Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Egy 8500 kilométeres autós kirándulás Skandináviában és a Baltikumban – sok fotóval, információval, tapasztalattal és élménnyel – a végén részletes árkörképpel.

 

Bevezető

Északi körutunkat évek óta terveztük. Kezdettől arra készültünk, hogy autóval megyünk, hisz így többet láthatunk, szabadabban alakíthatjuk az útvonalat, és összességében a költség is kisebb lehet.
Nem mentünk teljesen az ismeretlenbe, mert 1993-ban már eltöltöttem egy hetet Svédországban a Magyar Népfőiskolák Társaságának pályázaton nyert tanulmányútján. Egy évvel később pedig a finnországi Lempäälä-ben jártam a tapolcai önkormányzat delegációjának krónikásaként. Az akkor szerzett ismeretségeket folyamatosan ápoltunk, így több helyen ismerősök, barátok vártak bennünket.
Sok-sok szempont mérlegelése után végül a következő útvonal mellett döntöttünk: Nagyvázsony-Mainz-Koppenhága-Nykoping- Stockholm-Jokkmokk-Lempäälä- Helsinki- Tallin-Riga-Vilnius-Varsó-Nagyvázsony. A kitérők illetve a pontosabb részletek már menetközben alakultak ki.

Az alábbiakban a 21 napig tartó, összesen 8456 kilométeres útról szóló beszámoló olvasható.

1. nap – Utazás – Németországba

Július 31-én reggel 7 órakor indultunk nullázott kilométeróra állásnál az 1,6 literes, benzines Opel Astra Caravannal. A sátrak, matracok, ruhák mellé sok kaját is pakoltunk, mert Dániában, Svédországban, Finnországban az itthonihoz képest nagy drágaságra számítottunk.
A határt Sopronnál(154 km) léptük át mintegy 15 perces sorbanállás után. A schengeni szkennelést már a magyar oldalon csinálták, az osztrák határőrnő éppen csak belepillantott a papírokba. (Ebből később kisebb konfliktusunk lett Helsinkiben.)
Ausztriában csak egyszer álltunk meg – már Passauhoz közel – kávézni és enni egy parkolóban – a hozott anyagból. Nagyon jó szolgálatot tett ekkor és később is az a kis merülőforraló, amit a kocsi szivargyújtó csatlakozójáról lehetett táplálni. Csak egy bádogbögre kellett még hozzá, hogy bármikor, bárhol kávét, teát főzhessünk. Az sem árt, ha mindig van tartalék víz a kocsiban, mert néha fél napon át nem jutunk hozzá sehol. Persze, lehetne kávézni a benzinkutaknál is, de azok általában jóval gyengébbek az itthon megszokottnál. S az sem mellékes kérdés, hogy egy 3 hetes úton nem költhetünk csak egy személy napi 2-3 kávéjára 10-14 ezer forintot.

Néhány tanács a pakoláshoz
A korábbi utakon tapasztalt gondok miatt most új pakolási módszerrel kísérleteztünk, hogy ne kelljen az autót minden megállásnál átforgatni a kávé, a kés, a szendvicsek és más szükséges dolgok miatt. Egy praktikus bőröndöt – korábban egy wermona 60-as erősítő doboza volt – kineveztünk piknik táskának. Elég erős volt ahhoz, hogy az autóban bárhová kerülve megvédje a benne lévő törékeny tárgyakat, ugyanakkor bőségesen volt benne hely. Ebbe raktuk a kávés cuccokat is. Az első kávézáskor derült aztán ki, hogy a kávéként betett üvegben kakakó van… A valódi kávés üvegek a kocsi más – ekkor még ismeretlen zúgában voltak.
A tanulság csak megerősíti az eddigi gyanút, nem lehet külön válogatni a dolgokat aszerint, hogy mire, mikor lesz éppen szükség és mire nem. Tapasztalatok szerint legtöbbször olyan dolgokat is elő kell venni, amiről korábban azt hittük, hogy nem lesz szükség rá – és ezért persze a legmélyebbre került. Az egyik megoldás, ha teljesen rendszertelenül pakolunk, de mindenről tudjuk, hogy melyik táskában kell keresni. Az akkurátusabbak a pakolásnál kis listát is készíthetnek egy-egy csomag tartalmáról. Mivel már az első megállásnál felborul a rögzített rend, kísérletezhetünk azzal is, hogy a legfontosabb dolgokból minden nagyobb csomagba teszünk egy keveset. Persze ezek később egy helyre kerülnek, csak éppen nem tudjuk hová.
A tréfát félre téve, néhány valóban fontos tárgynak – gyufa, iratok, lámpa – az ajtózsebekben, kesztyűtartóban szorítsunk állandó helyet, ha nem akarunk sokat idegeskedni.

Útközben Mainzig 7-8 helyen akadályozta a folyamatos haladást útépítés. A 2-10 kilométeres szakaszokon vagy csak lassítottak egy kicsit bennünket, vagy teljesen összeterelték a két pálya forgalmát. Néhány rövid szakasz kivételével ilyenkor is legalább 60-80 kilométeres sebességgel mehettünk. A hatalmas forróság ellenére balesettel szerencsére nem találkoztunk.
A német határt nem sokkal kettő előtt értük el (478 km) innen a megszokott 130-150-es tempóval tovább száguldottunk, hisz Mainzig még hátra volt az út fele. Este 8 órakor érkeztünk meg 974 kilométeres utazás után. Kis tévelygés után ismerőseink megtaláltak bennünket az óvoda előtt. A SMS küldés nagy szolgálatot tett. Később is gyakran éltünk a lehetőséggel, hogy érkezésünket előre jelezzük. Különösen hasznos, ha az élőbeszédben nehézségei lennének az embernek a megértéssel.

2. nap – Mainz, Bacharach

Délelőtt vendéglátóink megmutatták Mainzot. A 200 ezer lakosú város Rajnavidék-Pfalz tartomány székhelye. Természetesen a Rajna partján – átellenben Hessen fővárosával, Wiesbadennel.
A város egyik fő nevezetessége Guttemberg Múzeum, amellyel a betűszedés (nem a nyomtatás, hisz az már régesrég létezett) kitalálójának állítanak emléket. A múzeum előtt egy hatalmas könyv van az utcán, így nehéz nem észrevenni. Benn látható a város nagy szülöttjének eredeti nyomógépe sok-sok középkori és későbbi érdekes nyomattal.
Megnéztük a Szent István templomot, amelyben a szentély feletti ablakokat Chagall mozaikjai díszítik az ótestamentumból vett jelenetekkel.

Chagall ablakai
a Dóm
farsangi szökőkút

Állítólag a művész nagyon nehezen vállalta a munkát, mert a zsidóüldözések miatt nem akart németeknek dolgozni. Az itteni püspök végül mégis rábeszélte. Szerencsére vendéglátóink távcsövet is hoztak, így a részleteket is megcsodálhattuk. Úgy tűnt, mintha két rétegű lenne az ablak. Talán emiatt éreztünk térhatást a képeken. A gótikus templomhoz hasonló stílusban készült kolostor kapcsolódik szép kerengővel. (Hasonló mozaikokat nem sokkal később a reimsi katedrálisban láttam Chagalltól.)
A Szent István templomtól nem messze, az óváros közepén van a román stílusban épített hatalmas dóm. A mi Géza fejedelmünk idején kezdték építeni, és a tatárjárás előtt két évvel készültek el vele. Lefényképezni csak alig-alig lehetett a szűk hely és a nagy méretek miatt. A dómhoz kapcsolódó kolostor gótikus kerengőjében nagyon érdekes régi szobrok, egész alakos domborműveket láttunk.
A város tele van szökőkutakkal. Kisebb-nagyobb szobrok – halak, sellők, emberalakok köpik, fröcskölik a vizet. Az egyik hatalmas kompozíciót 150 karneváli figurából szoborták össze. Persze mindenütt gyerekek és felnőttek élvezik a látványt és a csobogó vizet a nyári melegben.
A belvárost éppen kettészeli az 50. szélességi kör. Az egyik presszó előtt a járdából ki is rakták a vonalat és a feliratot. A házak között éppúgy vannak 500 éves fagerendás épületek, mint betonból, üvegből és acélból készített mai csodák, vagy éppen borzalmas kreálmányok. Az egyik legriasztóbb talán a városi színház, amelyiknek amúgy is elég ronda régi részét ijesztőbbé teszi az üveges ráépítés. Persze, lehet, hogy valakinek ez tetszik.
A színházhoz képest az új közigazgatási központ – városháza, közösségi csarnok – Rajna-parti szürke tömbjei szinte szépnek mondhatóan illeszkednek a régi városrész házaival. Még a szintkülönbségek miatti problémákat is leküzdötték hatalmas üvegezett liftekkel, amelyekkel a különböző járda illetve utcaszintek között biciklistől utazhatnak a közlekedők.

Délután autóval elmentünk egy közeli Rajna-parti városkába, Bacharachba. Már útközben is több gyönyörű várat láttunk a folyó melletti dombokon. Állítólag hajóról az igazi. Március és október vége között Koblenz és Mainz között több járat is közlekedik hosszabb-rövidebb szakaszokon, akár oda-vissza is. Az ár 10 és 50 márka (1300-6500 forint) között. A drágábbhoz már étel és ital is tartozik.
Bacharach óvárosa öt-hatszáz évvel ezelőtt épült gerendavázas házakból áll ma is. A nagy tornyokkal tagolt 600 éves városfal és a város fellette magasodó 800 éves vár úgy néz ki, mint valami meséskönyv illusztrációja. Persze mindenütt kocsmák, éttermek, panziók és töméntelen mennyiségű turista. Itt a jelek szerint kevesebbszer jártak a törökök, és a császár sem robbantatta fel folyton az erődítményeket.

Este jó hangulatú kerti vacsora vendéglátóinknál. Elektromos fűtésű lapokra tett teflon lapátkákon sonkát, sajtot, zöldséget sütögettünk. (Azóta már tudjuk, hogy ez volt a rakletsütő.) A jó ízű étel, italok mellett nagyon kellemes volt a beszélgetés.

3. nap – Útban Dánia felé – Az első nagy híd

Ismét ezer kilométeres út várt ránk, mert estére Koppenhágáig akartunk jutni. Reggel 9 előtt indultunk. Először jól haladtunk, de Frankfurt után az ötös autópályán volt egy 10 kilométeres dugó. Már a dán határ közelében egy híd közepén hosszú időre meg kellett állnunk, mert valahol a végén égett egy autó. Egyébként nagyon jó tempóban autózhattunk, csak az első kerekek rázása miatt kerülni kellett a 120-130 km közötti sebességet. Itthon több kísérletet is tettem a balanszíroztatásra, de egyik szerelő sem járt igazán sikerrel. Mint később Lempäälä-ben kiderült, a szakértelemmel volt baj, mert az ottani szaki pillanatok alatt megszüntette a rázást.
A Dánia előtti utolsó német városban, Flensburgban megálltunk még egy olcsó tankolásra, vásárlásra, hogy a maradék márkánkat elköltsük. Arra gondoltunk, hogy az euro bevezetéséig már nem sokat járunk német üzletekben. Kenyeret, sütni való kolbászt és söröket vettünk egy nagyáruházban. Persze a kolbásszal megint úgy jártunk, mint más utakon: este a késői sátorverés miatt már nem sok erőnk, kedvünk maradt a sütéshez és főleg az evéshez. De nem volt mit tenni, enni kellett, hisz hűtő nélkül megromlott volna.
Késő délután léptük át a dán határt (1784). Persze, csak a feliratokból, a sebességkorlátozásból sejthettük, hogy ezután másik országban járunk. Ekkor még nagyon szépen sütött a nap. Igazán nem is akartuk elhinni, hogy ezen a tájon a felhős ég a jellemzőbb. Odensee után találkoztunk életünk addigi legnagyobb hídjával. Két nappal később a Koppenhága Malmö közötti már fel sem tűnt :)) A hossza ennek is 20 kilométer. A híd elejét és végét sűrűn állított lábak tartották, de a tengerszoros közepén volt egy körülbelül egy kilométer hosszú szakasz, ahol az úttest 50-60 méter magasban függőhídként feszült két hatalmas pillér között.
Nagyon félelmetes volt az egész, mert a két pillér között is szinte egy nagy dombra kellett felmenni, s közben erősen fújt a szél. Riasztó volt az akkor már ólomszürke alkonyi ég is. Pedig a híd széles volt – 2×2+1 sáv, mellette a vonat 2 pályával – és a forgalom sem volt túlságosan nagy. Persze ezt így utólag könnyű mondani, akkor ott nagyon szorítottam a kormányt. A hídon tábla tiltotta a megállást, így csak menetközben tudtunk fotót készíteni. (
www.storebaelt.dk )
Este 10 órakor érkeztünk Koppenhága egyik elővárosába, Ishöjbe(2084 km). Az első kempingben nem kaptunk helyet, a másodikban bezzeg volt bőven. A sátorverést és a vacsorát már sötétben fejeztük be. A tömött talajba alig tudtuk beverni a vasakat. Ekkorra már jól megerősödött a szél, a hőmérséklet 19 Celsius volt – az otthoni sms-ek szerint a Balatonnál ugyanekkor kb 30-35 fok.
Mint másnap kiderült, a tágasságot valószínűleg annak köszönhettük, hogy a kemping felét különböző nemzetiségű cigányok foglalták el. Gyakorlatilag modern cigánytáborként működött. Egész nap egymás lakókocsijaiba jártak. Végig fekete nadrágban, nyakkendőben, fehér ingben. Némelyik még a szomszéd lakókocsihoz vagy a WC-re is kocsival ment. Volt közöttük sport Merci és BMW, Opel Kamaro, meg sok öreg Volvo. Mivel este igazán nem láttuk hol is vagyunk, éppen a cigánytábor közepén állítottuk fel két sátrunkat. Mellettünk két elhagyott lakókocsi állt. Bár a kertibútorok, biciklik, grillsütők is voltak a kocsikhoz kapcsolt sátrak alatt, másnap, már világosban úgy tűnt, hogy a gazdáik szabadságolták magukat egy időre innen.

Nekünk egyébként nem volt semmilyen problémánk a lakótársakkal. Nem tűnt el semmi, miközben távol voltunk, nem nyúltak a szabadban hagyott cuccainkhoz. Csak egyik kis srácot kellett eligazítani, hogy ne a mi sátormadzagunkon essen mindig keresztül, amikor megy a haverjához. De ő is azonnal értett a szóból.
Gondot csak a nagy forgalomhoz képest gyenge vizesblokk jelentett. 2-3 WC fülke, mindegyik hideg-melegcsappal és kézszárítóval, ami az alatta lévő szemeteskosárba volt irányítva. Ha volt benne éppen valami, akkor egy pillanat alatt szétszóródott a fülkében. Volt 2-3 mosdófülke – ugyanolyan mint a WC, csak nagyobb mosdókagylóval, WC nélkül. Volt 3 zuhanyzó is, de csak tickettel működött – külön pénzért. A piszoárok non water system felirata nem volt blöff, valóban vízöblítés nélkül működtek. A kora délutáni takarítás idejét kivéve az egész mosdó mindig vizes és koszos volt. A kemping területe is nagyon gondozatlan képet mutatott. Úgy tűnt, hogy a személyzet nem mozdult ki soha a gigantikus recepcióról. Összességében az észak-kelet lengyelországi viszonyokra emlékeztetett. (Bocs a hasonlításért, de az volt a legrosszabb szint eddigi utjaink során.)
A csillogó-villogó recepción egyébként nem tudtak felvilágosítást adni semmiről. Itt kezdtem érteni, hogy miért szeretik a dánok a sokkal jobb minőségű és kellemesebb észak-balatoni kempingeket.

4. nap – Koppenhága, Helsingör

Reggel borongós időre ébredtünk, és az eső is csöpörgött egy kicsit. Valamikor 10 óra után előjött a nap egy rövid időre, de aztán délutáni rövid visszatérésig újra elbújt.
Az éjjeli hőmérséklet csökkenés nem volt olyan nagy, mint amilyen nálunk szokott lenni. Napközben sem éreztük annyira rossznak az időt, mint amilyennek a felhők, fények alapján látszott. Nagyon gyorsan változott minden. Sokszor nem lehetett eldönteni, hogy éppen kisüt-e a nap néhány perc múlva, vagy az eső zendít rá újra. Néha hatalmas szélrohamok is voltak, de aztán nyomtalanul felszívódtak.
Arra gondoltunk, hogy a 14 kilométeres utat Koppenhága belvárosáig busszal tesszük meg. A recepciónál azt tanácsolták, hogy a közeli buszmegállónál informálódjunk a jegyek áráról. Végül autóval mentünk. Viszonylag könnyen találtunk parkolót a vasútállomás közelében 12 koronáért(413 Ft). Az út másik oldalán már 20 koronát(688 Ft) kellett volna fizetni. Igaz később tudtuk meg, hogy a belvárostól távolodva újabb 200 méter után már csak 7 korona(240 Ft) volt az óránkénti ár.
Először elsétáltunk a városháza előtti térre, ahol a Tivolinál Andersen szobra áll a 0 kilométerkő és a Sárkányos-szökőkút társaságában. A Tivolit most kihagytuk, csak kivülről néztük, hallgattuk a 60 méteres zuhanó liftben ülők sikongatását.
A téren nagy tömeg, gyümölcspiac, távol-keleti turisták. Persze ők is nyomban Andersen szobrát keresték. Talán még jobban is ismerik nálunk Európa újkori kultúrkincseit – mi valahogy nem így állunk a távol-keleti örökséggel.
A séta közben többször megeredt az eső, és néha el akart vinni bennünket a szél. Az idő olyan volt mint az épületek: sötétek, kicsit minden olyan borúsnak, hidegnek tűnt. A sok száz éves és a 19. századi házak mellett vegyesen ott vannak az új üvegpaloták, no meg az 50-60 éve még modernnek számító monstrumok.

A Vestergade utcán, majd a Marmorbro-hídon át elsétáltunk a Slotsholmenre – a Kastélyszigetre -, ahol a régi királyi palota, a Christiansborg áll. Persze a sziget itt csat azt jelenti, hogy az adott területet egy csatorna veszi körül. A város egységét ezek a vizek nem nagyon bontják meg. A palotában most a parlament működik több más állami intézménnyel együtt. A jelenlegi palota már a harmadik ezen a helyen, mert a korábbiak többször leégtek. Ezt alig 80 éve építették neobarokk stílusban. A hatalmas udvar szélén körben álló fák lombozatát kocka alakura nyesték. Parknak nem nagyon nevezném a sok kőzúzalék miatt. Közvetlenül a palota előtt áll I. Keresztély hatalmas lovas szobra.
A palota kocsibejárója alatt átsétálva eljutottunk a Slotspadsra. A közepén áll VII. Frigyes lovas szobra – nem az utolsó ezen a napon. A palotából kilépve a tér jobb oldalán húzódik a csatorna partján a régi tőzsdepalota érdekes tornyokkal díszített épülete, szemben pedig egy kovácsműhelyből kialakított Holmen-templom. A legrégibb a városban.
Az Új piactér felé (Kongens Nytorv) indultunk tovább. Útközben minden fel volt dúlva, teljesen átalakítják a környéket. Természetesen a tér közepén újabb hatalmas lovasszobor, ez éppen V. Keresztélyé. teret főként 18-19. századi paloták határolják. Az egyik sarkon áll a Királyi Színház, ahol egy felirat szerint éppen nyári szünetet tartottak.
A legnagyobb nyüzsgés a térről nyíló Újkikötőben volt (Nyhavn). Ez az igazi turistanegyed. Mindenütt vendéglők, a kikötött vitorlások, nagyobb yachtok és lakóhajók között lapos sétahajók viszik az utasokat.
Lefényképeztem egy vándorköszörűs társaságot, akik addig nem engedtek tovább, amíg pénzt nem dobtam a kalapjukba. Száz forintban kiegyeztünk. A számolásnál biztos meglepődtek, amikor kiderült, hogy nem holland forintról van szó.

A kikötő egyik házában van a tourinform iroda – viszonylag bőséges kínálattal.
Innen az új királyi palotához, a XIV. Lajos korának stílusát idéző Amalienborghoz mentünk. Útközben elhaladtunk egy hatalmas hajó mellett. Később kiderült, hogy inkább csak a kisebb kategóriába tartozott, de akkor még másképp láttuk a tengeri világot.
A négy palotából álló, 8 szögletű Amalienborg tenger felőli bejáratánál egy szép szökőkút áll. Bár a déli őrségváltást lekéstük, őr volt bőven – és persze lovas szobor is, V. Frigyesé. (A királynő lakóhelyét az őrök száma és ébersége alapján lehet legkönnyebben kikövetkeztetni.)
A palota szomszédságában áll a római Szent Péter-bazilikát idéző hatalmas Márvány-templom (Marble). Körülötte a dán történelem jeles alakjai – kivételesen ló nélkül -, köztük az a Gruntvig püspök, aki a dán parasztokat elindította a felemelkedés útján a népfőiskolák megszervezésével. A neobarokk templomot több mint 100 éven át építették. A végén valami bankárnak kellett befejeztetni, mert a pénz állandóan elfogyott. A kupola 84 méter magas, 33 méter átmérőjű – szóval, hatalmas. Útban az autó felé elhaladtunk a Rosenborg-palota előtt, ahol éppen valami katonák (testőrök?) gyakorlatoztak. A Citadella (Kastellett) megnézésre már nem maradt erőnk, időnk. Talán majd legközelebb. A séta végén már többnyire sütött a nap, így a fáradtság ellenére egy kicsit barátságosabbnak tűnt minden.

Néhány szó a koppenhágai közlekedésről
Az autóbusz, villamos használatáért zónák alapján kell fizetni. A zónák mellett a jegynél az idő is számít. 2-3 zóna 1 óra, 4-6 zóna 1,5 óra, az összes zóna 2 óra.
A felnőttek jegyének ára a 2 zónástól a teljesig 13-45 dk (447-1548 Ft) korona között változik. A gyerekeknél ugyanez 6,5-26 dk-ig (224-894 Ft) . Van 10 utazásra érvényes "discount card" zónánként 85-270 dk (2924-9288 Ft) koronáért. Az összes zónára érvényes 24 órás jegyet a felnőtteknek 75 dk (2580 Ft), gyerekeknek 37,50 dk-ért (1290 Ft) adják.
A Koppenhága kártyát a felnőtteknek egy napra 175 dk(6020 Ft), kettőre 295 dk (10148 Ft), háromra 395 koronáért (13588 Ft) lehet venni. A gyerekeké féláron van. Az ingyenes közlekedés mellett ez sok másra is jó – ha valakinek telik rá. A múzeumokban 25-50 százalék kedvezményt adnak érte Koppenhága mellett Helsingborgban, sőt Malmöben és Lundban is. A helyi közlekedés is ugyanezeken a helyeken ingyenes
vele. (www.visitcopenhagen.dk)
Sétahajó – 63 személyes – egy útra 24 illetve 12 korona (413 Ft) a Királyi Könyvtár és a Nordre Toldbod közötti szakaszon. Naptól, évszaktól függően 20-60 percenként érkezik újabb hajó a sétaúton lévő 6 kikötő mindegyikébe. – bővebb info: www.ht.dk www.s-tog.dk www.dsb.dk
A múzeumokban, kiállítóhelyeken a felnőtt belépő 20-50 korona (688-1720 Ft) között változik. (A gyerekeknek fele, vagy ingyenes.)

Délután Koppenhágából elugrottunk a kb. 40 kilométerre lévő Helsingörbe. A fő úticél persze a vár volt, de szerencsére nem tudtuk, hogy egy főút közvetlenül mellette megy el, így keresztül kellett sétálnunk az óvároson és előtte a főtéren, ahol éppen valami buli – úgymond fesztivál – zajlott. Sör, virsli, zene, ahogy erre is szokás. (Lefényképeztem egy takarékos vizeldét, ahol a fiúk lába bokáig kilátszik. Meg a tócsa is csillogott körülöttük. Kicsit furának tűnt egy ilyen klasszikus helyen. Nálunk legfeljebb a kapolcsi kocsma udvarának legtávolabbi sarkában tudnám elképzelni.)
A belváros és a vár között éppen útba esett a Szent Mária templom és egykori karmelita kolostor. A vöröstéglákból rakott gótikus épület közel 600 éves. A templomtól jobbra (dél-nyugatra) húzódik az óváros, az ország legnagyobb régi házakból álló együttese. Több 5-600 éves gerendavázas ház látható “eredetiben”. A Rajna mellettiektől abban különböznek, hogy itt a házak “bordáit” nem emelik ki külön színnel.
A várat (Kronberg-kastély) egy nagy forgalmú főút, kikötő és valami iparterület választja el a várostól. Az északi reneszánsz stílusban épített vár előtt már jóval hatalmas, kőfalakkal erősített földbástyák húzódnak, hogy bevehetetlenné tegyék a svéd partoktól épp csak három kilométerre lévő erődítményt. Ezért persze aztán nem igazán nyerő a látványa messziről.
Az udvarán éppen színpadot ácsoltak, szereltek a közelgő a Shakespeare fesztiválra. A tenger és a vár között húzódó földbástyáról nagyon jó kilátás nyílik a túlsó oldalon lévő Helsingborgra.
A várnéző után visszamentünk az ishöji kempingbe. A sátrainkat, holminkat rendben találtuk. A vizesblokk talán még az előző estinél is rosszabbul nézett ki.

5. nap – Svédország – Lund

Hajnalra megjött a melegfront, amit először a sűrűbben potyogó eső jelzett, majd a nap is kisütött. A reggeli és a sátrak lebontása után elindultunk Svédország felé. A híd feljárata – pontosabban a kezdő alagút lejárata – előtt megtankoltuk az autót. Aztán irány a 4 kilométeres alagút, amely a repülőtér széle alatt felvezetett bennünket a hídra. Először lefelé, majd felfelé mentünk hogy elérjük a tenger szintjét. Az út a mi irányunkban 2 sávos volt, max 90 kilométeres sebességgel lehetett hajtani. A felszínen először szárazföldi szakasz, majd egy lábakon álló tengeri rész után egy szigeten haladtunk át. A több mint 1 kilométer hosszú feszített ív már közelebb volt a svéd parthoz. Az út mintegy 40-50 méter magasan volt a tenger felett, a pillérek talán 100 méterre is felnyúltak. A feszített rész svéd oldalán megálltunk, és fényképeztünk.

Itt szerencsére csak a várakozást tiltották, a megállást nem. Ez a híd korántsem volt olyan félelmetes, mint az Odensee utáni. Talán azért sem, mert most délelőtt volt, sütött a nap és a szél sem fújt erősen.
A svéd partot 2262 kilométernél értük el. A híd végén álló tucatnyi pénztár egyikében kifizettük a 275 svéd koronás (7535 Ft) híd-díjat. (
www.oeresundsbron.dk )
Meglepetésünkre a fizetőkapuk után határőrök vártak bennünket. Egyik megkérdezte, mit hoztunk, miért jöttünk, hol alszunk, mikor megyünk vissza. A válaszok meghallgatása után kedvesen jó utat kívánt. Fél kilométerrel arrébb egy nagy parkolóhoz értünk, ahol WC, információs iroda volt. Nagyon sok ingyenes anyagot találtunk az ország különböző részeiről.

Az első svédországi megállónk Lundban volt. A várost valamikor ezer évvel ezelőtt alapították, Dánia fontos egyházi székhelye volt. Később a reformáció idején eltűntek a kolostorok, de az igazi csapást a dán-svéd háború okozta, amikor többször is lerombolták. A várost 1658-ban foglalták el svédek. Ma leginkább az egyeteme határozza meg, amely a legnagyobb a skandináv egyetemek között. Állítólag több mint 30 ezer hallgatója és 6500 dolgozója van. A megye 16-60 év közötti lakosainak 55 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik – ez duplája az országos átlagnak. Az egyetemisták miatt az átlagéletkor 37 év(!). A tartományban 130 féle nemzetiséget tartanak nyilván a multikulturális karakter kategóriában.

Nagyon szép a 900 éves székesegyház, aminek eredeti részei a várossal egy idősek. Mellett van egy hasonlóan régi épület, amelynek pincéjében valamilyen avantgarde kávéház működik. Mint máshol, itt is sok a park, a zöld. Nagy volt a forgalom a főtérrel szomszédos virág és gyümölcspiacon, illetve a vásárcsarnokban. A főtéren egy hatalmas földember fűvel befuttatva reklámozta a nem sokkal később kezdődő magyar kulturális heteket.

A parkban a száraz levelek már az őszt jelezték – augusztus elején. A dániai esős- hűvös idő után itt a hazai vénasszonyok nyarát, a szeptember végi, október eleji jó időt idézte az időjárás. Mintha egy másik évszakba csöppentünk volna az otthoni 38 fokos kánikula után.
Lund után a 4-es számú főúton haladtunk tovább északi irányba.

Kis kitérő a svéd utakról
Műszaki, közlekedési szempontból nagyon változatos volt az út. Néhol a normál főút mindkét oldalon leálló sávval szélesedett. Ilyenkor a lassabban közlekedők a szélső sávokra húzódtak, hogy az előzni akarók biztonságosan elkerülhessék őket – ahogy ezt a szabálytalan, de praktikus megoldást a siófok előtti autóúton is űztük, amíg lehetett. A maximális sebesség egyébként a svéd főutakon 90 kilométer, autópályán is csak 110.
Igazán érdekes megoldás a háromsávos gyorsforgalmi út volt – amit formailag, és persze a maximális sebesség szerint is autóútként kezeltek. Az egy pályás úttest összesen három sávra volt osztva. Hol az egyik, hol a másik irány kapott kettőt belőle 1,5 kilométeres távra – afféle síkvidéki kapaszkodósávként. A két oldalt különféle kerítések választották el egymástól, hogy véletlenül, de akarattal se tévedhessen át senki a másik irányba közlekedők oldalára. Az állandóan ismétlődő 1,5 kilométeres előzési szakasz megfelelő lehetőséget adott, hogy a gyorsabban haladók kihasználhassák a 110 kilométeres sebesség határt.
Persze mindig figyelni kellett, hogy egy-egy lassú jármű beérése miatt ne kelljen túlságosan hirtelen fékezni, vagy hirtelen gyorsítani. Ezzel a megoldással hatalmas földterületet megmentettek a betonozástól, és persze megspóroltak rengeteg pénzt a közösből. Igaz, nálunk a közlekedési mérnökök és útépítők, kőbányászok valószínűleg nem szívesen fogadnának ilyen megoldást, hisz a természet károsításának csökkenésével arányosan kisebb lenne a beruházás költsége, s ezzel együtt a tervezés, építés után remélhető haszon.

Az utunk első 2-300 kilométeres szakaszán – Jonkpinging – gyakorlatilag sík vidéken haladtunk. Dániához hasonlóan csak kisebb dombok váltogatták egymást. Az út mellett mindenütt magányosan, vagy kisebb bokrokban álló tanyák – lakóházak, gazdasági épületek fából, svédvörösre festve – és persze az elmaradhatatlan árbóc a keskeny zászlóval. Rétek és erdők – fenyőfák, nyírek – nagyon sok volt a fiatal telepítés. Jönköping után hegyek közé értünk. Persze ezek is alig haladták meg a komolyabb dombok magasságát. A nyíren kívül több helyen láttunk más lombos fákból álló kisebb-nagyobb erdőket. Az ég egész nap kék volt, bárányfelhők úsztak rajta.

Délután érkeztünk a Kinda-kanal partján lévő Linköpingbe.
Itt is hatalmas egyetem működik külön városrészben, de ismertebb felénk az Ericsson mobiltelefon üzeme és a SAAB repülőgyára, amelyben a Gripen – vagy Yas – készül. Korábbi utam során már jártam itt. Többek között a svéd légierő múzeumát, a katedrálist és az 1200 személyes kongresszusi központot, koncerttermet láttam, ahol kerekes székkel ugyanolyan könnyen lehet közlekedni, mint két lábon.
Most idő híján csak az óvárost – a gamlát – akartuk megnézni. Egy áruházhoz kapcsolódó parkolóházban hagytuk az autót. Innen mintegy 3-4 kilométert gyalogoltunk a centrumból a város szélén lévő a gamlába. Alapvetően nem vagyunk mazohisták, sőt a távgyaloglás sem tartozik a kedvenc sportjaink közé, de mindenki azt válaszolta tudakozódásunkra, hogy már csak 7-800 métert kell menni. Érkezésünkkor egyébként a gamla mellett haladtunk el, csak abból az irányból nem jelezték, így nem vettük észre.
Szerencsére érdemes volt a hosszú sétát megtenni. Az óvárosban eredeti formában áll körülbelül 80 régi faház – sok közöttük emeletes – 100-250 évvel ezelőttről. A korhű lakásbelsők mellett ma is működő édesség, textil és vegyesbolttal, bankkal, rendőrséggel, étteremmel, különböző kézművesműhelyekkel, iskolával, vasúti és kocsimúzeummal.

Természetesen a malaclopó kabáthoz hasonló nyilvános telefonfülke is még a crossbar idők előtt készülhetett. Mindez egy szép park mellett. Mivel kicsit későn érkeztünk, jórészt csak kivülről nézhettük meg őket, de így is érdekes volt. (www.linkoping.se/gamlalinkoping)
Útközben a temetőről készítettem egy képet. Nagyon érdekes volt a mi sírhantos és az amerikaiak zöldmezős temetkezési módja között álló svéd forma. Itt a miénkhez hasonló álló sírkövek vannak, de a sírhant nem emelkedik ki, legtöbb helyen csak pázsit van a sírokon is.

Mivel már késésben voltunk, a város 800 éves katedrálisára most nem maradt idő. Pedig a helyiek szerint ez Svédország legszebb épülete. Tornya 107 méter magas, van benne egy nagyon szép szárnyas oltár 1540-ből (Marten van Heemskerck) és egy feszület a 14. századból. Talán majd legközelebb. (Megint kiderült, hogy nem készültünk fel eléggé a helyből, a látnivalókból, illetve az idő beosztásával.)
Este fél nyolckor érkeztünk Nyköpingbe (2827 km). Az OBS hipermarket parkolójába beszéltük – sms-eztük – meg a találkozót barátunkkal. Innen már ő vezetett bennünket a “Paradicsomba”, az Aspa közelében lévő erdei házukba. (2856 km) Huszonhat kilométert autóztunk, főként a 223-as úton. Az utolsó 3-4 kilométer kőszorásos földút volt – a tábla szerint max 70 kilométerrel lehetett menni:)). Nem próbálkoztunk vele.
Vacsorára tésztát kaptunk jávorszarvas-rénszarvas raguval. A raguhoz nagyon finom bazsalikom szósz volt – bazsalikom sajtporral keverve -, és persze mindenféle zöldség. A vacsorához norvég köményes, ánizsos pálinkát, kaliforniai és francia chardonnay borokat ittunk. Már az első nap szoros ismeretséget kötöttünk vendéglátóink speciális nem vízöblítéses, mégis automata budijával, ami valami elektromos megoldással gyorsította a humuszosodást. Lehúzás helyett, egy kis lapáttal valami fűrészporral kevert anyagot kellett magunk alá dobni. Állítólag optimálisra állította a kémiai és biológiai folyamatokat a bomláshoz. A készülék maga egy kamrában volt. A megfelelő szagelszívásnak köszönhetően könnyű volt az alkalmazkodás.

6. nap – Nyköping – Stendorren

Vasárnap elmentünk Nyköping óvárosába és a 700 éve épített várhoz. Ma már csak egyik oldala áll a kapuval és egy nagy toronnyal. Egy ideig valamelyik uralkodó székhelye is volt.

Természetesen itt is színpadot építettek a belső udvarra, hogy nyaranta hangulatos helyen tarthassák a fesztivált – a lakoma-játékot. Valami kedves történet a vár vízbe dobott kulcsáról, meg valami testvérháborúról, a végén nagy lakomával. Sajnos egy héttel később érkeztünk:)). A toronyban kiállítás rendeztek be az erődítmény történetéről. A vár szomszédságában található a Sörmlands múzeum a régiót bemutató kiállítással.
A vártól nem messze van egy üzem hatalmas betontárolókkal. Akkor épülhetett, amikor még a svédeket sem zavarták az ilyen ügyek. Most már inkább a füvet szépítik, parkosítanak, csobog a víz a szökőkútból, hogy valamit helyrehozzanak a tévedésből.
Délután a Stendorrens – kőajtó – nemzeti parkba látogattunk el. Útközben megálltunk valami régi (kb 100-150 éves) kastélynál, ami napsütéses időben kedvenc hétvégi piknikező helye a családoknak. Egytálételt ettünk – ki-ki igénye szerint: füstölt lazac főtthússal, darálthús a takó nevű mexikói(?) tésztán zöldséggel. Mindehhez 1 százalékos sört ittunk. Összesen 15 ezer forintba került vendéglátóinknak – ennyi pénzt költöttünk itthon a 3 hétre vásárolt szalámira, kolbászra, lekvárra, kávéra, levesporokra és konzervekre…
A kastély parkjában éppen valami gyerekzsúrt tartottak – különböző kézművesbemutatókkal – gyakorlási lehetőséggel. Nagyon sok volt a mozgássérült, vagy más módon fogyatékos gyerek a szülők társaságában.
A WC-nél sorba kellett állnunk, mert környezetgazdaságossági szempontok miatt nem a legnagyobb csúcsforgalomra méretezték a kapacitását. A svédek itt is, máshol is nagyon nyugodtan tűrték a sorbaállást és más nem éppen kellemes kötöttségeket.
Maga a Stendörrens nemzeti park egy tengerparti sziklás terület. Sok kisebb-nagyobb sziklaszigetből áll, egy része hidakon keresztül járható be. A hidakon 300 kilogrammos súlykorlátozás van.
Mindenki nagyon vigyázott, nehogy a lehetségesnél eggyel is több személy lépjen egyszerre rájuk. A parkolóban táblával hívták fel a figyelmünket arra, hogy ne hagyjunk értékes dolgokat az autóban. Úgy tűnik, már ide is megérkezett a bűnözés. A nemzeti park területén lakókocsival éjszakázni, vagy sátrazni is tilos. De a képzeletbeli határon kívül – parkolótól 100 méterre – már érvényes a szabad átjárás joga.
Ahogy máshol is, nagy információs tábla állt a parkoló szélén térképpel, leírással, képekkel a növényekről, állatokról. Természetesen volt WC is. A védett övezetben is több helyen piknikező helyeket alakítottak ki padokkal, kukákkal, tűzrakóhellyel és előre odakészített fával – ahogy az autóparkolókban és más pihenőkben is megszoktuk.
Valószínűleg azért ez a figyelmesség, hogy az erre járók kényszerből, vagy véletlenül se bántsák a természetet.
A kellemesen meleg sziklákon kávéztunk termoszból, ahogy mások is.
Visszafelé vettem észre, hogy az egyik sziklán ott van ugyanaz a zöldes gyík, ami 8 évvel ezelőtt is a kövön sütkérezett. Mint kiderült, műanyagból. Persze lehet, hogy ez már egy másik. Talán a nemzeti parkosok pótolják, ha netán valaki elvinné.
Hazafelé megálltunk az aspai elágazónál, ahol három rökirunával teleírt viking kő áll több mint egy évezrede. Az egyiket egy Tora nevű nő állította a 10. században a nyugaton hajózó férjének. A másik egy olyan vikingről szólt, aki állítólag még Görögországba is eljutott.
Alkonyat idején elővacsoráztunk a Paradicsomban. A menű füstölt lazac és füstölt hering volt főtt krumplival, zöldsalátával. Kaptunk fasírozott gombócokat is, hogy ne csak hal legyen. Az igazi vacsora egy kis pihenő után következett. Az előétel apró tengeri rák volt, majd nagy vörös édesvízi rákok következtek – egyenesen Kínából. Valószínűleg nagyon finom lehet annak, aki szereti. Nálam a paprikáscsirke nokedlivel és az Esterházy rostélyos továbbra is megőrzi az első helyét.
A vacsorát követő borozgatás, sörözgetés közben a svédek mentalitásáról beszélgettünk. A déliek bizalmatlanabbak az idegenekkel – persze azért is, mert ők kapnak belőlük többet. Valószínűleg a lefolytott érzelmek is okozzák, hogy sok a rasszista, sőt fasiszta gondolkodású van közöttük. Többen beálltak harcolni a szerb háborúba is, hogy kiélhessék szadista hajlamaikat – mondták házigazdáink.
Persze hétköznapibb dolgokról is szó esett. Megtudhattuk, hogy a svéd házakat ők vörös színűnek látják.
A “festéket” rézgyártás valamilyen melléktermékéből készítik, amit liszttel és lenolajjal kevernek össze. Szép, védi a fát, több réteget lehet egymásra festeni, mert beissza a fa. Ja, és olcsó, újrahasznosított, természetbarát és persze svéd. A mi megítélésünk szerint inkább vörösbarna. De a többi igaz. (Csak a finnek meg ne tudják:)))
Ekkor derült ki az is, hogy nem hallom a tücsköket. Szerencsére Vilniusban már újra jó volt a hallásom – vagy az ottani tücskök alacsonyabb frekvencián zenélnek.

7. nap – Stockholm

Hétfőn reggel indultunk tovább a Paradicsomból (2986 km) Stockholmba. Nagyon szomorkás volt az idő, félóránként eleredt az eső, csak délután sütött ki többször a nap rövid időre.
Megkerestük a nagy ingyenes parkolót a lilieholmeni metróállomásnál. Zárva volt, mert éppen építettek a helyére valamit – lehet, hogy fizető parkolót. Több kör után végül a belváros egyik földalatti parkolójában álltunk meg. Valami alagút-rendszernek, talán óvóhelynek építhették valamikor. Óránként 20 seket – 550 Ft – kértek. (A városnézés után továbbálltunk innen a skanzensziget melletti parkolóba, ahol egy óra 12 sek (330 Ft), ráadásul nem 0-24-ig, csak 17 óráig számolt az óra. Egyébként láttunk óránként 50 koronás (1370 Ft) parkolót is.)
Először az óvárost néztük meg. A királyi palotánál éppen őrségváltás volt – zenekar, diszegység, zászlóvivő – ahogy az kell. Ja, és persze rengeteg turista.

Ha nem eredt volna el az eső az utolsó taktusnál, akkor egészen szerencsésnek érezhettük volna magunkat. Aztán bejártuk a belváros jó részét. Inkább csak kívülről csodáltunk meg mindent, mert a templomokban is 4-500 forint belépőt kértek – volna – fejenként. Egyedül a Kiska vagy más néven német templomban fogadtak bennünket örömmel ingyen. A fényképezésre is azt mondták, hogy csináljuk nyugodtan.

Persze az igazi gond nem a sok belépődíj volt, inkább rossz idő. Stockholmot látni és szétázni – csavarhatnánk meg a Nápolyról szóló mondást. Hiába a hollandiai, dániai edzés korábban, nehezen viseltük, hogy állandóan eleredt az eső. A stockholmiak azt mondják, hogy általában szép idő van náluk, csak most éppen mi kifogtuk. Aztán kiderült, hogy mindig ezt szokták mondani. Szóval, sűrűn esik.

Valószínűleg a szomorkás hangulatú időnek is köszönhető, hogy a város túlságosan most sem fogott meg. Néhány részlet kivételével túlságosan ridegnek tűnt a vastag falakkal, komor, piszkos barna, szürke színekkel. Utólag visszanézve kicsit már kedvesebb emlék. Az idő, no meg a következő program is sokat javított az összbenyomáson.
A városnézés után elmentünk a Skanzenba egy afféle népszigetre. Van rajta vidámpark, biológiai múzeum, itt van a Wasa hajózási múzeum egy kiemelt hajón. Először arra gondoltunk, hogy bemegyünk, de a 70 sekes – 1920 Ft – felnőtt belépő elriasztott bennünket. Időnk sem volt igazán rá – vigasztaltuk magunkat.
A pénzünknek így is találtunk helyet, hisz a skanzen is majdnem ennyibe került. De ezért a programért a 60 sekes – 1644 FT – fejenkénti belépő mindenképpen megérte.
A pénztártól egy sziklába vájt mozgólépcsőn mentünk fel az első európai skanzen előcsarnokába. Útközben madárcsiripelés kisért bennünket magnóról. Az egykori alapító 1891-ben azt tűzte célul maga elé, hogy az egész skandináviát bemutatja. De végül igazán csak a svéd hagyományokat, örökséget tudta szinte maradéktalanul összegyűjteni, bár mutatóban finn katonai telep és norvég ház is van benne. Persze így is nagyszerű.
Első látásra nagyon hasonlít a mi skanzenjeinkre, de ha belépünk az első házba, műhelybe, boltba, parasztgazdaság udvarába, malomba, nyomdába, kávéházba, vagy templomba, akkor nyomban kiderül, hogy egészen más. Nálunk eleve nem is találunk ilyen változatos bemutatót, ráadásul a stockholmi olyan mint egy hatalmas valódi falu, vagy inkább város, ahol minden ma is él. A minimum, hogy a teremőrök az adott épület stílusának, a bemutatott korszaknak megfelelő viseletben vannak. Pontosabban nem is csak teremőrök, hisz afféle élőképként néhol 3-4 személy is eljátsza a családot a látogatóknak. Fényképezni is lehet, de legtöbb helyen csak vaku nékül, mert féltik a házak falára festett képeket.

Az élőképeken túl a valóságban is működik a skanzenben található üvegfúvó, asztalos és lakatos műhely, a bolt, a kávéház, a nyomda és még ki tudja micsoda. Az egyik ház előtt két lány kamaramuzsikált, az állandó program szerint táncbemutatót is láthattunk volna, ha korábban érkezünk. Egy délután kevés volt ahhoz, hogy az egészet bejárjuk.
Ráadásul nem csak az emberek élnek, hisz a skanzen egyúttal állatkert is. A háziállatok szabadon közlekednek a porta kerítésén belül, a vadlibák pedig, ahol csak akarnak. Vannak medvék, farkasok, lovak, marhák, birkák, van madár és majomház, akvárium, terrárium. S persze vannak rénszarvasok, jávorszarvasok is.

Természetesen egy hatalmas szabadtéri színpadnak is találtak helyet, ahol a nagyobb sátoros ünnepeken több napos programokat szerveznek.
Még arra is gondoltak, hogy a nyűgösebb piciket egy idő után nehezen cipelik a szülők, ezért szabadon használható gyerekkocsikat tettek az út mellé, hátha valaki nem hozott. A dolog akkor lesz valóban tökéletes, ha majd esernyőket is tesznek ki mindenhová. Nekünk nagyon elkelt volna, mert többször is visszatértek a záporok.
A magyarázó szövegek angolul és svédül vannak kiírva. (
www.skanzen.se www.stockholmtown.com)

Este stockholmi barátainknál aludtunk. A város közepén, az egyik kis szigeten van a lakásuk egy 6 emeletes házban. A környék akár afféle Rózsa-dombnak is tekinthető – bár a domb meghatározás domborzati szempontból nagyon távol áll a valóságtól.
Vacsorára vegyes zöldség levessel vártak bennünket. Nagyon jólesett. Finom is volt, meg egy hete már csak a zacskós levest ismertük. A leves után következő szardíniás, tejszínes krumpliról már megoszlottak a vélemények – sütőben sült vékony szeletekben, mint a rakott káposzta. Ha nem lett volna szardínia íze, talán tetszik is.
Valami norvég pálinkát ittunk hozzá. Ahogy más itteni pálinkákra, kenyerekre jellemző, ebben is sok édeskömény volt.
Vacsora után diákat néztünk házigazdáink korábbi lappföldi kirándulásáról, húsvéti síeléséről, tengeri kajaktúrájáról. A legérdekesebb a lappföldi túra volt. Egy-egy hátizsákkal, hálózsákkal vándoroltak egy héten át a lakatlan, gyér növényzetű, de mégis gyönyörű hegyek, vizek között. Ekkor döntöttük el végleg, hogy Jokkmokk után teszünk egy kis kitérőt Norvégia felé.

8. nap – Höga Kusten

Kedden reggel 9 órakor indultunk tovább észak felé. (3098 km) A tervekkel ellentétben nem álltunk meg Upsalában, mert esett az eső, amikor arra jártunk. Még elképzelni is nehéz, hogy otthon kánikula van, amikor itt 10 percenként eláztunk a folyton újra kezdődő őszies esőben. Szerencsére bevált a barátainknál hallott időjárás jóslat, hogy kedden déltől kiderül az ég. Igaz, csak néhány napra ígérték a javulást. Úgy számoltunk, hogy éppen kifelé tartunk majd Svédországból, amikor újra esni kezd. Így is lett, csak az utolsó 100 kilométeren kapott el bennünket ismét nagyobb eső – leszámítva a lappföldi borongós, csepergős időt.

A következő úticélunk a Sundswall után lévő Höga Kusten (Magaspart) volt – mintegy 450 kilométerre Stockholmtól -, ahová a hatalmas kramforsi új hídon átkelve jutottunk el. A Höga Kusten egy tengeröblökkel szabdalt terület, számtalan tóval és látványos panoráma utakkal, több faluval és magányos tanyával. (www.turistinfo.kramfors.se)
Egy erdei parkolóban álltunk meg, innen sétáltunk ki a nem messze lévő tengerhez. A magaspartnak csak a nyomait találtunk, de az összetorlódott szikladarabok is szépek voltak.

Igazán itt láttunk először háborgó tengert, a sziklákra vadul kicsapódó hullámokkal. Valószínűleg egy másik ponton kellett volna kimennünk a partra, hogy a magas sziklafalat láthassuk, illetve arról lenézhessünk a tengerre. A parkolóban volt információs anyag, de sajnos csak svédül. Tettünk még egy kísérletet, de az sem volt az igazi. Az idő is szorított bennünket. Szerettünk volna kényelmesen sátrat verni, vacsorázni.

A szabad átjárás jogára alapozva éjszakára egy Omne nevű település – tanyabokor – szabadstrandján – Omne badet – vertünk sátrat. (3645 km)

A szabad átjárás joga – egy angol nyelvű ismertető fordítása
A svéd vidék nyitott mindenki előtt. Szabad sétálni, kocogni, biciklizni, lovagolni, síelni az erdőn, a mezőkön, más ember földjén keresztül, feltéve, hogy nem okozol semmilyen kárt a termésben, a fákban, növényekben, vagy az érzékeny talajokban. Ne zavarj, ne rombolj – ez a legfőbb szabálya, értelme a Szabad közlekedés jogának.
Néhány általános irányelv a vidékre látogatóknak:
Gondosan figyelj más emberre, állatokra, növényekre, az állatvilágra, vadonra.
Szabadon sétálhatsz keresztül más ember földjén, vitorlázhatsz vízén, feltéve, hogy nem mész túl közel a házakhoz, nem mész át a kerten, vagy a vetésen, termésen.
Szedhetsz vadgyümölcsöket, gombákat, virágokat, feltéve, hogy nem védett fajok.
Nem szabad levágni a fákat, bokrokat, letörni az ágakat, vagy a fák kérgét lefejteni
Úszhatsz a vízen, kiköthetsz a parton csónakoddal, feltéve, hogy nem mész túlságosan közel a házakhoz, vagy a tiltott területhez.
Ne táborozz túlságosan közel a házakhoz, és kérj engedélyt a földtulajdonosától, ha sátrat akarsz verni csoportoddal hosszabb időre.
Ne gyújts tűzet, ha bármilyen veszélye van a továbbterjedésnek. Nem szabad tűzet rakni csupasz sziklán, mert széthasadhat. Inkább használj főzőlapot vagy grillsütőt.
Figyelj a vadon élő állatokra, ne zavard a fészkeiket, kicsinyeiket.
Autóval, lakókocsival, motorral, mopeddel nem mehetsz le az útról.
Szabad halászni a tengerpart teljes hosszában és a szigeteken, de csak pecabottal.
Végül arra kérünk, hogy ne szemetelj.

Szépen lekaszált fű, homokos vízpart, egy kb 10-15 méteres stég (móló), 2 közös öltözőkabin, egy csónak evezőkkel, 2 WC. valójában vízöblítés nélküli budik, de a tartály és a lehúzó kivételével minden olyan volt, mint az igazi. Tökéletes tisztaság és természetesen papír.

Innen indult a természetvédelmi terület jelzett sétaútja. Egy nagy táblán a szöveg mellett az érdekesebb növények, állatok képei, és egy, a fölkéreg szerkezetét bemutató ábra.
Sátrat vertünk és a gázégőre tett grillvason sok hagymával megsütöttük az útközben vásárolt virslit – végre semmi halíz :)) – és felbontottunk hozzá egy üveg badacsonyi száraz muskotályt, hogy halmozzuk az élvezeteket. A kutya sem foglalkozott velünk, pedig ott voltunk szem előtt.
Az éjszaka jól telt. Nagyon későn sötétedett – akkor sem teljesen. Az újabb 500 kilométeres északi útnak már látható hatása volt a nap járására. Ezen a vidéken augusztus elején csak este 10 óra után nyugszik és már hajnali 3-4 óra között felkel. Előző éjszaka Stockholmban valószínűleg a borús idő és a városi fények miatt nem nagyon érzékeltük a különbséget. Hajnalban a hőmérséklet közel volt a nullához. Szerencsére a sátorban két-két hálózsákunk volt, így egyáltalán nem fáztunk.

9. nap – Lappföld: Arvidsjaur – Storforsen

Szerdán reggel fél hatkor keltünk, hogy még aznap Jokkmokkba érjünk – kb 7-800 km. Egy csapat vadkacsa – vagy liba – tollászkodott a sátortól néhány méterre, majd közös pottyantás után begyalogoltak a tóba.
Nyolc óra után már 10 fokra emelkedett a hőmérséklet – egyébként szép idő volt. Sundswall és Umea között félúton egy nagyon tisztességes parkolóban reggeliztünk, a szomszédos kempingben kaptunk ivóvizet – a parkoló WC-jében csak melegvíz volt. Máskülönben minden, még pelenkázó helyiség is.
A kemping recepcióján azt mondták, hogy egy bungaló egy éjjelre 4 személynek 200 sek – 5,5 ezer forint! A nagyobb szoba, hűtővel is csak 300 sek. Persze itt még korai lett volna az alvás, de arra gondoltunk, hogy Jokkmokkban bungalózunk, ha ott is ilyen elviselhető árak lesznek. (Nem jött be, de mégis bungalóztunk.)
Skelefteánál hagytuk el a tengerpartot. A következő cél Arvidsjaur volt, ahol az útikönyv szerint van egy ősi lapp falu. Lett volna egy másik is, ha a tengerparton haladunk még egy darabig, de a kalauz szerint ez volt az érdekesebb. Mint kiderült, tévedtünk, illetve az útikönyv. De ezt legfeljebb a következő úton korrigálhatjuk. Útközben többször is rénszarvasok szaladtak elénk az úton. A helyi autósokat nem nagyon hatották meg. vadul közéjük hajtottak, hogy lemenjenek. Ezek nem olyan félősek, mint nálunk az őzek, szarvasok.

A 4700 lakosú Arvidsjaur egy 7200 lakosú megye központja, amelyben kb 4000 tó található. Talán ezekből a számokból is érzékelhető, hogy milyen sokan laknak ezen a környéken, és milyen maga a táj. A fák itt már biztosan nem nőnek az égig. Később még feltűnőbb volt, de már itt is észre lehetett venni, mennyire alacsonyak a fenyők, és mennyire ritkán állnak az erdőben. A környék kedvenc helye a raftingosoknak, pecásoknak és a gyalogtúrázóknak. De ha valakinek ahhoz van kedve, akár a vasúti sínen is biciklizhet egy triciklihez hasonló – segéd kerékkel ellátott – hajtányon. Persze, csak akkor, ha nem jön a vonat.
A lapp “templomfalu” viszont nem volt nagy durranás. Mintegy 80 fából ácsolt ház állt szorosan egymás mellett egy lekerített telken. Három-négy “típusterv” alapján építették őket. Afféle motelnek mondható az együttes, ahol a lappok vásár idején meg szoktak szállni. Külön voltak lakásként szolgáló házak és raktárak. A legnagyobb volt a “templom”, vagyis inkább gyülekezeti ház.
Innen kicsit visszafelé kellett mennünk a tenger felé, hogy a Storforseni vízesést elérjük. Alvsbyn előtt balra letértünk a Luleaba menő főútról, hogy rövidítsük a távolságot. A faluk itt is inkább csak tanyabokrok voltak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy úttalan utakon jártunk – igaz, az ADAC atlasz ismerte őket, így nem kellett nagyon félnünk. Volt olyan szakasz, amely jól ledöngölt földútnak tűnt. A vége felé már azt hittük, hogy mégis eltévedtünk, de aztán vége lett a földútnak, és elértük a Jokkmokk-Alvsbyn főutat. Innen már csak egy ugrásnyira volt a vízesés.
A látvány csodálatos volt. A zuhatagos szakaszon döbbenetes energiával vágtatott lefelé a folyó a sziklák között. Egészen más volt, mint a plitvicei vagy a Krka vízesés – a Szalajkáról nem is szólva – amelyek kedvesek, kellemesek, a tavasz ébredését mutatják. Ebben a nyers erő, a vadság testesült meg. A szó valódi értelmében félelmetes volt. Különösen az esti súroló fényben, amely kemény árnyékokat rajzolt. Néhol még szivárvány is képződött a magasra szálló vízpermet miatt.
Az egészet még izgalmasabbá tette, hogy a hatalmas zajtól alig lehetett hallani egymást. A ismertető szerint 250-870 köbméter víz rohan át évszaktól függően. A folyó utolsó 5 kilométeres szakaszán 82 méter a szintkülönbség, ebből csak az utolsó 2 kilométeren 60 méter. Ezen a részen mintegy 8-900 méter hosszú járdarendszert építettek ki fából, hogy több pontról is látni lehessen a különböző szakaszokat.

A vízesés környéke egy hatalmas kőtenger kisebb-nagyobb zugokkal, szakadékokkal, hasadékokkal. Az egyik nagyobb völgyben amfiteátrumot alakítottak ki. (Illetve a természet alakította ki, csak ülőhelyeket, színpadot, műszaki állásokat építettek bele.)
Persze itt is volt információs tábla részletes leírással, prospektusok a kis ládában, tiszta WC-k papírral és tűzrakóhelyek fával. De belépőt senki sem kért, sőt őröket sem láttunk. (
www.alvsbyn.de/turism)
Az északi sarkkört Jokkmokktól délre, 4300 kilométernél léptük át – az északi szélesség 66 fok 30 perc, keleti hosszúság 19 fok, 40 percnél.

A sarkkört jelző táblánál volt egy kemping étteremmel, de csak addig álltunk meg, hogy fotót készítsünk a nagy eseményről, és mentünk tovább, mert még ezen a napon Jokkmokkig akartunk jutni.
Ez már a Lappföld – Laponia – volt. A közel 10 ezer négyzetkilométeres terület egyes részei 1909 óta nemzeti parki védettség alatt állnak, 1996-ben pedig a világörökség részévé nyilvánították. Mint “Nyugat-Európa”(?) utolsó nagy érintetlen vadonját tartják számon.
Késő este értünk Jokkmokkba (4314 km), a svéd lappföld fővárosába. Stockholmi ismerőseink kicsit óvtak a mintegy 3 ezer lakosú helytől. Azt mondták, hogy igazán nem sok érdekes van itt. Talán csak az 1605. óta minden évben január végén kezdődő, két-három hetes téli vásár a komolyabb látványosság, amelyen a lappok adják-veszik a rénszarvasokat. Abban igazuk volt, hogy kicsit lerobbant az egész, kicsit jellegtelen, de a másnap megnézett múzeum a magas belépő ellenére is érdekes volt.
A város dél-nyugati szélén nem volt hely a kempingben, így kb 5-6 kilométerrel tovább kellett autóznunk észak-kelet felé. A fáradtság, a csepergő eső és a késői időpont miatt bungalót béreltünk, bár dupla annyiba került, mint amit útközben láttunk. Egy nagyobb házban kaptunk helyet, ahol összesen 3 szoba volt egy közös fürdőszobával és egy tűzhellyel, hűtővel, edényekkel, tányérokkal jól felszerelt konyhával. Szerencsére mi voltunk egyedül, így a 420 sek-es (11500 Ft) szoba 650 sek-et (17810 Ft) ért a helyi árak szerint. Főztünk levest, valamilyen konzervet is melegítettünk, meg egy kis bor és sör mellett kellemesen megvacsoráztunk. Utána jött a fürdés és a kényelmes emeleteságy.
Rajtunk kívül olaszok, svéd turisták és lengyel vendégmunkások voltak a kempingnek ezen a részén – legalábbis erre lehetett következtetni a látottak alapján. (
www.jokkmokkcampingcenter.com)

10. nap – Jokkmokk

Csütörtökön reggel megnéztük a város fatemplomát. Körülötte park, fák, zöld zuzmó, ami 10 centit süllyed, ha rálépünk. Olyan, mintha valami vastag szőnyeg lenne. Később is találkoztunk ilyennel a Stora Sjöfalletnél. A templom gótikusra emlékeztető stílusban épült, sok kis toronnyal. Az ajtó nyitva volt. Benn egy elektronikus vezérlő pult, ahol gombnyomásra el lehetett indítani a templomot bemutató szöveget különböző nyelveken, két féle hosszúságban. A nagyot hallóknak külön fülhallgatóval.

A templomban átellenben van a Lapp Múzeum (a saját elnevezésükkel Ájtte, ahol a lappok – az ő nyelvükön saamik vagy samik (eszkimók?) történetét mutatják be. Jelenleg a becslések szerint 100 ezer él Norvégiában, Finnországban, Oroszországban és persze itt Svédországban mintegy 20 ezer. A svédeknél 1993 óta működik saját parlamentjük.
A múzeum kertjében több lappház – az egyik nyitott, benne vaskályha, elektromos főzőlap. A ház közepén felálló rőzse szőnyeg – talán a franciaágy.

A múzeumban elég húzós volt a belépő. – Az enyhén keleti vonásokat mutató lány – biztosan lapp – azzal vigasztalt bennünket, hogy egész évre érvényes a jegy.
A kiállítás rendkívül érdekes. A legalább 8-10 nagyobb teremben tárgyakkal, makettekkel, életnagyságú képekkel, videóval, filmmel, modellekkel, hangokkal, ékszerekkel, ruhákkal, állatokkal mutatják be a lappok múltját a kezdetektől- a gyűjtögetéstől – napjainkig, és mai helyzetet – a stilfűrészes, yamaha motorosszános lappokat.
Minden tapintható, hallható, látható. A sámán szobában például van egy vasfazék falban, amibe ha bedugtuk a fejünket automatikusan károgó madarakat lehetett hallani. Máshol nagyítók alatt különböző szőrmék voltak. De nem csak nézni, akár tapintani is lehetett őket. Hatalmas bogárgyűjtemény, egy rénszarvas teljesen feldolgozott állapotban – a csonttól a sonkán át a bőrig. Voltak boszorkányok, óriások, minden ami a lappokhoz kötődött.
Külön játszószoba volt az óvodásoknak, ahol természetesen a hintaló helyett hintarénszarvas van. Nagy térképgyűjtemény is volt a kutató kedvűeknek, és egy manipulátor szoba, ahol ingujj szerű ruhákon át be lehetett nyúlni a fal üregébe, hogy tapintással megérezzük, mi van benn – rács, hal, stb. Az egyik teremben még a működő görénycsapdát is felhúzhattuk. Naponta két alkalommal filmvetítést tartanak a lappokról. Sajnos fotózni tilos volt. (
www.ajtte.com, www.turism.jokkmokk.se)
A múzeum után bementünk a helyi italpatikába – persze csak nézelődni. Kívülről olyan volt, mint egy 70-es évek elején épült Áfész-bolt (azóta felújítatlan állapotban). Belül minden csillogott, hatalmas polcsorokon több ezer fajta bor, sör, égetett szesz, likőr. A zárt pult mögött egy hölgy fogadta a rendeléseket. A féltucatnyi pénztárgép szerint egykor több eladó és nagyobb forgalom is lehetett itt. Hosszas rábeszélés után megengedte, hogy készítsek egy fotót a boltról – de csak nélküle.

Találtunk egy bankautomatát. A felvett 1200 sek az atm díjjal együtt 33500 forintba került. Így 0,6 forinttal, 2 százalékkal rosszabb váltás volt, mint az otthoni.

10. nap – délután – Stora Sjöfallet

A városnézés után elindultunk a gallivere-i úton. Kopár sziklás tájak, nagy vizek és embermagasságú fákból álló “erdők” váltogatták egymást. Porjusnál balra fordultunk a Kjölen-hegység csúcsai felé. Egy tórendszer mellett vezetett az út, amely a Skandináv-Alpok legmagasabb részét köti össze a Botteni-öböllel. Lulea és Porjus között Lulealvennek – vagy talán csak Lulenak) hívják, innen tovább Norvégia felé több neve is van. Tizenegy hatalmas vizierőmű működik rajta, plusz másik öt az egyik mellékágon. Itt állítják elő a svédországi elektromos áram nyolcadrészét – 15 Twh évente. Az elágazó előtt megálltunk egy 1914-ben épült erőmű mellett, ami jelenleg múzeumként működik.
A hegyek felé haladva egyre kísértetiesebb lett a táj. Talán egy nukleáris robbanás után ezer évvel lehetne ilyen, amikor már újra éledezni kezd a természet. Nagyon kopárnak tűnik a vidék az alacsony, csenevész nyírfákkal, és mindenütt víz csillog. A kopárság ellenére mégis sok a zöld. Ilyen lehet egy megfagyott mocsár. Közben az ég újra ólomszürkére váltott, ami csak fokozta a táj kísérteties hatását.
Negyven kilométer után kezdtünk izgulni, mert sehol se láttunk lakott területet. Néha pihenőhely volt az út mellett, vagy balra, a folyó felé mutatott tábla ismeretlen nevekkel. Egy Kirjalokta nevű helyen – pihenőben – megnéztük a térképet. A jelmagyarázatnál látható felvonók, javasolt sítúra útvonalak szerint télen is sokan járnak ide. A vidék igazán a júliusi “nyáron” kedvelt a turisták körében, amikor egy hátizsákkal akár több hétig is vándorolnak a hegyek között. Vannak vezetett túrák is, minimum két fővel. A 3-4 napért fejenként 3-10 ezer sek-et kérnek. Mi éppen a holtszezonban jöttünk.
A pihenőből tovább mentünk Vietas, illetve Stora Sjöfallet felé. Itt már magasabb hegyek is voltak mindkét oldalon nem messze az úttól. A sziklák közül vízesésszerű folyók zuhogtak lefelé habos fehér vonalként. Ekkor még messze voltunk a hófödte csúcsoktól.

Kora délután, 4472 kilométernél fordultunk vissza kirándulásunk legészaknyugatibb pontján, Suorvanál – a Stora Sjöfallet vízeséstől mintegy 10 kilométerre északnyugatra – az északi szélesség 67 fok 30, keleti hosszúság 18 fok 18 percénél. A norvég Narviktól 100 kilométerre lehettünk. Nyugat-délnyugatra, alig 6-7 kilométerre a folyó másik oldalán az Akka nevű hegység legnagyobb hegye, a 2016 méteres Akka magaslott a tetején hóval. Észak-északnyugatra körülbelül 40 kilométerre lehetett tőlünk Kjölen-hegység 2111 méteres legnagyobb hegye, a Kebnekaise. Ez egyben az ország legmagasabb pontja.

Már az előző napi utunkon is folyamatosan érzékelhettük, hogy északon vagyunk. A most látott táj még erősebben mutatta a változásokat, mert a kisebb-nagyobb tavakkal, tócsákkal, ritkás erdőkkel tarkított sík felföld helyett hatalmas hegyek, kopár sziklákon kapaszkodó alacsony fák, bozótosok, fű helyett mindenütt valamilyen páfrányok(?), zuzmók(?) és moha. A növényszőnyeg néhol 10-15 centi vastag is lehetett, úgy süppedt, mint ha vastag szivacson járnánk – ez talán érzékletesebb hasonlat a korábbinál. A sziklák között láttunk egy kis állatot, egy lemminget*. Valószínűleg először találkozott magyarokkal, mert nagyon megnézett bennünket. (*Az állatka nevét sokáig nem tudtam. 2004 márciusában egy lundi honfitársunk, Márkus László írta meg. Idézném is rövid írását: lemming (angolul es magyarul), lämmel (svedul), lemmus lemmus (latinul). Nagyon kedves kis allatka, vandorol, a kajatol fuggoen neha nagyon sok van belole, neha eszre sem veszed. A feher roka kedvenc taplaleka. Ha sok van belole, akkor esetleg a kezedbe is beleugrik, ha van ott mit enni. S ha valakit ennél is jobban érdekel, a név ismeretében ide linkelek egy cikket is a Zöld Magazinból»)

A sok kő mellett rengeteg víz mindenhol. Hol kilométeresre szélesedő, hol összeszűkülő folyó, amelyet a magasból a sziklák közül érkező folyók tápláltak. A fények is olyan hidegnek, hűvösnek tűntek. Olyan alkonyi érzése volt az embernek.
Kicsit bukdácsoltunk a folyót szegélyező hatalmas sziklák között. Még a nemzetiszínű zászlónkat is felvontuk egy rúdra, mintha valami felfedezők, hódítók lennénk. Persze sokat fotóztunk, majd a japán turistákhoz hasonlóan visszaszálltunk a kocsiba és vágtattunk az újabb állomás felé. Még aznap este el akartunk jutni a 350 kilométerre lévő finn határig.

Talán ez volt az a hely, ahová leginkább vissza kellene menni egyszer – hosszabb időre. (www.gellivare.se/turism, www.stfsaltoluokta.com, www.lappland.se)
Gallivereben egy ABC-ben (4612 km) vásároltunk kekszet – mert elfogyott a hazai. A dél és közép svéd tisztasághoz, rendezettséghez képest kicsit lepusztult volt a város. Állítólag ez a vidék érezte meg legjobban a gazdasági gondokat. Magas a munkanélküliség, sok a vendégmunkás a környéken. A város népessége az utóbbi 15 évben egyharmaddal csökkent. A pecásoknak külön vonzó lehet a helyben, hogy sporthorgász múzeum is működik a városban. Persze az igazi nevezetessége a vasérc. Gallivere és a tőle észak-nyugatra lévő Kiruna alatti területen van a világ vasérckészletének ötöde. A bányában állítólag két teherautóval is lehet közlekedni egymás mellett a száz kilométeres tárnában. Gallivere közelében van Jukkasjarvi, ahol egy jéghotel és művészeti központ működik. (
www.icehotel.com) A felnőttek 100, a gyerekek 50, a nyugdíjasok 80 sek-ért szállhatnak meg egy éjszaka a jégből készült palotában, vagy az eszkimó hókunyhóban. Ágyneműt (hálózsákot) érdemes vinni, mert enélkül kicsit hideg a hely, hisz kint télen -5 és -40 Celsius között ingadozik a hőmérséklet.
A Gallivere szélén megálltunk egy autóspihenőnél ebédelni (pontosabban uzsonnázni). A pihenőhely állapota illett a városhoz. Magyar viszonylatban kitűnőnek számítana, de itt kicsit elmaradt a megszokott színvonaltól. Voltak padok, tűzrakóhelyek, mégis minden sokkal szakadtabb, mint a korábban látottak. A két WC igazi budi volt. Még az ülőkét is lespórolták róluk – a vízről, papírról nem is szólva.
Innen aztán már megállás nélkül mentünk tovább. 4720 kilométernél visszaértünk a sarkkör déli oldalára.
Az utolsó éjszakát még Svédországba terveztük. Először vadkempingezésre gondoltunk, de mire a határfolyónál lévő Övertorneához értünk, nagyon eleredt az eső. A kempingben sem volt hely. Útközben többször próbálkoztunk, végül a tengertől 15 kilométerre, a halászairól híres Kukkolában (4867) találtunk szabad bungalót 4 személyre 480 sekért (13152 Ft). (pici volt, de teljesen önálló. Előszoba, fürdőszoba, saját konyha sarok a szobában és a tisztaság. Ez nem volt olyan lelakott mint a jokkmokki. Párna, takaró volt, de huzat itt sem. Ismét hálózsákban aludtunk – ahogy a szomszéd házikókban megszálló németek és osztrákok is.

11. nap Kukkolaforsen – Finnország

Pénteken korán keltem. Míg a többiek aludtak, csináltam néhány fotót a kemping mellett elrobajló folyón dolgozó halászokról. A Tornealv – vagy Tornionjoki – folyónak itt egy zúgós szakasza van a leszűkült mederből kiálló sziklák miatt. A lazacok meg állítólag ezt kimondottan szeretik, így a helyiek a 13. század óta ugyanúgy halásznak. (Korábban a pisztrángot ismertem zúgókat szerető halként, de itt az angol feliratok lazacról beszéltek.)

Gerendákból építettek egy mólót a folyó közepe felé, aztán vagy erre állnak, vagy kikötik a csónakjukat a mólóhoz, hogy a sebes folyású víz el ne vigye őket. Van egy 5-6 méteres rúd végére szerelt merítőhálójuk, amivel aztán a folyással szemben meregetik a vizet, amíg erővel bírják. Ha szerencséjük van, néha egy-egy halat is kimerítenek.

Régen nagyon sok volt, de az 1950-es években nagyon lecsökkent a számuk. Állítólag a július közepétől-augusztus végéig tartó szezonban ezer halat is fognak egy nap – persze valószínűleg csak együtt. Én fél óra alatt 8-10 kifogását láttam.
A túlsó parton, Kokkolában ugyanezt csinálják a halászok. Igaz, az ő házaik felett finn zászló leng.
A kemping mellett ma is áll a régi halászfalú, kis házakkal, templommal, kiállítással. (
www.kukkolaforsen.se, www.norrbottens.se/turism, www.haparanda.se/turism)
A Svéd idő szerint 11.20 kor, finn szerint egy órával később elindultunk Finnország felé. Haparandában elvásároltuk az utolsó svéd koronánkat is – legalábbis akkor azt hitük. A Haparanda-Tornio átkelőnél (4884 km) elhagytuk Svédországot. Irány Finnország.

Finnország

11. nap – délután – Kajaani-IIsalami
Közvetlenül a svéd-finn virtuális határ után volt egy turista információs iroda viszonylag jó kínálattal. De hiába tankoltunk fel prospektusból, az első megállónál, Kemiben mégsem találtuk meg az 500 éves templomot. Miközben kerestük, majdnem okoztam néhány kisebb balesetet, mert szokatlan volt, hogy még a jelentősebb utcákat sem védték táblákkal a csatlakozó kisebb utcákkal szemben. Ha valaki eddig nem tanulta meg a jobbkézszabályt, itt lesz rá lehetősége. Egy másik információs irodában végül megtudtuk, hogy a templom egy szomszédos településen van, úgy 10 kilométerre. Idô híján inkább tovább mentünk Kajaani felé.
A tervünk az volt, hogy délkeleti irányba átszeljük Finnországot, de mielőtt elérnénk Szent Pétervárat – Leningrádot -, Kerimakinál nyugati irányba fordulunk Tamperének, majd onnan Vissza Helsinkibe. A cikk-cakkokkal az volt a célunk, hogy legalább kocsiból lássunk néhányat a 190 ezer tóból. S a különböző végpontokon, vagy közben lévő településeket is meg akartuk nézni.
A tavakból autóból végül nem sokat láttunk, mert az utat általában erdők szegélyezték. Persze így is megérintett bennünket az a különös érzés, amit a sok zöld és a sok víz összhatása kiváltott. Az eredeti tervünk az volt, hogy hazafelé az Aurórát is meglátogatjuk Leningrádban, de indulásunk előtt egy hónappal életbe lépett a vízumkényszer Oroszország és Magyarország között. A fejenkénti 50 dolláros díj és főként a macerás ügyintézés elvette a kedvünket a kitérőtől. (No, meg azt is bevallhatjuk, hogy kicsit féltünk is az orosz viszonyoktól.)
A finnországi autózásról annyit érdemes tudni, hogy a közutakon elérhető maximális sebességeket itt a helyi hatóságok szabják meg. Néha nagyon biztonságosnak látszó helyeken is 70 kilométeres korlátozás van, miközben máshol akár 100-al is lehet menni. A maximum egyébként 80 kilométer, ha más utasítás nincs. Jó figyelni a táblákat, mert könnyen sok pénzbe kerülhet a gyorsaság.
Kajaniban (5210 km) éppen zuhogott az eső, amikor megérkeztünk, így első programként megnéztük az árakat a belvárosban lévő City Marketben. Szerencsére közben kitisztult az ég, így gyalog indulhattunk városnézésre. A fából készült evangélikus templommal kezdtük. Az eredeti valamikor 350 éve épült, de az oroszok elpusztították a várral együtt. A jelenleg álló neogótikus templom talán 100 éves lehet.

Nyolcszázan férnek el egyszerre benne. A jokkmokkinál sokkal nagyobb, így még furcsább volt látni a hatalmas belső teret. Valahogy szokatlannak tűnt, hogy fából ilyent tudnak csinálni – hisz itthon inkább a masszív kőoszlopokhoz, több méteres falakhoz szoktunk.
Innen elmentünk a várhoz, pontosabban a maradványaihoz. Egy tóban állt szigetként a város közepén. Fölötte megy át egy forgalmas út. a tó – folyó? – két végén erőmű, oldalt kis zsilipkamrával.

A vár szomszédságában állt – ült – Elias Lönnrot, a Kalevala atyja.
A templom és a vár között félúton egy régi épület előtt sötét ünneplőbe bújtatott, kitömött bábuk sorakoztak, mintha valami gyűlés közönsége lennének.

Este Iisalmi (5300) mellett szálltunk meg a Koljonvirta kempingben. A kemping gyönyörű füves területen fekszik a névadó folyó partján. A portás lány azzal fogadott bennünket, hogy nem nagyon tudunk majd pihenni, mert éppen bolhapiac és öregautó találkozó lesz másnap, amihez már gyülekeznek a kiállítók, árusok. Az árat először 160 finnmárkára számolta, de amikor tisztáztuk, hogy csak egy sátrat verünk, akkor felére csökkentette. Sőt a kemping igazolványt látva még elengedett 10 márkát. (Ha nincsenek a nyelvi nehézségek, valószínűleg többe kerül az éjszaka.) Közben szerencsére az ég is kitisztult, pedig útközben több nagy zápor riogatott bennünket.
A sátrat a folyótól mintegy 30 méterre vertük le. Szerencsére az ígért zajból nem lett semmi, nagyon csendes volt az éjszaka. Valószínűleg az igazi éjszakai buli távozásunk után, a szombati éjszakán volt.

A bolhapiac éppen olyan, mint a mi “lengyelpiacaink” leghátsó sora. Mindenféle hulladék, traktor és motoralkatrészek, gramofonroncsok, porcelánok, katonai felszerelések, giccses képek, plasztikák, létrák, használt WC-csészék, mosdó kagylók… és persze makkara – azaz sült kolbász -, kávé, édesség, ital. Családok, nők, férfiak párosával, vagy gyerekeikkel együtt kínálták a sok szemetet. egész annyiban különbözött a magyar változattól, hogy jól érezhetően inkább buli, népünnepély volt, mint kereskedelmi attrakció. A hatalmas közönség, de maguk az árusok is inkább csodálkozni, szórakozni, jót röhögni jöttek össze.
Érdekes volt az öreg motor és autó bemutató is. Amerikai modellek a szesztilalom idejéből, szovjet Volgák, Moszkvicsok a 60-as évek elejéről, ural és Izs motorok a 2. világháború korából.

A kiállítók között voltak többen a balti országokból és Svédországból is.

12. nap
Délelőtt 11 órakor indultunk tovább.
Savonlinna előtt kb. 50 kilométerrel az utat egy tó szakította meg. Előtte már jelezték, hogy óvatosan kell vezetni, mert az út széléről könnyen a vízbe eshet az autó. Aztán kiderült, hogy nem a szélén, hanem a végén lehet probléma, hisz egyszercsak elfogyott az út. Az autókat komp viszi át a száz méterre lévő túlsó oldalra. Éppen indult, amikor odaértünk, már néhány méterre el is hagyta a partot. De mégsem maradtunk ott, mert a vezető azonnal visszafordította a hajót, amikor meglátott bennünket. Ráadásul fizetni sem kellett. Persze logikus(?), hisz híd helyett közlekedik a hajó – napközben 20 percenként, esténként igény szerint.
Sajnos az eső többször eleredt napközben, de a 15-16 fokos “melegben” jól bírtuk a rövidnadrágot.
Útközben kis kitérővel megálltunk Rauhalinnában (5563), ahol a világ legnagyobb fából készült kastélya látható. Jelenleg hotel, étterem, kaszinó van benne. Éppen száz évvel ezelőtt építtette az orosz cár egyik szárnysegédje ajándékként az ezüstlakodalmukra. Korábban iskola is működött benne egy ideig, majd a külügyminisztérium használta repihelyként – a történet akár nálunk is lehetett volna.
Innen újabb rövid kerülővel a Savonlinnától kicsit keletre található Kerimakiba (5585) mentünk, ahol – a változatosság kedvéért – a világ legnagyobb fatemplomát néztük meg.

A bent kétemeletes karzattal kialakított építményben egyszerre több mint 3 ezer ember fér el az 1640 méter hosszúságú padokon. A főhajó magassága 37 méter. Szóval, nem semmi. Előtte egy hasonló stílusban készült torony, benne szuvenírbolt. A 6 ezer lakosú településen máshol is jól látható, hogy a turizmus nagyon fontos bevételi forrása lehet. Ha valakinek ahhoz lenne kedve, akár csúzlit is vehet potom 1080 forintért, vagy ehet fagyit, az első gombócot 380 forintért, efölött már árengedmény, mert a tölcsért csak egyszer számlázzák :).

Savonlinna (5605)
A fő úti célunk a város közepén egy tóban álló középkori vár, a Szent Olafról elnevezett Olavinlinna volt. A 15. században épített erődítménybe egy pontonhídon lehetett bejutni, de igény szerint akár csónakkal is elviszik a turistákat a parttól mintegy 60-100 méterre lévő kapuig. Ahogy Nyköpingben, itt is a mai igényekhez igazították a vár életét. A belsőudvarba egy hatalmas színházat építettek – nézőtérrel, színpaddal, technikai berendezésekkel. Itt zajlik minden júliusban a híres operafesztivál. Most csak annyit jelentett, hogy a vár egy részét emiatt nem lehetett megnézni. Elvileg. Nekünk sikerült, mert egy nyitva felejtett ajtón kijutottunk a külső várba. S mivel közben az ajtót bezárták, az építmény minden lezárt részét végigjártuk, míg végre megtaláltuk a visszautat a nyilvános területre. Persze, mindezt titokban.

A várban megnéztünk egy nagyon gazdag hadtörténeti kiállítást és egy görög-keleti kápolnát szép ikonokkal, kegytárgyakkal. A vártól nem messze van a hajózási múzeum, a bejáratánál egy hatalmas kenu szerű keskeny csónak, amibe akár 25-30 evezős is elférne egymás mögött. Itt áll a vízen az ország két legöregebb múzeumhajója is. A legidősebb 1871-ben készült. (Nem sokkal a Balatonon még ma is közlekedő Kelén és Helka előtt. Úgy tűnik a mi vizünk jobban konzerválja a hajókat.:)
Szombaton este 10.20 kor megérkeztünk Lempäälä-be (5994 km). Barátaink finom vacsorával, szállással vártak bennünket.

13. nap – Lempäälä
Vasárnap végre közelről is megismerkedhettünk a finn vizekkel, amikor házigazdánk, Joke motorcsónakjával elvitt bennünket a 15 ezer lakosú város magját – a templomfalut – körülvevő tavon egy kis hajókázásra. Nagyon szép volt a szigetek mellett, között, a tóig nyúló házak alatt elszáguldani a motorossal. Útközben találkoztunk egy menetrend szerint közlekedő hajóval, ami Tamperéből hozta az utasokat.

A parton mindenütt házak, kisebb-nagyobb kikötők, csónaktárolók. A különféle vízjárművek éppolyan természetesnek tűntek a fák között megbújó házak mellett, mint nálunk a lakótelepek sokemeletes épületei előtt parkoló autók. Barátaink mesélték, hogy mostanában sok orosz és német vett házat a tóparton nyaralónak. Szóval, nem csak a Balatont szeretik.
Ebéd után Joke lánya, Jutta és férje Pasi elvitt bennünket az épülő házukhoz. A kétszintes, fa szerkezetű, faelemekből álló házat Pasi gyakorlatilag maga építi. Kicsit olyan, mint a legózás. Az épületet a meglévő elemkínálat alapján tervezték – fent három szobás, lent nappali, konyha, újabb szoba, mosóhelyiség, fürdőszobák… Szakembert csak az elektromoshálózat és a padlófűtés, illetve kandaló megépítéséhez hívtak. Egy éve kezdték az építkezést, talán jövőre kész lesz.

A ház után megnéztük a környék egyik legrégibb templomát, amit 550 éve építettek. Majd a helyi múzeumban folytattuk a sétát. Az első épületben egy a 19. század végét, a 20. század első felét idéző vegyesboltot – kauppamuseo – rendeztek be. Ugyanitt látható a 20. század első feléből egy fodrászműhely, egy fogorvosi rendelő és egy cipészműhely is. Külön szobája van a háborús emlékeknek, a múzeum udvarán pedig felállítottak egy 2-300 éves gerendaházat – bent a korabeli háztartási eszközökkel, szövő alkalmatosságokkal. Ugyancsak a múzeumhoz tartozik egy asztalosműhellyel kiegészített kovácsműhely, amelyben az egykori tulajdonos utódai ma is dolgoznak. A műhely régen nagyon híres volt kocsijairól, szánjairól.

Este újabb régi ismerősökkel, köztük az első helyi magyarral Sándorral találkoztunk, aki valamikor a 80-as évek végén Finnországot választotta másik hazájául. Felesége, gyerekei mellett az ehhez kedvet érző Lempäälä-i polgárokat is magyarul tanítja szabadidejében.

14. nap – Tampere
Hétfőn reggel beállíttattuk az első kerekeket, hogy nagy sebességnél ne rázzák szét a kocsit, majd Jokkevel bementünk a közeli Tamperébe. A városban csatlakozott hozzánk Nagy Sándor is. Mint elmesélte, egy skót utazó javasolta a város, illetve az alapjait jelentő üzemek megépítését a 19. században. Arra gondolt, hogy az egymástól néhány száz méterre lévő két tó közötti terület ideális lenne egy textilgyár létesítésére, mert a tavak 18 méteres szintkülönbségéből nyert energiával hajtatni lehetne a gépeket. Később papírgyár, villamos erőmű és sok más üzem épült a tavak közé, miközben a város is kialakult a gyárak mellett.

Mostanra a gyárak már terhessé váltak a városközpontban, ezért sorra kitelepítik, bezárják őket. Az első textilgyárban ma különböző irodák, fejlesztőcégek működnek. Az egykori erőmű nagycsarnokában kapott helyet a könyvtár olvasóterme, az egyik szomszédos épületben pedig egy színház működik.
Első utunk a Liisankallio-dombon álló Kaleva templomhoz vezetett. Ha nem tudjuk, miről van szó, akár valamilyen vegyipari üzem, vagy malom 10 emeletes betonsilójának is gondolhattuk volna. Az 1966-ban épített templom nem csak bennünket lepett meg, az elmúlt 35 évben sokat vitatkoztak a Reima és Raili Pietila tervei alapján készült hal alaprajzú építményről. Belülről talán még döbbenetesebb hatású a gyakorlatilag teljesen üres 36 ezer köbméteres belső tér.
Az egyik ablaksorba simuló, megrepedt nádszálat formázó oltárszobor, a nyers fenyőből készült padok, orgonaház mégis szinte barátságossá teszi a látványt.

Sétánk során átmentünk az átalakítás alatt álló főtéren, ahol éppen egy színházi fesztivál bemutatói zajlottak. Innen is nagyon szembetűnő volt a különböző funkciójú épületek – gyár, gyárkémény, templom, színház – keveredése. A kikötőben lévő piactéren ettünk mustamakkaraát – feketekolbászt -, ami valójában a mi májas hurkánknak felel meg. Nagyon divatos étel Tamperében. (Helsinkiben hiába kerestük.) Kenyér nélkül, áfonyalekvárt tunkolva eszik. Az egyik utazási irodában vettünk jegyet a Helsinki és Tallin közötti kompra. A négy személy + autónál olcsóbb volt az autó 4 személlyel változat. Nem igazán értettük, de talán ez nem is nagyon fontos.

Körbenéztünk a város feletti dombon lévő kilátóból. Innen lehetett igazán érzékelni, hogy a 200 ezer lakosú település szinte a vízre, pontosabban a vizek közé épült.

Megnéztük a Szent János templomot – a tamperei katedrális – különös az oltárképe, és a falakon lévő freskók a ruhátlan gyerekekkel, felnőttekkel. Furcsa, nekünk egy kicsit rideg világot sugallt. Bekukkantottunk az Alexander templomba is, majd visszaindultunk Lempäälä-be.

A tamperei városnézés után volt a finnországi utazásunk egyik legérdekesebb programja. Jokkéék befűtöttek a nemrég elkészült szaunába. Látva a bizonytalankodásunkat, kedvesen úgy intézték, hogy mi magunkban szaunázhassunk. Törülközőket, kötényeket adtak, kikészítették a hideg sört, mert utána nagyon szomjas lesz az ember.
Valószínűleg sok a túlzás a szauna egészségjavító hatásáról szóló történetekben. Az biztos, hogy a léleknek nagyon hasznos ez a fajta megpihenés, az intim együtt – és egyedüllét.
A szauna után “füstben sütött” lazac, szaunamakkara – sültkolbász – volt vacsorára. A kerti tűzhely mellett összegyűlt a család minden elérhető tagja. Különösen a halat készítették nagyon finomra, de a vacsora igazi fénypontja a palacsinta volt, amit Jokke nagy vaslemezen sütött. A sütőlap eredetileg egy talajlazító gép alkatrésze, egy tárcsalemez volt – talán valamelyik csődbe ment magyar téeszből. Az új funkciójában kitűnően vizsgázott.

A sörrel készült masszából nagyon finomra sültek a 40-50 centiméter átmérőjű palacsinták, amelyekbe töltelékként vaníliafagyit és őszibarack befőttet tettünk.

15. nap – Helsinki
Kedden reggel 8 óra után, 6031-es kilométeróra állással elindultunk Helsinki felé. Eleinte nagy köd volt az autópályán, de így is maximális sebességgel lehetett menni. Helsinki előtt tankoltunk kb. 7 litert, hogy biztosan legyen üzemanyagunk a másik partig. Többet nem akartunk, mert az Utazas lista egyik Finnorszagban élő olvasójától úgy tudtuk, hogy Észtországban, de főleg a letteknél sokkal olcsóbb a benzin.
Tíz óra felé értünk Helsinkibe (6200 km). Először a főpályaudvar melletti mélygarázsban parkoltunk le, de kiderült, hogy az ott számolt 646 forintos óradíj töredékéért, 260 forintért is parkolhatunk alig 100 méterre onnét a Finnlandia palota hátsó bejáratánál. Így aztán arrébb vittük az autót.
Az első meghatározó látkép, amivel összetalálkoztunk, a Helsinki Sanomat üvegpalotája, a modern művészetek pléhből, üvegből készült múzeuma, a pályaudvar szocreál formái és a parlament klasszicizáló oszlopai voltak. Kicsit fura volt egymás mellett ez a nagy keveredés.
A parkoló mellett megnéztük a Finnlandia palotát. Olyan, amilyennek a hajdani iskolai tanulmányokból és az útikönyvekből megismertük. A Mannerheim út felőli oldaláról akár egy kisvárosi művelődési háznak is beillene, annyira “jelentéktelenül” bújik meg a fák között. A hátsó oldalról, a pályaudvar irányából már kicsit más a helyzet, de a valódi méreteit igazán egy benti sétával lehet megtapasztalni. Kicsit félve mentünk be, de úgy tűnt, természetesnek veszik a kiváncsi turistákat.

A Finnlandia palota
Sanoma palota – Parlament
A Sanpoma palota belülről
A vasútállomás bejárata

Gyalog bejártuk a “belváros” jelentős részét. A lutheránus Nagytemplomhoz oldalról érkeztünk, így talán még érdekesebb volt a templom előtti térre levezető hosszú lépcsősor. A tágas, világos belső tér is nagyon látványos, de igazán kivülről nyújt érdekes képet a környezete fölé emelkedő a hatalmas fehér épület. A téren hatalmas nyüzsgés. Szerencsére a gépjárműforgalom itt nem rontotta annyira a hangulatot, mint a város más részein.

Nagy tömeg volt a piactéren a kikötőnél. Egy színpadon itt is valamilyen színjátszó fesztivál zajlott. Nagyon sokan ülték körül a szökőkutat, de a zajos, bűzös autók miatt nem volt igazán kellemes a hely. A kikötőben több nagy hajó állt. Mostanra már hozzászoktunk, hogy az emeletes házak fölé nyúlik a felső szintjük.

Sajnos csak kívülről nézhettük meg a közelben álló Uszpenszkij székesegyházat. A vöröskőből épített görög-keleti templom a Nagytemplomhoz hasonlóan egy a környezete fölé magasodó hatalmas sziklatömbre építették.
Az aranyozott hagymakupolák még hangsúlyosabbá teszik a kikötő melletti házsorok felett. Nem messze tőle áll a köztársasági elnök “palotája”. Semmi hivalkodás. A jelentéktelen kétszintes épület különleges funkcióját csak a kapunál álló őrről lehetett észrevenni.
Ahogy máshol, itt is mindenféle globalizált szuvenírt árusítottak a piacon. A kaják között egyértelműen vezettek a halételek. Az árak kicsit húzósak voltak, így végül inkább boltból ebédeltünk.

A városnézés végén elmentünk a Sibelius emlékműhöz. A miénkhez hasonló körúton részt vevő japán turisták autóbuszai 10 percenként váltották egymást. Megálltak, fényképezkedtek az emlékművel és egymással, visszaültek a buszba, és már jött a másik társaság. Úgy tűnt, közülük is sokan jól mulatnak a világjárás ezen formáján.
Akinek több ideje, pénze van, az jól teszi, ha sétahajón is bejárja a város körüli vizeket, szigeteket. Érdemes elhajózni a várost védő várhoz, a Suomenlinna tengeri erődhöz. Természetesen ez is egy szigeten van. Nekünk sajnos nem jött össze.
Ahogy az irodában javasolták, másfél órával az indulás előtt beálltunk a komp terminálhoz. A vámnál nem kellett megállni, de a határőrök majdnem fél órán át feltartottak bennünket. Mivel mi voltunk az elsők, hosszú sor alakult ki mögöttünk.
Egyszerűen nem értették, hogyan kerülünk Finnországba, ha az útlevelünkben nincsen sehol az Európai Unióba léptető pecsét. Sőt, még Magyarország elhagyását sem tudtuk pecséttel igazolni. Le kellett írnunk tételesen, hogy hol és mikor hagytuk el az országot, hol léptünk ki, illetve be, milyen országokon haladtunk át mostanáig. Rövid konzíliumot tartottak, telefonáltak valahová, beszkennelték az útleveleket és persze pecsételtek – de szerencsére a végén kiengedtek bennünket. Nem akarták sehogy sem érteni, milyen slendriánság van ott a magyar-osztrák határon.
A komp szép időben indult 19.30-kor. Amolyan fapados volt. A kabint nem bérlő utasok szabadon ténfereghettek a különböző szintek között, mert a folyosón lévő néhány fotelre nem fért le mindenki. A felső fedélzeten voltak asztalok, székek, de az egyre erősebb szél miatt nagyon lehűlt a levegő. Mi végül egy-egy csésze teával (200 Ft/1,5 dl) “belépőt váltottunk” az étterembe. Pofátlanul a táskából kínáltunk kexet magunknak a tea mellé. A felszolgáló nő elnézően mosolygott.

Információk Helsinkiről: Múzeumok, templomok, színházak, tömegközlekedés- árak, nyitva tartási idők, stb – http://www.hel.fi http://www.mek.fi Suomenlinna – http://www.suomenlinna.fi

Észtország

Egy órával a kikötés előtt hirtelen besötétedett, és már akkor feltűntek Tallinn fényei. A kikötőbe helyi idő szerint 9.40-kor érkeztünk. A kihajózás – kijárás – a kompról percek alatt lezajlott. A határőrnő felírta a kocsi adatait, valami gépbe is betáplálta. A vámos érdeklődött, hogy van-e elvámolni valónk, belenézett a csomagtartóba, kicsit beleturkált, de aztán továbbengedett.
Az esti Tallinn első látásra valahogy úgy nézett ki, mint egy erdélyi város a 80-as évek közepén. Sötét, alig pislákoló lámpák, feltúrt, egyébként is rossz utak. Szóval, nem volt igazán bizalomgerjesztő hely. Kempinget egy finn utas javasolt a kompon. A sötétben hiába kerestük, nem leltünk rá. A város határától 3-4 kilométerre láttunk meg egy szálláshely táblát, de még így is nehezen találtuk meg az úttól 5-600 méterre lévő Hotel Trapot. Korábban valamilyen munkásszálló lehetett egy homok, vagy agyagbánya mellett. (6230 kilométer). A kétszintes épület folyosói, a bárnak is becézett alagsori étterem nagyon szocialista jellegű, snassz és sivár volt. De a szobákat nemrég újították fel, ikea ágyak, asztal, éjjeliszekrény, igaz, a székek még az előző kollekcióból maradhattak itt. A fürdőben korszerű csaptelepek, nyugati vécé, tiszta csempe a zuhanyzónál, kicsit néhol szakadt, kopott, de frissen mosott ágyhuzat. Összességében nagyon elégedettek voltunk, hogy éjjel 11 órakor, a semmi közepén 11 ezer forintért 2 db kétágyas szobát, büféreggelivel találtunk. Tallinban újra hozzá kellett szoknunk, hogy este sötét van. Az előző éjszakákat Lempäälä-ben töltöttük, ahol az időt is másképp mérték, és kicsit a sarokhoz is közelebb volt. (Ja, és volt rendes közvilágítás.:)

16. nap – Tallinn
Szerdán reggel a “svédasztalon” kávé, tea, gyümölcsszörp volt, három féle kenyérrel, két féle szalámival, margarinnal, rántottával. A tojást nem mertük választani, mert voltak már máshol rossz tapasztalataink. Persze nem is a tojással lehet a gond, mi lettünk kényesebbek.
Reggeli után bementünk Tallinnba. A mintegy félmilliós város teljesen más képet mutatott, mint előző éjszaka. Az útépítések gödreit persze nem tűntették el, de láthatóvá váltak a néha kopott, de még így is nagyon szép régi épületek. A “Szovjetunió” útikönyv szerint itt forgatták hajdan a szovjet történelmi filmeket a sok megmaradt régi épület miatt.
Néhány felesleges kör után a vasútállomás melletti parkolóban találtunk helyet az autónak óránként 197 forintért. A várossal való tüzetesebb ismerkedést a várdombbal – a Toompeaval – kezdtük. Az állomás felől közelítve a magas sziklatalapzat kicsit hasonlított a veszprémi várnegyed Séd-völgy felőli képére. Már a lépcső tetejéről nagyon szép volt a kilátás az óvárosra. A városfal tornyai, a ciszterek Szent Mihály-temploma, mögötte a hatalmas Szent Olaf-templommal különleges látvány nyújtott. Mint később közelről is láthattuk, az épületek közül sokat már felújítottak, és most is több helyen folyt a munka.
Az első utunk a Dómhoz vezetett. A dominikánus rend építtette 1229-ben egy kolostorral együtt. A szentély még eredeti, a többi rész kétszáz évvel későbbi, a torony 230 éves. Kívülről nagyon puritán, bent annál változatosabb. A barokk díszítés – képek, berendezés, oltár – mellé a falakra tucatnyi hatalmas főúri címert is felraktak. Több szép síremlék, szarkofág is látható a templomban.
Nem messze innen, az egykori várpalota helyén van a miniszterelnöki hivatal épülete. A sarkán – még eredetiben – a 14. században épített 46 méter magas toronnyal, a Pikk – hosszú – Hermannal. Sajnos a toronyból látható panoráma helyett meg kellett elégedni a miniszterelnöki hivatal alagsori konditermének látványával – a nyitott ablakon keresztül -, mert a toronyba innen kívülről nem lehetett bejutni. Igaz, őrt csak a hivatal bejáratánál láttunk, de ez nem oldotta meg a problémánkat. A kormányépülettel átellenben van a Szent Alexander Nevsky-székesegyház (ortodox). Bemenni nem lehetett, de a nyitott ajtón keresztül is nagyon érdekes volt a belseje.
A városfal egyik kaputornyához vezető lejtős utcán indultunk az óváros felé. Félúton két lány színes nyomatokat árult és fésülést vállalt. A munkához használt szovjet kempingszékeket akár tőlünk is kérhették volna. Megint úgy tűnt, itthon vagyunk.

A hét utcát összefogó Városháza téren nagy nyüzsgés fogadott bennünket. Valamikor piactér volt, itt állt Nagy Péter diadalíve. Most azonban sétáló, kávézó, ebédelő turisták többségében finnek népesítik be. Valahogy úgy jönnek ide, mint az osztrák sógorok korábban Sopronba, Szombathelyre. A finnen, s persze az észten kívül elsősorban angol és orosz szót hallani. Mint a korábbi városokban megszokhattuk, itt is éppen utcaszínházi fesztiválra készültek.

Itt derült ki, hogy az egyik torony, amit messziről templomnak gondoltunk, az az 1371-1404 között épített városháza felett díszeleg. Az árkádos oldalú gótikus épület egykor a társasági, kereskedelmi élet központja is volt. Falán a magasban két sárkány dugja ki a fejét. A torony tetején rendhagyó módon egy katonát – Öreg Toomast – formázó szélkakas.

Több templomot útba ejtve keresztül-kasul bejártuk az óvárost. Elsétáltunk a panorámánál már említett Szt. Olaf templomhoz is. Nem csak kívülről, bent is óriási volt. A régi városmagot ma is ép fal veszi körül, nagy tornyokkal, kapukkal. Az állomás felé nyíló kapunál 10 év körüli gyerekek invitáltak bennünket 5 koronáért toronynézőbe. A városfal belülről egy zártfolyosó volt, amelyen keresztül több tornyot is be lehet járni. Bár nem volt túlságosan magas, innen is szép kilátás nyílt a környékre.

Rossz szokásunkhoz híven a parkolóban a motorháztetőn terítettünk az ebédhez. Egy 50 év körüli férfi közben odajött hozzánk, valami hajkefét akart ránk sózni, amit hajdan Süni fésűként árultak nálunk. Mint mondta, tökéletesen masszírozza a fejbőrt. Állításának komolyságát valami kanadai cég fényképes igazolványának felmutatásával próbálta bizonyítani. Amikor rájött, hogy nem lesz üzlet, inkább elmesélte, hogy nagyon szereti a magyarokat. Négy dolgot tud velünk kapcsolatban: a Balatont, 1956-ot, Petőfit és az Egri csillagokat, ami egyik kedvenc regénye. Ötödikként eszébe jutott, hogy rokon a nyelvünk. A felesége, lánya már volt nálunk. Mindezt angolul adta elő.
A szabadban elköltött ebéd után elindultunk kifelé a városból. A külvárosában, de máshol is sok fából készült házat láttunk. Igaz, az északi szokásoktól eltérően vízszintes deszkázattal, és a svédvörös helyett halvány kékes, zöldes színekkel festették őket. Összességében a városon kicsit látszik a szegénység, de a parkok, utak gondozottak – ha a felújítás hiányzik is. Az emberek szépen öltöznek, a nők nagyon csinosak. A főbb méreteik egyre inkább közelítenek a Közép-Európában kedvelt értékekhez. (A téli hónapok rövidülésével arányosan csökkenek a csípő és popsi méretek.:) Sokan beszélnek angolul – ha gyengébben is, mint Finnországban.
Mindent egybevéve, Tallinn volt a legszebb város kirándulásunk eddigi szakaszán, bája talán Prágához mérhető. Az építkezések alapján lesz még szebb is. Nem túl nagy a belső rész, a hangulata kicsit kisvárosias – bejárható, barátságos. (lásd: Győr, Pécs, Szeged, Eger) Nagy változás volt az árakban is. A svéd, finn boltok után itt viszonylagos olcsóságot találtunk – bár még mindig drágábbnak tűnt minden, mint nálunk.
Ezt tapasztaltuk a város szélén lévő kétszintes hipermarketben, a Selverben, ahol kipótoltuk fogyó készleteinket. Majd nem sokkal kettő előtt elindultunk Riga irányába.
Az “autópálya” szélességre megfelelt az itthon megszokottnak, de a burkolat minősége inkább egy falusi bekötőútéhoz hasonlított. Persze, így is száguldott rajta mindenki. Elég sajátságos a vezetési stílus az észt autósok körében. A városban a legváratlanabb helyeken rendőrkanyarral megfordulnak és mennek ellenkező irányba, vagy elveszik a szembejövők egyik sávját. Finoman fogalmazva, nagyon offenzíven vezetnek. Az autók között alig láttunk szocialista modellt, főként 10-20 éves nyugati kocsik dübörögtek mindenütt. Rendőrrel a határig nem találkoztunk. A délutáni forgalom elviselhető volt. Egyes helyeken már volt új aszfalt az úton, de általában a szovjet örökséget tapostuk.
Informácók Észtországról, Tallinnról www.tourism.tallinn.ee www.tallinn.ee Észt vasútak: www.edel.ee rendezvények, programok: www.balticevents.com
Tallinncard – ingyen múzeumok, tömegközlekedés, kedvezmény városnézés, éttermek, programok www.tallinn.ee/tallinncard
6 órás 984, 1 napos 3362, 2 napos 4510, 3 napos 5330

Lettország

Este negyed hatkor értük el a lett határt. (6443 km). Már a belépés előtt rosszul kezdődött az ismerkedés. Egy határőr csúnyán megkiabált bennünket, mert az egyik stop táblánál megállás nélkül továbbmentünk a 10 méterre álló kocsisorig. Vissza is parancsolt bennünket a tábláig. A kollégája, aki ellenőrzött, szerencsére nem volt ilyen szőrözős. Itt kérték el először a biztosítási zöldbárcát, és itt is komputerbe töltötték az adatainkat.
Rigáig több helyen volt korlátozás az utakon építési munkák miatt. Volt amikor 10 kilométeren át göröngyös szükségsávra voltunk szorítva a szembejövőkkel együtt – általában 40-50 kilométeres sebességgel. Riga előtt kb. 60 kilométerrel volt egy 25-30 kilométeres szakasz, ahol végig csak 50 kilométerrel lehetett menni a dácsák és lakóházak miatt. Valamilyen üdülőövezet lehetett. nem sokkal ezután elmentünk egy kemping előtt. Később derült ki, hogy szerencsésebb lett volna bemenni.
A városban elvesztettük az információs pontot jelző nyilat, más útbaigazító tábla pedig nem volt. Igazán el sem akartuk hinni, de néhány peremkerületi elkerülőút jelzésén kívül teljesen hiányoztak az útszámozások, illetve irányok jelzései. Mintegy 2 órát keringtünk – különböző kitörési, visszafordulási kísérletekkel. Amikor végképp kilátástalanná vált a helyzet, egy benzinkútnál vettünk térképet a városról és az országról. Bárcsak előbb tettük volna.
A térképek segítségével egy, a várostól további 20-30 kilométerre lévő nyaralótelepen Jurmala-Vaivariban találtunk legközelebb szállást. A Nemo aquapark (vizividámpark) mellett volt egy kisebb kemping bungalókkal, sátorhelyekkel. Egy 3 ágyas bungalót 3800 Ft adtak. Az autót kinn kellet hagyni a hatalmas parkolóban, ami elsősorban a vidámpark kiszolgálására épült. Volt egy nagy kocsma is színpaddal, de vendég alig lézengett. Valószínűleg inkább a hétvégi forgalom lehet nagy.
17. nap – Riga
Csütörtökön délelőtt 9 óra után visszaindultunk Rigába. Útközben több helyen is láttunk rendőrt sebességmérővel. Most nappal érzékeltük igazán, hogy milyen hatalmas üdülőterületen vagyunk. Rengeteg panzió, kisebb-nagyobb szálloda mellett haladtunk el.
Útközben, de benn a fővárosban is azt tapasztaltuk, hogy Riga és az egész ország sokkal gazdagabb Észtországnál. A házak közül kevesebb volt romos, az utakon is sokkal nagyobb építkezések zajlottak. No és arról sem feledkezhetünk meg, hogy Riga egy igazi milliós nagyváros. Nappali fényben itt is másképp éreztük magunkat, mint az esti céltalan bolyongásnál. Igaz, jelzőtáblákat azóta sem szereltek az elágazókba, de térkép alapján azonnal megtaláltuk az óvárost. Alig volt forgalom, mert a rendőrök mindent lezártak a másnapi 800 éves ünnepségek miatt. Mindenféle külföldi nagyembert vártak a programra.
A nagy híd szomszédságában, a tengerfelőli oldalon parkoltunk le (6666 km). Mivel a lezárások miatt ott álló rendőr sem tudta, hogy kell-e fizetni a várakozásért, végül nem fizettünk. Nem lett belőle baj.
A hídfő másik oldalán kezdődött az óváros a várral, amit itt is afféle kormányzati negyedként használnak. Nálunk talán meglepő lenne, hogy az elnöki hivatalban egyúttal valamilyen múzeum is működik, itt ez a valóság. Az elnöki hivatal bejárata előtt állt egy felpolcolt kerekű Audi. Biztos, valami helyi lopásgátló megoldás lehetett – más magyarázat azóta sem jutott eszünkbe.
Az 1225 óta álló Szent Jakab templomban találkoztunk az első japán csoporttal. Hangosan becsörtettek, fényképeztek, aztán mentek tovább. Útközben dobtak néhány fémpénzt az ajtóban lévő koldusnak és a közelben álló zenészeknek, majd irány a szomszéd sarkon lévő 15 századi lakóház. Ez utóbbi egyébként lehet, hogy tévedésből került ide. A vonala alapján inkább valahol Firenze környékén lenne a helye.

Közben megérkezett a zenészek védőangyala is, hogy elszedje tőlük a védelmi pénzt. Később egy képeslapárus mellett láttuk ugyanezt a fazont – valószínűleg hasonló célú látogatáson.
A városban nagyon sok volt a turista. Itt már közel sem hallani annyi finn beszédet, mint Észtországban. Helyettük sok a távol-keleti, és az angolul vagy németül beszélő európai. Itt is tele volt az utca presszókkal, de kezdetben valahogy kevésbé éreztem barátságosnak, mint Tallinnt. Hogy miért, fogalmam sincs. Megrögzött falusiként valószínűleg a nagyvárosiasabb tempó taszított egy kicsit. Persze, csak árnyalatnyi különbségekről van szó.

Az óváros viszonylag egységes képét csak a régi híd lábánál lévő téren álló hatalmas szobor – “Latviesu Strelnieki 1916-1920” felirattal – és az Okkupáció Múzeum fekete tömbje bontja meg.

 

A Lettország megszállásának múzeuma (a náci és szovjet megszállás története az 1987 utáni “balti nemzeti újjászületésig”) ingyenesesen látogatható. ( www.occupationmuseum.lv ) Az ingyenesség itt nagy szó, hisz a mellett található információs irodában alig adnak valamit pénz nélkül – pedig a kínálatuk egyébként nagyon bőséges.
Kicsit tovább sétálva értünk a város egyik legszebb épületéhez, a Szent Péter Bazilikához. Egyes részei a 13. század legelejéről származnak. Később gótikus, majd barokk stílusban átépítették.

A rendkívül nyúlánk tornya 123 méter magas. Mivel az utóbbi évtizedekben teljesen körbeépítették, képet csak úgy tudtam csinálni, hogy két felvételt raktam egybe. Igaz, így a magasságát kevésbé lehet érzékelni. A 72 méter magasban lévő második erkélyig lifttel lehet felmenni. A belépő 722 Ft.
Nagyon szép park határolja az óvárost. Sok víz és sok zöld. Rengetegen sétálnak, ücsörögnek, játszanak a fák között. Az egy évtizeddel ezelőtti függetlenedési küzdelem áldozatainak állított emlékköveken friss virágcsokrok.

Visszafelé az egykori lőportorony felé mentünk, amelyben ma háborús múzeum működik. Az 20. század elejétől a Szovjetunióhoz való csatlakozásig mutatja be a lett hadsereg történetét.
Az autónál mindent rendben találtunk. Mivel még hosszú út várt ránk, azonnal továbbindultunk Vilnius felé.
Délután fél négykor értünk a lett-litván határra (6760 km). Bár csak 10-15 autó állt előttünk, több mint egy órát kellett várnunk, hogy a belső zónába jussunk. Egyszerre 5-6 autót engedtek a vizsgáló bódékhoz. Mint kiderült, az lassította ennyire az ügyintézést, hogy legtöbb autósnak ott helyben biztosítást kellett kötni, mert valamiért erre az országra nem érvényesek a felelősségbiztosítások. (Itt vettük észre, hogy a mi zöldkártyánkon sem szerepelnek.)
Velünk is ugyanúgy zajlott a folyamat, mint a többiekkel. Az útleveleket pillanatok alatt megnézték, azt is tisztáztuk, hogy nincs elvámolni való, majd a határőr az egyik közeli bódéhoz küldött a biztosítás megkötésére. Amíg nem végeztem, addig a többiek türelmesen várakoztak az autónk mögött. Arra nem gondoltak, hogy félreállítsanak bennünket, illetve a többi hasonló helyzetben lévőt. A díj egyébként összesen 50 észt korona és 10 dollár volt (820+2840=3660 Ft) – így volt éppen pénzem. Nem problémáztak, váltottak. Éppen másfél órával az érkezés után indulhattunk tovább a határtól Vilnius felé.

Információk
Múzeumok, rendezvények, szállás – www.inyourpocket.com
Internet kávézót – ICafe – az Elisabet str. 75. alatt címe: www.sds.lv

Litvánia

Viszonylag jó úton haladtunk Vilnius felé. A maximális sebesség főúton és autópályán megegyezik a hazaival – 90, 130 -, lakott területen tízzel gyorsabban, 60 km/h-val lehet menni. Szerencsére nem sok településsel találkoztunk, mert a főutak jórészt elkerülik a falvakat. Nagy nyílt síkságok, szántóföldek, kaszálók szegélyezték az utat. Kicsit az Alföldhöz, vagy inkább a Kis-Alföldhöz hasonlított a táj. Amíg Svédországban, Finnországban a városokon kívül inkább tanyákat, kisebb tanyabokrokat láttunk, itt a településszerkezet nagyon hasonlított az itthonihoz. Kisebb-nagyobb falvak az úttól nem messze, általában egymáshoz közel, szabályos utcákra felfűzött házakkal. Nagyon sok volt a tehén a mezőn, de többnyire magányosan, vagy nagyon kis csordákban. Láthatóan minden gazda külön legeltette a sajátját. A lábuk ki volt kötve egy karóhoz, és kis körben ették a füvet a mező közepén.
Nem messze a határtól megálltunk egy útmenti étteremben uzsonnázni. Fejenként kb 800 forintot költöttünk a körettel, salátával tálalt húsételre és az üdítőre, kávéra. Mint később kiderült, az itteni viszonyok között ez a drága helyek közé tartozott.:)) Az étel finom, a hely nagyon hangulatos volt. Különböző ötletes árnyékvetőkkel, fából készült szabadtéri asztalokkal barátságossá tették. Bent modern hűtők, látvány-konyhai berendezések.
A Vilnius előtt félúton, kb. 130 kilométerre a fővárostól autópálya kezdődött. Először csak két pályás, kétszer két sávos lett az út, majd került hozzá leálló sáv is. Az állapota jobb volt az akkori magyar M7-esnél. Érdekessége, hogy mindenütt szintbeni kereszteződések vannak. A település, vagy más elágazó előtt egy autóút táblával és 100-as korlátozással lelassítják a forgalmat, az ilyen helyeken a bal sávból át lehet menni a szembejövő pálya belső sávjára, ahonnan néhány száz méteres haladás, jobbra sorolás után a másik oldalon el lehet hagyni az utat. A burkolat kicsit rázós volt néhol, de nyugodtan és biztonságosan lehetett haladni. A forgalom nem volt túlságosan nagy. Itt is inkább nyugati gyártmányú autókkal találkoztunk. Sok volt a fekete Mercedes. Bár Vilnius előtt már erősen sötétedett, csak néhányan használták a lámpákat. Egy helyen mértek rendőrök az úton, de a többiek időben jelezték, így minket nem fogtak meg.
Korábban is láttunk gombát és gyümölcsöt kínáló gyerekeket, felnőtteket az utak mellett, de itt igazán sok volt. Főleg nagy méretű, színes erdei gombákat kínáltak. Volt olyan hely, ahol 6-7 árus is ült, vagy feküdt az árokban egymástól nem messze. Nagyon kevés a benzinkút. Az autópályán a 62 kilométeres pontnál láttuk az elsőt. A rigai tapasztalatokból okkulva vettünk térképet az országról és a fővárosról is.
Este nyolc előtt érkeztünk Vilniusba (6964 km). Megállás nélkül átmentünk a városon a tervezett szálláshely felé. Itt Rigával ellentétben minden elágazóban érthetően jelezték a választható irányokat. A Minszk felé vezető A3-as út mellett, 10 kilométerre a fehérorosz határtól találtunk szállást a Rytu kempingben egy Saviciunai nevű település mellett. Útközben majdnem megálltunk, mert furcsa csattogást hallottunk a kocsiban. Kis idő múlva rájöttünk, hogy nem lőnek ránk, csak valami hatalmas bogarak ütődnek állandóan az autóhoz.
Az út közelében lévő, erdővel körülvett kempingben rajtunk kívül 2 vendég és a recepciós – gondnok, mindenes – egy 50 körüli férfi volt mindössze. Mivel igazán csak a saját nyelvén beszélt, főleg mutogattunk és mosolyogtunk. Szerencsére a másik vendég – egy Németországból hazalátogató fiatal emigráns – közvetített a bonyolultabb részeknél. A 4 ágyas bungalóért egy éjszakára 60 litast (4200 FT) kellett fizetnünk. A gondnok láthatóan tartózkodni akart a hivatalos formaságoktól. Amikor az útlevelet kínáltam neki a regisztrációhoz, nagyon meglepődött, és bánatosan nézett, így tovább nem erőltettem. Megköszönte a pénzt, és zsebrerakta.
Az egykor talán szebb képet is mutató házikó farostlemezből készült. Volt egy hálószoba, egy dupla ággyal, egy kétajtós és egy éjjeli szekrénnyel, egy társalgó egy kétszemélyes ágyként összerakható ülősarokkal, egy konyha mosogatóval és egy földeletlen vezetékkel konnektorba dugható 50 literes bojlerrel. Valamikor lehetett gáz vagy villanytűzhely is a nyomokból ítélve, de már csak a falon lévő más színű festék mutatta. A fürdőszobában (fülkében) tusolótálca, WC. A mosdókagylót – ha volt is valamikor – már elvitték. Két ágyneműt találtunk az ágyakhoz – tisztának látszottak. Csapatunk egyik tagját majdnem agyonvágta a zuhanyzó. Mezítláb volt, amikor hozzáért a vízhez. Szerencsére még el tudta húzni a kezét. Zárlatos lehetett a bojler, és a kétszálas vezeték miatt nem kapcsolt le az érintésvédelmi relé – ha egyáltalán volt olyan.
Csak arra gondolhattunk, hogy túlságosan érzékenyek vagyunk a litván áramra – vagy ne adj Isten, itt jól szigetelt gumicsizmában szoktak zuhanyozni. A további kísérletezés helyett kihúztuk a bojlert. Az éjszaka szerencsére minden gond nélkül telt, jól aludtunk. Meglepő módon itt újra hallottam a tücsköket. (Mint korábban írtam, a svédországi barátaink erdei házában csak a többiek hallották, én nem.).

18. nap – Vilnius
Pénteken reggeli után Visszamentünk Vilniusba. Az állomásnál parkoltunk le 140 forintos óránkénti áron. Később derült ki, hogy a szomszéd telken egy maszek őrzött parkoló működött óránként 70 forintért. Megint elmulasztottuk a tájékozódást.
Az állomás környéke és a külső régi részek nagyon lepusztultak. Málik, omlik mindenhol a vakolat, a városfalon belül is nagyon sok a romos épület. A belváros még Tallinnál is kisvárosiasabb. Néhol a hazai 20-50 ezres régi városok magjára – Sopron, Eger -, néhol inkább Pécsre, Győrre emlékeztet. A sok helyen látható kopottság ellenére is nagyon bájos. Az óváros néhány száz méter átmérőjű területén vagy két tucat templom található. Többet közülük már helyreállítottak, de vannak olyanok is, amelyek össze akarnak dőlni.
A kereszténység különböző ágai nagyon változatos építészeti képet hoztak létre. A reneszánsztól a késői barokkig és a számunkra ismeretlenebb keleti stílusokig sok minden látható egymás mellé szúfolva. A vártoronyból szép kilátás nyílik az óvárosra és a kicsit elcsúfított új részre.
Itt is sok a turista, bár számuk érezhetően elmarad másik két fővárosban látottól. A kocsik is lestrapáltabbak, mint a másik két balti országban. Zsiguli itt sincs, mindenki a nyugatról szállított roncsokat vásárolja.

Rengeteg a koldus – öregek, rokkantak. Legtöbben csak csendesen nyújtják a kezüket, de vannak agresszivebbek is. Minden templom tele imádkozókkal. Voltak csoportok, amelyek egy előimádkozó szövegét ismételték. Éppen a pápát várták néhány nappal a mi látogatásunk után.
Nagyon sok volt a rendőr. Az utcákon néhol kis üvegbódékból figyelték a forgalmat. Nem molesztálták a járókelőket, csak az engedély nélkül dolgozó utcai árusokat. úgy tűnt, hogy inkább a mi kedvünkért vannak.
Nagyon olcsó minden. Itt volt először olyan érzésünk, hogy nyugodtan beülhetünk egy cukrászdába kávézni, süteményt enni. A lányok (nők) egyre szebbek, lassan már a prágaiakkal vetekszenek. Egyszerűen, de csinosan öltöznek. A divat hasonló a hazaihoz. Nagyon sok a szuvenír árus. Babák, ruhák lenből, kenderből, cserép dísztárgyak, festmények és borostyán ékszerek.

A városnézés után egy Maxima Baré nevű hipermarketben vásároltunk Vilnius határában. Az áruház belső galériáján lévő gyorsétkezdében ebédeltünk. A négy komplett ebédért – húsételek, kapucsinók, saláták, gyümölcslék – 2200 forintot fizettünk.
Délután négy óra felé indultunk tovább a lengyel határ felé (7022 km). Kaunas széléig autóúton mentünk. Az elvben 100 kilométeres maximumot az elágazóknál 80, 90 kilométerre korlátozták. Persze a nyílt szakaszokon legtöbben 120-130-al haladtak. Több helyen volt útépítés miatt korlátozás. Ezeket is hasonló módon tartották be. Nem sokkal este hat óra előtt értünk a litván-lengyel határra (7233 km). Talán 10 autó állt előttünk, de az átlépés nagyon sokáig tartott.
Információk – múzeum, rendezvény, szállás – www.inyourpocket.com

Lengyelország

Nem sokkal este hat óra előtt értünk a litván-lengyel határra (7233 km). Talán 10 autó állt előttünk.
Valami helyi ifjak sörüket félre téve le akarták mosni a szélvédőnket. Kiszálltam és magyarul elmagyaráztam nekik, hogy máshol keressék a boldogulást, mert hívom a policájt. Addigra egyik már bevizezte az ablakot, de végül feladata, annyira meglepődött a felindult viselkedésemen. Én közben elővettem egy gumilehúzót, és letisztítottam az üveget. Közben bezárattam a tetőablakot és az oldalablakokat is felhúzattam, mert a fiúk láthatóan azon gondolkodtak, hogy beöntsék-e a vödrökben lévő koszos vizet az autóba. Végül elmentek hátrébb, a később érkező kocsik felé.
40 perc múlva átengedtek bennünket az első sorompón. Itt csak néhány percet kellett várni, kis szünetekkel, egyenként továbbengedtek bennünket. Lehet, hogy valamilyen elektronikus rendszámellenőrzés volt, vagy csak egyszerűen itt is kellett egy állás valakinek.
A határőr bódé előtt újra összegyűlt a sor. Itt egyszerre két-két autó utasaitól vették el az iratokat és a kocsi papírjait. Az érkezés után kb. másfél órával minden vizsgálat nélkül kiengedtek bennünket Litvániából. Korai volt az öröm, mert alig 10 méterrel az utolsó litván sorompó után újra meg kellett állni a lengyel terület kezdetét jelző sorompó előtt. Újra összejött a korábbi sor. Valószínűleg azért ilyen lassú az átkelés, mert itt meg a litvánoknak kellett biztosítást váltani a kocsikra. Összesen 2,5 órába tellett, amíg a két ország között átzsilipeltünk9. A lengyel oldalon a határtól 4 kilométerre volt a szembe jövő sor vége. Minden harmadik teherautó használt, illetve roncs nyugati kocsikat hozott.

Augustunow
Egy kántornál 4.10-el váltottunk zlotyt dollárért. Közben jól besötétedett. Talán ötven kilométert haladhattunk, amikor megláttunk egy kempinget jelző táblát. Egy a sötétből előbukkanó kivilágítatlan biciklis azt mondta, hogy az erdőben van 2-3 kilométerre. Három kilométert mentünk egy földúton, aztán visszafordultunk. A vége felé láttunk egy lányt a töksötét erdei úton, de amikor megszólítottuk, megijedt tőlünk, és elmenekült. Szerinte mi voltunk félelmetesek. Valami cserkész találkozó lehetett a sűrűben egy felirat szerint, de fény sehol sem látszott.
A főúton újabb néhány kilométer után – 7296 kilométer – volt egy másik kempingtábla, sőt a kempinget is megtaláltuk közvetlenül az út mellett. A hátránya – a nagy éjszakai gépkocsizaj csak később derült ki.
Reggel tudtuk meg, hogy egy nagy turista központban vagyunk Augustunow-nál.
A kemping egy drótkerítéssel lezárt füves terület volt, magas vörösfenyőkkel. Érkezésünkkor a recepción ülő szőke nő kiszámolta, hogy négyünknek 27 zloty – kb. 1800 forint – lesz a díj. De csak reggel lehet fizetni.
A vizesblokk állapota rettenetes volt. Egykor voltak – lehettek – melegvizes csapok is, de azokból ma már semmi sem folyt. A még működő WC-k is részben visszahozták a beadott anyagot, a zuhanyzóban is csak hidegcsap működött. Igaz, plusz komfortként voltak láb, illetve csizmamosó kagylók is a földön. A közösségi, illetve főzőépületben horganyzott fémmel borított asztalok – steril, mint a boncteremben -, a négy csapból kettő letörve, egy nem működött. A villanykörte mellől két szál drót lógott ki, a végén lecsupaszított hurkokkal. A részeg, vagy tán más hangulatjavítóval is turbózott fiatalok ide dugták a hordozható magnósrádiók villásdugóját, hogy a techno messzebbre szóljon. Szerencsére este 11 után a főnéni rendet csinált. A hajnali visszaérkezés zajából ítélve a fiúk lányok valahol máshol folytatták a dajdajozást. Egyénként nagyon kedvesek voltak.
Reggel csak a kutyák ébredtek korán. Volt vagy 4-5 belőlük. Egyik éjjel még az asztalunkat is végigjárta a lábnyomokból ítélve. Szerencsére minden fontos élelmiszert megfelelően elzártunk.

19. nap – Varsó
Szombaton reggelizés, sátorbontás, pakolás után 10 órakor akartunk indulni tovább Varsó felé, de nem találtuk a recepcióst. Végül a közeli turistaszálló portájáról riasztottak egyet – nem az estit -, aki 19 zlotyra (1250 Ft) számolta ki a díjat. Nem tiltakoztunk, fizettünk.
Fél tizenegykor indulhattunk tovább. Varsóig az út végig nagyon rossz volt. Hosszanti irányba vályúk – koleiny – osztották több sávra a gyenge alaphoz képest nagy súlyú járművek miatt. Elvileg százzal lehetne menni, de a rossz út, a nagy forgalom, a sok lakott terület és a hétvége ellenére is állandóan felbukkanó lassújárművek miatt maximum 50-60 kilométeres volt az átlagsebességünk.
Ez a környék egyre jobban hasonlít az otthonihoz – a fű, a fák színe, az aszály jelei a növényeken. Az utazás közben szerzett benyomások alapján úgy érzem, hogy Lengyelországnak ez a része – észak-kelet – még a balti államoknál is szegényesebb. Semmiképp sem hasonlít például Krakkó, Zakopane környékéhez.

Délután kettőkor értünk Varsóba – 7540 kilométer. Először szállást kerestünk. Térkép alapján elkeveredtünk egy kempingként jelzett helyre. Ott derült ki, hogy ez a Litvarski stadion. Nem volt tévedés, az egyik nagy pálya gyepén, a lelátó alatt már volt két sátor, sőt este újabb vendégek jöttek. A környezet egy kicsi gondolkodóba ejtett bennünket. Azon voltunk, hogy az olcsó ár ellenére inkább másik helyet keresünk. Sajnos nem így tettük.

A fürdő jó volt, a gyeppel sem volt probléma, a vasakat sem vertük még soha ilyen könnyen a földbe, mint itt, sőt villany is volt, konnektor az akkuk töltéséhez, helyet is szabadon választhattunk…
A központi épületben talált nő – a litván gondnokhoz hasonlóan – semmiféle papírt nem kért tőlünk – s persze nem is adott -, csak az 51 zlotyt (3366 Ft) tette zsebre.
Lezártuk az autót, kicsit megmosakodtunk, aztán elindultunk a városba busszal. Útközben jutott eszünkbe, hogy nincs semmi papírunk arról, hogy mi a stadionban kempingezünk. Mi lesz, ha nem engednek majd vissza bennünket, s ha az autónkról sem akarnak tudni. Szerencsére csak ijesztgettük magunkat.
Először a kultúra és tudomány palotájához mentünk. Kicsit kiábrándító volt a közelében felállított bódéváros – afféle lengyel lengyelpiac -, és a mellette lévő diszkontbazár, amit hipermarketnek becéztek.

Gyalog indultunk az óvárosba. Mindenütt a kopott házak – pedig nem is igazán régiek – keveredtek a modern üvegpalotákkal. Könnyed elegancia hatalmas kosszal – röviden talán így jellemezhetném a látottakat.
III. Zsigmond emlékoszlopa alatt helyi ifjak éppen rappet hallgattak nagy hangerővel, és nagy keménypapírtáblákat raktak le a földre, ragasztottak össze. Mint kiderült, a breakdance bemutatójukhoz csinálták a szőnyeget. Harminc méterre innét egy dél-amerikai zenekar adta elő új CD-jét az élő tátogás alá kevert konzervvel. Az állandóan ott cirkáló kommandósokat mindez hidegen hagyta. Nem szóltak a negyedóránként érkező esküvős limuzinoknak sem, hogy miért hajtanak be a lezárt területre. Igaz, közben néhány fiatalt bevittek a mikrobuszukba, de aztán őket is elengedték.

Az óváros belseje felé sétálva újabb esküvői menetekbe ütköztünk. Egyik sarkon két lány oroszul dalokat énekelt orosz népviseletbe öltözve, egy csuklyával fedett arcú szerzetes pedig némán koldult.
Az óváros főterét mindenütt asztalok, székek borították. Szinte az egész Lengyelország itt sörözött – persze a turistákkal együtt. Középen valami dzsesszbanda játszott.

Már sötétedett, amikor visszaértünk a stadionhoz. Egyszer csak megjelent egy éktelenül szirénázó kocsisor. Legalább 50 rendőrségi mikrobusz harsogott végig előttünk. Nem minket kerestek.

No, ekkor jött az, amire sokáig emlékezni fogunk. Ahogy felvertük a sátrakat, több ezer szúnyog jelent meg. A Balaton közelében lakunk, táboroztunk már a Tisza-tó partján, a Duna-kanyarban, de ha mesélik sem hinnénk el, hogy ennyi szúnyog létezik. Egyszerre legalább 20-30 lepte el a testünket minden pillanatban. Nagyon jó étvágyuk volt. Lehetetlen volt elüldözni őket. Majdnem elsírtuk magunkat a tehetetlenség érzése miatt. A vacsora gyakorlatilag elmaradt, gyors fürdés után menekültünk a sátorba. Szerencsére vigyáztunk a felverésnél és a közlekedésnél, így benn már nem zavartak bennünket.

20. nap – Irány Szlovákia
Vasárnap reggel gyorsan szedtük a sátorfánkat és 7570 kilométeres óraállásnál elindultunk Katowice felé, de Varsó után még megálltunk egy nagy bevásárlóközpontban, hogy ismét kipótoljuk fogyó készleteinket.
Az út nagy részét egy kétszer kétsávos autóúton tettük meg. Csak a határtól mintegy 30 kilométerre – Tychinél – váltott egysávos főútra. A nagy forgalom és a vályúk miatt vigyázni kellett, de az autóúton szerencsére így is jó tempóban haladhattunk. Vasárnap lévén nem volt jelentős teherforgalom. Gondot inkább a meleg jelentett. Az útmenti hőmérő szerint kint 31 fok volt, az útburkolat pedig 51 fokos!

Szlovákia – az út vége

Délután 3 után, 7956-os óraállásnál értünk Cyesinnél a lengyel-cseh határra. Az átkelés 5 percbe tellett. Pecsétet most sem adtak. Megállás nélkül mentünk tovább Szlovákia felé. A Mosty u Jablunkovskynál lévő átkelőhelyhez negyed ötkor (7997 km) érkeztünk. Az unió támogatásával éppen átépítették az egészet. Alig fértünk el a törmelék kupacok között. A cseh és szlovák szervek egymás mellett ültek egy padon. A 30-35 fokos meleg miatt láthatóan nem nagyon volt kedvük az egészhez. Ráadásul arra kértem őket, hogy tegyenek pecsétet az útlevélbe. A cseh határőr kelletlenül előhúzott egy PSION kéziszámítógépet, és sorba beütötte az útlevelünk számát, majd a pecsételt. nagyon morcosan nézett. Legközelebb jobban meggondolom, mielőtt ilyent kérnék.

A következő megálló Zsolna – Zilina- volt (8036 km). Rövid városnézés, sörözés. Mindenkinek nyugodtan ajánlom a várost egy kirándulásra. Nagyon szép a főtér. Ahogy más szlovák városokban, itt is kitiltották a gépjármű forgalmat a város közepéből, és nagyon szép díszburkolattal borították be. A sok kő nyomasztó hatása ellen szökőkutakat építettek. A főtér majdnem egészét éttermek, presszók kerthelyisége foglalták el. A 150×150 méteres területen legalább 6-8 volt. Gyakorlatilag csak a templom előtti területet hagyták szabadon. Mindenütt sok vendég. Főleg fiatalok. Az árak alapján mi is többet járnánk ilyen helyekre. Legalább 20-30 százalékkal olcsóban lehetett inni, enni, mint nálunk egy hasonló város főtéri éttermében. Nem szólva arról, hogy sokkal hangulatosabb.

A sörözés után elmentünk szállást keresni. Ismét segített az ADAC katalógus. Rajecki Teplice előtt megtaláltuk az út mellett az ajánlott bungalós kempinget. Az egész úgy nézett ki, mint egy indián tábor. A karám mögött lovak, mellette néhány tipi. Mint kiderült, ahhoz a kemping felett látható sziklához idomítottak mindent, amelyet néhány sör, vagy borovicska után a legfantáziátlanabb turista is tolldíszes indián fejnek lát.

Nagyon jó volt a szállásunk is. A bungalókat valószínűleg ebben a szezonban építették. Úgy tűnt, a vasárnap estének köszönhettük, hogy foglalás nélkül is volt üres hely. A fából készült házikó közepén volt egy önálló fürdőszoba WC-vel. Mellette egyik oldalon egy fülke szerűen kialakított franciapriccs, a másikon egy emeletes ágy.
Az asztalon villanytűzhely, elektromos teavízforraló, mellette mosogató melegvizes csappal, a túlsó oldalon egy nagy étkező asztal – sok edény, tányér, evőeszköz – mosogató kellékek, hűtőszekrény, stb. A bejárat előtt fedett veranda asztallal, székekkel, világítással. A gond csak az, hogy az ablak elé szerelt villanytűzhely miatt nem lehet függönyt tenni az ablakra. Illetve lehet, de kigyulladna.
A szállásért 761 koronát (4510 Ft) fizettünk – 10 százalékot engedtek az árból az autóklubnál kiváltott kemping igazolvány miatt – ahogy a korábbi helyek többségénél is.
Az otthonos hangulat elérésében sokat segíthet a férfi vendégeknek a vadnyugati büfé telt keblű, szőke pincérnője is. Igaz, a szépség néha önmagában nem elég. Mivel a sörök és egyéb italok mellett összesen csak egy pár virslije volt, más helyet kellett keresnünk a vacsorához. Ez volt a szerencsénk, mert így megismertük magát a fürdőhelyet, Rajecki Teplicét.
Az épületek stílusából ítélve a fürdőhelyet valamikor a 19-20 század fordulóján alakították ki. Egy több részből álló tó partján hangulatos sétányok, a tóban sok szökőkút, mindenféle sziklából kialakított díszítéssel. Mellette nyaralók, szállodák, éttermek – vagyis inkább kocsmák éttermi szolgáltatásokkal. A díszletek még a régiek – a hangulat a 60-as évek csehszlovák újhullámos filmjeiből ismerős -, és nagyon jó kaját adnak, ráadásul olcsón. Négy Holstein módra készített sertésültért – ez volt a választék – sörökért, narancsléért, salátákért 2250 forintot fizettünk.

21. nap – Nyitra – Nagyvázsony
Hétfőn, 8060-as kilométeróra állásnál indultunk haza Rajecki Teplicéből. Először egy nagyon szép völgyön haladtunk, majd átkeltünk egy magas hágón. A hágó tetejéről aztán majdnem hazáig gurultunk – igaz addig még több mint 300 kilométer volt hátra.
Nyitrán (8200 km) egy murvás, földes grundon parkoltunk le a vár alatt. A korzó egyik éttermében elköltött ebéd után megnéztük a várat, majd továbbindultunk hazafelé.

A szlovák-magyar határt délután negyed ötkor, 8278-as óraállásnál értük el Észak-Komáromban. Az átkelés alig tíz percig tartott. Kis hazai kerülő után este 9 óra előtt értünk Vázsonyba. Az óra ekkor 8456 kilométerrel mutatott többet, mint 21 nappal korábban.

Köszönet mindenkinek, aki utazásunkat segítette:
Mainzban Maritta Henkes, Ingrid, Diter, Christina és Christian
Aspaban Carina Ericsson és Per Aberg
Stockholmban Polonyi Benigna és Michael Loberg
Lempäälä-ben Jokke és Maritta Hourne családjával, Pevi, Sinica, Nagy Sándor
Tapolcán Vörös Béla
és sok más ismert és ismeretlen ismerős

Győrffy Árpád

Győrffy Árpád írásai az Útikalauzban >>   

Melléklet – Árak Észak-Európában és útközben

A háromhetes kirándulásunkon lehetőség szerint rögzítettük a fontosabb élelmiszerek, szolgáltatások árait. Boltok közül általában az olcsóbb hipermarketeket kerestük. Ahol több helyen is vásároltunk, vagy egy áruból több féle volt, ott átlagot számoltunk, vagy a legalacsonyabb és a legmagasabb árat is megadjuk.
A felsorolásban az áru neve után a mennyiség következik – ha nincs, akkor az alapegység a kilogramm, liter – majd az ár a helyi valutában, végül zárójelben az akkori árfolyamon forintra átszámolva.

valuta középárak (2001 augusztus eleje)
1 osztrák schilling 18 Ft
1 német márka 130 Ft
1 dán korona 34,4 Ft
1 cseh korona 7,53 Ft
1 svéd korona 27,4
1 finn márka 43,1 Ft
1 estonian kroon 16,4 Ft
1 lats 451,066 Ft
1 litas 69,9 Ft
1 zloty 66 Ft
1 szlovák korona 5,93

Üzemanyagok – (A 8456 kilométeren 540 liter benzin fogyott el – 6,4 l/100km – az összes üzemanyag ára 128 ezer Ft – literenként átlagosan 237 Ft)

Magyarország  95-ös 223-224, dízel 212

Ausztria  diesel 11,3 (203), benzin 95 12 ats (216)

Németország disel 1,53-1,66 (199-216), 95-ös 1,92 -1,97 (250-256)

Dánia dizel 7,10 (244), 95-ös 8,17 (281)

Svédország dízel 8,71-8,77 (238-240), 95-ös 9,20-9,51 (252-260)

Finnország  dizel 4,44 -4,90 (191-212), 95-ös 6,18- 6,79 (266-293)
Az üzemanyag itt a nagyvárosokban és az autópálya mellett általában drágább, mint máshol. A legolcsóbb benzínárat Lempaalaban, a legdrágábbat, a tőle 20 kilométerre lévő Tamperében láttuk.

Észtország dizel 8,6-8,9 (141-146 Ft), 95-ös benzin 9,5.9,75 (1656-160 Ft)

Lettország 95-ös 0,39 (146 Ft), dizel 0,32 (144 Ft)

Litvánia 95-ös 2,43-2,5, dizel 1,87-1,93

Lengyelország 95-ös 3,09-3,25 (204-215), dizel 2,50-2,59 (165-171)

Csehország 95-ös 28-29,10 (211-219 Ft), dizel 23-24,10 (173-181 Ft)

Szlovákia 95-ös 30,9-31,4 (183-186 Ft), dízel 30 (178 Ft)
Egyéb árak

Németország
Aurach benzinkút shop
jégrémek – 2,5-6 dm (325-780)
ásványvíz 1 l 3 dm (390)
cola 1,5 l 5 dm (660)

Mainz
Mcdonallds
bigmac 5,2 (670)
cheseburger 2,55 (332)
hamburger 2,25 (293)
krumpli 1,9-2,9 (250-380)

főtéri piac
paradicsom, 4,9 (637)
őszibarack 5,8 (755)
banán 3,9 (510)
eper 0,5 5,9 (768)
fagyi 1 DM/gonmbóc (130)
melegszendvicsek 2-3,5 (260-455)

Real hipermarket
sertéscomb 5 dm (660)
rövidkaraj-csont nélkül 10 dm (1300)
sertésszűz 23 dm (2990)
pulykamell szeletek 15 dm (1950)
marhahús -gulás, braten 12 dm
parizer és hasonló szalámik 13 dm (1690)
nektarin 3 dm (390)
kivi 4 dm (520)
paradicsom 6 dm (780)
keménysajtok 10-20 dm (1300-2600)
sörök 0,5 0,5-1 dm (65-130)
étolaj 5 dm (650)
nescafé gold és más 0,2 kg 12 dm (1560)
vienetta 1 l 4 dm (520)
cola 1 l 1,16- dm (150)

Flensburg – Citti-Markt
bagett 0,25 1,67 (217)
toast kenyér 1 kg 3,36 (437)
tej 1,5 sz 1 l 1,11 (144)
margarin 0,25 1,3 (170)

Dánia

Ishöj kemping 232 Dkk/nap/4 fő – 15842 Ft

Odensee-híd
autó 230 (7900)
lakókocsival utánfutóval 350 (12000)

Koppenhága

Jégkrémek az utcán
twister 9 (310)
cornetto 12 (410)
Magnum classic 10-15 (350-510)

olcsóbb étkezde a belváros szélén
szendvics 39 (1340)
menü – 3 fogás – 98 (3370)
sajtossaláta 67 (2300)

Tulip kioszk
virsli kenyérrel 21-26 (720-890)
hotdog 16 (550)
sonkásszendvics 18 (620)
zöldséges-sonkás 32 (1100)
körte 40 (1370)

fagyi – Nyhavn
1 gombóc 10 (340)
2 gombóc 20 (680)
3 gombóc 23 (790)
4 gombóc 26 (890)

FujiSuperia Film 36 kockás, 200 ASA 39 (1340)

Helsingor
húsbolt
lapocka 100 (3440)
karaj 110 (3784)
marhahús 160 (5500)

hotdog 19 (650)
Dán -svéd híd
A díj 275 sek vagy 230 dkk (7900) (motor 150 illetve 125 (4300)

Svédország

Lund
wc 5 sek (137)
hamburger – mcd – 9 sek (247)
parkoló 5 sek/fél óra (137)

gyorsétterem
saláták 58-79 (1590-2160)
pizza 30-53 (820-1450)
bor 105-145 (2880-3970)
sör 0,5 l 32-39 (880-1070)

piac
banán 10 (274)
alma 10-16 (274-440)
paradicsom 6-12 (164-329)
körte 12 (330)
sárgarépa 10-12 (274-330)

utcán
jégkrémek 6-14 (164-383)
manum classic 13 (356)
cornetto 11 (301)
twister 8 (220)

presszó
fagyi
1 kula 10 (274)
2 kula 17 (466)
3 kula 22 (600)
4 kula 27 (740)
reggelire szalámi zsemlével 24 (660)
briós kávéval 25 (680)
ráksaláta 32 (880)

Mc
bigmac 24 (660)
hamburger 9 (250)
sajtburger 12 (330)
juice 12 2 dl (330)
szénsavas üdítő 10 (270)
kávé 8 (220)
tea 8 (220)

büfé
grillcsirke 150g 33 (904)
kebab 40 (1100)
pizzák 48-90 (1315-2500)
saláta vegetáriánus 30 (820)

élelmiszerbolt
sajtos zsemle 2 (55)
száraz sajt 59-108 (1616-2960)

utazási iroda
Cyprus, Mallorca, Santorini, Korfu nyaralás/hét 1890-2600 (52000-71000)

Linkoping
parkoló szombat du 3 óra 10 (274)

benzinkútnál
kávé 5 (137)
12 tartós kifli 12.5 (342)

Nyköping
Vármúzeum 20 (550)

Stockholm
suvlaki 89 (2440)
hotdog 52 (1430)
kapucsino 28 (770)
kávé 20 (550)

fagyi – utcán
1 kula 20 (550)
3 kula 30 (820)

pizzéria
pizzák 50-100 (1370-2740)

kioszk a skanzen előtt
jégkrémek
magnum 9-14 (247-384)
cornetto 11 (300)
twister 8 (220)

kebab 50 (1370)
palacsinták 15 (411)
pizza sonkával 45 (1233)
espresso kávé 11-25 (300-685)

eldobható fényképezőgép 70-100 (1920-2740)
fuji film 35-50 (960-1370)

templomi belépők 15-20 (411-550)
parkolás 10-50 sek/óra (274-1370)

sétahajó – 20 (550) – gyerek 15 (411)

Wasa múzeum
felnőtt 70 (1920)
gyerek 10 (274)
diák 40 (1100)

másik hajómúzeum
felnőtt 30 (822)
diák 20 (550)
gyerek 10 (274)

skanzen belépő
felnőtt 60 (1644)
gyerek 30 (822)

Stockholmcard – ingyenes belépő 70 múzeum, ingyenes parkolás, tömegközlekedés, egy városnéző hajókirándulás, több más helyen kedvezmény és egy többnyelvű stockholmi útikönyv
felnőtt/gyerek:
24 óra 220/60 sek, (6030/1644)
48 óra 380/120 sek, (10400/3290)
72 óra 540/180 sek (14800/4930)

OBS – Söderhamn
Vörös nagyrák – kínai – 1 kg 69 (1890)
minirák 1 kg 40 sek (1100)
Spendrups sör 2,8% 12×0,5 l 40 (1100)
Jubileumform szeletelt kenyér 1 kg 15 (411)
baguette 1 db 12 sek (328)
lattmargarin 1 kg 20 sek (550)
nektarin 1 kg 9-18 sek (246-493)
őszibarack 20 (550)
körte 16 (440)
narancs 20 (550)
alma 17 (466)
paprika 40 (1100)
paradicsom 20 (550)
vöröshagyma 13 (356)
krupli 6 (164)
drazsés rágógumik 10 db 6,5 (180)
Wasa kenyér 12,5 (343)
kenyér friss 19-27 (520-740)
sajtok 66-160 (1810-4400)
szafaládé 44 (1200)
virsli 35-50 (960-1370)
parizer 30 (822)
sonkásszalámi 132-140 (3616-3836)
gépsonka 162 (4440)
pick téli szalámi 220-264 (6028-7233)
kötözött sonka 80-100 (2190-2740
szalonna 90 (2466)
tej 1 l 6,5-7 (180-192)
lazac füstölt 230 (6300)
rák édesvizi nagy 70-161 (1918-4411)
kaviár 380 (10400)
füstölt hering 69 (18909
rövid karaj csonttal 70 (1918)
karaj csont nélkül 94 (2575)
marhahusok 110-180 (3014-4930)
margarin 0,25 13 (356)
Ásványvíz 1,5 l 12 (330)
ásványvíz 0,5 l 10 (274)
Cola 1,5 l 10+1 (palack) (300)
CocaCola 2 l 19+1 (550)
Fanta 0,5 l 11 (300)
sör 2,8 sz 24×0,5 l 59 (1616)
sör 3,5 sz 6×0,5 l 40-52 (1100-1430)
sör 0,33 7 (192)
almabor 1,5 l 15,9 (436)
körtebor 1,5 l 13,5 (370)
bor merlot 0,75 alkoholmentes 34,5 (945)
bor rosé 12 sz 152 (4170)
olcsó keksz 0,2 kg 6,7 (183)
0,4 11 (300)
keksz dárgább 0,225 12-14 (330-383)
Ananász körszeletes 0,56 17,5 (480)
lipton earl grey 40 g-20 db 11 (300)
takarékos Earl Grey 50 db 10 (274)
Mars, Twix, Bounty 7 (191)

Kemping a főút mellett – Sundswal és Umea között
kisebb bungaló – 4 fő 200 (5500)
nagyobb bungaló hűtővel, konyhával 300 (8220)

Umea OBS
virsli kolával 19 (520)
hotdog 22 (602)
bagett 15 (411)
kenyér 16-30 (440-822)
paradicsom 20 (550)
kigyóuborka 18 (493)
fürtös uborka 10 (274)
körte 15 (411)
nektarin 9 (246)
őszibarack 20 (550)
nyárialma – apró 15 (411)
mandarin 20 (550)
paprika 30 (822)
gomba 40-90 (1100-2466)
citrom 12,5 (342)
narancs 15 (411)
szilva 20 (550)
szőlő 30-40 (822-1100)
wc papir 4 tek 16-20 (438-550)

Storforsens Kemping
4 ágyas bungalo wc, fürdő 585 (16029)
4 ágyas szoba wc 450 (12330)
2 ágyas szoba wc 300 (8220)

Jokkmokk
Lapp múzeum – 40 sek felnőtt – 16 év alatt ingyenes – 1 évre szól (1100)

Camping center
bungaló 2 ágyas 495 (13563)
4 ágyas 645 (17673) – mi 420-ért kaptuk.
6 ágyas 745 (20413)
sátorhely 90-120 (2466-3288)

Sauna 1,5 óra
1-2 személy 75 (2055)
3 személy vagy több 100 (2740)
az egész szauna 250 (6850)
Csónak, vízibicikli
35/ óra (960)
120/ nap (3288)
Kerékpár
15/óra (411)
50/nap (1370)

System bolagets – alkoholos bolt
vörösborok 0,75 l
olcsóbbak 47-365 sek (1290-10000) – kb 1000 féle
drágábbak 85-3471 sek (2330-95 ezer) – kb 600 féle
fehér borok – száraz – 45-150 sek – kb 700 féle

City stormarknad
fuji superia 3 tek 200/24 79 sek (2164)
képeslap 5 (137)
bélyeg 7 (192)

Galiveri hipermarkett
sör 0,5l – 3,5 f – 11 (300)
üdítők 1,5 l 12 (330)

Kukkola kemping
bungalo 4 főre – előtér, konyha, fürdőszoba 480 (13152)
nagyobb bungalo 760 (20824)
sátorhely – fürdési lehetőséggel 170 (4658)

Haparanda
malboro 38 (1041)
multivitamin 9.9 (271)

Finnország

Kajani City Market áruház- Helsinki hipermarkett az állomásnál
hamburger 12 (517)
kávé 6 (260)
körte 9-16 (388-690)
dinnye 7 (300)
paradicsom 7-10 (300-430)
paprika 17-19 (733-819)
uborka 9-11 (388-474)
magyarszilva 8 (350)
nektarin 13 (560)
szőlő 10 (430)
őszibarack 7 (300)
alma 7-11 (300-475)
banán 7 (300)
kenyér 15-39 (646-1680)
zacskós levesek 5-10 (215-430)
száraztészta 0,5 kg 4,5-6 (194-260)
rizs 0,5 7 (300)
ketchup 0,5 kg 12-15 (517-646)
staropran sör 4,5 % 0,5 l 17 (732)
pilseni uruquel 17 (732)
holstein premium dobozos 0,5 14 (603)
cocacola 0,33 doboz 6,4 (276)
cocacola, fanta 0,5 l 7,5 (323)
ásványvíz 0,5 7 (300)
szénsavas üdítők 1,5 l 12-14 (517-603)
ásványvíz 1,5 8 (344)
keménysajtok 30-70 (1293-3017)
margarin 0,4 14 (603)
tej 4-5 (172-215)
marhahus 54-115 (2330-4956)
sertés rövidkaraj csonttal 37 (1594)
pulykamell 75 (3232)
nescafé gold 0,2 kg 38 (1638)
noname nescafé 0,2 kg 25 (1077)
capuccino 8x18gr 16 (689)
cukor 10 (431)

pizzéria “normál” adag 37-50 (1500-2155)

parkolás a belvárosban 4/óra 8-18 (344-775)

IIsalami kemping – 70 fim – 2912 Ft/4fő/nap- sátor

Rauhalinna étterem
zöldségsaláta házisajttal 40 (1724)
halételek 65-100 (2800-4310)
sertéshúsok 78-103 (3361-4440)

Kerimaki

tourinform
csúzli 25 fim (1077)

büfé
fagyi 1 g 8 fim (345)
2 g 10 fim (431)
3 g 12 fim (517)
Cornetto jégkrém 8-10 (345-431)
jégkrém legolcsóbb 5 (215)
Hamburger 13 (560)
duplahamburger 25 (1077)
hotdog 13 (560)
hosszú kávé 6 (258)
espresso 12-16 (517-689)
capuccino 8 (345)
tea 5 (215)

Helsinki-Tallin komp – Tallinnk hajóstársaság – melódia komp – 4 óra út – időátállás miatt 3 óra. ára 412 fim – kocsi+4 személy (17760)

Észtország

Hotel Trap – 2 db ágyas szoba fürdőszobával 707 (11600)
Saku, Mánniku – Mánniku Jahilasketiir Tel: 6041958, Fax: 6042442

Parkoló a főpályaudvar mellett 12 ék/h (197)

éttermek a várban és a főtéren
hussaláta 25 (410)
szenvics szalámival 10-12 (164-197)
kaviáros szendvics 35-50 (490-820)
zöldségsaláták 15-25 (246-410)
levesek 25-30 (410-492)
steak 120 (1968)
grillezett húsok 90-120 (1476-1968)
csirkerizotto 70 (1150)
húsétele 70-90 (1150-1476)
desszertek 20-30 (328-492)

jégkrém 6-9 (98-148)

utcai kioszk
malboro 21 (344)
mars, bounty 7,5 (123)
twix 3 7,5 (123)

Az állomás melletti büfé
sör 0,5 l 7-10 (115-164)
üdítők 1,5 l 12-16 (197-262)
üdítők 0,5 l 5,5-7,5 (90-123)
orbit 10 darabos 7 (115)

rostos gyümölcslé 100 sz 9-12 (147-197)
tea 3 (50)
kakaó 4 (66)
kávé 4-6 (66-98)
pirog 5 (82)
hússzelet (készétel) 30-40 (492-660)
kebab 33 (540)
grill 26 (426)

fagyi 1 g 9 (148)
2 g 15 (246)

áruház Tallin után – Selver hipermarket

lekvárok 0,4 kg 26-28 (426-460)
körte 16 (262)
alma 12-24 (196-393)
citrom 24 (393)
szőlő 36 (590)
szilva 20 (328)
paprika 16-40 (262-656)
paradicsom 27 (443)
uborka 13 (213)
krumpli 6 (98)
sárgarépa 7,5 (123)
borok 0,7 l 70-110 (1150-1804)
lazac 120 (1968)
halak-egyéb 50-100 (820-1640)
pulykamell 90 (1476)
marhahus 90-110 (1476-1804)
sertéscomb 90 (1476)
rövidkaraj csont nélkül 115 (1886)
hosszúkaraj 90 (1476)
orbit 5,8 (95)
félix ketchup 0,34 20 (328)
gépsonka 100-160 (1640-2624)
kötözött sonka 155 (2542)
turistaszalámi 80-100 (1312-1640)
parizer 45-60 (738-984)
szafaládé 51 (836)
virsli 40-60 (656-984)
trapista 70-85 (1148-1394)
kocka margarin 0,5 kg 12 (197)
tej 8-9 (131-147)
pizza kg 80 (1312)
kenyér 0,34 9 (147)
fehérkenyér 31 (508)
zsemle 3,6 (59)
szeletelt kenyér 0,4 6-10 (98-164)
étolaj 11-14 (180-230)
rostos 100 sz. l l 14-20 (230-328)
rostos nektárok 9-13 (147-213)
üdítő 2 l 19 (312)
Kali üdítő 1,5 l 15 (246)
ásványvíz 1,5 l 13,50 (221)
nescafé classic 0,1 44 (722)
Nesquik kakakó 0,5 35 (574)
lipton tea 25 db 22 (361)
sörök 0,5 l 8-12 (131-197)

Szálláshely árak
2* egyágyas: 350-800 (5740-13120) kétágyas 450-1050 (7380-17220)
4* egyágyas: 1200-1800 (19680-29520) kétágyas 1700-2100 (27880-34440)

Tallinncard – – ingyen múzeumok, tömegközlekedés, kedvezmény városnézés, éttermekben, boltokban és programokon
Ár: (felnőtt/gyerek)
6 órás: 60/30 (984-492)
1 napos: 205/85 (3362-1394)
2 napos: 275/115 (4510-1886)
3 napos: 325/145 (5330-2378)
eek –
www.tallinn.ee/tallinncard

Múzeumi belépők
Felnőtt 20 (328)
Gyerek 10 (164)
Család 30 (492)

http://www.tourism.tallinn.ee/ http://www.tallinn.ee/
Észt vasútak: http://www.edel.ee/
rendezvények, programok: http://www.balticevents.com/

Lettország

Riga
Elvis kávéház – óváros
saláták 1,2-1,8 (541-812)
sonkás omlett 1,8 (812)
kapuccino 0,75 (338)
eszpresszo 0,4 (180)
írkávé 1,5 (677)
tea 0,4-0,65 (180-293)
üdítők 0,2 l 0,3-0,5 (135-225)
desszert 1-1,2 (451-541)
sör 0,5 l 0,5-0,7 (225-316)

McDonalds
hamburger 0,4-0,9 (180-406)
hotdog 0,42 (189)
menü 1,4 (631)

jégkrémek 0,25-0,4 (113-180)
sütemények (kelttészta) 0,17-0,25 (77-113)

Üdítő 2 l 0,5-0,7 (225-316)
Kvász 1,5 l 0,4 (180)
Ásványvíz 1,5 l 0,3-0,4 (135-180)

War Museum Riga – Lőportorony
felnőtt 0,5 (225) diák 0,25 (113) iskolás gyerek 0,15 (68)
Sétahajó a Daugavan 1 óra 1 (451)

Belépők a jurmalai (Vaivari) Nemo aqua parkba – http://www.nemo.lv/
1 nap 5 (2250) – este 8 után 2,5 (1130)
Családi jegy 1 napra 12 (5413)
Szauna 10 főnek 1 órára 12 (5413)
Kemping
bungaló 7,50 (3383) (péntek, szombat 12,5 (5638))
lakókocsi parcella 7,5 (3383)
sátorhely 1 (451)
autó 0,5 (225)

Litvánia

Autó felelősség biztosítás 50ék+10USD – 34+12 litu – 2400+840 Ft

Bungalo – 60 litu – 4500 Ft/4 fő/nap
autós étterem
jégkrém
2,3-2,5 (160-175)
üdítők 0,5 l 4 (279)
sör 0,5 l 4 (279)
kolbász, virsli adag 4-8 (279-560)
grillételek 7-12 (490-840)

Benzínkút
jégkrémek 0,3-2,1 (21-147)

Vilnius
Étterem – belváros
saláták 2-10 (140)
sonkás tojás 7 (490)
sülthús szeletek krumplival 21 (1468)
főzelékek, zöltségételek 7-12 (490-840)
pizza 4-16 (279-1118)
deszertek 7-8 (490-560)

cukrászda
sütemények kelttésztából – 0,6-1,5 (42-105)
krémes édességek – tortaszeletek – 0,8-2 (56-140)
húsos szendvicsek 1,5-2,5 (105-175)
hamburger 2 (140)
sültkrumpli 0,9 (63)
kávé 0,8 (56)
rostos üdítő – nektár- 0,2 l 0,8 (56)
üdítő 0,5 l 1,5 (105)

kioszk
sör 0,5 1,9-2,2 (133-154)
üdítő 0,5 1,9-2 (133-154)
jégrém 0,30-1,60 (21-112)
fagyi 1 gombóc 0,9 (63)
2 gombóc 1,5 (105)

belépő a vilniusi vártoronyba
felnőtt 4 (279)
gyerek 2 (140)

Maxime Baré hipermarket – Vilnius
kemény sajtok 10-14 (699-978)
nescafé classic 0,2 15,3 (1070)
nesquik kakaó 0,8 7,4 (517)
disco keksz 0,175 2 (140)
sörök 0,5 1,70-2,60 (119-182)
cola-FANTA 2 L 2,7-3,1 (189-217)
üditő helyi 2 l 1,3-2 (91-140)
gyümölcslé 100 % 2,4-3,2 (168-224)
pulykamell 24 (1678)
sertés rövidkaraj csontnélkül 23 (1607)
sertéscomb 19 (1328)
marhahús 16-26 (1118-1817)
gépsonka 18-24 (1258-1678)
paprikásszalámi 31 (2167)
debreceni jellegű kolbász 14 (978)
turistajellegű szalámi 30 (2097)
parizer 13 (909)
kékszilva 5 (350)
banán 2,3 (161)
narancs 3,8 (266)
citrom 5 (350)
alma -téli – 4-6 (280-419)
aszaltbarack 3,6 (252)
aszaltszilva 11 (769)
aszaltalma 2,3 (161)!
aszaltbanán 7,1 (496)
tej 1,4-2 (98-140)
tojás 10 db 2,54 (177)
kockamargarin 0,5 2,6 (182)
zsemle 0,11-0,23 (8-16)
bagett 0,9 (63)
fehérkenyér 2-2,6 (140-182)
orbit 1,35 (94)
paradicsom 8 (560)
vöröshagyma 4-8 (280-560)
paprika 7-8 (490-560)
csiperke 7-11 (490-768)
káposzta 6 (419)
krumpli 0,8-0,9 (56-63)
virsli 10-14 (699-978)

Lengyelország

Augustinow – sátorhely 19 zl – 1254 Ft
Varsó Sátorhely a Livarski stadionban 53 zl – 3498 Ft

autóbusz (metro) 1 ut 3 (198)
napijegy 7,2 (475)

parkolás belváros
1 óra 2 (132)

kioszk
kebab 4-5 (264-330)
pizza 4-5 (264-330)
fagyi 1 gombóc 1,2-1,5 (4 dkg) (80-100)

Centrum jank hipermarket
margarin 0,25 kocka 1,25 (82)
tojás 0,3-0,5 (20-33)
vöröshagyma 2,9-3,4 (191-66)
káposzta 2 (132)
sárgarépa 0,8 (179)
paradicsom 3,6 (238)
banán 2,8 (185)
uborka 2 (132)
paprika 5 (330)
gépsonka 20-36 (1320-2376)
lecsókolbász 11 (726)
debreceni 13 (858)
sonkaszalámi 24 (1584)
turista 27 (1782)
virsli 9-17 (594-1122)
hurka 13 (858)
szárazkolbász 50-55 (3300-3630)
téliszalámi 82 (5412)
pulykamell 29 (1914)
karaj csont nélkül 20 (1320)
borok 0,7 13-25 (858-1650)
ásványvíz 1,5 l 1,4-1,7 (92-112)
sörök 0,5 1,4-2,1 (92-138)
üdítő 1,5 l 1,6-3,5 (105-231)
orbit 10 dbos 1,4 (92)
nescafé classic 0,1 kg 10 (660)
teák 4-4,4 (264-290)
tej 1 l 1,5-1,7 (99-112)
száraz sajtok 16-20 (1056-1320)
kenyér
fehér 3-5 (198-330)
toast kg 2,6-3 (172-198)
zsemle 0,3-0,4 (20-26)
narancs 6 (396)
alma 2-3 (132-198)
uborka 2 (132)
paradicsom 4-7 (264-462)
sampion (198-396)

benzinkut Katowicenél
Magnum classic 1,8 (119)

Szlovákia

szállás – Auto kemping – Rajec Teplice
4 ágyas bungaló- fürdő, konyha – 845- 10 százalék kedvezmény= 761 sk (A ház 800, 45 az autó, napi 100 lett volna 2 felnőttel az ifa 2 éjszaka felett.) – 4566 Ft

Zsolna étterem a főtéren
Cocacola 1 dl 9 (53)
üvegben 0,25 20 (118)
ásványvíz 1 dl 5 (30)
szóda 1 dl 4 (24)
bor 0,25 20 (118)
bor 0,7 180-220 (1067-1304)
sörök 0,3 11-14 (65-83)
sörök 0,5 8-25 (47-148)
töményszeszek 0,04 24-45 (142-267)
kávé 19 (113)
kapuccino 24 (142)
spagettik 45-60 (267-356)
sonka tojással 38 (225)
tojás gombával 33 (196)
halszeletek orly módra 70 (415)
bélszín Stroganof módra 90 (534)
Gombafejek rántva 85 (504)
Erdélyi húsérmék 75 (445)
rántott sonka vajjal 75 (445)
lecsós szelet magyarosan 84 (498)
cigánypecsenye 80 (474)
bécsi szelet 84 (498)
palacsinta 28-35 (166-207)
saláták 17-20 (101-118)

egy udvari büfében
saláták 30-40 (178-237)
kebab 80 (474)

Étterem – Rajecki Teplice
vacsora – 4 sertésszelet holstein módra, saláták, 2 pohár, 1 korsó sör, 3 dl narancs = 375 (2223 – 556 FT/fő)

Nápoly Étterem-Pizzéria Nyitra – korzó
pizzák 80-125 (474-741)
spagettik 70-115 (415-682)
saláták 38-60 (225-356)
köretek 10-25 (59-148)
húsételek 96-120 (569-711)
bélszín Stroganof módra – 170 (1008)
palacsinta 38-40 (225-237)
martini 0,1 69 (409)
campari 0,1 79 (468)
tömény 0,04 50-90 (296-533)
bor fehér 0,1 20 (118)
bor vörös 0,1 22 (130)
Sör 0,5 40-45 (237-267)
kávé 20 (118)
kapuccino 27 (160)
tea 20 (118)
üdítő 0,25 30 (178)
ásványvíz 0,25 20 (118)
szóda 0,25 10 (59)
juice 0,1 13 (77)
fagyi kehely
2g 55 (326)
3g 60 (356)

Győrffy Árpád írásai az Útikalauzban >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár