Peregrinus: Gyergyószentmiklós – a múlt – 2000


Peregrinus: Városom, Gyergyószentmiklós – I. rész: a múlt – 2000


A Maros felső folyásánál elterülő magas fekvésű Gyergyói-medence a környező hegyekkel az Románia egyik sajátos néprajzi tája, ahol széles lehetőség nyílik az ember és környezete viszonyának megtapasztalására.
Gyergyó a székelység településeinek egyik legzártabb, földrajzilag egyik legelkülönültebb része, mely mindig megfelelő védettséget biztosított az itt élő embereknek.
Gyergyó nevét sokféleképpen származtatják, vannak kik Georgiától, vagyis e tájról jött őseink visszaemlékeztetésétől eredeztetik. Pray szerint Szent György latin nevéből, Losteiner pedig attól, hogy az első odatelepűlőket vezető székely őst Györgynek hívták, s midőn tanyát és telephelyet kereső népe a Gréces tetőről meglátta a havasok kebelében rejtőzködő szép helyet, meglepetten kiáltott fel: György jó vagy , gyer jó. A Csíki krónika feljegyzései szerint Gyergyó legrégibb neve Hegyalja volt.
Számos régészeti lelet bizonyítja azt, hogy a Gyergyói medence ősidőktől fogva lakott terület volt.A csíki és gyergyói székelyekről már 1285-ben említést tettek, a tatárokkal szembeni tarkói ütközettel kapcsolatosan.
Gyergyóról az első írásos említés az 1332-i pápai jegyzékben található. Az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékek három, Gyergyónak nevezett településről szólnak Szentmiklósról, Alfaluról és Szárhegyről.
Természeti adottságain kívül Gyergyó rendkívül gazdag történelmi emlékben. Időrendi sorrendben említve a legfontosabb történelmi emlékek a következőek:
Erdély egyik legszebb reneszánsz stílusu kastélya a  szárhegyi Lázár kastély, melyet freskók, domborművek díszítenek.E kastélyban neves történelmi személyiségek fordultak meg: itt nevelkedett Erdély legnagyobb fejedelme, Bethlen Gábor, öccsével Bethlen Istvánnal, de megfordultak itt Petru Rareş moldvai és Mihnea Vodă havasalföldi fejedelmek is, valamint Kájoni János, aki a szárhegyi ferences kolostor alapítója.
Gyergyó történelmi emlékeinek egyik nevezetessége a gyergyószentmiklósi Both vára, melynek csúcsáról az egész környék attekinthető, ezért is építették ide a várat, a XIV században. A vár helyén ma egy kápolna áll.
Gyergyószentmiklóstól északkeletre emelkedik a gyergyói havasok legmagasabb hegye, Piritske, melynek igen fontos történelmi, védelmi és kereskedelmi szerepe volt az elmúlt századokban: itt bonyolódott le a Moldva és Gyergyó közti forgalom.
Gyergyó történelmi emlékeinek szerves részét képezik a régi köz- és magánépületei is. A gyergyóiak ittlétéről elsősorban a templomok vallanak.
A tárgyi bizonyítékok szerint az Alfalvi, XIV századbeli, gótikus stílusu templom az egyik legrégebbi templom a gyergyói medencében. A jelenlegi templom barokk stílusban épült, de egy román stílusu kő ajtókeret még most is őrzi a francia szerzetesek munkáját.
A gótikus stílus jegyeit hordozza, a Fogarassy György építészmester vezetésével épült gyergyószentmiklósi katolikus templom is. A szárhegyi katólikus templomon szintén jelentős középkori elemek találhatóak.Történelmi emlékeket őriz a gyergyószentmiklósi barokk stílusu múzeum valamint a régi plébánia épülete is.
Gyergyószentmiklós történeti néprajzában sajátos színfolt és a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés szempontjából nagy jelentőségű az örménység itteni megtelepedése és tevékenysége. A XVII században a  belső harcok és a török támadások hatására számos örmény család hagyta el Moldva városait, és főként a kereskedelmi szempontból vonzó erővel bíró helyeken, elsősorban a Keleti-Kárpátok átjárói mellett telepedtek meg. Így jött létre a XVII században a gyergyószentmiklósi örmény telep , fellendítve az egész gyergyó medence ipari és kereskedelmi életét. Az örmények itteni megtelepedésének fontos bizonyítéka a  gyergyószentmiklósi örmény templom, mely a reneszánsz stílusu kiskapu kivételével teljes egészében barokk stílusu épület.
Gyergyó története az erdővel vívott küzdelem története. Az erdő nagymértékben hatott a vidék fejlődésére.Gyergyó lakosságának fő kereseti forrása a fakitermelés, deszkametszés, tutajozás, az állattenyésztés és földművelés volt.
A gyergyóiak történelmének jellegzetes tulajdonsága volt mindig a szabadságért való küzdelem. Gyergyó lakossága részt vett a kuruc mozgalmakban, a tatárok elleni harcokban, ahonnan a Tatárhágó elnevezés származik, II. Rákoczi Ferenc fejedelem vezette felkelésben. Gyergyó lakossága kitűnt az 1848-as forradalomban, kiknek katonai erejére Bem tábornok is számított.
Gyergyó történelme szerves részét képezi a magyar nép, pontosabban a székelység történelmének.
Folytatása következik – ha lesz időm.


Peregrinus


linkek
a városom
Duna Delta
hegymászás a Kárpátokban
a Medve barlang
Hargita megye tanácsa
Csiki linkek
Roman faluturizmus
A legjobb roman hegy temalyu weblap
Duna Delta
Karpatok

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár