Vallások feletti fehér karácsonyok – akár hó nélkül is ünneplőben

A "fehér karácsony pontszám" alapján ötödik helyen álló Vilnius idei karácsonyfáját nemcsak a karácsonyi ünnepnek, hanem a város 700. születésnapjának is szentelték. A háromszintes, 25 méter magas születésnapi "tortát" 700 gyertya, játék, valamint mintegy 10 kilométernyi füzér és kábel díszíti - Fotó: Lithuania Travel

Az már biztosnak tűnik, hogy Magyarországon az idén hiába várjuk a “fehér karácsonyt”, a jelentős felmelegedés miatt nem nagyon számíthatunk havazásra az ünnep alatt. Vannak azonban olyan helyek, ahol közel száz százalékosnak vehetjük a karácsonyi hótakarót. Persze az ünnep hó nélkül is lehet igazi, ha úgy élik meg.

Egy friss felmérés annak járt utána, hogy a harmadik évezred első húsz évének decemberi, karácsonyi időjárási adatai szerint milyen eséllyel és milyen mértékben várható hótól fehér karácsony az európai fővárosokban és más nagyobb városokban. A Besteonlinecasinos.com megbízásából készült kutatás szerint egyetlen olyan főváros van, ahol 100 százalékos az esélye a fehér karácsonynak. Az Ausztria és Svájc között, az Alpok “közepén” fekvő miniállam, Liechtenstein fővárosában, Vaduzban a 2000 és 2020 közötti decemberekben 30,9 volt a havas napok átlagos száma. A karácsonyokat nézve ugyanebben az időszakban 100%-os az eredmény. A decemberi átlagos hóvastagság 60,85 centiméter, míg a karácsonyi 73,99 centiméteres volt. Vaduz esetében az összes megfigyelt adatból kialakított “fehér karácsony pontszám” 98,6.

A vaduzi vár, a liechtensteini hercegi család hivatalos rezidenciája – Fotó: tourismus.li

A második leghavasabb helyen Fehéroroszország fővárosa, Minszk végzett 85,71%-os fehér karácsony eséllyel és 94,09-es fehér karácsony pontszámmal. A város nem csak kevesebb, de sokkal vékonyabb hótakaróval érte el a fenti eredményt. Itt a decemberi átlagos havas napok száma 27,29 volt 6,35 centiméteres átlagos hóvastagsággal. A vizsgált 21 karácsonyból 18 volt volt havas 9,24 centiméteres átlagos vastagsággal.

Minszk – Fotó: minsktourism.by

Harmadik legnagyobb eséllyel Szófiát választhatjuk úticélként, ha hóval szeretnénk ünnepelni. Bulgária fővárosában 26,19 a decemberi havas napok átlagos száma. A 21 karácsonyból 17 volt havas, ami szerint 80,95%-os az idei hó valószínűsége. Szófiában Minszkhez képest ritkábban, de bővebben havazik. A decemberi átlagos hóvastagság 7,28, a karácsonyi 12,54 centiméter volt. Az összes jellemző alapján a bolgár főváros fehér karácsony pontszáma 91,95 lett.

Szófia, Nemzeti Színház – Fotó: visitsofia.bg

A negyedik helyen Bosznia-Hercegovina fővárosát, Szarajevót találjuk, ahol egy nappal több, 18 fehér karácsonyt rögzítettek, mint Szófiában. Így a fehér karácsonyt esélyét mutató 85,71%-os eredmény alapján a harmadik lenne. Ám a kevesebb – 25,62 – decemberi havas nap miatt az összesített 90,73-as pontszám alapján mégis a negyedik helyre került. A decemberi átlagos hóvastagság Szarajevóban 7,78, míg a karácsony, 7,47 centiméter volt a vizsgált 21 évben.

Karácsonyi hangulat a Bascarsijában, avagy a bazárban – Fotó: Sabina Mujezinovic

A lista ötödik helyén álló Vilniusban Szófiához hasonlóan 80,95% az esélye a fehér karácsonynak az eddigi 17 havas karácsony alapján. Litvánia fővárosában 24,76 a decemberi havas napok átlagos száma, a decemberi átlagos hóvastagság 5,15, a karácsonyi 7,54 centiméter. A város fehér karácsony pontszáma az összesítés alapján 88,14 lett.

Adventi fények Vilnius egyik terén – Fotó: Lithuania Travel

Budapestet a fehér karácsonyra esélyes fővárosok listáján a 19. helyen találjuk a 21 év alatt regisztrált 13 havas karácsonnyal. A 3,5 centiméteres átlagos hóvastagság jelzi, hogy túl sok fehérségben általában nem gyönyörködhettünk. A korábbi havas napok alapján 61,9% az esélye a havas karácsonynak, amibe bőven belefér, hogy az idén le kell mondanunk erről.

A TOP20 fehér karácsonyos főváros a Besteonlinecasinos.com megbízásából készült felmérés szerint. A teljes táblázat ide kattintva érhető el

Persze nem csak a fehérség, a havazás a kérdés, hanem az is, hogy az adott helyen tartanak-e, illetve most tartják-e a karácsonyi ünnepeket. A katolikus többségű Liechtensteinnél és Litvániánál egyértelmű lehet az igen. A jellemzően ortodox vallású Fehéroroszországról nem találtam friss információt. A szintén ortodox Bulgáriában a vallási naptáruk szerint január elején lesz a karácsonyi ünnep, de Szófiában a “nyugati keresztények szokása szerint már november 18-án megnyílt a december 25-ig tartó “Sofia Christmas Fest”. December 1-jén pedig felállították a város 10 méteres karácsonyfáját a Nemzeti Színház előtti téren, ahová az önkormányzat műsoros gyertyagyújtást is szervezett, ahogy az nálunk is szokás.

A karácsonyi gyertya meggyújtása Szófiában a Nemzeti Színház előtti téren – Fotó: sofia.bg

A szarajevói karácsony kérdése még az ortodox keresztény többségű országokénál is érdekesebb. Bár Bosznia-Hercegovina lakosainak legalább fele muzulmán vallású, a városaikat ugyanúgy feldíszítik, és az ünnepet ugyanúgy megtartják advent idején, ahogy nálunk is szokás.

– Az adventi-karácsonyi-újévi ünnepek nálunk január 8-ig tartanak, mivel mi mindkét karácsonyt megünnepeljük. Együtt ünneplünk azokkal, akiknek eredetileg az ünnepe. Az ajándékozás is szokás. Amikor mi, muzulmánok vendégségbe megyünk a katolikus, vagy protestáns barátainkhoz december 24-26-án, akkor viszünk ajándékot. Ugyanígy megajándékozzuk az ortodox barátainkat is január 6-8. között az ő ünnepükön, és egymást is megajándékozzuk január 1-én Újév alkalmából – magyarázta Tuzlában élő, magyarul jól beszélő kedves ismerősöm. Sabina Mujezinovic képeket is küldött, hogy bemutassa milyen külsőségek között zajlik náluk az ünnep, és azt is elmondta, hogy ő maga muzulmánként hogyan éli ezt meg.

Karácsonyfák a Gradska Trznica, a városi piac bejáratánál – Fotó: Sabina Mujezinovic

Az ünnepi díszbe öltöztetett Novi Most a Miljacka-folyó felett – háttérben a “Régi Városháza” – Fotó: Sabina Mujezinovic

– Nekem például vannak olyan barátaim, akikhez december 24-én vacsorára megyek, másokhoz december 25-én ebédre, a harmadik helyre pedig 25-én vacsorára. Ez egy családi hagyomány nálunk, amit a nagyszüleimtől örököltünk, és azóta is ápoljuk. Ezzel nem zárul le az ünnep, mert december 26-án fiatalabb barátaimat is felkeresem. És ugyanez a minta érvényes a január 6-8. közötti napokra. De nem csak a családokon, baráti társaságokon belül ennyire aktív ez az időszak, sok koncertet, színházi előadást tartanak, rengetek lehetőség van a jótékonykodásra és a gyerekek megajándékozására – mesélte.

Ünnepi hangulat Csontváryt idéző színekkel Tuzla egyik terén – Fotó: Sabina Mujezinovic

– Attól még, hogy nekünk muzulmán a vallásunk, ugyanolyan európaiak vagyunk, mint a más európai országban élő, más vallású emberek. Mivel a karácsony ünneplése nem csak vallási, inkább már egy európai szokás, ezért mi is részt veszünk benne, nekünk is ugyanúgy örömet jelent, mint azoknak, akiktől eredetileg származik. Nálunk négy monoteista vallás él együtt – nem egymás mellett -, így közösek az ünnepeink. Ahogy a karácsonyt a keresztényekkel megünnepeljük, ugyanúgy a hanukát is a zsidó barátainkkal, és a többi valláshoz tartozók is bekapcsolódnak a mi muzulmán ünnepeinkbe. Mi egy igazi multikulturális és ökumenikus társadalom vagyunk – magyarázta Sabina Mujezinovic a szokásaikat.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár