Ligeti Csákné Zsuzsa: Eldugott ékszer a Keleti Dolomitokban: Sappada/Plodn – Olaszország – 2013
Érdekes leírás egy kis síközpont hagyományairól, építészetéről, életéről – jó fotókkal és a szerző saját rajzaival illusztrálva
Évek óta járunk sízni Sappadára, mert ideális hely gyerekes családok számára. Nem divatos hely, ennek köszönhetően nincs túl nagy nyüzsgés és ricsaj. Szerettük a szép hegyeket, a kedves falut, a jó pályákat. Idén azonban a térdem rosszalkodása miatt nem síztem, csak sétáltam, míg a többiek a pályán múlatták az időt. És közben felfedeztem a falut.
Sappada tulajdonképpen még nem is a Dolomitok, hanem a Karniai Alpok déli oldalán fekszik a Piave felső folyásánál mintegy 650 km-re Budapesttől. Viszont tőle nyugatra már a Dolomitok kezdődnek, idegenforgalmi szempontból magukat az utóbbi időben “Kelet-Dolomitoknak” nevezik. A magyar határt Rábafüzesnél lépjük át, onnan fél óra, míg elérjük az osztrák A2 autópályát. Nagyon szép útvonal vezet Tarvízióig, az olasz határig, majd tovább kell menni az autópályán (Lehet választani a régi utat is. Ez kicsit lassúbb – de szebb.). Újabb fél óra alatt érünk Tolmezzoig, ahol nyugatra kanyarodunk. Széles folyóvölgyben kanyarog az út, de ezt is elhagyjuk hamarosan Ovaro és Forni Avoltri felé. Tábla jelzi, hogy Sappada felé nyitva van az út. Egyre szűkülő völgyben haladunk át néhány kisváros szűk utcáján. Odafelé mindig siettünk, hazafelé azonban érdemes megállni Rigolatoban. Öreg házak, kedves utcácskák, angyalos templomtorony fogad bennünket.
Szűk utcák Rigolatoban
A falu felkúszik a hegyoldalba
Forni Avoltriban éles kanyart vesz az út nyugatnak. A kanyarból ragyogó kilátás nyílik a Sappada környéki hegyekre. Innen felkapaszkodunk egy 1300 m magas hágóra, mely átvezet a Piave völgyébe. A hágón szinte beleszaladunk a Monte Sierára tartó felvonóba. Itt kezdődik Sappada. A falu 5 kilométer hosszan nyújtózik egy kelet-nyugati völgyben 1200-1300 méter tengerszint fölötti magasságban. Körben 2500-as hegyek csipkéje.
Forni Avolti felől
A falut 1269-ben említik először, mint bányásztelepülést. A Monte Ferro oldalán ugyanis vasat bányásztak, de erre csak a hegy neve emlékeztet. Lakosai valahonnan kelet-Tirolból származnak, akik a bányászat miatt jöttek ide és kértek engedélyt a letelepedésre. A völgy északi, napos lejtőjére telepedtek. Nyelvüket megőrizték az olasz-rétoromán környezetben is, oly annyira, hogy többen írtak doktori disszertációt a nyelvjárásból. A faluban már csak az idősebb emberek beszélik a nyelvjárást, a fiatalok inkább olaszul tudnak.
Volt a falu velencei uralom alatt a XV: századtól, majd volt a franciáké is (Napóleon), majd osztrák. 1852-től Udinéhoz tartozott, 1866-tól Olaszország része. A különböző hatalmaktól függetlenül a hegyektől elzárt, szegény település élte a maga életét. Németül beszélt, kaszálta a füvet a teheneknek télre, és szállította a sajtot a környező településekre.
Nyelvén kívül a falu megőrizte eredeti szerkezetét és építészetét. Ez teszi különösen vonzóvá az idelátogató számára. A hajdan betelepülő német családok a bányászat mellett szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoztak, hiszen a hegyi legelők erre kiválón alkalmasak voltak. Így a lakóházak mellett hatalmas istállók is épültek. A lakosság szaporodásával a házak száma nőtt, de továbbra is egymás mellé települt a rokonság. 15 falumag – németül Weiler, olaszul borgata – alakult ki: kápolna, kút, lakóházak és istállók csoportja. A házak stílusa a Kelet-Tiroli házakra hajaz. Mivel kőben és fában nem volt hiány, házak, istállók földszintjei többnyire kőből, emeletei fából épültek. A jelenleg látható falu házai között szép számmal akad XVII-XVIII. századi. A faluközpontban sűrűbb a beépítés, a többi falurészben lazább, a háza közt kaszálók, rétek.
Sappada a magasból
Szerencsére korábban is okosan gondolkodó vezetősége volt a falunak, mert nem engedtek eltérő stílusú építkezést, még a tetők lejtésszögére is ügyeltek. A XX. század elején megépült a völgyben az új út, így a régi Weilerek megúszták a modernizálást. Ma persze minden házban villany világít, csatornázva van, fürdőszobák létesültek, mindennapos a wifi. A hatalmas lakóházak panziókká alakultak, a festői istállókat lakóházzá alakították. Az új főutcán minden üzlet megtalálható. A téli és nyári turizmus élteti az alig 1300 lakosú hegyifalut.
Tudatosan ápolják hagyományaikat, nemcsak az építészetre ügyelnek, a népszokásokat, régi mesterségeket sem hagyják feledésben. Borzasztóan büszkék Pietro Piller Cottrer-re, aki ezüstérmet nyert a Vancouveri téli olimpián 2010-ben sífutásban. Fratelli Kratter snowboardban lett olasz bajnok. A büszkeség abból is adódik, hogy mindketten tősgyökeres Plodn-i családból származik, a családneveket a Weilere/borgaták őrzik.
Szállásunk a falu közepén volt, a Borgata Soraviában, nem túl régi házban, de közvetlen közelünkben már bőven akadt szép régi ház. Sétáim során meglepve tapasztaltam, hogy a házak előtt szép és változatos betlehemeket építettek. Hol asztalra, hol régi szekérre, hol farakásra, hol kútra helyezték. Első nap a nagy hóesésben nem fényképeztem, de másnap már igen, szerencsémre, mert későbbi napokban már elbontották őket. Kissé későn találtam egy prospektust, hogy mely házak előtt, mely családok készítettek betlehemet, összesen 48-at! Úgy tűnik, már negyedszer rendezték meg a betlehem-építést. Többségük este ki volt világítva. Hihetetlen változatos ötleteket valósítottak meg. Voltak hagyományos szobrocskák, igaz bonyolult elrendezésben; volt, aki egy ablakban helyezte el, másutt emberméretű szalma-szentcsalád üldögélt az istállóban. Nagyon tetszett, ahol a báránykákat fenyőtobozok jelezték.
Betlehemek
Közvetlen közelünkben volt a Borgata Soravia (helyi tájszólásban: Begar) központja. Egy kút és egy pici kápolna. A kápolnára már korábbról emlékeztem. Két éve a kétméteres hó szinte betemette. Most is havas volt, de jobban meg lehetett tekinteni. Oldalán tábla a borgata/Weiler térképével és leírásával. Maga a kápolna nem régi – a XX. század első éveiben épült. Mögötte egy XVIII. századi istálló – még ma is az, házigazdánk apja itt tartotta a teheneit. Mellette egy XVII. századi faház. A házakat folyamatosan használják, jól karban tartják. Kissé arrébb láttunk egy házat, melyet éppen tataroztak, a rajta lévő tábla szerint pontos műemléki felmérés alapján történik a felújítás. Látni itt-ott, hogy egy-egy gerendát, újra cseréltek – no de épp a rendszeres karban tartás miatt maradt meg épen a falu.
S Giuseppe kápolna kétméteres hóban
A S. Giuseppe kápolna mögött egy XVII. századi ház.
s’Stannilan Stól
A hagyományos ház általában alapja kő, itt van a pince (kelder), mert a házak zöme a domboldalra épült. Itt történt szennyes mosása (boschkuchl). Boltíves kapu (tour) vezet egy folyosóra (Labe), amely hosszában áthalad az épületen, és két részre osztja. A konyhában (Kuchl) nyílt tűzhely volt (no ez már kevés helyen maradt meg), ahol a húst füstölték. Mellette kapott helyet az étkező (koschtibe) nagy kemencével (kochlouvn). Ezek délre néztek. Az északi oldalon volt a kamra és egy szoba (kommer). Az emeletre meredek lépcső (schtiege) vezetett, itt szobák voltak. A felső emelethez és padláshoz külső lépcsőn lehetett feljutni. Néha több emelet is épült egymás fölé. A déli szobák előtt erkély húzódott, faragott mellvéddel. Az emeletek mindig fából készültek, csak a kandallók kéménye volt kőből. Ezt a szerkezetet alkalmazták évszázadokon keresztül, természetesen sok bővítéssel, átépítéssel. Így alakult ki a változatos, mégis egységes stílusú falukép. Minden házhoz tartozott istálló (stól), alul a kőből épített állás az állatok számára, felette a terménytároló, déli oldalán farudazat a gabona szárítására. Ezek közül számosat átépítettek már régen lakóházzá. 2004-ben CD ROM-ot adtak ki a falu építészetéről, amely részletesen tartalmazza az egyes Weilerek/borgaták elrendezését, térképét, műemlék értékű házak elhelyezkedését, történetét, stb. Bemutatja az épületek kialakulását. Háromnyelvű, korábbi sízések alkalmából kaptuk háziasszonyunktól, most januárban nem találkoztam vele sehol.
A kápolnától út vezet le az új országútra, de én inkább fent sétáltam. Éppen ezért csak sokára vettem észre, hogy a s’Stannilan Stól (a levezető út első épülete) bejárati ajtaja fölött ott látható az 1778-as évszám. Nem venni észre, mikor lépünk át a Borgata Krattenbe (Khrótn). Ezt az utat jártuk be leggyakrabban – innen indul a felvonó. Nyilván a környékén több új ház van, de ezek stílusa pontosan illik a régi faluképbe. Az új országút felé építették a modern Regina pacis templomot 2004-ben. Két ház után újabb kis kápolna következik, mellette kút. Innen is le lehet menni az országútra. Jobbra be lehet menni a házak közé – nyíl mutatja egy szénaszárító rúdon, hogy erre találunk egy kis vendéglőt (Keisn), ahol helyi specialitásokat kínálnak. Betértem egy kávéért, és rögtön tudtam, hogy itt kell vacsoráznunk. Így is lett, erdei gombával töltött polentát (kukoricakását) és szarvas sültet ettünk.
Erdei gombával töltött polenta
Sonkás gombóc káposztaágyon
Bár idén nem síeltem, a korábbi években igen – és remélem, még fogok is – gyakran használtam a felvonót. Két részletben visz fel a Monte Ferro mellett lévő völgykatlanba. Itt van a Rifugio 2000, ahol meg lehet pihenni sízés közben. Ragyogó pályák vannak itt, de legérdekesebb a levezető út. Egy szakadékba építették be a pályát, meredek S-kanyarokkal. Félelmetesnek hangzik, de lélegzetelállítóan szép, a pálya kiépítése biztonságos.
Felvonó
Nem lehet betelni a hegyek látványával
Rifugio 2000
Aki nem itt akar síelni, választhat: minibusszal átmegy a falu déli oldalára a Monte Siera (2448m) oldalába sízni, vagy a főúton közlekedő síbusszal Cima Sappadára. A minibusz elmegy a völgy alján fekvő Nevelandiába, vagyis Hóországba, ahol remek sí-, és játékközpontot alakítottak ki a gyerekek számára. Itt a völgy alján sífutó pálya is van, fedett korcsolyapálya, egyszóval minden, ami a téli szórakozáshoz kell. Egyik este a helyi síedzők bemutató sízést tartottak fáklyával, még a ratrakok is táncoltak. A nézőközönség forral borral próbálta enyhíteni a metsző hideget.
Napi sétáim során rájöttem, hogy a lenti új útról még szebbek a házak, háttérben a hegyekkel. Így aztán hol erre, hol arra kanyarogtam, mindig visszatérve a fenti régi útra. Kratten után a Borgata Fontana (Prunn) következik. Újra szebbnél-szebb házak. Két éve még nem láttam annyi faszobrot, mint idén. Nyaranta fafaragó tábor működik a faluban, az alkotások egy része itt marad a falut díszíteni. Egy régi istállóban fafaragó műhely van. Most bővítik az épületet, látni a hatalmas gerendákat, amelyeket beépít. Persze itt is van kút, de nincs kápolna csak egy kereszt. Fontana utolsó háza sajtüzem és bolt. Finom sajtok és más helyi termékek (tej, joghurt, szalámik, sonkák) kaphatók, talán még olcsóbban, mint az élelmiszer boltban a főúton. Levegősen épült a következő Borgata Hoffe (Houve), és a Cottern (Cott’rn). Itt jöttem rá, a milyen okosak a falu vezetői: ahhoz, hogy a lakók ne vándoroljanak el, olyan életkörülményeket kell teremteni, mely kielégítő a helyi lakosnak, mégsem rontja a faluképet, mely a legnagyobb idegenforgalmi vonzerő. Minden háznak van garázsa, de ez a domboldalba vágott módon, a felszín alatt. Nem látni, nem zavaró. Mivel néha hatalmas hó esik, mindenütt van kis hómaró, amellyel járatot vágnak a hóban a lakóháztól a tyúkólig, fáskamráig, stb. Az utat a község takarítja. Tele is van táblával az utca: tilos parkolni, elvontatják az autót, mert jön a hókotró. Saját érdekükben be is tartják a szabályt.
Hóba fulladt a falu két éve
Sajtkínálat a Plodar-Kelder sajtboltban
Szakadó hóesésben, de nincs gond a tűzifával
Cottern után következik a Borgata Mühlbach (Milpa). Itt csak kút van, kápolna nincs, csak egy kis alacsony Szentháromság-kép. Évekkel ezelőtt kétszer is laktunk itt egy istállóból átépített házban. Nagyon hangulatos volt, de kissé messze a felvonótól. Élesen kanyarodik az út a kútnál, az út levezet a Mühlbach völgyébe. Meredek falú völgyében nincsenek házak, csak egy tűzoltó szertár, és feljebb az egykori malom. Kálvária kapaszkodik a hegyoldalba. Nagy hóban gubbasztottak a stációk. A patakon két híd is vezet át: Egy az autók számára az országútnál, és kissé feljebb egy fedett fahíd, közvetlenül a kálváriánál. Sőt, az első stáció a patak másik oldalán van, és egy kápolna-féle, ahol a Gecsemáni kertben alvó apostolok naiv szoborcsoportja látható, Júdás vezeti a római katonákat, kezében ott a zacskó a 25 ezüsttel.
A kálvária
Gyaloghíd
Az országút hídja
Az út felkapaszkodik a hegyoldalba és máris Borgata Bachba értünk. (Poch). Ez a terület leégett az 1890-es években, de újjá épült. Szerencsére a kápolnája megmaradt. Ez a terület talán a legsűrűbben lakott rész. Nem egy, hanem több párhuzamos utca van, a házak szorosan egymás mellé épültek. Lenn az országút pedig forgalmas városközponttá vált. Éttermek, kávézók, üzletek egymás mellett., egészen a templomig.. Igaz ez már Borgata Granville (Dorf). A hegyoldalban pedig Pil, és Palu borgáták. Szinte megszakítás nélkül következik az utolsó Borgata, Lerpa.
Az egyik legöregebb ház Granville-ben
Santa Margerita templom 1779
Borgata Bach
A főutca
Bevallom, ilyen messze nem mentem el gyalog, de autóval igen. És ha már úgyis autóban ültünk, megnéztük a falu határától alig 1-2 km-re lévő Aquatona-t. Ez a Piave és egy mellék-patak által kialakított szurdok vízesésekkel. Télen a víz hatalmas jégcsapokká fagy. Parkoló van az autós látogatók számára, de friss hóeséskor először az utat tisztítják meg, így nem lehet beállni a parkolóba.
Aquatona
Ha keletre indultam szállásunktól, két kicsi borgatában sétálhattam: Eche, a patakon túl pedig Puiche.
Borgata Eche
Tovább az út éles kanyarral keresztezi a Piavét. A folyó itt még csak nagyobbacska patak. Itt találkoztam egy lovas szánnal – a sónedves országúton felemelte a szántalpakat, vagy leeresztette a kerekeit, vagyis “kétéltű” volt. Mire előkaptam a fényképezőgépet, a két lovacska már messzire ragadta.
Rövid emelkedő után Cima Sappadán vagyunk, kelet felé az utolsó borgatánál. Nyelvjárásban a neve Zepodn. A falu két temploma közül itt a másik, S. Osvaldo templom, 1732-ben épült. Szemben vele étterem, vendégfogadó. A templom mellett indul a falurész főutcája. Sok régi ház között sétálhatunk. Éttermek, kávézók, üzletek, panziók váltakoznak a lakóházakkal, istállókkal. Ember nagyságú szalmabábuk mindenütt. Ügyes kezű emberek alkották őket, vagy csak egy? Nem tudtuk kideríteni. Láttunk pásztort a nyájával, bakancsos turistát, anyát lányával, fűrészelő öregeket, sört ivó parasztot, ruhát teregető lányt, zenélő angyalokat. Rengeteg ötlet, remek kivitelezés. A szalmabábok fittyet hánytak az időjárásra.
A falu fölött keleten egy szépséges mini Matterhorn, tőle délre a Monte Siera hatalmas tömbje uralkodik. A falu végén indul fel a felvonó. Akármerre indultam a faluban, hamar a végére értem. Nyíl mutatta, merre kell továbbmenni a Piave forrásához. Körülbelül három kilométerre lehet, de megközelíteni csak nyáron ajánlatos. A kis helytörténeti múzeumot zárva találtam, ez is csak nyáron van nyitva.
Mint a Matterhorn
Régi házak Cima Sappadán
San Osvaldo
behavazott birkák szalmából
Szalmaangyalok muzsikálnak
Tűzifa vagy műalkotás?
Akár merre néztem a faluban, mindenütt a hegyek látványában gyönyörködhettem. A mészkő és dolomit formái utolérhetetlenek.
Monte Siera
Keletre, Cima Sappada fölött
Monte Ferro
Az egyik nap óriási szerencsém volt. Az ablakból észrevettem, hogy farsangi maskarába öltözött legények érkeztek a háziakhoz. Olvastam már róluk, a falu honlapján pontos menetrend van arról, mikor, hol lépnek fel. Ezt azonban nem idegenforgalmi okokból, hanem saját mulatságukból csinálták, mint régen: házról-házra jártak. A Plodar Vosenocht, a Karnevál messze földön híres. A jellegzetes ruhába öltözött emberek seprűvel űzik a telet. Az üzletekben kisebb-nagyobb figurákat lehet kapni csíkos nadrágban, vastag fekete kabátban, sűrű fekete, bozontos hajjal és álarccal, minden méretben és árban. Ez a “der Rollate”. Van még több tradicionális szereplő faragott álarcban, de ez a leglátványosabb. Amikor rájöttem, hogy mit is látok, rohantam a fényképezőgépért, aztán rohantam le, hogy még ott találjam őket. Sikerült is elkapnom őket az utcán, ahol nagy nevetések közben megseprűztek ékes plodni tájszólás kíséretében.
Plodar Vosenocht
A prospektusokból kiderült, hogy nem is a tél az igazi idegenforgalmi szezon, hanem a nyár. Annyira csábító a sok szép hegy, jelzett turistautakkal, turistaházakkal, virágos mezőkkel legelő tehenekkel, hogy kedvet kaptam, legközelebb nyáron látogassak el Sappadára.
Néhány link Sappadáról
http://www.sappadadolomiti.com/deu/sommer/startseite-sommer.html (német)
http://www.plodn.info/sappada/sappada_plodn.html (olasz)
http://www.sappada-plodn.com/sappada_storia_folklore/sappada_storia.php?cat=4&sappada=26 (olasz)
http://it.wikipedia.org/wiki/Sappada (olasz)
http://www.enrosadira.it/veneto/sappada.htm (olasz)
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151358503272593.496238.390603977592&type=3
Ligeti Csákné Zsuzsa
Ligeti Csákné Zsuzsa írásai az Útikalauzban >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto |
utikalauz.hu