Horváth Gábor: Két keréken Aquincumtól a Normafához – 1999

Horváth Gábor:  Két keréken Aquincumtól a Normafához –  1999


Az egyik legkedveltebb útvonalam egyike, amit egész kicsi gyerekekkel együtt is könnyű teljesíteni. Négyen indultunk neki a távnak. Velem volt a középiskolás lányom, a testvérem nyolcadik osztályos nagylánya és az elsőosztályos kisebbik csemetéje. A két nagylány MTB biciklin, a pici egy BMX-en én pedig egy Csepel Apollón szálltam nyeregbe. A távolság 39 km, nagyobbrészt kerékpárúton illetve kisforgalmú közúton.


Vasárnap délelőtt 10 óra körül indultunk otthonról. A Szentendrei úton a járdán a kerékpárútvonalat követtük. Az érdekes az volt a dologban, hogy míg mindenki kifelé ment a városból mi befelé igyekeztünk.


A budai alsó rakpartot elérve a Filatori-gát megállónál a Wolksvagen szerviznél át kellet mennünk a HÉV síneken, és az aszfaltra festett kerékpárúton a Folyamőr utca- Laktanya utca – Fő tér útvonalon folytattuk az utunkat. A Laktanya utca – Fő tér szakasz kb. 300 m hosszan macskaköves ebből következően elég rázós.


Miután elértük az Árpád híd északi hídfőjét a híd alatt elhaladva folytattuk az utunkat az Árpád fejedelem utján, még mindig az aszfaltra festett kerékpárút jelzését követve egészen a Tímár utcai gyalogos felüljáróig. A felüljárón átkerekezve kb. 100 méter után az alsó rakpartot keresztezve át kellet kelnünk egy gyalogátkelőn a másik oldalra. Ez utunk legveszélyesebb pontja, a beláthatatlan S kanyar, a nagy forgalom, az autók nagy sebessége és a közlekedési lámpa hiánya miatt. Itt található közép-Európa első és egyetlen Görzenálja, ahol az ügyes gördeszkások és görkorisok gyakorolhatják mutatványaikat belépődíj ellenében.


Sikeresen és balesetmentesen átkelve az utunk a rakpart nyomvonalát követi a Margit hídig. a Duna mellett, a folyó és a HÉV sínek között (még mindig kerékpárúton).


A Margit-híd északi oldalán egy lámpás kereszteződésben átmentünk az Árpád fejedelem útja másik oldalára, hogy azután a Margit- híd aluljáróján keresztül a híd déli oldalán ismét visszatérjünk a Duna mellett haladó széles felső járdára a Bem rakpartra.


A Bem tér után elágazik a kerékpárút. Mi jobbra a Kacsa utca felé kanyarodtunk. Itt egy kerékpáros közlekedési lámpa segíti az áthaladásunkat. A Kacsa utcán végigpedálozva és a Varsányi Irén utcán folytatva a Volán pályaudvar mellett elhaladva elérjük a Széna teret.


A kerékpárról leszállva (a nagy gyalogos forgalom miatt ) áttoltuk a gépeket a Mártírok utján, hogy a Mamut bevásárlóközpont előtt nyeregbe pattanva a Retek utcán elérjük a Szilágyi Erzsébet fasort. Itt az első közlekedési lámpánál átkeltünk a Városmajori oldalra és rövidesen elérkeztünk a Fogaskerekű vasúthoz.


Eddig 11 km-t tettünk meg, végig kerékpárúton.


Utunkat a Fogaskerekűvel folytattuk, felmentünk vele a végállomásig (a kerékpárokért 1 db menetjegyet kell kezelni ). A fogaskerekű általában 8-10 kerékpárost tud felvinni egyszerre, az erre a célra kialakított első peronján (kivettek egy pár ülést ). Ha nem férünk fel sajnos meg kell várni a következőt, szerencsére elég sűrűn közlekedik. Beszálláskor tanácsos a többi bicajost megkérdezni, hogy ki hol akar kiszállni és úgy elhelyezni a kerékpárokat, hogy a legkorábban kiszállóé legyen legelöl, mivel a megállókban nincs idő a legbelső vajgát kirángatni ha valaki előbb akar leszállni.


Míg felfele haladunk van időnk kifújni magunkat, enni, inni, erőt gyűjteni és gyönyörködni az alattunk elterülő városban és a gyönyörű házakban.


Széchenyi- hegy végállomás. A túra kisforgalmú közúton halad tovább.


Kiszállás után utunk a Rege utcán folytatódott és arról jobbra kanyarodva a Hegyhát utcán a Gyermekvasút mellet haladtunk. Az Eötvös utcát elérve át kellet menni a túloldalra, hogy a járdára festett kerékpársávon tudjunk tovább haladni még kb. 200 métert. Innen utunk most egy murvás szakaszon haladt mindaddig míg el nem értük a Normafát. Itt letekintve a város gyönyörű panorámája terült elénk.


Alternatív megoldás hogy az Eötvös utcát elérve a közúton megyünk a Normafa autóbusz végállomásig. 


Normafa: (miről kapta a nevét?)


A múlt században a Nemzeti Színház tagjai, akik a Svábhegyet népszerűvé tették, a Norma című operában előforduló díszletfa után nevezték el. A szép kilátásért csakhamar a kirándulók kedvence lett. 1890-es években villámcsapás érte és tetemesen megcsonkította. A megmaradt részt a főváros vaspántokkal és cementtel ideiglenesen megóvta, de mellé új fát ültetett a Normafa pótlására. 


Miután beteltünk a látvánnyal az aszfaltozott Jánoshegyi úton kerekeztünk tovább, most már egy kis emelkedőn. Forgalom alig van, mivel hétvégeken és ünnepnapokon az autók ki vannak tiltva. Az emelkedő sem veszélyes hiszen a húgom kisebbik leánya is megállás nélkül feltekert a BMX-én.


Hamarosan elértük a Libegőt. Utunk innentől több kilométeren keresztül csak lefelé vezet a szerpentinen, a kétoldalt magasodó fák között. Vigyázni kell a sebességgel mert a kanyarok nagyon élesek. Szembe forgalom nagyon ritka csak egy két elszánt kerékpáros és néhány szabálytalan autóssal találkozni.


Szerencsére a rendőrök is tudják ezt, és ott jártunkkor három autóst is sikeresen “megfejtek” még mielőtt túl messzire jutottak volna a lezárt szakaszon.


A szerpentin alján elértünk a Budakeszi útra. Itt áttoltuk a bicikliket a túloldalra és a kerékpársávon (kb. 150 m hosszú ) Budakeszi felé vettük az irányt. A Szépjuhászné utat elérve azon haladtunk. Elég forgalmas útvonal, óvatosan kell hajtani. A nagy lányok elől mentek utánuk a pici lány majd én következtem nagyobb oldal távolsággal, hogy az autóknak szintén nagyobb oldaltávolságot keljen tartani előzéskor. Ezen a szakaszon sem kell hajtani, mert végig lefelé visz az út. A Nagykovácsi utat elérve áttoltuk a gépeket a túlsó oldalra és a Nagyrét utcán folytattuk az utunkat az Ördögárok utcáig. Az Ördögárok utca utolsó harmadán ismét kerékpársáv van felfestve.


A Hűvösvölgyi utat elérve arra balra rákanyarodva, a járdán haladva majd pár méter után jobbra fordulva betekertünk a Rezeda utcába. Az utca végében rövid pihenőt tartottunk egy kútnál, feltankoltuk friss vízzel a kulacsainkat, szusszantunk egyet és máris irány a Szipka “utca”. Először balra majd a kerékpárútjelző táblánál jobbra kell kanyarodni a város felé. A Szipka utca nem más mint az erdőben futó széles, ledöngölt murvás erdei sétaút, kisebb nagyobb lejtéssel. (Nem veszélyes, a pici még attrakciózott is a nyeregben a lábait az égnek emelve; persze csak addig míg meg nem farolt a kereke )


Az erdőből kiérve a kisforgalmú Páfrány utca – Széphalom utca – Versec soron át értük el a Hűvösvölgyi utat ahol ismét elkülönített kerékpárúton lehetet menni. Innen egyenes az út a Szilágyi Erzsébet fasoron a Fogaskerekű vasút Városmajori végállomásáig, majd a már ismert úton hazáig. Délután fél négy körül érkeztünk haza. Kicsit fáradtan, de élményekben gazdagabban. Számomra a legnagyobb örömöt az jelentette, hogy a pici Zsuzsi is végig tudta tekerni az egész utat. Ezen az úton felnőtt az újabb kerékpáros generáció a családban. Az út során volt városi biciklizés, erdei kerékpározás, hegymenet, lejtmenet, fogaskerekű vonatozás, jó levegő, szép látvány, egyszóval minden mi a testet lelket gyönyörködteti 
  


Kisgyermekes családoknak is tudom ajánlani ezt az útvonalat. A gyerekeknek javaslom a sisak viselését. Ha valaki a gyerekeknek hosszúnak találja az utat, a városba bevezető szakaszt a HÉV igénybevételével le tudja rövidíteni ha a Batthyányi térig azon közlekedik. Ez mínusz 16 km-t és 2 db menetjegyet jelent
 
 


Aquincum – Fogaskerekű vasút végállomás 11 km


Széchenyi hegy – János hegy 3 km


János hegy – Szépjuhászné útja 4 km


Szépjuhászné útja – Szipka utca 3 km


Szipka utca – Páfrány utca (erdei szakasz ) 2 km


Páfrány utca – Fogaskerekű vasút (Városmajor) 5 km


Városmajor – Aquincum 11 km
 




Horváth Gábor


A szerző írásai Az Útikalauzban


Horváth Gábor: Kerékpárral Tokajtól-Szolnokig a tiszai gátakon- 2001

Horváth Gábor: Két keréken Aquincumtól a Normafához – 1999

Horváth Gábor: Második kerékpáros körtúra a Fertő tó körül – 2002

Horváth Gábor: Néhány gyors információ Kékestetőről – 2000

Horváth Gábor: Passautól – Hegyeshalomig – a Duna mentén- kerékpárral – 2000

Horváth Gábor: Pünkösdkor a Fertő körüli kerékpárúton – 2000

Horváth Gábor: Szlovákiába a Mária Valéria hídon 2001

Horváth Gábor: Tiszai vízitúra – Sonkád-Tuzsér – 2002


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár