Olaszország – Adventi vásárok Észak-Olaszországban

Adventi vásárok Észak-Olaszországban – 2011-2012



2011 végén és 2012 elején is számos olasz város ad otthont hagyományos karácsonyi vásároknak. Az alábbi összeállításban több olyant gyűjtöttünk össze, ami tőlünk is viszonylag gyorsan elérhető


Meráno, Vipiteno, Brunico, Arco, Levico Terme, Trento, Bressanone, Bolzanó, Torinó


Meránó – 19. Meránói karácsony


A meránói karácsonyi vásár immáron közel kétévtizedes múltra tekint vissza. A Lungopassirio környéke Advent idejére teljes karácsonyi díszbe öltözik.
Advent varázslatos időszakában, amikor a vidéket a Karácsony hangulata járja át, érdemes ellátogatni a dél-tiroli városkába. A “Natale a Merano” (Karácsony Meránóban) című rendezvénysorozat alkalmával közvetlen közelről megismerhetjük a helyi szokásokat és népviseletet. A vásáron tett látogatás során ízelítőt kapunk a dél-tiroli kultúra hagyományaiból. A vásár a maga 80 kiállítóval, széles skáláját kínálja a karácsonyi ajándékoknak: díszek és kerámia és az üveg, a hagyományos szövet, faszobrok és papucsok, játékok,  jellegzetes édességek. A rendezvénysorozat középpontjában a kulináris standok állnak. A hagyományos forralt boron kívül minden stand más-más különlegességet kínál. Gasztronómiai utazásunkat kezdhetjük egy “tirtlen”-nel vagy fánkkal, majd kóstoljuk meg a “sajt formájú rizottót” vagy éppen a jól bevált palacsintát, almás rétest, majd oltsuk szomjunkat forró almával és a finom “latte al pan pepato”-val.
Megnyitó: november 24. 17 óra
Megközelítés:
A Bolzano-Meránó-i (MeBo) SS38-as kijáratnál idén is elhelyeznek egy jelzőrendszert a turista buszok és a lakókocsik számára.
Autóval: A 22 – Autostrada del Brennero: “Bolzano sud” kijárat – közvetlen összeköttetés a Merano-Bolzano “superstradával” (15 perc). Letérés a “Merano Sud” vagy a “Merano-Maia Bassa” kijáratnál.
Vonattal: Bolzano és Merán között óránként
A karácsonyi vásár 2011. november 25-től egészen 2012. január 6-ig várja az érdeklődőket a délelőtti óráktól estig. 
Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 10,30-19,30; Minden hétvégén + 8.12. + 9.12. 9,00-19,30
2011/12/24 és 2011/12/31 10,00-16,00; 2011/12/26 10,00-21,30; 2012/01/01 12,00-19,30; 2012/01/06 10,00-18,00
Élelmiszerek hétfőtől péntekig 10,30-21,30; Minden hétvégén + 8.12. + 9.12. 9,00-21,30
2011/12/24 és 2011/12/31 10,00-17,00; 2011/12/26 10,00-21,30; 2012/01/01 12,00-21,30; 2012/01/06 10,00-18,00; A vásár december 25-én zárva tart.
További információ: a
www.nataleamerano.it honlapon.


Vipiteno


Ugyancsak Dél-Tirolban, a Brenner-hágótól alig néhány kilométerre, a közel 1000 méter magasan fekvő, késő középkori bányavárosban is karácsonyi vásár várja a látogatót, mely lenyűgöző fényeiről híres. A fenyő az élet és a karácsonyi béke szimbóluma. A fát a helyi hagyományok szerint almával, dióval, mézeskalács süteménnyel és hagyományos fából készült díszekkel teszik ünnepélyesebbé. A karácsonyfa körül elhelyezkedő árusok gazdag választékban kínálnak karácsonyi díszeket. Engedjünk az illatok és a zene csábításának. Mélyedjünk el a tradíciókban és járjuk be a vásárt sietség nélkül.
A karácsonyi hangulathoz az olyan ünnepi finomságok is hozzájárulnak, mint a sült mandula, kandírozott gyümölcsök, meleg rétes, forralt bor és sok más finomság.
A vásár minden napján érdekes programok lesznek: egyházi és más kórusok lépnek fel, sétakocsizására, bányatúrára lehet menni, többször előadják Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjét, lesz flamenco bemutató, szilveszter éjjel diszkóval búcsúztatják az évet.
A vipitenói/sterzingi karácsonyi vásár 2011. november 25-től egészen 2012. január 6-ig várja a nézelődőket. Hétfőtől péntekig 10:00-től 19:00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 9:00-től 19:00 óráig, december 24-én 10-15 óráig tart nyitva. December 25-én zárva tart.
További információ: a
www.weihnachtsmarkt-sterzing.com honlapon.


Brunico


A brunicói karácsonyi vásár idén 2011. november 25-tól egészen 2012. január 6-ig várja a látogatókat. A Rathausplatzon felállított 35 stand különleges dél-tiroli kézműves termékeket és karácsonyi ajándék ötleteket kínál. Idén különös hangsúlyt fektetnek a kézzel készített termékekre. A látogatók élőben megtekinthetik, hogyan készülnek a hagyományos dél-tiroli termékek.
A piac hétfőtől péntekig 14:30 és 19:00 óra között, míg hétvégén és ünnepnapokon 10:00 óra és 19:00 óra között tart nyitva. December 25-én zárva tart. December 26. és január 6. között 10:00-től 19:00 óráig várja a nézelődőket, kivéve január elsején, amikor 13:00-kor nyit.
További információ: a
www.bruneck.com honlapon.


Arco


A Garda-tótól északra fekvő Arco városkája Advent idején hangulatos karácsonyi vásárnak ad otthont, mely a Habsburg hagyományokat idézi.
A város főterén mintegy 40 árus kínálja karácsonyi portékáját: válogathatunk a különböző ünnepi édességek, díszek, gyertyák, apró ajándékok, faszobrok, üvegtárgyak, kerámiák és számos más érdekesség között.
Az adventi hétvégéken a vásár mellett különböző programok közül lehet válogatni: karácsonyi vonat, szervezett városnézés ingyenes idegenvezetéssel, betlehemes figurák (presepe) kiállítása, koncertek vagy épp Ali teve szórakoztatja a kicsiket és nagyokat. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén (december 8.) az Arcói Vár ünnepi díszbe öltözik, Adventi naptár kerül kivetítésre az antik épületek falain, melyet tűzijáték kísér.
A karácsonyi vásár 2011. november 18. és december 23. között látogatható, pénteki és szombati napokon 10:00 órától 19:00 óráig, valamint december 7. szerda, 21. szerda és 22. csütörtök, december 8-án pedig 21.30-ig várja az érdeklődőket tűzijáték kíséretében.  További információ:
www.nataletrentino.it


Levico Terme/ Trentino


A Habsburg Parkban található több száz éves arborétum ad helyet a hangulatos karácsonyi vásárnak, amely az eredeti trentinói-tiroli néphagyományokat eleveníti fel, különös tekintettel a Habsburg nemesi tradíciókra. Advent időszaka visszaidézi az 1900-as évek eleganciáját, amikor Levico Terme az osztrák és a közép-európai nemesség kedvelt üdülőhelyévé vált. A varázslatos hangulatú antik városka havas utcáit akár lovas hintóval, akár a jellegzetes kis vonattal is bejárhatjuk.
A karácsonyi vásárra ellátogató turista művészi jellegű kézműves darabokat, játékokat, díszeket, jellegzetes helybéli termékeket csodálhat meg illetve vásárolhat. Nem szabad kihagynunk a helyi finomságokat sem, úgy mint a sült gesztenyét (caldarroste) forralt borral, a hegyi mézet, a helyi kolbász- és szalámiféléket (luganega, mortandela) és az enyhén füstölt vaddisznó-, őz- és libasonkát. Az élményt koncertek, népzenei programok és egyéb műsorok teszik teljessé.
A vásár nyitva tartása
November 19., 20., 25., 26., 27. 10-19 óráig.
December 2., 3., 4., 7-11., 16-18. 10-19 óráig.
December 26., 2012 január 6. 14-19 óráig.
November 26, december 3. és 10. 10- 22 óráig, 21.30-kor tűzijáték.

További információ:
www.nataletrentino.it


Trento


Az idei trentói adventi vásár – melyet az alpesi vidék egyik legelbűvölőbb karácsonyi vásáraként tartanak számon – november 29. és december 30. között várja a látogatókat. Az idén már 19. alkalommal rendezik meg. 
A vásárt minden évben több mint félmillió látogató keresi fel. Az idén 68 fából készült házat állítanak fel a Piazza Fiera gyönyörű környezetében. A vásárban van egy speciális terület ahol 15 faházban a környékre jellemző ételeket, italokat kínálnak. Ízletes strangolapreti, galuska, kolbász, lekvárok és méz,  gyógyteák és likőrök szerepelnek a választékban.
A többi fényárban úszó faházban karácsonyi díszek, angyalkák, gyertyák, szobrok, virágkompozíciók, ünnepi édességek.
A nyitva tartás az alábbiak szerint alakul: hétfőtől péntekig 10- 19.30, szombat, vasárnap és ünnepnapokon pedig 9-19.30 tart nyitva. Zárva tart 25-én, 26-án viszont újra kinyit 14.00- 19.30 között.  interneten:
www.nataletrentino.it és www.mercatinodinatale.tn.it oldalakon.


Bressanone – Brixen


2011. november 25. és 2012. január 6. között tartják a hagyományos karácsonyi vásárt az impozáns bressanonei – német nevén brixeni – Dóm téren. Zenekarok, kórusok, kiállítások, lovagi torna, gyermek programok, vezetett túrák a székesegyházban és a kolostorban hétköznap 15 órakor, minden szombaton 10.30, 14 és 15 órakor, minden vasárnap 12.15-kor és 14 órakor. Karácsonyi menü az éttermekben.
A vásár hétköznap 10:00 és 19:30 között, míg hétvégén és ünnepnapokon 09:30 és 19:00 óra között várja a látogatókat. December 25-én és január 1-én zárva tart.
További információ: a
www.brixen.org honlapon.



Bolzano


2011. november 24-től december 23-ig Bolzano belvárosa karácsonyi díszbe öltözik.  A hagyományos vásárnak a Piazza Walter ad helyet. Ezt kiegészítve, december 2. és 23. között a Piazza Municipión rendezik meg a kézműves vásárt, melyen helyi és Olaszországból érkezett művészek állítják ki fa, fém, üveg vagy kerámia felhasználásával készült portékáikat. Ezen kívül a város több pontján karitatív tevékenység folyik.


 



Az elmúlt csaknem két évtizedben számtalan látogatót vonzott minden évben a csodálatosan díszített Piazza Walther egyedülállóan különleges adventi hangulata. Majdnem egy hónapon át ünnepi illatok töltik meg az utcákat és a festői sikátorokat a dél-tiroli tartományi fővárosban, csillogó, szikrázó romantikus lámpák és pislákoló gyertyák varázslatos fényben fürdetik a várost. Az idei Bolzanoi karácsonyi vásár témáka “Az Észak és Dél találkozása”.
A hivatalos megnyitó ünnepségre november 24-én 17 órakor kerül sor a Walther téren..
Nyitva tartás: hétfő-péntek: 10:00-19:00, szombat: 9:00-20:00, vasárnap és ünnepnapok: 9:00-19:00 –  A kulináris standok este 20:00 óráig várják a vendégeket.
www.bolzano-bozen.it és http://www.christmas-markets.it/ oldalakon.


Torinó


Legalább 146 kiállító vesz részt a vásárban. Az összes olasz régió mellett Palesztinából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Spanyolországból, Lengyelországból, Peruból, Argentínából, Franciaországból, Indonéziából, Thaiföldről, Portugáliából. A Borgo Dora téren és a Maglio udvarban felállított száz faház és sátor sokféle karácsonyi ajándékot kínál. Emellett piemonti és más olasz régiókből érkező bortermelők italait és ínyenc ételspecialitásokat lehet kóstolni.  , osztva su100 fa standokon ruhával fedél elhelyezni “belső udvarra jellemző Maglio és 52 fa faház található, Piazza Borgo Dora és elöl kertekben. 
A vásár 2011. december 2-től 23-ig tart. Hétköznap 15:00 és 20:00 óra között, míg hétvégén és ünnepnapokon 10:00-től 20:00 óráig várja a látogatókat.
További információ: 
www.turismotorino.org és www.mercatinonataletorino.it honlapokon.


Partneroldal: http://advent.lap.hu/










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés 

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár