Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997


Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát
– 1997


Amióta világ a világ azóta a hit, a szeretet és az üzlet nagyon sokszor jól megfért egymással. Így van ez karácsonykor is, amikor a legszentebb dolgokhoz közvetlenül kapcsolódik a pénz. A fenyőfák, a díszek, az ételek, az ajándékok árusítása mellett ma már sok helyen több napos, sőt több hetes programot építenek az ünnep köré, hogy újabb lehetőséget adjanak pénzköltésre.


Franciaország legkeletibb tartományában, az elmúlt századokban hatszor is gazdát cserélt Elzászban különösen hamar felfedezték, hogy milyen jó üzletet jelentenek a karácsonyt köszöntő rendezvények. A Rajna és a Vogézek között húzódó régió eddigi is sok látogatót vonzott a jó síterepek, az épségben megmaradt középkori várak, városok és főkép az itt húzódó rajnai borút miatt. A karácsonyi programmal azonban azt is elérték, hogy gyakorlatilag megszűnt a szezonalitás. A nyári és a síszezon közötti üres hónapokban is megtelnek a szobák és az éttermek vendéggel. A német gyökereknek köszönhetően mindig is látványosan készültek az ünnepre. Ma is a házak minden kiszögelését, a tetők szegélyeit, az ajtók az ablakok kereteit színes égőkkel behálózott fenyőkoszorúk borítják. Az erkélyeken, kéményeken, vagy éppen a falakról lelógó köteleken ember nagyságú Mikulás bábuk ülnek, másznak a hátukon nagy puttonnyal. Színes égőfüzérek lógnak az utcai lámpákról és a fákról is. Ahogy nálunk is sok helyen, csak éppen ott tízszer, százszor annyi a fény, csillogás.


De a díszítés önmagában kevés lenne. Az egészet az teszi igazán eladhatóvá, hogy a különböző programokból jól eladható csomagokat alakítottak ki, s az egész összefogójává Strasbourgot, az Európa Tanács székhelyét kinevezték a Karácsony fővárosává. Hogy az esetleges diplomácia vitákat elkerüljék, egyeztettek a finnországi Mikulás fővárosával, Rantassanival. Sőt finnek az idei évben a rendezvény díszvendégeiként is részt vesznek a programon a balti államok képviselőivel együtt. A vásárt színházi produkciók, hangversenyek, zenés felvonulások, kiállítások, gasztronómiai bemutatók egészítik ki. Természetesen saját produkcióval szerepelnek a díszvendégként meghívott országok is.A turistákat több nyelven kiadott füzetek csábítják a városba és környékére. November végén, december közepén egy “Ádventi hagyományok” nevű programcsomag falusi vendégfogadóknál eltöltött két éjszakával 12 ezer forintba kerül. Ugyanez egy éjszakával rövidebb változatban egy olcsó strasbourgi szállodában 13 ezer forint – családnak együtt 40 ezer.
A városnézés, múzeumlátogatás és a kulturális rendezvények mellett természetesen mindegyik programcsomagnak elengedhetetlen része az elzászi borok, sajtok és az ünnepi kuglófok megkóstolása. Még inkább így van ez a Vogézek lábánál fekvő Kaysersbergben, Albert Schweitzer szülővárosában, ahol nagyon sok gazda büszke saját termésű Tokay-jára, s persze az itt őshonos szőlőkből készült borokra is.A középkori város és a régióhoz tartozó tíz másik település tizenkét éve hirdette meg először a karácsonyi vásárt, amelyet november végétől szilveszterig minden hétvégén újra kezdenek, hisz közben a vendégek is cserélődnek.A hatszáz éves városháza egyik nagytermében az ünnephez kötődő gyerekmesék jeleneteiből rendeztek be nagy sikerű kiállítást, amely a következő években európai körútra indul. Igazán nincs benne semmi különleges, egy jó szemű kirakatrendező vagy egy színházi díszlettervező és öltöztető nálunk is bármikor megcsinálhatná. Persze előbb ki kell találni, hogy éppen mire kíváncsiak az emberek.
Úgy tűnik, az elzásziak eltalálták a turisták ízlését. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy a strasbourgiak a december 15-i hétvégén 500 autóbuszt és 6 különvonatot fogadtak Párizsból. Nem beszélve az 56 milliós ország más vidékeiről és külföldről érkezett vendégekről. Hasonló sikert hozott a karácsonyi vásár a kaysersbergi régiónak is, ahol a korábbi egymillió vendégéjszakát 300 ezerrel toldotta meg a decemberi sokadalom tavaly. Ezeknek a sikereknek is köszönhető, hogy Elzász a turisztikai eredményekben Párizs után következik, pedig mérete alapján az ország legkisebb tartománya.


Győrffy Árpád


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár