Győrffy Árpád: A királyi kastélyoktól Sztálin tornyáig – Varsó – Lengyelország – 2009
Egy alig háromnapos kirándulás alapján az óvárosról, a királyi palotáról, a Lazienki parkról, Wilanow-ról és a Varsói Felkelés Múzeumáról egy kis ráadással – sok fotóval
Kilenc évvel ezelőtt jártam először Varsóban. Egy 8500 kilométeres családi autós kirándulás utolsó napjainak, éjszakáinak egyikét töltöttük ott. Akkor igazán csak egy nagy sétára tellett az időnkből az óvárosban, a vár környékén és a Tudományok Palotájánál. Az utazás harmadik hetének végén inkább már pihenésre vágytunk, nem új élményekre. Talán emiatt is volt, hogy akkor nem fogott meg igazán a város.
Másodszorra 2009 novemberének közepén jutottam el újra egy kisebb csoporttal a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal meghívására. Az ott töltött két és fél nap alapján teljesen megváltozott a véleményem. Nálam Varsó bekerült azon helyek közé, ahová még vissza kell menni.
A lengyel légitársaság, a LOT gépével utaztunk. Odafelé bő egyórás volt az út, de így is szolgáltak fel szendvicset, kávét, sőt még alkoholos italokat is. Az autótól több napra szabadulva a vörösbort választottam. Szerencsére nem volt lehűtve, így igazán érvényesülhettek az illatai, zamatai, amik jól illettek a kissé fűszeres szendvicshez. Minden különösebb szándék nélkül meg is dicsértem az italt a stewardessnek. Az vagy félreértette, vagy én fogalmaztam rosszul, azonnal töltött még egy pohárral. Persze, nem akartam visszautasítani, így aztán határozottan jó hangulatban voltam a földet éréskor. Már az sem zavart, hogy a budapesti napsütés után szemerkélő eső, ködös, szürke idő fogadott bennünket a Fryderyk Chopin Repülőtéren (Lotnisko Chopina).
A repülőtérről mikrobusszal mentünk a mintegy 7-8 kilométerre lévő centrumig. (Ha valakinek nincs előre szervezett járműve, akkor a 175-ös vagy éjjel az N32-es busszal tud bemenni a központba. A menetidő 25-30 perc – http://www.ztm.waw.pl – a jegy ára 2-3 PLN lehet. Persze, van taxi is.)
Lengyelország – Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
Mielőtt a látottakra rátérnék, kezdjük egy rövid általános ismertetővel a városról. Az információkat az idegenvezetőnktől és innen-onnan gyűjtöttem össze.
Varsónak jelenleg hivatalosan mintegy 1,7 millió lakosa van, de azt mondják, ehhez még hozzá kell tenni azt a legalább 3-400 ezer embert, akik a több munkalehetőség reményében költöztek a városba, de nem jelentkeztek be. A lengyel főváros nem csak méretében rokon Budapesttel, abban is hasonlít, hogy egy nagy folyó, a Visztula szeli ketté. Az viszont jelentős különbség, hogy itt nem a fővároson át zajlik az ország és a térség teljes átmenő forgalma. Nekem úgy tűnt – persze, talán a hétvégi időszak miatt -, hogy a Visztula két partján lévő részek nem tartoznak annyira egybe, mint Pest és Buda. Igaz, ez csak egy megérzés.
A város jelentősége a lengyel-litván perszonálunió idején, a 16. század közepén nőtt meg, amikor közlekedési okok miatt gyakorlatilag fővárosként kezdték használni Krakkóval szemben. III. Vasa Zsigmond 1596-ban hivatalosan is ide telepítette a királyi udvart, az éppen leégett a krakkói királyi várból. Közelebb akart lenni Svédországhoz is, ahol korábban már királykodott egyszer, és szeretett volna újra.
Egy épületdísz a városépítőkről
Bár Krakkó 1734-ig a koronázó város maradt, az igazi fővárosi szerepet Varsó vette át. A krakkóiak ezt máig nem tudták megbocsátani a varsóiaknak. A nagy sértettség miatt egyaránt falusinak tekintik egymást.
A varsói “Újváros” (Nove miasto) a Barbakán felől
és a legújabb város a Tudományok Palotája környékén
Varsó virágzó korszaka 1795-ig, az ország három részre szakításáig tartott. Súlya a független Lengyelország ismételt létrehozásakor, 1918 novemberében nőtt meg újra, de ez a korszak csak alig 21 évig tartott, mert jött a német megszállás, ami alatt szinte teljesen elpusztították a város nagyobbik felét.
Már a város elfoglalásakor is jelentős károk keletkeztek, az épületek 10-15 százalékát bombázták le vagy lőtték rommá. Az SS parancsnokság alatt működő megszállók a pusztítást tovább folytatták az 1943-as gettó-felkelés, majd az egy évvel későbbi “varsói felkelés” idején, illetve az azokat követő szisztematikus rombolások során. A városnak a Visztula nyugati partján lévő részét majdnem teljesen szétlőtték, felrobbantották, felégették, csak egyes kisebb részek maradtak viszonylag éppen. A Visztula keleti partján lévő Praga nevű rész ezt a pusztítást viszonylag épségben megúszta. Ott inkább az előző században szenvedték meg a másik éhes szomszéd, Oroszország terjeszkedési vágyait.
A háború után nagyon gyorsan zajlott a helyreállítás, a régebbi negyedekben többségében újra felépítették a lerombolt épületeket, de még ma is vannak olyan területek, amihez nem nyúltak hozzá. A lengyelek rendkívüli módon tisztelik a múltat, ápolják az emlékeket. Ez minden múzeumben, de különösen a Varsói Felkelés Múzeumában derült ki, ahol alíg lehetett néha mozdulni a sok érdeklődő miatt. De nemcsak a múzeumokban, akár az utcán is hosszabb időre megállnak. hogy a hatalmasra nagyított képeken bemutatott történelműket újra felidézzék – ezt mutatja az alábbi esti felvétel is, amit a Lazienki park kerítésén rendezett “kiállításon” fényképeztem.
A bevezetőhöz talán még annyit, hogy Varsóban lépten-nyomon találkozhatunk magyar emlékekkel. A királyaik között nagy becsben tartják az Anjou Nagy Lajost, akit ők Magyar Lajosként jegyeznek. Hasonlóan tisztelik lányát, Hedviget – az ottani nevén Jadvigát -, aki apja halála után az első nő volt a királyi trónon, majd férjével, II. Jagelló Ulászlóval uralkodott.
A Jagelló család férfi ágának kihalása után a lengyel nemesek Báthory Istvánt kérték fel, hogy legyen a második nőkirály, Jagelló Anna férje és egyben az ország uralkodója. Az erdélyi fejedelem egyetem alapítóként, győztes csaták hadvezéreként különösen nagy becsben áll a lengyeleknél. Talán sokan emiatt is keresnek merényletet egy baleset miatti vérmérgezés után elszenvedett korai halála mögött. (Úgy tűnik, nem új keletűek az ilyen összeesküvés elméletek, amilyen például a Zrínyi ellen felbérelt vadkan is.)
Báthory István, Hedvig és Nagy Lajos képe a királyi várban
Bőven vannak időben közelebbi kötődések is a Rákóczi féle vagy az 1848-as forradalmak, szabadságharcok, vagy a második világháború idejéből. Az 1939-es megszállás idején a menekülő lengyel katonatisztek a környéken egyedül csak ránk számíthattak. A gótikus Szent János katedrálisban tábla is őrzi annak az emlékét, hogy a második világháború alatt Balatonbogláron működött a kontinens talán egyetlen lengyel gimnáziuma – miközben a németek már nálunk is a spájzban voltak. (Jobbról a tábla fotója)
Az 1956-os, majd rendszerváltás idején a két országban zajló események között is sok kapcsolat volt, így aztán ne csodálkozzunk, ha az utcákat járva kétnyelvű emléktáblákkal találkozunk, és a máshol megszokottnál talán jobban mosolyoknak ránk, amikor kiderül, honnan jöttünk. Egy pohár vodka után meg már biztosan eszébe jut mindenkinek a legendás lengyel-magyar barátságról szóló mondás.
A városnézést az Óvárosban (Stare miasto vagy a Starówka) kezdtük, amit az észak-nyugati oldalról, a kicsit fiatalabb Újváros (Nove miasto) felől közelítettünk meg. Az óvárost jelentős szakaszon vöröstéglás várfal veszi körül, melyen belül sétautat alakítottak ki.
Lengyelország – Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
A térképen a négyzet alakú rész a fehér pöttyökkel a piactér, lent a csapott sarkú négyszög a királyi vár, előtte a téren a Zsigmond-oszlop
A fal talán leglátványosabb kapuján, a Barbakánon át léptünk a házak közé. A vöröstéglákból készült körbástyát eredetileg a velencei Giovanni Battista tervei alapján építették 1548-ban épült. A háború alatt ez is elpusztult, 1953-1954 között állították helyre.
Az óváros bejárat, a Barbakán
A főtérre a 2-300 méter hosszú Nowomiejska utcán végighaladva jutottunk. Az utca nem a tér egyik oldalának közepén érte el a teret – ahogy ez nálunk általában szokás -, hanem az észak-nyugati sarkon.
Nemcsak a bejárati rész, a teljes óváros is egyszerre régi és új. Régi, hisz ennek a városrésznek a története a 13. századig nyúlik vissza. Ugyanakkor új is, hisz a második világháború alatt a megszálló németek szinte földig rombolták az egészet. Mintha csak a lengyelek múltját akarták volna eltörölni egyszer s mindenkorra.
Az újjáépítés mintegy tíz évig tartott. Mivel a régi tervekkel nem rendelkeztek, fotók, rajzok, festmények alapján és emlékezetből rekonstruálták az egykori épületeket. Ha nem tudom, biztosan nem veszem észre. A főtéren látott házak formája, a kapuk, ablakok kialakítása, a képekkel, különböző motívumokkal díszített házak, aranyozott szegélyek legalább 3-400 éves kort mutatnak. Néhol még a “hibákat”, a különböző korszakban végzett átépítések egymástól elütő nyomait is rekonstruálták.
A Piactér, vagy ottani nevén Rynek talán a leglátványosabb része a városnak. A focipálya hosszúságú, annál jóval szélesebb, szabályos négyszög alakú tér közepén a várost jelképező sellő szobrának egyik másolata áll.
Turisták galambokkal és háttérben a sellővel
A sellő a legenda szerint hajdan a nővérével a Balti-tengerben úszkált, de szétváltak. A testvére a dán partok felé indult, ő meg a Visztulán át felúszott egészen Varsóig. Nagyon megtetszett neki a hely, úgy döntött, itt marad. A halászok látták, hogy valami állandóan a hálójukat mozgatja, attól tartottak, elriasztja a halakat. El akarták intézni, de annyira szépen énekelt neki, hogy megszerették. A sellő minden este énekével szórakoztatta őket, amíg egy kereskedő el nem lopta, hogy pénzért vásárokon mutogassa. Szerencsére a város néhány fiatal lakója meghallotta a segítséget kérő kiáltásait, és kiszabadította. A sellő ekkor hálából megfogadta, hogy mindig megvédi a várost. Ezért is van neki pajzsa és kardja – ha éppen el nem lopja valaki.
No de szálljunk vissza a valóságba, a tér közepére a sellő mellé. Ha körbenézünk földrajzilag egyszerre érezhetjük magunkat a Hanza-városokban és valahol az észak-olasz vidékeken, korok szerint pedig valahol a 15. és a 17. század környékén.
Régi házak a téren és egy részlet az egyik érdekes tetőtéri lakásról
A régi és az új kapu ötvözése “eredetiben”
Az eredetileg késő gótikus stílusban készített, később reneszánsz, majd barokk stílusban átépített házak 3-4-5 emelet magasak. Rendkívül keskenyek, össze-vissza vannak toldozgatva. A látvány garantáltan a középkorba varázsol bennünket. Ebbe segítenek azok az egyenruhások is, akik vendégre várva néha előbújnak a teret szegélyező éttermek valamelyikéből. November közepe lévén nem sok sikerrel. Rajtunk kívül a legnagyobb tömeget a galambok és a téren időről-időre átrohanó távol-keleti turistacsoportok jelentették.
A főtér házainak alsó részében többnyire valamilyen üzlet, vendéglátóhely, kiállítóterem, múzeum működik, a felső szinteken lakások is vannak. Szerencsére itt nincsenek hivatalok, bankok, autót is legfeljebb szállításra használnak. Novemberben csendes volt, de tavasztól kora őszig az egész tér szinte egyetlen vendéglővé változik, annyira ellepik a sátrak alá kirakott kávéházi, éttermi székek, asztalok.
Beöltöztetik a kéregető szobrot
Mi az egyik kávéházba néztünk be, ami belülről sem hazudtolta meg a külső képét. Berendezése, belső formái alapján nyugodtan hihetnénk, hogy a 19. század közepe óta elfelejtették modernizálni. A kínálatban és az árakban persze követték az idők változását. Az árakkal talán túlságosan is – de hát nem csoda, ha már annyira oda voltam a főtér látványa miatt.
A Piactérről a királyi vár felé folytattuk a sétát. Kis kitérőt tettünk a Kanonok sorra, aminek térré szélesedő közepén egy darabokból összeragasztgatott harang árválkodik. Talán valamelyik tűzvész vagy már rombolás során szakadhatott le a toronyból és törött szét saját súlyából kapott ütés miatt. A történetét én akkor ott elmulasztottam. Idegenvezetőnk szerint a házak keskenysége, és ehhez képest a talán túlzott magassága az akkori adózási szisztémának köszönhető. Akkor nem a hasznos terület, hanem a közterületre néző homlokzat és az ablakok nagysága, száma adta a vetítési alapot. Ezzel magyarázta, hogy a tér egyik sarkán álló 10/12/14-es számokat viselő ház gyakorlatilag csak egy keskeny ajtóból és fölötte két szinten egy-egy hasonló ablakból állt.
Benéztünk az eredetileg gótikus stílusban épített Szent János katedrálisba is, ahol a már említett boglári tábla is látható a bejárattól jobbra lévő falon.
A Kanonoksor a keskenyházzal és a haranggal
A Szent János katedrális
Városnézésünk következő nagy állomása a királyi vár, a Zamek Krolewski volt. Az előtte lévő nagy, jelentős szintkülönbségeket átfogó téren áll a 22 méter magas Zsigmond oszlop, amely 1644 óta a “főváros alapító” királyra, III. Wasa Zsigmondra emlékeztet ma is.
A palota és a Zsigmond-oszlop – novemberben korán sötétedett
A vöröses színű palota a sok átalakításnak, bővítésnek köszönhetően szabálytalan alakú, több korszak építészeti stílusainak nyomait őrzi. 1795-ig, az ország három részre osztásáig volt a királyok rezidenciája és a parlament székhelye. A németek már a város elfoglalása után le akarták rombolni, mint a lengyel államiság egyik meghatározó szimbólumát. Azonnal megkezdték az előkészületeket, tervszerűen lyukakat fúrtak a falak megfelelő pontjaira a robbanóanyag későbbi elhelyezéséhez. A varsóiak ezeket titokban lefényképezték, és kiküldték a nyugati országokba. Az erőteljes tiltakozás hatására ekkor leálltak az előkészületekkel. Igaz, a vár csak néhány év haladékot kapott, de ez is segített a benne lévő értékek kimentésében.
A bejárattól balra egy nagy táblán archív fotó mutatja az 1944-es rombolás utáni állapotokat. Ha valamit, akkor ezt a szó szoros értelmében földel tették egyenlővé a németek. Ahogy a képen is látható, a helyén csak üszkös romok maradtak.
Ennyi maradt a várból
1970-ben döntött úgy a kormány, hogy engedélyezi a vár újjáépítését, de azzal a feltétellel, hogy nem adnak hozzá állami pénzt. Országon belül és kívül azonnal hatalmas gyűjtés indult. A gond inkább az volt, hogy nem voltak régi tervek, így itt is fotók, festmények alapján és emlékezetből tervezték meg újra az épületet. Néhol jelentős fejtörést okozott a megfelelő építési technológia kidolgozása is. Így például csak nehezen jöttek rá, hogy az emeleti bálterem márvány oszlopai nem márványból lehetettek eredetileg sem, mert nem bírta volna meg a födém. Az építőknek újra fel kellett fedezni a középkori műmárvány készítés technológiáját.
Makett a várról
A királyi vár udvara
A lépcsőház
A táncterem
Talán legkevesebbet a földszinti rész régebbi időszakáról, formáiról tudtak, mert a két világháború között ez viszonylag zártan, a köztársasági elnök hivatalaként működött. Ezért itt az újjáépítésnél nem a pontos rekonstrukció, hanem egy 17-18. század eleji várra jellemző kép kialakítása volt a cél.
Az első emelettel viszonylag könnyebb volt az építők dolga, mert a két világháború között ez múzeumként működött. Így bőségesen volt emléke mindenkinek, köztük szakembereknek is hajdani kialakításáról. Igyekeztek mindent úgy megcsinálni, ahogy az az utolsó lengyel király, a 18. század végén uralkodó Szaniszló Ágost Poniatowski korában lehetett. Persze, itt is tettek kisebb nagyobb engedményeket, például elhagyták azt a folyosót, ami a várat egykor a katedrálissal összekötötte, hogy a királynak ne kelljen esetleges merényletektől tartani, ha szertartásra megy.
Négy év alatt felhúzták a falakat, 1984-ben pedig a belső részt is megnyitották. Az újjáépítésében megmutatkozó rendkívüli összefogásnak is köszönhető, hogy vár és az óváros 1980-ban annak ellenére felkerült az UNESCO világörökség listájára, hogy valójában nem eredeti műemlék.
A vár földszintjén ma időszaki kiállításokat rendeznek, az első emelet pedig múzeumként működik. Nem a kialakítása, a berendezési tárgyak, festmények szobrok, gobelinek gyakorlatilag ugyanazok, amik a két világháború között is ott voltak. A lengyelekben dolgozott az évszázadok alatt kialakult reflex, és a háború kezdetekor a lehető legtöbb értéket biztonságos helyre rejtettek. Ami talán kicsit szokatlan nekünk, hogy az újraépítés után vissza is vittek szinte mindent a középkori faliszőnyegektől a szobrokon, festményeken, porcelánvázákon át az órákig.
A trónterem
Az oválisterem – ez egy varsói változat
Egy szép faliszőnyeg
Rembrandt: Lány a képkeretben és Tudós az íróasztalnál
A kiállítás egyik fontos része az olasz Bernardo Bellotto Varsóról készített festményeinek gyűjteménye. A festő a velencei, római, londoni városképeiről ismert Canalletto unokaöccse és a tanítványa volt, sőt később a művésznevet is átvette, magát is Canallettoként nevezte. Szaniszló Ágost Poniatowski meghívására Varsóban töltötte élete utolsó évtizedeit, miközben nagyon sok képet festett a városról és benne a királyról és környezetéről is. A 18. században épült Krakowskie Przedmiescien rekonstrukciója gyakorlatilag az ő képei alapján zajlott, de más épületeknél is segítettek rendkívül precíz képei.
Canalletto képei a palotában
A vár ma állami tulajdonban van, de a támogatás csak a dolgozók fizetésére elég, így a fejlesztésekre maguknak kell előteremteni a pénzt az épület egyes részeinek alkalmankénti bérbeadásával. Talán ennek is köszönhető, hogy itt rugalmasabban bánnak a látogatókkal, mint más helyeken, vaku nélkül még fényképezni is lehetett. Igaz, az őszi délután fényviszonyai és a visszafogott belső világítás ezt nagyon megnehezítette.
Krakowskie Przedmiescie – Chopin szalon
A Zsigmond-oszloptól a Királyok útjának nevezett útvonalon haladhatunk tovább, ami a várat a 4-5 kilométerre lévő Királyi fürdőparkkal, a Lazienkivel és a tíz kilométerre lévő wilanowi Kis Versailles kastéllyal összeköti. Mindkét hely egy-egy nagyon tisztelt királynak volt a kedvelt tartózkodási helye. De mielőtt még velük találkoznánk, benézünk a világon legismertebb lengyel, Fryderyk Chopin egykori lakóhelyére is.
Az út első szakasza a széles, sétáló utcaként működő Krakowskie Przedmiescien halad. A két oldalon álló házakat, pontosabban palotákat eredetileg 18. században építették.
Lengyelország – Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
A kép alján, középen látható trapéz alakú épület az Akadémia, felette a kereszt alakú zöld tető a Szent Kereszt-templomé, az Universytet feliratnál találjuk a Chopin-szalont is
A világháború alatt ez a rész is teljesen elpusztult. A pontos helyreállításban a várnál már említett Canaletto képei segítettek. Az utca túlsó végén álló Akadémia előtt ennek emléket is állítottak a festmények másolatával.
A Lengyel Tudományos Akadémia Kopernikusz szobrával a téren
A Krakowskie Przedmiescie Canaletto 232 évvel ezelőtt készült képén
A Szent Kereszt templom (Kosciol Sw. Krzyza) és a Krakowskie Przedmiescie házai a háború után újra épített formában – nagy kérdés, hogy melyik az eredeti
Közvetlen úticélunk, a Chopin Szalon is az Akadémia közelében, a Varsói Egyetemmel szemben lévő épület első emeletén található. Az épületben egyébként a Művészeti Főiskola működik.
A 2010-es különleges év a Chopin-kultusz történetében, hisz az 1810. március 1. születés alapján most ünnepelhetjük a 200. évfordulót. (Kiadványokon, plakátokon néha egy 160-as is szerepel a halál kerek évfordulójaként, de ezzel kicsit már elkéstek, mert 1849. október 17. alapján inkább már 161-et kellene írni.)
Chopin apja, Miklós Franciaországból települt át a lengyelekhez, hogy munkát, megélhetést találjon. Ez sikerült is neki, mert francia tanárként elismert pályát futott be.
Gyermekéről, Fryderykről hamar kiderült a zenei tehetsége, már nyolc évesen fellépett, a nemesi szalonok különleges látványossága lett. Tizenhat éves volt, amikor a ma “Chopin Szalonként” működő lakásba költöztek, így igazán nem sokat élt itt.
A Chopin család egykori berendezési tárgyaiból nem maradt semmi, a látogatható nagy szoba jelenlegi berendezése csak Chopin korából származik. A legértékesebb darabja talán a zongora, amin meglepő módon nem Chopin, hanem barátja, Liszt Ferenc játszott egykor. (Egy titkos felvétel a zongoráról – a Chopin szalonban tilos volt a fényképezés)
Chopin húsz éves koráig élt Lengyelországban. Akkor úgy érezte – és mások is úgy látták – hogy Varsóban már nincs lehetősége fejlődésre. Ráadásul Varsó ekkor orosz fennhatóság alatt állt, ami arra késztetett nagyon sok fiatalt, hogy külföldre menjenek. Aki tehette Bécsben, Svájcban vagy Párizsban tanult. Chopin és szülei is ezt szerették volna.
1830. november 2-án, három héttel az oroszok elleni felkelés kitörése előtt utazott el. Bécsen időzött egy darabig, majd Párizsban telepedett le. Párizsi tartózkodása alatt az orosz cár hívta vissza, útlevelet ajánlott neki, de elutasította. Liszt Ferenc barátnőjének a házában ismerkedett meg 1837-ben Amandine Aurore Lucile Dupinnel – Dudevanttal bárónéval – vagy ismertebb nevén George Sand írónővel, akivel egy ideig együtt is élt, de 1847-ben megromlott a viszonyuk. (Jobbról Delacroix képe róluk.)
Chopin 1849 októberében halt meg. Nővére Ludwika volt vele, aki úgy gondolta, hogy a korábbi cári ajánlat visszautasítása miatt nem nagyon vihetné haza öccse holttestét, de valamit mégis haza szeretett volna belőle hazájába. Ezért a Per Lasez temetőben a szíve nélkül temették el, Chopin szívét haza csempészte Varsóba.
A szeszben tartósított szívet egy ideig a lakásukon tartotta. Majd a lakásuk szomszédságában lévő Szent Kereszt (Kosciol Sw. Krzyza) templom kriptájában helyezték el. Később Ludwika fia elérte, hogy a szívet befalazzák a templom egyik oszlopába. (Jobbról az oszlop Chopin szívével)
A második világháború alatt ezt a templomot is lerombolták, de egy civilben zenetanárként dolgozó német tiszt időben figyelmeztette a plébánost, aki a szívet egy vidéki templomba menekítette. Innen a háború után vitték ismét vissza a varsói templomba.
Mostanában egyes kutatók felvetették, hogy meg kellene vizsgálni a szívet, mert abból kideríthetnék, hogy valójában milyen betegség vitte el fiatalon a művészt. Ebből valószínűleg nem lesz semmi, mert a leszármazottak nem járulnak hozzá.
A Varsói Egyetem épülete a Chopin-szalon ablakából
A lengyeleknél egyébként nem szokatlan a szív, vagy más testrészek őrzése. III. Sobieski János szívét például a varsói kapucinus templom királyi kápolnájában őrzik, miközben a teste feleségével együtt a krakkói Wawelben nyugszik. Az oroszok elleni 1794-es felkelés vezére, az amerikai függetlenségi háború ezredese Tadeusz Kosciuszko szíve egy urnában a királyi palota kápolnájában van. Ő Svájcban halt meg, az orosz idők alatt fel sem merülhetett az otthoni újratemetés, de amikor Lengyelország 1918-ban független lett, a szívét hazavitték.
Ahogy már írtam, a Chopin Szalon szomszédságában található a kis bazilikának is nevezett Szent Kereszt templom. Itt szokták a jelentősebb szertartásokat tartani – a rádió is innen közvetíti vasárnaponként a miséket. A templom Akadémia felőli oldalán nagy bronztábla tudatja két nyelven, hogy ebben a házban talált menedéket 1701-ben bécsi börtönéből menekülve II. Rákóczi Ferenc, Magyarország és Erdély fejedelme, a lengyel trón várományosa, aki a szabadságharc leverése után is Lengyelországba ment először.
A közelben egy másik tábla a varsóiak 1956-os adakozásának állít emléket.
Királyi Fürdőpark – Park Lazienkowski
Kirándulásunk következő állomása a Királyi Fürdőpark, a Park Lazienkowski volt. Közel 80 hektáron elterülő fürdőparkot valamikor a 17. században hozták létre. Azóta több kisebb-nagyobb palotát, házat, kápolnát, nyári színházat építettek a területre és több emlékművet, szobrot állítottak – köztük Chopinnak is -, de még így is igazi park maradt. Amikor ott jártunk a novemberi késő délután ellenére is rengeteg ember sétált a fák között és a talán leglátványosabb részen, a “Vízre épült palota” környékén.
Lengyelország – Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
A Park Lazienkowski – közepén a “Vízre épített palotával”
A klasszicista stílusú épület két tó közé épült. Mivel a tavakat a palota mindkét oldalán csatornák kötik össze, azt mondhatjuk, szigeten áll. Eredetileg egy herceg építette kisebb nyári pavilonként, fürdőházként, az örömöket kergették benne. Az ebből a korból megmaradt berendezés és a díszítések is őrzik az egykori bacchanáliák emlékét.
A parkot később megvásárolta az utolsó lengyel király, Szaniszló Ágost Poniatowski, akiről már a várnál szó volt. A király is afféle nyári lakként használta a helyet, ehhez a fürdőházat klasszicista stílusban palotává bővíttette, de az előcsarnok, a Bacchus-terem megmaradt az eredeti formában, díszítéssel.
A Vízre épített palota bejárata a Lazienski parkban
A palota bejárata fölötti kagylós diszítés
A második világháború idején a németek itt is elvégezték az előkészületek a leromboláshoz, kifúrták a lyukakat a robbanóanyagnak. Végül mégsem robbantottak – talán nem volt már mivel -, “csak” lelocsoltak mindent benzinnel, aztán felgyújtották az épületet. A tűz persze hatalmas károkat okozott, de itt viszonylag mégis könnyebb volt a helyreállítás, mint a város földig rombolt részein.
Az épületet az 1960-as hozták rendbe. Múzeumként rendezték be a megmaradt az eredeti tárgyakkal, illetve más 18. századi bútorokkal. A múzeumban látható a király művészeti gyűjteménye, illetve ami megmaradt belőle.
Az épület egyik érdekessége a már említett Bacchus-terem, amelynek a testiszerelem kultuszköréhez kapcsoló késő barokk stílusú kagylódíszítései még az első tulajdonosok idejéből, a 17. századból maradtak fenn. A terem falait életképeket ábrázoló holland csempék borítjál. Bár nagyon hasonlítanak egymásra, állítólag nincs két egyforma darab közöttük. A király az eredeti berendezésből csak a két hatalmas fürdőkádat távolította el, és az egykori találkahelyből fogadószoba lett.
Az innen nyíló bálterem már a király száz évvel későbbi ízlésvilágát. A kialakítása, díszítése az ókori görög és római mintákat, mítoszokat követi. A teremben ma sincs villanyvilágítás, így a késő délutáni, esti koncerteket tisztán gyertyafény mellett tartják.
A Bacchus-terem órája a holland csempével
A koncertterem
A kastélyban sok szép festmény látható és vannak más érdekes tárgyak is, így például az a kisasztal, amit Szaniszló Ágost Poniatowski kapott a pápától a királlyá választásakor.
A királyról megtudtuk azt is, hogy egész életútját erősen meghatározta ifjúkori beteljesületlen szerelme a későbbi II. Katalin cárnő iránt. A frigy nem jött össze, és a király később sem nősült meg. Bánatát a művészetek pártolásába fojtotta. A “vízre épült palotában” a hét meghatározott napjain vendégül látta a különböző művészeti ágakban dolgozókat a színészektől, az építészeken át az írókig, költőkig, festőkig. Télen a királyi várban folytatódtak ezek az ebéddel egybekötött beszélgetések.
Festmények és a pápától kapott ajándékasztal
Vendéglátóink mesélték, hogy a lengyel függetlenség visszanyerése után eleinte nem nagyon szerették Poniatowskit, inkább a katonakirályok voltak népszerűbbek. Poniatowskit erőtlennek tartották, őt okolták részben a függetlenség elvesztése miatt. Ma azonban egyre többen úgy vélik, hogy az ő kultúraápoló tevékenysége segítette később a lengyel nemzet fennmaradását.
A látogatás végéhez közeledve áthaladtunk egy kör alakú helyiségen is, ahol Poniatowski a szerinte legfontosabb négy elődjének állított szobrot. Nagy Kázmér, I. Wasa Zsigmond, III. Sobieski János mellett a negyedik Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király, aki a Vilniusi Egyetem alapítólevelével a kezében látható.
A parkba egyébként biciklizni, görkorcsolyázni, kocogni, kutyát sétáltatni egyaránt tilos.
www.lazienki-krolewskie.pl
Wilanow – Kis Versailles
Másnap délelőtt Wilanówba mentünk, hogy Sobieski János kastélyát megnézzük. A királyi palotától 10 kilométerre délre, a hasonló nevű tó partján áll a Kis Versailles-nak is nevezett barokk palota. A kicsiséget szó szerint kell értenünk, akár a fertődi kastélyhoz képest is.
Lengyelország Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
III. (Sobieski) János király 1677-ben kezdte építtetni a nyári rezidenciáját. Más, választott vidéki származású királyokhoz hasonlóan nem igazán érezte jól magát a varsói palotában, ezért is költözött ki Wilanowba. No meg kedvében akart járni a francia származású feleségének, így kézenfekvő volt a minta.
Az építkezés gyakorlatilag haláláig zajlott. A rokonsága később elhanyagolta a helyet, majd eladták, de végig olyan lengyel nemesi családok kezében maradt, akik III. János emlékét tiszteletben tartva, szinte eredetiben hagyták az épületet. A palotának a németekkel is szerencséje volt, csak a berendezést vitték el. Éppen esett az eső, amikor ott jártunk, így csak egy pillantást vethettünk kívülről az épületre. Nagyon szépnek tűnt, ahogy az ablakból meglesett park is.
A kastély jelentős területét egy képzőművészeti kiállítás foglalja el, amelynek fontos része a lengyel uralkodókat illetve családjaikat bemutató képkollekció. Érdekes bútorokat, szobrokat is lehet látni. Ahogy több más helyen, itt is csak lopva lehetett fotózni. (Érdekes, hogy pont a királyi palota a kivétel ez alól. Talán azért, mert ott meg olyan sötét van, hogy nem sok mindenre lehet használni a fotókat.)
Jobbról Báthory István – lent néhány lopott pillanat a kiállításról
Még egy furcsa szokással találkoztunk. Vasárnap a lengyel múzeumokban csendes nap van, ami annyit jelent, hogy tilos az idegenvezetés. Ha egy csoportban valakik többször és többen is beszélgetnek nézelődés közben, akkor a morcos teremőrök azonnal rájuk szólnak. Így tettek velünk is. www.wilanow-palac.pl
Varsói Felkelés Múzeuma
Kirándulásunk másik fontos része volt a Varsói Felkelés Múzeumának meglátogatása. A múzeumot egy százéves villamoserőműben, illetve a helyén alakították ki. A többszintes épületben a város legtragikusabb korszakának, a második világháború alatti német megszállásnak, az emiatt kirobbant két nagy felkelésnek, a harcok és a harcokat követő megtorlás több százezer áldozatának állítanak emléket.
Lengyelország Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
Mielőtt a múzeumról írnék, röviden összefoglalom a két varsói felkelés történetét, hogy jobban el tudjuk helyezni az egészet.
A második világháború kitörésének idején Varsó lakosságának mintegy harmada zsidó volt. Több száz iskolájuk volt, könyvtárai, színházai, sportegyesületei voltak a közösségnek, és több mint száz újságot adtak ki.
A németek a város megszállása után azonnal korlátozásokat vezettek be. Bezárták a felsőfokú tanintézeteket és több százezres zsidóközösséget egy fallal körülvett gettóba zárták a város közepén. Az első időben két gettó is volt, mivel a területet egy forgalmas út vágta ketté. 1942-ben, a “kis” gettót felszámolták. Ebben szerepel volt annak is, hogy közben jelentősen lecsökkent a bezárt emberek száma. A gettó hároméves fennállása alatt több mint 100 ezer ember halt meg az éhség és különböző betegségek miatt, sokakat pedig elhurcoltak Treblinkába és más megsemmisítő táborokba.
1943-ban Hitler parancsot adott a Varsót irányító SS parancsnokságnak, hogy számolják fel a gettót. A főleg fiatal zsidó önvédelmi harci szervezet április 18-án felkelést robbantott ki. Igazán talán senki sem bízott a sikerben, csak inkább harcban szerettek volna meghalni. Csak nem egy hónapon át kitartottak minden külső segítség nélkül, nagyon kevés fegyverrel. A felkelés bukása után a túlélőket megölték, a gettót földig rombolták. Mintegy 20 ezer zsidó úgy maradhatott életben, hogy már korábban a gettón kívül menedéket adtak nekik.
A Varsói felkelés néven ismert harc 1944. augusztus 1-jén kezdődött. Ezt sem igazán a biztos győzelem reményébe tették, hogy emberben és fegyverzetben is sokkal gyengébbek voltak a felkelők, mint a megszálló németek. (Jobbról a WP – walcząca Polska – a harcoló Lengyelország jele)
A Londonban székelő emigráns lengyel kormány azért adta ki a parancsot a Honi Hadseregnek a felkelésre, hogy a háború végére garantálják az ország és a főváros függetlenségét. Félő volt ugyanis, hogy a német megszállók szerepét a gyorsan közeledő szovjetek veszik át. Arra gondoltak, ha a szovjetek megérkezése előtt átveszik a hatalmat, akkor azoknak nem lesz jogalapja az ország megszállásához. Abban is bíztak, hogy a kész helyzet elé állított szovjetek segítenek majd nekik, de a Vörös Hadsereg a felkelés hírére leállította az előrenyomulást. Az eredetileg pár naposra tervezett felkelés 63 napon át tartott. Az október 2-án aláírt kapituláció után elrendelték a város teljes kiürítését és megkezdték a szisztematikus rombolást. Pontosabban csak folytatták, hisz ekkora már romokban állt minden. Az értékeket elhordták, az épületeket felrobbantották, felégették.
A felkelés során a becslések szerint több mint 16 ezer katona és közel tízszer annyi civil halt meg. A felkelés és a felkelést követő rombolás alatt a folyó nyugati oldalán lévő város épületeinek kilenctizede elpusztult, lerombolták a hidakat, megszűnt a víz és áramszolgáltatás.
A város lerombolása után nem sokkal bevonultak a szovjetek, akik összefogdosták a Honi Hadsereg még életben maradt katonáit és vagy megölték őket, vagy Szibériába deportálták. De ugyanez a sors várt nagyon sok civilre is. Közel kétmillió lengyelt telepítettek ki a szovjetek Kazahsztánban és más távoli helyeken lévő lágerekben dolgozni. Kazahsztánban ma is hatszázezer lengyel származású személy él, akik közül sokan még ma is hiába szeretnének Lengyelországba költözni.
A múzeumnak helyet adó erőmű 1908-ban épült. A jelenlegi funkcióját 2004-ben kapta, a felkelés 60. évfordulóján. A méretekre jellemző, hogy az egyik rész több emelet magas egybefüggő belső terébe egy hajdani bombázó, és mozi is helyet kapott. Még egy olyan csatornát is kialakítottak 25 méter hosszúságban, amilyent a felkelők és a futárok használtak közlekedésre. A múzeum belső része teljesen fekete. Ha a falakra tapasztjuk a fülünket, állandóan halljuk a harcok zaját. Nagyon sok a multimédiás megjelenítés. A múzeum földszinti részén például a falon lévő lyukakon, nézőkéken át követhetjük a gettó életét. Korabeli filmfelvételekkel mutatják be a borzalmas állapotokat. Folyamatosan mennek a filmek a “moziban” is. A nézők eligazodását falra akasztott apró naptárak is segítik, melyek letéphető lapjain egy-egy nap fontosabb eseményeit írják le. Persze, vannak fegyverek, korabeli használati tárgyak, még egy kis nyomdát is berendeztek, ahol a röpcédulák készültek.
Külön szobát alakítottak ki a gyermekfelkelőkről, ahol a fiatal látogatóknak különböző foglalkozásokat is szerveznek. A múzeum része egy olvasóterem, ahol komolyabb kutatásokra is lehetőség van. ( www.1944.pl )
Tudományok Palotája
Sajnos nem jutott idő a legmagasabb varsói épület, a Tudományok Palotája megnézésére, megmászására. Formája alapján Sztálin esküvői tortájaként is emlegetik a 231 méter magas épületet, amely az egyetlen igazi szocialista realista stílusú felhőkarcoló a Szovjetunión kívül. Nagyon hasonlít a moszkvai hétnővérekre, Sztálin kedvenc toronyházaira, melyek közül nálunk talán a Lomonoszov Egyetem 240 méter magas főépülete a legmagasabb. A varsói tornyot is négyszög alakban, bástyaként kinyúló épületek fogják közre, mintha támasztékul szolgálnának. A szögletes alakzatokat a dél-nyugati oldalon egy félkör alakú rész bontja meg. Az egész valami olyan, mintha a 20. század első felének amerikai toronyházait keresztezték volna az antik görög épületekkel.
Lengyelország Útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
A sötétkék tető az Arany Teraszok pláza, tőle jobbra a Tudományok Palotája – a sötét árnyék középen a torony
A Tudományok Palotája és az új toronyházak – ködös időben sajnos csak ilyen felvételre volt lehetőség
Az építését 1952-ben kezdték és 1955-ben fejezték be. A torony alatti épületrész 168 méter magas és 42 emeletes. Az épület teljes területe 120 ezer négyzetméter, térfogata 817 ezer köbméter, 3288 helyiségből áll. A építési munkát 3500 orosz munkás végezte, tizenhatan szenvedtek közben halálos balesetet.
A központi torony 30. emeletén, 114 méter magasan egy panorámateraszt alakítottak ki. Nem sokáig használták szabadon, mert az átadás után alig egy évvel egy francia férfi innen ugrott a mélybe, hogy öngyilkos legyen. Kis időn belül hét lengyel is követte. Ezért aztán fémráccsal zárták le, hogy csak nézelődni lehessen.
Az ezredfordulós szilveszteren az egész világon bemutatták a palota toronyóráját, ami a második legnagyobb a Big Ben után a 6 méteres számlapjaival. Abban viszont az első, hogy ilyen monstrumként ez van a legmagasabban.
Jelenleg is különböző szervezetek irodái, múzeumok, színházak, uszodák, kiállítótermek működnek benne, van itt kongresszusi központ, koncertterem, mozi sőt még a közterület tisztító gépek is az udvarán állomásoznak.
Sokan legszívesebben eldózerolnák a szocialista realizmus e csodáját, de nem nagyon tudnák nélkülözni.
Az elmúlt évtizedekben mindenféle bódékkal és könnyűszerkezetes csarnokokkal építették körbe. Ezeket lassan teljesen elbontják. Most az az álláspont, hogy megtartják, csak modern toronyházakkal semlegesítik egy kicsit a látványát.
Sajnos az idő nemcsak kevés volt, de rossz is. A ködös, párás idő miatt a fotók nem lettek az igaziak. Talán majd legközelebb. ( www.pkin.pl
Varsóról általában
A Tudományok Palotájának szomszédságában áll a ZŁote Tarasy – Arany Teraszok – bevásárlóközpont. Egy pláza a szebbek közül. Nekem azért tetszett igazán, mert valóban tele volt élettel. Nagyon sok kávéház, étterem, presszó található benne, ahol mindig ültek az asztaloknál.
A felső képen az Arany Teraszok különleges kialakítású tetőzete, alul pedig a mozgólépcsők
A városnak jelenleg egy metrója van, de a 2012-es EB-re meg akarják csinálni a másodikat is az 55 ezer főt befogadó új Nemzeti Stadionnal együtt. Kalauzunk szerint a gazdasági válság indulásakor rövid időre leálltak az építkezések az elakadó hitelek miatt, de most már újra zajlik a munka a városban.
A hűvös novemberi estéken is késő éjszakáik tele voltak a forgalmasabb utcák a sétálókkal. Hozzáértő útitársaim szerint a ruházati üzletek sokkal gazdagabb választékkal voltak, mint a Pestiek. Azt mondták, hogy Varsóban több olyan neves divatcég is működtet boltot, amelyik Budapestet eddig még elkerülte.
Több nagyon hangulatos vendéglőben is jártunk. Volt amelyik népies csárdának tűnt mindenféle jó nehéz lengyel étellel, a másikban a vacsora inkább afféle elegáns ételmintabemutató volt. (Tudom, van aki ezt szereti) Jártunk nagyon hangulatos sörözőben is, ahol baráti áron jókat ettünk, ittunk. Az árak a boltokban, vendéglátóhelyeken is az itthonihoz hasonlítanak.
Knédli hagymás zsírral, burgonyalepény sültszalonnával, ötliteres sörcsaptoronnyal és pincérnővel a Folk Gospoda étteremben
Minden, ami szemnek-szájnak ingere – pirított kenyéren sütött csülök gombásmártással; vegyestál kolbásszal, grillezett húsokkal, paprikával, uborkával; grillezett halak és egy gyümölcslével átitatott piskóta
Összességében én nagyon jól éreztem magam. Ha tehetem, a nyári hónapokban is elmegyek, amikor még kellemesebb lehet az esti hangulat, és a fotókat is jobbra tudom cserélni.
Győrffy Árpád
A szerző írásai az Útikalauzban
Győrffy Árpád: A királyi kastélyoktól Sztálin tornyáig – Varsó – Lengyelország – 2009
Győrffy Árpád: Firenzei reneszánsz és az “angol beteg” a Sió partján – Ozora – Magyarország – 2009
Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998
Győrffy Árpád: Árak Görögörszágban 2001
Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997
Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004
Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál
Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997
Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005
Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004
Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004
Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001
Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000
Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006
Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002
Győrffy Árpád: Horvátországi autópályák és díjak 2009
Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996
Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000
Győrffy Árpád: Krakkói gyors – rövid látogatás Lengyelországban – 2008
Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993
Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004
Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008
Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001
Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004
Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994
Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004
Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001
Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006
Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005
Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006
Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999
Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006
Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004
Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006
Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004
Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004
Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999
Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés