Gál Zoltán György: Pádis-karsztfennsík, Bihar hegység – Románia – 2006


Gál Zoltán György: Pádis-karsztfennsík, Bihar hegység – Románia – 2006. július



Egy különleges szépségű kiránduló vidék bemutatása az elinduláshoz szükséges minden fontos információval

Családommal és egy kedves baráti családdal, kisgyermekekkel jártunk fent ezen a csodálatos karsztvidéken, 1100 méter terngerszint feletti magasságban – amelyhez fogható nincs másutt a Kárpát-medencében.


Maga a Bihar-hegység név általában használatos a Nagyvárad-Kolozsvár-Gyulafehérvár-Déva által közrezárt területre, melyet más néven Erdélyi Szigethegység néven is emlegetnek (ha valaki ránéz a domborútérképre, mindjárt egyértelművé válik, miért).


Maga ez a terület pedig a Biharból, a Vigyázó-(Vlegyásza), a Királyerdő-hegységből és a Gyalui havasokból áll. A legmagasabb csúcsok mintegy 1600-1700 méteresek. Emiatt aztán a táj nem Magas-Tátra, vagy Fogaras-jellegű, hanem inkább havas-alji. Annak viszont lélegzetelállítóan szép.


Leírásom a Biharról, annak is a középső részén lévő, 1200-1300 méteres gerincek által közrezárt Pádisról szól.


A terület magyarországi fogalmak szerint nehezen megközelíthető. Lényegében két út van: a nyugatról, Belényestől (Beius) a Köves-Körös folyó mentén felvezető és az északról, Bánffyhunyadról (Huedin) közelítő irány. A Pádisig Bánffyhunyadról nekem 3.5-4.5 óra, Belényesből bő 2 óra kellett kocsival. Természetesen autóról beszélünk, vasút csak a hegyvidék peremén jár, autóbusz kissé beljebb is, de ehhez a helyiek ismeretére van szükségünk. Igen jó a nem ‘peres’, meglehetősen ballonos (magas) gumiméret, azt nehezebb kivágni. Vízelvezetéssel nem rendelkező, gyakran vízmosta, murvás, köves utakról beszélünk. A helyiek és anyaországiak is bátran nekivágnak: Dacia és 6-os Audi egyaránt látható.


A hegységet általában – a főszezonban mindenképpen – sokan keresik fel, de nem számítsunk annyi turistára, mint a Pilisben. Bár a vidék inkább románok által lakott, tapasztalatunk szerint 50-50% arányban látogatják magyarok és román nemzetiségűek. Mindenki köszön egymásnak, és dívik az a jófajta (pl. tátrai) turista-összetartás, ami itthon már kihalóban.


Legjobb kirándulóidő (száraz napok) szeptember-októberben, mint általában a hegyvidékeken. De ekkor már sátrazni hideg van: arra meg a nyár való. A hó korán leesik, és hosszan megmarad. Érdemes a többi turista viselkedéséhez igazítani a saját terveinket – hátha ők már többet tudnak a “hegyről”. Bátran forduljunk másokhoz: itt mindenki igen segítőkész.


Térképekkel való ellátottság mára igen jó: van (szűkítve a perspektívát) Szigethegység, Bihar-hegység és Pádis térkép is, no meg jófajta Kárpát-medence autóatlasz, magyar és román településnevekkel. A turistatérképek akár helyben (pl. a Pádisonm, a Glavoj-erdészház rétjén található kioszkban) is beszerezhetők, de legjobb indulás előtt pl. a Villányi úti Budai Térképboltban, vagy a Bajcsy-Zsilinszky úti térképboltok valamelyikében felszerelkezni.


Útikönyvként a csíkszeredai kiadású Erdély Hegyei sorozat 20., javított (vagy régebbi, azt hiszem: 3.) kötetét (Bihar-hegység), illetve a már csak antikváriumból beszerezhető Mátyás Vilmos: A Bihar-hegység útikönyvet ajánlom. Utóbbi sűrűn támaszkodik a XX. század első felében élt Dr. Czárán Gyula, a Bihar-hegység feltárójának, atyjának (méltóbb kifejezés az Édesapa volna) leírásaira. Maga a könyv is egy csoda, ezer barlang-rajzzal, térképvázlattal, jó tanáccsal, stb.


A hegység szívében való túrázásra a legalkalmasabb, ha felmegyünk pár napra, és fent – akár sátorban, akár turistaházban (www.padis.ro, www.cabanacetati.ro – magyarul, angolul is van infó, egy éj szobában kb. 30 új lej, azaz 2400.- Ft) megszállva túrázunk. Lehet könnyebbet, nehezebbet választani, de kell egy jó bakancs, esőkabát, vizespalack. Élelmet és egy gázfőzőt jó vinni, de a (már említett) Glavoj-réten sok minden kapható. Vagy a Csodavár-menedékházban (www.cabanacetati.ro ) reggeli, meleg vacsora 10 és 20 új lejért befizethető.


Most a nyugati irányból közelítettünk. Belényesből délre kell tartani, majd a (jól látható, főút menti) sörgyárnál (Szedres, Sudrigiu) balra, keletnek kanyarodni a Köves-Körös mentén. Iránynak a kiskoh-i (Ciscau) Medve-barlang van jelezve, de mi az elágazásnál balra tartunk Vaskőfalva (Pietroasa) felé. Itt elfogy az aszfaltút, de mi megyünk át a falun tovább, egyenesen Bogatelep (Boga) felé. Mintegy 10-12 km, közben 7-8 km-nél jobbra kiágazik egy út a Flóra-rét (Poiana Florilor) és a Galbina-kőköz (Cheile Galbenei) felé. Az úton elég nagy a forgalom, sok magyar rendszámú kocsit is látunk. Balra lesz egy panzió, majd egy sziklaszoros és aztán Boga-telep. Varázsos helyen fekvő üdülőhely.


Innen egyenesen (balra nem letérve), lassan emelkedő úton hagyjuk el a völgyet. Szerpentinünk a Bál-réti nyeregbe (Balieasa) tart, ahol belépünk a Pádisra. Az út igen rossz, köves, lassan, egyesben hajtsunk. Mintegy 8 km, a vége felé mellénk szegődnek a hegyre tartó villanyvezeték oszlopai is. A növényzet lassan fenyvesbe vált.


A Bál-réti nyeregben érdemes megállni. Színes térképes tájékoztató tábla fogad (ezek mind román nyelven). A táj lenyűgöző. Ide futunk be egyébként, ha Bánffyhunyadról (Huedin) Havasrekettyén (Rachitele) át, a Pádis-menedékházat (Cabana Padis) érintve jövünk fel kocsival.










Sátor reggeli ködben

Az egyenesen menő ág mintegy 5 km múlva éri el a Pádisi menedékházat. Erre kell tartani, ha a Szamosbazárt (Cheile Somesul Cald), vagy a Havasrekettyei (Rachitele) vízesést keressük fel. Táborhelyünk, a Glavoj-rét az elágazásnál jobbra tartva, lassan ereszkedve 3 km múlva érhető el.


A Glavoj-erdészház (Canton Glavoi) melleti réten nyaranta igen sokan sátraznak; kocsival jobbára, klassz kupolasátrak is gyakoriak. Élelem (mint említettem) kapható, ám célszerű Nagyváradon, vagy Belényesben bevásárolni. Kártyával lehet fizetni a belényesi Glady’s Supermarket-ben (a templomtól balra 100m, van magyarul is beszélő eladó).


Ivóvíz az erdészházzal (és a kioszkkal, ABC-cskével) szembeni friss, bő vizű karsztforrásból nyerhető.


A hegyen legyen nálunk készpénz. Figyelem: még használatos a régi Lej (ROL), de sok már az új Lej (RON) is, 1 új lej = 10.000 (tízezer) régi lej. 1 új lej kb. 75-80 Ft-ot ér. Legközelebbi ATM Belényesben (Beius), forintot is ott váltanak a bankban.










Glavoj-rét

A réten a patak mindkét oldalán lehet sátrazni, mintegy 2-3 négyzetkilométer területen, úgyhogy nem kell egymás “nyakán” lenni. Patakcsobogás, hajnali ködpára, kora délutáni futó záporok biztosítottak :). Egymás sátraihoz, kocsikhoz szerintünk senki nem nyúl, de pénzt, fotógépet célszerű nappal magunkkal vinni. A jellemző társaság a komoly, természetszerető turista, bár néhány hangoskodó alak előfordul. Néha átvonul a helyi birkanyáj, vagy néhány legelésző paci bóklász a sátrak közt. Remek a levegő. Van pár mellékhelység céljaira épült bódé, de az emberek a környező fenyőerdőbe járnak…. nem probléma. Sajna a szemétszállítás nem megoldott; a kirakott 3-4 konténert az erdőgazdaság szezononként valószínűleg csak egyszer üríti (:, úgyhogy sok a tűzrakóhelyeken otthagyott palack, stb. Célszerű a sajátunkat elégetni, vagy magunkkal vinni le a hegyről.


Lehet nyugodtan tüzet rakni, és ezt sokan teszik is, de a fellehető tűzifa sokszor nedves, jól jön a gázfőző.


Ja: és az egész ingyenes: senki nem kér a táborozásért semmit.










Csodavár menedékház

A völgyben tovább lehet menni kocsival (bár van a Glavojnál egy sorompó, de bátran kinyitható): kb. 15 p (mintegy 2000 m) innen, vagy gyalog 40 p a már említett Csodavár menedékház. Szépen felújított épület, 2-4-6 ágyas szobákkal, remek szakáccsal. Az említett honlapon telefonszám, magyarul ígérnek választ a 00 40 721 123 063 mobilszámon.


Parkolás mindenütt (a ház mellett is) biztonságos.


A Pádisról tudni kell, hogy tele van hihetetlen karsztjelenségekkel. A Csodavár (a Glavoj-rétről a kezdete fél óra gyalog) egy két hatalmas, történelem előtti időkben beszakadt barlangrendszerből álló képződmény: két 80-110 m mély szakadékgödör, amelynek a peremén is fut turistaösvény kilátópontokkal (kisgyermekkel még épp hogy járható), mintegy 2-3 óra. Azonban a “nagy durranás” lemenni, megnézni a két “várudvart” összekötő barlangot, a búvópatakokat…… ránk ez még vár. De könnyen megtehető, jelzett turistaúton, azonban nem kisgyermekekkel. Esős napokon kissé sáros lesz az ember, és jól jön egy led-es fejlámpa, ha be akarunk nézni a barlangba. Mindenütt akad más kiránduló, akihez lehet információért fordulni. Néha kifejezetten “zsúfolt” a hely – mint a János-hegy egy őszi vasárnapon.









Csodavár

A Csodavárban alul kibukkanó patak a Ponor-rét víznyelőiből, és a közeli Hamlet-(Caput) barlang víznyelőjéből származik, majd ismét a sziklaüregbe bújva közeli Porcika-(Bortig) gerinc túloldalán, a Galbina-kőközben (szurdok, Cheile Galbenei) bukkan elő. Majd elbújik egy (járható) barlangba és az Eminenciás-vízesésben bukkan ismét elő, kissé lejjebb a Galbinában. A Galbina a Flóra-réttel a Csodavár körútjától egy 5-6 órás kitérővel megnézhető. Lenyűgöző képződmény, de a kisgyermekeket háti hordozóban vigyük: szükségünk lesz a kezünkre. És ha beázik a bakancs, hát na bumm!


A Glavojtól könnyű, kétórás séta a Hamlet-barlang. Itt nyelődik el a Medve-völgy teljes vízkapacitása. A barlang eleje sziklás és picit járható. Itt is sok a turista, nincs veszély.


Kicsit tovább a Medve-völgyben, majd a Hideg-forrásnál jobbra fel a jelzésen, 3 órás túra keretében lehet felkeresni az Elveszett Világ (Lumea Perdita) nevű erdőrész négy zsomboly-barlangját. Ezekbe csak barlangász juthat le, de felülről is lenyűgöző a néha 80-100 m-es mélység, a behullott fenyőtörzsek, a felszálló pára és a barlangi patak mélyből előtörő zúgása. A legszebb az Iker-zsomboly, mely a Fekete-zsombollyal feltárt, föld alatti összeköttetésben áll.











Hamlet-barlang

Iker-zsomboly

Az Elveszett Világ összekombinálható egy Ponor-réti kitérővel, nekünk így a Glavojtól 5 óra volt Hamlet-barlangostul. Itt bukkan elő a Ponor-vízkeletben (Izbuc Ponor) az a patak, amely majd 800 m múlva a Ponor-réten elnyelődik és a Csodaváron át a Galbina-kőközbe jut.


A Meleg-Szamos (Somesul Cald) híres szurdoka, a Szamosbazár gyalog 2-3 óra a Glavojtól, úgyhogy érdemes odagurulni kocsival (sátor nyugodtan maradhat felállítva, benne a matrac, hálózsák) a Bál-réti nyergen (Baileasa) át a Pádis-menedékház felé, előtte balra letérve.


A Pádis még számos csodát rejt, melyek ránk várnak. Minket ide barátaink szíves kalauzolása vitt el, hátha a miénk meg majd segít másokat e csodák megismerésében.


Szép kirándulást!


Gál Zoltán György

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztokukacutikalauz.hu


Egy kiegészítés az Üzenőfalról:


Kiegeszitenem Gál Zoltán György Padis leirasat: szoval ket uton lehet feljutni, egyet leir a szerzo, a masikat csak megemliti: ez erinti a Pádis-menedékházat. Ez utobbit sajat autoval _erosen nem_ javaslom, mert akkora vizmosasok vannak benne, hogy garantalt az alvaz, kipufogo rongalodasa. Mentunk arra 2006-ban, de senkinek se javaslom. Inkabb a szerzo altal leirt ut a nyero, visszafele hal’ Istennek arra mentunk. (Lukacs Gyula E-mail: #lukit@rozsomak.hu – 2007. Július 14.)


A szerző írásai Az Útikalauzban


Gál Zoltán György: Vezúv, Pompeji, Herculaneum, Solfatara – Olaszország – 2008


Gál Zoltán György: A Halkidiki-félszigetre, Szerbián, Macedónián át – 2006

Gál Zoltán György: A vidéki Anglia – Peak District és Kelet-Anglia – 2006

Gál Zoltán György: Dél Cseh- és Morvaország – 2007

Gál Zoltán György: Égei-tengeri hajózás – Kréta, Santorini – Görögország – 2007

Gál Zoltán György: Erdélyből Bukaresten, Szófián át Korfura – 2008

Gál Zoltán György: Hágómászás a Magas-Tátrában – Lorenz-hágó a Csorbatótól – 2006

Gál Zoltán György: Pádis-karsztfennsík, Bihar hegység – Románia – 2006

Gál Zoltán György: Székelyföld – másodszorra – Románia – 2008

Gál Zoltán György: Vöröstoronyi-hágó – Tátra the hard way 🙂 középprofiknak – 2007


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár