Magyar-román határ – Ingyen oltják az uniós polgárokat a román oldali oltóközpontban

Az Ártánd-Borsi határállomás a Google térképén

Koronavírus elleni oltóközpont nyílt az Ártánd-Borsi határátkelőhely romániai oldalán – közölte kedden a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság. Az oltóközpontot egy konténerben alakították ki, amelyet az országúti határátkelőhely Romániába tartó sávja mellett, a határtól mintegy ötven méterre helyeztek el – írta az MTI.

Az oltóközpont naponta romániai idő szerinti reggel 8 és este 20 óra között (közép-európai 7-19-ig) tart nyitva, és a jelentkezőknek előjegyzés nélkül beadják a Johnson&Jonhson vakcinát, amely egyetlen dózissal biztosít védettséget a koronavírus-fertőzés ellen. Az oltás ingyenes, az oltóközpont személyzetét a temesvári katonakórház biztosítja – áll a közleményben.
Dorel Tirt, a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: az oltást az Európai Unió bármely tagállamának polgárai, valamint a Romániában tartózkodási engedéllyel rendelkező, EU-n kívüli polgárok is megkaphatják. A beoltottaknak helyben átnyújtják a romániai oltási igazolást.

Az Ebihoreanul.ro Bihar megyei portál kedden arról számolt be, hogy a nyitás napján mindössze hárman vették igénybe a borsi oltóközpontot. Az illetékesek a hírverés hiányának tulajdonították a csekély érdeklődést. Hozzátették: a kamionsofőrök is könnyűszerrel beoltathatják magukat Borson, hiszen az oltóközpont egy kamionparkoló közelében található.
Korábban az Arad megyei hatóságok közölték, hogy oltóközpont nyitására készülnek a magyar-román államhatár romániai oldalán, a Nagylak-Nagylak 1 és a Csanádpalota-Nagylak 2 határátkelőhelyen. A döntést azzal indokolták, hogy egyre több, külföldön dolgozó román állampolgár tér haza csak azért, hogy előjegyzés nélkül beoltathassa magát. Az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság illetékese kedden az MTI-nek elmondta: dolgoznak még a nagylaki oltóközpontok megnyitásán, ezeket egyelőre még nem sikerült létrehozni. (MTI)

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár