Szabóné Antal Éva: Azúrkék tájakon - Olaszország - 2006.
Az Alpok láncain
túl, hol tündöklőbb az égbolt Előszó Szeretem kimondani ezt a szót: mediterrán.
Végtelen napraforgótáblák, szabályosan megművelt szőlőültetvények,
tűhegyű ciprusok, szélfútta fenyőfák jutnak eszembe, dús termésű
gránátalmafák mosódnak össze virágzó leánderek szívet melengető
látványával Itália azúrkék ege alatt. Bár a mediterrán éghajlat
számos más országra is jellemző, nekem mégis Olaszországot jelenti
ez a meghatározás, ahol az évszakok váltakozásával sem szűnik
meg az a boldogító érzés, mely átjárja testemet, lelkemet látogatásaim
során. I. rész Firenze iránt érzett szeretetemhez jelentősen hozzájárult Borsos Miklós (1906-1991) szobrászművész "Visszanéztem félutamból" c. önéletrajzi írásának megismerése. Megható ragaszkodással ír ifjúkora éveiről, melyet Firenzében töltött a művészetek, és műalkotások fellegvárában. (Részlet) E sorok olvasása után feltétlenül
el kell utazni Firenzébe, hogy egy-egy műalkotást a saját szemével
is lásson az ember. A várost kettészelő Arno folyó fölött
a néhány új építésű híd között az egyetlen több száz éve épített
Ponte Vecchio, más néven az "aranyművesek hídja"
ível át. A part vonalában húzódó korlátra támaszkodva nézem
a folyó túloldalán épült házakat, a mögöttük emelkedő dombokat,
s tudom, ahol a zászlók lengenek, ott a Pitti palota
van. A Mediciek egykori nyári rezidenciája ma a művészek kiállításainak
ad otthont, turisták ezrei látogatják nap-mint nap, termeiben
a nagyszerű ősök nyomdokain lépve. Valamikor, néhány száz évvel
ezelőtt Dante is így állhatott itt a korlát mellett, figyelve
szeretett szülővárosát, melyről annyi szép gondolatot hagyott
az utókor számára. Franco Zeffirelli olasz filmrendező szívhez szólóan szép filmet készített néhány évvel ezelőtt Firenzében, a második világháború utolsó éveiben zajló eseményekről, melynek középpontjában az itáliai művészetek állnak, s az egyik helyszín éppen az Uffizi képtár. Tea Mussolinivel Egy angol művészkolónia hölgytagjai
a scorpionik éltek hosszú éveken át a képtár termeiben társasági
életet, ötórai teájukat világhírű festmények között költötték
el nap-mint nap. Mussolini szimpátiából, talán nagyságának bizonyításául,
szemet hunyt e tradíció fölött. Egészen addig, amíg a politika
rá nem kényszerítette arra, hogy megvonja védelmét az angoloktól,
akiket ellenségnek kiáltottak ki, majd kitoloncoltak a városból,
és akik a háború befejezéséig Szt. Gimignano falai közt
voltak kénytelen élni az életüket. Ez a kényszer később csodálatos
élményeket adott a művészeteket kedvelő idős hölgykolónia tagjainak,
akik szeretetükkel, rajongásukkal vették körül a történelem
viharában ezt a kedves kis toscan gyöngyszemet. A Filippo Brunelleschi (1377-1446) által épített San Lorenzo bazilika homlokzata Michelangelo iránti tiszteletből maradt befejezetlenül. X.Leó pápa őt bízta meg ezzel a nemes feladattal, de a művész már túl idős volt, hogy ilyen monumentális alkotást létrehozzon, halálával a templom homlokzatának befejezése elmaradt. Később többször is tettek kísérletet arra, hogy más neves művészt felkérjenek a munka befejezésére, de a város tiszteletből végül úgy döntött, nem nyúlnak az épülethez, maradjon meg ebben a formában az utókor számára. A Medici-síremlék, a napszakok
allegorikus megtestesítői, a négyzet alakú Medici-kápolna szemben
lévő falain - Giuliano de 'Medici síremlékén az Éj női és a
Nappal férfialakja, Lorenzo de Medicién a Hajnal női és az Alkony
férfialakja - helyezkednek el. Aludni jó, és kőből lenni még
jobb, A Santa Croce templomban
található számtalan híres művész örök nyughelye, itt látható
többek közt Dante Alighieri (1265-1321), és Michelangelo Buonarroti
(1475-1564) márvány síremléke is. Utóbbit Giorgio Vasari (1511-1574)
készítette, annak ellenére, hogy Michelangelo már életében kifaragta
saját sírjára szánt Pietáját, melyen Mária álló helyzetben tartja
halott fiát a karjában, és Arimathiai
József alakjában saját magát mintázta meg, (Arimathiai József
Nikodémussal együtt gondoskodott Jézus tisztes temetéséről (János
19,38). Nikodémus apokrif evangéliumában ő az, aki a Megváltó
kicsorduló vérét kehelybe gyűjti, ő a Grál-misztérium hőse.
A Grál eredetileg széles tálat jelentett, amely a legenda szerint
minden áldott pillanatban ételt, italt és minden szükséges jót
nyújt a híveknek. Az Utolsó Vacsorán ebből az edényből vendégelte
meg Jézus a tanítványokat, s a keresztfán ebbe csorgott a vére
is. Jézus föltámadása után angyalok tartották ég és föld között,
majd a templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén. Az edény
jáspisból való, aki láthatja, örökké ifjú marad. Senki sem keresheti,
senki meg nem találhatja. Grál maga hívja meg szolgáit a Megváltás
hegyének várába.) Első ének (részlet) Az emberélet útjának felén
II.rész Sienaba első látásra
beleszerettem. A védőfallal körülvett várost a gótika fellegvárának
is szokás nevezni, mert amennyire reneszánsz Firenze, annyira
gótikus Siena, a két város ellentéte öröktől fogva tart. Elegáns,
csipkés homlokzatú épületeinek, tereinek bájos összhangja még
a leg-elszántabb Firenze rajongókat is megbabonázza. A várost kilenc kerületre osztották
fel, minden kerület egy-egy állatfajta nevét viseli. Az orrszarvú
kerületben található Szent Katalinnak a szülőháza, aki
gazdag kelmefestő család kilencedik gyermekeként látott napvilágot.
Rövid ideig tartó élete során segítette a koldusokat, betegeket,
a rászoruló embereket, számtalan jó cselekedete miatt avatták
szentté. A máig is épségben megmaradt, jómódról tanúskodó szülői
ház évszázadok óta őrzi emlékét, szobája ma is tárva-nyitva
áll a zarándokok, látogatók előtt. St.
Gimignano főterén, tornyaival körülvéve áll ma is érintetlenül
a középkori Dom, melynek falait belül Domenico Ghirlandaio
(1449-1494) lenyűgöző freskói díszítik. A templom kicsi kápolnájának
falfestményén St. Fina alussza örök álmát. Volterrában található toszkána legrégebben épített városházája, 1208-ból. Falát kívülről Luca della Robbia (1400-1482) terrakottái díszítik, sarkain a két kőoroszlán a firenzei fennhatóságot jelképezi. A városháza bejárata mellett gitárzenével szórakoztatja az arra járókat egy alkalmi vándorzenész. Az etruszk emlékekben gazdag ókori város utcáit hatalmas kockakövekből építették, a köveken lévő kagylónyomok arról mesélnek, hogy ezek a kövek olyan helyről származnak, melyet valamikor évmilliókon át a tenger hullámai mostak. Világhírű alabástrom feldolgozó műhelyeik gazdag választékot kínálnak a vásárlóknak, az eredeti etruszk városkapu alatt állva eltörpülnek a hétköznapi gondok. A sok szép látvány után ma délelőtt
egy kicsit pihenünk a tengerparton. A szállodához tartozó plázs
napozó ágyai hívogatóan állnak glédában a part vonalában, egységüket
megbontani vétkes könnyelműség. Szigorú szemek figyelik, mikor
csaphatnak le egy-egy áldozatra, aki úgy gondolja, a délelőttöt
nem az árnyékban, hanem - Uram bocsá' - a napon szeretné, -
eltölteni. III. rész Igazi, vasárnap délutáni hangulat fogad Roccalbegnaban, ahol a sziklára épült hamisítatlan középkori városka falai között csak a mi turistabuszunk parkol. A házak közötti utcák annyira keskenyek, hogy kinyújtott karral szinte súrolhatnám a vakolatlan, terméskőből épült házak falát. A mediterrán városokat szándékosan építették így annak idején az őslakók, hogy védekezzenek a nap erős sugarai ellen. A keskeny kis utcákban a szorosan összeépült házak egymásnak adtak hűsítő árnyékot, elég volt, ha egy-egy lovas, vagy ló vontatta kordé számára elegendő hely jutott. A főtéren álló egyetlen kávézó remek olasz kávéját kedves arcú hölgy szolgálja fel, még nem unt rá az idegenek ostromára. Bár az álmos kisvárosi hangulat megkapó, mégis meglepő a látvány a kávézóban. Miközben a városka férfi tagjai az asztaloknál ülve poharazgatnak a helyi szőlőtermés nedűjéből, érdeklődve figyelik a TV képernyőjén az aktuális Formula 1-es autóverseny izgalmas körözgetéseit. Igaz, a helyi focicsapat sem lehet utolsó, kupák, serlegek, érdemérmek tanúskodnak arról, ebben a kisvárosban a nyugalom látszata csupán az idegenek megtévesztésére szolgál. A teraszosan épített Archidossoban végigmegyünk a zegzugos utcákon, minden utcahajlat, lépcsőforduló, bástyaorom remek kilátást nyújt a Monte Amaita hegységre. Miután megrohamozzuk az egyetlen nyitva tartó bár fagylaltárusát, kicsit téblábolunk még a környéken. A Fiat szélességű utcák közül nehezen tolat ki a buszunk, szórakoztató látványt nyújthatunk a bár előtt üldögélő, kártyázó férfiak számára, akik bambán nézik végig, hogy próbálunk kijutni a kedves kis városka szorításából. Grosseto bazilikáját
a fehér és zöld márvány mellett a helyi maremma vidéken található
rózsaszínű márványberakások díszítik, impozáns külseje miatt
a városba látogató turisták kedvelt célpontja. A késő délutáni
órákban a templom szomszédságában lévő főtér közepén divatos
olasz zenével kedveskedik hallgatóinak egy kellemes hangú fiatal
énekes. A lírai hangvételű dalok messzire eljutnak a hangszórókból,
jó kedvre derítve a holtfáradt turistát, aki feltette magában,
ha törik, ha szakad, ma pizzát fog ebédelni. IV. rész Capraiara Livornón át vezet az út. A hatalmas tengeri kikötő gyorsan elnyeli a számtalan ide érkező turistát, szerencsére a buszból egyenesen a fedélzetére mehetünk, néhány perc, és elindul velünk a hatalmas hajótest az egyik legszebb toscan sziget felé. A sziget csúcsán lévő apró városka mindössze néhány házból, templomból, hangulatos térből áll, ahonnan kanyargós szerpentin vezet le az öbölbe. A zsebkendőnyi területen szinte leülni sem lehet, ami szabad hely akad, azt egy élelmes olasz vállalkozó már rég lefoglalta. Ha nyugágyat szeretnénk, tőle kell bérelnünk 10 Euroért. Így hát elhelyezkedünk inkább a parton lévő sziklák, kődarabok tetején, a kényelmetlenségért cserébe azúrkék tenger látványával, kristálytiszta tengeröböl hűs vizével kárpótol minket a természet. V. rész Torre del Lagoban
Giacomo Puccini (1858-1924) romantikus emlékháza sűrű
sövényfal mögött bújik meg a közeli tó partján, mintha nem akarná,
hogy megzavarja az arra járó turistatömeg. Pedig
e hely látogatása nélkül mindenképpen szegényebbnek éreznénk
magunkat, még jó, hogy az üzleti szellem néha győz a józan ész
fölött. Meghatottan hallgatom a ház és egykori lakója történetét,
zenére vágyó lelkem kora ifjúságom óta elvezetett a zeneszerző
gyönyörű operáinak megismeréséhez. Pisaban, a Csodák
Terét körülvevő városfal előtt bazári hangulat fogad. Ha
valaki kellő áhítatra vágyik, jobb, ha lemond róla. S ha netán
első alkalommal látogat el ebbe a gyönyörű, méltán világhírű
környezetbe, valószínűleg összemosódik majd a lelkében a Dóm
aranyberakásos márványfalainak, kazettás mennyezetének látványa
a földre terített gyékényről árult portékák látványával, szerencsés
esetben elhatározza, talán megpróbálkozik majd egy későbbi időpontban
is a térre való bejutással. A Battisterio Itália legnagyobb
keresztelő kápolnája, tetején Keresztelő Szent János szobrával,
közepén a nyolcszögletű keresztelő medencével. A szószéket Nicola
Pisano (1220-1284) készítette, fia Giovanni Pisano (1250-1314)
a dóm szószékét faragta. Pisa lüktető emberáradata után Lucca
csöndes kisvárosnak tűnik. A belvárost egy 4 kilométer hosszú
vaskos fal veszi körül, amelyen végig lehet sétálni. A belváros
középkori hangulatú, sok toronnyal és templommal, Firenzével
és Sienával ellentétben nem a robogóktól visszhangosak az utcák,
hanem biciklicsengőktől, ami lényegesen kellemesebb. Mivel ez a vidék híres borairól,
olajbogyó termeléséről, egy valamire való toscanai kiránduláshoz
hozzá tartozik egy eredeti olasz gazdaságban való látogatás
is. Ma este nem sietünk vissza a szállodánkba, mert egy gazdag
toscanai farmot fogunk meglátogatni, ahol a borkóstolás mellett
kitűnő ételekkel vendégelnek meg bennünket az un. agroturizmus
keretében. VI. rész Az arezzoi St.Ferenc
templom falaira Piero della Francesca (1420-1492) festett
monumentális freskósorozatot a szent kereszt történetéről. Kívülről
a templom befejezetlen homlokzata a firenzei San Lorenzo székesegyházra
emlékeztet, belül áhítatos csendben várnak a turisták, hogy
megnézzék a nemrég felújított fali képeket. S ha már a történelem
évszázadai ilyen kegyesen megkímélték e gyönyörű alkotást, védelméről
szigorú őrök gondoskodnak, hogy még nagyon hosszú ideig maradjon
fenn az utókor számára ez a csodálatos öröksége a reneszánsz
művészetének. Utószó Egyszer minden utazás véget
ér. Hajnali indulással már tíz óra körül Ferrarában
vagyunk, hogy toszkánát elhagyva még egy kicsit gyönyörködjünk
az olasz városok megkapó szépségében. A város közepén várárokkal
körülvéve áll egy hajdani kastély épületben a városháza. Pálmafák
között, ódon falakkal körülvett belső udvaron látható a két
régi cisterna, a kapun kívül már a lüktető város délelőtti forgataga.
Savonarola ferrarai születésű volt, hatalmas szobra fenyegetően
áll évszázadok óta a kereszténység pallosaként a városban megfordulók
feje fölött, a középkorban hirdetett szónoklataiért valószínűleg
a XXI. században sem kapna elismerést. Vajon mekkora lenne ma
az a bizonyos hiúságok máglyája? A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu Tiéd az oldal, magadnak építed! Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás
az érintett országhoz: Országkapu >> |