Pallós László: Lignano – Olaszország – 2001


Pallós László: Lignano – 2001. július


Szombaton jöttünk haza Lignano Sabbiadoro-ból, szívesen írok róla pár sort, hátha valaki hasznát veszi.


Negatívumok:
-szinte végig esős idő volt (egyéni pech), ami azért július végén váratlanul ért,
-minden irányból olasz szomszédaink voltak (nem helyiek, ők is “nyaraltak”), rettentően zajosak, már a pici gyerek is csak üvöltve tud megszólalni – és nem azon a dallamos olasz nyelven amit a tv-ben lehet hallani (szintén egyéni pech),
-a tenger színe Balaton-szerű, búvárkodni lehetetlen. Ennek persze az utazás előtt is tudatában voltam, de kislányom miatt homokos partot kellett választanom (tavaly nagyon élvezte Tunéziát)
-A part közeli kereskedők teljesen bunkók (tisztelet a kivételnek), utálják a túristákat. Tudatában vannak, hogy bármit is tesznek, akkor is teltház van.
-Az árszinvonal 2-3-szorosa a hazainak, de aki észnél van, megtalálja a normális áru üzleteket. Benzin kb 300,-Ft.
-Iszonyatos a kenyér legtöbb fajtája (vastag héj, száraz belső)
-Napernyő maffia: a strandon bérelhető napernyő nyugágyakkal napi 2-3000,-Ft-ért (bérlettel valamivel olcsóbb). Sokszor már itthon kötelezően fizetendő “strand szerviz” az utazási irodában 50-70000 Lira egy hétre. Ha nem kötelező, akkor a helyszínen pláne nem érdemes. A saját
napernyővel vigyázni kell, mert erőszakkal is megakadályozzák, hogy felállítsd, de az a miniumum, hogy levetetik, vagy távollétedben szétszedik, netán elviszik. Próbáltam utánkérdezni, valószínűleg papíron nincs ilyen joguk. Vannak úgynevezett szabad strandok is, ahol nincs maffia, de ezért kár kilómétereket gyalogolni.


Pozitívumok:
-a pénzemért lényegében azt kaptam, amit ígértek, illetve amit vártam (igaz, már többször jártam Észak-Olaszországban, így tudtam mire számítsak).
-nagyon korrekt szállás, minden előzetesen ígért paraméter valósnak bizonyult (6 személyes apartmanban hárman “dőzsöltünk”)
-nagyon korrekt ottani fogadó utazási iroda (még a takarítási díjat sem kérték el (50.000,- Líra!), pedig itthon azt mondták érkezéskor kötelezően fizetendő
-közbiztonság
-tisztaság (apartmanban, utcán és tengerparton egyaránt)
-kitűnő ivóvíz (bár nem azt ittuk…)
-a tenger a lényeg és az ott volt! Érdemes korán reggel lemenni a partra, megnézni az apályt és úszni egyet a nyugodt tengerben…
-sok faultatív program lehetőség helyben (vizi vidámpark, sima vidámpark, komoly állatkert, gyerekeknek szórakoztató park, koncertek, hajózás, piac, stb)


Néhány tanács az utazáshoz:
-a szombati turnusváltás miatt Európa egyik fele megindul a tengerpartra, a másik fele pedig vissza. Érdemes Ausztrián át menni (autópálya matrica kb 2000,-Ft). Senki sem néz vadbaromnak, ha 160-180-al közlekedsz (Olaszországra ugyanez érvényes), az autók legalább fele az autópályák belső
sávján így közlekedik. A menetidő szempontjából komoly előny. Trafipaxot még soha sem láttam autópályán.
-Klagenfurt után Tarvisióig többször is dugóba lehet kerülni, mivel az M7-eshez hasonló sávlezárásos építkezések folynak, valamint vannak 2×1 sávos alagutak is, ami ugyancsak beszűkíti a keresztmetszetet. Komolynak látszó dugónál ne legyél szívbajos és szép lassan menj előre a leálló sávban. Én a pici gyerekre való tekintettel megtettem. Ismerősök 4 és fél órát rohadtak a kocsiban az Osztrák-Olasz határon!!!
Olaszországban a tengerparti autópálya kihajtóknál vannak dugók, hosszú sorok várakoznak a fizetésre.
-Aki nem siet, – főleg Olaszországban – mehet az autópályákkal többé-kevésbé párhuzamosan futó piros (vagy akár sárga) utakon is (elérhető sebesség 80-120), sokkal többet látni az országból, nem kell fizetni az útért, és nem biztos, hogy sokkal lassabb ilyenkor.
-Meggondolandó Tarvisió előtt letérni az autópályáról és átmenni Szlovéniába és onnan Ausztriába (az egész Szlovén szakasz kb 10km). Mi 13km-es dugót kerültünk így ki (sehol sem kellett várni egy percet sem!!!) és az Alpok csodálatosan szép Szlovéniában is.


Egyebek:
-az az igazi, ha beszélsz olaszul, ha nem, akkor mindenki németül próbál hozzád szólni (kb a 2 hetes Villám tanfolyam elvégzése utáni szinten…), az angol még keservesebb, a francia kifejezetten ritkaság. Mi az utóbbi hárommal próbálkoztunk…
-Ha komolyabban akarsz autózni, szerezz be egy maximum 1:300000-es léptékü térképet (atlaszt!). Az általában elterjedt kinyitható 1:800000-es csak gyujtósnak jó, a sárga utak 95%-a nincsen rajta (pedig pókháló-szerűen behálózzák az országot)…
-Forintot kint nem érdemes váltani, keveset adnak érte. Nyugati valutákat korrektül váltanak (a Forinthoz képest legalábbis).
-Öreg róka ismerős szerint nyitott és üres kesztyütartóval kell az utcán hagyni az autót (bár mint irtam fentebb, szerintem jó a közbiztonság).
-Pénztárnál 50 Lírára kerekítik az árakat, nem kell meglepődni


Ennyi jutott eszembe, kérdésekre szívesen válaszolok magán Emilben is.
Jó utat mindenkinek!
Bye


Pallós László


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár