Balogh Anikó: Velence – 1998


Balogh Anikó: Karnevál Velencében


Időpont: 1998 február vége
Hely: Olaszország, Velencei Karnevál

Hát, elmentem Olaszországba, meg vissza is jöttem. Ez volt kb. az első utam, amikor nem lelkesedtem különösebben az egészért. Több oka is volt, vegyük sorjában!
Nem való nekem ez a társasutazás! Lustaságból ugyan befizettem, és erre nem is lehetett panaszom, vittek mindenhova, volt kaja, nem kellett semmit se szervezni, ámde mégsem korlátoztak szabadságomban, szóval ezzel nem lett volna baj, de nem bírom én ezeket a résztvevőket.
No, de ahogy anyám szokta mondani: -Nem kell velük érintkezni.
Maga a karnevál nagy csalódás volt. Rengeteg ember, de olyan hihetetlen mennyiségben, hogy azt el se nagyon lehet képzelni, aki nem látta. A Szent Márk téren, a rakparton, a Rialtóig gyakorlatilag egymást taposták az emberek, nem lehetett közlekedni, csak araszolva. Ebből kifolyólag mindenféle társas érintkezés lehetetlenné vált. Elfáradtam, eltévedtem, amúgy is utálom a tömeget. Amiatt is meg voltam sértődve, hogy az olaszok nem voltak hajlandó velem olaszul beszélni, amikor én olaszul szólaltam meg, vagy nem értették, vagy németül, angolul, lengyelül (!) válaszoltak. Hiába mondogattam a szállodás bácsinak, hogy igen, kérek lattet a kávéhoz, csak azt tudta hajtogatni, hogy mleko.
Csak pár olyan pillanat volt, amikor kicsit átéltem a hangulatot. Egyszer a San Giovanni e Paolo templomnál, amit nagyon szeretek, ami előtt a lovasszobor van. Aztán meg, nem tudom, hogy ezek a maskarák csak magánszorgalomból csinálják-e, vagy hivatásosak, mindenesetre nagyon komolyan veszik az egészet, kivonulnak jelmezben, ha álarcban vannak, akkor lassú, stilizált mozdulatokkal sétálgatnak, ha meg csak a ruhájuk korhű, akkor az arcuk nagyon ki van festve, és mereven mosolyognak. Ilyenkor tudtam elképzelni, hogy “úrinőknek akartak látszani, de nem voltak azok” (Velencei kémjelentések a XVII.-ik századból).
Az se volt rossz, amikor visszafelé igyekeztünk a hajóhoz, már sötét volt, és a rövidség kedvéért kihalt sikátorokon mentünk, hidakon, csatornák felett, és időnként a sarkon feltűnt egy köpenyes, kalapos figura. Nem mondom, hogy nem szaladgált a hideg a hátamon.
Ja, gondoláztam is, most először, azt tényleg érdemes volt. Sajnos a gondolierink egy öreg, csúnya pasi volt, és folyamatosan ordított velünk, hogy ne nagyon ugráljunk a balansz miatt. Nem én mondom, ő mondta így.
Jesolóban úgy jártam, mint annak idején Nápolyban, vasárnap lévén minden be volt zárva. No de én nem anyáztam, mert úgyis le vagyok égve, vettem még az autópályán Bacetti di Perugina csokit, Ferrero kávésat, szalámit, meg gorgonzola sajtot, a maradék negyvenezer lírát meg hazahoztam, jó lesz még fizetésig.


Balogh Anikó


A szerző további írásai

Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998

Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005

Balogh Anikó: Dél-olasz vulkántúra – 2007

Balogh Anikó: Kairó – Egyiptom – 2000

Balogh Anikó: Nagyvárad – Románia – 1998

Balogh Anikó: Prága – Csehország – 1998

Balogh Anikó: Szlovákia, Kriván-hegymászás – 2003

Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005

Balogh Anikó: Urbinoban húsvét után – 1999

Balogh Anikó: Velence – 1998


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár