Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001


Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem?!  – 2001


Az elmúlt években helyi és központi forrásokból százmilliókat fordítottunk az új kerékpáros útvonalak kiépítésére, eközben a kerékpáros túrázásra legideálisabb erdei utakon tilos biciklizni. Hasonlóan kétarcú a lovasturizmus állami megítélése is. Miközben a Széchenyi-tervben százmilliókat megmozgató önálló alprogram foglalkozik a lovasturizmus, s ezen belül is a tereplovaglás lehetőségeinek fejlesztésével, az erdőbe tévedő lovasok a biciklisekhez hasonlóan súlyos büntetésre számíthatnak, ha valaki alkalmazni akarja az érvényben lévő jogszabályokat.


A rendszerváltás előtt egyes honvédségi felvonulási területek, gyakorlóterek és az elvtársi vadászmezőkön kívül gyakorlatilag szabadon lehetett közlekedni az erdei utakon. A jogszabályok csak azt írták elő, hogy a jelzett tiltásokat be kell tartani. A múlt évtized első felében jó részt megszűntek az elzárt területek, de a szabadság csak rövid ideig tartott, mert az 1996-ban megalkotott erdőtörvény a korábbinál is erősebb kerítéseket emelt az erdők köré.
“A társadalmi és gazdasági változások kapcsán kialakult rendkívül bonyolult birtokviszonyok és a birtokszerkezet alakulása, az erdő közhasznú funkcióinak fenntartása mellett szükségessé tette az erdőterületen való mozgás a korábbiaktól eltérő részletesebb szabályozását… Hazánk erdeit – annak rendeltetésétől függetlenül – üdülés és sportolás céljából bárki látogathatja” – fogalmaz a törvény indoklása. Az utóbb idézett mondat azonban nem mindenben cseng össze a tételes szabályokkal, hisz a törvény kimondja, hogy az erdőterületen kerékpározni és lovagolni csak a kijelölt úton szabad.
“Kijelölt erdei kerékpárutak az ország erdeinek elhanyagolhatóan kis részében létesültek. A törvény szerint a kerékpárosok Magyarország területének 17 százalékát kitevő erdőterületről ki vannak tiltva, miközben az erdészeti, vadászati, honvédségi és más járművek közlekedhetnek. A természetvédelmi területeken nyilván indokolt a tiltás, de ahol az erdészek nehézgépei és a vadászok terepjárói járnak, ott ugyan milyen kárt okozhat a bicikli?!” – teszi fel a költői kérdést a
Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Deutsch Tamás ifjúsági és sport miniszterhez címzett tiltakozása, amit egy hónappal ezelőtt egy zánkai konferencián hoztak nyilvánosságra.
Több tízezer kilométernyi európai kerékpáros túrával hátuk mögött törvény módosításra szólítják a minisztert. Az erdő, a talaj és a gyalogos turisták védelmében tiltsák meg a kerékpározást minden olyan helyen, ahol ez valóban indokolt, ugyanakkor általánosságban engedjék meg a kerékpáros túrázást azokon a 2,5 méternél szélesebb feltáróutakon, ahol az erdészeti, vadászati és más gépjárművek közlekedhetnek – tanácsolják a miniszternek.
Törvényi változást szorgalmaz a Széchenyi terv lovasturisztikai alprogramja is. A külföldi vendégek Magyarország különleges lovas adottságának továbbra is a tereplovaglást tekintik, melynek egyedisége a nyugat-európai viszonyokhoz képest szabad mozgásterében rejlik. Indokolt a vonatkozó törvényi rendelkezések áttekintése, ami lehetővé teszi egy olyan összefüggő, de nem kitáblázott lovastúrahálózat kialakítását, amely kiszolgálja a lovak és lovasok igényeit anélkül, hogy ez korlátozná a tereplovaglással járó szabadságérzetet” – fogalmaz a program.
A törvény módosítására azonban mindeddig hivatalos kezdeményezés nem született. Mint ahogy hallgatnak azok a Veszprém megyei képviselők is, akik megválasztásuk előtt még azt ígérték, hogy közbenjárnak a gyalogosok, kerékpárosok régi szabadságának visszaállításáért.
Törvényi változás híján csak az erdőgazdálkodók megértő hozzáállásában lehet bízni. Hisz a jogszabály ma is lehetőséget ad arra, hogy lovagláshoz, kerékpározáshoz utakat jelöljenek ki.
A Veszprémi Erdőgazdaság, a Verga Rt. működési területén jelenleg nincs kerékpározásra, lovaglásra kijelölt útvonal – tudtuk meg Mészáros Gyula termelési vezérigazgatóhelyettestől. Az erdőtörvény életbelépése óta egyetlen hivatalos kezdeményezés volt. Egy a veszprémi állatkerttől Eplényig tartó lovasútvonal kijelölését kérték a zirci erdészettől. Az egyeztetések még nem zárultak le.
– Ma az erdőgazdálkodó hozzájárulása nélkül sem lovagolni, sem kerékpározni nem lehet. Mi nem zárkózunk el attól, hogy a lakosság vagy valamilyen szervezet kezdeményezésére egyes utakat kijelöljünk kerékpározásra, lovaglásra. Ugyanakkor más területeken nem akarjuk, hogy a szervezett turisták megjelenjenek, mert ott elsősorban vadgazdálkodási, fatermesztési érdekeket tartjuk fontosnak.
Hasonló választ kaptunk a megyénk erdőterületének másik jelentős részét kezelő Balaton-felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Rt-től is.
– Az erdőterületünkön nincs út kijelölve kerékpározásra, lovaglásra. Amennyiben társadalmi igény lépne föl, természetesen nem zárkóznánk el az ilyen utak kijelölésétől – válaszolt kérdésünkre Matyasovszky Albert vezérigazgatója, akitől azt is megtudtuk, hogy az egyedi kérésekre általában adnak úthasználati engedélyt.
A túrákat lebonyolító nagyobb lovasvállalkozások általában megoldják a problémát. Vagy az erdészettel, vagy közvetlenül a területen illetékes dolgozóval egyeznek meg bizonyos utak folyamatos használatáról. Az éves viszonylatban kilométerenként kifizetett 500 forintos díjat, vagy az adott személynek juttatott hasonló nagyságú ajándékot, kenőpénzt még elviselhető tehernek tekintik. Legtöbben elutasítják a közös fellépés lehetőségét, mert úgy érzik, hogy ezzel egyéni tárgyalási pozícióik romlanának.
A jó idő miatt éppen biciklire ülő család, vagy baráti társaság nem nagyon tudja, hogy az adott erdei úton való áthaladásért éppen honnan, kitől kell engedélyt kérni, illetve a békesség érdekében kit, hogyan kell esetleg megfizetni. Persze ez nem is a kirándulók dolga lenne. Hisz ha egy magyar család meg is tudná szerezni az engedélyt, nem várhatjuk el ezt az idelátogató német, holland turistáktól. Erre lennének többek között a különböző térségi, regionális turisztikai szervezetek, hogy az ilyen ügyekben tiszta helyzetet teremtsenek. De mint a fentiekből kitűnik, erejük csak ahhoz elég, hogy a lovas és kerékpáros turizmus fontosságát határozatokban rögzítsék. Öt év alatt egyikük sem jutott el addig, hogy legalább egyeztetésre kérje valamelyik erdőgazdálkodót néhány szabadon használható lovas és kerékpáros túraútvonal kijelöléséért.


Győrffy Árpád


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár