Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Villánykövesdi pincesor

Zöld csokor jelzi a borházak ajtaja felett, hogy itthon van a gazda. Ha mellette még vörös-fehér szalagos koszorút is lenget a szél, akkor a vendég biztos lehet abban, hogy mindkét fajta bort megkóstolhatja a pincében.

Nem csinálnak semmivel sem többet, mint a Veszprém megyei falvak lakói. Sőt azok külön-külön talán több erőt fordítanak a rendezvényekre, kiadványokra. Egyszerűen csak arra jöttek rá, hogy közösen hatékonyabb. Ehhez persze kell egy polgármester, Becker Leonóra, aki nem elégszik meg az egyetértéssel, közös cselekvést is akar a térségben

Palkonya, a 370 lakosú egyutcás falu hivatalosan még nem is része a borvidéknek, de itt a borút egyik vége. Jellegzetes svábházak, a faluvégén – de még a településsel együtt az 53 présházból álló védett pincesor. A német nyelvet még ma is legtöbben beszélik, a boltban is két nyelven megy a kiszolgálás. A templomi kórus és a mise is kétnyelvű. A turisták többsége a Harkányban fürdőző osztrákokból, németekből kerül ki. De mostanában egyre több pécsi is enged a csábításnak. Ebben az is közrejátszik, hogy a Széchenyi tér sarkán lévő bortékában mindig ott vannak a villányi gazdák borai is.
A község különlegessége a múltszázad elején épített dzsámira emlékeztető katolikus kerektemplom, ahol a református istentiszteleteket is tartják. Itt a pályázaton nyert mikrobuszt arra használják, amire kapták, a falugondnok háztól házig viszi vele iskolába, óvodába, orvoshoz a gyerekeket és az öregeket. Ennek is köszönhető, hogy a fiatalok itt építkeznek és egyre többen költöznek ide máshonnan. Hisz akkor sem teher a gyerek elhelyezése, ha mindkét szülő dolgozni jár. Kilencven 18 év alatti gyerek van ma a faluban, tíz éve hat gyerek volt a faluban.
A évszázadokon át minden talpalatnyi helyet szőlő borított, de a háború utáni kitelepítések után nem volt igazi gazdája a tsz. A terület többsége elakácosodott. Hegyközséget sem alapíthattak, de most remény van rá, hogy a Villány-siklósi Hegyközségi Tanács közbenjárására mégis beveszik őket, mert itt van megfelelő terület és talaj a további telepítésekre. Eredetileg fehérboros vidék volt, de ma már itt is a vörös a meghatározó.
– Az emberek többsége 22 kilométerre lévő Pécsre járt dolgozni. Elsőként őket rakták ki az utazási költségek miatt. Ma nincs is más lehetőség mint a bor és az idegenforgalom – mondja  Becker Leonóra, tíz éve a faluba települt fiatalasszony, aki korábban fotósként dolgozott a
A Villány-siklósi Borút Egyesület 1994-ben alakult Becker Leonóra konyhájában öt polgármester segédletével. Jelenleg 75 tagja van. A hét önkormányzaton kívül többségében magánvállalkozók, de vannak civilszervezetek, intézmények.
Az egyesület egy alkalmazottja van tavaly óta. A főmozgató persze ma is Becker Leonóra, aki továbbra is társadalmi munkában végzi a munkáját.
–  Ez nem egy turistairoda. Mi azért alakultunk, hogy a térséget fejlesszük. Mivel a fejlesztés egyik lehetősége a borturizmus, ezt is csinálnunk kell. közösségi marketinget folytatunk, tehát nem egyes vállalkozókat, szolgáltatásokat, hanem az egész térséget népszerűsítjük. Véleményem szerint a borút, a borturizmus az egyetlen dolog, amiben hinni kell, ha a falu jövőjét tervezik. Tavaly 13 külföldi és belföldi kiállításon vettünk részt. Az OIH-val és más hivatalos szervekkel ma még nincs olajozott kapcsolatunk.  A vállalkozóknak megmondtuk, hogy mi nem garantálunk neki vendéget. Csak segítséget ígértünk ahhoz, hogy a szükséges ismereteket, kapcsolatokat megszerezzék. Ha igazán profi módon akarnánk megszervezni mindent, akkor egy valódi intézményre, nem egyetlen főállású személyre lenne szükség.
