Megérkezés Hosszú és fárasztó repülőút után (öt óra!) érkeztünk meg Gran Canaria szigetére.. az út folyamán szerencsére néhány érdekesebb látványnak sikerült csökkenteni az út egyhangúságát. A keletről nyugatra tartó hajnali utazásnak köszönhetően órákig tartott a napfelkelte, s a Gibraltári-szoros madártávlatból nyújtott látképe a Sziklával, majd végül Afrika partjainál a passzátszél által hajtott felhősávok adtak változatosságot.
Noha a város egyáltalán nem bővelkedik látnivalókban, mert csak a turistákat kiszolgáló szállodák, éttermek, bevásárlóközpontok alkotják az utcákat, de mindenütt virágok, kaktuszok, bogainvillák és egyéb zöld növények színesítik a város arculatát. Ellenben van a városnak (vagy inkább a vele egybeépült Maspalomas-nak) egy nem mindennapi természeti képződménye, az óceán mellett sorakozó -vagy inkább vonuló - homokdűne sor. Hatalmas területet fed be a homok, és igazi sivatagi hangulatot kölcsönöz a tájnak. A homok nem áll meg. Látható iramban épít a szél újabb és újabb fodrokat a vándorló homokszemekből. A partot hatalmas hullámok ostromolják, amelyek nemcsak a gyakorlott szörfösöknek, hanem kisebbeknek és kezdőknek is nyújt páratlan szörf-érzést.
1. nap
A dűnék 2. nap 3. nap
Elindultunk befelé a sziget belseje felé vezető legközelebbi (GC60) úton, hogy felfedezzük a környéket. Első állomásunk egy, az őslakosok életét bemutató kiállítás lett volna (kb. 6 km-re), de nem nagyon fűlt hozzá a fogunk, mivel ekkora már tikkasztó nagy meleg lett (persze ez csak fokozódott a nap folyamán), így továbbindultunk csak felfelé., s ahogy haladtunk előre, a táj is lassan kezdett megváltozni. A kopár és vöröses tájat kezdetben kaktuszok, később pálmafák, sőt citromligetek kezdték tarkítani. Fataga, egy csendes, árnyat adó(!) fákkal benőtt völgy mélyén lévő kicsiny falu, mely a déli szieszta alatti álmát aludta.
(A névre kattintva - ahogy a továbbiakban is - másik ablakba be lehet hívni a Google térképének megfelelő pontját. A "-" ikonra kattintva bővítheted a megjelenő területet - a szerk.) Nem túl hosszú autókázás után elérkeztünk a Roque Nuebló-hoz (a sziget jelképe) vezető ösvény elején álló parkolóhoz, hogy legyalogolhassunk a tábla szerint 100 méterre lévő célhoz. Mikor kiderült néhány száz méter megtétele után kutyagolva a poros, árnyéktalan ösvényen a déli napsütésben, hogy a szikla nem közeledik, egy ultimátumot kaptam a a páromtól. Ha ötven méteren belül sziklát találok, szóljak. Nem találtam.
Ellenben ötven méterenként az árnyékban, vagy a tűző napon pihegő elfáradt emberek, mint élő kilométerkövek jelezték a csúcshoz vezető utat. Nem álltunk be közéjük, hanem fényképkészítés után visszafordulva elindultunk az autóval megközelíthető Roque de las Nievas irányába.
Az odafelé tartó út nagyon szép fenyőligeteken keresztül vezetett, az egyikben kiépített pihenőhelyek is voltak, ahol visszafelé jövet megálltunk ebédelni. Roque de las Nievas: nem fogott meg. A tetején található katonai objektum, a kicsiny, enyhén bűzös és zsúfolt kilátóterasz, no meg a párába burkolózó táj nem érte meg az utat. Annál inkább a köztes kilátóhelyek, ahonnan kitűnő panoráma nyílt az északi partszakaszt beborító felhők tetejére(!). Visszafelé úton derült aztán ki, hogy bizony még messze voltunk a céltól, a Roque Nueblótól. Ayacatát ismét elérve, más utat választottunk a hazatérésre. Kezdetben kopár és egyhangú volt a táj, aztán még kopárabb, de egyhangúnak nem nevezhető lett. Ha valaki leküzdötte a Fatagába vezető út szerpentinjeit, itt jöhetett rá, eddig milyen könnyű dolga volt. Az egy autó széles (de magyar egy számjegyű főút minőségű!), csak szerpentinből álló útszakasz vezetett Mogan-ba. Motorfék, kettes, nem lenézni a korláton túlra! A kopárságot egy helyen szakította meg egy kiszáradófélben lévő víztározó nem éppen szívderítő látványa. Mogán nem tűnt megnézésre érdemes falunak, inkább az útikönyvek és útikalauzosok által ajánlott Puerto de Mogán -ba igyekeztünk. Gran Canaria Velencéjének is nevezik, bár méretében nem hasonlítható a nagy testvérhez, de szépsége kanári viszonylatban is felsőfokú. A csatornák,és hidak által közrefogott utcácskák valóban megérik a kitérőt.
A kétszintes, különböző színűre festett apartmanházak, az ezeket összekötő árkádokon burjánzó színpompás virágok mind-mind elbűvölő látványt nyújtanak A kikötő végénél lévő parkolóba beállva (1 óra 50 cent) az egy óra bőségesen elegendő volt a bejárásra. Majdnem egy késői ebéd is belefért az itt (a parkolótól 2 méterre) található étteremben, ahol a jégen fekvő halakból (napi fogás!) lehetett kiválasztani az ebédrevalót. Mi is így tettünk, így 5 db grillezett szardíniából és egy jó félkilós halból, két üveg ásványvízből, valamint egy kávéból álló ebédünk 30 euró volt. A nap végén egy reményvesztett próbálkozást tettünk a maspalomas-i világítótorony megtekintésére, de a körforgalmak ördögi útvesztőjéből, a hiábavaló parkolóhely keresésből kilábolva inkább feladtuk és hazamentünk. 4. nap A mai nap reggelén elég fehős (azaz inkább párás) kép fogadott minket, így változtattunk a programon. Újabb hegyvidéki kirándulás helyett (bár a fővárosba vezető autópálya kivételével csak hegyek vannak) városnéző programot iktattunk be. Első állomásunknak Galdar-t céloztuk meg, amely szinte a sziget ellenkező oldalán, hozzánk legmesszebb eső (kilométerben!) pontján található, így a ronda, de annál gyorsabb autópályán közelítettük meg. A városban kissé nehezen találtunk parkolót, de szerencsére a rendőrséggel szemben akadt egy üres hely. Legalább megtaláltuk a legbiztonságosabbat! Majd a sétálóutcán át kijutottunk a főtérre. A város egyik nevezetessége a háromszáz éves sárkányfa, amely a városháza udvarán található, s így csak hivatali időben tekinthető meg. Galdar elég szeles város, bár kifejezetten jólesett a hűsítő szél.
A város másik látnivalója a Cueva Pintada, azaz festett barlang, amely közvetlenül a városházától balra nyíló utcából érhető el. Már azoknak, akik nem követik az autósoknak szóló táblát. Mi ugyanis ez utóbbit követtük, így sikerült lemennünk a hegyoldalról, majd egy másik utcán ugyanennyit vissza, hogy ismételten a városháza mögé jussunk. Az útikönyv szerint nem látogatható a barlang, de ottjártunkkor hatalmas ásatási terület volt bejárható. Vezetővel, 3D videofilmmel 2 óra alatt. Szerintem bő félóra elég lenne, de a hivatalos és csak vezetővel látogatható túraút 1,5 óra. A miénk azért sikerült kétórásra, mert az idegenvezetőnk nem sietett, így az utánunk következő csoport utolért minket. Maga az ásatási terep igazán lenyűgöző méretű (fedett!), eredeti formájában felépített, a prekolombián őslakosok által használt épületekből áll. A fő látnivaló egy vörös (terrakotta) és fehér színekkel kifestett barlang, de videózni, sőt fotózni se lehet. Erre a kérdésre maga az idegenvezető sem tudott magyarázatot adni, de kötelessége a szabályt betartatni. Azért nagylelkű volt, mert megengedte a hamarabbi távozásunkat, miután konstatálta, hogy sietnénk. Persze, nem terveztünk kétórás látogatást! Felszólt kollégáinak, így sikerült megszabadulnunk a kultúra lelkes őrének fogságából ;-)
Következő úticélunk Firgas volt, ahova a főútról (GC2) felől az első jelzett elágazásnál letérve végre szebbnél szebb banánültetvények szegélyezik az utat. A falu központjában egy utcán alakították egy lépcsőzetesen lefelé folyó vízkaszkádot, amelyet egyik oldalról gyönyörű csempékkel díszített pihenőpadok határolnak. Firgas egyébiránt a itt fakadó ásványvízétől is ismert, szigetszerte mindenütt kapható a firgasi ásványvíz. Nemcsak az ára miatt ajánlom, de úgy érzem ennyi támogatást megér, ha inkább a sziget termékeit fogyasszuk, nem pedig hajón importált árut. Ezután továbbhaladva Teror (egy "r"-rel) városa felé, a magasra hágó útról csodálatos kilátás nyílt a passzátfelhők alkotta párnára. Egészen eddig párás és szürke egyhangúság ülte meg a tájat, de felhőszint fölé jutva (kb. 500 m-en) még Tenerife csúcsai is feltűntek.
A háttérben Tenerife csúcsai Terorba érve verőfényes napsütés fogadott a szokásos meleggel társítva (érdekes volt, ha nem sütött a nap, kellemes idő volt, de ha sütött, irgalmatlan hőség lett). A katedrális megért egy misét, még ha nem is volt benne részünk. A templom előtti tér, a térből nyíló (igaz éppen felújítás alatt lévő utca), a házakon látható jellegzetes faerkélyek mind mind kiváló fotótémát nyújtottak. A város megtekintése után már csak Arucas-ba, a szintén szép székesegyházat rejtő városba tértünk be. Maga az épületegyüttes már messziről jövet is kimagaslik a tájból, így nem nehéz megtalálni. Parkolót ellenben nehezebben, de a templom közelében van egy fedett parkolóház, ahol könnyen találtunk szabad helyet. Visszafelé ismét az autópályán tértünk haza a szállásra.
5. nap 6. nap Következő megálló Tocodoman, ahol hatalmas kaktuszkiállításon láthatjuk (belépő 6 euró) a sziget és a világ kaktuszait egy szépen gondozott parkban. Nekünk a bokor méretű majomkenyérfa tetszett, ami nálunk a cserép virág kategóriát képviseli.
San Nicolas de Tolentino városából elfordultunk (miután az útikönyv se sok szépet írt, így mi sem töltöttünk el időt ott) Artenara irányába (GC 210) egy vízmosta szurdok oldalán.
A látvány tényleg lenyűgöző, de ennek élvezetéhez most már tényleg alapos vezetői tudás szükségeltetik. Az általában másfél, de helyenként egy autónyi szélességű, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt szerpentinek, 15%-os emelkedők mind mind próbára teszik a sofőrt. De megéri a fáradságot. Igaz, ugyan, hogy a folyóból sok nem látszik, és a közben elért víztározóban is szürke csík jelzi az eredeti vízszintet, de a szurdok bámulatos. A szurdokból felfelé jövet először egy alagutat érünk el, majd nemsokkal ezután egy nem működő szélmalomnál tarthatunk rövid pihenőt. A kilátás a völgyre és a környező hegycsúcsokra szó szerint szédítő. A több száz méteres magaslat, a ferde parkoló csak fokozza ezt a hatást. (A malomig nem érdemes elmenni, mert kiépített illemhely híján annak környéke funkcionál ezzel a céllal!). Innen már jól látszik a két híres orom, a Roque Bentaiga és a Roque Nueblo.
Befelé a szurdokba Artenara a barlangkápolnáról és a sziklába vájt barlanglakásairól híres, amelyek már az odafelé vezető úton is több helyütt láthatóak. A faluban célszerű autóval felmenni a kápolnáig (tábla jelzi), mert egyrészt hosszú, másrészt a tikkasztó melegben még meredekebbnek ható út vezet oda. A fenti parkolóból egy rövid kiépített gyalogúton jutunk az aprócska, meglepően hűvös kápolnába, amelyben a szószék is a sziklából van kivájva. Artenara után a látótávolságban lévő Tejeda városa következett, de a szieszta idő alatt nem nagyon élveztük a kanyargós, meredek utcácskákból álló kis hegyi várost. Továbbálltunk és a hegyvidék útjainak fontos kereszteződéséhez érkeztünk, Cruz de Tejeda. Ez nem egy helység, csak egy útkereszteződés, ahol néhány (azt hiszem, szám szerint kettő) étterem és pár árus fogadja az arra látogatókat. Bár ami azt illeti, az árusok nemcsak fogadják, hanem fogják is arra tévedőket. Elég, ha csak visszaköszönünk nekik és már azt tapasztaljuk, hogy gyengéd erőszakkal kezet fog és húz a bódéja belseje felé, majd mondja és mutatja, hogy csak 4 (négy) a 8személyes abrosz. Persze, miután megtetszik az áru, kiderül arról a négyről, hogy az valójában negyven (mármint euró). De ügyes és hatásos vevőfogó. Mi is vettünk egyet. Most még az eredeti útitervnek megfelelően leereszkedtünk az északi oldalon Santa Maria de Guia (GC70) irányába, a tenger felé. Lefelé haladva kezdetben fekete vulkáni kráterek később zöldellő babérerdők között közé jutottunk. A nap utolsó előttinek szánt úticélja a Puerto de las Nieves kikötője volt (ahonnan gyorshajó indul Tenerifére).
A szél, ami ott fogadott, minden eddigit felülmúlt, még a tengerparti úton is meg-megdobta az autót. De itt látszólag nem zavart senkit sem. Az emberek fürdőruhában jöttek-mentek a szélfútta utcácskákon, és nem sokat törődtek a viharos széllökésekkel. Hajdanán itt volt látható az "Isten ujja" (Dedo de Dios) nevű sziklaképződmény, amely azonban úgy tűnik, nem bírta tovább a szelet. Azért megpróbáltuk lefotózni a helyét, ami elég nehezen ment a fényképezőgépet is alig sikerült megtartani az erős szélben. A sikeres fotózás után olyan "Manci néni sütödéje" jellegű helyi kifőzdébe tértünk be, ahol összesen 10 euróért egy-egy adag sült tintahalkarikákat és csipsznek ehető egészben sütött apróhalakat ettünk meg egy-egy ásványvíz kíséretében. Majd megállapítottuk, hogy se kedvünk, se időnk újabb három órát szerpentinezni, így követve az előző utazók ajánlásait, mi is Las Palmas és az autópálya irányában tértünk haza nem egészen egy óra alatt. 7. nap
E kis kikapcsolódás után hazafelé tartva egy kis kitérőt tettünk Pozo Izquierdo-ba, ahol az állandóan erősen fújó szél nem csak a szélturbinák lapátjait, hanem a szörfösök vitorláit is meghajtja. Az útikönyv szerint az itteni szörfcentrumot egy világbajnok üzemelteti. A kitérő után nem maradt más hátra, mint hazaérve összecsomagoljunk a másnapi, Magyarországra tartó repülőútra. Pásztor Zoltán A szerző további írásai Pásztor Zoltán: Madeira, az Atlanti-óceán zöld szigete - Portugália - 2007 & Pásztor Zoltán: Zakynthos - Görögország - 2007 & A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
Tejeda 
Hullámok ostromolta sétány Puerto de las Nieves-ben
utikalauz.hu 
