Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) - 2006. július

Információk, tapasztalatok az utakról, utazásról, nyaralásról - árakkal és sok fotóval

Július elején néhány napos adriai túrára indultunk. Odafelé Bosznia-Hercegovinán keresztül terveztük az utazást, mindenképpen érinteni akartuk Szarajevót és Mosztárt. Visszafelé kíváncsiak voltunk, milyen is a horvát autópálya szombaton hazafelé. Annyit már most elárulhatok, hogy borzalmas. Az első dugóban - a Sveti Rok alagút előtt - annyira elment a kedvünk tőle, hogy másik végétől Karlovacig inkább a régi úton jöttünk. De erről majd később.
Városnézés, fürdés, vásárlás is szerepelt az ötnapos programban, de beszámolóban elsősorban az utazásról írok, hisz talán ezzel tudok legjobban segíteni a hasonló útvonalat választóknak.
A tapasztalatainkat semmiképpen sem lenne jó általánosítani. Mindenképpen vegyétek figyelembe az utazás időpontját - július első fele, még a főszezon előtt, odafelé kedden, főleg délután, visszafelé szombaton. S persze az is biztos, hogy az adott helyzetben is másképp élhettem meg a helyzetet, mint esetleg mások tették volna. Ennek ellenére talán találtok a beszámolóban hasznosítható információkat.
Az igazi az lenne, ha valaki megírná például, hogy mi volt július 8-án, szombaton koradélután az általunk elkerült Mala Kapela alagútnál. Akkor talán kiderülhetne, érdemes volt-e a régi utat választani.
Az írásban említett árakat bosnyák konvertibilis márkából (km) 140-es, kunából (kn) 40-es szorzóval számoltam át forintba. (Akkor így váltották nekünk.)

Az odaút

A tervezettnél pár órával később, délelőtt fél tízkor indultunk Nagyvázsonyból. Az indulás hagyományosan elhúzódott, mert az előkészületekből több reggelre maradt. (S mint később kiderült, nem is készültünk fel teljesen a kempingezésre.)
A határt Veszprémen, Siófokon, Szekszárdon át haladva közelítettük meg az udvari átkelőnél. Közben megálltunk a szekszárdi Tescoban kunát vásárolni, mert előző nap Veszprémben nem kaptunk. Az árfolyam kicsit jobb volt annál, mint amennyiért előző nap nem tudtunk venni, de néhány fillér híján így is elérte a 40 forintos árat. Ennek persze volt annyi előnye, hogy könnyű volt átszámolni. :)
Pénzt elsősorban euróban vittünk - bízva abban, hogy mindenhol használni tudjuk. S persze nálunk volt a bankkártyánk. Az elképzelés bevált. Boszniai "konvertibilis márka" (Km) például egyáltalán nem volt nálunk az indulásnál. Később is csak azért lett, mert az euróból több helyen ezzel adtak vissza. Horvátországban a nagyobb fizetéseknél - komp, benzínkút, autópálya - kártyát használtunk. Az azonnal kapott sms-értesítő szerint megfelelő árfolyamon vették le a pénzt a számlánkról, s később sem kapcsolódott valamilyen pótdíj a tranzakciókhoz.

Horvátország

Az udvari határállomásnál kedden 13 óra után nem sokkal léptünk ki az országból. A horvát oldalon érdeklődtek, nincs-e valami elvámolnivalónk. A nemleges válaszra tovább engedtek bennünket. Már itt feltűnt, hogy milyen egyenes az út, sehol egy kanyar, ameddig ellátunk. Később, a Hvar-szigeti szerpentint gyűrve arra gondoltunk, hogy ott, Eszék környékén, Szlavóniában akartak törleszteni a természetnek a sok kanyar miatt.
Az út egyébként sima volt, gödröket nem érzékeltünk, csak a nehéz járművek miatti hosszanti vályúsodást. Ja, és az első szakasz kicsit mintha keskenyebb lett volna a nálunk megszokottnál.
A nyílegyenes vonalvezetés mellett a másik igazán meglepő dolog az volt, hogy mindenki az előírt maximális 90 kilométeres, vagy annál lassúbb sebességgel közlekedett. Ezt azóta sem értem, mert a kis forgalom és a jó út kínálta magát egy kis száguldáshoz. Persze, a többségi normát követve, mi is inkább tartottuk az előírt sebességet.
A 7-es számú úton haladva Beli Manastiron (talán Fehérmonostor), Darda-n áthaladva Osijeket (Eszéket) a város délkeleti részénél értük el, így a központot átszelő utat elérve jobbra fordultunk a centrum felé. Közvetlenül a főtér előtt egy utcával jobbra (északra) tereltek bennünket a Dráva mellé, hogy a központot elkerüljük. Utána visszaterelték a forgalmat a kelet-nyugati irányú főútra.
Folyamatosan figyeltük a táblákat, hogy hol lesz a Cepin, Dakovo felé vezető elágazó, amelyen a 7-es főutat tovább követve elhagyjuk a várost. Amikor elértük, kiderült, hogy az elágazót az elkerülő út csatlakozásának építkezése miatt éppen törölték a lehetőségeink közül. Kicsit még mentünk előre, aztán jobbnak láttuk érdeklődni.
Egy vegyesboltos férfit kérdeztem meg - a térképet, az ujjaimat és sok metakommunikációt beépítve a nemzetközi nyelvbe. Láthatóan azonnal rájött, hogy eltévedtünk. Mutatta, hogy menjünk vissza a dugi szemaforig - a második jelzőlámpáig -, s ott forduljunk jobbra. Aztán lesz valami velikij (nagy) valami, ahol szintén jobbra, majd balra, de már ki lesz írva, hogy Dzsakovo (Dakovo).
Így is tettünk. Ha valaki egyszerűbbre akarja venni a figurát, akkor nálunk jobban figyelje a terelő utat. S ha azt valóban nem jelzik, akkor az út baloldalán lévő ÖMV kút után egyszerre forduljon balra. (Utána ismét jobb, majd bal, de ez már egyértelmű...)
Azt nem javaslom, hogy közben tankoljatok is, mert Horvátországban még az itthoninál is többet kérnek a benzinért. Ezen a vidéken 8,1-8,3 kuna (324-332 forint) közötti áron láttuk a 95-ös ólommentest, visszafelé az autópályán 8,63-8,88-as (345-355 forintos) árak is előfordultak. Itthon az induláskor még 290 forintért tankoltunk. Igaz, mire hazaértünk, már 300 forint fölé mentek nálunk is az árak. Boszniában ugyanekkor a 95-ös benzin ára 270-280 forint között volt, a dízelért 260-270 forintot kértek.)
A szlavóniai átkelés utolsó szakaszán kereszteztük az A3-as, Zágráb-Lipovac(Belgrád) autópályát, majd valamikor délután 3 óra után elértük a boszniai határt Slavonski Samacnál.

Bosznia-Hercegovina

Utazás Szarajevóig
A slavonski samaci határállomáson - a kilépésnél - egy pillanatra megijedtünk, hogy a szűk út miatt nem tudjuk megelőzni a vámvizsgálatra várakozó teherautókat, de aztán mégis sikerült. Kisebb izgalmak, egy-két dudálás árán néhány perc alatt átjutottunk a határon és a Száván, a határfolyón.

Szarajevóig az útunk a Boszna-folyó mellett vezetett

A másik oldalon Bosanski Samacnál léptünk be Bosznia-Hercegovinába. A határállomás és az első szakaszon átszelt települések a "Boszniai Szerb Köztársasághoz" (Srbska) tartoznak, így többnyire cirill betűs táblákra kellett hagyatkoznunk. Persze, nem kell félni, mert a feliratok ismerete nélkül is el lehet igazodni.
Egy kis szakasz kivételével végig a Boszna folyó mellett, az azzal többnyire párhuzamosan haladó 17-es számú főúton kell menni Szarajevóig. Az út hol a folyó egyik, hol a másik oldalán halad. A táj végig nagyon szép volt, csak néhol rontott a képet ipari pusztítás nyoma.
Maglajhoz közeledve megszaporodtak a latin betűs táblák, és megjelentek a településeken a minaretek, katolikus templomok.

Nyomvályus út - gyümölcsöt kínáló gyerekek

Maglajtól aztán teljesen megszűntek a cirill betűs feliratok, mert elértük Bosnyák-Horvát Föderációt.
Az út egy kicsit rosszabb volt mint Horvátországban. Itt többször találkoztunk nyomvályús résszel, kisebb-nagyobb süllyedésekkel, de alapvetően elfogadható minőségű volt a minősége.Valószínűleg főként a kor és a nehéz járművek tették tönkre a burkolatot. Bár még messze voltunk a mediterrán vidéktől, úgy tűnik, itt a fagy még nem annyira kemény ellenfél, mint nálunk.
A forgalom is elfogadható volt - kedden délután. Inkább csak a nagyobb városok közelében - mint például Zenica - találkoztunk több autóval.
Itt közel sem tisztelték annyira a sebességkorlátozásokat, mint a horvátoknál. Rendőrt egyszer láttunk az út mellett dolgozni, azt többen előre jelezték.

Egy út menti falu minaretje

Sok helyen álltak gyerekek, felnőttek gyümölcsöt, lekvárt, talán gombát tartva a kezükbe, hogy vegyük meg. Több helyen voltak stopposok is. Úgy tűnt, hogy a menetrendszerű autóbuszt nem nagyon ismerik ezen a tájon mostanában.
Szarajevó előtt volt egy kb. 15 kilométeres autópályaszakasz, amiből 10et lehetett használni. A többi részen még valamit csináltak.
Összességében azt mondhatom, hogy a szlavóniai és a bosznia-hercegovinai utak nem voltak rosszabbak azoknál, mint amiken Nagyvázsonyból Veszprémen, Siófokon, Szekszárdon át az udvari határátkelőt elértük.
Az indulástól számítva közel kilenc órás utazás után értünk Szarajevó belvárosába, éppen 600 kilométernél. (A kávézást, szekszárdi kuna váltást leszámítva a 71-72 kilométeres átlagsebesség elfogadhatónak tűnt a körülmények alapján.)

Szarajevó (http://www.sarajevo.ba/en/)
Szállást nem foglaltunk előre, a helyszínen akartunk keresni. A terv az volt, hogy a város közepétől kifelé haladva érdeklődünk a kisebb szállodákban, panziókban. Bejött.

A Latin-híd - korábban néhány évtizedig Princip-híd  - háttérben a Hotel Seráj

Szarajevóban a közlekedés rendkívül egyszerűnek tűnik (a városnéző turista szempontjából), mert minden út a bazárba vezet. Elérve a városból a tenger felé menő út csomópontját (É 43,8552 K 18,3961) keleti irányba kell fordulunk a felüljáró alá kerülve. (az AVAZ bizniszközpontról már messziről látható a forduló helye, meg persze tábla is jelzi, hogy merre van a centrum.)
Innen több kilométeren át megyünk egyenesen keleti irányba - párhuzamosan a villamosvonallal, majd amikor a négysávos kicsit északkeletek (balra) fordul, mi a várost átszelő Miljacka-folyó vonalát követve (Talán a Pale felé jelzett irányba) megyünk tovább. 100-200 méterenként hidak vezetnek át a folyón. A hatodik, a Latin-híd, amelynek északi végénél - tehát ahol utunk is halad - Gavrillo Princip meggyilkolta a trónörököst és feleségét.
A Latin-híd előtt nem sokkal álltunk meg egy az út szélén felfestett parkolóban. Azonnal ott termett egy egyenruhás parkolóőr, s elmagyarázta, hogy ő 7 órakor elmegy innen, a kocsinkat pedig éjjel fel fogják törni az utastérben lévő sok cucc miatt. Javasolta, hogy vigyük 24 órás földalatti garázsba - meg is mutatta, hol találunk ilyet a közelbe. A garázson kívül azzal is védekezhetünk a feltörés ellen, hogy az utastérben éjjel nem hagyunk semmit az utcán álló autóban. Sajnos erre a sok cucc miatt most nem lett volna lehetőségünk.
Megköszöntük a figyelmeztetést, és továbbindultunk a kocsival, hátha találunk egy panziót közvetlenül az út mellett. Ez alig száz méterre be is következett.
A Lion Pension  a muszlim városközpont, a bazár (Bascarsija) délkeleti szélén, a bazár és a Miljacka folyó között van. (A Latin-híd utáni Careva-híd és a Novi-híd (új) között.

A bejárat melletti Bingo-terem és az udvari diszkó kicsit megijesztett bennünket, de végül indokolatlannak bizonyult a félelmünk, nem volt semmilyen éjszakai probléma.

Havade Durak Dzsami

A recepción egy angolul jól beszélő fiatal hölgy (a tulajdonos lánya) elmondta, hogy a kétágyas szoba 50, háromágyas 60 euróba kerül egy éjszakára. Miután mondtuk, hogy nekünk az sok, ajánljon valami olcsóbb helyet a városban, leengedte a háromágyas árát 50 euróra - akkori váltással számolva 14 ezer forintra. Úgy gondoltuk, hogy egy főváros óvárosában ez elviselhető ár - nekünk. Ja, s ami nagyon fontos, ehhez ingyenesen garázs is járt a panzió alatt, ahová a hölgy kalauzolt el a kocsival - az egyirányú utcák miatt.
A panziót egyébként inkább hostelnek lehetne nevezni, mert fürdési lehetőségként emeletenként közös mosdót - zárható zuhanyzókkal - biztosítottak. A műholdas tévével felszerelt elegáns szobákban kényelmes ágyak voltak. A törülközőkön kis csokival kedveskedtek a vendégeknek. Vasalásra, sőt talán mosásra is volt lehetőség (ez utóbbit nem kérdeztük.)
A helyről még fontos lehet, hogy ablakunkon kinézve 50-60 méterre magaslott a bazár főterén álló Havade Durak dzsámi minaretje.

a Zeljo 2 cevabdzinica

Étkezés nem volt, de nem is kellett, hisz 100 méteren belül több vendéglőt is lehet találni hagyományos bosnyák konyhával, vagy éppen fastfoodosra vett internacionális ízekkel. A recepció mellett volt egy kávéautomata, hogy az élénkítő szerekért ne kelljen a szomszédba menni.
Az elhelyezkedés után a megvacsoráztunk a bazárban a "Zeljo 2 cevabdzinica-ban" (Valami 2:0-ás bosnyák focisiker lehet, hasonlóan a pesti 6:3-ashoz(?)).
Az étlapon csak cevapi (tésztában tálalt, grillezett darálthús rudacskák - talán főleg birkából) pljeskavica (ugyanez pogácsákban kisütve), kremenadla (ez is valami hasonló lehet és sudzuke szerepelt - erről fogalmam sincs. Mindegyikből kis és nagy adagot egyaránt adtak 2,5-6 Km (350-840 forint) közötti áron. Kérhettünk hozzá 0,2 l kiselo mlijekot (aludttej) 140 forintért, 0,33 l ásványvizet, vagy és 0,09 l kajmakot (ez egy forralt tejről leszedett, a tejfölhöz, vagy inkább a nálunk szokásos natúr vajkrémekhez hasonló sózott krém - a legutolsó információm szerint.)
A közelben található több olyan étterem - utcára kitelepült hangulatos büfé -, ahol a nálunk inkább megszokott grillezett húsételeket, leveseket, vegetáriánusonak való ételeket is adnak. (Ezek kínálatáról korábbi szarajevói, boszniai írásaimban olvashattok.)

Vacsora után bejártuk a bazárt, és a végigsétáltunk az "európai" sétálóutcán, a Ferhadiján, ami a 19. század végén, a magyar-osztrák megszállás idején épült ki. A hangulatot a VB egyik éppen zajló mérkőzése határozta meg. A bazár kivételével mindenütt tévéken, kivetítőkön nézték a meccset az éttermek, presszók előtt.

Szerdán reggel hatkor keltem, hogy az éledező bazárt megnézzem.
A bazár főterén álló Sebilj-kút környékén már ekkor nagy volt a nyüzsgés.
A fotózás közben megkávéztam. Ekkor tudtam meg, hogyan is kell inni a bosnyák (török) kávét. Dzirlo Desim, egy szobakiadással is foglalkozó híradástechnikai mérnök mutatta meg. Azt persze eddig is tudtam, hogy kis ülepedés után kell leönteni, hogy zacc nélkül élvezhessem az ízét. De mint kiderült, a kávéhoz felszolgált hidegvíz nem csak ivásra szolgál, hanem ezzel gyorsítják a zacc leülepedését.
Szóval, kérésemre, kézbe vette a kávéskanalat, s azzal néhány kanál hideg vizet loccsantott rézkiöntőben felszolgált, a zacctól fölös kávé tetejére, majd megkeverte azt. A zacc nyomban eltűnt a kávé tetejéről, leült alulra. (Ja igen, a fizika - gondoltam, de magamtól nem jutott volna eszembe.)
Természetesen a hideg vizes trükk ellenére is óvatosan öntsük át a kávét a kis porcelán csészébe, hisz a hirtelen mozdulatoktól felkeveredhet ismét a zacc.
A segítőmnek egyébként két kiadó háromágyas szobája van a bazár főterére néző ablakokkal és saját garázzsal - 15 euró/fő/éjszaka. (Sarajevo, Kovaci cikma 5. 7100, Tel -387 (0) 33 531 281, mobil: -387 (0) 61 243 227) Szomorúan konstatálta, hogy rólunk már lekésett. Majd legközelebb.

Délelőtt újabb városi séta következett. Megnéztük a Latin-híd környékét, a Gazi Huszrev Dzsámit (ezekről bővebben korábbi írásaimban, itt csak néhány újabb kép.)

Sétáló fiatalok a Bazárban
Az "édes sarok" egyik cukrászdája
Ékszerboltos
250 éves Sebilj-kút a Bazár főterén

Az óratorony és Huszrev dzsámi minaretje
A torony és a minaret este

A Huszrev dzsámi kútja
Füstölő asszony a Sebilj-kútnál

Reggeli képek a Bazárban
Nyit a piac
A galambetető nő
Zöldséges kávéval
Már a bádogos is kiapakolt


Imádkozók a Huszrev dzsámi teraszán

A Bazárban a kávéházas házhoz - üzlethez - szállítja a kávét
A rendőrök is felkeltek
Az utca kövét is felmossák
Ébredezők a kávéház előtt
Egy muszlim temető közvetlenül a Bazár felett
A Huszrev dzsámi udvara

Az 1889-ben felszentelt, az 1992-95-ös háború után újáépített katolikus katedrális
Itt lehet kiadó szobákat keresni

A zenepavilon a Latin-hídnál a folyó másik oldalán
Miután megtudta, hogy nem német, hanem magyar turista vagyok, lefényképezhettem
 
A Huszrev dzsámi bezisztánja
Ballagási tabló egy kirakatból
Uniós megfigyelők(?) a város felett
Beszélgetők egy boltban

A Ferhadija is ébredezik
Szarajevói pieta

A városnézés előtt megreggeliztünk az egyik pitásnál. nagyon ajánlom mindenkinek a különböző tésztákkal való ismerkedést. Spenóttal, sóskával, káposztával és más zöldségekkel, gyümölcslekvárokkal, krumplival, húsokkal töltött lepények, bugyrok, táskák a kedvenc ételei a helyieknek és a turistáknak is.
Ne hagyjátok ki az "Édes sarok" cukrászdáit se. Persze jó felkészülni arra, hogy az itteni édességek sokkal édesebbek a nálunk megszokottnál. Az áruk szerintem barátságos - 1-1,5 km (140-210 Ft) a darabja, amíg a fagyi gombócát 0,5 km-ért (70 forintért) adják.

Utazás Szarajevótól Mosztárig

Délben indultunk tovább Mosztár felé. A várost a korábban már megismert, nyugati irányba menő négysávos úton hagytuk el. A különbség csak annyi volt az érkezéshez képest, hogy az AVAZ-háznál nem fordultunk el, hanem egyenesen mentünk tovább nyugati irányba. A négy sáv még a városban elfogyott, onnan a már megszokott minőségű főúton haladtunk tovább. Talán a kora délutáni időpontnak is köszönhetően nem volt túlságosan nagy forgalom.
Az út első harmadának végén, Szarajevótól 45 kilométerre kellett leküzdeni az Iván-hágót (Ivan sedlo). A Bjelasnicához tartozó Iván-fennsík (Ivan planina) 955 méteres részét keresztezi a szarajevói főút egy 860 méter magasan húzódó alagúttal.

A szintkülönbségek Szarajevó, Ivan Sedlo, Mosztár és Drvenik között GPS-szel rögzített adatok szerint

A mintegy száz méteres spórolás ellenére az út egyes részeinek meredeksége jóval meghaladja a 10 százalékot. Felfelé általában kapaszkodósáv van a magaslat mindkét oldalán. Sok autónak - s persze egyúttal a többieknek is - az igazi gondot a lefelé út jelentheti.

Meredek lejtő, érdesített aszfalt, havas hegycsúcsok

Mi is felfelé többnyire tartottuk a 90-hez közeli sebességet, csak a nagyobb kanyarokban és a lakott területeken kellett visszafogni a tempóból. Ám alig értünk át a tetőn, egy lassan araszoló konvojt értünk be. Mint kiderült, elől egy követ szállító teherautó halad, amely 10 kilométernél jobban nem mert felgyorsulni, mert félt, hogy nem tudja később megfogni az autót. Teljesen igaza volt annak ellenére is, hogy az utat érdesítették, kereszt irányú bordákkal látták el a jobb tapadás érdekében. Mi 12 éve voltunk hasonló helyzetben, amikor a Trabantot nem mertem elereszteni az egyik szlovén - vagy horvát - szerpentinen. Akkor én is attól tartottam, nem lehet majd megállítani az autót a gynege fékek és a hiányzó motorfék miatt.
A gondunk főleg abból adódott, hogy a teherautót követő személykocsik nem mertek előzni a záróvonal miatt - egy ideig. Aztán, amikor már látták, hogy nincs más lehetőség, megoldódott a probléma. Illetve majdnem mégsem, mert az előzéssel utolértünk egy hasonló járművet. Ettől kezdve hátra jobban figyeltünk mint előre, attól tartva, hogy elszabadul mögöttünk a lehagyott kőszállító. Szerencsére kicsi volt a szembeforgalom, így hamar búcsút tudtunk inteni mindegyiknek.

A vidék egyébként gyönyörű volt. Különösen, amikor elértük a Jablanica-tavat. Meg is álltunk az egyik boltnál, hogy megcsodáljuk a kilátást - és frissítsük a folyadékkészletünket. A víz valószerűtlenül kékeszöld, a hatalmas sziklacsúcsokon néhol kisebb foltokban a hó is felvillant.

A Jablanica-tó egy részlete
Öreg híd a Neretván
A Neretva magas hegyoldalak között
Mosztár előtt széles síkságra ér a folyó

A Tito parancsára felrobbantott híd után nem sokkal megálltunk ebédelni egy étteremben. Mivel nem igazán ismertük az ételeket, maradtunk a megszokott cevapnál. Az árakon erősen érződött a víz közelsége. A szarajevói 4 km helyett itt 8at kértek egy cevapért, a leves 2, a 3 deci Toceno sör 2,5, a 2 deci kóla 3, a kenyér szeletenként 0,5 Km-be került. A szép kilátás mellett a luxus szolgáltatás része volt a madárhálóval árnyékossá tett parkoló.

Mosztár
A főút Mosztár keleti szélét keresztezi, innen lehet a Neretván átkelve az Öreg-híd, a Stari Most közelébe jutni. Biztosan volt az északkeleti oldalon is bejárat, de a nem egyértelmű jelzés miatt mi elmulasztottuk. Így kis kerülővel jutottunk a híd közelébe.

Hatalmas kereszt és hatalmas templomtorony
Az Öreg-híd

Egy üres grundon parkoltunk le. Az őr rá akart venni bennünket, hogy egyezzünk ki napi 6 euróba. Mondtuk, mi csak 2 órára jöttünk, és ragaszkodtunk az ezért járó 2 márkához.

A töltényhüvelyekből készített emléktárgyak még a tizenegy évvel ezelőtti háborút idézik

Az óváros nem sokat változott a két évvel korábbi látogatásomhoz képest. Ugyanazok az épületek voltak romosak, amelyek akkor is. Érdekes módon a július eleji turistaforgalom kisebb volt, mint akkor október közepén. Ja, és ugró sem várt a híd ívének legmagasabb pontján a megfelelő pillanatra.
Persze, most is szép, nagyon hangulatos volt minden. A nézelődés, fagyizás után indultunk tovább a tenger felé. Utunk a Jablanica-tótól a tengerig a Neretva mellett haladt.

Metkovihoz közeledve egyre több lett a horvát zászló a házak előtt, és lassan eltűntek a minaretek a településekről. A határon pillanatok alatt átjutottunk. Igazán egyik oldalon sem foglalkoztak velünk.
A Neretva eddig is nagyon szép volt, de a Mosztár után következő szárazabb vidék emléke még inkább gyönyörűvé tette a torkolatvidék buja zöldjének látványát. Olyan hangulata volt a tájnak, mintha valami Mekong környéki rizsföldre értünk volna. (A régi filmekből nyert élmények szerint.)
A tengerparti úton Plocetől Split irányába autózva is elviselhető volt a forgalom, bár kicsit untam a folytonos kanyargást.
Útközben döntöttük el, hogy visszafelé megpróbáljuk az autópályát. Ebből következően igyekeztünk még aznap a lehető legészakibb részen szállást keresni. A Peljesac-félszigetre igazán nem gondoltunk, mert négy éve néhány napot töltöttünk ott. Korcula messze volt már a késő délutáni időpont miatt. A választásunk végül Hvar-szigetre esett.
Mivel az ADAC katalógust (is) otthon felejtettük, az autós térkép alapján próbáltuk kitalálni, hol érdemes kempinget keresni. Arra jutottunk, hogy a szárazföldi résztől távolabb eső végén, Stari Grad környékén lesznek a jobb helyek.
Úgy emlékeztem, hogy valaki írt róla a kalauzban. A kompon elő is szedtem a gépet, de többen csak éppen érintették. Itthon derült ki, hogy Gárdos Nóra tavaly az Olvasókönyvben beszámolt róla, ám az ígért hosszabb változatot végül nem küldte le. Persze, ebből a rövid változatból - amit azóta megtaláltam, feltettem - is kiderült volna, hogy a szigeten újabb kemény autózás következik.

Drvenik - innen indultunk Hvarra
Ide érkeztünk - a sucuraji világítótorony - bérelhető

A szigetre Drvenikből indult a komp Sucurajba. A 6 kilométeres utat mintegy fél óra alatt tettük meg. Az utazás 3 személlyel, autóval 122 kunába - 4900 forintba került.

Hvar-sziget (http://www.hvar.hr/)

Hvar és környezete - a Horvát Turisztikai Közösség térképéről
 

A szigetről annyit érdemes tudni, hogy 68 kilométeres hosszúságával a Cres után a második leghosszabb adriai sziget. A legnagyobb szélessége 10,5 kilométer, a területe 300 négyzetkilométer. A partja nagyon tagolt, ennek köszönhetően a partvonal hossza több mint 250 kilométer. Brac-szigettől néhány kilométerre délre, gyakorlatilag kelet-nyugati irányba kinyúlva terül el.
Felszínét túlnyomórészét hegyek, dombok alkotják. A déli oldal jelentős szakaszán szinte függőlegesen mered magasba a part közvetlenül a víz mellett. (Ezt nagyon jól mutatja a Google-ról letöltött műholdfelvétel.) Lankásabb területeket főleg a nyugati harmadban, annak is az északi felén lehet találni, de itt van a legmagasabb csúcs, a 628 méteres Szent Miklós is. A hegyeket, dombokat többnyire fenyők borítják. Egy időben állítólag ez volt a fontos árucikke, mert a halászexpedíciók innen szerezték be a fáklyákhoz a fenyőt. Le is csupaszították a hegyeket rendesen.

A sziget települései

...és a domborzata az utazásunk alatt GPS-szel rögzített adatok szerint

A Google-on elérhető műholdfotón jól láthatók a déli oldal magas parti sziklái

A későbbi táborhelyünk, a sziget nyugati felén található Jelsa körül vannak a nagyobb kiterjedésű termőterületek, ahol szőlőt, olajbogyót és különböző gyógy- illetve fűszernövényeket termelnek. Különösen a rozmaring és a levendula terjedt el. A száraz rozmaringlevélből párolt olaj állítólag skorbut ellen nagyon hasznos. A levél fehérboros főzete kiváló a szakáll, szemöldök és haj ápolására. Azt mondják, jobb minden "liposzómás" csodaszernél.:) Szebb, csillogóbb, dúsabb lesz a szőrzetünk tőle. De ez csak két példa, a rozmaring gyakorlatilag mindenre jó. Elkergeti a rossz álmokat, elhajtja káros rovarokat, eltávolítja a lábakról a duzzanatokat, sőt még a közelébe ültetett gyümölcsfák is többet teremnek.
A nyaralási főszezonban a táj képét meghatározza a levendulamezők rózsaszín virága. A molyok riasztásán kívül a levendulaolajt parfümkészítésre használják. A majoránna olaját a reumás ízületekre ajánlják. A hagyományos növények közé tartozik még a sáfrány és a koriander is. S persze a sok virág és a meleg miatt a méz.

Teraszosan kialakított ültetvények a hegyoldalban
 

A borukat a 19. század végén még Magyarországra is hozták. Aztán itt is kipusztította az ültetvényeket a filoxéra-járvány. A sziget sok lakója ekkor kivándorolt Észak- és Dél-Amerikába, ahol az ottani szőlőművelés meghatározó szakemberei lettek. (Persze a magyarok mellett.:)) Azóta a szőlőt újratelepítették.
Persze a gazdaságban mindig is jelentős szerepe volt a hajózásnak. Már a görögök is kolóniát létesítettek a szigeten - innen a régi Pharos név - aztán a rómaiak majd a különböző középkori mediterrán hajósnépek és más hatalmak - köztük a magyar királyok - birtokolták hosszabb-rövidebb ideig. Ma is meghatározza a települések képét a hosszú velencei fennhatóság.
A turizmus közel másfél évszázados dúlása ellenére a sziget egyes részei még ma is érintetlennek tűnnek - az idegen szemével. Érdemes akár csak egy autós kirándulás erejéig bekukkantani néhány nem tengerparti faluba. Persze a valóságban ezek is kaptak az idegenekből, de jobban megőrizték eredeti arcukat.
Nekem összességében kopárnak tűnt a táj. Az igaz, hogy az általam ismert dalmát vidékekhez képest a sziget egy részét valóban buja a természet.
A turisztikai ismertetők szerint a szigetet finom telek, meleg nyarak jellemzik. Állítólag a tél annyira enyhe, hogy az elmúlt 110 évben soha sem süllyedt a hőmérséklet fagypont alá. A sok napsütéses óra miatt már a 19. század végén kedvelt gyógyüdülőhelyként tartották számon a szigetet.
A nyári forróságról magunk is meggyőződhettünk, bár éppen ott létünk második felében érkezett egy hidegfront, ami először csak kisebb záport hozott, majd reggelre közel tíz fokot esett a hőmérséklet. Ez nekünk az utazáshoz nagyon jól jött, de a strandolni akarók nem igazán örültek neki.

Visszatérve saját utunkra, már akkor nagyon hosszúak voltak az árnyékok, amikor lehajtottunk a kompról. A sziget másik felébe vezető mintegy 60 kilométeres utunkra néhány kocsi és egy motoros társaságában indultunk el. Inkább lemaradtunk, hogy másokat ne tartsunk fel a lassan vett kanyarokkal.
Az út nagyon keskeny volt, két autó éppen elfért rajt. A burkolat minősége megfelelt az 50-60 kilométeres sebességű száguldáshoz. Mire a sziget közepét elértük, a nap már kezdett lemenni. Jelsánál már egészen sötét volt, Stari Gradnál pedig már teljesen este lett. Ekkor derült ki, hogy ahol reméltünk, ott nincs kemping. Az esti keresgélést hamar feladva visszaautóztunk tizenegynéhány kilométert Jelsára, és megkerestük a Mina kempinget. Hogy a városkában az átmenő forgalmat csökkentsék, több olyan bejáratot alakítottak ki, amelyeken közlekedve akár 6-7 kilométeres kerülőt is lehetett tenni az egymástól néhány száz méterre lévő helyek megközelítéséhez. Ez másnap, már világosban derült ki.
A táblákat követve, ha kis kerülővel is, este 9 után megtaláltuk a kempinget. Mivel a recepciónál hiába vártunk, hogy valaki előkerüljön, kerestünk magunknak helyet, és felvertük a sátrakat. Meglepő módon a sátorcövekeket kettő kivételével be tudtuk verni a talajba. Korábban a horvát sziklákon nem ehhez szoktunk. Világosban derült ki, hogy a jelsai öblöt délről, délkeletről záró félszigeten mesterséges teraszokat alakítottak ki sátorhelyeknek.
Régebben a félsziget csücskéig tarthatott a kemping, osztozott a földnyelv északi szélén húzódó temetővel. A régi szerkezetet a nyomok is mutatták, és az egyik magyar vendég is mesélt róla gyermekeinek előttünk. Valamiért aztán az eredeti rész megszűnt, csak a sziget belsejéhez közelebb eső vizesblokkokat tartották meg belőle. Hogy a félsziget sziklás, dimbes-dombos felületét lakhatóvá tegyék, kisebb-nagyobb területeken vízszintbe hozták a sátrak, lakókocsik elhelyezéséhez, a terepet lépcsőzetesen feltöltötték valami földhöz hasonló anyaggal.

A Mina kemping

A korábban megismert dalmáciai kempingekhez képest nagyon komfortos volt a hely. Persze, ne gondoljatok valami csodára. Olyan, amilyenek a balatoni kempingek a 60-as évek végén lehettek. Igaz, a mosó, lábmosó vályúval kialakított vizesblokk csempéjét, kövezetét valamikor a közelmúltban újíthatták fel. Több elektromos szekrény is volt a tábor területén, ahonnan 40-50 méteres hosszabbítókon vitték a villanyt a sátrakhoz. Ja, és ami nagyon fontos, a recepció fagyasztóládájába ingyenesen lehetett hűteni a jégakkukat.
A társaság nemzetiségi összetétel szerint nagyon színes képet mutatott. Voltak osztrákok, angolok, csehek, szlovákok, dánok, magyarok. Bár voltak németek is, érezni lehetett, hogy már messze vagyunk a könnyen elérhető Isztriától. No, meg a nagy szabadságolási szezon sem kezdődött még el. A szomszédunkba telepedett le két magyar lány, akik háton hozták a teljes felszerelést.

Jelsa
A kemping 7-800 méterre volt Jelsa központjától, az öböl csücske körül elhelyezkedő kikötőtől, korzótól.
Jelsa a sziget északi oldalán, a nyugati harmad kezdeténél, egy öböl körül épült ki. Egykor itt is volt görög kolónia az öblöt délkeletről záró Gradina-félszigeten. A hajdani városfal maradványa ma is látható a félszigetet ma elfoglaló Mina kemping és temető közelében. A ma is álló város képét nem annyira a görögök, mint inkább a későbbi lakók határozták meg. Ahogy más környékbeli településeken, az öböl partján sorakozó házak közül itt is kiemelkedik egy hatalmas torony, de közelebb érve már 18-19. századi épületek uralják a képet. Persze vannak sokkal régebbi épületek is a templom környékén.

Egyébként nagyon barátságos hely. Nekem jobban tetszett mint Hvar és Stari Grad. Ebben része van annak is, hogy talán itt a legzöldebb a sziget. Szinte el sem hiszi az ember, hogy hol van, annyira zöld minden. Itt a városi park nem csak néhány kókadozó pálmából áll, ahogy a közeli Hvarban. A fenyők mellett nyárfasor
Ahogy a környéken máshol is, reggeltől estig a kávéházak előtt, a korzó padjain idősebb férfiak ülnek. Beszélgetnek, mustrálják a turistákat. Főleg a nőket.

Az öblöt elfoglaló kikötő körül mindent megtalálunk, amire a nyaraláshoz szükség van. Van sok kávéház, pizzéria, ékszerbolt, bankautomata, sőt még egy vinotéka is, ahol a közeli szőlőkben termett borokból vásárolhatunk. Lehet motort, autót, csónakot kölcsönözni. Mindennap indul valamilyen egész napos szervezett kirándulás (Island Tour 8400 Ft, Dubrovnik 21600-3400 Ft, Korcula-Mljet 23600 Ft, Korcula 19600 Ft, Krka-vízesés 23200 Ft, Split-Trogir 17200 Ft, Rafting a Cetina-folyón 22000 Ft, Mostari túra 20400 Ft.)
Esténként a korzón nyüzsög mindenki a környékből. A késő estig nyitva tartó üzletek, vendéglők mellett egy sátorsor is várja a turistákat, ahol mindenféle csecsebecsét vásárolhatunk. Gyöngysorok, festmények, pólók, képeslapok, vagy éppen a helyi gyerekektől a maguk gyűjtötte kagylókat.
Vásárlás közben elkészíttethetjük régen megálmodott tetoválásunkat is. A bőséges mintatárból skorpiót, rózsát, Che Guevarát egyaránt választhatunk.

Gitáros, harmonikás hangulat
Lányok a kagylókkal
A képárus
Kilátás a régi temetőből

Strand
Esti korzó
Kirándulóhajó
Vinotéka

 

A vendéglőkben a szokásos kínálat és a szigeten máshol is tapasztalt árak: halételek (25 dkg hal) 2000-3200, cevap 1600, grillezett húsok 2400-3200, pizzák (28 cm) 1200-2000 forintig, tonhal saláta 1200, makaróni 1400, sajtos omlett 1000 forint, hamburger 800-1000, hot dog 600-800, levesek 480-800, zöldséges saláták 480-1400, mozarellás saláta 1400, spagetti tengergyümölcseivel 1600, csokis palacsinta 600,
3 cl házipálinka 240, eszpresszó kávé (szimplamini) 200-280, kapucsinó 320-480, tea 200-240, 2,5 dl szénsavas üdítő - cola, fanta...- 480-560, 2 dl narancslé 600, 2,5 dl ásványvíz 240 forint. Fagyikehely 800-1200, egy kanál fagyi 400, jégkrémek 240-600.

A kemping strandján és Jelsa más részein is egyaránt találtunk sziklás és köves részt. Az útikalauzok szerint homokos is van, de mi azt nem fedeztük fel. A egyébként víz kicsit hidegebb volt az ilyenkor vártnál - talán az "északi" fekvés miatt. Persze, meg lehetett szokni.
Ha valaki homokos, kavicsos strandra vágyna, akkor naponta elutazhat a Brac-szigeten lévő Bol strandjára, ami majdnem szemben található jelsával. A hajó reggel 9 órakor indul, délután 16.30kor ér vissza. A retúr 2400 forintba kerül. Az 4 főre 9600 lenne naponta - csak a számolás kedvéért. (Van egy másik lehetőség is: Zamárdi vagy Alsóörs.:)

Stari Grad
Mindenképpen látogassunk el a Jelsától mintegy 10 kilométerre lévő Stari Gradba. A városnézés mellett itt a komolyabb vásárlásokat is lebonyolíthatjuk. Jelsánál jóval nagyobb város, jelentősebb a középkori magja, több régi építészeti emléke (lásd a képeket).
A település központját a Jelsa-Hvar közötti útról jobbra letérve érjük el kisebb kanyarok után. Ha sörözni is akarunk, mehetünk akár busszal is, mert rendszeres járatok vannak. (Stari Grad-Jelsa 600 Ft, Stari Grad-Hvar 800 Ft, Stari Grad-Sucuraj 1480 Ft.) A busz a város bejáratánál áll meg - a központot jelentő kikötőtől alig kétszáz méterre. Itt van egy nagy ingyenes parkoló a CBA bolt előtt. A bolt egy valódi szupermarket, a forróság idején akár légkondi miatt is érdemes meglátogatni.:) Érdekes üzleti fogásként a belső térben nem lehet hűtött ásványvizet vagy üdítőt venni, csak a pénztár és a bejárat között vannak hűtőszekrények. Igaz, ezekből ugyanazt az italt kétszer annyiért kapjuk meg. Szóval, a hidegnek itt ára van. A boltban egyébként szinte minden olyan dolgot árusítanak, amit éppen otthon hagytunk. (Egyedül a hűtőtáskába való jégakkut nem, de azt máshol kaptunk.) A strandcikkek árai hasonlítanak az itthoniakra, az élelmiszerek közel kétszer annyiba kerülnek mint nálunk.
Ez a város is egy öböl körül épült ki. Ha a vízhez érünk, elsőként érdemes benézni az információs irodába, mert van néhány érdekes kiadványuk a környékről. A mellette lévő bankomatnál nyomban a fogyó készpénzkészletünket is feltölthetjük. Aztán jöhetnek a kávéházak, fagyizók. Van egy jó cukrászda is, ahol legalább annyira ügyelnek a hűtővitrin üvegének tisztaságára, mint a szarajevói bazárban az ékszerészek. Hogy az üveg csillogó maradjon, még egy "Ne tapizd!" feliratot is kiragasztottak.
Az öböl északi oldalán végigsétálva találtunk egy internet kávéházat - egy a többi háznál kicsit beljebb épített, fákkal takart homlokzatú épület egyik földszinti helyiségében. Az egész inkább valami lesötétített raktárnak tűnt, ahol tizenéves fiatalok játszottak a gépek mellett. Negyed óra 280 forintba került. Ami nem is lett volna sok, ha normálisan működik - hisz még légkondi is volt. Úgy tűnik, a sávszélességet - ha volt egyáltalán - elvitték a fiatalok. Az itthoni 400 kbit/s körül berregő kábelnettel egy perc alatt elintézhető levélolvasáshoz, ott kevés volt a negyedóra. A rendszer másodpercre pontosan leakasztott a jelszóval megnyitott hálózatról. Feladtam.
Közvetlenül a parton is van egy szupermarket, mellett egy műszaki áruház és egy nautika shop, ahol a horgászáshoz, hajózáshoz, búvárkodáshoz, úszáshoz szerezhetjük be a szükséges dolgokat. A boltok mellett van a gyümölcspiac, melynek árait az itthoniak kettővel szorzásával kapjuk meg.
(Csak néhány példa: őszibarack 640 Ft, görögdinnye 320, sárgabarack 800 Ft, szilva 720 Ft, alma 480 Ft, paradicsom 400 Ft, paprika 720 Ft, szőlő 1200 Ft, meggy 1000 Ft, narancs 480 Ft.)
Stari Gradban még a jelsainál is több a szolgáltatás. Biciklit 1 napra 2800, 50 köbcentis robogót 8 ezer forintért, 150 köbcentist és quadot 10 ezerért, Fiat Puntot, Renault Cliót 16 ezerért, Citroen C3 cabriot 18 ezerért, Mitsubishi Pajerot 30 ezer forintért adnak naponta. Ha három vagy több napra bérlitek, akkor jelentős engedményt kaptok. (Mi kihagytuk.)

A kikötő és a korzó
Kilátás
Egyik öreg templom
Megérkeztek a kirándulók

Keskeny utca
Az öreg torony
Halászok
Halászok varsával
A zsákmány
Dalmát csendélet galambokkal

Egyik nap, Hvarból visszafelé Stari Gradban akartunk ebédelni, de csak eurónk volt, kunát már nem akartunk váltani. Találtunk egy kellemesnek tűnő - árnyékos - éttermet az öböl mellett. A pincérlánynak jeleztem, hogy csak eurónk van. No problem - reagált rá. Lehetett közöttünk valami kommunikációs zavar, mert láthatóan meglepődött egy kicsit, amikor az eurót elővettem. De gond mégsem lett. Bement a szomszédos ékszerüzletbe, hogy az árfolyamot megtudja, majd egy számológéppel felszerelkezve visszatért. Mondta és mutatta, hogy szerintük egy euró 7,1 kunát ér. Ez szinte pontosan annyi volt, mintha itthon közvetlenül vettünk volna kunát.
(Két héttel később egy soproni étteremben ebédeltünk, ahol a pénztárgép forintba és euróba is rányomta az árat a számlára. Egy euró 225 forinttal számoltak át, amikor váltóknál 275-280 forintot adtak érte. Szerencsére Stari Gradban tisztességesebben álltak a dologhoz, nem akartak lenyúlni bennünket.)

Stari Gradtól néhány kilométerre, a Hvar felé vezető út mellett van a Stari Grad trajeki kompkikötő. Az út másik oldalán áll egy többszintes hipermarket, ahol könnyen elkölthetjük pénzünket - Ha jól emlékszem, Kerum a neve. Az árak itt sem olcsóbbak, mint a korábban megismert boltokban. Sőt.

Hvar
Ne maradjon ki a szigeti nyaralásból egy hvari kirándulás sem. Stari Grad felől érkezve nagyon szép látványt nyújt az óvárosból a hegyoldalra felkúszó két városfal, melyeket a felső végükön a Spanyol erőd zár össze.

Hvar a Spanyol erőddel

A város szélén nagy parkolókat alakítottak ki a hatalmas autóforgalom miatt. Mi azt gondoltuk, nem állunk meg az elsőnél, biztosan lesz a kikötőhöz közelebb is hely. Nem voltunk egyedül a gondolattal, így aztán egymás dolgát nehezítve araszoltunk vissza a szűk utcákon a még szabad városszéli parkolókba.
Úgy tűnt, van egy mobil csapat, amelyik a központ felől indulva sorra feltölti az autókkal a még üres grundokat. Mindenhol ott marad egy-két személy közülük, aki aztán a távozó autóktól beszedi a pénzt az érkezéskor egy fecnire írt időpont alapján. Ha jól emlékszem, 240 forint volt egy órára.
Bár a város szélén találtunk csak helyet, így is csak 4-500 méterre voltunk a központtól. A Szent István térre a Szent István templom, illetve a hozzá kapcsolódó harangtorony mellett értünk be. A majdnemfehér kövekkel borított tágas tér tele volt turistával, meg meleggel.
Egy kis erőt gyűjtöttünk a középen álló, több mint ötszáz éves oroszlános ciszternakút, a gótikus városháza és a városi loggia megtekintésével, aztán elindultunk az egyik meredek lépcsőn a tengertől számítva 110 méter magasan trónoló Spanyol-erődbe.
Útközben elhaladtunk a Bencés kolostor mellett, amelyben a Hanibal Lucic múzeum működik (nyitva vasárnap kivételével 10-12, 17-19 óráig). Mi most kihagytuk. Félmagasságban elfogytak a házak, beértünk egy fenyőkkel, hatalmas virágzó kaktuszokkal borított kertbe, miközben a lépcső szerpentinként kanyargó ösvénnyé alakult.

Kilátás Hvarra a Spanyol erődből

A Spanyol erőd bejáratánál derült ki, hogy akár autóval is felmehettünk volna. Persze, jobb volt így az öreg házak között menő lépcsőn, és a kerten át. Az erődbe 400 forint volt a belépő. A sok kő látványa mellett igazán a kilátás volt az érdekes. Ennek egy részét persze már addig is élvezhettük, amíg megtettük a fölfelé vezető utat - belépő nélkül. Szóval, legközelebb én inkább csak a bejáratig sétálnék, és a belépőt fagyira költeném.:)

A talán legérdekesebb látvány a Spanyol erődben :)

Jó tudni, hogy az erődbe tilos fürdőruhába bemenni, pisztolyt bevinni.:) A WC itt is görögmintára működik - a használt papírt a zsebbe - bocs, a külön edénybe.:)
Lefelé egy másik lépcsőn jöttünk, kicsit körbejártuk a kikötőt, és visszaindultunk Stari Gradba.

A Szent István tér
A loggia az órával

A Bencés kolostor bejárata
Szent István (?) a templom homlokzatán
A főtéri kút
A porszivós ember
Terítőárusok
Nem a mi hajónk

Útközben megálltunk a már említett hipermarketben, és megvettük a jegyet másnapra a Splitig menő kompra.
Az odafelé vezető kanyargós út és a nagy kerülő miatt döntöttünk úgy, hogy hazafelé a szigetnek ezen a felén közlekedő komppal megyünk. Így egyszerre a autópályához érünk, és a szigeti kacskaringózást is kihagyjuk. A kényelem, a rövidebb autózás plusz 10ezer forintba került - a kompozásért közel 15 ezer forintot kértek a szerdai 5 ezerrel szemben. Igaz, itt mintegy 30 kilométert tettünk meg a korábbi 6 helyett.
Utolsó nap hajnalban keltünk, lebontottuk a sátrakat, összepakoltunk. Azt terveztük, hogy egy órával az indulás előtt beállunk a kompkikötő elé. Szerencsére kicsit korábban, már reggel 6.15re, az indulás előtt egy és egy negyed órával megérkeztünk. Így elfoglalhattunk a 35. helyet a sorban. Ha késünk, valószínűleg csak a délelőtti járatra férünk fel, mert a kompon csak 50-55 autónak volt helye.

A sor csak azért kanyarodik, mert több képből raktam össze

A kompkikötő
... és a komp

A kompozás közel másfél órán át tartott. Az útközben várt szép látvány elmaradt a párás, ködös idő miatt. Néha az eső is eleredt kicsit. Annyi jó persze volt a dologban, hogy a 20 Celsius körüli hőmérséklet miatt nem volt melegünk. Ezt később nagyon értékeltük, amikor dugóba kerültünk az autópályán.
Mire Splitbe értünk, kicsit kivilágosodott az ég - az túlzás lenne, hogy kiderült. A kihajózás - a kikötés után még - negyed órát vett igénybe, mert a sok autó miatt a kikötőből nehezen tudtunk rámenni a városi útra.

Split - kikötés előtt

A városban elég sokat kanyarogtunk, de nem volt nehéz ügy, végig követtük a "Zágráb, autópálya" irányt.
Splittől mintegy 10 kilométerre kezdődött el a kétszer kétsávos autópálya - a tábla szerint 388 kilométerre Zágrábtól. Nem sokkal utána volt az első beléptető kapu, ahol megkaptuk a mágneskártyát a későbbi fizetéshez. (Itt még egy a fülkében ülő személy nyújtotta a kártyát, Karlovácnál, Zágrábnál automata adta ki gombnyomásra.)

Autóspihenő Vrpolje-nél

Az első emelkedők után viszonylag nagyobb szintkülönbségek nélkül, 100-240-40 méteres magasság között haladt az autópálya, amelyen a hidak, viaduktok és alagutak kivételével leálló sáv is van. A felülete jó volt, kevés volt a kanyar, kicsi a forgalom, jól lehetett haladni.

Zadar után kezdődött egy nagyobb emelkedő. A Sveti Rok (Szent Rókus) alagút előtti utolsó 15 kilométeren 80 méterről 500 méterre kellett feljutni. Ezt egy több lépcsős szerpentinnel oldják meg. A maslenicai kijárat után először 80, majd 40es tábla korlátozta a sebességünket - torlódás, egyéb veszély táblával kiegészítve. Aztán már nem kellett a korlátozás tábla, mert beleütköztünk az álló, néha lassan elinduló, egy-két másodpercig haladó kocsisorba. Az alagútig az utolsó 10 kilométert lépésben tettük meg. Persze, a kisebb érkezők még ennél is rosszabbul jártak. Hisz mire felértünk, jelentősen megnőtt a sor hossza. A cammogás alatt is voltak kisebb-nagyobb alagutak - például 600 méteres is, ami kanyargott és emelkedett. A rövidebb alagutakban a plafonon elhelyezett hatalmas ventillátorok - turbinák - mozgatják a levegőt. A hatalmas huzatot álló helyzetben nagyon jól lehet érzékelni. A Sveti Rok alagútban a padka végig lukacsos. Valószínűleg ott szívják el a kipufogógázt. A kisebbekben ilyent nem láttunk.

A kinagyított részen látni, hogy a tengerig (csatornáig) ér a dugó
Akik ott mennek, azok a valóságban utánunk jönnek a szerpentines pálya egyik alagútjánál

A Sveti Rok előtt 1200 méterrel elfogyott a két sáv. A belső sávon menők befurakodtak a külső sávba. Ezt olyan ügyesen csinálták, hogy a belső sávban gyorsabban lehetett haladni. Az összeterelt sávot átterelték a szembejövő pályára, mert csak ott volt kész az alagút. A mi oldalunkon egy hatalmas kapuval le volt zárva.
Az alagút előtt két munkást láttunk. Az egyik egy az útra merőlegesen álló furgonban bóbiskolt, a másik pedig kisdolgát végezte a még nem működő másik alagút bejáratánál.
Az 5670 méter hosszú alagutat 13.05 órakor értük el. A tábla szerint benn max 80 kilométerrel lehetett volna haladni, 100 méteres követési távolságot tartva. A sebességünk a bejárat után kb. 10-15 kilométer volt, de a kijárat környékén már felgyorsultunk a maximális 80 kilométerre.
Az alagút másik végén a szembejövő sávban ugyanúgy 10 kilométeres sor fogadott bennünket, amilyen a miénk volt. A vége egészen a Sveti Rok kijáratig ért, de a közben érkező autók miatt egyre hosszabb lett.

Autók egy kisebb alagútban

A fentiek alapján mindenkit óvnék a szombat délelőtti alagutazástól.
Ha nincs más lehetőség, akkor érdemes felkészülni a várható gondokra.

Az autóban legyen bőségesen

- üzemanyag - hogy az araszolástól, az esetleges légkonditól el ne fogyjon éppen az alagút közepén

- ital - persze alkoholmentes
- türelem - előzetes tréningek biztosan sokat segítenek :))
- légkondi - ha megoldható
- ablakra valamilyen árnyékot adó lemez, mert a hegyoldalban nagyon jól melegít a nap (nekünk szerencsénk volt, hogy éppen rossz idő volt, így a hőmérséklet nem ment 24 fok fölé. 10 fokkal több is teljesen normális lehetett volna (:
- Ne induljunk el rossz, nem megfelelően felkészített autóval (Leállósáv van, hívásra jön az autómentő, de kicsit magas lehet a számla)


 

Egérút Gornja Ploce-Plitvicei-tavak-Karlovac felé

Mala Kapela - az autópálya társaság felvétele

Mivel nagyon féltünk, hogy a hasonlóan hosszú Mala Kapelánál ugyanilyen, vagy hosszabb sor fogad bennünket, az alagút utáni második kijáratnál - Gornja Ploca - elhagytuk az autópályát, hogy Karlovácig a régi úton menjünk Plitvicén keresztül. Splittől (Dugopolje) Gornja Plocaig 2880 forintba került az autópályázás (72 kn). A dugót az alagútnál ráadásként ingyen adták.
Az út első fele a szinte teljesen sík Krbavsko-poljen haladt át, nagyon gyors mehettünk. Utána kezdődtek a szerpentinek. Itt már nagyon izgultunk, hol lesz végre a benzinkút. Még az út elején volt egy radarpisztolyos rendőr. Persze sokan jelezték, így nem tudott meglepni bennünket. Ráadásul meg is álltunk mellette, hogy megkérdezzük, hol van benzinkút. Azt mondta, vagy visszamegyünk 5 kilométert - egy az úttól távolabb lévő településre -, vagy megyünk még harmincat. Mi az utóbbit választottuk. Szerencsénk volt, éppen odaértünk a Korenica másik végén lévő kúthoz. A 95-ös benzin literjét
320 forintért adták (8 kn), az addig látott árakhoz képest olcsón.

Karlovachoz közeledve megnőtt a forgalom, és a kanyargós út, a települések miatt lelassult a tempónk. A 150 kilométeres szakaszt végül 2 óra 20 perc alatt tettük meg - közben 15 perc tankolás, üdítőzés.
Karlovactól autópályán jöttünk tovább. Zágráb előtt, a luckoi fizető kapuknál újabb dugó fogadott bennünket, de ezt negyed óra alatt leküzdöttük (640 forint, 16 kn).

Dugó a luckoi fizetőkapunál - webkamera
Sorban állás a WC-nél

Zágráb után egyre kevesebb lett a velünk egy irányba haladó autó. Másokhoz hasonlóan mi is megálltunk a Sveti Helena-istoki autóspihenőnél, hogy a maradék kunánknak nyakára hágjunk. A női WC-nél többször hosszú sor alakult ki, ha éppen egyszerre sok autó érkezett. Igaz, legalább ingyenes volt, mert valaki leemelte az egyébként pénzzel nyitható ajtót. A shopban az 1,5 literes ásványvizet 310, Cornetto jégkrémet 350, kávét 280, kapucsinót 360 forintért adták.
A goricáni kapunál néhány perc alatt kifizettük az 1440 forintot (36 kn), majd hamarosan hazai földre léptünk.
Győrffy Árpád

A szerző írásai az Útikalauzban >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet - szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés



Forrás: http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=433
© BTSZ Bt. 1997-2009 - Minden jog fenntartva