Danyi Diana: Trópusi eső Mikulás idején – szváziföldi kirándulás – 2008
Egy egzotikus kaland története egyszerűen elmesélve – mintha csak a salföldi majorba ugrottunk volna le. Néhány szép fotóval illusztrálva
December 1.
Már több, mint egy hónapja vagyunk Afrikában, és még mindig nem láttunk oroszlánt!!! Az oroszlánkölyök simogatóról is persze lemaradtunk, kétszer is, egyszer a saját hibánkból, egyszer meg azért, mert nem tudunk kiállni a kocsival a backpackers udvaráról. Az történt, hogy a két holland lány, aki előző este jött, eltorlaszolta a bejárót a kocsijukkal, és ezek után gyalogosan elmentek valahová, elfeledkezve arról, hogy leadják a kulcsot, így aznap 3 kocsi maradt beszorulva az udvarra. Majd két hét után elhagyjuk Pretóriát, és útra kelünk Szváziföld felé. Az út nem zökkenőmentes, mert rájövünk, hogy a kocsicsere miatt a határátlépéshez való engedélyeink már nem érvényesek, újakat kell beszereznünk, hogy át tudjuk vinni a kocsit Szváziföldre, meg Mozambikba. Ez nem könnyű feladat, tekintve, hogy szombat van, de nagy szervezőkészségünknek köszönhetően mozgósítjuk az egész Europe Car stábot, végül is az ő hibájuk, hogy nem kaptuk meg az új kocsihoz az új menetlevelet, így egy útba eső kisvárosban, Witbank-ben soron kívül kinyitják nekünk az irodát, de így is nagyon körülményes, és hosszan tart mire kiállítják a szükséges iratokat, elvesztegetünk egy csomó időt. Szerencsére a határátlépés zökkenőmentes, így a nehézségek ellenére már este 7-kor Szváziföldön vagyunk, 8-ra pedig a már a szebb időket látott Legends Backpackers-ben verünk tanyát.
TravelMateCard accepting locations – Útitárskártya elfogadóhelyek, Útikalauz célpontok nagyobb térképen való megjelenítése
December 2.
A nap jó részét egy szvázi kulturális faluban töltjük, ami lényegében olyan, mint egy skanzen, kivéve, hogy állítólag laknak is ott. Nehéz ezt elképzelni, a méhkasra emlékeztető, fűből fonott kunyhókat elnézegetve. Megnézünk egy szvázi törzsi táncot, bepillantunk egy kunyhóba (meglepően hűvös van odabent), ahol állítólag a nagymama lakik, lefényképezünk egy törzsi ruhába öltözött leányzót mobiltelefonnal, majd hazaindulunk. Este elmegyünk egy jó két órás sétára meg futásra, azt akkor még nem tudjuk, hogy krokodiloktól hemzsegő folyó mellett.
December 3.
Délelőtt a fővárosban, Mbabane-ben megszerezzük a Mozambikba szükséges vízumot, ami önmagában is külön kulturális élmény. Először bezsúfolódunk egy mindenfajta afrikai népséggel tömött, áporodott, izzadtságszagú kis szobába, egy egyemeletes kis házban, ami állítólag a Mozambiki követség. Látszólag véletlenszerűen szólítanak, mert sor nincs, nem is lehetne ebben a tömegben, de úgy látszik itt még működik az apartheid, mert amint felbukkan szőke fejünk a tömegben, odahívnak az egyik ablakhoz.
Sajnos kiderül, hogy a vízumhoz fénykép is kell, már éppen kezdek pánikba esni, mert nem úgy néz ki, mintha ebben az országban sok fotóműhely lenne és ez plusz ügyintézést jelent, mikor az ügyintéző nő kedvesen közli, hogy a sarkon van egy fotós. Érdekes, nem emlékszem, pedig ott jöttünk be. Aztán villámsebesen megoldódik minden. Kiderül, hogy a fotós az az alak, aki egy polaroidgépet szorongat a markában, miközben a segítői odaállítanak a fehér házfalhoz, kiterítenek mögém egy kék vásznat, a fotós elkattintja a gépet, miközben hajamat kócolja a szél, majd kivárja a pár másodperces előhívási időt, ezután nagy ollót vesz ellő, lenyisszantja a széleket, amiket hatalmas nagy környezeti tudatossággal és lazasággal bevág a mellette lévő bokorba a már ott heverő többi fotózási hulladék mellé, majd átnyújtja az emígy elkészült, 4 darab igazolványképet! Nem hiszem, hogy sok embernek megadatott, hogy szélfútta hajú igazolványképpel rendelkezzék..
Délután átköltözünk a Sondzela nevű szállásra, ami egy rezervátum közepén, egy domboldalon fekszik, és szerintünk klasszisokkal jobb, mint az előző.
A központi ház egy szépen megépített, régi tanyasi épület, hatalmas nappalival és kandallóval, az emeleten panorámás szobákkal. E köré szerveződik pár kiadó nádfödeles kunyhó, félig nyitott szalonnasütő hely, valamint vizesblokkok és tágas úszómedence. A kertben mangófák roskadoznak a gyümölcstől, úgy döntünk ezen az idilli helyen sátrazni fogunk. A kertet egyszerű kerítés választja el a park többi részétől, ahol nagyvadak ugyan nincsenek, de szabadon szaladgálnak struccok, varacskos disznók, zebrák, gnúk, és különféle antilopok. Már így is le vagyunk nyűgözve, de ehhez jön a hihetetlen olcsó vacsora, amit a három hatalmas méretű fekete gondnoknéni nagy üstökben kotyvaszt a nyílt tűzön estefelé. Már besötétedik, mire elkészülnek a fogások, mindegyik kis üstben valami más, fűszeres csirkecomb, párolt sütőtök, valami lecsóféle, amit a helyiek shakalaka-nak hívnak, puliszka, ami az afrikaiak alapélelme, még egy fajta pörkölt, talán marha, és további párolt zöldségek. Mindenki annyit szed, amennyit akar, farkaséhesek vagyunk, velünk biztos nem jártak jól.
December 4.
Az idő nem túl kedvező, borús és hűvös van, délelőtt átsétálunk a másik táborhelyre, ahol a Hippo-tóra néző étterem teraszán kínait tanulgatunk.
Hippo tó
Délután elautózunk az egyik új-zéland-i lánnyal meg két belga potyautassal a közeli, végetérhetetlen hosszúságú csecsebecsepiacra. Philippe önkéntesen kimarad ebből a fantasztikus programból. Sajnos az árak eléggé magasak, mert valószínűleg az egyenesen tengerentúlról érkező, még nem edzett turisták alkudás nélkül megvesznek mindent ezen a forgalmas helyen, azért szerencsére sikerül kialkudnom egy szép terítőt, meg egy tipikusan afrikai stilusú, anyát és gyermekét összeolvadva ábrázoló szobrocskát. Naplemente előtt futni megyünk az impaláktól hemzsegő mezőkön.
December 5.
Az előző esti borozgatástól fáradtan ébredünk, mindenesetre nekivágunk a baljós nevű, Execution Rock (Kivégzés) sziklához vezető hosszú útnak. Már az út maga kivégzés, a nagy melegben kifulladva érünk fel a szikla tetejére. A csodálatos látvány kárpótol, 50-60 kilométerre ellátunk a park felett, a szavannás, patakokkal szabdalt és erdőfoltokkal tarkított mezőkre.
Execution Rock
Visszafele a krokodiloktól és vízilovaktól tartva óvatosan haladunk el a tó mellett. A távolból víziló üvöltését halljuk. Belefeledkezünk a gyönyörű természetbe, és izgatottan (és farkaséhesen) várjuk, milyen mesterfogást főztek nekünk a nénik. Csak a fejem fáj kicsit a sok napsütéstől.
Sondzela-i séta
Az éjszaka elég kalandos, egyrészről, mert napközben részben lesérült a felfújható matracunk, amit felfújva felejtetünk a felmelegedett sátorban, és így elengedett a ragasztás az egyik részén, nagy púpot hozva létre. Ha ez nem lenne elég, hatalmas zivatar tör ki, a fejünk mellet csapkodnak le a villámok, minden villanás kísérteties fénnyel világítja meg a sátor belsejét, ömlik az eső, körülöttünk patakokban folyik, nagy szerencsénkre a sátor belseje száraz marad.
December 6.
Egész nap zuhog az eső, a nappaliban kucorgunk, olvasgatunk, tapasztalatokat cserélünk a nagyjából velünk egyidős többi utazóval. Rövid séta után este vacsora nyílt tűzön, de fedett tető alatt. Szakadatlanul esik az eső. Úgy döntünk, ‘upgrade’-eljük a szállásformánkat és kivesszük az egyik kunyhót. Nagyon jó döntésnek bizonyul, fantasztikus érzés a száraz és tiszta kunyhóban aludni 12 órát, míg kint szakadatlanul zuhog.
December 7.
Az ötödik napunk ezen a helyen. Talán a vacsora olyan jó, hogy nem tudunk elszakadni. A nap nagy részét ismét a szálláson töltjük, a rövid esőszünetben egy kis séta, aztán kocsival elugrunk a közeli városkában lévő bevásárlóközpontba internetezni, meg vásárolni pár élelmiszert.
December 8.
Nagy nehézkesen újra útra kelünk. Útközben még megállunk a Royal Swazi Spa-nal internetezni, jó sok idő elmegy vele. Megállunk Szváziföld egyik legnagyobb városában, Manzini-ben matracot nézni, és habár nagy és nyüzsgő a város, matracot sajnos nem találunk. Biztos, ami biztos, veszünk még egy Afrikai mintájú takarót a sátorozáshoz. Az idő vacak, megint elkezd zuhogni, így eltekintünk a helyi piac meglátogatásától. Még jó, mert így is hosszabbnak bizonyul az út, mint tervezzük, és délután ötkor már majdnem sötétben érkezünk meg Hlane Királyi Nemzeti Parkba, éppen kapuzárás előtt.
Kisebb meglepetés, hogy az ócska villanypásztorral elkerített táborban nincs áram (vajon a villanypásztorban van???)), ez a hely már sokkal autentikusabb és kevésbé kiépített, mint a Kruger. A kerítés egyszerűsége nem túl megnyugtató, de aggodalomra semmi ok, ebben a részben nincsenek macskafélék, csak elefántok, orrszarvúak, meg zsiráfok, azok ellen meg állítólag ez is elég. Szemerkélő esőben verjük fel a sátrat, az egyedülit a később érkező ausztrál pár mellett. A matrac sajnos egyre deformáltabb, de a földön hideg lenne aludni. Aztán hamar felvidulunk a kissé drága, de kiadós és ízletes gyertyafényes büfévacsorától, impalagulyás, csirkebecsinált, párolt káposztasaláta alkotják a menüt. Vacsora végére eláll az eső, kicsit fel is szárad, és a hatalmas tábortüzet körülülve ismerkedünk a tábor pár másik lakójával.
Afrikai naplemente a Hlane Nemzeti Parkban
Afrikai naplemente a Hlane Nemzeti Parkban
December 9.
Reggel szafari nyitott jeep-ben, jó képek készülnek a jeep-et megközelítő elefántcsordáról, és pár maribu-ról.
Szafari nyitott jeep-ben
Afrikai elefántok a Hlane Nemzeti Parkban
Találkozás a Hlane Nemzeti Parkban
Látunk pár oroszlánt is végre, de elég nyamvadtan néznek ki a szúros bokor tövében a hőségtől kitikkadtan. Délután saját szafarira megyünk. Kicsit ugyan félünk, hogy valahol beragadunk a sárba. Ez velünk szerencsére nem történik meg, de egy másik külföldi társasággal viszont igen, akik voltak olyan vakmerők, hogy a tábortól 25 kilométerre kis személykocsijukkal megpróbáltak befordulni egy mellékútra, ahol rögtön derékig süllyedtek a sárba. Megígérjük, hogy hívunk nekik segítséget a táborból. Mi meg közben szerencsétlenül beletolatunk egy kisebb sziklába, de szerencsére csak horzsolás keletkezik a hátsó lökhárítón. Este büfévacsora és kellemes borozgatás a tábortűznél újdonsült ismerőseinkkel és sátorszomszédunkkal, az ausztrál párral, Ricky-vel és Dave-vel.
December 10.
Napközben bementünk Manzini-be kocsipapírokat intézni, különleges engedélyt kell beszereznünk, hogy átvihessük a kocsit Mozambikba. Valami csoda folytán nem kérik tőlünk az ehhez az eljáráshoz általában szükséges 1000 Randet (kb 20 ezer forint), szinte hihetetlen, hogy még jól jövünk ki ebből az autóbérlésből. Ha már a reptéren vagyunk, Philippe benéz a helyi repülőiskolába, hátha akad valami jó kis tanfolyamuk. A városban futunk még egy kört matrac ügyben, egyre lemondóbban keressünk matracot, míg végül egy autósboltban ráakadunk. Egy üveg Amarulla és pár egyéb ínyencség boldog tulajdonosaként visszatérünk Ricky-hez és Dave-hez a táborba. Épp elcsípjük a kapuzárást, és hatalmas tábor tüzet rakunk.
December 11.
Reggel pirítóst sütünk a grillrácson a szabad tűz felett, ami még parázslik a tábortűz helyén. Sajtot és fokhagymát is olvasztunk rá, fantasztikusat reggelizünk, mielőtt elkezdünk sátrat bontani. Sajnos pár ujjamat nem tudom mozgatni, mert előző este fagyűjtés közben megcsípett egy kisebb méretű skorpió. Olyan, mint egy csaláncsípés, csak jóval intenzívebb, de pár nap alatt elmúlik. 12-re sikerül is összepakolni és nekivágunk a Mozambikba vezető útnak. A határt Lomhasa-nál délután 2-kor érjük el.
Danyi Diana
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés