Huszár Krisztián: A zenekarom nagy kalandja Délkelet-Ázsiában az én szemszögemből!
Thaiföld-Malajzia-Szingapúr-Indonézia (2004.)

Fanyar humorú beszámoló egy különleges világról - sok élménnyel, rengeteg információval - Bangkok, Kota Kinabalu, Kuala Lumpur, Szingapur, Jakarta, Malang, Bandung - Nagyon ajánlom mindenkinek - a szerk.

November 24-December 15

Azt hiszem, hogy érdemes elmondanom azoknak akik majd egyszer saját maguk szeretnének neki vágni ennek a tájnak és ráadásul saját maguk is szeretnék megszervezni az utazásaikat, hogy érdemes legalább fél évvel az utazás előtt elkezdeni a szervezést. Azt most már utólag világosan látom, hogy sokkal olcsóbb, ha az ember mindent magának szervez, mintha befizet egy nyaraló programba, sőt ha akarja még több mindent is lát!
Tehát én ezt a turnét (a bandámnak) már januárban kezdtem szervezgetni és végül sikerült mindent a helyére tenni. Megtudtam, hogy melyik országba kell vízumot beszerezni a magyaroknak. Thaiföld és Indonézia, természetesen nem volt olyan nehéz, csak amikor telefonban megkérdeztem, akkor nem számítottam rá, hogy visszakérdeznek: - Miért akarnak önök Thaiföldre menni? - illetve - Miért akarnak önök Indonéziába menni?
természetesen rávágtam, hogy: - Mi zenekar vagyunk, és az ottani rajongók megkértek, hogy játszunk nekik!

Na ez rossz válasz a követségeken! Innentől az útlevél érvényességén és pár személyes adat kitöltésén kívül a következőket kellett volna tenni: Meghívó leveleket beszerezni, embereket találni, akik szavatolják, hogy minket ott ellátnak, szállásfoglalások igazolása, ha kapunk pénzt a koncertekért, akkor kitől és miért hova adózunk stb… sőt ebben az esetben különleges vízumot kaptunk volna csak annyi napra amit pont ott töltünk! Ezért amikor a követségekre mentem bizony csak egyszerű turistaként adtam le a papírokat. Nos, mi az olcsó 5 napos tranzit vízumot választottuk (4800 Ft) Thaiföldre mivel csak 5 napot szándékoztunk Bangkokban eltölteni. (HIBA volt!!!), de erről majd később! Míg Indonéziába 14 napra kaptuk (80 USD). Természetesen kitérek a német állampolgár gitárosunkra is, őneki nem kellett vízum Thaiföld-re, és az Indonéz vízumot is megválthatta Jakartában a repülőtéren olcsóbban. Őt viszont levágták az Ukrán követségen 20 eurora szintén csak tranzit vízumra, ami kiderült nagy szívfájdalmára, hogy nem kellett volna, csak a követségen ferdítették el a valóságot, mivel Budapest-Kiev-Bangkok útvonalon repültünk, és csak akkor kell ez a vízum, ha valaki elhagyná a kievi repülő teret.

November 24-25 BANGKOK (Thaiföld)

Végre eljött az utazás napja, nem tagadom, a legolcsóbb megoldást választottuk, mivel nem vet fel minket a pénz. Ez a AEROSVIT ukrán légitársaság charter járata volt. Szerintem jó választás volt. Először Bp-Kiev között egy kényelmes gép vitt minket, itt már rögtön kiszolgálták minden igényét az utasoknak, és kaptunk is egy bőséges reggelit. Hamarosan megérkeztünk az Ukrán fővárosba, aminek a reptere elég kicsi ezért a gépről egy lépcsőn egyenesen a hóba és a -8 fokba sétálhattunk a tranzit buszig. Na itt néhány magyar utas már jócskán a fenekére nézet whiskys és vodkás üvegeknek! (: Majd az elcsigázott 2 órás várakozás untatott minket. Végül a jó hírt meghallottuk, és beszállhattunk a nagy gépbe! Ezután még egy apró kellemetlenség érte az utasokat, a gép szárnyai lefagytak és így egy órát várnunk kellett a felszállással, mert addig gépekkel melegítették a szárnyakat. Már csak 12 órás út állt előttünk.
A gép kényelmes volt és 2x kaptunk meleg ételt, lehetett válogatni különböző zenei rádió csatornákból, vagy a Tv-t is lehetett nézni, amin vicces rövid történetek, aktuális politika, hírek és videó klipek mentek sorban + 2 hosszú mozi film. Angol és orosz választható nyelven. Közben folyamatosan frissítő italokat is szervíroztak, sajnos néha a személyzet angol tudása nem volt tökéletes (vagy nem volt :). Egész kellemesen telt el az utunk leszámítva 2 annyira részeg magyar turistát, hogy egyfolytában beleestek mások ölébe, nekimentek az ajtófélfáknak és kulturálatlanul óbégattak, ezzel nem hagytak néhány embert pihenni. Na ezután már a személyzet is sajnos általánosított és a magyarokat nem szolgálták ki normálisan. (nekünk nem engedtek választani a meleg ételből, nem hoztak inni, hanem csak közölték, hogy menjünk hátra és ott megtaláljuk!) Gondolom, ha nem produkálják magukat néhányan akkor végig megkaphattuk volna azt a kiszolgálást, amit a többi nemzetiségű utas. Bár még az emberek kultúrálatlanságához az is hozzá tartozott, hogy az utazás végére mind a 4 WC-t teljesen gusztustalanul összepiszkították az utasok, ezért inkább megvártam a leszállást.
Végül helyi idő szerint nov.25-én hajnali 3:50 -kor megérkeztünk Bangkokba. Nos sikerült átmennünk az útlevél ellenőrzésen, majd a csomagjainkra vártunk vagy félórát, de végül elindultunk kifelé. Alighogy kiértünk lerohantak a taxisok, bár mindenki ugyanannyiért akart elvinni minket. Mi nem fogadtuk el az ajánlatokat, mert előbb három Szingapúri barátunkkal kellett találkoznunk a repülőtéren. Majd ezután jött a fekete leves, a helyi szervező ki van kapcsolva, tehát hulla fáradtan letelepedtünk az egyik sarokba és vártunk. Végül 10:42-kor sikerült elérni, és kiderült, hogy a szingapúri srác egy nappal későbbre írta az érkezésünket! Majd sietett hozzánk (2 óra), hogy elvigyen a szállásunkra! Na ezen is meglepődtünk, de mivel szeretjük a kalandokat ezért bevállaltuk, hogy helyi tömegközlekedéssel megyünk. Mert ez olcsóbb volt és persze halálosabb is!
Tehát a vasútra vártunk, mi először azt hittük, hogy ez valami HÉV féleség, de felvilágosítottak, hogy ez itt a rendes vonat és most is 270 km-ről jött. Iszonyatos koszos vagonok, a WC csak egy ajtó mögötti tátongó lyuk a padlón. "Légkondi" gyanánt néhány alig működő propeller a plafonon, mindenhol alvó a földön fekvő emberek, akik nagy zsákokkal jöttek a fővárosba piacozni. Na ezen az első traumán túltettük magunkat és máris az ablakokból láthattuk a másodikat. Mindenhol a vasút mentén omladozó hulladék fából eszkábált kaibák álltak. Igen, ez volt a "nyomornegyed" (sokkal inkább a fél város). Mondanom se kell, hogy a kalauz is elcsodálkozott rajtunk, mert még nem látott fehér embert a vonaton! Nagyon sok helyen lehetett látni az erős kontrasztot, mert a fa tákolmány "házikók" mögött alig száz méterre luxus irodaházak és cégképviseletek magaslottak. Sok háznak hiányzott a teteje vagy az egyik oldala, amit néhol pokrócokkal próbáltak helyettesíteni. A vasútállomás végén jött a következő vicces szállítóeszköz "open-cab" Ezt úgy kell elképzelni, mint egy kétszemélyes platós furgon, csak hátulra hosszában 2 pad van. Furcsa volt egy picit átérezhettük a rengeteg csomagunkkal, milyen lehet a sok sertésnek vagy csirkének a teherautók platóján nyomorogni.
Végül 13:50-re megérkeztünk a Hostel típusú szállodánkhoz. Lent nincs semmi ajtó a házon, ezért soha sincsen bezárva, nagyjából úgy nézett ki, mint ha a ház első falát kidöntötték volna valamikor. Itt található a 24h-s recepció + internet (kb.:5-6 gép) valamint 24:00-ig italt is felszolgálnak. A szobák kellemesek voltak WC és zuhanyzó a folyosó végén. Két ágyas szobákban minimál felszerelés (szekrény, ágy, ventilátor, szúnyogháló) olcsó ár: 2 euro/éjszaka/fő aki úgy vág neki Bangkoknak, hogy csak látni szeretné és nincsen pénze vagy igénye a luxus szállásra, annak ajánlom ezt vagy az ilyesmi szállásokat. Sok van ebből a belvárosban és 2-3 eu/éj alapon igen olcsók! A fürdéshez ajánlott a papucs!!! Gyors fürdés/alvás, de a nap még nem ért véget, mert izgultunk és vártuk már ezt az utat ezért este felkerekedtünk egy laza sétára is! Minden utca zsúfolt, tele emberekkel és pezsgő élettel. Este itt is a fő utcát 19-24 között lezárják és csak a gyalogosoké eddigre megérkeznek a "talicskás" árusok is. (a komplett áru standjukon kerekek vannak és egy hosszú rúd az elején amivel kézzel vontatják sokszor 8-10 km-en keresztül este 19-re oda, majd éjfél után haza. Mindent lehet itt kapni, amit csak a fantáziánk elbír, természetesen a legtöbbje haszontalan holmi, suvenir vagy valami ilyesmi. Annyira nem volt erőnk odafigyelni ezért a gyors séta után vissza aludni!

November 26.
Ma már több energiával vágtunk neki a városnézésnek, bár az éhség nagy úr, ezért siettünk az első boltba. Meglepetésünkre a "közértekben" hamburget és hot-dog -ot valamint főtt-sült virslit is felszolgálnak. Nekem ez jelentette az élet forrását, mert nem rajongok az ázsiai ételek iránt, sem a fűszeres, sem pedig a halas ételeket nem eszem meg. Így érthető, hogy az 5.nap végére megettem több mint 40 hot-dogot és kb. 7-8 liter joghurtot. (hot-dog: 18 THB = 100 Ft, 500g joghurt: 22 THB = 125 Ft) Itt minden olcsó, de csak az utcán! Viszont nincs garancia, se ÁNTSZ ajánlás (:!
Természetesen a többiek nem ilyen finnyásak, ezért volt közülünk aki még a pirított sáska lábat is kipróbálta és a csirkehúshoz hasonlónak titulálta. Óriási kondérokban hordozható gázpalackkal tartották melegen a rovarokat és rengetegen kóstolgatták, (Csótány, Sáska, Pók, Hernyó és egyéb nyalánkságok) majd ha valaki kért kb.: 100 Ft-ért kaphatott egy adagot belőlük, mint itthon a tökmagot vagy szotyit a foci stadionok közelében.
A fő utca elején már sorakoztak a tuk-tuk "autók" (három kerekű, két utast szállító fedett motorok). Persze, minket is megtalált egy csapat, akik azonnal 50 THB-ért/tuk-tuk felajánlották, hogy elvisznek a város 5 híres pontjára. Ki tudna ellenállni egy ilyen ajánlatnak? 250 Ft/2 fő és nem kell gyalogolni!
Máris felpattantunk és irány a nagy Budha, megérkeztünk és valósággal ámultunk az óriási aranyszobor előtt. Kb. 25 m magas és aranylemezekkel van bevonva. A környezetében több épület is van, ima templomok és híres királyok és hősök síremlékei. Bemehettünk egyik másik imahelyet megcsodálni, szintén minden aranyozott, freskók helyett óriási festmények voltak. Az épületek között több, beton emelvény is volt, ahol ajándékokért cserébe budhista papok imákat mondanak el az emberek helyett. Természetesen az ajándékok leginkább élelmiszerek és az élet elengedhetetlen eszközei. Itt láthattuk, hogy ők nem helyezik vissza a halottaikat a földbe, hanem díszes vitrinekbe rakják a hamvak urnáit és az épületek plafonjaira illetve a közöttük kifeszített kötelekre helyezik a koszorúkat. Sőt meglepődtünk, hogy itt nyilvánosan végignézik a családtagok a hamvasztás menetét és ők várják a szeretteik havait a krematórium kamra másik végén az urnával.
Ezután egy kolostor felé vittek minket a tuk-tuk motorok, ez is egy látványos hely volt, mert itt rengeteg Budha és uralkodó szobra volt ember nagyságú méretben kihelyezve, valamint itt is láthattunk imádkozó szerzeteseket és templomokat. Egy helyi ember elárulta nekünk, hogy most lesz az eső ünnepe, mert minden évben a monszun végével megünnepelik, hogy az isteneik küldtek megint éltető vizet.
A harmadik hely egy kevésbé érdekes selyem kimonó varroda volt, ahol a belépésünk után szinte rögtön méretet akartak venni rólunk. Sajnálatukra mi nem akartunk ide jönni, ezért hamar kimentünk. Azután a sofőrjeink picit mérgesek voltak, hogy túl keveset voltunk bent! Na ekkor már valami gyanús volt nekünk. A következő hely egy patinás múltú üzletház volt. Előtte a lelkünkre kötötték, hogy sokáig nézelődjünk és nem baj ha nem veszünk semmit, mert a végén kapunk egy bont, amit mi a tuk-tukosoknak leadunk, és ők kapnak ezért sok üzemanyagot ingyen! Tehát ezért csak 250 Ft a várost körbe utazni! Azért az üzlet megérdemel némi szót! A bejáratnál láthatjuk, ahogyan a 20 ötvös készíti az arany és ezüst ékszereket, az első emeleten ezeket az ékszereket csodálhatjuk meg és vehetjük meg. (MO-hoz képest jóval olcsóbban). Második emeleten szintén exluzív selyem ingek, kimonók és öltönyök, valamint estélyi ruhák várják az érdeklődőket. Itt már a 5000-200000 Ft-ig megtalálhat az ember mindent. Nos próbáltunk a sofőrök kedvébe járni és megszerezni a harmadik emeleti bonokat, de a nehéz felfogású Andris barátunk nem értette, mit keresünk mi itt, és az eladó előtt megkérdezte: - Most majd kapunk BONT? -
Igaz, hogy nem beszélnek az eladók magyarul, de a nemzetközi szó hallatán rávágta angolul, hogy csak akkor, ha veszünk sok mindent, de mi szerinte nem veszünk semmit, ezért mehetünk! Még felmentünk volna a harmadikra, de azt már csak az exluzív vásárlóknak tartják fenn, ezért nem mehettünk oda. Majd a kijárat egy kis ajándék bolton keresztül vezetett ki, ahol végül is vettünk némi ajándékot a családtagoknak. A sofőrök várták a bonokat, de mivel nem kaptunk már nem is vittek a beígért 5. helyszínre (palota) sőt azt mondták vége a műszaknak, ezért menjünk vissza gyalog!
Némi telefonos segítség kérés után vissza jutottunk a szállásunkhoz az egyik troli busszal! Igen durva utazási eszköz, 8 ember/nm és a kalauz folyamatosan próbálja magát átvágni a tömegen, közben csattogtatva a fém pénz és jegy tarsolyát! Mivel mi angolul beszéltünk ezért előbb ment egy kört csak aztán zargatott minket. A viteldíj 2 THB az az 11 Ft.
Ezután a kalandos nap után már csak a fürdés és az alvás, majd az esti séta jöhetett. Végül elvezetettük magunkat a felnőtt negyedbe, erre van egy külön utca aminek a bejáratánál biztonsági őrök nézik a személyit (ahogy észrevettük, csak a fiúkét, mert sok tinilány simán bemehetett. Igazából nem kell itt semmi rosszra gondolni, mert ez az utca annyiból áll, hogy Disco-k és kocsmák vannak itt vagy 30, meg néhány étterem. Szóval semmi extra. Viszont a többiek igen élénken érdeklődtek a bárok iránt, ezért tovább álltunk, s a helyi vezetőnk elvitt minket egy piachoz, ahol a bódék háta mögött kb. 100 éjszakai lokál és bár várja a felnőtt show-kal az ide látogatókat. Már nem volt bíztató, amikor még csak a piaci bódék között sétáltunk, és közben késsel kergettek ki az egyik bárból 3 indiai férfit, majd egy picit arrébb tolvajt vertek! Na, mivel a többiek már beakartak menni, én elbúcsúztam tőlük, és mentem vissza a békés utcákra egy amerikai és thai barátommal.
A többiek elmondása szerint ezek a bárok is olcsók (sör = 200-250 Ft koktél és tömény italok 300-350 Ft üdítők 400 Ft) SOHA NE ENGEDJÉK, HOGY JEGET TEGYENEK AZ ITALOKBA! A mi európai gyomrunk nem bírja az ottani vizet - és a jeget persze ebből készítik! Ennek végeredményeképpen Andrist egy 10 órás hasmenés gyötörte! Még jó, hogy a recepción 50 Ft-ért lehet kapni 1 tekercs wc papírt.

November 27.

Mire a többiek felébredtek én már túl voltam a szokásos reggeli sétámon, (kaja, internet), ezért újult erővel ismét neki vágtunk a városnak. Most céltalanul csatangoltunk, találkoztunk néhány hasonló beállítottságú fiatallal, és velük múlattuk az időt.
Délutáni pihenő után a második körben eljutottunk a város egyetlen kapitalista helyéhez a PLAZA-hoz. Mivel az egyik szingapúri srác itt keresett valamit, mi szorgalmasan vártunk rá! Természetesen összefutottunk a nemzetünk büszkeségeivel: (izom póló, karom vastagságú aranyláncok, mindenüket mutogató cicababák) Megismertek minket a repülőről, majd a kötelező rövid párbeszéd:
- Na láttatok valami jót? Milyenek a thai bulák?
- Igen sok látványosság van meg szép parkok. Kedvesek a helyi nők!
- Áh már alig várjuk, hogy menjünk Phuketba, itt dög unalmas, csak ez az egy plaza van azt minden nap itt koválygunk!
- Aha, jó utat! - majd inkább elsiettünk a kijárat felé!
Jobban is jártunk, mert éppen egy virág és faszobor verseny volt itt a Föld feletti végállomásánál, meg fiatal diákok ének és tánc versenye. Jó volt, mert minden virág és faszobor torta formájúra volt elkészítve nagyon aprólékosan. Ami meglepő volt és jó kezdeményezés, hogy a téren egymás mellett volt a feldíszített fenyőfa és a feldíszített Budha épület. Az első koncertünk az Egyetem épületének a szökőkútjában volt. Tudom ez viccesen hangzik, de a kutat elzárták, és fölé építették a színpadot, ami kilógott alóla az pedig olyan volt, mint egy vizes árok.
Ami ezen a helyen jó volt, hogy biztonsági emberek ellenőrzik, hogy senki se fogyasszon alkoholt az iskolai negyedben. Természetesen kivételt tesznek a külföldi turistákkal. Sajnos a nagyon párás meleg levegő és a fárasztó dobolás után észre vettem, hogy az asztma spray otthon maradt. Nagy szerencsémre a sarki gyógyszertárban lehetett kapni 500 ft-ért, ami nekem kell. Ezért is tudom folytatni az út leírását.
Még egyszer utoljára bevállaltuk, hogy tömegközlekedéssel megyünk a koncert helyszínére, de hangszerekkel együtt ez katasztrofális volt. Ezek után visszafelé már taxival mentünk, légkondis volt kényelmes tágas és fejenként 80 Ft - tehát olcsó! Ezért innentől már ezt az utazási formát választottuk.

November 28.

Semmi különös nem történt csak elmentünk taxival a Rock Pubba, és vártuk az esti fellépésünket. A buli után visszamentünk a szállásunk közelébe, és ott beszélgettünk a helyi srácokkal. Majd én éjfél tájban mentem aludni még néhányan maradtak az utcán beszélgetni, de 2-kor a rendőrök felszólították őket, hogy ilyenkor a tisztességes embernek a szobájában a helye. Ezért ők is jöttek aludni. Csak előbb a német gitárosunk evett még a Fülöpszigeteki piacon valami specialitást, ennek eredménye folyamatos hasmenés 8-10 órán át! Az utcán azért is veszélyes enni, mert sokszor az alapanyagok reggel 6-tól este 23-ig az utcán vannak letakarás nélkül (húsok is) - gondolhatják milyen friss az még este is! Itt megemlíteném, hogy a thai emberek számára a királyi család szent és sérthetetlen. Nagyon igazságosnak tartják őket és tiszteletet érdemeltek ki, mert nagyon sokat támogatják a népet, ellenben a kormánnyal, akik bizony korrumpálhatóak és csak a saját érdekeiket nézik. Ezért is bármerre mész, mindenhol ott van a király és a királynő képe az utcákon. Semmi rossz megjegyzést nem szabad tenni rájuk, vagy gúnyolódni, mert ezért akár meg is lincselhetik az embert.

November 29.

Már előző nap lefoglaltuk a helyet egy transzfer buszba a reptérre. Nem volt vészes, 7 embernek 900 THB (4950 Ft) ez egyébként olcsóbb, mint amikor a reptérről akar valaki a városba jönni. Az kb. 1200-1400 THB/ auto
A reptéren be checkoltunk és vártuk az Air Asia fapados járatát. Egyébként mindenkinek kötelező + 500 THB-t fizetni amikor szeretne felszállni a gépre!

Összefoglalva:
Vízum: 5 napos 4800 Ft, 30 napos 6000 Ft
Transzferek: autóval : 6600 Ft a városba, 4950 ft a reptérre / autó
Vonat + open cab: kb.3700 Ft/ 8 fő
Reptér várakozóba lépése: 2750 Ft (ahányszor el repül valaki)
Szállás: csillagtalan hostel: 500-750 Ft /éjszaka
Szállodák: 4000- / éjszaka
Buszjegy: 11 Ft
Taxi: kb. 320-380 Ft / 3-4 km
Tuk-tuk: 150-500 Ft / utazás / fő (ezt ki kell próbálni, mert nagyon vicces élmény!)
Internet: 110-300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 80-200 Ft sör: 120 Ft üdítő: 160 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 800-2000 Ft / fő
Bár italok: sörök: 200-400 Ft, rövid italok: 300-500 Ft, üdítők: 400-600 Ft
Budapest-Bangkok-Budapest repülőjegy: 140000 Ft + 21000 Ft reptéri illeték

Következik Malajzia: KOTA KINABALU (Borneo sziget, Malajzia)

Végre a repülőn ültünk, természetesen nincs ellátás, az az pénzért vásárolható kaja és csoki, de még karóra is?!?
Hoschi (német srác) igen sűrűn a toalettet látogatta a fülöpszigeteki kaja eredménye képen, míg haladtunk nyugodtan Borneo sziget Sabah tartományának fővárosába: Kota Kinabalu felé! Ez Malajzia legkeletibb része, már igen közel a Fülöpszigetekhez. Sokan ideszöknek át illegálisan jobb munka és fizetés reményében. Egy falatnyi repülőtéren szálltunk le, de előtte ki kellett tölteni egy beutazási űrlapot. (kivagy mi a foglalkozásod, útlevél és vízum számok, úti cél, szállás neve stb…) Majd a kezdeti nehézségek és vámvizsgálat után, ahol csak a helyiek cuccát nézték át, nekünk csak vinni kellett a bőröndöket. Pontosabban az én lábgép tartó bőröndömet kinyittatták, mert fegyvernek nézet ki a rötgen gépben. (ezt mindenhol annak nézték!)
Miután megismerkedtünk a helyi szervezőinkkel, már indultunk is a szálloda felé. Ez egy **-os hotel volt, mi a hatodikon kaptunk szobát. Egy háromágyas szoba 55 RM = 3100 Ft/szoba volt, a két személyes csak 45 RM = 2550 Ft/szoba. Itt az országra jellemzően a fürdőszoba egy kicsempézett helyiség egy csappal, zuhanycsővel és itt angol wc-vel. (zuhanykabin nélkül). Kényelmes ágyak, szekrény és asztal székekkel, valamint légkondi és tv volt a szoba felszereltsége. A szálloda ugyan nincs non-stop nyitva, de a csengetésre a recepciós beenged éjjel is. Fizetni vagy előre kell az ott tartózkodást, vagy naponta délután 14:00-ig. Errefelé már ismerik a 0-24 üzleteket, bár igen picik és gyatra a kínálat, viszont nem drágább, mint a másik üzletek. Kellemes 28 fok volt éjjel és nappal is, alig 35 fok 65% pára! Gyakorlatilag az egyhelyben állástól is kivert minket a víz.

November 30.

Reggel elindultunk, és a közeli bevásárló központban találtunk mindent, amit csak szerettünk volna. Malajzia viszont jó 30-40%-al drágább, mint Thaiföld volt, ezért jól oda kellett figyelni, hogy az ember mire költ.
Nagyon finom péksüteményeket lehetett itt kapni, de a hamis CD-k, DVD-k és PC játékok sokaságával is szembesültünk. A város nagyobbik része teljesen karban van tartva, viszont a sajátossága, hogy az élőlény fauna is virágzik a városban. (csótányok, patkányok, rágcsálók és egyéb rovarok). Igaz mi a belvárosban voltunk leginkább, és errefelé csak nagyon kevés turista fordul meg, mivel a számukra létrehozott üdülő telepek és szállodák a várostól kijjebb esnek a dél-kínai tenger partjára. (központtól 5-6 km). Ide a helyieket nem engedik be, és figyelnek a teljes elszeparáltságra. Mivel ez is egy szegény ország, ezért az utcán könnyű összefutni sétáló árusokkal (öngyújtó, cigi és egyéb kacat) szinte fillérekért. Igazi látványosság nincs a városban, semmi művészeti szépséget nem találtam, ezért a helyi furcsa tömegközlekedéssel mi is elindultunk a tengerpartra. Kis 9-12 személyes minibuszok kicsi lepukkantak ugyan, de amikor valamelyik valódi nagybusz elmegy és látják ezek a sofőrök, hogy lenne arra az irányra kereslet, azonnal kirakják az elment busz számát, és már jöhetnek is az utasok. Igaz egy picit feláras, de ekkor összegnél elhanyagolható: menetrendszerinti busz: 0,8 RM = 45 Ft, míg a magán busz: 1,2 RM = 68 Ft. Ez a különbség megéri, mert a hivatalos buszok csak 60-80 percenként indulnak.
A tengerpart tiszta, apró homokos míg a víz kb. 26-28 fokos volt. Ezen a part szakaszon alig volt néhány sétáló ember, mert ez a népnek fenntartott, nem tisztított part. Ellenben, mivel senki nem jár ide, ezért nincs is mit tisztítani rajta, egy kis érdekesség: a szigeten élők több, mint 70%-a nem tud úszni! A mi kísérőink se tudtak, ezért addig fagyiztak, amíg mi megmártóztunk a paradicsomi körülmények között. Tehát, aki nem az üdülőparadicsomot választja, marad a tengerparti pihenés, van egy kis sétány, itt éttermek és bárok vannak barátságos árakkal. Este én külön mentem vissza, és mivel a busz elment, maradt a taxi, természetesen kényelmesebb és kellemesebb is volt, viszont 6 RM = 340 Ft. (ezért az összegért persze Otthon csak beülünk a taxiba) Pár órás netezés után nyugovóra tértem.

December 1.

A szokásos reggeli köröm után, utánakérdeztem a helyieknél az itt megszokott táplálkozásnak és érdekességeknek. Elvittek minket egy nálunk kifőzde minőségű étterembe, ilyen van minden sarkon, viszont az étterem hagyományos változatából alig. Itt találkoztam először, hogy az emberek kézzel esznek mindent, és nem volt könnyű beszerezni néhány műanyag evőeszközt a számunkra. Általában a köret a rizsnek mindenféle különös változata és valami helyi zöldség volt, de azt nem jegyeztem meg. Leginkább sült halakkal és sült gyümölcsökkel tudtak szolgálni. Természetesen az árban is hasonlított az otthoni kifőzdékhez, így jól laktunk kb. 350-450 Ft-ból. Az érdekességnek felajánlották a "közelben" lévő a sziget legnagyobb hegyét. (Kinabalu hegy 4101 m) Igen a városból is látni a hegy havas csúcsát, még itt az egyenlítő közelében sem olvad el a hó olyan magasan! Sajnos mikor már megtetszett az ötlet, kiderült, hogy az a közel egy 6-8 órás utazás, és ha ma elmegyünk már az esti koncertünkre nem érünk vissza. Errefelé az emberek zárkózottak, és csak a 40 százalékuk beszél angolul. Leginkább annyit tudtunk meg az életükről, hogy több generáció is kénytelen együtt élni az anyagi nehézségek miatt. Végül maradt a tengerpart és az esti koncert.

December 2.

Sajnos sokáig aludtunk így lemaradtunk a hegyi kirándulásról, tehát csak a tenger maradt és a pálmafák!

December 3. KUALA LUMPUR (Malajzia)

Pakolás, és irány a reptér, némi várakozás (2 óra), ami kötelező, mert a checkolás ilyen hamar történik. A repülőtér elég pici, ekkora házzal még a budai villanegyedben is találkozni, sőt még nagyobbal is. Nem sok mindent találni, amivel elüthetjük az időnket. Itt szerencsére nem kell pluszpénzt fizetni, hogy felszállhassunk a repülőre, és már mehetünk is.
Szokatlanul kényelmes, bőrüléses fapadost kaptunk, valamivel tágasabb, mint az idefele út volt. Kedves személyzet és gyors repülés! Végül megláttuk Kuala Lumpur fényeit. Ez egy igazán nagy repülőtér volt, és meglepően tiszta az előzőkhöz képest. A csomagok - kitudja miért - jó későn érkeztek közénk, de felpakoltuk a húzós kocsikat, és mentünk is a kijárathoz.
Akik vártak ránk mondták, hogy drága a parkolás itt, ráadásul kell fizetni a behajtásért, ezért úgy döntöttek, hogy 2 megállóval lejjebb állnak meg a kocsikkal. Legalább volt alkalmunk kipróbálni a reptérbelvárost összekötő vasutat. Igen meglepődtünk, mert itt ez felel meg a HÉV-nek, de kb. 100 évvel fejlettebb, teljesen profi, tágas belsőtér, mintha valami lakberendező tervezte volna. Vagononként kb. 12 TFT monitoron folyamatosan reklámok (turizmussal kapcsolatos), és a város legnevezetesebb részeit mutatják rajta. Hihetetlen gyorsan ment, végig esőerdő volt mellettünk. A jegy kb. 6 RM = 340 Ft volt, de a belvárosba is csak 1200 Ft körül van (menetidő: kb. 35 perc), tehát erősen ajánlom azoknak, akik elakarják kerülni a forgalmi dugókat, és legalább feleannyiért szeretnének bejutni a városba. Gondoltak mindenkire, és a nagy kényelmes székekhez rengeteg hely van a bőröndök tárolására. Mi átszálltunk a kocsikba, és még vagy 70 percig utaztunk a dugóba a külvárosig, akkora dugó volt.
Menetközben viszont láthattuk a királyi palotát, igen csak megadták a módját, kb. mint a fél parlament, csak fénylik az aranytól, és csak a királyi család lakja. A királyt itt 9 szúltán közül választják meg 5 évente és ők irányítják az országot. Ellentétben Thaifölddel itt nem szeretik a királyt, mert nem elég igazságos és túl sokat hozható összefüggésbe a korrupcióval.
A város elején szintén a nyomornegyedes fa viskók álltak, majd a külvárosi óriási lakóházak jöttek. Mi is egy ilyen 24 emeletesben szálltunk meg, az itteni kultúra része a szegényes lakberendezés, csak a legszükségesebbek. (Ágy, szőnyeg, kanapé, szekrény na és a TV) Már nagyon éhesek voltunk itt a házak aljában egyik másik garázs helyén nyíltak a kifőzdés éttermek, már egy árnyalatnyit drágábbak voltak mint a távol eső szigeten. Majd szerencsénkre jó volt a közeli lift, és nem kellett a 22-re felmászni gyalog. Ezekben, a házakban sokszor 800-1000 ember lakik. Számunkra ez meglehetősen nagy szám hiszen a hazánkban a legnagyobb panelházakban is kb. 350 ember lakik.
Pont naplemente volt mire felértünk, és így gyönyörködhettünk a belváros mögött lemenő napban, majd a csillogó fényekben.

December 4.

Sajnos a kísérőink nem nagyon igyekeztek, mert ők már látták a várost sokszor, ezért csak későn indultunk el a belvárosba. Taxival mentünk, ami itt is jól felszerelt volt, tágas és közepes árfekvésű. Csodálatos építészeti remekműveket láthattunk ahogy egyre mentünk beljebb, végül megpillanthattuk a város védjegyét is közelről a Petronas ikertornyokat. Igazán impozáns épületek, és már alig vártam, hogy felmehessek a magasba, és a tornyokat összekötő hídon átsétáljak! Sajnos erre még várnom, kell, mert szóltak, az idő szorít, és nem fér bele a városnézés. Ezért szinte alig néhány utcát láttunk. Ami a kedvenceim közé tartozott, hogy a gyalogos jelzőlámpán a piros emberke amíg várakozik, táncol és a zöld pedig ütemesen lépeget. Sőt van számláló mindkettő mellett, és mutatja, hogy meddig kell várni, illetve mennyi ideig lehet haladni.
Ez a főváros már nagy léptekben nyugatiasodott, nagy bevásárló központok, az öszszes fajta gyorsbüfé megtalálható. A hőséget igyekeznek párologtatókkal és permetezett vízzel enyhíteni, aminek a hátránya, hogy az ember mindig nedvesnek érzi a bőrét és a ruháját. Az embereknek itt már a 80 százaléka beszél angolul, de sok erre felé az indiai és a kínai ember ezért ezeket a nyelveket is megtanulták. Sajnos a buli után már rohantunk is a busz pályaudvarra, és luxus távolsági buszokkal elindultunk Szingapúr felé. Az útiköltség meglepően olcsó 26 RM = 1500 ft.

Összefoglalva:
Transzferek: autóval : 1500 Ft a városba KK, 3500-5000 Ft a városba KL
Vonat: kb.: 1200 Ft a városba KL
Szállás: ** hotel: 2550-3100 Ft /éjszaka / szoba KK
Szállodák: 6000- / éjszaka / fő KL
Buszjegy: 40 Ft
Taxi: kb. 320-380 Ft / 3-4 km
Internet: 150-300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250 Ft sör: 160 Ft üdítő: 120 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 350-600 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 300-500 Ft, rövid italok: 400-600 Ft, üdítők: 400-600 Ft
Bangkok-Kota Kinabalu repülőjegy: 6000-12000 Ft (illetékkel együtt) AIR ASIA
Kota Kinabalu-Kuala Lumpur rep.jegy: 7500-15000 Ft (illetékkel együtt) AIR ASIA
Kuala Lumpur-Szingapúr buszjegy: 1500 Ft

December 5. SZINGAPÚR

Nos, a 6 órás út egy ilyen busszal kellemes is lehetne, de sajnos annyira túlzásba viszik a klímát, hogy bent 19-20 fok volt, míg oda kint 30-32. Ezért mi nem készültünk és trikóban rövidnadrágban majd odafagytunk a bőrülésekhez. Kényelmes volt, hátradönthető ülések, felemelhető lábtartók segítették átvészelni az éjszakai utazást. Megállás nélkül száguldozott végig Malajzián a busz, és hajnal fél 5-re már a határra is értünk, mi csak itt tudtuk meg, hogy eddig közlekedik ez a járat. Most minden csomagunkkal, ami még 7 embernek is sok a hangszereink miatt, hosszú sorokban kellett gyalogolni, és kb. 1 órát várni az útlevél ellenőrzés miatt mind a két oldalon.
Nem tudni miért, először egy zord külsejű határőr minket is a helyieknek fenn tartott sorba küldött, majd 20 perc múlva egy másik még mérgesebben a külföldiek sorába terelt. Itt sem volt szabad megmondanunk, hogy miért jöttünk délkelet Ázsia második leggazdagabb és a legtisztább városába, pedig valamit sejtettek a határőrök a fegyvernek látszó gitárokról! Majd kimagyaráztuk, hogy innen megy a repülőnk Jakartába és így beengedtek minket. Még egy kis bosszankodás várt ránk, mert sajnos nem találtunk taxit a közelben, és még vagy 1,5 km kellett a túl sok csomagunkkal gyalogolni mire egy forgalmasabb útra értünk.
Az árakon a gazdagság meglátszik a térség egyik legdrágább országa ez, bár a taxi alapdíjába itt beletartozik 2 km azért itt már 1 km 1 SGD = 125 Ft-ba kerül. Már nagyon fáradtak voltunk, ezért rögtön a vendéglátó barátunkhoz érve ágyba estünk. Elmentünk ebédelni, itt már találtunk egy multikultúrális étkezdét - nagyjából úgy kell elképzelni, mint nálunk a plázák aljában található étterem és gyorsbüfé sarkokat. Ami viccessé teszi, hogy az amerikai sarkot egy idős kínai házaspár vezette.
Tökéletes menüt választottam rizs, tojásrántotta és virsli (náluk erre nincs külön szó ezt is hot-dog néven ismerik) + valami fél literes helyi növényből készült üdítő együtt 3 SGD = 375 Ft.
Az állatkereskedést is volt lehetőségünk megszemlélni, ahol egyfolytában ránk akartak tukmálni különböző halakat. Nem akarták megérteni hogy nem bírnák ki a még 10 napos utat! Természetesen miért is értették volna meg, hiszen az akváriumokban a fél állomány már döglött volt, vagy nem sok volt nekik még hátra.
Ez egy nagyon érdekes városállam, mert az összetétele a következő: 65 % kínai, 20 % maláj, 12 % indiai és 3 % minden egyéb. Ezért az iskolákban eleinte nagy volt a zűrzavar, végül is a napjainkban a hivatalos anyanyelv az angol. Azt azért hozzátenném, hogy igen sajátosan beszélik, amikor 2 méterre állok tőlük, inkább valami ázsiai nyelvnek hangzik. Természetesen mindenki beszéli a saját nemzeti nyelvét is, sőt őrzik a hagyományaikat.
Sajnos a kikötőre és a belvárosra szintén nem jutott idő, de a lakótelepi házak aljában (a város 70%-a lakótelep, amiket óriási több hektáros parkok tagolnak) egy esküvőnek és két házzal arrébb egy halotti tornak lehettünk tanúi. Az előbbi indiai módra az utóbbi pedig maláj kivitelben. Amikor a kettő között megálltunk, nagyon érdekes és kellemes zene jött ki összekeveredve.
Nagyon kedves és barátságos emberek, de sajnos a katonai és a rendőri szervek igen szigorúak. Minden fiatal férfinak el kell menni katonának, amikor eljön az ideje és itt nem mentség a főiskola. Elvisznek, letöltesz 2 évet vagy határőrként 2,5-et majd folytatod a sulit. Itt még polgári szolgálat sincs, maximum nem adnak fegyvert a kezébe annak, aki kinyilvánítja, hogy ő pacifista. Az életszínvonal magasan lekörözi a magyart, mivel óriási bevételi forrásuk a hajóval történő szállítmányozás. Általában 1200-2000 SGD között van a szegényebbek fizetése, míg a lakásokat 500-700 SGD között lehet bérelni. Igaz, itt megtehetnék a fiatalok, hogy külön menjenek a szüleiktől, amikortól dolgoznak, viszont itt annyira nagybecsben tartják a családot, hogy szívesebben élnek együtt. A szállás árak már vetekednek a nyugati nagyvárosokéval.

Összefoglalva:
Transzferek: taxi: 1400-2000 Ft a reptérre
Szállodák: 6000- / éjszaka / fő
Taxi: első 2 km 250 Ft + 125 Ft/km
Internet: 300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250 Ft sör: 200 Ft üdítő: 150 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 350-600 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 500 Ft, rövid italok: 600-800 Ft, üdítők: 400-600 Ft
Szingapúr-Jakarta-Szingapúr rep.jegy: 22000-28000 Ft (illetékkel együtt + ebéd) VALUAIR

December 6. JAKARTA (Java sziget, Indonézia)

Reggel korán kelés összepakolás és irány a reptér, természetesen taxival potom 11 SGD = 1400 Ft-ért. A két terminál között kisvasút működik, aminek nem sok értelme, hiszen alig 800 m a távolság. A bélyeg problémával itt szembesültem először, mert majdnem hanyat estem, amikor megkérdezték, hogy simán vagy elsőbbséggel szeretném feladni a képeslapot. Simán 1 SGD = 125 Ft és kb.: 10 nap, elsőbbséggel 19 SGD = 2250 Ft és 3 nap. (még szép, hogy ráér 10 nap múlva odaérni).
A poggyász vizsgálaton megint csúnyán néztek ránk, de már megszoktuk. Egy 40 percig tartó légörvény beárnyékolta az utazásunkat, de ez a légitársaság is kitett magáért. Nagyon kedves személyzet, a jegy árában még a napszaknak megfelelő étkezés is benne van. Majd amikor megérkeztünk az Indonéz fővárosba, akkor jött a megpróbáltatások sorozata. A német srácnak a helyben történő vízum kérése, ami olcsóbb volt, mint nekünk. 1,5 órás sorban állás az útlevél vizsgálathoz. Itt találkoztunk egy felszólító táblával, mely szerint: Indonéziában halálbüntetéssel jár a kábítószerek birtoklása és kereskedelme valamint a használata!!!. (már a repülőn kapott űrlapon is jelezték, hogy semmilyen pornográf újságot, videót képet nem szabad bevinni az országba, de ez még szigorúbb érzetet kelltet bennünk)
Jött a hogyan menjünk be a városba. Pechünkre a szingapúri haverunkra bíztuk ezt a dolgot, mert ő már volt itt! Sok taxist és transzferbuszt megkerülve egy igazi kánaán vár az utasokra a reptéri parkolóban: még a 4 személyes kisautóval is bevállalják, hogy pénzért beviszik az embert a városba. A barátunk egy 5 személyes dzsipet talált erre a célra (7-en voltunk) természetesen szerinte a legolcsóbb. Nos, majd meghaltunk, ugyanis több, mint 2 óra volt az út a dugó miatt, és ebben a rozzant járműben nem volt klíma, ráadásul 3 emberrel és vagy 5 bőrönddel több volt a kocsiba, mint kellet volna. Itt az autópályán a kocsik között legalább 150 ember rohangál ételt, italt, újságot, virágot, kulcstartót és minden kacatot árulva. A szmog miatt még az ablakot se lehetett letekerni, mert oxigén nem volt egy szál se. Végül 200000 IDR = 4300 Ft volt a számla + nekünk kellett fizetni az autópálya díjakat is: 16000 IDR = 350 Ft. (igen, 2 taxi kb. 1800 Ft-ért vállalja ezt klímával!)
Majd megérkeztünk a szegénynegyedbe, ahol mindenkinek kikerekedett a szeme, hiszen nekünk még a 60 éves szomszéd is azt mondta, hogy errefelé soha nem találkozott fehér emberrel. Nos az éhség útnak indított minket, bár úgy tűnt hiába! A szűk utcákban orrfacsaró bűz szinte mindenfelé, a szennyvízelvezető csatornák nagy része fedetlen, ezért látni mi folyik benne. Sajnos az ételmaradék, ürülék és sok döglött állat is ezért az út szélén hever mindenfelé. Ezt a bűzt nehezen ugyan, de előbb utóbb megszokja az ember, és csak valami új és még erősebb szag juttatja az eszünkbe, nem ide születtünk.
A sarki kifőzdét ajánlották, nem jött be! Nagy lendülettel mentünk be a mindössze egy asztal és egy padból álló helyiségbe, és a polcon tányér és szalvéta nélkül sült halat és valamilyen sült madarat láttunk, de a szag és a látvány (1 ncm-re jutó 15 légy amint dolgozik a 12 órája kisütött húsokon) rögtön kifordított innen minket. Miután megküzdöttünk a feltörekvő ingerekkel, megpróbáltunk közértet keresni, volt is a szomszédban, de az 14-kor bezárt. Irány a nagy utca, talán ott!
Egyik helyi srác csatlakozott hozzánk, és segített eljutni a plázaba, ahol éttermeket reméltünk. Amikor meglátta a közelgő buszt, minket sorba állított, és leintette a buszt, mint az örömlányok a kiéhezett sofőröket. Mi röhögtünk, és tényleg megállt a busz, majd a kalauz féle srác hátra jött és elszedte a sarcot (fejenként 1500 IDR = 32 Ft) utána kötelező leülni!!! Ami nehézséget okozott, mert én nem fértem be az ülésbe, amikor leülni próbáltam a térdem nem fért el. Aztán kérdeztük, hogy hány megállót megyünk, majd mivel a srác nem értette mi az a megálló, így vártunk és figyeltünk. Igen, nincsenek megállók, ha felakarsz szállni integess, ha le akarsz szállni állj fel, és a kalauz egy fémpénzt kocogtat a kapaszkodóhoz vagy az ablakokhoz.
Még arról nem beszéltem, hogy ezek a buszok piszkosak, és legalább 50 éve szolgálják a közösséget, a CO2 kibocsátásuk pedig halálos dózis, ha mögé állsz! Ebben a városban iszonyatosan nagy a forgalom, az autók úgy hömpölyögnek, mint valami kiáradt folyó, az emberek pedig, mint ha csak egy óriási hangyabolyban laknának. Egyébként több, mint 10 millió ember lakik a fővárosban, de ha egybe vesszük a hozzá nőtt kis településekkel (mint Budapesthez Dunaharaszti vagy Érd, Törökbálint) akkor közel 25 millióan vannak itt!!! A plázát kb. 30 perc buszozással értük el, addig az "idegenvezetőnkből" kiszedtünk néhány infót, és kiderült, hogy ő még soha sem volt távolabb a lakóházától 20 km-nél, pedig már 20 éves. Biztonsági őrök vigyáznak minden helyet, pénzváltót, plázát, irodákat, üzleteket. Ez egy teljesen nyugati hely volt igazán keleti árakkal. Találtunk éttermeket, multi büféket és a kedvencemet, palacsintázót! Talán fejenként 350 Ft-ból jól laktunk, és mentünk körül nézni.
Igazából olyan ez a hely, mintha az 50es években lennénk csak néhány épület futurisztikus köpenyt vett fel, miközben egy háború és természeti katasztrófa végig söpört rajta. Természetesen az üzleti és turista negyedekben minden szép és jó, de a tengerbe ne merészkedjen senki, mivel a szennyvíz csatornák a folyóba és onnan a tengerbe ömlenek. Iszonyatos mennyiségű üzlet van itt, amik konganak az ürességtől. Az ember azt hinné, hogy itt vásárol fél Ázsia. Végül visszafelé gyalogolva egy piacra bukkantunk, ahol minden nagyon olcsón van, és biztos, hogy igyekeznek rábeszélni mindenre. A koncertszervezőnknél aludtunk. Ő abból él, hogy a ház aljában gyerekvigyázó helyet alakított ki, így kedves álmunk volt a sok gyerek rajz között.

December 7.

Még nem esett szó az emberek lakásairól: Általában a legtöbben szőnyegen alszanak, sokszor láttuk, hogy az egész ház egy szobából áll, ami tiszta. A közepén egy nagy szőnyeg, előtte egy TV. Az egyik sarokban a ruhák, a másikban a tanszerek, a harmadik a konyha és a negyedikből nyílik a fürdő + wc. A fürdés mechanizmusa: egy kocka alakú kicsempézett tárolóban áll a víz, amiből egy füles lavórral öntöznöd kell magadra. Nincs meleg víz, hiszen mindig 30 fok van. A wc pedig a balkánon is elterjedt lábtartó egy lyukkal. Papír itt nincs, mert utána rögtön megfürdenek. Nekünk szerencsénk volt, mert a szállásadónk néhány rokona már Európában él, ezért az emeleten volt egy zuhanyzóra hasonlító helyiség. A tetőn egy hordóban melegszik a víz, és azt egy slagon keresztül bevezették ide.
Ma elindultunk felfedezőútra Hoschival, mivel egy útelágazásnál tegnap a busz elfordult, mi most egyenesen mentünk tovább, és láss csodát, gyalog kevesebb, mint 10 perc alatt a plázánál találtuk magunkat. (a tegnapi srác tényleg nem ismeri a várost) Itt gyorsan felfedeztük a netező helyet, és leültünk egy órára 15000 IDR = 320 Ft / óra alapon. Sajnos alig tudtunk, mert nagyon lassú modemes kapcsolat volt, így egy freemail fiók megnyitása is 10-12 percbe telt.
Visszafelé elemtöltőt keresve bementünk a piacra, és felmerészkedtünk az emeletre, vesztünkre. Mivel mindenhol nyershús, bontott és bontatlan csirkék hevertek a földön és koszos asztalokon. Igaz, fillérekért árulták az alig milliós nagyságrendű legyekkel árasztott ételt. Akkor egy perc alatt rosszul lettünk és menekülőre fogtuk. Az utcára érve fekete füstöt láttunk, csak a takarítók voltak itt ugyanis nincs szemetes. Mindenki eldobja az utcán ami már neki nem kell, majd néha egy kupacba hordják és felgyújtják őket. Ezért örömmel hívtuk a taxikat, és mentünk a vasút állomásra. Az egyik taxi 23000 IDR = 500 Ft, míg a másik ki tudja miért 29000 IDR = 620 Ft volt.
Út közben elmentünk a városháza előtt, ami egy igen szép épüle. Leginkább egy 18. században épült Európai Múzeumra emlékeztetett, és az előtte lévő körforgalomban egy gyönyörű park állt. Ez volt az egyetlen szép, amit itt láttam.
A vasútállomáson már nagyon kell vigyázni, mert sok a tolvajbanda hiába a sok rendőr és biztonsági őr. Csak a jeggyel és szigorú ellenőrzés után engednek fel az emeletre ahol megállnak a vonatok. Összesen 4 vágányt láttunk, és vagy 3-5 percenként jöttek a vonatok. A legtöbb az a magyar metró kocsikat jutatta az eszünkbe, mert az ülések ugyan úgy hosszába voltak elhelyezve. Amikor megkérdeztük kiderült, hogy ezek a vonatok is 100-300 km-re visznek, ezért nem is volt rajtuk a csomagoknak tároló hely. Aztán láttunk a MÁV által is használt vonatokat, de ablak és ajtó nélkül néhol még az ülések is hiányoztak mi pedig egyre jobban féltünk, hogy a ránk váró 1200 km-es 14 órás utat végig szenvedjük. Majd megérkezett a mienk is, kívülről kicsit kopott, de belül tökéletes kényelem, mert a business osztályra vettünk jegyet. Itt ugyanis a 1. osztály az nálunk a másodiknak felel meg (a személyvonatokon) ez a jegy 220000 IDR = 4750 Ft volt. Ezért a pénzért egy széles félig ággyá nyitható fotelt kaptunk, takarót és párnát is osztogatnak, klímával és 6 óránként frissítő kendővel, valamint némi étellel égész jól kibírható volt. Láttuk a csodavonatot is, aminek még a tetején és az ablakból kilógva is utaztak az emberek. Azt hiszem kb. 300 ember lehetett a 86 fős vagonokban. Természetesen "pincérek" tálcán ételeket és desszerteket kínálnak 4-500 Ft-ért, de kétes kinézete miatt csak a jól lezárt árba is beletartozó ételt fogadjuk el. A hosszú út során rengeteg rizs földet láttunk, és igazán meg sajnáltuk amikor a terhes anya a hátán az előző gyermekét cipelve kapálja reggel 5-kor a földet. Végül megérkeztünk reggel 9 után Malangba .

December 8. MALANG (kelet Java, Indonézia)

Egy 3 milliós városba érkeztünk, ahol egy angol tanárt rendeltek ki mellénk tolmácsnak. Ez a város azért érdekes, mert szerintem területre 4 Budapest méretű lehet, mivel nincsenek toronyházak. Ezen a helyen mi voltunk az első nem ázsiai fellépő zenekar az elmúlt néhányszáz évben!
Nagyon barátságos volt mindenki bepréselődtünk a normális esetben 5 személyes autóba, és irány a szállás! Ez egy lemezboltként is működő családi ház, ahol még a nagymama is itt lakik. Megtudtuk, hogy a velünk egy időben induló jakartai zenekar csak 6 órával később ér ide, mert ők az 1500 Ft-os lassú és tömött vonatot választották.
Csak a banknak és a bevásárló központnak adtak engedélyt 2 emeletnél magasabbra építkezni, ezért is elmentünk megnézni. Hát semmi extra, leginkább egy épületben elhelyezett piacra hasonlított, viszont finom volt az itt kapható indonéz étel. Majd az utcákon sétálgattunk. Itt nem volt kosz és bűz ezért megkönnyebbülés volt. Minden egy kicsit mediterrán hangulatra emlékeztetett, mert egyforma fehér volt és egyhangú.
A szűk utcákban csak egy autó fér el, de nem sok van belőlük. A legkedveltebb eszköz a motor és robogó. Még az alig 8 hónapos gyerekeket is ezeken szállítják, akik meglovagolva a tankot, kapaszkodnak a kormányba, és apró bukósisakok alól figyelik a rohanó világot. Itt sokkal békésebb minden, az emberek is nyugodtabbak. Bár jóval kevesebb pénzből kell megélniük, (6-700000 IDR = 13-15000 Ft / hó) mégis kedvesek és vidámak. A szűk utcákban összetalálkoztunk a kisiskolásokkal, akik meneteltek haza a suliból a kis egyenruháikban, de amikor minket megláttak, követni kezdtek és örömükben mondókákat fabrikáltak a fehér emberekről. "Fehér ember a nyomorban!" - majd a legbátrabbakat megjutalmaztam néhány csokival, ami után óriási sikoltozásba kezdtek. Végül az angol tanár elküldte őket haza.
Az itteni lakások is olyanok, mint a fővárosban, ez egész Indonézia területére igaz. Leginkább csak a beszélt nyelvekben és nyelvjárásokban különböznek, amiből van jócskán: kb. 280 különböző nyelv van és mintegy 1500 nyelvjárás! Ebben a városban már észre venni a muszlimok vallási szokásait is, mert még a koncertet is megállították az imaidőre. Mivel mi európaiak vagyunk, ezért éjjel még nem fekszünk le korán, és így szembesülnünk kellett a vallás hagyományaival. Egész éjjel bizonyos időközönként a mecsetben az imám énekelt, amit az egész városba közvetítettek a hangszórók, mivel volt egy a szálláshelyünkkel szemben, is ezért nem volt nyugodt az éjszakánk. Azt még nem írtam, hogy ebben az országban tiszteletlenség a házba cipővel belépni, csak mezítláb, mivel sokszor ott sétálhatunk, ahol alszanak később a vendéglátóink.

December 9. BANDUNG (nyugat Java, Indonézia)

Életem legszörnyűbb utazása várt ránk. Még az újdonsült barátainkat megkértük, hogy adják fel a képeslapjainkat. (február 19-én érkezett pestre) Az út szervezőnk bíztatott minket, hogy ez milyen jó lesz, mert olcsóbb, és mozifilmet vetítenek majd, valamint kaptunk egy kupont, amivel majd jól lakhatunk az egyetlen megállónál. Tehát megváltottuk a jegyeket 80000 IDR = 1800 Ft volt, és vártuk az utazás nyújtotta élményeket. Majd alighogy elindultuk a 950 km-es távnak már kezdődött a rettegés, mert a sofőr dacolva a szembejövő forgalommal, előz egyfolytában és sokszor 40-50 centiméteren múlik a frontális ütközés.
Sajnos már nem volt vissza út, és a 16 órás út alatt alig aludtunk 2-3 órát, mert az ablakra tapadt a tekintetünk és farkasszemet néztünk a szemből érkező kamionokkal. Amikor már végre becsukódott a szemünk 20-30 percenként, nagy dudálásra és a kormány félrerántására ébredtünk fel. Senkinek nem ajánlom a buszos utazást, csak mire megérkeztünk Bandungba tudtuk meg, hogy pár napja 2 busz is nagy balesetet szenvedett, és több, mint 60 ember halt meg a két balesetben!
Reménykedtünk, hogy majd az étteremnél cserél a két sofőr, és akkor jobb lesz. Sajnos a kajajegyet a már jól ismert problémák miatt nem tudtuk beváltani (legyek és más rovarok lakmároztak az ételeken). Szingapúrban hallottuk egy amerikai lánytól, hogy ő evett ilyen helyen két hete, és 5 napig kórházba került. A sofőr cserével mi sem változott, maradt a félelem és a remény. Majd végre reggelre megérkeztünk a végállomásra, és már vártak is minket a leendő barátaink.

December 10.

Szintén nagy város ez már, csak alig 300 km-re a fővárostól, ami meg is látszik rajta. Hiszen nagyon sok az autó ezért a szmog veszély is fenn áll, bár itt nem dobálják annyira szét a szemetet. Amikor magunkhoz tértünk az alvás után, körül néztünk a vendéglátónknál. Ez is egy több generációs ház, na nem azért mert olyan nagy lenne, hanem mert a nagyszülők is itt laknak. Egy kicsit már emlékeztetett a stílusa a nyugati kultúrákra, és a fürdőben is a kis csempézett kocka helyett egy nagyobb kádméretű valami állt. Szerencsére megkérdeztük, hogy ez fürdőkád lennee és nem. Azt nem tudják megmondani miért ilyen nagyot építettek talán ezzel fejezték ki egykor a nagyszülők, hogy már nem a legszegényebb réteghez tartoznak, de ugyan úgy meregetni kell belőle a vizet. A 3 szobán kívül a konyha és az étkező is szerepet kapott.
Gondoltuk nézzünk körül, és az ajtót kinyitva egy hatalmas vásár közepén találtuk magunkat. Szinte hihetetlennek tűnt, de módszeresen vagy 1-2 km-enként változik a kínálat. A mi útcánkban főleg motor és autóalkatrészeket pakoltak ki a földre egy terítőre, de lejjebb farmerok és különböző gyári hibás nadrágokat lehetett kapni alig 250 Ft-ért. Sokan az újonnan vett alkatrészeket helyben felszerelik, igaz néha majdnem balesethez vezet, amikor a belső sávban haladó észrevesz az út szélén egy neki szükséges alkatrészt, és jelzés nélkül átvág keresztül a többi sávon majd megáll.
Itt nincs olyan, hogy belváros. Hellyel közzel fel-feltűnik néhány modernebb épület, és mint egy kis sziget, magaslik ki a szegényházak között. Nem turista paradicsom, tehát aki idejön, az vagy az egyetem miatt, vagy pedig az itteni kultúrát kutatja. Mi is elindulunk az egyetemre, mert ott a 4. emeleten található régi ünneplő teremben kap helyet a koncertünk. Majd meglepetésünkre a mellékhelyiséget meglátogatva angol wc-t találunk, aztán észrevesszük, hogy a csempézett víz tároló is mellette van, sőt abból kell leönteni tartály híján. Meglepetésünkre az egyetem büféje a bulink miatt egész éjjel nyitva tart, és az egész család (apa, anya két gyerek) a padlón szundikál két vásárlás között. Szörnyű, hogy mit meg kell tenni az életben maradásért. Sajnos a hajnali vonattal mentünk vissza Jakartába, ezért a buli után egyenesen az állomásra mentünk, és ott várakoztunk még 2 órát, mert csak akkor nyitott ki. Közösen megegyeztünk, hogy a drágább vonatot választjuk a buszos kalandtúra helyett. (csak 300 Ft volt a különbség)

December 11. JAKARTA (nyugat Java, Indonézia)

A szállásadónk kijött elénk a vasútállomásra, és szerette volna ő megoldani a hazajutást, nem hagytuk neki. Mivel jött, hogy talált egy szimpatikus embert, aki dzsipel 110000 IDR-ért elvisz mindannyiunkat. Mi pedig inkább taxit fogtunk, és 2 autóval 50000 IDR-ből megúsztuk borravalóval. Sajnos több kellemetlenség miatt, nézeteltérésünk támadt a szervező lánnyal, és ezért a bulink után már semmit sem vártunk jobban, mint menni a repülőtérre.
Azt hiszem az emberekből ítélve ez egy fantasztikus ország, és ha tehetem, egyszer visszajövök, hogy nyugodtabb körülmények között megnézhessem. Nagyon kedves és barátságos emberek élnek itt, és megérdemlik, hogy rájuk fordítsuk a figyelmünket, mert a világon egyedülálló módon rengeteg különböző kultúra és néphagyomány van egy ország határai mögé zárva.
A repülő téren sajnos a szálloda szobái foglaltak voltak, mi pedig fáradtak és elcsigázottak, hogy vissza menjünk szállást kutatni a városba. Ezért betértünk egy Japán étterembe, és csuda finom vacsorát ettünk, majd az egész teret bejárva megkerestük a legkedvezőbb alvós padot. Aki már járt úgy, hogy a gépe órákat késett, vagy ott rekedt egy reptéren az tudja milyen lehetett nekünk. A pad alá helyezve a csomagokat összekötöztük őket a tolvajok miatt, majd a padokon nyugovóra tértünk. Fél álomban láttuk, ahogy az emberek többsége szép lassan elrepül. Aztán reggel 6-kor a biztonságiak jöttek hogy nem aludhatunk, hiába még 5 óra a gépindulásunkig. Végül eljött az időnk és beengedtek minket a checkoláshoz. Itt találkoztunk még egy érdekes táblával: minden Indonéz állampolgárnak, ha a nemzetközi terminálra akar belépni 1000000 IDR = 22000 Ft-ot kell fizetni adót. (emlékeznek? Itt az átlegfizetés 700e és 1.2 millió között van havonta) Ezért nem sokan repülnek másik országba. Végül megcéloztuk a hajrát.

Összefoglalva:
Vízum: 80 USD / 30 nap
Transzferek: taxi: 1800-2200 Ft, magán autó: 4000-5000 Ft
Szállodák: 7500- / éjszaka / fő
Taxi: 20 Ft/km
Internet: 340 Ft/ óra
Márkás ruhák: 60-80%-al olcsóbbak, mint MO-n
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250 Ft sör: 200 Ft üdítő: 150 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 200-5000 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 200 Ft, rövid italok: 300-400 Ft, üdítők: 200 Ft
Jakarta-Malang vonat jegy Business: 4750 Ft (+ étkezés)
Malang-Bandung busz jegy: 1800 Ft (csak öngyilkosoknak ajánlom)
Bandung-Jakarta vonat jegy 1.osztály: 900 Ft (nem a legkényelmesebb)
Ajánlom hogy béreljenek autót, mert olcsó és az üzemanyag fillérekbe kerül. (napi 3-4000 ft, de lehet alkudni, 50-60 Ft/ liter)

December 12. SZINGAPÚR

Ismét villám látogatást tettünk, mert a reptérről egyenesen a koncert helyre igyekeztünk. Ezt a bulit egy Afgán barátunk szervezte pár napja, hogy ne unatkozzunk, amíg várjuk a repülőnket, mert sajnos a haza vezető úthoz még el kellett jutni Bangkokba.
Őt még hamis útlevéllel mentették ki Afganisztánból a szülei, amikor 2-3 éves volt. Mivel ott 5 éves korban már kapnak egy katonai kiképzést, ezért még az előtt kellett cselekedni a szüleinek, és végül ide Szingapúrba disszidáltak. Senki sem tudja pontosan hány éves, mert ott másképpen számolták az évszámokat, és a szülei sem számolják pontosan. Még az apuka őrzi az iszlám vallást és szokásait, de elítéli a fanatikusokat.
Egy belvárosi stúdióban volt a buli. Amikor körül néztem, azt hihettem volna, hogy Bécs régi macskaköves utcáin vagyunk, csak 35 fok van. Ha nem vesz körül annyi ázsiai ember tényleg Ausztriában érezzük magunkat. Majd a fáradtságra hivatkozva a maradék 5 órát a barátunk lakásán töltöttük alvással.

December 13. hazafelé indulás

Szingapúr-Bangkok repülőjegy: 12000-18000 Ft (illetékkel együtt)

Bizony sok emlékkel magunk mögött eljött a haza út pillanata (44 óra). Rögtön egy kis nézeteltérés, mivel a csomagjaink most szerintük túlsúlyosak 6 kg-val. Hát ezt nem vettük jónéven, mert eddig már 2-szer utaztunk velük és akkor nem volt gond, pedig azóta néhány cd, kazetta és pólóval könnyebbek lettünk. Majd egy kis vita után megegyeztünk, most az egyszer elengedik.
Az első repülés Bangkokba vitt minket, ahol 14 óra múlva indult csak a gépünk Kievbe. Amint megérkeztünk siettünk az útlevél ellenőrzéshez, és baj volt! Az elején említettem, hogy sajnos csak tranzit vízumot vettünk, és azt az 5 napot letöltöttük, ezért a tranzit várakozóját a repülőtérnek nem hagyhattuk el. Bizony ez nagy veszteség volt, mert a csomagjainkat sem tudtuk átvenni, és csak bizakodtunk abban, hogy a határőr pontosan leírta, hogy milyenek a csomagjaink, és majd melyik gépre tegyék fel 14 óra múlva. Illetve a remény élt, bennünk, hogy nem lopták el miután mindenki elment és a futószalagon csak a mi csomagjaink köröztek.
Irdatlan nagy ez a reptér, és így volt mit felfedeznünk. Találtunk fagyit, és ettünk valamilyen büfében, ahol amikor a poharunkból kifogy a felénél jobban a víz, máris egy kedves pincér/nő odajön és tele tölti. Majd a 6. pohárnál már megkellett vele küzdeni, hogy nem kell több víz, mert szétrobbanunk. Van természetesen a shopokon kívül szerencsejáték is, valamint egy utolsó Thai masszást is kérhet az ember, amíg várakozik. (kb. 2000 Ft-ért) Sajnos Ázsiában, ha valahol klímát használnak azt hiszik, hogy a maximumon kell járatni, és ezért mindenhol 19-20 fok volt. Egy idő után tejesen átfagytunk, mert a ruháink vélhetőleg valahol vártak ránk.

December 14.

Székeken aludva egyszer csak belém hasított a tudat, igen egy hang a Kievi géphez hívott checkolásra! Gyorsan felráztam a többieket és siettünk sorba állni, csak sajnos még a felszállásig bő 2 óra volt. Amikor már a gépe voltunk ismét kellemes környezet várt, az ellátás akárcsak idefelé. Annyi különbséggel, hogy nem találkoztunk magyarokkal.
Aztán az út vége felé amikor körülnéztem vettem észre, hogy valami gáz lesz még egy kicsit később. Mindenki át volt öltözve, pulóverek, vastag nadrágok voltak az embereken. Ja igen nem tudtuk kivenni a csomagunkból a ruhákat. A gép leszállt, és nekünk is el kellett hagyni a fedélzetet, jó volt a hóban -9 fokban sétálni az épületig rövidnadrágban és pólóban, valamint a szandálokon keresztül egy picit nyirkos volt a hó! Majd amikor kockásra fagytunk, mert csak egyesével ellenőrizték az embereket a határőrök, és mi a sor végén kullogtunk, jöhetett a 2 órás felmelegedés. Igaz furcsán néztek ránk az emberek, de szép lassan megszoktuk, és méltóság teljesen sétáltunk felalá.
Végül a kis géppel megérkeztünk December 15-én délután 15:40-kor a ferihegyi reptérre. Már csak a csodára vártunk, hogy tényleg elintézték-e a csomagjainkat Bangkokban vagy sem? Kisebb várakozás után megpillantottuk az első táskát, és nagy öröm fogott el bennünket. Ami nem tartott örökké, hiszen az Andris táskája nem jött meg. Természetesen a vámosok igen meglepődve nézték a ruháinkat, de az előtérbe mindenki magára kapott valami melegebbet.
A happyend pedig az volt, hogy másnap telefonáltak, hogy mehetünk a Ferihegyre az utolsó táskáért!

Mindent összevetve egy csodálatos világ tárult elénk, amit érdemes egyszer behatóbban megismerni, hiszen annak ellenére, hogy szegény országok, és az embereknek kevés a pénze, annál nagyobb szeretettel és szívvel várják az odaérkezőket. Valamint nagyon eltérő és sajátos kultúrákat ismerhetünk meg a szép tájakon kívül.

Huszár Krisztián

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.