Frisinghelli Éva: Tenerife - 2000. március

Hosszas gondolkodás, mérlegelés után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy Tenerifére utazunk. Élményeimet, benyomásaimat tovább adom, beleértve a negatívumokat, és a pozitívumokat is.

A Sun & Fun/ Gulet utazásszervezon keresztül utaztunk, az itt Ausztriában mindegy, hogy melyik irodában fizet be az ember, mindíg azt kell nézni, melyik cég, aki az utazást szervezi. Egy ugy nevezett Roulette útra fizettünk be, ami azt jelenti, hogy csak a megérkezéskor derül ki, hogy pontosan melyik üdülohelyen, és szállodában fogunk lakni. Elore csak a hotelkategóriát garantálják, és azt hogy kb milyen messze leszel a tengertol. Mielott azért egy ilyen utat választottam volna, érdeklodtem ismeroseimtol, akik itt utazási irodában dolgoznak, hogy azért megbízható helyre kerül-e a az ember, mert egy rossz szálloda, rossz helyen nagyon el tudja rontani az ember hangulatát-legalábbis az enyémet, a férjemét meg meginkább. Megnyugtató választ kaptam, jó a szervezo, jók a szállodák Tenerifén.

Igy március 24-én repülore szálltunk, és mintegy 5 órás repüloút után leszálltunk El Medanoban, ahol az utazásszervezo iroda idegenvezetoi vártak minket, és megmondták, hogy hova kerülünk, melyik városba, hotelbe.

Elég izgalmas volt, hogy ismeretlen vár minket, nem tudtunk elore felkészülni nagyon a kornyékrol. Annyit azért tudtunk elore, hogy Tenerife déli részén fogunk lakni, egy 4 csillagos hotelben.

Mintegy fél órás buszozás után megérkeztünk Playa de San Juanba, ez eredetileg egy halászfalu, az egesz faluban a mi hotelünk volt az egyetlen hotel, a tengerparttól csak egy út választja el. Az elso vendégek közé tartozhattunk, mert az apartmanban még minden érintetlen volt, a kávéfozo még ki sem volt teljesen bontva. Az apartman gyönyöruen fel volt szerelve, minden bútor fából volt, és mintegy 5o négyzetméter volt a területe. A hotelben talán ha 40 apartman volt, két emeleten. Nagyon okosan építették a szállodát, az apartmanok bejáratai egy körfolyosóról nyíltak, soha nem volt tikkasztó meleg, jól átjárta a levego az egész épülelet. A teton egy nagy napozóterasz volt, zuhanyzókkal, es bárral, ami negatívumnak számított-legalábbis annak, akinek ez fontos-hogy az úszómedence nem volt még kész teljesen, de ez optikailag nem volt zavaró, mert nem lehetett látni az építkezést.

Maga a falu elso látásra csalóka, mert csak a kiköto mellett lehet fürdeni, és az nem éppen a legkedvezobb hely erre. Így mindjárt az elso nap eldöntöttük, hogy autót fogunk bérelni, és vagy Los Gigantesbe járunk majd fürdeni, vagy Las Americasba. Úgy gondoltuk, hogy az éttermek, bárok sem lehetnek, ebben a szinte csak helybeliekkel lakott faluban túl jók, így nem fogunk tul sok idot tölteni szálláshelyünkön.

Aztán beigazolódott, hogy ebben aztán egyáltalán nincs igazunk, mivel az egész környéken ebben a faluban voltak a legjobb éttermek. A nagyobb üdülohelyek teljesen el vannak angolosodva, ennek megfeleloen az ételek minoségét, ízét nem éppen egy HIX KONYHÁ-t olvasó magyar követelményeinek szabták.-bocsi minden angoltól, vagy angol konyhát szeretotol, de ez a nagy igazság.

A falunkban sok új ház volt, a helybeliek az utóbbi években jó néhány házacskát felépítettek, es nagyon ízlésesen. Semmi csicsa, fehér házak, zöld, illetve barna díszítésekkel.

Német anyanyelvuek nem voltak sokan a szigeten, azok úgy látszik, inkább Gran Canariára járnak-ott jobb a konyha-tanusíthatom.

Az elso nap délután érkeztünk a városkánkba, így aznap már csak a környéket fedeztük fel. Playa de San Juan kb 20 kilóméterre északra helyezkedik el Playa de las Americastól, Tenerife délnyugati oldalán, és Los Gigantestol kb 10 kilóméterre délre. Los Gigantesnél meredek sziklafal omlik a tengerbe, csodás az öböl, meg kell nézni.

Általában sziklás a tengerpart, ezért nagy munkát kellett belefektetniük a tenerifeieknek, hogy fürdozésre alkalmassá tegyék a tengerpartot, a homok tiszta fekete, vulkanikus eredetu, nekem tetszett. Ezen a kornyéken a Playa de la Arena a legalkalmasabb fürdozésre, Puerto de Santiagonál, vagy az ettol kissé északabbra helyezkedo Playa de Barranco. Nem nagy strandokról van szó, a Playa de la Arena mindössze 200 méter hosszú, pálmafákkal, füves sávval, strandpromenáddal szegélyezett a strandja. Az éjszakai élet nem túl élénk, más tipusu szállodák vannak ezen a környéken, mint mondjuk las Americasban. Kisebbek, jo néhány magánapartman is van, szép, rendezett a környezet, nem egy gigantikus túristacentrum. Késobb kitérek majd néhány praktikus tudnivalóra e helyt illetoen is. A második nap, azaz szombaton kocsit bérelve elautóztunk Playa de la Arenára, és fürdozéssel töltöttük a napot. Meleg volt, konnyu szello fújdogalt, az óceán kicsit hullámzott, nem volt túl meleg,19 fokos.

Vasárnap elautóztunk Puerto de La Cruzba, a Loro Parkba,errol is írok néhány szót, hátha kedvet kaptok hozzá. A Loro parkot 1972-ben alapították, 13 ezer négyzetméteren, és akkoriban mintegy 150 papagáj volt látható. Loro-papagáj spanyolul. Az évek során egyre bovítették a parkot, ma már csimpánzok, delfinek, fókák, tigrisek, gorillák, különféle hüllok, madarak, halak láthatók. Az az igazán különleges, ahogy ezek az állatok, a növények bemutatásra kerülnek. Mar az különleges, ahogy a park bejárata kinéz, egzotikus, mint az egész park, egy thai ház a bejárat, mögötte mesterséges tóval, pelikánokkal, es mindenféle szines halakkal. A japánok már évek óta próbálnak egy olyan fehér halfajt kitenyészteni, mely halak fején egy piros folt látható, mint a japán zászlón is. Ebben a tóban japán Koi-pontyok úszkálnak, mindenféle színben.

Nekem nagyon tetszett a Gorilla terasz, a maga mintegy 3500 négyzetméterével, teraszos kiképzésben. 6 gorilla látható, ez a hat gorilla különbözo európai állatkertek tulajdona, ezek az állatkertek tagjai egy nemzetközi programnak, ami védi ezt az állatfajt, és igyekszik megóvni a kipusztulásól. Számomra fantasztikus látvány volt, ahogy a gorillák mozogtak, tiszta emberi mozgásuk, mimikájuk van idonként. Ahogy nyújtózkodnak, ásítanak....:-)))) Biogyümölcsöt, és ásványvizet kapnak fogyasztásra 1999-ben megnyitották a pingvinfarmot, egy jéghegybirodalmat kell elképzelni, úgy mint a valóságban is, tengervízzel, és mindezt egy üvegfal mögött, a jéghegy elott körben mozgójárda van, így lehetoség van az egész világ pontos megtekintésére, a teremben található egy ismeretterjeszto mozi is. Így leírva talán kicsit giccsesnek tunik az egész, de higgyétek el, errol egyáltalán szó sincs, minden állat nagyon jól él, saját követelményeinek megfeleloen.

Nagyon jópofa a fóka show is, és a delfin show, a közönséget is bevonják a produkciókba, az egész mutatvány nagyon látványos és színvonalas.

Van még papagáj show is, de azt nem néztük meg, mert olyat láttam már Gran Canarián is, és már sok volt a sok showból.

A vilag legnagyobb papagájgyujteménye itt található, a Földön levo mintegy 800 fajból 300 faj, es alfaj. A legtöbb fajt a kihalás fenyegeti, a park nagy szerepet játszik a fajok tovabbi fenntartásában, a tenyésztésben. A papagájprogram keretében aztán van minden, baby-állomás, klinika, tenyésztoállomás, komoly kutatásokat is végeznek, nemzetközi programokat futtatnak.

Nagyon érdekes a cápaalagút, egy tiszta üvegbol keszült alagút, ahol a fejünk fölött, es oldalt körülöttünk úszkálnak a cápák. Nagyon tetszett még az a hatalmas akvárium, ahol korallok közt úszkálnak a halak, mint a Vörös tengerben, csodálatos szines minden. Ha megnézitek a Loro parkot, ne felejtsétek ki az Orchidea házat-a legvégén van, mi sajnos elfelejtettük:-((( Éhezni sem kell a parkban, van jonéhány hangulatos spanyol éttermecske, tapas bár.

Gyerekekkel különösen ajánlott program.

A hétfoi napot Las Americasban, fürdozéssel töltöttük, ez egy gigantikus üdülocentrum, semmi szépet nem tudok rola írni, foleg hatalmas hotelek vannak, csomo bazár, ahol mindenféle ócska bóvlit árulnak. A tengerparti éttermekben nem érdemes semmi drágábbat rendelni, mert a drágább ételek sem túl jók, inkább olcsóbb szendvicset-azt legalább nem tudják elrontani-annyira Jellemzo az olcsóság, ilyen olcsó helyet még sehol nem láttam, ennek megfelelo a minoség is-ahogy arra már korábban utaltam.

Fürdeni viszont nagyon jól lehet, a víz is itt, Playa de las Americasban a legmelegebb, leginkább az Esmeralda hotel mögötti strandot ajánlom, a falu végén, ott ahol a FUN bár van-ebben a bárban szivesen tartózkodtunk, mert a terasza szép, szép a kilátás a tengerre. Ahogy az ilyen helyen lenni szokott, rengeteg a játékterem is. Mindenféle vizi látványosságra be lehet fizetni, tengeralattjáróra, delfinnézésre katamaránnal, vízalatti mopeden való búvárkodásra, stb.

Ez persze sok helyen van, csak azért említem meg külön, hogy lássátok, nem kell unatkozni.

Kedden felmentünk a Teidere autóval. Tényleg olyan a táj , mint a Holdon - ahogy azt mondják- legalábbis az urhajósok szerint, akik jártak a Holdon. Fél óra alatt lehet feljutni autóval, és ezalatt az ido alatt elég nehéz hozzászokni a magasságkülönbséghez, a levego is nagyon száraz volt, nem éreztem túl jól magam. A homérséklet nyáron 40 fok is lehet nappal, míg éjjel nagyon alacsony. Autóval 2700 méterig lehet felmenni, majd libegovel 3555 méterre, innen 25 perc alatt pedig gyalog a hegycsúcsra, de csak külön engedéllyel, melyet Santa Cruzban lehet beszererezni.

Az egész nemzeti parkká nyilvánított-Parque Nacional de Teide. Túl sok minden nem no itt, fontos, hogy nincs se skorpió, se vipera, semmi veszélyes állatfaj. Csodálatos a sok kráter, koalakzatok, melyek mindenféle színben pompáznak, feketétol a sötétvörösig. Ha valaki Tenerifén jár, szinte kötelezo ide is ellátogatnia.

Innen utunk további része Icod de los Vinosba vezetett, iszonyú kacskaringós uton, de végre láthattam igazi hegyi spanyol falvakat, a sok izgalom a szerpentinek miatt megérte. Icod nevezetessége a korábban 1000-3000 évre becsült sárkányfa, botanikusok ma már csak mintegy max 500-600 évre becsülik, ami azért szép kor, akárhogy nézzük is. Kb. 16 méter magas a fa, a törzsének átméroje kb 6 méter. Hogy a fát védjék a látogatók idonként heves ostromátol, nem lehet egészen közel menni, megérinteni, egy kis utacska veszi körül, azon lehet körbejárni. Ennek a fafajnak nincsenek évgyurui, csak a törzsbol induló elágazásokból lehet éveire következtetni. Érdemes meg itt megnézni egy templomot is- Iglesia de San Marco, mely a15-16. században epült, a késobbi évek folyamán többszörösére nagyobbították.

Hazafelé már autópályán mentünk, nem vállaltuk a további szerpentineket. A spanyolok jól vezetnek, nagy kocsik nem jellemzoek, VW Passatból nem sok van, inkább a kis kocsikat részesítik elonyben, valószínuleg azért, mert úgysem mennek soha túl messzire, mert ami a pénzt illeti, meg tudnák maguknak engedni, általánosságban elmondhatjuk, nagyon jól élnek. A tenerifei színvonal az átlag EU színvonal 80 százaléka, ami nagyon jó, a gráci 90 csak összehasonlítás képpen. Az ingatlanárak kb a fele az osztráknak, talán még egy kicsit annál is alacsonyabb. Sok osztráknak van Tenerife északi részén kis üdüloje, és a nyugdíjasok ott töltik a telet, de a hosszú vakácio szállodában sem ritka. Hosszu vakaciora mindenképp az északi rész ajánlott, sokkal szebb, minden zöld, az idojárás persze változékonyabb, esni is szokott, míg a déli részen szinte soha.

Beiktattunk még egy furdonapot szerdára, csütörtökön a férjemet elküldtem repülovel Lanzarotéra, egy másik szigetre a Kanári szigetek közül, mely szerintem a legszebb, de hosszabb üdülésre talán kicsit unalmas lenne. Én Tenerifén maradtam, mert már voltam Lanzarotén, és ha nem muszáj, inkább nem ülök repülore. Inkább fürödni mentem, és kicsit kipróbáltam a las americasi játéktermeket-na nem kell rosszra gondolni-nem vesztettem sokat:-))) Majd elérkezett a péntek, a hazautazás napja, minden zökkenomentesen zajlott, de az osztrák légitársaság stewardesei nem túl kedvesek, a kaja is elég rossz, a MALEV biztos jobb, bár már nagyon rég nem utaztam MALEV-val, de emlékeim szerint mindíg meg voltam vele elégedve.

És most néhány hasznosnak tuno tipp, és néhány szó az árakról, mert ennek ismerete nélkül utazni nem jó.

A hotel neve, ahol laktunk, Don Marcos, egy éjszaka egy apartmanban 2 személynek most 6800 pezeta, a négyszemélyes apartman 11700 pezeta. Ez utóbbi ket hálószobával van. Foszezonban 500 pezetával többet kell fizetni. A szigeten nagyon jó a buszközlekedés, légkondicionált nagyon tiszta buszok közlekednek, San Juanbol Las Americasba egy jegy 325 pezeta, és a buszok gyakran járnak, néha 10 percenként is. Délutan elofordulhat, hogy a sok túrista miatt tele van a busz, és meg kell várni a következot, és sok helybeli is azzal közlekedik. Mivel Las Americas nagyon felkapott fürdohely, a közeli üdülohelyekrol is oda jár a nép fürdeni. Van jó néhány üdülohely, ahol nincs strand, ilyen volt a mienk is tulajdonképpen, de ez a mi esetünkben nem volt túl zavaró, maga a falu csendes, nyugodt volt, de este nyugodtan el lehetett menni a különbözo bárokba, éttermekbe, itt nem olyan angolosan foztek. Itt emliteném meg az egyik hangulatos pizzeriát, Pizzeria Ayoze, Avda Venezuela, No2-L2, jól foznek, nem csak pizza van, hanem más spanyol étel is, és nagyon kedves a pincérno, csodálatosan beszél angolul, gyönyöru kiejtéssel, ami azért nem mondható el a spanyolokról mind.

A tengerparti sétány mellett, egy kis téren talalható a pizzeria. Egy-egy pizza úgy 500-750 pezeta, egy liter sangria 700, egy-egy szendvics 300-400 pezeta körítéssel, közönséges toast 250. Egytal ételek körítessel, salátával 600-700. Specialitások 1000-tól 2400- ig, beleértve a tengeri herkentyuket is. Levesek 250 pezeta. Ilyen árak vannak a las americasi strandon is, azzal a különbséggel, hogy a minoség szörnyu, egyetek ott csak szendvicseket, azon nem tudnak sokat elrontani.

Playa de la Arenán a strand vízparthoz közelebb eso éttermében ettünk még jókat, egy szép kerthelyiséges étteremben, nagyon jó kiszolgálással, ez egy kicsivel drágább kategória, de nem vészes. Kétféle halétel, leves, sangria, sör volt kettonknek kicsivel több mint 5000 pezeta.

Aztán nem elfelejtendo Adejeben a Sol en Canaria nevü étterem, ahol a mojo szószos csirke a legfinomabb, ez egy spanyol stílusu étterem, nincsen semmi angol beütése. Ezt a tippet én is innen az Internetrol kaptam, utólag is köszi. Adeje régebbi részén, a templommal szemben levo utca megy lefelé a hegyrol, ott található.

Ez a mojo /moho kiejtve/szószos csirke egy kanári specialitás, a szószt mindenütt árulják üvegekben, elég drága, 400-tól 800 pezetáig egy üveg. Én piacon vettem, a Delicias del Sol Gomerasana márka ízlett a legjobban.

Az autobérlés: a mi Renault Clionk 5 napra volt cascoval 23000 pezeta, ennél valószínuleg van olcsóbb is, de mi az idegenvezeto ajánlata után mentünk. Figyelni kell, az utcán bérbe adnak olcsóbban is, aztán csak a végén derül ki, hogy a casco miatt még plussz fizetni kell.

Benzin: 100-106 pezeta/liter Diesel: 74-77 pezeta/liter Kirándulások: Loro parki belépo: 2900/fo ismertetokönyv 1000 pezeta-ezt érdemes megvenni.

Lanzarote: 19000-20000 pezeta/fo incl reggeli, ebéd delfinnézés, bálnanézés attól függoen, milyen hajóval es hány órát, ebéddel vagy anélkül 2000pezeta/fo-6000 pezeta/ fo Van Adejenél az út mellett egy nagy szupermarket, az élelmiszerek az osztrak árakhoz mérve nagyon olcsók, foleg ami a halakat illeti. A rák 2400 pezeta/kiló./nem mélyhutött/ Vettem mélyhutött tintahalkarikákat, egy adag csak 120 pezeta volt. Persze nem túl érdemes fozéssel bajlódni nyaralás alatt, én is csak érdekességképpen vettem halat, meg azért, mert imádok fozni.

A tej az szörnyu, nincsen csak tartós tej, és ebbol a muanyag üvegeset szabad csak venni, a dobozosak iszonyú mellékízüek. A sajtok sem túl jók, és elég drágák. Nyilvánvaló, nincsenek a szigeten tehenek, legalábbis én egyetlenegyet sem láttam, csak birkákat. Hiszen mit egyen ott a szerencsétlen tehén? Sok a spanyol áru, zöldség gyümölcs, az van, és szépek, olcsók. A banan jó izu, csak nem olyan tartós, mint a délamerikai, a narancs is finom.

A viz olcsó, kell venni üvegben, mert a szigeten a tengervizet sótalanítják, az jön a csapból, és nem ajánlatos inni, de azért nem probléma, ha valaki fogmosásnal lenyeli. Mi fogmosásra is üvegeset vettünk. 5 literest, vagy 8 literest kell venni, 120-150 pezeta egy ilyen kaniszter. Azt lehet érezni, hogy nagyon szegény ásványiakban, nem olyan jó víz ez az ásványvíz,mint mondjuk az osztrák, vagy a magyar. Ami érdekes, az energiát a sótalanításra széleromuvekbol nyerik, van egy csomó széleromu a tengerparton.

A fovárosba Santa Cruz de Tenerifére nem érdemes elmenni, nekem nem tetszett, csúnya város.

Az északi részen állítólag szép még La Orotava, La Laguna, de erre már nem jutott ido, talán majd legközelebb.

Tavaly írtam Korzikáról, akkor azt írtam, hogy az nagyon drága, most azt kell mondjam Teneriférol, nagyon olcsó. Ennek megfeleloen, tömegturizmus uralkodik a szigeten, de vegülis ez csak abban nyilvánul meg, hogy egész Tenerife úgy néz ki, mintha még nem lenne kész, mindenütt építkeznek, ezt el kell fogadni, és abban, hogy sok a rossz étterem. A szállodák nagyon jók, a 3 csillagosak is, kivétel nélkül, és nagyon tiszták. Talán elofordulhat, hogy valaki csak valahol a hegyteton kap szallast, de oda is megy biztos fel busz. Az ido szuper, soha nem kell izzadni, es mégis meleg van. Eros a napsütés, én eloször 12-es faktorú kencét használtam, le is égtem kicsit, ilyen fehérborüeknek mint én a 24-25-ös ajánlott, azzal mindjárt barna lesz szépen az ember, nem ég le. A 30-as kicsit túlzás, de nem árt érzékenyebbeknek. 12 alatt semmiképp nem jó. A spanyolok nagyon barátságosak, ami azért a hangulatot illeti, nekem Gran Canaria jobban tetszett, talán fürdeni is jobban lehet ott, bár a maspalomasi dunéknél néha kilómétereket kell gyalogolni.

Ja, és papagájvirágot feltétlenül kell hozni, lehet egybol az idegenvezetoknél rendelni, 10 darab 1200 pezeta, mindjárt repülésre alkalmasra csomagolják, fel lehet adni a böröndökkel együtt, és a repülobe valo bepakolásnál külön kezelik oket, díjtalanul, tehát nem lesz semmi baja, kartonban van, vigyáznak rá.

Vica

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.