Pünkösd vasárnapján nyitott pincék napja. 10-15 gazda kínálja egésznap a borát és beszélget a vendégekkel. A kóstoláshoz fel kell mutatni a 300 forintba kerülő bérletet, egy képeslapot a községről. A bérletek árából különböző műsorokat rendeznek a parkban. Táncosok, bábosok, zene-bona, szalonnasütés. Egyre több a német vendég is. Az idén már autós bortúra is kapcsolódik hozzá.
– Minden ősszel bordalfesztivált rendezünk. Korábban csak Európából, de most már a világ minden tájáról jönnek kórusok a három napos ünnepre. A fesztiválok idején mindenki megvan arról győződve, hogy ez egy jó dolog, de a hétköznapokon nagyobb a bizonytalanság. Ebbe persze az is belejátszik, hogy a bortermelés nem olcsó mulatság, hisz egy hektár szőlő telepítése egymillió forintba kerül. Igazán csak azokban bízhatunk, akik kicsiben most is csinálják. Ők mennyiségben és minőségben is fejleszthetnek, ha a jó tapasztalatok alapján elszánják magukat erre.
Lassan döntenek az emberek. Inkább azt szeretik, ha a száz forint a zsebükben van, nem fektetik be. De valaki mindig elkezdi, és akkor a többiek is sorra elindulnak. Én türelmes vagyok. Nekünk azt kell elérni, hogy a kereslet és a kínálat közel együtt alakuljon.
Sok homlokzaton a házszám mellett kis cserépből készült házikó jelzi, hogy védelem alatt áll.
– Húsz ezer forintot adtunk a meszelésre azoknak, aki beleegyeztek a védetté nyilvánításba. Nem tagadom, kicsit mézesmadzagnak szántuk a pénzt, de az eredmény minket igazolt, hisz a költségvetésünk ezrelékéből elértük, hogy megszépüljön a falu. Sőt azóta a többiek is jobban ügyelnek a meszelésre, virágosításra – mondja Haraszti János képviselő, a helyi vegyesbolt tulajdonosa.
A borútról
A borút Palkonyától Villánykövesden, Villányon, Nagyharsányon, Kisharsányon, Nagytótfalun, Siklóson át kígyózik Máriagyüdig, a katolikusok népszerű zarándokhelyéig. Harminc pince, három étterem illetve csárda és 14 szálláshely tartozik hozzá hozzá, de folyamatosan nő a számuk. A szálláshelyek egy kivételével rendelkeznek telefonnal.
A szállóvendégek szinte mindegyike külföldi, így nem csoda, ha az árakat is előbb vissza kell számolni forintra. Mint kiderült, 1500 forintba kerül egy éjszaka reggelivel. A kóstolást persze külön számolják. A szállásadók tavaly november elején zárták a szezont.
– A borút úgy áll össze, hogy az egyik vállalkozó eltartja, támogatja a másikat. Van aki termel, a másik palackoz vagy értékesít, a harmadik vendéget fogad, szállást ad. Az összefogás másik haszna, hogy így tudunk pályázni a különböző alapokra – mondja Becker Leonóra.
A Villányról általában a vörösbor jut az emberek eszébe, a kékoportó, a kékfrankos, a merlot, a cabernet, pedig a borvidék középső és nyugati lankáin inkább fehérborokat készítenek. A legelterjedtebb az enyhén rezeda illatú, keserű mandulára emlékeztető ízű olaszrizling, a testes hárslevelű, és honos a tájon a chardonnay, a tramini és a rajnai rizling is. A megszokott borok mellett ismét divatossá vált a környéken a könnyű rosé.
A borút két vége nemcsak a bor színében tér el egymástól. A vörösborról ismert Villány környékén németül beszélnek, Siklós környékén inkább horvátul. Villány környékén már 10-15 éve működnek magángazdaságok, amíg Siklóson csak most kezdik felfedezni ennek a jelentőségét.
A pincék többségénél előre jelezni kell a vendég érkezését. De sokan ma már rendszeresen nyitva tartanak, hogy a pontos cél nélkül arajáró vendég is megtalálja őket

– Ha nem lesz minden megfelelő, nézzék el nekem – szabadkozott  – még csak most kezdem a vendégfogadást – szabadkozott szállásadónk, a villányi polgármester Takács Gyula ott jártunkkor.
A gazdák között nagy a különbség. Van aki éppen csak passzióból állt be az egyesületbe, inkább csak ivótársnak fogadja a turistákat. De egyre többen vannak olyanok is, akik igazi üzletként csinálják.
A szállás reggelivel 1500 forint körül van, a borkóstolás ára 500-2000 forint között változik. Ez függ a helytől, a borok számától és a körítéstől. Sok helyen egy tál meleg ételt is  adnak – persze nem étlapról, hisz a Köjál feltételeit nem nagyon tudnák teljesíteni.

A Polgár család
Polgár Zoltán az ópapától kapta az első szőlőt, az egyetlent, ami a téeszesítés után megmaradt. Ma 28 hektáron gazdálkodnak. A majd 2 ezer hektoliteres saját termés mellett ugyanennyi bort készítenek más szőlőjéből is. A gazda és felesége Katalin mindketten kertészmérnökök. Nemcsak a szőlőhöz, a borhoz, de a vendéghez is értenek. Úgy el tudják mondani, hogy mit érezhetünk meg egy-egy italban, hogy lassan már mi is érezni kezdtük. Polgár Zoltánt nemcsak a turisták ismerik el, a Magyar Borakadémia tagjai nagy többséggel neki adták az év borásza címet.
A különböző borok közé kenyérből és sajttal töltött kifliből szelt katonákat adnak.
– Májustól októberig reggeltől estig nyitva tartjuk a borházat, amit zöld csokor jelez, és fehér-vörös szalagos koszorú tudatjuk azt is, hogy mindegyik féle borból tudunk adni. Itt már nem is a haszon számít, hanem a tisztesség, hogy ne menjen el eredmény nélkül a vendég, ha egyszer erre járt. Persze lehet, hogy éppen csak a takarítónő van itt, aki nem annyira naprakész a borok jellemzőiről. De kínálni ő is tud, és persze az árakat is meg tudja mondani – Mondja Polgárné Kaulics Katalin
Az egyik présházuk afféle múzeumként működik, ahol a szőlőművelés eszközeivel ismerkedhetnek a vendégek. A kóstolásra már a szomszédos présházban kerül sor, amelynek körbefutó padjának támlája mögött elektromos fűtőtest van.
– A vendégek többsége még mindig német és osztrák, de lassan a magyarok is felzárkóznak hozzájuk. Ugyanakkor egyre több holland, francia és olasz is megfordul nálunk. A horvátokra ma még nem nagyon lehet számítani, őket inkább csak a bevásárlás hozza a magyar boltokba. A legértékesebb vendégek a spontán betérők. A buszos csoportok sokszor azt sem tudják, hogy hol vannak. Csak a bor és az étel legyen meg.  Az ilyenek nem nagyon vásárolnak.
Az árbevétel kb. 30 százalékát hozza a vendégfogadás alatti közvetlen értékesítés. Egy hidegtálas vacsorával, 12 féle borral és sok-sok információval fűszerezett borkóstolás 20 márkába kerül. A 0,5 literes palackok ára 550-1200 forintig terjed, de van üveg 2 ezer forintért is.
– A nyugati vendégek általában értenek a borhoz, hisz náluk nem esett ki a kulturált borfogyasztásból 40 év. Amikor első alkalommal kimentünk a Vörösmarty térre a borfesztiválra sokan még azt kérdezték, hogy van-e “piros” borunk, vagy szódát adunk-e hozzá. Ma már van aki évjáratot keres, vagy azt kérdezik, van-e barique-olt bor. Én bízom benne,  hogy hamar ledolgozzuk a lemaradást. Persze teszünk is érte, hisz ott vagyunk minden fesztiválon,  nagyon sok helyen tartunk előadásokat, bemutatókat.

A Schuth pince
Schuth Vilmos szőlőbirtokos és a legrégibb borkereskedés tulajdonosa, osztrák császári és magyar királyi szállító volt egykor a cégtábla szerint. A pincelejáratnál ott áll az az installáció, amit 101 éve a milleneumi kiállításon használt az öreg Schuth.
A dédpapa először Bécsben kitanulta a kádármesterséget, majd Villányban letelepedett. A szőlő és a pince egyre nőtt. A főág 5,5×70 méter, az összes hossz kb 300 méter. Az ötvenes években itt tanult teniszezni a falu népe. Két testvér nemzeti I. osztályig vitte.
Schuth Ferenc viszi a gazdaságot, de csak úgy másodállásban. Tavaly aranyérmes lett egyik bora az OMÉK-en
– Befalaztam a bejáratot, mert jött valaki Pécsről a földhivatalból, hogy felmérné a pincét. Kérdi be lehet-e menni. Hát mondom saját felelőségére. Akkor azt mondta, hogy inkább itt fenn töltsük ki a papírokat.
A főcél a német export. Csak saját termésű szőlőből készítenek bort, ami a 3 hektáros területen terem. Literenként 8 márkát kapnak érte –  gyógyszerügynökök karácsonyra gyógyszerként kínálják. Bátyja megalakította a Bor és Egészség Egyesületet, amely tudományos tanácskozásokon is népszerűsíti a bort.
Bogdánék
A villányi pincesor bejáratánál áll a Bogdán család étterme. Eredetileg lakóház volt, aminek ajtajában a feleség lángost árult a Harkányból átruccanó németeknek. Aztán mikor egyre többen meleg ételt is kerestek, akkor kiköltöztek a házból és éttermet csináltak belőle. Most panziót építenek a szomszéd sarkon. Németül az egész család beszél, de a fiuk angolul tanul, mert a horvát átutazók azt jobban értik.
– A vendég is százféle. Van aki busszal jön, öntudatosan behajtja a kifizetett szolgáltatást, majd továbbáll. Sokan a nyitott ajtó láttán tévednek be autós vagy gyalogos túrájukon. A szívélyes fogadtatás, a jó borok után bőven vásárolnak – mondja a családfő.
Az étterem közelében áll a Villányi Bormúzeum – a környék borászatának történetét mutatja be eszközökkel, képekkel és persze borral.

Egymásra találtak a vállalkozók, az önkormányzati vezetők a hegy és a történelem kínálta lehetőséggel. Tudomásulvették, hogy nem egy-egy falut, rendezvényt vagy szolgáltatást kell eladni, hanem egy teljes csomagot. Külön szerencse, hogy a harkányi fürdőzök néha másféle programokra is vágynak.
A vállalkozóknak az éves bruttó árbevétel 1 ezreléke, de minimum 5 ezer forint az éves tagdíj, az önkormányzatok lakosonként 25 forintot fizetnek. Persze az így befolyó 5-600 ezer forint kevés a működéshez, ezért állandóan támogatókat kell keresni.
Az egyesület mintegy 24 milliós támogatást nyert a nyugat-európai országok által indított PHARE programtól. Kamatmentes kölcsönt tudtak biztosítani 40 vállalkozónak, (egy bank adta a tőkét, az egyesület fizette a kamatot.) A vállalkozóknak a segítség fejébe azt is ki kellett bírni, hogy szakemberektől és egymástól tanuljanak.
Kiadványt készítenek belőle, szakértőket alkalmaztak a pécsi egyetem és a regionális akadémiai bizottság munkatársai közül a minősítési rendszer kidolgozására, a marketing megtervezésére, szervezésére, a tavaszra elkészítik a táblarendszert, amely világos és pontos eligazítást ad az idegeneknek is. Ebből a pénzből szervezték a programokat is.

Borúti karta
Az egyesület katalógusába pontosan kidolgozott minőségi követelmények, a borúti karta betartása alapján kerülhet be egy vállalkozó. A követelményrendszer kiterjed a nyitvatartásra, a berendezésre, a felszerelésre, a vendégfogadás feltételeire és más körülményekre.
A borúti karta többek között kimondja, hogy május 1. és október 1. között rendszeres nyitvatartást kell biztosítani, amelynek rendjét ki kell függeszteni a borház bejáratánál. Meg kell határozni a maximális fogadókapacitást, 50-100 méteres körzetben parkolási lehetőséget kell biztosítani.
A fogadóhely közelében a meghatározott létszámnak megfelelő mellékhelyiséget és kézmosót kell biztosítani. A helyszínen vagy a közelben telefonhasználatot kell biztosítani. Meg kell határozni és a vendég rendelkezésére kell bocsátani a vendégfogadás jellemzőit – szolgáltatások, tarifák, nyelvhasználat.
Be kell kapcsolódni a borút információs rendszerébe. A vendéglátónak felkészültnek kell lennie a helyi látnivalókról, más turisztikai szolgáltatokról, gasztronómiai lehetőségekről, a vidék borkultúrájáról szóló információkból.
A borúti vállalkozók csak minősített borokat forgalmazhatnak. A kínált borok 80 százalékának helyi borvidéki terméknek kell lennie. A kiállított és kínált borokról írásos tájékoztatóval és árlistával kell rendelkezni. Saját termelésű borral nem rendelkező vendéglátók csak palackos bort kínálhatnak. Folyó bort csak saját termésből lehet adni.
A borúti karta még azt is rögzíti, hogy a borokat ideális hőmérsékleten és tökéletes tisztaságú talpas üvegpoharakban kell kínálni.
Mivel nem is olyan könnyű boriváshoz való megfelelő poharat venni, most azon gondolkodnak, hogy közösen legyártatnak egy nagyobb sorozatot.

– Mi elkezdtünk valamit. Hogy mi lesz belőle, az elsősorban azokon a vállalkozókon múlik, akik a saját bőrüket viszik a vásárra. Az eredmény csak később derül ki – búcsúzott tőlünk Becker Leonóra

Győrffy Árpád

A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004

A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

 

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár