Drasztikus rendelkezések a régebbi dízelek ellen – és ez még csak a kezdet

Több európai városban megtizedelik a településre behajtó dízeleket - veszprémi autók - Fotó: Győrffy Árpád

Az MTI értesülései szerint október 1-től Brüsszelben és több észak-olaszországi tartomány nagyobb városaiban jelentősen korlátozzák a csak a régebbi környezetvédelmi előírásokat teljesítő dízeljárművek közlekedését.

 

Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak.

A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone – LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is.

A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből.

  • 2018. október 1-től az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik a behajtási tilalom.
  • 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba.
  • 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek,
  • 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek,
  • 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.

Az október elejétől érvényes korlátozás a napilap szerint a brüsszeli autópark mintegy 0,5 százalékát érinti. A 2019-ben érvénybe lépő korlátozás miatt a brüsszeli autók 4 százaléka, 2020-tól a belga fővárosban regisztrált járművek 14 százaléka nem közlekedhet majd.

Azok az autósok, akik tiltott kategóriába tartozó járművel kénytelenek a régióba utazni, 35 euró befizetése mellett egy napra érvényes engedéllyel ezt megtehetik. Ilyen jogosultság ugyanazon járműre egy év alatt nyolc alkalommal kérhető.

Mint közölték, a brüsszeli városvezetés a 2025-ös céldátumig 86 százalékkal kívánja csökkenteni a nitrogén-dioxid, szintén 86 százalékkal a levegőbe kerülő korom, valamint 31,43 százalékra kívánja leszorítani a szállópor koncentrációját. Információk szerint amennyiben a levegő szennyezettsége eléri és két napon keresztül meghaladja a küszöbértéket, sebességkorlátozást vezetnek be. Tilos lesz a fával és a szénnel való tüzelés, amennyiben nem ez az egyetlen módja a fűtésnek, valamint a brüsszeli tömegközlekedést erre az időre ingyenessé teszik.

Magyarország brüsszeli nagykövetségének tájékoztatása szerint a külföldi rendszámú járműveket október 1-ig kötelezően regisztrálni kell a Brüsszel Fővárosi Régióban.

A regisztrációt az úgynevezett LEZ-rendszerben akkor is el kell végezni, ha az autó környezetvédelmi besorolása alapján nincsen kitiltva a régióból. Regisztrálni a forgalmi engedély és a személyi igazolvány másolatával online lehet a https://lez.brussels/en/content/registration honlapon.

Kitiltják a dízeljárműveket Észak-Olaszországból is

Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat.

Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is.

A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

Forrás: MTI

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

[ninja_form id=5]

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár