Pálinkás Balázs: Kárpátaljai biciklitúra – 2005


Pálinkás Balázs: Kárpátaljai biciklitúra – 2005. július



Balázs a jelek szerint a kalandvággyal bőségesen megáldott szerzőink közé tartozik. A két évvel korábbi autós kirándulásuk után most biciklivel járta be két társával Kárpátalja hegyes-völgyes vidékét. A közel ötszáz kilométeres út során sok tapasztalatot szereztek az ott élő emberekről. Annyit előre elárulok, hogy a mumussal nem találkoztak, miközben mindig hozzájutottak a szükséges enni-innivalóhoz. Ajánlom mindenkinek, hisz egy olyan területről tudósít, ami talán rövidesen sokunknak úticélja lehet.


A 2003-as kedvező kárpátaljai tapasztalataink alapján úgy döntöttünk, hogy a vidék, eddig még be nem járt részeire is jó lenne ellátogatni. Mivel a nyárra terveztünk egy nagyobb bringatúrát, eldöntöttük, hogy Kárpátalja lesz az ideális helyszín! A távot kb. 500 km-re számoltam össze; napi 80 km-t terveztünk, így 6 napos lett volna (eredetileg).


Az előzetes információk begyűjtése és az utasbiztosítás megkötése után elindultunk. Sajnos csak hárman voltunk. Ez tkp. nem volt baj, de az indulás előtti éjszakán kicsit aggódtunk emiatt. Hárman mégiscsak kevés… Meg ki tudja, milyen lesz a csak ukránok lakott részen a közbiztonság éjjel…?


Az útvonal a következő volt: Bp. – Kisvárda – Mándok – Lónya/Harangláb (határ) – Bótrágy – Bátyú – Kisdobrony – Nagygejőc – Ungvár – Nevicke – Perecseny – Nagyberezna – Uzsok, Uzsoki-hágó – Borinya – Tuholka – Vereckei-hágó – Alsóverecke – Volóc – Iszka – Vízköz – Ökörmező – Huszt – Nagyszőlős – Tiszaújlak/Tiszabecs (határ) – Fehérgyarmat – Bp.


Péntek este indultunk a Tisza-expresszel Kisvárdáig. Itt akartunk megszállni, hogy másnap ne menjen el a nap fele a vonatozással. Útközben kiderült, hogy otthon hagytam a térképet! Emiatt kissé idegesek voltunk, mikor Kisvárdán leszálltunk – vajon tudunk ugyanolyat kapni? E nélkül (nagyon részletes térkép nélkül) ugyanis a túrát lehetetlen lett volna végigcsinálni. Szerencsére Kisvárdán egy benzinkútnál volt pont ugyanaz a részletes térkép, amit azonnal meg is vettem. A térképet a Dimap adta ki, 1:250 000 arányú. Nagy segítségünkre volt!! A napot a kisvárdai kempingben zártuk.


1. nap Korábban keltünk, tábort bontottunk, majd nyeregbe ültünk és nekivágtunk az igazi túrának! A határt csak délben értük el Lónyánál. Az ukrán határőrök kissé furán néztek minket, de a kötözködés elmaradt, sőt még a biciklistáskákat sem pakoltatták ki, azonban minden-féle szir-szar papírt ki kellett töltenünk (hova megyünk, miért megyünk, stb.). Bár minden ilyen könnyen menne :)!








Az Ung partja

Az út Ukrajnában rémes állapotú! Irdatlan méretű kátyúkat kerülgettünk ki – ez biciklivel még egész könnyű, de aki autóval jár errefelé az igen meg fog szenvedni. Némely kátyúban kaszálni lehetett volna a füvet, úgy nőtt benne. Zavart, hogy csak találomra lehetett menni, mert egyátalán nem volt tábla. Szerencsére itt még sokan beszélnek magyarul, így mindig megkaptuk a helyes útbaigazítást.
Vittünk magunkkal jó sok ásványvizet, de a nagy meleg miatt max. 1 napra lett volna elég. Azt gondoltuk, hogy a határ közelében elfogadják a forintot is, ám tévedtünk. Ha betértünk egy boltba, csak hrivnyával lehetett fizetni, ami nekünk nem volt (Budapesten nem lehet váltani, a határnál pedig nincs pénzváltó – a határőr egy sárga Volkswagenhez küldött minket, hogy váltsunk ott, de azok nem voltak túl bizalomgerjesztők…). Vittünk magunkkal dollárt, amit egy benzinkútnál cseréltek be hrivnyára, meglehetősen rosszul, 1 $=4 hrivnya árfolyamon (1 hrivnya kb. 37-40 Ft). Mindegy… Délutánra értük el Ungvárt, ahol kaptunk is egy hatalmas esőt.
Tábla sehol nem volt, így találomra mentünk egyenesen egy 2X2 sávos úton. Épp útfelújítást végezhettek, mert tiszta mocsok volt minden. Az eső változatlanul szakadt, ezért lemondtunk a vár megtekintéséről (épp a tövében vitt el az út). Jól jött, hogy volt a térképen egy Ungvár térkép is, e nélkül bizonytalanabb lett volna az áthaladás. Végül rátaláltunk egy táblára, amire Lvov volt kiírva, de a térkép alapján ez volt a mi utunk (azért Uzsokot kiírhatták volna). Átvergődtünk a vasúton is, majd 11 km után beértünk Nevickére. Elvileg itt lehet jól vadkempingezni; lementünk az Ung partjára, és ott felvertük a sátrat.
Kicsit féltünk az éjjel, mert nem tudhattuk, hogy milyenek a helyiek… De nem lett semmi baj, néhány érdeklődőn kívül senki nem zavart minket. Sajnos itt már nem élnek magyarok, így egy szót sem értettünk. Ma 86 km-t tettünk meg. Ja! Benne hagytam a bringa zárjába a kulcsot – és nem lopták el! Ez ám a közbiztonság!


2. nap 8 körül ébredhettünk. Mivel a teszkós tartós kenyerek a hátizsákomban igencsak ösz-szenyomódtak, ezért eldöntöttük, hogy keresünk egy boltot. A boltot a főút mentén meg is találtuk, ám kenyér az nem volt. Maradt hát a teszkós kenyér teszkós májaskrémmel… uhhh… Vettünk viszont ásványvizet (1,5 l)1,6 hrivnyáért, ami nem is rossz. Ma mindenképp el akartuk érni a hágót. Az út egyébként végig az Ung mellett vitt, csak folyásiránnyal szemben, de azért nem voltak benne nagyobb emelkedők. Nagy meleg volt viszont, emiatt gyorsabban apadt a vízkészletünk (legalább kevesebbet kell cipelni). Meglepett, de minden kis faluban volt nyitva tartó bolt; Nagybereznán kenyeret is vettünk, de itt minden, még banán is kapható volt. Az úton nem voltak különösebb méretű gödrök, nem volt nagy forgalom sem. Pár helyen javítást végeztek, ami annyiból állt, hogy lelocsolták az utat szurokkal, abba kavicsot hintettek és kész. Majd az autók beledöngölik…









I. vh-s kereszt az Uzsoki-hágónál

Az ilyen szakaszokon vigyázni kellett, pláne ha egy teherautó ment el mellettünk; ez u.i. nagyon dobálta a köveket. Uzsok előtt kaptunk a nyakunkba egy hatalmas zuhanyt – mindenünk, még a hálózsákok is eláztak (a túra végéig nem is száradtak meg…). Uzsokra délután 5 körül értünk be. Ekkor is volt nyitva bolt! Ezen meglepődtünk, de nem bántuk; vettünk jó sok vizet és vmi lekvárfélét mindössze 6 hrivnyáért. Az ásványvizek egyébként nagyon jó ízűek (kiv. a “Poljana kupel” – ez sós és kénes ízű), általában szénsavasak és viszonylag olcsók. Uzsokon pihentünk, majd nekivágtunk a hágónak. Az út nem volt rossz; fura azonban, hogy volt két katonai ellenőrző pont (a hágó aljában, ill. a tetején is), ahol az útleveleket is ellenőrizték. Sajnos sötétedett, így semmit nem láttunk az egykori Árpád-vonal bunkereiből, megnéztük viszont az I. vh-s emlékkeresztet. Forgalom egyátalán nem volt. A hágó közelében nem volt normális sátorhely, ezért kénytelenek voltunk továbbmenni Borinya irányába. Ekkora koromsötét volt, semmit nem láttunk a tájból, nem voltak táblák sem, az út is elég rossz volt. Borinyát is a véletlennek köszönhetően találtuk meg: le kellett fordulni jobbra egy zöldségesboltnál, majd macskakövön be a faluba. Nem volt közvilágítás sem, a helyiek pedig nem tűntek barátságosnak. A sátort végül a falu után a susnyásban vertük fel a szakadó esőben (naná, hogy újra eleredt). A napi 80 helyett ma 107-et mentünk. Jó mélyen aludtunk, reggelre semmi nem tűnt el.


3. nap helyi gyerekek hajtottak a susnyás előtti rétre teheneket, erre mi is felébredtünk. Összepakoltunk, majd lebicikliztük a következő faluba. A falunévtáblát sehol nem rakták ki, csak tippelni lehetett, hol is járunk. Borzalmas volt az út. A falvakban lehetett kapni mindent (kenyeret és ásványvizet, még péksüteményt is), nem is drágán (4,5 hrivnyát fizettünk), úgy-hogy vettünk mi is.








A jóminőségű E50-es út

A szörnyű út valahol Matkiv környékén földúttá változott, ráadásul tiszta kő és vízmosás volt, ezért egy kézzel lehetetlen volt biciklizni. Lefele is ügyelni kellett; vajon autóval itt hogyan lehet menni? Végre-valahára elértük az E50-es (M06-os) utat, amin élmény volt bringázni – ez volt a legjobb minőségű út Kárpátalján (erre bonyolódik a kamionforgalom is; a kamionok oldalszele okozott kisebb gondot). 12 km-t tekertünk ezen az úton Tuholka faluig; itt kellett a buszmegállónál jobbra kanyarodni. Addig minden falut kiírtak, de a Vereckei-hágót azt nem… Ez rosszul esett! A hágóra vivő útra nem nagyon költhettek, mert itt (is) óriási gödrök tátongtak! Jó kis kaptató után elértünk egy faluba, majd egy durva emelkedő után a Vereckei-hágón voltunk! Lehangoló, hogy nincs semmi emlékoszlop magyarul (elvileg van vhol egy emlékkereszt, de azt nem találtuk meg), és igazán elbonthatnák azt a ronda félbemaradt szállodát is… Itt találkoztunk magyarokkal! Némi pihenő után leszáguldoztunk a rémes úton Verebesre.









Lefele a Vereckei-hágóról. Érdemes szemügyre venni a gödröket…

Mivel volt nyitva bolt, bevásároltunk – halkonzervet is 2 hrivnyáért. Alsóvereckénél kellett elkanyarodni balra, Volóc irányába (Ökörmező is ki volt írva). Az út a megszokott minőségű volt. Érdekesek voltak a helyiek: kijöttek elénk, integettek és mindenhol köszöntek. Sokan beálltak mögénk v. mellénk, mások versenyezni próbáltak (ahhoz én mondjuk már túl fáradt voltam…) – úgy éreztük magunkat, mint vmi misszionáriusok :). Volóc előtt már korgott a gyomrom az éhségtől, de a májaskrémre gondolni sem bírtam. Jókora emelkedőn vitt át az út, elég nehezen másztuk meg – az. u.akkora lejtő néha csak sovány vigasz volt, majd beértünk Volócra. Itt egyből megláttunk egy éttermet, úgyhogy nem sokat gondolkodtunk… Hárman 31 hrivnyáért ettünk nagy adag krumplit, rántott húst, kukorica- és paradicsomsalátát!!! Alig akartam elhinni, azt hittem, külön-külön 31, de nem! Ittam 1 sört is 2 hrivnyáért 🙂 – nevetségesen olcsó! Új erőre kapva tekertünk Ökörmező fele. Mivel sötét volt, sátrat akartunk verni. Az erdőben nem mertünk, de amikor felértünk a tetőre, egy halom mögött megtaláltuk a megfelelő helyet. Ma nem esett az eső sem – “hiányzott” 🙂









Táborbontás

4. nap Megint tehenekre ébredtünk, majd összepakoltunk, és lecsurogtunk a faluba. Szép volt a táj; hol sütött, hol pedig esett… Szerencsére nem voltak durva emelkedők sem, ez a szakasz nem volt fárasztó. Vízköznél fordultunk rá a főútra, ami bevitt Ökörmezőre. Innen Huszt volt a köv. úti cél.
A táj nagyon szép volt, az út most nem volt olyan rossz (leszámítva a hidakat), mint 2 éve, a terep nem volt nehéz, csak állandóan szembeszél fújt, jelezve egy vihar közeledtét. Voltak boltok is (bár nem minden faluban), ahol tudtunk kenyeret és ásványvizet venni. Éhesek és fáradtak voltunk, úgyhogy Huszt közelében sátrat akartunk verni. Pár óra tekerés után értünk be a városba, ahol kerestünk egy vendéglőt. Ez kissé drágább volt (kettőnknek 29 hrivnya), de nagyon finom kolbászt ettünk cserébe :).
A határtól kb. 40 km-re voltunk és eddig 90 km-t mentünk. Ennek ellenére nem akartunk megint sátorban aludni, ezért úgy döntöttünk, hogy még ma visszamegyünk Magyarországra. Sajnos már sötétedett, de itt volt még néhány tábla (Nagyszőlősig). Nagyszőlősön belül viszont Tiszaújlak még véletlenül sem volt kiírva. Végig egyenesen mentünk (de nagyon hosszan), majd rátértünk egy macskaköves útra (a vesémet is kirázta). Utána megint csak egyenesen mentünk, és kiértünk a városból. Mivel nem tudtuk ,csak reméltük, hogy jó az irányunk, tekertünk. Egy-két cirill betűs falunévtáblából kiindulva a jó úton voltunk elvileg, de igazán csak akkor nyugodtam meg, amikor elértük Tiszaújlakot – ez magyarul is ki volt írva. Itt bevásároltunk (pl. 15 hrivnyás ukrán pezsgőt), de még így is maradt 50 hrivnyánk. A határ már csak 3 km volt.
Nem bunkóztak az ukránok, gyorsan átjutottunk! Végre Magyarországon voltunk!! Némi pihenő után nekivágtunk a legutolsó szakasznak: 30 km volt csak, de ez már nagyon nem hiányzott! Ráadásul esni kezdett és a levegő is rettentően lehűlt. Fehérgyarmatra fél 2-kor értünk be. A vasútállomáson aludtunk, majd a hajnali vonattal Pest felé vettük az irányt – kár, hogy 7 óráig mentünk, és 4-szer kellett átszállni.


Összegezve: nagyon jó volt ez a túra! Sok mindent láttunk és tapasztaltunk! Jó a közbiztonság, egyszer sem raboltak ki minket éjjel, nem szorítottak le az útról (az autósok viszonylag türelmesek voltak velünk), a boltban nem vágták át a fejünket.
Ami rossz volt: nincsenek táblák; ha vannak azok cirill betűsek (nem árt megtanulni legalább kiolvasni tudni őket!), elég rosszak az utak. Nincs kemping sem, ám a vadkemping teljesen biztonságos. Ezt az útvonalat bátran ajánlom kalandvágyóknak akár autóval, akár bringával :)!!


Pálinkás Balázs


A szerző írásai Az Útikalauzban

Pálinkás Balázs: Emlékek a 2007-es kárpátaljai biciklitúráról

Pálinkás Balázs: Kárpátaljai biciklitúra – 2005

Pálinkás Balázs: Kirándulás Kárpátaljára – 2003


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Pálinkás Balázs: Kárpátaljai biciklitúra – 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár