Győrffy Árpád: A szabad közlekedés lehetősége a Magyarország és Bosznia-Hercegovina között - 2004.10. és 2005.04.11.

Az itt követekező írás szerencsére csak egy adalék a múltról, mivel közben szabaddá vált az út Boszniába. Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma 2005. júliusában egyoldalú vízummenteséget biztosított a magyar állampolgároknak - adta hírül a Külügyminisztérium honlapja.

A magyar külügyminiszttérium 2001 tavaszán közleményben tudatta a nyilvánossággal a Magyar Köztársaság Kormánya és Bosznia-Hercegovina Kormánya között az állampolgárok vízummentes utazására vonatkozó nemzetközi szerződés alkalmazásának megszüntetéséről
A közlemény szerint a magyar kormánya 2001. március 29. napján, szóbeli jegyzékben értesítette a bosznia-hercegovinai kormányt arról, hogy 2001. június 1. napjával kezdődően a magánútlevéllel rendelkező bosznia-hercegovinai állampolgárok csak előzetesen beszerzett vízum birtokában utazhatnak be a Magyar Köztársaság területére.
A jegyzékre válaszul a Bosznia-Hercegovina Kormánya jelezte, hogy a magánútlevéllel rendelkező magyar állampolgárokra vonatkozó vízumkötelezettséget 2001. október 1. napjával kezdődően vezeti be.
Az eltelt években - 2002-2004 - a nyári hónapokban minden alkalommal egyoldalúan feloldotta a vízumkötelezettséget a magyar állampolgárok esetén. 2004-ben is október 1-ig megvolt a kedvezmény. Jövőre azonban elképzelhető, hogy megszünhet az eddigi nyári kedvezmény is, ha a két ország nem jut egyezségre valamilyen formában.

Erre utal az a sajtóbeszélgetés, amelyet több magyar újságíró társaságában folytattunk Mladen Ivanic-csal, Bosznia-Hercegovina külügyminiszterével 2004. október 8-án Banja Vrucicaban.

A külügyminiszter az alábbiakat mondta:

Mladen Ivanic: - Tavaly felajánlottuk a magyar kormánynak, hogy teljesen vízummentesen biztosítanánk a beutazást a magyar turisták számára. Mivel tudjuk, hogy Magyarországnak kötelességei vannak a schengen-i egyezség alapján, azt kértük, hogy Magyarország adjon ingyenes vízumlehetőséget a bosznia-hercegovinai állampolgároknak. Tehát a magyar állampolgárok vízum nélkül, a bosznia-hercegovinaiak ingyenes vízummal utazhatnának.
Ugyanilyen egyezményünk van Szlovéniával. Sajnos a magyar kormány nem fogadta ezt a javaslatunkat. Mi készen álltunk az együttműködésre, ezt mutatja, hogy nyáron vízummentes rendszer működött a magyarok számára.
Amennyiben valóban könnyíteni akarjuk a vízumrendszert a magyar állampolgárok számára, nagyon nehezen tudunk bármit tenni, ha nincs ilyenfajta kölcsönösség a magyar kormány oldaláról. Pláne azért, mert a magyar vízum a legdrágább a boszniai állampolgárok számára, az ületi vízum 6 hónapra 139 euróba kerül.
Mi készen vagyunk az egyezményre. Mi nem kérünk vízum mentességet, mert erre nincs lehetőség, de az ingyenes vízumnak nincs akadálya. Erről a döntés csak a magyar állam kezében van.
Ugyanilyen egyezményünk van Szlovéniával, Máltával, és várhatóan hasonló egyezményünk lesz a balti-államokkal.
Utirany.hu: Ha a magyar kormány nem változtat álláspontján, biztosítják-e jövő nyáron is a vízummentességet a magyar a turistáknak?
Mladen Ivanic: Számunkra nehéz lenne fenntartani, ha semmiféle kölcsönösség nincs a magyar kormány oldaláról.
-----------

2004. november 3-án az alábbi kérdésekkel fordultunk Dr. Somogyi Ferenc külügyminiszterhez:

1. Tervezi-e a Külügyminisztérium illetve a magyar kormány, hogy elfogadja Bosznia-Hercegovina fent ismertetett ajánlatát? Ha igen, mikor kerül erre sor?
2. Amennyiben nem fogadná el, milyen indokkal teszi?
3. 2003. évben mennyi boszniai állampolgár utazott vízummal hazánkban. Ezen belül mennyi volt
az átutazóvízum (B típusú vízum)
a rövid időtartamú beutazóvízum(C típusú vízum)
és a tartózkodási vízum (D típusú vízum)
4. 2003. évben típusonként mennyi bevétele származott a magyar államnak a boszniai állampolgároknak
az átutazóvízum
a rövid időtartamú beutazóvízum
és a tartózkodási vízum
kiadásából - ide értve a vízumdíjat és az eljárás - esetlegesen külön eljárás - költségét.

A választ 2005. január 19-i keltezéssel kaptuk dr. Hajdu András közigazgatási államtitkártól

A bosznia-hercegovinai állampolgárok részére 2003-ban kiadott vízumok és az ezekből származó bevétel a következőképpen alakult:

Vízumtípus
darab
összeg (USD)
"B"
4.024
409.060,-
"C"
9.122
840.820,-
"D"
23
790,-
összesen
13.169
1.250.670,-

Mladen Ivanic külügyminiszter javaslatával kapcsolatban a dr. Hajdu András az alábbiakban összegezte a minisztérium álláspotját:

ad 1-2) Bosznia-Hercegovina vízumpolitikájában különbséget tesz az Európai Unió „régi" és „új" tagállamai között: A jelenlegi helyzet szerint a „régi" tagállamok polgárai vízummentesen utazhatnak be az országba, az „új" tagállamok polgárai - köztük a magyarok is - viszont vizumkötelezettek. Míg azonban Bosznia-Hercegovina a „régi" uniós tagállamok polgárainak vízummentességét nem köti ahhoz a feltételhez, hogy ezen államok díjmentesen adjanak vizumot a bosznia-hercegovinai állampolgároknak, addig az „új" tagállamok - köztük Magyarország - állampolgárai vízummentessé tételéhez már megkövetelné ezt.

Alapvető jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy harmadik - vagyis nem EU-tag - államok ugyanolyan vízumpolitikai elbánásban részesítsék a Magyar Köztársaságot, mint az Európai Unió többi tagállamát. Ezzel összefüggésben figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a vízumdíjmentesség valamely állam számára általános kedvezményként történő biztosítása ellentétes a schengeni rendszer által támasztott követelményekkel. A bosznia-hercegovinai javaslat elfogadása ezért eleve csak ideiglenes megoldást jelentene, mivel a szabályozás legfeljebb a Magyar Köztársaság teljes körű schengeni csatlakozásáig, azaz legfeljebb néhány évig volna fenntartható.

--------------------------------

Szerencsére itt nincsen vége. Ahogy az a lap tetején olvasható: Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma 2005. júliusában egyoldalú vízummenteséget biztosított a magyar állampolgároknak - adta hírül a Külügyminisztérium honlapja.

Győrffy Árpád

Bosznia-Hercegovina
Általános bemutatás
Pénz, vásárlás, ételek Ferences kolostorokSzarajevó
Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica MedugorjeMostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato
A szabad közlekedés lehetősége Magyarország és Bosznia-Hercegovina között

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.