a volt refektórium, és a kórházi kápolnáról már ne is beszéljünk - az utóbbit alig találtuk meg, egy udvarba kell bemenni. Itt említést érdemelnek a gerendavázas épületek, különösen a Piac-téren levő Oroszlán-fogadó.

Wolframs-Eschenbach is egy kis helység - délnyugatra 15km-re - itt született a legnagyobb német középkori költő, Wolfram von Eschenbach. Itt is a volt kolostortemplom a minket ide csalogató épület, a mostani Münster, egyközéptornyú, háromhajós gótikus templom a XIII. század elejéről. Magas tetőzetét három szintben is "szemek" díszítik, ami kedves színfoltot ad neki, és a toronysisakján színes mázas cserép borítással főleg címerelemeket láthatunk. Mindhárom faragott faoltára remek, közülük a baloldali mellékhajóban levő, körformás alkotás a legrégebbi, 1470-ből való.

A nap utolsó megállója Merkendorf, Bajorország legkisebb városa a könyv szerint. Valóban egy icike-picike, kétszer két-három utcás városka, körben városfallal, bástyákkal, vizesárokkal és kapukkal, belül egy jó kis egytornyú, egyhajós, gótikus templommal - a szentély háló-boltozata nagyon szép, érdekes, hat faragott faangyalos, modern oltár van benne. Ha már épp elállt az eső, a főutcán végigsétáltunk és a fél várost kívülről kerültük meg, onnan is megnéz-ve a falakat, sok érdekes részletet láttunk.

A következő nap fő néznivalója Nürnberg volt, amit nagyon vártam, bár egyfajta kétkedéssel is, tekintettel arra, hogy a háborúban az angolszászok igencsak megszórták bombával - Coventry-ért mintegy bosszúból. De azt már láthattuk az út korábbi részeiben, hogy a németek módszeresen újraépítették az ily módon lepusztult műemlékeket - és remek munkát végeztek. Vagyis ezzel a kétségekkel vegyes izgalommal vártam a másnapot. Sajnos egész nap esett, néha zuhogott, de ez a város még ezzel együtt is ragyogó.

A város közepére sikerült leparkolni, így szinte a parkolóház kijáratánál már bele is akadtunk az első műemlékbe. Ez pedig a Lorenz téren a Nassaui-ház és a Szt. Lorenz-templom. A Nassaui-ház az egyik középkori lakótorony a XIII. századból - ez a legrégebbi lakóház a városban. Saroképület, így két oldalát lehet megcsodálni - négy emeletes, a legfelső csupa gótikus díszítés, a sarkain kis tornyokkal, az oldalán napórával. Vele szemben pedig a város legnagyobb gótikus temploma áll a XIII-XV. századból, amely kéttornyos, háromhajós, szentélykörüljárós. A homlokzata varázslatos, több elemében is átlagon felüli: a kapubéllete, a rózsaablaka, és az a fölötti faragott háromszög. Belül is folytatódott az ámulat, különösen a szentségtartó, a boltozat és a szentély úgy, ahogy van. A szentély magasabb, mint a főhajó, ez különösen kívülről, a tetőzeten látszik.
A következő jelentős épület a Vámház volt, 1500 körül építették tárolóháznak. Óriási tető-szerkezete van, 6 emeletes. Ugyanebben az oldalban 100 méterrel odébb pedig a Szt. Klára-templomra akadtunk - azért írom így, mert ezt semelyik útikönyv sem jelezte, pedig ez is egy egyhajós gótikus templom, amelyet érdemes megnézni - és sok időbe sem telik. Jellegzetessége, hogy az utca felé a szentélye van, a szemben lévő falát pedig egyszerű ablakok törik át. Az egyik oltára előtt lyukacsos téglákból volt egy derékig érő fal összerakva - benne sok-sok színes papírdarab. Engem a jeruzsálemi siratófalra emlékeztet, ahol a résekbe cetliken a kívánságokat teszik be - ha jól tudom. Érdekes volt.
A túloldalt nem sokkal lejjebb a szintén gótikus Szt. Márta-templom áll, egy udvarba kell bemenni - de akkor épp sajnos nem volt nyitva - ez volt a mesterdalnokok iskolája a régi időkben. S innen már szintén csak vagy száz méterre volt a Király-kapu. Ez jellegzetesen nürnbergi városkapu, a négy XIV. századi körbástya egyike (később még kettőt láttunk utunk során). Itt a városfal mentén még egy kis részletet skanzenszerűen meghagytak, hogy milyen is volt a középkori Nürnberg, a girbegurba utcáival, zsúfolt életével. (Majdnem életteret írtam, de azt a hely szelleme nem engedné.) A városfal mentén közelítettük meg a Kornmarkton levő Germán Nemzeti Múzeum épületét, de csak előtte mentünk el. Itt van egy emlékmű, ami talán az emberi jogok utcája - ez utóbbi kifejezést véltem felfedezni erre a helyre az egyik prospektusban. A Szt. Jakab-templom XIV. századi gótikus templom, egytornyos, egyhajós, alapvetően modernizált, de gyönyörű szárnyas- és faragott oltárai vannak. Innen a másik körbástyára, a Splitter-kapura láttunk rá, de ellenkező irányba, a Fehér-torony felé folyatattuk utunkat. Ez ránézésre középkori kapu és torony - a magas mellett két apró kerek tornya is van a kapurésznek. A Pegnitz-folyó felé vettük az irányt, és a város közepi részén, a tárházak, víztorony, Hóhír-had és hasonlók látványa fogadott minket. A vár felé tartva még a Szt. Szébaldusz-templom következett. Ez a következő csoda a városban. Kéttornyú, háromhajós, szentélykö-rüljárós templom a XIII-XIV. századból, késő román és kora gótikus stílusú. Van itt minden, ami a szépséget hordozhatja: faragott oltárok, szentségtartó, üvegablakok. S mindezek a német művészettörténet fényes napjait mutatják. A gótikus szentély jóval magasabb, mint a főhajó, ez kívülről is sajátos képet rajzol ki. Amikor már tovább szerettünk volna menni, akkora zuháré volt, hogy képtelenség lett volna bőrig ázás nélkül még az esernyő/esőkabát ellenére is, így még egy kört mentünk. Ekkor néztem meg tüzetesebben azt a fotókiállítást, amelynek a címe nagyjából "Képekkel a megértésért" volt, és valamilyen módon Coventry városa is benne volt a dologban. A szentély pillérkötegein kb. 100x80cm-es fényképnagyításokat lehetett látni a templomról és a környékéről - az egyiket le is fényképeztem, sajnos nem lett éles, de azért a lényegét jól lehet érzékelni. A képek e hely XX. századi történelmét mutatták meg kíméletlenül - hiszen a fénykép nem szépít, hanem örökít (hogy valahai kedvesem, igaz portrékra vonatkozó, de ide is illő mondását idézzem). Az egyik képen egy ünnep volt a templom-téren, de a náci időszakban. A tér épületei fel voltak díszítve, horogkeresztes lobogók több emelet magasságban, az utcán egy vagy 60 fős fekete ruhás, karszalagos egység - talán SA- vagy SS-tiszttel. A jövő menő emberek ünneplőbe voltak felöltözve. Gyomorszorító még így több mint hatvan év távlatából és úgy, hogy mi már ezt csak könyvekből ismerjük. A többi képen az angolszász rombolás következményei látszottak, az, hogy a templom tartófalai és a tornyok falai álltak, de a boltozatok, toronysisakok megsemmisültek. Innen kellett újjáépíteni a meglévő dokumentumok, képek alapján. Sikerült!
A Dürer-ház felé kerülve közeledtünk a Császári várhoz. Először a Dürer sörözőre hittem azt, hogy a ház - ez is egy szép gerendavázas épület volt, de aztán egy sarokkal feljebb, szinte a vár aljában volt a valódi Dürer-ház - alul kő két szinten, felette három szint gerendavázas. Így tisztelegtünk elszármazott békési honfitársunk emléke előtt.
A vár nyugati részéhez keveredtünk, itt van egy nagy kapu, ami az új városrészbe vezet át, és a vár mögé eső részekre - itt gyerekprogramok lettek volna, ha nem mossa el a folyamatos eső. A vár aljában kúsztunk a főbejárat felé, nagyon jó volt így, mert ezen a részen jól látszott, ahogy a sziklából nőttek ki a falak - ez mindig nagyon tetszik, ahogy a domborzati viszonyokat használják az építők. A kis csapat már elég kókadt volt fizikailag és az eső miatt lelkileg is, de csak felhajtottam magunkat a várba. Mindenki azt mondta, hogy megérte. Nagyon erőteljes épületek, udvarok, tornyok, bástyák a X. századtól kezdve. A múzeumot itt is kihagytuk, de ahova be lehetett menni ingyen, oda bementünk, vagyis az udvarokba. Remek kilátás nyílt az óvárosra, ez mindenkit elvarázsolt, s láthattuk, hogy merre jártunk, és hogy nem kell már sokat menni az autóig - bár közben egy-két látnivaló lesz még.
A Várutcán lefelé természetesen a Fembo-házat is megnéztük, amely reneszánsz polgárház a XVI. század legvégéről - napórával, kis toronnyal, két jó homlokzattal. A Régi Városháza épülete monumentális méretű - a korához képest -, van vagy 100 m hosszú. A Főpiacon várt aztán a következő remekmű, a Miasszonyunk-templom. Előtte a kissé örök-karácsony jellegű XIV. század végi, gótikus Szép-kút. A közel 20m magas, arannyal bőven díszített, egyébként is festett gótikus kőcsipke a sok szoborral ezzel együtt megkapó látvány, hát még az összkép a mögötte levő templommal. A Miasszonyunk a XIV. század közepéről való egy kistornyos, háromhajós gótikus kőköltemény. A bejárati előcsarnokot Peter Parlernek tulajdonítják - akit Prágából ismerhetünk. A homlokzata háromszög alakú, a kiugró előcsarnoknak mind a három oldalán díszes kapu van, belül pedig az eredeti, szobrokkal gazdagon díszített, festett-aranyozott gótikus kapubéllet. Itt is szárnyasoltár áll a szentélyben, és egy modern, ám telje-sen ide illő nagy orgona a mellékhajóban. És azt még meg kell említeni, hogy ebben a templomban részletes magyar nyelvű ismertető is van rendszeresítve!
Az utolsó keresett épület a Szentlélek-kórház épülete volt, amelynek Pegnitz feletti szárnya látványos építészeti megoldás.
Ekkora városnézés után jó esett valóban beülni az autóba, különösen, hogy abban legalább nem ért minket az eső.

A nap további részét kis helyek felkeresésére szántam, Regensburg felett a Regen folyó völgyében. Az első hely Regensburgtól ÉK-re kb. 40km-re Bodenstein vára volt. Ma egy otthonnak ad helyet, de szabadon bejárható, kellemes várrom - kapuvédő bástyával, donjonnal.
A következő hely, ahol egyáltalán találtunk valamit - mert volt egy-két hely, ahol nem sikerült a könyv szerinti épületet, romot megtalálni - Reichenbach várkastélya volt, útközben szép tájakat láttunk, néhol elérhetetlen romokkal. Alig találtuk meg, gyakorlatilag egy udvarháznak néz ki, közelről azért a XVIII. századi külső mögött felsejlik a középkori épület - ehhez per-sze nagy segítséget ad a mára funkciótlan volt vizesárok. Útközben láttunk egy jó kis román stílusú, kéttornyú kolostortemplomot - még Reichenbach szélén a hegytetőn.
Walderbach kolostortemploma kívülről eléggé barokkizált volt, különösen a tornya, de belül-ről igen szép román kori - igaz a felújítás miatt csak korlátozottan lehetett élvezni a látványt.
Ahogy mentünk az úton, a szemünk elé került egy formás vár, így letértünk az útról és oda-mentünk. ez egy magánvár, Thierlstein a neve - van egy kis erődített fala, donjonja és egyéb épületei - de ezeket nem nagyon lehetett látni. Végül Cham városában álltunk meg este hat körül, itt van két régi templom, bár belülről mindkettő barokk, de ezzel együtt - legalább kí-vülről - nem rosszak. A főtere kellemes hely, gótikus, barokk házak váltakoznak - bár van nem túl szép modern üzlet és ház is.
Estére már Passauba tértünk vissza.

Másnap együtt vágtunk neki az utolsó előtti napnak.

Regensburgban indítottunk, remek helyen parkoltunk, az általunk nézni kívánt résztől úgy 150 m-re. Az első a volt minorita-templom - ma múzeum - épülete volt, kívülről. Háromhajós román részt gótikus, magasabb szentély követ - és csak egy kicsike tornya van. Innen a Dóm felé fordultunk, már történelmi épületek között haladtunk, s elénk tárult a gótikus Szt. Péter-dóm szentélye és oldala. A jelenlegi épületet 1275-1534-ig építették, a toronycsúcsokat azonban a szintén szokásos módon csak a XIX. század második felében tették rájuk. A kéttornyos főhomlokzat alsó része - a főbejárati kapubéllet - sajnos épp felújítás alatt volt, de így is lenyűgöző a látvány, már amennyire a kis távolság miatt csak erősen felfelé nézve látunk. Belülről is impozáns a háromhajós, nagy belmagasságú, karcsú épület, érett, egynemű alkotás. A volt Püspöki palota felé haladtunk tovább, amelynek udvaráról meglepetésemre a Dóm egyik kápolnájaként funkcionáló román templom tornyára is rá lehetett látni. A római épületdarabokat is magában foglaló épület után a Duna-partra jutottunk, a 16 lyukú Kőhídhoz, amelyet a XII. század első felében építettek. A Hídi-kapu már XIV. századi, széles kapunyílásos, tornyos, erőteljes épület, mellette raktárépülettel. A Városház-tér felé a régi utcákon a történelmi hangulatot szívtuk magunkba és ami tetszett, azt lefényképeztem. Ez nem csak egész épület lehetett, hanem sok esetben egy-egy kibontott régi részlet is. Természetesen nem maradhatott ki a Góliát-ház, vagy a Baumburger-torony, mint a középkori világi építészet helyi remekei - az előbbi hatalmas freskós középkori palota, az utóbbi lakótorony, egy a kb. húsz megmaradt közül. A városháza épülete több épület együttese, melyek külön-külön is nézelődésre érdeme-sek, így együtt pedig még inkább azok - lennének, ha végig lehetne belül is járni őket. Így azt a keveset élveztük ki, amit egy kapubejáró, egy kis hátsó épület és az utcafronti épületek ad-tak. Itt székel a turista információs iroda, jó prospektus van a városról, bár igencsak forgatni kell, ha ebből szeretnénk megtudni, hogy mit is szeretnénk megnézni. Az Új mázsaház felé vezetett utunk, ez egy nagy gótikus épület, reneszánsz átépítéssel. Az óváros nyugati végében álla skót, Szt. Jakab-templom a XII. század második feléből. Ez a háromhajós román stílusú templom más mint a többi, amit a skót (vagy ír) jelző is mutat. Ez nemcsak az igen díszes, üvegépülettel védett főbejáratán látszódik - igaz ott a legfeltűnőbben - hanem az egész templom arányain, hangulatán. Egyfajta viking jellege van - a két évvel ezelőtti skandináv emlékeket éreztem nagyon közel. A díszítő motívumok, az építők-díszítők anyagkezelése mind-mind ősibb, szinte pogány elemekkel tágabb képi világa van. Itt is nagy hasznát vettem a nagylátószögű előtétlencsének. Ez egy csodálatos hely.
Sétáltunk visszafelé, először az egy sarokra levő két gótikus templomot jártuk félig körbe - tovább nem lehetett - de mindkettő zárva volt. Az Újtemplomhoz keringeltünk, amely szinte mire befejezték, evangélikussá lett, az egyébként kéttornyú, késő gótikus templom - át is ala-kították barokká, csak a szentély boltozata emlékeztet az eredeti stílusára. Már autóhoz is kö-zeledve a Dóm melletti Szt. Ulrik templomba mentünk - amikor jöttünk, még nem volt nyitva - mert itt egy remek kis egyházművészeti kiállítás van, és még fizetni sem kellet, de fényképezni lehetett. A földszinten voltak azok a tárgyak, amelyek minket érdekeltek, de azért én a karzatot is végig jártam. Lent a régi faszobrok, kisebb kegytárgyak voltak, alapvetően a középkoriak, a barokk és későbbi dolgok odafenn - érdemes betérni, nem telik hosszú időbe. Innen aztán vissza Passau felé vettük az irányt, kis helyekre tértünk be.

Wörth an der Donauban egy jó kis várat néztünk meg, amely most öregek otthona alapvetően. A temploma kívülről szép, de belülről semmi különös nincsen benne. A vár is egy dombon álló, viszonylag egyszerűbb építmény, de azért kedves hely.

Windberg egytornyú, háromhajós román templomán sokat rontott, hogy barokkizálták, így a belseje abszolút nem tetszett, sőt az ablakokat is barokk formájúra vágták.

Deggendorfban több megnézésre érdemes templomot is jelzett a könyv és a főterét is ilyen-nek jelezte. Ez csak némi jóindulattal valós - legalábbis a mi ízlésünk szerint. A főtér egy hosszú tér, közepén a városházával és annak tornyával. A végében levő eredetileg háromhajós, egytornyú román templom gótikus szentélye tetszett, különösen a faragott, szintén gótikus faoltára. A későbbi alakítgatások egy kicsit kevert stílust hoztak létre, de a részletei között sok jó van. Mivel nincs szinte sehogy kitáblázva, alig találtuk meg a könyv jelezte geyersbergi kegytemplomot - ez Deggendorf része, felfelé a hegyekbe indul az út. Viszont itt egy szinte érintetlen gótikus kis templomot (1487-ből) találhat a turista - a berendezési tárgyak egy ré-szét leszámítva. A környezete is kellemes.

A nap utolsó állomása Plattling temetői temploma lett. Ez egy egytornyos, háromhajós nagyon kedves román stílusú templom a XIII. századi állapotában, gótikus szentéllyel. Nyitva volt, így egy óriási élménnyel lettünk gazdagabbak, amire nem is számítottunk. Ismét bebizonyosodott az, hogy sokszor a kis, nem is ismert helyeken a nem agyon rendbetett emlékek erőteljesebben tudják megmutatni szépségüket, mély benyomást téve a látogatóra. A kibontott román ívek kövei archaikusak, még a levegője is más ezeknek a helyeknek. Minden egyszerű, nem nagy, még a faragott szárnyasoltár is emberibb léptékű. A szinte dísztelen keresztelőmedence egy hosszú történelem tanúja. A temetőben van gótikus (valószínűleg neogót) családi sírbolt is, de a legnagyobb meglepetést a modern technika vívmánya okozza. A bejárati kapu mellett a feledékeny hozzátartozót egy mécses-automata fogadja, amely még gyufát is ad - ambivalens érzéseim vannak azért vele kapcsolatban. A kiürült mécsest be is lehet dobni a megfelelő lyukon - öko!

Még Mühlhamnál meg szerettük volna nézni a Duna nagy kanyarulatát, fényképen nagyon jól látszott. Mint kiderült, az csak légifelvétel lehetett, mert nincsen olyan hely, ahonnan rá lehetne látni a folyóra, és olyan felvételt készíteni, amelyen az egész kanyar látszik - még végfokon is csak két kattintásba fért bele.

Másnap aztán már a hazautazás napja jött el, de még több szépséggel és az ezen az úton szinte kivételes napsütéssel fűszerezve a végső roham előtt. Passautól délnyugatra kb. 100 km-re, Neuöttingben álltunk meg elsőként, itt a Piactéren levő Szt. Miklós-templomot néztük meg, amely 1410-ben elkezdett tégla gótikus nagy templom. Egytornyos, háromhajós, egy kevés freskó és egy óra színesíti belülről. Az egyik városfalkapun keresztül a szintén gótikus, kicsi Szt. Anna-templomhoz is lementünk, de a pap épp a fenti templomba indult misézni.

Pár km-re Altötting van, ahol a Szt. Miklós temetői templom mellett álltunk meg - egytor-nyos, egyhajós, gótikus. Innen közel van a Kápolna-tér, amely a kegyhely központja.Itt található az Isteni kegyelem kápolna (Gnadenkapelle), amelynek szentélye VII-VIII. századi, amelyhez 1498-ban hajót építettek egy kis toronnyal, majd két évtized múlva köré árkádos folyosót. Így alakult ki a mai formája. Az árkádok alatt hálaadó képek, köszönetek vannak, ezek beborítanak minden négyzetcentimétert. Magába a templomba vasárnap lévén nem jutottunk be, a miséken akkora volt a tömeg - eleve egy kicsi kápolnáról van szó - hogy még be-nézni sem volt esély. A hely szelleme más, mint amit a puritán református hitünk magáénak vall, így az igencsak eltérő vallási megjelenési formákat kellő tapintattal vettük tudomásul. A tömeg a tér egyik oldalán levő Szt. Fülöp és Jakab-templom esetében is igaz, ide akkor tudtunk rövid időre bejutni, amikor két mise között volt pár perc szünet. Kéttornyú, háromhajós elég bonyolult alaprajzú, gótikus templom és kolostor-épületegyüttes része. Oltára nagy barokk, messziről is elég volt látni. Beépítve több régi sírkőfedlap is díszíti a falakat. Az épület-együttes túlsó oldalán is be lehet jutni a templomba a kolostor kerengőjén keresztül, de mi csak a kerengőt jártuk körbe és az egyik kétszintes sírkápolnát és a kerengői sírkőfedlapokat nézegettük végig.

Innen egy kicsit délkeletre, a német-osztrák határra mentünk, Burghausen városába. Mivel észak felől érkeztünk, először a várhoz jutottunk. Itt még a modern házak között főutcán a várbejárat előtt érdemes leparkolni, vagy parkolóházba menni, mert közvetlenül a várnál olyan kicsi a parkoló, hogy a nagy tömegű turista töredéke sem tud leparkolni. Közel tudtunk megállni - de hát vasárnap dél körül volt, ami azért nyugodtabb időszak a parkolás terén. Európa leghosszabb várának hirdetik, több mint 1000 méter a hossza az összesen 5 várudvarnak - a hatodik elpusztult az évszázadok során. A legkésőbbi felől lehet megközelíteni, egyre bentebb és régebbi korokba sétálgatunk, és belépőjegy csak a legutolsó, gótikus várban levő múzeumba kell. Nemcsak a bástyák, falak érdekesek, hanem elég sok lakó és gazdasági épület maradt meg, ezek egy része ma is lakás, kiteregetve a száradó ruha, stb. Mivel egy szirtgerincen épült a XII. századtól néhány évszázadon keresztül, tulajdonképpen nem kell sokat letérni az útról, no meg pl. a kápolna nincs is nyitva - amit sajnáltam. Ahol a szirt megszakad, ott híddal, vagy egyéb stabil módon oldották meg az összekötést - ezek mindig jó fényképezési lehetőséget is jelentettek. Természetesen a legrégebbi udvar, a gótikus várépülettel volt a legnagyobb élmény, mindent körbejártunk, amit csak lehetett. A falakról pompás kilátás nyílt, az óvárosra egészen csodásan rá lehetett látni, a gótikus Szt. Jakab-templomra különösen, de a túlsó oldalon egy másik városi erődítésre is. Az egyik teremben ingyenes képzőművészeti kiállítás volt, így a belsejéről is képet alkothattunk.
A vár után leereszkedtünk a Salzach folyó partjára települt óvárosba. A Város-téren van szinte miden jelentősebb műemléke a városnak, a gótikus eredetű, de jobbára barokk külsejű lakóházak, és a tér végében a gótikus Szt. Jakab-templom. A könyv szerint a XIX. században a beomlott boltozatát nem az eredetinek megfelelően állították helyre, de most egy teljesen átlagos gótikus boltozat fogadja a látogatót. Valószínű, hogy oltára neogót - több részletből is erre következtettem.
A városkában még lehetett volna keresgélni egy-két helyet, de inkább hazaindultunk.

Ezzel véget is ért ez a hosszú, két részes, csodálatos németországi út.

Denke Gergely

Az írás első részét innen hívhatod be >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.