Győrffy Árpád: Autópályák és díjak Horvátországban - 2008. július 1.

2005 óta folyamatosan frissített leírás a horvátországi autópályák állapotáról, a várható fejlesztésekről és a használatukért kért díjakról

Ha lassan is, de mindegyik szezonra bővülnek az Adriára vezető vándorlási útvonalak. Igaz, arra már 2004. nyarán rá kellett jönnünk, hogy nem mindig úgy, és nem mindig annyival, ahogy a hivatalos forrásokból kiderül. Ezért nem árt felkészülni a néhol elfogyó sávokra.

Irány Dél

A délebbi részekre indulóknak a második bosiljevoi csomópontnál kell elfordulni Zadar illetve Split felé.

Az erre utazóknak nagyon ajánlom olvasásra Marz András 2005. július közepi kirándulásán gyűjtött tapasztalatairól szóló beszámolóját. Mint ebből kiderül, a Mala Kapela és a Sveti Rok alagút elkészültének híréből csak a fele igaz, mert csak egy-egy cső készült el mindeddig belőlük. Így a több kilométer hosszú alagútak előtt egy sávra szükül a forgalom, emiatt több órás dugók alakulnak ki. András nagyon jó egérutakat javasol erre a vidékre, és azt is megírta, Zágrábnál hogyan kerülhetjük el a hasonló dugókat. Ötleteivel nemcsak gyorsabbá, olcsóbbá is tehetjük útunkat. Persze, ez csak akkor lesz így, ha a többség az autópályán marad. :)

Azóta már én is megjártam az autópályát 2006. júliusban, és a Sveti Roknál rendesen meg is jártam. Abban az időpontban jöttünk visszafelé, amelyiktől mindenkit óvtunk eddig is: szombaton délelőtt. Nem kívánom senkinek a másfél órás araszolást - pedig ez még nem is számít igazán nagy dugónak ezen a környéken. Erről a Szarajevón át Hvar-szigetre című írásom második részében, a Spliten, Zágrábon át való hazaút élményei alapján írtam. (Néhány képpel és tanáccsal színesítve)

A 2008. februári hírek szerint a Sveti Rok és a Mala Kapela alagút 2009 nyarára készül el teljesen. Addig az autópálya forgalma egyetlen járatban, 2x1 sávon zajlik. Tehát a fenti írásokat még a 2008-as szezonban is érdemes elolvasni és meszívlelni.

A fenti vázlatot a Horvát Idegenforgalmi Közösségtől kaptuk, gyakorlatilag a 2008. nyári állapotot tartalmazza. Ha rá kattintva nagyobb méretben is behívjátok, talán el tudtok igazodni rajta.

Innen behívhattok egy olyan térképet is, amelyik átláthatóbban mutatja be a Zágráb-Split autópálya kijáratait >>

A Split (Dugopolje) utáni, Sestanovacig tartó 37 kilométeres szakasz 2007 júniusában készült el. Ezzel a Makarskára vagy a Brac-szigetre indulók is szinte végig autópályát használhatnak. Dubrobnikig az idén még 170 kilométert kell a sziklafalak oldalába vájt szerpentineken autózni. Gyönyörű a panoráma, de én már a gondolatától is szédülök. :)

A távolabbi tervek szerint az autópálya 2008. december 30-ig újabb 40 kilométerrel bővül Ravcaig. Ugyanekkorra készül el további 30 kilométer Ploceig.

Összesített ár kunában a magyar határtól néhány fontosabb üdülőhelyig, illetve zárójelben a hozzá legközelebb lévő autópálya kijáratig. (Utoljára 2008. júnis 1-én ellenőríztük az árakat. A napi adatokat a horvát autópálya társaság oldalán olvashatjátok)

Honnan-hová? - autópályadíjak - 2008. június (kunában)
I. kat.
II. kat.
Magyar határ (Letenye-Goricán) - Zágráb
36
54
Magyar határ - Senj, Rab, (Zuta Lokva)
89
107
Magyar határ - Zadar (Zadar 1- nyugat - west - zapad)
141
221
Magyar határ - Sibenik, Vodice, Primosten, Trogir (Pirovac)
162
251
Magyar határ - Split  (Dugopolje)
193
297
Magyar határ - Makarska, Dubrovnik, stb (Sestanovac)
207
319

Az I-es kategória a motor, a személygépkocsi és furgon (ha az első tengelytől a szélvédő magassága nem haladja meg az 1,3 métert - ha jól értem). A II-es kategóra ugyanez magasabb kiadásban vagy utánfutóval és a mikrobuszok.) A biztonság kedvéért ide másolom a horvát autópályák oldalán található rajzot angol szöveggel

A Magyarország keleti, dél-keleti széléről indulók a Zágrábot Belgráddal összekötő A3-as autópályán is megközelíthetik a tengert. Az autópályát a Mohács-Osijek (Eszék) -Velika Kopanica útvonalon lehet elérni (például). Így az árak az alábbiak szerint alakulnak.

Honnan-hová? - autópályadíjak - 2008. június 1. (kunában)
I. kat.
II. kat.
Velika Kopanica - Zágráb
83
122
Velika Kopanica - Senj, Rab, (Zuta Lokva)
138
175
Velika Kopanica - Zadar (Zadar 1- nyugat - west - zapad)
188
289
Velika Kopanica - Sibenik, Vodice, Primosten, Trogir (Pirovac)
209
319
Velika Kopanica - Split (Dugopolje)
240
365
Velika Kopanica - Makarska, Dubrovnik, stb (Sestanovac)
254
387

Ha tehetitek, a kapuknál fizessetek kártyával, vagy előre számoljátok ki az egyes szakaszokra járó díjakat kunában, mert 2006. nyarán több utazó is arról tájékoztatott bennünket, hogy a fizető kapuknál becsapták őket. Mivel a hosszú sor miatt nem mertek a visszajáró számolásával bíbelődni, csak utólag derült ki, hogy jóval kevesebbet kaptak vissza annál, mint ami járt volna. Különösen eurós fizetésnél fordultak elő csalások.
Később már nem lehet mit tenni, mert itt a pénztártól való távozás után vissza sem lehet menni.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a pénztárosok pillanatokon belül korrigálják az összeget, ha látják, hogy az autós nem hagyja magát becsapni. Legfeljebb kicsit morcosan néznek. Szóval, ha nincs más lehetőség, számoljátok meg helyben a visszajárót. Ettől nem lesz sokkal hosszabb a dugó.

Bosznián át

A Dalmácia déli részét megcélzóknak, illetve a Magyarország keleti részéről indulóknak az útvonal tervezésénél figyelmébe ajánljuk, hogy a magyar turisták vízummentesen utazhatnak át Bosznia-Hercegovinán. A kalauz boszniai fejezetében tucatnyi beszámolót találtok az utak állapotáról és más fontos tudnivalókról. Figyelmetekbe ajánlom az előbb már említett 2006. júliusi kirándulásunkról szóló, Szarajevón át Hvar-szigetre című írásomat, amelynek első részében részletesen olvashattok az Eszéken, Bosznián (Szarajevón) át az Adriáig vezető útunkról.


Irány az Isztria

A legjobb helyzetben azok vannak, akik az Isztriára igyekeznek, mert a letenyei átkelés után Goricántól Puláig gyorsforgalmi úton mehetnek. Rijekáig többnyire autópályán lehet haladni, de Bosiljevo útán itt is néha elfogy az autópálya egyik fele- vagy ahogy ott mondják, félautópályává alakul. (Ez ugye annyit jelent, hogy az autóutat azonos szinten vasúti vagy villamospálya nem keresztezi, nincs közvetlen csatlakozása az útmenti ingatlanokhoz, a lakott területen átvezető szakaszát a lakott területtől kerítéssel, korláttal vagy más hasonló módon elválasztották. A fentieken túl szintbeni útkereszteződésnél a balra kanyarodóknak mindenképpen van kanyarodó sávja - a magyar szabályok szerint.) Tehát senki se lepődjön meg, ha "elfogy a kétsáv".
A 2008 május végén azt ígérték, hogy júliusra elkészülnek a valódi autópályává bővítéssel.
Úgy tűnik megint nem voltak tisztába a lehetőségekkel, vagy csak egyszerűen nem mondtak igazat. Június végén valóban átadtak egy 20.85 kilométeres Vrata és Ravna Gora között, így 132 kilométeresre nőtt a valódi autópálya hossza. Ám továbbra is megmaradt egy 14.5 kilométeres szakasz, ahol még egy pályán kell osztoznunk a szemből jövőkkel Ennek az autópályává alakíttását 2008 októberben végére ígérték a június 28-i avató ünnepségen.

Az Isztria felé fordulók végig autóutat találnak az Ucka alagúttól Puláig (A8-A9). Pontosabban Vodnjanig, egy Pula előtt 10 kilométerrel lévő településig ér jelenleg az "Istrian Epsilon" autópálya meglévő jobboldali felső és alsó szára. Ez a rész 90 kilométer hosszú. Bár ez sem igazi autópálya, mégis ajánlhatjuk mindenkinek. Két szerzőnk, Gilyén Péter és Dj Edgár beszámolójában egyaránt az olvashattuk, hogy az aszfalt és a vonalvezetés is kiváló. Külön fizetni egyébként sem kell érte, mert a díjat az Ucka alagútért, az alagútnál szedik.
Az Isztriai Ypszilon baloldali szára (A9) Kanfanarnál (Rovinj közelében) ágazik el észak-északnyugat felé. Fizetni csak a Minja-híd használatáért kell - 2007-től 14 kunát - a személygépkocsik után.

 

A baloldalon látható térképvázlat valamikor 2006-ban készült. A képre kattintva dupla méretben is behívható.

 

A Ljubljana vagy Trieszt felől Rijekába készülőknek jó hír, hogy az Isztriai Ypszilon és a Zagreb-Fiume út találkozásánál, Matuljinál talán elkészült az A7-es jelzésű autópálya első - észak-nyugati - szakasza. Ahogy Slobodanka Kulovic, az autópálya társaság munkatársa tavaly ilyenkor kérdésünkre megírta: "június, július között" adják át a forgalomnak a rupai határátkelőhelytől a Matulji szomszédságában lévő Jurdaniig menő 9 kilométeres szakaszt. (Örülnék, ha valaki beszámolna erről is, mert én egyre inkább csak azt hiszem el, amit valaki közülünk is megerősít.)
Ha egyszer elkészül az A7-es dél-nyugati szakasza, akkor a Kvarner-öböl észak-keleti partjával párhuzamosan, a Krk-sziget előtt elhaladva ez köti majd össze Rijekát Crikvenicával, Senjel, és csatlakozik Zuta Lokvánál az A1-eshez (a Zágráb-Split autópályához).

Mibe kerül mindez az utazónak? Az autópályákon, hidakon négy járműkategória szerint kell fizetni. Ebből mi a bennünket legjobban érintő első kategóriát, a motorok és személygépkocsik díjait (I. kategória) és az utánfutós személygépkocsik, lakóautók díjait (II. kategória) gyűjtöttük ki kunában. (Utoljára 2008. június 1-én ellenőríztük az árakat - egy kunát akkor 34 forint körül lehetett számolni) A friss adatok itt érhetők el a horvát autópályák oldalán >>)

Honnan-hová? - autópályadíjak - 2008. június (kunában)
1. kategória
II. kategória
Magyar határ (Letenye-Gorican) - Zágráb
36
54
Zágráb - Rijeka
56
101
Rijeka - Ucka alagút - Pula (Porec)
28
40
Magyar határ - Pula (Porec) összesen
120
195
2007-től fizetni kell az Y északi részén a Mirna hídon
így:
Rijeka - Ucka-alagút - Mirna-híd - Umag (Novigrad)
28+14
40+20
Magyar határ-Umag (Novigrad) összesen
134
215

A Magyarország keleti, dél-keleti széléről indulók a Zágrábot Belgráddal összekötő A3-as autópályán is megközelíthetik a tengert. Az autópályát a Mohács-Osijek (Eszék) -Velika Kopanica útvonalon lehet elérni (például). Így az árak az alábbiak szerint alakulnak.

Honnan-hová? - autópályadíjak - 2008. június (kunában)
1. kategória
II. kategória
Velika Kopanica - Zágráb
83
122
Zágráb - Rijeka
56
101
Rijeka - Ucka alagút - Pula (Porec)
28
40
Velika Kopanica - Pula (Porec) összesen
167
263
2007-től fizetni kell az Y északi részén a Mirna hídon így:
Rijeka - Ucka-alagút - Mirna-híd - Umag (Novigrad)
28+14
40+20
Velika Kopanica -Umag (Novigrad) összesen
181
283
     
A Krk-szigetre vezető híd
30
40

A Krk-híd díja oda-vissza érvényes. Jó lenne, ha valaki a helyszínen megnézné, mi van akkor, ha Senj felé akar visszajönni komppal. Akkor sem adják vissza a fele pénzt? Netán jó a kompra a hídjegy?!

A kapukat Zágráb előtt, Rijeka előtt és az Ucka alagútnál találjuk. A kuna mellett elfogadják az eurót, a svájci frankot, és lehet fizetni American Express, Diners, Master Card, Maestro és Visa kártyával is.

A horvátországi üzemanyagárakról a http://www.ina.hr/default.aspx?id=306 oldalon tájékozódhattok.

Az Ina cég üzemanyagkútjainak helyét a http://www.ina.hr/default.aspx?id=475 címen elérhető keresővel deríthetitek ki, ha a kívánt üzemanyagot bejelölitek, majd a "search" utasításra kattintatok.

Ha valami közben elavult, kérem, jelezzétek!

Győrffy Árpád - utolsó módosítás 08.06.01.

Ajánlott olvasmányok:

Horvátország - általános leírás - beutazási feltételek, közlekedési tudnivalók, stb. >>

Horvátország - nemzeti parkok, természetparkok>>

Horvátország - hajózás - általános információk>>

Horvátország - buvárkodás>>

 

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2008