Articles by Győrffy Árpád


Győrffy Árpád: Nagy kalandunk északon – 8500 kilométeres családi autózás a sarkkörön túlra – 2001

Egy háromhetes, 8500 kilométeres családi autós túra története. Nyugat-Európában kezdtük, Skandináviában az északi sarkkörön is áthaladva folytattuk, balti országokon, Lengyelországon, Szlovákián át tértünk haza. A sok információt, tapasztalatot, élményt rögzítő beszámolót rengetek képpel illusztráltam. A végén egy részletes körkép is olvasható 12 ország 2001 augusztusi árairól.


Vallások feletti fehér karácsonyok – akár hó nélkül is ünneplőben

Az már biztosnak tűnik, hogy Magyarországon az idén hiába várjuk a “fehér karácsonyt”, a jelentős felmelegedés miatt nem nagyon számíthatunk havazásra az ünnep alatt. Vannak azonban olyan helyek, ahol közel száz százalékosnak vehetjük a karácsonyi hótakarót. Persze az ünnep hó nélkül is lehet igazi, ha úgy élik meg.



Ligeti Zsuzsa: Három nap az Ormánságban és Villányban – Magyarország – 2021

Állandó szerzőnk folytatta Magyarország felfedezését. Tavaly őszi túrájuk alapján egy olyan vidékre kalauzol el bennünket, ahol a sokunk által a Szatmári- és Beregi-Tiszahát templomaiból ismert kazettás díszítések méltó párjait fedezhetjük fel. Az információban bővelkedő tömör leírást a fotók mellett most is saját rajzaival illusztrálja.


Ligeti Zsuzsa: A haranglábak földjén – Őrség és Göcsej – 2020 – Magyarország

Néprajzi kutakodásaim során – mert néprajzosnak készültem – találkoztam először az Őrséggel. Aztán a kerámiáival találkoztam raktáros koromban a Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnél. A valóságban azonban csak az ezredforduló táján kerültem el oda. Azóta néhány évente visszajárok, mindig új és új arcát ismerem meg.


Finnország – Gyönyörködjön az északi fényben összkomfortos üvegkunyhóból

A különleges élményeket keresők figyelmébe ajánlom azt a lehetőséget, amiről a Mikulás földjéről, a finn Lappföld fővárosából, Rovaniemiből kaptam anyagot. Egy félig üvegből épített, vízen, hóban, szárazföldön egyaránt elhelyezhető “kunyhóból”, ágyon fekve csodálhatjuk az északi fényt, az aurora borealist és más természeti jelenségeket.



Magyar-román határ – Ingyen oltják az uniós polgárokat a román oldali oltóközpontban

Koronavírus elleni oltóközpont nyílt az Ártánd-Borsi határátkelőhely romániai oldalán – közölte kedden a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság. Az oltóközpontot egy konténerben alakították ki, amelyet az országúti határátkelőhely Romániába tartó sávja mellett, a határtól mintegy ötven méterre helyeztek el – írta az MTI.



Horvátország – Covid free szigetek, online illetékfizetés és soron kívül oltott dolgozók

A Horvát Idegenforgalmi Közösség és a Tengerészeti, Közlekedési, és Infrastrukturális Minisztérium közös döntése értelmében a hajós turisták az idegenforgalmi illetéket kizárólag online, a nautika.evisitor.hr oldalon fizethetik be. Ennek értelmében a továbbiakban nem lesz lehetőség az illeték kikötői kapitányságokon és azok kirendeltségein történő befizetésére.







Még úticsomagban is csak engedéllyel hozhatunk gyümölcsöt, zöldséget az EU-ba

A növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozza az EU 2019. december 14-től érvényes új növényegészségügyi rendszere. Ezentúl gyakorlatilag – néhány kivételtől eltekintve – mindenhez kell növényegészségügyi bizonyítvány, bizonyos árukat pedig, csak a kijelölt határállomásokon lehet majd behozni – tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közleménye.


































Győrffy Árpád írásai az Útikalauzban

Share Győrffy Árpád: Nagy kalandunk északon – 8500 kilométeres családi autózás a sarkkörön túlra – 2001 Egy háromhetes, 8500 kilométeres családi autós túra története. Nyugat-Európában…












Szerzők szerinti tartalomjegyzék

Agócs Róbert: Három hét hátizsákkal Dél-Kelet-Ázsia varázslatos helyein – 2009 Agócs Róbert: Cesky Krumlov, Prága, Párizs – Csehország, Franciaország – 2007 Agócs Róbert: Nagy görög…










































Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár