Gyimesi László: Néhány nap Távol-Németországban – 2011


Gyimesi László: Néhány nap Távol-Németországban – 2011



Tartalmas beszámoló egy általunk ritkán látogatott vidékről – érdekes fotókkal illusztrálva


Hameln, Bückeburg, Kreuzau, Monschau, Hirschley, Aachen, Inden


Májusban Németországnak olyan tájain töltöttünk néhány napot, ahová a nagyobb távolságok miatt ritkábban jut el a magyar autós turista.


 


Ausztria Németország Svájc – Útikalauz célpontok nagyobb térképen való megjelenítése


Első állomásunk az alsó-szászországi (Niedersachsen) Hameln volt. Maga a kisváros az ország északi harmadában van, München környéki első szállásunktól mintegy 600 kilométerre. A legközelebbi nagyváros Hannover (ami egyben a tartomány székhelye is), tőle kb. 35 kilométerre északkeletre.
Mint sok német városnak, Hamelnnek is van egy saját „különbejáratú” nevezetessége, ez esetben a patkányfogó legendája.  A város melletti kis szigetre vezető híd tetején hatalmas aranyszínű patkány csillogott a napfényben, de a Weser-reneszánsz egyik legszebb épületének, az un. Hochzeitshaus-nak (Házasságkötő terem) a harangjátékát is az említett történet motívumai kísérték. Az óváros sétáló utcájának egy díszes házát Patkányfogóháznak (Rattenfängerhaus) nevezték el, mert az 1603-as építése során itt találták utalást egy 150 évvel korábbi rémtörténetre.
Röviden arról van szó, hogy a 13. században Hamelnben nagymértékben elterjedtek a patkányok és az egerek. A város vezetői tehetetlenek voltak, mígnem jelentkezett egy idegen, aki megfelelő fizetség ellenében vállalta, hogy megtisztítja a várost a rágcsálóktól. Meg is egyeztek, és az illető elkezdett furulyázni. Ennek hatására az állatok kijöttek a házakból, egyenesen a város folyójába a Weserbe. Persze a város vezetői már akkor sem akarták kifizetni a kialkudott összeget, és a furulyás emberünk bosszút forralt. Nem sokkal később ismét megjelent, elkezdett furulyázni, és elindult kifelé a városból. A házakból meg kijött az összes gyerek és követte őt az erdőbe. Csak ketten kerültek elő, az egyik süketnémán, a másik vakon, így senki sem tudta meg, mi is történt valójában a gyerekekkel.


 










Aranypatkány a híd tetején Hochzeitshaus


 



A Patkányfogóház


A turisták szórakoztatására a hamelni patkányfogó történetét jó idő esetén vasárnaponként előadják. Az idén az első előadás május 15-én volt, egy héttel az után, hogy ott voltunk. Emiatt sajnos nem tudtuk megnézni.
A város tele van az un. Weser-reneszánsz emlékeivel. Ez az építészeti stílus a 16-17. században alakult ki Észak-Németországban, különösen a Weser folyó mentén. Jellemzői többek között a díszes, sok faragvánnyal ellátott homlokzatok és az egyedi kialakítású ablakok. Hamelnben, elsősorban a város közepén levő sétáló utcában sok szép, ebben a stílusban épült és ma is használt házat láttunk.


 



 



 



A Weser-reneszánsz jellegzetes épületei


A helyiek elmondása szerint a Dél-Németországban igen elterjedt sörkertek (ezt személyes tapasztalatból is megerősíthetem) intézménye kezdi meghódítani az északi tartományokat is. Nagy népszerűségnek örvendenek (ki gondolta volna?!), hiszen nincs sok kellemesebb dolog egy (vagy több) korsó sör és a hozzávaló friss perec(ek) mellett nyáriasan meleg időben egy kerthelységben beszélgetni a világ dolgairól.


 



Weser-part a „sörszigettel”


Hamelntől alig 25 kilométerre, Bückeburgban van a környék egyik legszebb kastélya. A hatalmas parkban levő, barokk stílusú épület érdekessége, hogy tulajdonosa ma is az egyik épületszárnyban lakik. A kastély a 18. századtól kezdve lovascentrum volt, sőt most is működik benne egy lovasiskola. A kastélyhoz tartozik az 1911 és 1915 között 1 millió aranymárkáért épült félgömb-kupolájú Bückeburg Mauzóleum. A helyszínen beszerezhető prospektus szerint ez a legnagyobb ilyen jellegű építmény Európában. Azt gondoltuk, hogy szép síremlékeket, szobrokat látunk. Ehelyett a sötétben nehezen kivehető mozaikokat találtunk, semmi mást. Gyakorlatilag egy teljesen üres kupolás épület volt.


 




Bückeburg


 




A Bückeburg mauzóleum


A hazai szokásokhoz hasonlóan itt is volt kirakodóvásár, ahol saját kézműves-termékeiket kínálták az árusok. A vásárhoz a zenei aláfestést fiatalok adták, akik többszáz évvel ezelőtt divatban volt ruhákban és hangszerekkel adtak elő néhány régi (vagy annak tűnő) zeneszámot.


 



Zenészek


A Hamelnben eltöltött csaknem három nap után indultunk tovább Németország legnyugatibb nagyvárosa, Aachen és környéke felé. A nagyjából 320 kilométeres út nagy részét autópályán tettük meg, és csak az utolsó 20-25 kilométeren vettünk igénybe alacsonyabb rendű utakat. Szállásunkat még itthonról, az interneten kötöttük le az Aachentől kb. 30 kilométerre levő Kreuzau nevű faluban, mely az Eifel-hegység kezdetének is tekinthető.  (Megjegyzem, a hegység nevét egy „f”-fel kell írni és már ezért sincs semmi köze Párizshoz, a város jelképéhez és névadó-tervezőjéhez, Gustave Eiffelhez. A név eredetét sajnos nem sikerült kiderítenem, még a megkérdezett helybeliek sem tudták.)
Meglepődve vettük tudomásul, hogy a megadott, és email-ben leegyeztetett címen senki sem volt, és a szomszédok sem tudtak semmit a háziak hollétéről. Benézve az ablakokon üres szobákat láttunk az éppen folyamatban levő festés nyomaival és szerszámaival, úgy döntöttünk, hogy inkább keresünk egy másik szálláshelyet. Már vagy 20 perce jártuk a falu Obermaubach nevű részének utcáit, mikor megláttunk egy „Ferienwohnung frei” (a lényeget tükröző fordításban: lakás kiadó) táblát, ahol meg is álltunk. Itt megismerkedtünk egy szimpatikus középkorú házaspárral, akiktől aztán 4 éjszakára bérbe vettük a meghirdetett lakást. A lakáshoz tartozott egy teljesen felszerelt konyha is, valamint egy fürdőszoba, ahol a zuhanyrózsa a kifolyó víz hőmérsékletétől függően kék vagy piros színnel világított, a fény erősségét pedig a kifolyó víz sebessége határozta meg. Összességében még anyagilag is jól jártunk, mert 50 Euroval kevesebbet kellett fizetnünk érte, mint az eredetileg lekötött szállásunkon.


Monschau a német-belga határon fekvő kis település. Szép fekvésén kívül egyedülálló nevezetessége egy 1882 óta működő mustármalom. Már 4-5 generáció óta készítenek itt saját receptjeik alapján húszféle mustárt. A malom egyben múzeum is, melyet csak március eleje és október vége között lehet látogatni, akkor is egy helyi vezetővel. A vezetések szerdánként és péntekenként 11 és 14 órakor kezdődnek és kb. 40 percig tartanak. Maga az előadás a malom történetéről szólt és elméletben majd gyakorlatban is bemutatták az ilyenfajta mustárgyártás menetét. 
 A „múzeumlátogatás” gyakorlatilag egyetlen helyiségre szorítkozik, ahol a két prést elhelyezték. A mustármagokból nagy, malomkőhöz hasonlító kövek sajtolják ki annak tartalmát. A mustármalom melletti ajándékboltban a sokféle mustáron kívül különböző fűszereket és italokat (többek között tokaji bort) is árusítanak.


 




Az ajándékbolt részlete


Monschau és környéke már az itteni természetvédelmi terület az Eifel Nemzeti Park (Nationalpark Eifel) részének tekinthető. Az Eifel-hegység egy része alatt egy ma is működő vulkán helyezkedik el, mely egyes szakértők szerint bármikor kitörhet. Ezt a hegyet nem lehet összehasonlítani az Alpokkal vagy a Kárpátokkal, mivel igazi magas csúcsot itt nem találunk. A Németországra oly jellemző, jó állapotban lévő várak itt is megtalálhatók. Egyik képviselőjük a Heimbachban levő Burg Hengebach, mely nevét első tulajdonosáról kapta. Ez a vár a házakkal kissé zsúfoltan ellátott festői település szélén emelkedik. A vár több, mint 800 éves történelme során sokszor cserélt gazdát, tűz pusztította el, háborúk rongálták meg, többször átépítették, jelenleg pedig a település tulajdonában van. Modern liftet és éttermet kapott, és ma oktatási intézményként használják. Emiatt nem is lehetett végigjárni, mint a régi várak és kastélyok többségét, ahol az egykori lakók és a környező vidék emlékeit állítják ki.










Burg Hengebach Kilátás a várból  Heimbachra


A környék, a Rur-folyó vidéke természeti szépségeiről is nevezetes. A neten található leírások alapján különösen szépnek ígérkeztek a folyó kiszélesedett kanyarulatai, melyeket összefoglaló néven Rursee-nek (Rur-tó) neveznek.  Úgy gondoltuk, hogy az autózás és a városlátogatások mellett nem árt egy igazi, erdei kirándulást is beiktatni. Ezért elhatároztuk, hogy a Kermeter nevű pihenőtől (É 50,6154 fok ; K 6,4392 fok) kiindulva gyalogosan vágunk neki.
Azon a május eleji hétköznapon, amikor ott jártunk, alig lézengtek néhányan, de a parkoló kiépítésén látszik, hogy hétvégeken és a fő szabadságolási időszakban sok látogatóra számítanak. Úticélunkhoz, a Hirschley nevű kilátóponthoz két út is vezetett. Erdei tanösvénynek is nevezik ezeket az utakat, mert útközben sok mindent közöltek a kihelyezett táblák az erdőről a német mellett (a határok közelsége miatt) franciául és hollandul is.  A mellettük levő fémtáblákon az aktuális térképen kívül a segélyhívó telefonszáma és az adott hely azonosító száma is olvasható. Alattuk Braille-írás volt ugyanezen tartalommal.  Maga az út akár egy 1-2 kilométeres sétának is felfogható, ennek ellenére az út mentén pihenő helyeket építettek ki paddal és helyenként nyugággyal is, melyek természetesen fából készültek.  Minden pihenőnél egy-egy híres ember erdővel és fával kapcsolatos mondása olvasható, kiegészítve a Braille-megfelelőjével.


 










Kermeter Útjelző oszlop az erdőben


 



Minden információ egy helyen


 



… hogy le ne guruljon a babakocsi


 



Kilátás Hirschleynél a Rursee-re


 Miután a Hirschleynél kibámészkodtuk magunkat és végignéztük a kirakott tablókat a környék állatairól és növényeiről, visszaindultunk, de a másik úton. Őszintén szólva sok különbséget nem vettem észre a kettő között.
A környék legnagyobb és legismertebb városa Aachen egyben Németország legnyugatibb városa is. Földrajzilag a német-holland-belga hármas határ közvetlen közelében helyezkedik el. A határok közelségére jellemző, hogy a vele gyakorlatilag egybeépült Vaals egyik fele Németországhoz, a másik Hollandiához tartozik. Történelme a római korba nyúlik vissza, azonban igazi hírnevét annak köszönheti, hogy a középkor egyik első európai uralkodójának, Nagy Károlynak volt a székhelye.
A város közepén áll az a gótikus székesegyház, ami Aachen elsőszámú nevezetessége.


 



 



 










   


Képek az aacheni dómról


A IX. századtól kezdődően 700 éven keresztül itt koronázták a német királyokat és császárokat. Híres búcsújáró hely, a hétévente (legközelebb 2014-ben) sorrakerülő aacheni zarándoklatok jelentőségét együtt említik a hasonló római és jeruzsálemi eseményekkel. Sajnos a belsejében a fényviszonyok miatt nem tudtam fotózni, ezért kénytelen voltam a kapott prospektusokban szereplő képeket beszkennelni és ezeket mellékelni az íráshoz.
A templom kupolával lezárt központi helye nyolcszögletű, emiatt Oktogonnak is nevezik. Az Oktogon a dóm legrégebbi része, a ma látható épületrészek az idők folyamán épültek mellé, különböző – az adott korra jellemző – építészeti stílusokban. Emiatt építészetileg nem egységes a templom, ami már akkor feltűnt, amikor először megláttuk. Az Oktogon körüli kápolnák többnyire nem voltak látogathatók, de az un. magyar kápolnába szerencsére bemehettünk. Valami oknál fogva egy „Sakramentskapelle” (Szentség-kápolna) tábla jelölte a helyét a várt „Ungarische Kapelle” helyett. A kápolnát eredetileg I. (Nagy) Lajos király alapította 1367-ben, a jelenlegit barokk stílusban II. József idején, 1767-ben szentelték fel. Belső terének négy szobra közül kettő két királyunkat Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolja.


 










Az Oktogon Az aacheni magyar kápolna oltára


A főoltár térségét, az un. kórust hatalmas hosszú üvegablakok veszik körül annyira nagy felületen, hogy szinte nem is marad hely  az épületet tartó falrészeknek. Itt látható II. Henrik császár arany szószéke és a III. Ottó császár emlékét megörökítő márványtábla. 
A templom előterében, egy vitrinben kiállítottak 2 darab tölgyfacölöpöt, amiket  annakidején az Oktogon több, mint 1200 éves alapjaiból emeltek ki.


 



Az Oktogon alapjában volt


A dóm másik különlegessége Nagy Károly márványtrónja, melyet a német uralkodók csaknem 600 éven keresztül „használtak”.


A székesegyház falánál Szent István királyunk szobrát helyezték el, Varga Imre 1993-ban készült eléggé egyéni stílusú alkotását.


A dóm közelében két szokatlan köztéri szobrot, illetve szoborcsoportot helyeztek el egy-egy díszkúton. Az egyiken az ábrázolt emberek és állatok izületei mozgathatóak, míg nem messze ettől egy kissé nagyobb kutat különféle groteszk figurák vesznek körül.


 


 










Szent István szobra a dóm oldalánál Mozgatható végtagok


 



Egy jellegzetes figura a szökőkút körül


Aachen másik híres épülete a gótikus stílusban épült városháza a dóm közvetlen közelében. Legrégebbi része a lakótorony, amely még Nagy Károly idejéből maradt meg. Az épület történelmi jelentőségű helyisége az un. Koronázóterem, ahol a középkor számos uralkodója tartotta lakodalmát. A Városháza ma (többek között) a Károly-díj átadásának színhelye. Ezt a nagy megbecsülést jelentő díjat 1949-ben alapították, és azoknak adományozzák, akik a legtöbbet tették az egységes Európáért. Az idők során olyan ismert személyiségek kapták meg, mint Adenauer az NSzK egykori és Merkel a jelenlegi kancellárja, vagy Clinton amerikai elnök.
A Városháza előtti díszkúton Nagy Károly szobra látható. Véleményem szerint jobban illett volna hozzá egy lovon ülni, mint egy kút közepén állni.


 



Az aacheni városháza


 










Az aacheni városháza egykori lakótornya Nagy Károly szobra az aacheni városháza előtti díszkúton


Az Aachenből kivezető A4-es autópályán megtett kb. 20 kilométer után Inden község magasságában balra nézve, egy dombtetőn szokatlanul modern kivitelű kilátót pillantottunk meg. Persze nem volt ez véletlen, mert pont ide igyekeztünk, miután a szállásadónk már korábban felhívta erre a figyelmünket. Itt jegyzem meg, hogy Németországban és Ausztriában is van egy jó szokásuk a házigazdáknak: egy dossziéban összegyűjtik környékük látnivalóit, többnyire azokat, amik nem szerepelnek a hivatalos prospektusokban és az utazási irodák kínálatában. A háziak dossziéjából szereztünk tudomást erről a különleges, robotember-formájú, érdekes szerkezeti felépítésű kilátóról, az Indemannról. Koordinátái: É 50,85 fok; K 6,37 fok. Magassága 6 méter, 5,5 millió Euros költséggel épült, és 2009 szeptemberében adták át. Éjszakai megvilágítására 40 ezernél is több, különféle színű ledet használnak. Egy sokféle játékkal felszerelt játszóteret is építettek mellé, ami 2010 októberére készült el. A kilátóba ingyenes a belépés.


 










Az Indemann Ezek világítják meg az Indemannt


A közölt koordinátákat a saját GPS-emről olvastam le a helyszínen, mert a hozzáférhető kiadványokban ez az adat nem szerepelt. Ennek ellenére gond nélkül felkapaszkodtunk (persze autóval) a dombra, mert nagyon jól kitáblázták az odavezető utat már az autópályától. Valószínűleg a borongós, kissé hűvös május eleji idő miatt egy-két kisgyerekes anyukán és egy kerékpáros diáktársaságon kívül senkivel nem találkoztunk. Annak ellenére, hogy liftet is beépítettek a kilátóba, az nem működött (nem volt kezelő), így kénytelenek voltunk gyalog nekivágni a nagyjából 200 lépcsőfoknak. A lépcsőfordulókban információs táblákat helyeztek el az Indemannról és környéke nevezetességeiről, valamint nevezetesebb helyek távolságáról. Az első igazán érdekes szint az volt, amikor a vízszintesen kinyújtott karhoz értünk. Érthető biztonsági okokból 10 főre korlátozták a karban egyidejűleg tartózkodó személyek számát. Ezt ötletesen egy beléptető kapuval oldották meg, amely számolja a ki- és belépő személyeket.  Szédülőseknek nem ajánlatos kimenni a kar végébe (sőt talán a karba sem), mert lefelé a rácson keresztül csak az 5-6 emelet mélységet látni.
A legfelső szinten egy szép panorámára készülve körülnéztem, és csak arra gondoltam, miért pont ide építették ezt a kilátót. Egy viszonylag sík vidék kellős közepén levő kis dombra, ahol az egyhangúságot két dolog szakítja meg: az egyik irányban egy tavacska, a  másikban pedig több, füstöt ontó gyárkémény. Mindezektől eltekintve nekem, aki alapvetően műszaki beállítottságú vagyok, nagy élmény volt maga a kilátó, mint műszaki alkotás.


 



Az Indemann anatómiája



 



Kilátás az Indemann tetejéről


A témával kapcsolatos kérdéseket kérem a szerkesztőnek címezni, aki majd továbbítja részemre azokat.


Gyimesi László


Gyimesi László írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Gyimesi László: Néhány nap Távol-Németországban – 2011" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár