Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes – Norvégiai kalandozás – 2011



Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes – Norvégiai kalandozás – 2011



Igazi karácsonyi ajándék, az idei év egyik legjobb beszámolója az Útikalauzban. Érdekes leírás egy különleges tájakon tett két hetes kirándulásról, sok hasznos információ, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival illusztrálva


Oslo Bygdoy Hovik Drammen Hemsedal Storeskar Roros Trondheim Hurtigruten Kristinasund Bergen Fantoft Hordaland


Évek óta terveztünk egy norvégiai utazást. Végül is idén valósítottuk meg, mert most értük el férjemmel mindketten a 67 éves kort. Ugyanis a méregdrága Norvégiában az utazási és egyéb kedvezmények a 67. évtől, a „szenior” korhatártól járnak (EU állampolgárnak). Férjem már járt korábban Oslóban hivatalos úton, én még soha. A kapcsolatok viszont a szakmai útnak köszönhetően ma is élnek: volt meghívásunk Oslóba és vendéglátóink hemsedali hegyi házába. A családból többen is jártak már Norvégiában, így volt elég ötletünk, hova is menjünk, mit nézzünk meg.


Az interneten sok mindennek utána tudtunk nézni. Olyan utat terveztünk, amely Norvégia legfőbb jellegzetességeibe engedett bepillantást: múzeumok, népi építészet, viking-kor, kikötők, Hansa városok, fjordok, hegyek, vízesések. Vendéglátóinkkal e-mail kapcsolatban folyt az egyeztetés, így lassan kialakult a programunk. Januárban foglaltuk le a repülőjegyeket, mert így volt a legolcsóbb, és még sikerült a Trondheim – Bergen közötti Hurtigruten járatra üres kabint találnunk. Lefoglaltuk a rörosi, trondheimi és bergeni szállást is. Február végén ellenőriztem a foglalásokat, ekkor kiderült, hogy a korai szervezés indokolt volt. A tervezett időpontban nem volt már hely sem a Hurtigruten hajóján (csak drága kabin), sem az olcsó szállásokon, a repülőjegy pedig több tízezer forinttal került volna többe. 
A részletes program kidolgozásához az interneten kívül két könyvet tudtunk jól használni: a Panoráma útikönyvek 1971-es kiadású, valamint a Longley Planet 2009-es kiadású Norvégia kötetét. A Panoráma 1968-as kiadású Skandinávia kötete annyira elavult, hogy nem vettük hasznát. Az interneten megtaláltuk az összes általunk felkeresni kívánt hely honlapját (rajta a legérdekesebb látnivalókat, nyitvatartási időket, belépődíjakat, stb.) a norvég vasutak, autóbuszok, hajók, kompok menetrendjét, árjegyzékét, vagyis minden hasznos tudnivalót. Sajnos ezek közül több is csak norvég nyelven volt olvasható, de szerencsére túlsúlyban voltak az angol nyelvű változatok, sőt néhány helyen német nyelvű oldallal is találkoztunk. A felkészülés alatt kiválóan megtanultam a norvégok által használt betűket, betűcsoportokat olvasni, valamint az internetes fordítóprogramokat használni.

Általános benyomások Norvégiáról




  • Tiszta. Nincs eldobott szemét, erdőbe hajított mosógép, lekopott autógumi.


  • Harmónia van a természet és az épületek között.


  • Kevés a kerítés, inkább csak jelképes, még a városokban is.


  • Az új házaknál eleve két autóra épülnek a garázsok.


  • Gyönyörű zöld minden a sok esőnek köszönhetően.


  • Városokban is sok a faház, még a királyi nyaraló is fából készült.


  • Nagyon érdekes, változatos a modern építészetük.


  • A nagyvárosokban hihetetlen tempóban építkeznek.


  • Az utak kétsávosak – kivéve Oslo környékét, ahol autópálya köti össze az elővárosokat a fővárossal –, jól karban tartottak.


  • Nem takarékoskodnak a villannyal. Se a városok, se az egyes emberek.


  • Az autókból megbuherált villanykábel lóg ki, hogy télen, a harminc fokos hidegben áramot tudjanak szopni az induláshoz („köz”-konnektor minden parkolóban van).


  • Idegenforgalmuk java részt hazaiakra korlátozódik – kivétel talán Oslo és Bergen. Ennek megfelelően a tájékoztatás is norvég nyelvű. A turisták főleg Amerikából és Japánból és Oroszországból jönnek.


  • Nem erősségük a tájékoztatás: hol van a busz végállomása, merre kell menni a repülőtér felé, miért van zárva egy egyébként nyitva tartó múzeum,  stb.


  • A turistautak jelzése elhanyagolt (legalábbis ahol mi jártunk).


  • Sehol nem kérték az útlevelünket, még ott sem, ahol életkorunk miatt kedvezményben részesültünk.


  • Egyik hotelben sem kellett bejelentő-papírt kitölteni.


  • Szinte mindenütt lehet bankkártyával fizetni. Minden létező bankkártyát elfogadnak – egyedül az American Express kártyával volt gondunk. Kis okos kártyaelfogadó szerkezeteket használnak, amelyek vezeték-függetlenek, gyorsak.


  • A nagyvárosokban létezik 1-2-3 napos turistakártya, amivel együtt jár a múzeumi ingyenes belépők mellett a közlekedés is mindenféle járművön, a város határain belül. A város határát pedig nagyon rugalmasan értelmezik.


  • Kint is – bent is. Nincsenek az EU-ban, de részei Schengen-földnek. Sok az arab és a néger.


  • Oslóban csak arab és néger autóbuszsofőrt látni. A kisebb boltokban csak arabok dolgoznak.


  • Minden nagyon drága – nekünk.

Norvégia, te drága!
Már a felkészülés alatt sejtettük, hogy sok pénzt fogunk költeni. Nyugat-Európához képest is nagyon drága Norvégia. Drága a szállás díja és drága az étkezés. Amennyi pénzből Ausztriában ketten megvacsorázunk egy étteremben, Norvégiában legfeljebb egy darab hamburgerre futja. Ezért is örültünk, hogy Bergenben a szállásunkon jól felszerelt közös konyha volt, ahol főzhettem. Szupermarketekben vásároltunk (mindenből a legolcsóbb árút):
Fél liter tej 10 NOK, 20 dkg vaj 12 NOK, fél kg kenyér 8-9 NOK, 10 dkg sajt 20 NOK, 10 dkg szalámi 10 NOK, fél kg száraztészta 9 NOK, 1 zacskó paradicsomos spagetti 37 NOK, 1 db zacskós leves 18 NOK, a legolcsóbb dobozos sör 6 NOK. (Az utazás idején egy norvég koronát kb. 35 forintért lehetett váltani – a szerk.)
Néhány adalék az arányokhoz: Oslóban utcai kioszkban lehet legolcsóbban kávét inni (csak hosszú kávé létezik) 10 NOK-ért. Trondheimben a „történelmi vásár” forgatagában egy kicsi tálka húsos bableves kicsi darab kenyérrel 95 NOK. Golban egy kávéházban egy adag (svéd)húsgolyók kevés krumplival 135 NOK. Rörosban egy közepes árfekvésű étteremben a rénszarvas sült 355 NOK.
Árak tájékoztatásul 2011-ben:




  • A múzeumi belépők 20-100 NOK-ig terjedtek – ahol ezért fizetni kellett.


  • A repülőtérről bejönni a városba 100 NOK.


  • Három napos Oslo-pass 230 NOK, nyugdíjasnak 160 NOK


  • Kétnapos Bergen-pass 260 NOK


  • Flam túra „Norway in Nutshell” 995 NOK


  • Hurtigruten Trongheim-Bergen között 85 000 Ft (67 év fölött a fele)


  • Kétágyas szobát (közös fürdővel!) 390 – 600 NOK között találtunk.

Útvonal:
Oslo (Hövik)– Drammen – Gol – Hemsedal/Storeskar – Röros – Trondheim – Bergen – Myrdal – Flam – Gudvangen – Voss – Bergen


Első nap
Müncheni átszállással a déli órákban érkeztünk Oslóba. Münchenben még ömlött az eső, amikor azonban ereszkedni kezdtünk, megritkult alattunk a felhőréteg, és ki-kivillant alattunk az Oslo-fjord szigetvilága. Elröpültünk Oslo belvárosa fölött, és tőle északkeletre már napsütésben értünk földet a Gardermoen repülőtéren. Több mozgólépcsőn jutottunk le a gyorsvasúthoz, amely bevitt volna Oslóba, sőt tovább Hövikbe is – ha nem lett volna éppen felújítás alatt. Jegyet automatánál kellett venni, ekkor történt az első norvég nyelvleckénk, illetve a bankkártyánk főpróbája. A gyorsvasúttal csak néhány megállót mehettünk, akkor át kellett szállnunk buszra. A busz nagy ívben elkerülte Oslót, úgy tért rá a Hövikbe vivő útra. A megbeszélt helyen vártak vendéglátóink: Liv és Roy. Rövid löncs után sétálni indultunk Hövikben.
Hövik Oslo elővárosa az Oslo-fjord partján, közigazgatásilag Oslóhoz tartozik.. Városi busz jár ki, húsz perc alatt a belvárosban van. Negyedóránként jár, hétvégén félóránként. Erdős vidéken kisebb lakóparkok sorakoznak egymás mellett. Kerítés helyett sövény választja el egymástól a házakat. Két emeletesnél nem láttam magasabbat. A házak zöme fából épült. Házigazdáink is egy ilyen kisebb lakóparkban laknak: a háromszintes (szuterén, földszint, emelet) sorház előtt kis füves kert, néhány bokor, különálló garázs (szintén fából), az egész zsebkendőnyi. A ház mögött kicsit nagyobb kert almafával, málnabokrokkal. Még egy kis zöldséges ágyás is helyet kapott, a szomszéd felé sövény zárja el a kilátást. A szomszédos utca sorházai a kertjükkel fordulnak erre, vagyis tágas érzése van az embernek a kis méretek ellenére. Sok madár járja a kerteket, széncinkét láttam, sárga billegetőt. Az utcácska végén fenyőerdő. Ahogy besétálunk, szinte már bukkanunk is ki a másik oldalon, ahol az öböl vize hullámzik. Az idő szép volt, a partot ellepték a fürdőzők. Oslo nem látszik ide, csak a fjord szigetei közül néhány. Távolabb hegyek, roppant barátságos. Belegázoltam a vízbe, igazán kellemes.


 



Itt fürödtünk az Oslo-fjordban


Elsétáltunk a part mellett, hol közvetlen a tenger mellett, hol egy kicsit felkapaszkodva a lejtős partra. Mindenütt fürdőzőkre akadtunk, de szemét sehol. Időnként wc-bódét láttunk, mentőövet. Aztán kiépített szakasz következett, motorcsónak kikötővel, sétautakkal, ismertető táblával. Egy régi hajóépítő műhely most a vendéglátóipart szolgálja. Kissé arrébb védett öbölben vitorláskikötő, fönt a magasparton modern épület: a Sonja Heni Kultúrcentrum. A világhírű korcsolyázó alapította, a modern művészeteknek ad otthont. Persze egy kisebb teremben kiállítás látható Sonja Heni életéről. Vitrinekben ezüst kupák, tálak, érmek, melyeket sportpályafutása során szerzett. Felfedeztük a Budapesten kapott ezüstkupát is. A sportoló halála után hamvait is itt helyezték el. A kiállítóhelyiségek mellett jut hely egy elegáns étteremnek-kávézónak is, ahonnan szép kilátás nyílik a kikötőre, a hegyekre, az öbölre.


 



Kikötő Höviknél


 Békés, nyugodt idill. Hövik régi részén sétáltunk vissza ideiglenes otthonunkig. Igy láthattuk a régi iskolát, templomot. Míg háziasszonyunk a vacsorával foglalatoskodott, mi addig előkerestük a fürdőruhánkat és úsztunk egyet az Oslo-fjordban. Már hat óra is elmúlt, de javában sütött a nap, a víz kellemes 21-22 fokos lehetett. A part sziklás, néhány helyen fekete homok. A víz alig sós, hiszen a nyílt tenger sok-sok kilométerre van tőlünk. Dicsértük az eszünket, hogy az időt fürdésre fordítottuk, a későbbiekben nem volt lehetőségünk a fürdőruha használatára.


Második nap


Másnap borús reggelre ébredtünk, az eső hol eleredt, hol elállt. A meteorológia az elkövetkezendő napokra sem ígért semmi jót. Ezért erre a napra múzeum-látogatást terveztünk. A busz Hövikből a város közepére vitt. Közel a Városházához van a turista iroda, ahol várostérképet vételeztünk és három napos Oslo-kártyát vettünk. Ehhez jár egy füzetecske, amely tartalmazza a kártyával ingyen látogatható múzeumok, intézmények címét, nyitva tartását. A kártyával ingyen utaztunk a villamosokon, buszokon, kishajókon. Nagy szerencsénk volt, mert sem az internet, sem a tájékoztató füzet nem említette, hogy a szeniorok ugyanolyan kedvezményesen válthatják meg a kártyát, mint a diákok. Ahogy kiléptünk az irodából, azonnal a szemünkbe tűnt a Városháza hatalmas vöröstéglás tömbje.


 



Oslói városháza


 Kezdjük itt! – javasoltuk, mert az esőben azt éreztük a legfontosabbnak, hogy zárt helyiségben legyünk. A harmincas években épült hatalmas városháza ma is az eredeti rendeltetésének megfelelően működik. A reprezentatív termek azonban szabadon látogathatók. A fényképeken általában a kikötő felől látható az épület – mi is így ismertük – a város felőli homlokzata meglepetés volt. Hatalmas tér, széles lépcsők, szobrok. Az U alakú épület két szára a két magas torony, középen óra (harangjátékkal), körbefutó galériával. Itt hatalmas, színes fa-reliefek sorakoznak. Az északi germán monda, az Edda jeleneteit faragta meg a művész. Mindegyik mellett tábla, ahol a jelenet címe olvasható (norvégul). A képek élvezhetőségét kissé zavarja, hogy ide építették meg utólag a mozgássérültek számára a felvezető rámpát.


 



Midgard az Eddából       


A kapun belépve hatalmas terembe jutunk. Már a tér is izgalmas – oldalt felvezető lépcsők, rámpák, galéria – fokozza ezt a falakat borító díszítés és freskó.  A sok látogató szinte elvész a hatalmas térben.


 



A Városháza aulája


 Az emeleten végig lehet járni a reprezentációs termeket, az üléstermet. Mindenütt míves, részletekben gazdag kiképzéssel találkoztunk. A polgármester fogadótermében hatalmas Munch festmény. Az ablakokból egyenesen a kikötőre látni. Még esőben is lenyűgöző a látvány: a városháza és a kikötő közötti szép park, sok szoborral, szökőkutakkal. A kikötő neve Pipervika, öböl az öbölben. Régi, szép vitorlások, kompok, hajók minden mennyiségben. Kissé balra magasodik az Akerhus, Oslo vára. Mellette már hatalmas hajók kötöttek ki. Jobbra az Akers Brygge modern épületei látszanak. Az öböl szigetei persze belevesztek az esőbe.
Ernyőink védelmében átsietünk az Akerhus dombjára. Ennek központi részében múzeum van. Van itt persze más múzeum is: egy épen maradt melléképületben látogatható az Ellenállás Múzeuma. Egyes részeiben még mindig a katonaság lakik. Az esőben két őrszem felalázik, úgy látszik, nem szabad beállniuk a fakabátba esőben sem. Az Akerhus Osló legrégibb része. Itt alapították a várost valamikor az első ezredforduló tájékán, csak egy hatalmas tűvész után tevődött át a hangsúly nyugatabbra. Osló szerepe a korai norvég államban kevés volt. Sokkal nagyobb jelentőségre tett szert Trondheim és Bergen. Még a nevét is elvesztette egy ideig (Christiania volt neve évszázadokig), csak Norvégia önállósulása idején kapta vissza ősi nevét. Így néhány templomon és a régi váron kívül nincsenek is régi épületek Oslóban. A vár az évszázadok alatt volt királyi és főúri lakhely, gabonaraktár, katonai bázis és börtön. A német megszállás idején a Gestapo lakta, de itt végezték ki a háború után a kollaboránsokat is.


 



V. Haakon király építtette a XIII. században


  A vár nagy területen fekszik, meredek, sziklás oldalú dombon. Uralja az Oslo-fjord végén kialakult védett kikötőt. A múzeuma legrégebbi épületegyüttesben van. A pénztár után – ahol többnyelvű tájékoztatót kaptunk – azonnal a legrégebbi részbe vezettek. Sok időbe telt, míg a tájékoztató leírását és a valóságot egyeztetni tudtuk, mert más sorrendben következtek egymás után a termek, mint a leírásban. A múzeumot a XVII-XVIII. századi állapotnak megfelelően rendezték be – vagyis nem az eredeti berendezést láthatjuk. A kápolnában egy benyílóban felirat figyelmeztet, hogy itt járt II. János Pál pápa, a kiírás alatt tárlóban az általa ajándékba hozott, a pápai könyvtárból származó norvég kódex.


 



II. János-Pál pápa ajándéka


Felsétáltunk az esőben a Stortorvetre (Nagypiacra). Most már csak virágot árulnak. Egy kioszkban veszünk kávét, zsemlét és banánt, az eresz alatt ülve fogyasztjuk el, közben nézzük a dómot. Ide szeretnénk bejutni, de a kaput zárva találjuk (a városismertető szerint egész nap nyitva van). Az oldalkapun találunk egy kiírást, hogy délután négytől látogatható a dóm. Akkor irány a Munch múzeum! Végig sietünk az esőben kihalt Karl Johans gatén a metróállomásig. Metróval utazunk Toyenig a föld alatt. Itt van ugyanis a Munch múzeum modern épülete. Az alagsorban zárható szekrényekbe tudtuk letenni a kabátunkat, ernyőnket, hátizsákunkat, így csomag és kabát nélkül könnyedén járhattuk be a sok termet. Munch több ezer festményét, rajzát az államnak ajándékozta. A múzeum 1963 óta állandó kiállításon mutatja be a művész alkotásait. Ez a sok rajz, festmény persze nem nézhető meg egyszerre. A kiállítás anyaga változik. Néhány alkotás azonban szinte mindig látható: a Sikoly egy változata, a Tánc a tengerparton, stb. A múzeum tömve emberrel, a híresebb képek előtt szinte sorba kell állni. Fegyveres őrök vigyázzák a tömeget: a Sikolyt már egyszer ellopták.


Végre elállt az eső. Tócsákat kerülgetve sétáltunk át a közeli botanikus kertbe. A szép fagyűjtemény, pompázó virágok között áll két múzeum, mi a Geológiai Múzeumot választottuk. A XX. század elején épült, egyenesen múzeumi célokra. A berendezése is gyönyörű: faburkolatú termek, célszerű tárlók, logikus sorrend, pontos feliratok. A földszinten dinoszaurusz csontváz., a tárlókban kövületek. Valahol az emeleten bóklásztunk, amikor hatalmas dörejt hallottam. Az épület megrendült. Nem tudtuk mire vélni. Még sétáltunk egy kicsit a szép parkban és egy másik bejáraton át értünk ki a Toyen gatéra. Mivel elmúlt már 16 óra, vissza akartunk térni a dómhoz, érdeklődünk, merre találjuk a metrólejárót. Egy hölgy aggodalmát fejezte ki, hogy nem valószínű, hogy a metró megáll a belvárosban, mert a belvárosban robbanás történt. De minden gond nélkül feljutottunk a térre, ott azonban kaotikus állapotok uralkodtak: ahol ebédeltünk, rendőrök terelték az embereket kifelé, mindenfelé vijjogó rendőrautók, rendőrmotorosok, mentőautók. Senki nem tudott semmit, csak azt, hogy a belvárost lezárták, a rendőrök is ingerültek voltak.


 



A robbantás után lezárták a belvárost


 Ja, a Dóm sem volt nyitva. Visszamentünk a metróba, és tovább utaztunk két megállót. Itt az Ibsen Múzeumot látogattuk meg. A földszinten könyvesbolt, az emeleten kiállítás a színházi plakátokból, jelmezekből. A második emeleten Ibsen lakása, eredeti berendezéssel. Bár lekéstük a vezetést, egy kedves hölgy kinyitotta a kedvünkért és külön-vezetést tartott (fényképezni nem lehetett). Gazdagon berendezett nagypolgári lakás, a Nóra honoráriumából tellett rá Ibsennek. Hazafelé a királyi palota kertjén át akartunk a buszvégállomásra menni. Alig indultunk el az úton, három talpig felfegyverzett katona rohant felénk, ránk fogott gépfegyverrel, ádázul integetve, forduljunk vissza. Mint később kiderült, ekkor még senki nem tudta, ki robbantott, és elsőként a királyt védték szoros kordonnal. Ugyanígy a követségeket is kordonnal vették körül, a belvárost pedig kiürítették. Így aztán nem is láttunk Oslo belvárosából semmit ott tartózkodásunk alatt.


Otthon a vendéglátóink nagyon izgultak értünk, hiszen csak azt tudták, a városban bóklászunk. Ők már több hírrel szolgálhattak, hiszen a televízió percenként ontotta híreket és képeket: a belváros kormányzati negyedében történt a robbantás, hatalmas pusztítást okozva. Sok ember sérült meg, heten meg is haltak. Sok embert az irodaházak kitört ablakainak üvegétől sérültek meg. Egyes épületrészek leomlottak, túsz ütött ki. Aztán jöttek a további hírek: Utoya szigetén lévő campingben lövöldözött valaki, ahol a munkáspárt ifjúsági tagozata tartott összejövetelt. Késő estére elfogták a lövöldözőt, egy norvég férfit. Egész Norvégi gyászolt a majd száz haláleset miatt. Sok-sok fiatal került kórházba. Mivel az ország egész területéről érkeztek fiatalok az összejövetelre, nem volt olyan városa Norvégiának, ahol ne gyászoltak volna valakit.


Harmadik nap


Végre esőtlen reggelre ébredtünk. A Vigeland parkkal kezdtük aznapi sétánkat. Már a kapuja is impozáns a parknak. Több mint 150 szobor található a parkban, mind Gustav Vigeland munkája. Hatalmas fasor vezet egy hídhoz, amely tele van szoborral. Vigeland az élet minden fázisát ábrázolta a kisgyerekkortól az öregségig.


 



 



A Vigeland park szobrai


A híd után egy hatalmas szökőkút következik. Bronz szomorúfűzek között újabb szobrok, ezúttal az öregségről, a halálról, elmúlásról. Lépcsősoron kell felmenni monumentális gránitszobrok között az egy tömbből faragott monolitig. Nagyon hatásos az egész, még ha egyesek szerint a szobrok nem igazán jók. Nekem tetszettek, bár stílusuk a mi szocreálunkra emlékeztet. Vigeland szinte egész életműve itt látható a várostól kapott parkban. A teljes park jóval nagyobb a szoborparknál, kávézók, pavilonok tarkítják, sőt van itt Vigeland múzeum is, de a „sajnálatos események” miatt zárva voltak. A park megtekintése a Történeti Múzeum következett. Itt csak a viking-kori és a templom művészeti gyűjteményt néztük meg. Mindkettő érdekes, gazdag látnivalókat kínált.   Egy parkban, napsütötte padon ettük meg szendvicseinket. Villamossal, busszal elzarándokoltunk Oslo legöregebb templomához, a Gamle Kirkehez. Meredek utcácskákon közelítettük meg. Csendes temető öleli körül a templomocskát.


 



1100 körül épült Oslo legrégebbi temploma


Lefelé gyalog sétáltunk időnként szemerkélő esőben. A St Olav templom mellett értük el a belvárost. A templom előtt gyászistentiszteletre gyülekező tömeg. A belvárosba vezető utcákat lezárták.


 



Senkit nem engedtek be a lezárt részbe


Még a lezárt területen kívül is láttunk kitört kirakatokat, ablakokat. A kordonon belül ár javában folyt a romeltakarítás. Kikerülve a lezárt részt, lesétáltunk az Björvika partján (inkább benne) épült új Operát. A parton többsávos út fölött lehet besétálni az Operához. Márvánnyal borított impozáns épület, a ferde felületeken fel lehet sétálni a tetejére. Bár tábla tiltja, a fiatalok biciklivel is feltekernek.


 



A modern Opera a Björvikában


Remek kilátás a városra, az Akerhusra, a fjordra. A többsávos út túloldalán óriási építkezés, már látszik egy új, modern városrész körvonala. Az Operától a fjord partján végigsétálva körbekerültük az Akerhus dombját. A rakparton gyönyörű régi vitorlásokat láttunk.


 



Kétárbocosok a kikötőben


 



Gaffos hajó


Hazafelé menet utunk a Stortorveten keresztül vezetett. Végre nyitva találtuk a Dómot. Előtte hatalmas tömeg, sokan sírtak. A tömeg közepén égő gyertyák és virágok. Újabb és újabb emberek érkeztek virágokkal. Bent a Dómban is égő gyertyák sokasága. Bevallom, nem igazán tudtam figyelni az amúgy szép templombelsőre. Kint a tömegben tévékamera előtt riporterek faggatták a síró embereket.


Negyedik nap


Reménykedtünk, hogy vasárnapra szép idő alakul, ezért hagytuk erre a napra a Bydgoy-félsziget múzeumait. Bebuszoztunk a Pipervikáig, innen indulnak kishajók minden negyedórában a félszigetre. Már messziről látszik a Fram Múzeum zöld teteje. Előtte áll (szárazon) a Gjöa, Amundsen hajója, amivel az Északnyugati-átjárón eljutott az Atlanti óceánról a Csendes óceánra. Valószínűtlenül kicsi hajó. A Fram sokkal nagyobb. Mégis ezt építették körbe. Hja, a Déli-sark felfedezése nagyobb szó, mint az Északnyugati-átjáróé.


 



A Fram járt a Déli-sarkon


 Amundsen eredetileg az Északi-sarki expedícióra kérte el a hajót, de mivel Peary időközben elérte az Északi-sarkot, Amundsen a Déli-sark felé vette az irányt titokban. Sikerrel. Az expedícióról készült képek, relikviák tárlókban láthatók. A hajó mellett legalább három emelet magasodik kiállítási tárgyakkal zsúfoltan. A harmadik emeleten híd vezet a hajra – számunkra ez volt a legnagyobb attrakció. Be lehet barangolni az egész hajót, bekukkantani a kabinokba, a hajókonyhába, gépházba, szalonba. Be lehet állni a kormánykerék mögé. Miután kedvünkre kinézelődtük magunkat, átsétáltunk a szomszédos Tengerészeti Múzeumba, de azt zárva találtuk – a későbbiekben is ezt tapasztaltuk: amelyik intézményben, üzletben valaki kapcsolatban volt a robbantás, lövöldézés áldozataival, ott néhány napra zárva tartottak. A szintén közelben található a Kon-Tiki Múzeum, melyet nyitva találtunk.  Belépéskor azonnal a Rá II fogad.


 



Rá II.


 



Kon Tiki


A félhomályos helyiségben ragyogóan meg van világítva, elképesztően kicsi. Szinte hihetetlen, hogy ezzel keltek át az Atlanti-óceánon. A szomszéd teremben van a Kon-Tiki, amivel Heyerdahl a Csendes-óceánt szelte át. A falak mellett körbe képek és tárgyak a két expedícióról. A harmadik teremben nonstop filmvetítés zajlik. Nagyon örültem, hogy végre láttam ezekez az úszó alkalmatosságokat, mert mindkét Heyerdahl könyvet nagy élvezettel olvastam annakidején.


A Viking Hajók Múzeuma egy buszmegállónyira van, de vasárnap a buszok csak félóránként járnak, így inkább átsétáltunk. Szép nyaralók között vezet az út. Állítólag, aki ad magára Oslóban, előbb-utóbb szert tesz a Bydgöy-félszigeten egy nyaralóra. A Viking Hajók Múzeuma a harmincas években épült, amikor megtalálták a hajókat. Görögkereszt alakú épület, a kereszt egyik szárában van a pénztár, az ajándékbolt, ruhatár, a másik három szárnyban egy-egy hajó.


 



A legszebb az Oseberg hajó


Az Oseberg egy évezredig pihent egy agyagdomb alatt, állítólag királynői temetkezésből származik, nem hajózásra szánták. Telis-tele volt szebbnél szebb faragott tárgyakkal. Ezek is láthatók a kiállításon. A másik hajó, a Gokstad nem ilyen díszes, viszont ezzel bizonyosan hajóztak. Az előbbi két hajó restaurálva kerül bemutatásra, a harmadik, a Tune hajó abban az állapotban, ahogy az ásatásokon találták. A múzeum ügyesen szervezett, a kereszt szárainak találkozásánál kis erkélyeket alakítottak ki, ahonnan felülről is megtekinthetők a hajók. Nagyon csodálkoztunk a faragott tárgyakon: ilyen jellegű mintákkal mi Írországban találkoztunk, mint jellegzetes kelta díszítéssel. Az a kérdés, az írországi kelták a vikingektől tanulták ezt a formakincset, vagy a vikingek tanulták el a keltáktól….


 



Faragott kocsi az Oseberg hajón talált kincsekből


A múzeum előtt kis bódéban egyszerű ételeket árultak, itt ebédeltünk meg, egy hotdogra hasonlító valamit. Újabb buszmegállónyi gyaloglás után érkeztünk a Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz. Sajnos itt elkezdett esni az eső. Ezért a városi résszel kezdtük a körsétát. Benzinkút, borlerakat, bank egyaránt megtalálható itt. A házakba be lehet menni, azok teljes berendezéssel láthatók: mi egy ügyvéd hagyományos polgári lakását, és egy másik család hatvanas évekbeli „modern” lakását láttuk. Nemcsak a szobákba, de a konyhába, fürdőszobába is be lehetett tekinteni. Innen a Telemarkból származó házakhoz siettünk, mert két órakor néptánc bemutató kezdődött. Az eső miatt bent a házban táncoltak: hegedű hangjaira egy pár ropta, igen lendületesen.
A skanzen nagy területen fekszik. A jeggyel együtt térképet kaptunk, azzal tájékozódtunk. Több házat látogattunk végig. Rokonaink, a lappok (Norvégiában számiknak hívták őket) is képviselve voltak egy sátor erejéig. Nagyon tetszettek a fűvel benőtt háztetők: nyírfakéreg alapra teszik a földet és telepítik a növényzetet, mert a nyírfakéreg nem korhad, a föld és a növényzet rendkívül jól szigetel. A lakóházaktól elkülönült épületekben volt az éléstár: lábakon áll.


 



A lábak úgy vannak kiképezve, hogy a rágcsálók ne tudjanak felmászni


A felvezető lépcső sem kapcsolódik az ajtó küszöbéhez, hasonló okokból. A házakban mindenütt népviseletbe öltözött nők vagy férfiak fogadtak, akikkel el lehetett beszélgetni. Az egyik házban fiatal lány kötögetett. Beszédbe elegyedtünk vele. Kiderült, hogy néprajzot tanul az egyetemen, népzenével foglalkozik. Cserét ajánlottam: énekeljen norvég népdalt, én majd magyart. Ráállt, így hallhattunk tőle „cserébe” egy nagyon szép balladát. Egy igen kicsi házban három lány lefsét sütött: kerek vékony lepényeke, (palacsintát) szabad tűzön, kőlapon.


 



Készül a lefse


A tészta állaga a mi kelt tésztánkhoz hasonlított, ebből kis gombócokat gyúrtak, lisztezett deszkán kisodorták, majd a forró kőlapon megsütötték mindkét oldalát. (Itthon megtaláltam az interneten a receptjét. Nem kell bele élesztő) Nyolcfelé vágva árulták, 25 NOK-ért darabját. Egy farmot az ötvenes éveknek megfelelően mutattak be: már volt fejőgép, mosógép, rádió, stb. Nagyon élveztük a gyermekkorunkra emlékeztető környezetet. A ház központja a hatalmas konyha. A kötényes asszonyka barátságosan mutogatott meg mindent, és eldicsekedett, hogy ezek a régi gépek még működőképesek. Egy domb tetején áll kerek tisztáson a Golból származó árboctemplom.


 



Ezt a fatemplomot Golból hozták


Az árboctemplom fából készült, de egészen más módon, mint a Tisza-vidéki, vagy erdélyi templomok. A templom szerkezetét hatalmas árboc-oszlopok határozzák meg. Az árbocok stabilitását András-keresztek biztosítják. Az árbocok közét vastag deszkákkal töltik ki. A meredek, több emeletes tető tetején, a bejáratok körüli részt díszes faragás díszíti. A templom belsejét festéssel díszítették. A vikingek nehezen fogadták el a keresztény vallást. De amikor megkeresztelkedtek, Norvégia szerte ezernél több árboctemplom épült, ma ezek közül 20 áll, a legtöbb eredeti helyén. Ez azt jelenti, hogy 7-800 évesek. A hatalmas faoszlopok azért ilyen masszívak, mert kivágás előtt lehántották a kérgét, és tíz évig „lábon” hagyták kiszáradni – így jártak el az árbocnak való fákkal is. A magas tetők mellett jellemző rájuk, hogy fedett folyosó övezi a földszinten, illetve a gerincek végén stilizált sárkányfejek díszítik.
Az eső végül elvette a kedvünket a további nézelődéstől. Busszal beutaztunk az Akers Brygge-ig. Valaha itt, a Pipervika nyugati oldalán hajógyár volt. Az 1970-ben kiadott útikönyv még úgy emlegeti, mint a fejlődés útjában álló épületeket. Mára lebontották a hajógyár régi, elavult épületeit, helyükön modern városnegyed nőtt ki a földből. A házak 6-8 emeletesek, az alsó egy-két szinten végig a Pipervika mellett éttermek, kávéházak, büfék, bárok. A vízparton hajók, kompok, mindenütt sirályok. Az épületek között szabad terek vannak, melyeken keresztül bejutunk a lakóövezetbe. A régi hajógyár területén lévő öblök megmaradtak, hidakkal, átjárókkal, kis kikötőkkel tették változatossá. Érdekes, izgalmas szobrokkal, szökőkutakkal és rendkívül lakható házakkal van tele.


 



Akers Brygge


 Lent a mélyben mélygarázs húzódik – valahogy víztelenítették – láttuk mindenütt a lejárókat. Fent nincs autóforgalom. A városrész még távolról sincs kész, délen hatalmas daruk árulkodnak a további építkezésről. Szerencsénkre elállt az eső, így búcsúlátogatást tehettünk a kikötőben, a városháza előtt.


Ötödik nap


Reggel beszuszakoltuk magunkat Lívék kis kocsijába és mindnyájan elindultunk a fel Storekarba, ahol a „kabin”-nak nevezett házuk áll, és terveink szerint néhány napot töltünk itt. A közvetlen,legrövidebb útvonalat nem követhettük, mert az Utoya felé vezetett volna, és az utakat még mindig lezárva tartották, holott a tettest régen elfogták. Ezért Drammen felé vettük az utunkat, már csak azért is, vendéglátónk itt töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába, sok kedves emlék köti a helyhez. Drammen az Oslo-fjord egy melléköble mélyén fekszik, az öbölbe vezető folyó két oldalán. A folyót érdekes, Y alakú gyalogos-biciklis híd íveli át. A város központjában. A híd mellett régi gyárépület helyrehozva – ma könyvtár. A szemerkélő esőben autós városnézés következett, majd egy kisebb kávézóban kávét ittunk, és megkóstoltuk a helyi sütemény-specialitást. Legalább is vendéglátónk szerint sehol nem csinálják olyan jól, mint Drammenben. Innen az utunk végig a folyó mellett vezetett. Egy pillanatra megálltunk Hokksundban, ahol Lív született, láttuk is a szülőházát messziről. Megállni nem tudtunk, mert a belvárost lezárták. Éppen gyászünnepséget tartottak, mert innen is volt áldozat, egy rendőrtiszt, maga a trónörökös feleségének féltestvére volt az áldozat. A hercegnő is megjelent a gyászszertartáson.
A folyó, melynek folyását követtük, hamarosan elérte a Tyri tavat, melynek túloldalán fekszik Utoya szigete. A tó nyugati oldala is üdülőövezet. A tó északi csücskétől Aamot felé indultunk. A település határában van ugyanis egy régi kobalt-bánya. A bánya valójában 7 km-re van innen, de az ércet ide hozták feldolgozni, a gyorsfolyású Simoa partjára. Valamikor a XVII. században itt alakult ki az első ipari nagyüzem Norvégiában. A kibányászott kobaltércből bonyolult műveletekkel állították elő a gyönyörű kék színű kobaltot: aprították, égették, ülepítették, sűrítették. Az üzemi épületek mellett egész kis település – iskolával, templommal – nőtt. Ma már csak néhány épület áll, ezekben, részben elárusítóhely, részben étterem van (itt ebédeltünk), illetve kiállító-helyiség. Bemutatják a teljes folyamatot modelleken. A bányákhoz el lehet sétálni, 8 km-es sétaút vezet körbe. Bizonyos időközönként a bányákba is le lehet menni. Számunkra ez túl sok időt vett volna igénybe, így csak a szépen parkosított területen sétáltunk. A Simoa alaposan megáradt az elmúlt napok esőzései miatt: a tűzrakó hely, a játszótér mind víz alatt állt. Kicsit feljebb hatalmas vízesés hangjára lettünk figyelmesek: a megáradt folyó sáros vize, a Haugfoss dübörögve rohant a mélybe.


 



Haugfoss megáradt vize


A kobaltbányai kitérő után visszatértünk a 3-as útra. Mellettünk a folyó gyors folyású, helyenként tóvá duzzasztott. Egyre szűkebb völgyben autóztunk mellette. Ezt a vidéket nevezik Hallingdalnak. Mellettünk fut az Oslo-Bergen vasútvonal. Minden kanyarban újabb szép hegyek tárultak elénk. Végül befutottunk Golba. Gol télen a környék legkedveltebb síparadicsoma, sok felvonóval, szállodával, sportbolttal. Ide már vacsoraidőben érkeztünk, egy kávéházban ettünk húsgolyókat barnamártással. Mi ezt az ételt az IKEA étterméből ismerjük, mint svéd húsgolyókat, de a norvégok esküsznek arra, hogy a svédek tőlük tanulták…


Vacsora után a Hemsil völgyében folytattuk az utat Hemsedal felé. Itt is szépséges hegyek között autóztunk, egyre felfelé tartva. Hemsedalban is jó sípályák találhatók, láttuk is a felvonókat a hegyoldalban. Sajnos eleredt az eső, így csak a kocsi ablakán keresztül láthattuk Hemsedal fölött a 140 métert szabadon eső Lydnefossent. Magas hegy tetejéről omlik alá négy ágban a vízesés. Honnan jöhet a víz? Hemsedal igazi turista- és síközpont, szállodákkal, éttermekkel. Itt folyik össze a Mörkedöla és a Lauvdöla., mi a Mörkedöla völgyében haladtunk tovább még legalább 1egalább 1 km-t. A hegyek szorításából kiérve tópartra értünk. A tóparton szétszórva házcsoportok. Ez Storekar, közigazgatásilag Hemsedalhoz tartozik. A főútról letérve sorompón keltünk át (a tehenek ne menjenek ki a főútra). Kitaposott földúton kapaszkodtunk fel egy dombra – megérkeztünk. Még vendéglátónk édesapja vásárolta meg, hozatta rendbe valamikor az ötvenes években. Gerendaház, belül láthatók a hatalmas gerendák, kívül deszkaborítása van. Hatalmas nappali, konyha, két hálószoba egy kis kamra és ugyancsak kis fürdőszoba van benne. Legérdekesebb része a tágas zárt veranda, mely a tóra és a környező hegyekre néz. Hiába mutatott az óra kilencet, még javában világos volt. Míg a háziak „üzembe helyezték” a házat, szemügyre vehettük a környéket.


 



Storeskar elszórt tanyaházakból áll


 



Livék háza


A házak jókora távolságra álltak egymástól – farm volt valamennyi. Mára azonban csak egy maradt belőlük, a többi nyaraló lett (bár itt jelentős téli szezon is van). Villany szinte mindegyikben van, de az áram földvezetéken jön, nem csúfítja el a tájat a sok drót. Vízvezeték, csatorna viszont nincs: egy közeli forrásból vezetik a vizet házba – télen fűtik a vezetéket, el ne fagyjon. A vécé a házban van – tőzeggel ellátott pottyantós budi. Bár volt kandalló is a nappaliban, villannyal fűtötték a házat. Hamarosan kellemes meleg lett, mert bizony kint nem volt valami meleg. Storkar ugyanis 980-1000 m magasan fekszik. Ezen a tájon ez már az erdőhatár fölött van, bozót, gyalogfenyő, boróka vette körül a házat. Tíz óra után sötétedett be.



Hatodik nap


Ezt a napot kirándulásra szántuk. Mivel szemerkélt az eső, nem a felfelé törekedtünk, hanem a Mörkedöla völgyében néztünk ki egy jelzett turista utat Tuvtól Storeskarig. Vendéglátóink úgyis Hemsedalba tartottak a bevásárlóközpontba, feltölteni a házat ennivalóval – elvittek Tuvig. Tuv valójában Hemsedalhoz tartozik, annak külterülete. Üdülőhely ez is. A régi bolt mellett piros jelzés indult a házak között. Hamarosan hídon keltünk át a megáradt Mörkedöla fölött. Az utolsó üdülőt elhagyva hatalmas erdőben vitt az út. Szintben kellett volna elérni a Hemsedal központjából jövő piros jelzést, azonban az erdő talaja mocsárrá változott, a nedves aljnövényzetben bokáig süllyedtünk a vízbe. Kerülő utat nem találván, visszafordultunk, és szégyenszemre az országúton baktattunk egy kilométert, míg tábla nem jelezte a bejáratot a Rjukanderfoss felé. A hegyoldalból lezúduló, a Mörkedölába tartó patak szépséges vízesést alkot.


 



Rjukandefoss legnagyobb zuhataga


Valójában nem is egy vízesés, hanem több, szűk szikla-szorosokkal, a legszebb részén függőhíddal. Az ösvény a hegyoldalban már akadály nélkül vitt a piros jelzésre tovább. Mivel az eső is elállt, úgy gondoltuk, nagyobb baj már nem lehet. Sajnos az út hamarosan lekanyarodott az országútra – ezt ugyan a térképünk is jelezte, de sehol nem találtuk a térképen meglévő folytatást. Újabb fél kilométer országút után megkíséreltük az erdőben való haladást, de néhány száz méter után az ösvény elenyészett. Jelzés sehol, bár a térkép szerint jelzett úton kellett haladnunk. Egy közeli házból kijött egy asszony, és azt tanácsolta, menjünk ki újra az országútra, mert a jelzett út benőtt, átázott, vizes, járhatatlanná vált. Az országút ugyan nagyon szép tájon halad keresztül – de hát osztozni kellett rajta az autókkal, kamionokkal. Egy nagyon éles kanyarban viszont örültünk, hogy itt vagyunk. A Mörkedöla hihetetlenül összeszűkült, hatalmas zúgókon rohant lefelé. A híd alatt alig egy méteres sziklanyíláson zúdult lefelé. Az útról az autók csak az éles kanyart észlelik, a zúgókból, sziklákból nem érzékelhettek semmit. Kicsit feljebb bővizű patak torkollott a Mörkedölába. Vízesés nélkül is csodálatos volt a gyorsan áramló, örvénylő víztömeg. Ahol kissé összeszűkült a folyó, lengőhíd vezetett át rajta: kifeszített drótkötelek között három deszkaszál.


 



Függőhíd a Mörkedöla fölött


Amikor átmegy rajta az ember, leng-ring az egész. Viszont itt végre elhagyhattuk az országutat. A kissé kinyíló völgyben domboldalra épült településen keresztül kényelmes út vezetett. A település nem volt valami nagy, valószínűleg a postajárat be sem megy – szerencsére – hanem egy aranyos faházikóra szerelt postaládákba dobja a küldeményeket. A házikóban épp elfér egy asztal és két padocska. Itt lehet megvárni a postaautót és feladni a leveleket, csomagot. Nekünk most száraz ebédelőhelyet jelentett. Az eső hol neki kezdett, hol elállt. Néha látni engedte a környező hegyeket, néha felhőbe takarództak. Délután értük el a Kongevegent, a királyi utat. A XIX. század elején építették Goltól Storeskarig, állítólag a fakitermelés megkönnyítésére. A lényeg az, hogy nyílegyenesen vezet Storeskarba az erdőn keresztül. Ezen halad az a piros jelzés, amelyet eddig vagy nem találtunk, vagy járhatatlannak bizonyult. Nagyon szép erdőkben jártunk, hatalmas mohapárnák, hófehér rénszarvaszuzmók, kék harangvirágok, szappanfüvek, és még sok más szépséges virág között. Sok helyen – még a meredekebb lejtőkön is – mocsaras részeken kellett átgázolni. Kevés emberrel találkoztunk, de azokon gumicsizma volt. Irigyeltük őket.


 



Bele kellett gázolni


Késő délután érkeztünk vissza Storeskarba, alaposan elázva. Szerencsére a háziak fel vannak készülve az átázott cipőkre: a bejárat mellett elektromos cipőszárítót üzemeltettek: négy csövön is áramlott a száraz, meleg levegő a cipő belsejébe… Miután átöltöztünk, tejért indultunk mindnyájan az egyetlen megmaradt farmra. Az istálló körül rengeteg gyerek ugrált, ők terelték ki és be a teheneket: be, amelyeket meg kellett fejni, ki, amelyeket már megfejtek. Az istállóban nyolc tehenet számoltunk meg: fejőgép dolgozott benne. Kis helyiségben mosolygós asszonyka mérte ki kannánkba a tejet. Ide is jutott a sok gyerekből, élvezettel ették a friss tej tetején képződött habot.


 



Finom!


„Nem mind az enyém – szabadkozott az asszonyka – van köztük vendég is. Nekem csak négy gyerekem van”. Vettünk vajat és tejfölt is, bár ez inkább sűrű tejszínnek bizonyult. A vaj egészen sárga volt, állítólag azért, mert ilyenkor nyáron a friss füvet legel a tehén.


Hetedik nap


Végre tiszta időre ébredtünk: a hegyek teljes koszorúja látszott. A teljes szélcsendben a tó vizében tükröződött a szemben lévő hegyvonulat. Kihasználva a szép időt, egy közeli csúcs, a Raudberg megmászására indultunk. Az út a tó végéből indult. A háziak elkísértek egy darabon. Közelről nézhettük meg a régi gerendaházakat.


 



A környék legöregebb háza


Livék meglepetést tartogattak számunkra: egy füves tetejű házban nyaraltak unokatestvéreik, hozzájuk voltunk hivatalosak villásreggelire. Goffrit kaptunk tejföllel (azaz sűrű tejszínnel) és ribizli lekvárral – norvég hagyomány szerint. Nemcsak a háztető és az étel volt hagyományos, a berendezés is.


 



A gyönyörű szőtteseket a háziasszony maga szőtte


 Jó tanácsokat kaptunk a csúcsra vezető útról. A házakat elhagyva meredeken másztunk felfelé a völgyoldalban. Utunkat patak keresztezte, elég gond volt átkelni rajta. Az ösvény boróka, hanga, gyalogfenyő sűrű szövedékén vezetett keresztül. Hangos visítással lemming szaladt el előlünk.


 



A lemming akkora, mint egy tengerimalac


A völgyoldal peremére érve széles fennsík tárult ki előttünk.  A felszín ugyan emelkedett továbbra is, de nem olyan meredeken. Sokfelé tó csillogott. A fennsík hullámos felszínéből hol kerek, hol meredek hegyhátak emelkedtek ki. A távolabbi hegyeken hó fehérlett. Az utat kőemberkék jelezték. Végül az ösvényünk meredeken felkanyargott az 1478 méteres csúcsára. A térképen és a csúcson ugyan a hegy magassága másként van jelölve, a nevünk viszont bekerült a csúcskönyvbe.


 



A Raudberg csúcsán


 



Sok rénszarvast láttunk


Az odavezető úton számtalan rénszarvast láttunk: néha 4-5 állat volt egy csapatban, de húsz-harmincfős csordát is láttunk. A csúcs közelében magános rénszarvas figyelt bennünket. A visszaút legalább olyan kellemes volt, mint az odavezető. Jól látható volt a jégvájta, U alakú gleccservölgy, amibe leereszkedtünk. Estére újabb barátok érkeztek, másnap velük indultunk tovább.


 


 Nyolcadik nap


Reggel az általános búcsúzkodás után útnak indultunk Hans-Christianékkal Rörosba. Aznapi utunkat 4-500 km-re becsültük. Igen bonyolult úton kellett haladnunk, sok hegyet kellett kerülgetni, hágókon átkelni, mert Röros a svéd határ mellett van, Tröndelagban. Első úti célunk Lillehammer volt. Szinte azonnal mellékútra tértünk, Hemsedal előtt felkanyarogtunk a hegyekbe. A meredek völgyoldalon jól megépített szerpentin vezetett a fennsíkra. Itt egymás után sorakoztak a tavak.


 



Erdők, mezők üdülők, tavak között vitt az utunk


A GPS sikoltozni kezdett, hogy forduljunk vissza, mert nincs tovább út – pedig csak sorompóval ellátott magán panorámaútra tértünk. 40 NOK kifizetésére felnyílt a sorompó. Csodálatos helyeken kanyargott a jól karban tartott makadámút, húsz kilométeren át. A panorámaút végét jelző sorompó után elkezdtük a leereszkedést abba a völgybe, amelyben Lillehammer is fekszik. Üdülőhelyek érték egymást. Hamarosan megláttuk a Mjösa tavat, melynek északi csücskében fekszik Lillehammer.  A tó kezdetén – már a város területén – hosszú híd vezetett át. Nagy forgalom volt a hídon, mert a belváros a keleti oldalon van. Sikerült jó helyen parkolnunk.  Gyönyörű napsütésben nézelődtünk a téren a városháza előtt. A közelben érdekes szobor hívta fel magára a figyelmünket: Régi monda elevenedett meg rajta: beteg gyereket visz orvoshoz a síző.


 



Régi monda Lillehammerben


Egy kávéházban löncsöltünk, egy ideig az E6 utat követtük északnak Ringebuig. Az erdőben, közel az úthoz bújik meg a megmaradt árboctemplomok egyike. Együtt érkeztünk egy magyar turistacsoporttal, akik busszal járják be Norvégiát. Rajtuk kívül csak egy magyar házaspárral találkoztunk Oslóban a tizenhat nap alatt. Az árboctemplom bejárása kellemes pihenő volt a sokórás autózás után.


 



XII. században épült Ringebu árboctemploma


Innen a 27-es úton vágtunk át a Rondane hegységen.  A kanyargó úton végig záróvonal, nem lehetett előzni, igaz, minden autó azonos sebességgel ment, így nem jelentett gondot. Kopár tájakon autóztunk, mintha holdbéli tájon jártunk volna. Különös formájú hegyek, tavak, mocsarak, össze-visszadobált sziklák. Rénszarvas zuzmó minden mennyiségben.
„Ott sok fagyökér s fa-váz int,
Hol vízrágott a hegyél –
Gémlábú óriás mind!”
Ibsen: Peer Gynt


 



Rondane nemzeti park


Sok az útjelző tábla – a Rondane Nemzeti Park területét jól jelzett turistautak hálózzák be. Rondane vidékétől még másfél óra autózás után jutottunk közel a svéd határhoz. Itt már a rétbányák körzetében jártunk. Bár Röros nem fekszik magasan, erdőt nem nagyon látni a közelében. A XVII. században felfedezett rézbányák, illetve a rézfeldolgozás „elfogyasztotta” a közeli erdőségeket.


Esteledett már, mire Rörosba értünk. Elsőnek az előre lefoglalt szállásunkat kerestük fel. A városka szélén – tíz percre a belvárostól – egyszerű turistaszálláson kaptunk egy icike-picike szobát. Épp elfért benne két ágy, kettő közt egy kis asztal, az ajtó mellett kézmosó. A közös fürdő (nagyon tiszta) szinte a szobánkkal szemben nyílott. Épp csak letettük a holminkat, máris felfedezőútra indultunk. A városka magját két utcácska alkotja. Emeletes faházak, a földszinten boltokkal, éttermekkel. A Kjerkgata nevű utcán, nevéhez híven, nagy templom áll. Magas tornya jó tájékozódási pont. Bájos keresztutcákon át jutottunk ki a régi rézfeldolgozó üzemhez. Ennek köszönheti Röros, hogy világörökség lett. A környéken minden településen folyt valamilyen formában rézbányászat, rézfeldolgozás, de ilyen komplexen nem maradt fenn sehol. Az 1970-es évekig folyt a rézfeldolgozás. Megmaradt a régi öntöde épülete, a Smelthytta, a munkáslakások a Flanderborgon, a Slegghaugan nevű salakdomb tövében.


 



Salakra épült minden Rörosban

A régi technológia szerint a kibányászott ércet prizmákba rakott hatalmas farakásokban égették ki. A réztömböket aztán az öntödében finomították tovább, végül 7 kg-os tömböket készítettek. Az évszázadok alatt irtózatos mennyiségű salak gyűlt össze. A hatalmas salakdombon, a Slegghaugenen érkezésünk estéjén történelmi musicalt adtak elő. A salakdombra ugyan nem engedtek fel, de jól láttuk, hogy a kosztümös statiszták hogyan háborúznak: persze a norvégok legyőzik a svédeket. A svéd „hullák” aztán felkapták az odakészített nejlonzacskójukat, és átöltöztek norvégokká, és rohantak a salakdomb túloldalára a következő jelenethez… Ha a dombra nem is mehettünk fel az előadás miatt, a domb tövébe épült munkáslakások utcájában a Flanderborgban sétálhattunk.


 



Még sötétben is varázslatos hangulata volt


Időnként megjelent egy lovas szereplő. Mivel alaposan megéheztünk, visszasétáltunk a főutcára. Itt ajánlottak nekünk éttermet. Valóban érdekes volt az étterem: mint egy polgári lakás: asztalok, székek, mind más-más formájú. Vendéglátóink itt is vendéglátók voltak: mivel nem tudtak Aalesundban vendégül látni, egy vacsorával kívánták meghálálni a sok budapesti vacsorát. Így ettem aznap rénszarvassültet.  

Kilencedik nap


Másnap esőre ébredtünk, így múzeumlátogatással kezdtük: a Smelthytta hatalmas deszkaépületében  maketteken mutatták be a régi rézfeldolgozást. A bányászatot nagyban nehezítette a bányavíz. A szivattyúkat, vízkiemelő rendszereket a víz mozgatta: a patakokban vízkerék forgott, ennek forgómozgását alakították át függőleges mozgássá és továbbították néha több száz méterre.. Ahol pedig még így sem tudták megoldani a víztelenítést, lovak jártak kör-körbe és mozgatták a fel-le járó vödröket.


 



Makett a múzeumban


A bányászatot és a rézfeldolgozást hasonlóképpen mutatták be. Nagyon élvezetes, mert minden mozog, forog, működik. Az öntödei rész hatalmas csarnokában délutánonként meg lehet tekinteni a réz megolvasztását és formába öntését. Szerencsére az eső közben elállt, így jutott idő nappal is végig sétálni az utcákon.


 



Munkásházak


 



Ablak a Bermannsgatán


A Sleggveien munkásházaiba be lehet menni, nézelődni. Igaz a legtöbb közülük üres, csak csodálkozni lehet, mennyire picik. Néhányban azonban látni, hogyan éltek benne. A belépés díjtalan, egy kedves néni angolul adott felvilágosítást. A bányászok és munkások bizony „vendégmunkások” voltak: Lengyelek, oroszok, észtek. A norvégok a belváros szép utcácskáiban laktak.


Elbúcsúztunk barátainktól. Ők Aalesundba tartottak, mi vonattal indultunk tovább. Röros szárnyvonalon fekszik, napjában csak két vonat megy Trondheimba. Ennek megfelelően a vonat igen zsúfolt volt, de az első kocsiban találtunk helyet magunknak. Ez azért volt fontos, mert a motorkocsi vezetője mellett ki lehetett látni a vasúti pályára. A kocsik közepén kávéautomata szolgálta az utasok kényelmét. A két órás vonatozás Trondelagon keresztül végig érdekes volt. Eleinte hegyek között haladtunk, gyors folyású folyócska mellett, alagutakon keresztül, szűk szorosokon. Trondheim felé közelítve a völgy kinyílt, barátságos, egyre lakottabb vidékre értünk. Trondheim egy is egy fjord mélyén, szigetektől jól védetten épült, a Nidelva torkolatánál. A folyó nagy kanyart ír le, mielőtt a fjordba érne. Az így kialakult félszigeten épült az Óváros. 997-ben alapította Olav Tryggvason király, sokáig volt főváros. Katedrálisában koronázták a királyokat, sőt még a mi időnkben is itt. A kezdeti időkben Nidarosnak hívták, ma a katedrális őrzi a régi nevet.  A vonat egyenesen az óváros mellé vitt bennünket. Egy keskeny félszigeten, közvetlenül a kikötő mellett van a vasútállomás. Öt perces sétával értünk az előre lefoglalt szállásunkra. Persze az egész óváros nem nagy, negyed óra alatt át lehet szelni. Ahogy lerakodtunk negyedik emeleti szobánkban, azonnal indultunk is Trondheim felfedezésére. A szállodától egyenes sétáló utca vezetett a Torget (vagyis nagypiac) felé. Persze már csak nevében őrzi a piacot: szép nagy tér. Közepén magas oszlop, rajta szobor. VII. Haakon, angyal, St Olav? Nem tudom, mert nem figyeltem meg. Az oszlop körül hatalmas körben zsúfoltan virágok és mécsesek, emlékező emberek, akik jártukban-keltükben megálltak néhány percre emlékezni az Oslóban és Utoyában meghaltakra.


 



Emlékezők a Torgeten


A Torgeten van az idegenforgalmi hivatal, ahol várostérképet lehet kapni. Az információs pulton hatalmas tömbben áll a várostérkép, ingyen letépheti az ember a legfölsőt. Számos prospektust lehet találni a városról és környékéről, és persze a hét nagy látványosságáról, a St Olav Napokról. A norvégok ugyan protestánsok, de első királyukat szentként tisztelik, és július utolsó hetében zarándoklatokat tartanak. A zarándokok fő gyülekezőhelye a középkori Var Frue Kirke (Miasszonyunk templom). A templomban élénk élet van, teát kaptunk és jó szót. A zarándokhét minden eseményéről színes prospektus, plakát, újság tájékoztatott. A kulturális rendezvények, hangversenyek belépőjegye sajnos borsos, viszont a Püspöki palota udvarán a történelmi piacra ingyenes a belépés. Az idegenforgalmi hivatalból átsétáltunk a Nidarosdom elé. Norvégia legnagyobb gótikus épülete lenyűgözött bennünket. Tudtuk ugyan, hogy az idők folyamán megsemmisült homlokzatot csak a XX. században állították helyre, de a hatás alól nem tudja magát az ember kivonni.


 



A Nidarosdom nyugati homlokzata este tíz órakor


A széles homlokzat szobrokkal zsúfolt. A zarándoklatra való tekintettel St Olav és Szt Jakab szobrán koszorú díszelgett. St Olavot még csak értettük, de hiába kérdezősködtünk, Szt Jakabot is csak néhányan nevezték meg. Talán a zarándokok védőszentjének tekintették a protestáns norvégok? A dóm előtt hatalmas tér, tele volt nézelődő emberekkel. Ültek, álltak, nézték a hatalmas homlokzatot. Valaki felvilágosított büszkén, hogy a bal tornyon, fenn a magasban Gábriel arkangyal szobrát Bob Dylenről mintázta a művész.. Messzelátót kellett volna hozni, hogy ellenőrizzük az állítást. Sokáig ténferegtünk a téren kellemes langyos időben, végül a gyomrunk jelzett, hogy vacsorázni kellene. Bizony 10 óra elmúlt, de még mindig világos volt. Trondheim volt a legészakibb pontja utunknak, itt ízelítőt kaphattunk a „fehér éjszakákból”, bár már augusztus volt. Valójában 11-re sötétedett be és reggel négykor már világosodott. Szállásunkra visszatérve, meglepődve tapasztaltuk, hogy a rendőrség lezárta az utcát az autók előtt. A szállodával szemben étterem működött, az utcára kitett asztalok körül sokan ültek. Az ablakunk éppen ránézett. Illetve nemcsak ez az egy étterem volt tele, hanem az ablakunkból éppen hatot számoltunk össze. Újabb és újabb csoportok érkeztek. Zene szólt mindenütt, beszélgetés, kiáltozás, zaj töltötte be a levegőt. Zárt ablak mellett sem lehetett aludni. A ricsaj éjjel kettőig tartott, akkor kezdett szűnni. Trondheim éjszakai életének közepébe csöppentünk.


Tizedik nap 


            Búcsút mondtunk az esőnek. Szép napsütéses idő volt egész nap. A halpiaccal kezdtük, de az útikönyvek állításával szemben csak egy árva kis hajócska árult friss halat. Az árusító csarnokban aztán volt mindenféle hal és tengeri herkentyű.
Nagy szerencsénkre a város közepén, a Munkegatén álló királyi palotát, a Stiftsgardent  nyitva találtuk. Csak vezetéssel tekinthető meg, óránként indul csoport angol és norvég nyelven. Posztópapucsba bújva csoszogtunk végig a termeken. Az épületet egy Cecilie Christine Schöller építtette1774-78 között építtette fából (szegény tűzoltók!) későbarokk stílusban. 


 



Királyi rezidencia – fából


1847-ben vásárolta meg I. Oscar király. Az állam 1906-ban (a függetlenség megszerzése után) helyreállíttatta az addigra lepusztult épületet és berendezést, illetve modernizálta. A koronázáskor itt lakik a királyi család. Mivel nyaralóként is szolgál, nem minden terme látogatható, csak a reprezentációt szolgáló rész. Fényképezni nem szabad benne, ami azért is sajnálatos, mert képeslapot sem lehet beszerezni szép későbarokk, rokokó enteriőrökről. A Nidarosdom modern látogatóközpontjában szembesültünk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a zarándoklat miatt nem látogatható a templom, mert konferenciát tartanak benne. Bánatunkban a szomszédos Püspöki palotába mentünk be. Ez is középkori eredetű, egyik szárnyában múzeum van, ahol a középkori Trondheim, illetve a Nidarosdom történetét láthattuk. Itt vannak kiállítva a nyugati homlokzat eredeti szobrai (már ami megmaradt belőle). Ez a múzeum a világ legbutábban szervezett múzeuma: a helyiségek gyengén vannak megvilágítva, a kiállított tárgyak feliratai úgy vannak elhelyezve, hogy az előtte álló látogató árnyéka még a kevés fényt is eltakarja. Na, nem vesztettünk sokat, mert minden csak norvég nyelven volt feltüntetve.


 



A püspöki palota udvarán történelmi vásár zajlott


 Évek óta rendezik a történelmi vásárt, a nagy sikerre való tekintettel idén került erre a helyszínre. Bemutatták, hogyan másolták az eredeti szobrokat, ki lehetett próbálni a kőfaragást, hogyan lehet fűrészelni a hatalmas kőtömböket. Két csörgősipkás bolond szórakoztatta a vásárban nézelődőket.  Lehetett mindenféle kézműves terméket vásárolni, enni, inni.


 



Kézműves bemutató


Valaki tanácsolta, hogy fél kettő tájban esetleg be lehet menni a Nidarosdomba. Egy oldalajtón sikerült is bejutnunk. A hatalmas belső tér nagyon impozáns. Nem fényképezhettünk, mert éppen zarándokmisét tartottak. A szertartás sokkal jobba hasonlít a katolikus szertartásra, mint az evangélikus, vagy református istentiszteletekre.
Rövid sétával értünk ki a Nidelva partjára. A folyó mindkét oldalát raktárházak szegélyezik. Valamennyit lakássá alakították át, de így is jól látható az egykori daru helye.


 



Egykori raktárházak a Nidelva partján


Több híd köti össze a folyó két oldalát. A legaranyosabb a Gamle Byblo híd. Valaha felnyitható volt, hogy a hajók elférjenek, ma gyalogoshídként üzemel. Mindkét partra remek kilátás nyílik.


 



A legrégibb híd a Gamle Byblo


A folyó túloldalán meredek utca indul a hegyoldalnak, erre lehet felkapaszkodni a Kristiansen erődhöz. A meredek utcán van a világ egyetlen bicikli-felvonója. Jelenleg nem működik, karbantartás miatt. Roppant egyszerű: egy sín vezet a járdaszegélyen felfelé. A mellette lévő vályúból kiemelkedik egy vaspofa, amely feltolja a biciklit a meredeken. Kártyával működik – ha éppen üzemel.


 



A bicikli-felvonó alsó állomása


A felvonó működtetése indokolt, annyira meredek az utca. A nyelvünk is lógott, mire felkapaszkodtunk a Kristiansen erődhöz. A falakat éppen tatarozták, de be lehetett menni az erőd területére. A bástyafalakon ágyúk sokasága vigyázza a várost. Egy hatalmas torony maradt meg az épületekből, ebben kávéház üzemel. A szép időben sokan nézelődtek – az ágyúkra jól le lehetett állítani a söröskorsót.


 



Kristiansen erőd a város fölött


 



Trondheim látképe a Kristiansen erődből


Késő estig sétáltunk a városban, mindig új és új részleteket fedezve fel. Láthattuk, hogy a régebbi időkben szinte csak fából építkeztek – le is égett néhányszor a város. Az óvárosban nagyon vigyáznak az épületekre. Ahol modern épületekkel találkoztunk, ott harmonikusan kapcsolódtak a régihez. Ez a kedves, szeretnivaló város éjjel bizony más arcot mutat, legalábbis a szállásunk környékén.


Tizenegyedik nap


            A Hurtigruten társaság évtizedek óta szervez hajóutat Bergentől fel, egészen az orosz határig. Hét nap alatt teszi meg felfelé az utat, hat nap alatt ér vissza. 12 hajója járja a norvég partokat. A szigetek védelmében, csodálatos tájakon visz az útja. Sok kikötőben kiköt, a nagyobbakban hosszabban időzik, hogy az utasoknak legyen elég idejük kiszállni, körülnézni. Persze az egyes kikötők között is igénybe lehet venni a járatot. Mi a Nordlys nevű, hétemeletes úszó szállodával hajókáztunk Trondheimből Bergenbe. Ezt a távolságot 30 óra alatt tette meg, vagyis igen tempósan, 15 csomós sebességgel haladt.


 



Úszó szállodánk, a MS Nordlys


Az útvonal a part és a szigetek között halad. A szigetek néha nagyok, de többnyire aprók, alig emelkednek a tengerszint fölé. Kisebb-nagyobb világítótornyok segítenek a hajózóknak. A legtöbb kis sziget lakatlan, de a leglehetetlenebb helyen is láttunk házakat, ott is éltek emberek. Ahol a sziklák között zsebkendőnyi föld volt, ott már állt egy ház, a ház előtt kikötőstég, egy vagy több hajó. Villany a legeldugottabb helyen is van, valószínűleg tenger alatti kábellel viszik oda az áramot. Egyáltalán nem unalmas a hajózás: a táj folyamatosan változik. Találkoztunk sok kis vitorlással, apró halászhajóval, nálunk is hatalmasabb úszó szállodával, láttunk olajfinomítót, olyan nagy teherhajókat, amelyek fúrótorony-alkatrészeket szállított.
A hetedik emelet a kilátóterasz. Van nyitott és fedett része, ahol kényelmesen lehet ücsörögni. Az ötödik emeletet körbe lehet sétálni. A negyedik emelet az étkező rész: étterem, bár, kávézó, kis ajándéküzlet. A legalsó szinten vannak az autók: ötven autót tudnak szállítani. A kabinok a második, harmadik, ötödik és hatodik emeleten vannak. Zömüknek kis ablaka nyílik a tengerre, a miénknek nem volt.. Közvetlenül a gépház mellé került, zakatolt, rázkódott egész úton – ezért volt „olcsó”. A hajójeggyel nem járt együtt étkezés, azt külön kellett megvenni. Szerencsére lehetett csak reggelit kérni, az is igen drága volt. Viszont fejedelmi reggelit ehettünk végig. Egyéb étkezést a kabinban tartottunk, mert a beszálláskor kapott tájékoztatóban felhívták a figyelmünket, hogy „hozott élelmiszer” fogyasztása a hajón nincs megengedve.


Izgalmasak voltak a kikötések is: bonyolult öblök (fjordok) mélyén rejtőztek a kikötők, a mi hatalmas hajónk szinte a sziklákat súrolva araszolt be. Élvezet volt nézni, ahogy a vastag hajókötéllel a parthoz rögzítik a hatalmas hajót. Máris nyílt a hajó oldala és kihajtottak az autók, kiszálltak az utasok. Kristiansundban fél négykor értünk. Fél óráig is a kikötőben állt a hajó – épp elég idő, hogy a kiszállva kinyújtóztassuk a lábunkat, és kívülről megcsodálhassuk a hatalmas hajót. A csupasz sziklára épült város a második világháborúban szinte teljesen elpusztult. Az újjáépítéskor nagyon szép, érdekes épületeket emeletek.  Moldéba fél kilenckor érkeztünk. Itt csak pár percet időztünk – összetalálkoztunk a Hurtigtuten északnak tartó járatával a Nordenorgéval. Ugyanolyan hatalmas jószág volt, mint a miénk. Estére alaposan lehűlt a levegő, inkább bentről élveztük a szigeteket. Néha annyira közel haladtunk el egy-egy sziklához, szinte megérinthettük. Ültünk a kényelmes fotelokban, hallgattuk egy zongorista és egy énekesnő remek dzsesszműsorát, közben néztük a lassan szürkülő estében a tengerből kibukkanó jégcsiszolta sziklákat. Aalesundban éjféltájban álltunk meg, így sajnos nem láthattuk a szigetekre épült várost, aludtunk.


 



Szigetek közt


 



Jégcsiszolta sziklák


 



Mindenütt laknak


 



Kristiansund kikötője


Tizenkettedik nap


Másnap délután ragyogó napsütésben érkeztünk Bergenbe. Hamar megtaláltuk a szállásunkat. Kivételesen nem faház – négyemeletes téglaépület. Az egyszerű hostel elfoglalta a teljes negyedik emeletet – a liftből egyenesen a recepcióra léptünk ki. Kényelmes szobát kaptunk. Közös fürdő és konyha, étkező volt. Főleg hátizsákos diákok szálltak meg itt, de volt francia, ausztrál, lengyel család is. A konyha nagyon kényelmessé és viszonylag olcsóvá  tette a reggelik-ebédek-vacsorák lebonyolítását. A közelben két élelmiszerüzletet találtunk. Mivel a hostel a belvárosban volt, időveszteség nélkül térhettünk haza ebédelni, vacsorázni, és könnyen megközelíthettünk minden érdekesebb látnivalót. Először is a kikötőt és a halpiacot kerestük fel. Itt van az idegenforgalmi hivatal is egy freskókkal zsúfolt gyönyörű épületben. Még nyitva találtuk. Bízva a szép időben, hosszú tanakodás után jegyet váltottunk egy Flam túrára. Ez szervezett túra is, meg nem is. Kaptunk egy jegyet, amely magába foglalta a vonat, a hajó és a buszjegyeket. Így „csomagban” egy kicsit olcsóbb volt, mintha külön-külön vásároljuk meg a jegyeket, igénybe véve a szenior kedvezményt. Ezek a járművek nem különvonatok, csak a menetrendjüket összehangolták. Nagy előnye volt még továbbá, hogy adtak hozzá egy füzetkét, amelyben pontos leírást kaptunk az útvonalról, látnivalókról. Norvégia dióhéjban – ez a csomag neve, és még legalább négy változata van. Ez volt számunkra a legígéretesebb, egyben a legolcsóbb.


Bergen kikötője szigetektől védett mély öbölben van. A viszonylag sima terület keskeny, meredek hegyek övezik (állítólag hét hegy védi Bergent). Ezek egyike az Ulriken, melyet hatalmas torony (tv, kilátó) ural. Felvonóval lehet megközelíteni – állítólag lélegzetelállító kilátás nyílik a városra. Mi nem mentünk rá fel, se időnkből, se pénztárcánkból nem futotta. A házak csak egy darabon kúsznak fel a meredek hegyoldalra, inkább a kacskaringós partot követik. A régi kikötőt védi a XII. században épült Rosenkrantz torony, illetve egy egész erőd védte, melyből mára csak a Rosenkrantz torony maradt meg.


 



Bergen a Rosenkrantz torony tetejéről


A kikötő északi oldalán a régi kereskedőházak átvészelték az évszázadokat, és kedves-bájosan, tarkán várják a turistákat. A Bryggen – így hívják a régi házsort – a világörökség része, méltán. Mindegyik rendbe hozva, az egyikben látogatható a Hansa-múzeum, ahol bepillanthatást nyerhetünk a régi kereskedők életébe. A múzeum előtt még áll egy régi daru fából, amellyel ki- és berakták a hajókba az árut. A múzeumban látott makett szerint minden ház előtt áll egy hasonló daru. A keskeny házak valójában egy egész házsort rejtenek. A különböző házakat szorosan egymás után építették, a belsejében át is lehet menni egyikből a másikba. Több család élt ezekben az egységekben. Így több lakószoba, konyha, iroda, raktár is van benne. Az egymás mellett álló házakat keskeny sikátor választja el egymástól. A kapuk a két ház között vannak, a homlokzatok összeérnek, de mögötte ott a sikátor. Szinte minden háznak van valamilyen érdekessége: egyszarvú, háromorrú királyfej, cégérek. Erre csak akkor figyeltünk fel, amikor közvetlenül a házak előtt sétáltunk el. A házak földszintjén üzletek, kávézók.


 



Bryygen a világörökség része


 



Egy sikátor a sok közül


Alaposan felderítettük a hegy alatt vezető kisutcákat. Bűbájos faházak, szűk sikátorok, sok virág. Ahogy közelítenek a halpiac felé, egyre több étterem, bár, kávézó – és egy McDonald. Mindenütt turista nyüzsög, de van hozzá elegendő vendéglátóipari egység, mindenfajta pénztárca számára.


 



McDonald’s egy 1710-ben épült házban


A halpiacon 8 óra tájban kezdtek összerakodni. Addig halat, rákot folyamatosan lehetett kapni, sütve, főve, nyersen. Több kocsma, vendéglő várta a turistákat, szomjas embereket. A tér egyik sarka a motorosok találkahelye volt.  A kikötő szélén zenészpáros kiváló muzsikát szolgáltatott egész este, szépen gyűlt a kalapjukban a pénz a hálás közönségtől.


 



Remekül zenéltek


Minden este a kikötőt körsétával és zenehallgatással fejeztük be a napot.


Tizenharmadik nap


8.20-kor indult a vonatunk. A vasútállomás az utcánk végében volt, csak le kellett sétálni. A vonat megtelt turistákkal. Indulás után szinte azonnal alagútba szaladt be a vonat, és ez Vossig sűrűn ismétlődött. Időnként kibukkantunk az Osterfjorden partjára. A Strandaelva nevű folyó mellett haladtunk, de újra és újra alagútba futottunk bele. Vossig egy óra a vonatút. Ott sokan leszálltak, azok, akik ellenkező irányból járják be az utat, mint mi. Újabb egy óra volt vonatút, míg Myrdalba értünk. Ezen a szakaszon lett szükségünk a két mozdonyra, mert 866 méterre kellet felküzdenie magát a vonatnak. Eleinte szépséges fenyőerdőkön át haladtunk, aztán elfogytak az erdők, és megjelentek a hófoltok a sziklák között. Ezüstös patakok, vízesések mindenütt.


 



Mindenütt csillog a víz


Myrdal vasútállomásán át kellett szállnunk. Innen indul a Flambana, a Flamvasút, mely 20 km alatt küzdi le a 866 méteres szintkülönbséget. A negyvenes években épült, az ötvenes években villamosították. Ma is magántársaság üzemelteti. Meredek hegyoldalon szerpentinezik le a Flam-völgybe a vonat. Alagútból ki, alagútba be, alagútban fordul. Az alagutak zöme nem a hegybe vájt, hanem fából készült a hó ellen, ablakokon lehet lepillantani a völgybe. Az egész szerelvény sikítva fékez. Olyan gyors az egész, hogy csak kapkodja az ember a fejét. Az utasok hol az egyik oldalra rohannak, mert ott szépséges a kilátás, hol a másikra. Aztán az egyik alagútból kibukkanva öt percre megáll a vonat. Szélet deszkaerkélyre tódulnak az utasok, hogy megcsodálják és lefényképezzék a Kjosfossent. A vízesés csodálatos, megérdemli a figyelmet. Olyan közel vagyunk, hogy érezzük a vízpermetet. A norvégok nem bíztak a természet szépségében, ezért a vízesés partján, a sziklákon szépséges nimfák, víztündérek táncoltak, hatalmas hangszórók ontották az andalító zenét.  Útközben még öt-hat ugyanilyen hatalmas vízesést láthattunk, de ez közvetlenül a vasútvonal mellett – részben alatt – van. Nem kell egy óra, hogy a vonat leérjen a meredek völgy aljába, Flamba. Itt van az Aurlansfjord vége.


 



Öt percre megáll a vonat a Kjosfossen vízesésnél


 



A Flam-völgy


 



Flamban szálltunk át vonatról hajóra


A hajó – hivatalosan kompnak hívják – indulásáig van egy óra, amit sétával tölthetünk, vásárolhatunk, nézelődhetünk. Itt van a Flambana múzeuma, ahol meg lehet tekinteni a vasútépítés történetét, megtekinteni az első gőzmozdonyt. Az egy óra hamar elszáll, máris indul a hajó. Az Aurlandsfjord a Sognefjord egy nyúlványa. A kompunk végig hajózik az Aurlandsfjordon, majd kiérve a Sogne-fjordra, azonnal befordul egy másik, nagyon szűk mellékágba, a Naeroyfjordba, azon hajókázunk Gudvangenig. Ez két órát vesz igénybe. Az idő szép, kissé párás, a víz tükörsima, enyhe szél fúj, egyszóval ideális. A partok meredeken zuhannak a vízbe, néha növényzettel borítva, néha csak csupasz sziklák. Szépséges vízesése zuhognak lefelé. Kisebb hajók, csónakok – amiknek nincs menetrendjük – odaállnak a vízesés alá. Hajónk több alkalommal is kikötött. Aurland, Undredal falucskákat korábban csak a víz felől lehetett megközelíteni. Ma az 50-es út köti össze Laerdallal és Bergennel. Laerdaltól alagúton érkezik Aurlandba, majd Flamnál újra a föld alá bújik Gudvangenig. Ha az Aurlandsfjord szépséges, a szűk Naeroyfjord még szebb. 2005 óta szerepel az UNESCO világörökség listáján, méltán.


 



Aurlandsfjord


 



Aurlandsfjord


 



Naeroyfjord


A sziklafalak összeszűkülnek. Gudvangenben buszok várták az utasokat. Lélegzetelállító úton mentünk Vossig. Előbb a Kjelfossen és az ikertestvére vízesések között haladtunk át. Az egyik hatalmas vízesés az egyik oldalon, a másik a túloldalon. Kapkodtuk a fejünket. A Naeroydalen igaz gleccservölgy. A fjord sziklafalai itt is folytatódnak – csak ezt a részt már nem öntötte el a tenger vize.  A völgy olyan szűk, hogy éppen csak helyet hagy az útnak és egy folyócskának. Állítólag híres lazacos folyó. Aztán felkanyarogtunk egy hágóra, ahol a Stalheim Hotel áll. Valaha itt járt a postakocsi Oslo és Bergen között, 1647-ben létesítettek itt postaállomást. Hajmeresztő, 25%-os lejtőn 13 hajtűkanyarral jutottunk le a következő völgybe. A hatalmas busz lépésben haladt, bennünket meg a frász tört ki. A buszvezető végig szórakoztatott bennünket angolul, rengeteg történetet, anekdotát, tudnivalót mondott el. Vossban egy órát kellett várni a vonatra. A busszal érkezők éppen elcsípték az Oslóba tartó vonatot, nekünk a Bergenbe menőre várni kellet. Ez az óra is hamar elmúlt. Kitűnően szórakoztunk a vasútállomáson álló trollal.


 


 



A trollnak farka is van


Szép gótikus temploma van Vossnak, és egy szép tava – de ezt csak messziről láttuk. A vonatút  vissza Bergenbe épp olyan élvezetes volt, mint reggel. Még volt időnk hazafelé vásárolni egy közeli boltban, vacsorát főzni, és utána lesétálni a kikötőbe lötyögni, zenét hallgatni.


Tizennegyedik nap


A napot alapos reggeli után Bergen-kártya vásárlással kezdtük. Ezzel felszerelve indultunk a Bryggen felfedezésére. A Hansa-Múzeummal kezdtük, mely az 1600-as évekbeli életet mutatta be. Szabadon járkálhattunk a házban, bejárva minden zegét-zugát: a lakószobákat, konyhákat, raktárakat. A bergeni kereskedők a szárított tőkehalból lettek gazdagok. Láttunk néhányat, hát nem valami étvágygerjesztő falat, viszont kis helyen tárolható. Nem kellettek hatalmas raktárak. A házak korabeli berendezésén sokat mulattunk. Legjobban az ágyak tetszettek. Szekrénynek álcázták. Csak a nyitott szekrényajtón bekukucskálva láttuk, hogy ott a ház ura alhatott. A gyerekek vagy cselédek számára készült ágyak még érdekesebbek.


 



Ágyak a Hansa Múzeumban


Itt találkoztunk először a lehajtható lapú asztallal – szóval innen van az IKEA asztal ötlete! Kályha kevés volt a házban – Bergenben télen sincs igazán hideg. A Golf-áram hatására a kikötő nem fagy be, mégis túlzás, hogy csak parázstartókkal tartottak meleget. Vagy a XVII. században – a berendezés ebből az időből való – nem fáztak az emberek? A házsor végén, kissé beljebb modern épületben található a Bryggen múzeum. Itt aztán bőséges tájékoztatást kaptunk a Bryggen történetéről: a hajókról, a tőkehalakról, a házakról, a házakban folyó életről. Kiváló makett mutatta be, hogyan is nézett ki a Bryggen fénykorában. A múzeumból tovább sétálva értünk a román-kori Mária templomhoz. Két tornya be volt csomagolva, épp tatarozták, 2014-re ígérik a befejezést. Csak a szentély-rész volt már kész, ezt is csak kívülről csodálhattuk meg. Vele szemben van a Sothstuene, vagyis a Hansa-szövetség tanácsterme. Nem is egy terem, hanem két hatalmas tanácsterem, meg egy konyha.


 



Itt tanácskoztak a Hansa-kereskedők


A fűtésről hatalmas kandallók gondoskodtak. A konyhában 40-50 ember számára is tudtak főzni, akkora tűzhely volt. A kiállított kupákból ítélve a tanácsurak tekintélyes mennyiségű sört fogyaszthattak.


A Hansa-termektől újabb ötperces sétával értük el a Rosenkrantz tornyot. A hatalmas tornyot Erik Rosenkrantz várkapitány emeltette 1560-as években. Valójában két építési periódusa van a toronynak. Egy jóval korábbi, amely mellé emeltek egy másikat, és új, közös déli homlokzattal látták el. A két rész szintjei nem azonos magasságban vannak, ennek köszönhetően könnyű eltévedni. A csigalépcsők hol az egyik, hol a másik torony-részbe vezetnek, attól függően, melyik ajtón megyünk ki… Ki lehet menni a tetejére, amit a rendbehozatalkor kilátóterasznak képeztek ki. Szép a kilátás a városra, a kikötőre, a nyílt tengerig itt sem látunk el, a szigetektől.  Berendezése jóformán nincs, mert a II. világháborúban bombatalálat érte, a mellette lévő Haakon Hallal együtt, csak a falak maradtak meg. A tornyot körülvevő várból sem maradt meg sok. A várfalak a sziklákra épültek, a tengerparti útról sokkal látványosabb, mint fentről, ahol parkos területeken sétálhatunk, csak a várfalhoz érve látjuk, hogy milyen magasan vagyunk. Alattunk a kikötő bejáratában hatalmas tengeri szörnyek állnak:


 



Nem fér be a belső  kikötőbe


Itt-ott tábla mutatja, hol állt a középkori hatalmas katedrális, a királynő palotája. A Haakon Hall szerencsére megmaradt. Ez a reprezentatív terem különálló gótikus épületben van.. Igazából három emeletes, a legfelső a reprezentációs terem. 1247 és 1261 között épült, A szép nevű Haakon Haakonsson király rendeletére. Feltehetően itt volt Magnus Lagebote  király koronázása és esküvője. A méter, vagy annál is vastagabb falak ellenálltak a viszontagságoknak. Bár a famennyezet több alkalommal is leégett, megsemmisült, a falak mindent átvészeltek. Az alsó termek boltozottak, ezeknek meg se kottyant a II. világháborús bombatalálat. Az öbölre csodálatos gótikus ablakok nyílnak, hatalmas vízköpők díszítik a homlokzatot.


 



Haakon Hall a XIII. században épült


 



Ma is reprezentatív célokat szolgál


Innen kiautóbuszoztunk a régi Bergenbe: a város terjeszkedésekor számos épületet lebontottak, majd újra felépítették egy külső kerületben.  Ma múzeumként üzemel a Gamle Bergen.  Utcák, terek, étterem, üzlet, nyomda, borbély, minden, ami egy városkába kell. Sajnos, csak hétvégén vannak nyitva a házak – még a gazdag Norvégia sem győzi a sok múzeumőrt. Találtunk viszont egy lelkes hölgyet, aki fényképeken mutogatta végig, ami jelenleg nem volt látható.


 



Újra felépítették a lebontott házakat


Bergen-kártyánkkal fél áron felmentünk a siklóval a Floyenre. Közel a kikötőhöz, kedves kis fehér épületből indul a sikló, fel a meredek dombra. Háromszáz méteres szintet küzd le nyolcszáz méter távolságon. Szinte azonnal alagútba fut be, majd kibukkan, és meredeken emelkedik a sziklafal védelmében.. Két megállója is van felfelé. Ez azért jó, mert a néhány perces utat így jobban ki lehet használni nézelődésre. A felső állomáson étterem, büfé és kilátóterasz várta a turistákat. Gyönyörű kilátás nyílt a bergeni öbölre, a városra, a szigetekre és a hegyekre.


 



Gyönyörű kilátás nyílt a városra, a szigetekre és a hegyekre


 Jelzett sétautak vezettek a hegyek közé. Mi egy rövid, háromnegyed-egy órás körutat választottunk. Csodás fenyőerdőben sétáltunk egy kis tóig, majd más úton vissza a felvonóig. Bergenben sok eső esik – kaptunk is egy rövid ízelítőt belőle – ennek köszönhetően üde zöld minden, dús vegetáció, páfrányok, mohák mindenütt.
A Tengerészeti Múzeumot már zárva találtuk. Valami rejtélyes oknál fogva Bergenben a múzeumok már háromkor, vagy négykor bezárnak. A szomszédos Történeti Múzeum azonban még nyitva volt. Itt a viking és a népművészeti kiállítást néztük meg. Gyönyörű anyagot állítottak ki, festett bútorokkal, viseletekkel, hímzésekkel. Itt végre láttam „norvég” mintával kötött ruhadarabokat. Eddigi utunk során sehol: se múzeumban, se ajándékboltban, se sehol.. Zárásig bóklásztunk a termekben. Hazafelé menve felderítettük, hová is akarunk jönni este orgonahangversenyt hallgatni. Még az idegenforgalmi hivatalban bukkantunk egy prospektusra, amelyből kiderült, éppen itt tartózkodásunk alatt vannak „Orgona hetek” Bergenben. Hol a Dómban, hol a St Johannes templomban tartottak hangversenyt. A St Johannes templom magasan a város fölötti dombon volt, belvárostól délre, az egyetem és a Történeti Múzeum tőszomszédságában. Neogótikus templom, de kiváló 3 manuálos orgonája van 1893-ból.  Aznap este Juan Maria Pedrero adott ingyenes koncertet Spanyolországból. Örömmel láttuk, hogy a nemzetközi művészgárdában szerepel Karosi Bálint neve is, aki hazánkat képviselte. Az ő koncertjei azonban augusztus közepére estek. Hazarohantunk vacsorázni, majd vissza a templomba. Zsúfolásig megtelt a hatalmas templom. Liszt, Alain és Duruflé művei voltak műsoron. Ráadásként is Liszt művet játszott a művész. A koncert után persze lesétáltunk a kikötőbe, még nem volt sötét.
A kikötőben szebbnél szebb vitorlás hajók álltak, néha 3-4 hajó is egymás mellé kötve. A legénység este a kokpitban gyertyafénynél vacsorázott, sörözgetett. A Svanhildet addig nézegettük, míg meghívtak, lépjünk a hajóra. 120 tonnás, 76 láb hosszú, ehhez jön még a bugsprit. Gaffos hajó – ennek megfelelő bonyolult kötélzettel. Teljes vitorlázata 400 négyzetméter, legénysége legalább 8 fő. 


 



A Svanhild 1889-ben épült


 


Tizenötödik nap


Végre nyitva találtuk a Dómot. Szép gótikus ablakai, zömök tornyán ülő zöld barokk toronysisakja van. Állítólag már a 900-as években állt itt egy templom, melyet folyamatosan bővítettek átépítettek. Nagyarányú építkezések folytak az 1200-as években, majd 1600 körül. A templom többször leégett, de mindig újjáépítették. Barokk, majd rokokó belsőt kapott. A XIX. századi restaurálásnál visszaállították a középkori állapotot, illetve erre egy kicsit rá is segítettek. Belseje is szépséges, bár a korábbi festményeket a reformáció idején lemeszelték. A XIX. századi restaurációnál ezek egy részét sikerült előcsalogatni.


 



A dóm


Kedvenc sikátorunkon lesétáltunk a nyolcszögletű tóhoz. Itt van ugyanis a gyorsvillamos végállomása. A tóban kacsák úsznak, körötte szép park, hatalmas fákkal, tündéri pavilonnal. A gyorsvillamost nemrég újították fel, 10 percenként jár, és messze délre lehet vele utazni a külső kerületekbe. Első állomásunk Fantoft volt. Itt áll az erdő közepén egy árboctemplom, ezt akartuk becserkészni. Sehol egy tábla, mely mutatná, merre kell elindulni a megállóból. Némi kérdezősködés után visszamentünk a Paradies nevű megállóig, onnan 15 perces sétával értük el a templomot. Közben láthattuk a norvég lakótelep építkezés szép példányait.


 



Lakótelep norvég módra


A templom magántulajdonban van. 1100 körül épült a Sognefjord mellett, 1883-ban hozták Fantolfba. Sajnos 1992-ben leégett, de újjáépítették. Nem olyan nagy, mint a Gol-i, melyet Oslóban láttunk, de szépséges. Lenyűgöztek a tűzokádó sárkányok a tetőn, és bent a szebbnél-szebb faragások. Szerencsére minden alaposan dokumentálva volt, így a tűz után pontos másolatot tudtak készíteni mindenből.


 



Újjáépítették a tűz után


 



Egy a szép faragások közül


Elutaztunk a villamos végállomásáig, onnan busszal folytattuk utunkat a Horda-múzeumig. A buszsofőr szólt, hol kell leszállnunk. Szántóföldek vezetett az út, de kevés tájékoztató tábla segített. Így jókora kerülővel érkeztünk meg a múzeumhoz. Kiderült, ha a „Teatre” táblát követjük, öt perc alatt odaérünk, mert a színház egy épületben van a múzeummal. Nagyot kerültünk, de nem bántuk, mert roppant érdekes tájékon jártunk. A múzeum egy öböl partjára épült. Jó strand lehetett a közelben, mert számos családot láttunk pokróccal, úszógumival, egyéb strandkellékkel felszerelkezve a vízpart felé tartani. Bergen környékét Hordalandnak hívják – ezért kapta a múzeuma Horda nevet. Bármennyire távolinak tűnik a belvárostól, Bergenhez tartozik. A mezőgazdasági vidék régi épületeit, életét mutatja be a szabadtéri múzeum. A központi épületében kiderült, hogy fél óra múlva angol nyelvű vezetés lesz, amikor bemehetünk a házakba. Végül még egy pár vett részt a vezetésen, így nagyon kellemes, közvetlen hangulat alakult ki. Vezetőnk elmondta, hogy lehetőleg a XVII-XVII. századi állapot bemutatására törekedtek. A házak tetejét itt is fű fedte, de volt néhány palatetős is. A házak fűtéséről többnyire vaskályhák gondoskodtak, a konyhákban szabadkéményes  tűzhely volt. Találkoztunk öntöttvas tűzhellyel is, amelyen beépített goffrisütő bizonyította, hogy a goffri nem amerikai találmány.


 



A házak tetején fű nő


 



Már a XVIII. században sütötték a goffryt


A visszaút lassan ment. Vasárnap lévén a busz nagyon ritkán járt. Végül autóstoppal jutottunk vissza a gyorsvillamos végállomására. Onnan már negyedóra alatt visszaértünk a belvárosba Húsz perces sétával értünk ki a bergeni Akváriumba. A belső kikötőt, illetve a Hurtigruten kikötőjét elválasztó félsziget csúcsán épült kicsi, de jól szervezett látványosság bemutatja Norvégia tengeri élővilágát, a mélytengeri halászatot. Persze van trópusi akvárium, cápaalagúttal, krokodil, óriáspiton. Egy kinti medencében fókák vannak, kétóránként fóka-showval. Ugyancsak kétóránként van pingvin-etetés (mi ömlő esőben élveztük).Az oda-vissza séta legalább olyan élvezetes volt, mint maga az akvárium. Az odavezető utcáról jobbra-balra meredek utcácskák vezetnek le az öböl partjára.


 



Kedvenc sikátorunk


 



Ulriken


Még tiszteletköröket tettünk a Bryggennél, a vitorlásoknál, a szépséges sikátoroknál, a vidám, bohém zenészeknél, és elbúcsúztunk Bergentől és Norvégiától, ahol felejthetetlen napokat töltöttünk.


Ligeti Csákné Zsuzsa


Praktikus információk


Oslo


Osló kártya >>
24 órás 230 NOK, 48 órás 340 NOK


Viking hajók múzeuma >>
nyitva tartás 9-18, felnőtt 60 NOK, nyugdíjas 35 NOK


Szabadtéri Néprajzi múzeum I. >>
Szabadtéri Néprajzi múzeum II. >>

Nyitva minden nap 10-18, Belépődíj  Oslo pass (100 NOK, nyugd 75 NOK)


Akerhus >>
Nyitva h-p: 10-16. sz-vas. 12-17, Belépődíj Oslo pass  (70 NOK)


Fram múzeum >>
Nyitva h-v: 9-18, Belépődíj: Oslo pass (60 NOK)


Kon Tiki Múzeum >>
Nyitva h-v: 9.30-17.30, Belépődíj: Oslo pass (65 NOK)


Munch Múzeum >>
Nyitva: h-p: 10-21, szo: 11-17, v: 11-21, Belépődíj: Oslo pass (95 NOK, Nyugd: 50 NOK)


Tengerészeti Múzeum
Nyitva: h-v. 10-18, Belépődíj: Oslo pass (60 NOK nyugd: 35 NOK)


Bergen


Turista információ >>
Vagsallmenningen 1. , Nyitva 8.30-22.00


Bergen kártya >>
24 órás  200 NOK 48 órás 260 NOK, Utazás busszal és vasúttal (néhány komp) Bergen területén
A honlapon ingyen megrendelhetünk egy tájékoztató füzetkét angol vagy német nyelven. Postán küldik meg.


Bergen akvárium >>
Nyitva:9-19, Belépődíj: 200 NOK 25% Bergen carddal  150 NOK, 20 perc sétára a belvárostól, vagy busszal 11-Bergen város központjától.

Floibanen
(sikló) >>
http://www.youtube.com >>
h-szo 8-23.59, vas 9-23.59, Felnőtt retúr 80 NOK Bergen carddal féláron (40 NOK)


Haakon hall >>
körpanoráma >>
Nyitva: 10-16 minden nap, Belépődíj 50 NOK,  Bergen carddal  ingyen


Horda múzeum >>
Nyitva: k-p 12-15, sz-v: 12-16, Belépőjegy: 60 NOK, Bergen carddal ingyenes


Rosenkrantz torony >>
Nyitva 10-16 minden nap, Beléőjegy 50 NOK Bergen carddal ingyenes


Edvard Grieg Múzeum Troldhaugen >>
nyitva 9-18, okt-épr: 9-15, Belépőjeg 80 Nok, Bergen carddal 50 NOK, Koncertekre külön jegy szükséges


Bryggen múzeum >>
Nyitva:10-16 minden nap, Belépőjegy. 60 NOK Bergen carddal ingyenes


Hansa múzeum
55 NOK


Gamle Bergen >>
Nyitva: 11—15  naponta, Belépőjegy nincs, Hétvégén a házakba való belépésért fizetni kell


Tengerészeti Múzeum >>
Nyitva: 11-15 minden nap, Belépődíj 40 NOK Bergen carddal ingyenes


Ulriken >>
9-21 minden nap, Retúr 180 NOK, egy út 80 NOK. (busszal együtt a retúr 245 NOK )


Fantolft árboctemplom >>
Nyitva: Máj-szept 10.30-18 naponta, Télen zárva, Belépőjegy: nincs


Trondheim


Trondheim St Olav ünnep >>


NTNU Egyetem Régészeti múzeuma >>
Erling Skakkes gt 47. Nyitva: 10-16, Belépőjegy: 50 NOK

Királyi rezidencia / Stiftsgarden
>>
Munkegate 23. Nyitva 10 – 17, Belépőjegy: 60 NOK, Csak vezetéssel. Vezetés óránként.. Királyi látogatáskor zárva.


Nidarosdom és Püspöki palota >>
Nyitvatartás: Főszezon  június 15 – augusztus 15, Hétfő-péntek. 10-17, szombaton. 10-15, vasárnap. 12-16
Belépődíj: Kombinált jegy: 120 NOK  (tartalmazza belépést a Székesegyházba, Érseki palota Múzeumba és Koronázási ékszerekhez.
Katedrális. 60 NOK Érseki Palota Múzeum 60 NOK, Koronázási ékszerek: 85  NOK


Hurtigruten >>


helyfoglalás a Hurtigruten-ra >>


Hurtigruten nyári menetrend >>


Flamvasút / Flamsbana >>

http://www.youtube.com >>


Norvégia dióhéjban Norge i et notteskall >>


Norvégia dióhéjban  mentrend >>


Dióhéj-túrák Bergenből >>


Busz, hajó, komp  Fjord 1 menetrend, árak, útvonaltervező >>


Norvégia időjárása >>


 


Ligeti Csákné Zsuzsa írásai az Útikalauzban >>











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

1 Comment on "Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes – Norvégiai kalandozás – 2011"

  1. Frank Júlia | 2017.02.09. at 15:17 |

    Kedves Zsuzsa!
    Imádom a rajzait! Nagyon tetszenek! gratulálok!

Comments are closed.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár