Gyimesi László: Párizsi kalauz néhány napos kiránduláshoz



Gyimesi László: Párizs, mise és sok egyéb – 2009



Tömör kalauz a közlekedésről és a látnivalókról egy néhány napos kirándulás alapján – jó képekkel


“Párizs megér egy misét”- mondta állítólag IV. Henrik király 1593-ban, amikor felvette a katolikus hitet, mivel tudta, hogy protestánsként nem lehet stabil a hatalma annak a Franciaországnak a királyaként, melynek lakossága nagyrészt katolikusokból áll. Én annyit tennék hozzá ehhez a nevezetes mondáshoz, hogy egy misénél azért lényegesen többet ér Párizs.


Korábbi utazási szokásainktól eltérően, most egy utazási iroda által meghirdetett program keretében töltöttünk el 5 napot (3 teljes napot) ebben a szép városban. Az út sikeréhez Párizs sok nevezetességén kívül nagymértékben járult hozzá az idegenvezető hölgy Müller Márta kiváló tárgy- és helyismerete is.


Az úti felkészülés része volt egy francia-magyar társalgási könyv beszerzése. Mivel franciául csak néhány udvariassági kifejezést és 100-ig a számokat ismer(t)em, megpróbáltam erre a könyvre támaszkodni. Sajnos bebizonyosodott (amit már korábban is tudtam), hogy ezek a könyvek egy minimális nyelvismeret nélkül semmit nem érnek. Ha a benne leírt kérdésekre nem a könyvben szereplő választ kapjuk (márpedig erre nagy az esély), megáll a tudomány. És akkor még nem is említettem a francia nyelv azon tulajdonságát, hogy a leírt szöveg és a kiejtés gyakran jelentősen eltér egymástól. A fentieken kívül a könyv anyaga többségében olyan kifejezéseket és mondatokat tartalmazott, amelyeket egy néhány napos kirándulás során biztosan nem használunk. A “jó reggelt!”, “jó estét!” jellegű kifejezések viszont nem szerepeltek benne.


Az előzők miatt e helyett a könyv helyett inkább egy útiszótárt vittem magammal, valamint egy várostérképet, melyeket egy Párizs c. útikönyv és a benne megtalálható, viszonylag jól használható szó- és kifejezés-gyűjtemény egészített ki. Az útikönyvet eredetileg egy német kiadó jelentette meg 2004-ben, és magyar vonatkozású részekkel kibővítve jelent meg itthon. Magammal vittem a PDA-mat is a navigációs programmal, hogy az egyéni gyalogos városnézések során könnyen megtaláljam a kívánt helyet. Hazafelé, a repülőn jutott eszembe egy másik felhasználási módja, melynek eredménye a képen látható. (Nézd a magasságot és a sebességet!)


A rózsaszínű fapados légitársaság gépe 2 órás, kellemes út után landolt a Párizstól 85 km-re északra levő kisváros, Beauvais (ejtsd: bové) Tillé nevű repülőterén. (Beauvais azzal írta be magát a repülés történetének sötét lapjaira, hogy 1930. október 4-én este a közelében ért katasztrófa egy angol gyártmányú léghajót, melynek következtében az angolok fel is hagytak a léghajófejlesztéssel.) Maga a kis reptér korábban katonai célokat szolgált, jelenleg azonban többféle fapados légitársaság gépeit fogadja. Valószínűleg azért, mert a schengeni határokon belül közlekedtünk, sem útiokmány-ellenőrzés, sem vámvizsgálat nem volt, így pár perc múlva már a különbuszban ültünk, mely majd elvisz minket Párizsba. Ugyaninnen indultak azok a buszok is, amelyek fejenként 13 euróért végzik a párizsi transzfert a Porte de Maillot metróállomásig.


Az idegenvezető ismertette a programot, Párizs történetéről beszélt, sok érdekességgel fűszerezve, miközben az egyre növekvő forgalomban beértünk a városba. A transzfer szinte észrevétlenül olvadt össze az első napi programmal, egy buszos városnézéssel. Ennek során végigjártuk azokat a helyeket, melyek nagy részével az elkövetkezendő 3 napban majd részletesebben is megismerkedünk, immár gyalogosan. Mintegy kétórás program után szálltunk ki szállodánknál, a 17. kerületben levő Hotel Ambassadeurnál.



Nagyobb térképre váltás


Párizs tömegközlekedése gyakorlatilag a metróra épül, melynek 14 vonala és számtalan állomása behálózza a várost. Egyes vonalakon gumikerekes szerelvények közlekednek, illetve a 14. vonal vezető nélküli. A városi közlekedést 6 koncentrikus zónára osztották fel. A normál vonaljegy 1,6 euró volt, ami egy utazásra érvényes, mindegy, hogy metrón, illetve buszon, villamoson vagy az un. RER-en (a budapesti HÉV-nek, elővárosi vasútnak felel meg) utazunk. A metrón (ellentétben a budapesti metrónál megszokottal) egyetlen vonaljeggyel annyiszor szállhatunk át, ahányszor akarunk, addig, míg ki nem jövünk a hálózatból. A jegyek egyik oldalán mágnescsík fut végig.



Így néz ki a metró gumikereke


Érvényesítésük a metróban úgy történik, hogy az olvasó egyik végén a jegyet becsúsztatjuk a másik végén meg kivesszük. A beléptető-kereszt ez után enged csak szabad utat. Arra figyelni kell, hogy csak akkor csúsztassuk be a készülékbe a jegyet, amikor az előttünk haladó már elhagyta a keresztet, ellenkező esetben előfordulhat, hogy jegyünkkel nem kapunk szabad utat, akkor sem, ha jegyünk egyébként érvényes lenne. Nyilván ilyenkor nincs idő kivárni azt a 15 percet, aminek letelte után a jegy ismét használható lesz, helyette inkább átbújtam a kereszt alatt. Sokan tettek így, de nekem legalább volt jegyem…




A vonaljegyen kívül napijegyek is kaphatók, a minket érdeklő két belső (az 1-es és 2-es) zónára 5,8 euróért. Ezekkel az adott napon akárhányszor szállhatunk le és fel a különböző járműveken, de ugyanannál a belépési helynél csak a már említett negyedóra eltelte után használható ismét. A nevezetesebb objektumok a két belső, zónában láthatók, ezért az idegenvezető tanácsára a napijegyeket csak ide vettük. Van néhány nevezetesség (La Defense, St-Denis), amely a két belső zónán kívül esik, de az 1. és 2. zónás napijegyek érvényesek voltak. A hálózat viszonylagos bonyolultsága ellenére annyira logikus és áttekinthető a metró utastájékoztató rendszere, hogy nagyon ügyetlennek kell lenni ahhoz, hogy valaki eltévedjen. Minden állomáson látható a teljes metróhálózat és az adott állomás térképe. Ez utóbbiból lehet pl. megtudni, hogy melyik kijáraton hová vezet.



A városban rengeteg kávézó van, ahol a vendégek még télen is kiülnek az utcai teraszra, hogy ott fogyasszák el italukat. Jellegzetesen párizsi módon, úgy hogy nem egymás felé néznek, hanem az asztal mindkét székét az utca felé fordítják. Az olcsóbb éttermekben 20-25 euróért kaphatunk egy jó főétkezést.
Több élelmiszerbolt-lánc üzleteiben lehet viszonylag olcsón vásárolni. A szállodánkhoz a Monoprix volt a legközelebb, de léteznek még (többek között) Carrefour, Franprix, Leader Price, stb. üzletek is. A hazai szokásoktól eltérően ezek az üzletek általában délelőtt 9-10 körül nyitnak, és este 10 után már nemigen engednek be. Vasárnap és ünnepnapokon zárva tartanak. Ahogy a rövid ott-tartózkodásunk során megtapasztaltuk, sokkal nyugodtabbak az emberek, mint itthon. A hófehér és a koromfekete között mindenféle bőrszín-árnyalatot képviselő emberek élnek a városban, és ezt a változatosságot magyar szemmel irigylésre méltó módon mindenki természetesnek veszi. Azonban az igazsághoz tartozik, hogy az egyes nevezetességeknél biztonsági őrként fehér bőrű embereket nem láttunk, és a szállodai felszolgálók is indiaiak vagy annál sötétebb bőrűek voltak.


Párizs folyója, az 544 kilométer hosszú Szajna nagyjából délkelet-északnyugati irányban folyik keresztül az országon és Le Havre-nál ömlik a La Manche csatornába. Párizsi szakaszán végighajókázva sok szép épületet láthattunk. Szokatlan volt számunkra, hogy a rakpartok betonkorlátját sok helyen ellepték az un. bouquiniste-k, amik tulajdonképpen kis könyvesboltok a korláthoz rögzítetve. A múltban eredetileg illegális nyomdai termékeket árusítottak ezeken a helyeken. Mai választékuk nagy részét régi (vagy annak látszó) könyvek és képeslapok alkotják.



Bouquiniste, rakparti könyvárusok


Párizsba a legegyszerűbb, és a fapados légitársaságok korában gyakran a legolcsóbb is (mint ahogy mi is tettük) repülővel utazni. Ha valaki a költségeket, fáradságot és időt nem kímélve, vagy akármilyen más ok miatt mégis máshogy, pl. autóval utazik, a városon belüli közlekedéséhez annak is célszerű a tömegközlekedést igénybe venni. Nem elsősorban a forgalom, hanem a parkolási problémák és a dugók miatt. Pl. a Diadalív körüli soksávos, kör alakú út (ez nem a KRESZ fogalmai szerinti körforgalom!), ahonnan 12 sugárút irányába lehet lekanyarodni, és ahol a sávok nincsenek felfestve, nem egyedi jelenség Párizsban. Egyébként nem véletlenül hívták ezt a teret eredetileg “Étoile”-nek, ami franciául csillagot jelent. Mai neve Place Charles de Gaulle.


Párizsban rengeteg kocsinak hiányos vagy sérült a lökhárítója. Ezt a parkolóhelyek szűkösségével magyarázzák, mivel emiatt a kocsik kénytelenek közel parkolni egymáshoz. Ha egy közrefogott autó indulni akar, az előtte és mögötte levő autót, melynek váltója lehetőleg nincs sebességben vagy nincs behúzva a kézifék, egy kicsit eltolja, melynek következtében a lökhárítója (meg a másik kocsié is) megrepedhet vagy eltörhet. A “helycsinálásnak” ez a módja egy teljesen elfogadott módszer a városban, a sérülésekbe meg mindenki beletörődik.


Párizst a múzeumok városának is mondják, és nem alaptalanul. A városban mindenki megtalálhatja magának a “saját” múzeumát a képzőművészettől az embertanon keresztül a hadtörténetig és az erotikáig vagy akár egy csatorna-múzeumot is. Néhányszor 10 euróért kaphatók múzeumbérletek (az áruk attól függ, hány napos bérletről van szó), melyekkel gyakorlatilag minden történelmi és művészeti nevezetesség megtekinthető. Egyetlen helyre kellett külön jegyet vennünk, és ez az Eiffel-torony volt. Úgy is lehet mondani, hogy Párizsban a bőség zavara fogja el az embert, az utazás szűkre szabott időtartama miatt szelektálni kényszerül, hogy hová menjen el és mit hagyjon ki. Vannak persze olyan néznivalók, amelyeket nem szabadna kihagyni. Ilyen az Eiffel-torony és a Louvre, no meg a Versailles-i kastély. Ez utóbbi helyett mi St-Denist néztük meg.


Párizsnak magyar vonatkozású emlékhelyei közül csak a Radnótihoz kapcsolódót tudtuk felkeresni, Ady és a többiek majd egy másik alkalommal kerülnek sorra. Páris c. versében ezt írja: “A Boulevard St. Michel s a Rue Cujas sarkán egy kissé lejt a járda…” Tanúsíthatom, hogy 2009-ben, 70 évvel később ugyanott még mindig lejt a járda. Radnóti emlékét egy emléktábla őrzi az említett utcasaroktól kb. 100 méterre a Rue Cujas-ban, annak a szállodának a falán, ahol lakott.


Párizs északi elővárosa Saint-Denis, ahová metróval is elutazhatunk. Nevét a város védőszentjéről kapta, aki egyben az első püspöke is volt. A 13. sz. metróvonal utolsó előtti állomásán (Basilique de St-Denis) szálltunk ki a saint-denis-i bazilika meglátogatásához. Erről az épületről először akkor szereztem tudomást, amikor elolvastam a XIV. századi Franciaországról szóló, “Az elátkozott királyok” c. regényciklust (szerzője Maurice Druon, magyarul is többször kiadták).
A bazilika története a Merovingok korába, a VII. századba nyúlik vissza, amikor I. Dagobert frank király benedekrendi kolostort alapított. Mai formáját csak jóval később, a XII. század közepén kapta meg Suger apát tervei alapján. Művészettörténeti jelentőségét az adja, hogy ez a világ első gótikus épülete. A francia történelemben azzal játszik jelentős szerepet, hogy a VI. századtól 1789-ig, a forradalomig ide temetkeztek a francia királyi családok. A templom belseje azonban jelentősen eltér a megszokottól. A hívők részére szolgáló üléssorokon kívül a többi szabad helyen az elhunytak életnagyságú álló és fekvő helyzetű márványszobrai és mauzóleumai láthatók, részleteiben és összességében is fantasztikus látványt nyújtva.






Vitán felül Párizs elsőszámú jelképének számít az Eiffel-torony. Az 1889-es világkiállításra építették Gustave Eiffel tervei alapján, akinek mellszobra a torony tövében látható (és nem mellesleg, aki a budapesti Nyugati pályaudvar vasszerkezetét is tervezte). 300 méteres magasságával az építésétől számítva még 40 évig a világ legmagasabb épülete volt. Ma már csodájára járunk, de építése idején nem volt ennyire egyértelműen pozitív a fogadtatása. A tiltakozók között volt Maupassant a híres író is, aki állítólag azért járt a torony tövében levő kávézóba, mert “ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látni ezt az átkozott szerkezetet”. A torony háromszintes. Az első kettőre gyalog is felmehetünk (amikor mi voltunk ott, este 6-ig), de a legfelső szintre csak lifttel. Ennek nyilván az az oka, hogy a hosszú, elkeskenyedő szárban a lift mellett nem fértek el a lépcsők. A torony általában 9:30 és 23:00 között látogatható, de a nyári hónapokban a zárási időpont éjfélre tolódik. A három szintre érvényes teljesárú belépőjegy 12 euró, de a ténylegesen fizetendő összeg az életkor, a meglátogatásra kerülő szintek és az első két szintre utazás módja függvényében ennél kevesebb is lehet.
Mi este fél 6 körül álltunk be a sorba, és hét körül szálltunk be az alsó liftbe, amivel a második szintig utazhattunk. A várakozás és araszolgatás közben feltűnt, hogy időről időre egy-egy csoportot oldalról is beengednek. Mind kiderült, ők a neten vették meg jegyüket, ezért mentesültek a hosszabb sorbaállástól. A gyorsliftek segítségével egy átszállást követően hamarosan egy fedett szintre értünk. A körkilátónak kialakított fedett teraszon kirakott táblákból megtudhattuk, hogy a világ számos városa (köztük Budapest is) melyik irányban és milyen távolságra van Párizstól. Mint vállalkozó szellemű látogatók néhány lépcsőn még ennél is feljebb mehettünk, egy nyitott teraszra. Egy kis helyiségben Edison és Eiffel “beszélgetnek”, persze csak bábuk formájában. Alattunk volt a város, és a csodás panoráma. Azt hittük, ez a látvány tovább nem fokozható, azonban tévedtünk. Mivel már sötétedett, sorra kapcsolták be a város fényeit. A színes fénypontok kirajzolták a Szajna és az utak körvonalát, az ismert és kevéssé ismert épületek díszkivilágítását. Szokatlan volt a város látképe úgy, hogy nem az Eiffel-torony uralta azt. Szállásunk felé menet útbaejtettük a Szajna túloldalán, a toronnyal pontosan szemben álló teret a Trocadero-t. A tér a többek között itt található tengerészeti múzeumon kívül arról is nevezetes, hogy innen teljesen “belefér” a normál fényképezőgépekbe a torony.









Az Eiffel-torony más nézőpontokból



A torony egyik talapzata



Az esti Párizs


Az Île de la Cité a Szajna szigetei közül kiemelkedő helyet foglalt el nemcsak a múltban, hanem napjainkban is. Ezen a szigeten éltek az időszámításunk előtti I. században a terület első lakói, a parisii néptörzs, melynek nevét a város mai neve őrzi. Nemcsak műemlékekben gazdag része a mai Párizsnak, hanem pl. a városi rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Palota is itt található.
A sziget legismertebb látványosságának mindenképpen a Notre Dame (jelentése: Miasszonyunk) számít. Ezt a gótikus stílusú székesegyházat a XII. században kezdték építeni, és egészen a forradalomig sok, országos jelentőségű esemény, mint pl. koronázások, királyi esküvők helyszíne volt. A forradalom idején a királygyűlölő fanatikusok rongálásai következtében komoly károk keletkeztek. A helyreállításnak lökést adott Victor Hugo 1831-ben megjelent híres regénye, melynek hatására 1840-től kezdődően komoly felújítási munkák indultak. Csaknem 25 évi munka után a Notre Dame jobban úgy nézett ki, mint néhányszáz évvel korábban. A katedrálist leginkább a két torony irányából, a Place de Parvis-on állva szokták fényképezni, azonban az épület látványa pl. a Szajna felől is lenyűgöző.A kapuk feletti faragványok, a belső és külső építészeti megoldások összességében járulnak hozzá ahhoz, hogy a Notre Dame mára Párizs egyik büszkesége, jelképe lett. Nemcsak a belső tér kínál látnivalókat, hanem az egyik toronyba felkapaszkodva a város panorámájában is gyönyörködhetünk. Sajnos számunkra ez csak terv maradt, mert a torony kinyitását a hivatalos délelőtt 10 óra helyett délutánra tették. Emiatt ki kellett hagynunk ezt a programot. A dóm előtti kövezetben helyezték el a Párizsból kiinduló utak nulla kilométerét jelző pontot.



A Notre Dame a Szajna felől




A Notre Dame kapui és a homlokzatának egy része



A Notre Dame belső tere



Innen indulnak a francia utak


A Cité másik nevezetes épülete a Sainte-Chapelle, a Szent Kápolna. A világ egyik legszebb gótikus épületének tartott kápolnát a XII.- XIII. században építették. Egy kétszintes templomról van szó, amelynek a felső szint az igazi szenzációja. Ennek egybefüggő belső tere 20,5 méter magas, 33 méter hosszú és 10,5 méter széles. A falak mentén fémezett színes üvegablakok láthatók, melyeken a Biblia 1113 eseményét örökítették meg. Az ablakok teljes felülete 640 négyzetméter. A jelenleg látható ablakok 70%-a eredeti, 1242 és 1248 között készült. A kápolna rövidebbik falát egy 9 méter átmérőjű rózsaablak zárja le, melyet a XV. században készítettek. A kápolnába való belépést megnehezítette, hogy az Igazságügyi Palotán belül helyezkedik el, ezért egy fémdetektor-kapun keresztül engedtek csak be, ami eléggé lelassította a belépést.








A Sainte-Chapelle és a rózsaablaka


Úton a Louvre felé, a Rue de Rivoli 206. sz. ház kapujánál láttuk azt az emléktáblát, amit Tolsztoj, a nagy orosz író ittartózkodása emlékére állítottak. A Louvre név fogalom a művészetek világában. Ez az épületegyüttes fogadja magába a világ legnagyobb és egyik leghíresebb múzeumát.A mindenhová érvényes belépőjegy felnőtteknek 14 ?. A Louvre nem volt mindig múzeum, ugyanis erődítménynek épült a XII. század végén. 200 évvel később megkezdődött a királyi lakhellyé alakítás időszaka. Kb. 300 évig itt is laktak az uralkodók, egészen addig, amíg XIV. Lajos át nem költözött a versailles-i kastélyba. Ezt követően sokáig művészeti jellegű intézményeknek és testületeknek adott helyet, 1793-tól pedig múzeumként funkcionál. Az információnál több nyelven is (magyarul nem volt) elérhető volt a múzeum alaprajza, azon belül külön megjelölték az ismertebb művek helyét. Ebben a múzeumban a képzőművészeti alkotások olyan töménységével találkoztunk, ami már egyszerűen feldolgozhatatlan. Az eligazodásban segített egy Párizsban élő magyar hölgy, aki jogosultságot szerzett arra, hogy a Louvre-ban csoportot vezessen. Feltehetően az egységes tárlatvezetési színvonal, és a hazai tárlatvezetők munkahelye megtartása érdekében tiltják meg külföldi idegenvezetők munkáját. Mindegyikünk kapott egy nyakba akasztható kis dobozt (rádióvevőt) meg egy fülhallgatót, és mintegy külön rádióhálót kialakítva kísérhettük figyelemmel a tárlatvezetést. Előszőr III. Napoleon csillogó-villogó egykori lakosztályát tekintettük meg, majd szép sorjában az egyik híres alkotást a másik után. Természetesen nem maradhatott ki a három “kötelező” sem, a Mona Lisa, a Milói Vénusz és a Szárnyas Niké. A múzeum udvarán, a besüllyesztett aula felett látható híres üvegpiramis. Az üveglapok száma 666. A nagy piramis mellé 3 kisebbet is építettek, ami a belső terekbe engedi be a külső fényt.



A Louvre a Szajna felől



Louvre, III. Napoleon lakosztálya



A Louvre aulája, felette az üvegpiramis



A Louvre udvara az üvegpiramissal


Párizs sok jelképének egyike az Arc de Triomphe, magyar nevén a Diadalív. Napóleon utasítására (és persze dicsőségére) kezdték építeni 1806-ban, mintegy lemásolva Titus császár római diadalívét. A múlt század huszas éveiben készült el az ív tövében az Ismeretlen katona sírja és mellette egy örökláng. Az építmény oldalát a napoleoni háborúk csatáinak emlékei díszítik, környezete több történelmi esemény színhelye volt. A belsejébe épített lift felső állomásán egy kiállítást rendeztek be, ahol egy érdekes optikai szerkezet használatával a látogatók kinagyítva, részletesen is végig tudják nézni a Diadalív minden díszítő elemét. Innen már lépcsőn mentünk feljebb, a tetőn kialakított kilátóteraszhoz. A korábbi panorámákhoz képest különbséget jelentett, hogy itt valóban a központban érezhettük magunkat, köszönhetően annak a 12 sugárútnak, amelyek ide futnak be.



A Diadalív belső felülete




Kilátás a Diadalív tetejéről. A háttérben a La Dcfense a Grand Arche-al


Az Invalidusok dómja a város jellegzetes épülete. Elnevezése arra utal, hogy a mellette levő épületek egyedülálló, beteg veteránok ellátására épültek még XIV. Lajos idején. Az épület elnevezésének jelentése eredetileg “érvénytelen”, de ebben az értelemben olyan embert jelent, aki nem tudja magát ellátni.


A hatalmas kupola alatt, kissé lesüllyesztve (úgy is lehetne mondani, hogy az alagsorban) látható Napoleon márvány szarkofágja. A szarkofág mellett körben a napoleoni csaták színhelyei olvashatók. A dóm jellegzetesen katonai emlékhely, amit az is bizonyít, hogy ide temették Marquis de Vauban-t, XIV. Lajos hadmérnökét és Ferdinand Foch marsallt, az I. világháború hősét. A dómmal szinte egybeépült a Hadtörténeti Múzeum, de ennek megtekintésére (mint sok más nevezetességre) már nem volt időnk.


 



Napoleon szarkofágja


Hasonlóan a rómaihoz, párizsi Pantheon is az ország nagyjainak temetkezési helye. Maga az épület templomnak épült, de a történelem viharai következtében hol templomként, hol sírhelyként funkcionált. Kiemelt helyen van Voltaire és Rousseau koporsója, melyeket visszafelé kívántunk megnézni. Erre nem került sor, mert beleszóltak a napi események: tüntetés miatt a biztonsági emberek menekítettek ki minket egy oldalajtón. Nem csak politikusokat temettek a Pantheon altemplomába, hanem sok olyan személyt is, akik dicsőséget hoztak az országra: írókat, tudósokat, de pl. Braille, a vakok pontírásának feltalálója is itt nyugszik. A Pantheonhoz fűződik a nevezetes 1851-es Foucault-féle ingakísérlet, melynek során bizonyítást nyert a Föld forgása. Ezt a kísérleti összeállítást mi is láthattuk a kupolából egy vékony fonálon lelógó lengő súly és egy alatta levő óraskála segítségével, melyet a pontos időnél metsz az inga síkja.




A Pantheon és kupolája



Egy híres kísérlet


A Musée d’Orsay egy olyan szajna-parti épületben foglal helyet, ami 1900-tól a Gare d’Orsay nevet viselte, azaz pályaudvar volt. Az épület tervezett lebontása helyett alakították itt ki francia nemzeti múzeumot, melyet 1986-ban nyitottak meg. A pályaudvari múltat többek között egy nagy belső óra és a szép, üvegezett vasszerkezet is idézi. Az átalakítás menetét egy vetítőteremben folyamatosan látható filmben követhetjük. A múzeumban elsősorban francia művészek alkotásai láthatók, közöttük is sok impresszionista.



A Musée d’Orsay a Szajna felől



A Musée d’Orsay belső tere


A Montmartre Párizs legmagasabban fekvő városrésze. A negyed a szórakoztatásról, a bohém művészekről híres. Legismertebb utcáján a Boulevard de Clichy-n olyan világhíres mulató található, mint a Moulin Rouge, de a szexboltok és az élelmiszerboltok is jól megférnek itt egymás mellett. A Montmartre egy kiemelkedő pontján fehér kupolás templom magasodik, a Sacre Coeur, magyarul Szent Szív. A templom szokatlan neve egy fogadalom következménye. 1870-ben megfogadták a Szent Szívnek, hogy ha a város felszabadul a porosz ostrom alól, tiszteletére egy templomot építenek. Kihasználva a lehetőséget, mozgólépcsőn mentünk fel a templom bejáratáig. Az első próbálkozás után egy biztonsági őr megtiltotta a fényképezést, úgyhogy több képet nem is tudtám készíteni. Hangulatos, szűk utcácskákon megtett párperces séta után értünk a festők terére ahol akkor is több művész dolgozott, elsősorban a vállalkozó kedvű és megfelelő pénztárcájú turisták portréit festve.




A Festők Tere


A múzeumok közül a Rodin-múzeumot is megnéztük, melynek kertjében a szobrász több ismert szobrát állították ki, köztük a leghíresebbet a Gondolkodó-t.


A Grand Palais nevű kiállítócsarnokot a III. Sándor híd közelében, azzal egy időben építették fel az 1900-as világkiállításra, jellegzetes üvegtetővel. Vele szemben látható a Petit Palais, ami múzeumként funkcionál. Az épület két végében a XX. század két kiemelkedő személyisége, Clemanceau (az I. világháború alatti francia miniszterelnökként neki is “köszönhető” a trianoni békeszerződés) és Churchill szobra áll. A Churchill szobor felirata a II. világháború angliai csatája idején, 1940-ben elhangzott híres mondata: “We shall never surrender” (Soha nem adjuk meg magunkat).



A Grand Palais








Clemanceau és Churchill szobra


A város szebbnél szebb épületein kívül meg kell még említeni a szajnai hidakat is, amiket egy hangulatos hajókirándulás keretében akár alulról is megtekinthetünk. A hidak közül is a legszebb a III. Sándor híd (Pont Alexandre III.) A névadó az egykori orosz cár, aki az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmából adományozott pénzt a híd felépítésre. A számos híd közül meg kell említeni a XVII. század elején épült Pont Neuf-öt, ami a legrégíbb Szajna-híd, annak ellenére, hogy neve jelentése: “Új híd”, megtartva nevét abból az időből, amikor még valóban új volt. A hajóút alatt egy kicsit más oldalról is megnézhettük a partmenti nevezetes épületeket. Mi egy kicsit hűvös időt fogtunk ki, ennek ellenére a felső, nyitott fedélzeten álltuk végig a hajóutat, hogy minél többet lássunk.



A III Sándor híd a Szajnáról



A III. Sándor híd legdíszesebb része



A Pont Neuf


A “műemlék-Párizs” mellett két olyan nevezetességet említenék meg, amelyek a modern Párizs jellegzetes építményei. Az egyik egy kulturális központ, a Centre Georges-Pompidou, melyet az 1969 és 1974 között hivatalban volt francia elnökről neveztek el. Az épület különlegességét kivitele adja: az összes csövet, vezetéket és a gépészeti szerelvényeket kívülről láthatóan építették be, a külső falra pedig az emeletek közötti közlekedés céljából mozgólépcsőt és -járdát.



A Pompidou-központ


A másik a város modern negyede, a La Dcfense, melynek messziről látható építménye a Grand Arche. Ide is, mint Párizsban annyi más helyre, metróval jutottunk el, esetünkben az 1. vonalon.
A Grand Arche egy modern, szögletes diadalív, melynek méretei messze meghaladják az Arc de Triomphe-ét, kb. 100 méter magas. A tetején kialakított kilátóba idő hiányában nem tudtunk felmenni, de a leírások szerint nem mindennapi onnan a panoráma. Az építmény környezetében modern kivitelű épületek, jórészt felhőkarcolók helyezkednek el , közöttük modern szobrokkal, mint pl. a híres hüvelykujj.




A Grand Arche és az alja





Épületek a La Dcfense-ben


Ennyit sikerült 3 nap alatt, napi 12-14 órás városnézésekkel Párizsból megismerni. Nagyon sok szép és érdekes helyen jártunk, de még rengeteg olyan része van a városnak, ahová idő hiányában nem jutottunk el.
Majd talán egy másik alkalommal…


Ha a témával kapcsolatban valakinek kérdése van, a szerkesztőnek küldött email-ben írja azt meg és én válaszolni fogok.


Gyimesi László


Gyimesi László írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

1 Comment on "Gyimesi László: Párizsi kalauz néhány napos kiránduláshoz"

  1. A leírás pontosan, élvezhetően tartalmazta amit Párizsban rövid idő alatt meg lehet nézni. Mi is tervezünk egy rövid utat, szeretnénk Párizsban egy magyar nyelvű idegenvezetőt találni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár