Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008


Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008. február



Egy igazán nomád kirándulás sok élménnyel, tapasztalattal, információval – szép képekkel


Február 27. Hajnalban akartunk indulni, és 10-kor sikerült, túl sokáig keresgéltem leiratokat, gyűjtögettem, szelektáltam, kinyomtattam, mert útikönyvet nem szereztünk be, olyan hirtelen jött az ötlet, hogy Ukrajnába menjünk, előző este még Isztambul volt a terv.


Szlovákián keresztül közelítettünk Ukrajnához, mivel nekünk így közelebb esett. (Losonc, Rimaszombat, Kassa) Uzghoorodnál léptünk be a szlovák – ukrán határra.
Adtak egy kis fehér nyomtatványt, amin angolul és oroszul egyaránt fel volt tüntetve a kitöltendő. Vártam, hogy pénzt kérnek érte, mert a fórumon azt olvastam, hogy 100-200 forintokat kérnek érte a magyar – ukrán határon. Itt ilyen nem volt. Ezek szerint ez csak az ottani határőrök leleményes találmánya.  Kitöltöttük a kis nyomtatványt, pecsét útlevélbe, autó cetlikéjére is zöld pecsét, majd át akartunk menni, mikor mondja a kiskatona, krasznaja pecsét is kell az autó cetlire, visszamentünk, hogy krasznaja pecsétet nem kaptunk, belenéztek a csomagtartóba, megkaptuk a piros pecsétet is, és irány a határátkelő. A határ után sok gyanús alak integetett, hogy vált pénzt, de mivel azt sem tudtuk, hogy néz ki az ukrán pénz, nem foglalkoztunk senkivel.


Első város Uzghoorod. Rögtön egy nagy plázánál megálltunk gyanítván, hogy itt lesz bank, vagy komolyabb pénzváltó. A felső szinten találtunk bankot és tudtunk pénzt váltani. 100 dollárért kaptunk 502 hrivnyát. Bementünk az élelmiszer részlegre és megdöbbentünk az árakon, milyen olcsó minden viszonylag. Már attól odáig voltam, hogy nagyon finom csokik voltak 60 forintnyi összegért. Mielőtt elindultunk volna, megnéztük azt a színes lila-rózsaszín várat, amit az útról láttunk, egy hatalmas szórakoztató központ épült.











Még a városban találtunk egy benzinkutat, ahol 5.20 hirvnya volt egy liter benzin. 1 hrivnya kb 38 forint. Vagyis 5.20×38 = 197,6 forint egy liter benzin, amikor nálunk 303 forint. Nagyon örültünk, majd elindultunk észak felé. Ki volt írva Kiev, de ragaszkodtunk Lvivhez, így ügyesen megtaláltuk az északra vezető legrosszabb utat, de ezt akkor még nem tudtuk, és a vélt szegénység javára írtuk.


Későn értünk át, és nem sokat nézelődhettünk, hamar ránk sötétedett, és Lviv előtt kb 100 kilométerrel este 8-kor megálltunk aludni egy Moteltől nem messze, egy mellékúton, flakonokba vittünk vizet fogmosáshoz, mosakodáshoz. Itthon előre kipróbáltuk, hogy kell hajtogatni az üléseket, hogy egy kényelmes francia ágy méretet kapjunk, szivacs, hálózsák, takaró, kényelmes is volt még otthon addig az öt percig, amíg teszteltük, de élesben valahogy nem akart már olyan jól működni, és eléggé hideg is volt, hiszen az autó mellett még hó is volt. Hajnal ötig bírtuk a hideget, majd elindultunk Lviv felé. Erős tapasztalatot gyűjtöttünk mennyire le tud hülni az autó járó motor nélkül, de megfázás nélkül átvészeltük.


Február 28. csütörtök. Reggel fél 7 körül értünk Lvivbe (Lvov). Megálltunk a városközpontban, és sétára indultunk, közben kétségbeesve pislogtunk egymásra, hogy fogjuk ezt a hideget bírni. Útközben megláttunk egy nagyon szép templomot, rögtön be is mentünk és meglepve tapasztaltuk, hogy a hatalmas templomban meleg volt. Folyamatosan mise volt, nagyon szép énekekkel. A munkába, iskolába igyekvő emberek, pedig folyamatosan tértek be és mondtak el egy imát, fiatalok, idősek, nők, férfiak, gyerekek egyaránt. Nagyon megható volt ezt látni, mennyire vallásosak itt az emberek. Felnőtt férfiak bejöttek a templomba, megcsókolták a kereszten Jézus lábát, mondtak egy imát és mentek tovább.














Rövidre szabtuk a sétánkat, mert iszonyú erős szél fújt és nagyon hideg volt, el is indultunk Kiev felé. Nagyon érdekes és kontrasztos volt az utunk, a kis faluk, régi kis házak, a rengetek új épülő ház, de 2-3 szintesek, robosztusak pici ablakokkal, ettől olyan tipikus oroszos volt a stílusuk. Lovaskocsik a sztrádán, ladák, volgák, zilek, uralok, régi buszok mind gázpalackokkal felszerelve, vagyis gázüzeműre átalakítva. Rengeteg volt a stoppos, nők férfiak egyaránt integettek, voltak, akik kis táblával Kiev felirattal. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy elég jó a közbiztonság, amit én mindig az erős vallásosság javára írok, másrészt, ha mindenki stoppolni mer. Próbálnánk mi feljutni így Pestre… Áthaladtunk városokon, amiken még látszottak a régi Szovjetúniós nyomok, a tipikus robosztus épületetek, régi járművek. Itt még úgy tűnt, talán tényleg szegényebbek, mint mi és még sajnáltuk is őket.


Délután öt körül érkeztünk Kievbe. A befelé tartó úton megláttam egy hatalmas hipermarketet, és sikerült is oda beparkolni. Az áruház mögött megláttunk egy hotelt, bementünk megkérdezni mennyibe kerül, mert nagyon hideg volt, és nem ártott volna meleg helyen aludni, na meg persze fürdeni. Itt drága lett volna, és szoba sem volt, egy ágyas 350 h körül kétágyas 550 h körül. Nagyon jól beszélt a hölgy angolul és nagyon segítőkész volt, mondta, hogy nincs ugyan szabad szobájuk, de megmutatta, hol találunk a közelben másik hotelt, ahol biztosan lesz és olcsóbb is. Át is mentünk és megkérdeztük mennyi a szoba, mondták 382 hrivnya. Nem nagyon akaródzott ezt fizetni, mivel a legalacsonyabb költséggel akartam az utat kihozni. Mivel fáradtak voltunk, a kocsiban egy két órás alvás féle pihenőt tartottunk, utána beautóztunk a belvárosba, hogy legalább lássuk kb. mekkora és mire számíthatunk és hátha találunk még máshol is hostelt vagy valami olcsóbb megoldást.
A látvány elképesztő volt. Csillogás, gyönyörű épületek, mindenhol új autók, terepjárók. Véletlenszerűen mentünk, és így sikerült egy sor olyan műemléket megnézni, amiket a másnap vásárolt Kiev könyből be tudtam azonosítani, és utólag örömmel láttam, hogy szinte mindent láttunk, ami a könyvben szerepelt. Ahol láttunk valami szépet, igyekeztünk leparkolni és megnézni közelebbről.




















Amiket így sikerült megnézni




  1. a 12-ik századi arany kapu


  2. a Szent Szófia katedrális és harang tornya


  3. Szent Mihály Olga Hercegnő szobra


  4. Bogdan Khemelnitsky szobra


  5. Szabadság emlékmű, és még sok minden aminek a nevét nem sikerült beazonosítani

Mondhatom Kiev by night, gyönyörű volt, egyetlen hátul ütője a dolognak, a zárt templomok voltak.
Visszaevickéltünk a gotelhez (egyes hoteleket így hívnak) a gps segítségével, hogy szobát foglaljunk, mivel iszonyú hideg volt, jobbnak láttam kifizetni az összeget. Visszamentünk, de már nem volt nálunk 382 hrivnya, és a dollárt nem fogadták el, így elmentünk pénzt váltani, és a gotel parkolójába is beraktuk az autót 10 hrivnyaért éjszakára. Mire vissza mentünk, mondták késő van már nem lehet szobát kivenni. Mérgesek voltunk, mert szabályosan hülyét csináltak belőlünk, hogy elmentünk pénzt váltani, ráadásul elég rosszul is váltottuk a hipermarketbe, de örültük, hogy váltanak (100 dollár= 480 hrivnya). Leroskadtam a székre és ücsörögtem, mire szóltak a férjemnek, hogy akkor vigye az útlevelet, és kellemes meglepetés az volt, hogy pont éjfél elmúlt, és már csak 225 hrivnyát kértek. (225 x 38 = 8550 forint) Nagyon szép volt a szoba, francia ágy, új ágyhuzat, bútorok tévé, vadi új fürdőszoba, kristálytiszta, akár a dubai 4 csillagos hotel szobák, ja és kettő közül választhattunk.


Február 29 péntek Másnap a fáradtság ellenére igyekeztünk korán kelni. Amit fokozott az egy óra időeltolódás is, hogy ott egy órával több volt. Az autóval kiálltunk a hipermarket elé. Itthon ijesztgettek, hogy majd kilopják az autót alólunk, bizony elnézve a kievi autóparkot, majdnem hogy a miénk volt a legrosszabb.
Vettünk egy Kiev térképet, és elindultunk a metró felé, a kinyomtatott papíromon volt egy kép a Lavra kolostorról és mutattam a metró felügyelő hölgynek, hogy oda szeretnénk menni (vü hocsú vígyis, ggye?) , hol szálljunk le a metróról. Mondta az állomás nevét. Vettünk metró érmét, fél hrivnya volt, egy darab 50 kopejka vagyis 19 forint. Kis kék műanyag korong, amit be kellett dobni az átjárónál. A metrójuk tiszta és kulturált volt. Nagyon sokat mentünk metróval kb 20 percet is talán, mire megérkeztünk. Közben tapasztalhattuk, az ukránok mennyire udvariasak egymással, hogy a fiatal fiú, még egy fiatal lánynak is átadja a helyét a metrón, az idősekről nem is beszélve, ha egy idős ember szállt fel, azonnal felpattant valaki, hogy átadja a helyét. Gyerekkoromból emlékszem valamikor nálunk is így volt.
Itt újra meg kellett kérdezni merre induljunk el, mutogattam a fotót, a taxisok pedig  próbálták kiolvasni a kép mellett a magyar szöveget, láthatóan nagyon tetszett nekik, ezzel jól szórakoztak, már gondolkoztam is, hogy neki ajándékozom a leiratot, had játszanak vele. A megállótól kb. 8 perc sétára volt a Lavra kolostor. Útközben Szaljut hotel, Belvedere klub mellett haladtunk el és értünk ki a Dnyeper partja mellé, ahonnan nagyon szép kilátás volt a folyóra és túloldalára. Innen is jól látszott, hogy főleg új toronyházak vannak, hatalmas lakóparkok. A Belvedere klub után a háborúban elhunyt hősök tiszteletére épített tér egy hatalmas beton obeliszkkel, ami az örök dicsfényüket jelképezi, síremlékekkel és sétánnyal. Az egyik koszorún hatalmas bronz masnit a pici gyerekek csúszdaként használták. Rengeteg anyuka tologatta itt a babakocsikat, és sétálgattak játszottak a picikkel.
A kolostor területét fal vette körül, a belépő 36 hrivnya volt kettőnknek, ami sok különböző kiállítás megtekintésére jogosított. Itt délután kettőig sétálgattunk, mert volt látnivaló bőven. A 11. században alapították, hatalmas területen álló kolostor együttest, ami  Pecserska Lavra néven ismeretes. 1990-ben a UNESCO a Szent Szófia Székesegyházzal együtt a Pecserszka Lavrát felvette a Világörökség listára. Új és régi templomaival, a hajdan ott élt és természetes közegükben mumifikálódott barátok holttestét tartalmazó katakombarendszerrel, számos kisebb múzeumi kiállítótermet rejtő épülettel, könyvtárral.
A múzeum egyik részét az állam, másik részét az ortodox egyház üzemelteti. A szent helyekre, beleértve a barlangot is a nőknek csak fedett fővel szabad bemenniük. Érdemes kendőt vinni magunkkal, de a kabát kapucnija is megteszi. Megható és kísérteties volt, ahogy a több száz méteres barlangrendszer látogatóknak fenntartott rövid szakaszán, kezükben kötelezően egy szál gyertyát égetve, egyesével vonulnak az emberek. Nagy részük vallásos hittel eltöltve zarándokolja végig a földalatti utat és imádkozik, a ma már üvegkoporsóba zárt szentjei földi maradványa előtt, és csókolgatja sorra az üvegkoporsókat. A múmiákat díszruha és lepel fedi, csak helyenként látszik egy-egy fekete kéz a lepel alól. 1 hrivnyaért lehet gyertyát vásárolni, ami nagyon jó illatú és cseppmentes, nem érdemes e nélkül elindulni, mert csak itt ott pislákol egy pici lámpás, és semmit nem fogunk látni, még azt sem hová kell lépni.

Nem sok szuvenír árus volt, turistát nem nagyon láttunk, főleg inkább helyieket mindenhol. Sikerült venni egy Kiev könyvet angolul 85 hrivnya volt, de volt ahol 100 ért árulták. A Szent kerület után átsétáltunk a háborús emlékművekhez, ahol a régi fegyverek járművek, (tankok, helikopterek, fegyverek) voltak kiállítva. Hatalmas emlékparkok, mindenhol tisztaság, a hősök sírjain friss piros szegfűk. Itt áll a 102 méter magas és 530 tonnás anyaföld emlékmű, szemben vele pedig az örök tűz hatalmas fáklyája.
Elindultunk vissza a metróhoz, és visszafelé leszálltunk az egyik metró csomópontnál. Igazából az előző este látott és fotózott templomokhoz akartunk vissza menni, de egy nagy belvárosi túra lett belőle, amit végül nem bántunk. A régi barokk épületek szépen le voltak tisztítva, csiszolva, festve, nem úgy, mint Pesten. Az utcákon csillogó üzletek világszerte ismert márkák, mint Zara, Lexus, hogy csak kettővel jellemezzem a kínálatokat. Két metró megálló között a föld alatt pedig hatalmas plázához hasonlóan kialakított üzletek sora. Itt mindent lehet kapni, és ha valaki vásárlási szándékkal jön, van bőven mire költeni, az ajándéktárgyaktól kezdve a bútorokig mindenből elképesztő választékkal. Kínai bóvlit nem láttunk, de voltak afrikai fából készül ajándéktárgyak. A környező utcákra is bekukkantottunk, de bármerre indultunk mindenhol elképesztő tisztaság, csillogás. Rengeteg ember volt az utcákon, mint Pesten karácsonyi nagybevásárlás előtt úgy nézett ki a belváros. Szemetet, eldobált csikkeket nem láttunk. Az üzletekbe nemcsak az eladók voltak, vásárlók is. Az utcákon, a tereken az emberek kint álltak és csoportokban beszélgettek nevetgéltek, söröztek. Lányoknak virág a kezében, a fiúknak egy üveg sör, mindenki jókedvű és vidám volt. Lüktetett a belváros, és turisták nélkül. Egyedül a háborús emlékparkban láttunk japán csoportot. Az egésznek egy olyan megfogó hangulata volt, hogy legszívesebben ottmaradtunk volna albérletet és munkát keresni. Kénytelen kelletlen visszametróztunk az autóhoz, és gondolkoztunk maradjunk e, a másik gondolatunk az volt, le kellene menni Odessába, de hosszas átbeszélés után a hazafelé vezető út mellett döntöttünk. A GPS miatt többször sikerült eltévednünk kissé, de visszafelé sokkal jobb úton haladtunk. Itt nem szabad csak a gps-re hagyatkozni, mert nem pontos, talán azért, mert régen titkosak voltak a térképek, hol vannak az utak, és még most sincs teljesen tisztázva.


Éjszaka indultunk, hogy majd felváltva vezetünk, és míg egyikünk vezet, a másik alszik, így nem kell hidegben aludni. Többé kevésbé sikerült csak.


Március 1. szombat Hazafelé vezető úton a GPS- nek köszönhetően kis falukba tévedtünk, mindenhol libák, kis tavak, helyes kis falusi házak, az egészen látszott, hogy milyen jó kis közösség élhet itt. Akiket megkérdeztünk jóirányba megyünk-e, nagyon kedvesek segítőkészek voltak.
Délután szakadó esőben vezettünk, és egy órán belül két, szerintünk halálos balesetet láttunk. Érdekes, hogy olyan fegyelmezett embereknek tűnnek, de ha autóba ülnek, akkor megőrülnek, száguldás, és eszetlen előzések.
Délután 3 óra körül érkeztünk Munkácsra, és megnéztük a Munkácsi várat. Kár volt, nagy csalódás volt. Fel volt ugyan újítva, de a kiállított tárgyak nem mindegyike kapcsolódott a hely történelméhez és jelentőségéhez, például nem értettük, mi köze lehet a várnak a régi mezőgazdasági eszközök és torz szülött (kétfejű) kitömött állatok kiállításához, nem volt teremőr nem volt személyzet, a néhány régi bútoron az éppen oda érkező fotózkodó násznép ugrándozott. Ugyanis futószalagszerűen járnak ide a házasulandó párok és koszorús lányaik fényképezkedni.


A GPS-nek köszönhetően Uzgorodon nem találtuk a határátkelőt, először egy kerámia gyártelepre vezetett, majd Csopra. Végül az útjelző táblák alapján találtuk meg a magyar határátkelőt, ahol mondták, hogy öt – hat óra várakozás. Visszakéredzkedtünk, és visszamentünk megkeresni az Uzgorodi határátkelőt, egy benzinkútnál nagyon professzionális rajzot kaptunk, hogyan találjunk oda. Kis naivan úgy gondoltuk, ha 10 perc alatt átértünk, akkor visszafelé sem vehet ez sokkal több időt igénybe. Sajnos itt sem volt jobb a helyzet. Este fél 8-tól éjjel 2ig voltunk a határon, ennyi időbe tellett kb. 40 autót átléptetni. Mikor a végéhez közeledtünk, láttuk, a lassítás teljesen szándékos, a szlovák oldalon szándékosan ácsingóztak, cigarettáztak a határőrök és direkt nem tettek semmit két kocsi átvizsgálása között kb. 10-20 percig. Soron következőként fél órát figyeltük, amint a határőrök beszélgetnek egymással, már azon gondolkoztam kiszállok, és megkérdezem a magyar rendszámnak köszönhetjük e a kitüntetett figyelmet, de láttam a másik oldalon a szlovákokkal sem bántak jobban, pontosabban gyorsabban.
A határőr először egy dobrevecserrel indított, de a gudívninges válaszomra azonnal tökéletes magyarságra váltott. Csodálkozásának adott hangot, ha magyarok vagyunk mit csinálunk mi ott, mondtam neki, megyünk haza és erre közelebb. Kérdezte cigaretta, szesz van e nálunk, és a válaszom, hogy nem iszunk nem dohányzunk elég volt neki, nem nézték át az autót, bármit hozhattunk volna. Vasárnap reggelre értünk haza, egy kis beiktatott alvással, de legszívesebben már másnap indultam volna vissza, na de azért legközelebb majd egy nyári hónapot választunk inkább, és remélem minél előbb itt lesz a legközelebb.


Végül hogy mit tanácsolnánk az oda utazóknak? Szerencsénkre még mi tanultunk oroszt, és valamennyire emlékeztünk szavakra, tudtunk ciril betűket olvasni, szerintünk legalább egy minimális orosz tudás nélkül nem szabad elindulni. A gps kevés önmagában, nem árt mellé egy térkép is.


Ruzsinszki Zita


További fotók az útról a szerző oldalán >>

Légy te az első hozzászóló a(z) "Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár