Zelenyánszki Péter: Tanácsok a Görögország felé utazóknak – 2011



Zelenyánszki Péter: Tanácsok a Görögország felé utazóknak – 2011



Miniatűr írás, de így is több megszívlelendő tanácsot találhatunk benne


Szerencsésen megérkeztünk. Ahogy ígértem, írok. Stavroson voltunk. Az oda- és vissza utat is (szándékosan) 2 nap alatt tettük meg. Ezt javaslom mindenkinek. Egyben levezetni nagyon fárasztó. Odafele Skopjéban álltunk meg. A belvárosban ültünk be ebédelni. Isteni volt.


 



Ez a kép Skopjéban készült. Ebben a városban született Teréz Anya. Hát, ez nemigen látszik a városon. Van ugyan egy óriási kereszt a (skopje-i) hegyen és ezzel gyakorlatilag kész. Muszlim hangulata van a városnak. Több mecsetet láttam, mint templomot.


 


 



Ez is Skopje. Híd még a török időkből.


Macedóniában minden olcsóbb. Visszafele pedig a Nándorfehérvári várat(Belgrád) néztükmeg.


Mindkét esetben Szerbiában aludtunk. Teljesen korrekt szállást kaptunk (50 euró/család, Belgrádban még a reggeli is benne volt az árban).


A Macedónok nem kérnek semmiféle biztosítást, a riogatást a biztosító lobbi végzi.


Az üzemanyag áraknak indulás előtt utána kell nézni a neten, ugyanis Macedóniában volt a legolcsóbb. Mindenhol drágább, mint nálunk. Macedóniában euróért is lehet tankolni, de tanácsos váltani szerb és macedón dínárt (Utóbbit csak a helyszínen).


A szerb rendőröktől nem kell félni. Ugyanaz a mentalitás, mint nálunk. Vagyis: büntetni, büntetni, büntetni. Aki a magyar rendőrökön edződött, meglepetés nem érheti.


Szalonikinél mindenki eltévedt. Még a buszok is (GPS-szel). Elég vacakok a táblák. Erre az esetre mindig van a kocsiban egy iránytű.


 



Ez a kép Szalonikiben készült. Nagyon sok ókori és bizánci emlék található itt. Világörökség. Látni kell!


 



A képen még mindig Szaloniki.


Általános tanács Balkánra: alkudni, alkudni és alkudni. 9 nap alatt több mint 50 eurót alkudtam: szállás, ajándéktárgy, étkezés, stb. Még a vendéglőben is alkudni kell. Akkor viszont egyben ki kell fizetni az egész hetet. Ezáltal ott kell reggelizni és vacsorázni.


Tíz évvel ezelőtt voltam errefele utoljára. Azt vettem észre, hogy szeretik és tisztelik a magyarokat. Nemcsak a görögök, a macedónok is. A szerbek nem, de ott is tapasztalható némi pozitív változás.


A fakultatív programok határozottan drágák. Ha valaki önállóan (autóval) szervezi meg, minimum a felét megspórolja. Ráadásul nem kell alkalmazkodni sem. Sok helyre nem is szerveznek utat. Például a Verginai királysírokhoz (kb. 70km), viszont a 300km-re fekvő Meteorákhoz igen.
Metaxát nem szabad venni! Magyarországon olcsóbb. Ami viszont megéri: polip konzerv. Olcsó és finom.


A görögök nem szeretik a macedónokat és a törököket. Illetve fordítva. A törököket azért, amiért mi nem szeretjük az oroszokat. A macedónokkal az a bajuk, hogy felvették az egyik (legfontosabb) tartományuk nevét. Ezért ahol tudnak, keresztbe is tesznek nekik.


A határon áthaladva a macadón határőr áthajtott minket (a személyikre rápillantva, annyit mondott: Hajrá magyar!, magyarul!).


Görögországban is többen megkérdezték tőlünk, hogy honnan jöttünk. Mondtuk: hungarian. Az egyik úr azt mondta: no hungarian, magyar.


Ezek voltak a főbb gondolatok, melyeket meg szerettem volna osztani mindenkivel.



Zelenyánszki Péter











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár