Strausz Ildikó: Aggteleki-cseppkőbarlang – 2007
Tömör beszámoló egy jól sikerült kirándulásról, fontos tapasztalatokkal, hasznos információkkal és egy kis kritikával
Nem ültünk itthon húsvétkor, a 3 napos ünnepet kihasználtuk, és az egyik napot kirándulással töltöttük. A választás Aggtelekre esett, mivel a kisfiamnak is szerettük volna megmutatni a cseppkőbarlangot.
Reggel időben el kell indulni, mert hiába csak kb. 140 km a távolság, mégis kb. 2 és fél óra kell, míg odaérünk.
Jósvafő után megálltunk egy völgyben, ahol egy kis hegyi patak is csordogált. Itt reggeliztünk, és sétáltunk egy keveset. A patak felett egy kötélből készített függőhíd volt kifeszítve, természetesen kipróbáltuk, milyen átjutni rajta a túlsó partra. Kicsit instabil.:)
Aggtelekre érve leállított egy szervező, kérdezte, hogy a határra megyünk-e, ha nem, akkor javasolja, hogy álljunk le az út szélén, mert a parkoló tele van. Aztán mégis azt mondta, hogy talán nézzünk körül, mert azóta jöttek kifelé egy páran. Szerencsénk volt, elég közel a barlanghoz, ráakadtunk egy üres helyre. Egyébként tényleg ki lehetett volna tenni a “megtelt” táblát. Pozitívum, hogy a parkolásért nem kellett fizetni. Ez is ritka dolog manapság.
A barlangnál egy fél órás sorbanállás következett, csak egy pénztár volt, ahol adták a belépőket. A nagy tömegre való tekintettel félóránként indultak a csoportok, a jegyre rá volt nyomtatva az indulás ideje. Az 1 órás túrára fizettünk be. A jegyárakról csak annyit, hogy kétszer annyit kértek el, mint mikor legutóbb itt jártunk. Szerencsére ovisoknak ingyenes, egy felnőtt belépő viszont 2100 Ft-ba került. A jegyünk kézbevételétől számítva még 3/4 órát várnunk kellett a csoportunk indulásáig. Addig fagyiztunk egyet, és szétnéztünk a gombák, lekvárok és mézek között, amit a sétaút mellett kínáltak.
Végre bemondták a hangosbemondóba, hogy két perc múlva indul a csoportunk. A barlangban hűvös volt, fel kellett öltözködni, pulcsi, mellény, gyereknek dzseki, sapka. (még így is hideg volt az orra egy idő után) Az idegenvezető lány bevezetőként előadta, hogy mi az ami tilos: általános barlanglátogatási szabályok, plusz a cseppköveket nem fogdosni!
És mi az, amit szabad: fotózni.
Ezután elindult a túra. Itt a barlangban különféle termek vannak, mindegyiknek van neve, sőt, nagyon sok cseppkőképződménynek is nevet adtak. Így láttuk pl. a teknősbékát, a csukát, a templomi szószéket, az egri minaretet, a mikulást, az elefántfejet, és még sorolhatnám..
A hangversenyterembe érve a honfoglalás zenéje fogadott minket. Fantasztikusan jól szólt, szabályosan libabőrös lettem tőle. Itt természetesen tartanak hangversenyt is, van színpad, és székek a közönségnek. Mi is helyet foglaltunk, és megcsodálhattunk egy hang -és fényjátékot. Klassz látvány volt, a zenére változott a cseppkövek megvilágítása. Ezután felhangzott a “Hazám, hazám…” c. dal, és továbbhaladtunk. A csipke-teremben még denevért is láttunk, később még többet is, lógtak a mennyezetről, aludtak. mellettük néhány jól megtermett keresztes pók is szőtte a hálóját. Élnek még rákok is a barlang vizeiben, nagyon aprók, és fehérek.
A barlangtúra nagy élmény, ezt azt hiszem, nem kell részletezni. Mindössze annyi a negatívum, hogy elég sok ember megy be egyszerre, és a vezető nem bír annyira kiabálni, hogy hátul is hallják. Sőt, hogy őszinte legyek, középtájon állva sem lehetett már hallani semmit. 
Szólt is az egyik látogató, hogy elég sok pénzt kifizetett, cserébe elvárná, hogy halljon is valami információt. Mondjuk, teljesen igazat adok neki, ennyi bevételből talán be lehetne szerezni valami kihangosító, vagy mikrofon-féleséget, mert az nem mindig jön be, hogy előre helyezkedünk.
Mindenesetre hamar elszaladt az egy óra, mikor kijöttünk a napfényre. Vakított rendesen, mindenki takarta a szemét, és kereste a napszemüvegét. A kijáratnál látható egy kis tábla, rajta a felirat, hogy “Államhatár”. A gyerekek szórakoztak azzal, hogy átszaladtak Szlovákiába. 🙂
Jobbról egy kép a barlangból, ízelítőnek. (kedvcsinálónak) Persze, így fényképen nem adja úgy vissza a látványt, mint amilyen a valóságban volt.
Barlangjárás után felmentünk a kilátóponthoz, ami a bejárat feletti szikla tetején található. ide lépcső visz fel, kell egy kis kondi, hogy egyszuszra felmenjen valaki. Szerencsére gondoltak a rossz kondiban lévőkre is, mert a felfelé vezető úton, több helyen is lóca volt elhelyezve, itt egy kicsit ki tudtuk fújni magunkat. A szikla tetejéről a kilátás azonban kárpótol mindenért, beleértve a másnap jelentkező izomlázat is.
Fent csend volt, tiszta levegő, és kellemesen meleg napsütés. Leültünk a fűbe – mint ahogy rajtunk kívül többen is -, és lazítottunk. Persze, a gyermek nem bírta sokáig a relaxálást, felállt, továbbment felfelé a kis fehér sziklákon, amikkel tele volt a hegyoldal. Nyilván utána kellett menni, így lőttek a pihenésnek, de nem baj, mert fentről még szebb volt a kilátás. Onnan rá lehetett látni Aggtelek házaira is.
Még előttünk volt a sok lépcső, lefelé könnyebb volt, mint felfelé. Mivel már délutánba hajlott az idő, kocsiba ültünk, és hazafelé vettük az irányt.
Azért még megálltunk a barlang Vörös-tó bejáratánál is, ami nemrég épült, és Aggtelek, és Jósvafő között található. Jellegzetes épülete látszik az autóútról is. Érdemes megállni akkor is, ha nem akarunk bemenni a barlangba, mert az épület körül fotók, és információs táblák vannak elhelyezve, környező barlangokról, az élővilágról, és arról, hogy hogyan tárták fel a Vörös-tó barlangot, valamint a bejárat épüléséről is találhatók képek.
Miután ezt körbesétáltuk, utána már tényleg indultunk hazafelé. Tokajban megálltunk a kedvenc borospincénknél, kedvenc borunk, az édes szamorodni miatt, és még világosban, kb. fél 7-kor már itthon is voltunk.
Strausz Ildikó
A szerző írásai Az Útikalauzban
Strausz Ildikó: Aggteleki- cseppkőbarlang – 2007
Strausz Ildikó: Gibraltár – 1998
Strausz Ildikó: Kirándulás Malagába – Spanyolország – 1998
Strausz Ildikó: Passau – kirándulások Bajorországban – Németország – 2007
Strausz Ildikó: Tetouan – Marokkó – 1998
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu